Az éjszakai kiszállítás bevezetésének lehetőségeiről
|
|
- Ernő Bodnár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 . 1 1,, / ő szikkoc/ós farfama/dra 3. ábra. Fenyőmag szikkasztás szabadban (3 C -on) és kísérleti uxyármag pergetővel E szerény adatok is világosan mutatják a gépesített szikkasztás előnyét és rávilágítanak arra is, hogy a probléma milyen egyszerű eszközökkel megoldható, ha már kész külföldi gép beszerzésére nem telik. Üvegben tárolt fenyőmag kallója A gyakorlati készletnyilvántartások a kallót, az esetleges súlyapadást figyelembe veszik. Ilyen veszteség, mint ezt méréseink erdei-, fekete-, luc- vörösfenyő magra vonatkozóan egy éven át végezve bizonyítják, üveges tárolásnál nincs, tehát itt kallóval számolni nem kell és nem is szabad. és Az éjszakai kiszállítás bevezetésének lehetőségeiről Dr. SZEPESI LÁSZLÓ Minden új gazdasági év első és gyakran legnehezebb problémája az őszitéli anyagmozgatás megszervezése. Különösen nagy probléma olyan helyeken, ahol nagy mennyiségű fülledékeny faanyagot kell a tavasz elejéig leszállítani. Időjárásunk alakulása a kritikus október 1. és március 31. között nagyon rapszodikus, ezért a szállítást csak igen nagy hibahatárral lehet megtervezni. Másrészt nem rendelkezünk olyan tökéletes kiszállító eszközzel, amely többé-kevésbé érzéketlen volna az útviszonyok forgalomképességének ingadozására. Mindez nagy anyagi nehézségeket támaszt a téli időszak anyagmozgatásának szerve-
2 zésében, s kellő megfontolás hiányában előfordul, hogy kedvezőtlen időjárási viszonyok között 3 4-szeres energia- és költségráfordítással, nagy gonddal épített kiszállító utaink tönkretételével kell a faanyagot kiszállítani. Közismert, hogy kedvezőtlen útviszonyok között a vonóerőszükséglet 3 5- szörösére növekszik. Míg a száraz, vagy fagyott földúton 5 9 kg, addig kedvezőtlen, felázott útviszonyok között 2 35 kg vonóerő szükséges 1 tonna vontatásához, beszámítva a szállítóeszköz súlyát is. Csak a faanyagra vetítve ez az arány a következőképpen alakul: jó útviszonyok között 8 15, kedvezőtlen útviszonyok között pedig 3 55 kg vonóerő jut 1 tonna anyag kiszállítására. Ugyanolyan vonóerőforrást tekintve ez azt jelenti, hogy kedvezőtlen útviszonyok között a kiszállítógépek teljesítménye felére, egyharmadára csökken, s ennek megfelelően az 1 m 3 kiszállított mennyiségre vetített költségek aránya 2 3-szorosára nő. Ha elvi engedményeket adunk a kiszállítás szervezésekor, s nem egészen forgalomképes úton is folytatunk anyagmozgatást, ez az út állapotának lerontásával, s a vonóerőszükségletnek még a későbbi kedvező szállítási viszonyoknál is előálló növekedésével jár együtt. Több esetben bebizonyosodott, hogy a kedvezőtlen forgalomképesség határán végzett anyagmozgatás vonóerőszükséglete néhány forduló után több, mint 2-szeresére emelkedett. Ezért a vonóerőviszonyok, a költségek, az út és a gépek kímélése szempontjából az a kiszállítási technológia látszik a legésszerűbbnek, amely a jó, forgalomképes útviszonyokkal rendelkező napokra támaszkodik. Ilyen technológiával biztosítható a Tdszállító géppark jó kihasználása, a faanyag kiszállitásának alacsony önköltsége. A kiszállítás forgalomképességéről akkor beszélhetünk, ha az út teherbíróképessége a kiszállítógépek rendszeres forgalmához elegendő. Ez általában 5 6 kg/cm 2 talaj teherbírás felett áll elő. Mivel a talaj teherbírása és a talajnedvesség összefüggő mutatók, megállapítható, hogy a kiszállítóutak csak 1 15% nedvességtartalom alatt forgalmazhatók. Rendkívüli időjárási viszonyokat kivéve (mint az elmúlt 1 2 év) általában az őszi időszak elején a talaj vízzel telítődik, nedvessége eléri a 2 4%-ot, ezért legtöbb esetben október és március között csak fagyott állapotban alkalmas a faanyag kiszállítására. A fagyott talaj szilárdsági értéke 2 25 kg/cm 2 között mozog. A talajfagy a talaj teherbírását tekintve rendkívül bonyolult jelenség. A fagyás sebességét a levegő hőmérsékletén kívül számtalan földrajzi, biológiai stb. tényező befolyásolja, ezért a talajfagy erősen mikroklimatikus jellegű, s ugyanazon hőmérsékletnél találkozhatunk egyidejűleg különböző fagymélységekkel, sőt felolvadt útszakaszokkal is. Az említetteken kívül figyelembe véve a sugárzás, valamint a hótakaró talajhőmérsékletet befolyásoló hatását, megállapíthatjuk, hogy összegszerűségében a téli forgalomképes napok száma kis eltéréssel egyezik azon napokéval, amelyeken a levegő hőmérséklete nem emelkedik a C fölé. Ezeket a napokat tekinti a meteorológia téli napoknak. A téli napok és a forgalmazásra kedvező időszak azonban nem mindig esik egybe, ami a levegő és a talaj hőmérsékletének fagyás és felengedés idején előálló eltolódásából ered. A téli napok 5 éves átlagának területi eloszlását Bacsó után az 1. ábrán láthatjuk. Eszerint október 1. és március 31. között a Dunántúlon 25 3, az Északi Hegyvidéken 35 4, hegyvidékek belső övezetében pedig 4 felett van a forgalomképes téli napok száma. Mivel az adatok átlagértékek, nem közömbös ezek szórása sem. A maximális forgalomképes mennyiség 6 8 nap, a minimális 1 3 között ingadozott.
