Az Erdészeti Tudományos Intézet évi munkájáról
|
|
- András Péter
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 az OTP közben jötté vei lakásépítési hiteleket juttathasson dolgozóinak. Az erdőgazdaság részéről adható szolgáltatások révén így megfelelő telephelyen, olcsón és gyorsan lehetne lakáshoz juttatni a fizikai dolgozókat is. Végül meg kell említeni, hogy a termelés szervezeti fejlesztése, az új termelési technológiák más műszaki normákat is kívánnak. Ha ezek nem állanak készen rendelkezésre a fejlesztő elgondolások idején, akkor előkalkulációt végezni nem lehet és az újtól általában idegenkedő dolgozók visszahúzó magatartása késlelteti, esetleg lehetetlenné is teszi a fejlettebb termelési módszerek alkalmazását. Az erdőgazdaság saját munkaügyi szervezete sem létszám, sem műszaki felkészültség terén nem képes új műszaki normarendszerek kialakítására. Célszerű volna ezért országos szervezetet alakítani erre a célra és központilag gondoskodni előre a szükséges műszaki normákról. Mindezek egymagukban talán még nem sokat mondanak. Hozzá kell még tegyem: dolgozóink az 1958/59. év elején célul tűzték ki, hogy a korábbi évek átlagában ötmillió forintos veszteséget megszüntetik. Az eredmény azóta egyenletesen javul és az 1960/61. évben már négymilliós nyereséggel zártuk az évet. Többek között ehhez segítettek bennünket az elmondottak... Az Erdészeti Tudományos Intézet évi munkájáról Dr. K E R E S Z T E S I B É L A Az Erdészeti Tudományos Intézet munkájáról Az erdő" évi 7. számában megjelent beszámoló élénk érdeklődést váltott ki a gyakorlati szakemberek körében. A lap szerkesztőbizottságát többen megkeresték hasonló beszámolók közreadása érdekében. E kívánalmaknak eleget téve, intézetünk évi munkáját tudományos osztályonként és témacsoportonként tagolva a következőkben ismertetem. I. Az Erdőművelési és faterméstani osztály két témacsoport kutatásával foglalkozik. 1. Faterméstani vizsgálatok E témacsoporton belül elkészült a bükk és a vörösfenyő fatömegtábla. Befejeztük az erdeifenyő fatömegtáblák készítéséhez szükséges külső adatfelvételeket. A faterméstani kutatások során foglalkoztunk a gépi adatfeldolgozásnak kutatási területünkön való alkalmazásával. 2. Erdőnevelési kutatások A korszerű erdőnevelési eljárások kidolgozása érdekében az év folyamán a Dunántúlon, az Alföldön és az Északi-Középhegységben tölgyesekben 24, bükkösökben 12, erdeifenyvesekben 19, összesen 55 állandó jellegű kísérleti területet létesítettünk. Az első felvételek értékelése szerint általános jelenség a meglevő állományok, főleg a rudaserdők nagyon óvatos erélyű gyérítése. Legkiválóbb faállományainkban végzett állományszerkezeti vizsgálataink első eredményei szerint az azonos korú és termőhelyű állományok fatermése a hálózattól független, az értékkülönbség ellenben igen számottevő. Az egyes fákon végzett növekedési vizsgálatok szerint a differenciálódás, az erőteljes magassági és vastagsági növekedés időszakát az egyes fafajok életük folyamán általában korábban érik el, mint ahogy ezt a gyakorlatban tartják. Az erdeifenyő pl éves kora között éri el a maximális magassági növekedés szakaszát, míg legnagyobb vastagsági növekedése a éves kor közé esik. Ez arra figyelmezteti az erdőművelőt, hogy az erdeifenyő állomány javafáinak koronáját legkésőbb 30 éves korra a szükséges mértékben ki kell alakítani.
2 II. A Termőhelykutatási és nyárfatermesztési osztály három témacsoport kutatását látja el. 1. Termőhelykutatás A táji termőhelyfeltárások keretében a somogyi homokvidéken végzett idei feltárás kimutatta, hogy az óriásnyár, amelynek termőhelyigénye a legszélesebb skálájú a nemesnyárak között, 4,3 8,2 ph között bizonyul életképesnek. A somogyi homokon becslésünk szerint a termőhelyek 20%-ára terjeszthető ki a nyártelepítés. A Vas-Zalai hegyhát erdőgazdasági tájon az eddigi megállapítások szerint mindazok a folyami hordalékon képződött agyagbemosódásos barna erdőtalajok alkalmasak az óriásnyár telepítésére, amelyeken a termőréteg vastagsága eléri a 100 cm-t. A réti talajok akkor vehetők számításba, ha A" szintjük legalább 50 cm vastag és állandó talajvízhatás alatt állanak. Az utóbbi esetben korainyár is ültethető. E témacsoport keretei között hegyvidéki (Bükkzsérc), dombvidéki (Karád), kötött szikes talajú (Püspökladány) és homokos (Kunbaracs) termőhelyeken végeztük el a részletes feltárás munkáját és rajzoltuk meg az új üzemtervek alapjául szolgáló termőihely- és erdőtípustérképeket. Ezeket a Kerekegyházi Kísérleti Alloimáson helyszíni bemutatóval egybekötött értekezleten vitára bocsátottuk. Az értekezlet az erdőtípus térképezés helyett sík-, domb- és hegyvidéken egyaránt a termőhelytérképezés mellett foglalt állást. Az tűnt ki, hogy az erdőművelőnek az erdőtípus egymagában nem sokat mond, a fő dolog a geológiai, talaj, orografiai és éghajlati viszonyok szabatos feltárása alapján a termőhely megismerése ha erdőterület termőhelytérképezésének az elvégzése az általunk javasolt módon előzetes számítások szerint mintegy 37 millió forintba kerülne. Napjainkban világviszonylatban is előtérbe került az erdők trágyázásának kérdése. A röjtökmuzsaji akácosok meszezése az átmérőnek megközelítőleg 10%-os növelését eredményezte. A homoki fenyőültetések réteges alj trágyázása eredményeként könyvelhető el, hogy a szélsőségesen kedvezőtlen kísérleti területen korábban már háromszor sikertelenül megkísérelt ültetés eredményre vezetett. A felvétel időpontjában a trágyázott csemeték erőteljesebb vastagsági és magassági növekedését tapasztaltuk. A csemetekerti trágyázási kísérletek eddigi eredményei szerint a nitrogén és a kálium ellátottság majdnem minden kertben kielégítő, hiány elsősorba\n foszforban jelentkezik. A foszfor túlzott adagolása azonban szintén növedékcsökkenést idézhet elő. A csemetekerti