Összefoglaló ismertetés
|
|
- Gabi Némethné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az állati eredetű élelmiszerek egységes mikrobiológiai követelményrendszerének kialakítására és a vizsgáló módszerek szabványosítására irányuló hazai törekvések ( ) Összefoglaló ismertetés SZAKÁL SÁNDOR és BÍRÓ GÉZA B udapest Fővárosi Állategészségügyi és Élelm iszer Ellenőrző Állomás és Á llatorvostudom ányi Egyetem Élelmiszerhigiéniai Tanszéke, B udapest Érkezett: február 2. Az állati eredetű élelmiszerek mikrobiológiai vizsgálatával foglalkozó hazai szakemberek csakúgy mint az ilyen szempontból fejlettnek tekintett országokban világszerte az elmúlt két évtizedben figyelemre méltó elméleti és gyakorlati munkát végeztek. Ez főként a nemzetközi élelmiszer-forgalom nagymérvű kiterjedése folytán, az egységes hazai és nemzetközi mikrobiológiai követelményrendszer kialakításában és az ettől elválaszthatatlan egységes laboratóriumi vizsgálati metodika kidolgozásában jutott kifejezésre. Időszerűnek tartottuk az eddigi jelentős munka vázlatos összefoglalását, főként az élelmiszer-vizsgálattal foglalkozó azon szakemberek részére, akiknek szűkebb munkaterületétől ez a tevékenység mind ez ideig távolabb esett, viszont az élelmiszervizsgálat és -ellenőrzés most végrehajtott szervezeti korszerűsítésének eredményeként a jövőben ezzel a területtel is feltételezhetően behatóbban kell majd foglalkoznak. A hús és a húskészítmények mikrobiológiai szempontból történő elbírálása rendszerének alapjait Csiszár és Takács már 1960-ban lefektették (2). Ebben a közleményben adták meg a hazai szakirodalomban elsőként a húsok és a húskészítmények természetes és járulékos mikroflórájának fogalmi meghatározását. Ez utóbbin belül egyértelműen kifejtették a nem kivánatos külső szennyeződést jelző (indikátor és fekál-indikátor) mikroflóra szerepét és jelentőségét is. Egyúttal nyomatékosan kihangsúlyozták, hogy semmiképpen sem helyeselhető az élelmiszereket mereven és kizárólagosan csak a mikrobaszámok alapján bírálni és minősíteni. Rámutattak arra a szoros összefüggésre, amely az alkalmazott metodika és a kapott eredmény között fennáll, és a módszeren belül külön is hangsúlyozták a tápközeg összetételének és vegyhatásának, valamint a mikrobatenyésztés hőmérsékletének mint meghatározó mikroökológiai tényezőknek - különleges jelentőségét. Ugyancsak kiemelték az érzékszervi kép fontosságát, valamint, hogy a mikrobiológiai állapottal egyidőben és gyakorlatilag azonos súllyal kell figyelembe venni a kémiai makro- és mikroösszetételt, valamint a vegyi eredetű külső szennyeződések szerepét, ami ebben az időpontban még nagyon előremutató gondolatnak számított. Takács 1961-ben már részleteiben kifejtette véleményét a főtt húskészítményeknek mikrobiológiai határértékek alapján való minősítése és eltarthatóságuk közötti összefüggésről (39), majd 1968 és 1974 között további három közleményben (43, 44, 47) ismételten leszögezte álláspontját ugyanezen témában, de egyre mélyebb összefüggéseket tárva fel, amelyek a későbbiekben egyik alapját képezték főként a fagyasztott élelmiszerek tekintetében az élelmiszerek mikrobiológiai vizsgálatá- 4 Élelmiszervizsgálati Közlemények 85
2 ^yn^nm őstteserorzöl^wizeíköz^^^m SF^^í^ETeím isze^i^likrobiológia i Követelményeit Megállapító Nemzetközi Bizottság) kiadványnak és az erre a kiadványra épülő évi hazai élelmezés-egészségügyi jogszabálynak (71). Az alapproblémát az élelmezés-egészségügyi mikrobiológiai minősítést a 60-as és 70-es években az állategészségügyi szolgálat élelmiszerhigiéniai laboratóriumainak munkatársai számos részfeladatra felbontva részleteiben is kidolgozták. Ezek közül külön említést érdemelnek azok a munkák, amelyeket Takács előbb a töltelékes húskészítményekre (39, 40), majd Kovács és Takács a szárítással, sózással és füstöléssel tartósított kolbászféleségekre (6, 54), illetve Takács részben Wirth-te\ és Leistner-rel közösen a teljes- és félkonzervekre nézve végzett (37, 51, 57, 68). Hasonló alapvizsgálatoknak tekinthetők azok a munkák is, amelyekben Dómján és Takács a hőkezelt és nagyiparilag előre csomagolt húskészítmények mikrobiológiai paramétereit megállapították (7) és amelyeket még ezt megelőzően Kulcsár, Perlaki, Schneider és Szakái már 1960-ban zacskós baromfira elvégzett, (8) majd Szakái és Pockenbauer 1979-ben (30), s végül Gönczy 1980-ban (3) hasznosan egészítettek ki a kereskedelmemben vákuumozással előreszeletelten csomagolt húskészítmények speciális higiéniai problémáinak mikrobiológiai következményeivel Takács, Simonffy és Imreh 1968-ban tették közzé a fagyasztott élelmiszereknek mikrobiológiai vizsgálatok alapján való minősítésére vonatkozó eredményeiket (60), amelyeket rövidesen követtek hasonló vizsgálatok a gyorsfagyasztott élelmiszerekre (Takács, Benedek és Imreh, 61), illetve fagyasztott halhúsra és a halkészítményekre, elsősorban az importált eredetüekre (Takács és Imreh, 62), Ez utóbbi témához értékes adalékot szolgáltattak Kiszler és Bíró vizsgálatai (4) fagyasztott tengeri