Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről
|
|
- Albert Bakos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HONVÉDELMI MINIS ZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HIVATAL Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről A Magyar Közlöny évi 60. számában június 7-én közzétett, az egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról szóló 4/2011. (VI. 7.) HM rendeletben (a továbbiakban: Módosítás) foglaltakról az alábbi tájékoztatót adom ki. A Rendelet alapvetően - a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló évi XCV. törvény (Hjt.) és más törvények szolgálati viszonnyal összefüggő módosításáról szóló évi XCV. törvény rendelkezéseinek végrehajtásaként a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendeletet (Illetményrendelet) módosítja, de emellett módosító rendelkezéseket tartalmaz még: - a repülőhajózók és ejtőernyősök egyszeri juttatásáról szóló 4/2002. (I. 25.) HM rendelet, - a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 26/2007. (VI. 20.) HM rendelet, - a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet, - a kegyeleti gondoskodásról és az ehhez kapcsolódó egyes szociális feladatokról szóló 4/2008. (II. 29.) HM rendelet, - a hivatásos és szerződéses katonák, a honvédségi közalkalmazottak egyes pénzbeli szociális juttatásairól szóló 11/2009. (VII. 10.) HM rendelet, valamint - a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak beosztási kategóriába történő részletes besorolásáról, illetve a beosztásokban rendszeresített rendfokozatokról szóló 34/2007. (VIII. 17.) HM rendelet vonatkozásában is. A Módosítás június 15-én lépett hatályba, azonban egyes rendelkezéseit visszamenőleges hatállyal kell alkalmazni. I. A Módosítás Illetményrendeletet módosító rendelkezései 1.) Repülő és helikopter műszaki üzembentartó pótlék A Magyar Honvédség békemissziós tevékenységei közé a közelmúltban új feladatként került felvételre a légi kiképzés-támogatás [MH Légi Kiképzéstámogató Csoport (Air Mentor Team), valamint MH Mi-17 Légi Kiképzéstámogató Csoport (Mi-17 Air Mentor Team)]. Tekintettel a szóban forgó feladatra vezényelt hivatásos és szerződéses állományú fokozott igénybevételére, a pótlékra való jogosultsághoz előírt feltételeknek történő megfelelésre, valamint a kiképzés-támogató tevékenység kiemelt felelősségi szintjére, indokolttá vált a feladatban résztvevő repülőműszaki állomány
2 2 vonatozásában - a Hjt (1) bekezdés o) pontja szerinti - repülő és helikopter műszaki üzembentartó pótlék folyósításának békemissziós tevékenység alatti megteremtése. A fentiekben foglaltakra figyelemmel, módosításra került az Illetményrendelet 62/A. (3) bekezdése, mely alapján a - Hjt. 2. (32) bekezdés c) pontja szerint - békemissziós tevékenységre vezényelt hivatásos és szerződéses állományú katonák vonatkozásában lehetőség nyílt a repülő és helikopter műszaki üzembentartó pótlék folyósítására. [Módosítás 1. ] Figyelemmel arra, hogy a szóban forgó feladat kezdő időpontja eltér a Módosítás hatálybalépésének időpontjától, a Módosítás 5. (1) bekezdése visszamenőleges hatállyal, a légi kiképzéstámogató csoportok külföldi alkalmazásának napjától biztosítja a szóban forgó állomány részére a repülő és helikopter üzembentartó pótlékot. 2.) Illetmény-megállapítási jogkörök, pénzügyi ellenjegyzés A Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 87/2010. (X. 6.) HM utasításban foglaltakra figyelemmel a Módosítás újraszabályozza az Illetményrendelet - az illetmény-megállapításra jogosult vezetőket és jogkörüket tartalmazó 74. -át, továbbá a Módosítással jogszabályi szintre emelkedett a pénzügyi ellenjegyzési kötelezettséggel kapcsolatos szabályozás. [Módosítás 2-3. ] 3.) Illetménykiegészítés a) A Honvédelmi Minisztérium szervezeti korszerűsítése, irányítási és vezetési rendje kialakításának egyes feladatairól szóló 82/2010. (VIII. 27.) HM utasítás szerint október 1-jével létrejött a HM Nemzetközi Együttműködési és Fegyverzet-ellenőrzési Hivatal, valamint HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal. Erre és a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezetei szervezeti korszerűsítésének egyes feladatairól szóló 98/2010. (XI. 16.) HM utasításnak megfelelően a január 1-jével létrejövő új szervezetekre figyelemmel, a Módosítás újraszabályozza az Illetményrendelet 1. számú melléklet a) pontjában szereplő, a felsőfokú végzettségű állomány tekintetében 50%-os illetménykiegészítésre jogosító szervezetek körét. [Módosítás 5. (2) bekezdés, valamint 6. (1) bekezdés] b) Figyelemmel a Honvédelmi Minisztérium Katona-egészségügyi Kiválósági Központ költségvetési szerv megszüntetéséről szóló 4/2010. (V. 7.) HM határozatban foglaltakra mely szerint a szervezet június 1-jei hatállyal megszüntetésre került, szükségessé vált az Illetményrendelet 1. számú melléklet b) pontjából a HM KEKK hatályon kívül helyezése. [Módosítás 6. (2) bekezdés] c) A Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj alapító okiratának kiadásáról szóló 26/2010. (XII. 29.) HM határozatban foglaltak alapján február 1-jei hatállyal megalakításra került az MH Ludovika Zászlóalj. Figyelemmel a fentiekben foglaltakra, a Módosítás rendelkezik a szóban forgó katonai szervezet illetménykiegészítési kategóriába sorolásáról is, mely szerint az MH Ludovika Zászlóalj állományába tartozó felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező hivatásos és szerződéses állományú katonák február 1-jei
3 3 hatállyal a beosztási illetmény 35%-ával megegyező összegű illetménykiegészítésre jogosultak. [Módosítás 5. (3) bekezdés, valamint 6. (2) bekezdés] 4.) Önkéntes tartalékosokkal kapcsolatos rendelkezések A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról évi CLXXX. törvény jelentősen módosította a Hjt. önkéntes tartalékos katonákra vonatkozó rendelkezéseit. A módosítás következtében szükségessé vált az Illetményrendelet 78. -ának módosítása. Ennek megfelelően a korábbi önkéntes tartalékos szövegrész helyébe az önkéntes műveleti tartalékos szöveg került, továbbá a Módosítás alapján megteremtésre kerültek az önkéntes védelmi tartalékosok részére járó egyszeri szerződéskötési díj kifizetésével kapcsolatos szabályok is. [Módosítás 4. ] 5.) Kormánytisztviselői jogviszonnyal kapcsolatos módosítások Tekintettel a kormánytisztviselők jogállásáról szóló évi LVIII. törvényben foglaltakra, megtörtént az Illetményrendelet köztisztviselői jogviszonyt érintő rendelkezéseinek kormánytisztviselői jogviszonyra történő módosítása, figyelemmel arra, hogy a tárcánál köztisztviselői jogállású személyek már nem kerülnek foglalkoztatásra, kizárólag kormánytisztviselők. [Módosítás 7., 8. e) pontja] 6.) HM Állami Egészségügyi Központ megnevezésének változása A Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasút-egészségügyi Központ) központi költségvetési szerv alapító okiratának módosításáról szóló 11/2010. (VIII. 2.) HM határozatban foglaltak végrehajtásra került a kórház új megnevezésének Illetményrendeleten történő átvezetése. [Módosítás 8. b-c) és h) pontjai] 7.) Szolgálati időpótlék szabályozásának jogtechnikai pontosítása Szakmai tapasztalataink alapján az Illetményrendelet 4/A. (1) bekezdésében a szolgálati időpótlékra való jogosultság szabályon belül az 5 év szolgálati idő betöltésének előírása - a szolgálati idő meghatározását szabályozó normaszövegben - bizonytalanságot okozott. Figyelemmel az előzőekben foglaltakra, valamint arra, hogy a Hjt. 110/A. (1) bekezdés a) pontja egyértelműen rendelkezik arról, hogy a szolgálati időpótlékra való jogosultságot 5 év szolgálati idő betöltése teremti meg, így az Illetményrendelet ide vonatkozó 4/A. (1) bekezdésében az 5 év szolgálati idő betöltés után szövegrész hatályon kívül helyezésre került. [Módosítás 9. b) pont]
4 8.) Ügyeleti díjra való jogosultsági szabályok jogtechnikai pontosítása 4 Az Illetményrendelet - az ügyeleti díjjal kapcsolatos végrehajtási szabályokat tartalmazó 28. (1) bekezdésében szükségtelennek mutatkozott a 24 órás őr- és ügyeleti szolgálatok példálózó jelleggel történő felsorolása, így - figyelemmel arra, hogy a Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzatának kiadásáról szóló 24/2005. (VI. 30.) HM rendelet egyértelmű szabályozást tartalmaz a szóban forgó szolgálatokkal kapcsolatosan - a Módosítás rendelkezik az Illetményrendelet 28. (1) bekezdése zárójeles részének 1 törléséről. [Módosítás 9. c) pont] II. A repülőhajózók és ejtőernyősök egyszeri juttatásáról szóló 4/2002. (I. 25.) HM rendelet módosítása Tekintettel arra, hogy a katonai szervezetek állománytáblájában/munkaköri jegyzékében a korábban használt szakmai szám helyett a 20/2002. (IV. 10.) HM rendelet által szabályozott Munkakör Azonosító Kód (MAK) szolgál a munkakörök azonosítására, valamint az annak betöltéséhez szükséges követelmények jelölésére, szükségessé vált a 4/2002. (I. 25.) HM rendelet előzőekben foglaltakhoz kapcsolódó módosítása. A fentiekben foglaltak alapján a szóban forgó rendelet 1. (1) bekezdés a) pont táblázatának 3. sorából törlésre került a szakmai számú szövegrész. [Módosítás 10. ] III. A Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 26/2007. (VI. 20.) HM rendelet módosítása A NATO, EU, nemzeti beosztásban tartós külszolgálatot teljesítő kiküldöttek jövedelemmel rendelkező házastársa utáni családtagi pótlék megállapítási szabály végrehajtói oldalról történő értelmezése vonatkozásában gyakran bizonytalanságot tapasztalunk, ennek következtében került pontosításra a szóban forgó szabályozás, melynek következtében bővült a családtagi pótlékra való jogosultság megállítása során figyelembe veendő jövedelem típusok köre. [Módosítás 11. ] A korábbi szabályozás szerint a külszolgálat utolsó hónapjára járó devizaellátmányok összegeit a külszolgálat befejezése előtt öt munkanappal ki kellett fizetni. Ezen szabály végrehajtása a gyakorlatban sok esetben problémába ütközik, tekintettel arra, hogy a külszolgálatról történő hazautazás napja sok esetben még az utolsó napokban módosulni szokott, ezért az utolsó hónapra járó devizaellátmányok összegeinek kifizetésére vonatkozó szabályozás a korábbi hónapokra járó devizaellátmány kifizetéséhez hasonlóan a külszolgálat befejezését követő öt munkanapon belüli kifizetési kötelezettségre módosult. [Módosítás 13. d), h) pontok] 1 (hadműveleti, laktanya-, objektum-, riasztó-értesítő, kapu-, telephely-, őr- és rejtjelző-, konyha-, egészségügyi, segélyhely stb.)
5 5 IV. További módosítások 1.) Jogalkalmazói tapasztalatokra figyelemmel módosításra került a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet (Személyügyi rendelet) 58. -a. A szóban forgó jogszabályi hely kiegészítésre került egy új (5) bekezdéssel, mely az eredeti beosztás ellátása melletti beosztás ellátásával történő megbízásokra vonatkozóan szabályoz arról, hogy a megbízással ellátott beosztás rendszeresített rendfokozata - az eredeti beosztáshoz tartozó rendszeresített rendfokozattól - legfeljebb két rendfokozattal térhet el felfelé. [Módosítás 14. ] 2.) A kegyeleti gondoskodásról és az ehhez kapcsolódó egyes szociális feladatokról szóló 4/2008. (II. 29.) HM rendeletet, valamint a hivatásos és szerződéses katonák, a honvédségi közalkalmazottak egyes pénzbeli szociális juttatásairól szóló 11/2009. (VII. 10.) HM rendeletet érintő módosítások a miniszteri engedélyezési jogkörök a HM közigazgatási államtitkárához való delegálásáról rendelkeznek. [Módosítás ] 3.) A Személyügyi rendelet további módosítása, valamint a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak beosztási kategóriába történő részletes besorolásáról, illetve a beosztásokban rendszeresített rendfokozatokról szóló 34/2007. (VIII. 17.) HM rendelet módosítása csupán szervezeti változások miatti átvezetéseket tartalmaz. [Módosítás 19. ] Sulyok János dandártábornok sk.
A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete
A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli
T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e
T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e a honvéd tisztjelölt jogállással összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények
A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány TERVEZET A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről,
Tájékoztató a Hvt., a Hjt., valamint a Hft. módosításával kapcsolatos pénzügyi jellegű rendelkezésekről
HONVÉDELMI MINIS ZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HIVATAL Tájékoztató a Hvt., a Hjt., valamint a Hft. módosításával kapcsolatos pénzügyi jellegű rendelkezésekről A Magyar Közlöny 2010. évi 201. számában
T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e
T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e egyes juttatásokkal kapcsolatos honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények
TERVEZET A honvédelmi miniszter. rendelete
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE TERVEZET 02.24. A honvédelmi miniszter./2009. ( ) HM rendelete a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról
A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e
. sz. példány TERVEZET! MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e a honvéd tisztjelölt és a honvéd tiszthelyettes-jelölt jogállással összefüggő egyes
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE
TERVEZET MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány A honvédelmi miniszter /2009. ( ) HM rendelete az étkezési utalvánnyal való ellátásról A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok
CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2010. október 19. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 15/2010. (X. 5.) HM rendelet A hivatásos és szerzõdéses katonák, a honvédségi
2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG
22. sz. melléklet a HHK/57-1/2017. nyt. számhoz 2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.)
A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e
A honvédelmi miniszter../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet módosításról
A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e
A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, a honvédségi közalkalmazottak egyes illetményen kívüli pénzbeli szociális juttatásairól szóló 14/2002.
2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT
34. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.
2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT
31. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.
hatályos
163/2019. (VII. 5.) Korm. rendelet az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatok beérkezési határideje: 2012. augusztus 25.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár (MH 25. KGYLDD) parancsnoka pályázatot hirdet a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár, Vezető Szervek, Gazdálkodás Támogató
MEGÁLLAPODÁS. a személyi állomány 2008. évi illetményfejlesztéséről és a kereset növelését szolgáló intézkedésekről
HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM. sz. példány MEGÁLLAPODÁS a személyi állomány 2008. évi illetményfejlesztéséről és a kereset növelését szolgáló intézkedésekről A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) munkaadói
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 68. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE augusztus 27., péntek. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások
HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. augusztus 27., péntek 68. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások 82/2010. (VIII. 27.) HM utasítás a Honvédelmi Minisztérium szervezeti
2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG
21. sz. melléklet a HHK/57-1/2017. nyt. számhoz 2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.)
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)
HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.
A Munkaanyag nem tekinthető a Minisztérium álláspontjának. A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete
1 TERVEZET! A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv gazdasági rendszerének átalakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról
- valamint rendelkezésre állási díjat éves szinten, az igénybevételtől függetlenül.
Jelentkezz Önkéntes Műveleti Tartalékos katonának! Ha szereted a kihívásokat, akkor jelentkezz a Magyar Honvédség Önkéntes Műveleti Tartalékos állományába! Az igénybevételekre, kiképzésekre a tanulmányaid
A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete
A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjai nyugellátásának, a szerződéses katonák rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugellátásának, valamint a hivatásos
2006, évi.... törvény a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról 1. (1) A köztisztviselők jogállásáról szóló
országgyű S Hfvafiala A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA Irományszám : 1 lsec É : 1006 JúN 2 3 T/366. számú törvényjavaslat a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról Előadó
T/3812. számú. törvényjavaslat
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/3812. számú törvényjavaslat a szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról Előadó: dr. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter Budapest, 2007. szeptember
[4. A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló XLIII. törvény módosítása
Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/3291.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság
MAGYAR KÖZLÖNY. 60. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA június 7., kedd. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. június 7., kedd 60. szám Tartalomjegyzék 4/2011. (VI. 7.) HM rendelet 29/2011. (VI. 7.) NEFMI rendelet 30/2011. (VI. 7.) NEFMI rendelet 52/2011.
A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve kihirdetését követő napon 2013. augusztus 10-én lép hatályba. A rendelet egyes rendelkezéseit
augusztus 1 Az oktatási esélyegyenlőséget szolgáló támogatások felhasználásának rendjéről szóló 24/ (VIII. 1.) EMMI utasítás 2 A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár alapító okirata 3
A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére
HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére A Honvéd Vezérkar Főnöke a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
Tájékoztató önkéntes tartalékos katonák részére
MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG Tájékoztató önkéntes tartalékos katonák részére Önkéntes tartalékos katonák járandóságai A Honvédek jogállásáról szóló 2012 évi
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok
CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 22/2012. (XI. 13.) HM rendelet A honvédségi jármûvek fenntartásáról szóló 18/2009.
1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...
A honvédelmi miniszter.../2008. ( ) HM. r e n d e l e t e
MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI! MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A honvédelmi miniszter.../2008. ( ) HM r e n d e l e t e a honvédelmi ágazatban foglalkoztatottak közalkalmazotti
1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE (Egységes szerkezetben a ZMNE ának módosító határozataival)1-2007 -
A felek egymásra nézve kötelező érvényűnek tekintik
HONVÉDELMI ÉRDEKEGYEZTETŐ l sz. példány FÓRUM MEGÁLLAPODÁS a Honvédelmi Minisztériumnál hivatásos és szerződéses szolgálati, önkéntes tartalékos, hallgatói, valamint a köztisztviselői és közalkalmazotti
Katonai toborzás lesz szeptember 23. napján (szerda) 9 órakor az Általános Művelődési Központban (Mezőcsát, Szent I. u. 21.)
Katonai toborzás lesz 2015. szeptember 23. napján (szerda) 9 órakor az Általános Művelődési Központban (Mezőcsát, Szent I. u. 21.) SZERZŐDÉSES KATONAI SZOLGÁLAT: Érdekelnek a kihívások? Alkalmasnak érzed
/2013. (..) Korm. rendelet. egyes közszolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról
1 /2013. (..) Korm. rendelet egyes közszolgálati tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az 1., valamint a 6. és 8. tekintetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXV. ÉVFOLYAM 5. SZÁM március Ft. Határozatok. Költségvetési szerv alapításáról
CXXXV. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2008. március 11. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM 1050 Ft Szám Tárgy Oldal Határozatok 15/2008. (HK 5.) HM határozat 16/2008. (HK 5.) HM határozat 17/2008. (HK
A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e
A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú
A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM. r e n d e l e t e
A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM r e n d e l e t e a kondicionáló-kiképzési, valamint a katonai kiképzési és oktatási célú rendezvényekről, továbbá a regeneráló pihenés és a rekreáció rendjéről szóló
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HÁROMTAGÚ TANÁCSÁNAK HATÁROZATA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HÁROMTAGÚ TANÁCSÁNAK HATÁROZATA 915/B/1998. AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 48/2009.(XII.15.) KGY. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 48/2009.(XII.15.) KGY r e n d e l e t e köztisztviselők és ügykezelők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről (egységes szerkezetben a 10/2011.(III.10.)
ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.
HONVÉDELMI MINISZTER Nyt. szám: 154 20/2013. ALAPÍTÓ OKIRAT A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 39. (1)
2.4.2. Az intézmény által alaptevékenysége keretében gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái
2.4.2. Az intézmény által alaptevékenysége keretében gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái 1. A SZEMÉLYÜGYI NYILVÁNTARTÁS ADATKÖRE a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyárólszóló
Tájékoztató az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálatformáról
Tájékoztató az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálatformáról A Magyar Honvédség átalakítja és megújítja önkéntes tartalékos rendszerét, melynek új elemeként, a helyi közösségekre építve hozta létre
A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM. r e n d e l e t
A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM r e n d e l e t a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet és a honvédek illetményéről
Magyar joganyagok - 34/2018. (XII. 20.) BM rendelet - a rendvédelmi feladatokat ellá 2. oldal a 11. alcím tekintetében a rendvédelmi feladatokat ellát
Magyar joganyagok - 34/2018. (XII. 20.) BM rendelet - a rendvédelmi feladatokat ellá 1. oldal 34/2018. (XII. 20.) BM rendelet a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati
2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 6. VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS SZAKMACSOPORT
13.sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.
T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e. egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról
T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
2009. évi... törvény. a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
TERVEZET 2009. 09. 10. 2009. évi... törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról 1. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses
I. Általános rendelkezések
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2016. (IX.5.) önkormányzati rendelete a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról (egységes szerkezetben a 29/2016.
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A honvédelmi miniszter 19/2006. (HK.) utasítása a 2006. évi országgyűlési képviselői választásokon való részvétellel (szavazással) kapcsolatos feladatokról A honvédelemről
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok
CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat alapító okirata (a módosításokkal egységes
2007. évi. törvény a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjéről
2007. évi. törvény a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjéről 1. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 193/V. -ának (5) (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép és a
A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM. rendelete. egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról
Szakmai tervezet, vezetői jóváhagyás előtt! A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM rendelete egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 238.
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)
HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.
A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ. 36. számú INTÉZKEDÉSE. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szociális Bizottságának
BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓ 36. számú INTÉZKEDÉSE A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szociális Bizottságának működéséről, valamint
A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete
1 T E R V E Z E T!! A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete a hivatásos katasztrófavédelmi szerv szervezeti változásával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról A fegyveres szervek
A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2011. október 28. Jogszabályok
CXXXVIII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2011. október 28. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 11/2011. (X. 5.) HM rendelet 12/2011. (X. 5.) HM rendelet 39/2011. (X. 14.)
2. oldal 7.1 katonai felsővezető szakirányú továbbképzési szak: hazai felsőfokú vezetőképző tanfolyam vagy azzal egyenértékű külföldi tanfolyam, 8. ka
1. oldal 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 238. (2) bekezdés
Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására
1. Előterjesztő és készítette: Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a
A Honvédség engedélyezett ÖT létszáma 8000 fő. Ennek a létszámnak a megoszlása: Önkéntes védelmi tartalékos: összesen: 6050 fő
A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (a továbbiakban: MH HKNYP) tájékoztatója az önkéntes tartalékos állományba jelentkezők regisztrálásával, jelentkeztetésével és felvételével
KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek díjazásáról és egyéb juttatásairól
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2013. szeptember 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-i ülésére 2. napirend: Göndörné Frajka Gabriella jegyző
1 E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-i ülésére 2. napirend: Tárgy: Köztisztviselők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló rendelet
A Honvédség engedélyezett ÖT létszáma 8000 fő. Ezen belül megkülönböztetünk: önkéntes védelmi és önkéntes műveleti tartalékosokat.
A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (a továbbiakban: MH HKNYP) tájékoztatója az önkéntes tartalékos állományba jelentkezők regisztrálásával, jelentkeztetésével és felvételével
2. oldal katonai megfigyelő: a hivatásos és a szerződéses állomány (a továbbiakban együtt: állomány) műveleti területen fegyvertelen megfigyelő
1. oldal 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 238. (2) bekezdés
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Gödöllői Városi Múzeum igazgatói állásának betöltésére. Előterjesztő: Dr.
BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE
BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE Belügyminiszter a rendészeti alapvizsgáról és a rendészeti szakvizsgáról, a Rendészeti Alap- és Szakvizsga Bizottságról,
A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete
1 A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó munkáltatói jogkörökről és azok gyakorlására feljogosított
I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2001. (XI.4.) Önkormányzati rendelete a Képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről / egységes
2012 Elemi költségvetés
A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 350251 1251 05 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3525 Miskolc
318/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet
318/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételérıl, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi
MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének. /2013. ( ) sz. önkormányzati rendelete
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének /2013. ( ) sz. önkormányzati rendelete A Képviselő-testület Hivatalában dolgozó köztisztviselők, ügykezelők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről
A megyei, fővárosi rendőr-főkapitányságok előirányzat-felhasználási keretszámla számai
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2018. évi 207. szám 35897 6. Ez a rendelet a kihirdetését követő harmincegyedik napon lép hatályba. 7. E rendelet rendelkezéseit az e rendelet hatálybalépését követően indult
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 2011. szeptember 1. Jogszabályok
CXXXVIII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 2011. szeptember 1. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 158/2011. (VIII. 11.) Korm. rendelet 159/2011. (VIII. 11.) Korm. rendelet
A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete
1 1. melléklet a BM/9751/2011. számú munkaanyaghoz A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a rendészeti szakvizsgáról és a rendészeti vezetőképzésről szóló 21/2011. (VII. 13.) BM rendelet módosításáról
Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak kulcsszámrendszere. 2010. július 6-ától. I. Választott tisztségviselők
3. számú melléklet Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak kulcsszámrendszere 2010. július 6-ától I. Választott tisztségviselők A kulcsszám 1-4. pozícióján 0 szerepel. Az 5. pozíció a választási szinteket
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 134/2015. (XI.26.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
Helyi joganyagok - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 2. oldal 2. Vezetői besorolás 4. (1) A Hivatal munkamegosztása szem
Helyi joganyagok - Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületé 1. oldal Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (III. 10.) önkormányzati rendelete
Tájékoztató. egyes béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos változásokról
Tájékoztató egyes béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos változásokról I. A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény 2013. január 01. és december 31. közötti időszakra
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.
A Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredparancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
MAGYAR HONVÉDSÉG 43. NAGYSÁNDOR JÓZSEF HÍRADÓ ÉS VEZETÉSTÁMOGATÓ EZRED A Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredparancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Honvédség Magyarországi
1.. 1.) E rendelet hatálya a Vác Város Polgármesteri Hivatalában (a továbbiakban: Hivatal) foglalkoztatott köztisztviselôkre terjed ki.
Vác Város Önkormányzat 36/2001.(X. 15.) számú rendelete a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási idejére, valamint a köztisztviselôket megilletô illetménykiegészítésről, vezetői pótlékról, juttatásokról
BEREKFÜRDŐ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Tel/Fax: 59/ , ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló 23/2001.(X.25.) Önkorm. rendelet módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A közszolgálati
POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)
10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Palotakerti Óvoda intézményvezetői állásának betöltésére. Előterjesztő:
Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.
Okirat száma: I/./206. Módosító okirat Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet a Dombóvár város polgármestere által 205. március 26. napján kiadott, I/../205. számú alapító okiratát az államháztartásról
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 28/2001. (IX.28.)
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 28/2001. (IX.28.) önkormányzati rendelete a köztisztviselők munkavégzéséről és juttatásairól 1 /Egységes szerkezetben/ Pápa Város Képviselőtestülete a köztisztviselők
Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004
Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: 2018-07-16 09:34 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat
Módosító javaslat A szociális igazgatásról és szociális [ellátásról]ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása
Iromány száma: T/15558/4. Benyújtás dátuma: 2017-05-18 15:18 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 5GWVLWZC0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Varga Gábor (Fidesz) Jogszabályi
Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágyi Faluház
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. Határozatok
CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok 67/2011. (III. 16.) KE határozat 69/2011. (III. 16.) KE határozat 71/2011. (III.
TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4.
CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Alapító okiratok A Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság alapító okirata (a módosításokkal
A Kormány. Korm. rendelete
1 A Kormány TERVEZET!!./2012. ( ) Korm. rendelete a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE TERVEZET számú példány A honvédelmi miniszter.../2005 (HK ) HM rendelete a Magyar Honvédség külföldi feladat-végrehajtásra létrehozott katonai szervezet állománya