2017
|
|
- Zita Dobosné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 NÓTINNÉ CSIKÓS MARIANNA KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ JÁTÉKOK AZ ÓVODÁBAN Neteducatio.hu 2
3 3
4 NÓTINNÉ CSIKÓS MARIANNA KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ JÁTÉKOK AZ ÓVODÁBAN A közösség jelentése: Az emberek együttélésének és együttműködésének történelmileg kialakult formája. Általános ismérvei: közös érdek, közös értékrend, közös célok, közös döntések, közös erőfeszítések, és ezek meglétének tudata a mi tudat. 1 Mint tudjuk, a gyermekekhez a játékon keresztül vezet a legközelebbi út. Játékain keresztül ismerhetjük meg a gondolataikat, a belső világukba betekintést nyerhetünk, megtudhatjuk mi az, ami aktuálisan foglalkoztatja őket. Játékaikban ezeket megpróbálják kijátszani magukból. Természetesen más eszközök is a rendelkezésünkre állnak, ilyen a rajz, egy báb vagy a mesét is segítségül hívhatjuk. Ezek alkalmazása során megismerhetjük a gyermekek belső kis világát, és a feldolgozás folyamatát is elősegítik. A gyermek játéka ugyanakkor szocializál. A szocializáció folyamat, amely által az egyének olyan tudásra, képességekre és állapotokra tesznek szert, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy a különböző csoportoknak és a társadalomnak többé-kevésbé hasznos tagjaivá váljanak. Az együttes élmény biztonságot ad, kísérletek bizonyítják, hogy az együttesség a csoportban lévő gyermekek számára olyan többletet adhat, amely módosíthatja viselkedésük színvonalát. A közösséggé való formálás céljai közzé tartozik, hogy a csoportba járó gyermekek megismerjék egymást, új barátságok köttessenek, a csoport egybekovácsolódjon, tudjon együtt játszani, alkotni és segítsék egymást. A közös játékok során a gyerekeknek fejlődik: o Az empátiás képessége o Jobban megismerik egymást o Megtapasztalják az együttműködésen alapuló segítő és zavaró momentumokat o Átalakul az óvodai csoport kapcsolatrendszere Milyen játékok segítik elő azt, hogy a csoportból igazi közösség váljon, és a gyerekek aktív tagjai legyenek a közösségnek? Általánosságban elmondható, hogy azok a játékok, amelyekben a csoport minden tagja részt vesz. Előfordulhat azonban, hogy egyes gyerekek inkább csak szemlélődnek a játék folyamatában, csendesebbek, zárkózottabbak, de előbb utóbb ők is megnyílnak, és szívesen vesznek részt a csoport játékában. 1 Körmöci Katalin: Óvodapedagógiai kislexikon, Debrecen, Flaccus Kiadó,
5 Ilyen játék a csendjáték. Ez azért jó választás, mert a csendesebb gyerekek is nyugodtabban és szívesebben kapcsolódnak be a játék folyamatába. A mi példánkban nem az óvónők által jól ismert csendjátékot mutatjuk be, hanem annak egy kevésbé ismert változatát. A gyerekek körben ülnek. A szőnyeg közepére az óvodapedagógus különböző anyagokat, tárgyakat, terméseket helyez el, a nagy plédet pedig az anyagok, tárgyak halmaza mellé. A feladat: ahogyan megszólal a zene, a gyerekeknek el kell csendesedni, nem szabad megszólalni. Ezután indul el a játék: A szőnyeg közepéről választ egyetlen tárgyat, vagy valamilyen anyagot, melyet a plédre helyez, oda ahova ő szeretné. Majd a mellette lévő társa következik, aki szintén választ egy tárgyat, amit a plédre helyez el tetszőlegesen. FONTOS! Azokhoz a tárgyakhoz, amelyeket a társak már a pléden elhelyeztek, NEM szabad sem hozzáérni, sem elmozdítani. Az óvodapedagógus kikapcsolja a zenét, majd megkérdezi a gyerekektől: - Szerintetek mit építettetek közösen? A gyerekek önkéntes alapon elmondják, hogy szerintük mi épülhetett. Általában olyan válaszok születnek, amelyeket ők gondoltak a játék során, így az óvodapedagógus a gyerekeket foglalkoztató gondolatvilágukba is betekintést nyer. Ezen a napon ne rombolják el az addig elkészült alkotásukat, hanem a nap folyamán egészítsék azt ki. Továbbra sem szabad semmit elmozdítaniuk, amit addig egy-egy gyerek épített vagy később kiegészített. A nap végére hasonló alkotások születhetnek (fotó): 5
6 Ugyanez a játék, annyi különbséggel, hogy minden gyermek kap egy anyagdarabot, amely lehet kör formájú, négyzet vagy háromszög, a szőnyeg középen tálcákban elhelyezve a tárgyak. Most a zene elindításával a gyerekek közösen dolgoznak ugyan, de önállóan a saját anyagukon tetszőleges számú tárgyak kiválasztásával. A zene kikapcsolásával ér véget a játék. Mi az, amit építettél, alkottál? A gyerekek önkéntes alapon elmondhatják, hogy mit építettek a saját kis anyagukon. Miért ezt a tárgyat választottad? Ez egy nagyon kedves játék. A szőnyegen különböző tárgyakat helyez el az óvónő, egy szabály tartozik hozzá: csak játék ne legyen a tárgyak között! A gyerekek választanak egyet a tárgyak közül, majd el kell mondaniuk miért azt választotta. Így a gyerekek jobban megismerik a csoporttársukat, új beszédtémák elindítását is eredményezheti ez a játék. Ha valaki ugyanazt a tárgyat szeretné választani, akkor jeleznie kell az óvodapedagógus felé, és ugyanarról a tárgyról ő is elmondja majd, hogy miért azt választotta (volna). Hasonló tárgyakat helyezzünk el a szőnyegen: kulcs, nyaklánc, neszesszer, matrica, táska, pici kép, könyv, doboz stb. 6
7 A gyerekek közül választunk négy csapatkapitányt. A csapatkapitányok egyenként húznak a zsákból egy kártyát, amelyen a társaik jelei találhatóak, akiket húznak, azok lesznek az ő csapatának a tagjai. Ez azért fontos, hogy a játék során véletlenszerűen alkossanak majd csapatot a gyerekek, és ne a barátok kerüljenek egy-egy csapatba. Minden csapat kap egy-egy nagyméretű hungarocell táblát és kavicsokat. A feladat, hogy kavicsokból mind a négy csapat utakat készítsen a hungarocell táblán, melyen majd egy ping-pong labdát kell végigvezetni. Azt még nem árulja el az óvónő, hogy a táblát fel is kell majd emelniük és közösen mozgatniuk. A csapatok külön vonulnak egymástól, és közösen építenek. Ha mind a négy csapat elkészült, megnézik a többi csapat munkáját. Utána jön a játék legérdekesebb része, hogy a gyerekek a saját táblájukat közösen felemelik, vigyázva arra, hogy a kavicsok ne essenek le róla, majd közösen elkezdik mozgatni úgy a táblát, hogy a ping-pong labda az utak között guruljon. Érdemes figyelni a gyerekek egymásnak szánt utasításait, vajon továbbra is a csapatkapitány irányít, vagy átvette az irányító szerepét valaki más a csapatból? Tudnak közösen együttműködni? 7
8 Ezt az ötletet a vizuális tevékenység során nagyon jól lehet alkalmazni. A lényeg, hogy a gyerekek két csoportot alkotnak: fiúk és lányok csapata. A nagyméretű csomagolópapíron körberajzolunk egy kislányt, a másik csomagolópapíron egy kisfiút. A fiúk és a lányok külön-külön dolgoznak tovább. A feladat, hogy közösen fessék ki tetszés szerint, de közös megbeszélés alapján a csomagolólapra rajzolt emberformát. Ki milyen színeket fog használni, melyik testrészt fogja festeni? Ha nem sikerül megegyezniük, óvónői segítségadás szükséges. Sikerül egyességre jutniuk? Tudnak közösen alkotni? Segítik egymást a tevékenység folyamatában? Óvodánk és környéke A csoport a parafából kivágott formákból közösen építik meg az óvodájukat. Bármilyen más 8
9 anyaggal kiegészíthetik az elképzelésüket (papírból kivágott épületek, ember figurák, babakonyha eszközei stb.), de ehhez közös megbeszélés szükséges a gyerekek részéről. A csoport kitalál egy mesét Az óvónő indítsa el a mese kezdetét, majd gurítson egy labdát annak a gyereknek, akinek folytatnia kell a mese történetet. Fontos tudatosítani a gyerekekben, hogy ez egy közösen írt, általuk kitalált mese lesz, bátran mondják ki azokat a gondolatokat, amelyek megfogalmazódtak bennük. Amikor a mesélő gyermek már nem tudja a mesét tovább folytatni, akkor a labdát továbbgurítja egy társának, aki tovább szövi a mese szálát. Ha valaki nem tud, vagy nem szeretne mesélni, megérinti a mellette ülő társa vállát, ezzel jelezve, hogy átadta neki a mesélés lehetőségét. Találj ki egy mondókát a csoportodról Ha már ilyen jól belejöttek a gyerekek a meseszövésébe, a későbbiekben azzal is lehet próbálkozni, hogy a gyerekek közösen írnak egy kis mondókát. Az óvónő jegyzetel, és a végén felolvassa a gyerekeknek. Csoportkönyv készítése A gyerekek külön-külön rajzolnak az A/4-es lapon. A téma: Mi a jó az óvodában? Ha elkészültek a rajzukkal, az óvodapedagógus egyenként megkérdezi a gyerekeket, hogy mit rajzolt és szerinte mi a jó az óvodában? A gyermek válaszát az óvónő a rajz hátoldalára írja. Ha mindenki elkészült könyvszerűen összefűzi, majd a gyerekek leülnek egy körbe. A könyv körbejár, egymásnak adogatják, mindenki a saját rajzához lapoz, és elmondja a többieknek, hogy szerinte mi a jó az óvodában. 9
10 A könyv később bármikor átlapozható, a gyerekek megnézik egymás munkáit, mesélnek és kérdeznek egymástól. Nótinné Csikós Marianna: AZ ÓVÓ NÉNI ÍGY CSINÁLJA! A 200 legötletesebb saját készítésű játék, hogy mókás legyen a fejlesztés Az ovoneni.blog.hu szerzője könyvében összegyűjtötte a legsikeresebb, legizgalmasabb fejlesztő játékot, amit mind a gyerekek, mind a pedagógusok szívesen és könnyedén alkalmaznak. 200 játék az óvoda eszközkészletének használatával hogy minden nap kedvére válogathasson közülük. Nótinné Csikós Marianna Polyecskó Dóra: Óvodai játékkalendárium- 800 heti és napitervbe könnyen beágyazható fejlesztő tevékenység az óvodában A szakkönyv heti bontásban gyűjti össze a játékokat, tevékenységeket, hetente változó témákban, kapcsolódva az évszakokhoz kötődő ünnepi időszakokhoz, jeles napokhoz, segítve ezzel különböző témahetek megvalósítását. A szakkönyv a nevelési év minden napjára tartogat 3-3 játékot, tevékenységötletet, melyek minden nap egy konkrét nevelési- fejlesztési területet fednek le: o A külső világ tevékeny megismerése, matematikai tartalom o Rajzolás, mintázás, kézimunka 10
11 o Mese, vers, anyanyelvi játék o Ének, zene, énekes játék o Mozgás Vidám játékot kívánunk! 11
É N É S A V I L Á G. Készítette: ádám Ferencné Szabó Anna Kornélia Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5.
szka105_26 É N É S A V I L Á G Élet a Földön Készítette: ádám Ferencné Szabó Anna Kornélia Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. ÉVFOLYAM 356 Szociális, életviteli és környezeti
--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ. ---------- csoport részére
--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 0kksa09 ---------- csoport részére a 2015/2016-os nevelési évre ---------------------------------------------
Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja
Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS
Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet Komplex Intézményellenorzési és -értékelési Programja INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS IV-VI. fejezet az ÓVODÁK számára Dátum:... Készítette:...... Az intézmény
MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban
MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban Pasaréti Otília, Infor Éra 2009 TARTALOM A kutatás célja Interaktív mese A Meseszerkesztő bemutatása A kutatás menete A program fejlődése
ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 2014/2015. NEVELÉSI ÉV
AZ ÓVODA LOGÓJA ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 2014/2015. NEVELÉSI ÉV csoport részére TARTALOMJEGYZÉK A gyermekek névsora és óvodai jele... 6 A gyermekek névsora korcsoport szerint... 7 Születésnapok nyilvántartása...
Fenntarthatósági Témahét 2018 óravázlat. 1. változat
Az ot készítő pedagógus: Csörsz Katalin Az címe, témája: MIT MESÉL A TERMÉSZET? - a Tizenkét hónap című újgörög népmese feldolgozása 6 10 éves (általános iskola alsó tagozat) Ajánlott korosztály: 1. változat
a képzelet útjain 1. ÉVFOLYAM a z é n d i m e n z i ó i A modul szerzõi: Korbai Katalin, mészáros János
Z ÉN ÚTJIM III. szkc_101_12 a z é n d i m e n z i ó i a képzelet útjain modul szerzõi: Korbai Katalin, mészáros János SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM tanári az én útjaim iii.
Reflexió- Hospitálás
Reflexió-Hospitálás Reflexió- Hospitálás A csoportszobában kialakított játszóhelyek, a fellelhető játékeszközök tükrözték a csoport életkori összetételét. Mindhárom korosztály megtalálta az életkorának
SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.
SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység
1. ÉVFOLYAM. Én és a világ. A modul szerzõi: Bánki Vera szabolcs Csilla. SZKA_101_02 A világ körülöttünk I.
SZKA_101_02 A világ körülöttünk I. Én és a világ A modul szerzõi: Bánki Vera szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 24 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
Kedves Szülők, Gyerekek!
Az intézmény neve: Nefelejcs Napköziotthonos Óvoda Az intézmény székhelye: 9062 Kisbajcs Kossuth út 19. Elérhetőség: 96/358-945 vagy 20/5987842 E-mail cím: nefelejcs58@freemail.hu Óvodavezető: Kónyiné
AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Kovács Erika Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Az ONOAP jogszabályi környezete
Grafomotoros fejlesztés
Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok
Integrált tevékenységterv
Integrált tevékenységterv Óvónők: Vincze Erika, Sava Silvia. Csoport: középcsoport/nagycsoport Integrált témakör: Ki vagyok? Kik vagyunk? A hét témája: Megismerem magam Tapasztalati területek: Tudományok/
MAJER ILDIKÓ: ÓVODAI NEVELÉSÜNK ÓVODAVEZETŐ VESZPRÉM
MAJER ILDIKÓ: ÓVODAI NEVELÉSÜNK ÓVODAVEZETŐ VESZPRÉM Óvodai nevelés alappillérei: -Köznevelési Törvény -Óvodai nevelés Országos -Pedagógiai Program Alapprogramja ÓVODAI ÉLET, MŰKÖDÉSI PARAMÉTEREK: Gyerekekkel
Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel
SZKb_102_05 A mi tavunk II. É N É S A M Á S I K Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM tanári
Ének, zene, énekes játék, gyermektánc (2012!) Szarka Júlia Záróvizsga máj. jún.
Ének, zene, énekes játék, gyermektánc (2012!) Szarka Júlia 2015. Záróvizsga máj. jún. "A zene erkölcsi törvény. Lelket kölcsönöz a mindenségnek, szárnyat ad az elmének, szállni tanítja a képzeletet, bájt
szka102_12 É N É S A V I L Á G Készítette: szegediné Gonda Zsófia SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM
szka102_12 É N É S A V I L Á G Mit ettem ma? Mindennap egy alma az egészség oltalma Készítette: szegediné Gonda Zsófia SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM TANÁRI ÉN és a világ
(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL
Betekintés a pedagógiai program elfogadását részletes szakmai és törvényi hivatkozásokkal is alátámasztó INTÉZMÉNYVEZETŐI vagy SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY dokumentumba: ÓVODAVEZETŐI / SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Óvoda logója
Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés
2017. november 6-10. Lila kiscsoport Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés Anyag: Testünk projekt 1. hét. Cél: Testséma fejlesztése, tájékozódás testen, testrészek ismerete, az emberi test
KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel
KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel Hallgató neve: Szabóné Förhécz Krisztina Projekt téma: TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉS (Rajzolás, mintázás, kézimunka technikákkal) KIDOLGOZÁS
Egyszer régen édesanyám megfogta a kezemet. Búcsú az óvodától Projekt. Készítette: Vassné Csontos Etelka Csekő Katalin
Egyszer régen édesanyám megfogta a kezemet Búcsú az óvodától Projekt Készítette: Vassné Csontos Etelka Csekő Katalin Dévaványa, Kossuth úti óvoda nagycsoportjában. TÁMOP 3.1.4 pályázat keretén belül felkészülés
Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés
Szolnok Városi Óvodák Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény Százszorszép Óvoda referenciahely: A kompetencia alapú nevelési, oktatási programot átfogóan, mintaadóan
Nótinné Csikós Marianna Polyecskó Dóra: ÓVODAI JÁTÉKKALENDÁRIUM 1
Nótinné Csikós Marianna Polyecskó Dóra: ÓVODAI JÁTÉKKALENDÁRIUM 1 Luca napja Mi a Luca búza, a kotyolás, a lucapogácsa és hogyan épül Luca széke? Luca napi szokásokkal, hagyományokkal ismerkedünk. Megtudjuk,
A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP
A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató programjának támogatása NTP-OTKP-17-0114 Pályázat megvalósítása Megvalósítás helye: Manóvár Tagintézménye Műhelyvezető: Somogyi
JÁTÉKOS HITTANFOGLALKOZÁS BENDEGÚZZAL
JÁTÉKOS HITTANFOGLALKOZÁS BENDEGÚZZAL I. Bendegúz bemutatása Ki is ez a Bendegúz? Egy kisfiúbáb, mesebeli figura, akinek a segítségével, közreműködésével megvalósítható a jó gyakorlat, az óvodai hittanfoglalkozás
A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárgyak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17.
A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17. tanévtől 6 féléves képzés tantárak- a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök
Óravázlat. Az óra menete. 1. Együttműködés az állatvilágban című szöveg egyéni elolvasása, majd közös megbeszélése. Képek megtekintése. (Melléklet 2.
Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 5. Tematikai egység: Kortársi csoportok Az óra témája: Az együttműködés Az óra célja és feladata: A közösséghez tartozás fontosságának megéreztetése. A csoporttagok
SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.
SZKA_101_22 Tudod-e, hol van? Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM tanári tudod-e, hol van? 1. évfolyam 237 MODULVÁZLAT Tevékenységek
Szülői igények A logopédiai foglalkozások az óvodában történjenek. Több fakultatív program ( pld. ovi foci ) beépítése délelőtt időszakba.
Az elmúlt 10 év Nevelési cél Ami jól működik: - Óvodai szokásrendszer kialakítása, megtartása (4,8 4,9). - Gyermekem gondozottsága (gondozási feladatok végzése, alakítása (4,8-4,9) - Az óvodában kínált
A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel. Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3.
A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3. 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények
SZKC_105_05. A modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin. a z é n d i m e n z i ó i SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.
EGY KIS JÓ CSELEKEDET SZKC_105_05 a z é n d i m e n z i ó i modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5. ÉVFOLYM tanári egy kis jócselekedet 5. évfolyam
LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.
LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos
Elégedettség mérés március
Elégedettség mérés 1. március 1. kérdés: Ki töltötte ki a kérdőívet? Ki töltötte ki a kérdőívet? 7 anya apa közösen 3 1. kérdés: Legmagasabb iskolai végzettség? Legmagasabb iskolai végzettség 9 1 1 Legfeljebb
A WALLA JÓZSEF ÓVODA
A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla
Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel
tanári A MI TAVUNK I. 35 SZKb_102_04 A mi tavunk I. É N É S A M Á S I K Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
Óvodánkról. LHH kistérség. Balástya. Új épület DAOP Infrastrukturális. pályázatból
A jövı útjai 14. konferencia Társadalmi felelısségvállalás a sajátos nevelési igényő gyermekekért Kiskırös 2010. november 17. Óvodánkról Balástya LHH kistérség Új épület DAOP Infrastrukturális pályázatból
A VAS MEGYEI BÁZISÓVODÁK NYILVÁNOS SZAKMAI PROGRAMJAI, JÓ GYAKORLATOS BEMUTATÓI A 2016/2017. TANÉVBEN
A VAS MEGYEI BÁZISÓVODÁK NYILVÁNOS SZAKMAI PROGRAMJAI, JÓ GYAKORLATOS BEMUTATÓI A 2016/2017. TANÉVBEN Benned a létra (?) (W.S) 9.00-11.0 Mikrocsoportos foglalkozás nagycsoportos gyermekekkel (terepgyakorlat,
CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program
Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője
TÁMOP 3.4.2 A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének Óvoda tagozatán IKT eszközökkel támogatott foglalkozások
TÁMOP 3.4.2 A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének Óvoda tagozatán IKT eszközökkel támogatott foglalkozások Az idő múlása Interaktív tábla az óvodában Szerkesztette: Tóth Ágnes 1
FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY ÉVFOLYAM MŰVÉSZHÁZ ÉVFOLYAM ÚJRAGONDOLVA CSAPATMUNKA SZEMPONTJÁBÓL
FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY 2019.. 5-6. ÉVFOLYAM MŰVÉSZHÁZ 11-12. ÉVFOLYAM ÚJRAGONDOLVA tervezői gondolkodás ÉS CSAPATMUNKA SZEMPONTJÁBÓL FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY 2019. >>> tervezői gondolkodás szempontjából
Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde
Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás
A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló
A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda Egregyi Tagintézménye, Hévíz, Zrínyi út 151 IDŐPONT 2011-2012 tanév, 2012. 08. 31. Az idei tanévben
szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM
szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT
ESZKÖZIGÉNY. eszközigénye. Tevékenységi helyek 1. Az udvar a. egyik udvarrész a. két csoport számára felszerelt fa mozgásfejlesztő eszközökkel.
ESZKÖZIGÉNY Az óvodai Jelenlegi felszerelés Tevékenységi 1. Az udvar a. egyik udvarrész a. két csoport számára felszerelt fa mozgásfejlesztő eszközökkel. b. másik udvarrész üres, füves. A fa mozgásfejlesztő
ZULEJKA ÉS TÁRSAI 10. ÉVFOLYAM P O L G Á R A D E M O K R Á C I Á B A N SZKA_210_49. A modul szerzôje: Erdei Erika
P O L G Á R D E M O K R Á C I Á B N ZULEJK ÉS TÁRSI modul szerzôje: Erdei Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM SZK_210_49 TNÁRI ZULEJK ÉS TÁRSI 10. ÉVFOLYM 643 MODULVÁZLT
1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)?
1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? a) a gyermekem sok verset, éneket tanuljon 0 0,0% b) érezze jól magát az óvodában 19 70,4% c) minél többet játsszon 11 40,7% d) barátokat,
A marokvilág hiányzó etikettje
SZK_211_19 p o l g á r a d e m o k r á c i á b a n marokvilág hiányzó etikettje modul szerzője: Sallai Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 11. ÉVFOLYM 264 Szociális, életviteli és környezeti
SZKA_103_05. A modul szerzôje: Szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM
é n é s a v i l á g A legszebb ház A modul szerzôje: Szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM SZKA_103_05 72 Szociális, életviteli és környezeti KOMPETENCIÁK TANÁRI
ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig
PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.
A játékosok választanak különböző színű bábukat, mindenki 3 fél színből. Kettő a tényezőké, egy a szorzat bábu színe. Ezeket megjegyzik.
SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ FEJLESZTŐ ESZKÖZÖK 1 2 3 3 4 5 6 7 4 Szerző: Szabó Ottilia 1. SZORZÁS MÁTRIX TÁBLA Eszközök: - szorzatokat tartalmazó tábla, a tényezők fent és bal oldalon - 20-30 bábu - 1-1 vagy 2-2 db
Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló
Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Készült: Időpont: Csillagvár Waldorf Tagóvoda 8200 Veszprém Szent István út 12. 2013 november 25-december 05-ig A megvalósításban résztvevő óvodapedagógusok:
Önálló intézményi innováció. Medve hét. A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010.
Önálló intézményi innováció Medve hét A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010. Témahét feladata: Medve ( febr. 2) Áttekintő táblázat Téma Nevelési területek A környező világ tevékeny megismerése
ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT
Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Továbbképzési és vizsgaközpont ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT KONZULENS TANÁR: Dr. Szinger Veronika
Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!
Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk
1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin
1. CICA CSOPORT Németh Zoltánné Tóth Ildikó Vilhelmné Vágó Katalin A környezet megismerésére nevelés témáihoz kapcsoljuk a tervezett beszélgetés - és játéktémákat, valamint az ének-zene, vizuális, irodalmi,
Az én helyem, az én kuckóm III.
SZKC 103_12 a z é n d i m e n z i ó i z én helyem, az én kuckóm III. modul szerzője: Dallos Tamásné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 128 z én helyem, az én kuckóm III. Tanári
HEFOP 4/A MODUL A MŰVELTSÉG- TERÜLET
HEFOP 4/A MODUL A MŰVELTSÉG- TERÜLET Kompetencia fejlesztés Kooperációs módszerek Életpálya építés Óratervek 9. évfolyam számára (14-15 évesek) Vizuális kultúra tantárgy, 7 tanóra Adaptáció a Berzsenyi
Alkossunk, játsszunk együtt!
SZKB_101_03 Gombamese II. lkossunk, játsszunk együtt! Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 30 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
SZKC_105_08. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.
TÖRTÉNETEK II. SZK_105_08 a z é n d i m e n z i ó i nyúl vagy oroszlán? az én tudásom és mások tudása modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 5. ÉVFOLYM
(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL
Betekintés a pedagógiai program elfogadását részletes szakmai és törvényi hivatkozásokkal is alátámasztó INTÉZMÉNYVEZETŐI vagy SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY dokumentumba: ÓVODAVEZETŐI / SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Óvoda logója
1. ÉVFOLYAM. Én és a világ. A modul szerzõi: Ádám Ferencné szabó Anna Kornélia. SZKA_101_30 Természetes és mesterséges anyagok
SZK_101_30 Természetes és mesterséges anyagok Én és a világ modul szerzõi: Ádám Ferencné szabó nna Kornélia SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 306 Szociális, életviteli és környezeti
A GYORS REFLEXEK VÍZHATLAN JÁTÉKA JÁTÉKOS SZÁMÁRA - 4 ÉVES KORTÓL
A GYORS REFLEXEK VÍZHATLAN JÁTÉKA - 2 5 JÁTÉKOS SZÁMÁRA - 4 ÉVES KORTÓL Játékszabály Mi a Dobble Beach? Akárhová is vezessenek kalandos utazásaitok, ugorjatok fejest a népszerű családi játék új, tartós
KIEMELÉS A RÖVID FEJLŐDÉSI NAPLÓBÓL
Törvényi háttér: 363/2012. (XII.17.) orm. rendelete az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról Az óvodai élet megszervezése 4. Az óvodai nevelés tervezését, valamint a gyermekek megismerését és fejlesztését,
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/ vagy 06/20/
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK 2014. Nekünk minden gyermek fontos Szolnok Városi Óvodák A tervezés
TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.
A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből
A modul szerzője: Korbai Katalin és Miczingerné Fuksz Ilona SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM
SZK 106_15 a z é n d i m e n z i ó i Miért tudunk felelősséget vállalni? III. modul szerzője: Korbai Katalin és Miczingerné Fuksz Ilona SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 6. ÉVFOLYM Tanári
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/ vagy 06/20/
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK 2014.június.06. Ne félj a változástól, az állandóságtól félj! (Lao
visszatekintés az óvodára
visszatekintés az óvodára Kedves..! Szeretettel adjuk át Neked ezt a tankönyvet, melyet azzal a céllal készítettünk, hogy segítsük a körülötted lévő csodálatos világ felfedezését az ének-zene, a technika
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul: TESTRÉSZEINK 2 A modul célja Időkeret Ajánlott
Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről
Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről 2018. áprilisában megtartottuk iskolánkban, az alsó tagozaton a Fenntarthatósági Témahetet Mit mesél a természet? címmel. A szervező pedagógus neve: Bodnárné Léport
Kompetencia alapú óvodai programcsomag. Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21.
Kompetencia alapú óvodai programcsomag Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21. Kompetencia alapú képzés fogalma Kompetencia alapú képzésen az ismereteken alapuló, de a készségek,
Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival J á t é k s z a b á l y
Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival Játékszabály A JÁTÉK ELŐKÉSZÍTÉSE Az első játék előtt le kell választani a sablonról a zsetonokat és a játékos jelölőket. TÁRSASJÁTÉK 2 4 FŐ RÉSZÉRE JÁTÉKIDŐ KB.
SEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK
POLGÁR A DEMOKRÁCIÁBAN SEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK Készítette: Sallai Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA 8. ÉVFOLYAM SZKA208_48 612 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
AZ ARCODRA VAN ÍRVA 5. ÉVFOLYAM. a z é n d i m e n z i ó i SZKC_105_02. A modul szerzõi: Korbai Katalin, mészáros János
TÜKÖR II. SZK_105_02 a z é n d i m e n z i ó i Z RODR VN ÍRV modul szerzõi: Korbai Katalin, mészáros János SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 5. ÉVFOLYM tanári tükör ii. az arcodra van írva
Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában
Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek
Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés
Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés Konzulens tanár: Dr. Makai Katalin Készítette: Uri Kovács Lászlóné Mottó: Thomas Gordon idézetét választottam, mely azt gondolom teljes mértékben,
Tananyag: Kiss Béla - Krebsz Anna: Lineáris algebra, többváltozós függvények, valószínűségszámítás,
// KURZUS: Matematika II. MODUL: Valószínűség-számítás 22. lecke: A teljes valószínűség tétele és a Bayes-tétel Tananyag: Kiss Béla - Krebsz Anna: Lineáris algebra, többváltozós függvények, valószínűségszámítás,
SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre
SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017
szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.
szka102_10 É N É S A V I L Á G Iskolaorvosnál és iskolafogászaton Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 104 Szociális, életviteli
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11
roberto pisonero trapote Életkor 10+ Játékosszám 2-10 Játékidő
roberto pisonero trapote Életkor 10+ Játékosszám 2-10 Játékidő 20 A DOBOZ TARTALMA: 24 jelölő homokóra 18 pontszám- kártya 56 témabetűkártya 56 témabetűkártya 16 pozíciókártya játékszabály 2 A dobozban
Jó éjszakát, Vasarely!
Jó éjszakát, Vasarely! Pályázat a Szépművészeti Múzeum Múzeum+ DESIGN felhívására Blaskó Ágnes Szabó Péter A pályázati anyag leírása Az Jó éjszakát, Vasarely! társasjáték esti játék a családnak. A játék
Drámapedagógiai eszközök alkalmazása magyar irodalom órán 8. évfolyam
Ideje: 2017. 11. 14. Helye: Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Általános Iskola A pedagógus neve: Műveltségi terület: magyar nyelv és irodalom Tantárgy: magyar irodalom Osztály: 8. b osztály Témakör: A
Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Hírlevél. A múlt hónapban történt
Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,
darabszám; a számok jele 10-ig
Matematika A 1. évfolyam darabszám; a számok jele 10-ig 6. modul Készítette: bóta mária kőkúti ágnes matematika A 1. ÉVFOLYAM 6. modul darabszám; a számok jele 10-ig MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret
Óravázlat Erkölcstan / Technika
Óravázlat Erkölcstan / Technika A pedagógus neve: Csillag Beáta Tantárgy: Erkölcstan / Technika Iskola/Osztály: Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola / 3.c Az óra témája: A barátság
Pőcz Ildikó * JÁTÉKOS ISMERKEDÉS A SZLOVÁK NYELVVEL AZ ÓVODÁBAN
Pőcz Ildikó * JÁTÉKOS ISMERKEDÉS A SZLOVÁK NYELVVEL AZ ÓVODÁBAN Az életünk során az anyanyelvünk átszövi egész lényünket, és meghatározza értelmi, érzelmi intelligenciánkat. Gyermekkorban az anyanyelvi
AZ EGÉSZSÉGÜNK ÉRTÉK (a témahét tervezete)
AZ EGÉSZSÉGÜNK ÉRTÉK (a témahét tervezete) Készítették: Baánné Gruber Irén, Boros Rudolfné, Horváthné Pados Teréz, Ladányiné Karádi Róza, Molnár Edina, Varsányiné Horváth Erika A témahét célja: - A gyermek
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
Bogáncs Tanoda Beszámoló
Bogáncs Tanoda Beszámoló "Ha segítik a gyereket abban, hogy harmóniában legyen a természettel és önmagával, ha a gyereket minden lehetséges módon támogatják, táplálják, bátorítják, hogy természetes legyen
SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
Kippkopp és Tipptopp Egyedül nem jó SZKB101_06 SZKB_101_06 Kippkopp és Tipptopp Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 64 Szociális, életviteli
SZKB_104_12 É N É S A M Á S I K NÉHA NEHÉZ DÖNTENI. A modul szerzője: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK B 4.
SZK_104_12 É N É S M Á S I K NÉH NEHÉZ DÖNTENI modul szerzője: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 4. ÉVFOLYM 146 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI MODULVÁZLT
Feladatkörök a kooperatív munkában
SZKb_102_07 A méhek Feladatkörök a kooperatív munkában É N É S A M Á S I K Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM 62 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
KEDVES ÓVODÁM. Szolnok Városi Óvodák
KEDVES ÓVODÁM Az együttnevelésben szerepet játszó objektív és szubjektív tényezők Objektív tényezők Segédeszközök Gyógyászati segédeszközök Óvodai csoport létszáma Óvodai csoport eszközei Épület megközelíthetősége
A MŰVELŐDÉSI HÁZ RENDEZVÉNYEI A CSALÁD ÉVE PROGRAMSOROZAT KERETÉBEN
A MŰVELŐDÉSI HÁZ RENDEZVÉNYEI A CSALÁD ÉVE PROGRAMSOROZAT KERETÉBEN A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2010. dec. 26-tól a Szent Család ünnepétől 2011. dec. 30-ig a Szent Család ünnepéig hirdette meg
NT ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT. Készítette: Báder Ilona
NT-11144 ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT Készítette: Báder Ilona Az én világom Nevelési fejlesztési cél: Az énkép, az önkifejezés és az önbizalom fejlesztése. A saját környezet elemeihez való viszonyulás
IDŐMÉRÉS AZ IDŐ MÚLÁSA
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 11. modul IDŐMÉRÉS AZ IDŐ MÚLÁSA Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 11. modul: IDŐMÉRÉS AZ IDŐ MÚLÁSA 2 A modul célja