halfiléken. Takács /., Hőnich és Takács J. a friss-hűtött (35), illetve Takács /., Takács J. és Lendvai a fagyasztott vadhússal (36) szemben támasztható mikrobiológiai követelményeket fogalmazták meg. A WHO élelmezés-egészségügyi felvilágosító szolgálata részére Takács ben külön brossúraszerű kiadványban írta le az ételmérgezések megelőzésével kapcsolatos mintavételi és vizsgálati követelményeket, amelyeket a felügyeleti (surveillance) programok megszervezésekor figyelembe kell venni (50). Ugyanezen időszakban a hidegkonyhai termékeken elvégzett nagyszámú vizsgálat azok mikrobiológiai állapotát tárta fel (Pataky, 12, 13; Bense, Lombai és Szakái, 67; Szakái, Lombai és Rockenbauer, 28; Lombai és Rockenbauer, 10). Hasonlóan folytak alapvizsgálat jellegű kutatások az élelmiszer-forgalmazás néhány egyéb, higiéniai szempontból kulcskérdésnek tekinthető problémájának tisztázására, amelyek közül megemlítendőnek tartjuk azokat, amelyeket Perlaki, Schneider és Szakái (14), majd később Szakái és Perlaki (29) végzett a tőkék és a vágódeszkák mikrobiológiai szerepének tisztázására a húst és húskészítményt árusító üzletek, valamint a hús- és vendéglátóipari üzemek higiéniai állapotának megítélésében, majd Szakái és Lombai (26, 27) a gépi szeletelés mikrobiológiai hatásának felmérésére az év különböző szakaszaiban, eltérő hőmérsékleti viszonyok között. Jelentősnek mondhatók azok a sok éves mikrobiológiai vizsgálati eredményeket feldolgozó adatsorok is, amelyek a konzerveknek és félkonzerveknek a forgalmazás során bekövetkező mikrobiológiai és egyéb jellegű meghibásodásainak várható valószínűségével foglalkoztak (Szakái, 25). Megfogalmazták a húskészítmények együttes (komplex), tehát egyidejű érzékszervi, mikrobiológiai és összetételi-technológiai elbírálásának és minősítésének követelményét (Szakái, 23), amely gondolat csaknem másfél évtized múlva napjainkban az egységes élelmiszer ellenőrző intézményhálózat létrejöttével vált valóra. A gyakorlatnak jelentettek segítséget azok a vizsgálatok, amelyek azt tisztázták, hogy az eredetileg nagyüzemi tisztítás-fertőtlenítés ellenőrzésére szolgáló, ten Cate által kidolgozott agarkolbászmódszer alkalmas nemcsak középüzemek, de forgalmazó helyek hasonló célú ellenőrzésére is (Perlaki és Szakái, 15). 86
3 Több évig tartó vizsgálatsorozat folyt, amely az enterococcusok jelentőségét, a töltelékes húskészítményekből és a húskonzervekből való kimutathatóságát, valamint az élelmiszerekből kitenyésztett enterococcus-törzsek egérpathogenitását tisztázta, s amely kutatások során vizsgálatokat végeztek a különböző enterococcus-kimutatási metodikák objektív összehasonlítására (Pusztai, 19, 20; Pusztai, Biró 21; Pusztai, Vetési, 22). Az itt elvégzett vizsgálatok hozzájárultak a nem specifikus (fakultatív) élelmiszer-fertőzések oktanának tisztázásához is (Pusztai, 17). A mikrobiológiai minősítés kérdéséhez jelentettek hozzájárulást azok az eredmények is, amelyeket a földön és függesztve levágott állatok hüsfelületei mikrobás szennyezettségére kaptak, amikor is meghatározták és összehasonlították a cm2- enkénti mikrobaszámokat mindkét vágási technológiára vonatkozóan (Pusztai, 16), valamint az intravitális tényezők hatását a vágósertés húsának mikrobatartalmára (Pusztai, 18), míg Biró vizsgálatai (1) az Escherichia coli-nak az élelmiszer-mikrobiológiában való meghatározásához szolgáltattak - azóta a gyakorlatba is átment metodikai segítséget. Takács János irányításával részletesen foglalkoztak egy-egy kiemelt fontosságú mikroba (mikrobacsoport) élelmiszerhigiéniai követelményrendszerének meghatározásával, így többek között - az Escherichia coli és a coliform baktériumok víz- és élelmiszer-higiéniai jelentőségével (46), a coliform baktériumok és a szalmonellák közötti összefüggéssel (6), valamint a kiegészítő bakteriológiai húsvizsgálat során a Clostridium-nemzetségbe tartozó anaerob csírák előfordulásával és ennek a vágóállat íogyaszthatósága szempontjából való megítélésével (64, 66). Úttörő az a munkásság, amelyet az élelmiszer-mikrobiológiai kutató helyek a laboratóriumi vizsgálati módszerek fejlesztésében végeztek. Az alapkoncepció ebben a kérdésben egyértelmű volt, nevezetesen az, hogy a gyakorlat próbáját kiállni képes követelményrendszer felállítása kizárólag korszeréi vizsgáló módszerek alkalmazásával érhető el. Takács metodikafejlesztő tevékenysége két fő területen realizálódott; egyrészt állandóan újabb és újabb mikrobatenyésztési és identifikálási módszerek kidolgozásában, illetve a meglevők kritikus értékelés utáni átvételében, vagy elvetésében, másrészt az egyes mikrobák és mikrobacsoportok kimutatását célzó komplex vizsgálati rendszerek kimunkálásában és azoknak a gyakorlatba való bevezetésében. A továbbiakban a teljesség igénye nélkül szinte csak címszerűen soroljuk fel azokat a metodikafejlesztő tevékenységeket, amelyeket 1960 és 1980 között Takács János személyes részvételével, illetve szellemi irányításával végeztek. Ezek a tevékenységek elsősorban két fő témakör köré