A magyar közigazgatás alapvető jellemzői. A honvédelmi igazgatás. Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza - előadás
|
|
- Zita Hegedüsné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A magyar közigazgatás alapvető jellemzői A honvédelmi igazgatás Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza - előadás Ballabás Gábor bagi@ludens.elte.hu félév
2 Az állam fő funkciói - az állam mint erőszakszervezet (külső védelem, belső rend) + a társadalom védelmének ellátója - az állam mint jogállam Jogállamról akkor beszélhetünk, ha a jogrendszer legalapvetőbb elemét az állampolgárok alapvető szabadságjogai alkotják, és az állam jogszolgáltató intézményei ezeknek a jogoknak érvényt szereznek magával az állammal szemben is Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata az emberi jogok megelőznek minden társadalmat és minden államot - az emberek szabadsága és egyenjogúsága, tulajdon szent és sérthetetlen, törvény előtti egyenlőség, biztonság és ellenállás joga, ártatlanság vélelme, véleménynyilvánítási és sajtószabadság, részvétel a törvények meghozatalában (választások, vagy közvetlen) - egyetlen korlát: mások szabadsága - az állam fő célja: a polgárok számára biztosítani, hogy gyakorolják jogaikat szembeszállás az elnyomással: alapjog
3 - a gazdaságszervező és jóléti állam (szolgáltató állam közintézmények egy része is ezt a célt szolgálja) - nagyon fontos e funkciók működtetésénél a finanszírozás (adózásadóztatás) önfenntartó funkció a szervezet fenntartása - allokációs (piaci szféra nem, vagy alacsony hatékonysággal tud működtetni) - redisztribúciós funkció javak igazságos és méltányos újraelosztása - stabilizációs funkció (munkanélküliség, infláció, fizetési mérleg, gazdasági növekedés kérdéskörei) - a közigazgatás a jogalkotást, jogérvényesítést és jogszolgáltatást szolgálja elsősorban A közigazgatás az állam adminisztrációja. (Magyary Zoltán) - a közigazgatás a végrehajtó hatalom működése (Agg Zoltán)
4 -a hatalommegosztás elve - a diktatúra veszélyei - Montesquieu 1748-ban megjelent könyve, A törvények szelleme - a hatalom megosztásának három pillére van: a törvényhozó hatalom, amelyet az állami szuverenitást megtestesítő parlament (országgyűlés) képvisel; a végrehajtó hatalom, amelyet általában a kormányzat testesít meg, a tulajdonképpeni közigazgatás valójában a végrehajtó hatalom funkcióit gyakorolja; a bírói hatalom, amely az igazságszolgáltatás funkcióit gyakorolja.
5 - Közigazgatás= kormányzati+önkormányzati igazgatás a. az országgyűlés, a kormány és központi szervei: a Miniszterelnöki Hivatal és a minisztériumok; a Miniszterelnöki Hivatalhoz és a kormányhoz vagy a minisztériumokhoz tartozó országos hivatalok fővárosközpontúság b. elsősorban a minisztérumok helyi szinttől független szervei (igazgatóságok, hivatalok) - Lehatárolásban nagy segítséget adhat pl.: az éves költségvetés - a térbeli-területi elhelyezkedés szempontjából - három fő csoportra osztható: - központi közigazgatás - dekoncentrált közigazgatás - (decentralizált (önkormányzati) közigazgatás)
6 Közigazgatás Magyarországon Alapelvek: 1. az állam kötelezettsége és felelőssége: Kettős arculatú: -közvetlen felelősség (állami szervek) + közvetett felelősség (valamennyi funkcióért) - állami érdek és alapvető funkció - szolgáltató tevékenységek legfőbb irányítója - irányítás elkülönült, hierarchikus szervezetrendszert igényel - szervezetrendszer tevékenység megalapozása: jogalkotás eszközeivel - gazdasági szabályozó feladatkör - kutatások irányítása vagy koordinálása - információs rendszerek működtetése (pl.: KSH és intézményei) - ellenőrzés és szankciók - állami támogatások rendszerének működtetése - társadalompolitikák meghatározása + tervezés - oktatás, ismeretterjesztés, szemléletformálás - nemzetközi ill. társadalmi együttműködésben való részvétel
7 Igazgatás Magyarországon Önkormányzatok számára átadható feladatok Alapelvek: 2. Társadalmi részvétel elve (jog és kötelesség) - tájékozódás joga - részvétel jogszabályalkotásban - részvétel közigazgatási döntéshozatalban - részvétel ellenőrzésben - jogorvoslathoz, perléshez való jog - társadalmi, nem kormányzati egyesületek (NGO) jogai 3. Együttműködés elve -szereplők megállapodásai - közigazgatási szerv megfelelő felhatalmazással és eszközökkel - nemzetközi együttműködés
8 Alapjogok: - írásba foglalásuk ókori és középkori hagyományokra épül (1215. Magna Charta, Aranybulla) - Magyar Alkotmány az országgyűlés hozza, vagy módosítja (Magyarországon 2/3-os törvény szükségeltetik hozzá) az egyik hatalmi ág alkotmányoz (?) - Országgyűlés - egykamarás - törvényhozás - kormány, kormányzati szervek és az önkormányzatok feladatai - bizottságok (szakosított szervek)
9 - az államfő (köztársasági elnök politikai jelentősége van minden köztársaságban szemben a mai alkotmányos királyságokkal) - magyar példa: kisebb jelentőségű = közepesen erős - országgyűlés választja - minősített többséggel (3. fordulóig) - reprezentálás, protokolláris feladatok - hadsereg főparancsnoka közvetlenül nem gyakorolja - korlátozott beavatkozás a törvényhozás működésébe (törvénykezdeményezési jog; megfontolásra visszaküldés egyszer, vagy Alkotmánybírósághoz utalás alkotmányossági aggály esetén) miniszterek személyét nem befolyásolhatja - kiegyensúlyozó szerep - független bírói hatalom és ügyészség - hierarchikus rendszer Legfelsőbb Bíróság, Legfőbb Ügyészség - több szintű igazságszolgáltatás helyi megyei (központi kerületi) táblabíróságok (regionálisan) Legfelsőbb Bíróság - kormány csak a működés feltételeit biztosítja (szakminiszter bírósági elnökök kinevezése)
10 - vádhatóságot képviselő legfőbb ügyészt országgyűlés nevezi ki - törvényességi felügyeleti jogkör - szervezet hasonló a bíróságokéhoz (városi megyei legfőbb) - Alkotmánybíróság - törvények (és önkormányzati rendeletek) alkotmányjogi felülvizsgálata beadványra, vagy hivatalból - 11 tag bírák 9 évre kinevezve a parlament által 2/3-os többség (+ a jelöléshez a parlamenti pártok többségének támogatása kell)
11 - a kormány a végrehajtó hatalom legfőbb letéteményese, vezetője a miniszterelnök - kezdetek: kancellária, majd a kamara, bécsi kormányszervek első, független kormány (Első Független Magyar Minisztérium) nincs minden mai tárca - kiegyezés után közös kül- és hadügyminisztérium - két világháború közt meghatározó a kormányzó szerepe után miniszterek tanácsa Minisztertanács után újra kormány az elnevezése - a jogalkotás előkészítője - jogalkotó - a közigazgatás irányítása - nemzetközi szerződések teljesítése -szakértői testületek szerepe Feladatkörök: változó - értékelés, tanácsadás, véleményezés, állásfoglalás - biztosok - ombudsman állampolgári jogok országgyűlési biztosa
12 Független a kormánytól: - az államfői apparátus, a törvényhozás, az igazságszolgáltatás, a kormány alkotmányos és gazdálkodási felügyeletét ellátó szervezetek (a Köztársasági Elnöki Hivatal, az Országgyűlés Hivatala, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség Hivatala, az Állami Számvevőszék) - a társadalombiztosítási (nyugdíj- és egészségbiztosítási) igazgatás szintén autonóm - akárcsak a helyi és területi önkormányzatok
13 - Minisztériumok létrehozásuk, megszüntetésük, összevonásuk gazdasági, társadalmi változások, politikai szempontok, személyi megfontolások eredménye - felelős miniszterek (miniszterelnök döntésétől függenek) adott szakterület központi irányítása - feladatok, célok, prioritások -mérő-,megfigyelő-, értékelő- és információs rendszerek működtetése + adatszolgáltatás - szabályozási feladatok - kutatások támogatása - konkrét szakterületi feladatok - dekoncentrált szervek irányítása például: -rendőrség (ORFK, megyei (fővárosi) és városi kapitányságok) - polgári védelem, tűzoltóság - APEH + vámügyekért, munkaügyekért, egészségügyért stb. felelős dekoncentrált szervek
14 Előzménye a kiegyezés utáni korszakhoz köthető (A korszerű szakigazgatás a helyi választott igazgatástól független hivatali szervezetek kezében) szovjet minta: a tanácsok rendszere új, ún. dekoncentrált, hivatalos nevükön centrális alárendeltségű területi szervezetek, a minisztériumok megyei hivatalai, igazgatóságai már fő dolgozik itt Ésszerűsítés kérdésköre régiók szintjén létrehozott szakigazgatás -? megyei szint - közigazgatási, hatósági jellegű dekoncentrált szervezet megyei szintű összevonásáról - megyei közigazgatási hivatalokba január regionális közigazgatási hivatalokba - feladatuk: hatóságok és önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzés - TÁKISZ (területi államháztartási és közigazgatási információs szolgálatok)
15 - regionális már korábban is: a vízügy és a környezetvédelem szervezetrendszere (Zöld Hatóságok) - megyei maradt FVM dekoncentrált szervei összevonva Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (növény- és talajvédelmi, állategészségügyi, élelmiszer-ellenőrző szolgálatok, Állami Erdészeti Szolgálat, Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, Országos Borminősítő Intézet) - városi szintig kiépülve például: rendőrség (még eleje)
16 Forrás: HVG
17 II. A honvédelmi igazgatás -két fő biztonságpolitikai terület manapság: - béke megőrzése, válságkezelés, katonai konfliktusok megelőzése állami által irányított tevékenység - háborús, kifejezetten katonai védelemmel kapcsolatos tevékenység - célok: nemzeti identitás, az állam és intézményrendszer megőrzése - gazdasági jólét megőrzése - nemzetközi társadalmi rendhez való hozzájárulás - nemzeti érdekek, más nemzetek (szövetség) közös érdekeinek támogatása - részletes stratégia Nemzeti Biztonsági Stratégia (ezen belül Nemzeti Katonai Stratégia) hosszú távra kormányzat legfelsőbb szintjén (minden érintett bevonásával) megállapítva ábra
18 Forrás: Honvédelmi igazgatás Corvinus Egyetem, 2006
19 A célkitűzések két fő csoportja: Hagyományos katonai célkitűzések - nemzeti határok védelme - ország területi integritásának védelme -belső biztonsági feladatok (Alkotmány) - részvétel szövetségi (NATO) és európai biztonsági (EU) keretek katonai műveleteiben - részvétel nemzeti és nemzetközi keretekben végrehajtott műveletekben (békefenntartás, humanitárius segítségnyújtás) - speciális katonai képességeken alapuló, polgári szférát támogató feladatok (jogszabályban meghatározva) Nem hagyományos katonai célkitűzések - terrorizmus elleni harc - szervezett bűnözés (pl.: kábítószercsempészet) elleni fellépés támogatása - környezetbiztonsági feladatok (katasztrófavédelem)
20 Alkotmány 5. A Magyar Köztársaság állama védi a nép szabadságát, és hatalmát, az ország függetlenségét és területi épségét, valamint a nemzetközi szerződésekben rögzített határait. - e célok megvalósítása érdekében a honvédelem megszervezése klasszikus igazgatási ágazat - napjainkban alacsony kockázat, alacsony intenzitás a nemzetközi biztonságpolitikai (ez Európára igaz elsősorban) rendszerben globális szembenállás megszűntével - a honvédelem: több elemből összeálló rendszer, az állam egyik fontos funkciója (állami vezetés és a közigazgatás területei, ország lakosságának és gazdaságának felkészítése)
21 A Magyar Köztársaság honvédelmi rendszere: - fegyveres védelemben: Magyar Honvédség (napjainkban mint önkéntes haderő) és szervezetei + rendvédelmi szervek - nem fegyveres védelemben (a védelem polgári támogatása): gazdaság, lakosság, államvezetés, közigazgatása honvédelmi potenciál többi lényeges eleme A honvédelem jogi szabályozása: - királyi rendeletek útján ( ) - a honvédelem szabályozása törvények útján ( ) - alkotmányos alapú törvényi szabályozás (lakosság és nem fegyveres szervek feladatai is)
22 A honvédelmi igazgatás rendszere Centrális irányítási rendszer Rendszerelemek: - honvédelem irányítása, mint igazgatási tevékenység - honvédelem gazdasági feltételeit (+ gazdasági szolgáltatásokat) biztosító igazgatási tevékenység - fegyveres erők kiegészítése és mozgósításának biztosítása - rendkívüli jogrend gyakorlásával összefüggő területek Központi irányításra feljogosított szervek: az Országgyűlés és Honvédelmi Bizottsága, köztársasági elnök, a Kormány, Honvédelmi Tanács (rendkívüli állapotban), honvédelmi miniszter (az ország honvédelmi feladatainak végrehajtásáért, valamint a Magyar Honvédség irányításáért és vezetéséért felelős szakminisztere), vagy más illetékes miniszter - a honvédelmi miniszter 3 fő igazgatás területe: - honvédelmi tevékenység szakmai irányítása - a honvédség működésének irányítása - törvényességi felügyelet
23 - toborzási-hadkiegészítési intézményrendszer: két regionális (Szolnok, Veszprém) hadkiegészítő parancsnokság megyei központokkal, illetve irodákkal Helyi igazgatási szervek: területi szervek (megyei és fővárosi védelmi bizottságok); helyi (települési) védelmi bizottságok, polgármester és a jegyző - honvédelmi felkészítés, országmozgósítás
24 A Magyar Honvédség 2 fő cél: - a haza katonai védelme (belbiztonsági feladatra csak szükségállapot esetén) - kollektív védelmi feladatok végrehajtása - irányítás: mint korábban - külföldi alkalmazás jogköre: országgyűlési feladatkör - békeidőben: önkéntes haderő (hivatásos, szerződéses) fegyvernemekből és szakcsapatokból novembere óta - rendkívüli állapot és megelőző védelmi helyzet: év közti lakóhellyel rendelkező férfiak hadkötelesek - vezetési rendszer, irányítója a miniszter alárendeltségében a vezérkari főnök (MH Összhaderőnemi Parancsnoksága - Székesfehérvár)
25 Forrás: HM
26 Jelenleg: fő (ebből a csapatoknál, szárazföldi: 10166, légierő: 5023, 2510 logisztikai és más támogató csapatok)
27 Teljes létszám: fő ( sorállományú) A Magyar Honvédség szervezetei 1994-ben Forrás: A honvédelem négy éve 1994.
28 Forrás: HM, 2006.
29 Forrás: HM, 2006.
30 Missziók: pl: IFOR/SFOR Bosznia KFOR- Koszovó ISAF 2005 augusztustól Afganisztán A Magyar Köztársaságnak a szövetség felé történő vállalása során folyamatosan biztosítania kell a NATO-nak: egy könnyűlövész-zászlóalj alkalmazhatóságát; a NATO közvetlen alárendeltségében lévő NATO parancsnoksági erőknek és eszközöknek (a Légierő Parancsnokság alárendeltjeitől kijelölt erők és eszközök) a NATO Integrált Légvédelmi Rendszerében a szolgálatellátási feltételeket; NATO Reagáló Erők részére további egységek
31
32 Alakulatok Adminisztratív támogató: MH Összhaderőnemi Parancsnokság MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ MH Hadkiegészítő Parancsnokságok MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság MH Műveleti Központ NATO/EU beosztások Harci: MH 5. Bocskai István Lövészdandár MH 25. Klapka György Lövészdandár MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred MH 86. Szolnok Helikopter Bázis
33 Harci támogató: MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj MH 43. Híradó és Vezetéstámogató Ezred MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ MH Béketámogató Kiképző Központ MH Katonai Közlekedési Központ MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj
34 Kiszolgáló - támogató: MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred MH Bakony Harckiképző Központ MH Pápa Bázisrepülőtér MH Veszélyesanyag Ellátó Központ MH Logisztikai Ellátó Központ MH Légijármű Javítóüzem MH Katonai Közlekedési Központ MH Támogató Dandár MH Geoinformációs Szolgálat MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ MH Kinizsi Pál Szakisk. és Kik. Bázis
35 Köszönöm a figyelmet!
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok
CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2010. október 19. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 15/2010. (X. 5.) HM rendelet A hivatásos és szerzõdéses katonák, a honvédségi
A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem
Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc
Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi
és s feladatrendszere (tervezet)
Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai
A legfontosabb állami szervek
A legfontosabb állami szervek Az Országgyűlés 2012-től: Alaptörvény 1. cikk Házszabály Az Országgyűlés Magyarország legfelsőbb (államhatalmi és) népképviseleti szerve. Biztosítja a társadalom alkotmányos
Állampolgári ismeretek. JOGI alapismeretek ALAPTÖRVÉNY
Állampolgári ismeretek JOGI alapismeretek ALAPTÖRVÉNY ELŐZMÉNYEK Magyar Népköztársaság (1949-1989) 1949 1989 2012-1936. évi szovjet alkotmány mintájára készült - államforma: népköztársaság - elnevezés:
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok
CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 22/2012. (XI. 13.) HM rendelet A honvédségi jármûvek fenntartásáról szóló 18/2009.
Dr. Varga Attila ezds.
Dr. Varga Attila ezds. Az előadás a Chatham House szabályok szerint a védelmi igazgatás központi és települési szintjére (polgármester) nem terjed ki a leadásra kerülő írásos anyagtól némileg eltér Bizottság
Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.
ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK
ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS 20. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Kocsis Miklós Petrétei József Tilk Péter: Alkotmánytani alapok. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2015 Petrétei József: Magyarország
Tartalom. I. kötet. Az Alkotmány kommentárjának feladata Jakab András...5 Preambulum Sulyok Márton Trócsányi László...83
Tartalom I. kötet Előszó az első kiadáshoz Jakab András........................................ IX Előszó a második kiadáshoz Jakab András...................................... X Folytonos alkotmányozás.
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 2008.04.11. SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy 1 A KÖZELMÚLT 20 ÉVE 1987.07.01- től. 1991.11. 01-től. 1997.09. 01-től. 2007.01. 01-től. MN LÉRE PSÁG
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési
VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG
VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG 1 A védelmi igazgatás rendszere Jogszabályi háttér Magyarország Alaptörvényének különleges jogrendre vonatkozó fejezetének 48-54. cikkejei: - rendkívüli állapot - szükségállapot
Általános jogi ismeretek. Tematika:
Általános jogi ismeretek Tematika: 1 Általános közigazgatási jog, közigazgatási alapismeretek 2 A közigazgatás intézményrendszere 3 Közigazgatási hatósági eljárás, hatáskör, illetékesség Budapest, 2014
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Petrétei József: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2009 VAGY Kocsis Miklós Petrétei József
Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás
Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után
Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából
Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének
Alkotmányjog. előadó: dr. Szalai András
Alkotmányjog előadó: dr. Szalai András 1 A jog fogalma, a magyar jogrendszer tagozódása KÖZJOG MAGÁNJOG Alkotmány, Alaptörvény az alkotmány fogalma és típusai az 1949. évi XX. törvény Alaptörvény jellemzői
Az átszervezés területi feladatai
1 A tájékoztató témái Az átszervezés területi feladatai A Megyei Védelmi Bizottság és a Helyi Védelmi Bizottságok illetékességi területe A Megyei Védelmi Bizottság összetétele A Megyei Védelmi Bizottság
A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére
HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére A Honvéd Vezérkar Főnöke a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
Budapest, augusztus 2-án Tisztelettel :
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE Válasz a K1821., K/824., K/892. és K/925. szám ú írásbeli kérdésekre. Dr. Vadai Ágnes asszon y Országgyűlési képviselő Budapes t Tisztelt Képviselő Asszony! Az
Védelmi igazgatás minősített időszakokban. Előadó: Dr. Horváth László alezredes
Védelmi igazgatás minősített időszakokban Előadó: Dr. Horváth László alezredes Oktatási kérdések 1. A biztonság korszerű értelmezése 2. A védelmi felkészítés és országmozgósítás modern kori történeti áttekintése
Kerekréti Mihály Csaba a MH 54. Veszprém Radarezred, logisztikai alegységek, Logisztikai Zászlóalj, törzsfőnökének (pkh.)
Honvédelmi miniszteri elismerések: SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL bronz fokozat (5 fő) Kerekréti Mihály Csaba Andorka László Csete László Bencze Péter Mizsei Csaba a MH 54. Veszprém Radarezred, logisztikai alegységek,
MH Mezei Futóbajnokság 3000m eredmények
Férfi 30+ 3000m Nevezett / Beérkezett: 59/55 1 3231 Avar András szds. 1976 MH 25. Klapka György Lövészdandár 05:37 (1) 05:37 (1) 11:14 2 3232 Varga Dénes ftőrm. 1978 MH 25. Klapka György Lövészdandár 06:15
AZ ORSZÁGGYŰLÉS FELADATAI
ff r AZ ORSZÁGGYŰLÉS FELADATAI SUB Göttingen 7 215 853 075 2003 A 4374 2002 3 TARTALOM ELŐSZÓ 13 AZ ORSZÁGGYŰLÉS, A TISZTSÉGVISELŐK, A BIZOTTSÁGOK, A KÉPVISELŐCSOPORTOK, A KÉPVISELŐK FELADATAI Az Országgyűlés
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok
Magyarország köztársasági elnöke. Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából
Magyarország köztársasági elnöke Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA világszínvonalú és páratlanul gazdag koncertmesteri és
Az ügyészi szervezet és feladatok. Igazságügyi szervezet és igazgatás március
Az ügyészi szervezet és feladatok Igazságügyi szervezet és igazgatás 2016. március Az ügyészség alkotmányjogi helyzete Elhelyezkedése, szabályozása - az állami szervek rendszerében található - nem önálló
A költségvetési szerv fogalma
2 3. Közintézmények A négy szektor 3 A költségvetési szerv fogalma Az államháztartás részét képező jogi személy, amely közfeladatot alaptevékenységként haszonszerzési cél nélkül, ellátási kötelezettséggel,
A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK
A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülése Dr. Szalai János mk. alez. Nógrád MVB titkár 2013. november 07. Mottó Ami bekövetkezhet, arra fel kell készülni,
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok
CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat alapító okirata (a módosításokkal egységes
Államfunkciók. Kormányforma. Államforma. Államelmélet. Királyság. Köztársaság Modern Állam funkciói
Modern Állam funkciói Organizatórikus; Államépítő Államelmélet Ideologikus funkció Politikai funkció Alapismeretek Funkciók, forma, ismérvek, kormányforma, Alkotmányos Állam Társadalmi érdekegyeztető,
AZ ÁLLAMFŐ SZEREPE A KORMÁNYZATI A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK JOGÁLLÁSA ÉS RENDSZEREKBEN. HATÁSKÖREI. Alkotmányjog 2. nappali tagozat november 6.
AZ ÁLLAMFŐ SZEREPE A KORMÁNYZATI RENDSZEREKBEN. A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK JOGÁLLÁSA ÉS HATÁSKÖREI Alkotmányjog 2. nappali tagozat 2017. november 6. dr. Milánkovich András Tanársegéd ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék
A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai
A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer
A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium
A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi felügyelettel kapcsolatos
A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása
A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium dr. Belányi Márta I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E szeptember 28., kedd
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2010. szeptember 28., kedd 80. szám Tartalomjegyzék VI. Alapító okiratok 13/2010. (IX. 28.) HM határozat egyes költségvetési szervek alapító
14. Ismertesse a védelmi igazgatás és a katasztrófavédelem kapcsolatát!
14. Ismertesse a védelmi igazgatás és a katasztrófavédelem kapcsolatát! 1. A védelmi igazgatás A védelmi igazgatás mint intézmény fogalma: a közigazgatás részét képező feladat- és szervezeti rendszer.
A katasztrófavédelem megújított rendszere
A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének
Jogi alapismeretek szept. 21.
Jogi alapismeretek 2017. szept. 21. II. Állam- és kormányformák az állam fogalmának a meghatározása két fő szempontból fontos legitimációs és normatív szerep elhatárolás, megértés definíció! A definíciónak
XII. FEJEZET A HONVÉDSÉG ÉS A RENDVÉDELMI SZERVEK 108. A hatályos alkotmány rendelkezése kiegészítve a humanitárius tevékenység végzésével.
XII. FEJEZET A HONVÉDSÉG ÉS A RENDVÉDELMI SZERVEK 108. (1) A honvédség feladata az ország katonai védelme, a nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása, továbbá a nemzetközi jog
EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR
A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az
Magyarország Köztársaság Elnöke felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére
Magyarország Köztársaság Elnöke felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére Állami Ünnepünk, 2014. augusztus 20-a alkalmából K I N E V
AZ ORSZÁGVÉDELEM RENDSZERE ÉS KÖZPONTI IRÁNYÍTÁSA
III. Évfolyam 3. szám - 2008. szeptember Horváth Csaba Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, hallgató AZ ORSZÁGVÉDELEM RENDSZERE ÉS KÖZPONTI IRÁNYÍTÁSA Absztrakt Az országvédelem rendszere centrális alárendeltségű,
A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben
1 A Magyar Honvédség 2013. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel újból elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.
VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUMOK HELYZETE
VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUMOK HELYZETE Balogh Miklós mérnök ezredes HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum Felügyeleti és Tűzvédelmi Hatósági Osztály osztályvezető 2012.09.05. 1 Honvédelmi Minisztérium
A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI
KÖZPONTI FELKÉSZÍTÉS 2012 A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Békéscsaba, 2012. február. 15. Dr. Tokovicz József mk. dandártábornok HM Védelmi Hivatal főigazgató Tartalom Jogszabályi alapok A védelmi
MH Mezei Futóbajnokság 6000m eredmények
Férfi 30+ 6000m Nevezett / Beérkezett: 67/65 1 6236 Róth Balázs szds. 1978 MH 25. Klapka György Lövészdandár 05:25 (1) 05:28 (1) 05:30 (1) 05:27 (1) 21:50 2 6237 Gajó Péter zls. 1976 MH 25. Klapka György
A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól
A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A K o r m á n y 1. melléklet a kormány-előterjesztéshez TERVEZET 2009. 12. 01. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a befogadó nemzeti támogatás
Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége
Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége Kötelező irodalom: Előadásvázlat(http://alkjog.elte.hu/?page_id=7016) Kijelölt joganyag(ld. az előadásvázlat végén) 2017. október 27. ELTE ÁJK
Pécs, november Dr. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK KÖZIGAZGATÁSI JOGBÓL 2018 tavasz I. Tananyag Fábián Adrián: Közigazgatás-elmélet. (I, II, V, XIII, XIV, XIX, XX. fejezetek) Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2011 Fábián Adrián:
T/ számú törvényjavaslat. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/11431. számú törvényjavaslat a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Előadó: Dr. Bárándy Péter igazságügy-miniszter Budapest, 2004. szeptember
Közpénzügyek. Alkotmányjog 2 előadások december 4. Lápossy Attila
Közpénzügyek Alkotmányjog 2 előadások 2017. december 4. Lápossy Attila A magyar kormányzati rendszer Magyar Nemzeti Bank Költségvetési Tanács Állami Számvevőszék Köztársasági elnök Országgyűlés Kormány
2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val
1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okiratát (a továbbiakban:
A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben
1 A Magyar Honvédség 2014. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel végleg elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.
II. Köztársasági Elnökség
II. Köztársasági Elnökség I. A célok meghatározása, felsorolása Magyarország Alaptörvényének 9. cikk (1) bekezdése rögzíti a köztársasági elnök legfőbb feladatát: Magyarország államfője a köztársasági
Közbiztonsági referensek képzése
Közbiztonsági referensek képzése 2012. szeptember 10-14. Katasztrófavédelmi alapismeretek Jogszabályi alapok Kurtán Attila tű. százados kiemelt főtanár Hazai jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011.
Közigazgatási szakigazgatások joga (Közigazgatási jog III.) 2014/2015. Gerencsér Balázs Szabolcs, PhD. egy. docens
Közigazgatási szakigazgatások joga (Közigazgatási jog III.) 2014/2015. Gerencsér Balázs Szabolcs, PhD. egy. docens Amiről a félévben szó lesz... Közigazgatási jog I-II kapcsolódás Közig. I. Közigazgatás
NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG
NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG A Magyar Honvédség NATO feladatai TOPOR István ezredes parancsnok 1 Topor István ezredes Személyi információk: Születési hely, idő: Körmend, 1965. 04. 04. Családi
KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015
KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK kormányfő miniszterelnök államfő Mi a köztársasági elnök kifejezés megfelelője? MONARCHIA KÖZTÁRSASÁG császár király cár sah köztársasági
2016. SZAKDOLGOZATI TÉMAJEGYZÉK ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI JOGI INTÉZET
A közigazgatási eljárás az EU közigazgatási jogában A "hivatalboliság" alapelvének gyakorlati érvényesülése a közigazgatási eljárásban A dekoncentrált szervek 2016. SZAKDOLGOZATI TÉMAJEGYZÉK ÁLTALÁNOS
Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre
Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre Budapest, 2014. március 04. Dr. Schweickhardt Gotthilf A katasztrófavédelem
Tematika. a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához. 1. nap. A központi állami szervek rendszere
Tematika a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához A képzés időpontja: 2012. október 2-4. és 10-11. helye: Győr-Moson-Sopron Megyei Intézményfenntartó Központ Díszterme
Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás
Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 1996: XLIII. tv.
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)
HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.
Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére. 2012 tavaszi szemeszter
Nemzeti Közszolgálat Egyetem Rendészettudományi Kar Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból LEVELEZŐ MUNKAREND részére 2012 tavaszi szemeszter
A VÉDELMI IGAZGATÁS RENDSZERE
IV. Évfolyam 2. szám - 2009. június Vinczéné Mészáros Csilla Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vinczene.meszaros.csilla@zmne.hu A VÉDELMI IGAZGATÁS RENDSZERE Absztrakt A közigazgatás részét képező elem
Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter
RENDŐRTISZTI FŐISKOLA Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszék Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter A Tájékoztató célja,
A közigazgatási szakvizsga Államigazgatás c. tananyagrészéhez tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 31.)
A közigazgatási szakvizsga Államigazgatás c. tananyagrészéhez tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 31.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés, többszörös választásos
Előterjesztés. a Képviselő-testület részére. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásával kapcsolatos módosítási javaslatok
Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Alpolgármester A Képviselő-testület nyilvános ülésének anyaga (SZMSZ 17. (1) bek.). Előterjesztés a Képviselő-testület részére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal
KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás
Államtudomány Közigazgatás 1. A kameralisztika, az abszolutizmus kormányzati változatai 2. Jogi irányzatok a közigazgatás-tudományban 3. A közigazgatás politikatudományi megközelítése 4. A közigazgatás
HATALOMMEGOSZTÁS. Köztársasági elnök. Törvényhozói hatalom. Bírói hatalom. Önkormányzatok. Végrehajtói hatalom. Alkotmánybíróság ???
JOGI ALAPISMERETEK HATALOMMEGOSZTÁS Törvényhozói hatalom Köztársasági elnök Bírói hatalom Végrehajtói hatalom Önkormányzatok Alkotmánybíróság??? 2 KÖZPONTI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK 2010. évi XLIII. tv.
2007. évi törvény. a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló évi LXVI. törvény módosításáról
2007. évi törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról 1. A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről
a) országgylés, köztársasági elnök c) országgylés, önkormányzatok b) parlamenti képviselk, ombudsman
Kvíz2011.10.28 Name: 1. Mi tartozik a magyar államszervezethez? a) országgylés, köztársasági elnök c) országgylés, önkormányzatok b) parlamenti képviselk, ombudsman 2. Ki az államf? a) köztársasági elnök
Jogalkotási előzmények
Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény jogalkotási tapasztalatai és a tervezett felülvizsgálat főbb irányai Dr. Bodó Attila Pál főosztályvezető-helyettes
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4.
CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Alapító okiratok A Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság alapító okirata (a módosításokkal
Tartalomj egyzék. Előszó 13
Tartalomj egyzék Előszó 13 I. KÖNYV: A KÖZIGAZGATÁSI JOG ÉS A KÖZIGAZGATÁS ALKOTMÁNYOS MEGHATÁROZOTTSÁGA (VARGA ZS. ANDRÁS) 15 1. Hatalom és hatalomgyakorlás 17 2. Jogállam-joguralom, az elv hatása az
Pécs, szeptember Dr. habil. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK KÖZIGAZGATÁSI JOGBÓL 2016 ősz I. Tananyag Fábián Adrián: Közigazgatás-elmélet. (I, II, V, XIII, XIV, XIX, XX. fejezetek) Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2011 Fábián Adrián (Szerk.):
TÁRSADALOMISMERET_12_TÁVOKTATÁS_1_V3
1 TÁRSADALOMISMERET_12_TÁVOKTATÁS_1_V3 ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 1, Tétel Mi a politika? Mi a demokrácia? A politika fogalma. Alkotmány. A demokrácia alapelvei. A demokratikus társadalmi és állami berendezkedés
A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály
A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Általános rész Büntető
Segédlevéltáros Segédlevéltáros Levéltári kezelő, iratkezelő, Segédlevéltáros
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
1 I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 000011 000020 000021 000022 000023 000024 000025 000026 000027 000028 i közgyűlés alelnöke VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN: (01+...+18) 100030 100040
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
3 4 2 5 1 2 3 4 5 6 7 8 9 1 I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 1 országgyűlési képviselő 1 11 Európai Parlament magyarországi képviselői 2 2 köztársasági elnök 3 21 alkotmánybíró 4 22 Legfelsőbb Bíróság
A román igazságszolgáltatási rendszerről dióhéjban. Szerző: Dr. Szűcs Réka
A román igazságszolgáltatási rendszerről dióhéjban Szerző: Dr. Szűcs Réka 1 A Szolnoki Törvényszék és a bírói egyesület közös szervezésében szakmai látogatáson vettünk részt 2015. május 30-án, Nagyváradon
A közigazgatási szakvizsga Államigazgatás c. tananyag részéhez tartozó írásbeli esszé kérdések (2019. március 1.)
A közigazgatási szakvizsga Államigazgatás c. tananyag részéhez tartozó írásbeli esszé kérdések (2019. március 1.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés, többszörös választásos
I. ÁLTALÁNOS TÉNYLEGES TULAJDONOSI NYILATKOZAT
I. ÁLTALÁNOS TÉNYLEGES TULAJDONOSI NYILATKOZAT Ügyfél azonosító (CIF ID): Családi és utónév: Születési családi és utónév: Születési hely, idő: Anyja születési családi és utóneve: Telefonszám (opcionális
Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések
Az Alaptörvény felépítése Előszó (Preambulum) 1. oldal ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések I. szakasz Alapvető rendelkezések
MUNKATERV. a 2011-es évre
BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok
Alapjogvédelem az EU-ban
Tervezett tematika szeptember 4. Integrációtörténeti áttekintés szeptember 11. Az EU jogalanyisága,, integrációs célkitűzések, alapértékei szeptember 18. Az EU hatáskörei és a tagság szeptember 25. Az
2012 Elemi költségvetés
A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 350251 1251 05 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3525 Miskolc
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. Határozatok
CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok 67/2011. (III. 16.) KE határozat 69/2011. (III. 16.) KE határozat 71/2011. (III.
T/2910. számú. törvényjavaslat. a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló évi LXVI. törvény módosításáról
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/2910. számú törvényjavaslat a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról Előadó: Dr. Lamperth Mónika
Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy
Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
kapcsolódó fő összesen I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 országgyűlési képviselő 01 000011 Európai Parlament magyarországi képviselői 02 000020 köztársasági elnök 03 000021 alkotmánybíró 04
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli
Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek
Polgári védelmi szervezetek alapképzése Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi kötelezettség A polgári védelmi kötelezettség személyes kötelezettség az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó ai 3 2 9 8 4 8 1 5 1 2 2 8 5 4 2 3 4 2 8 2 I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 1 11 2 21 22 23 24