Reflexió- Hospitálás
|
|
- Andrea Jamriskáné Muladi
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Reflexió-Hospitálás Reflexió- Hospitálás A csoportszobában kialakított játszóhelyek, a fellelhető játékeszközök tükrözték a csoport életkori összetételét. Mindhárom korosztály megtalálta az életkorának és érdeklődésének megfelelő játéktevékenységet. Valamennyi játékforma gyakorlójáték, szerepjáték, konstruálás lehetősége biztosított volt. A játékban való részvétel önkéntességen alapult: kiki kedve és érdeklődése szerint választotta meg annak tartalmát és idejét. Az otthonos környezet, a szeretetteljes, érzelmi biztonságot sugárzó légkör biztosította az önkéntelen, szabad játék örömét. Az óvodapedagógus szükség szerint bevonható társ maradt, ill. bátorító, támogató szerepet töltött be. Az óvodapedagógus saját készítésű ötletes, esztétikus játékeszközei gyümölcsös puzzle és dominó gazdagították a választható játéktevékenységek tárházát. A szabad játék során megmutatkozott a gyermekek önállósága, társakkal óvodapedagógussal való kapcsolatuk, beszédbátorságuk, mozgáskoordinációjuk. Bátran kezdeményeztek kommunikációt, nyitottak és felszabadultak voltak. A gyermekek egymás közötti, valamint az óvodapedagógussal való kapcsolata, a játéktevékenység egészében mintaszerű. Konfliktushelyzetben kölcsönös megegyezésre törekedtek, egyezkedtek, csak ritkán kérték az óvodapedagógus segítségét. A kevésbé nyitott gyermeknek az óvodapedagógus ötleteket adott játéktevékenysége kiválasztásához. A gyermekcsoportban van egy SNI s kisgyermek, akinek mássága csak az étkezésben mutatkozik meg. Kreatív, tartalmas játéktevékenysége a legózásban nyilvánul meg leginkább. Az óvodapedagógus - a gyermekcsoport figyelmét ráirányítva többször dicsérte alkotásaiért, tevékenység melletti kitartásáért. A gyermeki kíváncsiság, érdeklődés - és tudásvágy felkeltése, a folyamatos tevékenység lehetőségének biztosítása, segítette a gyermekek önmegvalósítási szándékát. A Rajzolás, festés, mintázás, kézi munka tevékenység előkészítése sokrétű volt, már a szabad játék néhány részlete is ezt sugallta. A szőnyegen való építkezés során diót, gesztenyét szállítottak a teherautók; gyümölcsös puzzle val és dominóval játszottak; őszi erdőt és gyümölcsöket színeztek zsírkrétával, színes ceruzával; gyümölcsöket szeleteltek, kínáltak, fogyasztottak a babakonyhában. A tevékenység helyszínének kialakításába, valamint az eszközök anyagok előkészítésébe az óvodapedagógus bevonta a nagycsoportos gyermekeket is. 1
2 Reflexió-Hospitálás A motiválást szolgáló furulyaszó nem maradt hatástalan Az ismerős dallam felkeltette a gyermekek érdeklődését, a gyermekcsoport nagy része az óvodapedagógus köré gyülekezett. Az óvodapedagógus differenciáltan megfogalmazott kérdései, kommunikációja segítették a gyermekeket a kirándulással kapcsolatos élményeik, és az évszakkal kapcsolatos előzetes ismereteik felidézésében. Lehetőséget adott arra, hogy ki ki egyéni fejlettségéhez mérten sikerélményhez jusson a beszélgetés során. A kezdeményezés célja: falevelekből képek, termésekből figurák készítése volt. A kezdeményezéshez használt Süni báb jó ötlet volt: a hátán hozott falevelek, termések vonzották a gyermekek tekintetét, felkeltették tevékenységvágyukat. Az asztalokra készített eszközök anyagok - elhelyezésüket tekintve - a megvalósítás technikáját illetően differenciált feladat - megvalósítást jelölt. Lehetőség volt síkban falevélkép készítésére, valamint termésekből térbeli figurák létrehozására. A gyermekek szabadon választották meg, melyik technika mellett döntenek. A sikerélmény biztosítása érdekében az óvodapedagógus szükség esetén finoman másik technika felé terelte a gyermeket. A tevékenység közben az óvodapedagógus szükség szerint segítette a munkát. Ötleteket adott, praktikus tanácsokkal, vagy tevőleges segítségnyújtással támogatta az elképzelés