Mikrobiológiai módszerösszehasonlító vizsgálatok III.
|
|
- Győző Barta
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Mikrobiológiai módszerösszehasonlító vizsgálatok III. Lisztek mezofil aerob mikrobaszámának és mezofil aerob spóraszámának meghatározása TABAJDINÉ PINTÉR VERONIKA, NAOEL VILMOS és FÁBRI ILONA Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Központ, Budapest Az élelmiszerekre, ezen belül a gabonaipari termékekre is jellemző, hogy minőségük változhat. A bennük végbemenő folyamatok fizikai, kémiai és mikrobiológiai okokra vezethetők vissza. A gabonaipari termékek közül a liszt számos élelmiszer előállításához használt alapanyag és mint ilyen, mikrobiológiai állapota döntő mértékben befolyásolja a belőle készült termékek minőségét (1). A hatósági élelmiszer-minőségellenőrző hálózat 1972 óta ellenőrzi a lisztek általános mikrobiológiai állapotát. A szintfelméréssel párhuzamosan a nemzetközi mikrobiológiai szervezet az 1CMSF - ajánlásai alapján korszerűsítettük a vizsgálati módszereket mind az aerob mikrobaszám, mind pedig a mezofil aerob spóraszám meghatározására vonatkozóan (2). A nemzetközi iparági szervezet (ICC International Association for Cereal Chemistry) is folyamatosan szervez körvizsgálatokat a módszerek egységesítése céljából. Ebben a munkában magyar részről az Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Központ vesz részt, amely egyben koordinálja a hazai mikrobiológiai körvizsgálatokat is. A lisztek általános mikrobiológiai állapotát jelző mezofil aerob mikrobaszám és a belőle készült termékek minőségét befolyásoló mezofil aerob spóraszám meghatározására szolgáló módszerek összehasonlítása élelmiszer-ellenőrző laboratóriumokban végzett körvizsgálatokkal történt. A vizsgálat célja azonos tápközeget alkalmazva különböző leoltási eljárások (lemezöntés: LÖ és MPN eljárás) összehasonlítása volt. Mezofil aerob mikrobaszám meghatározása A körvizsgálatban 20 élelmiszerellenőrző laboratórium vett részt, egy-egy laboratórium 4 lisztmintából végezte el a mezofil aerob mikrobaszám meghatározását lemezöntéses és MPN-eljárással. A négy mintából 2-2 azonos volt (rejtett párhuzamos). Az alapszuszpenzió készítéséhez alkalmazott homogenizálási eljárás a három perces kézi rázás, majd 10 perces szobahőmérsékleten történő ülepítés után tripton-glükóz-élesztőkivonat (TGE) tápközegben, 30 C hőmérsékleten, 3 napos tenyésztési idő elteltével került a mezofil aerob mikrobaszám meghatározásra. A TGE tápközeg összetétele: tripton 5,0 g; glükóz 1,0 g; élesztőkivonat 2,5 g; agár-agar 15,0 g (csak lemezöntéses módszerhez kell); desztillált vízzel 1000 cm3-re töltve; ph = 7,0±0,1; sterilezés 121 C hőmérsékleten 15 percig. A körvizsgálat összesített vizsgálati adatait matematikai statisztikai módszerekkel értékeltük. Az alkalmazott statisztikai próbák a Dixon-próba, a Bartlettpróba, az egy- és kétszempontos varianciaanalízis, valamint az ismételhetőség (r) és az összehasonlíthatóság (R) voltak (3, 4). A számításokat részben Hewlett Packard típusú asztali kalkulátorral, részben PTK 1072 típusú zsebszámológéppel végeztük. 99
2 Értékelés Bartlett-próbával megállapítottuk, hogy a vizsgálati adatok szórás szempontjából homogén sokaságot képeznek két laboratórium kivételével, azaz 18 laboratórium az eredetileg azonos minták között 95%-os biztonsággal nem mutatott ki különbséget sem a lemezöntéses, sem pedig az MPN-eljárás esetében. Átlag szempontjából összehasonlítva az eredményeket megállapítható, hogy két laboratórium kivételével az eredmények nem térnek el szignifikánsan az átlagtól, mint várható értéktől a véletlent meghaladó mértékben, egyik leoltási eljárás esetén sem. Kétszempontos varianciaanalízissel megállapítottuk, hogy érzékenység szempontjából a két módszer között nincs különbség, a mért átlagértékek (xl q = 3,29; xmpn = 3,36) nem térnek el egymástól a számolt legkisebb szignifikáns differencia (SD) értékénél jobban (1. ábra). 7. ábra A m eghatározási m ódszerek érzékenységének összehasonlítása. Mezofil aerob m ikrobaszám esetében az egyes oszlopok 17 laboratórium, összesen 68 ad atán ak, mezofil aerob spóraszám esetében 14 laboratórium összesen 56 adatának átlagát jelentik 2. ábra A m eghatározási módszerek véletlen hibájának összehasonlítása. Az ismételhetöség (r) és összehasonlíthatóság (R) az ISO 5725 szerint lett m eghatározva 100
3 Az átlag és szórás szempontjából homogén sokaság adataiból (módszerenként 17 laboratórium eredményéből) meghatároztuk az egyes módszerek jellemzőit, az ismételhetőséget (r), és az összehasonlíthatóságot (R), (2. ábra). r L ö,3 Rlö = r M PN ^ M P N = ^>8 Az eredmények alapján a lemezöntéses eljárás véletlen hibája kisebb, mint az MPN eljárásé. Mezofil aerob spóraszám meghatározása A mezofil aerob spóraszámot ugyanabból a négy mintából határoztuk meg. A homogenizálási művelet után az alapszuszpenziók cm3-ének 80 C hőmérsékleten 10 percig tartó hőkezelése után határoztuk meg a mezofil aerob mikrobaszámnál leírt módon a spóraszámot. Értékelés Az értékelés menete megegyezik a mezofil aerob mikrobaszámnál leírtakkal. A lemezöntéses módszernél 6, az MPN-módszer esetében 3 laboratórium átlaga tért el szignifikánsan az átlagtól, mint várható értéktől. Varianciaanalízissel megállapítottuk, hogy a két módszerrel 14 laboratóriumban mért adatok átlagértékei között 95%-os biztonsággal nincs eltérés (xlq = = 2,11; xmpn = 2,14; SD = 0,21), ahogyan az az 7. ábrán látható, azonban a lemezöntéses módszer bizonytalansága nagyobb. Négy laboratórium ugyanis értékelhetetlen eredményt (elfolyó telepek) kapott, kettő pedig szignifikánsan eltérő értéket mért. A módszereket jellemző R- és r-értéket a 2. ábra szemlélteti. r LÖ = r M PN = R lö = О» Rmpn = 0,7 Következtetések A vizsgálati eredményekből érzékenységi, reprodukálhatósági szempontok figyelembevételével megállapítható, hogy a lisztek mezofil aerob mikrobaszámát lemezöntéses eljárással, spóraszámát MPN-módszerrel határozzák meg nagyobb biztonsággal a laboratóriumok. A kiválasztott módszerek jellemző értékei alapján látható, hogy a vizsgáló laboratóriumok megbízhatóan jól alkalmazzák ezeket a módszereket, hiszen a laboratóriumokon belül megengedett eltérés (r) kétszeresénél nem több egyik esetben sem a laboratóriumok közötti eltérés (R), 95%-os biztonsággal. A lisztek mezofil aerob mikrobaszámának meghatározására, a körvizsgálat eredménye alapján az alábbi módszert javasoljuk: ALAPSZUSZPENZIÓ KÉSZÍTÉS: 3 perces kézi rázás ÜLEPEDÉS: 10 perc szobahőmérsékleten LE0LTÄS1 MÓD: lemezöntés TÁPTALAJ: tripton-glükóz-élesztőkivonat agar (TGE) TENYÉSZTÉS: 30 C hőmérsékleten 3 nap A módszer megbízhatóságára jellemző paraméterek: 1SMÉTELHETŐSÉG: r = 0,3 ÖSSZEHASONLÍTHATÓSÁG: R = 0,6 101
4 (Az értékek tízes alapú logaritmusban vannak megadva.) Szabványosításra az így kiválasztott módszer került. A lisztek mezofil aerob spóraszámának meghatározására, a körvizsgálat alapján az alábbi módszert javasoljuk: ALAPSZUSZPENZIÓ KÉSZÍTÉS: 3 perces kézi rázás ÜLEPEDÉS: 10 perc szobahőmérsékleten LEOLTÁSI MÓD: MPN-eljárás TÁPOLDAT: TGE HŐKEZELÉS: 80 C hőmérsékleten 10 percig TENYÉSZTÉS: 30 C hőmérsékleten 3 nap A módszer megbízhatóságára jellemző paraméterek: 1SMÉTELHETŐSÉG: r = 0,6 ÖSSZEHASONLÍTHATÓSÁG: R = 0,7 (Az értékek tizes alapú logaritmusban vannak megadva.) Szabványosításra az igy kiválasztott módszer került. Köszönetünket fejezzük ki Zukál Endrének, a Húsipari Kutatóintézet igazgatójának és Dr. Molnár Pál főigazgatóhelyettesnek támogatásukért, szakmai segítségükért. A körvizsgálatok szervezésében és lebonyolításában valamint az elővizsgálatok végzésében Ligeti Mária és Szabó Ferencné vett részt. Odaadó munkájukért ez úton mondunk hálás köszönetét. IRODALOM (1) Havas F-né: Élelm iszervizsgálati K özlem ények, 2, 91, (2) : M icroorganisms in Foods. ICMSF I II III. Univ. of Toronto Press, Toronto B uffalo London (3) Sváb J - : Biom etriai módszerek a kutatásban, Mezőgazdasági kiadó, Budapest, (4) ISO 5725 СРАВНЕНИЕ МЕТОДОВ МИКРОБИОЛОГИЧЕСКИХ ИСПЫТАНИЙ. II. ОПРЕДЕЛЕНИЕ КОЛИЧЕСТВА МЕЗОФИЛЬНЫХ АЭРОБНЫХ МИКРООРГАНИЗМОВ И КОЛИЧЕСТВА МЕЗОФИЛЬНЫХ АЭРОБНЫХ СПОР В МУКЕ В. Табайди Пинтер, В. Нагель, И. Фабри На основе межлабораторных (лаборатории контроля пищевых продуктов) испытаний было проведено сравнение применяемых для определения количеств мезофильных аэробных микроорганизмов и мезофильных аэробных спор методов (метод глубинного посева и метод НВЧ). Сравнив эти два метода можно установить, что при применении их для определения количеств мезофильных аэробных микроорганизмов и мезофнльных аэробных спор, они не имеют разницу в чувствительности. Измеренные д в у м я методами средний арифметические величины не имеют значительного отклонения. Случайная ошибка («г» повторяемость и воспризводимость «R>>) при определении количества мезофильных аэробных микроорганизмов методом глубинного посеба была меньшей, и в то же время она была меньшей при определении количества мезофильных аэробных спор методом НВЧ. 102
5 Характеризующие методы параметры: определение количества мезофильных аэробных микроорганизмов : г = 0,3; R = 0,6 определение количества мезофильных аэробных спор: г = 0,5; R = 0,7 COMPARATIVE STUDIES ON MICROBIOLOGICAL METHODS III. DETERMINATION OF MESOPHIL AEROBIC MICROBIAL COUNT AND MESOPHIL AEROBIC SPORE COUNT IN FLOUR V. Tabajdi Pintér, V. Nagel and /. Fdbri Methods for the determination of mesophil aerobic microbial and mesophil aerobic spore counts in flour plate count and MPN (Most Probable Number) methods were compared by collaborative study in food control laboratories. There is no difference between the sensitivity of the methods either in the determination of mesophil aerobic microbes or mesophil aerobic spores, the mean values measured by the two methods do not differ significantly. The random error of the determination (repeatability r and reproducibility R) is smaller with plate count method in the case of mesophil aerobic microbial count and it is smaller with MPN method in the determination of mesophil aerobic spore count. Parameters characteristic to the methods are as follow: mesophil aerobic microbial count: r = 0,3 R = 0,6 mesophil aerobic spore count: r = 0,5 R = 0,7 VERGLEICHENDE UNTERSUCHUNGEN ÜBER MIKROBIOLOGISCHE METHODEN III. BESTIMMUNG DER MESOPHILEN AEROBEN MIKROBENZAHL UND DER MESOPHILEN AEROBEN SPORENZAHL IN MEHLEN V. Tabajdi-Pintér, V. Nagel und I. Fdbri Auf Grund eines in mehreren Laboratorien zur Lebensmittelkontrolle durchgeführten Ringversuches wurden unterschiedliche zur Bestimmung der mesophilen aeroben Mikrobenzahl und der mesophilen aeroben Sporenzahl in Mehlen dienende Methoden das Plattengussverfahren und das Verfahren der wahrscheinlichsten Zahl (MPN) miteinander verglichen. Bei der Bestimmung der mesophilen aeroben Mikrobenzahl und der mesophilen aeroben Sporenzahl besteht kein Unterschied zwischen den Empfindlichkeitswerten. der beiden Methoden, die Differenz zwischen den mit den beiden Verfehren gemessenen Durchschnittswerten ist nicht signifikant. Der zufällige Fehler der Bestimmung (der Wert,,r der Wiederholbarkeit und der Wert,,R der Vergleichbarkeit) ist niedriger im Fall der mesophilen aeroben Mikrobenzahl bei dem Plattengussverfahren, während im Fall der mesophilen aeroben Sporenzahl bei dem MPN Verfahren. Die kennzeichnenden Parameter dieser Methoden sind: mesophile aerobe Mikrobenzahl: r = 0,3, R = 0,6 mesophile aerobe Sporenzahl: r = 0,5, R = 0,7. 103
6 DES ESSAIS INTERLABORATOIRES MICROBIOLOGIQUES. III. LE DÉNOMBREMENT DES MICROBES ET SPORES MÉSOPHILES AEROBES DES FARINES V. T ab aj di-pintér, V. Nagel et 1. Fábri A la base de l essai interlaboratoire on a été comparé deux méthodes pour le dénombrement des microbes et spores mésophiles aerobes des farines. II n y a pas de différence de précision entre les deux méthodes dand le cas du dénombrement des microbes et spores mésophiles aérobes. La déviation entre les valeurs moyennes obtenues par ces deux méthodes n est pas significante. Dans le cas du dénombrement des microbes mésophiles aérobes la precision (la répétabilité,,r et la reprdouctibilité R ) de la méthode ä plaquer alors que dans le cas du dénombrement des spores mésophiles aérobes la précision de la méthode MNP est la meilleure. Les caracteristiques des méthodes sont: au dénombrement des microbes mésophiles aérobes r = 0,3 R = 0,6 au dénombrement des spores mésophiles aérobes r = 0,5 R = 0,7 HAZAI LAPSZEMLE Összeállította: Kacskovics Miklós Szilágyiné Tóth E., Zetelakiné Horváth K.: A pektinliáz készítmények (PL) maceráló hatásának vizsgálata zöldségfélék kezelésénél. Élelmezési Ipar. 38, 408, Sebök A., Pénzesné Mezős L.: A gyorsfagyasztott meggy mechanikai tulajdonságait befolyásoló tényezők. Hűtőipar. 30, 79, Bontovits L.: A vízaktivitás (av) jelentősége az élelmiszeriparban. Élelmezési Ipar. 38,441, Rácz E.-né, Farkas /.: Tárolási hőmérséklet időtartam minőség változása gyorsfagyasztott málnakrémnél. Hűtőipar. 30, 86, Szilágyi Zs.: Az objektiv roncsolásmentes gyümölcsminősítés és gyümölcsosztályozás várható előnyei. Élelmezési Ipar. 38, 462, Sebők A., Schlotter Gy.-né.:r A mikroszerkezet és az állomány kapcsolata zöldségféléknél és gyümölcsöknél. Élelmezési Ipar. 38, 471, Arany S.-né, Hamza J.-né, Kandra Gy.: A dohányfüst kátránytartalmának csökkentési és meghatározási lehetőségei. Dohányipar, 31, 82, Szarvas T.: Vizsgálati adatok értékelése korszerű cigarettaminősítés kidolgozásához. Dohányipar. 31, 88, Vargáné Gerencsár E., Csendes E.: A vágófóliagyártás minőségfejlesztési eredményei a Debreceni Dohánygyárban. Dohányipar. 31, 93, Mohos F.: A biotechnológiai rendszerek elméletének néhány kérdése II/A rész. A biomassza szerkezetének modellezése. Édesipar, 35, 100, Bontovits L.: Tapasztalatok a paradicsomsűrítmény-készítés üzemi körülményeinek a termék minőségére gyakorolt hatásáról. Konzerv- és Paprikaipar. 32, 89,
Mikrobiológia módszerösszehasonlító vizsgálatok I.
Mikrobiológia módszerösszehasonlító vizsgálatok I. Lisztek penész-számának meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata TABAJDINÉ PINTÉR VERONIKA, NAGEL VILMOS és FÁBRI ILONA Állategészségügyi
Mikrobiológiai módszerösszehasonlító vizsgálatok II.
Mikrobiológiai módszerösszehasonlító vizsgálatok II. Nagy cukortartalmú élelmiszerek ozmotoleráns élesztőgombaszámának meghatározása TABAJDINÉ PINTÉR VERONIKA, NAGEL VILMOS és FÄBRI ILONA Állategészségügyi
Izoszörp mikrobiológiai minőségének alakulása
Izoszörp mikrobiológiai minőségének alakulása BÜKI ISTVÁNNÉ* és TABAJD1NÉ PINTÉR VER A,** Fejér megyei Állategészségügyi és Élelm iszer Ellenőrző Állomás,* Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Központ**
Élelmiszeranalitikai körvizsgálatok III.
Élelmiszeranalitikai körvizsgálatok III. Fűszerpaprika színezőanyag-tartalmának meghatározása SZABÓ EDITH és KÓSA KATALIN Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Központ A fűszerpaprika mintát legjobban
A vaj zsírmentes szárazanyag tartalmának meghatározásával kapcsolatos összehasonlító vizsgálatot
A vaj zsírmentes szárazanyag tartalmának meghatározásával kapcsolatos összehasonlító vizsgálatot SZABÓ EDIT és CSÁK ALÁN MÉM ÉVK és M ÉVI Pécs** V alam int valam ennyi Élelm iszerellenőrző és V egyvizsgáló
ÉLELMISZERVIZSGALATf KÖZLEMÉNYEK
ÉLELMISZERVIZSGALATf KÖZLEMÉNYEK AZ ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI ÉS ÉLELMISZER ELLENŐRZŐ KÖZPONT ÉS A FŐVÁROSI ÉS MEGYEI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI ÉS ÉLELMISZER ELLENŐRZŐ ÁLLOMÁSOK KÖZLÖNYE Szerkeszti a szerkesztőbizottság
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium
A fehérkenyér mikrobiológiai minőségét befolyásoló tényezők elemzése
A fehérkenyér mikrobiológiai minőségét befolyásoló tényezők elemzése HAVAS FERENCNÉ Nógrád megyei Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet Salgótarján* Érkezett: 1982. december 24. Az élelmiszerekre,
Gyorsfagyasztott parajkrém mikrobiológiai minőségi jellemzőinek összefüggése a tárolási hőmérséklettel
Gyorsfagyasztott parajkrém mikrobiológiai minőségi jellemzőinek összefüggése a tárolási hőmérséklettel WIMMER JÓZSEFNÉ*- NÄGEL VILMOS** SZABOLCS LÁSZLÓ* Érkezett: 1980. április 10. Bevezetés Az élelmiszerek
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi
Statisztika I. 9. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 9. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Statisztikai hipotézis vizsgálatok elsősorban a biometriában alkalmazzák, újabban reprezentatív jellegű ökonómiai vizsgálatoknál, üzemi szinten élelmiszeripari
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2)
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2) a NAT-1-1210/2007 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Mezõgazdasági Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági
Élelmiszeranalitikai körvizsgálatokiv. Tartósított termékekc-vitamintartalmának meghatározása
Élelmiszeranalitikai körvizsgálatokiv. Tartósított termékekc-vitamintartalmának meghatározása P L E S K O N IC S L Á S Z L Ó N É M É M Állategészségügyi és Élelm iszerellenőrző Szolgálat Élelm iszerellenőrző
Körvizsgálatok
2012 Körvizsgálatok - 2012 1) Március 6. Enterococcus faecalis Pseudomonas aeruginosa 2) Május 15. Telepszám (37 C) Escherichia coli 3) Szeptember 10. Enterococcus faecalis Telepszám (22/37 C) 4) November
Mangalica specifikus DNS alapú módszer kifejlesztés és validálása a MANGFOOD projekt keretében
Mangalica specifikus DNS alapú módszer kifejlesztés és validálása a MANGFOOD projekt keretében Szántó-Egész Réka 1, Mohr Anita 1, Sipos Rita 1, Dallmann Klára 1, Ujhelyi Gabriella 2, Koppányné Szabó Erika
Táptalaj-összehasonlító vizsgálatok a sörök élesztő- és tejsavbaktérium számának meghatározására
Táptalaj-összehasonlító vizsgálatok a sörök élesztő- és tejsavbaktérium számának meghatározására K AN TO R DEZSŐ, T A B A J D IN É, P IN T É R VERA*, N AGEL VILMOS* és PER E C S É N Y I ER ZSÉBET Megyei
Jogszabály figyelő az április 1-től június 30-ig megjelent fontosabb jogszabályokról
Jogszabály figyelő az 1984. április 1-től 1984. június 30-ig megjelent fontosabb jogszabályokról Szám Tárgy Közlöny szám 1011/1984. (IV. 7.) Mt. h. 19/1984. (IV. 15.) MT. 8/1984. (IV. 15.) ÉVM 2/1984.
MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATOKKAL SZEMBEN TÁMASZTOTT ÚJABB KÖVETELMÉNYEK. Tabajdiné Pintér Vera. Országos Élelmiszervizsgáló Intézet
MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATOKKAL SZEMBEN TÁMASZTOTT ÚJABB KÖVETELMÉNYEK Tabajdiné Pintér Vera Országos Élelmiszervizsgáló Intézet A XX.sz. végén az élelmiszer-mikrobiológiai vizsgálatok területén a legfontosabb
Természetes és medencés fürdővíz mikrobiológiai körvizsgálatok értékelése. Schuler Eszter, dr. Vargha Márta
Természetes és medencés fürdővíz mikrobiológiai körvizsgálatok értékelése Schuler Eszter, dr. Vargha Márta 2012 Természetes fürdővíz körvizsgálatok - 2012 11.tfKv 2012. május 15. Escherichia coli Enterococcus
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1210/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi
MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus /78 számú előírás
MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 3-1-2003/78 számú előírás Mintavételi és vizsgálati módszerek az élelmiszerekben lévő patulin mennyiségének hatósági ellenőrzésére Sampling methods
Hipotézis vizsgálatok
Hipotézis vizsgálatok Hipotézisvizsgálat Hipotézis: az alapsokaság paramétereire vagy az alapsokaság eloszlására vonatkozó feltevés. Hipotézis ellenőrzés: az a statisztikai módszer, amelynek segítségével
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1068/2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz A CUKORKUTATÓ Kft. Vizsgáló Laboratóriuma (1084 Budapest, Tolnai Lajos u. 25.) akkreditált területe I.
Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság
Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Mőszaki-technológiai Laboratórium 95 Budapest, Mester u. 8. ; 44 Budapest, Remény u. 4. (+6)--8-9, (+6)--468-757; (+6)--467-46
Statisztika I. 10. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 10. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Varianciaanalízis A különböző tényezők okozta szórás illetőleg szórásnégyzet összetevőire bontásán alapszik Segítségével egyszerre több mintát hasonlíthatunk
Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár
TEJSAVBAKTÉRIUMOK ÉS BIFIDOBAKTÉRIUMOK ÉLŐSEJT-SZÁMÁNAK SZELEKTÍV MEGHATÁROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE ÉS ALKALMAZÁSA SAVANYÚ TEJTERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI MINŐSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSÉRE
a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1085/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Észak-magyarországi Regionális Intézete Regionális Mikrobiológiai
Scan 1200 teljesítmény-értékelés evaluation 1/5
evaluation 1/5 interscience Feladat Összefoglalónk célja a Scan 1200 teljesítmény-értékelése manuális és automata telepszámlálások összehasonlításával. Az összehasonlító kísérleteket Petri-csészés leoltást
GYORS MÓDSZER A FŰSZERPAPRIKA ÖSSZES PIROS ÉS ÖSSZES SÁRGA FESTÉKMENNYISÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSÁRA
GYORS MÓDSZER A FŰSZERPAPRIKA ÖSSZES PIROS ÉS ÖSSZES SÁRGA FESTÉKMENNYISÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSÁRA HALÁSZNÉ, FEKETE MÁRIA* A fűszerpaprika-őrlemények festéktartalmának meghatározására ismert módszerek a gyors
a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1007/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Budapest Fõváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Közegészségügyi Laboratóriumi
Élelmiszeranalitikai vizsgálati szabványok minőségbiztosítása
Élelmiszeranalitikai vizsgálati szabványok minőségbiztosítása Nagy Edit Magyar Szabványügyi Hivatal, ISO/TC 34 Titkárság, Budapest Érkezett: 1990. november 8. Az élelmiszerkereskedelem a különböző népek,
Körvizsgálati adatok értékelése a PT K 1072 számológép segítségével
Körvizsgálati adatok értékelése a PT K 1072 számológép segítségével B O R U S N É B Ö S Z Ö R M É N Y I N Ó R A, M É M É V K * Nemzetközi törekvés, hogy az új vizsgálati szabványok a laboron belüli hibán
A GINOP PROJEKT BEMUTATÁSA SZENNYVÍZTELEPEK ÁSVÁNYOLAJ FELMÉRÉSÉNEK TAPASZTALATAI
A GINOP 2.1.1-15-00433 PROJEKT BEMUTATÁSA SZENNYVÍZTELEPEK ÁSVÁNYOLAJ FELMÉRÉSÉNEK TAPASZTALATAI DR. SZABÓ ZOLTÁN FŐOSZTÁLYVEZETŐ ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 2018. JANUÁR 26. GINOP 2.1.1-15-00433
TARTALOMJEGYZÉK. 1. téma Átlagbecslés (Barna Katalin) téma Hipotézisvizsgálatok (Nagy Mónika Zita)... 23
TARTALOMJEGYZÉK 1. téma Átlagbecslés (Barna Katalin).... 7 2. téma Hipotézisvizsgálatok (Nagy Mónika Zita)... 23 3. téma Összefüggések vizsgálata, korrelációanalízis (Dr. Molnár Tamás)... 73 4. téma Összefüggések
Borgazdaság 1980. XXVII. 4. 143-145. 2 Kántor D., Tabajdiné P.V., Nagel V., Perecsényi E.
Cikkek 1 Tabajdiné P.V. Borok mikrobiológiai szintfelmérő vizsgálatainak eredményei Borgazdaság 1980. XXVII. 4. 143-145. 2 Kántor D., Tabajdiné P.V., Nagel V., Perecsényi E. Táptalaj-összehasonlító vizsgálatok
Elemszám becslés. Kaszaki József Ph.D. SZTE ÁOK Sebészeti Műtéttani Intézet
Elemszám becslés Kaszaki József Ph.D. SZTE ÁOK Sebészeti Műtéttani Intézet Miért fontos? Gazdasági okok: Túl kevés elem esetén nem tudjuk kimutatni a kívánt hatást Túl kevés elem esetén olyan eredmény
Vizsgálati jegyzőkönyvek általános felépítése
Vizsgálati jegyzőkönyvek általános felépítése 1. Intézményi és személyi adatok 1. Megbízó intézmény neve és címe 2. Megbízó képviselőjének neve és beosztása 3. A vizsgáló intézmény illetve laboratórium
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-0834/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai Laboratórium (1136 Budapest, Tátra utca 27/b.)
MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) Hivatalos Élelmiszervizsgálati Módszergyűjtemény /16 számú előírás (1.
MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV (Codex Alimentarius Hungaricus) Hivatalos Élelmiszervizsgálati Módszergyűjtemény 3-1-2004/16 számú előírás (1. kiadás) Mintavételi és vizsgálati módszerek a konzervekben lévő ón
y ij = µ + α i + e ij
Elmélet STATISZTIKA 3. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek A magyarázat a függő változó teljes heterogenitásának két részre bontását jelenti. A teljes heterogenitás egyik része az, amelynek okai
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1765/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: SEQOMICS Biotechnológiai Kft. Élelmiszerbiztonsági laboratórium 6782 Mórahalom,
Bevezetés a hipotézisvizsgálatokba
Bevezetés a hipotézisvizsgálatokba Nullhipotézis: pl. az átlag egy adott µ becslése : M ( x -µ ) = 0 Alternatív hipotézis: : M ( x -µ ) 0 Szignifikancia: - teljes bizonyosság csak teljes enumerációra -
Indikátorok alkalmazása a labordiagnosztikai eljárások minőségbiztosításában
Indikátorok alkalmazása a labordiagnosztikai eljárások minőségbiztosításában Minőségi indikátorok az analitikai szakaszban Dr. Kocsis Ibolya Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézet Központi Laboratórium
Kutatási tevékenysége hosszabb múltra tekint vissza, amely főként a hűtés, gyorsfagyasztás területén folyt és ennek mondhatni minden ágára kiterjedt.
IN MEMÓRIÁM Az Élelmiszervizsgálati Közlemények szerkesztőbizottsága mélységes sajnálattal jelenti be, hogy a bizottság tagja, Dr. Almási Elemér professzor, a Kertészeti Egyetem Élelmiszertechnológiai
Általánosan, bármilyen mérés annyit jelent, mint meghatározni, hányszor van meg
LMeasurement.tex, March, 00 Mérés Általánosan, bármilyen mérés annyit jelent, mint meghatározni, hányszor van meg a mérendő mennyiségben egy másik, a mérendővel egynemű, önkényesen egységnek választott
[Biomatematika 2] Orvosi biometria
[Biomatematika 2] Orvosi biometria 2016.02.29. A statisztika típusai Leíró jellegű statisztika: összegzi egy adathalmaz jellemzőit. A középértéket jelemzi (medián, módus, átlag) Az adatok változékonyságát
Geokémia gyakorlat. 1. Geokémiai adatok értelmezése: egyszerű statisztikai módszerek. Geológus szakirány (BSc) Dr. Lukács Réka
Geokémia gyakorlat 1. Geokémiai adatok értelmezése: egyszerű statisztikai módszerek Geológus szakirány (BSc) Dr. Lukács Réka MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport e-mail: reka.harangi@gmail.com ALAPFOGALMAK:
Teljesítményparaméterek az akkreditálás és a hatósági eljárás során
Teljesítményparaméterek az akkreditálás és a hatósági eljárás során dr. Nagy Attila igazgatóhelyettes Stempelyné Antal Terézia minőségirányítási vezető Sitkei András laboratóriumi mérnök 2017. április
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-0834/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai
Laboratóriumok Vizsgálatainak Jártassági Rendszere MSZ EN ISO/IEC 17043:2010 szerint
ÚTLAB Közgyűlés Budapest 2012. május 14. Laboratóriumok Vizsgálatainak Jártassági Rendszere MSZ EN ISO/IEC 17043:2010 szerint BORS Tibor főmunkatárs Jártassági Vizsgálatokat Szervező Iroda Irodavezető
Adatok statisztikai értékelésének főbb lehetőségei
Adatok statisztikai értékelésének főbb lehetőségei 1. a. Egy- vagy kétváltozós eset b. Többváltozós eset 2. a. Becslési problémák, hipotézis vizsgálat b. Mintázatelemzés 3. Szint: a. Egyedi b. Populáció
Nagy számok törvényei Statisztikai mintavétel Várható érték becslése. Dr. Berta Miklós Fizika és Kémia Tanszék Széchenyi István Egyetem
agy számok törvényei Statisztikai mintavétel Várható érték becslése Dr. Berta Miklós Fizika és Kémia Tanszék Széchenyi István Egyetem A mérés mint statisztikai mintavétel A méréssel az eloszlásfüggvénnyel
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes előírások jegyzéke
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes előírások jegyzéke ÉLELM ISZER Az élelm iszerekről szóló 1988. évi IV. törvénnyel m ódosított 1976. évi IV. törvény és a végrehajtására kiadott 7/1988. (VI.
KUTATÁSI JELENTÉS. DrJuice termékek Ezüstkolloid Hydrogél és Kolloid oldat hatásvizsgálata
KUTATÁSI JELENTÉS A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Nanotechnológiai Kutatóintézet e részére DrJuice termékek Ezüstkolloid Hydrogél és Kolloid oldat hatásvizsgálata. E z ü s t k o l l o
6. Előadás. Vereb György, DE OEC BSI, október 12.
6. Előadás Visszatekintés: a normális eloszlás Becslés, mintavételezés Reprezentatív minta A statisztika, mint változó Paraméter és Statisztika Torzítatlan becslés A mintaközép eloszlása - centrális határeloszlás
Élelmiszerbiztonság mesterfokon. Kis vízaktivitású élelmiszerek Növekvő mikrobiológiai kockázat?
Élelmiszerbiztonság mesterfokon Kis vízaktivitású élelmiszerek Növekvő mikrobiológiai kockázat? Mohácsiné Farkas Csilla Kis vízaktivitású élelmiszerek (Low Moisture Foods LMFs) azon élelmiszerek, amelyek
A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon
A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,
Tartalomjegyzék I. RÉSZ: KÍSÉRLETEK MEGTERVEZÉSE
Tartalomjegyzék 5 Tartalomjegyzék Előszó I. RÉSZ: KÍSÉRLETEK MEGTERVEZÉSE 1. fejezet: Kontrollált kísérletek 21 1. A Salk-oltás kipróbálása 21 2. A porta-cava sönt 25 3. Történeti kontrollok 27 4. Összefoglalás
HAZAI LAPSZEMLE. Összeállította: Kacskovics Miklós
HAZAI LAPSZEMLE Összeállította: Kacskovics Miklós Varga J.: Glükóz és fruktóz automata elemzőben történő meghatározása az élelmiszeripari gyakorlatban. Édesipar, 33, 97, 1982 Békés F., Lásztity R., Flidvégi
Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ)
Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ) KÉSZÍTETTE: DR. FÜVESI VIKTOR 2016. 10. Mai témáink o A hiba fogalma o Méréshatár és mérési tartomány M é r é s i h i b a o A hiba megadása o A hiba
A Magyar Élelmiszervizsgálati Módszerkönyv helye és szerepe a hazai élelmiszerellenőrzésben
A Magyar Élelmiszervizsgálati Módszerkönyv helye és szerepe a hazai élelmiszerellenőrzésben MOLNÁR PÁL Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Központ Az élelmiszerellenőrzés alapvető tevékenysége arra
Összehasonlító vizsgálatok a LECO FP-428 gyors fehérje meghatározóval és Kjeldahl módszerrel
Összehasonlító vizsgálatok a LECO FP-428 gyors fehérje meghatározóval és Kjeldahl módszerrel GAJZÁGÓ ILDIKÓ* és BALÁZSY ANDREA** *Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet, Budapest **GLOBUS Konzervgyár,
Cisztein-meghatározási módszerek tanulmányozása
Cisztein-meghatározási módszerek tanulmányozása S Í M ÖNNÉ SARKADI LÍVIA és SZERZŐ ZSOLT B udapesti M űszaki Egyetem Biokémiai és Élelm iszertechnológiai Tanszék Érkezett: 1983. december 2. Az élelmiszerek
a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1261/2007 számú akkreditált státuszhoz M.A.H. FOOD-CONTROLL Termelõ, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai vizsgáló laboratóriuma
VIZSGÁLATI BIZONYLAT
Laboratóriumi szám: 242/213 VIZSGÁLATI BIZONYLAT A jelentés dátuma: 213. 9. 25. Megrendelő: ILAN Service Kft. 121 Budapest, Helsinki út 36-37. III.1. A vizsgálat tárgya: a BIO 3 Blaster Rugged Pro 2x ózon
Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása
l--si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása evezetés Farkas János 1, Dr. Roósz ndrás 1 doktorandusz, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolci Egyetem nyag- és Kohómérnöki Kar Fémtani Tanszék
A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja
A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja élelmiszerek és környezeti minták, ivóvíz valamint kozmetikai szerek szabványos mikrobiológiai módszerekkel
DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST RESULTS
Műszaki Földtudományi Közlemények, 83. kötet, 1. szám (2012), pp. 271 276. HULLADÉKOK TEHERBÍRÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA CPT-EREDMÉNYEK ALAPJÁN DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST
Pálinkák réztartalom meghatározási módszereinek összehasonlítása
Pálinkák réztartalom meghatározási módszereinek összehasonlítása ВЕКЕ ÉVA és MANDEL PÁL Fővárosi Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet, Budapest A kereskedelmi és bérfőzésből származó és a forgalmazásra
Motivációs diasor Ha megéri, nem baj, hogy nehéz!
Motivációs diasor Ha megéri, nem baj, hogy nehéz! Biometria - Bevezetés 1 Sertések gyógytáppal való kezelése Csoportok: Függő változó: testtömeg (DBW) Kezelt (Trial) Kezeletlen (Control) Kísérleti elrendezés:
AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi kar Egzotikusállat és Vadegészségügyi Tanszék AZ ŐZHÚS ZSÍRSAVÖSSZETÉTELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE Dr. Marosán Miklós és Dr. Tóth Tamás Budapest 2015. 03.
Dodé Réka (ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori IskolaAlkalmazott Alknyelvdok 2017 nyelvészet program) február 3. 1 / 17
Doménspecifikus korpusz építése és validálása Dodé Réka ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori Iskola Alkalmazott nyelvészet program 2017. február 3. Dodé Réka (ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori IskolaAlkalmazott
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály Környezetmikrobiológiai Laboratórium
Minőségirányítási rendszerek 9. előadás
Minőségirányítási rendszerek 9. előadás 013.05.03. MÉRŐESZKÖZÖK MÉRÉSTECHNIKAI TULAJDONSÁGAI Mérőeszköz rendszeres hibája (Systematic Error of Measurement) alatt ugyanannak az értéknek megismételhetőségi
Adszorbeálható szerves halogén vegyületek koncentráció változásának vizsgálata kommunális szennyvizek eltérő módszerekkel történő fertőtlenítése során
Eötvös Loránd Tudományegyetem Analitikai Kémiai Tanszék Adszorbeálható szerves halogén vegyületek koncentráció változásának vizsgálata kommunális szennyvizek eltérő módszerekkel történő fertőtlenítése
biometria II. foglalkozás előadó: Prof. Dr. Rajkó Róbert Matematikai-statisztikai adatfeldolgozás
Kísérlettervezés - biometria II. foglalkozás előadó: Prof. Dr. Rajkó Róbert Matematikai-statisztikai adatfeldolgozás A matematikai-statisztika feladata tapasztalati adatok feldolgozásával segítséget nyújtani
MŰSZAKI FEJLESZTÉS GYAKORLATI KÖZLEMÉNYEK. A minőségellenőrzés fejlődése és a megyei és városi minőségvizsgáló intézetek szerepe az élelmiszeriparban
MŰSZAKI FEJLESZTÉS GYAKORLATI KÖZLEMÉNYEK A minőségellenőrzés fejlődése és a megyei és városi minőségvizsgáló intézetek szerepe az élelmiszeriparban RAJKY ANTAL Élelmiszeripari Minisztérium, Budapest Érkezett:
Kiváltott agyi jelek informatikai feldolgozása Statisztika - Gyakorlat Kiss Gábor IB.157.
Kiváltott agyi jelek informatikai feldolgozása 2018 Statisztika - Gyakorlat Kiss Gábor IB.157. kiss.gabor@tmit.bme.hu Példa I (Vonat probléma) Aladár 25 éves és mindkét nagymamája él még: Borbála és Cecília.
y ij = µ + α i + e ij STATISZTIKA Sir Ronald Aylmer Fisher Példa Elmélet A variancia-analízis alkalmazásának feltételei Lineáris modell
Példa STATISZTIKA Egy gazdálkodó k kukorica hibrid termesztése között választhat. Jelöljük a fajtákat A, B, C, D-vel. Döntsük el, hogy a hibridek termesztése esetén azonos terméseredményre számíthatunk-e.
A tehéntej hamisításának (vizezésének) vizsgálata*
A tehéntej hamisításának (vizezésének) vizsgálata* CSAK ALÄN, KOVÁCS LÁSZLÓ és KACSKOVICS MIKLÓS Megyei Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet, Pécs A tejipar számára meghatározó jelentőségű a felvásárolt
Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1516/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Védelemegészségügyi
Néhány hidegkonyhai készítmény mikrobiológiai minősítése indikátor mikroflórájtik alapján
Néhány hidegkonyhai készítmény mikrobiológiai minősítése indikátor mikroflórájtik alapján T. ROCKENBAUER ÁGNES, LOMBAI GYÖRGY és SZAKÁL SÁNDOR Fővárosi Állategészségügyi Állom ás Hús- és Tejvizsgáló Felügyelőségének
Biometria gyakorló feladatok BsC hallgatók számára
Biometria gyakorló feladatok BsC hallgatók számára 1. Egy üzem alkalmazottainak megoszlása az elért teljesítmény %-a szerint a következı: Norma teljesítmény % Dolgozók száma 60-80 30 81-90 70 91-100 90
Mit jelent a megbízható minőség az étrend-kiegészítő gyártás
Mit jelent a megbízható minőség az étrend-kiegészítő gyártás során (Nyomonkövethetőség az alapanyagtól a késztermékig) Dr. Sándor Edit orvosigazgató Pharma Nord 1990-től az EU jogszabályozásában, á
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt Nagy László Komlósi István Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék,
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz
1. Adatok kiértékelése. 2. A feltételek megvizsgálása. 3. A hipotézis megfogalmazása
HIPOTÉZIS VIZSGÁLAT A hipotézis feltételezés egy vagy több populációról. (pl. egy gyógyszer az esetek 90%-ában hatásos; egy kezelés jelentősen megnöveli a rákos betegek túlélését). A hipotézis vizsgálat
KORSZERŰ NYERSTEJ MINŐSÍTÉS RENDSZERE ÉS A TEJ MINŐSÉGE MAGYARORSZÁGON
KORSZERŰ NYERSTEJ MINŐSÍTÉS RENDSZERE ÉS A TEJ MINŐSÉGE MAGYARORSZÁGON CSÁSZÁR Gábor TARDY Emília UNGER András Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. 9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 24. A nyers tej
Hipotézis STATISZTIKA. Kétmintás hipotézisek. Munkahipotézis (H a ) Tematika. Tudományos hipotézis. 1. Előadás. Hipotézisvizsgálatok
STATISZTIKA 1. Előadás Hipotézisvizsgálatok Tematika 1. Hipotézis vizsgálatok 2. t-próbák 3. Variancia-analízis 4. A variancia-analízis validálása, erőfüggvény 5. Korreláció számítás 6. Kétváltozós lineáris
Az ÉTI 1953. évben végzett cementvizsgálatainak kiértékelése POPOVICS SÁNDOR és UJHELYI JÁNOS
- 1 - Építőanyag, 1954. 9. pp. 307-312 Az ÉTI 1953. évben végzett cementvizsgálatainak kiértékelése POPOVICS SÁNDOR és UJHELYI JÁNOS 1. Bevezetés Az Építéstudományi Intézet Minősítő Laboratóriumába 1953.
Külföldi lapszemle 34/ / / /1985- I 8/1985-III 39/ / /1985- IV 12/1985-1
34/1985-1 35/1985-1 36/1985-1 37/1985- I 8/1985-III 39/1985-111 10/1985-111 11/1985- IV 12/1985-1 Bestimmung der Dichte von Milch mit dem Dichtemesser Bestimmung des Trockensunstanzgehaltes von Milch Bestimmung
Knorr et al.. (2011): Emerging Technologies in Food Processing. Annual Review of Food Science and Technology
Knorr et al.. (2011): Emerging Technologies in Food Processing. Annual Review of Food Science and Technology Nyomás nagysága 5 000 kg 5 000 kg 1 000 MPa 10 000 bar 1 cm 2 Hidrosztatikus (izosztatikus)
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011.
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. 1 Mérési hibák súlya és szerepe a mérési eredményben A mérési hibák csoportosítása A hiba rendűsége Mérési bizonytalanság Standard és kiterjesztett
WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC
WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC A budai vár 1687. és 1696. évi helyszínrajzai Tanulmányunkban három vártérképet ismertetünk. Haüy 1687- ben készített térképét, amelyen a házak egy a térképhez tartozó francia
1. ábra Modell tér I.
1 Veres György Átbocsátó képesség vizsgálata számítógépes modell segítségével A kiürítés szimuláló számítógépes modellek egyes apró, de igen fontos részletek vizsgálatára is felhasználhatóak. Az átbocsátóképesség
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1483/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DABIC Dél-Alföldi Bio-Innovációs Centrum Nonprofit Kft. MINŐSÉGVIZSGÁLÓ LABORATÓRIUMA (6600
A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói. Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság. mérés. mérési elv
Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói mérés Műveletek összessége, amelyek célja egy mennyiség értékének meghatározása. mérési
ADALÉKOK A KÓ-LYUKI. KLIMATOLÓGIÁJÁHOZ RÁKOSI JÁNOS
NME Közleményei, Miskolc, I. Sorozat, Bányászat, 33(1986) kötet, 1-4. füzet, 235-239. ADALÉKOK A KÓ-LYUKI. KLIMATOLÓGIÁJÁHOZ RÁKOSI JÁNOS Összefoglalás Megállapíthatjuk, a hőmérsékleti adatok alapján a