3 1. ábra: A téli napok 5 éves átlagának területi eloszlása (Bacsó Nándor után) A kiszállításra alkalmas forgalomképes napok száma kikapcsolva az egyes évek szélsőséges eltéréseit és a megoszlás rapszodikusságát csak abban az esetben elegendő, ha az anyagmozgatást rendkívül rugalmas szervezéssel bonyolítjuk le. Ez a technológia feltételezi megfelelő mennyiségű anyagnak a kiszállító utakhoz való előzetes ki közelítését, megfelelő kiszállító és rakodókapacitás időben történő biztosítását stb. A végleges megoldást a kiszállító utak stabilizálása jelentené, természetesen amikor a forgalmazást az időjárási viszonyoktól függetlenné lehetne tenni, illetőleg a hegy- és dombvidékek gyengén feltárt helyein kiszállító kötélpályák alkalmazása. Ez azonban a rendelkezésre álló beruházási keretek alapján csak fokozatosan valósítható meg. Mi tehát a teendő? Amíg az időjárásra érzéketlen feltárás megvalósul, hogyan lehet a téli anyagmozgatást tervszerűbbé, szervezettebbé tenni anélkül, hogy kedvezőtlen útviszonyok között is kiszállítani kényszerülnénk? Hogyan lehetne biztonságosabbá tenni télen a faanyag időben történő kiszállítását a meglevő kapacitás különösebb növelése nélkül? Mivel a téli időszakban a fentiek alapján csak fagyott talajállapotnál forgalmazhatunk, s a talajfagyra, így a forgalomképességre a Nap sugárzása hat ki kedvezőtlenül, továbbá általában a nappali enyhébb hőmérséklet miatt a téli forgalomképes napok száma alacsony, következik a téli éjszakai időszakok forgalmazás céljából való kihasználásának felvetése. Ez többműszakos, sőt nagy nappali-éjjeli hőingadozások esetén kizárólagos éjszakai kiszállítást jelentene. Eddigi gyakorlatunkkal szemben idegennek tűnik a többműszakos, illetőleg az éjszakai munka gondolata, bár ez az iparban, építészetben, közlekedésben, sőt újabban a mezőgazdaságban is elfogadott. Alkalmazása természetszerűleg egy sereg új problémát vet fel (világítás, fokozott balesetveszély megelőzése, bérpótlékok, munkaszervezés stb.), azonban ezek megoldása még mindig lényegesen olcsóbb a kedvezőtlen útviszonyok közötti, utat, gépet tönkretevő, 2 3- szoros költségű anyagmozgatásnál. Vizsgáljuk meg, mennyi kapacitásnövekedést jelentene az éjszakai kiszállítás bevezetése, s ez mennyiben tenné tervszerűbbé, egyenletesebbé téli kiszállításunkat. Mivel a rendelkezésre álló meteorológiai értékelések a kérdés alapos vizsgálatához nem bizonyultak elegendőnek, szükségessé vált a fontosabb és a
4 téli kiszállítás tekintetében kritikusabb erdőgazdasági tájak közelében éghajlatkutató állomások ezirányú adatainak értékelése is. A 2. sz. ábrán található látható 13 helyen 2 évre visszamenőleg ( között) összesen cca 15 adatból vizsgáltam meg a téli időszak nappali és éjszakai hőmérsékleti s forgalómképességi viszonyainak alakulását. Ezzel lehetőség nyílott a nappali és éjszakai forgalomképesség összehasonlítására is. Helyszűke miatt lehetetlen az értékelés során kidolgozott táblázatokat közölni, csupán azok kivonatát, de ezek is elég szemléltető képet nyújtanak a téli forgalomképességi viszonyok alakulásáról. 1. táblázat A téli időszak alatt rendelkezésre álló nappali és éjszakai forgalomképes napok száma, aránya és megoszlása között Sorszám Meteorológiai állomás Téli forgalomképes napok átlaga Téli forgalomképes napok aránya % Téli napok hőm lérséklet átlagainak százalékc >s megoszlása nappal éjjel j 5 C Nappal Éjjel ETappal Éjjel 3 C 3 5 C C alatt 3 C 1 5C I alatt 1. 28,7 61, Tarcal 28,7 62, Lillafüred 3,3 78, Putnok 3,8 75, Salgótarján... 24,7 73, Alsófügöd 29,4 54, Esztergom 2,3 48, Bánhida 25,4 55, Farkasgyepü... 38, 78, Zalaegerszeg... 25,5 56, Nagykanizsa... 27,7 61, Kaposvár 22,8 46, Pécs 24,8 54, Az 1. sz. táblázat mutatja be a vizsgált meteorológiai állomásokon a téli időszak alatt rendelkezésre álló nappali és éjszakai forgalomképes napok számát, arányát, illetőleg megoszlását. Látható, hogy a 2 éves időszak átlagában a nappali forgalomképesség értéke 22 38, az éjszakai forgalomképességé között mozgott. Összevetve az eredményeket az 1. sz. ábrán látható 5 éves átlagértékekkel megállapíthatjuk, hogy a téli forgalmazás tekintetében az utóbbi két évtizedben kisebb felmelegedést tapasztalhatunk. A forgalomképes éjszakák és nappalok aránya általában 2 3-szoros. Ez érthető, mivel számtalan téli napon a különben keményre fagyott út délre felenged és este 5 6 óráig ismét keményre fagy. Ha összehasonlítjuk a nappali és éjszakai forgalomképességet,