talajok humuszellátottsága, szerkezete általában mindenütt kifogásolható, s ez a talajok vízháztartásának zavaraiban is kifejezésre jut. A fafajok termőhelyi igényének megállapítása során a bálványfával, a bükkel és a tölggyel foglalkoztunk. A bálványfa telepítése a Duna Tisza közi homokon nem javasolható, mert igen fagyérzékeny, nagy a víz- és tápanyagigénye, túl erőteljesen sarjad, a gyökérzete egészen 20 m távolságig szétterjedő (gyökérkonkurrencia). A bükk eddigi vizsgálataink szerint elsősorban klímaigényes fafaj, az aránylag sekély termőrétegű váztalajokon, gyengén humuszos, csonka erdő talaj okon is megél, és olykor közepes fatömeget is biztosít. Optimális fatömeget mindig megfelelő helyi éghajlatú, agyagbemosódásos barna erdőtalajon ér el. A kocsánytalan tölgy növekedése az 5,5 6,2 ph közötti, löszszerű vályogon kialakult, agyagbemosódásos barna erdőtalajokon a legerőteljesebb. A podzolos, erősen savanyú barna erdőtalajokon is számíthatunk közepes növekedésére. Elterjedése itt a legszembeötlőbb, mert a konkurrens fafajok nem jelentenek veszélyt a számára. A Sátorhegységben megtaláltuk a kocsánytalan tölgy egyik szárazabb termőhelyigényű változatát (Quercus sessiliflora ssp. Dalechampii). 2. A nyarak és a füzek termesztése A nyarak termesztési módszereinek kutatása során öntözéses nyárkísérleteket Mártélyban és a fülöpszállási volt csemetekert területén létesítettünk. Hat erdőgazdasági táj 12 termőhelyén talaj előkészítési ( cm-es szántás), hálózati (2X2, 2X4, 4X4 m) és nyárfajta (kony, kény, ony, fny, hny, H-382 Ny, Ny) növekedését összehasonlító, üzemi méretű kísérleteket állítottunk be. Előbbre jutattunk a nyárállománynevelés kérdéseinek kutatásában is. A kapott eredmények Blzerint 2X2 m-es hálózatban telepített ártéri nyárasok éves vágáskor mellett 400 m 3 körüli mennyiségű, farostnak és papírfának alkalmas anyagot is teremnek.
3 3. Az akác termesztése Az akác felújítási és telepítési kísérletek folytatása mellett ez évben elvégeztük a hazai árbocakác jellegű akác előfordulások vizsgálatát. Kiderült, hogy a zalai, a kiskunsági és a nyírségi árboc jellegű akác egyaránt az amerikai árbocakáccal egyenértékű gazdasági fajta. Azonos termőhelyeket feltételezve mind a három fajta egy termőhelyi osztállyal jobb állományokat ad a közönséges akácnál. Elszaporításuk kezünkbe adja tehát akáctermesztésünk fejlesztésének egyik nagy lehetőségét, amelyet eddig nem méltattunk kellő figyelemre. III. Az Erdőtelepítési és erdészeti nemesítési osztály ezévi munkája és eredményei témacsoportonként a következők: CL A maggazdálkodás fejlesztése Folytattuk a legkiválóbb örökletességű anyagot tartalmazó állományok felvételét a magtermelő állományok sorába. Nagyrészt bükkösökből álló, összesen 37 ha-nyi állomány felülvizsgálata és kezelési utasítása készült él. A magtermelő állományok fatermésének, maghozamának megismerése érdekében megkezdtük a rendszeres felvételi munkát, elsősorban bükkösökben és sziavon tölgyesekben. A magtermés fokozására vonatkozó kísérletek sorában Sopronban műtrágyázást végeztünk, a Mátrában pedig árkos módszerrel igyekeztünk megjavítani a talaj vízháztartását. A termésfokozás biológiai lehetőségeinek vizsgálatára több mint 300 madárodut raktunk ki. Magvizsgálatainkat a tölgymakkra összpontosítottuk. Az évi aszály 4 millió Ft kárt okozott a tölgymakk termésben. Szükségesnek látszik ezért, hogy gyakorlati módszert dolgozzunk ki a természetesen túlszikkadt makkok kezelésére. A nagyszámú tölgymakkminta feldolgozása érdekében gyors csíráztatási módszert vezettünk be. Ennek segítségével a csíráztatási időtartam 42 napról 10 napra csökkent. Az erdeifenyő plantázs évi eredményeinek feldolgozása során magkihozatali gyors-becslési grafikus eljárást dolgoztunk ki. 2. A fontosabb fafajok nemesítése. Felvettük a hazánkban található olasznyárak fatermési adatait. Ezek szerint a 6 10 éves állományok fatömege a korai nyarakénál 4-szérte, a késői nyarakénál 5-szörte nagyobb. A fenyő plantázsokról 1961-ben 40 q tobozt szedtünk: Van olyan oltvány, amely több mint 1000 db (10 kg) tobozt termett. A magkihozatali vizsgálatok szerint ez azt jelenti, hogy egyetlen oltvány terméséből 1 ha terület erdősítéséhez elegendő csemetét nevelhetünk. A Szombathelyi Erdőgazdaság már csaknem 1 millió csemetét nevelt a plantázs maganyagából. A plantázsokat ez év nyarán meglátogatta dr. H. Schönbach professzor, az NDK Mezőgazdasági Tudományos Akadémiája graupai kutatóintézetének igazgatója. A terméseredmények alapján javaslatot tett árra, hogy németországi származású oltványokat Magyarországon telepítsenek plantázsba és itt termeljék meg számukra a vetőmagot. 3. Az egyéb gyorsannövő fafajok (exóták) termesztése. A külföldi fafajok meghonosítása terén mind fokozottabb szerepet kapnak a fenyőfélék. A duglasz- és a simafenyő hazai állományainak felvételi adatai igazolják, hogy a jövőben szélesebb köriben telepíthetjük ezt a két, nagy fatömeget adó fafajt. A munkát a duglaszfenyőre összpontosítottuk. Ez csoportosan elegyítve vagy kisebb elegyetlen állományokban megfelelő termőhelyeken hektáronként 12 m 3 évi növedéket is adhat. 4. A csemetetermelés fejlesztése. A zöld duglasz magjának vetés előtti kezelésére kidolgozott módszert már átadhatjuk az üzemeknek. Az idei kísérletek is azt erősítették meg, hogy a magnak közvetlenül a vetés előtti, egy hónapon át történő rétegelése kelést százalékot. biztosítja a legnagyobb Átadható az üzemeknek a nyársuhángok metszésének módszere is. Az általánosan szokásos csapra metszés felesleges, legmegfelelőbb május-júniusban a hajtások teljes eltávolítása a törzs fele magasságáig. További metszés már csak augusztus végén, a törzs végső kialakításához szükséges. A vegyszeres növényirtással kapcsolatban megállapítottuk, hogy az irodalmi adatokkal ellentétben a TORMONA-100-zal történő, lombfakadás előtti (decem-
4 ber-áprilisi) törzskenés a vegyszerrel szemben ellenállóbb fás növények esetében eredményesebb, mint a lombozat kifejlődése utáni kezelés. A Dowpon-nal beállított kísérletek az Agropyron-nál 100, a Calamagrostisnál 80%-os eredményt adtak. IV. Az Erdőhasználati és gépesítési osztály 5 témacsoportban 23 témával foglalkozott. 1. A fakitermelés korszerű módszereinek kidolgozása A fakitermelés technológiájának további javítását szolgálja, hogy megoldottuk a os kihajlása fák felrepedés és felszakadás nélküli döntését, szúróvágás és 2 támasztóék alkalmazásával. A méretcsoportos szerfaszázalék táblázat a tölgyre és a bükkre elkészült. A fakitermelés tervezési módszere e táblázatokkal alapjaiban megváltozik. Országos bevezetésükről kollégiumi előterjesztés készül. A bükk gallyfa táblázatok is elkészültek, üzemi ellenőrzésük van csak hátra. A gépi tölgy- és cserfriz termelési kísérletek kapcsán kidolgoztuk a háromféle 'friztermelési mód (tükrös-, csúszó-, felezővágásos) technológiáját. A szalagfűrész élesítésének a gyakorlatban- alkalmazott 4-féle módja közül meghatároztuk a legkedvezőbbet. Kézi élesítés esetén középen tisztítófog hagyásával jobbra-balra váltakozóan terpesztett metszőfogak adják a legjobb eredményt. Gépi élesítés esetén meg kell alkudni a jobbra-balra váltakozó terpesztessél. 2. Gépek minősítése és munkatechnikai sémáinak kidolgozása A gépminősítő részleg befejezte az előző évi minősítések értékelését, s 11 ápológépről, egy vetőgépről, öt gödörfúróról és négy közelítő kerékpárról készített minősítő jelentést. A megvizsgált ápológépek közül a ZETOR és az RS forgókapák a gyakorlatban alkalmazhatók. Mindkettőnél növelni kell azonban a munkaszélességet, hogy 1 m feletti sortávolságban is dolgozhassanak, és átalakításra szorul a mélységállító szerkezet is. A ZETOR 4 elemes, az RS 09 és a ZETOR 2 elemes tárcsák mivel könnyű kivitelben készültek csak laza és középkötött talajon alkalmazhatók. A megvizsgált ZK, KN 170, RS 09 és RS 08 kultivátorok csemetekertekben átalakítás nélkül alkalmazhatók. Ha erdősítések sorközeinek ápolására akarjuk felhasználni őket, a művelő szerszámokat és a kapaszárakat meg kell erősíteni. A motorrobot PF 6 kultivátor jelenlegi formájában nem alkalmas sorközi ápolásra. Átalakítására javaslatot tettünk. A Nyírségi Állami erdőgazdaságban javaslataink alapján a módosításokat elvégezték; s azóta sikerrel dolgoznak vele. A megvizsgált gödörfúrók mindegyike csak átalakítással alkalmazható. Főbb hibáik konstrukciós eredetűek, ezért a gépkísérleti üzem minősítésünk s az e tárgyban tartott vitaülés megállapításai alapján alakítja ki az új gödörfúrókat. A Szolnoki-magvetőgép alkalmas makk vetésére a csemetekertekben, s az új erdősítésekben is, ha jól előkészített, kövektől mentes talajba kell vetni, 5%-nál nem nagyobb lejtésű terepen. Minősítettük az ERTI 1961 és'1962 típusú, az ERTI kisméretű és a Visegrádi kisméretű fogatos közelítő kerékpárokat is. Megállapítottuk, hogy az ERTI kisméretű kerékpár jelenlegi állapotában nem megfelelő, megerősítésre szorul. A többi kerékpár általában megfelelő. Az ERTI 1962 típusú kerékpáron helyrehoztuk a fék és a csörlőberendezés hiányosságait és ezzel lehetővé vált 400 db-ban való sorozatgyártása. Kidolgoztuk a kerékpárok részletes: karbantartási és technológiai utasításait is, amelyet felettes szervünk az erdőgazdasági gyakorlatnak már át is adott. Munkánkban igen nagy segítséget jelent a közelmúltban megjelent Főigazgatói Utasítás az erdőgazdasági gépek minősítéséről. Az utasítás csak az ERTI által már minősített, kipróbált gépek beszerzését engedélyezte. Ez nagy felelősséget ró az Intézet gépminősítési részlegére, de egyben igen nagy megtiszteltetés is. 3. Egyes munkafolyamatok és műveletek gépesítése, új gépek kialakítása A közelítés gépesítése terén a rövid hatósugarú kötélpályákkal és csörlőkkel -végzett kísérletek azt mutatják, hogy a jelenlegi teljesítmény 20 30%-kal emelhető, de a költség igen magas: Ft/m 3. A rakodás gépesítésével kapcsolatosan 8 gépet vizsgáltunk meg. A kapott eredmények szerint a jelenlegi rakodási költségek rakodógépek alkalmazásával 30 50%- kal csökkenthetők, ha ugyanakkor a minimális rakodói rendet is kialakítják. XJj gépek kialakítására a Gépkísérleti Üzem 9 feladatot kapott. Ebből a nyárimagpergető, az új kerékpár és a gyalufogaslánc elkészült. Az új gödörfúrók és a
5 tárcsás kultivátor befejezés előtt állnak. A fakitermelés kézi szerszámai közül a capin és a kézi csörlő tekinthető megoldottnak. 4. Teljesítménymutatók és munkaszervezeti formák kidolgozása A véghasználati fakitermelésekben végzett munkaszervezési vizsgálatok során: megállapítottuk, hogy a munkáscsapatok létszámát és felszerelését mindig a faállományviszonyoknak megfelelően kell kialakítani. Ezzel úgyszólván minden anyagi befektetés nélkül jelentősen növelhető a termelékenység és csökkenthető az önköltség. Még tovább lehet növelni a termelékenységet, ha a fakitermelő munkáscsapatot ellátják közelítő kerékpárral is, vagyis ún. komplex brigádot hoznak létre, amely a fakitermelés mellett a közelítés munkáját is elvégzi. Az ezidőszerint általános munkaszervezés mellett 1 munkás 8 óra alatt 1,0 1,5 m 3 fa kitermelését és közelítését végzi el. Komplex brigádokban ez a teljesítmény a több erdőgazdaságban folytatott üzemi méretű kísérletek eredményei szerint 2,0 3,0 m 3 -re fokozható. E témacsoport keretén belül foglalkozunk az anyagmozgatás munkaszervezetének kialakításával, különös tekintettel a munkának az időjárástól való függetlenítésére. Az eddig végzett vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a fakitermelés, s méginkább az anyagmozgatás időszakossága csak nagyon ritka esetben kapcsolható ki teljesen. Éppen ezért elengedhetetlen követelmény a vágástéri feltárás biztosítása,, s a lehetőségekhez képest minden időben használható kiszállító utak létesítése, hogy minél gyorsabban kiegyenlítő rakodóra, kerüljön a faanyag. A kiegyenlítő rakodók szerepe különösen fontos ott, ahol már kismennyiségű csapadék is veszélyezteti a forgalmat. Helyesen kialakított géplánccal (motorfűrész, közelítőgép, kiszállítóés szállítógépek megfelelő kialakítása) a munkafolyamatok egymásba kapcsolása, így az anyagmozgatási munka meggyorsítható és ezzel a többnyire rendelkezésre álló' rövid, kedvező szállítási idő is kihasználható. E témacsoport keretében foglalkoztunk továbbá A szunyogártalom hatása a teljesítményekre" című munkafeladattal. A Kisalföldi Erdőgazdaságban végzett üzemi méretű kísérletek azt mutatták, hogy rajzás idején a szunyogcsípés koncentráció a öt is eléri dm 2 -enként, s a teljesítményekre ez igen nagy befolyással van. A bőrfelületnek kenőccsel, pl. Anatox-szal vagy bármi más anyaggal való kezelése nem nyújt kielégítő védelmet, ezek hatása elenyésző. Legeredményesebb a terület gesarolos permetezése. A permetezés után 1 2 óra múlva már érezhető volt a szúnyoginvázió visszaesése. Még 10 nap múlva is 90 95%-os hatást lehetett megállapítani. 5. Az erdészeti gazdaságtan fejlesztése Az erdészeti értékbecslés témájával kapcsolatban adatgyűjtések folytak nemesnyár, akác, tölgy és bükk állományokban. A nemesnyár állományok értékének meghatározása a termőhely és a kor függvényében az év végére már várható. A gazdaságossági vizsgálatok módszereinek kidolgozása terén a tudományos kutatómunka gazdaságossági vizsgálataival foglalkoztunk. Ezzel kapcsolatban módszert, dolgoztunk ki az egész intézet kutatómunkájának gazdaságossági elemzésére. V. Az Erdővédelmi és vadgazdasági osztály kutatói az elmúlt év folyamán témacsoportonként az alábbi munkákat végezték el: 1. A nyarak és a füzek betegségei és károsítói A nyárfarák témában zárójelentés készült az folyamán végzett kutatásokról. Az eredmények azonban, mint azt az intézet Kutató Tanácsa megállapította, nem meggyőzőek. A nyárfarák kérdésének gyakorlati megoldása céljából megkezdtük nyárfa termesztési körzetenként az egyes nyárfajok és fajták ellenállóképességének megállapítását célzó vizsgálatokat. A nyarak álgesztesedésének és bélkorhadásának kutatásában elért eredményekről készült részjelentés megállapítja, hogy a fehérnyár szurkosodása, erős repedékenysége az álgesztesítő gombák következménye. A nyáranyatelepek rovarkárosítóival kapcsolatban az ország nagyobb nyáranyatelepein megállapítottuk a fertőzöttség mértékét. Kiderült, hogy úgyszólván nincsen anyatő, amelyet ne fertőzött volna meg az égerormányos, illetőleg az üvegszárnyú lepke. Az egyes tövek ellepettsége azonban változó mértékű. Folytattuk a nyárfacincér biológiájára vonatkozó megfigyeléseket. A gyengébb termőhelyre telepített nyárállományokban a nagy nyárfacincér kártétele törzsekre vonatkoztatva eléri a 200%-oí. Ez főleg a hansági állományokra vonatkozik. Az alsó Duna-ártéren a fertőzöttség mértéke kisebb.
6 2. A fenyőfélék betegségei és károsítói Értékeltük az erdeifenyő-tűkarcgomba kártételének mérséklése érdekében beállított szabadföldi kísérletek eredményeit. Ezek igen biztatóak. A kezeletlen parcellák csemetédnek 10%-os megmaradásával szemben a Manebbel permetezett csemetéknek 73%-a maradt életbén. A feketefenyő pusztulás okainak felderítése érdekében folytattuk és kibővítettük a meteorológiai adatok feldolgozását. Az eredmények igazolják, hogy azz egymásután következő aszályos évek, továbbá a hosszabbra nyúló telek utáni években a feketefenyő egyedek gyengültségi állapotba kerülnek. Ha az ilyen éveket magas relatív páratartalmú, az évi átlagnál magasabb hőmérséklettel párosult tavasz követi amely kedvez a gyengeségi parazita mikroorganizmusoknak a pusztulás bekövetkezik. Az eddigi vizsgálatok valószínűvé teszik, hogy a kártevő gombaszervezet a Cenagium abietis. Az Evetria-félék kártétele témában idén főleg a vegyi védekezés terén értünk el eredményeket. A kísérleti parcellákon végzett permetezési kísérletek 90%-os eredményt adtak. A permetezésnél olcsóbb kenési eljárást is kidolgoztunk, s előkészítettük ennek szélesebbkörű alkalmazását. Feldolgoztuk a Lophyrus-félék országos elterjedését ben legtöbbet szenvedtek a Dunántúl nyugati részén, a Bakonyban, a Duna Tisza közén, továbbá a Nyírségben levő erdeifenyő állományok. A megfertőzött állományok területi kiterjedése a következő volt: erősen károsított 3000 ha, közepesen károsított 2000 ha, gyengén károsított kb ha. A kárelhárításra egy új, nedvesen porozó gépet szerkesztettünk és próbáltunk ki, amely eredményesen dolgozott. A madártáplálék vizsgálatok azt mutatják, hogy egyes károsítok ellen jó védekezési lehetőség a madártelepítés. Megkezdtük az üzemi méretű madártelepítéseket. Az eternit, odúk jól beváltak. Dégen sikerült egy eternit odút és madáretetőt előállító üzemet létesíteni, ez fokozatosan el tudja látni az egész ország szükségletét. 3. A tölgyfélék betegségei és károsítói A Lymantria dispar elleni védekezésről zárójelentés készült, amely végeredményként arra a megállapításra jutott, hogy a gyapjaspille dúlásait elsősorban az éhség és az időjárás szünteti meg, a parazitáknak legtöbb esetben csak mellékszerepük van. A védekezés fő lehetősége a helyes erdőművelési irányelvek megtartása. 4. Vadtenyésztés Megállapítottuk a különböző szerkezetű védősűrűk szívóhatását. A vadvédősűrűk mint a területeken levő magasabb füves területrészek, bokrok és facsoportok' magukhoz szívják, vonzzák a vadat és nyugodt tavaszi költést, télen pedig takarást biztosítanak. Meghatároztuk a nyúl megváltozott szaporodásbiológiai együtthatóját. Kisparcellás gazdálkodás mellett a nyúl szaporodási együtthatója 2,5-szeres volt. Egy pár nyúl tehát átlagban 5 kis nyulat nevelt fel. Ma már csak kettőt tud felnevelni, az együttható értéke tehát 2,5-ről l-re szállt le. Elkészítettük a Budavidéki Vad- és Erdőgazdaság üzemtervét. Felülvizsgáltunk 693 db szarvasagancsot. Év A felülvizsgált szarvasagancsok száma, db Szarvasagancs minősítés Aranyérmes db Ezüstérmes db Bronzérmes db 5. Vadkárelhárítás A vadkár elleni kémiai védekezés terén eredményesen javítottuk á véralbuminos készítmény tapadási tulajdonságait. Így a vegyszer az erős károsítási veszély ellenére csaknem 100"/ 0 -osan megvédte a csemetéket. Ennek alapján a Főigazgatóság úgy rendelkezett, hogy a vadkárral veszélyeztetett erdőrészletekben a véralbuminos kezelést kötelezően alkalmazni kell mindazokon a helyeken, ahol a kerítés építése nem gazdaságos. Különösképpen vonatkozik ez az elszigetelt és nerh összefüggő területekre
7 A vad károsítása elleni mechanikai védekezés terén a papírbekötéssel, s a homoktakarással értünk el jó eredményeket. Ez évben kezdte meg működését az erdővédelmi jelzöszolgálat. Az erdészetekből havonta beérkező adatokat az Erdővédelmi Állomások feldolgozták és szükség esetén megadták a segítséget az erdőgazdaságoknak. Az évi jelzőszolgálati adatok értékelésének néhány fontosabb megállapítása: a cserebogár pajor károsítás az erdősítésekben az elmúlt évihez viszonyítva fokozódott; tarka égerorrnányossal vagy nyárfacincérrel az ország csaknem minden nyáranyatelepe fertőzött; a fenyőiloncák kártétele átmenetileg csökkent; csökkent a fenyődarázsfélék károsítása is, elsősorban a nagyarányú védekezés következtében; igen nagyarányú a szil gutaütés és ismét nagyobb arányú fenyőpusztulás következett be; a Duna Tisza közi fenyvesekben Pissodes notatus kártétel jelentkezett; nagyarányú volt a vadkár, Ugyancsak ez évben indult meg egy szervezett fény csapdahálózat anyagának kéthetenkénti folyamatos feldolgozása és értékelése, mint a prognóziskészítés egyik alapja. Az Erdővédelmi Állomások dolgozói a kutatómunka mellett munkaidejük 40 százalékában üzemi feladatokat láttak el. Ez részben szaktanácsadásból, részben az elemi károk ellenőrzésébői adódott. Helyszíni felülvizsgálataik alapján az gazdasági évben 18 állami erdőgazdaságban elemi kárként összesen 4878,4 ha-t igazoltak (4559,2 ha aszálykárt, 270,9 ha rovarkárt és 48,3 ha egyéb elemi kárt). A legnagyobb károk a kiskunsági, keletbükki, vértesi, mezőföldi, cserháti és keszthelyi erdőgazdaságokban voltak. Emellett az erdőgazdaságok megsegítésére nagyarányú üzemi védekezési kísérleteket állítottunk be a börzsönyi és a mátrafüredi állami erdőgazdaságokban a lucfenyő gubacstetű és a cserebogár elleni védekezés nagyüzemi megoldására. A pilisi erdőgazdaság területén cserebogárpajor ellen Aldrinos és Dieldrines védekezési kísérleteket hajtottunk végre. Mélyhatású szerrel permetezési kísérleteket végeztünk az Alföldön fellépő Pissodes notatus kártétele ellen. Szisztematikus fungiridával négy helyen kísérletet szerveztünk csemetedólés ellen. Számos helyszínelést végeztünk a tavaszi araszoló és Lophyrus károsítás területén.» Pártunknak a közelmúltban lezajlott VIII. kongresszusán ismételten kifejezésre jutott az az igény, hogy a kutatást jobban össze kell hangolni a gyakorlattal. Az Erdészeti Tudományos Intézet évi téma tervét is a gyakorlati erdőgazdálkodás igényeinek fokozottabb figyelembevételével kívánjuk kialakítani. Elsősorban az erdőhasználat és gépesítés gyors fejlődését biztosító kutatásokat szándékozunk fejleszteni. Fokozott figyelmet fordítunk arra, hogy a kutatók az elért eredményeket olyan állapotban adják át a gyakorlatnak, hogy azok a termelésben felhasználhatók legyenek. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyes erdőgazdaságok kutatómunkánk gyakorlati felhasználására alkalmas eredményeit késlekedés nélkül megvalósítják. A Keletbükki Erdőgazdaság például máris alkalmazza a vágástéri feltárás és időjárástól független faanyagmozgatás kérdésében elért eredményeinket. Az erdőgazdaságok egész sora bevezette az általunk javasolt vadkárelhárítási eljárásokat. A Kiskunsági Állami Erdőgazdaság ismételten sürgeti mykorrhiza oltóanyag rendelkezésre bocsátását. És lehetne számos további példát felsorolni. Mindez arra mutat, hogy a tudomány a mi területünkön is termelőerővé válik, s ez szükségessé teszi kutatómunkánk még jobb megszervezését és az eddiginél sokkal gyorsabb ütemű fejlesztését. Fenyőmag vizsgálatok Dr. I A E J A I Z O l T i N A tématervi fenyőmag vizsgálatok gyakran szolgáltatnak olyan adatokat is, amelyek közlésére a témával kapcsolatos beszámolókban sem hely, sem összefüggésbeli lehetőség nincs, pedig ezek a melléktermékek" többnyire közvetlen gyakorlati felhasználásra valók. Ezért most összegyűjtve, egyéb kisebb fenyőmag vizsgálatok társaságában kerülnek közreadásra. Erdeifenyő magkihozatal gyors becslése A magtermésbecslés a várható termés mennyiségi viszonyairól nyújt felvilágosítást. Megállapítja, hogy a kérdéses fafaj hektáronként mennyi termés-
Az erdészeti kutatás 10 éve
Népgazdasági érdek, hogy az erdőkből, fásításokból kikerülő faanyag rendeltetésszerűen, a legmegfelelőbb módon kerüljön felhasználásra. Az erdőgazdálkodástól függő faipar csak így tudja zökkenőmentesen
Fenyőmag vizsgálatok
A vad károsítása elleni mechanikai védekezés terén a papírbekötéssel, s a homoktakarással értünk el jó eredményeket. Ez évben kezdte meg működését az erdővédelmi jelzöszolgálat. Az erdészetekből havonta
Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében
Faállományok fatermőképességének vizsgálata a termőhely függvényében Bidló András, Heil Bálint, Kovács Gábor, Patocskai Zoltán Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék Földhasználati
Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba
Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást
Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!
