Fenyőmag vizsgálatok
|
|
- Karola Soósné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A vad károsítása elleni mechanikai védekezés terén a papírbekötéssel, s a homoktakarással értünk el jó eredményeket. Ez évben kezdte meg működését az erdővédelmi jelzöszolgálat. Az erdészetekből havonta beérkező adatokat az Erdővédelmi Állomások feldolgozták és szükség esetén megadták a segítséget az erdőgazdaságoknak. Az évi jelzőszolgálati adatok értékelésének néhány fontosabb megállapítása: a cserebogár pajor károsítás az erdősítésekben az elmúlt évihez viszonyítva fokozódott; tarka égerorrnányossal vagy nyárfacincérrel az ország csaknem minden nyáranyatelepe fertőzött; a fenyőiloncák kártétele átmenetileg csökkent; csökkent a fenyődarázsfélék károsítása is, elsősorban a nagyarányú védekezés következtében; igen nagyarányú a szil gutaütés és ismét nagyobb arányú fenyőpusztulás következett be; a Duna Tisza közi fenyvesekben Pissodes notatus kártétel jelentkezett; nagyarányú volt a vadkár, Ugyancsak ez évben indult meg egy szervezett fény csapdahálózat anyagának kéthetenkénti folyamatos feldolgozása és értékelése, mint a prognóziskészítés egyik alapja. Az Erdővédelmi Állomások dolgozói a kutatómunka mellett munkaidejük 40 százalékában üzemi feladatokat láttak el. Ez részben szaktanácsadásból, részben az elemi károk ellenőrzésébői adódott. Helyszíni felülvizsgálataik alapján az gazdasági évben 18 állami erdőgazdaságban elemi kárként összesen 4878,4 ha-t igazoltak (4559,2 ha aszálykárt, 270,9 ha rovarkárt és 48,3 ha egyéb elemi kárt). A legnagyobb károk a kiskunsági, keletbükki, vértesi, mezőföldi, cserháti és keszthelyi erdőgazdaságokban voltak. Emellett az erdőgazdaságok megsegítésére nagyarányú üzemi védekezési kísérleteket állítottunk be a börzsönyi és a mátrafüredi állami erdőgazdaságokban a lucfenyő gubacstetű és a cserebogár elleni védekezés nagyüzemi megoldására. A pilisi erdőgazdaság területén cserebogárpajor ellen Aldrinos és Dieldrines védekezési kísérleteket hajtottunk végre. Mélyhatású szerrel permetezési kísérleteket végeztünk az Alföldön fellépő Pissodes notatus kártétele ellen. Szisztematikus fungiridával négy helyen kísérletet szerveztünk csemetedólés ellen. Számos helyszínelést végeztünk a tavaszi araszoló és Lophyrus károsítás területén.» Pártunknak a közelmúltban lezajlott VIII. kongresszusán ismételten kifejezésre jutott az az igény, hogy a kutatást jobban össze kell hangolni a gyakorlattal. Az Erdészeti Tudományos Intézet évi téma tervét is a gyakorlati erdőgazdálkodás igényeinek fokozottabb figyelembevételével kívánjuk kialakítani. Elsősorban az erdőhasználat és gépesítés gyors fejlődését biztosító kutatásokat szándékozunk fejleszteni. Fokozott figyelmet fordítunk arra, hogy a kutatók az elért eredményeket olyan állapotban adják át a gyakorlatnak, hogy azok a termelésben felhasználhatók legyenek. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyes erdőgazdaságok kutatómunkánk gyakorlati felhasználására alkalmas eredményeit késlekedés nélkül megvalósítják. A Keletbükki Erdőgazdaság például máris alkalmazza a vágástéri feltárás és időjárástól független faanyagmozgatás kérdésében elért eredményeinket. Az erdőgazdaságok egész sora bevezette az általunk javasolt vadkárelhárítási eljárásokat. A Kiskunsági Állami Erdőgazdaság ismételten sürgeti mykorrhiza oltóanyag rendelkezésre bocsátását. És lehetne számos további példát felsorolni. Mindez arra mutat, hogy a tudomány a mi területünkön is termelőerővé válik, s ez szükségessé teszi kutatómunkánk még jobb megszervezését és az eddiginél sokkal gyorsabb ütemű fejlesztését. Fenyőmag vizsgálatok Dr. I A E J A I Z O l T i N A tématervi fenyőmag vizsgálatok gyakran szolgáltatnak olyan adatokat is, amelyek közlésére a témával kapcsolatos beszámolókban sem hely, sem összefüggésbeli lehetőség nincs, pedig ezek a melléktermékek" többnyire közvetlen gyakorlati felhasználásra valók. Ezért most összegyűjtve, egyéb kisebb fenyőmag vizsgálatok társaságában kerülnek közreadásra. Erdeifenyő magkihozatal gyors becslése A magtermésbecslés a várható termés mennyiségi viszonyairól nyújt felvilágosítást. Megállapítja, hogy a kérdéses fafaj hektáronként mennyi termés-
2 Az előpergetés ott, ahol nincs kézi gyors pergető márpedig tudomásunk szerint üzemeink ilyennel sehol sem rendelkeznek, meglehetősen vesz igénybe, nem beszélve a gondos mérésekről, szárnytalanításról, sok időt sel rendelkezik. Ez a szám önmagában nem elegendő azonban ahhoz, hogy pontos begyűjtési tervet készíthessünk, mert a termésben több és kevesebb mag is lehet. Ezért az általános begyűjtés előtt próba gyűjtést célszerű végezni és előpergetéssel meghatározni a fafaj idényre vonatkozó magkihozatali százalékát. tisztításról, ami viszont aprólékos, laboratóriumi munkát jelent. A kihozatal felől gyakran már érés előtt tájékozódni kell, amikor a tobozt pergetni még nem lehet. Mindezen esetekben és amikor gyors eredményre van szükség, a tobozmetsző kést alkalmazhatjuk. K. Pentz már évtizedekkel ezelőtt megállapította, hogy a hosszában kettévágott erdeifenyő toboz vágáslapján található telt magvak száma alapján meghatározható a hektoliterre vonatkozó magkihozatal. Eszerint 3 4 mag 0,7 kg-os, 4 5 mag 0,8 kg-os, 5 6 mag 0,9 kg-os és 6 7 mag 1 kg-os magkihozatalt jelent. A Pentz-skálát veszi át Tyszkiewicz is és alkalmazását a Grajewski mérnök által tervezett metszőkés bemutatásával ajánlja lengyel kollégái számára. Hopkins 1956-ban ismerteti H. Osborne amerikai szakfelügyelő kését, s ugyanebben az évben közli Buszewicz és Holmes korrelációs táblázatát az átmetszett és a tobozban levő összes mag közötti összefüggésre vonatkozóan. Ilyen tapasztalatok alapján fogtunk hozzá 1959-ben e gyors közelítő módszer hazai alkalmazásához. A metszőkést a Grajewski-minta után el (1. ábra), készítettük a vizsgálatokat pedig a kámoni és bajti plantázsanyagon, valamint az üzemi tobozmintákon végeztük el. Összesen 70 mintát vizsgáltunk meg. 1 ábra. Tobozmetsző kés Meghatároztuk az átmetszett magvak számát, a tiszta magkihozatali százalékot és az egy tobozra vonatkozó összes telt mag számát. A kapott adatokat melyek táblázatbeli közlésére helyhiány miatt nincs módunk grafikonra hordtuk (2. ábra) és megkaptuk az összefüggést kifejező görbéket. A tobozon-
3 2. ábra. A magszám (toboz és tiszta mag kihozatali százalék} az átmetszett magvak függvényében kénti magszemszám, valamint az átmetszett magszemszám összefüggése lineáris. Az egyenes egyenlete: y = 5,8 x + 0,08 ahol y = tobozonként! telt mag száma, x = átmetszett telt mag száma. Az összefüggés durva közelítéssel azt mutatja, hogy a toboz átmetszésekor körülbelül minden 6. mag kerül átvágásra. A telt magszemszám szerinti összefüggés elsősorban a kutatókat érdekli. A gyakorlat nem ezzel, hanem a nyers toboz-súlyra vonatkoztatott tiszta magkihozatali százalékkal dolgozik. Ennek összefüggése az átmetszett magszámmal, 1,8%-os kihozatalig, szintén lineáris. Egyenlete: y == 0,345 x + 0,375 ahol y = magkihozatali százalék, x = átmetszett telt mag száma. A két tényező közötti kapcsolat megközelítően azt mutatja, hogy minden átmetszett telt maggal kb. 0,35 /o~kal emelkedik a tiszta magkihozatali százalék. Négynél több átvágott mag esetén viszonylag fokozottabban emelkedik a magkihozatali százalék. Az eljárás a következők szerint alkalmazható. A metszőkést rugólapból vagy bárdból bármely köszörűs kialakíthatja, a többi tartozékot pedig akármelyik gépműhely. A lényeg az, hogy a késnek oldalmozgása ne legyen és szilárdan álló asztalra legyen felcsavarozva. A vizsgálatkor minden egyes tételből legalább 20 tobozt kell pontosan, tengelye mentén hosszában átvágni. Metszés után óvatosan felemelve a két fél tobozt, megszámoljuk a ténylegesen átvágott, valamint a metszés által szabaddá tett telt magvakat. A kapott számokból átlagot képezünk, s a közölt képletek vagy görbék segítségével megállapíthatjuk a kívánt mutató értékét. Az eredmények természetesen csak közelítőek, hiszen a tobozsúly és tobozméret, víztartalom, ezermagsúly változékonyság befolyást gyakorolnak reá. Ha pl. a toboz kicsi és könnyű, á magvak pedig normális méretűek, a becsléssel kapott kihozatal kisebb lesz, mint a tényleges. Megfordítva, ha szembetűnően aprók a magvak, akkor becslésünk minden valószínűség szerint kissé túlzó lesz.
4 Ezeket az összefüggéseket egyelőre csak az erdeifenyőre nézve ismerjük. Gyűjtjük azonban már a feketefenyő adatokat is, mert ez a faj is számításba jöhet e módszernél. A többi fontosabb fenyőfajaink átmetszése már körülményesebb és sokkal kevésbé megbízható adatokat nyújt. A begyűjtés időtartama és a mag élettartama közötti összefüggés Az erdei- és feketefenyő toboz begyűjtés időtartamával kapcsolatos vélemények megoszlóak. Egyesek szerint a korábbi gyűjtésű anyag kevésbé tárolható, mások viszont az ellenkezőjét állítják. Ezért 1958-ban a kerekegyházi kísérleti erdészet területén december 1-től kezdődően a teljes maghullásig minden hónapban 2 kg-nyi tobozt gyűjtöttünk be, két erdeifenyő és két feketefenyő anyafáról. A tobozt laboratóriumban kipergettük és a magot áprilisában PVC zacskóban, hűtőszekrényben 2 6 C -on tároltuk IX. 1-én a csíráztatást megismételtük és az alábbi eredményeket kaptuk. 1. táblázat Tárolt erdei- és feketefenyő mag minősége a begyűjtés időpontjának függvényében A begyűjtés időpontja Fafaj Csíráztatás ideje XII I II III. 1. Csir. erély kép. erély Csir. kép. erély kép. erély kép. Ef IV IX Ff IV IX A táblázat áttekintéséből kitűnik, hogy szignifikáns különbség sehol sincs. Az erdei- és feketefenyő mag minőségét és élettartamát három és fél éves időtartamra tehát nem befolyásolta az, hogy december 1. után mikor gyűjtötték be. Fenyőmagvak tárolása műanyag ban A ráckevei magtárolóban jelenleg ez az egyetlen az országban kb db 7,8 literes patentzáras üvegben tárolják a fenyőmagot. Évenként mintegy üveg ürítésére és újratöltésére kerül sor. E művelet közben nagyon sok eltörik, azonkívül tisztításuk és az üres üvegek tárolása is sok gondot okoz. Ugyancsak kedvezőtlen az üveges megoldás hasznos térkihasználása is. A ráckevei pincében durva becslés szerint a 70 m 3 -t kitevő magkészlet 700 m 2 teret vesz igénybe. Ez 10%-os helykihasználást jelent, ami igen rossz arány, különösen ha a mesterséges hűtés bevezetésére, mint igen fontos fejlesztési feladatra gondolunk. Mindezek előrebocsátása után érthető, hogy jobb megoldást kerestünk és figyelmünk az iparban, mezőgazdaságban, kereskedelemben oly elterjedt műanyagok felé fordult. Ezek alkalmazásában láttuk a felsorolt műszaki fogyatékosságok teljes, vagy részleges felszámolását és nem utolsó sorban a legolcsóbb megoldást. Műanyag fóliában sikeresen tároltak gabonát, kukoricát, babot és borsót, kísérleti célra fenyőmagot. Mi is éveken át tároltunk kis PVC zacskóban, hűtőszekrényben fenyőmagot, teljes sikerrel.
5 ben. A Szerves Vegyipari és Műanyagipari Kutatóintézet véleménye szerint számunkra a polivinilklorid (PVC), polietilén (PE) és poliamid (PA)^"jöhetnek számításba. A PA-t mindjárt kiejtettük a lehetséges variációk közül, mert merev és csak a másik kettőt próbáltuk ki. A PVC és a PE okba kg erdeifenyő, feketefenyő, lucfenyő és vörösfenyő magot töltöttünk és erősítésül jutaot alkalmaztunk. A okat polcokra fektettük és a polcok lábait egérelhárító bádog-gallérokkal szereltük fel. Ellenőrzésül üvegekbe is Ilyen előzmények után fogtunk hozzá az üzemi jellegű kísérletekhez helyeztünk el a megfelelő készletekből magot. A tárolás tavasszal történt, s a téli magszétosztás időpontjáig két havonként vettünk mintákat. Az eredményeket a 2. táblázat Fafaj tartalmazza. Vizsg. időpontja Erdeifenyő IV 24. VII. 21. IX. 21. Fenyőmagvak tárolása PVC és PE okban, valamint üvegben, Ráckevén 1959-ben PVC 2. táblázat Víztartalom Csir. erély Csir. képesség 8,8 8,5 9,7 PE 8,8 8,7 9,8 Üveg PVC 8,8 9, PE Üveg PVC PE Üveg XI. 21. I ,7 9,2 9,2 9,7 8, Feketefenyő V ,5 9,5 9, VII ,6 10,0 10, IX ,1 12, XI ,4 10, I ,3 10,6 10, Lucfenyő V ,8 9,8 9, VII ,1 10,4 9, IX ,8 11, XI ,7 10, I ,9 11,0 11, Vörösfenyő V ,9 8,9 8, VII ,9 9,0 9, IX ,0 10, XI ,3 10, I ,2 11,3 9, A víztartalom értékei változóak. Általában mindenütt csekély emelkedés mutatkozik, ami valószínűleg a lélegzéssel hozható összefüggésbe. Ez ugyanistekintve hogy a pince hőmérséklete nyáron a 15 C -ot is elérheti, meglehetősen intenzív lehetett. A csírázási erély a VII. 21-i vizsgálat során, különösen az erdeifenyőnél, de némileg a lucfenyőnél is, észrevehetően alacsonyabb, mint a betároláskor volt. Később pedig újra eléri az eredeti szintet. Ez a jelenség csírázási évi ritmus néven ismert tulajdonsága egyes fajok magjának. Egyébként az egyes edényzetekben tárolt magvak csírázási erélye nem mutat olyan jellegzetes eltérést, melynek alapján bármelyiket is jobbnak, vagy rosszabbnak minősíthetnénk. A csírázóképesség eredményei még egyöntetűbbek.
6 Ráckevén már folytak kísérletek, amikor az akkor még üzemben levő csákánydoroszlói magtároló üveghiány miatt nehéz helyzetbe került, 1860 kg, erdeifenyő mag számára nem volt hely üvegekben. Ekkor azt javasoltuk, hogy PVC okat alkalmazzanak. így történt, hogy a fennmaradt készlet 62 db kettősfalú PVC ban (á 30 kg) került tárolásra. A ok betonpadlóra kerültek, minden különösebb egér elleni védelem nélkül. A vizsgálatok befejeztéig szerencsére nem is történt kár. Egyidejűleg kontrollként üvegekbe is került mag. A készletet mely egy tételből állt a tároláskor, VIII. 18, X. 13-án és I. 13-án mintáztuk meg. Minden ból vettünk próbát, de ezeket hármasával összevontuk. Az 1 3, 4 6, és számú ok a második mintázás után piacra kerültek, ezért ezek harmadik vizsgálata hiányzik. A víztartalmat e kísérleteknél technikai okokból nem vizsgálhattuk meg. Az eredményeket a 3. táblázat tünteti fel. Kísérleti tárolás kettős PVC ban és ellenőrző üvegben, Csákánydoroszlón 1959-ben Cs ír ázá si erély 3. táblázat erdeiíenyővel, Csírázóképesség Minta PVC ban Üvegben PVC ban Üvegben száma VIII. X. I. VITI. X. I. VIII. X. I. VIII. X. I ' * & : i j & 4S>v 55> ^ %Q \ 1«> ' 1& 11 %<a ^ %c ^. SVA ' Átlag A csákánydoroszlói eredmények megbízhatósága sokkal nagyobb, mint a. ráckeveieké, mert itt egyetlen készletből mintája került vizsgálatra. A csírázási erély a VIII. 18-i vizsgálatkor meglehetősen alacsony volt. Ez nemcsak a fentemlített csírázási évi ritmusnak tulajdonítható, hanem az is közrejátszott, hogy a postán Ráckevére szállított minták a nagy hőségben közben kissé megromlottak. A csírázási erély adatok a PVC ra és üvegre vonatkozóan később egyre közelednek egymáshoz. A csírázóképességben mindössze 1 2% különbség mutatkozik.
7 Az eredmények egybevetéséből az alábbi következtetéseket vonhatjuk le. A PVC és PE ok a négy fajra vonatkozóan biológiai szempontból és legalább is egy évi időtartamra egyenértékűek a patentzáras üvegekkel. Műszaki szempontból a PVC alkalmasabb, mint a PE, mert erősebb, s nem szakad olyan könnyen. A jutaos erősítő burkolás rossz megoldás, mert a ok néhány hónap alatt megpenészednek és szétmállanak. Előnyösebb a kettős PVC alkalmazása. A műanyag ot gondosan többszörösen kell lekötni, Használat előtt átvizsgálni, hogy nem sérült-e és a rágcsálók elleni védekezést mindenképpen meg kell oldani. A többéves műanyagos tárolást sajnos nem lehetett zavartalanul kipróbálni, mert a készletek állandóan változtak. A kicsiben hűtőszekrényben történt vizsgálatok azonban arra engednek következtetni, hogy ennek semmi akadálya sincs. Az alkalmazásba vételt illetően semmi esetre sem javasoljuk, hogy a ráckevei magtároló álljon át műanyagokra. Ez itt aligha lenne rentábilis. Az azonban bizonyos, hogy leendő hűtött magtárolónkban üvegekkel nem dolgozhatunk a rossz térkihasználás és szétpattanás veszélye miatt. Ide tehát ha még jobb, merev falú olyan edényzetet időközben nem találunk, melynek előnyét közgazdasági számítás is bizonyítja ezt javasoljuk. Fenyőmag szikkasztás Ismeretes, hogy a sikeres magtárolás egyik előfeltétele a megfelelő alacsony víztartalom, mely a mag szikkasztásával érhető el. Vincent szerint erdei és lucfenyőre nézve a 6 8, vörösfenyőre pedig a 7 10 %-os magnedvesség a legkedvezőbb. A Petkus-gyár (NDK), a C. Restle^cég (NSZK) különféle légcirkulációs szikkasztó berendezéseket gyárt, de már infravörös szárítással is foglalkoztak. A ráckevei magtároló készülékkel nem rendelkezik, s a szikkasztás ma is külterjesen, ponyván történik. Az évente szikkasztásra kerülő magmennyiség a magtároló közlése szerint q, s a napi szikkasztható mennyiség az adottságoknak megfelelően kb. 1 5 q. Ez napfényes szellős napot jelent, ami nem minden betárolási idényben március, április áll rendelkezésre, s emiatt a tárolás késő tavaszig, sőt nyárig is elhúzódhat. Ennek következménye fokozott minőségi romlás, azonkívül tapasztalataink szerint a madarak is sok magot elfogyasztanak. További hátrány a viszonylag nagy munkaerő szükséglet. A ponyván történő szikkasztás még igen kedvező időjárás esetén is lassú. Egyik alkalommal megvizsgáltuk a szikkadás folyamatát 30 C -os hőmérséklet és szellős időjárás mellett és a 3. ábrán látható eredményeket kaptuk. Mint az ábrából kitűnik, az erdei- fekete-, vörösfenyő esetében még 30 C -os hőségben is 5 óra kell, amíg 10% alá csökken a víztartalom. Külterjes szikkasztásnál még az is hátrányos, hogy sohasem tudható, hogy mikor éri el a nedvességtartalom csökkenés a megkívánt szintet, mert a külső tényezők állandóan változnak. Géppel ez nem fordulhat elő, mert a szárító tényezők állandósága és ismerete következtében előre meghatározható, hogy egy adott víztartalmú magot mennyi ideig kell szikkasztani. A nyármag kísérleti pergetésére készített géppel mely lényegében egy szitapalástú dobból és fűthető ventillátorból áll végzett két próbaszikkasztásunk pl. azt mutatja, hogy 10%-ig óránként kb. 1,5%-kal, utána pedig kb. 0,8%-kal csökken a víztartalom (lásd 3. ábra).
8 . 1 1,, 0 / ő szikkoc/ós farfama/dra 3. ábra. Fenyőmag szikkasztás szabadban (30 C -on) és kísérleti uxyármag pergetővel E szerény adatok is világosan mutatják a gépesített szikkasztás előnyét és rávilágítanak arra is, hogy a probléma milyen egyszerű eszközökkel megoldható, ha már kész külföldi gép beszerzésére nem telik. Üvegben tárolt fenyőmag kallója A gyakorlati készletnyilvántartások a kallót, az esetleges súlyapadást figyelembe veszik. Ilyen veszteség, mint ezt méréseink erdei-, fekete-, luc- vörösfenyő magra vonatkozóan egy éven át végezve bizonyítják, üveges tárolásnál nincs, tehát itt kallóval számolni nem kell és nem is szabad. és Az éjszakai kiszállítás bevezetésének lehetőségeiről Dr. SZEPESI LÁSZLÓ Minden új gazdasági év első és gyakran legnehezebb problémája az őszitéli anyagmozgatás megszervezése. Különösen nagy probléma olyan helyeken, ahol nagy mennyiségű fülledékeny faanyagot kell a tavasz elejéig leszállítani. Időjárásunk alakulása a kritikus október 1. és március 31. között nagyon rapszodikus, ezért a szállítást csak igen nagy hibahatárral lehet megtervezni. Másrészt nem rendelkezünk olyan tökéletes kiszállító eszközzel, amely többé-kevésbé érzéketlen volna az útviszonyok forgalomképességének ingadozására. Mindez nagy anyagi nehézségeket támaszt a téli időszak anyagmozgatásának szerve-
Az Erdészeti Tudományos Intézet évi munkájáról
az OTP közben jötté vei lakásépítési hiteleket juttathasson dolgozóinak. Az erdőgazdaság részéről adható szolgáltatások révén így megfelelő telephelyen, olcsón és gyorsan lehetne lakáshoz juttatni a fizikai
Vitaminliszt előállítása erdei- és feketefenyőtűből DR. LUKÁCS ISTVÁN MILOTA ERIK
Vitaminliszt előállítása erdei- és feketefenyőtűből DR. LUKÁCS ISTVÁN MILOTA ERIK Országosan mintegy évi 600 vagon erdei-, luc- és feketefenyőtű mennyiség áll rendelkezésre. Ebből a mennyiségből 200 vagont
Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során
Eredmények Részletes jelentésünkben a 2005-ös év adatait dolgoztuk fel. Természetesen a korábbi évek adatait is feldolgoztuk, de a terjedelmi korlátok miatt csak egy évet részletezünk. A tárgyévben az
Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft.
Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft. 2013.10.25. 2013.11.26. 1 Megrendelő 1. A vizsgálat célja Előzetes egyeztetés alapján az Arundo Cellulóz Farming Kft. megbízásából
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
A nyulak is szenvednek a melegtől - és romlanak a szaporasági mutatók
A nyulak is szenvednek a melegtől - és romlanak a szaporasági mutatók Ugyanakkor nem lehet tehetetlenül figyelni az emberi tevékenység által bekövetkező kedvezőtlen változásokat. A hőstressz negatív hatásai
Tartalomjegyzék I. RÉSZ: KÍSÉRLETEK MEGTERVEZÉSE
Tartalomjegyzék 5 Tartalomjegyzék Előszó I. RÉSZ: KÍSÉRLETEK MEGTERVEZÉSE 1. fejezet: Kontrollált kísérletek 21 1. A Salk-oltás kipróbálása 21 2. A porta-cava sönt 25 3. Történeti kontrollok 27 4. Összefoglalás
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették USDA a 2018/19 évre Ausztrália búza termelését 20,0 millió metrikus tonnára (mmt) becsülte, ami 2,0 mmt vagy 9%-os
1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal
Kísérleti kályha tesztelése A tesztsorozat célja egy járatos, egy kitöltött harang és egy üres harang hőtároló összehasonlítása. A lehető legkisebb méretű, élére állított téglából épített héjba hagyományos,
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE)
A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE) A szél mechanikai energiáját szélgenerátorok segítségével tudjuk elektromos energiává alakítani. Természetesen a szél energiáját mechanikus
BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand
BROJLER 308 Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál.
Iskolánkban, a 2009-2010-es tanévben 5 osztály vett részt a központi mérésben, összesen.. tanuló. Két telephelyen folyt a mérés: 1. telephely- székhelyiskola - 4. a 2. telephely- Pais Tagiskola- 4. b,
XXIV. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév
XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 3. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
1 Energetikai számítások bemutatása, anyag- és energiamérlegek
1 Energetikai számítások bemutatása, anyag- és energiamérlegek Előzőleg a következőkkel foglalkozunk: Fizikai paraméterek o a bemutatott rendszer és modell alapján számítást készítünk az éves energiatermelésre
Fázisátalakulások vizsgálata
Klasszikus Fizika Laboratórium VI.mérés Fázisátalakulások vizsgálata Mérést végezte: Vanó Lilla VALTAAT.ELTE Mérés időpontja: 2012.10.18.. 1. Mérés leírása A mérés során egy adott minta viselkedését vizsgáljuk
2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök
2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök Az európai tejpiac helyzete és kilátásai 2013 január-április Készült a CLAL megrendelésére Főbb jellemzők:
2018. április. Havi hidrometeorológiai tájékoztató. 1. Meteorológiai értékelés
Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2018. április 1. Meteorológiai értékelés Nagyon meleg és száraz áprilison vagyunk túl, térségünkben mindössze 10-20 mm csapadék hullott le, ami a szokásosnak mindössze
A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara
DR. VAHID YOUSEFI, DR. VAHIDNÉ KÓBORI JUDIT A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara Az erdõ szerepe a gazdaságban és a társadalomban Az erdõ és a társadalom kapcsolata a legõsibb. Fennállott már
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 218. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Statisztika I. 10. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 10. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Varianciaanalízis A különböző tényezők okozta szórás illetőleg szórásnégyzet összetevőire bontásán alapszik Segítségével egyszerre több mintát hasonlíthatunk
Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása
l--si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása evezetés Farkas János 1, Dr. Roósz ndrás 1 doktorandusz, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolci Egyetem nyag- és Kohómérnöki Kar Fémtani Tanszék
BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai
Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciamérésének értékelése 2017. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 217. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN
A vágási kor, a vágási súly és a rostélyos keresztmetszet alakulása fehér kék belga és charolais keresztezett hízóbikák esetében 1 () A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 216. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
4/24/12. Regresszióanalízis. Legkisebb négyzetek elve. Regresszióanalízis
1. feladat Regresszióanalízis. Legkisebb négyzetek elve 2. feladat Az iskola egy évfolyamába tartozó diákok átlagéletkora 15,8 év, standard deviációja 0,6 év. A 625 fős évfolyamból hány diák fiatalabb
A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása
Nyomaték (x 0 Nm) O k t a t á si Hivatal A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása./ A mágnes-gyűrűket a feladatban meghatározott sorrendbe és helyre rögzítve az alábbi táblázatban feltüntetett
Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban
Szimulált vadkárok szántóföldi kultúrákban Napraforgó, kukorica és őszi búza Dr. habil. Marosán Miklós iü. szakértő Dr. Király István iü. szakértő Bevezetés A termésképzés befejeződése előtt keletkező
Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Statisztika I. Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Boros Daniella OIPGB9 Kereskedelem és marketing I. évfolyam BA,
A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A KALÁSZOS GABONÁK TERMÉSEREDMÉNYEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005 2300/9/2005. GYŐR 2005. november Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,
Helyzetkép 2012. május - június
Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának
Matematikai geodéziai számítások 6.
Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara Dr. Bácsatyai László Matematikai geodéziai számítások 6. MGS6 modul Lineáris regresszió számítás elektronikus távmérőkre SZÉKESFEHÉRVÁR 2010 Jelen szellemi
Mérési adatok illesztése, korreláció, regresszió
Mérési adatok illesztése, korreláció, regresszió Korreláció, regresszió Két változó mennyiség közötti kapcsolatot vizsgálunk. Kérdés: van-e kapcsolat két, ugyanabban az egyénben, állatban, kísérleti mintában,
ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita
Eltérő tartástechnológiák hatása a tejelő tehénállományok élettartamára 1 (6) ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter-
A HÓBAN TÁROLT VÍZKÉSZLET MEGHATÁROZÁSA AZ ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLATNÁL február 21.
A HÓBAN TÁROLT VÍZKÉSZLET MEGHATÁROZÁSA AZ ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLATNÁL 2018. február 21. A HÓVÍZKÉSZLET MEGHATÁROZÁSÁNAK NÉHÁNY JELLEGZETESSÉGE A tényleges érték nem mérhető, tapasztalati úton nem becsülhető
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 9 IX. ROBUsZTUs statisztika 1. ROBUsZTUssÁG Az eddig kidolgozott módszerek főleg olyanok voltak, amelyek valamilyen értelemben optimálisak,
Rugalmas állandók mérése
Rugalmas állandók mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 23. (hétfő délelőtti csoport) 1. Young-modulus mérése behajlásból 1.1. A mérés menete A mérés elméleti háttere megtalálható a jegyzetben
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése Készítette: Knódel Éva 2017. június 20. I. A telephely épületének állapota
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 8 VIII. REGREssZIÓ 1. A REGREssZIÓs EGYENEs Két valószínűségi változó kapcsolatának leírására az eddigiek alapján vagy egy numerikus
Idegen nyelvi mérés 2018/19
Idegen nyelvi mérés 2018/19 A feladatlap Évfolyam Feladatszám Itemszám Összes megszerezhető pont 6. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés: 3 5+5+5 5+5+5 15 15 8. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés:
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
A nád (Phragmites australis) vizsgálata enzimes bonthatóság és bioetanol termelés szempontjából. Dr. Kálmán Gergely
A nád (Phragmites australis) vizsgálata enzimes bonthatóság és bioetanol termelés szempontjából Dr. Kálmán Gergely Bevezetés Az úgynevezett második generációs (lignocellulózokból előállított) bioetanol
Borpiaci információk. IV. évfolyam / 1. szám január hét. Bor piaci jelentés
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 1. szám január 24. 1- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal Készítette:
Statisztika I. 12. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 1. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Regresszió analízis A korrelációs együttható megmutatja a kapcsolat irányát és szorosságát. A kapcsolat vizsgálata során a gyakorlatban ennél messzebb
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011.
BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. 1 Mérési hibák súlya és szerepe a mérési eredményben A mérési hibák csoportosítása A hiba rendűsége Mérési bizonytalanság Standard és kiterjesztett
Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával
Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 21. (hétfő délelőtti csoport) 1. A mérés elmélete A nehézségi gyorsulás mérésének egy klasszikus módja
BROJLER. Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand
BROJLER 708 Teljesítmény mutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
Tájékoztató. a Dunán 2015. tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 21. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
A Markowitz modell: kvadratikus programozás
A Markowitz modell: kvadratikus programozás Losonczi László Debreceni Egyetem, Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar Debrecen, 2011/12 tanév, II. félév Losonczi László (DE) A Markowitz modell 2011/12 tanév,
Klorózis megszüntetése karácsonyfatelepen
mennyiséget tíz erdőgazdaság gyűjtötte be; valószínű, hogy Marjai Zoltánnak Az Erdő 1960. 2. számában közölt tanulmányában évi 1500 kg-ra becsült országos magszükséglet előállításához szükséges 234 q toboz
FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Fizika középszint 051 ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. május 14. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A dolgozatokat az útmutató utasításai
Matematikai geodéziai számítások 6.
Matematikai geodéziai számítások 6. Lineáris regresszió számítás elektronikus távmérőkre Dr. Bácsatyai, László Matematikai geodéziai számítások 6.: Lineáris regresszió számítás elektronikus távmérőkre
Borpiaci információk. IV. évfolyam / 2. szám február hét. Bor piaci jelentés ábra: Nemzetközi asztali bor értékesítési
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 2. szám 26. február 7. 3- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 9-1. ábra: Nemzetközi
XXIV. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév
XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2013. I. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIV. évfolyam, 2. szám, 2013 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
Statisztika - bevezetés Méréselmélet PE MIK MI_BSc VI_BSc 1
Statisztika - bevezetés 00.04.05. Méréselmélet PE MIK MI_BSc VI_BSc Bevezetés Véletlen jelenség fogalma jelenséget okok bizonyos rendszere hozza létre ha mindegyik figyelembe vehető egyértelmű leírás általában
A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI
A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább
Kettőnél több csoport vizsgálata. Makara B. Gábor MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet
Kettőnél több csoport vizsgálata Makara B. Gábor MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Gyógytápszerek (kilokalória/adag) Három gyógytápszer A B C 30 5 00 10 05 08 40 45 03 50 35 190 Kérdések: 1. Van-e
ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ I. NEGYEDÉVES ADATOK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK LÉTSZÁM ÉS BÉRHELYZETÉRŐL 2015. I. NEGYEDÉVES ADATOK A feldolgozás mintája: azon intézmények létszám és béradatai, amelyek bérszámfejtését 2015. I. negyedévben
A Kecskeméti Jubileum paradicsomfajta érésdinamikájának statisztikai vizsgálata
Borsa Béla FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 2100 Gödöllő, Tessedik S.u.4. Tel.: (28) 511 611 E.posta: borsa@fvmmi.hu A Kecskeméti Jubileum paradicsomfajta érésdinamikájának statisztikai vizsgálata
Statisztika I. 11. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 11. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Összefüggés vizsgálatok A társadalmi gazdasági élet jelenségei kölcsönhatásban állnak, összefüggnek egymással. Statisztika alapvető feladata: - tényszerűségek
Az ÉTI 1953. évben végzett cementvizsgálatainak kiértékelése POPOVICS SÁNDOR és UJHELYI JÁNOS
- 1 - Építőanyag, 1954. 9. pp. 307-312 Az ÉTI 1953. évben végzett cementvizsgálatainak kiértékelése POPOVICS SÁNDOR és UJHELYI JÁNOS 1. Bevezetés Az Építéstudományi Intézet Minősítő Laboratóriumába 1953.
Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!
1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése
TÁJÉKOZTATÓ. a Dunán 2009. tavaszán várható lefolyási viszonyokról
VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. Vízgazdálkodási Igazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat TÁJÉKOZTATÓ a Dunán 29. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató
Dr. Király István Igazságügyi szakértő Varga Zoltán Igazságügyi szakértő Dr. Marosán Miklós Igazságügyi szakértő
Dr. Király István Igazságügyi szakértő Varga Zoltán Igazságügyi szakértő Dr. Marosán Miklós Igazságügyi szakértő Mintaterületek kijelölésének javasolt módjai kapás sortávú növényekre Miért is kell mintatér?
Fázisátalakulások vizsgálata
KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 6. MÉRÉS Fázisátalakulások vizsgálata Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. szeptember 28. Szerda délelőtti csoport 1. A mérés célja A mérés
Fenyőmagpergetőkről C S Ö K A L A.T O S
A padkákat a telepítést megelőzően kell kiképezni, hogy legyen idő azok megüllepedésére, rézsűjüket meredekebb terepen fűvel vagy rőzsefonással célszerű biztosítani. Az ápolás sbrán tányéros megművelést,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 16.7.2008 COM(2008) 461 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK A 2003. évi csatlakozási szerződésben a mezőgazdasági földingatlanok szerzésére megállapított
A Top20 kísérleteket eredetileg azzal az elgondolással vezettük be, hogy termelői tesztként működik.
A Top20 Kisparcellás Kukorica fajtaösszehasonlító kísérletek termés/szemnedvesség adatainak bemutatása összesített adatok alapján, 2018. A Top20 kisparcellás hibridkukorica fajtakísérleteket 2018-ban állítottuk
Dr. SZŐKE LAJOS. főiskolai tanár. A helyi meteorológiai mérések szerepe és alkalmazása a szőlő növényvédelmében
Dr. SZŐKE LAJOS főiskolai tanár A helyi meteorológiai mérések szerepe és alkalmazása a szőlő növényvédelmében 37.Meteorológiai Tudományos Napok Az agrometeorológia kihívásai és helyzete Magyarországon
Elemzés a májusi kompetenciamérés iskolai eredményeiről (8. és 10. évfolyam)
Elemzés a 26. májusi kompetenciamérés iskolai eredményeiről (8. és 1. évfolyam) Bevezetés A kompetenciamérés keretei A 26 tavaszi kompetenciamérés eredményeit a nyolcadik évfolyamról teljes körűen, a tizedik
TÁROLÁSI SZABÁLYOK ÉS RAKTÁROZÁSI MÓDOK
TÁROLÁSI SZABÁLYOK ÉS RAKTÁROZÁSI MÓDOK 1 Az áruk tárolása és raktározása A termelés és fogyasztás időben és térben eltérnek egymástól, emiatt szükséges az árukat rövidebb, vagy hosszabb ideig tárolni.
55 345 01 0010 55 01 Európai Uniós üzleti
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Populációbecslés és monitoring. Eloszlások és alapstatisztikák
Populációbecslés és monitoring Eloszlások és alapstatisztikák Eloszlások Az eloszlás megadja, hogy milyen valószínűséggel kapunk egy adott intervallumba tartozó értéket, ha egy olyan populációból veszünk
2014 hidrometeorológiai értékelése
2014 hidrometeorológiai értékelése Csapadék 2014-ben több csapadék hullott le a közép-tiszán, mint 2013-ban. Az igazgatóság területén 2014. január 01. és december 31. között leesett csapadék területi átlaga
Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége
Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége Készítette: az EVEN-PUB Kft. 2014.04.30. Projekt azonosító: DAOP-1.3.1-12-2012-0012 A projekt motivációja: A hazai brikett
VI. évfolyam, 2. szám Statisztikai Jelentések. FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA év
VI. évfolyam, 2. szám 215 Statisztikai Jelentések FŐBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA 214. év Főbb termények és termékek alakulása Főbb termények és termékek alakulása VI. évfolyam, 2. szám 215
ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év
ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év Cégnév: Időszak: Inno-Comp Kft. év A jelentést készítette: Technológiatranszfer és Gazdaságfejlesztő Mérnöki Iroda Kft. (T.G.M.I. Kft.) Tompa Ferenc energetikai auditor EA-1-83/216
Biomatematika 13. Varianciaanaĺızis (ANOVA)
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Biomatematikai és Számítástechnikai Tanszék Biomatematika 13. Varianciaanaĺızis (ANOVA) Fodor János Copyright c Fodor.Janos@aotk.szie.hu Last Revision Date:
Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba
Újrahasznosítási logisztika 1. Bevezetés az újrahasznosításba Nyílt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók Zárt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók
Tájékoztató. a Dunán 2014. tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 214. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
A évi TOP20 kukorica hibridek terméseinek stabilitásvizsgálata
A 2017. évi TOP20 kukorica hibridek terméseinek stabilitásvizsgálata Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár A 2017. évi kisparcellás kísérletek eredményei alapján az egymástól eltérő,
Art Ért Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja és Helyi Tanterve
Art Ért Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja és Helyi Tanterve ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskola 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezető... 5 A pedagógiai program megvalósításának biztosítéka...
2014/108 STATISZTIKAI TÜKÖR október 17.
14/18 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. október 17. Szolgáltatási kibocsátási árak, 14. II. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág...1 J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági
A fűrészmozgás kinetikai vizsgálata
A fűrészmozgás kinetikai vizsgálata Az alábbi dolgozat az 1988 - ban Sopronban, a kandidátusi fokozat elnyerése céljából írt értekezésem alapján készült, melynek címe: Balesetvédelmi és környezetkímélő
MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA
MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA Műanyagok a hagyományos, az elektromos és a hibrid hajtású gépkocsikban Németországban a műanyagipar növekedése meghaladja a BIP általános növekedését, ezen belül a járműgyártás műanyag-felhasználása
A FENYŐHELYETTESÍTÉS LEHETŐSÉGEINEK FELTÁRÁSA A FAIPARI KUTATÁS PROGRAMJÁBAN
beindulásával megduplázódik. A lombosfáknak hullámlemezzé, ill. hullámdobozzá való feldolgozása a korszerű csomagolás fejlesztését segíti elő és így közvetve is hozzájárul a fenyő gömbfa és fűrészáru helyettesítéséhez.
Biometria gyakorló feladatok BsC hallgatók számára
Biometria gyakorló feladatok BsC hallgatók számára 1. Egy üzem alkalmazottainak megoszlása az elért teljesítmény %-a szerint a következı: Norma teljesítmény % Dolgozók száma 60-80 30 81-90 70 91-100 90
A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN
Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN A K I I Budapest 2003 Agrárgazdasági Tanulmányok 2003. 6. szám Kiadja: az Agrárgazdasági
Az éjszakai kiszállítás bevezetésének lehetőségeiről
. 1 1,, / 2 3 4 ő szikkoc/ós farfama/dra 3. ábra. Fenyőmag szikkasztás szabadban (3 C -on) és kísérleti uxyármag pergetővel E szerény adatok is világosan mutatják a gépesített szikkasztás előnyét és rávilágítanak
Fenyőmaggyüjtésünk és magtárolásunk helyzete
Fenyőmaggyüjtésünk és magtárolásunk helyzete FODOR GYULA és SZENT-ISTVÁNY ALADARNE Országfásítási célkitűzéseinkben jelentős helyet foglal el fenyőállományunk növelésének kérdése ; e terv megvalósításában
I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április
I. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. április Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. április I. évfolyam, 3.
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 13. szám július
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 13. szám 25. 2. 26- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal Készítette:
BROJLER Teljesítménymutatók
08 BROJLER Teljesítménymutatók An Aviagen Brand ROSS 708 BROJLER: Teljesítménymutatók Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel
Egy nyíllövéses feladat
1 Egy nyíllövéses feladat Az [ 1 ] munkában találtuk az alábbi feladatot 1. ábra. 1. ábra forrása: [ 1 / 1 ] Igencsak tanulságos, ezért részletesen bemutatjuk a megoldását. A feladat Egy sportíjjal nyilat