5 2. ábra: A nappali és éjszakai forgalomképesség szem-pontjából között megvizsgált meterológiai állomások 13 állomás átlagadatainak alakulása az egyes évek során 2. táblázat Évek X. 1 III. 31. Téli napok száma Téli napok százalékaránya közötti időszak nappal éjjel nappal éjjel , ,5 67, ,3 59, ,2 16, ,7 45, ,6 58, ,2 4, , ,2 42, ,7 24, ,7 58, ,2 64, ,9 81, , , ,2 73, ,3 77, ,8 58, ,7 47,
6 kitűnik, hogy télen pontosan a nappali anyagmozgatásnak vannak meg a legkedvezőtlenebb meteorológiai előfeltételei. A táblázatból kitűnik, hogy az éjszakai kiszállítás bevezetésével az egyébként rendelkezésre álló 25 4 forgalomképes műszakot legalább 3-szorosára lehetne emelni, s ezzel a téli időszak átlagában forgalomképes műszakot biztosítani, ami gyakorlatilag elegendő a kritikus mennyiségek kiszállításához. Mivel a különböző évek szórása igen nagy, nem érdektelen a vizsgált időszak egyes éveinek átlagos forgalomképességét megvizsgálni. A 2. sz. táblázaton láthatjuk a 13 állomás átlagában 194/41-től 1959/6-ig október március között a forgalomképesség alakulását. Az éjszakai forgalomképesség általában %-kal volt nagyobb a nappalinál. Különösen fennállt a nagy eltérés az enyhe telek idején. Így igen enyhe volt az 195/51-es tél is, amikor a nappali és éjszakai forgalomképes napok száma Kaposvárott 2, illetőleg 13, Zalaegerszegen 3, illetve 29, Esztergomban 5, ill. 13, Pécsett, ill. 24, Nagykanizsán, ill. 21, Bánhidán 9, ill. 28 volt. Nagyon érdekes pl. az esztergomi meteorológiai állomás többévi nappali és éjszakai forgalomképességének összevetése. 1948/49- ben a forgalomképes napok száma nappal 1, éjjel 59, 195/51-ben 5, illetve 13, 1951/52-ben 5, illetve 4, 1952/53-ban 5, ül. 31, 1954/55-ben 4, illetve 41 volt. Ezekben az években gyakorlatilag nem rendelkeztek nappali forgalomképes időszakkal, míg az éjszakai kiszállítás lehetőségei általában biztosítottak voltak. Az egyes állomások közötti eltérések nagyon jól rámutatnak többek között az útstabilizáció ütemezésére is. Miután megállapítható, hogy az éjszakai kiszállítás bevezetése megháromszorozza a téli időszak kiszállítási forgalomképességét, megvizsgálandó az éjszakai forgalomképes időszak megoszlása az egyes hónapok között, összehasonlítva a nappali forgalomképesség havi eloszlásával. Valamennyi vizsgált állomás átlagára vetítve a forgalomképes napok havonkénti eloszlását a 3. sz. táblázatbari láthatjuk. 3. táblázat A forgalomképesség havonkénti eloszlása százalékban Napszak Október November December Január Február Március Összesen Nappali forgalomképesség 3,3 2,7 47,4 25, 3,6 1 Éjszakai forgalomképesség,6 7,4 22,4 32, 25, 12,6 1 Összes forgalomképesség,4 6, 22, 36,7 25, 9,9 1 A táblázatból kitűnik, hogy a nappali időszakokat jól egészíti ki az éjszakai forgalomképesség eloszlása. Ennek figyelembevételével pontosabban tervezhetjük meg az egyes hónapok anyagmozgatását, különösen a decemberjanuár-február hónapokét. Érdemes megvizsgálni, mennyiben emeli a tervszerűséget, az anyagmozgatás egyenletességét az éjszakai időszakok megoszlása. A nappali forgalomképességre a december, január és február hónapok a legmegfelelőbbek. Az éjszakai forgalomképesség szélesebb skálájú. Ezt legjobban a 4. sz. táblázatban láthatjuk, ahol az egyes hónapok függvényében mutatjuk be az éjszakai kiszállítással előálló kapacitásnövekedést a nappali forgalomképességhez viszonyítva. A táblázat alapján az éjszakai forgalomképesség aránya a nappalihoz viszonyítva különösen nagy a novemberi, decemberi és márciusi hónapokban.