csoportosultak. Közülük az egyik az Enterobacteriaceae-család és ezen belül is elsősorban a szalmonellák megbízható, gyors kimutatása és azonosítása, míg a másik az anaerob csírák és közülük is főként a Clostridium-nemzetség vizsgálati metodikájával összefüggő kérdések ben a hazai élelmiszer-mikrobiológiai laboratóriumokban bevezetésre került a Salmonella-diagnosztikát nagymértékben meggyorsító Ot- és R-fágpróba (42), amelynek egy évtizedes alkalmazása igen sok hasznos tapasztalatot hozott felszínre (Nagy Gy. és Takács, 52). Ugyancsak a szalmonella-diagnosztika tökéletesítéséhez járult hozzá a fajlagos állati paratífuszokat előidéző szalmonelláknak a lizin-dekarboxiláz-próbában való viselkedésének feltárása (Takács, 45) is. A szalmonellák kimutatása mellett különösen az Escherichia coli és az ún. coliform baktériumok elkülönítésére kidolgozott egyszerű és gyors metodika hozott jelentős, főként az élelmiszeripari üzemek által felhasznált ivóvíz minőségű és ipari vizek vizsgálatában alkalmazott eredményeket (Takács, 46). Az ivóvíz és az élelmiszerek fekáliás eredetű szennyezettségének biztosabb felderítését célozták azok a vizsgálatok is, amelyeket Kovács, Takács és Dómján a termotoleráns coliformok (ún. fekál coliformok) kimutatási metodikájában végeztek (5). A 70-es évek végén Takács, Szita és Lendvai közreműködésével igen fontos és hasznos táptalaj összehasonlító vizgálatok folytak, amelyeknek célja az irodalomban 4* 87
4 leírt és javasolt sokféle tápközegnek és vizsgálati eljárásnak a statisztikai matematika legkorszerűbb számítógépes módszereinek igénybevételével elvégzett kritikája volt. A közvetlen cél itt a tejben előforduló coliform-baktériumok megszámolására leginkább megfelelő szilárd, illetve folyékony tápközeg megtalálása, illetve a leghatékonyabb tenyésztési módszer kimunkálása volt (31, 32, 34). Ugyanezt a vizsgálatsorozatot elvégezték a tej mezofil aerob összcsíraszámára vonatkozólag is (33). Itt említjük meg, hogy még az ötvenes évek második felében kidolgozták és 1960-ban publikálták az összcsíra-meghatározás viszonylag egyszerű, az egyes laboratóriumok táptalajkonyháin könnyen előállítható, s ugyanakkor jól összehasonlítható eredményeket szolgáltató, egységes összetételű szilárd táptalajait (38), amelyek közül az ún. Takács-féle standard zselatinos alapagar a hazai élelmiszerhigiéniai és egyéb élelmiszer-mikrobiológiai laboratóriumokban mindmáig általánosan használttá vált. Ugyanez mondható el arról a fejlesztő munkáról is, amelyet 1965 és 1975 között végeztek a klosztridium-diagnosztika tökéletesítése érdekében. Az itt kidolgozott módosított félfolyékony szulfit-agar (11, 58, 59), amely az irodalomban Takács Narayan-féle szulfit-agar néven vált ismertté, ma az anaerob diagnosztika egyik alaptáptalaja. A klosztridiümok szelektív tenyésztésében pedig a Fűzi nyomán kidolgozott, D-cikloszerint tartalmazó különböző lemeztáptalajok (48, 49, 63, 65) jelentettek lényeges módszertani előrehaladást. Takács és Dómján az ICMSF Balkán Duna albizottságának megbízásából elvégezték a Staphylococcus aureus szelektív kimutatására szolgáló különböző szilárd és folyékony tápközegek összehasonlító vizsgálatát, így többek között a nemzetközi előírásokban szereplő Baird-Parker-féle lemeztáptalaj és a Giolitti- Cantoni-íé\e tellurit-leves összehasonlítását, más, egyszerűbb tápközegek teljesítőképességével vetve azokat egybe (55, 56). Takács, Lombai, Katona és számos orvosmikrobiológus, közülük kiemelten Ormay és Milch elvégezték a tőgyeredetű Staphylococcus aureus-törzsek összehasonlító vizsgálatát, ami a szorosabb értelemben vett mikrobiológiai kimutatás mellett kiterjedt az enterotoxinok és a baktérium-fágok tipusmeghatározására is, és világviszonylatban ilyen szempontból egyedülállónak és úttörőnek minősíthető (9). Hasonló munkát végzett az enterococcus-diagnosztikában Kovács és Takács (53). Az állati eredetű élelmiszerek mikrobiológiai vizsgálatával foglalkozó szakembereknek az eddigiekben összefoglalni megkísérelt sokirányú problémafeltáró és metodikafejlesztői munkásságára számos nemzetközi és hazai szervezet is felfigyelt, és azt saját tevékenységébe is bekapcsolta. Nem csupán a már többször említett ICMSF, (amelynek 20 tagú főbizottságában Takács és Ormay személyében egy időben két magyar tagja is volt), hanem az ENSZ szakosított szervei is, köztük a FAO/WHO közös Codex Alimentarius Bizottsága, a Nemzetközi Szabványosítási Szervezet (ISO), valamint a KOST Élelmiszeripari Állandó Bizottsága (előbbiekben Vas, Takács és Ormay, utóbbiban Kovács képviselte, illetve képviseli hazánkat). A Magyar Szabványügyi Hivatal kezdeményezésére 1974-ben megkezdődött a húsok és húsalapú élelmiszerek mikrobiológiai vizsgálati módszereinek szabványosításával foglalkozó ún es munkabizottság tevékenysége, amely Takács, majd Ormay irányításával 1974 és 1980 között 19 különféle mikrobiológiai metodikai (általános, mintavételi és vizsgálati) szabványt dolgozott ki és fogadott el. Ennek a munkának elvi alapjait Takács már korábban lefektette (43, 44, 47, 48). Ezek képezik jelenleg a hazai élelmiszer-mikrobiológiai rutinvizsgálati tevékenység alapját (69). Az ezen szabványok alapjául szolgáló munkajavaslatokat a nemzetközi (ISO) ajánlások és a hazai laboratóriumi gyakorlat egységbe ötvözésével Szakái végezte el. A szabványos magyar mikrobiológiai módszereket legfontosabb külkereskedelmi partnereink illetékes hatósági szervei az export-import forgalomban általánosan mértékadónak fogadják el. 88
