CODEX HÍRLEVÉL szeptember 30, Kedd

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CODEX HÍRLEVÉL 2008. szeptember 30, Kedd"

Átírás

1 PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor A BUX-nak hétfőn csak megközelítenie sikerült a múlt pénteki záróértéke által megképzett ellenállási szintet, ám a hétvégi bankpiaci eseményekre érkezett reakciók, valamint az Egyesült Államokban vasárnap éjjel bejelentett banki segélycsomaggal kapcsolatos kételyek tovább növelték a befektetők bizalmatlanságát. A BUX pontnál tetőzött, közel 30 ponttal elmaradva a pénteki zárértéktől, majd a nagyobb európai tőzsdék trendjét követve jelentős, közel 350 pontos zuhanásba kezdett. A mutató egészen a tengerentúli tőzsdék nyitásáig a pontos sáv közelében mozgott, majd késő délután újabb, a délelőttinél is meredekebb lejtőnek ment. Az irányadó index végül napi minimumán, ,8 ponton fejezte be a kereskedést. Az OTP árfolyama a bank papírjainak esetleges varsói másodlagos bevezetéséről szóló bejelentés ellenére 3,7 százalékot, a Mol még ennél is többet, 4,5 százalékot veszített értékéből. A bankpapír forgalma meghaladta a 9,3 milliárd forintot, míg az olajospapírral 3,7 milliárd forint értékben kereskedtek. Előbbi 6262 forinton, utóbbi forinton zárt. Bár az MTelekomnak a nap folyamán sikerült meghaladnia a pénteki záróárát, a nap végére mégis 0,4 százalékos mínuszban, 811 forinton zárt, forgalma megközelítette az 1,6 milliárd forintot. gyógyszergyártó záróárfolyama forint lett, míg a Richteré forint. A kisebb részvények közül az FHB bukta a legnagyobbat; az árfolyam közel 12 százalékkal 1001 forintra csökkent, a papír forgalma 50 millió forint körül állt meg. AAA ANY DANUBIUS ECONET EGIS EMASZ FHB FOTEX FREESOFT GENESIS GSPARK HUMET MOL MTELEKOM OTP PANNERGY PFLAX PHYLAXIA RABA RICHTER SYNERGON TVK % % % % % % % % % % % % % % % % % % % % % % A Richter 2,9, szektortársa, az Egis 5,6 százalékos értékvesztéssel fejezte be a kereskedést, ám míg a nagyobbik gyógyszerpapír iránt kiemelkedő, 1,5 milliárd forint értékű kereslet mutatkozott, addig az Egist épp csak bekóstolták. A kisebbik

2 PIACI KÖRKÉP USA Szerkesztette: Bánréti Gábor Azt követően, hogy az amerikai Kongresszus elutasította azt a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagot, amelynek keretein belül a pénzintézetek megszabadulhattak volna elértéktelenedett eszközeiktől, az amerikai részvénypiacok zuhanórepülésbe kezdtek. A Nasdaq 9.1%-ot esett, amely 2000 áprilisa óta a legnagyobb százalékos zuhanást jelenti, az S&P %-kal értékelődött le, amely 1987 óta a legnagyobb esést jelenti. A Dow 780 pontos mínuszban fejezte be a kereskedést, amelyre még nem volt példa a történelemben, ez 7%-os zuhanást jelent, amelyre 2001 szeptembere óta a legnagyobb mértékű leértékelődés. Az ázsiai részvénypiacok is pirosba borultak a mai reggelen, a Nikkei %-kal, a hongkongi Hang Seng 2.4%- kal, a dél-koreai Kospi 0.9%-kal menetelt lefelé. A kínai piacon a héten nincs kereskedés nemzeti ünnep miatt. Az amerikai Kongresszus elutasította azt a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagot, amelynek keretén belül a pénzintézetek megszabadulhattak volna elértéktelenedett eszközeiktől. A hírre az amerikai részvénypiacok hatalmas zuhanásba kezdtek, melyben a főszerepet a pénzügyi szektor játszotta. A mentőcsomag elbukása bizonytalanságot hozott a piacokra és a VIX index emelkedik. "A piacokat jelenleg a félelem vezérli" - nyilatkozta Marc Groz, a Topos LLC alapkezelője a Marketwatch-nak. A Dow mind a 30 komponense csökkenéssel zárta a napot, a legnagyobb zuhanást a pénzügyi szektor szereplői szenvedték el. A Bank of America 17.6%-kal, az American Express 17.6%-kal értékelődött le. Az amerikai részvénypiacok már a pénzügyi mentőcsomag elutasítását megelőzően is erőteljes mínuszban tartózkodtak az újabb bankmegmentésekről szóló hírek hatására. A Citigroup bejelentette, hogy 2.1 milliárd dollárért felvásárolja a Wachovia banki tevékenységeit, valamint átvállalja az társaság hiteleit. A hírre a Wachovia részvényei több mint 81%-os mínuszban fejezték be a kereskedést, a Citigroup árfolyama 11.9%-ot esett. A Fortist a BENELUX államok mentették meg több mint 16 milliárd dolláros tőkeinjekcióval, amelyért cserében 49%-os részesedést szereznek a cégben, a Hypo Real Estate pedig többmilliárd eurós hitelhez jut német bankoktól. A nagy technológiai kitettségű Nasdaq 9.1%-kal értékelődött le a tegnapi kereskedés során, az Apple árfolyama 17.9%-ot zuhant azt követően, hogy a Morgan Stanley és az RBC Capital elemzői is leminősítették a társaság részvényeit. A technológiai szektor a lakossági fogyasztás alakulásával kapcsolatos félelmek következtében vette lefelé az irányt, a tegnap közzétett makroadatok ugyanis azt mutatták, hogy a várttal ellentétben augusztusban nem emelkedtek (stagnáltak) az amerikai személyes kiadások. A júliusi 0.1 százalékos értéket követően ez azt jelezi, hogy a munkaerő és ingatlanpiaci folyamatok romlása miatt az amerikai fogyasztók vásárlási hajlandósága igen gyenge. A technológiai szektor körüli negatív hangulat a Google papírjait is elérte, a társaság részvényei 11.6%-os leértékelődést követően 2 éves mélypontra estek, 400 dollár alatt fejezte be a napot az árfolyam. A National City Corp. árfolyama 63.3%-ot zuhant, ugyanis a piaci spekulációk szerint a bank lehet a hitelpiaci válság következő áldozata. Az olaj árfolyama 11%-kal zuhant bőven 100 dollár alá a tegnapi kereskedési napon a New York Mercantile Exchange-en, az arany árfolyama viszont közel 2%-kal emelkedett. Miután a kongresszus elutasította a pénzügyi mentőcsomagot, a Fed bejelentette, hogy a jegybankok 30 milliárd dollárt pumpálnak a pénzügyi piacokba likviditásfokozó célzattal. A határidős amerikai indexek már a pozitív tartományban mozognak, a Dow futures 136 pontos, az S&P 19 pontos, a Nasdaq pedig 19.8 pontos pluszban tartózkodik. BOVESPA DOW JONES COMP DOW JONES INDU DOW JONES TRANS DOW JONES UTIL IPC IPSA MERVAL MSCI AC WORLD MSCI WORLD NASDAQ COMP NASDAQ100 S&P500 TSE % % % % % % % % 290,1-6.84% % % % % %

3 PIACI KÖRKÉP Európa Szerkesztette: Babrián Ildikó Az európai brókerek kedélyét előbb az amerikai Wachovia állami felügyelettel végrehajtott kényszerű átvétele, majd több gyengén teljesítő európai bank húzta le. A Fortist ugyanis részben államosítják 16 milliárd dolláros tőkével; a német Hypo Real Estate Holding 35 milliárd eurós hitelkeretet kapott; de a megrendült brit Bradford & Bingley jelzálogkölcsönző hitelportfolióját is állami kezelésbe veszik, a lakossági banki részlegét pedig a másik nagy brit jelzálogbank, az Abbey veszi át. Mindezt tükrözi az európai gazdasági hangulat változása is, ugyanis az európai cégvezetők és fogyasztók gazdaságba vetett bizalma azóta nem volt annyira alacsony, hogy 2001-ben összedőlt a két torony New Yorkban. Ezen kívül szeptemberben is csökkent a kiskereskedelmi forgalom az eurórégióban, jelentette a Bloomberg saját felmérésére hivatkozva.az esésben a bankok vitték a prímet; az RBS-papírok közel 17, az UBS részvényei majd 14, az Unicredit értékpapírjai pedig több mint 10 százalékot veszítettek értékükből. A hírekben is szereplő német Hypo részvényei 74 százalékkal gyengültek, míg a Fortis megúszta 17 százalékos árfolyamveszteséggel. AEX ATGI ATX BEL20 BET BUMIX BUX CAC40 DAX FTSE250 HEX IBEX35 ISE100 MDAX MIB30 OSE PX50 RIGSE RTS SAX SDAX SOFIX TALSE TECDAX WIG % % % % % % % % 5807, % % % % % % % % % % 1194, % % % % % % % Az indexek mind a 18 nyugat-európai tőzsdén csökkentek. A londoni FTSE 5,3, a frankfurti DAX 4,2, a párizsi CAC 40 pedig 5 százalékos gyengüléssel zárt hétfőn.

4 PIACI KÖRKÉP Ázsia Szerkesztette: Babrián Ildikó Az ázsiai piacok mínuszban állnak ma reggel, az amerikai 700 milliárdos pénzügyi segélycsomag elutasítása pánikot generált a tőzsdéken, és 21 éve nem tapasztalt eladási hullámot generált. A japán Nikkei 225 index 4,1%-os mínuszban áll, a hong kong-i Hang Seng index 2,4%-ot gyengült. Az ausztrál S&P/ASX 200 index 4,3%-ot haladt lefelé, a dél-koreai Kospi 0,6%-ot veszített értékéből. A kínai piac zárva tart. Az amerikai mentőcsomag tegnap nem került magszavazásra, ami a piaci félelmeket a magasba tornászta. A Dow nagyot zuhant, melyet követően az ázsiai piacok is lefelé vették az irányt. A legnagyobb zuhanást a jpán piac szenvedte el, a Nikkei 225 index 4.1%-ot esésett. Ez talán nem is csoda annak fényében, hogy a japán piacon számos olyan társaságot találhatunk, melyek jelentős exportkitettséggel rendelkeznek a jelenlegi piaci turbulenciák középpontjának számító amrikai gazdaságnak. A MArketwatch által megkérdezett Dale Tsang, az Imperial Dragon Asset Management elnöke szerint a szenátus kezében lehet a piacok sorsa. Amennyiben szerdán ők a csomag mellett szavaznak, a piacok ugyanilyen hevesen kezdhetnek majd emelkedésbe. A japán piacon olyan exportorientált cégek, mint a Toyota 3, a Sony 5.6, a Mitsubishi UFJ 6.5%-kal zuhantak. Nemzeti ünnep miatt a kínai tőzsde zárva tartott, de Honkongban sem volt olyan veszedelmes a szakadás mint máshol. A tőzsdeindex 1.7%-kal került lejjebb (bár a nyitás itt is jóval borúsabb volt), mellyel a régióban ezúttal felülteljesítőnek számított, csakúgy mint a stagnáló indiai vagy dél-koreai piac. A Mitsubishi UFJ Financial Group Inc. és a DBS Group Holdings Ltd. jelentős visszaesést produkáltak, miután a pénzpiaci ráták és a vállalati kötvénykockázatok emelkedtek. A BHP Billiton Ltd. és az SK Energy Co. árfolyama csökkent, miután az olaj 10 dollárral esett vissza tegnap. Japán legnagyobb autógyártója, a Toyota Motor Co. 3,7%-kal ért el alacsonyabb értéket, a gazdasági lassulás kártékony hatással van a nemzetközi keresletre. BSE30 HANG SENG KLSE KOSPI NIKKEI225 NZSE50 PSE SET STRAITS TIMES TWSE % % % % % % % % % %

5 Makroadatok Szerkesztette: Bánréti Gábor Közzététel időpontja Hely Információ, adat Időszak Tényadat Előrejelzés Előző adat 01:50:00 CET JP Tankan, tőkenövekedés Q3-2.5 % 2.4 % 01:50:00 CET JP Tankan, nagyvállalatok Q :50:00 CET JP Tankan, nagy szolgáltatók Q :50:00 CET JP Tankan kisvállalatok Q :50:00 CET JP Tankan kis szolgáltatók Q :00:00 CET JP Építkezési megrendelések Aug -0.3 % % 07:00:00 CET JP Új házépítések Aug % 49.5 % 19.0 % 08:30:00 CET HU C/A Balance qq Q bln EU bln EU bln EU 08:45:00 CET FR Termelői árak, második becslés Aug % - 08:45:00 CET FR Termelői árak h/h Jul % 0.70 % 09:00:00 CET HU Termelői árak év/év Aug % 10:00:00 CET DE Munkanélküliségi ráta, szezonálisan korrigált Sep % 7.6 % 10:00:00 CET DE Munkanélküliek száma Sep mln mln 10:00:00 CET DE Munkanélküliség változása, szezonálisan korrigált Sep mln 10:00:00 CET DE Munkanélküliség változása Sep k -40 k 10:00:00 CET IT Termelői árak h/h Aug % 0.50 % 10:00:00 CET IT Termelői árak év/év Aug % 8.30 % 10:30:00 CET GB Folyó fizetési egyenleg, II. negyedév Q bln GB bln GB 10:30:00 CET GB GDP, végső adat, II. negyedév n.év/n.év Q % 0.00 % 10:30:00 CET GB GDP, végső adat, év/év Q % 1.40 % 11:00:00 CET EZ Infláció év/év Sep % EUR 3.8 % EUR 11:00:00 CET IT Infláció előzetes h/h Sep % 0.10 % 11:00:00 CET IT Infláció, előzetes év/év Sep % 4.10 % 11:00:00 CET IT Harmonizált infláció, előzetes h/h Sep % 0.00 % 11:00:00 CET IT Harmonizált infláció, előzetes év/év Sep % 4.20 % 13:45:00 CET US ICSC áruházláncok forgalma hét/hét w/e -1.0 % 13:45:00 CET US ICSC áruházláncok forgalma év/év w/e 1.3 % 14:30:00 CET CA GDP h/h Jul 0.2 % C$ 0.1 % C$ 14:30:00 CET CA Termelői árak h/h Aug -0.3 % 0.4 % 14:30:00 CET CA Termelői árak év/év Aug 6.8 % 14:30:00 CET CA Nyersanyagárak változása h/h Aug -3.0 % 1.4 % 14:30:00 CET CA Nyersanyagárak változása év/év Aug 28.9 % 14:55:00 CET US Redbook index h/h w/e -1.2 % 14:55:00 CET US Redbook index év/év w/e 1.2 % 15:00:00 CET US CaseShiller ingatlanindex h/h Jul -0.6 % $ -0.5 % $ 15:00:00 CET US CaseShiller ingatlanindex é/é Jul % $ % $ 15:00:00 CET US NY NAPM beszerzési menedzserindex Sep :45:00 CET US Chicago beszerzési menedzserindex Sep :00:00 CET US Fogyasztói bizalmi index Sep :00:00 CET US ABC CCI w/e Forrás: Reuters

6 Figyelmeztetés: Tisztelt Ügyfeleink! A évi CXXXVIII. törvény 40. előírásainak alapján felhívjuk a figyelmüket, hogy az értékpapír-ügyletek nyereséget, de veszteséget is hozhatnak. A részvények árát befolyásolhatja, az egyes vállalatok vagy részlegek árfolyam süllyedése, amit a társaságok bevétel csökkenése, a nyereség lassú növekedése, a vezető tőzsde ügynökségek csökkentett ratingje és más negatívumok idézhetnek elő. A hírlevél kizárólag informatív jellegű és nem számít ajánlatnak bármilyen értékpapíroknak a vételére vagy eladására, és nem jelent semilyen biztosítékot a haszonra. Az összeállított hírlevél nem szolgál általános áttekintéssel az egyes értékpapírokról, piacokról vagy fejlődő trendekről. A történelmi részvény árak fejlődése nem garantálja a jövőbeli hozamot. A külföldi pénznem árfolyama befolyásolhatja a hírlevélben leírt értékeket. A hírlevél a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. által hitelesnek, megbízhatónak és pontosnak tartott forrásokon alapuló információk alapján készült, de azokért a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. semmilyen szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A hírlevélben szereplő adatok, árfolyamok, hozamok tájékoztató jellegűek. Ezt a dokumentumot tilos reprodukálni a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. beleegyezése nélkül!!! További információkért és befektetési ajánlatok elemzéséért forduljon a befektetési tanácsadójához. CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. Derék utca 2, 1016 Budapest Tel: (1)

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor Reggel masszív mínuszban nyitottak az európai piacok, miután a befektetők amiatt aggódtak, hogy a bankoknak újabb leírásokat kell eszközölniük.

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 8., kedd

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 8., kedd PIACI KÖRKÉP - Magyarország Optimistán nyitottak a világ tőkepiacai, és a vezető nyugat-európai indexek a BÉT zárásának idején is masszív pluszban voltak; 1,5-2 százalék közötti emelkedést mutattak az

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. szeptember 24, Szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. szeptember 24, Szerda PIACI KÖRKÉP Magyarország A nemzetközi piacok meglehetősen vegyes képet mutattak a BUX zárása idején. A nyugat-európai piacok meglehetősen gyatrán szerepeltek egész nap, és a végkifejlet is meglehetősen

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 10., csütörtök

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 10., csütörtök PIACI KÖRKÉP - Magyarország A világ tőkepiacai meglehetősen vegyes képet mutattak a BÉT zárása idején. A nyugat-európai indexek egyöntetűen a zöld tartományba vándoroltak át és 1 százalékot meghaladó pluszt

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 25.,péntek

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 25.,péntek PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Mazgon Erika, Torkos Csilla Technikai vélemény Elértük a várt szinteket,rés betöltve,és az előre vázolt 21600 körüli szintet is átvittük kicsit,de eddigre elfogyott

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. október 7, Kedd

CODEX HÍRLEVÉL 2008. október 7, Kedd 0PIACI KÖRKÉP Magyarország Bármilyen furcsa felülteljesített a hétfői kereskedésben a BUX-index, miután a vezető európai tőzsdék a záráskor 7 százalékos mínuszban voltak, míg az oroszok közel 20 százalékot

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 26, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 26, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A pesti parketten a 20 milliárd forintot nem érte el a forgalom. Az OTP Bank részvénye 11,6 milliárd forintos forgalomban 3,4 százalékkal, 91 forinttal 2770 forintra drágult.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 1,7 százalékos mínuszban 14 112 ponton zárt kedden, a blue chipek közül egyedül a Mol végzett a pozitív tartományban. A kereskedés utolsó fél órájában meredek mélyrepülés

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején a hétvégi Gyurcsánybejelentés hatására óvatosan indult a kereskedés, az OTP részvénye például 2 százalék feletti mínusszal 1800 forint környékén kezdte a napot, a

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX gyakorlatilag a kereskedés elsı óráját leszámítva egész nap a negatív tartományban tartózkodott, innen emelkedett az utolsó percekben meredeken a masszív pozitív tartományba.

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 21, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 21, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, ami 22 milliárdos éves átlagnak a töredéke. Az OTPrészvények ára 6,4 százalékkal 2320 forintra zuhant, a bankpapír forgalma

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. Szeptember 12, Péntek

CODEX HÍRLEVÉL 2008. Szeptember 12, Péntek PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor Csütörtök délutánra igen borús hangulat alakult ki a vezető tőzsdéken, miután a megroggyant Lehman Brothers pénzintézet kilátásait több elemzőcég

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. szeptember 25, Csütörtök

CODEX HÍRLEVÉL 2008. szeptember 25, Csütörtök PIACI KÖRKÉP Magyarország Komoly hullámvasutat játszott a BUX szerdán, a befektetők hangulata gyorsan változott napközben. A részvényindex 18 433 pont és 18 701 pont között ingadozott, végül 0,8 százalékos

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánik a nap végére szép lassan elmúlt a magyar tızsdén, és az egész napos emelkedés eredményeként pluszban tudott zárni a BUX. Az irányadó index 0,8 százalékkal 14

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe, a BUX 20 996,4 ponton zárt pénteken, a forgalom megközelítette a 15 milliárd forintot. Az index az egész napot a pozitív tartományban töltötte,

Részletesebben

DANUBIUS ECONET FHB FREESOFT GENESIS GSPARK HUMET

DANUBIUS ECONET FHB FREESOFT GENESIS GSPARK HUMET 0PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor Csütörtök délelőtt még úgy tűnt, az Egyesült Államok szenátusa által második körben jóváhagyott banki mentőcsomag végül helyreállította a piaci bizalmat,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 11, hétfő

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 11, hétfő PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor A BÉT annak ellenére került lejtőre pénteken, hogy Nyugat-Európában jó volt a hangulat, az amerikai piacok pedig kirobbanó formában nyitottak. A

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 7., hétfő

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 7., hétfő PIACI KÖRKÉP - Magyarország Negyed három után a BUX 0,5 százalékos veszteséggel 20 002 ponton állt azt követően, hogy késő délelőtt 19 964 pontról pattant vissza. A zárva tartó tengerentúli piacok nem

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX index 380 pontos eséssel zárta a kereskedést, a végül 20 forintot emelkedı OTP kivételével a blue chipek estek. átkötések után viszont üzlet nem született rájuk. A bankpapír

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. június 27., péntek

CODEX HÍRLEVÉL 2008. június 27., péntek PIACI KÖRKÉP - Magyarország A BUX mozgását jelző mutató egyszerűen lemászott a grafikonról csütörtök kora délután, amikor az index mélyen megmerítkezett a 20 300 pont alatti sávban, majd többszöri nekiugrás

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország 5000 forinton zártak tegnap az OTP részvényei, a bankpapír mellett a Mol is húzta a piacot. A vártnál jobb amerikai kiskereskedelmi adatok hajtották a kelet-közép-európai piacokkal

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. Szeptember 10, Szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. Szeptember 10, Szerda 0PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor Meglehetősen komor hangulat uralkodott a világ tőkepiacain, ugyanis semmilyen jó hír nem látott napvilágot, emellett a német és az amerikai makroadatok

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 14., hétfő

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 14., hétfő PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor A nemzetközi piacok már reggel elég gyászosan festettek, de a BÉT erről jó ideig nem akart tudomást venni; a befektetők talán a vártnál jobb júniusi

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL szeptember 26, Péntek

CODEX HÍRLEVÉL szeptember 26, Péntek PIACI KÖRKÉP Magyarország Bár a csütörtökön napvilágot látott tengerentúli makroadatok nem voltak túl fényesek, világszerte fellelkesítette a befektetőket, hogy a korábbi hírekkel ellentétben talán mégsem

Részletesebben

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek!

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! PIACI KÖRKÉP Magyarország A pesti parkett irányadó mutatója 12 350 pont körüli szintekrıl kevesebb mint fél óra alatt közel 200 pontot esett, majd a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Nap végéig sikerült megtartani az optimizmust a magyar tızsdén, annak ellenére, hogy alaposan elromlott a nemzetközi hangulat. Napközben új éves csúcsot ért el az OTP a megint

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elillant zárásra a délután optimizmus a BÉT-en, a BUX 1,68 százalékos csökkenéssel 15 622 ponton fejezte be a napot. Az OTP a nap elején a 3533 forintot is megnézte, de délutánra

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 13 684,2 ponton zárta a csütörtöki kereskedést, a forgalom megközelítette a 40 milliárd forintot, a részvények többsége drágult A reggel felfüggesztett OTP-részvényt leszámítva

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 9,CSÜTÖRTÖK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 9,CSÜTÖRTÖK PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor A BUX-index 7,3 százalékot veszített értékébıl szerdán, és 16 164,6 ponton zárt délután, de nap közben járt már 15 825 pont környékén is. A forgalom

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 19 194,2 ponton nyitott, hogy aztán némiképp visszavegyen masszív emelkedésébıl azt követıen, hogy az OTP részvényeinek kereskedelmét közvetlenül a nyitást követıen 10 percre

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. szeptember 22, Hétfő

CODEX HÍRLEVÉL 2008. szeptember 22, Hétfő PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor Az Egyesült Államok kormányának és a jegybanki szerepet betöltő Federal Reservenek közös fellépése váratlan optimizmust okozott a globális tőkepiacokon.

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 15., kedd

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 15., kedd PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Torkos Csilla Izgalmas kereskedési napon van túl a magyar értéktőzsde, a BUX ugyanis a 20 471 ponton kezdett után 20 651 pontig is felkapaszkodott, zárásra azonban

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 4., hétfő

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 4., hétfő PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor A nyitáskor már érezhető pesszimista hangulat ellenére a befektetők délután fél háromig még többször próbálták - mindhiába - csütörtöki záróértéke

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló Kedden jelentős veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, a napvilágot látott negatív kínai makro-indikátorok hatására. Szerda reggel kismértékben

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Nem volt érdemi céges hír csütörtökön a magyar tızsde szempontjából, így az árfolyamokat inkább a külföldi, fıleg a tengerentúli makroadatok mozgatták. Kivétel volt a Phylaxia,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Ledolgozta nap eleji veszteségeit a BUX, de a délutáni pluszokat már nem tudta megtartani, így mindössze 7 pontos emelkedéssel zárt. A keddi nagy lejtmenet reggel úgy tőnt, tovább

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánikeladások után magához tért a magyar tızsde, délután azonban már csak egy szők sávban mozgott az index, amely az amerikai tızsdék jelentısebb esését sem reagálta

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 17.

Vezetői összefoglaló október 17. 2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 12, kedd

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 12, kedd PIACI KÖRKÉP Magyarország A nemzetközi hangulat meglehetısen vegyes volt a hét elsı napján: míg az európai börzék szorgosan meneteltek felfelé, addig az amerikai piacok elég felemásan nyitottak. Budapest

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. Szeptember 3,Szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. Szeptember 3,Szerda 0PIACI KÖRKÉP Magyarország A reggel látványos zuhanást produkáló BUX napközben magához tért, azonban a nap végére elfáradt, és csak az utolsó 15 perc nagy tételő átkötéseivel sikerült visszahúzni a mutatók

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elég haloványra sikerült a magyar tızsde csütörtöki korrekciója. A szerdai 4,4 százalékos esés után 2,5 százalékot tudott visszaszedni a BUX, ami fıleg a hét elsı felében lezajlott

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 24., csütörtök

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 24., csütörtök PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Mazgon Erika, Torkos Csilla Toporgás kockázatokkal - Pocsék képet fest az országról az IMF A 2000-es évek eddig a gyors felzárkózást hozták Európa feltörekvő

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 466 pontos, 3,58 százalékos csökkenéssel, 12 539 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 4,74 százalékkal 10 240 forintra csökkent,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 23., szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 23., szerda PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Torkos Csilla, Mazgon Erika Technikai vélemény A külföldi piacok optimista hangulatának hatására a hazai piac is szolid emelkedést produkálhat.figyeljünk,mert

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az elmúlt heti jó szereplést követıen hétfın is 2 százalékot emelkedett a magyar tızsde vezetı indexe a BUX. A 16 251 pontos záró érték a napi maximumot jelentette az index esetében.

Részletesebben

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 20. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedés során az európai tőzsdék pluszban zártak, de az amerikai tőzsdéken nem maradt meg a szerdai jó hangulat, csökkentek a részvények

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 15.

Vezetői összefoglaló május 15. 2017. május 15. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 17,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az OTP árfolyamán az EBRD kölcsönérıl és tervezett részvényvásárlásárlól szóló hír sem segített. A nap eleji optimizmus nem tartott sokáig a magyar tızsdén, így egész napos esés

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Kisebb korrekció kezdıdött szerdán a magyar részvénypiacon, ugyanakkor az elmúlt napok száguldása után ez még nem szabad, hogy komolyan aggassza a részvények tulajdonosait. Annak

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 13.

Vezetői összefoglaló február 13. 2017. február 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kereskedés utolsó fél órájában a negatív tartományba került a BUX és az OTP indexe is. A Budapesti Értéktızsde mutatója 1,3 százalékos gyengüléssel 15 168 pont közelében állt

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 27.

Vezetői összefoglaló október 27. 2016. október 27. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,46 százalékos erősödéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 24.

Vezetői összefoglaló február 24. 2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A keddi naphoz hasonlóan az OTP járt az élen az esésben, amelynek az árfolyama 11,5 százalékkal 1810 forintig zuhant, a keddi 12 százalékos esés után. A forgalom is nagyon nagy

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló Hétfőn is veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kismértékben erősödött, de még mindig a 316-os szint fölött tartózkodik az euró/forint keresztárfolyam.

Részletesebben

kedd, február 9. Vezetői összefoglaló

kedd, február 9. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 9. Vezetői összefoglaló Negatív hangulat uralkodott Európa tőzsdéin a hétfői kereskedés folyamán, Amerika a nap végén valamelyest visszakapaszkodott. Nagyot zuhant ma reggel a japán

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 9.

Vezetői összefoglaló február 9. 2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 20.

Vezetői összefoglaló február 20. 2017. február 20. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben erősödött. A BUX 8,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,25 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 3., csütörtök

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 3., csütörtök PIACI KÖRKÉP - Magyarország A világ tőkepiacain elég nagy bizonytalanság uralkodott: a veszteséggel nyitó nyugateurópai tőzsdék dél körül már pozitív tartományban jártak, azonban a BÉT zárásának idején

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 28.

Vezetői összefoglaló április 28. 2017. április 28. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben egyaránt erősödött. A BUX 8,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 1., kedd

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 1., kedd PIACI KÖRKÉP - Magyarország A Synergon mellett a hazai piacon a PannErgy is jelentős mértékű saját részvényekre vonatkozó határidős long pozíciókkal rendelkezik, melyek a negatív részvénypiaci környezet

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 0,4 százalékos mínuszban 11741 ponton zárt kedden, azt követıen, hogy a New York-i tızsdék optimizmusának hatására késı délután sikerrel törte át a hétfıi záróérték által

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 29., kedd

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 29., kedd PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor A negatív nemzetközi hangulat mellett a BÉT-nek sem maradt sok választás: a BUX lényegében az egész napját a negatív tartományban való oldalazgatással

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 14, KEDD

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 14, KEDD PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor A BUX-index 810 pontot, 5,6 százalékot erısödött hétfın, és végül 15 387,8 ponton zárt. A forgalom körülbelül 35 milliárd forint volt. Nap közben

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 1, HÉTFı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 1, HÉTFı PIACI KÖRKÉP Magyarország A vezetı részvények mind szép nyereségeket könyvehettek el, az összeforgalom 20 milliárd forint körül alakult. A BUX egész nap a pozitív tartományban mozgott, a zárás elıtt pedig

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. július 14-20. 29. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 21.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. július 14-20. 29. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. július 21. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. július 14-2. 29. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Ukrajna és Oroszország

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 3.

Vezetői összefoglaló március 3. 2017. március 3. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama vegyesen mozgott a vezető devizák ellenében. A BUX 11,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,56 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 27.

Vezetői összefoglaló július 27. 2016. július 27. Vezetői összefoglaló Vegyesen változott a forint árfolyama szerda reggelre a vezető devizákkal szemben. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,23 százalékkal erősödött

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 4.

Vezetői összefoglaló július 4. 2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

kedd, 2015. október 27. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 27. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 27. Vezetői összefoglaló Hétfőn a pénteki záró értékek közelében fejezték be a kereskedést a vezető nemzetközi tőzsdék, a börzéket kiváró hangulat jellemezte. Tegnap mindhárom vezető

Részletesebben

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. január 1-11.

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. január 1-11. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. H-1132 Budapest Váci út 3. +3 (1) 2999 999 alapok@quaestor.hu Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Heti jelentés Hazai

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. április 28. május 4. 18. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. május 5.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. április 28. május 4. 18. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. május 5. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. április 28. május 4. 18. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Ukrajnában

Részletesebben