7 Az éjszakai forgalomképesség aránya a nappalihoz viszonyítva az egyes hónapokban Éjszakai forgalomképesség aránya Október 4. táblázat November December Január Február Március Összesen Általában ezekben a hónapokban az enyhe idő miatt nem lehet nappal kiszállítani. Ezért az éjszakai forgalomképesség figyelembevétele és az éjszakai kiszállítás ezekben a hónapokban is lényegesen tervszerűbbé tenné az anyagmozgatás szervezését s lehetőséget nyújtana a kiszállító eszközöknek a tél folyamán történő egyenletesebb kihasználásához. A nappali és az éjszakai forgalomképesség vizsgálatánál nem közömbös a forgalomképes napok csoportosulásának alakulása sem. Sokkal könnyebb az anyagmozgatási megszervezni, ha több forgalomképes műszak következik egymásután, mint akkor, ha az egyébként nem forgalomképes időszak során csupán 1 1, vagy 1 2 forgalomképes nap jelentkezik. Ezeket a napokat ugyanis csak ritka esetben tudjuk kihasználni. Szállítás-szervezés szempontjából az az előnyösebb, ha a forgalomképes napok minél nagyobb csoportban jelentkeznek s így a szállításszervezést folyamatossá lehet tenni. Az 5. sz. táblázatban láthatjuk a forgalomképes napok csoportosulása függvényében a forgalomképesség arányának megoszlását az egyes hónapokban. A számlálóban levő számok a nappali, a nevezőben levők az éjszakai forgalomképesség adatait mutatják. A táblázatból látható, hogy az éjszakai forgalomképesség a forgalomképes napok csoportosulása szempontjából lényegesen kedvezőbb, mivel több egymásután következő forgalomképes nap csoportosulását teszi lehetővé. Mindezek álapján nyilvánvaló, hogy az éjszakai forgalmazás a téli hónapokban a forgalomképesség megháromszorozódásához, a szállítás egyenletességének fokozódásához, a tervszerűség növekedéséhez vezet. Különösen nő a forgalomképesség aránya az eddig forgalmazásra alig használt november, december és m.árcius hónapokban. A háromszoros kapacitás az átlagos években teljes mértékben biztosítja a kiszállítás időszükségletét és kedvezőtlen években is lényeges segítséget nyújt a kiszállítás kedvező útviszonyok közötti lebonyolításához. Ezért az éjszakai kiszállítás szervezésére való áttérés a kiszállító utak stabilizálásáig mindenképpen kifizetődő, mivel ez az anyagmozgatás alacsonyabb önköltségét, a gépek és a kiszállító utak kímélését, s az anyagmozgatás egyenletességének, az anyagmozgatás kedvezőtlen időjárási viszonyoktól való függetlenítésének, tervszerűségének fokozását teszi lehetővé. Végezetül meg kell vizsgálnunk néhány sajátos kérdést, amely az éjszakai kiszállítással egyidejűleg vetődik fel. Az első és legfontosabb: a nagyobb fáradsággal, a mesterséges megvilágítással, valamint az éjszakai munka sajátosságaival összefüggő fokozottabb baleseti lehetőség. Mivel a balesetek túlnyomó része jelenleg is a rakodásnál adódik, kívánatos, hogy az éjszakai anyagmozgatásnál gépi rakodást és ürítést alkalmazzanak. A gépesített rakodás egyébként is lehetőséget nyújt az éjszakai forgalmazásban résztvevő dolgozók számának csökkentéséhez, ami egyedül is a baleseti lehetőségek szűkítéséhez vezet.
8 5. táblázat A téli (forgalomképes) napok százalékos megoszlása nappal és éjjel a forgalomképes napok csoportosulása szerint (A számlálóban a nappali, a nevezőben az éjszakai forgalomképesség aránya) Forgalomképesség aránya százalékban Forgalomképességi csoportok (napok) Október November December Január Február Március Átlag Egynapos 1 42,4 29, 19,7 13,2 7,5 6,7 3,9 7,8 6,3 33,5 12,1 1, 7,9 Kétnapos csoportban... 26,9 19,6 16,8 12,6 8,4 4,8 1,1 18,7 15,6 18,2 8,5 Háromnapos csoportban 23,1 11,2 1,2 12,8 7,1 2,4 1,2 5,2 16,6 14,7 9,9 Négynapos csoportban... 7,6 13, 14,4 8,3 5,8 4, 4,1 6,4 6,3 12,5 11,1 5,8 6,7 Ötnapos csoportban ~ 7,2 9,6 12,6 7,6 6,8 5,1 6,7 3,6 11,4 5,8 6,4 6 1 napos csoportban.. 13,9 29,3 2,1 27,8 24,5 19,1 29,7 26,6 5,4 25,8 2, 23, napos csoportban.. 6,1 1,7 14,3 23,1 18,5 13, 1,8 6,8 6,4 14, 12, napos csoportban 7,8 4, 11,9 o "Ö~ 14,7 15,2 13,9 2,9 12, napos csoportban ~o ~ 6,8 12,8 8,1 2,6 12, "Ö~ 6,6 7, napos csoportban 1,9 2,5 3,4 1,6 5,8 2, 2^6 3-nál több napos cs-ban ~Ö~ 2,6 15,4 3, 1,2 5,7 ÖSSZESEN: Másik fontos kérdés: a munkahelyek megvilágítása. Ez viszonylag könnyen megoldható probléma, mivel az erdőgazdaságok el vannak látva NV 75/2 áramfejlesztőkkel, kábellel, amelyeket a múltban, sőt jelenleg is a villanymo-
9 toros fűrészek üzeméhez használnak. A világítási normatívák erdei rakodók vonatkozásában gépkezelésnél 5 lux, rakodási helyeken 2 lux, egyéb helyen 1 lux. Áz égők száma, magassága, egymástól való távolsága a közismert világítástechnikai adatokból kiszámítható. A megvilágítást végezhetjük fényszórókkal is, de inkább lámpákkal kívánatos. A járművek világítása saját fényforrással megoldható. A rakodóterület megvilágítására szolgáló berendezést hordozható állványokkal, s kábellel kell kiképezni olymódon, hogy az egész világító berendezés tehergépkocsival vagy vontatóval munkahelyről munkahelyre könnyen átszállítható legyen. Külföldi gyakorlatban beváltak a különböző hordozható 3 lábú állványok, a kábeleknek kifeszített huzalon való vezetése stb. Mindenesetre az állványok kivitelezése házilag is könnyen megoldható. Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy az éjszakai kiszállítás bevezetése megháromszorozná a forgalomképes időszakok arányát, egyenletesebbé tenné a kiszállítás szervezését, s nagymértékben enyhítene az őszi-téli anyagmozgatás lebonyolításában. Kívánatos volna az éghajlati szempontból kedvezőtlen forgalomképességgel rendelkező tájak kiszállító útjainak stabilizálását előrehozni. A lehetőségek megvannak, a forgalmazási, világítási, balesetelhárítási előfeltételek biztosíthatók, tehát az erdőgazdaságok feladata, hogy szükség esetén éljenek ezekkel a lehetőségekkel. Ipari meggyesek telepítése NYÉKES ISTVÁN A fejlett kultúrával rendelkező országokban "táplálkozásélettani okokból egyre több gyümölcsöt, gyümölcslevet fogyasztanak. A fokozott igények kielégítése érdekében a feldolgozó ipar mind több nyersanyagot igényel. A természetes erdei gyümölcsök, a vadgyümölcsök begyűjtése és feldolgozása is tervszerűen folyik, azonban a gyorsan növekvő fogyasztás, az exportigények egyre nagyobb gyümölcsmennyiségeket kívánnak. Az erdőtelepítések során ma már ezekre a nézőpontokra is tekintettel kell lenni. Különösen érdekes a hazai vadontermő gyümölcseink közül ebből a szempontból a vadontermő és félvadontermő meggyeknek (Prunus cerasus L. alakköre: cseplesz-meggy, cigánymeggy stb.) fokozott telepítése ipari célokra. Félvad és vad meggyeink hazánk legkülönbözőbb talajain kiválóan fejlődnek, minden kezelés és növényvédelem nélkül is megfelelő mennyiségű termést adnak. Minden tájegységben találunk parlag szőlők, gyümölcsösök környékén, domboldalakon elvadult, kultúrából kiszökött, sarjadzva. gyökérsarjakról, magvakról szaporodó, bokortermetű meggytelepeket. E telepek szórványosan, vagy összefüggő, nagyobb területeken foglalnak helyet. Élénkzöld levélzetük általában mindenféle növénybetegségnek ellenáll. Gyakorlatilag e meggyeseket a. rovarok, hernyók sem támadják meg. Jellegzetességük az ilyen telepeknek, hogy alacsony,,5 2 m magasságban, bőven hozzák az általában korán érő, kisebb-nagyobb átmérőjű, néha nemes, oltott meggy nagyságú gyümölcseiket. Ezeket könnyen lehet szedni, begyűjteni. Nagy előnyük ez a vadon, félyadon termő meggyeseknek a telepített, s magas, vagy félmagas törzsön termő meggyfákkal szemben.