megvalósulását. Sokrétű fejlesztési lehetőséget biztosított a nap folyamán. Fejlődött a gyermekek figyelme, kitartása, kommunikációs képessége, kreativitása. Tapasztalatokat szereztek az eszközök, anyagok tulajdonságairól, felhasználási lehetőségeiről. A tevékenységet követően gyümölcsöt és zöldséget kóstolhattak egy asztalnál, amelyet a dajka néni készített oda. Az egész délelőtt során folyamatosan értékelte a gyermeki megnyilvánulásokat. Dicsérte a tevékenység melletti kitartást, kreativitást, észrevette a társak irányába megnyilvánuló pozitív kommunikációt. Az elkészült alkotások értékelése azonban nem volt elég konkrét, személyre szóló. A tapasztaltak alapján elmondható, hogy az óvodapedagógus szakmai felkészültségét, eredményességét mutatja a gyermekek aktivitása, kreativitása, a csoportban uralkodó felszabadult légkör. 2
Hospitálási napló. Hospitálási napló
Hospitálási napló Hospitálási napló Az óvodapedagógus/ vezető látogat A pedagógus neve: 4. óvodapedagógus A tevékenység/foglalkozás látogatásának helye: Óvoda, I. csoport Tevékenységi forma: Rajzolás,
Tanulói feladatok értékelése
Tanulói feladatok értékelése FELADATLEÍRÁS: TÉMA: A Méhkirálynő című mese feldolgozása 2. d osztály ALTÉMA:Készítsünk árnybábokat! FELADAT: Meseszereplők megjelenítése árnybábokkal A FELADAT CÉLJA: Formakarakterek
Bölcsődei gyakorlat szempontsora. Tematikus megfigyelési szempontok bölcsődei csoportban
Bölcsődei gyakorlat szempontsora. Kisgyermekgondozó, - nevelő (OKJ 54 761 02 0010 54 02) - emelt szintű képzéshez. Tematikus megfigyelési szempontok bölcsődei csoportban 1. Alkalom: Intézménylátogatás
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES
vevő levelező tagozatos hallgatónk a 2013/2014 tanév őszi félévében, 1 napos intézménylátogatáson vehessen részt az Ön által vezetett kórházi Csecsemő- és gyermekosztályon. Az adatgyűjtés és a megfigyelés
A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018
A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor
Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN
Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Az előadás vázlata A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája A differenciálás Az egyének differenciált
KEDVES ÓVODÁM. Szolnok Városi Óvodák
KEDVES ÓVODÁM Az együttnevelésben szerepet játszó objektív és szubjektív tényezők Objektív tényezők Segédeszközök Gyógyászati segédeszközök Óvodai csoport létszáma Óvodai csoport eszközei Épület megközelíthetősége
A mi óvodánk. Készítette: Lévai Zsuzsanna óvodavezető és a Nevelőtestület
A mi óvodánk Gyömrő Város Önkormányzatának 1.sz. Napköziotthonos Óvodája 2230 Gyömrő Arany J. u. 28 Tel: 29 330 076 E-mail: aranyovi@gyomro.hu Honlap: www.aranyovi.fw.hu Készítette: Lévai Zsuzsanna óvodavezető
EGÉSZSÉGEDRE! A tényői Napközi Otthonos Óvodában 2010. Óvodai témahét
EGÉSZSÉGEDRE! Óvodai témahét A tényői Napközi Otthonos Óvodában 2010. A projektben résztvevők: Kiscsoport (3-4 éves gyermekek) A témahetet záró napon mindkét gyermekcsoport. Óvodapedagógusok: Pintér Katalin
A tevékenység helyszíne: Gépmadár Óvoda A tevékenységet vezeti: Balyi Krisztina A tevékenység ideje: 2014.03.05. Korcsoport: 5-6 éves Tevékenységi
A tevékenység helyszíne: Gépmadár Óvoda A tevékenységet vezeti: Balyi Krisztina A tevékenység ideje: 2014.03.05. Korcsoport: 5-6 éves Tevékenységi forma: külső világ tevékeny megismerése: matematikai tapasztalatok
Különleges bánásmód a különleges gyerekekkel. Dr. Bakonyi Anna
Különleges bánásmód a különleges gyerekekkel Dr. Bakonyi Anna A környezeti háttér sokfélesége A csoporthoz tartozás összetevői: Szokások Műveltség Kultúra Nyelv Vallás Anyagi helyzet Infrastruktúra Külső-és
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11
ZÖLDLIGET MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ BAPTISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA (2481 Velence, Kis u. 1.)
Fenntartói értékelés [Nkt.85. (3) bek., és 83. (2) bek. e), h) pontja alapján] a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy által fenntartott ZÖLDLIGET MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ BAPTISTA ÁLTALÁNOS
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Lengyelné Bencsik Judit Kutasi Micimackó Napköziotthonos Óvoda és Konyha EFOP-3.1.1-14-2015-00001 Kisgyermekkori nevelés támogatása
Kompetencia alapú óvodai programcsomag. Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21.
Kompetencia alapú óvodai programcsomag Projektzáró TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0096 DE OEC Óvoda 2010.06.21. Kompetencia alapú képzés fogalma Kompetencia alapú képzésen az ismereteken alapuló, de a készségek,
MAJER ILDIKÓ: ÓVODAI NEVELÉSÜNK ÓVODAVEZETŐ VESZPRÉM
MAJER ILDIKÓ: ÓVODAI NEVELÉSÜNK ÓVODAVEZETŐ VESZPRÉM Óvodai nevelés alappillérei: -Köznevelési Törvény -Óvodai nevelés Országos -Pedagógiai Program Alapprogramja ÓVODAI ÉLET, MŰKÖDÉSI PARAMÉTEREK: Gyerekekkel
Az Információs és Kommunikációs Technológia (IKT) módszertani lehetőségei. Az interaktív tábla alkalmazása az óvodai folyamatok támogatásában
Az Információs és Kommunikációs Technológia (IKT) módszertani lehetőségei Az interaktív tábla alkalmazása az óvodai folyamatok támogatásában Nagy Ildikó Mária tehetségfejlesztő szaktanácsadó Budapesti
--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ. ---------- csoport részére
--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 0kksa09 ---------- csoport részére a 2015/2016-os nevelési évre ---------------------------------------------
A tevékenység irányítója: V. K. A feljegyzést készítő óvodapedagógus neve: V.A. A tevékenység helye, ideje: Kispesti Napraforgó Óvoda, K.
A tevékenység irányítója: V. K. A feljegyzést készítő óvodapedagógus neve: V.A. A tevékenység helye, ideje: Kispesti Napraforgó Óvoda, K. csoport 2013. okt. 1. hete Korcsoport: vegyes életkorú. A tevékenység
A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló
A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda Egregyi Tagintézménye, Hévíz, Zrínyi út 151 IDŐPONT 2011-2012 tanév, 2012. 08. 31. Az idei tanévben
SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.
SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység
Referencia intézmény terület: Komprehenzív elven egység programmal dolgozó intézmény
Referencia intézmény terület: Komprehenzív elven egység programmal dolgozó intézmény Jó gyakorlat megnevezése: A tanulás ne legyen lecke a gyermeknek, hanem szívdobogtató élmény (József A) A motiváció,
SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
Kippkopp és Tipptopp Egyedül nem jó SZKB101_06 SZKB_101_06 Kippkopp és Tipptopp Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 64 Szociális, életviteli
SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14.
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS
Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK SZOLNOK 2014. 04. 04. Játék, élményszerzésen alapuló tanulásszervezés - 2012/2013-tól Tanulás elméletek OECD PISA vizsgálatok A kompetencia- és fejlődésének szintjei: új anyag, megértés,
Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás
Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás Ideje: október 22-én délután Kezdés: 13.30 Zárás: 15.30 Az ünnepi műsor a zárást követően lesz. (Felelősök a 8. osztályosok) Felső tagozatosoknak
TÁMOP / Készítette: Nagyné Réti Ildikó Forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó gyakorlat átadására.
Készítette: Forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó átadására. Intézmény neve: Marcali Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási
HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA
HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg
Alkossunk, játsszunk együtt!
SZKB_101_03 Gombamese II. lkossunk, játsszunk együtt! Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 30 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG
DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5510 Dévaványa, Kossuth út. 5 Telefon/fax: 06-66/483-352,06 30/5876612 E-mail: amkkossutovi@invitel.hu 2014/2015. NEVELÉSI ÉV BÖLCSŐDEI
Javaslat
CSIMPILIMPI CSALÁDI NAPKÖZIK 3100 Salgótarján, Május 1 út 72. -----------------------------------------------------------------------------------------------------Javaslat A Keresztény Advent Közösség
Beszámoló. Informatika szakkör
Beszámoló Informatika szakkör A TÁMOP - 3.1.4. C-14-2015-0464 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem pályázatnak keretében szeptember10-től október 19-ig heti 2 órában, összesen 12 óra informatika szakkört
------------------------------------------------------------------------------------------------------
CSIMPILIMPI CSALÁDI NAPKÖZIK 3100 Salgótarján, Május 1 út 72. ------------------------------------------------------------------------------------------------------ Iktatószám: 1778/2015. Javaslat A Reménység
Encsi Csoda Vár Óvoda és Bölcsőde 3860 Encs, Gagarin út (kedd) 9:00-12: Encs, Gagarin út 1. Katicabogár csoport
tartó Encsi Csoda Vár Óvoda és Bölcsőde 3860 Encs, Gagarin út 1. környezetvédelmi csoportban 2018.03.06. (kedd) 9:00-12:00 3860 Encs, Gagarin út 1. Katicabogár csoport Előadó: Vajkóné Zsiros Emese környezetvédelmi
(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL
Betekintés a pedagógiai program elfogadását részletes szakmai és törvényi hivatkozásokkal is alátámasztó INTÉZMÉNYVEZETŐI vagy SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY dokumentumba: ÓVODAVEZETŐI / SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Óvoda logója
A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el.
Szombathely, 2013 A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. A 4540 m2 területen lévő óvodaépületet 2097 m2 kert és játszóudvar
Egyszer régen édesanyám megfogta a kezemet. Búcsú az óvodától Projekt. Készítette: Vassné Csontos Etelka Csekő Katalin
Egyszer régen édesanyám megfogta a kezemet Búcsú az óvodától Projekt Készítette: Vassné Csontos Etelka Csekő Katalin Dévaványa, Kossuth úti óvoda nagycsoportjában. TÁMOP 3.1.4 pályázat keretén belül felkészülés
Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés
2017. november 6-10. Lila kiscsoport Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés Anyag: Testünk projekt 1. hét. Cél: Testséma fejlesztése, tájékozódás testen, testrészek ismerete, az emberi test
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés bevezetése Hévíz közoktatási-nevelési intézményeiben projekt ÉVES BESZÁMOLÓ
ÉVES BESZÁMOLÓ INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Sugár u. 7. - székhely intézmény IDŐPONT 2012. 08. 31. A pályázatban résztvevő óvodai csoport ebben a nevelési évben is beépítette
Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés
Szolnok Városi Óvodák Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény Százszorszép Óvoda referenciahely: A kompetencia alapú nevelési, oktatási programot átfogóan, mintaadóan
TÁMOP / Készítette: Nagyné Réti Ildikó i0908forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó gyakorlat átadására.
Készítette: i0908forgatókönyv és eljárási folyamatleírás intézményi jó átadására. Intézmény neve: Marcali Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási
KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet)
KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet) 1. NARRATÍV BEVEZETÉS A témahét címe Közlekedj biztonságosan! Intézmény Felsbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola Bük 2. NARRATÍV BEMUTATÁS
PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM TANULÁSMÓDSZERTAN HELYI TANTERV
SZÉCHENYI ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Hajdúböszörmény PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. SZÁMÚ MELLÉKLETE ARANY JÁNOS KOLLÉGIUMI PROGRAM... MOLNÁR MAGDOLNA ILONA
Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l
Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Készítette: Kiss Albert szakmai vezető 2015. február 28. A című pályázat megvalósításában a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/13/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat fenntartásában
FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT ÁPRILIS Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről
Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Miskolc Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről A témahét résztvevője: Avastetői Általáos Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamennyi felső tagozatos
Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda
Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet
Multikulturális tartalom megjelenése a tanórákon és azon kívül A) JOGSZABÁLYI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR:
Multikulturális tartalom megjelenése a tanórákon és azon kívül A) JOGSZABÁLYI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR: Települési adottságok, helyi igények felmérése (mérlegelés). Tantestületi döntés. Felkészülés, elıkészítés.
Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését.
Óvodánkról: Az Egyetértés Utcai Óvoda 1976.novemberében nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt 4 csoporttal 100 férőhellyel. Azóta óvodánk Kecskemét egyik legszebb kertvárosában a Petőfivárosban 225 kisgyermek
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz, óvodapedagógia szakon a 2014/2015-ös tanévre
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz, óvodapedagógia szakon a 2014/2015-ös tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján
Mérési eredmények 2015.
Mérési eredmények 2015. Gondolkodási műveletek Relációk Kimeneti mérés Számolás Finommotorika Testséma ismerete Mért összérték Óriás csoport 91 90 93 83 75 86 Nagycsoport 93 93 92 74 69 83 Bemért átlag
NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása
NTP-OTKP-17-0054 A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában működő Népi játék, néptánc műhely Gyű, paci, paripa nem messze
A Rákosmenti Mákvirág Óvoda Pedagógiai Programja 2015
A Rákosmenti Mákvirág Óvoda Pedagógiai Programja 2015 Személyiségfejlesztés, sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése a művészetek pedagógiai eszközeivel, az egészséges életmód alakításával
Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól
Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében
A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárgyak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17.
A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17. tanévtől 6 féléves képzés tantárak- a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök
Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető
E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.
Referencia intézményi - bázisintézményi feladatokat támogató munkaközösség
BESZÁMOLÓ - ÉRTÉKELÉS 2017-2018 Referencia intézményi - bázisintézményi feladatokat támogató munkaközösség Kitűzött célok voltak (Munkaterv alapján) A referencia intézményi és bázisintézményi szolgáltató
54 761 02 0010 54 01 Gyermekotthoni asszisztens Gyermekgondozó-nevelő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA
BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ 2017. évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA Készítette: Buza Andrea gyerekház vezető 1 Bevezetés A Biztos Kezdet program célcsoportja a hátrányos helyzetű családokban
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Változás és állandóság. Szolnok Városi Óvodák
Változás és állandóság Pályázat szakmai igazgató helyettesi megbízás elnyerésére Feltételek: Legalább 10 év szakmai gyakorlat Széleskörű elméleti tájékozottság az óvodapedagógiában Tájékozottság a köznevelési
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre
HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján
A BÖLCSŐDE SZAKMAI PROGRAMJA
A BÖLCSŐDE SZAKMAI PROGRAMJA KÉSZÜLT: CEGLÉDBERCEL 2009. 1 Tartalomjegyzék Bevezetés 3 1. Bemutatkozás 1.1. Funkció, ellátási kötelezettség...4 1.2. Kapcsolatrendszer..4 2. Tartalmi összetevők 2.1. A bölcsődei
ke zmu ves tanszak 2013/2014
Művészeti beszámoló ke zmu ves tanszak 2013/2014 Az alapfokú művészeti képzés nagymértékben elõsegíti a tanulók személyiségfejlõdését és biztosítja a tehetséggondozás lehetõségét. Figyelembe veszi az életkori
Lurkó iskola előkészítő program-jó gyakorlat
Lurkó iskola előkészítő program-jó gyakorlat Intézmény neve: Fazekas József Általános Iskola, Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda - Bölcsőde Intézmény e-mail címe: fazekasisk@gmail.com Kitöltő neve:
A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon
Az őszi témahét programja:
Az őszi témahét programja: 2011. október 10-14 Osztály: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3.a osztályában Időkeret: 5 nap x 5 x 45 perc Kapcsolatok: NAT Környezetismeret Művészetek dráma, vizuális kultúra,
ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG
É N É S M Á S I K ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK, MÁSSÁG modul szerzôje: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZKB_103_11 106 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI
ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 2014/2015. NEVELÉSI ÉV
AZ ÓVODA LOGÓJA ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 2014/2015. NEVELÉSI ÉV csoport részére TARTALOMJEGYZÉK A gyermekek névsora és óvodai jele... 6 A gyermekek névsora korcsoport szerint... 7 Születésnapok nyilvántartása...
AUTISTA GYERMEKEK A MAGYAR KÖZOKTATÁSBAN MAGYAR SZOCIOLÓGIAI TÁRSASÁG ÉVES KONFERENCIÁJA ÉS KÖZGYŰLÉSE 2010. NOVEMBER 5-7.
MAGYAR SZOCIOLÓGIAI TÁRSASÁG ÉVES KONFERENCIÁJA ÉS KÖZGYŰLÉSE 2010. NOVEMBER 5-7. FOGYATÉKOSSÁG ÉS INTEGRÁCIÓ SZEKCIÓ AUTISTA GYERMEKEK A MAGYAR KÖZOKTATÁSBAN x¾ x ¾ f ¾¾ h¾ 9f½½ ¹ 9h - 1. A KUTATÁSRÓL
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben
Szervezeti felépítésünk:
Szervezeti felépítésünk: A 2007. évi integrálást követıen: Székhelyóvoda: Központi Mővészeti Óvoda 3 tagóvoda: Felsıvárosi Tagóvoda Horvátzsidányi Tagóvoda Peresznyei Tagóvoda Intézményegységünk: Bölcsıde
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Nagy Tamásné óvodavezető Nagykállói Brunszvik Teréz Óvoda Nagykálló Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001
EGY, KETTŐ! FELFEDE(Z)ZÜNK!
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EGY, KETTŐ! FELFEDE(Z)ZÜNK! ÉLMÉNYPEDAGÓGIA AZ ALSÓ TAGOZATON Környezettudatos jövő Egészség, elsősegélynyújtás
Ami elmúlt, ami van és ami lesz, bele van szőve az élet szőnyegébe. (Nora Roberts) 4. rész. Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány
4. rész Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány Ami elmúlt, ami van és ami lesz, bele van szőve az élet szőnyegébe. (Nora Roberts) Készítette: Burián Mónika FonalDesign(er) www.fonaldesign.cafeblog.hu
Állati Móka Egyhetes projekt
Állati Móka Egyhetes projekt Megvalósítás helye: Sugovica Általános Iskola Projekt felelős: Pásztor Judit Ideje: 2014. október 14 október 18. Bevont tanulók köre: 4. osztály, alkalomszerűen az alsós napközis
SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENSEK I. ORSZÁGOS KONFERENCIÁJÁNAK RÉSZTVEVŐIT!
Engedj játszani! SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENSEK I. ORSZÁGOS KONFERENCIÁJÁNAK RÉSZTVEVŐIT! Ha csak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában
ÖSSZETARTOZÁS, KIREKESZTETTSÉG
K I S M Á ÖSSZETRTOZÁS, KIREKESZTETTSÉG N SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK É É S modul szerzôje: Lissai Katalin 3. ÉVFOLYM SZKB_103_03 30 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
Az alkotás öröme. kedves Gyerekek!
Az alkotás öröme kedves Gyerekek! a rajzkészség az emberiség egyik legcsodálatosabb képessége. Mindenki tud rajzolni. van, akinek jobban megy, van, akinek kevésbé. Most egy olyan munkafüzetet tartotok
Bátai Pitypang Óvoda 7149 Báta, Óvoda u. 4. Tel: 06-74/490-623 e-mail: ovibata@tolna.net honlap: www.pitypangovi.bata.hu
Bátai Pitypang Óvoda 7149 Báta, Óvoda u. 4. Tel: 06-74/490-623 e-mail: ovibata@tolna.net honlap: www.pitypangovi.bata.hu BESZÁMOLÓ A 2013/2014-es NEVELÉSI ÉVRŐL Pedagógiai alapelveink, nevelési értékeink:
ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK 2. FÉLÉV SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ RÉSZÉRE ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK, SZERVEZÉS.
SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK RÉSZÉRE 2. FÉLÉV tanegységek: 1. Megfigyelés, bekapcsolódás az óvodai életbe - Játéktevékenység (egyéni szakmai gyakorlat) 2.
A coaching szemléletű vezetés
A coaching szemléletű vezetés 2013. 04. 17. "Coaching az innováció szolgálatában" szakmai konferencia HSZOSZ - MTA - ZSKF Budapest, 2013. április 17. ISBN: 978-963-9559-51-6 A Carnegie Technológiai Intézet
Jól érzik magukat itt a tanárok és a tanulók is. nyitottan fogadták a kérdéseinket.
Mit tapasztaltam? Jól érzik magukat itt a tanárok és a tanulók is. nyitottan fogadták a kérdéseinket. Sokféleséget, közvetlenséget, nyitottságot, természetességet. Nagyon közvetlen volt mindenki és őszinte.
A GYERMEKLIGET ÓVODAI OKTATÓ NONPROFIT
BESZÁMOLÓ BÖLCSŐDE A GYERMEKLIGET ÓVODAI OKTATÓ NONPROFIT Kft. működéséről 2011. szeptember 01-től 2012. augusztus 31-ig Készítette: Szabó Istvánné Óvodavezető Ezen beszámolónk intézményünk 2011. szeptember
Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló
Családi nap című pályázati programról szóló beszámoló Készült: Időpont: Csillagvár Waldorf Tagóvoda 8200 Veszprém Szent István út 12. 2013 november 25-december 05-ig A megvalósításban résztvevő óvodapedagógusok:
Intel Hungary Válj képregényhőssé! Facebook alkalmazás
Intel Hungary Válj képregényhőssé! Facebook alkalmazás Arany Penge 2013.03.25. 1. Feladat 2012 elején az Intel Hungary kérésére egy olyan interaktív Facebookalkalmazást készítettünk, mely kapcsolódik az
A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.
A Kézműves munkaközösség 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve Mottónk: Összejönni - jó kezdés Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. - Henry Ford - 2014 08 29.-én az érdeklődő kolleganők
------------------------------------------------------------------------------------------------------
CSIMPILIMPI CSALÁDI NAPKÖZIK 3100 Salgótarján, Május 1 út 72. ------------------------------------------------------------------------------------------------------ Javaslat a Keresztény Advent Közösség
ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013. Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151.
ÉVES BESZÁMOLÓ 2012/2013 INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda, Hévíz, Zrínyi u. 151. IDŐPONT 2013. 08. 31. A tanév végére a csoport létszám 21 fő. SNI: 2 fő Idegen anyanyelvű:1 fő Éves munkánk
NKI Szivárvány Óvoda feladatterve a 2010/2011-es tanévre
NKI Szivárvány Óvoda feladatterve a 2010/2011-es tanévre A törvényi előírás alapján módosításra került a HNP. A szervezeti egységünkhöz tartozó óvodák azonos program szerint dolgoznak 2010. szeptember
Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló
Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi
Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések
Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések Az óra címe: Testek ábrázolása Az órát tartja: Tóth Zsuzsanna Előzetes ismeretek: Ponthalmazok síkban és térben (pont, vonal, egyenes,
A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton
A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás
1. osztály. Készítette: Jantner Pálné
1. osztály Írjunk hát egy medve-dalt! Minden medve tudja majd, minden medve megtanulja, két perc múlva fejből fújja: medve-dal, medve-dal, amit minden medve hall! (Nemzetközi medve-induló) Készítette:
AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN. Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged.
AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged.hu Szociális kompetencia társas viselkedés Nagy József (2000): A szociális
A projektmódszer alkalmazása. Elméleti áttekintés
A projektmódszer alkalmazása Elméleti áttekintés A projekt fogalma: A projekt egy sajátos tanulási egység, melynek központjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, hanem annak
KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel
KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel Hallgató neve: Szabóné Förhécz Krisztina Projekt téma: TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉS (Rajzolás, mintázás, kézimunka technikákkal) KIDOLGOZÁS