5 IRODALOM (1) Biró G.: M agy. Ao. L apja, 22, 533, (2) Csiszár V., Takács J. : M agy. Áo. Lapja, 15, 233, (3) Gönczy Z. : ÉVI K E, 27, 23, (4) Kiszler Gy., Biró G.: M agy. Áo. Lapja, 26, 212, (5) Kovács S., Takács J., К -né Dómján H.: 20 éves a HÄESZ, Bp., p. (6) Kovács S., Takács J.: M agy. Áo. Lapja, 34, 475, (7) К -né Dómján H., Takács J.: H úsipar, 26, 168, (8) Kulcsár P., Perlaki M., Schneider L., Szakái S.: M agy. Áo. L apja, 15, 376, (9) Lomhái Gy., Jánosi L., Katona F., Ormay L., M ilch H., Takács J. : M agy. Áo. Lapja, , és Arch. Lebensm ittelhyg., 31, 206, (10) Lomhái Gy., T. Rockenbauer Á.: M agy. Áo. Lapja, 35, 620, (11) Narayan, K. G., Takács J. : A cta Vet. Acad. Sei. H ung. 16, 45, (12) Pataky M.: ÉV IK E, 12, 146, (13) Pataky M.: M agy. Áo. Lapja, 24, 155, (14) Perlaki M., Schneider L., Szakái S.: M agy. Áo. Lapja, 15, 85, (15) Perlaki M., Szakái S.: M agy. Áo. Lapja, 26, 696, (16) Pusztai S.: M agy. Áo. Lapja, 18, 244, (17) Pusztai S.: M agy. Áo. Lapja, 22, 410, (18) Pusztai S.: M agy. Áo. L apja, 23, 524, (19) Pusztai S.: M agy. Áo. Lapja, 24, 593, (20) Pusztai S.: M agy. Áo. Lapja, 24, 597, (21) Pusztai S., Biró G.: M agy. Áo- Lapja, 20, 319, (22) Pusztai S., Vetési F.: M agy. Áo. Lapja, 27, 639, (23) Szakái S.: M agy. Áo. Lapja, 24, 601, (24) Szakái S.: M agy. Áo. Lapja, 25, 665, (25) Szakái S.: Konzerv- és Paprika-ipar különsz. 6. (26) Szakái S., Lomhái Gy.: ÉVI K E, 18, 287, (27) Szakái S., Lomhái Gy.: M agy. Áo. Lapja, 28, 41, (28) Szakái S., Lomhái Gy., T. Rockenbauer Á.: Foods as an ecological environm ent for pathogenic and index microflora. 10 n Int. Symp. on Food Microbiol, and Hyg. Vol pp. (29) Szakái S., Perlaki M.: M agy. Áo. Lapja, 24, 133, (30) Szakái S., T. Rockenbauer A.: M agy. Áo. Lapja, 34, 529, (31) Szita G., Takács J., Lendvai I.: M agy. Áo. Lapja, 34, 51, (32) Szita G., Takács J., Lendvai /. : M agy. Áo. L apja, 34, 55, (33) Szita G., Takács J., Lendvai I.: Magy. Áo. Lapja, 35, 25, (34) Szita G., Takács J., Lendvai I.: M agy. Áo. Lapja, 35, 75, (35) Takács I., Hőnich M., Takács J.: M agy. Áo. Lapja, 34, 299, (36) Takács /., Takács J., Lendvai 1.: M agy. Áo. Lapja, 34, 303, (37) Takács J.: M agy. Áo. Lapja, 14, 343, (38) Takács J.: Magy. Áo. Lapja, 15, 331, (39) Takács J.: Mh. Vet.-M ed., 16, 704, (40) Takács J. : M agy. Áo. Lapja, 18, 159, és A cta V et. Acad. Sei. H ung. 14, 15, (41) Takács J.: K and. ért. tézisei, Bp., (42) Takács J.: M agy. Áo. Lapja, 19, 127, (43) Takács J. : A V I1. Élelm iszerip. T ud. Üléssz. előad, és korref. M É T E, I. köt p. (44) Takács J.: H úsipar, 17, 5, (45) Takács J.: Magy. Áo. Lapja. 23, 255, és Acta Vet. Acad. Sei Hung., 18, 19, (46) Takács J.: M agy. Áo. Lapja, 23, 38, (47) Takács J.: Fleischw irtschaft, 49, 193, (48) Takács J.: M agy. Áo. Lapja, 27, 275, (49) Takács J.: A cta Vet. Acad Sei. H ung., 20, 64, (50) Takács J.: W HO Techn. Report Ser. No Genova, (51) Takács J.: Konzerv- és Paprikaipar, különsz. 52. (52) Takács J., B. Nagy Gy.: M agy. Áo. Lapja, 28, 161, és A cta Vet. A cad. Sei. H ung. 23, 95, (53) Takács J., Kovács S.: A cta V et. Acad. Sei. H ung. 20, 63, (54) Takács J., Kovács S.: Husip. term ékek minőségszabályozása és minőségellenőrzése c. kiadványban, ÁHT Minőségeik Oszt., (55) Takács J., Kovács S.-né: MTA K út. Besz. Rövid Összefogl., Bp., (56) TakácsJ., К Dómján H.: Acta Microbiol. Acad. Sei. Hung., 22, 230, (57) Takács J., Leistner, L. W irth, F.: Fleischw irtschaft, 50, 216, (58) Takács J., Narayan K. G.: M agy Áo. Lapja, 20, 211, (59) Takács J., Narayan, К. G.: Magy. Áo. Lapja, 20, 564, (60) Takács J., Sim onffy Z., Z. Imreh E.: M agy. Áo. Lapja, 23, 517, és A cta. Vet. A cad. Sei. H ung. 19, 29, (61) Takács J., Z. Imreh E., Benedek L. : Magy. Áo. Lapja, 28, 157, (62) Takács J., Z. Imreh E.: Magy. Áo. Lapja, 28, 285, (63) Takács J., Z. Imreh E.: M agy. Áo. Lapja, 28, 680, (64) Takács J., Z. Im reh E.: Acad, of A gricult, and Silvicult. Sei-, P asteur Inst., B ucharest,