1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu
A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése
A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarországon csak néhány hektár Cedrus
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került
Az erdei avar széntartalmának becslése
Az erdei avar széntartalmának becslése Führer Ernő NAIK ERTI Szeminárium 3. Sárvár, 215. november 19. globális klímaváltozás TERMŐHELY- VÁLTOZÁS klímaparaméterek változása termőhelyi feltételek változása
A HOMOKI ERDEIFENYVESEK TÖRZSSZÁMA ÉS FATERMÉSE
634.0.241. Pinus A HOMOKI ERDEIFENYVESEK TÖRZSSZÁMA ÉS FATERMÉSE DR. SÓLYMOS REZSŐ A nagyalföldi erdőssztyepp klímájú futóhomok és gyengén humuszos homok talajokon létrehozott erdeifenyö fiatalosok fatermése
Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei
erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 1 Feltételek Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei NY. SZ.: 1-12318/01 erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 2 2 erdotuz feltetel.qxd
Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel
Nemesnyár ipari faültetvény Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Mi jellemzi az ültetvényt? Kimagasló jövedelmezőség, alacsony kockázat, növekvő piaci kereslet Rendelkezésre áll: egyszeri beruházási
SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez
SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai
Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány
Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány Alföldi erdőterületeink jelentős része: száraz, gyenge termőképességű, kedvezőtlen vízgazdálkodású Hazai talajaink: 43%-a kedvezőtlen
ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés
1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása
A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása Készítette: Ádám Dénes Okl. erdőmérnök Igazságügyi szakértő www.erdoszakerto.hu Tartalom Helyszín Domborzat Termőhely Erdőállomány
ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN
LEJTŐS TERÜLETEK ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN az utóbbi 27 év alatt fontos intézkedéseket tettek az erdőgazdálkodás javítására
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Nyugat-Magyarországi Egyetem Doktori (Ph.D) értekezés tézisei FAFAJ-ÖSSZEHASONLÍTÓ KÍSÉRLETEK ÉRTÉKELÉSE Kondorné Szenkovits Mariann Sopron 2007 Doktori Iskola: Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási
A Mátrafüredi Kísérleti Erdészet munkájáról
nát fejlesztve érjék el a fatömegnövekedés kulminációjának idejét. így tehát az erőteljesebb pozitív irányú gyérítések idejét a 20 40 éves kor közé helyes áttenni, mivel ez szolgálhat a legnagyobb eredménnyel.
5f!J. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 5f!J. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Pilisi Parkerdő Zrt. tevékenységéről
Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatgyűjtések és Adatátvételek. adatszolgáltatóinak meghatározása. Országos Meteorológiai Szolgálat
Tipus: = adatgyűjtés AÁ, adatátvétel 1066 1254 1255 1256 1257 1259 Levegőtisztaság-védelmi adatok Beszámoló az erdősítésekről és a fakitermelésről Erdővédelmi kárbejelentő lap Jelentés az erdészeti szaporítóanyagokról
AZ AKÁCTERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK BIOLÓGIAI ALAPJAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZÁZAZ TERMŐHELYEKRE
AZ AKÁCTERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK BIOLÓGIAI ALAPJAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZÁZAZ TERMŐHELYEKRE A fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) hazánk legjelentősebb gyorsan növő állományalkotó fafaja, amely erdeink
Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt
Újabb módszerek az erdészeti termőhely minősítésben Rásó János Csiha Imre Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás Gyenge adottságú és szárazodó
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Erdőgazdaságaink nyár és fehériűz törzsanyatelepeinek állapota
tikai szempontoknak elsődlegesen kell érvényesülnie, mind gyakoribbak lesznek, - foglalkoznunk kell ezzel és meg kell oldanunk, a természet szépségeit felhasználva, a természetes tájba beleilleszkedve,
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
Az Erdészeti Tudományos Intézet évi kutatási terve DR. K E R E S Z T E S I B Í 1 A
Az Erdészeti Tudományos Intézet 1966-70. évi kutatási terve DR. K E R E S Z T E S I B Í 1 A Az Országos Távlati Tudományos Kutatási Terv 33. sz., Az erdőgazdálkodás és faipar fejlesztése" című fő feladatának
Duna Stratégia Zöld minikonferencia október 8. A talajvízforgalom szerepe és jelentősége változó világunkban
A talajvízforgalom szerepe és jelentősége változó világunkban Tóth Eszter MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet Pannon Egyetem Földünk klímája 10 millió évvel ezelőttől napjainkig Forrás: met.hu Az elmúlt
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.
A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó
Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén
Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén Készítette: Juhász Péter erdőmérnök jelölt Konzulens: dr. Kovács Gábor egyetemi docens Diplomavédés Sopron, 2006 A kutatás céljai: Termőhelyi jellemzők
Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje
Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje Jogosult Erdészeti Szakszemélyzet Általános Továbbképzése 2014.Október 21. Fahasználati műszaki átvételek
SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez
SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. szeptember - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon Barna Tamás 1, KEFAG Rt. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarországon, a száraz termőhelyekre telepített feketefenyvesek
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon
A jelentősebb cédrus előfordulások Magyarországon Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarország száraz termőhelyeire telepített feketefenyvesek pusztulnak.
