Jogszociológia 2. (kötelező előadás és szeminárium)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jogszociológia 2. (kötelező előadás és szeminárium)"

Átírás

1 Jogszociológia 2. (kötelező előadás és szeminárium) ELTE Jog- és Társadalomelméleti Tanszék Tantárgyfelelős: Fleck Zoltán Előadó: Fleck Zoltán, Kiss Valéria, Kormány Attila, Navratil Szonja Szemináriumvezetők: Kiss Valéria, Kormány Attila, Navratil Szonja, Tóth Fruzsina Idő (kötelező előadás): szerda Helyszín (kötelező előadás): VII. terem Előadás A kurzus leírása Az őszi szemeszter előadás-sorozatának célja az volt, hogy megismertesse a joghallgatókat a társadalomtudományi, szociológiai szemlélet előnyeivel, bevezesse őket a szociológia tudományának jellemző elméleteibe, és így a hallgató elsajátítsa a jogászi hivatás gyakorlásához szükséges társadalomtudományi fogalomkészletet. A tavaszi szemeszter az előző félévi alapokra építve a jogszociológia, mint szakszociológia ismeretit kívánja átadni a joghallgatóknak, rávilágítva jelen jogrendszerünk legjelentősebb hiányosságaira, problémáira, feszültségeire. Olyan kritikai szemlélet átadására tesz kísérletet, ami a jogot nem, mint hatalmi eszközt, hanem mint társadalomba ágyazott, társadalmi korlátokkal rendelkező jelenséget vizsgálja. Ezt a célt az pár kiválasztott részterülethez kapcsolódó elméletek és kutatások megismertetésével kívánja elérni. Az előadások nyújtják azt az elméleti hátteret, amelyet a hallgatók a szemináriumvezetők segítségével használhatnak fel a jogszociológiai kérdések aktív feldolgozásakor. Az előadás-sorozat témái: Bevezető előadás: Jog és társadalom, jogszociológia Fleck Zoltán 201. február 19. Kulcsfogalmak és elméletek: amerikai realizmus, law in books law in action, funkcionalista és kritikai szemlélet, instrumentális és konstruktivista szemlélet FLECK ZOLTÁN: Jog és társadalom, jogszociológia. In: FLECK ZOLTÁN (szerk.) Jogszociológiai előadások, Budapest, Eötvös Kiadó, oldal Jogalkalmazás néhány szociológiai aspektusa Fleck Zoltán 201. március 4. Kulcsfogalmak és elméletek: bírói és hatósági jogalkalmazás, karrierbíráskodás, politikus bíró, bürokratikus vagy adminisztratív bíró, konfliktuskezelő vagy közvetítő bíró USZKIEWICZ Erik: A jogalkalmazás néhány szociológiai aspektusa. In: FLECK ZOLTÁN (szerk.) Jogszociológiai előadások, Budapest, Eötvös Kiadó, oldal A jogászi hivatások szociológiája Navratil Szonja Idő: március 18.

2 Kulcsfogalmak és elméletek: professzió, autonómia, funkcionalista és kritikai szemlélet, actor-based koncepció, professzionalizáció, reprofesszionalizáció, deprofesszionalizáció, proletarizáció, állam és jogászok kapcsolata, rendiesülés NAVRATIL SZONJA: A jogászi hivatások szociológiája. Legal Profession. In: FLECK ZOLTÁN (szerk.) Jogszociológiai előadások, Budapest, Eötvös Kiadó, oldal Identitás és jog Kiss Valéria 201. április 1. Kulcsfogalmak és elméletek: identitás, csoportközi viszonyok, sztereotípia, előítélet, normatív és deskiptív elméletek, tekintélyelvű személyiség, F-skála, nyílt és zárt gondolkodásmód,valós konfliktus elmélete, szociális indentitás elmélete, szociális kategorizáció, minimális csoportkísérlet, rendszerigazolás elmélete, diskurzuselv, elismerés elmélet, életpolitika-koncepció KISS VALÉRIA: Identitás és jog. In: FLECK ZOLTÁN (szerk.) Jogszociológiai előadások, Budapest, Eötvös Kiadó, oldal Jogismeret, jogtudat, jogkövetés Kormány Attila 201. április 29. Kulcsfogalmak és elméletek: jogismeret, kettős vélelem, KOL-kutatás, konformitás, jogtudat, jogérzet, jogi attitűd, jogi szocializáció, jogkövetés, sán jogkövetés, tudatos jogkövetés, jogkövetési deviáncia Kötelező irodalom KORMÁNY ATTILA: Jogismeret, jogtudat, jogkövetés. In: FLECK ZOLTÁN (szerk.) Jogszociológiai előadások, Budapest, Eötvös Kiadó, oldal Jog és közgazdaságtan Isztin Péter 201. május 13. Kulcsfogalmak és elméletek: hasznosságmaximalizálás, határhaszon, alternatívaköltség, externáliák, aszimmetrikusan informáltak, Coase tétel, Kötelező irodalom ISZTIN PÉTER: Jog és közgazdaságtan. In: FLECK ZOLTÁN (szerk.) Jogszociológiai előadások, Budapest, Eötvös Kiadó, oldal Kollokviumi vizsga A vizsga írásbeli, a vizsgaidőszakban kerül rá sor. A vizsgán a hallgatók használhatnak könyveket és jegyzeteket. A vizsgán egy érvelő esszét kell írni, amelynek a témája igazodik az előadások témaköreihez, és a szemináriumon elhangzottakhoz. A kurzus és a szeminárium célja, hogy a hallgatókat tehermentesítse a vizsgaidőszakban és a hangsúlyt az évközi, szorgalmi időszak alatti teljesítésre helyezze át. Az osztályozási szemrendszert a kurzusleírás melléklete tartalmazza.

3 Szeminárium A szemináriumok jellege, követelményei: A szemináriumok célja a csoportos munkavégzéshez, a munkamegosztáshoz és a feladatok önálló tervezéséhez kapcsolatos kompetenciák fejlesztése, a szóbeli prezentáció, és az azt segítő technikák (ppt, handout), valamint az érvelési készségek megfelelő elsajátítása. Mind az elméleti háttér feldolgozása, mind a kutatási eredmények ismertetése során hangsúlyos annak a képességnek a fejlesztése, hogy a hallgatók képesek legyenek önállóan felkutatni és feldolgozni a szakirodalmat (könyvtárhasználat, internetes forrásgyűjtés), és a számos forrás közül képesek legyenek a számára a kutatási kérdés szemjából releváns elemeket kiválasztani. Ebben a körben a plágium elkerülésére vonatkozó ismeretek elsődleges fontosságúak (a hivatkozás módjának elsajátítása). A témaválasztás és feldolgozás, a jogi összefüggések feltérképezése fejleszti a jogászi hivatás társadalmi hatásainak felismerésére való képességet, és segíti az etikus és felelősségteljes jogászi attitűd kialakítását. Emellett a társadalomtudományi kutatás etikai vonatkozásai is hangsúlyosan megjelennek. Szemináriumok teljesítésének elemei: A szemináriumi teljesítéshez szükséges az, hogy a szemináriumvezető minden feladat esetében megfelelőnek ítélje a teljesítést (vagyis amennyiben bármely feladat értékelése nulla, a szemináriumi érdemjegy elégtelen). prezentáció: 0 Csoportos munka (3-4 fő) Prezentáció: az előadássorozat témái közül egy téma feldolgozása, a választott téma bemutatása az órán (2 percben) az előadásokhoz készített vázlatot egy héttel az óra előtt meg kell küldeni az oktatónak elektronikusan (ppt fájl), és feltölteni a Neptunba Az órán a többi hallgatónak ki kell osztani az előadás rövid összefoglalóját (handout) ami tartalmazza a kapcsoló fogalmak kidolgozását. Ez nem jelenti azt, hogy minden fogalomnak kötelezően is meg kellene jelennie az előadásban, a kettő egymástól elkülönülhet. Kötelező irodalom és minden prezentáció alapja a tankönyv (FLECK Zoltán (szerk): Jogszociológia előadások. Budapest, Eötvös Kiadó, 2014) de ezen felül mindenképp szükséges a téma szűkítése és tovább olvasmányok ismerete Az előadáson elhangzottak, az ajánlott irodalom, illetve minden a témához kapcsolódó szakirodalom szabadon felhasználható. Pontos értékelési szemok: lásd a mellékletben 2. esszé: 30 Egyéni munka Érvelő esszé írása előre meghatározott tételmondat mellett vagy ellen.

4 Beadási határidő: április 8. (szerda) Kijavítási határidő: május 3. (vasárnap) Formai előírás: 8-10 oldal. Times New Roman, 12-es betüméret, 1, sorköz, sorkizárt, 2000 szó. Pontos értékelési szemok: lásd a mellékletben 3. egyéni feladatok: Egyéni munka Két további témában ahhoz kapcsolódó újsághír, fotó, művészeti alkotás, stb. bemutatása az órán. Elsődlegesen az órán szóban kell bemutatni, illetve az óra után feltölteni a Neptunba. A két egyéni feladatnak két különböző témához kell kapcsolódnia. 1. A saját vitaindító előadás témaköréből nem lehet teljesítheti az egyéni feladatot. Érdemjegy 0-1 : elégtelen 2-6 : elégséges : közepes : jó : jeles A csoportmunkában az adott feladat teljesítésére a csoport tagjai azonos értékelést kapnak. A plágium tilos, ha a diák bármely feladat teljesítése során a forrás feltüntetése nélkül használja fel más tudományos eredményeit, a szemináriumi érdemjegye elégtelen. FLECK Zoltán (szerk): Jogszociológia előadások. Budapest, Eötvös Kiadó, Ajánlott irodalom: BABBIE, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Budapest, Balassi Kiadó, ACZEL, Richard: Hogyan írjunk esszét? Budapest, Osiris Kiadó, 2000.

5 Mellékletek Kollokvium értékelési szemjai Szemok Formai stílus szám 30 Elért (részletes értékelés) tagolt, összeszedett megformálás Tartalmi alapfogalmak és szakirodalmi, elméleti állások magabiztos kezelése, összekapcsolása 70 a félév során feldolgozott témakörök összekapcsolása, az adott probléma kapcsán, kreatív, alkotó módon való feldolgozása koherens gondolatmenet, világos érvelés Összesen 100

6 Vitaindító előadás értékelési szemjai Témakör: Csoporttagok: maximális szám: 0 Mért kompetenciák Szem Elért Szöveges értékelés Időkeret betartása: max. 2 perc Témakör megfelelő leszűkítése egy résztémára Prezentációs készség: élőszóban, tisztán érthetően, vázlat nélkül PPT vagy Prezi megfelelő alkalmazása Összesen 20 Tartalmi szemok Szem Elért Szöveges értékelés Kötelező irodalom megfelelő feldolgozása 10 Ajánlott vagy választott irodalom ismerete 10 Logikus felépítés, koherens érvelés 10 Összesen 30 Elért :

7 A csoportmunkában az adott feladat teljesítésére a csoport tagjai azonos értékelést kapnak.

8 Esszé értékelési szemjai Név: Választott téma: maximális szám: 30 Formai szemok Szem Elért Szöveges értékelés Stílus és terjedelem Tagolt, összeszedett megformálás Összesen 10 Tartalmi szemok, mért kompetenciák Szem Elért Szöveges értékelés Irodalom megfelelő feldolgozása Téma os megértése, alapos elemzése 10 Logikus felépítés, koherens érvelés Összesen 20 Elért : A plágium tilos, ha a diák bármely feladat teljesítése során a forrás feltüntetése nélkül használja fel más tudományos eredményeit, a szemináriumi érdemjegye elégtelen.

Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév

Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév

Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév antárgy megnevezése antárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség

Részletesebben

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Tantárgy megnevezése Prezentációs és íráskészségfejlesztés

Részletesebben

Tantárgyi program 2010/2011. II. félév

Tantárgyi program 2010/2011. II. félév Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2010/2011. II. félév Prezentációs és íráskészségfejlesztés

Részletesebben

TANTÁRGYPROGRAM 2015/16. ŐSZI FÉLÉV

TANTÁRGYPROGRAM 2015/16. ŐSZI FÉLÉV TANTÁRGYPROGRAM 2015/16. ŐSZI FÉLÉV A tantárgy neve: Közgazdasági Elmélettörténet/History of Economic Thought A tantárgy kódja: BMEGT30MN09 Heti tanóraszám (Előadás/Gyakorlat): 2/2 Tantárgy teljesítésértékelésének

Részletesebben

Tanulás- és kutatásmódszertan

Tanulás- és kutatásmódszertan PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2012/2013. II. félév Tantárgyi útmutató

Részletesebben

Tanulás- és kutatásmódszertan

Tanulás- és kutatásmódszertan PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2010/2011. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tanulás- és kutatásmódszertan

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tanulás- és kutatásmódszertan PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COOLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam

Részletesebben

Tantárgyi program. Kontaktórák száma: Elmélet: 1 Gyakorlat: 1 Összesen 2

Tantárgyi program. Kontaktórák száma: Elmélet: 1 Gyakorlat: 1 Összesen 2 Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Prezentációs

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés 2. A tantárgy neve:

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés,. levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgyi

Részletesebben

PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35. Levező tagozat MESTERSZAK

PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35. Levező tagozat MESTERSZAK PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 Levező tagozat MESTERSZAK Tantárgyi útmutató 2014/2015 tanév tavaszi félév 1 Tantárgy megnevezése:

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. c. tárgy tanulmányozásához

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. c. tárgy tanulmányozásához SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai c. tárgy tanulmányozásához Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév A tantárgy rövid

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Komplex elemzés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Komplex elemzés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Komplex elemzés Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karán meghatározó

Részletesebben

Biomatematikai Tanszék

Biomatematikai Tanszék BIOSTATISZTIKA DENTISTRY Biomatematikai Tanszék Tantárgy: BIOSTATISZTIKA Év, szemeszter: 1. évfolyam - 1. félév Óraszám: Szeminárium: 28 Kód: FOBST03F1 ECTS Kredit: 2 A tárgyat oktató intézet: Biofizikai

Részletesebben

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi számvitel 2. Pénzügy és számvitel alapszak Távoktatási tagozat 2016/2017. tanév I. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi számvitel 2. Pénzügy és számvitel alapszak Távoktatási tagozat 2016/2017. tanév I. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 2 Pénzügy és számvitel alapszak Távoktatási tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2016/2017) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:

Részletesebben

Társadalmi és vizuális kommunikáció

Társadalmi és vizuális kommunikáció Nyomtatás Társadalmi és vizuális kommunikáció Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Szociológia és Kommunikáció Tanszék TANTÁRGYI ADATLAP 0 I. Tantárgyleírás

Részletesebben

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek CGB1203 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin főiskolai docens A tantárgyfelelős

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II. Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Humán kontrolling c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév

Részletesebben

Élettan Szemináriumok- Második félév Bevezetés. Domoki Ferenc Február 4.

Élettan Szemináriumok- Második félév Bevezetés. Domoki Ferenc Február 4. Élettan Szemináriumok- Második félév Bevezetés Domoki Ferenc 2019. Február 4. Témák Kollokviumi statisztikák Célkitűzések a második félévre A szemináriumok programja Feladatválogatásos tesztek, mint az

Részletesebben

Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés

Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: Képzés: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Vizsgajelleg: Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TANTÁRGYI ADATLAP ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1. ALAPADATOK 1.1. Tantárgy neve (magyarul, angolul) Fejezetek az épületdinamikából Chapters of building

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz II. évfolyam GI szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz LEVELEZŐ Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szervezeti magatartás és vezetés Tanszék:Vállalkozás

Részletesebben

Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015.

Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015. Szociológia mesterszak Pótfelvételi tájékoztató 2015. Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 10! JELENTKEZNI LEHET: www.felvi.hu Részletes tájékoztató a képzésről:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL ~ ~ TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL Az Osztatlan tanárképzés zárásaként Diplomamunkát kell

Részletesebben

Tudományos kutatás módszertana Syllabus. I. Általános információk az előadásokról és szemináriumokról

Tudományos kutatás módszertana Syllabus. I. Általános információk az előadásokról és szemináriumokról Babeş Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar Egyetemi év: I Félév: II Tudományos kutatás módszertana Syllabus I. Általános információk az előadásokról és szemináriumokról

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Politológia TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Politológia Tanszék: Közgazdasági

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia A tudományos kutatás módszertana A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom Kommunikációs gyakorlatok írásban A tantárgy típusa DF DD

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:

Részletesebben

Tantárgy adatlap Társadalom és lélektan

Tantárgy adatlap Társadalom és lélektan A tantárgy kódja: 7PE20NGKC4B A tantárgy megnevezése (magyarul): A tantárgy neve (angolul): Society and Psychology A tanóra száma (Előadás szeminárium gyakorlat egyéb): Kreditérték: 6 A tantárgy meghirdetésének

Részletesebben

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK 1. A tantárgy megnevezése: OKTATÁSTAN I. 2. Az évfolyam megnevezése: Okl. mérnöktanár, mérnöktanár szak nappali tagozat II. évf. 2. félév, II. évf. 1. félév Műszaki szakoktató szak II. évfolyam 1. félév

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK II. félév

KÖVETELMÉNYEK II. félév KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel

Részletesebben

Tantárgyi program. Kontaktórák száma: Elmélet: 10 Gyakorlat: Összesen

Tantárgyi program. Kontaktórák száma: Elmélet: 10 Gyakorlat: Összesen PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 IV. évfolyam

Részletesebben

VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT

VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK 1.

Részletesebben

Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához

Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához Elfogadta a Pszichológia Intézet Intézeti Tanácsa 2011.02.15. Érvényes a 2011 tavaszán záróvizsgázókra Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához (Részletesebb leíráshoz ld. A pszichológia BA

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve (magyarul, angolul) MŰSZAKI FOLYAMATOK KÖZGAZDASÁGI

Részletesebben

GAZDASÁGSZOCIOLÓGIA I.

GAZDASÁGSZOCIOLÓGIA I. GAZDASÁGSZOCIOLÓGIA I. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz III. évfolyam pénzügy-számvitel specializáció (szakirány) BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Konszern számvitel alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Konszern

Részletesebben

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató Módszertani Intézeti Tanszék Nappali tagozat Statisztika 1. Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/6 Tantárgy megnevezése: Statisztika 1. Tantárgy kódja: STAT1KAMEMM Tanterv szerinti óraszám: 2+2

Részletesebben

Matematikai alapok 1 Tantárgyi útmutató

Matematikai alapok 1 Tantárgyi útmutató Módszertani Intézeti Tanszék Gazdaságinformatikus szak nappali tagozat Matematikai alapok 1 Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/5 Tantárgy megnevezése Matematikai alapok 1 Tantárgy jellege/típusa:

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) 1. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Nemzetközi gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszéki

Részletesebben

A tantárgyelem kódja: SZDE0304G

A tantárgyelem kódja: SZDE0304G A mérföldkő megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgy megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgyelem megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak 2

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán

Részletesebben

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

TANTÁRGYI PROGRAM Matematikai alapok I. útmutató

TANTÁRGYI PROGRAM Matematikai alapok I. útmutató BGF PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály TANTÁRGYI PROGRAM Matematikai alapok I. útmutató 2013/2014. tanév II. félév Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Matematikai alapok

Részletesebben

Tantárgy neve: A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK SZOCIÁLANDRAGÓGIÁJA MAD 1115 L

Tantárgy neve: A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK SZOCIÁLANDRAGÓGIÁJA MAD 1115 L Tantárgy neve: A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK SZOCIÁLANDRAGÓGIÁJA MAD 1115 L http://ttajekoztato2018.nye.hu/mintatanterveks/kepzesiszint_szakok/58 1. konzultáció: A hátrányos helyzet fogalmi értelmezései és típusai.

Részletesebben

Számviteli esettanulmányok

Számviteli esettanulmányok SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számviteli esettanulmányok MSC Pénzügy-számvitel szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy

Részletesebben

tantárgy megnevezése: Jogi és közigazgatási ismeretek tantárgyfelelős:

tantárgy megnevezése: Jogi és közigazgatási ismeretek tantárgyfelelős: kód: MFJOG31X02 óraszám: nyelve: köv: k kredit: tantárgy megnevezése: Jogi és közigazgatási ismeretek tantárgyfelelős: kurzusok oktatói: tantárgy típusa: GH/É tanszék: MVT előkövetelmény(ek) kódja: - 2/0

Részletesebben

Tantárgyi program 2013/2014. I. félév

Tantárgyi program 2013/2014. I. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2013/2014. I. félév Vállalkozástan II. Tantárgy kódja:

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szociológia. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szociológia. tanulmányokhoz II. évfolyam GM/PS szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szociológia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 tavaszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szociológia Tanszék: Közgazdasági Tanszéki Osztály

Részletesebben

Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon

Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon ME BTK Neveléstudományi Tanszék 2007 Az ismeretek ellenőrzése Az ismeretek ellenőrzése a kurzusok

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2014/2015. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBG_TV116G5 Megnevezése: VIDÉKI TURIZMUS Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Heti tanóra: 4 A tantárgy kreditértéke: 5 Vizsgajelleg:

Részletesebben

Költség és teljesítmény elszámolás

Költség és teljesítmény elszámolás SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Költség és teljesítmény elszámolás Számvitel mesterszak szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK

Részletesebben

SZOCIÁLIS MUNKA SZAK II. évf. LEVELEZŐ TAGOZAT

SZOCIÁLIS MUNKA SZAK II. évf. LEVELEZŐ TAGOZAT SZOCIÁLIS MUNKA SZAK II. évf. LEVELEZŐ TAGOZAT A tárgy neve: A szociális munka módszertan II. (Csoportokkal és közösségekkel végzett szociális munka) Félévi óraszám: L:10 óra Kreditértéke:4 kredit Helye

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI ASSZISZTENS KÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI ASSZISZTENS KÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI ASSZISZTENS KÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi asszisztens képzés 2. A tantárgy neve: Szakmai angol

Részletesebben

TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ a KONTROLLING tantárgyhoz

TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ a KONTROLLING tantárgyhoz TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ a KONTROLLING tantárgyhoz Nappali tagozat Pénzügy és számvitel szak Budapest, 2015. február A TANTÁRGY OKTATÁSÁNAK CÉLJA A tantárgy oktatásának célja az alkalmazott számviteli eljárásokból

Részletesebben

Az európai integráció gazdaságtana

Az európai integráció gazdaságtana Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtan Tanszék TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Az európai integráció gazdaságtana The Economics of

Részletesebben

Iskolai szociális munka gyakorlata

Iskolai szociális munka gyakorlata Iskolai szociális munka gyakorlata B1206 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 30 óra gyakorlat Min ai Előfeltétel (tantárgyi kód) B1101 Dr. Torkos Katalin 1. A tantárgy

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények február 1.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények február 1. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények 2016. február 1. Környezeti jog 2. Tantárgy kód Szemeszter Követelmény Kredit

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS Tanmenet és tantárgyi követelmények a KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak (2015) NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, szeptember Postai

Részletesebben

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév

Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére s tanév I. félév Tanulmányi és vizsgakövetelmények élettanból orvostanhallgatók részére 2016-2017-s tanév I. félév Az Élettan oktatása tantermi előadásokon, laboratóriumi gyakorlatokon, valamint csoportos és összevont

Részletesebben

Teljesítmény és erőforrás controlling

Teljesítmény és erőforrás controlling IV. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás controlling 2012/2013 2. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Teljesítmény

Részletesebben

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak

Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Képzés megnevezése: szakirányú továbbképzés A képzés helye: Gazdaságtudományi Kar, Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Intézet Szakirányú

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz IV. évfolyam PSZ Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Teljesítmény és

Részletesebben

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Beszédművelés Tantárgy kódja BTA1102 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + 0+2 gyak.) gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód)

Részletesebben

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek Tanmenet és tantárgyi követelmények a Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak 2014. NAPPALI és LEVELEZŐ

Részletesebben

TANTÁRGYLAP. 2.6. Kiértékelés típusa

TANTÁRGYLAP. 2.6. Kiértékelés típusa TANTÁRGYLAP 1. A program adatai 1.1 A felsőoktatási intézmény neve Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi 1.3 Intézet / Tanszék Közigazgatási és Közszolgálati

Részletesebben

TANTÁRGYI PROGRAM Matematikai alapok I. útmutató

TANTÁRGYI PROGRAM Matematikai alapok I. útmutató BGF PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály TANTÁRGYI PROGRAM Matematikai alapok I. útmutató 2014/2015. tanév I. félév Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Matematikai alapok

Részletesebben

BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények

BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BSC KÉPZÉSI SZINT 2016-2017. tanév I. (őszi) félév SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI Hungaria Járműmérnöki Kar Járműgyártási Tanszék Gépészmérnöki szak Gépgyártástechnológiai

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve Építőipari anyagminőség 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEMEMAV11 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok (heti/féléves)

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom Helyesírás A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy

Részletesebben

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer BAI 0006L A pszichológia fő területei (2018/19/ 1. félév)

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer BAI 0006L A pszichológia fő területei (2018/19/ 1. félév) BAI 0006L A pszichológia fő területei Óraszám: 9 óra/félév Tantárgy felelős: Dr. Pauwlik Zsuzsa főiskolai tanár 1. Konzultáció témakörei 2018. október 12. 13-16. óra Mivel foglalkozik a pszichológia? A

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tevékenységmenedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Tevékenységmenedzsment Tanszék: Vállalkozások

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet)

KÖVETELMÉNYEK. Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet) Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet) TAB2115 Meghirdetés féléve 7. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 A foglalkozásokon való részvétel: Az előadások a képzés szerves részét

Részletesebben

Kommunikációs gyakorlatok

Kommunikációs gyakorlatok Kommunikációs gyakorlatok K á r o l i J e g y z e t e k Sólyom Réka Kommunikációs gyakorlatok Kari jegyzet a Kommunikációs gyakorlatok című tárgy oktatásához és az Anyanyelvi kritériumvizsgához Lektor:

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI ASSZISZTENS KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI ASSZISZTENS KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI ASSZISZTENS KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi asszisztens levelező képzés 2. A tantárgy neve:

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tevékenységmenedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Tevékenységmenedzsment Tanszék: Vállalkozások

Részletesebben

Bevezetés a számvitelbe

Bevezetés a számvitelbe SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe Pénzügy számvitel alapszak Gazdálkodás-menedzsment alapszak Távoktatás tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 Tantárgy megnevezése Bevezetés

Részletesebben

A tantárgy címe: Nemzetközi jog I. gyakorlat. Tantárgyfelelős: Dr. Szalai Anikó adjunktus, PhD

A tantárgy címe: Nemzetközi jog I. gyakorlat. Tantárgyfelelős: Dr. Szalai Anikó adjunktus, PhD A tantárgy címe: Nemzetközi jog I. gyakorlat Tantárgyfelelős: Dr. Szalai Anikó adjunktus, PhD Tantárgy oktatója, oktatói (amennyiben nem azonos a tantárgyfelelőssel): Dr. Szalai Anikó adjunktus, PhD Dr.

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2011/2012. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBP_AD102G3 Megnevezése: Emberi erőforrás menedzsment Szak: Sportszervező II. évfolyam Heti tanóra: 2 A tantárgy kreditértéke:

Részletesebben

Az első részben a vizsgázók számára előre kiadandó feladatkiírás szerepel.

Az első részben a vizsgázók számára előre kiadandó feladatkiírás szerepel. A vizsgafeladat ismertetése: A dolgozat digitális prezentációs szoftverrel való rövidített bemutatása. Válaszolás a bizottság által feltett dolgozattal kapcsolatos kérdésekre. Az első részben a vizsgázók

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2.

KÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2. Társadalomtudományi kutatások 2. PDB1702 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy PDB1005 Évközi tanulmányi követelmények: Empirikus vizsgálat adatfelvétele és az adatok statisztikai feldolgozása.

Részletesebben

PPKE ITK, 2015/2016tanév. I.félév. Tantárgyi adatok és követelmények

PPKE ITK, 2015/2016tanév. I.félév. Tantárgyi adatok és követelmények PPKE ITK, 2015/2016tanév I.félév Tantárgyi adatok és követelmények Tantárgy neve: Óraszám: Lineáris algebra 2 óra előadás, kedd, 8-10, Simonyi terem 2 óra gyakorlat Honlap: digitus.itk.ppke.hu/~b_novak

Részletesebben

Orvosi szociológia oktatása nemzetközi környezetben

Orvosi szociológia oktatása nemzetközi környezetben Orvosi szociológia oktatása nemzetközi környezetben Dr. Molnár Regina, egyetemi adjunktus Erdős Csaba, szociológus Dr. Paulik Edit, tanszékvezető egyetemi docens SZTE ÁOK Népegészségtani Intézet Oktatott

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Vezetéselmélet és módszertan. Tantárgyi útmutató.

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Vezetéselmélet és módszertan. Tantárgyi útmutató. Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Vezetéselmélet és módszertan Tantárgyi útmutató Nappali 2014/2015. I. félév 1 Tantárgy megnevezése: Vezetéselmélet

Részletesebben

Pénzügyi számvitel 1.

Pénzügyi számvitel 1. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 1. Pénzügyi és számviteli felsőoktatási szakképzés Államháztartási szakirány Nonprofit szakirány Pénzintézeti szakirány Vállalkozási szakirány Nappali tagozat 2015/2016.

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR UNIVERSITY OF DEBRECEN FACULTY OF ARTS

DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR UNIVERSITY OF DEBRECEN FACULTY OF ARTS Debreceni Egyetem BTK Útmutató szakdolgozatok készítéséhez (A Debreceni Egyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzatának alapján) Az egységes, osztatlan képzésben, az alapképzésben, (BSc, BA), mesterképzésben

Részletesebben

Tantárgyi útmutató Költség és teljesítmény elszámolás

Tantárgyi útmutató Költség és teljesítmény elszámolás Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Tantárgyi útmutató Költség és teljesítmény elszámolás 2014/2015. TANÉV TAVASZI FÉLÉV 1 Tantárgy megnevezése: Költség

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése A tanárjelölt személyiségfejlesztése TKB1207 Meghirdetés féléve 2. Konzultációs óraszám 6 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár API A kurzus tréning

Részletesebben

MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

A tantárgyelem kódja: KIT0401G. gyakorlat A tantárgyelem jellege: A tantárgyelem oktatásának ajánlott 5. félév

A tantárgyelem kódja: KIT0401G. gyakorlat A tantárgyelem jellege: A tantárgyelem oktatásának ajánlott 5. félév A mérföldkő megnevezése: A tantárgy megnevezése: A mérföldkő kódja: A tantárgy kódja: A tantárgyelem megnevezése: Számítástechnika az egészségügyben ápolóknak A tantárgyelem kredit-értéke: 1 A tantárgyelem

Részletesebben