6 (65) Takács J., Z. Imreh E.: A cta Vet. Acad. Sei. H ung., 25, 283, (66) Takács J., Z. Imreh E.: M agy. Áo. L apja, 32, 361, (67) T. Bense G., Lombai Gy., Szakái S.: M agy. Áo. Lapja, 29, 849, (68) W irth, F. Takács J., Leistner, L.: Fleischw irtschaft, 57, 923, (69) : Az MSZ 3640-es szabványsorozat (H úsok és húsalapú élelmiszerek m ikrobiológiai vizsgálatai) ( ) (70) : M icroorganisms in Foods. ICMSF. L III. köt. Univ. of Toronto Press. Toronto B uffalo London (71) : 6/1978. (V II. 14.) EüM sz. egészségügyi m iniszteri rend. (Az élelmiszerek m ikrobiol. szennyeződésének elhárításáról) Eü. Közlöny, 28, 902, HAZAI LAPSZEMLE Összeállította: Kacskovics Miklós Láng Z.: A fésüléses paradicsombetakarítással kapcsolatos terményvizsgálatok. Konzerv- és Paprikaipar. 37, 125, Pozsgai J., Csillag A cukorrépa integrált gyomirtása III. A gyomos és gyommentes időszakok hosszának hatása a cukorrépa termés minőségére. Cukoripar. 36, 4, Magyar К.-né: Hazai és külföldi fertőtlenítőszerek hatásosságának vizsgálata. Cukoripar. 36, 27, Sárosiné Tánczos E., Tódor L., Dávid Zöldborsó és paradicsom beltartalmi mutatóinak változása a Titavit kondicionáló szer hatására. Konzerv- és Paprikaipar. 30, 128, Rigó J., Horváthné Mosonyi M., Phat Ngoc Phu, Hegedüsné Völgyesi E.: Főzelék és zöldségfélék diétás rost tartalmának vizsgálata. Konzerv-és Paprikaipar. 30, 143, Parádi L.: Színképző anyagok keletkezése és a mennyiségüket befolyásoló tényezők vizsgálata. Cukoripar. 36, 30, Gasztonyi M., Zetelakiné Horváth K.: A hőmérséklet hatása a zeller és a cékla endo-pg-os bonthatóságára. Konzervés Paprikaipar. 30, 145, Fábri /., Kovács S Konzervek kereskedelmi sterilitásának ellenőrzése a nemzetközi előírások, ajánlások figyelembevételével. Konzerv- és Paprikaipar. 30, 152, Kaffka K., Karl H. Norris, Perédi J., Balogh A.: Napraforgómag, illetve termékek olaj-, fehérje-, rost- és nedvesség-tartalmának egyidejű, gyors meghatározása NIR-technikával. Olaj, Szappan, Kozmetika. 37, 1, Ritter T.-né, Wéber C.: Hazai és külföldi mosószerek összehasonlító vizsgálata. Olaj, Szappan, Kozmetika. 32, Örsi F., Emberné Kárpáti M., Lásztity R., Ábrahámné Szabó Á.: Mesterséges édesítőszerek analitikája. Élelmezési Ipar. 37, 41, Kállay M., Bárdy Gy., Nedelkovits J.: Borok és boripari termékek CN-ion koncentrációjának spektrofotometriás meghatározása. Borgazdaság. 37, 31, Móréné Horkay E., Soós K.: Élelmiszerekkel érintkező mázas edények egészségügyi megítélése a kioldható toxikus nehézfémtartalom alapján. Élelmezési Ipar. 37, 48, Kerelces L.: A cukoripari termékek mikrobiológiai minőségének alakulása. Élelmezési Ipar. 37, 53,
HAZAI LAPSZEMLE. Összeállította: Kacskovics Miklós
HAZAI LAPSZEMLE Összeállította: Kacskovics Miklós Varga J.: Glükóz és fruktóz automata elemzőben történő meghatározása az élelmiszeripari gyakorlatban. Édesipar, 33, 97, 1982 Békés F., Lásztity R., Flidvégi
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Regionális Élelmiszerláncmikrobiológiai Laboratórium
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1533/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Veszprém Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1210/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2)
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2) a NAT-1-1210/2007 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Mezõgazdasági Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály Környezetmikrobiológiai Laboratórium
a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1261/2007 számú akkreditált státuszhoz M.A.H. FOOD-CONTROLL Termelõ, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai vizsgáló laboratóriuma
a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1085/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Észak-magyarországi Regionális Intézete Regionális Mikrobiológiai
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK
INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz
Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi
Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi
a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1280/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi Decentrum/Osztály
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1425/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1425/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Synlab Hungary Kft. Synlab Nyíregyházi Környezetanalitikai Laboratórium (4400 Nyíregyháza,
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1828/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Fővárosi Levegőtisztaságvédelmi Kft. Környezetmikrobiológiai Laboratórium 1153
A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja
A mórahalmi székhelyű SeqOmics Biotechnológia Kft. Élelmiszerbiztonsági Laboratóriuma vállalja élelmiszerek és környezeti minták, ivóvíz valamint kozmetikai szerek szabványos mikrobiológiai módszerekkel
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1765/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: SEQOMICS Biotechnológiai Kft. Élelmiszerbiztonsági laboratórium 6782 Mórahalom,
Ivóvizek mikrobiológiai jellemzői minőségirányítási elvárások
Ivóvizek mikrobiológiai jellemzői minőségirányítási elvárások Reskóné Nagy Mária Wessling Hungary Kft. HUNGALIMENTARIA - 2013. április 16-17. 1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár, Mezőgazdasági Múzeum
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1068/2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz A CUKORKUTATÓ Kft. Vizsgáló Laboratóriuma (1084 Budapest, Tolnai Lajos u. 25.) akkreditált területe I.
Liofilchem Chromatic termékcsalád
Liofilchem Chromatic termékcsalád Kromogénes tápközegek mikrobaazonosításhoz és az antibiotikum rezisztencia vizsgálatához Liofilchem Chromatic Salmonella Szelektív kromogénes tápközeg a Salmonella spp.
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1792/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Tudományos
a NAT-1-1141/2009 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1141/2009 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A FOODMICRO Minõségellenõrzõ, Termékfejlesztõ és Kutató- Mérnöki Szolgáltató Kft.
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1483/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DABIC Dél-Alföldi Bio-Innovációs Centrum Nonprofit Kft. MINŐSÉGVIZSGÁLÓ LABORATÓRIUMA (6600
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-0834/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai Laboratórium (1136 Budapest, Tátra utca 27/b.)
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes előírások jegyzéke
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes előírások jegyzéke ÉLELM ISZER Az élelm iszerekről szóló 1988. évi IV. törvénnyel m ódosított 1976. évi IV. törvény és a végrehajtására kiadott 7/1988. (VI.
a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1007/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Budapest Fõváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Közegészségügyi Laboratóriumi
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1533/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1533/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Veszprémi
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-0834/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH /2014 nyilvántartási számú (4) akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH-1-1483/2014 nyilvántartási számú (4) akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: DABIC Dél-Alföldi Bio-Innovációs Centrum Nonprofit Kft. MINŐSÉGVIZSGÁLÓ
Élelmiszer-higiénia tantárgy (8. 9. 10. félév) Oktatott tantárgy: Óraszám: Vizsgakövetelmények: Oktatási tematika: 8. félév
Élelmiszer-higiénia tantárgy (8. 9. 10. félév) Előtanulmányi feltételek: Mikrobiológia szigorlat Parazitológia szigorlat Toxikológia kollokvium Kórbonctan kollokvium sikeres teljesítése. Oktatott tantárgy:
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1228/2015 1 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Mezőföldvíz Kft. Vízminőség-ellenőrző Laboratórium (Kémiai Részleg: 7030 Paks, Szennyvíztisztítótelep
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (6) a NAH /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (6) a NAH-1-1533/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum Nonprofit Kft. 4 Veszprémi Regionális Élelmiszerlánc-mikrobiológiai
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2)
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT(2) a NAT-1-1007/2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Budapest Fõváros Kormányhivatala, Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve (3),
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke ÉLELMISZER 1995. évi XC. törvény az élelmiszerekrõl 40/1995. (XI. 16.) FM rendelet a Magyar Élelmiszerkönyv kötelezõ elõírásairól Módosítás:
a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1428/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A ÁNTSZ Laboratórium Kft. Komárom-Esztergom Megyei Kémiai Laboratóriuma (2800 Tatabánya, Erdész u. 5-)akkreditált
Nemzeti Akkreditáló Hatóság. BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Hatóság BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1483/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DABIC Dél-Alföldi Bio-Innovációs Centrum Nonprofit Kft. MINŐSÉGVIZSGÁLÓ LABORATÓRIUMA
Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1516/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Védelemegészségügyi
a NAT /2009 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1141/2009 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A FOODMICRO Minõségellenõrzõ, Termékfejlesztõ és Kutató- Mérnöki Szolgáltató Kft.
a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1516/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ Preventív Igazgatóság, Közegészségügyi
-pl. baktériumok és gombák toxinjai, mérgező növények, mérgező állati termékek, növényvédő szerek, különböző szennyező anyagok
ÉLELEM ÚTJÁN TERJEDŐ MEGBETEGEDÉSEK = elfogyasztott ételben, italban levő mérgező hatású anyag (mikroorganizmus, mérgező növény, vegyi anyag) okoz Jellemzői: rövid lappangási idő heveny, robbanásszerű
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1228/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Mezőföldivíz Kft. Vízminőség-ellenőrző Laboratórium (7030 Paks, Szennyvíztisztítótelep 30024
Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1516/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Védelemegészségügyi
A HACCP minőségbiztosítási rendszer
A HACCP minőségbiztosítási rendszer A HACCP története Kialakulásának okai A HACCP koncepció, bár egyes elemei a racionális technológiai irányításban mindig is megvoltak, az 1970-es évekre alakult ki, nem
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Laboratóriumi Decentrum 9024 Győr, Jósika u. 16.
Élelmezés-egészségügyi akkreditált vizsgálatok listája Hús, hús-alapú élelmiszer Élelmiszerek és takarmányok Pseudomonas aeruginosa száma - telepszámolás Pseudomonas aeruginosa kimutatása Coliformok száma
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály TEFONAZ Laboratórium 9024 Győr, Jósika u. 16.
Élelmezés-egészségügyi akkreditált vizsgálatok listája Hús, hús-alapú élelmiszer Élelmiszerek és takarmányok Pseudomonas aeruginosa száma - telepszámolás Pseudomonas aeruginosa kimutatása Enterococcusok
a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdõ és Egészségturisztikai Zrt. Laboratórium (4200 Hajdúszoboszló,
MAGYARORSZÁGI KERESKEDELMI FORGALOMBAN KAPHATÓ TEJIPARI TERMÉKEK HIGIÉNIAI MINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA
MAGYARORSZÁGI KERESKEDELMI FORGALOMBAN KAPHATÓ TEJIPARI TERMÉKEK HIGIÉNIAI MINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA VARGA L. MAJERCSIK D. Nyugat-magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar, Élelmiszer-tudományi
Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1394/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Délzalai Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Laboratórium (8800 Nagykanizsa,
Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1380/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. Laboratórium (4200 Hajdúszoboszló Szt. István park 1-3.) akkreditált
Gyors vizsgálati módszerek a víz mikrobiológiai ellenőrzésében
Gyors vizsgálati módszerek a víz mikrobiológiai ellenőrzésében Reskóné Dr. Nagy Mária WESSLING Hungary Kft. Dömötör Szilveszter Agro-Legato Kft. IDEXX Laboratories, Inc. Központ: Westbrook, Maine, USA
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2015 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1261/2015 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz A M.A.H. FOOD CONTROLL Kft. Mikrobiológiai vizsgáló laboratóriuma (1211 Budapest, Déli Bekötő út 8.) 1
a NAT-1-1379/2008 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1379/2008 számú akkreditált státuszhoz A Regionális Informatika Kft. (1221 Budapest, Ady Endre u. 113/B) akkreditált területe - laboratóriumi
TERMÉKMINŐSÍTÉS ÉS TERMÉKHIGIÉNIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
TERMÉKMINŐSÍTÉS ÉS TERMÉKHIGIÉNIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése Az élelmiszer-biztonság termelési és ellenőrzési rendszereinek áttekintése
Előadó: Tóth Renáta HBM-i KH Élelmiszer-biztonsági és Földhivatali Főosztály
Előadó: Tóth Renáta HBM-i KH Élelmiszer-biztonsági és Földhivatali Főosztály Gyakori hibák Élelmiszer-higiénia Szakképesítés hiánya HACCP-terv Gyártmánylap Jogszabályok ismerete Önellenőrzés Élelmiszer-higiénia
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1449/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az OHKI ORSZÁGOS HÚSIPARI KUTATÓINTÉZET Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelõsségû
MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus
MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 1-2-2001/52 számú előírás Az élelmiszerekben használható édesítőszerek tisztasági követelményei (Módosítás) Specific criteria of purity concerning sweeteners
TERMÉKMINŐSÍTÉS ÉS TERMÉKHIGIÉNIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
TERMÉKMINŐSÍTÉS ÉS TERMÉKHIGIÉNIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Gyakorlat áttekintése Tej és tejtermékek előállításának jó higiéniai gyakorlata Vonatkozó jogszabályok
a NAT-1-1379/2008 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1379/2008 számú akkreditálási ügyirathoz A Regionális Informatika Kft. (1221 Budapest, Ady Endre u. 113/B) akkreditált mûszaki területe - laboratóriumi
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1146/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: BARANYA-VÍZ Víziközmű Szolgáltató Zrt Szigetvári Üzemigazgatóság Szigetvári Vizsgálólaboratórium
a NAT-1-1013/2008 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1013/2008 számú akkreditált státuszhoz A Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. Kutató-Élelmiszervizsgáló és Nyerstej Minõsítõ Laboratóriuma
Körvizsgálatok
2012 Körvizsgálatok - 2012 1) Március 6. Enterococcus faecalis Pseudomonas aeruginosa 2) Május 15. Telepszám (37 C) Escherichia coli 3) Szeptember 10. Enterococcus faecalis Telepszám (22/37 C) 4) November
a NAT-1-1141/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1141/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A WESSLING Hungary Kft. Mikrobiológiai Laboratórium-FoodMicro (1047 Budapest, Fóti út 56.) akkreditált
a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1379/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A REG-INFO Kft. (1221 Budapest, Ady Endre u. 113/b.) akkreditált területe I. Az akkreditált
Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform
Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető Előzmények 1990- BSE Reformok az Európai Unió élelmiszer politikájában egyik alappillér a
Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (7) a NAT-1-1514/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (7) a NAT-1-1514/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 1 Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági
Javaslat A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.10.3. COM(2012) 578 final 2012/0280 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a tejsavnak a szarvasmarhák hasított testén található felületi mikrobiológiai szennyeződések csökkentésére
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1261/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A M.A.H. FOOD CONTROLL Kft. Mikrobiológiai vizsgáló laboratóriuma (1141 Budapest, Öv u. 43.)
a NAT-1-0834/2008 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0834/2008 számú akkreditált státuszhoz A PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai Laboratórium (1136
Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1312/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Észak-balatoni
Vízkezelések hatása a baktériumközösségek összetételére tiszta vizű rendszerekben- az ivóvíz
Vízkezelések hatása a baktériumközösségek összetételére tiszta vizű rendszerekben- az ivóvíz Készítette: Korányi Erika Környezettan Alapszakos Hallgató Témavezető: Majorosné Dr. Tóth Erika Mikrobiológia
Húsipari technológiai, termékfejlesztési, tartósítási újdonságok, nemzetközi trendek, a nagynyomású technika lehetőségei
Húsipari technológiai, termékfejlesztési, tartósítási újdonságok, nemzetközi trendek, a nagynyomású technika lehetőségei Dr. Friedrich László Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar, Hűtő- és Állatitermék
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (1994. április 1. hatályú jogszabályok)
A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (1994. április 1. hatályú jogszabályok) ÉLELMISZER Az élelmiszerekrõl szóló 1988. évi IV. törvénnyel módosított 1976. évi IV. törvény és
a NAT-1-0834/2008 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0834/2008 számú akkreditált státuszhoz A PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai Laboratórium (1136
HAZAI LAPSZEMLE Összeállította: Boross Ferenc
HAZAI LAPSZEMLE Összeállította: Boross Ferenc Örsi Ferenc - Homoki Péter - Vu Nam Phong: Metilglioxál képzôdése és meghatározása karamell mintákban Élelmezési Ipar, 48 (1994) 2, 37-41 Gerely Péter: A csomagolástervezés
vitanell Az LVA Mertcert cégcsoport megkülönböztető tanúsítási jele Helyzetjelentés és zárszó
Az LVA Mertcert cégcsoport megkülönböztető tanúsítási jele vitanell Helyzetjelentés és zárszó Sándor János (MERT-CERT Kft.) Dr. Gombos János (LVA GmbH) 2012. május 23. A vitanell -ről Az LVA Mertcert Cégcsoport
a NAT-1-0834/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0834/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A PHARMAVALID Gyógyszeripari, Méréstechnikai, és Szolgáltató Kft. Mikrobiológiai Laboratórium
Élelmiszer- és takarmányvizsgálatok
Élelmiszer- és takarmányvizsgálatok ELEMZÉS TANÁCSADÁS TERVEZÉS WWW.WESSLING.HU Célunk, hogy széleskörű szolgáltatási kínálatukkal az élelmiszervállalkozók számára közvetlen és hosszú távú támogatást biztosítsunk
a NAT-1-1425/2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1425/2007 számú akkreditálási ügyirathoz Az ÁNTSZ Laboratórium Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kémiai Laboratóriuma (4400 Nyíregyháza, Árok u. 41.) akkreditált
Élelmiszerbiztonság mesterfokon. Kis vízaktivitású élelmiszerek Növekvő mikrobiológiai kockázat?
Élelmiszerbiztonság mesterfokon Kis vízaktivitású élelmiszerek Növekvő mikrobiológiai kockázat? Mohácsiné Farkas Csilla Kis vízaktivitású élelmiszerek (Low Moisture Foods LMFs) azon élelmiszerek, amelyek
Beszámolók. Autoszifon palackhoz való széndioxidos patronok vizsgálata. 8, 227, (B)
i Beszámolók A. Autoszifon palackhoz való széndioxidos patronok vizsgálata. 8, 227, 1962. (B) B. Balló Mátyás szabályrendelet tervezete: a Codex Alimentarius Hungaricus csírája 75 éves. 25, 137, 1979.
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1792/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Védelem-egészségügyi Igazgatóság, Védelemegészségügyi Laboratóriumi Intézet, Katonai
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1157/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. Laboratórium (8900 Zalaegerszeg, Külterület
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1157/2013 3 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. Laboratórium (8900 Zalaegerszeg, Külterület 0940/7 hrsz.) akkreditált
TOJÓTYÚK - AKTUALITÁSOK
TOJÓTYÚK - AKTUALITÁSOK 2012. január 1-től Hagyományos (= fel nem javított ) ketrecben tojótyúk tartása tilos! 1999-től tudjuk, de 15 tagállam nem tudott átállni Átmeneti időszak: 2012. július 31-ig Garanciák
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1612/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Korlátolt Felelősségű Társaság (KAVÍZ Kft.)
Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2. Javítóvizsga tematika 2016./17. Nagyné Erős Irén
Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2 Javítóvizsga tematika 2016./17. 1. Élelmiszer alkotók 2. Víz 3. Fehérjék 4. Szénhidrátok 5. Zsírok 6. Vitaminok 7. Ásványi anyagok 8. Járulékos agyagok 9. Ballasztanyagok
a NAT-1-1449/2006 számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1449/2006 számú akkreditált státuszhoz Az OHKI Országos Húsipari Kutató Intézet Kht. Hús és húskészítmény vizsgálólaboratórium (1097 Budapest,
MH HOVÉDKÓRHÁZ Egészségügyi Hatósági és Haderővédelmi Igazgatóság Honvéd Közegészségügyi és Járványügyi Intézet HATÓSÁGI LABORATÓRIUMI OSZTÁLY
2. sz. melléklet (8 lap) a 196/2012.Honvédkórház Pk.Gazdh. intézkedéshez MH HOVÉDKÓRHÁZ Egészségügyi Hatósági és Haderővédelmi Igazgatóság Honvéd Közegészségügyi és Járványügyi Intézet HATÓSÁGI LABORATÓRIUMI
A KMS Védjegy Tanúsító Rendszer bemutatása,
A KMS Védjegy Tanúsító Rendszer bemutatása, Tóth Éva vezető auditor Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) EOQ MNB Konferencia Szeged 2015. november 25. A cél és elérésének biztosítása
Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Környezet- és Vízminőségvédelmi Osztály
Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1157/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. Laboratórium (8900 Zalaegerszeg, Külterület
LIV. Georgikon Napok Keszthely, 2012.10.11. Hízott libamáj zöldülésének vizsgálata
LIV. Georgikon Napok Keszthely, 0.0.. Hízott libamáj zöldülésének vizsgálata Kacsala László Vajda Tamás Rekedtné Fekete E. Áprily Szilvia Szabó András Andrássyné Baka Gabriella Romvári Róbert Kaposvári
Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata
Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata Hucker A. 1, Kőrösi T. 1, Bieberné Á. 1, Császár G. 1, Süle J. 2, Varga L. 2 1 Magyar Tejgazdasági
Minta száma. Szín, szag, íz. Mintavétel ideje. oxigénigény vezetőképesség ph. zavarosság* ammónium nitrit. mangán. kémiai. arzén
Mintavétel ideje Minta száma Szín, szag, íz zavarosság* ammónium nitrit vas mangán kémiai oxigénigény vezetőképesség ph arzén A szolgáltatott ivóvíz aktuális minősége Szeged és Algyő területén. A kijelölt
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1323/2015 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Fejér megyei Vizsgálólaboratórium (Kincsesbányai
(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) A BIZOTTSÁG 2073/2005/EK RENDELETE (2005. november 15.) az élelmiszerek mikrobiológiai kritériumairól
2005.12.22. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 338/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) A BIZOTTSÁG 2073/2005/EK RENDELETE (2005. november 15.) az élelmiszerek mikrobiológiai kritériumairól (EGT
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1823/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: GEON system Kft. mintavevő és vizsgáló szervezet 3530 Miskolc, Görgey Artúr
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1111/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve: MIVÍZ Kft. Szolgáltatási és Üzemeltetési Igazgatóság Üzemeltetési Osztály Laboratórium
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1436/2014 2 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági