SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon: K I V O N A T a képviselő-testület december 15-i ülésének jegyzőkönyvéből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-232-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. december 15-i ülésének jegyzőkönyvéből"

Átírás

1 1 SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon: K I V O N A T a képviselő-testület december 15-i ülésének jegyzőkönyvéből /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratának pontját mely az alábbi szöveggel hatályos: A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló évi CXXII. törvény 4.. (3) bekezdése, valamint a 9.. (3) bekezdésének rendelkezései alapján január 1. napjától a felügyelőbizottság elnökének személyére az Állami Számvevőszék tesz javaslatot. Így a megválasztott személyt a tulajdonosok által jelölt személyként kell figyelembe venni, és tevékenységére, valamint visszahívására a munkavállalók által jelölt felügyelőbizottsági tagokra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni [2009. évi CXXII. törvény 4.. (3) bekezdés] jelen határozat meghozatalának napján hatályon kívül helyezi. Az Alapító Okirat pontja napjával a következő szöveggel lép hatályba: A felügyelőbizottság elnökét közvetlenül erre a tisztségre a Képviselő-testület választja meg. Határidő: január 1., Vancsura Miklós ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dr. Dénes Tibor (an.: Léránt Margit) 9600 Sárvár, Gárdonyi Géza u. 2/D. szám alatti lakost január december 31. közötti időre a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága elnökének megválasztja /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Máhr Tivadar (an.: Király Mária) 9600 Sárvár, Kinizsi Pál u. 20. szám alatti lakost január december 31. közötti időre a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága tagjának megválasztja.

2 /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Papp József (an.: Szemes Irén) 9600 Sárvár, Sársziget u. 57/A. szám alatti lakost január december 31. közötti időre a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága tagjának megválasztja /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szabó Lajos (an.: Mizda Veronika) 9600 Sárvár, Szatmár u. 21/E. szám alatti lakost január december 31. közötti időre a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága tagjának megválasztja /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Joó János (an.: Máthé Zsófia) 9600 Sárvár, Alkotmány u /14. szám alatti lakost január december 31. közötti időre a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága tagjának megválasztja /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága elnökének díjazását január 01. napjától kezdődően bruttó ,- Ft/hó összegben állapítja meg; a felügyelőbizottsági tagok díjazása pedig bruttó ,- Ft/hó összegben kerül megállapításra. A bizottság tagjai a megbízási

3 3 díjon felül egyéb járandóságokra és a jogviszony megszűnése esetén pénzbeli juttatásra nem jogosultak. Határidő: január 1. Felelős: Vancsura Miklós ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mint a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerve indokoltnak tartja, hogy a társaság Felügyelőbizottsága január 31-ig fogadja el ügyrendjét és felkéri a bizottság elnökét, hogy azt február 15-ig terjessze be jóváhagyás végett a testület elé. Határidő: január 31., illetve február 15. Felelős: dr. Dénes Tibor, a felügyelőbizottság elnöke /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság legutóbb április 29-én egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata eddigi 14. pontját január 01. napi hatállyal hatályon kívül helyezi és az eddigi szöveg helyébe a következő rendelkezések lépnek: 14. A felügyelőbizottság Az alapító az ügyvezetés ellenőrzésére 5 tagú felügyelőbizottságot választ, amelynek elnöke: dr. Dénes Tibor (an.: Léránt Margit) 9600 Sárvár, Gárdonyi Géza u. 2/D. szám alatti lakos tagjai: Máhr Tivadar (an.: Király Mária) 9600 Sárvár, Kinizsi Pál u. 20. szám alatti Papp József (an.: Szemes Irén) 9600 Sárvár, Sársziget u. 57/A. szám alatti Szabó Lajos (an.: Mizda Veronika) 9600 Sárvár, Szatmár u. 21/E. szám alatti Joó János (an.: Máthé Zsófia)9600 Sárvár, Alkotmány u /14. szám alatti lakosok. A megbízatás valamennyi tag esetében január 01. napjától december 31. napjáig terjedő időre szól A bizottság tagjai újraválaszthatók, de az újraválasztás során törekedni kell arra, hogy a megbízatás ideje valamennyi tagja nézve azonos időszakra vonatkozzon A felügyelőbizottság elnökét a Képviselő-testület választja meg. A Képviselő-testület 253/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozatával dr. Dénes Tibort a felügyelőbizottság elnökének megválasztotta.

4 A felügyelőbizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek a felügyelőbizottsági tevékenységben nincs helye A felügyelőbizottság ügyrendjét maga állapítja meg, s azt jóváhagyásra a Képviselőtestület elé kell terjeszteni A felügyelőbizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között A felügyelőbizottság az ügyvezetőtől, illetve a gazdasági társaság vezető állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, amelyre ők írásban és a kéréstől számított legkésőbb 8 napon belül kötelesek válaszolni. A Képviselő-testület feljogosítja a polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. A társaság ügyvezetője pedig köteles gondoskodni a cégeljárás lefolytatásáról. Határidő: 30 nap Vancsura Miklós ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mint a Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja felkéri a társaság ügyvezetőjét a társaság megválasztott felügyelőbizottsági tagjainak a évi CXXII. tv. szerint közzététel-köteles adatai a társaság honlapján való közzétételére. Határidő: január 15. Felelős: Vancsura Miklós ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Baranyai József (an.: Somogyi Ilona) 9600 Sárvár, Csallóköz u. 15. szám alatti lakost január december 31. közötti időre a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága elnökének megválasztja., Takó László ügyvezető igazgató

5 /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Sziklainé Polgár Éva (an.: Németh Mária) 9600 Sárvár, Petőfi Sándor u. 35. szám alatti lakost január december 31. közötti időre a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága tagjának megválasztja., Takó László ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Emmer István (an.: Boros Mária) 9608 Sárvár, Rábasömjéni u. 10. szám alatti lakost január december 31. közötti időre a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága tagjának megválasztja., Takó László ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága elnökének díjazását január 01. napjától kezdődően bruttó ,-Ft/hó összegben állapítja meg; a felügyelőbizottsági tagok díjazása pedig bruttó ,-Ft/hó összegben kerül megállapításra. A bizottság tagjai a megbízási díjon felül egyéb járandóságokra és a jogviszony megszűnése esetén pénzbeli juttatásra nem jogosultak. Határidő: január 1. Felelős: Takó László ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mint a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerve indokoltnak tartja, hogy a társaság Felügyelőbizottsága január 31-ig fogadja el ügyrendjét és felkéri a bizottság elnökét, hogy azt február 15-ig terjessze be jóváhagyás végett a testület elé. Határidő: január 31., illetve február 15. Felelős: Baranyai József, a felügyelőbizottság elnöke

6 /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a SÁRVÁR TÁVHŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság legutóbb április 29-én egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata eddig 14. pontját január 01. napi hatállyal hatályon kívül helyezi és ezen szöveg helyébe a következő rendelkezések lépnek: 14. A felügyelőbizottság Az alapító az ügyvezetés ellenőrzésére 3 tagú felügyelőbizottságot választ, amelynek elnöke: Baranyai József (an.:somogyi Ilona) 9600 Sárvár, Csallóköz u. 15. szám alatti tagjai: Sziklainé Polgár Éva (an.: Németh Mária) 9600 Sárvár, Petőfi Sándor u. 35. szám alatti Emmer István (an.: Boros Mária) 9608 Sárvár, Rábasömjéni u. 10. szám alatti lakosok. A megbízatás valamennyi tag esetében január 01. napjától december 31. napjáig terjedő időre szól A bizottság tagjai újraválaszthatók, de az újraválasztás során törekedni kell arra, hogy a megbízatás ideje valamennyi tagra nézve azonos időszakra vonatkozzon A felügyelőbizottság elnökét a Képviselő-testület választja meg. A Képviselő-testület 262/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozatával Baranyai Józsefet a felügyelőbizottság elnökének megválasztotta A felügyelőbizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek a felügyelőbizottsági tevékenységben nincs helye A felügyelőbizottság ügyrendjét maga állapítja meg, s azt jóváhagyásra a Képviselőtestület elé kell terjeszteni A felügyelőbizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között A felügyelőbizottság az ügyvezetőtől, illetve a gazdasági társaság vezető állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, amelyre ők írásban és a kéréstől számított legkésőbb 8 napon belül kötelesek válaszolni. A Képviselő-testület feljogosítja a polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. A társaság ügyvezetője pedig köteles gondoskodni a cégeljárás lefolytatásáról. Határidő: 30 nap Takó László ügyvezető igazgató

7 /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mint a SÁRVÁR TÁHVŐ Hőtermelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja felkéri a társaság ügyvezetőjét a társaság megválasztott felügyelőbizottsági tagjainak a évi CXXII. tv. szerint közzététel-köteles adatai a társaság honlapján való közzétételére. Határidő: január 15. Felelős: Takó László ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Bődi Piroska (an.: Lenzsér Piroska) 9600 Sárvár, Laktanya u. 22. B. 2/4. szám alatti lakost január december 31. közötti időre a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága elnökének megválasztja., dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Németh István (an.: Giczi Klára) 9600 Sárvár, Hársfa u. 15. szám alatti lakost január december 31. közötti időre a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága tagjának megválasztja., dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Mórocz Zsolt (an.: Simon Mária Magdolna) 9600 Sárvár, Alkotmány u. 45. szám alatti lakost január december 31. közötti időre a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága tagjának megválasztja., dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató

8 /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsága elnökének díjazását január 01. napjától kezdődően bruttó ,- Ft/hó összegben állapítja meg; a felügyelőbizottsági tagok díjazása pedig bruttó 9.000,-Ft/hó összegben kerül megállapításra. A bizottság tagjai a megbízási díjon felül egyéb járandóságokra és a jogviszony megszűnése esetén pénzbeli juttatásra nem jogosultak. Határidő: január 1. Felelős: dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mint a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legfőbb szerve indokoltnak tartja, hogy a társaság Felügyelőbizottsága január 31-éig fogadja el ügyrendjét és felkéri a bizottság elnökét, hogy azt február 15-éig terjessze be jóváhagyás végett a testület elé. Határidő: január 31., illetve február 15. Felelős: Bődi Piroska, a felügyelőbizottság elnöke /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság legutóbb április 29-én egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata eddig 26.1 és pontját január 01. napi hatállyal hatályon kívül helyezi és ezen szöveg helyébe a következő rendelkezések lépnek: A felügyelőbizottság tagjai: Bődi Piroska (an.: Lenzsér Piroska) 9600 Sárvár, Laktanya u. 22. B. 2/4. szám alatti lakos Németh István (an.: Giczi Klára) 9600 Sárvár, Hársfa u. 15. szám alatti lakos Mórocz Zsolt (an.: Simon Mária Magdolna) 9600 Sárár, Alkotmány u. 45. szám alatti lakos A tagok jelenlegi megbízatása napjától napjáig terjedő időre szól. Az alapító a felügyelőbizottság elnökének Bődi Piroskát választotta meg. A Képviselő-testület feljogosítja a polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. A társaság ügyvezetője pedig köteles gondoskodni a cégeljárás lefolytatásáról. Határidő: 30 nap dr. Fonyó Roberta ügyvezető

9 /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mint a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja felkéri a társaság ügyvezetőjét a társaság megválasztott felügyelőbizottsági tagjainak a évi CXXII. tv. szerint közzététel-köteles adatai a társaság honlapján való közzétételére. Határidő: január 15. Felelős: dr. Fonyó Roberta ügyvezető /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvár-Víz Kft. (9600 Sárvár, Nádasdy u. 136.) Felügyelő Bizottságába - Varga Jenő (an.: Pákai Ilona) 9600 Sárvár, Szatmár u. 14. szám alatti lakost - Geiger János (an.: Sári Olga) 9600 Sárvár, Kiss János u. 30. szám alatti lakost delegálja 4 év időtartamra, január 1-től december 31-ig. SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon: /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a RÁBAHŐ Kft. Felügyelő Bizottságába - Gróf István (an.: Tóth Margit) 9681 Sótony, József Attila u. 35. szám alatti lakost delegálja 5 év időtartamra, május 31-ig.

10 /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete az önkormányzat I-III. negyedévi gazdálkodásáról szóló beszámolót a szöveges értékelésben, valamint az számú táblázatokban foglaltakkal megegyező tartalommal hagyja jóvá /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetési koncepciójára vonatkozó független könyvvizsgálói jelentést tudomásul veszi /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete Sárvár város évi költségvetési koncepcióját elfogadja, és hozzájárul ahhoz, hogy a évi költségvetés tervezési munkái a benne foglaltak alapján folytatódjanak azzal a kitétellel, hogy a költségvetés elkészítéséig: az intézményeknek át kell gondolniuk a bevételi forrásaikat, és meg kell keresniük a bevételek emelési lehetőségeit, tervezetek felülvizsgálatával át kell tekinteni a tervezett kiadások jogosságát, szükségességét, és feladat hatékonyabb, ésszerűbb megoldásának lehetőségeit, annak érdekében, hogy a költségvetési egyensúly biztosításához szükséges hitel felvétel összege csökkenthető legyen, az intézményeknek ki kell dolgozniük az elhagyható, megszüntethető feladatokat, a nem kötelező ellátásokat, ki kell alakítaniuk a feladatellátás azon formáit, kereteit, amelyek ilyen finanszírozás mellett fenntarthatóak. Határidő: folyamatos, a évi költségvetés készítése során a költségvetési intézmények vezetői /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Koncz János Zene- és Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény közalkalmazotti létszámát január 15-i hatállyal 1 fő pedagógus álláshellyel csökkenti. Egyidejűleg az intézmény közalkalmazotti létszámát 16 főben állapítja meg.

11 11 A képviselő-testület kéri az intézményvezetőt, hogy a szükséges munkáltatói intézkedéseket tegye meg. Határidő: január 15-ig folyamatos, Szélesi Attila intézményvezető /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete évi Feladattervét a melléklet szerinti tartalommal állapítja meg /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete I. félévi Munkatervét a melléklet szerinti tartalommal állapítja meg /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzati Képviselő testülete pályázatot ír ki a mellékelt pályázati felhívás szerint határozott időre a Vármelléki Óvoda óvodavezetői (magasabb vezető) beosztásának ellátására. A pályázati felhívás a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán az Oktatási és Kulturális Minisztérium hivatalos lapjában /Oktatási és Kulturális Közlöny/, Sárvár város honlapján és a Sárvári Hírlapban kerüljön meghirdetésre., illetve folyamatosan /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás (Vasi TISZK) Munkaszervezetének évi költségvetés tervezetében megjelölt, Sárvár város Önkormányzatát terhelő ,-Ft önkormányzati támogatási igényt tudomásul veszi.

12 12 Az önkormányzati támogatás összegének esetleges csökkentése érdekében a képviselőtestület kéri a Vasi TISZK Munkaszervezetének vezetőjét, hogy a költségvetés előkészítése során vizsgálja meg annak konkrét lehetőségeit, hogy a munkaszervezet költségvetésébe hogyan építhető be a szakképzési hozzájárulás működési kiadásokra fordítható 3%-a vizsgálja meg továbbá a dologi kiadások csökkentésének lehetőségét, különösen az egyéb üzemeltetés, bérleti díj tekintetében /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzati Képviselő testülete a Nevelési Tanácsadó feladatainak ellátásával kapcsolatban a Nyugat Magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központja és Sárvár Város Önkormányzata között január 1-től december 31-ig terjedő időtartamra létrejövő megállapodást a tervezet szerint jóváhagyja. Felhatalmazza egyúttal a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: december /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alapítói (tulajdonosi) jogok gyakorlójaként, az előterjesztéssel megegyező tartalommal jóváhagyja a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint az Antók Nyomdaipari Kft. között január 01. napjától június 30. napjáig kötendő nyomdai szerződést a Sárvári Hírlap nyomdai munkáinak elvégzésére Határidő:2010. december 31. Felelős:Kondora István polgármester dr. Fonyó Roberta ügyvezető igazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete Sárvári Kinizsi SE-nek Nádasdy DSE-nek Sárvári Sakk Clubnak Sárvári Vívóképző SE-nek Tinódi DSE-nek Sárvári Petanque Clubnak 310 e/ft 300 e/ft 105 e/ft 40 e/ft 30 e/ft 15 e/ft

13 13 összegű eredményességi támogatást állapít meg. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: december /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete jóváhagyja a Vasi Volán Zrt.-vel, az Autóbusz-pályaudvar (Sárvár, hrsz.) tartós használatára vonatkozó megállapodás módosítását a melléklet szerinti tartalommal. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: közlésre azonnal /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvár város Önkormányzata, valamint az Önkormányzati Kórház Sárvár között a középfokú nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevők megelőző jellegű iskolai egészségügyi szolgálat ellátására vonatkozóan december 27-én létrejött megállapodás 4. pontját az alábbiak szerint módosítja: 4. A fenti feladatok ellátásáért Sárvár város Önkormányzata havonta Ft-ot, azaz egyszázharmincötezer forintot utal át az Önkormányzati Kórház Sárvár által havonta, a tárgyhót követő hó ötödik napjáig kiállított számla ellenében, a számlán feltüntetett bankszámlára, a számla kiállítását követő 15 napon belüli fizetési határidővel. Az ellátási díjat Szerződő Felek évente november 30-ig felülvizsgálják. Határidő: 2011.január 01. Vancsura Miklós főigazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvár város Önkormányzata, valamint az Önkormányzati Kórház Sárvár között - a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásra vonatkozóan december 27-én létrejött megállapodás 5. pontját az alábbiak szerint módosítja: 5. Megegyezés szerint Sárvár város Önkormányzata havonta Ft-ot, azaz ötszázhuszonötezer forintot utal át az Önkormányzati Kórház Sárvár által havonta, a tárgyhót követő hó ötödik napjáig kiállított számla ellenében, a számlán feltüntetett bankszámlára, a

14 14 számla kiállítását követő 15 napon belüli fizetési határidővel. Az ellátási díjat Szerződő felek évente november 30-ig felülvizsgálják. Határidő: Vancsura Miklós főigazgató /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 162/2009. /VI.25./ számú képviselőtestületi határozattal jóváhagyott - 222/2009. /VIII.27./ számú és 87/2010. /IV.29./ számú határozatokkal módosított - a P&S Thermal-Dent Fogászati Kft. (9600 Sárvár, Várkerület 33. cégjegyzékszám: Cg , képviseletére jogosult: dr. Petényi Viktor) valamint Sárvár Város Önkormányzata között Sárvár városban szervezett területi iskolafogászati ellátást biztosító tevékenység folytatására vonatkozó megállapodás módosítását az alábbiak szerint jóváhagyja: A megállapodás I/1. pontjának első bekezdésében a 1./ Vállalkozó nevében eljáró törvényes képviselő nyilatkozik, hogy a társaság tagjai közül Dr. Somogyi Dániel (sz: , Szombathely, an: Marcis Izabella, adóazonosító sz: : , szem.ig.sz: KA, 9700 Szombathely, Hétvezér u. 4/B. szám alatti lakos, diploma sz: Pécsi Orvostudományi Egyetem 69-8/2009/FO.), az Öotv. rendelkezései szerint az illetékes szakhatóság által /2010. számon kiállított tanúsítvány alapján önálló orvosi működési joggal rendelkezik. szöveg helyébe az alábbi szöveg lép: 1./ Vállalkozó nevében eljáró törvényes képviselő nyilatkozik, hogy a társaság tagjai közül dr. Perghe Alexander Horeá (sz: Marosvásárhely, an: Sanpalean Lenuta) adóazonosító: , szig. száma: LA, állandó lakcíme: 1103 Budapest, Gergely u. 35G. tartózkodási helye 9561 Tokorcs, Erzsébet u.53. szám alatti lakos, (nyilvántartási szám: 71333, orvosi diploma száma 180, honosítás száma: /2010/BIZ) az Öotv. rendelkezései szerint az illetékes szakhatóság által számon kiállított tanúsítvány alapján önálló orvosi működtetési joggal rendelkezik. Jelen megállapodás módosítás január 1. napján lép hatályba. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az illetékes ÁNTSZ által dr. Perghe Alexander Horeá részére működtetési jogot engedélyező határozat kiadását követően a módosítással egységes szerkezetbe foglalt megállapodást az önkormányzat képviseletében aláírja.

15 /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Sárvár, Batthyány u. 36. fsz. 2. szám alatti egy szobás, 37 m 2 -es, komfortos/szilárd tüzelésű FHO lakást január 1. napjától szociális jellegű önkormányzati bérlakássá minősíti át. A Képviselő-testület felhívja a Városgazdálkodás Sárvár vezetőjét, hogy a lakást a továbbiakban önkormányzati bérlakásként tartsa nyilván. Hajba József intézményvezető /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 104. (1) bekezdés h) pontjában biztosított fenntartói feladat-és jogkörében eljárva a Városi Bölcsődében működő érdek-képviseleti fórum megalakításának, valamint szervezetének és működésének szabályait a Gyvt aiban foglaltak figyelembe vételével a következők szerint határozza meg: A Városi Bölcsőde Érdek-képviseleti Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata 1. A Városi Bölcsődében (Sárvár, Petőfi Sándor u. 23.) mint gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményben az ellátásban részesülők érdekeinek védelme céljából érdekképviseleti fórum működik. 2. Az Érdek-képviseleti Fórum tagjai 2.1. Az Érdek-képviseleti Fórum (továbbiakban: Fórum) 5 választott taggal működik. A Fórum 3 tagját az ellátásban részesülő gyermekek szülei vagy más törvényes képviselői, míg további 1 tagját az intézmény közalkalmazottjai, munkavállalói (továbbiakban: dolgozók) választják. A Fórum tagja továbbá Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humán Erőforrás Bizottságának mindenkori elnöke A tagok választása A szülők, más törvényes képviselők közül választandó tagokra vonatkozó szabályok A tagok választása során minden ellátásban részesülő gyermek jogán a szülő(t)ket, vagy más törvényes képviselőt egy szavazat illeti meg. Minden szülőt vagy más törvényes képviselőt a bölcsődében ellátott gyermekeik számától függetlenül is egy szavazat illeti meg. A Fórum tagjelöltjévé az a szülő válik, akit a szülők legalább 1/10-e tagjelöltté ajánlott legkésőbb a választást megelőző 3. munkanapig, feltéve, hogy a szülő a jelölést elfogadja.

