HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre"

Átírás

1 HALLGATÓI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján a III. évfolyamos, óvodapedagógia szakos, nappali tagozatos hallgatóknak az V. félévben 3 hetes szakmai gyakorlatot kell végezniük az erre a célra általuk felkért óvodában. A gyakorlat időpontja az első tanítási hetet követően: szeptember 9-től szeptember 27-ig. Az óvoda megkeresése, a gyakorlatot vezető óvodapedagógus felkérése és a teljesítést követően a köszönet kifejezése (pl. egy csokor virág) a hallgató feladata. A hallgató szakmai gyakorlatának célja az óvoda, mint közoktatási intézmény megismerése illetve az óvodai nevelés céljainak, feladatainak és tevékenységformáinak megvalósulásával kapcsolatos pedagógiai tapasztalatok gyűjtése. Ennek érdekében: A hallgató: ismerje meg az óvodát, a helyi nevelési programot és szokásokat figyelje meg az óvodapedagógus nevelési stílusát, eljárásainak, módszereinek jellemzőit, a csoportba járó gyermekek fontosabb személyiségjegyeit aktívan vegyen részt a gyermekcsoport életében, napirendjében, amelyhez igazodva szakmai igényességgel gyakorolja az óvodai nevelőmunka minden területén és tevékenységformáihoz kötődő és végzendő feladatokat lehetőség szerint több alkalommal is önállóan valósítson meg délelőtti kezdeményezést (az óvodai csoport programjához igazodva ez lehet projekt jellegű, komplex kezdeményezés vagy az óvodai nevelés egy-egy tevékenységformájához kötődő pl. ének-zene, mozgás, külső világ tev. megismerése stb.) ismerje meg és alkalmazza a gyermekcsoport által ismert mondókákat, dalokat, körjátékokat, verseket, meséket, mozgásos játékokat vezessen szakmai gyakorlati naplót a képzés során megismert szempontok szerint ismerje meg a családdal való kapcsolattartás formáit, esetleg vegyen részt családlátogatáson és/vagy szülői értekezleten A gyakorlatvezető óvodapedagógus: segítse a hallgató felkészülését, napi munkáját, amelyet értékelő-támogató megállapításokkal egészítsen ki a pedagógiai tevékenység végzésében lehetőség szerint biztosítson önállóságot a hallgatónak értékelje a hallgató pedagógiai attitűdjét és kommunikációját, szakmai felkészültségét, igényességét és munkafegyelmét a hallgató a délutáni nevelőmunka megismerésére és gyakorlására is kapjon lehetőséget.

2 A három hét javasolt ütemezése: 1. hét: A hallgató figyelje meg a délelőttös óvónő munkáját, fokozatosan kapcsolódjon be a játéktevékenységbe, gondozási feladatokba, tanulja és alkalmazza a gyermekcsoport által ismert énekes anyagot, meséket, verseket hét: A hallgató egyre fokozódó önállósággal, aktívan vegyen részt a gyermekcsoport életében, napirendjében, amelyhez igazodva szakmai igényességgel gyakorolja az óvodai nevelőmunka minden területén végzendő feladatokat. Írásos felkészülését a felsőfokú tanulmányai során tanultak szerint a gyakorlatvezető óvodapedagógus ellenőrzésével végezze. Az óvodapedagógus képzés tanterve szerint a hallgató a 3 hét során 90 tanórát köteles teljesíteni. Ötnapos munkahét esetén ez napi 6 tanórát (45 perc), vagyis 4,5 munkaórát jelent. Ennek teljesítése a gyakorlatvezető óvodapedagógussal való megegyezés és beosztás szerint kötelező, önként vállalás alapján növelhető. Példaként ez délelőttös beosztás esetén azt jelenti, hogy a hallgató ig köteles nevelőmunkát végezni a gyermekcsoportban. Fontosabb tudnivalók: 1. A hallgató a gyakorlatot vezető óvodapedagógus munkarendje és beosztása szerint végezze munkáját nagyobb részben délelőttös beosztásban. 2. A félév érvényességének feltétele a 3 hetes szakmai gyakorlat teljesítése. 3. A gyakorlatot vezető óvodapedagógus lehetőség szerint néhány soros szöveges értékeléssel és három fokozatú minősítéssel (megfelelt, jól megfelelt, kiválóan megfelelt) véleményezze a hallgató munkáját. A hallgató a minősítést tartalmazó írásos értékelést és a gyakorlati naplót október 15-ig köteles leadni a gyakorlati képzést vezető oktatójának. Sopron, Szívélyes üdvözlettel: Kissné Zsámboki Réka Óvodapedagógia szak gyakorlati képzés szakvezető

3 HALLGATÓI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz, óvodapedagógia szakon a 2013/2014-es tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján a III. évfolyamos levelező tagozatos óvodapedagógia szakos hallgatóknak az V. félévben 1 hetes szakmai gyakorlatot kell végezniük az erre a célra felkért óvodában. Az óvoda felkérése a hallgató feladata. Jelen tanévben a félévi gyakorlatot a hallgató szeptember 1. és november 15. között teheti le. Az óvoda megkeresése, a gyakorlatot vezető óvodapedagógus felkérése és a teljesítést követően a köszönet kifejezése (pl. egy csokor virág) a hallgató feladata. Azok a hallgatók, akik óvodában óvodapedagógusi beosztásban dolgoznak, november 15-ig benyújtott hivatalos igazolás ellenében felmentést kapnak a gyakorlat teljesítése alól. (Nekik csak az igazolást kell leadni, hospitálási naplót, egyéb dokumentumot nem kérek tőlük.) A hallgató szakmai gyakorlatának célja az óvoda, mint közoktatási intézmény megismerése illetve az óvodai nevelés céljainak, feladatainak és tevékenységformáinak megvalósulásával kapcsolatos pedagógiai tapasztalatok gyűjtése. Ennek érdekében: A hallgató: ismerje meg az óvodát, a helyi nevelési programot és szokásokat figyelje meg az óvodapedagógus nevelési stílusát, eljárásainak, módszereinek jellemzőit, a csoportba járó gyermekek fontosabb személyiségjegyeit aktívan vegyen részt a gyermekcsoport életében, napirendjében, amelyhez igazodva szakmai igényességgel gyakorolja az óvodai nevelőmunka minden területén végzendő feladatokat a gyakorlat során legalább két délelőtti kezdeményezést ( foglalkozást ) önállóan valósítson meg (az óvodai csoport programjához igazodva ez lehet projekt jellegű, komplex kezdeményezés vagy az óvodai nevelés egyegy tevékenységformájához kötődő pl. ének-zene, mozgás, külső világ tev. megismerése stb.) ismerje meg és alkalmazza a gyermekcsoport által ismert mondókákat, dalokat, körjátékokat, verseket, meséket, mozgásos játékokat tapasztalatairól vezessen szakmai gyakorlati naplót ismerje meg a családdal való kapcsolattartás formáit, esetleg vegyen részt családlátogatáson és/vagy szülői értekezleten A gyakorlati napló tartalmazza: óvoda és gyakorlatvezető óvodapedagógus neve gyermekcsoport névsora, jelek

4 napirend helyi nevelési program és csoport-program röviden pedagógiai megfigyelések (pedagógus, gyermek és gyermekcsoport interakciói, nevelési helyzetek, játéktevékenység stb.) napi bontásban a tervezett és elvégzett feladatok részletes bemutatása napi bontásban (dalok, mondókák, mesék címe, kezdősora, mozgásos játékok szabálya, a tevékenységekkel kapcsolatos szervezési feladatok stb.) Legalább KÉT DÉLELŐTTRE VONATKOZÓ PEDAGÓGIAI TERVEZETET (foglalkozás-tervezet). Ennek formátumát a gyakorlatvezető óvodapedagógus határozza meg, az adott óvodai csoportban megszokott tervezési módhoz igazodva. (pl. projekt jellegű terv, vagy kompetencia alapú program szerinti tervezés, vagy egyéb más tervezési mód) A két önállóan vezetett kezdeményezés bemutatását és önértékelését a hospitálási napló adott napjához kérem beírni! A gyakorlatvezető óvodapedagógus: segítse a hallgató felkészülését, napi munkáját, amelyet értékelő-támogató megállapításokkal egészítsen ki a pedagógiai tevékenység végzésében lehetőség szerint biztosítson önállóságot a hallgatónak értékelje a hallgató pedagógiai attitűdjét és kommunikációját, szakmai felkészültségét, igényességét és munkafegyelmét a hallgató a délutáni nevelőmunka megismerésére és gyakorlására is kapjon lehetőséget. A gyakorlati hét javasolt ütemezése: 1-2. nap: A hallgató figyelje meg a délelőttös óvodapedagógus munkáját, második naptól már kapcsolódjon be a játéktevékenységbe, tanulja és alkalmazza a gyermekcsoport által ismert énekes anyagot, meséket, verseket nap: A hallgató egyre fokozódó önállósággal, aktívan vegyen részt a gyermekcsoport életében, napirendjében, amelyhez igazodva szakmai igényességgel gyakorolja az óvodai nevelőmunka minden területén végzendő feladatokat. Írásos felkészülését és munkájának dokumentálását a gyakorlatvezető óvodapedagógus ellenőrzésével végezze. Az óvodapedagógus képzés tanterve szerint a hallgató az 1 hét során 30 tanórát köteles teljesíteni. Ötnapos munkahét esetén ez napi 6 tanórát (45 perc), vagyis 4,5 munkaórát jelent. Ennek teljesítése a gyakorlatvezető óvónővel való megegyezés és beosztás szerint kötelező, önként vállalás alapján növelhető. Példaként ez délelőttös beosztás esetén azt jelenti, hogy a hallgató ig köteles nevelőmunkát végezni a gyermekcsoportban. Fontosabb tudnivalók:

5 1. A hallgató a gyakorlatot vezető óvodapedagógus munkarendje és beosztása szerint végezze munkáját nagyobb részben délelőttös beosztásban. 2.A félév érvényességének feltétele az egy hetes szakmai gyakorlat teljesítése. 3. A gyakorlatot vezető óvodapedagógus lehetőség szerint néhány soros szöveges értékeléssel és három fokozatú minősítéssel (megfelelt, jól megfelelt, kiválóan megfelelt) véleményezze a hallgató munkáját. A hallgató a minősítést tartalmazó írásos értékelést és a gyakorlati naplót december 1-jéig köteles leadni Kissné Zsámboki Réka, gyakorlati képzés szakvezetőnek. (Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet titkársága, Simon- Czinder Anita II. em.) Sopron, Szívélyes üdvözlettel: Kissné Zsámboki Réka Óvodapedagógia szak gyakorlati képzés szakvezető

6 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM BENEDEK ELEK PEDAGÓGIAI KAR 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 5. Tel.: Honlap: FELKÉRŐLEVÉL Kedves Gyakorlatvezető Kolléganő! A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar nevében felkérem Önt, hogy... nevű hallgatónk összefüggő területi szakmai gyakorlatát koordinálni és vezetni szíveskedjék a hallgatóval történt előzetes megállapodás alapján, a mellékelt útmutató szellemében. Tisztelettel kérem és egyúttal előre megköszönöm szíves együttműködését és segítő támogatását hallgatónk pedagógiai személyiségének és szakmai kompetenciáinak kibontakoztatásában és fejlesztésében! Sopron, Szívélyes üdvözlettel: Kissné Zsámboki Réka Óvodapedagógia szak gyakorlati képzés szakvezető kissne.zsamboki.reka@bpk.nyme.hu

7 IGAZOLÁS A GYAKORLAT TELJESÍTÉSÉRŐL (Minden hallgató hospitálási füzetébe beragasztandó!) Hivatalosan igazolom, hogy nevű..tagozatos hallgató a/z/... óvodában az összefüggő területi gyakorlatát elvégezte. Kelt... PH. Gyakorlatvezető óvodapedagógus itt levágandó IGAZOLÁS A GYAKORLAT TELJESÍTÉSÉNEK MENTESSÉGÉRŐL (CSAK levelezős hallgatók számára, akik óvodapedagógusként dolgoznak) Hivatalosan igazolom, hogy nevű levelezős hallgató a/z/. óvodában óvodapedagógusi beosztásban dolgozik. Az igazolást a területi szakmai gyakorlat alóli mentesség miatt adtam ki. Kelt... PH. Óvodavezető

HALLGATÓI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz, óvodapedagógia szakon a 2014/2015-ös tanévre

HALLGATÓI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZATON. Területi szakmai gyakorlathoz, óvodapedagógia szakon a 2014/2015-ös tanévre HALLGATÓI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZATON Területi szakmai gyakorlathoz, óvodapedagógia szakon a 2014/2015-ös tanévre A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának BA képzésű tanterve alapján

Részletesebben

Útmutató. Óvodapedagógia szak, LEVELEZŐ tagozat gyakorlati záróvizsgához

Útmutató. Óvodapedagógia szak, LEVELEZŐ tagozat gyakorlati záróvizsgához Útmutató Óvodapedagógia szak, LEVELEZŐ tagozat gyakorlati záróvizsgához A Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar tanterve alapján a III. évfolyamos óvodapedagógia szakos levelezős hallgatóknak

Részletesebben

Tájékoztató a levelező tagozatos óvodapedagógusok zárófoglalkozásának rendjéről a. tanév. félévében

Tájékoztató a levelező tagozatos óvodapedagógusok zárófoglalkozásának rendjéről a. tanév. félévében Tájékoztató a levelező tagozatos óvodapedagógusok zárófoglalkozásának rendjéről a. tanév. félévében A képesítési követelményeknek megfelelően minden óvodapedagógus hallgató zárófoglalkozást köteles tartani.

Részletesebben

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat

CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat CSOPORT ELŐTTI ÉS EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT V. Tanító szak IV. évf. I. félév, Levelező tagozat Kód: TKL710 Kredit: 6 Óraszám: 45 óra Tanítási egység: 6 Zárás: évközi jegy Alsó tagozaton az alábbi tárgyakból

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon:

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: ÚTMUTATÓ AZ ESTI TAGOZATOS TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK VII. (ŐSZI) FÉLÉVI GYAKORLATAIHOZ TBE00A07g Egyéni tanítási gyakorlat III., TBE00A08g Műveltségterületi egyéni tanítási gyakorlat, TBE00A09g Egyéni iskolai

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-32 Fax: 487-81-96 http://www.tok.elte.hu Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-32 Fax: 487-81-96 http://www.tok.elte.hu Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! (a hallgató neve)

Tisztelt Intézményvezető! (a hallgató neve) Tisztelt Intézményvezető! Köszönjük, hogy munkatársaival együtt vállalta harmadéves óvodapedagógus hallgatónk (a hallgató neve) kéthetes, komplex szakmai gyakorlatának mentorálását a február és április

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES N Y I L A T K O Z A T...( a hallgató neve, NEPTUN kódja) az ELTE TÓK óvodapedagógus hallgatója az adott félév február április közötti időszakában nyolchetes, ÓN00A12g Összefüggő külső szakmai gyakorlatát

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV

A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2013/2014. tanév TAVASZI FÉLÉV I. évfolyam (2. félév) Egyéni komplex gyakorlat II. (ANPETA 1712) Tartalma: a tájékozódás szakaszát a 2. félévben a célirányos, különböző pedagógiai

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Kolléga!

Tisztelt Igazgató Kolléga! Tisztelt Igazgató Kolléga! A tanítóképző főiskolák I., II. illetve III. évfolyamos nappali és levelező tagozatos tanító szakos hallgatói a tantervi előírások szerint az általuk választott általános iskolában

Részletesebben

Debreceni Református Hittudományi Egyetem Debrecen. Útmutató és igazolólapok tanítási gyakorlatokhoz

Debreceni Református Hittudományi Egyetem Debrecen. Útmutató és igazolólapok tanítási gyakorlatokhoz Debreceni Református Hittudományi Egyetem Debrecen Útmutató és igazolólapok tanítási gyakorlatokhoz TANÍTÓ SZAK ESTI TAGOZAT hallgató 2018. SZEPTEMBER Tájékoztató Tisztelt Hallgató! A kreditrendszer szerinti

Részletesebben

Útmutató szakmai gyakorlathoz

Útmutató szakmai gyakorlathoz Útmutató szakmai gyakorlathoz Eszterházy Károly Egyetem Készítették:,, tantárgyfelelősök AZ ÚTMUTATÓ FELÉPÍTÉSE Az útmutató felépítése Általános tudnivalók A hallgatók megjelenésére, magatartására vonatkozó

Részletesebben

N Y I L A T K O Z A T. ...( a hallgató neve, NEPTUN kódja)

N Y I L A T K O Z A T. ...( a hallgató neve, NEPTUN kódja) N Y I L A T K O Z A T...( a hallgató neve, NEPTUN kódja) az ELTE TÓK óvodapedagógus hallgatója e tanév február április közötti időszakában kéthetes, ÓBE00V06g Óvodai összefüggő gyakorlat II. tanegységét

Részletesebben

KERTVÁROSI ÓVODA. Intézmény OM azonosítója:027000

KERTVÁROSI ÓVODA. Intézmény OM azonosítója:027000 Intézmény OM azonosítója:027000 HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2016 A PEDAGÓGUS SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ NEVELŐ és OKTATÓ MUNKÁT KÖZVETLENÜL SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTTAKRA VONATKOZÓ HELYI ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái V. A hallgatók lehetőségei és kötelességei a gyakorlat

Részletesebben

Helyi értékelési szabályzat. 2016/2017. tanév

Helyi értékelési szabályzat. 2016/2017. tanév 2016/2017. tanév Tartalomjegyzék A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat... 2 1. A szabályzat

Részletesebben

Városközponti Óvoda. Helyi Értékelési Szabályzata

Városközponti Óvoda. Helyi Értékelési Szabályzata Városközponti Óvoda Helyi Értékelési Szabályzata A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES Ön által vezetett Gyermekek és családok átmeneti otthonában. - Gyermekek és családok átmeneti otthonának működését szabályozó törvényi háttér. - A bekerülés lehetséges okai, időtartama. - Az otthonok tárgyi

Részletesebben

A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó értékelési szabályzata

A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó értékelési szabályzata A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó

Részletesebben

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái I. Felépítés Nappali tagozat A német nemzetiségi szakirány

Részletesebben

A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát

A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát BÚZASZEM NYUGATI ÓVODA OM: 033101 4400 NYÍREGYHÁZA Búza u. 7-17. Tel./fax: (42) 512-940 Email: buzaszemovi@gmail.com A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő

Részletesebben

tanegységek: 1. Bölcsődei, óvodai tájékozódás (egyéni szakmai gyakorlat) 2. Óvodai megfigyelés (csoportos szakmai gyakorlat) 1.

tanegységek: 1. Bölcsődei, óvodai tájékozódás (egyéni szakmai gyakorlat) 2. Óvodai megfigyelés (csoportos szakmai gyakorlat) 1. SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS KAR M E L L É K L E T AZ ÚTMUTATÓHOZ ÓVODAPEDAGÓGUS SZAKOS HALLGATÓK RÉSZÉRE tanegységek: 1. Bölcsődei, óvodai tájékozódás (egyéni szakmai gyakorlat) 2. Óvodai megfigyelés

Részletesebben

Helyi értékelési szabályzat

Helyi értékelési szabályzat SZÁZHALOMBATTAI ÖNKORMÁNYZAT SZÁZHALOMBATTAI SZÁZSZORSZÉP ÓVODA OM: 032791 2440 Százhalombatta Posta köz.4. 1 Helyi értékelési szabályzat Hatályos: 2016. október 1. 2 A Százhalombattai Százszorszép Óvoda

Részletesebben

A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül

A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra Oldal 1 Tartalomjegyzék Intézményi alapadatok... 3 Jogszabályi háttér... 3 1. Alkalmazási

Részletesebben

Budapest XVI. Kerületi Margaréta Óvoda OM-azonosító:

Budapest XVI. Kerületi Margaréta Óvoda OM-azonosító: OM-azonosító: 034617 Székhely /: 409 16 39 : margaretaovoda16@gmail.com Telephely 1162 Budapest, Monoki u. 58. /: 409 28 26 A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül

Részletesebben

Minősítési Szabályzat

Minősítési Szabályzat 2016/2017 Minősítési Szabályzat Szentlőrinci Általános Iskola Székhely: Szentlőrinc, Ifjúság útja 5. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT BIATORBÁGYI BENEDEK ELEK ÓVODA 2051 Biatorbágy, Fő u. 61. ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak értékelésére

Részletesebben

Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola OM azonosító: Adószám:

Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola OM azonosító: Adószám: Székhely: 1173 Budapest, Ferihegyi út 115. Tel/fax: 256-2897 Telephely: 1173 Budapest, Gyökér u. 5. Tel: 256-0977 e-mail: iskola@podmaniczky-evangelikus.hu www.podmaniczky.sulinet.hu OM azonosító: 201745

Részletesebben

Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT [Év] Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT a pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra

Részletesebben

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Levelező tagozat

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Levelező tagozat I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés Levelező tagozat I. félév: II. félév: III.

Részletesebben

Intézmény neve: Enyingi Szirombontogató Óvoda Intézmény címe: 8130 Enying Vas Gereben u.1. OM azonosító: HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2016

Intézmény neve: Enyingi Szirombontogató Óvoda Intézmény címe: 8130 Enying Vas Gereben u.1. OM azonosító: HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2016 Intézmény neve: Enyingi Szirombontogató Óvoda Intézmény címe: 8130 Enying Vas Gereben u.1. OM azonosító: 029915 HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2016 1 Tartalomjegyzék: 1. Alapadatok..... 3 2. Jogszabályi háttér....

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ 2019

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ 2019 OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról ELTE Tanárképző Központ 2019 A tájékoztató forrása http://tkk.elte.hu/gyakorlatokrol-altalaban/ OTAK http://tkk.elte.hu/wp- content/uploads/2017/03/%c3%b6sszef%c3%bcgg%c5%91-

Részletesebben

Készítette: Nagy Ilona intézményvezető. 1 A fenti szabályzat a 326/2013. (VIII.30) kormányrendelet 5. sz. melléklete alapján készült.

Készítette: Nagy Ilona intézményvezető. 1 A fenti szabályzat a 326/2013. (VIII.30) kormányrendelet 5. sz. melléklete alapján készült. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzata 1 Készítette: Nagy Ilona intézményvezető 1 A fenti

Részletesebben

MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ ÓVODAPEDAGÓGUS SZAKOS HALLGATÓK, GYAKORLATVEZETŐ ÓVODAPEDAGÓGUSOK ÉS GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK RÉSZÉRE

MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ ÓVODAPEDAGÓGUS SZAKOS HALLGATÓK, GYAKORLATVEZETŐ ÓVODAPEDAGÓGUSOK ÉS GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK RÉSZÉRE SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS KAR MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ ÓVODAPEDAGÓGUS SZAKOS HALLGATÓK, GYAKORLATVEZETŐ ÓVODAPEDAGÓGUSOK ÉS GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK RÉSZÉRE tanegységek: 1. Megfigyelés,

Részletesebben

szervezetéhez és a betöltött munkakör követelményeihez kapcsolódó szakmai követelményrendszer

szervezetéhez és a betöltött munkakör követelményeihez kapcsolódó szakmai követelményrendszer Jelen szabályzat a Szabadságtelepi Óvoda és a vele közalkalmazotti jogviszonyban álló, pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra

Részletesebben

Söjtöri Óvoda. helyi értékelési szabályzata

Söjtöri Óvoda. helyi értékelési szabályzata Söjtöri Óvoda helyi értékelési szabályzata Készítette: Csányiné Rácz Eszter óvodavezető 1 Tartalomjegyzék 1. A helyi értékelési szabályzat készítése, elfogadása, hatályba lépése... 3 2. Értelmező rendelkezések...

Részletesebben

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája. Szent-Györgyi Albert

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája. Szent-Györgyi Albert MAGYAR SZENTEK RÓMAI KATOLIKUS ÓVODA és ÁLTALÁNOS ISKOLA 3060 Pásztó Deák Ferenc út 17. telefon: 32/889-103; 889-104; email cím: titkarsag.paszto@ekif-vac.hu A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ 2019

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ 2019 OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról ELTE Tanárképző Központ 2019 A tájékoztató forrása http://tkk.elte.hu/gyakorlatokrol-altalaban/ http://tkk.elte.hu/osszefuggo-egyeni-iskolai-gyakorlat/

Részletesebben

I. évfolyam (2. félév)

I. évfolyam (2. félév) A GYAKORLATI KÉPZÉS MUNKATERVE 2015/2016. tanév TAVASZI FÉLÉV I. évfolyam (2. félév) Egyéni komplex gyakorlat II. (ANPETA 1712) Tartalma: a tájékozódás szakaszát a 2. félévben a célirányos, különböző pedagógiai

Részletesebben

Gyakornoki szabályzat

Gyakornoki szabályzat 12. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Gyakornoki szabályzat OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM

Részletesebben

Hatályos: év október hó 1. napjától

Hatályos: év október hó 1. napjától HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Óbudai Almáskert Óvoda Hatályos: 2016. év október hó 1. napjától Az Óbudai Almáskert Óvoda köznevelési intézményben a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÚTMUTATÓ A TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK TÍZHETES TBN00A14g KOMPLEX SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ Az utolsó, nyolcadik tanulmányi félévben hallgatónk iskolát választ összefüggő gyakorlatának színteréül, az iskola igazgatója

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője

Részletesebben

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Kovács Erika Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Az ONOAP jogszabályi környezete

Részletesebben

Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3881 Abaújszántó, Béke út 15.

Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3881 Abaújszántó, Béke út 15. Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3881 Abaújszántó, Béke út 15. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap:

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér / Fax: 27/ Honlap: Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Leadandó dokumentum Leadás helye Leadás határideje Leadás módja Megjegyzés Fogadó nyilatkozatok 2017. 02.03. elektronikus Napló

Részletesebben

ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK 2. FÉLÉV SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ RÉSZÉRE ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK, SZERVEZÉS.

ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK 2. FÉLÉV SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ RÉSZÉRE ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK, SZERVEZÉS. SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ ÓVODAPEDAGÓGUS SZAK RÉSZÉRE 2. FÉLÉV tanegységek: 1. Megfigyelés, bekapcsolódás az óvodai életbe - Játéktevékenység (egyéni szakmai gyakorlat) 2.

Részletesebben

2016. Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

2016. Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2016. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és

Részletesebben

Készítette: Pajor Andrásné óvodavezető

Készítette: Pajor Andrásné óvodavezető A Szombathelyi Napsugár Óvoda pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzata Készítette: Pajor Andrásné

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES ÚTMUTATÓ A TANÍTÓ SZAKOS, ESTI TAGOZATOS HALLGATÓK KÉTHETES TBE00A10g KOMPLEX SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ tavasz A nyolcadik tanulmányi félévben hallgatónk iskolát választ komplex gyakorlatának színteréül, az

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának

Részletesebben

SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 Pápa, Fő tér 6. (fax): 06-89/324-852 E-mail: sztistvan@sztistvan-papa.sulinet.hu Bankszámlaszám: OTP 11748045-20018896 Pedagógus szakképzettséggel rendelkező

Részletesebben

OM azonosító:

OM azonosító: A Szombathelyi Szűrcsapó Óvoda a pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó a OM azonosító: 036473 Készítette: óvodavezető

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ augusztus 30.

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ augusztus 30. OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról ELTE Tanárképző Központ 2018. augusztus 30. A tájékoztató forrása http://tkk.elte.hu/gyakorlatokrol-altalaban/ http://tkk.elte.hu/osszefuggo-egyeni-iskolai-gyakorlat/

Részletesebben

ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 2014/2015. NEVELÉSI ÉV

ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 2014/2015. NEVELÉSI ÉV AZ ÓVODA LOGÓJA ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 2014/2015. NEVELÉSI ÉV csoport részére TARTALOMJEGYZÉK A gyermekek névsora és óvodai jele... 6 A gyermekek névsora korcsoport szerint... 7 Születésnapok nyilvántartása...

Részletesebben

Szolnok, szeptember

Szolnok, szeptember A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat Szolnok, 2016. szeptember A 326/2013. (VIII. 30.)

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

Egyéni szakmai gyakorlat

Egyéni szakmai gyakorlat Egyéni szakmai gyakorlat 1. A gyakorlat célja Az egyéni szakmai gyakorlat a tanárképzés záró eleme. Az egyetemi tanulmányok utolsó évében, közoktatási intézményben, erre felkért mentortanár, mentortanárok

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3.

SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3. SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3. félév tanegység: Pedagógiai megfigyelés 1. - Fókuszban a tanuló (kiscsoportos

Részletesebben

ÚTMUTATÓ ÉS MELLÉKLET. 7. félév SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK SZÁMÁRA

ÚTMUTATÓ ÉS MELLÉKLET. 7. félév SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK SZÁMÁRA ÚTMUTATÓ ÉS MELLÉKLET SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK SZÁMÁRA 7. félév Tanegység: Egyéni tanítási gyakorlat 3 Készült: Eszterházy

Részletesebben

TÓCÓSKERTI ÓVODA. Hatályos: év október hó 1. napjától

TÓCÓSKERTI ÓVODA. Hatályos: év október hó 1. napjától HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT TÓCÓSKERTI ÓVODA Hatályos: 2016. év október hó 1. napjától A Tócóskerti Óvoda köznevelési intézményben a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet Komplex Intézményellenorzési és -értékelési Programja INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS IV-VI. fejezet az ÓVODÁK számára Dátum:... Készítette:...... Az intézmény

Részletesebben

I S K O L A I SZAKVEZETŐK,

I S K O L A I SZAKVEZETŐK, Ú T M U T A T Ó SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ I S K O L A I SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA tanegység: Pszichológiai megfigyelés Fókuszban az osztály (45 + 1 óra)

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI

GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK SZAKMAI GYAKORLAT KÖVETELMÉNYEI A Gazdálkodási és menedzsment szakon (nappali és levelező tagozaton) 600 óra szakmai gyakorlat teljesítése kötelező. A szakmai gyakorlat

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 201172 ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Nagymágocs, 2016. szeptember 19. Reményi Ferencné intézményvezető ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 1. Jelen szabályzat a Nagymágocsi Hunyadi

Részletesebben

I S K O L A I SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ

I S K O L A I SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ Ú T M U T AT Ó I S K O L A I SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ 2. félév Pszichológiai megfigyelés Fókuszban az osztály (45 + 1 óra) készült: a TÁMOP-4.1.2.B.2 Együttműködés az észak-magyarországi pedagógusképzés

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. II. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. II. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2016/2017. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Fornai Éva 2. a Richterné Somlyai

Részletesebben

SZAKVEZETŐK ÉS GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK

SZAKVEZETŐK ÉS GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS KAR M E L L É K L E T AZ ÚTMUTATÓHOZ Ó V O D A SZAKVEZETŐK ÉS GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK RÉSZÉRE tanegységek: 1. Bölcsődei, óvodai tájékozódás (egyéni szakmai

Részletesebben

A szabályzat hatályban lépésének napja: október 1. Jóváhagyta: Králik Tibor főigazgató

A szabályzat hatályban lépésének napja: október 1. Jóváhagyta: Králik Tibor főigazgató A Soproni Szakképzési Centrum pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési Jóváhagyta: Králik Tibor főigazgató

Részletesebben

Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT A 326/2013.(VIII.30.) Kormányrendelet előírásai szerint készült, az intézmény nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő, pedagógus szakképzettséggel rendelkező gyakornok munkavállalóinak. Kecskeméti Vásárhelyi

Részletesebben

Osztatlan tanárképzés. Tájékoztató október 25.

Osztatlan tanárképzés. Tájékoztató október 25. Osztatlan tanárképzés Tájékoztató 2017. október 25. Gyakorlatok az osztatlan tanárképzésben Közösségi Közösségszervezési feladatok 7-8.félév vagy nyári szünet Iskolai Szaktárgyi tanítási gyakorlat ELTE

Részletesebben

SZAKOS HALLGATÓ, GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK

SZAKOS HALLGATÓ, GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK COMENIUS CAMPUS M E L L É K L E T AZ ÚTMUTATÓHOZ Ó V O D A P E D A G Ó G U S SZAKOS HALLGATÓ, GYAKORLATVEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK SZÁMÁRA 1. félév Tanegység: Bevezetés az óvodai gyakorlatba készült: a TÁMOP-4.1.2.B.2

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő külső szakmai gyakorlat 2. (7 nap óvoda, 3 nap általános iskola alsó tagozat) Gyakorlat időtartama: 2015. augusztus

Részletesebben

Gyakornoki szabályzat

Gyakornoki szabályzat A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása

Részletesebben

Helyi tanterv a pedagógiai gyakorlat oktatásához

Helyi tanterv a pedagógiai gyakorlat oktatásához Helyi tanterv a pedagógiai gyakorlat oktatásához Szakközépiskola 11-12. évfolyam 1. A tanterv szerzıi: Dr. Magyarné Sz. Ilona, Tóthné Kulcsár Ibolya 2. Óraszámok: 11. osztály: 74 óra 12. osztály: 64 óra

Részletesebben

LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA OM. AZONOSÍTÓ:037698

LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA OM. AZONOSÍTÓ:037698 LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA OM. AZONOSÍTÓ:037698 Készült a 326/2013.(VIII.30.) Kormányrendelet előírásai szerint Hatályos: 2016. október 01.-től Cegléd, 2016. szeptember

Részletesebben

Tudnivalók az új típusú, rövid ciklusú mesterképzésekről

Tudnivalók az új típusú, rövid ciklusú mesterképzésekről Tudnivalók az új típusú, rövid ciklusú mesterképzésekről 1. Az osztatlan tanárképzés beindulásával megszűntek a régi mesterszakos tanárképzések rövid időtartamú változatai, s 17-től már csak ezekre az

Részletesebben

FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban

FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban SZVÓ Szakmai Nap 2017.03.28. Készítette: Bencsik Mária tagintézmény vezető Az integráció integrálás, fogadás : a Magyar értelmező kéziszótár

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2017/2018. tanév. II. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2017/2018. tanév. II. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2017/2018. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Hevérné Kanyó

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES vevő levelező tagozatos hallgatónk a 2013/2014 tanév őszi félévében, 1 napos intézménylátogatáson vehessen részt az Ön által vezetett kórházi Csecsemő- és gyermekosztályon. Az adatgyűjtés és a megfigyelés

Részletesebben

Kölyöksziget Óvoda. Értékelési szabályzat október 1.

Kölyöksziget Óvoda. Értékelési szabályzat október 1. Kölyöksziget Óvoda Értékelési szabályzat 2016.október 1. 1. A értékelési szabályzat készítése, elfogadása, hatálybalépése Intézményünk helyi értékelési szabályzata a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendeletnek

Részletesebben

Hatályos: év október hó 1. napjától

Hatályos: év október hó 1. napjától Dánszentmiklósi Mosolygó Alma Egységes Óvoda- Bölcsőde 2735 Dánszentmiklós, Nyárfa u. 1/1. Telefon / Fax: 53 / 374 016 Email: mosolygoalma4@freemail.hu www.mosolygoalmaovoda.hu HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

Pedagógiai megfigyelés - Fókuszban a tanuló és a tanévkezdés (NBP_TA202G2), 45 óra, 2 kredit, gyakorlati jegy

Pedagógiai megfigyelés - Fókuszban a tanuló és a tanévkezdés (NBP_TA202G2), 45 óra, 2 kredit, gyakorlati jegy ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA Pedagógiai megfigyelés - Fókuszban a tanuló és a tanévkezdés (NBP_TA202G2), 45 óra, 2 kredit,

Részletesebben

--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ. ---------- csoport részére

--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ. ---------- csoport részére --------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 0kksa09 ---------- csoport részére a 2015/2016-os nevelési évre ---------------------------------------------

Részletesebben

EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT

EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT ESZTERHÁZY EGYETEM SÁROSPATAKI COMENIUS CAMPUS 8. félév intézményen kívüli szakmai gyakorlat Frissítve: 2017. Sontráné dr. Bartus Franciska IV. É V F O L Y A M - VIII. F ÉL É V EGYÉNI TANÍTÁSI GYAKORLAT

Részletesebben

A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0

A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0 A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0 A gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat két fő tartalmi részből áll: (a) általános jellegű, csoportos és

Részletesebben

HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Százhalombattai Napsugár Óvoda 2440 Százhalombatta, Csokonai u. 50. Az intézmény OM azonosítója: 032790 Intézményvezető:.. Ph. Legitimációs eljárás Az alkalmazott közösségnevében

Részletesebben

ÓVODAPEDAGÓGUSOK GYAKORLATI KÉPZÉSI PROGRAMJA

ÓVODAPEDAGÓGUSOK GYAKORLATI KÉPZÉSI PROGRAMJA GÁL FERENC FŐISKOLA PEDAGÓGIAI KAR ÓVODAPEDAGÓGUSOK GYAKORLATI KÉPZÉSI PROGRAMJA NAPPALI TAGOZAT Készítette: Podani Mihályné Gyakorlati képzés vezető Szak konzulens: Huszár Istvánné igazgatóhelyettes GFF

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Összefüggő külső szakmai gyakorlat 4. Gyakorlat időtartama: 2015. augusztus 31-től szeptember 11-ig Leadandó dokumentum Leadás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV zárófoglalkozásáról

JEGYZŐKÖNYV zárófoglalkozásáról JEGYZŐKÖNYV zárófoglalkozásáról óvodapedagógus hallgató neve: Neptun kódja:.. A zárófoglalkozás időpontja:... helye:..... A fejlesztési terület:. téma:... A téma előzménye:.. A zárófoglalkozásra vonatkozó

Részletesebben

IRÁNYTŐ az óvópedagógus-jelöltek a komplex területi óvodai gyakorlatához

IRÁNYTŐ az óvópedagógus-jelöltek a komplex területi óvodai gyakorlatához IRÁNYTŐ az óvópedagógus-jelöltek a komplex területi óvodai gyakorlatához Tisztelt Gyakorlatvezetı Kollégák! Tisztelt Óvodapedagógus-jelöltek! Ez a kiadvány azért készült el, hogy megismerhessék a komplex

Részletesebben

Az általános teendőkhöz társuló speciális hallgatói kötelezettségek a CK-n

Az általános teendőkhöz társuló speciális hallgatói kötelezettségek a CK-n SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS KAR M E L L É K L E T AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAKOS HALLGATÓK RÉSZÉRE 1. félév Tantárgy: Tájékozódás az iskolában, óvodában (kiscsoportos, 15 ó.) 1. A COMENIUS

Részletesebben

5. félév Felelős oktató: Wiersumné Dr. Gyöngyösi Erika, Eszterházy Károly Egyetem, Sárospataki Comenius Campus

5. félév Felelős oktató: Wiersumné Dr. Gyöngyösi Erika, Eszterházy Károly Egyetem, Sárospataki Comenius Campus ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA Tanítási gyakorlat 1. Fókuszban a tanítás (NBC_TA179G6), 60 óra, 6 kredit, gyakorlati jegy

Részletesebben

ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA

ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA ÚTMUTATÓ SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK, ISKOLAI SZAKVEZETŐK, GYAKORLATVEZETŐ OKTATÓK SZÁMÁRA I. Pedagógiai megfigyelés - Fókuszban a tanítás (NBP_TA203G2, LBP_TA203G2), 2 kredit, gyakorlati

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. 27/511-150 Fax: 27/511-141 Honlap: Leadandó dokumentum Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Óvodai gyakorlat 2. Gyakorlat időtartama:

Részletesebben

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok

Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Tisztelt Hallgatónk! A szakmai gyakorlattal kapcsolatos leadandó dokumentumok Óvodai gyakorlat 5. (5 nap óvoda, 3 nap bölcsőde, 2 nap iskola) Gyakorlat időtartama: 2016. szeptember 12-től november 12-ig

Részletesebben

A KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA PEDAGÓGIAI MUNKÁT SEGÍTŐK BELSŐ VEZETŐI ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT

A KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA PEDAGÓGIAI MUNKÁT SEGÍTŐK BELSŐ VEZETŐI ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT A KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA PEDAGÓGIAI MUNKÁT SEGÍTŐK BELSŐ VEZETŐI ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT A Kaposvári Petőfi Sándor Központi Óvoda nevelőtestülete /2016/. iktatószámú jegyzőkönyve

Részletesebben