Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés
|
|
- Gizella Csonka
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés Konzulens tanár: Dr. Makai Katalin Készítette: Uri Kovács Lászlóné Mottó: Thomas Gordon idézetét választottam, mely azt gondolom teljes mértékben, tükrözi azt a hitvallást, melyet egész nevelőközösségünk vall. A kép jelképezi azt a mögöttünk álló munkát, mely megmutatta, hogy a spontán integrációtól, hogyan jutottunk el a teljes integrációig, és hogy az első integrált sajátos nevelési igényű gyermekünk egy DOWN- szindrómás kisfiú volt. A témaválasztásom indoklása: Óvodánkban évek óta többszörös integráció megvalósulása történik, hiszen a sajátos nevelési igényű gyermekek mellett cigány származású gyermekeket is nevelünk. Miért választottam a sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjának bemutatását? Egyrészt azért, mert a Közoktatásról szóló évi LXXIX. Törvény szabályozza, másrészt az évi XXVI. Törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról kimondja, hogy a fogyatékos személynek alapvető és alkotmányban biztosított joga van az oktatáshoz, neveléshez. A törvény kimondja, hogy az óvodai nevelésben, iskolai oktatásban a többi gyermekkel együtt vesz részt, amennyiben ez fejlődése, képességei kibontakoztatása szempontjából előnyös. Másik nagyon fontos szempont, a sajátos nevelési igényű gyermekek számának növekedése. Jász- Nagykun- Szolnok megyében a 2001/2002 évben 47 fő volt a különleges ellátást igénylő gyermek, öt évvel később már 184 fő.
2 Előzőhöz képest meg négyszereződött a számuk. Jelenleg is évről- évre nő a gyógypedagógiai nevelésben részesülő óvodások száma. A legfontosabb azonban óvodánk összetétele, hiszen 1992 óta működik óvodánkban egy lokálisan integrált gyógypedagógiai csoport, mely csoportba a felvehető gyermekek száma 9 fő. Egészséges csoportjainkba integrált keretek közt is nevelünk sajátos nevelési igényű gyermekeket, mely az előző nevelési évben 6 fő volt, jelenleg 7 fő. Célom: Annak bemutatása, hogy az integráció megvalósulásához szükséges objektív és szubjektív feltételek hogyan valósulnak meg. Az objektív feltételekről (gyógyászati segédeszközök, csoportlétszám, épület hozzáférhetősége) nem kívánok bővebben beszélni, hiszen ezek adottak. Azonban a szubjektív feltételek már annál inkább meghatározóak. Fontosnak tartom a fogadó pedagógust. Elengedhetetlen, hogy nyitott, befogadó, együtt érző, empatikus legyen. Kiemelkedő az integrációs folyamatokban a gyermek szülei, hiszen a beilleszkedésnél rájuk kell számítani. Anyás beszoktatás alkalmával jó lehetőség nyílik mindenki számára, hogy alaposan megismerjék egymást. A szülőknek lehetőségük van az év folyamán bármikor bejönni a csoportba, részt venni a mindennapi tevékenységekben, megfigyelni gyermeküket, hogyan viselkednek a közösségben, és a közösség hogyan viszonyul hozzájuk. A belső együttműködés hatékony működtetése szempontjából másik fontos szubjektív feltétel: a csoport. Hátráltathatják, vagy segíthetik az integrációt. Épp ezért fontosnak tartjuk, hogy a másságról kellő információt kapjanak. Nevelési év elején drámajáték keretében élik meg ezeknek, a gyermekeknek a másságát. Csoportunkba került egy alig látó kisfiú. Olyan játékokat játszottunk közösen, ahol az egészséges gyermek megtapasztalhatta, milyen lehet ilyen sajátossággal élni (vakvezetőbizalomjátékok, tapintásra épülő Mi van a takaró alatt? játék). Óvodánkban művészeti nevelés folyik, ezért a projektekhez kapcsolódóan művészeti élménykiegészítésként szájjal és lábbal festő művészek alkotásai kerülnek kiállításra. A gyermekek maguk is kipróbálhatják, hogyan lehet szájjal vagy lábbal festeni, ezáltal sokkal jobban átérzik a másik gyermek sajátosságát. Meghatározó tényező még maga a gyermek, fogyatékosságának súlyossága, hiszen ez alapján állapítja meg a Szakértői Bizottság, hogy integrálható, vagy nem.
3 A gyermekek eredményes fejlődésének, fejlesztésének legfőbb feltétele a pedagógus és szakemberek együttműködése, a rendszeres, napi szintű konzultáció, egymás tájékoztatása a gyermek akkori állapotáról, viselkedéséről. Ha ezek a feltételek megvalósulnak, akkor minden gyermek megkapja a neki megfelelő ellátást, speciális szükségleteire egyénileg is tudunk reagálni. Vizsgálat módszerei, eszközei, dokumentumai: A témához kapcsolódóan számomra fontos volt, hogy a szülők és a pedagógusok hogyan látják, hogyan vélekednek az integrációról? Ezért kérdőívet állítottam össze, melytől a kikérdezés módszerével kaptam meg a válaszokat, amiket összegeztem. A szülői kérdőív kiterjedt arra, hogy: Ismerik- e a nevelési programot? Milyen benyomása, gondolata volt, amikor megtudta, hogy gyermeke ebbe az óvodába kerül? Milyennek tartják a személyi- tárgyi feltételeinket? Hogyan ítéli meg a szakmai felkészültségünket? Gyermeke számára húzó, visszahúzó erő- e az integráció? Pedagógus kérdőív kiterjedt: Szaktudását, felkészültségét elegendőnek tatja? Visszahúzó erő-e az SNI-s gyermek, miért? Problémás eset megoldásához kér- e segítséget, ha igen, milyen segítséget? Milyen altitűddel kell rendelkeznie egy pedagógusnak? Vizsgálati minta: Saját tagóvodánkban, abban a nevelési évben óvodánkba járó szülők és ott dolgozó pedagógusok vettek részt. Rotációs elv alapján az óvoda minden csoportjában minden harmadik gyermek szülője kapta a kérdőívet. Így nemcsak a sajátos nevelési igényű
4 gyermekek szülei töltöttek, hanem az ilyen tüneteket nem mutató gyermekek szülei is. Minden réteg véleményét megismerhetem. Pedagógusok közül mindenki töltött kérdőívet. Eredményeim: A véleményekből egyértelműen kitűnik, hogy azok a szülők, akik óvodánkba kérik gyermeküket tájékozottak nemcsak a programunkról, hanem arról is, hogy milyen gyermekek járnak óvodánkba. A szülők pozitívan vélekednek a befogadásról, az inkluzív nevelés hatásairól. Ha először fent tartással fogadták, az eltelt idő alatt pozitív változás történt. A szülők tájékozottak a tárgyi- személyi feltételről, az óvodánkban dolgozó szakemberek munkáját kiválóan ismerik. Minden szülő fontosnak tartotta, hogy gyermeke toleránssá, együtt érzővé válik az integráció által, s hogy természetes módon vesznek tudomást arról, hogy vannak sajátos problémával küzdő társaik. Pedagógusaink válaszából kiderült, hogy egy befogadó óvodában elengedhetetlenül fontos, hogy olyan attitűdökkel rendelkezzenek, mint az elfogadás, együtt érzés, megértés, tolerancia, empátia. Folyamatos szakmai felkészültséget igényel, ismerni kell az egyes fogyatékosságokat, az azokra jellemző jegyeket, fejleszthetőségüket. Az óvoda minden dolgozója számára fontos az elfogadás, tolerancia. Szeretném kiemelni a csoport pozitív hatását, mely egyaránt hat az ép gyermekekre és a sérült gyermekekre. Míg az épek különleges képességeket sajátítanak el (tolerancia, másság elfogadásának képessége) addig a sérült gyermek számára az együttesség élményének biztosításával magatartás és viselkedés mintákat sajátítanak el, amire szegregált közösségben nem lenne módjuk. Szakmai javaslat: Elsődleges szempontnak tekintjük, hogy az óvoda minden dolgozójánál egységes szemléletet alakítsunk ki. Kollégák részéről folyamatos szakmai felkészültséget, pontosan megtervezett szakmai munkát igényel.
5 Nagyon fontos a tárgyi és személyi feltétel megléte. Itt kiemelném a személyi feltételt, hiszen ennek a megléte nélkül nem lehet kellő módon és hatékonyan fejleszteni ezeket a gyermekeket. A partneri együttműködés alapja a kölcsönös bizalom, a kölcsönös megismerési lehetőség megteremtése, a szülők igényeire és szükségleteire épülő kapcsolattartási formák kialakítása. Hiszen az emberi értékek sokasága jelenik meg a nap minden pillanatában. Sokat tapasztalhatunk magunkról, személyiségünkről.
Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés
Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés KECSKEMÉTI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NYELV ÉS BESZÉDFEJLESZTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS 2011. KONZULENS: DR. MAKAI KATALIN
FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban
FOGADUNK? VAGY BEFOGADUNK? Inkluzív nevelés a Pöttyös oviban SZVÓ Szakmai Nap 2017.03.28. Készítette: Bencsik Mária tagintézmény vezető Az integráció integrálás, fogadás : a Magyar értelmező kéziszótár
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001
KEDVES ÓVODÁM. Szolnok Városi Óvodák
KEDVES ÓVODÁM Az együttnevelésben szerepet játszó objektív és szubjektív tényezők Objektív tényezők Segédeszközök Gyógyászati segédeszközök Óvodai csoport létszáma Óvodai csoport eszközei Épület megközelíthetősége
Inkluzív óvodai gyakorlat a nehezen integrálható viselkedési problémával küzdő SNI-s gyermekek ellátásában
Inkluzív óvodai gyakorlat a nehezen integrálható viselkedési problémával küzdő SNI-s gyermekek ellátásában. 2017.04.05. ha találkozol egy autista gyerekkel vagy emberrel,ne feledd ők egy kicsit másképp
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó
Gyermekvédelmi feladatok egy integráló óvodában
Gyermekvédelmi feladatok egy integráló óvodában Konzulens: Neszt Judit Készítette: Varga Andrea Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Nyelv és beszédfejlesztő szak 2011 Szolnok Városi Óvodák, Egységes
(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL
Betekintés a pedagógiai program elfogadását részletes szakmai és törvényi hivatkozásokkal is alátámasztó INTÉZMÉNYVEZETŐI vagy SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY dokumentumba: ÓVODAVEZETŐI / SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Óvoda logója
Sajátos nevelési igény az óvodában. Szeretettel köszöntöm a konferencia résztvevőit! dr. Torda Ágnes Baja, 2009. november 4.
Sajátos nevelési igény az óvodában Szeretettel köszöntöm a konferencia résztvevőit! dr. Torda Ágnes Baja, 2009. november 4. A hat éves kor alatti gyermekeknek olyan gondozó és nevelőprogramokra van szüksége,
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával
Down Egyesület Életpálya Down Szindrómával Az Egyesület bemutatása A DOWN Egyesületet 13 évvel ezelőtt olyan szülők hozták létre, akik fontosnak tartották, hogy a rendelkezésükre álló információkat és
Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek
Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Nagy Gyöngyi Mária Óvodapedagógiai konferencia - 2013. 04. 12.- Hotel Benczúr 1 Köznevelés A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő
ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT
Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Továbbképzési és vizsgaközpont ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT KONZULENS TANÁR: Dr. Szinger Veronika
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/ vagy 06/20/
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK 2014. Nekünk minden gyermek fontos Szolnok Városi Óvodák A tervezés
A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév
A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Petránné Képes Gizella Óvodavezető, közoktatási szakértő, tréner Miskolci Batsányi János Óvoda Kisgyermekkori nevelés támogatása
Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS
Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Nagy Tamásné óvodavezető Nagykállói Brunszvik Teréz Óvoda Nagykálló Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001
Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja
Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola
AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN
AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN Dr. Marosi-Rácz Julianna Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Intézményfelügyeleti Osztály Kisgyermekkori nevelés támogatása
A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /
Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások
Esélyegyenlőség a közoktatásban. Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető
Esélyegyenlőség a közoktatásban Előadó: Szabó Istvánné szakmai vezető Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban Budapest Intézet 2009. év végi jelentéséből A magyar közoktatási
A L A P Í T Ó O K I R A T A
A Jó Pásztor Református Óvoda módosítással egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó O K I R A T A Az óvodai nevelésünkben a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődésének, a gyermeki személyiség kibontakoztatásának
Műhelymunka óvoda. Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!
Műhelymunka óvoda TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani
Varga Andrea GYERMEKVÉDELMI FELADATOK EGY INTEGRÁLÓ ÓVODÁBAN. Ha az emberek különbözhetnek is testi vagy szellemi erő dolgában,
Varga Andrea GYERMEKVÉDELMI FELADATOK EGY INTEGRÁLÓ ÓVODÁBAN Ha az emberek különbözhetnek is testi vagy szellemi erő dolgában, a közmegállapodás és a jog, valamennyiüket egyenlővé teszi. / Rousseau / Szakdolgozatom
Integráció, szegregáció
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM MŰSZAKI PEDAGÓGIA TANSZÉKE KÖZOKTATÁSI VEZETŐ ÉS PEDAGÓGUS-SZAKVIZSGA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Integráció, szegregáció Konzulens: MEZEI ANNA CZINEGÉNÉ
Inkluzív oktatás értelmezési keretek, hagyományok és lehetőségek Magyarországon
Inkluzív oktatás értelmezési keretek, hagyományok és lehetőségek Magyarországon Perlusz Andrea ELTE BGGYK Inklúziós index felhasználási lehetőségei Műhelymunka Educatio Budapest 2015. 2 Az ördög a részletekben
SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE
SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEK AZ OSZTÁLYBAN (A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNY PEDAGÓGUS SZEMMEL) AZ INTEGRÁCIÓ JELENTŐSÉGE A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYHEZ IGAZODÓ DIFFERENCIÁLÁS LEHETŐSÉGEI AZ ISKOLAI OKTATÁSBAN,
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016
Multikulturális nevelés Inkluzív nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Az iskolával szembeni társadalmi igények A tudásközvetítő funkció A szocializációs funkció A társadalmi integrációs (ezen belül a mobilitási)
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban Bozsóné Jakus Tünde 2014.11.17. Nekünk minden gyermek fontos Szeretem, vagy nem szeretem?? A portfólió értékelése nem magára a gyűjtemény
Beszámoló a 2013-2014-es nevelési év Minőségfejlesztési munkáiról
2440 SZÁZHALOMBATTA Csokonai u. 50. Tel.: 06-23-354-465, Fax.: 06-23-354-475 E-mail: napsugar@mail.battanet.hu OM azonosító: 032790 Minőségi Nevelési - Oktatási Intézmény Beszámoló a 2013-2014-es nevelési
MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC
MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC Martin János Szakképző Iskola A Martin János Szakképző Iskola felvállalta a sajátos nevelési igényű fiatalok speciális képzését és számtalan új ötlettel, differenciált
Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet
Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület
40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése
40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése HATÁROZAT Képviselő-testülete megtárgyalta a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét
A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése
A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése
Zuglói Zöld Lurkók Óvoda. Bemutatkozás
Zuglói Zöld Lurkók Óvoda Bemutatkozás Óvodánk jellemzői: A Zuglói Zöld Lurkók Óvoda 1973-ban nyílt meg Budapest XIV. kerületében, a Füredi park 6. szám alatt. 2014-ben teljes felújítás történt az intézményben,
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése
GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE
GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:
A BEFOGADÓ ÓVODA JÓGYAKORLATA. Keresem minden gyermek titkát, és kérdezem: hogyan segíthetnék abban, hogy önmaga lehessen ( Janese Korczak)
A BEFOGADÓ ÓVODA JÓGYAKORLATA Keresem minden gyermek titkát, és kérdezem: hogyan segíthetnék abban, hogy önmaga lehessen ( Janese Korczak) CSÁMIÓ NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA Óvodánk a Napközi Otthonos Óvoda
Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!
Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné
Anyanyelvi nevelés az óvodában, a Montessori pedagógia eszközrendszerével
Anyanyelvi nevelés az óvodában, a Montessori pedagógia eszközrendszerével Konzulens tanár: Dr. Szinger Veronika Készítette: Zsideiné de Jonge Kinga Mottó: Az emberiség csak akkor lesz képes problémáit
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 85/2013. (V.30.) határozata
Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató
Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján.
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Szakszolgáltató
Beérkezett kérdőívek aránya csoportonként
A 2019-es szülői elégedettségmérés elemzése Óvodánk az Oktatási Hivatal által kiadott, a köznevelési intézmények tanfelügyeletéhez szerkesztett kérdőívét használja a szülői elégedettség kétévenkénti mérésére.
Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés
Szolnok Városi Óvodák Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény Százszorszép Óvoda referenciahely: A kompetencia alapú nevelési, oktatási programot átfogóan, mintaadóan
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember
INKLÚZIÓ, ADAPTÁCIÓ AZ ÓVODÁBAN
INKLÚZIÓ, ADAPTÁCIÓ AZ ÓVODÁBAN DR.PÁLFI SÁNDOR FŐISKOLAI TANÁR, DÉKÁN HELYETTES, TANSZÉKVEZETŐ DEBRECENI EGYETEM GYERMEKNEVELÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI KAR GYERMEKNEVELÉSI TANSZÉK TARTALMI ELEMEK FOGALMAK
Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde
Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software http://www.foxitsoftware.com For evaluation only.
Képző neve, elvégzett szak Nyelvi játékok a fejlesztés szolgálatában Készítette: Munkácsi Andrea Nyelv és beszédfejlesztő szak levelező tagozat Konzulens:Fehér Éva főiskolai tanársegéd A beszéd maga a
Alapító Okiratot módosító okirat 2
Alapító Okiratot módosító okirat 2 Kippkopp Óvoda és Bölcsőde, Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2012. december 13. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló
TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004. Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó. Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt.
TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt Alprojekt vezető Szenes Márta Szolnok, 2014. május 14. Mottó A befogadó társadalom
Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN
Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN Az előadás vázlata A közoktatás egyik legnehezebb, megoldásra váró problémája A differenciálás Az egyének differenciált
Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft
Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9
Lépésről- lépésre Munkaközösség Munkaterv
Lépésről- lépésre Munkaterv 2014/ 2015. nevelési év Készítette: pedagógus Lépésről-lépésre munkaközösség vezető Lépésről-lépésre munkaközösség munkaterv 2014/2015. nevelési év A Lépésről-lépésre munkaközösség
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 29-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Családsegítő
A Nemzeti Pedagógus Kar szabályzata az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos feladatairól
A Nemzeti Pedagógus Kar szabályzata az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos feladatairól A Nemzeti Pedagógus Kar (továbbiakban NPK) a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (továbbiakban
Tisztelt Képviselő-testület!
27. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /783-2/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. december 9 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Megállapodás elfogadása a többi gyermekkel,
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án
ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás Az előterjesztést készítette: Verosztáné Csorba Mónika Előterjesztő:
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi
VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND
VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND Füzesabony 2009 1. Az óvoda helye az oktatási rendszerben, óvodai felvétel - Az óvoda 3 éves kortól az iskolába járáshoz
AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON
AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON KŐVÁRI EDIT VIDÉKFEJLESZTŐ SZOCIÁLIS MUNKÁS, AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETÉSÉNEK ELNÖKE SZÜKSÉGLETEK KIELÉGÍTETTSÉGE AUTIZMUSBAN Szint Jól
Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa
Szentes Város Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: U-17846/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület!
A Borsodsziráki Bartók Béla Általános Művelődési Központ Óvodájának kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszere
A Borsodsziráki Bartók Béla Általános Művelődési Központ Óvodájának kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszere Készítette: Gondosné Bányai Ágnes intézményvezető 2017. szeptember 1. I. Jogszabályi
koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT
Láda Ágnes gyógypedagógus Rajzó Éva konduktor koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT A kicsinyekről való gondoskodás olyan, mint egy gombolyag
CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program
Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője
Műhelymunka általános iskola/középiskola
Műhelymunka általános iskola/középiskola TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai
Pályázati támogatások
Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000
Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként
Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási
Magyarországi Evangélikus Egyház -
Alapító okirata - módosításokkal egybeszerkesztett, a 2011. május 4-én kelt alapító okirat helyébe lép 1 - A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának 9/2011. (02.19.) évi határozatával megalapított
A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények
A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.
IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt
IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*
2006. augusztus 15. Összeállította: Gergely Judit
A Zöld Titkok Kastélyóvodája Minõségirányítási Programja végrehajtásának értékelése 2006. augusztus 15. Összeállította: Gergely Judit óvodavezetõ 2 Az 1993. évi LXXIX.törvény a közoktatásról 40. (11) alapján
Esélyegyenlőségi Terve
Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Bolyai János Tagintézményének Esélyegyenlőségi Terve 2017. A terv célja: A közoktatási intézmény esélyegyenlőségi tervének alapvető célja, hogy biztosítsa az
Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése
Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése Magyarország közoktatási intézményeinek fenntartói részére A program az Európai Unió programja finanszírozásával valósult meg A következő
AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013
AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 HOGYAN LESZ A NEVELÉSI PROGRAMBÓL PEDAGÓGIAI PROGRAM? Törvényi változás az elnevezésben A tartalmak
75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása
75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya
Esélyegyenlőségi terv
Esélyegyenlőségi terv Intézményi Esélyegyenlőségi intézkedési terv Bevezetés Az Európai Uniós elvárások alapján minden lehetséges téren feladat a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése. Az esélyegyenlőség
IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA
IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi
Az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselőtestülete az 54/2015. (III.26.) HÖ. számú határozatával fogadta el.
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Az Aranykapu Óvoda alapító okiratának
Óvodánkról. LHH kistérség. Balástya. Új épület DAOP Infrastrukturális. pályázatból
A jövı útjai 14. konferencia Társadalmi felelısségvállalás a sajátos nevelési igényő gyermekekért Kiskırös 2010. november 17. Óvodánkról Balástya LHH kistérség Új épület DAOP Infrastrukturális pályázatból
PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)
(Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de
2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS
Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda OM azonosító: 200911 Csicsergő Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Oktatási azonosítója: Koltainé Balogh Katalin 73984747401 A fejlesztési terv kezdő
MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!
MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak
ESÉLYTEREMTŐ PROGRAM
ESÉLYTEREMTŐ PROGRAM A XVIII. kerületi SOFI (Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) OM-kód: 038432 Az intézmény felépítése: --óvodai csoport (2)
Szakértői vélemény az
Szakértői vélemény az EGYÜTT-ÉRTÜK ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÓVODAI NEVELÉSI PROGRAMJÁRÓL Az intézmény székhelye: 5510 Dévaványa, Vörösmarty ú. 6-8. Az intézmény típusa: Többcélú, közös igazgatású közoktatási
ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen
ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.
ALAPÍTÓ OKIRAT Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66.
Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása
2008/2009. tanév Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása Helyzetelemzés: Minden gyermek életének meghatározó élménye az iskolába lépés időszaka. Ekkor az óvoda játékos világa után
A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet módosítása
Oktatási és Kulturális Minisztérium A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet módosítása Budapest, 2008. április 2 I. ÖSSZEFOGLALÓ Az Oktatási
A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018
A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor
Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása
A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET! (honlapra) Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása Budapest,
Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük
Alapelveink Legfontosabb értékünk a GYERMEK A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Gyermekeink egyéni készségeinek és képességeinek figyelembevételével
Család, nevelés, együttműködés Kutatás és képzés az ELTE Tanító- és Óvóképző Karon
Család, nevelés, együttműködés Kutatás és képzés az ELTE Tanító- és Óvóképző Karon Dr. Kolosai Nedda ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 2018. június 20. Jövőnk a gyermek Mitől lehetek autentikus ebben a témában