16 16 A jelöltajánlás írásban, a jelölt nevének, címének illetve a jelölő személy nevének, címének feltüntetésével és aláírásával, az ajánlás intézményvezető részére való átadásával történik. A választás időpontjáról, helyéről, szabályairól a szülőket az intézményvezető írásban dokumentáltan, a választást megelőzően legalább 10 munkanappal korábban írásban értesíti. A választás érvényes, ha azon a szavazásra jogosultak több, mint fele megjelent. Amennyiben a választás - a megjelentek száma miatt érvényesen nem tartható meg, akkor a választást ismételt időpontban kell megtartani, amely már a megjelentek számától függetlenül érvényes. Az ismételt választás az érvénytelen választás napján is megtartható, erről a meghívóban az érintetteket tájékoztatni kell. A választást annyi tag vonatkozásában kell megtartani, ahány státusz betöltetlen. Szavazni csak hivatalos, az intézmény bélyegzőjével ellátott szavazólapon, a jelölt neve melletti körbe írt, egymást metsző két vonallal ( +, X) lehet. A szavazólapon fel kell tüntetni az összes tagjelöltet, akit érvényesen tagnak ajánlottak. Szavazni a szavazólapon feltüntetett jelöltek közül legfeljebb annyi jelöltre lehet, ahány tag státusza betöltetlen. Érvénytelen az a szavazólap, amelyiken nincs érvényes szavazat, mert - a szavazólap nincs lebélyegezve, - nincs egyetlen érvényes szavazat (+ vagy X) sem a szavazólapon vagy - több jelöltre adtak le + vagy X jellel szavazatot, mint ahány tag státusza betöltetlen. Érvénytelen az a szavazat, amelyet - érvénytelen szavazólapon adtak le, - nem jelöltre adtak le, vagy nem az előzőekben említett módon adtak le. Megválasztott tag(ok) az(ok) lesz(nek), aki(k) a megválasztható tagok számához képest a legtöbb szavazatot kapták. Szavazategyenlőség esetén sorsolással kell eldönteni, hogy ki lesz a Fórum tagja. A szavazás lebonyolításáról, az eredmény megállapításáról, dokumentálásáról 3 tagú, a jelenlévő szülők többsége által megválasztott szavazatszámláló bizottság gondoskodik. A tag megbízatása addig tart, ameddig a gyermek intézményi jogviszonyban áll, ellátottnak minősül. A tagsági viszony megszűnik az előbb említett eseten túl, a tag lemondásával illetve halálával. A tagsági viszony megszűnésétől számított 60 napon belül kell az új tagot megválasztani Az intézmény dolgozói közül választandó tagra vonatkozó szabályok Az intézményvezető kivételével minden dolgozó választhat és választható. Minden dolgozót egy szavazat illeti meg. A fórum tagjelöltjévé az a dolgozó válik, akit a dolgozók legalább 1/10-e tagjelöltté ajánlott legkésőbb a választást megelőző 3. munkanapig, feltéve, hogy a dolgozó a jelölést elfogadja. A jelöltajánlás írásban, a jelölt nevének, címének illetve a jelölő személy nevének, címének feltüntetésével és aláírásával, az ajánlás intézményvezető részére való átadásával történik. A választás időpontjáról, helyéről, szabályairól a dolgozókat az intézményvezető írásban dokumentáltan, a választást megelőzően legalább 10 munkanappal korábban írásban értesíti.

17 17 A választás érvényes, ha azon a szavazásra jogosultak több, mint fele megjelent. Szavazni csak hivatalos, az intézmény bélyegzőjével ellátott szavazólapon, a jelölt neve melletti körbe írt, egymást metsző két vonallal ( +, X) lehet. A szavazólapon fel kell tüntetni az összes tagjelöltet, akit érvényesen tagnak ajánlottak. Szavazni a szavazólapon feltüntetett jelöltek közül egy jelöltre lehet. Érvénytelen az a szavazólap, amelyiken nincs érvényes szavazat, mert - a szavazólap nincs lebélyegezve, - nincs egyetlen érvényes szavazat (+ vagy X) sem a szavazólapon vagy - több jelöltre adtak le + vagy X jellel szavazatot. Érvénytelen az a szavazat, amelyet - érvénytelen szavazólapon adtak le, - nem jelöltre adtak le, vagy nem az előzőekben említett módon adtak le. A megválasztott tag az lesz, aki a legtöbb szavazatot kapta. A szavazás lebonyolításáról, az eredmény megállapításáról, dokumentálásáról 3 tagú, a jelenlévő dolgozók többsége által megválasztott szavazatszámláló bizottság gondoskodik. A tag megbízatása addig tart, ameddig az intézményben a közalkalmazott/ munkavállaló jogviszonya fennáll. Tagsági viszony megszűnik az előbb említett eseten túl, a tag lemondásával. A tagsági viszony megszűnésétől számított 60 napon belül kell az új tagot megválasztani. 3. Az Érdek-képviseleti Fórum működése, tevékenysége A Fórum üléseken fejti ki tevékenységét. A Fórum üléseinek helye a Városi Bölcsőde épülete. Üléseket a Fórum szükség szerint tart azzal, hogy naptári évenként legalább egy ülés tartása kötelező. Az ülés összehívása az azt megalapozó okról való tudomásszerzést követő 15 napon belül kötelező, ha a 4. pontban meghatározott feladat-és hatáskörébe tartozó ügy a fórum döntését ( véleményét, egyetértését, kezdeményezését, panasz megvizsgálását) teszi szükségessé. Az ülést úgy kell megtartani, hogy amennyiben jogszabály vagy valamely szerv a döntésre határidőt tűz ki, a határidő lejártáig a döntés meghozatalra kerülhessen. A gyermek szülője vagy más törvényes képviselője, valamint a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó érdek-képviseleti és szakmai szervek a házirendben foglaltak szerint panasszal élhetnek az intézmény vezetőjénél vagy érdek-képviseleti fórumánál - az ellátást érintő kifogások orvoslása érdekében, - a gyermeki jogok sérelme, továbbá az intézmény dolgozói kötelezettségszegése esetén, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 136/A. szerinti iratbetekintés megtagadása esetén. A Fórumnak címzett panaszt az intézményvezetőnél kell benyújtani. Az intézményvezető haladéktalanul értesíti a Fórum elnökét a panasz benyújtásáról. A Fórum névtelen bejelentéssel, panasszal nem foglalkozik. Az ülést a tagok által maguk közül nyílt, többségi szavazással, kettő évre, de legfeljebb a tagsági viszony fennállásának időtartamára választott elnök hívja össze és vezeti le. Az elnök

18 18 akadályoztatása esetén az elnök feladatait az elnökhelyettes látja el, akinek megválasztására, működésére az elnökre vonatkozó szabályok értelemszerűen irányadók. Az ülésre szóló meghívót legalább 5 nappal az ülést megelőzően kézbesíteni kell. A panasztevőt a Fórum ülésére meg kell hívni azzal a tájékoztatással, hogy távolmaradása az ülés megtartását és a panasz kivizsgálását nem akadályozza. Határozatképességhez a Fórum tagjai több mint felének a jelenléte szükséges, a döntéshez a jelenlévő tagok több mint a felének egybehangzó szavazata szükséges. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. Szavazni csak igennel vagy nemmel lehet. A döntésben nem vehet részt az, akitől - a személyes érintettsége miatt az ügy tárgyilagos megítélése nem várható, illetve az sem, aki panaszjogával élve fordult a Fórumhoz. A Fórum döntéseit nyílt szavazással hozza. Az ülésről jegyzőkönyv készül, mely tartalmazza a napirendi pontokat, a jelenlévők nevét, a tanácskozás lényegét, a hozott döntéseket. A jegyzőkönyvet a Fórum elnöke illetve a tagok közül e feladattal megbízott jegyzőkönyvvezető írja alá. A jegyzőkönyv kérésre tartalmazza a kisebbségi véleményt is. A döntést írásban az érintettekkel haladéktalanul közölni kell. A Fórum elnöke a panasz intézményvezetőnél történt benyújtásától számított 15 napon belül értesíti a panasztevőt a panasz kivizsgálásának eredményéről. A gyermek szülője, vagy más törvényes képviselője az intézmény fenntartójához, vagy a gyermekjogi képviselőhöz fordulhat, ha az intézmény vezetője, vagy a Fórum 15 napon belül nem küld értesítést a vizsgálat eredményéről, vagy ha a megtett intézkedéssel nem ért egyet. 4. Az Érdek-képviseleti Fórum feladat- és hatásköre A Fórum megvizsgálja a hozzá benyújtott panaszokat és a hatáskörébe tartozó ügyekben dönt, továbbá intézkedéseket kezdeményezhet a fenntartónál, a gyermekjogi képviselőnél, illetve más hatáskörrel rendelkező szervnél. A Fórum az intézmény vezetőjénél véleményt nyilváníthat a gyermeket érintő ügyekben, valamint javaslatot tehet az intézmény alaptevékenységével összhangban végzett szolgáltatások tervezéséről, működtetéséről, valamint az ebből származó bevételek felhasználásáról. A Fórum egyetértési jogot gyakorol a házirend jóváhagyásánál. A Fórum működéséről évente egy alkalommal tájékoztatja a szülőket, más törvényes képviselőket. 5. A Fórumra vonatkozó információk közzététele A Városi Bölcsőde házirendje tartalmazza az érdek-képviseleti fórum működésének rendjét. A Fórum tagjainak nevét, elérhetőségét, a fórum hatásköreit, működését érintő legfontosabb szabályokat tartalmazó tájékoztatót a házirenddel együtt kell az intézményben jól látható helyen kifüggeszteni. 6. A Szervezeti és Működési Szabályzat január 1. napján lép hatályba. Felelős: Varga Istvánné intézményvezető az érdek-képviseleti fórum megalakítása és működése szervezési, technikai és adminisztrációs feladatainak végrehajtásáért

19 /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 157/2010. /VI.24./ sz. határozatát visszavonja, és a Sárvár, 111/9 hrsz-ú, udvar megnevezésű, m2 területű, forgalomképes ingatlant nem ajánlja fel a környező ingatlantulajdonosoknak. Határidő: közlésre azonnal /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete az ingatlan-nyilvántartásban a Sárvár 74/3 hrsz-ú, természetben Sárvár, Batthyány u. 14. szám alatt az udvari részen található lakóház, udvar megjelölésű ingatlant értékesítésre kijelöli, és javasolja az ingatlannak nyilvános versenytárgyalás útján, a határozati javaslat mellékletét képező árverési hirdetményben foglaltaknak megfelelően, a legjobb ajánlatot tevő részére történő értékesítését. Az ingatlan kikiáltási árát ,- Ft összegben állapítja meg (adómentes értékesítés). Az árverési hirdetmény a Sárvári Hírlapban, a Sárvári TV-ben, Sárvár Város honlapján, és a legalább egy, elsősorban ingatlanközvetítéssel foglalkozó internetes honlapon kerül meghirdetésre. Határidő: közlésre azonnal /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Sárvár Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonában lévő, Sárvár területén található, 0106 hrsz. alatti, árok megjelölésű, m 2 alapterületű ingatlan vonatkozásában a Magyar Állam nevében eljáró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. képviseletében Nagy Zoltánné dr. Boros Erika ügyvédnő által megküldött adásvételi szerződés feltételeit elfogadja és felhatalmazza Kondora István polgármestert az adásvételi szerződés és egyéb szükséges okiratok aláírására. Határidő: a döntés közlésére azonnal /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hegyközség gázellátása során az önkormányzat által kiépített gázvezetékek után a közműfejlesztési hozzájárulás mértékét évre vonatkozóan az alábbiak szerint állapítja meg:

20 20 Lakossági fogyasztó esetén: Ft melyből az önkormányzat az alábbi kedvezményeket adja: hegyközségi állandó lakos az érintett ingatlana után: Ft sárvári állandó lakos 1 db hegyközségi ingatlana után: Ft Közületi fogyasztóesetén: Ft/m 3 Határidő: január 1-től Felelős:Kondora István polgármester /2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete megbízza a Humán Erőforrás Bizottságot, hogy az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok, illetve az önkormányzati fenntartású költségvetési szervek szolgáltatási és egyéb díjak vonatkozásában keletkezett kintlevőségei részletes áttekintése révén tárja fel probléma-csoportonként a kintlevőségek kialakulásának, a tartozások felhalmozódásának, a tartozások behajtása, megtérülése meghiúsulásának az okait, dolgozza ki probléma-csoportonként a tartozások rendezésének, illetve az újabb tartozások keletkezése megelőzésének módozatait, lehetőségeit. A bizottság a megállapításait, javaslatait terjessze a képviselő testület elé. Felelős: Humán Erőforrás Bizottság Határidő:2011. május 31. Sárvár, december 16. /:dr.szijártó Valéria:/

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/320-230, Tel.:95/ 523-100 M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. március 31-én /csütörtök/ 16.00 órai

Részletesebben

Az említettekre tekintettel a korábbi szabályzat azon rendelkezései, melyek ma már nem időszerűek, nem kerülnének felvételre az új előírások közé.

Az említettekre tekintettel a korábbi szabályzat azon rendelkezései, melyek ma már nem időszerűek, nem kerülnének felvételre az új előírások közé. 1 2 3 Nyílt ülésen kerül tárgyalásra A képviselő-testület 2014.12.16-án tartandó ülésének előkészítése 1. NAPIRENDI PONT ELŐTERJESZTÉS Sárvár Város Önkormányzatának tulajdonában álló egyszemélyes cégek

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tokorcs Község Önkormányzat Képviselő - testületének 2011. március 23-án, szerdán 17 órakor tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tokorcs Község Önkormányzat Képviselő - testületének 2011. március 23-án, szerdán 17 órakor tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tokorcs Község Önkormányzat Képviselő - testületének 2011. március 23-án, szerdán 17 órakor tartott üléséről. Az ülés helye: Tokorcs Faluház Jelen vannak: Lengyelné Csizmazia

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének.../2014.(IV.29.) határozata

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének.../2014.(IV.29.) határozata E L Ő T E R J E S Z T É S a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde szervezeti és működési szabályzatának, az óvoda nevelési, illetve a bölcsőde szakmai programjának jóváhagyására, valamint az intézmény

Részletesebben

106/2014. (VIII.29.) önkormányzati határozat. HEVA Kft. alapító okirata

106/2014. (VIII.29.) önkormányzati határozat. HEVA Kft. alapító okirata 106/2014. (VIII.29.) önkormányzati határozat HEVA Kft. alapító okirata 1, A HEVA KFT. telephelyei közül megszüntetésre kerülnek az alábbi telephelyek: - 3360 Heves, József Attila út 18. - 3360 Heves, Alkotmány

Részletesebben

VIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2010. ÁPRILIS 28. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK:

VIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2010. ÁPRILIS 28. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 12/2010. (IV. 29.) ÖKT. r. A szociális igazgatásról és egyes szociális ellátási 3. formák szabályairól

Részletesebben

ALAPSZABÁLY 2012 (törölve) 2014.

ALAPSZABÁLY 2012 (törölve) 2014. ALAPSZABÁLY 2012 (törölve) 2014. Alapszabály A Szociálpolitikai és Szociológiai Közhasznú Egyesület alapítói (Berényi András Attila, Brezina Anett, Cseh Evelin, Farkas Éva, Farkas Krisztián, Nagy Gábor,

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 101/2009. (IV.29.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Napirend megállapítása

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 101/2009. (IV.29.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Napirend megállapítása Mezőkövesd Város Önkormányzatának 101/2009. (IV.29.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A Napirend megállapítása 1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK MÓDOSÍTÁSA 1.1.) Mezőkövesd Város Önkormányzatának vagyonáról és vagyongazdálkodás

Részletesebben

CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. Pécs, 2009. április 8.

CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. Pécs, 2009. április 8. 1 CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY Pécs, 2009. április 8. 2 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: CSALÁDVARÁZS A HARMÓNIKUS CSALÁDÉRT Egyesület

Részletesebben

Törzsbetét: A tag a törzsbetétjét, 3.000.000.- Ft készpénzt legkésőbb 2015. november 30. napjáig fizeti be a társaság pénzforgalmi számlájára.

Törzsbetét: A tag a törzsbetétjét, 3.000.000.- Ft készpénzt legkésőbb 2015. november 30. napjáig fizeti be a társaság pénzforgalmi számlájára. DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL -------------------------------------------------------------- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma: 6404/2015. ELŐTERJESZTÉS -

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-956 Fax: 491-361

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-956 Fax: 491-361 Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-956 Fax: 491-361 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. március 31-én tartandó ülésére. A Füzesgyarmati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 322 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2014. május 28-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS. 1. amely létrejött

ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS. 1. amely létrejött ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS 1. amely létrejött 1.1. egyrészről: a szolgáltató megnevezése: Szombathelyi Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság képviselő: Harrach Tibor ügyvezető igazgató székhelye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Bácsszentgyörgy Község Képviselő-testülete 9/2012. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Bácsszentgyörgy község képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

POLGÁRMESTER J A V A S L A T

POLGÁRMESTER J A V A S L A T 1 BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T a Csete Balázs Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola helyiségeinek ingyenes használatba adására vonatkozó nyilvános versenytárgyalás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Testület neve: Kiskunhalas Városi Önkormányzat Képviselő Testület. Képviselő Voks Frakció

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Testület neve: Kiskunhalas Városi Önkormányzat Képviselő Testület. Képviselő Voks Frakció Kiskunhalas Városi Önkormányzat Képviselő Testület A jegyzőkönyv file: 09máj25a.jkv J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Testület neve: Kiskunhalas Városi Önkormányzat Képviselő Testület Dátum: 2009.máj.25 13.45 Ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2011. július 22-én 11.00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2011. július 22-én 11.00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2011. július 22-én 11.00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Jákobné Szász Erika Dr. Jaskó Sándor Csonka

Részletesebben

84/2013. /IV.11./ számú képviselő-testületi határozat

84/2013. /IV.11./ számú képviselő-testületi határozat 1 SÁRVÁRI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2. K I V O N A T a képviselő-testület 2013. április 11-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből 84/2013. /IV.11./ számú képviselő-testületi

Részletesebben

Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár. Alapszabálya. 2014. május 27.

Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár. Alapszabálya. 2014. május 27. Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár Alapszabálya 2014. május 27. Tartalomjegyzék I. fejezet... 3 A pénztárra vonatkozó általános rendelkezések... 3 II. fejezet... 4 A pénztár szolgáltatásai...

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt.szám: 24094/2015 Javaslat a Salgótarján, Klapka György út 4. szám alatt található 3876 hrsz.-ú ingatlan KLIK részére történő ingyenes használatba adására

Részletesebben

2015. évi 14. szám 2015. július 1. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

2015. évi 14. szám 2015. július 1. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 2015. évi 14. szám 2015. július 1. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. JÚNIUS 30-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Javaslat alpolgármester választására, illetménye és költségtérítése

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Javaslat alpolgármester választására, illetménye és költségtérítése JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 15-én 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott

Részletesebben

Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester

Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester Jegyzőkönyv Készült: a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án 7 30 órai kezdettel a Bocskaikerti Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

2015. ÉVI HATÁROZATOK. Szavazás: a Képviselő-testület 10 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta:

2015. ÉVI HATÁROZATOK. Szavazás: a Képviselő-testület 10 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta: 2015. ÉVI HATÁROZATOK Szavazás: a Képviselő-testület 10 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta: 1/2015. (I. 22.) SZÁMÚ TESTÜLETI Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az írásos

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat a Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás társulási megállapodásának felülvizsgálatára E L Ő T E R J E

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. május 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. május 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. május 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: A kommunista diktatúrák áldozatainak emlékműve A közgyűlés a határozat 1./ pontját

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2012. június

Részletesebben

A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya. módosításokkal egységes szerkezetben

A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya. módosításokkal egységes szerkezetben A Bódva-völgyi Közéleti Roma Nők Egyesület Alapszabálya módosításokkal egységes szerkezetben Az alapítók az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 103/2015. (VII.28.) számú határozata

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 103/2015. (VII.28.) számú határozata Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 103/2015. (VII.28.) számú határozata Döntés az Önkormányzat tulajdonában lévő 2434 Hantos, Nagylóki út 5. alatti lakás és a hozzátartozó garázs bérbeadásáról

Részletesebben

ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ÉLETFA TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (módosításokkal egységes szerkezetben) Jelen Alapszabályt az egyesület alapító tagjai a 2010. november 6. napján megtartott közgyűlésen az 1989. évi II. tv.,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző Gyomaendrőd 15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester, Toldi Balázs alpolgármester Arnóczi István János, Béres János,

Részletesebben

Határozati javaslat. 2006. január 1-i hatállyal, határozatlan időtartamra az Egyesített Szociális Intézmény közös fenntartásában állapodnak meg.

Határozati javaslat. 2006. január 1-i hatállyal, határozatlan időtartamra az Egyesített Szociális Intézmény közös fenntartásában állapodnak meg. Határozati javaslat.. Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az Enying Mikrokörzeti Szociális Intézményi Társulás megállapodása módosítására vonatkozó javaslatot, amelyben foglaltakkal egyetértve

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 88/2008. (III.31.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 88/2008. (III.31.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 88/2008. (III.31.) számú h a t á r o z a t a A Nyírségi Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésének

Részletesebben

A képviselő-testület 2009. november 30-i ülésén hozott döntések: ZÁRT ülésen hozott döntések:

A képviselő-testület 2009. november 30-i ülésén hozott döntések: ZÁRT ülésen hozott döntések: A képviselő-testület 2009. november 30-i ülésén hozott döntések: ZÁRT ülésen hozott döntések: 267/2009. Kth. A Vakáció Nonprofit Kft. ügyvezetőjének visszahívása. 268/2009. Kth. Ingyenes óvodai és bölcsődei

Részletesebben

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS. ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS. ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS Az ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésének egységes szerkezetbe foglalásáról, a 17. sz. módosítás

Részletesebben

Lukácsné Kiss Márta képviselő

Lukácsné Kiss Márta képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 11-én 18.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6456 Madaras, Báthori u. 1. Tel: 79/458-144 Fax: 79/458-084 phmadaras@enternet.hu 13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Madaras község Önkormányzatának

Részletesebben

Sárvár város közigazgatási területén a határozati javaslathoz mellékelt táblázat szerinti, nem a nemzeti vagyonba tartozó viziközművek vannak.

Sárvár város közigazgatási területén a határozati javaslathoz mellékelt táblázat szerinti, nem a nemzeti vagyonba tartozó viziközművek vannak. 4/ Napirendi pont A nemzeti vagyonba nem tartozó gazdasági társaságok tulajdonában álló viziközmű vagyonnak önkormányzati tulajdonba kerüléséről szóló megállapodások előkészítése. Előterjesztés A nemzeti

Részletesebben

Közrendvédelmi Alapítvány Budafok-Tétény. Alapító Okirata

Közrendvédelmi Alapítvány Budafok-Tétény. Alapító Okirata Közrendvédelmi Alapítvány Budafok-Tétény módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata (a változások vastag dőlt betűvel szedve) Budapest XXII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete,

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. Jegyző könyv

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. Jegyző könyv Kelebia Községi Jegyző könyv Készült Kelebia Községi 2010. április 29-én tartott üléséről. 9/2010. (IV.30.) sz. rendelet Rendelet alkotása az önkormányzat 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról 10/2010.

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-7/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. április 18-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-7/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. április 18-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-7/2011. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. április 18-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 50/2011.(IV.18.) 51/2011.(IV.18.) 52/2011.(IV.18.)

Részletesebben

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA. 1./ A taggyűlés a társasági szerződés 5./ és 7./ pontjában a Gt. szövegrészt Ptk. - ra módosítja.

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA. 1./ A taggyűlés a társasági szerződés 5./ és 7./ pontjában a Gt. szövegrészt Ptk. - ra módosítja. a 271/2014. (XI. 27.) határozat 1. melléklete TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA 1./ A taggyűlés a társasági szerződés 5./ és 7./ pontjában a Gt. szövegrészt Ptk. - ra módosítja. 2./ A taggyűlés a társasági

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én 13:00 órakor tartott soron kívüli ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én 13:00 órakor tartott soron kívüli ülésén 17/2010 Magyarbánhegyes Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 5667 Magyarbánhegyes, Jókai u. 38. Tel.: 68/480-000 Fax: 68/480-104 E-mail: polg.hivatal@magyarbanhegyes.hu JEGYZŐKÖNYV Készült: Magyarbánhegyes

Részletesebben

1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT 1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/15/2010. KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2010. október 26-án 9,00 órakor megtartott nyílt ülésén. Az ülés helye:

Részletesebben

K Ö L K E D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 7 7 1 7 K ö l k e d, I I. L a j o s u. 1 2. T e l. : 6 9 / 3 8 4-1 8 1.

K Ö L K E D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 7 7 1 7 K ö l k e d, I I. L a j o s u. 1 2. T e l. : 6 9 / 3 8 4-1 8 1. K Ö L K E D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 7 7 1 7 K ö l k e d, I I. L a j o s u. 1 2. T e l. : 6 9 / 3 8 4-1 8 1 Beszámoló Kölked Község Önkormányzatának Képviselő-testülete részére 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 22-én 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

2011. évi 14. szám 2011. szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK

2011. évi 14. szám 2011. szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK 2011. évi 14. szám 2011. szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2011. (IX. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzati piacok működéséről szóló 37/2007. (IX.

Részletesebben

Alapítói ( tulajdonosi ) határozat

Alapítói ( tulajdonosi ) határozat Alapítói ( tulajdonosi ) határozat Melynél fogva alulírott Várfi András polgármester, mint a Gyomaendrőd Város Önkormányzatának törvényes képviselője kijelentem, hogy a Gyulai Törvényszék Cégbírósága előtt

Részletesebben

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. v.a. 2016. február 22-én megtartandó rendkívüli közgyűlésére

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. v.a. 2016. február 22-én megtartandó rendkívüli közgyűlésére Synergon Informatika Nyrt. v.a. 1108 Budapest, Kozma u. 2. info@synergon.hu www.synergon.hu Telefon: 399-5500 Fax: 399-5599 Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. v.a. 2016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

Az eeiesület székhelye: 7629 Pécs, Frankel Leó u. 4. Az e2yesület kérviselõie: Hrubi Józsefné elnök

Az eeiesület székhelye: 7629 Pécs, Frankel Leó u. 4. Az e2yesület kérviselõie: Hrubi Józsefné elnök 1 Az eeiesület székhelye: 7629 Pécs, Frankel Leó u. 4. Az e2yesület kérviselõie: Hrubi Józsefné elnök 2. 3. 4.? A "DÉLI FÉNY" Epilepsziával Élõk Dél-dunántúli Egyesületének Alapszabálya A "DÉLI FÉNY" Epilepsziával

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2004. december 20-i ülésére.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2004. december 20-i ülésére. E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. december 20-i ülésére. Tárgy: Fogorvosi szolgálatok működésével kapcsolatos szerződések. Előadó: dr. Horváth Sándor bizottsági

Részletesebben

2012. november 30-án megtartott közgyűlésén készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

2012. november 30-án megtartott közgyűlésén készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Gombai Polgárőr Egyesület 2217 Gomba, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. 2012. november 30-án megtartott közgyűlésén készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Az ülésen hozott határozatok: 5/2012. (XI.30.) számú határozattól

Részletesebben

Előterjesztés Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft alapító okiratának módosításáról Előterjesztés Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 81/2016 2. előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor, 3. előterjesztést

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2009. évi 7. szám 2009. április 16. I. kötet T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 35/2009. (III. 19.) Ö.h.

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A

A L A P Í T Ó O K I R A T A 1. sz. melléklet a 12. napirendi ponthoz A L A P Í T Ó O K I R A T A A /2009. (IV.29.) NYDRFT határozatában rögzített módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 20098. - 1 - ALAPÍTÓ OKIRAT Alulírott

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a házi segítségnyújtás ellátás

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2013. III. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2013. III. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI XXIII. évfolyam 2. szám 2013. március 22. NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2013. III. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI NÓGRÁD

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a PCOS Szívügy Alapítvány (nyilvántartási szám: 01-01-10248, székhely: 1137 Budapest, Katona József u. 31. II. emelet 3/a., adószám: 18127076-1-41, képviseli:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. február 9-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. február 9-i rendes ülésére 18. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Művelődési Ház NKft. javadalmazási szabályzata,

Részletesebben

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

MÁLYINKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE. 2015. június 23. napján megtartott rendkívüli testületi ülésének JEGYZŐKÖNYVE

MÁLYINKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE. 2015. június 23. napján megtartott rendkívüli testületi ülésének JEGYZŐKÖNYVE MÁLYINKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2015. június 23. napján megtartott rendkívüli testületi ülésének JEGYZŐKÖNYVE 34/2015. (VI.23.) határozat A Bánhorváti Szivárvány Óvoda intézményhez való

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2013. augusztus 26. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2013. augusztus 26. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen: Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2013. augusztus 26. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. január 21. napjára (szerda) 8 00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2015. január 21. napjára (szerda) 8 00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

2.) A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése, mint alapító részvényes elfogadja a

2.) A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése, mint alapító részvényes elfogadja a 205/2007. (XII. 13.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az egészségügyi szakellátás feladatának 2008. április 1-jétől történő ellátására Sümeg Város Önkormányzatával közösen megalapítja

Részletesebben

1. Törökbálinti Városfejlesztő Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbi tartalommal:

1. Törökbálinti Városfejlesztő Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbi tartalommal: 274/2009. (VII. 21.) ÖK Törökbálint Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. Törökbálinti Városfejlesztő Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbi tartalommal: A Törökbálinti Városfejlesztő

Részletesebben

Tárgy: módosított napirend elfogadása

Tárgy: módosított napirend elfogadása 2012. július 26-án 18,00 órakor tartott rendkívüli ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi 133/2012.(VII.26.) SZÁMÚ HATÁROZAT

Részletesebben

2009. év október hó Tolna Megyei Közlöny XIX. évfolyam 4. szám KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ

2009. év október hó Tolna Megyei Közlöny XIX. évfolyam 4. szám KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ Szám: 812-3/2009. TOLNA MEGYEI KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ 105/2009. (XII. 11.) határozat Létszámcsökkentés elrendeléséről. 114/2009. (XII. 11.) határozat A Közgyűlés Területfejlesztési Tanácsnoka

Részletesebben

2014. évi 12. szám 2014. június 27. TARTALOMJEGYZÉK

2014. évi 12. szám 2014. június 27. TARTALOMJEGYZÉK 2014. évi 12. szám 2014. június 27. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 27.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület, valamint szervei szervezeti és működési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. május 22. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. május 22. napján megtartott rendkívüli üléséről. 228 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. május 22. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Hercegfalvi Frida Héri Viktor Palsics

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. június 26-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. június 26-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. június 26-án tartandó ülésére Javaslat a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-vel kötendő hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés elfogadására,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. január 25-ei rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. január 25-ei rendkívüli üléséről. 40066/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. január 25-ei rendkívüli üléséről. Jelen vannak: képviselők, jegyző, aljegyző, köztisztviselők a mellékelt jelenléti ív

Részletesebben

Társulási megállapodás

Társulási megállapodás Iktatószám:. Társulási megállapodás amely létrejött egyrészről Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) képviseli: Horváth István Ács Rezső polgármester, másrészről

Részletesebben

2015. június 25. Kt. ülés határozatai

2015. június 25. Kt. ülés határozatai Napirend előtt: 2015. június 25. Kt. ülés 325/2015. (VI.25.) Kt. H A T Á R O Z A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Borbély Lénárd indítványára úgy dönt, hogy mai ülésén az

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v 10-1/2009. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. január 13-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Zrinszki István

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 6-án megtartott képviselő-testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 6-án megtartott képviselő-testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 6-án megtartott képviselő-testületi üléséről Jelen vannak: Papp János polgármester, Merena Lászlóné, Demeter János

Részletesebben

AZ AXA PRÉMIUM ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA

AZ AXA PRÉMIUM ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA AZ AXA PRÉMIUM ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR ALAPSZABÁLYA hatályos: 20134. december 9március 1-től Az AXA Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár (alapításkori korábbi nevén: Winterthur Országos AXA Önkéntes Nyugdíjpénztár,

Részletesebben

3/2013. /I.24./ számú képviselő-testületi határozat

3/2013. /I.24./ számú képviselő-testületi határozat SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. K I V O N A T a képviselő-testület 2013. január 24-i ülésének jegyzőkönyvéből 2/2013. /I.24./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata

Részletesebben

- 1 - A SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI Nyrt. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT A L A P S Z A B Á L Y A (TERVEZET)

- 1 - A SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI Nyrt. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT A L A P S Z A B Á L Y A (TERVEZET) - 1 - A SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI Nyrt. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT A L A P S Z A B Á L Y A (TERVEZET) A gazdálkodó szervezetek és gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII.

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 25. számú jegyzőkönyve (2013. OKTÓBER 22.) Rendeletek: 8/2013. 10/2013. (X. 25.) Ör. Határozatok: 151/2013. 157/2013. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 25. számú jegyzőkönyve (2013. OKTÓBER 22.) Rendeletek: 8/2013. 10/2013. (X. 25.) Ör. Határozatok: 151/2013. 157/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 25. számú jegyzőkönyve (2013. OKTÓBER 22.) Rendeletek: 8/2013. 10/2013. (X. 25.) Ör. Határozatok: 151/2013. 157/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.) SZENTBÉKKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 240-8/2014/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 16:00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. november 07-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. november 07-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. Ikt. szám: 6-23/2013. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2013. november 07-én megtartott rendkívüli nyílt Képviselő-testületi ülésén. TARTALOMBÓL

Részletesebben

II. A Közalapítvány jellege

II. A Közalapítvány jellege EURÓPAI CSANYTELEKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Preambulum Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő- testülete az általa 16/2005.(II. 15.) ÖKT határozatában rögzített rövid- közép- és hosszú távú

Részletesebben

K I V O N A T. a képviselő-testület 2013. június 20-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a képviselő-testület 2013. június 20-i ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T a képviselő-testület 2013. június 20-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 98/2013. (VI. 20.) határozata Adósságátvállalás A képviselő-testület a polgármester

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. március 31-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. március 31-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. március 31-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2011. évi 13. szám 2011. december KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyűlés 2011. december 22-ei rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs, Rákóczi u. 2. 1-1/2011. Kunadacs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. január 27-én megtartott üléséről felvett J E G Y Z Ő

Részletesebben

Csolnoki Fúvószenekar Közhasznú Egyesület alapszabálya ALAPSZABÁLY. 1. Az Egyesület neve, székhelye és jogállása

Csolnoki Fúvószenekar Közhasznú Egyesület alapszabálya ALAPSZABÁLY. 1. Az Egyesület neve, székhelye és jogállása ALAPSZABÁLY A Csolnoki Fúvószenekar Közhasznú Egyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV.

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S. Idősek Otthona intézményi ellátásra

M E G Á L L A P O D Á S. Idősek Otthona intézményi ellátásra A Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás 48/2010. (VIII. 24.) Többcélú Társ. határozatának 1. sz. melléklete M E G Á L L A P O D Á S Idősek Otthona intézményi ellátásra Kiskőrös, Sárkány J. 13. Amely létrejött

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 25-én 16. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2000. június 8-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2000. június 8-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2000. június 8-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Vágvölgyi Gábor képviselő napirend előtti felszólalása - Vágvölgyi Gábor képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Burgyánné Czibik Éva polgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Burgyánné Czibik Éva polgármester Pécsely Község Önkormányzata PÉCSELY Szám:201/ 2-7 /2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2016.február 15-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Burgyánné Czibik

Részletesebben

Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére. 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt

Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére. 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák Megmentésére 2015. november 4-én vastagított szedéssel megkülönböztetett módon egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA Alapítvány a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (módosítással egységes szerkezetben) Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Társulás Társulási

Részletesebben

- 1 - Az egyesület 2013. április 11-i Közgyűlése a következő Alapszabályt fogadta el. I. Az egyesület adatai

- 1 - Az egyesület 2013. április 11-i Közgyűlése a következő Alapszabályt fogadta el. I. Az egyesület adatai - 1 - Az EZÜSTNET - Internetező Idősek Országos Egyesületének Alapszabálya Alapítók az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2011. március 28-án a Városháza emeleti kistermében 13 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben