Doktori (PhD) értekezés tézisei. Szűcs Ágnes
|
|
- Aurél Szőke
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Doktori (PhD) értekezés tézisei Szűcs Ágnes Sopron 2017
2
3 Nyugat-magyarországi Egyetem Gazdálkodás-és Szervezéstudományok Doktori Iskola A HR KONTROLLING SZEREPE A TUDATOS EMBERI ERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN Doktori (PhD) értekezés tézisei Szűcs Ágnes Sopron 2017
4 Doktori Iskola: Széchenyi István Gazdálkodás-és Szervezéstudományok Doktori Iskola Vezetője: Prof.Dr. Székely Csaba DSc Program: Az emberi erőforrások társadalmi-gazdasági beágyazottsága program Vezetője: Prof. Dr. Kulcsár László CSc egyetemi tanár Témavezető: Dr Bittner Péter egyetemi docens. Témavezető támogató aláírása
5 1. A munka előzményei, a kitűzött célok Az értekezés a hazai közepes-és nagyvállalatok emberi erőforrás-gazdálkodás gyakorlatát elemzi, a HR kontrolling eszközeinek integrációs lehetőségeinek vizsgálatával. A témaválasztás indoka, hogy napjainkban a szellemi tőke nyújthatja egy szervezet számára a versenyelőnyt, amely a pozíciószerzésért vívott küzdelemben a túlélést és a fejlődést biztosítja. A gazdaság központi mozgatórugója a tudás, és annak minél hatékonyabb felhasználása a vállalati gyakorlatban. A tudáshoz való hozzáférés, a tanulás soha eddig nem látott méreteket öltött, az állam, és a cégek egyre nagyobb számban ismerik fel az intellektuális tőkében rejlő lehetőségeket. Az informatika és a kommunikációs eszközök elterjedésével, valamint ezek egyre olcsóbb elérésével, valamennyi ágazat gyors átalakuláson megy keresztül. Az utóbbi években megfigyelhető, hogy a humán erőforrás területén is előtérbe került a költséghatékonyság. Ebben elsősorban az emberi erőforrás gazdálkodás 1
6 folyamatában alkalmazott kontrolling eszközök segít(het)ik a szervezeteket. A kutatás célja a humánerőforrás menedzsment gyakorlat fejlesztése, a tudatos emberi erőforrás gazdálkodás elősegítése a HR kontrolling eszközrendszere által. A kutatás alapvető feladata, hogy vállalati szinten (be)azonosítsa a HR gyakorlatot leíró tényezőket, összefüggéseket keressen a HR fejlettségi szintje és a szervezet eredményessége között, valamint kiterjedjen a HR kontrolling módszerek alkalmazásával járó mérhető és nem vagy nehezen számszerűsíthető eredmények vizsgálatára. A célok kitűzését elméleti és gyakorlati szempontok is igazolják. Elméleti megközelítésben az új menedzsment és közgazdasági szakirodalom biztosít megfelelő hátteret, míg a gyakorlat oldaláról az intellektuális tőke felértékelődése játszik szerepet. A kutatás alapvető célja az alábbi hipotézisek vizsgálata, igazolása. 2
7 I. hipotézis A stratégiai emberi erőforrás-gazdálkodás alapja a HR folyamatok kialakítása, szabályozása és fejlesztése. II. hipotézis A HR kontrolling révén biztosítható, hogy a folyamatokban csak annyi és olyan minőségű munkavállaló dolgozzon, amennyi a folyamatból következik, lehetővé téve a személyi költségek optimalizálását. III. hipotézis A szervezet HR tevékenységének eredményessége a HR kontrolling mutatószám rendszerével mérhető, tervezhető és szabályozható. IV. hipotézis A stratégiai HR eredményességét az emberrel kapcsolatos, nem vagy nehezen mérhető minőségi (soft) tényezők is befolyásolják. V. hipotézis Hatékony HR kontrolling rendszer nem létezik megfelelően szabályozott IT háttér nélkül. 3
8 2. A kutatás tartalma, módszere, indoklása Az értekezés két részre tagolható, a szakirodalmi kutatásra és a primer, saját kutatásra. A szakirodalmi áttekintést tartalmazó fejezetben a téma elméleti hátterének, összefüggéseinek feltárását a hazai és nemzetközi szakirodalom rendszerezésével, feldolgozásával, összefoglalásával végezte el a jelölt. Az értekezés a társadalomtudományi módszertan kvantitatív eszközeit alkalmazza a releváns és átfogó eredmények elérése érdekében. A kvantitatív kutatás módszertana A kvantitatív kutatás folyamán statisztikai és ökonometriai elemzések kerültek alkalmazásra a magyarországi szervezetek emberi erőforrásgazdálkodására azon belül HR kontrolling gyakorlatáravonatkozó kérdőíves felmérés során összegyűjtött adatok bázisán. A jelölt az ökonometriai módszerek közül a főkomponens analízist alkalmazta, tekintettel arra, hogy ez a statisztikai 4
9 eljárás, egy változószettet alakít át lineáris transzformáció segítségével egy, az eredetinél kisebb számú, új változószetté. Az átalakítás után létrejött új változók a főkomponensek, amelyek korrelálatlanok egymással és a kiinduló változók által megtestesített információtömeg lehető legnagyobb részét megőrzik. A főkomponens készítés során az új változó az eredeti, mért (megfigyelt, válaszként kapott) változókhoz különböző súlyokat rendel, és ezekkel szorozva összeadja azokat. Ez lehetőséget teremt a beavatkozási pontok feltárására az eredményesebb emberi erőforrás gazdálkodás gyakorlat elérése érdekében. 5
10 3. A kutatás eredményei A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a vizsgált vállalati szektorokban az emberi erőforrás menedzsmentre vonatkozó megállapítások helytállónak és időszerűnek bizonyultak. I. tézis. A stratégiai emberi erőforrásgazdálkodás alapja a HR folyamatok kialakítása, szabályozása és fejlesztése. A jelölt értekezésében megvizsgálta a szervezeti és a HR stratégiával kapcsolatos elméleteket, ezen túl az emberi erőforrás menedzsment és a HR kontrolling témakörök szakirodalmainak tanulmányázására is kitért, ezen túlmenően a legújabb kutatásokat és tudományos eredményeket is megvizsgálta. A HR kontrolling tevékenysége a vizsgált szervezetekben is eltérő, annak függvényében, hogy nemzetközi vagy hazai tulajdonos áll a szervezet élén, vagy, hogy a tevékenység a HR vagy a gazdálkodás alá tartozik. 6
11 A cél azonban ugyanaz valamennyi szervezet esetében: eredményesebbé, hatékonyabbá tenni az emberi erőforrás gazdálkodást. II. tézis: A HR kontrolling révén biztosítható, hogy a folyamatokban csak annyi és olyan minőségű munkavállaló dolgozzon, amennyi a folyamatokból következik, lehetővé téve a személyi költségek optimalizálását. Az HR eredményességének mérése stratégiai fontosságú a munkaszervezetek eredményessége szempontjából. A mérhetőség, a láthatóvá tétel elvárásként fogalmazódik meg a menedzsment részéről. A mutatószámrendszer alapköve a szervezet egészét átölelő integrált vállalatirányítási rendszernek. III. tézis: A szervezet HR tevékenységének eredményessége a HR kontrolling mutatószám rendszerével mérhető, tervezhető és szabályozható. Mivel a szervezetek legfontosabb erőforrása az ember, egyediségéből adódóan az azzal való gazdálkodás eltér más erőforrásokétól. Mérhetősége a számviteli 7
12 lehetőségeken túlmutat, számszerűsíteni a teljesítményét lehet, de a mutató számok mögé bújtatva elvész valódi értéke, ezért az úgynevezett soft tényezők vizsgálata elengedhetetlen a hosszú távú eredményesség eléréséhez. IV. tézis: A stratégiai HR eredményességét az emberrel kapcsolatos, nem vagy nehezen mérhető minőségi (soft) tényezők is befolyásolják. A XXI. század globalizált világában elengedhetetlen az információtechnológiai eszközök alkalmazása a megfelelő információáramlás biztosítása érdekében. A döntések meghozatalának ideje szűk keresztmetszetet jelent a piaci környezetben, így a naprakész, pontos információk rendelkezésre állása szükséges. Az információk, adatok rendszerben való kezeléséhez szükség van információtechnológiai megoldásokra mind hardver, mind szoftver tekintetében. A jelölt kutatásai igazolják, hogy a vizsgált szervezetek estében a hatékony működés eléréséhez és megtartásához nem elegendő önmagában az IT feltételek biztosítása, mivel a vizsgált szervezetek többsége a megszokott szóbeli 8
13 kommunikációt preferálja az információtechnológia adta lehetőséggel szemben. A humánumból eredő bizonytalansági faktorokra tekintettel fogalmazza meg utolsó hipotézisét. V. tézis: A hatékony HR kontrolling rendszer működésének szükséges, de nem elégséges feltétele a megfelelően szabályozott IT háttér. A jelölt kutatásai igazolják, hogy a vizsgált szervezetek estében a hatékony működés eléréséhez és megtartásához nem elegendő önmagában az IT feltételek biztosítása, azaz fontos az IT technológia, de tekintettel kell lenni a rendszer bizonytalanságát jelentő emberi tényezőre. A vezető(k), partnerek részére biztosított HR adatok, információk megjelenítése, kommunikációja kiemelt jelentőséggel bír az üzleti, szervezeti életben, és ez túlmutat a szabályozott információtechnológiai háttér kialakításán. 9
14 3.1 Új tudományos eredmények Magyarországon nem végeztek még olyan kutatást, amely az emberi erőforrás menedzsment és HR kontrolling kapcsolatát vizsgálta abból az aspektusból amely a jelölt által összeállított saját kérdőív alapján a témakört érintő és ahhoz kapcsolódó széles körű szakirodalom feldolgozásával valósult volna meg. A jelölt által elvégzett kutatás eredményeként az alábbi új és újszerű eredmények születtek: - A vizsgált szervezetek esetében van élő informáliskapcsolat a HR és a kontrolling részleg között, de ez számos esetben adatszolgáltatásban nyilvánul meg, a munkaszervezetek többségénél a költségvetés tervezési időszakában. Koherencia megvalósulását nem sikerült kimutatni, döntés-előkészítésnél ritkán, inkább kontroll funkciót töltenek be az adatszolgáltatások. - A jelölt kutatási eredményeiből kiderül, hogy azon szervezeteknél, ahol létezik HR kontrolling gyakorlat, annak eredményeit elsősorban a költségcsökkentésben 10
15 nem feltétlenül költségracionalizálásban - és a hatékonyabb munkaszervezésben alkalmazzák - A jelölt kutatásaiból kiderült, hogy ma Magyarországon a szervezetek a létszámleépítést (bérmegtakarítás) választják a válság kezelésére. A stratégiai gondolkodás a megfelelően kialakított információrendszer, továbbá más lehetőségek ismeretének hiányában késve hozza meg a menedzsment a döntéseket. - Megállapítást nyert, hogy az eredményes emberi erőforrás-gazdálkodáshoz szükség van stratégia szemléletmódra, a személy-és munkaügyi feladatokon túlnyúló, előretekintő, tudatos humánerőforrásgazdálkodásra, valamint a HR folyamatokba épített szabályokra, és visszacsatolási pontokra, amelyeknek dokumentált formában (munkaköri leírás, kompetencia-térkép, teljesítményértékelés stb) is meg kell jelenniük a szervezetnél. - A tudatos emberi erőforrás-gazdálkodás a vertikális/horizontális kommunikáción keresztül valósul meg. 11
16 - A vizsgált szervezetek esetében a HR az információtechnológia lehetőségeit a létszám-és bérgazdálkodás során veszi igénybe, kevésbé kapcsolódik a tudatos emberi erőforrásgazdálkodáshoz (kevés vizsgált szervezetnél használják a munkaerő-, munkakörtervezés során). - A HR kontrolling feladata a vezetői döntéselőkészítésés támogatás, amely az IT (túl)szabályozottsága miatt nem tud teljes mértékben megvalósulni, mivel az adatok rögzítése, majd mutatószámok formájában történő visszanyerése bizonyos rendszerek esetében főleg túl nagy adatbázis esetében - hosszadalmas, így nem mindig tud a HR kontrolling proaktív lenni. 12
17 4. Következtetések és a javaslatok A jelölt kutatásának elsődleges célja a munkaszervezetek HR és HR kontrolling gyakorlatának fejlesztése, terjesztése. Rámutat, hogy humán tőkével való tudatos gazdálkodás vállalati eredményességben betöltött szerepe felértékelődött az utóbbi években-főleg a gazdasági válság kirobbanását követően. A vizsgálat kvantitatív része igazolja, hogy a HR kontrolling preferenciálisan, mutatószámrendszer alkalmazását jelenti az emberi erőforrás gazdálkodás folyamatában, mindenekelőtt a létszám-és bérgazdálkodás területén. A jelölt szükségesnek tartja a HR kontrolling gyakorlat kiterjesztését a munkakör-és munkaerő-tervezés, valamint a teljesítményértékelés területén való alkalmazásra, és az információk felhasználására a döntés-előkészítések során. A kvantitatív felmérés eredményeként beigazolódott, hogy a vertikális és a horizontális kommunikáció kiemelkedően fontos a HR eredményességéhez, 13
18 tekintettel arra, hogy a megfelelő kommunikáció lehetővé teszi a munkavállalói bizonytalanság csökkentését, ezáltal megakadályozhatja a gyakran logikátlan fluktuációt. A HR kontrolling által prezentált kimutatások, elemzések értelmezhetőségének megteremtése kiemelten fontos, tekintettel arra, hogy nem minden vezető gazdasági szakember. Mivel a szervezetek legfontosabb erőforrása az ember, egyediségéből adódóan az azzal való gazdálkodás eltér más erőforrásokétól, mérhetősége a számviteli lehetőségeken túlmutat, számszerűsíteni a teljesítményét lehet, de a mutatószámok mögé bújtatva elvész valódi értéke, ezért az úgynevezett soft tényezők vizsgálata elengedhetetlen a hosszú távú eredményesség eléréséhez. A HR kontrolling és a HR analitika kapcsolatának erősítése, a szinergia megteremtésével kiemelten fontos. Tekintettel arra, hogy HR-analitika az emberi erőforrás adatok elemzését jelenti, vizsgálja az üzleti döntések emberi erőforrásra gyakorolt hatását és fordítva, az emberi tőke hogyan befolyásolja az üzleti döntéseket. A HR-metrikák és analízis lehetőséget nyújt a szervezet 14
19 erősségeinek feltárására, melyekre építhetünk és gyengeségeinek megismerésére, ezen túl megmutatja, melyek a fejlesztendő területek, így hozzájárul az üzleti és HR stratégiai döntések megalapozásához. A stratégiai elemek kialakítása által igényelt analitika kialakításában a HR kontrolling eszközrendszere kiemelt szerepet képes betölteni. 15
20 5. Publikációk Cikk, tanulmány Szűcs, Á.: A humánkontrolling jelentősége a tudásalapú gazdaságban. Tudás és versenyképesség pannon szemmel, Pannon Gazdaságtudományi Konferencia Tanulmánykötet II., Veszprém, 2006., p: Szűcs, Á.: A HR kontrolling jelentősége a válságkezelésben. Magyar Tudományos Akadémia VEAB, Veszprém, 2008 Szűcs, Á.: HR-kontrolling=tudatos emberi erőforrásgazdálkodás. Növekedés, gyorsítás, vállalati kibontakozás. III. Pannon Gazdaságtudományi Konferencia Tanulmánykötet,Veszprém, 2009., p Csizmadia-Szűcs, Á: HR kontrolling a tudatos emberi erőforrás-gazdálkodásért. Tanulás, tudás, gazdasági sikerek, avagy a tudásmenedzsment szerepe a gazdaság eredményességében konferencia-kiadvány, Veszprém, 2010., p Szűcs, Á.: Tudatos emberi erőforrás-gazdálkodás és értékteremtés. Gazdasági és Társadalomtudományi 16
21 Közlemények. Nyíregyháza, 2011., III. évfolyam 1 sz. p Szűcs, Á.: Az emberi erőforrás-gazdálkodás szerepe a regionális fejlődésben. Gazdasági és Társadalomtudományi Közlemények. Nyíregyháza, 2011., III. évfolyam 2 sz. p Konferencia előadások, poszterek Szűcs, Á.: A humánkontrolling jelentősége a tudásalapú gazdaságban. Fiatal regionalisták V. országos konferencia. Győr, 2006 Szűcs, Á.: Humánkontrolling és tudásmenedzsment. Pannon Gazdaságtudományi Konferencia. Veszprém, 2006 Szűcs, Á: A HR kontrolling jelentősége a válságkezelésben. Magyar Tudományos Akadémia VEAB. Veszprém, 2008 Agnes, Sz.: Learning to see - the human power. Lean conference, Tijuana, Mexico, Lean&HR conference, 2008 Szűcs, Á.: HR-kontrolling=tudatos emberi erőforrásgazdálkodás. Növekedés, gyorsítás, vállalati 17
22 kibontakozás. III. Pannon Gazdaságtudományi Konferencia. Veszprém, 2009 Csizmadia-Szűcs, Á.: HR kontrolling a tudatos emberi erőforrás-gazdálkodásért. Tanulás, tudás, gazdasági sikerek. Győr, 2010 Szűcs, Á.: A HR controlling szerepe, fontossága a válság kezelésében. Magyar Tudományos Akadémia VEAB. Veszprém, 2011 Szűcs Á.: Új irányok az emberi erőforrás gazdálkodásban. Fiatal regionalisták VIII. konferenciája. Győr,
23
24
A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE
A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE A képzési terv három lapból áll: címoldal; tantárgyak ütemezése; szigorlati tárgyak és nyelvtudás. 1. A címoldal tartalmazza - az intézmény nevét; - a doktori iskola nevét; -
2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával
Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:
A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSÉNEK EREDMÉNYEI 2005.
A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSÉNEK EREDMÉNYEI 2005. Veresné dr. Somosi Mariann tanszékvezető egyetemi docens Az önértékelés indítása Az önértékelés indítása Kérdőíves vizsgálatok ADOTTSÁGELEMEK
A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése
XXV. ORSZÁGOS KÖNYVVIZSGÁLÓI KONFERENCIA 2017. SZEPTEMBER 7-8. A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése Madarasiné Dr. Szirmai
ÖNKORMÁNYZATI FEJLESZTÉSEK AZ OKOS TELEPÜLÉSEK ÉRDEKÉBEN. Dr. Dukai Miklós önkormányzati helyettes államtitkár május 25.
ÖNKORMÁNYZATI FEJLESZTÉSEK AZ OKOS TELEPÜLÉSEK ÉRDEKÉBEN Dr. Dukai Miklós önkormányzati helyettes államtitkár 2017. május 25. IGÉNY ALAPÚ TÁMOGATÁS-ELŐKÉSZÍTÉS AZ OKOS ÖNKORMÁNYZATOKÉRT Az önkormányzati
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 2013 Figyelem!!! A szakdolgozat készítésére vonatkozó szabályokat a hallgatónak a témát kijelölő kari sajátosságok figyelembe
Dr. Körmendi Lajos Dr. Tóth Antal A CONTROLLING ALAPJAI
Dr. Körmendi Lajos Dr. Tóth Antal A CONTROLLING ALAPJAI Budapest, 2016 Szerzők: Dr. Körmendi Lajos Dr. Tóth Antal Lektor: Dr. habil. Zéman Zoltán egyetemi tanár 2016 október Második, átdolgozott kiadás
STRATÉGIAI EMBERI ERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁS GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNÁL
STRATÉGIAI EMBERI ERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁS GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNÁL (ÁROP-1.A.5-2013-2013-0030 GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE ) Gyöngyös, 2014. december 4-5. Az áttekintő vizsgálat
Ágazati Vezetői Információs Rendszer koncepciója
Ágazati Vezetői Információs Rendszer koncepciója Ágazati Vezetői Információs Rendszer koncepciója Bemutatja: Bruhács Tamás főosztályvezető-helyettes - OM, Fejlesztési és Tudományos Ügyek Főosztálya Hodász
Dr. Gyöngyösy Zoltán Publikációk jegyzéke
Dr. Gyöngyösy Zoltán Publikációk jegyzéke 1. Az előrelátó, átfogó szemléletű terméktervezésről 1972. Budapest, vezetőképzés III. évf. 9. sz. 2. A terméktervezésről és szervezéséről a vállalatban 1972.
Hogyan használjuk ki a digitális HR lehetőségeit a munkaidő nyilvántartás kihívásainak kezelésére?
Hogyan használjuk ki a digitális HR lehetőségeit a munkaidő nyilvántartás kihívásainak kezelésére? DR. MESTER CSABA ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ 2017. NOVEMBER 14. Kik vagyunk? Szoftverfejlesztő és tanácsadó cég
A KÖZSZOLGÁLATI KARRIERT TÁMOGATÓ RENDSZEREK
KÖFOP-2.1.5-VEKOP-2016 A KÖZSZOLGÁLATI KARRIERT TÁMOGATÓ RENDSZEREK - A KOMP-RENDSZER - Dr. Malét-Szabó Erika Ph.D r. alezredes főtanácsadó a Kiválasztási Munkacsoport vezetője Budapest 2018.01.26. KÖFOP-2.1.5-VEKOP-16.
Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei
Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei Dr. Endrei Dóra orvos-igazgató Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Dr. Saághy Andrea Pécsi Tudományegyetem Gazdasági Fıigazgatóság Közgazdasági Igazgatóság
Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról. Havas András alpolgármester
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 40938-10/2008. CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról Előterjesztő:
E-Learninga menedzsmentben és a szervezeti tudás megújításában empirikus vizsgálatok tükrében
E-Learninga menedzsmentben és a szervezeti tudás megújításában empirikus vizsgálatok tükrében Prof. Dr. Poór József, egyetemi tanár Dr. Szalay Zsigmond, egyetemi docens Pető István, adjunktus Zsigri Ferenc,
A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSÉNEK EREDMÉNYEI 2007.
A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSÉNEK EREDMÉNYEI 2007. Veresné dr. Somosi Mariann tanszékvezető egyetemi docens ADOTTSÁGOK 286 EREDMÉNYEK 318 Vezetés 59 (100) Munkatársak irányítása 57 (90)
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
Vezetői számvitel / Controlling II. előadás. Controlling rendszer kialakítása Controlling részrendszerek A controller
Vezetői számvitel / Controlling II. előadás Controlling rendszer kialakítása Controlling részrendszerek A controller I. A controlling rendszer kialakítását befolyásoló tényezők A controlling rendszer kialakítását
Pénzügyi és Számviteli Intézet intézetvezető: Prof. Dr. Vigvári András CSc. Számvitel Intézeti Tanszék
TANTÁRGYAK INTÉZETI TANSZÉKI BONTÁSBAN A Budapesti Gazdasági Főiskolán és a karokon szakmai intézetek működnek. Az intézetekhez intézeti tanszékek illetve intézeti tanszéki osztályok kapcsolódnak. A Pénzügyi
Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzési szak
Emberi erőforrás gazdálkodás és közszolgálati életpálya Új Közszolgálati Életpálya ÁROP-2.2.17-2012-2013-0001 Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú
A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései. Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK
A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK Bevezető gondolatok A nők esélyegyenlőségi törekvései már régóta a társadalmigazdasági rendszer
A Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet Szak- és Záródolgozat témajegyzéke
A Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet Szak- és Záródolgozat témajegyzéke Csillik Péter 1. A GDP arányos államadósság, állami költségvetési kiadás és deficit, valamint a gazdasági növekedés kapcsolata
+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.
Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002
Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)
Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési
A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet évi közhasznúsági jelentése
A STRATOSZ közhasznú társadalmi szervezet 2008. évi közhasznúsági jelentése 1) Számviteli beszámoló A jelentés részét képező, ahhoz mellékelt számviteli beszámolót, amely a hatályos számviteli,- és adójogszabályoknak
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézmény neve: Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája Intézmény OM azonosítója: 201 839 Intézményvezető neve: Béresné Dobránszky
MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés
MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés Dr. Gyökér Irén egyetemi docens 2012 ősz Jegyzetek, diasorok - ÜTI honlap http://www.uti.bme.hu/cgibin/hallgato/tantargyak.cgi?detail=true&tantargy_id=15035 Folyamatos számonkérés:
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
KOVÁCSNÉ DR. SZEKÉR ENIKŐ BV. EZREDES FŐOSZTÁLYVEZETŐ PROJEKT SZAKMAI VEZETŐ
-VEKOP-16 A VERSENYKÉPES KÖZSZOLGÁLAT SZEMÉLYZETI UTÁNPÓTLÁSÁNAK STRATÉGIAI TÁMOGATÁSA - A CÉLTERÜLETEK RÖVID BEMUTATÁSA KOVÁCSNÉ DR. SZEKÉR ENIKŐ BV. EZREDES FŐOSZTÁLYVEZETŐ PROJEKT SZAKMAI VEZETŐ BUDAPEST
A HAZAI LOGISZTIKAI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALATOK KÖRÉBEN VÉGZETT KUTATÁS EREDMÉNYEI III
A HAZAI LOGISZTIKAI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALATOK KÖRÉBEN VÉGZETT KUTATÁS EREDMÉNYEI III. RÉSZ A VÁLLALATOK ÁLTAL ALKALMAZOTT STRATÉGIÁVAL, A SZOLGÁLTATÁS- PORTFÓLIÓVAL ÉS IT-FEJLESZTÉSEKKEL KAPCSOLATOS MEGKÉRDEZÉS
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola BENCE BALÁZS A TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK TERJEDÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A NUKLEÁRIS FEGYVEREKRE A non-proliferációs intézkedések
Fentiek alapján javaslom az értekezés nyilvános vitára bocsátását és a Jelölt számára az MTA doktora fokozat odaítélését.
Opponensi vélemény Szerb László: Vállalkozások, vállalkozási elméletek, vállalkozások mérése és a Globális Vállalkozói és Fejlődési Index című MTA doktori értekezéséről Szerb László doktori értekezésének
Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es
Az emberi erőforrás Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es felmérésének eredménye: a cégek pénzügyi
AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre)
AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre) Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék: Detkiné Viola Erzsébet főiskolai docens 1. Digitális pénzügyek. Hagyományos
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2010/2011. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBP_AD102G3 Megnevezése: A FELNŐTTKÉPZÉS ÉS AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE Szak: Andragógia szak Heti tanóra: 2 Vizsgajelleg:
Teljesítményciklus. Éves teljesítménycélok. Egyéni fejlődési célok meghatározása. Beosztottak támogatása a kitűzött célok elérésében
TELJESÍTMÉNYMENEDZSMENT rendszer bevezetése Stratégia tisztázása Tervek, keretfeltételek tanulmányozása Fennálló problémák, okok számbavétele Racionalizálási lehetőségek feltárása Javasolt hatékonyságnövelő
ITIL alapú IT környezet kialakítás és IT szolgáltatás menedzsment megvalósítás az FHB-ban
IBM Global Technology Services ITIL alapú IT környezet kialakítás és IT szolgáltatás menedzsment megvalósítás az FHB-ban ITSMF Magyarország 3. szemináriuma Tild Attila, ISM IBM Magyarországi Kft. 2006
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Humán kontrolling c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév
SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B
SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 Egységesen eredményesebben
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
Hosszabb távra tervező és innovatívabb családi vállalkozások? Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai
Hosszabb távra tervező és innovatívabb családi vállalkozások? Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai Dr. Dőry Tibor Tanszékvezető, egyetemi docens XXV. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Balatonalmádi, 2018.
Dr. Topár József (BME)
(BME) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem XXII. Magyar Minőség Hét 2013. november 6. 1 Projekt minőségbiztosítás?? minőségmenedzsment??? Projekt K+F+I Mit várunk e rendszerektől? Összehangolás-
projekt indult a Kodolányi János Főiskolán
"Társadalmi konfliktusok-társadalmi társadalmi jól-lét lét és biztonság Versenyképesség és társadalmi fejlődés" projekt indult a Kodolányi János Főiskolán Székesfehérvár, 2013. március 11. Elkezdődött
A szakirányú továbbképzés megnevezése: VÁLTOZÁS- ÉS VÁLSÁGMENEDZSMENT. Jelentkezési feltételek: bármilyen végzettséget adó alapszakon szerzett oklevél
A szakirányú továbbképzés megnevezése: VÁLTOZÁS- ÉS VÁLSÁGMENEDZSMENT Szakképzettség: változás- és válságmenedzser Képzési terület: gazdaságtudományok Jelentkezési feltételek: bármilyen végzettséget adó
Felsőoktatási intézmények helye, szerepe a vidék városaiban a 2002-től 2015-ig terjedő időszakban
Felsőoktatási intézmények helye, szerepe a vidék városaiban a 2002-től 2015-ig terjedő időszakban Előadó: Dr. Péter Zsolt Nagyvárad, 2016. szeptember 16. Az előadás főbb témakörei Témaválasztás indoklása
A kockázatkezelés az államháztartási belső kontrollrendszer vonatkozásában
A kockázatkezelés az államháztartási belső kontrollrendszer vonatkozásában Előadó: Ivanyos János Trusted Business Partners Kft. ügyvezetője Magyar Közgazdasági Társaság Felelős Vállalatirányítás szakosztályának
SWOT analízis Tamási Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2009.
Tamási Város Polgármesteri Hivatala SWOT analízis SWOT analízis Tamási Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2009. SZEMPONTOK A kérdések megválaszolásához 1. VEZETÉS A vezetés szerepe a hivatali küldetés
A Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola képzési terve
A Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola képzési terve A doktori iskola képzési programja magyar és angol nyelven is folyik. A doktori iskola a doktori iskolák kreditrendszerű tanulmányi szabályzatának
EFOP Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, Orosz Dániel, PhD-hallgató,
OKOS VÁROSOK, OKOS EGYETEMEK - A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HELYE SZEREPE AZ OKOS VÁROSSÁ VÁLÁS FOLYAMATA SORÁN KÜLÖNÖS TEKINTETTEL HAZÁNK MEGYEI JOGÚ VÁROSAIBAN Dr. Péter Zsolt, egyetemi docens, regpzs@uni-miskolc.hu
Teljesítmény és erőforrás controlling
IV. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás controlling 2012/2013 2. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Teljesítmény
A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése: diplomás pályakövetés és vezetői információs rendszerek (TÁMOP 4.1.3)
A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése: diplomás pályakövetés és vezetői információs rendszerek (TÁMOP 4.1.3) 2011. december 7. Fejlesztés a minőségi oktatásért Minőség a felsőoktatásban
A PÁLYAORIENTÁCIÓ, ILLETVE A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI NEVELÉS JELENTŐSÉGE ÉS MEGVALÓSULÁSA A KÖZNEVELÉSBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 A PÁLYAORIENTÁCIÓ, ILLETVE A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI NEVELÉS JELENTŐSÉGE ÉS MEGVALÓSULÁSA A KÖZNEVELÉSBEN A kutatásról Fejlesztést megalapozó
Informatikai statisztikus és gazdasági tervező. Informatikai statisztikus és gazdasági tervező
1183-06 és jogi ismeretek A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről
ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK EMBERI ERŐFORRÁSOK SZAK
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK EMBERI ERŐFORRÁSOK SZAK Budapest 2014. JAVASOLT ZÁRÓVIZSGA TANTÁRGYAK Emberi erőforrások szak hallgatói számára Alkalmazott
Smarter cities okos városok. Dr. Lados Mihály intézetigazgató Horváthné Dr. Barsi Boglárka tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI
MTA Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet, Győr Smarter cities okos városok Dr. Lados Mihály intézetigazgató Horváthné Dr. Barsi Boglárka tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI
A TANÁCSADÁSI MODELLEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSÁNAK FŐBB SAJÁTOSSÁGAI
A TANÁCSADÁSI MODELLEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSÁNAK FŐBB SAJÁTOSSÁGAI Józsa Imola Doktorjelölt Dr. Vinogradov Sergey PhD.Tanszékvezető Egyetemi docens SZENT ISTVÁN EGYETEM Gödöllő BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS
INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR
INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR MIR a projektben 30 MB KÁLMÁN MIKLÓS ÉS RÁCZ JÓZSEF PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK 2017. 02. 24. MMK-Informatikai projektellenőr képzés 1 MIR Tartalom: 2-12
PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK
Adat és Információvédelmi Mesteriskola MIR a projektben 30 MB KÁLMÁN MIKLÓS ÉS RÁCZ JÓZSEF PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK 2018.10.19. Adat és Információvédelmi Mesteriskola 1 MIR Tartalom:
Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./
Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Kivonat a Corporate Values Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. Stratégiai műhelymunkáról szóló visszajelző
Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai
Vezetői teljesítményértékelés értékelő és önértékelő kérdőív Készítették: a KISOSZ munkatársai Veszprém, 6. szeptember Vezetői értékelő lap Kérjük, a megfelelő oszlopban lévő szám aláhúzásával vagy bekarikázásával
A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe
A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe Dr. Török Erika MELLearN Konferencia 2017. április 20-21. Budapest A tudás a jövő üzemanyaga Az innováció fogalmának értelmezése Schumpeter
PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK
PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK A klaszter menedzsment szervezete a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft. Győr Szombathely Zalaegerszeg A Nyugat-dunántúli régióban
Gazdálkodószervezetek kockázatkezelési gyakorlata Magyarországon 2014.
Gazdálkodószervezetek kockázatkezelési gyakorlata Magyarországon 2014. Aon felmérés összefoglaló eredményei Előadó: Rendesi János ügyfélkapcsolati igazgató e: janos.rendesi@aon.hu Aon Risk Solutions 1
TÁMOP Program Munka közben is egészségesen. Vállalati hatékonyság növelés Munkahelyi egészségfejlesztéssel. Kolarovszki Tünde.
TÁMOP 6.1.2 Program Munka közben is egészségesen Vállalati hatékonyság növelés Munkahelyi egészségfejlesztéssel Kolarovszki Tünde Szakmai vezető Personal Best Kft. 16 éve a sikeres, eredményes vállalatokért,
Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020.
Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban
Nemzedékek találkozása. I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia
Szeged, 2010. április 15. Nemzedékek találkozása I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia Dr. Grosz András tudományos munkatárs Az előadás felépítése 1. Tanulmányok, munkahelyek 2. Kompetenciák,
Partnerségi felmérés kérdőíve
Partnerségi felmérés kérdőíve A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Helyi gazdaság- és közszolgáltatásfejlesztés hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatásával a kőszegi és felső-répcementi
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus
A PROGRAMÉRTÉKELÉS SZEREPE A KOHÉZIÓS POLITIKÁBAN
A PROGRAMÉRTÉKELÉS SZEREPE A KOHÉZIÓS POLITIKÁBAN MARJÁNOVITY ANNA OSZTÁLYVEZETŐ MONITORING ÉS ÉRTÉKELÉSI FŐOSZTÁLY ÚJ MŰKÖDÉSI MECHANIZMUS AZ ÉRTÉKELÉS HELYE Programozás Stratégia Monitoring és értékelés
A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál
A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál Szűcsné Markovics Klára egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet vgtklara@uni-miskolc.hu Tudományos
TDK tájékoztató. 2019/2020. I. félév. Dr. Németh Krisztina Főiskolai docens, Tanszéki TDK felelős Számvitel Tanszék
TDK tájékoztató 2019/2020. I. félév Dr. Németh Krisztina nemeth.krisztina2@uni-bge.hu Főiskolai docens, Tanszéki TDK felelős Számvitel Tanszék TDK a Számvitel Tanszékhez Hallgatói bevonódás tanszéki kutatásokba..
SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA
GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése GINOP-6.2.3-17 - A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA SZAKMAI SZEMPONTOK Előadó: Ütőné dr. Visi Judit Szakmai
A Kiválóság kultúra lehetséges szerepe a beszállítói szervezetek fejlődésében
A Kiválóság kultúra lehetséges szerepe a beszállítói szervezetek fejlődésében Kiválóság Tavasz 2012 EFQM Kiválóság Nap Budapest, 2012. március 8. Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató, az EFQM Nemzeti Partnerszervezete
Térinformatikai támogatás a kistérségi döntés és erőforrás-gazdálkodásban
Térinformatikai támogatás a kistérségi döntés és erőforrás-gazdálkodásban Készítette: Pázmányi Sándor Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Informatikai Központ 1 A stratégiai területi döntéstámogatási rendszerek
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony
Az ITIL hazai alkalmazhatóságának kérdései
Az ITIL hazai alkalmazhatóságának kérdései Szabó Zoltán Ph.D Budapesti Corvinus Egyetem Információrendszerek Tanszék Az IT szervezet, mint szolgáltató Milyen az IT hazai elismertsége? Az IT Innovációs
Más szektorok (múltik, hazai nagyvállalatok és KKV-ék) HR trendjei és a közszolgálati emberi erıforrás menedzsment 2010
Humán Szakemberek Országos Szövetsége Budapest, 2010. március 24. Más szektorok (múltik, hazai nagyvállalatok és KKV-ék) HR trendjei és a közszolgálati emberi erıforrás menedzsment 2010 Dr. Poór József
Társadalmi tőke és területi fejlettség a Balaton térségében
Társadalmi tőke és területi fejlettség a Balaton térségében DR. KABAI GERGELY TÁRSADALOMKUTATÓ, SZAKPOLITIKAI ELEMZŐ (PANNON.ELEMZŐ IRODA KFT) EMBER A TÁJBAN A BALATONI TURIZMUS AKTUALITÁSAI ÉS THE WINE
FORRÁS MENEDZSMENT A MAGYAR POSTÁN AKTUALITÁSOK 2008.
HUMÁN N ERİFORR FORRÁS MENEDZSMENT A MAGYAR POSTÁN AKTUALITÁSOK 2008. Elıadó: Kiss Erika Budapest, 2008. május 22. 1/15 A HR ÉS AZ ÜZLETI ELVÁRÁSOK A tökéletes vállalati együttmőködés megvalósítása = VERSENYKÉPESSÉG
Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny!
Képzés > Hatékonyság > Versenyelőny! Avagy mit, hogyan és miből képezzünk, hogy a 21. század kihívásai közepette is megőrizzük versenyképességünket A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatósága
O P P O N E N S I B Í R Á L A T CSEKE ZOLTÁN LÁSZLÓ A KÖZÖSSÉGI PIACSZABÁLYOZÁS ESZKÖZEI ÉS HAZAI ALKALMAZÁSUK LEHETŐSÉGEI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ
O P P O N E N S I B Í R Á L A T CSEKE ZOLTÁN LÁSZLÓ A KÖZÖSSÉGI PIACSZABÁLYOZÁS ESZKÖZEI ÉS HAZAI ALKALMAZÁSUK LEHETŐSÉGEI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ INTERVENCIÓRA című doktori (Ph.D.) disszertációjáról Pannon
Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA
Tudásmenedzsment szerepe a minőségkultúra fejlesztésében
Tudásmenedzsment szerepe a minőségkultúra fejlesztésében Prof. dr. habil Bencsik Andrea egyetemi tanár Széchenyi István Egyetem Győr; Selye János Egyetem Komarno Szlovákia ISOFÓRUM XXIV. NMK Amiről szó
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik
(INTEGRÁCIÓ + GENERÁCIÓVÁLTÁS)*GAZDASÁGI-TÁRSADALMI KÖRNYEZET
(INTEGRÁCIÓ + GENERÁCIÓVÁLTÁS)*GAZDASÁGI-TÁRSADALMI KÖRNYEZET VÁLTOZÁSA = ÚJ MŰKÖDÉSI MODELL A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEMEN DR. KOVÁCS ZSOLT SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Prezentáció felépítése Felsőoktatás helyzete
Előadók: Kiss Bettina Boglárka, Rácz Ildikó. 13. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia
"Az egész életen át tartó tanulás (lifelong learning) jogi keretei a munka világában, különös tekintettel a munkaviszonyra készülő tanulmánykötet bemutatása Előadók: Kiss Bettina Boglárka, Rácz Ildikó
Hogyan segíthet egy tanácsadó egy költséghatékony IT kialakításában?
Hogyan segíthet egy tanácsadó egy költséghatékony IT kialakításában? Kórász Tamás igazgató, KPMG Tanácsadó Kft. 2013.11.12. Tartalom 1. Mit vár el egy KKV-vezető az informatikától? 2. A buzzword felhő
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
Hetyei József. Certified Management Consultant MBA for IT szakvezető
Hetyei József Certified Management Consultant MBA for IT szakvezető VI. Országos Tanácsadási Konferencia, BKIK Változás és válság tanácsadási szekció Budapest, 2014. november 30. (ISBN száma:..) 2008:
SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A ÉVEKRE
SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A 2016 2019. ÉVEKRE Szentendre Város Önkormányzat egyik alapvető célja, hogy biztosítsa a település működőképességét a kötelező és az önként
HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok
HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok Széni Zoltán - EY (Ernst & Young), Europe, Middle East, India and Africa (EMEIA) HR Igazgató Farkas
Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában
Társasági képzések az üzleti stratégia szolgálatában Budapest, 2010. március 25. PSZE HR Szakmai nap Előadó: Kalocsai Katalin Oktatási Központ Alapok A humán n tőke t elemei képzettség végzett munkával
A térségfejlesztés modellje
Szereplők beazonosítása a domináns szervezetek Közigazgatás, önkormányzatok Szakmai érdekképviseletek (területi szervezetei) Vállalkozók Civil szervezetek Szakértők, falugazdászok A térségfejlesztés modellje
Budapesti Gazdasági Egyetem
Hungarian Higher Education Lifelong Learning Network 13. NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI LIFELONG LEARNING KONFERENCIA Budapesti Gazdasági Egyetem 2017. április 21. 1 A FELNŐTTKÉPZÉS SZEREPE ÉS MEGVALÓSULÁSA HAZÁNKBAN,
Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Az építészeti öregedéskezelés rendszere és alkalmazása
DR. MÓGA ISTVÁN -DR. GŐSI PÉTER Az építészeti öregedéskezelés rendszere és alkalmazása Magyar Energetika, 2007. 5. sz. A Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítása előkészítésének fontos feladata annak biztosítása
Gazdasági informatika alapjai
PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 II. évfolyam Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Gazdasági informatika alapjai
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS szakirányú továbbképzési szak A humán erőforrás képzés a szervezetek működtetésének emberi erőforrás menedzseléséhez kapcsolódó szakmai kérdéseivel
XXVII. Magyar Minőség Hét Konferencia
XXVII. Magyar Minőség Hét Konferencia 2018. november 6. Dr. Fekete István Ügyvezető SzigmaSzervíz Üzleti Kockázatelemző Kft. TARTALOM Kockázatmenedzsmenttel kapcsolatos alapfogalmak Kockázatmenedzsment