MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN
|
|
- Andrea Szabó
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok március 1
2 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm. sz. határozata alapján, a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem keretében, külföldi fegyveres erők magyarországi kiképzésének biztosítása érdekében, a Magyar Honvédség a következő feladatokat hajtotta és hajtja végre: Együttműködési Megállapodás kiadása: HM Honvéd Vezérkar, MK Katonai Biztonsági Hivatal, Nemzetbiztonsági Hivatal, Országos Rendőr-Főkapitányság, Határőrség Országos Parancsnoksága, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, PM Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága; Tárcaközi Műveleti Operatív Csoport (MOCS) létrehozása, amelynek vezetője az MH ÖHK parancsnoka. 2
3 A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és a Honvéd Vezérkar főnöke 3/2003 sz. HM KÁT-HVKF együttes intézkedésének kiadása a kiképzés biztosításában történő részvételről. A bevont erők a készenlétet január 25-én ig elérték. Az MH ÖHK bázisán létrehozásra került az MH Operatív Csoportja, melynek begyakorlása január 31-én megtörtént. 3
4 A MH Kapos Bázisrepülőtér (MH KBRT) őrzés-védelmének megerősítése érdekében, a saját illetve a megerősítésre kirendelt erőkből az alábbi, állandó jelleggel működő szolgálatok kerültek létrehozásra: - Operatív Csoport (3 fő az MH KBRT, 1 fő az ORFK, 1 fő az US TTF állományából) - Laktanya ügyeletes szolgálat (2 fő az MH KBRT állományából) - Gyorsreagálású Csoport (Quick Reaction Force-1 és QRF-2; 4 fő katona, 1 fő gk. vezető) - Kapuügyeletesi szolgálatok (1.-5. kapuk; kapunként 2 fő katona, 3 fő US TTF állományából) 4
5 - Járőrszolgálatok (1.-2. járőr: 2 fő katona, 1 fő rendőr, 3 fő US TTF, 1 fő tolmács; 3. járőr: 3 fő katona) - Egyesített Raktárbázis Őrsége (12 fő) - Kihelyezett híradó objektumok fegyveres figyelő szolgálata (3 fő katona) -MobilHőkamerás Felderítő Rendszer (5 állomás; állomásonként 1 fő kezelő, 1 fő gk. vezető) -Ellenőrző-áteresztő pont (2 fő katona) - Rejtjelző ügyeleti szolgálat (1 fő) 5
6 Külön parancsra történő megerősítésben résztvevő erők: 1. Az őrzés-védelmi feladatokra vezényelt alegységek megerősítése: egy páncéltörő eszközökkel megerősített gyorsreagálású szakasz (az MH 1. Könnyű Vegyes Ezredtől, légi vagy közúti szállítás) két gyorsreagálású raj (a Kaposvár-Taszár menetvonal biztosítására) A feladatot - külön parancsra - 7 órán belül a helyszínen megkezdhetik. 6
7 2. A bázisrepülőtér légvédelmi oltalmazására az alábbi légvédelmi rakéta- és tüzér csoportosítás került létrehozásra: egy-egy ZU-23-2 légvédelmi gépágyú raj 2 váltás kezelőállománnyal 2 MISTRAL közeli hatótávolságú légvédelmi szakasza 2 MCP felderítő lokátor, 3-3 légvédelmi rajjal, 2 váltás állománnyal 5-6 fős vizuális felderítőraj 2 db Mi-24 helikopter (+ 1 db tartalék/szentkirályszabadja), két gépszemélyzettel, valamint a kiszolgálást biztosító személyi állománnyal és technikai eszközökkel 7
8 Az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj felkészült egy mentesítő szakasszal, külön intézkedésre, menet végrehajtása után 7 órán belül a bázisrepülőtéren feladat végrehajtásra. Az MH részéről a feladatba bevont erők logisztikai biztosítására a fegyverzet-technikai-, gépjármű-technikai-, elektronikai-, híradó-, vegyivédelmi-technika-, élelmezési-, ruházati-biztosítási feladatok végrehajtásra kerültek, a megfelelő készleteket megalakították. A megerősítő állomány elhelyezése Kaposváron, a MH. 64. Boconádi Szabó József Logisztikai és Támogató Ezrednél történt. 8
9 A kiképzési feladat biztosításába állandó jelleggel bevont erők: Fsz. Alakulat Ti. Tts. Szerz. Sor Összesen 1. MH. 1. Logisztikai Támogató Ezred MH 59. Szentgyörgyi Dezső 1 1 Repülőbázis 3. MH 89. Szolnok Vegyes Szállító 1 1 Repülő Ezred 4. MH 64. Veszprém Vezetési és Radar Ezred 5. MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő-zászlóalj 6. MH 34. Bercsényi László Felderítőzászlóalj MH KBRT Mindösszesen:
10 A napi szolgálatellátást 83 fő hajtja végre közösen a bázison meglévő és a vezényelt létszámból. Vezénylésre kerül még naponta 8 fő őrség- megerősítés a bázis állományából. A vezényelt állomány napi életének szabályozására a MH 64. Boczonádi Szabó József Logisztikai és Támogató Ezrednél vezénylésre kerül 1 fő napostiszt és 4 fő alegységszolgálat a vezényelt állományból. 10
11 Köszönöm a figyelmet! 11
Kerekréti Mihály Csaba a MH 54. Veszprém Radarezred, logisztikai alegységek, Logisztikai Zászlóalj, törzsfőnökének (pkh.)
Honvédelmi miniszteri elismerések: SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL bronz fokozat (5 fő) Kerekréti Mihály Csaba Andorka László Csete László Bencze Péter Mizsei Csaba a MH 54. Veszprém Radarezred, logisztikai alegységek,
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok
CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2010. október 19. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 15/2010. (X. 5.) HM rendelet A hivatásos és szerzõdéses katonák, a honvédségi
Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából
Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 2008.04.11. SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy 1 A KÖZELMÚLT 20 ÉVE 1987.07.01- től. 1991.11. 01-től. 1997.09. 01-től. 2007.01. 01-től. MN LÉRE PSÁG
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok
CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 22/2012. (XI. 13.) HM rendelet A honvédségi jármûvek fenntartásáról szóló 18/2009.
és s feladatrendszere (tervezet)
Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai
A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben
1 A Magyar Honvédség 2014. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel végleg elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.
A MH Logisztikai Központ helye, szerepe és feladatai a log. gazdálkodás rendszerében
A MH Logisztikai Központ helye, szerepe és feladatai a log. gazdálkodás rendszerében Erdődi Zsolt ezredes MH Logisztikai Központ mb. logisztikai igazgató 2014.04.15. 1 Témakörök 1. A védelemgazdasági és
A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN
A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELE A NEMZETKÖZI MŰVELETEKBEN Dr. Isaszegi János vezérőrnagy MH Központi Kiképző Bázis parancsnoka Szentendre 2009. május 29. 1 A Magyar Honvédség részvétele a nemzetközi műveletekben
Magyarország köztársasági elnöke. Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából
Magyarország köztársasági elnöke Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA világszínvonalú és páratlanul gazdag koncertmesteri és
A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség, valamint a miniszter közvetlen irányítása (felügyelete) alá tartozó szervezetek
VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUMOK HELYZETE
VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUMOK HELYZETE Balogh Miklós mérnök ezredes HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum Felügyeleti és Tűzvédelmi Hatósági Osztály osztályvezető 2012.09.05. 1 Honvédelmi Minisztérium
Köszöntjük a Konferencia résztvevőit!
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HATÓSÁGI HIVATAL 1135 Budapest, Lehel utca 35-37. Postacím: 1885 Budapest Pf.: 25. Telefon: 06 (1) 236-5198 HM 25-577 Fax: 06 (1) 236-5482 HM 25-526 e-mail: hatosagihivatal@hm.gov.hu
A Honvédelmi Alprogramban elvégzett, folyamatban lévő és tervezett feladatok
A Honvédelmi Alprogramban elvégzett, folyamatban lévő és tervezett feladatok Vécsei Attila Környezetvédelmi Osztály osztályvezető-helyettes 2016. november 16. A Honvédelmi Minisztérium a Nemzeti Környezetvédelmi
Sorszám Dátum Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződő Partner Szerződés értéke Típusa Válalkozási szerződés Bútorok, székek IH
Sorszám Dátum Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződő Partner Szerződés értéke Típusa 1 2015.01.20 Válalkozási szerződés Bútorok, székek IH 17 611 984 Határozott tartamú 2 2015.01.25 Vállalkozási szerződés
A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem
MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE
MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL
KIKÉPZÉS FELKÉSZÍTÉS
KIKÉPZÉS FELKÉSZÍTÉS A CSAPAT LOGISZTIKAI SZAKKIKÉPZÉST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK A LÉGIERŐNÉL Sári Gábor 1 A kiképzési rendszer professzionális jellegűvé alakítása érdekében került kiadásra a HVKF 65/2004
A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben
1 A Magyar Honvédség 2013. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel újból elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.
Budapest, augusztus 2-án Tisztelettel :
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE Válasz a K1821., K/824., K/892. és K/925. szám ú írásbeli kérdésekre. Dr. Vadai Ágnes asszon y Országgyűlési képviselő Budapes t Tisztelt Képviselő Asszony! Az
FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program
FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program A Magyar Honvédség 2011. évi Gyakorlatok, Kiképzések és Rendezvények terve alapján a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, az Osztrák Szövetségi Haderő Logisztikai
A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e
A honvédelmi miniszter../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet módosításról
A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére
HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére A Honvéd Vezérkar Főnöke a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
Köszöntjük a Konferencia résztvevőit!
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HATÓSÁGI HIVATAL 1135 Budapest, Lehel utca 35-37. Postacím: 1885 Budapest Pf.: 25. Telefon: 06 (1) 236-5105 HM 25-029 Fax: 06 (1) 237-5557 HM 27-945 e-mail: hm.hh@hm.gov.hu Köszöntjük
Köszöntjük a Konferencia résztvevőit!
Köszöntjük a Konferencia résztvevőit! 1 9:00 10:00 10:15 10:55 11:25 11:35 12:15 Regisztráció Megnyitó Előadás: Jogszabályi változások az építésügy területén Előadás: Az építésfelügyelet közelmúltja és
MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I. elismerések adományozásáról
HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I elismerések adományozásáról Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló
Kimutatás a 2012. január 1-2015. március 31. közötti időszakról
A Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében honvédelmi célra feleslegessé vált ingóságok adásvételi szerződései Fsz. 1 Pál Gyula magánszemély szergépek 3 db 365 000 Ft 1843-16/2011. 2012.01.19 HM FHH 2
Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről
HONVÉDELMI MINIS ZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HIVATAL Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről A Magyar Közlöny 2011. évi 60. számában 2011. június 7-én
A Kormány. /2011. ( ) Korm. rendelete
1 A Kormány /2011. ( ) Korm. rendelete a bajba jutott vagy eltűnt légi járművek megsegítését, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenységet ellátó légi kutató-mentő
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok
CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat alapító okirata (a módosításokkal egységes
Védelmi igazgatás minősített időszakokban. Előadó: Dr. Horváth László alezredes
Védelmi igazgatás minősített időszakokban Előadó: Dr. Horváth László alezredes Oktatási kérdések 1. A biztonság korszerű értelmezése 2. A védelmi felkészítés és országmozgósítás modern kori történeti áttekintése
Magyarország Köztársaság Elnöke felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére
Magyarország Köztársaság Elnöke felelős vezetői beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a honvédelmi miniszter előterjesztésére Állami Ünnepünk, 2014. augusztus 20-a alkalmából K I N E V
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4.
CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Alapító okiratok A Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság alapító okirata (a módosításokkal
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2008. 01. 07. mk. alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY 2008. ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
MH Mezei Futóbajnokság 3000m eredmények
Férfi 30+ 3000m Nevezett / Beérkezett: 59/55 1 3231 Avar András szds. 1976 MH 25. Klapka György Lövészdandár 05:37 (1) 05:37 (1) 11:14 2 3232 Varga Dénes ftőrm. 1978 MH 25. Klapka György Lövészdandár 06:15
Az MH Altiszti Akadémia parancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
MAGYAR HONVÉDSÉG ALTISZTI AKADÉMIA Az MH Altiszti Akadémia parancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az MH Altiszti Akadémia állományában lévő beosztások betöltésére Pályázatot nyújthatnak be korlátozás nélkül
nemzeti közszolgálati egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar
nemzeti közszolgálati egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2 Nemzeti Közszolgálati Egyetem HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR A katonai felsőoktatás egyetlen képzés- és tudáscentruma Magyarországon
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2007. június 22. 945 Ft. Jogszabályok 10/2007. (V. 11.
CXXXIV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2007. június 22. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA 945 Ft TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 10/2007. (V. 11.) HM rendelet 11/2007. (V. 11.) HM rendelet 12/2007. (V.
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. Határozatok
CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok 67/2011. (III. 16.) KE határozat 69/2011. (III. 16.) KE határozat 71/2011. (III.
A KATONAI LOGISZTIKAI BIZTOSÍTÁS GYAKORLATA
A KATONAI LOGISZTIKAI BIZTOSÍTÁS GYAKORLATA A BEVETÉSI IRÁNY 2007 GYAKORLAT TAPASZTALATAI LOGISZTIKAI ASPEKTUSBÓL Balogh Róbert Erdődi Zsolt 1 A BEVETÉSI IRÁNY 2007 gyakorlat az év legkiemelkedőbb felkészítési
A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK BERNARD BOURHY alezredes 1 A TÜZÉR FEGYVERNEMI VEZETŐ HELYE A FRANCIA HADERŐBEN 2 Tisztelt Tüzér Tudományos Konferencia! Örömmel teszek eleget a konferencia szervező
NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG
NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG A Magyar Honvédség NATO feladatai TOPOR István ezredes parancsnok 1 Topor István ezredes Személyi információk: Születési hely, idő: Körmend, 1965. 04. 04. Családi
Az átszervezés területi feladatai
1 A tájékoztató témái Az átszervezés területi feladatai A Megyei Védelmi Bizottság és a Helyi Védelmi Bizottságok illetékességi területe A Megyei Védelmi Bizottság összetétele A Megyei Védelmi Bizottság
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 2010. december 23. Jogszabályok
CXXXVII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 2010. december 23. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 16/2010. (XI. 17.) HM KIM együttes rendelet 17/2010. (XII. 3.) HM rendelet
MH 43. hír. és vt. e. Szociális Bizottság... 35 MH 43. hír. és vt. e. Kockázatkezelési Bizottság... 35 Testnevelési és Sportbizottság...
2 Tartalomjegyzék ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK... 6 I. FEJEZET A MH. 43. NAGYSÁNDOR JÓZSEF HÍRADÓ ÉS VEZETÉSTÁMOGATÓ EZRED RENDELTETÉSE, FŐ FELADATAI... 7 Bevezető rész:... 7 Az MH 43. hír. és vt. e. jogállása...
MH Mezei Futóbajnokság 6000m eredmények
Férfi 30+ 6000m Nevezett / Beérkezett: 67/65 1 6236 Róth Balázs szds. 1978 MH 25. Klapka György Lövészdandár 05:25 (1) 05:28 (1) 05:30 (1) 05:27 (1) 21:50 2 6237 Gajó Péter zls. 1976 MH 25. Klapka György
T/13575. számú törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13575. számú törvényjavaslat a Magyarország Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya közötti, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között a repülő és
MH KKB & MH KPTSZI Szentendre. feladatvégzése számokban
MAGYAR HONVÉDS DSÉG KÖZPONTI KIKÉPZ PZŐ BÁZIS MH KKB & MH KPTSZI Szentendre feladatvégzése számokban Isaszegi János mk. vőrgy előadása a HM SZEF részére 2009. március 16. 2008. Végrehajtott feladatai 1.
A honvédelmi miniszter /2007. ( ) HM. r e n d e l e t e. a fontos és bizalmas munkakörökről, valamint a biztonsági ellenőrzések szintjéről
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány Tervezet 08.22. A honvédelmi miniszter /2007. ( ) HM r e n d e l e t e a fontos és bizalmas munkakörökről, valamint a biztonsági ellenőrzések szintjéről
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2011. 01. 26. Dr. Szabó Tibor MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE 2011
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXLI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január 23. Jogszabályok 24/2013. (XII. 20.
CXLI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január 23. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 24/2013. (XII. 20.) HM rendelet A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény
A honvédelmi miniszter. /2007. (...) HM. rendelete. a Magyar Honvédség légvédelmi célú repüléseinek szabályairól
A honvédelmi miniszter. /2007. (...) HM rendelete a Magyar Honvédség légvédelmi célú repüléseinek szabályairól A légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 74. -ának w) pontjában
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE Tervezet 2008. 09. 29. A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak beosztási kategóriába történő
A HADERŐÁTALAKÍTÁS HATÁSA A LÉGIERŐ TŰZOLTÓ SZERVEZETEIRE BEVEZETÉS
Dr. Csutorás Gábor mk. alezredes A HADERŐÁTALAKÍTÁS HATÁSA A LÉGIERŐ TŰZOLTÓ SZERVEZETEIRE BEVEZETÉS A Magyar Honvédség 2004-2013 közötti időszakra vonatkozó átalakításának és új szervezeti struktúrájának
A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM. r e n d e l e t
A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM r e n d e l e t a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet és a honvédek illetményéről
Műszaki vizsgáló állomások diagnosztikai berendezéseinek hitelesítése, kalibrálása, javítása
Műszaki vizsgáló állomások diagnosztikai berendezéseinek hitelesítése, kalibrálása, javítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/130 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
HM FEJLESZTÉSI ÉS LOGISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG BESZERZÉSI IGAZGATÓSÁG
1 HM FEJLESZTÉSI ÉS LOGISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG BESZERZÉSI IGAZGATÓSÁG Szerződés /Típusa tárgya t kötő azonosítója* (eft) létrjöttének ének lejáratának ** Irodai papírok, papíráru beszerzése ÁBP ÁPISZ- BUDAPIÉRT
A LOGISZTIKAI KIKÉPZÉS HELYZETE, KIHÍVÁSAI
Sári Gábor A LOGISZTIKAI KIKÉPZÉS HELYZETE, KIHÍVÁSAI (a Katonai logisztika időszerű kérdései konferencián 2014. december 3-án megtartott előadás alapján) Absztrakt: A központi logisztikai feladatokat
A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM rendelete
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE TERVEZET. számú példány A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM rendelete a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
. számú példány Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2002. 12. 16. MHTT Tüzér szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY 2003. ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE 2002 2
KATONAI TANANYAG. 1. Szolgálati szabályzat ismeretek. 2. Alaki kiképzés
4. sz. melléklet a HHK/1123-1/2014. nyt. számhoz KATONAI TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 90. (1)
Bíró László mk. alezredes. MH Altiszti Akadémia mb. támogató parancsnokhelyettes. Balatonkenese, 2014. április 15.
Honvédelmi szervezetek tapasztalatai az egészségét nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó követelmények érvényesítése terén, különös tekintettel az ismételt üzembe helyezésekkel kapcsolatos
Fontosabb légügyi jogszabályok és egyéb jogforrások gyűjteménye a nemzetközi egyezmények kivételével
Fontosabb légügyi jogszabályok és egyéb jogforrások gyűjteménye a nemzetközi egyezmények kivételével Törvények 1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről, egységes szerkezetben a végrehajtásról szóló
KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN
KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK A MAGYAR HONVÉDSÉGBEN Mogyorósi József ezredes MH Katonai Közlekedési Központ központparancsnok FELHASZNÁLT IRODALOM HM KÖZLEKEDÉSI SZOLGÁLAT FŐNÖKSÉG: Az MN. Közlekedési Szolgálat
A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása
Melléklet a /2007. (..) HM rendelethez A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Az államtitkár közvetlen irányítása alatt működő
MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL.
MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A I ELŐLÉPTETÉSEKRŐL, KITÜNTETÉSEKRŐL ÉS ELISMERÉSEKRŐL. Magyarország honvédelmi minisztere a Honvédelem Napja, 2015. május 21-e alkalmából A honvédek
AZ MH LOGISZTIKAI RENDSZERÉNEK SZAKMAI IRÁNYÍTÁSA, A RENDSZER VÁLTOZÁSAI ÉS IRÁNYAI
AZ MH LOGISZTIKAI RENDSZERÉNEK SZAKMAI IRÁNYÍTÁSA, A RENDSZER VÁLTOZÁSAI ÉS IRÁNYAI Boczák Attila ezredes HVK Logisztikai Csoportfőnökség Logisztikai Támogató Osztály osztályvezető 2014.08.13. 1 Az előadás
Tájékoztató a Hvt., a Hjt., valamint a Hft. módosításával kapcsolatos pénzügyi jellegű rendelkezésekről
HONVÉDELMI MINIS ZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HIVATAL Tájékoztató a Hvt., a Hjt., valamint a Hft. módosításával kapcsolatos pénzügyi jellegű rendelkezésekről A Magyar Közlöny 2010. évi 201. számában
A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENSBE BEOSZTOTT ÁLLOMÁNY KIVÁLASZTÁSÁNAK ÉS FELKÉSZÍTÉSÉNEK TAPASZTALATAI
ELŐADÁSOK BÁNFI ATTILA A MAGYAR MŰSZAKI KONTINGENSBE BEOSZTOTT ÁLLOMÁNY KIVÁLASZTÁSÁNAK ÉS FELKÉSZÍTÉSÉNEK TAPASZTALATAI Bánfi Attila mk. alezredes a 37. II. Rákóczi Ferenc műszaki dandár mb. parancsnokhelyettese,
Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz
Ismertetem Magyarország Honvédelmi Miniszterének a Honvéd Vezérkar Főnökének a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség csoportfőnökének a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar HAD- ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI ALAPSZAK
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar HAD- ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A program célja olyan had- és biztonságtechnikai mérnökök képzése,
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. A honvédelmi miniszter.. /2009. (...) HM rendelete. a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti repüléseiről
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány TERVEZET A honvédelmi miniszter. /2009. (...) HM rendelete a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti repüléseiről A légiközlekedésről szóló 1995.
Konyhagépek kis- és középjavítása
Konyhagépek kis- és középjavítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/34 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárás fajtája: A Kbt.
Magyarország köztársasági elnöke Állami Ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából
Magyarország köztársasági elnöke Állami Ünnepünk, 2016. augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE három évtizedes katonai szolgálata alatt az üzemeltetés és az egészségügy szakterületén
A MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE. Pete Szabolcs mk. alezredes Nemzeti Mozgásirányító Központ parancsnok
A MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT TEVÉKENYSÉGE Pete Szabolcs mk. alezredes Nemzeti Mozgásirányító Központ parancsnok TÉMAKÖRÖK 1. TÖRTÉNELMI ALAPOK 2. AZ MH KKK RENDELTETÉSE, FŐ FELADATAI
2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT
31. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.
A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával
A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával NATO kiadvány Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Honvédelmi
Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és
Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és ennek adaptációs, illetve hasznosítási lehetőségei a magyar
Kossuth Lajos Hadtudományi Kar
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Telefon: 432-9000/29-357 Telefax: 432-9027 Szakok, képzési idő, vizsgatárgyak Képz. Választható szak, szakpár A N Biztonság-és védelempolitikai
A magyar közigazgatás alapvető jellemzői. A honvédelmi igazgatás. Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza - előadás
A magyar közigazgatás alapvető jellemzői A honvédelmi igazgatás Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza - előadás Ballabás Gábor bagi@ludens.elte.hu 2006-2007. 2. félév Az állam fő funkciói - az állam
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2009. 01. 16. Dr. Felházi Sándor mk. ezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, március 15-e alkalmából
Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2016. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE a haza védelme és a nemzet biztonsága érdekében végzett kiemelkedően eredményes szakmai
Magyarország köztársasági elnöke. A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA
Magyarország köztársasági elnöke A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT TA a magyar sport nemzetközi és hazai hírnevének erősítését olimpikonok és katonasportolók felkészítésével szolgáló
Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 2010. évben
létszáma és keresetbe tartozó juttatásai XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM 1 1 1 2 Honvédelmi Minisztérium igazgatása miniszter, miniszterelnök-helyettes 13 222 1 államtitkár (kivéve közigazgatási államtitkár)
MH KATONAI RENDFENNTARTÓ KONTINGENS FELÁLLÍTÁSÁNAK ÉS KISZÁLLÍTÁSÁNAK TAPASZTALATAI
MH KATONAI RENDFENNTARTÓ KONTINGENS FELÁLLÍTÁSÁNAK ÉS KISZÁLLÍTÁSÁNAK TAPASZTALATAI Oravecz László 1 2001. év végén, decemberben, országgyűlési határozat alapján a felállítandó kötelék létszáma nem haladhatja
A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben
A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben Az elmúlt évben főigazgatói intézkedés határozta meg a polgári védelmi szervezetek gyors (12 órás) és rövid (24 órás)
Tartós élelmiszerek. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/28
Tartós élelmiszerek Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/28 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (2-es minta)/ké/2011.12.30 KÉ Eljárás fajtája:
EGY SPECIFIKUS LÉGIERŐ GYAKORLAT ÉS ANNAK LOGISZTIKAI TAPASZTALATAI
EGY SPECIFIKUS LÉGIERŐ GYAKORLAT ÉS ANNAK LOGISZTIKAI TAPASZTALATAI Vasvári Tibor 1 A közelmúltban az éves terveknek megfelelően Magyarország és Szlovénia területén egy speciális légierő gyakorlat került
KATONAI TANANYAG. 1. Szolgálati szabályzat ismeretek HONVÉD VEZÉRKAR KIKÉPZÉSI CSOPORTFŐNÖKSÉG
HONVÉD VEZÉRKAR KIKÉPZÉSI CSOPORTFŐNÖKSÉG 8. melléklet a 1518/137/26-201/2013. nyt. számhoz KATONAI TANANYAG A 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet, a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes
DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE
DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A 2019. MÁJUS 29-ÉN A DUNA FŐVÁROSI SZAKASZÁN ELSÜLLYEDT HABLEÁNY TERMES SZEMÉLYHAJÓ UTASAINAK, LEGÉNYSÉGÉNEK MENTÉSÉBEN ÉS A HAJÓRONCS KIEMELÉSÉBEN VÉGZETT
tájékoztató az eljárás eredményéről keretmegállapodásos (tartós élelmiszer)
tájékoztató az eljárás eredményéről keretmegállapodásos (tartós élelmiszer) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/83 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Szerződés típusa. Fsz Vevő Szerződés tárgya. Érték (nettó Ft) P-19-1 felderítő lokátor állomás és lokátor hulladékok
1. Pilis Vadászbolt Kft. optikai eszközök adásvétel 740 660 Ft 2012.01.31 HM FHH főigazgató 2. HM Armcom Zrt. élelmezés-technikai eszközök adásvétel 3 671 680 Ft 2012.02.28 HM FHH főigazgató 3. HM Arzenál
Életpálya és mobilitás a honvédelemben
Életpálya és mobilitás a honvédelemben ÁROP 2.2.21 Tudásalapú közszolgálati előmenetel Mobilitás Társadalmi mobilitás Vándorlás Karriermobilitás Munkaerőáramlás Átjárhatóság Vándorlás lakhatási támogatás
Honvéd altiszt Repülésbiztosító ágazat
Honvéd altiszt Repülésbiztosító ágazat Az ágazatra felvételt nyert hallgatók a képzés folyamán megszerzik azokat a szakismereteket, melyek a légijárművek (repülőgépek, helikopterek) biztonságos le-, és
hatályos
163/2019. (VII. 5.) Korm. rendelet az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi
Honvéd Dream Team 2009
Honvéd Dream Team 2009 Év- és Csapatértékelő Isaszegi János vezérőrnagy MH Központi Kiképző Bázis parancsnok Csobánka, 2009. október 01. Kezdeményezés, kiválasztás A Magyar Honvédség és a tereprally összefüggése
19/2012. (VIII. 28.) HM rendelet. a honvédelemért felelős miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról
19/2012. (VIII. 28.) HM rendelet a honvédelemért felelős miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. a)
BM IV/I. CSOPORTFŐNÖKÉNEK. 1. számú. INTÉZKEDÉSE Budapest, november hó 25-én
BM IV/I. Csoportfőnökség Szám: 13-8/18/72 Szigorúan titkos! BM IV/I. CSOPORTFŐNÖKÉNEK 1. számú INTÉZKEDÉSE Budapest, 1972. november hó 25-én Tárgy: Csapaterővel megoldandó karhatalmi, fegyveres biztosítási
BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről
MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2006. évben végzett tevékenységről 2006 BESZÁMOLÓ a 2006. évben végzett tevékenységről A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,