A domborzat mikroklimatikus hatásai Mérési eredmények és mezőgazdasági vonatkozások
A domborzat mikroklimatikus hatásai Mérési eredmények és mezőgazdasági vonatkozások Dr. Gombos Béla SZENT ISTVÁN EGYETEM Agrár- és Gazdaságtudományi Kar MMT Agro- és Biometeorológiai Szakosztályának ülése
A kiszállítás vonóerőszükséglete földutakon fagyott és felázott viszonyok között
utakat kell építeni és az itt szerzett tapasztalatok felhasználásával kedvező eredmények esetében rá kell térni a stabilizációs útépítésekre. A műszaki szervezet legelsőbbrendű feladata a korszerű erdőgazdálkodáshoz
Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során
Eredmények Részletes jelentésünkben a 2005-ös év adatait dolgoztuk fel. Természetesen a korábbi évek adatait is feldolgoztuk, de a terjedelmi korlátok miatt csak egy évet részletezünk. A tárgyévben az
BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand
BROJLER 308 Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA
Holstein-fríz keresztezett tehénállományok küllemi tulajdonságainak alakulása 1(6) HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA BÁDER P. 1 - BÁDER E. 1 BARTYIK J 2.- PORVAY
TÁJÉKOZTATÓ. a Dunán 2009. tavaszán várható lefolyási viszonyokról
VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. Vízgazdálkodási Igazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat TÁJÉKOZTATÓ a Dunán 29. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Elemzés a májusi kompetenciamérés iskolai eredményeiről (8. és 10. évfolyam)
Elemzés a 26. májusi kompetenciamérés iskolai eredményeiről (8. és 1. évfolyam) Bevezetés A kompetenciamérés keretei A 26 tavaszi kompetenciamérés eredményeit a nyolcadik évfolyamról teljes körűen, a tizedik
Szakmai törzsanyag Alkalmazott földtudományi modul
FÖLDTUDOMÁNYI BSC METEOROLÓGUS SZAKIRÁNY Szakmai törzsanyag Alkalmazott földtudományi modul MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATA Óraszám: 3+0 Kredit: 4 Tantárgyfelelős: Dr habil Tar Károly tanszékvezető egyetemi docens
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Tájékoztató. a Dunán 2015. tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 21. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves
Leíró éghajlattan_2 Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves potenciális evapostranpiráció csapadék évszakos
6. előadás: Áruszállítás menedzsmentje
6. előadás: Áruszállítás menedzsmentje A közlekedés személyek és tárgyak helyváltoztatása technikai eszközök, berendezések térbeli, földrajzi távolságok leküzdése Földrajzi elhelyezkedés alapján Szlovákia
BROJLER Teljesítménymutatók
08 BROJLER Teljesítménymutatók An Aviagen Brand ROSS 708 BROJLER: Teljesítménymutatók Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel
Általános klimatológia gyakorlat
Általános klimatológia gyakorlat Gál Tamás PhD hallgató tgal@geo.u-szeged.hu SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék 2009. április 2. Általános klimatológia gyakorlat III. Házi feladat. Természetes állapotban
A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN
Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN A K I I Budapest 2003 Agrárgazdasági Tanulmányok 2003. 6. szám Kiadja: az Agrárgazdasági
Tájékoztató. a Dunán 2014. tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 214. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola
FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakiskola Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 2500 Esztergom, Szent István tér 7-9. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban
április Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére
Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére 218 április v1.64 Tartalom Tartalom... 2 Bevezetés... 2 Összesített adatok bemutatása... 4 Energiafogyasztások vizsgálata... 4 Energiafogyasztásokhoz
Szárítás kemence Futura
Szárítás kemence Futura Futura, a nemzetközi innovációs díjat Futura egy univerzális szárító gép, fa és egyéb biomassza-alapanyag. Egyesíti az innovatív technikai megoldások alapján, 19-26 szabadalmazott
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola
FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola VM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma 7960 Sellye, Zrínyi M. utca 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban
XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év
XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente
BROJLER. Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand
BROJLER 708 Teljesítmény mutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
Az óraátállítás hatásai a villamosenergia -rendszerre. Székely Ádám rendszerirányító mérnök Országos Diszpécser Szolgálat
Az óraátállítás hatásai a villamosenergia -rendszerre Székely Ádám rendszerirányító mérnök Országos Diszpécser Szolgálat Tartalom - MAVIR szerepe és feladatai a villamosenergia-rendszer és piac működtetésében
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 1097 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (06-1) 476-1100 Fax: (06-1) 215-0148 http://www.oki.antsz.hu/ A PARLAGFŰ (Ambrosia artemisiifolia)
Az aszály, az éghajlati változékonyság és a növények vízellátottsága (Agroklimatológiai elemzés)
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság- és Élelmiszertudumányi Kar Környezettudományi Intézet Agrometeorológiai Intézeti Tanszék Az aszály, az éghajlati változékonyság és a növények vízellátottsága
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola
FIT-jelentés :: 2014 8. évfolyam :: Általános iskola Városközponti Általános Iskola Jókai Mór Általános Iskolája 7622 Pécs, Jókai Mór utca 49. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. január - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya
Tápvízvezeték rendszer
Tápvízvezeték rendszer Tápvízvezeték rendszer A kutaktól a víztisztító üzemig vezetı csövek helyes méretezése rendkívüli jelentıséggel bír a karbantartási és az üzemelési költségek tekintetében. Ebben
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 216. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola
FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakiskola Nagykanizsai SZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma 8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/a Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 217. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
FIT-jelentés :: Kaposvári SZC Építőipari, Faipari Szakképző Iskolája 7400 Kaposvár, Cseri út 6 OM azonosító: Telephely kódja: 002
FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakiskola Kaposvári SZC Építőipari, Faipari Szakképző Iskolája 7400 Kaposvár, Cseri út 6 Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban a 10.
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakközépiskola Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Cserháti Sándor Tagintézménye 8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/a Létszámadatok A telephely létszámadatai
2018. ÉVES SZAKREFERENS JELENTÉS. A Beton Viacolor Térkő Zrt. Készítette: Group Energy kft
2018. ÉVES SZAKREFERENS JELENTÉS Készítette: Group Energy kft Bevezető Az energia ésszerű és hatékony felhasználására egyre nagyobb az igény és a törekvés. Mivel az áram és a gáz ára is az utóbbi években
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 219. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok
dr Sárosi György Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok A veszélyes áruk szállítására megbízható hazai statisztikai adatok csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Az Eurostat
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakközépiskola Nagykanizsai SZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma 8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/a Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai
Az aktív hőszigetelés elemzése 1. rész szerző: dr. Csomor Rita
Ezzel a cikkel (1., 2., 3. rész) kezdjük: Az aktív hőszigetelés elemzése 1. rész szerző: dr. Csomor Rita 1.1 1. ábra 2. ábra Erre az összefüggésre később következtetéseket alapoz a szerző. Ám a jobb oldali
Normafa történelmi sportterület rehabilitációja
Normafa történelmi sportterület rehabilitációja 4. Melléklet Részletes forgalomfelvételi eredmények, forgalomáramlási ábrák .00-11.00.15-11.15.30-11.30.45-11.45 11.00-12.00 11.15-12.15 11.30-12.30 11.45-12.45
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium
FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája 7624 Pécs, Őz utca 2. Létszámadatok
III. Társadalmi kihívások, összesen 35 888 m
III. Társadalmi kihívások, összesen 35 888 m Tématerületei: 1. Egészség, demográfiai változások és jólét A szilárd tudományos bizonyítékokon alapuló, hatékony egészségfejlesztés hozzájárul a betegségek
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola
FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt Kelemen utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai
ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA. Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter- Kovács Anita
Eltérő tartástechnológiák hatása a tejelő tehénállományok élettartamára 1 (6) ELTÉRŐ TARTÁSTECHNOLÓGIÁK HATÁSA A TEJELŐ TEHÉNÁLLOMÁNYOK ÉLETTARTAMÁRA Báder Ernő - Kertész Tamás Kertészné, Győrffy Eszter-
Bevásárlóközpontok energiafogyasztási szokásai
Bevásárlóközpontok energiafogyasztási szokásai Bessenyei Tamás Power Consult Kft. tamas.bessenyei@powerconsult.hu Bevezetés Az elmúlt években a nagyobb városokban, valamint azok külső részein igen sok
Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 216. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
FIT-jelentés :: Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7030 Paks, Ifjúság útja 2. OM azonosító: Telephely kódja: 004
FIT-jelentés :: 2016 8. évfolyam :: Általános iskola Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7030 Paks, Ifjúság útja 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8.
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése Készítette: Knódel Éva 2017. június 20. I. A telephely épületének állapota
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola
FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakiskola Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Cserháti Tagintézménye 8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/a Létszámadatok A telephely létszámadatai a
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakközépiskola Tatabányai SZC Bláthy Ottó Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 2890 Tata, Hősök tere 9 Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai
A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE)
A SZÉL ENERGIÁJÁNAK HASZNOSÍTÁSA Háztartási Méretű Kiserőművek (HMKE) A szél mechanikai energiáját szélgenerátorok segítségével tudjuk elektromos energiává alakítani. Természetesen a szél energiáját mechanikus
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Gábor Dénes Tagintézménye 6724 Szeged, Mars tér 14. Létszámadatok A telephely létszámadatai
I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április
I. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. április Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. április I. évfolyam, 3.
RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ)
RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) 2017.02.08 2017.02.17. A 2016/2017 telének tartós és kemény fagyokat hozó időjárása a korábbi enyhe évekhez képest próbára tette a szőlőtőkék állóképességét. Ebben az
FIT-jelentés :: Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolája 6500 Baja, Bezerédj utca 15. OM azonosító: Telephely kódja: 001
FIT-jelentés :: 2014 8. évfolyam :: Általános iskola Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolája 6500 Baja, Bezerédj utca 15. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szegedi Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakiskola 6724 Szeged, Mars tér 14. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Gábor Dénes Tagintézménye 6724 Szeged, Mars tér 14. Létszámadatok A telephely létszámadatai
A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése
A 2014. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése Matematika 6. osztály A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő telephelyek száma és aránya (%) Az ábra azt mutatja
PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15.
PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15. PannErgy Nyrt. Negyedéves termelési jelentés II. negyedév Bevezető: A PannErgy Nyrt. zöld energia termelését és hasznosítását
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakközépiskola Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Cserháti Tagintézménye 8800 Nagykanizsa, Ady u. 74/a Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai
FIT-jelentés :: Cecei Általános Iskola Alsószentiváni Tagiskolája 7012 Alsószentiván, Béke utca 112. OM azonosító: Telephely kódja: 006
FIT-jelentés :: 2015 8. évfolyam :: Általános iskola Cecei Általános Iskola Alsószentiváni Tagiskolája 7012 Alsószentiván, Béke utca 112. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban
FIT-jelentés :: 2012. Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 7754 Bóly, Rákóczi u. 2/a OM azonosító: 027445 Telephely kódja: 001
FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakiskola Montenuovo Nándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 7754 Bóly, Rákóczi u. 2/a Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban
Tájékoztató. a Tiszán 2014. tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 214. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Havi hidrometeorológiai tájékoztató
Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2011. december Decemberben a hazánk csapadékszegény időjárását meghatározó anticiklonális időjárási helyzet megszűnt, és újra a ciklonok vették át az időjárásunk irányítását.
FIT-jelentés :: 2013 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakközépiskola Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki szakközépiskola 1095 Budapest, Mester u. 60-62. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola 7900 Szigetvár, Rákóczi utca 18. Létszámadatok A telephely létszámadatai
FIT-jelentés :: Lovassy László Gimnázium 8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Lovassy László Gimnázium 8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban
KATONA JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS
FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakközépiskola KATONA JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS FELNŐTTOKTATÁSI GIMNÁZIUM 1138 Budapest, Váci út 107. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 7. előadás A vetésszerkezet kialakítása, tervezésének módszerei A vetésszerkezet Fogalma:
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola
FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakiskola RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 34-38. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium
FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2475 Kápolnásnyék, Gárdonyi u. 29. Létszámadatok A telephely
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola 6200 Kiskőrös, Árpád utca 4. Létszámadatok A telephely
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Nyugat-Magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium 9400 Sopron, Szent György utca 9. Létszámadatok A telephely létszámadatai
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakközépiskola Nyugat-Magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium 9400 Sopron, Szent György u. 9. Létszámadatok A telephely létszámadatai
LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA
Limousin tenyészüszők választási mutatóinak vizsgálata 1 () LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA KOVÁCS A. 1 -BÁDER E. 1 - MIHÁLYFI I. 2 -GYÖRKÖS I. 3 1 Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság-
Éves energetikai szakreferensi jelentés
Éves energetikai szakreferensi jelentés 2017 Sas 10-12 Kft. Készítette: Torma József energetikai szakreferens Céginformációk A Sas 10-12 Kft. Budapest belvárosában, az V. kerületben, a Sas utca és a Zrínyi
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola
FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakiskola Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt Kelemen utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai
FM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR- SZAKKÉPZŐ KÖZPONT, MEZŐGAZDASÁGI
FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakiskola FM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR- SZAKKÉPZŐ KÖZPONT, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6440 Jánoshalma, Béke tér 13. Létszámadatok A telephely létszámadatai
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola
FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakiskola Budapesti Gépészeti SZC Öveges József Szakközépiskolája és Szakiskolája Beregszász Úti Telephelye 1118 Budapest, Beregszász út 10 Létszámadatok A telephely
Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola
FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakiskola FVM DASzK, Szakképző Iskola - Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Villány 7773 Villány, Mathiasz János u. 2. Figyelem! A 2010. évi
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 218. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakközépiskola Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt Kelemen utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 219. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola
FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakiskola Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai
A évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése
A 2015. évi országos kompetenciamérés iskolai eredményeinek elemzése Matematika 6. osztály A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő telephelyek száma és aránya (%) A tanulók képességeloszlása
FIT-jelentés :: Erzsébet Utcai Általános Iskola 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: Általános iskola Erzsébet Utcai Általános Iskola 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon
Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 217. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Savaria Szakképző Iskolája 9700 Szombathely, Hadnagy u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai
FIT-jelentés :: 2015 Telephelyi jelentés 8. évfolyam :: Általános iskola Bakonyszentlászlói Szent László Általános Iskola
FIT-jelentés :: 2015 8. évfolyam :: Általános iskola Bakonyszentlászlói Szent László Általános Iskola 8431 Bakonyszentlászló, Petőfi utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai
Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Statisztika I. Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Boros Daniella OIPGB9 Kereskedelem és marketing I. évfolyam BA,
FIT-jelentés :: Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001
FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: Szakközépiskola Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban a
FIT-jelentés :: Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A OM azonosító: Telephely kódja: 001
FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakiskola Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai képzéstípusban a 10.
FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola
FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakközépiskola Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakközépiskolája és Szakiskolája 3527 Miskolc, Latabár Endre utca 1 Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai