|
|
- Frigyes Pintér
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2
3
4
5
6
7
8 Az Osztrák Köztársaság kancellárja a Magyar Köztársaság miniszterelnöke a Baden-Württemberg szövetségi tartomány miniszterelnöke a Bajor Szabadállam miniszterelnöke február 22-én Ulmban megtartott csúcstalálkozója alkalmával Preambulum 1. Tekintettel a politika, a gazdaság, a tudomány, a ifjúság és a kultúra számos területén fennálló szoros együttműködésre, figyelemmel a sokszínű emberi kapcsolatokra, szem előtt tartva a Duna folyamát összekötő közös kulturális örökséget, és az egyesülő Európa azon kihívásai előtt állva, amelyek az Európai Unió állam- és kormányfőinek nizzai csúcstalálkozója során, illetve eredményeképpen körvonalazódtak, az Osztrák Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Baden-Württemberg szövetségi tartomány és a Bajor Szabadállam kormányfői február 22-én Ulmban egy kisebb Dunacsúcstalálkozón gyűltek össze. 2. A kormányfők ezzel a találkozóval emlékeznek meg az elmúlt évek szoros együttműködéséről, és egyben lehetőséget látnak benne újabb impulzusok kiváltására. Közép-Európa más államait is meghívják, hogy a kapcsolatok továbbfejlesztésében részt vegyenek. I. Európa-politika 3. A kormányfők elkötelezik magukat szövetségi tartományaik és államaik jövőbeni szorosabb politikai együttműködése mellett. Magyarország, valamint Közép- és Kelet-Európa más reformállamainak az Európai Unióhoz történő csatlakozása, szerintük, több mint kölcsönös érdekekből fakadó politikai és gazdasági szükségszerűség: egy nagy közös európai rendről van szó, amelyben a közös értékek érvényre jutnak, és amely az európai gondolatot szolgálja egy gyorsan változó világban. 4. A kormányfők üdvözlik a nizzai Európai Tanács következtetéseit az Európai Unió bővítése menetrendjének konkretizálása vonatkozásában. Az intézményi reformról szóló kormányközi konferencia eredményei, az Európai Tanács által Helsinkiben meghatározott célnak megfelelően, lehetővé teszik 2002 végétől a megfelelően felkészült új tagállamok csatlakozását. A kormányfők elismerik azokat a jelentős erőfeszítéseket, amelyeket a magyar állam és társadalom egy évtizeden keresztül az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítése érdekében a politika, gazdaság és közigazgatás terén megtett. A Magyar Köztársaság kormánya megerősíti azon célkitűzését, hogy az európai uniós tagsághoz a magyar előkészületeket 2002 végéig lezárja. Figyelembe véve Magyarország eddigi előmenetelét a koppenhágai csatlakozási kritériumok megvalósulása terén, a miniszterelnökök megerősítik azon kívánságukat, hogy a magyar nép már a következő európai parlamenti választásokon részt vegyen. 5. A kormányfők szükségesnek tartják a rugalmas és differenciált, az egyes jelöltállamok sajátosságait figyelembe vevő, és mind a csatlakozó államok mind az eddigi tagállamok érdekeit szolgáló, átmeneti 1
9 intézkedések meghozatalát, ezáltal meghatározott kérdésekben megkönnyítve a csatlakozást. Ezen intézkedéseknek azonban kivételt kell képezniük és nem kérdőjelezhetik meg a belső piacot. 6. A kormányfők egyetértenek abban, hogy Európa fejlődése a következő években is különös jelentőséggel fog bírni. A nizzai Európai Tanács célkitűzéseinek megfelelően összehívandó új kormányközi konferencia, melynek előkészítése széleskörű nyilvános vitát igényel, folytatni fogja az Unió reformjait, továbbá az európai integráció hosszú távú fejlődését is szolgálni fogja. Ehhez jelentősen hozzájárulhat Magyarország és a többi közép- és kelet-európai állam, amely a nizzai döntés értelmében teljes mértékben bekapcsolódik ebbe a folyamatba. 7. A fentiekkel összefüggésben az alapszerződések egyszerűsítésének az Alapjogi Charta bevonásával és mindenekelőtt az Európai Unió és a tagállamok közötti feladatmegosztás újragondolásával egy Európai Alapszerződéshez kell vezetnie. A tervezettek szerinti következő konferencián meg kell vizsgálni, mely feladatokat képes a jelentősen kibővült Unió közösen ellátni. Továbbá meggyőződésük szerint szükségesek működőképes és demokratikus legitimitással bíró szervek és döntéshozatali eljárások az Európai Unió intézményeiben, az Európa előtt álló nagy feladatok közös megoldásának előfeltételei megteremtése érdekében. Emellett az Unión belül támogatni kell a sokféleséget és a versenyt, a szubszidiaritás elvének értelmében. II. Diák- és ifjúsági csere 8. A kormányfők egyetértenek abban, hogy az európai gondolat fiatalok körében történő népszerűsítése döntő fontosságú előfeltétele a népek és államok békés jövőjének az egyesült Európában. Ennek alapja a kölcsönös megértés, melynek okán a diák- és ifjúsági csere központi jelentőséggel bír. 9. A kormányfők támogatják a diák- és ifjúsági csere Európán belüli intenzitásának növelését, Középés Kelet-Európa országainak fokozott bevonásával. Kiemelik az iskolai és közösségi partnerkapcsolatok fontos szerepét, amelyek a tartós cserekapcsolatok stabil alapját képezik. A kormányfők különösen a három- és többoldalú partnerkapcsolatok, továbbá iskolák és ifjúsági szervezetek csereprogramjainak támogatását is javasolják. Üdvözlik, hogy ez az elképzelés az Európai Közösség képzési programjaiban kiemelt hangsúlyt kap. 10. A kormányfők hangsúlyozzák a fiatalok nemzetközi szakmai képzése továbbfejlesztésének fontosságát. A szakmai képzésben résztvevők és oktatóik számára célzott programokkal kell a szakmai gyakorlatok és csereprogramok lehetőségét megkönnyíteni és növelni. Diákcserék terén a hangsúlyt a szakiskolákra kell helyezni. III. Budapesti német nyelvű egyetem 11. A kormányfők üdvözlik a Magyar Köztársaság által tervezett német nyelvű egyetem alapítását Budapesten és ezzel összefüggésben az olyan vezető elit kinevelésére irányuló célkitűzést, amely elit alkalmas lesz arra, hogy az egyesült Európa formálásában aktívan részt vegyen. Elismerik azokat az 2
10 eredményeket, amelyeket a magyar kormány a jogi, intézményi és tartalmi keretfeltételek megteremtése terén ez idáig elért. 12. A cél egy két éves posztgraduális képzést nyújtó német nyelvű elit egyetem létrehozása. Az elképzelések szerint Magyarország, a német nyelvű országok, valamint a közép és kelet-európai országok felsőoktatási intézményeinek legjobb végzettjei folytathatnak itt olyan képzést, amely arra képesíti őket, hogy Közép-Európában vállaljanak vezető pozícióban felelősséget Közép-Európáért. Az egyetemen végzettek a politikában, a közigazgatásban, nemzetközi szervezetekben (például az Európai Unió intézményeiben), a kutatás területén, de akár az Európai Unió vagy a csatlakozó államok nemzetközi vállalataiban helyezkedhetnek el. Ennek érdekében a német nyelvű egyetemnek olyan átfogó és interdiszciplináris szemléletre van szüksége, amely a korszerű oktatási módszerek mellett különös hangsúlyt fektet az általános és kulcskompetenciák fejlesztésére. 13. Az Osztrák Köztársaság, a Bajor Szabadállam és Baden-Württemberg miniszterelnöke készek a Magyarország által alapított német nyelvű egyetem támogatására. A támogatást valamennyi szakirány esetében a vezetőképzéshez való jelentős hozzájárulásnak tekintik. Üdvözlik a Német Szövetségi Köztársaság támogatását, és remélik Svájc külön hozzájárulását az ügyhöz. Támogatják és javasolják, hogy Magyarország további közép- és kelet-európai államokat hívjon meg, hogy ezen intézmény működtetésében idővel támogatásukkal és jövendő vezetőikkel részt vegyenek. 14. A kormányfők kinyilvánítják a budapesti német nyelvű egyetem megvalósításában való aktív részvételre irányuló hajlandóságukat. A magyar kormány által megvalósítandó jogi és intézményi keretfeltételek mellett alapvető fontosságú a résztvevő országok, illetve szövetségi tartományok által kidolgozandó koncepció, amely tartalmi és módszertani mondanivalójában más azonos célkitűzésű európai intézményekhez igazodik. 15. A német nyelvű egyetem székhelye Budapest, és a Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért tartja fenn. A résztvevő országok, illetve szövetségi tartományok közös óhaja, hogy az intézmény annak fontosságára tekintettel egyetemi rangot kapjon. Ennek elérése érdekében a kormányfők a következő lépéseket tartják fontosnak: A magyar kormány megfelelő intézkedéseket hoz a szükséges jogi szabályozás megteremtése érdekében. Ezen kívül rendelkezésre bocsátja az induló vagyont, és biztosítja az egyetem megfelelő kezdő költségvetését. Továbbá a magyar kormány gondoskodik az egyetem méltó elhelyezéséről. Valamennyi résztvevő ország, illetve szövetségi tartomány megvizsgálja, hogy milyen feltételek mellett ismerhetők el a német nyelvű egyetemen szerzett diplomák. IV. Közlekedési kérdések 16. A kormányfők kiemelik a jól kiépített közlekedési infrastruktúra fontosságát a gazdaság fejlődése előfeltételeként és az Európa országai további összefonódásának alapjaként. Ebből a szempontból valamennyi közlekedési mód jelentőséggel bír, habár a vasúti közlekedés és a hajózás ökológiai előnyei és az áruszállítás terén betöltött kiemelt szerepe miatt megkülönböztetett figyelmet élvez. Kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak a transzeurópai közlekedési hálózatok kiépítésének, amelyek valamennyi közlekedési módot integrálnak, figyelembe véve azok mindenkori előnyeit. Az Európai Unió a fentiek fontosságát a transzeurópai hálózatok támogatásával hangsúlyozta. 3
11 17. A közlekedés szempontjából a kormányfők mindenekelőtt a Párizs, Straßburg, Karlsruhe, Stuttgart, Ulm, Augsburg, München, Salzburg, Bécs és Budapest nemzetközi nagysebességű vasútvonalat tekintik az európai vasúti hálózat központi elemének. A kormányfők támogatják ezen országaikat összekötő európai nyugat-keleti fő vasútvonal pályaszakaszainak még ebben az évtizedben történő mielőbbi kiépítését. 18. A német nagysebességű vasúthálózatnak a francia hálózattal való összekötése mellett a Stuttgart, Ulm, Augsburg, München pályaszakaszok gyors megépítése, illetve fejlesztése a Stuttgart 21 és Neu- Ulm 21 projektekkel együtt az ún. Magistrale for Europe projekt központi szakaszát jelenti. A kormányfők üdvözlik a Baden-Württemberg szövetségi tartomány, a Bajor Szabadállam és a német szövetségi kormány közötti megállapodást, amely lehetővé tette, hogy a szövetségi tartományok által nyújtott előfinanszírozással az építkezés évben megkezdődjön. 19. A pálya Münchentől Mühldorf, Freilassing érintésével egészen Salzburgig történő továbbvezetése rendkívüli sürgősséggel bír. Az osztrák vasúti hálózat vonatkozásában a dunai tengely kiépítése, azaz a Salzburg, Attnang-Puchheim, St. Pölten és Bécs pályaszakaszok kiépítése, prioritást élvez, annak érdekében, hogy az európai nyugat-kelet irányú fő vasútvonal Hegyeshalmon keresztül Budapestig továbbvezethető és befejezhető legyen. A kormányfők az Európai Unióhoz fordulnak, hogy az a keleti bővítés következtetéseit a transzeurópai hálózatok Közép- és Kelet-Európában történő kiépítésének támogatásával is vonja le, továbbá hogy támogassa a magyarországi vasútvonal-hálózat fejlesztését. 20. A kormányfők kiemelik a Duna, mint európai hajózási útvonal, különösen a Rajnával a Rajna-Majna- Duna csatornán keresztüli összeköttetése révén meglévő jelentőségét, tekintve, hogy az ökonómiailag ésszerűen hasznosítható vízi utak egyúttal a leginkább környezetbarát áruszállítási útvonalat is jelentik. A kormányfők támogatják a vízi út környezetkímélő kiépítését annak érdekében, hogy az az egész évben hajózható legyen. A szűkületek eltávolításával a km hosszú, Északi-tengertől a Feketetengerig tartó Rajna-Majna-Duna vízi út vonzóbbá teszi Európán belül a hajózást. Ez különösen a Straubing és Vilshofen közötti szakaszra igaz, ahol a folyamatban levő vizsgálatok lezárását követően mind ökológiailag, mind gazdaságilag legelőnyösebb kivitelezési módot kell megvalósítani, valamint a Duna déli szakaszánál, ahol a háborús maradványok eltávolításával egyidejűleg az árvízveszély is csökkenthető. A kormányfők a VII. páneurópai közlekedési folyosó keretében megvalósuló projektek Európai Unió általi támogatásának jelzésértéket tulajdonítanak. 4
Közös Budapesti Nyilatkozat. a Magistrale Európának kezdeményezéstől
Közös Budapesti Nyilatkozat a Magistrale Európának kezdeményezéstől a nagyteljesítményű gyorsvasúti kapcsolat megvalósításáért Párizs Budapest között Strasbourg - Karlsruhe - Stuttgart - Ulm - Augsburg
A Duna Stratégia közlekedési
Dr. Pál Ernő A Duna Stratégia közlekedési vonatkozásai Közlekedéstudományi Konferencia Széchenyi Egyetem, Győr 2011 március 24-25 Tartalom Bevezetés Kiemelt témakörök A Duna, mint vízi út jelentősége Európában
Közlekedéspolitika az Európai Unióban. Dr. Lakatosné dr. Novák Éva EU szakjogász
Közlekedéspolitika az i Unióban Dr. Lakatosné dr. Novák Éva EU szakjogász Az i Unió joga Közlekedés, közlekedéspolitika Gazdasági megfontolások, versenyképesség Környezetvédelem Közlekedésbiztonság Technikai-műszaki
Felkészítjük Európára! www.andrassyuni.hu
Felkészítjük Európára! www.andrassyuni.hu Az Egyetem rövid története Az Andrássy Egyetem a Magyar Köztársaság, Ausztria, Németország, Svájc, a Bajor és Baden Württemberg Szövetségi Tartományok közös projektje
A TEN-T hálózatok átalakítása (EU Parlament és Tanács rendelete alapján) projektek kiválasztási szempontjai
A TEN-T hálózatok átalakítása (EU Parlament és Tanács rendelete alapján) projektek kiválasztási szempontjai Tóth Péter, főosztályvezető-helyettes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonföldvár, 2012.
V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában
V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában Budapest, 2014. május 13. Szabó István L. V4 közlekedési koordinátor
Tiffán Zsolt, a közgyűlés elnöke
E L Ő T E R J E S Z T É S A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. OKTÓBER 25 -I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 297/2012. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Javaslat az alsó dunai szakaszon kikötő TEN-T törzshálózatba
TANULMÁNYOK A KÖZLEKEDÉS ÉS AZ
Európai Tükör Műhelytanulmányok, 85. sz. Miniszterelnöki Hivatal Integrációs Stratégiai Munkacsoportjának kiadványa TANULMÁNYOK A KÖZLEKEDÉS ÉS AZ INFOKOMMUNIKÁCIÓ TÉMAKÖRÉBŐL Tartalomjegyzék ELŐSZÓ A
Magyarország Európa politikája
Magyarország Európa politikája Dr. Molnár Balázs, európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár Merre tovább Európa? Körkép 60 évvel a Római Szerződés aláírása után c. konferencia 2017. Március
A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.
A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Ülés: Tanács Dátum: 2009. február 16. Tárgy: Kulcsfontosságú üzenetek
Közép-Európa oly közel és mégis oly távol
Közép-Európa oly közel és mégis oly távol Balatonföldvár, 2013. május 14. Szilágyiné Bátorfi Edit V4 és KEK nemzeti koordinátor főosztályvezető-helyettes Külügyminisztérium Tartalom I. A régió meghatározása,
Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért
2006R1084 HU 01.07.2013 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 1084/2006/EK RENDELETE (2006. július 11.) a
Vasúti korridorok Európában. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt.
Vasúti korridorok Európában Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt. Mi célt szolgálnak a közlekedési folyosók, miért alakultak ki? Napjaink közlekedési folyosói un. multimodális korridorok, vagy
Duna stratégia és a közlekedésfejlesztési elképzelések összhangja
Duna stratégia és a közlekedésfejlesztési elképzelések összhangja Szűcs Mihály főosztályvezető-helyettes Belügyminisztérium Előadásvázlat MMK tanulmány Mi a Duna Régió Stratégia? Magyarország DRS szerepe,
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Tartalmi összefoglaló
1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében 2014 2020) Kovács-Nagy Rita Balatonföldvár 2013. május 15. 2007-2013 időszak általános végrehajtási tapasztalatai Az operatív
MÓDOSÍTÁSOK HU Egyesülve a sokféleségben HU 2009/2230(INI) Véleménytervezet Werner Kuhn (PE v01-00)
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság 2009/2230(INI) 3.3.2010 MÓDOSÍTÁSOK 1-19 Werner Kuhn (PE438.378v01-00) Az Európai Unió balti-tengeri stratégiája és a makrorégiók szerepe
KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22.
KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22. A Közép-európai Rendőrakadémia résztvevő minisztériumai tekintettel a Közép- Európában lezajlott társadalmi, politikai és társadalmi fejleményekre, amelyek Európa államainak
NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE
NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE (PL.3346) Érdekvédelem, érdekegyeztetés az Európai Unióban és Magyarországon I. Rácz-Káté Mónika CIMET - a civil világ fűszere TÁMOP 5.5.3-09/1-2009-0013
A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10.
A közlekedésfejlesztés országos céljai Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, 2015. szeptember 10. A hazai közlekedésfejlesztés három pillére Nemzeti Közlekedési
www.interreg-danube.eu/dbs-gateway-region TINA Vienna DBS Gateway Region Regionális- és közlekedésfejlesztés a Duna-Feketetenger (DBS) Régióban egy nemzetközi, több kikötőt összekapcsoló Kapurégió létrehozása
A Duna szerepe a teherszállításban napjainkban, a Duna Régió Stratégia erre vonatkozó célkitűzéseinek vizsgálata
A Duna szerepe a teherszállításban napjainkban, a Duna Régió Stratégia erre vonatkozó célkitűzéseinek vizsgálata Előadó: Nagy Dávid, PhD-hallgató PTE TTK Földrajzi Intézet 2018.10.19. Kecskemét Mire kérjük
0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés
0. Nem technikai összefoglaló Bevezetés A KÖZÉP-EURÓPA 2020 (OP CE 2020) egy európai területi együttműködési program. Az EU/2001/42 SEA irányelv értelmében az OP CE 2020 programozási folyamat részeként
A Közép-Európai Év Külpolitikai és Külgazdasági Prioritásai
A Közép-Európai Év Külpolitikai és Külgazdasági Prioritásai KEK tagállamok Visegrádi Négyek Előzmények Közép-európai Kezdeményezés (KEK) o 1989. 11.11. Budapest, Ausztria, Jugoszlávia, Magyarország és
KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ. Tudásszövetségek
KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ Program Pályázat megnevezése (magyar) Erasmus+ Tudásszövetségek Pályázat megnevezése (angol) Knowledge Alliances 2017 Pályázat kódja EAC/A03/2016 Általános
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 9 XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztés Operatív Program 0 90,0 0 938,7 0 938,7 Működési költségvetés
Az Európai Unió Tanácsa AZ EURÓPAI TANÁCS
Az Európai Unió Tanácsa AZ EURÓPAI TANÁCS AZ UNIÓ STRATÉGIAI SZERVE Az Európai Tanács az az uniós intézmény, amely meghatározza az Európai Unió által követendő általános irányvonalat és prioritásokat.
EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2015/0009(COD) 6.3.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről a Költségvetési Bizottság és a Gazdasági
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.
Európai Tanács Brüsszel, 2017. december 14. (OR. en) EUCO 19/1/17 REV 1 CO EUR 24 CONCL 7 FEDŐLAP Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács ülése (2017. december 14.)
Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében
Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató Az árufuvarozás jelentősége a GYSEV stratégiájában,
EDC BROSSÚRA. Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés
EDC BROSSÚRA Mi a Demokratikus Állampolgárságra Nevelés A Demokratikus Állampolgárságra Nevelés (EDC, Education for Democratic Citizenship, Éducation à la citoyenneté démocratique) olyan gyakorlatok és
A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN
MRTT XIV. Vándorgyűlés szept.15-16. A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN Kovács Csaba József doktorandusz e-mail: b.kovacs.csaba@gmail.com
Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály
Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály MAGYARORSZÁG ERDŐTERÜLETE NAPJAINKBAN Területi adatok Erdőgazdálkodás alá vont terület: -
Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás
Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu
Komplex mátrix üzleti képzések
1.sz. melléklet Komplex mátrix üzleti képzések A munkaerőpiac elismeri a szakjainkat, 3 szak a TOP10-ben szerepel, emiatt továbbra is lesz kereslet A K-M, P-SZ, T-V alapszakok iránt folyamatos piaci igény
11170/17 ol/eo 1 DGG1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései
Megvitatandó napirendi pontok (II.) 2. Rendelet az északi-tengeri tervről Az elnökség beszámolója a háromoldalú egyeztetés eredményéről
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. november 6. 13939/17 OJ CRP1 37 TERVEZETT NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (I. rész) Justus Lipsius épület, Brüsszel 2017. november 8. és 10. (10.00, 11.30)
A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője
A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője Együttműködési lehetőségek a magyar-horvát területfejlesztésben konferencia Eszék, 2018. február 5. A magyar regionális fejlesztés politika
a Magyar Köztársaság Kormánya és a Cseh Köztársaság Kormánya közötti Kulturális, Oktatási, Tudományos, Sport- és Ifjúsági Egyezmény kihirdetéséről
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM a Magyar Köztársaság Kormánya és a Cseh Köztársaság Kormánya közötti Kulturális, Oktatási, Tudományos, Sport- és Ifjúsági Egyezmény kihirdetéséről Budapest, 2007. május
2015. április 23. Környezet munkacsoport
2015. április 23. Környezet munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák
Országos KID Egyesület
Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)
... 51... 51... 52... 52 2
1 ... 51... 51... 52... 52 2 ... 54... 55... 62... 62... 64... 64... 65... 65... 65... 66... 66... 67 3 4 1 Jászfényszaru Város Településfejlesztési Koncepció Jászfényszaru Város Önkormányzata 2002., Integrált
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 14. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 14. (OR. en) 13231/16 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Előző dok. sz.: 12390/16 Tárgy: a Tanács Főtitkársága TRANS 387 ENV 659 REGIO 88
SZIGETKÖZI VÍZ-CSÖPPEK
ALAPÍTÓ OKIRAT SZIGETKÖZI VÍZ-CSÖPPEK KÖZÉP-SZIGETKÖZI TURISZTIKAI HÁLÓZAT ÉS HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS - 2013-1. oldal ELŐSZÓ Hálózat: több tagból álló, egymással összeköttetésben lévő együtt gondolkodó
Oktatás, nevelés, szakmai képzés *
Az Európai Unió és az oktatás 217 Oktatás, nevelés, szakmai képzés * Háttér Az Európai Tanács 2005. tavaszi ülése a lisszaboni stratégia újraindításával összefüggésben az emberi tõkét tekintette Európa
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós
Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció
K á n t o r j á n o s i K ö z s é g T e l e p ü l é s f e j l e s z t é s i k o n c e p c i ó j á n a k k é s z í t é s é h e z Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció Kon cepció készít éséről Tervező:
Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata
A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Szakmai Konferencia 2008. május 13-15, Balatonföldvár Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata Dr. Szegvári Péter c.egyetemi docens Stratégiai Igazgató
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lízing Szakmai Napok Mátraháza - 2017. november
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési
106. plenáris ülés április 2 3. A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA
106. plenáris ülés 2014. április 2 3. RESOL-V-012 A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA A TÖBBSZINTŰ KORMÁNYZÁSRÓL SZÓLÓ EURÓPAI CHARTÁRÓL Rue Belliard/Belliardstraat 101 1040 Bruxelles/Brussel BELGIQUE/BELGIË
KÖZOP Kormánystratégia 2007. július 04. szerda, 08:10
2006. december 6-án fogadta el a Kormány a Közlekedés Operatív Programot (KÖZOP), amely tartalmazza azokat a közlekedésre vonatkozó fejlesztéseket, amelyek az elérhetőség javítását és a versenyképesség
A TransHUSK Plus projekt
A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK
Dr. Lányi Péter. Jövőbeni fejlesztési trendek a közúti kapcsolatrendszerben. III. Hídműhely szimpózium március 12. Előadó:
Jövőbeni fejlesztési trendek a közúti kapcsolatrendszerben III. Hídműhely szimpózium 2007. március 12. Előadó: Dr. Lányi Péter Hálózati Infrastruktúra Főosztály főosztályvezető-helyettes 1 Elkövetkező
NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE
2014. URBAN Linea Tervező és Szolgáltató Kft. NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE KÜLZETLAP Nyírmada Város Településrendezési Tervének - készítéséhez - Településrendező tervező: ügyvezető.
Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest
Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs
k i e g é s z í t ő a j á n l á s a
H/6195/60. Az Országgyűlés Gazdasági bizottságának Idegenforgalmi bizottságának Környezetvédelmi bizottságának Önkormányzati bizottságának Területfejlesztési bizottságának Tisztelt Országgyűlés! k i e
KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT
INTEGRÁLT TERÜLETI BEFEKTETÉS KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT Az EU kohéziós politikájának következő, 2014 és 2020 közötti időszakával kapcsolatos új szabályokat és jogszabályokat 2013 decemberében
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program működtetése Európai Bizottság kialakítás és működtetés EACEA Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség
Kerékpáros Magyarország Program és a kerékpáros infrastruktúra hálózat kiépítésének lehetőségei
Kerékpáros Magyarország Program és a kerékpáros infrastruktúra hálózat kiépítésének lehetőségei Bodor Ádám a Gazdasági és Közlekedési Miniszter kerékpáros ügyekért felelős megbízottja Budapest, 2007.12.06
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása
A közlekedés helyzete és az állami költségvetés
KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON AKTUALITÁSOK Balatonföldvár, 2012. május 15-17. A közlekedés helyzete és az állami költségvetés Dr. Kovács Árpád Elnök Költségvetési Tanács Múltidézés A rendszerváltozás
Az EU intézményrendszere
Az EU intézményrendszere EU Parlament EU Tanácsa EU Bizottság 1 A Tanács és a Főtitkárság főépülete, a Justus Lipsius Brüsszelben Justus Lipsius (1547-1606) holland jogfilozófus és filológus https://commons.wikimedia.org/wiki/file:justus_lipsius,_eastern_side.jpg
A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság
A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság A GYSEV születése 1872. okt. 15. Koncesszió a Győr (Raab) Sopron (Oedenburg) - Neufeld/Leitha vonal építésére Victor von Erlanger báró részére -az állam részéről
Felsőoktatás-politikai célok és elvárások. Veszprém, 2010.
Felsőoktatás-politikai célok és elvárások Veszprém, 2010. Fejlesztés irányai az utóbbi években Kihívások globális, de különösen Európát érintő változások társadalmi váltást követő hazai átalakulások Dokumentumok
Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról
Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, és
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.07.29. és 2015.08.05. A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása
A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei. XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencia Bükfürdő, március Völgyi Miklós igazgató
XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencia Bükfürdő, 2014. március 18-20. Völgyi Miklós igazgató TARTALOM VASÚTI INFRASTRUKTÚRA KORSZERŰSÍTÉS Támogatási források 2014-2020 között Európai Hálózatfinanszírozási
Transznacionális programok
Transznacionális programok Csalagovits Imre János csalagovits@vati.hu 06 30 2307651 OTKA Konferencia 2009 Május 22 1 Tartalom Hidden Agenda Nemzeti és transznacionális érdek Stratégia és menedzsment Transznacionális
Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében
Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia Bük 2019.04.12. Takács Miklós közlekedéstervezési igazgató & Ferencz Edina vasútiroda vezető
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós
DUNA Új Transznacionális Együttműködési Program. Közép-Európa Pecze Tibor Csongor elnök
A Duna 2014-2020 - Új Transznacionális Együttműködési programban rejlő lehetőségek és kihívások BKIK - Budapest, 2014. október 16. DUNA 2014-2020 Új Transznacionális Együttműködési Program Közép-Európa
3.2. Ágazati Operatív Programok
3.2. Ágazati Operatív Programok A. Versenyképesség operatív program Irányító Hatóság Gazdasági Minisztérium Közreműködő Szervezetek Ellenőrző Hatóság a Számvevőszék Auditáló Hatósága A pályázók köre: A
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ Szakpolitikai kontextus A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékkal élő, valamint
ENELFA - ENtrepreneurship by E-Learning For Adults. Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése
Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése A projekt jövőbeni hasznosíthatósága kétirányú: egyrészről a Továbbképzési és Szakképzési Központ segítségével külső körnek történő értékesítés,
Iromány száma: H/1486. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: XTHAU6B50001
Iromány száma: H/1486. Benyújtás dátuma: 2018-09-17 17:51 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: XTHAU6B50001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Határozati javaslat benyújtása Benyújtó:
Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)
Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és
A magyar vasút kitörési lehetőségei. 2011. Szeptember 30. Molnár Béla KDNP Közlekedési Szakbizottság
A magyar vasút kitörési lehetőségei A magyar vasút kitörési lehetőségei történelmi örökségek és mai konzekvenciák 2011. Szeptember 30. Molnár Béla KDNP Közlekedési Szakbizottság A történelmi előképek szinte
HajózásVilág konferencia
HajózásVilág konferencia Vasúti és folyami árufuvarozás: együttműködési lehetőség vagy konkurenciaharc? Vernes András ügyvezető igazgató Budapest, 2017. 03. 30. 1 Fejlesztéspolitikai célkitűzések Cél:
Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja
Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot
10449/16 tk/kb 1 DG B 3A
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 17. (OR. en) 10449/16 SOC 421 EMPL 280 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága a delegációk Előző dok. sz.: 9891/16 SOC 384 EMPL 259 Tárgy:
Döntéshozatal, jogalkotás
Az Európai Unió intézményei Döntéshozatal, jogalkotás 2012. ősz Lattmann Tamás Az Európai Unió intézményei intézményi egyensúly elve: EUSZ 13. cikk az intézmények tevékenységüket az alapító szerződések
Közlekedési hálózatok. Összeállította: Sallai András
Közlekedési hálózatok Összeállította: Sallai András Korridorok Közlekedési folyosó fogalom Modális közlekedési csatorna Egy fajta közlekedési csatorna fogalom Dimodális Két fajta közlekedési csatorna Közúti
AF/CE/CH/FRAUDE/hu 1
ZÁRÓOKMÁNY AF/CE/CH/FRAUDE/hu 1 A BELGA KIRÁLYSÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG, A SPANYOL KIRÁLYSÁG, A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,
2018. november szám. Tartalomjegyzék. Szám Tárgy Oldal HATÁROZAT
2018. november 06. 9. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal HATÁROZAT 72/2018. (X.12.) Kgy. határozat A Baranya Megye és Hercegovina-Neretva kanton közti testvérmegyei megállapodás 2 MELLÉKLET 72/2018.
A BREXIT HELYZETE BRIT SZEMSZÖGBŐL
A BREXIT HELYZETE BRIT SZEMSZÖGBŐL 2018. 12. 06 1. Mi történt eddig? A Referendumtól máig 2. Brit prioritások 3. Az Egyesült Királyság jelenlegi gazdasági kapcsolatai az EU-val 4. A jövőbeni gazdasági
AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS
AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi
ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének
Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén
Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Dr. Schneller Domonkos Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár 2018. november 26.
Az Európai Beruházási Bankról dióhéjban
Az Európai Beruházási Bankról dióhéjban Az EU bankjaként gazdaságilag életképes, fenntartható beruházásokat finanszírozunk, támogatunk szaktudásunkkal Európa határain belül és túl. Az EU 28 tagállamának
Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ. Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató
Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban 2014-2020 Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató Budapest, 2014. március 26. Tartalom 1. Jövőkép 2. Gazdaságfejlesztési
SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban
SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban III. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2012. június 19. Szabados Krisztián gazdasági
TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK
Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Közlekedésfejlesztés Magyarországon 10 év az Európai Unióban Konferencia Balatonföldvár, 2014. május 13-15. TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK
EURÓPAI ÉPÍTÉSZETPOLITIKAI FÓRUM EFAP. Magyar Építészetpolitika. Soltész Ilona Országos Főépítészi Iroda 2011. május 5.
EURÓPAI ÉPÍTÉSZETPOLITIKAI FÓRUM EFAP Budapesti Nemzetközi Konferencia Magyar Építészetpolitika Soltész Ilona Országos Főépítészi Iroda 2011. május 5. A magyar építészetpolitika Kidolgozása 2008 óta folyik
Szerkezeti változás a évben
02/01/02/01 Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban (249167) 02/01/02/02 Élelmiszergazdaság modernizálása (249178) 02/01/02/03 Vidéki térségek fejlesztése (249189) 02/01/03/01 Beruházás-ösztönzés
Tájékoztatás a közötti Határmenti Programok keretében az ETT-k számára megnyíló lehetőségekről
Tájékoztatás a 2014-2020 közötti Határmenti Programok keretében az ETT-k számára megnyíló lehetőségekről Shiraishi Renáta, Endrész Kinga Határmenti Gazdaságfejlesztési Főosztály Európai Területi Együttműködési