Szigetköz. A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha
Szigetköz erdőgazd gazdálkodásának jövőjeje A vizsgálat tárgyát képező terület: Dunakiliti-Szap közötti hullámtéri erdők Területük: 3080 ha Miért fontos az erdők jövője? A vízfelületek nélküli terület
Az Országos Erdészeti Egyesület vezetőségválasztó küldöttközgyűlését Keszthelyen rendezi a következő programmal:
A védőerdő telepítés terén folyó kutatómunkát a volgográdi erdészeti kutató intézet évek óta koordinálja és kiadványban teszi közzé a Szovjetunióban és az európai szocialista államokban. Az intézet vezetője,
BEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok.
SZIKI KOCSÁNYOS TÖLGY ÁLLOMÁNYOK TERMÉSZETKÖZELI FELÚJÍTÁSI KÍSÉRLETEI A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI MELLETT Kamandiné Végh Á. Csiha I. Keserű Zs. Erdészeti Tudományos Intézet E-mail: erti@erti.hu Debrecen;
AZ ERDŐK SZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATA ÁLLOMÁNYTÍPUSOK ÉS FATERMESZTÉSI MUNKASZAKASZOK SZERINT
6..6 GÁSPÁR-HANTOS GÉZA AZ ERDŐK SZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATA ÁLLOMÁNYTÍPUSOK ÉS FATERMESZTÉSI MUNKASZAKASZOK SZERINT Az erdőrendezés fejlesztése során arra törekszünk, hogy az üzemterv felsználói olyan adatokhoz,
A magyarországi termőhely-osztályozásról
A magyarországi termőhely-osztályozásról dr. Bidló András 1 dr. Heil Bálint 1 Illés Gábor 2 dr. Kovács Gábor 1 1. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék 2. Erdészeti Tudományos Intézet
Erdővédelmünk évi helyzete és az évi feladatok
(Nyírségi, Hajdúsági és Szolnok megyei) és ezeken felül a Balatonfelvidéki Áll. Erdőgazdaság. A leghosszabb kerítést 54 km-t az új Délsomogyi, 47 km-t a Gödöllői és 41 km-t a Dunaártéri Áll. Erdőgazdaság
VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK
A műtrágyázás üzemi számításának menete 1. A gazdaság (tábla) talajtípusának meghatározása és szántóföldi termőhelyi kategóriákba sorolása 2. A táblán termesztendő növény termés-mennyiségének mennyiségének
FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés. EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet
FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet Az EMVA tengelyei A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének növelése. A természeti környezet és
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Az erdőterület nagysága, az erdőtelepítések eredményeként tovább növekedett.
Miniszteri tájékoztató Magyarország erdőállományának főbb adatairól az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 21. -ának (9) bekezdése alapján 1 Az erdővagyon
TÁJÉKOZTATÓ. a Dunán 2009. tavaszán várható lefolyási viszonyokról
VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. Vízgazdálkodási Igazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat TÁJÉKOZTATÓ a Dunán 29. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Erdei élőhelyek kezelése
Erdei élőhelyek kezelése Pro Silva. Dr. Katona Krisztián SZIE VMI Út a szálalásig Szálalás úttörői a francia Adolphe Gurnaud (1825-1898) és a svájci Henri Biolley (1858 1939) voltak. Dauerwald, az örökerdő
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási
AZ ÖRÖKERDŐ GAZDÁLKODÁS TAPASZTALATAI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA MÁRCIUS SOPRON, MAGYARORSZÁG
Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Pilisi Parkerdő Zrt. AZ ÖRÖKERDŐ GAZDÁLKODÁS TAPASZTALATAI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22. SOPRON, MAGYARORSZÁG Bevezetés Két fő erdőművelési
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
Biomassza termelés és hasznosítás az Észak-Alföldi Régió településein Szénégető László
Biomassza termelés és hasznosítás az Észak-Alföldi Régió településein Szénégető László Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Megújuló energiatermelés hazai lehetőségei Kiváló biomassza- és földhőtermelés
ÜLTETVÉNYSZERŰ NYÁRFATERMESZTÉS A HAJDÚNÁNÁSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN
634.0.627.9 Mészáros István ÜLTETVÉNYSZERŰ NYÁRFATERMESZTÉS A HAJDÚNÁNÁSI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN A Hajdúnánási Állami Gazdaságnak Hajdúböszörmény határában fekvő területét korábban ősgyep borította, amely
Akáctermesztési modellek
számára. Díszfaként a szélsőségesen száraz és a felszínig nedves termőhelyek kivételével mindenütt ültethető. Salix álba cv. 'Sárvár V fűz. Az ERTI sárvári kísérleti állomása szelektálta.. Koronája keskeny,
Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén
Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Szereplők, érdekcsoportok A problémákat csak
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi
Erdőtelepítések létrehozási költségértéke szűkített önköltségen, géppel járható terepen, p = 4 %, országos átlagadatok
Erdőtelepítések létrehozási költségértéke szűkített önköltségen, géppel járható terepen, p = 4 %, országos átlagadatok - 2017. Akác csemete 255 000 370 552 437 374 471 821 490 694 510 322 530 735 573 804
A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI
Dr. Szmorad Ferenc erdőmérnök, természetvédelmi szakértői tevékenységet végző egyéni vállalkozó A KÖZÖSSÉGI JELENTŐSÉGŰ ERDŐS ÉLŐHELYTÍPUSOK FENNTARTÁSÁNAK KÉRDÉSEI ÉLŐ ERDŐ KONFERENCIA 2017. MÁRCIUS 21-22.
FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)
verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Erdésztechnikus szakma i képzéséhez OKJ szám: 54 623 02 Évfolyam: 1/13. évfolyam Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely neve, címe: Gyakorlati
A folyamatos erdőborítás bevezetése az erdészeti gyakorlatba
A folyamatos erdőborítás bevezetése az erdészeti gyakorlatba Üzemi tapasztalatok a Pilisi Parkerdőben Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Történeti áttekintés Erdőanyai Szálalóvágás a
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2018. szeptember kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. június kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrajzi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízrajzi Osztálya
A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE
Ö4.0.4/4 Fraxinus A KŐRISÁLLOMÁNYOK ERDŐNEVELÉSI MODELLJE KOVÁCS FERENC Magyarország erdőterületének,6%-át kőrisek foglalják el. A kőris a hegyvidéki bükkösök legfontosabb elegyfája. A kőris a síkvidéken,
Igényeim: Royal Burgundy japán díszcseresznye / Prunus serrulata Royal Burgundy Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim
Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen, teljes
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. február - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. augusztus Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
Klorózis megszüntetése karácsonyfatelepen
mennyiséget tíz erdőgazdaság gyűjtötte be; valószínű, hogy Marjai Zoltánnak Az Erdő 1960. 2. számában közölt tanulmányában évi 1500 kg-ra becsült országos magszükséglet előállításához szükséges 234 q toboz
2-1-4. Bodrogköz vízgyűjtő alegység
2-1-4 Bodrogköz vízgyűjtő alegység 1 Területe, domborzati jellege, kistájak A vízgyűjtő alegység területe gyakorlatilag megegyezik a Bodrogköz kistáj területével. A területet a Tisza Zsurk-Tokaj közötti
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
AKÁCFAJTÁK FATERMÉSÉNEK VIZSGÁLATA
630*653 AKÁCFAJTÁK FATERMÉSÉNEK VIZSGÁLATA LESSÉNYI BÉLA DR. RÉDEI KÁROLY Az országban egyre több helyen létesült, ill. létesülnek akácfajtákból termesztési kísérletek. Ezek kiértékelése során, valamint
Versenyképességi és Kiválósági Együttműködések - VKE Konzorcium VKE
LIII. FAGOSZ Faipari és Fakereskedelmi Konferencia Balatonszemes, 2017. október 25-26. MAGAS AKÁC C IPARIFA KIHOZATAL ÚJ TERMESZTÉSTECHNOL STECHNOLÓGIÁVAL, GYORSNÖVÉSŰ TURBO OBELISK FAJTÁKKAL Dr. Bach
A KOCSÁNYTALAN TÖLGYRE ÉS A CSERRE VONATKOZÓ ÖKONÓMIAI VIZSGÁLATOK
634. 0. 653 Quercus A KOCSÁNYTALAN TÖLGYRE ÉS A CSERRE VONATKOZÓ ÖKONÓMIAI VIZSGÁLATOK DR. MÁRKUS LÁSZLÓ Hazánk erdeinek kb. egyharmad része tölgy és cser. A két fafajnak ökonómiai teljesítménye igen jelentős
Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben
Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben 2013 július 16-án több mint százan vettek részt a Gyümölcstermesztési
TEMATIKUS TERV. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva.
1. számú melléklet (Forrás: K.B) TEMATIKUS TERV Téma: Az őszi búza termesztése. Oktatási cél: Az őszi búza termesztésének enciklopédikus tárgyalása a Gazda I. képzésnek megfelelően koncentrálva. Nevelési
A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság évi erdőgazdálkodási értékelése
A NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2012. évi erdőgazdálkodási értékelése 1. Általános információk A NYÍRERDŐ Zrt. (a továbbiakban: Társaság) Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-
A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában
A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A vöröshagyma a hazai és a nemzetközi piacokon is folyamatosan, egész évben igényelt zöldségfélénk. A fogyasztók ellátása részben friss áruval, de
Dr. SZŐKE LAJOS. főiskolai tanár. A helyi meteorológiai mérések szerepe és alkalmazása a szőlő növényvédelmében
Dr. SZŐKE LAJOS főiskolai tanár A helyi meteorológiai mérések szerepe és alkalmazása a szőlő növényvédelmében 37.Meteorológiai Tudományos Napok Az agrometeorológia kihívásai és helyzete Magyarországon
SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez
SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai
Opponensi vélemény. Gyuricza Csaba: A talaj és környezetminőség javítása és fenntartása növénytermesztési módszerekkel c. MTA doktori értekezéséről.
Opponensi vélemény Gyuricza Csaba: A talaj és környezetminőség javítása és fenntartása növénytermesztési módszerekkel c. MTA doktori értekezéséről. A növénytermelés alapvető feladata hagyományosan az élelmiszer-és
A változatosság, min t a természet egyik legfontosab b jelensége : GONDOLATOK A FATERMÉS I TÁBLÁK É S FÜGGVÉNYE K ALKALMAZÁSÁHOZ
A változatosság, min t a természet egyik legfontosab b jelensége : GONDOLATOK A FATERMÉS I TÁBLÁK É S FÜGGVÉNYE K ALKALMAZÁSÁHOZ DR. SOMOGYI 630*52 ZOLTÁN Az erdőgazdálkodás mindennapi segédeszközei a
Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30 - i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. január 30 - i ülésére Tárgy: A Farkas erdő pihenő- és emlékparkká történő kialakításához szükséges döntések meghozatala Az előterjesztést készítette:
PEAC SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET,
PEAC SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET, BADACSONY BESZÁMOLÓ JELENTÉS A szőlőültetvényben, kisparcellás kísérlet keretében, a Symbivit nevű, mikorrhiza gombát tartalmazó mikrobiológiai készítmény vizsgálatának
Igényeim: Fehér virágú japán díszcseresznye / Prunus serrulata Shirotae Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim. zoldvilag.info.
Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen teljes pompámat
Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére
Az erdı és az éghajlat közötti kölcsönhatás számszerősítése tekintettel az éghajlatváltozás érvényesülésére Führer Ernı 1, Horváth László 2, Jagodics Anikó 1, Juhász István 1, Machon Attila 2, Marosi György
500-ak Klubja eredmények őszi búzában
00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek
Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek
Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 400 600 m tszf. magasságban zonális, alacsonyabb térszineken is előfordul zárt völgyaljakban, északi lejtőkön Termőhely: Hűvös, párás mikroklíma, üde talajok, optimálisan
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
OKJ Erdésztechnikus
SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdaság szakmacsoport XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás ágazat OKJ 54 623 02 Erdésztechnikus Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK PP16 SZP SZAKGIMNÁZIUM - ERDÉSZTECHNIKUS A szakképesítés
A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt.
A Trifender alkalmazása a burgonyában. Készítette: Osváth Zoltán email:osvathz@enternet.hu A Trifender egy hiper parazita gomba, amely készítmény a Trihoderma asperellum gomba egy agresszív törzsét tartalmazza.
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65
Makroklíma, mezoklíma, mikroklíma. Makroklíma, mezoklíma, mikroklíma. Klimatológiai skálák. Mikroklíma jellemzői:
Makroklíma, mezoklíma, mikroklíma Klimatológiai skálák A légkörre olyan jelenségek jellemzőek, amelyek térbeli és időbeli kiterjedése széles spektrumot ölel át. Így különböző klimatológiai skálákat különböztethetünk