CODEX HÍRLEVÉL augusztus 12, kedd

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 12, kedd"

Átírás

1 PIACI KÖRKÉP Magyarország A nemzetközi hangulat meglehetısen vegyes volt a hét elsı napján: míg az európai börzék szorgosan meneteltek felfelé, addig az amerikai piacok elég felemásan nyitottak. Budapest lendületesen kezdte a napot, és még egy combosabb zuhanás után is magához tért, ám délután megállíthatatlanul tartott délnek. Végül az index ponton állt meg, amely 0,2 százalékos mínuszt jelent. A forgalom igen vérszegény volt, alig haladta meg a 10 milliárd forintot. A vezetı papírok közül egyedül a Magyar Telekom tudta tartani magát, és 0,3 százalékos emelkedéssel 796 forintig küzdötte fel magát. A Mol árfolyam ugyan csökkent, azonban vesztesége nem nevezhetı jelentısnek hiszen a forintos záróár 5 forintos veszteséget takar. A Richter 0,1 százalékkal csúszott lejjebb forintra, míg az OTP 0,7 százalékos hanyatlás után becsúszott a 7000-es szint alá és 6998 forinton zárt. A bankpapír árfolyamának lemorzsolódását vélhetıen a negatív budapesti hangulat, semmint az orosz-grúz fegyveres konfliktus okozhatta, eltérıen az elızı napoktól. Ez utóbbit támaszthatja alá, hogy kisebb forgalmú papírok közül az FHB együtt esett a szektortárs OTP-vel; az 1196 forintos záróár 0,5 százalékos veszteséget jelent. Az Egis azonban sikeresen szembement a Richter trendjével, és 0,2 százalékos erısödés után forinton állt meg. A Rába 1 százalékos plusszal 1449 forinton forgott utoljára. A nap vesztese a TVK lett 4570 forintos záróárral, ami 4,5 százalékos süllyedést jelentett. Rossz napjuk volt a techpapíroknak is; az Econet 0,9 százalékkal 115 forintra, míg a Synergon 2,7 százalékkal 913-ra gyengült. DANUBIUS % ECONET % EGIS % ELMU % FHB % FOTEX % GENESIS % HUMET % MOL % MTELEKOM % ORC % OTP % PANNERGY % PHYLAXIA % RABA % RICHTER % SYNERGON % TVK % TVNETWORK % ZWACK %

2 PIACI KÖRKÉP USA Mérsékelt optimizmus közepette enyhe pluszban zártak tegnap a vezetı amerikai részvényindexek, a Dow 0.4, a szélesebb piacot átfogó S&P , míg a Nasdaq 1.1%-kal értékelıdött fel. Makroadatok és gyorsjelentések híján az egyedi vállalati hírek, valamint az olajár mozgatta a kereskedést. A fekete arany árfolyama tovább folytatta útját lefelé, melyben azon spekulációk játsszák a fıszerepet, miszerint a gazdasági lassulás a globális olajkeresletre is negatívan hat. A Dow a kezdeti csökkenés után végül a pozitív tartományban zárt, 30 komponense közül 18 emelkedni tudott élen a Genereal Motors -szal és a Home Depot -val. Az elıbbi részvényei 7.3%-ot erısödtek, míg az utóbbi társaság papírjai 4.3%-os pluszban zártak. A telekommunikációs cégek szintén a nyertesek táborát gyarapították, a Verizon Communications 2, az AT&T pedig 2.8%-kal került feljebb. Az elıbbi társaság a tegnapi napon adta hírül, hogy két szakszervezettel is három éves megállapodást kötött a bérekrıl és az egészségügyi hozzájárulásokról, amellyel megelızi az esetleges sztrájkokat. A pénzügyi szektor szereplıi is javarészt erısödni tudtak, nemúgy a Freddie Mac és a Fannie Mae, az elıbbi 5.1, míg az utóbbi 7.2%-ot veszített értékébıl. Az S&P iparági indexe közül a nyersanyagszektor szereplıit tömörítı mutató szenvedte el a legnagyobb, 0.4%-os leértékelıdést. A nyersolaj tegnap ismételten lefelé vette az irányt a New York- i árutızsdén, a szeptemberi határidıre vonatkozó jegyzések 0.75 dollárral dollár/hordó-ra mérséklıdtek. Bár a Grúzia és Oroszország közti háború fokozza a kínálatoldali feszültségeket, a globális gazdasági lassulás keresletre gyakorolt negatív hatása erısebbnek bizonyult és eladói nyomást indukált a fekete arany piacán. BOVESPA % DOW JONES COMP % DOW JONES INDU % DOW JONES TRANS % DOW JONES UTIL % IPC % IPSA % MERVAL % MSCI AC WORLD % MSCI WORLD % NASDAQ COMP % NASDAQ % S&P % TSE % Akvizíciós fronton sem volt eseménytelen a nap, a Waste Management ugyanis megemelte a Republic Services -re tett felvásárlási ajánlatát, 6.73 milliárd dollárt, vagyis részvényenként 37 dollárt ajánl a társaság papírjaiért. A Waste Management 0.3, míg a Republic Services 0.6%-ot menetelt felfelé a hírre. A UPS árfolyama 0.3%-ot esett a piaci pletykákra reagálva, miszerint az amerikai csomagküldı szolgáltató ajánlatot tehet holland szektortársára, a TNT -re. A UPS vezetıségének véleménye szerint ugyanakkor egy esetleges ajánlat nyomán elértéktelenednének a társaság részvényei. A TNT részvényei 2.5%-os mínuszban fejezték be a kereskedést :34 A GATX 3 milliárd dollárt ajánlott a General Electric vasúti szolgáltató egységéért, melynek hatására az elıbbi 0.5, az utóbbi társaság pedig 1.1%-kal értékelıdött fel.

3 PIACI KÖRKÉP Európa Az európai részvények június óta nem látott magasságokba emelkedtek, miután a befektetık az aggódás helyett abban kezdtek bízni, hogy az erısödı dollár és a 14-hetes mélypontra zuhanó olajár miatt az autógyárak és a légitársaságok tekintélyes mennyiségő profitot fognak termelni. A BMW-részvények kéthetes csúcsra értek, miután a Merrill Lynch értékelése szerint az erısebb dollár segít a nyereségességi ráta javításában; a cég értékesítésének több mint egyötödéért felelıs az amerikai piac. A jelentés után a papír 4,5 százalékkal ugrott meg. A Michelin, amelynek teljes értékesítésének 33 százalékáért felelıs az amerikai piac, 4,4 százalékkal drágult. Az építıiparban tevékenykedı Hochtief 6 százalékkal drágult; a cég bevételeinek 43 százaléka származik az Amerikai Egyesült Államokból. A csökkenı olajár jött tett a legnagyobb európai diszkont-légitársaságnak is: a Ryanairpapírok 4,6 százalékkal drágultak, de a fogyasztói bizalom is helyreállni látszik, ezért a Marks and Spencer részvényei is 5,9 százalékkal drágultak. Emellett a svájci UBS papírjai is képesek voltak 5,4 százalékkal erısíteni. Mind a 18 nyugat-európai ország tızsdéje emelkedéssel zárt, a FTSE 100 1, a CAC 40 0,8, míg a DAX 0,7 százalékos nyereséggel zárt. AEX % ATGI % ATX % BEL % BET % BUMIX % BUX % CAC % DAX % FTSE , % HEX % IBEX % ISE % MDAX % MIB % OSE % PX % RIGSE % RTS % SAX % SDAX % SOFIX % TALSE % TECDAX % WIG %

4 PIACI KÖRKÉP Ázsia A tokiói részvényindex fı mutatója a Nikkei 225 a hétfıi kereskedés során ponttal, 0.95 százalékkal 13, pontra csökkent a globálisan lassuló gazdasági folyamatok következtében. A Topix index 0.7 százalékkal 1, pontra csökkent. A csökkenés elsısorban az fém- és acélipari vállalatok vezetésével történt a visszaesı kínai export miatt, valamint a réz és a cink árának mérséklıdése miatt, a Nippon Steel árfolyama 4.62 százalékkal, a Sumitomo Metal Mining árfolyama pedig 3.08 százalékkal csökkent. A kedden közölt adat szerint júliusban a japán nagykereskedelmi infláció 7,1 százalékos volt éves szinten. Ez 27 éves csúcs, és jóval meghaladta a szakérıi várakozásokat. Az adat tovább erısíti azokat az aggodalmakat, hogy a magas energia- és nyersanyagárak rontják a cégek nyereségességét, a gazdaság pedig recesszió közelébe kerül. A második negyedévi japán GDP-bıvüléssel kapcsolatos adatot szerdán ismertetik. BSE % HANG SENG % JKSE % KLSE % KOSPI % NIKKEI % NZSE % PSE % SHANGHAI B-SHARE % SHANGHAI COMP % STRAITS TIMES % TWSE % Röviddel 8 óra után a dollár 110,18 jenre erısödött a hétfı késı esti 110,08 jenrıl. Az euró 1,4819 dollárra gyengült a hétfıi 1,4886 dollárról.

5 Piaci vélemény Szerkesztette: Torkos Csilla A gyorsjelentés kulcstényezıi az alábbiak: a két kulcs divízió jó teljesítményt nyújtott, és a várt feletti számokat produkált; ugyanakkor a kitermelési volumen tovább csökkent a ZMB mezın fellépı problémák miatt; a vegyipari környezet drámai volt, a leállások miatt a veszteség meglepte az elemzıket; a IES 9 mrd Ft-os EBITDA-t hozott az elsı félévben; 1., Profit várakozások: e tekintetben a MOL részvények helyzete nem túlzottan kecsegtetı, hiszen a konszenzus 4, 3, illetve 7%-kal esett vissza az elmúlt egy hónapban 2008, 2009 és 2010-re vonatkozóan, s az olajárak esése, valamint a kitermelési volumen csökkenése nyomán véleményünk szerint a várakozások tovább mérséklıdnek majd annak ellenére, hogy a két kulcs divízióban a várakozásokat meghaladó számokat publikált ma a MOL 2., Globális árazás: az olajszektor árazása globális viszonylatban is mélyponton áll, melynek emelkedésével párhuzamosan azonban a fentiekben bemutatott értékeltség nyomán nem számítunk a MOL papírok felülteljesítésére. az E.On-tól 6.4 mrd Ft visszatérítést kapott a MOL a gázüzletág eladáshoz kapcsolódóan; az INA a szabályozott áraknak köszönhetıen gyengén teljesített; a pénzügyi eredmény több tényezı miatt jelentısen kedvezıbb lett, mint egy évvel korábban. Mi okozhat árfolyam emelkedést? Véleményünk szerint a MOL papírok árfolyamát a jövıben - szemben az elmúlt egy évvel - elsısorban az iparági környezet és a fundamentumok fogják meghatározni, így a profit várakozások, valamint a nemzetközi szektorhangulat generálja majd a legfontosabb figyelmet a befektetık körében. Ezen növekedési potenciál ellenére azonban a Datastream konszenzusához hozzájáruló 12 elemzı továbbra is semlegesen ítéli meg a részvényeket, s a medián ajánlás enyhén csökkent az elmúlt hónapok során.

6 Figyelmeztetés: Tisztelt Ügyfeleink! A évi CXXXVIII. törvény 40. elıírásainak alapján felhívjuk a figyelmüket, hogy az értékpapír-ügyletek nyereséget, de veszteséget is hozhatnak. A részvények árát befolyásolhatja, az egyes vállalatok vagy részlegek árfolyam süllyedése, amit a társaságok bevétel csökkenése, a nyereség lassú növekedése, a vezetı tızsde ügynökségek csökkentett ratingje és más negatívumok idézhetnek elı. A hírlevél kizárólag informatív jellegő és nem számít ajánlatnak bármilyen értékpapíroknak a vételére vagy eladására, és nem jelent semilyen biztosítékot a haszonra. Az összeállított hírlevél nem szolgál általános áttekintéssel az egyes értékpapírokról, piacokról vagy fejlıdı trendekrıl. A történelmi részvény árak fejlıdése nem garantálja a jövıbeli hozamot. A külföldi pénznem árfolyama befolyásolhatja a hírlevélben leírt értékeket. A hírlevél a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. által hitelesnek, megbízhatónak és pontosnak tartott forrásokon alapuló információk alapján készült, de azokért a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. semmilyen szavatosságot vagy felelısséget nem vállal. A hírlevélben szereplı adatok, árfolyamok, hozamok tájékoztató jellegőek. Ezt a dokumentumot tilos reprodukálni a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. beleegyezése nélkül!!! További információkért és befektetési ajánlatok elemzéséért forduljon a befektetési tanácsadójához. CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. Derék utca 2, 1016 Budapest Tel: (1)

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe, a BUX 20 996,4 ponton zárt pénteken, a forgalom megközelítette a 15 milliárd forintot. Az index az egész napot a pozitív tartományban töltötte,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Nap végéig sikerült megtartani az optimizmust a magyar tızsdén, annak ellenére, hogy alaposan elromlott a nemzetközi hangulat. Napközben új éves csúcsot ért el az OTP a megint

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 14., hétfő

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 14., hétfő PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor A nemzetközi piacok már reggel elég gyászosan festettek, de a BÉT erről jó ideig nem akart tudomást venni; a befektetők talán a vártnál jobb júniusi

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. október 7, Kedd

CODEX HÍRLEVÉL 2008. október 7, Kedd 0PIACI KÖRKÉP Magyarország Bármilyen furcsa felülteljesített a hétfői kereskedésben a BUX-index, miután a vezető európai tőzsdék a záráskor 7 százalékos mínuszban voltak, míg az oroszok közel 20 százalékot

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. Szeptember 12, Péntek

CODEX HÍRLEVÉL 2008. Szeptember 12, Péntek PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor Csütörtök délutánra igen borús hangulat alakult ki a vezető tőzsdéken, miután a megroggyant Lehman Brothers pénzintézet kilátásait több elemzőcég

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kereskedés utolsó fél órájában a negatív tartományba került a BUX és az OTP indexe is. A Budapesti Értéktızsde mutatója 1,3 százalékos gyengüléssel 15 168 pont közelében állt

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A keddi naphoz hasonlóan az OTP járt az élen az esésben, amelynek az árfolyama 11,5 százalékkal 1810 forintig zuhant, a keddi 12 százalékos esés után. A forgalom is nagyon nagy

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 4., hétfő

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 4., hétfő PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor A nyitáskor már érezhető pesszimista hangulat ellenére a befektetők délután fél háromig még többször próbálták - mindhiába - csütörtöki záróértéke

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején uralkodó pesszimizmus elillant a világ tızsdéin a hét elsı kereskedési napjának a végére. A BUX jelentısebb mínuszban 20 050 ponton is megfordult a nap elején miután

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Látványos emelkedéssel kezdete a hetet a Budapesti Értéktızsde irányadó indexe. A vezetı részvények kivétel nélkül drágultak. Csak pillanatokat töltött hétfın a BUX a negatív

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 3., csütörtök

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 3., csütörtök PIACI KÖRKÉP - Magyarország A világ tőkepiacain elég nagy bizonytalanság uralkodott: a veszteséggel nyitó nyugateurópai tőzsdék dél körül már pozitív tartományban jártak, azonban a BÉT zárásának idején

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 9,CSÜTÖRTÖK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 9,CSÜTÖRTÖK PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor A BUX-index 7,3 százalékot veszített értékébıl szerdán, és 16 164,6 ponton zárt délután, de nap közben járt már 15 825 pont környékén is. A forgalom

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. szeptember 25, Csütörtök

CODEX HÍRLEVÉL 2008. szeptember 25, Csütörtök PIACI KÖRKÉP Magyarország Komoly hullámvasutat játszott a BUX szerdán, a befektetők hangulata gyorsan változott napközben. A részvényindex 18 433 pont és 18 701 pont között ingadozott, végül 0,8 százalékos

Részletesebben

DANUBIUS ECONET FHB FREESOFT GENESIS GSPARK HUMET

DANUBIUS ECONET FHB FREESOFT GENESIS GSPARK HUMET 0PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor Csütörtök délelőtt még úgy tűnt, az Egyesült Államok szenátusa által második körben jóváhagyott banki mentőcsomag végül helyreállította a piaci bizalmat,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. szeptember 30, Kedd

CODEX HÍRLEVÉL 2008. szeptember 30, Kedd PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor A BUX-nak hétfőn csak megközelítenie sikerült a múlt pénteki záróértéke által megképzett ellenállási szintet, ám a hétvégi bankpiaci eseményekre érkezett

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 19 194,2 ponton nyitott, hogy aztán némiképp visszavegyen masszív emelkedésébıl azt követıen, hogy az OTP részvényeinek kereskedelmét közvetlenül a nyitást követıen 10 percre

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 29., kedd

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 29., kedd PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor A negatív nemzetközi hangulat mellett a BÉT-nek sem maradt sok választás: a BUX lényegében az egész napját a negatív tartományban való oldalazgatással

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 15., kedd

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 15., kedd PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Torkos Csilla Izgalmas kereskedési napon van túl a magyar értéktőzsde, a BUX ugyanis a 20 471 ponton kezdett után 20 651 pontig is felkapaszkodott, zárásra azonban

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 53,29 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 12.365,24 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,06 százalékkal 9.990 forintra csökkent,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 17., csütörtök

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 17., csütörtök PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a gyengülő Richter kivételével erősödött az előző napi záráshoz

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 23., szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 23., szerda PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Torkos Csilla, Mazgon Erika Technikai vélemény A külföldi piacok optimista hangulatának hatására a hazai piac is szolid emelkedést produkálhat.figyeljünk,mert

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kedvezı délutáni amerikai gyorsjelentések a régióban is fokozták a vételi kedvet, igazán komoly emelkedést azonban sehol nem láthattunk, a tegnapi szárnyalás után azonban ez

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 1., kedd

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 1., kedd PIACI KÖRKÉP - Magyarország A Synergon mellett a hazai piacon a PannErgy is jelentős mértékű saját részvényekre vonatkozó határidős long pozíciókkal rendelkezik, melyek a negatív részvénypiaci környezet

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 5, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 5, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji kezdeti hezitálás után száguldásba kezdette a BUX legnagyobb súlyú részvénye az OTP. A nyitás utáni 2880 forint környéki árról ugyanis pillanatok alatt 3000 forint

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 13, szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 13, szerda PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor Ahogyan Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, úgy a budapesti részvénypiacon is negatív trend uralkodott a keddi kereskedésben. Kora délután

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX szinte egész napi gyengülés után 2,4 százalékkal gyengült, míg az OTP Bank részvénye 5 százalékkal lett olcsóbb pénteken. A Budapesti Értéktızsde indexe esıs nemzetközi

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BÉT indexét a pénteki zárásra a Telekom és a Mol ellenében az OTP és a Richter tudta némi pluszban tartani. A bizonytalan délelıttöt követıen kora délután 2,7 százalékos többlettel

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP - USA. NÉV Záróár %

PIACI KÖRKÉP - USA. NÉV Záróár % CODEX HÍRLEVÉL 2008. június 25., szerda PIACI KÖRKÉP - USA Vészterhes hangulatban nyitottak a tengerentúli tőzsdék, ami a legújabb lakáspiaci adatok tükrében egyáltalán nem okozott meglepetést, hiszen

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 4., péntek

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 4., péntek PIACI KÖRKÉP - Magyarország Bár a nap jelentős részében a 20 000 pontos lélektani határ alatt tartózkodott a BUX, a nap végére 20 091 ponton zárt, ami 0,62 százalékkal alacsonyabb az előző napi zárásnál.

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai részvényindexek tegnap, míg a tengerentúlon mínuszban végeztek a börzék. Kedden a forint gyengülést szenvedett

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló A tegnap közzétett makroadatok mellett az összes vezető nemzetközi részvényindex pluszban zárta a kereskedési napot. Csütörtök délután a hazai fizetőeszköz

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló Hétfőn is veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kismértékben erősödött, de még mindig a 316-os szint fölött tartózkodik az euró/forint keresztárfolyam.

Részletesebben

szerda, 2015. augusztus 12.

szerda, 2015. augusztus 12. szerda, 2015. augusztus 12. Kedden veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Szerda hajnalban ismét leértékelte a jüant a Kínai Központi Bank. Szerda reggel az euróval szemben a tegnapi

Részletesebben

szerda, 2015. augusztus 19.

szerda, 2015. augusztus 19. szerda, 2015. augusztus 19. Pozitív amerikai munkanélküliségi adatok. Ma szavaz a német parlament a görög mentőcsomagról. Negatív a nemzetközi befektetői hangulat a várt kínai rossz külkereskedelmi adatok

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL PIACI KÖRKÉP - USA. 2008. június 24., kedd

CODEX HÍRLEVÉL PIACI KÖRKÉP - USA. 2008. június 24., kedd CODEX HÍRLEVÉL 2008. június 24., kedd PIACI KÖRKÉP - USA A Google-nek van a legjobb hírneve az amerikai vállalatok között - derül ki a Harris Interactive Reputation Quotient piackutató hétfőn közzétett

Részletesebben

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. június 26., csütörtök

CODEX HÍRLEVÉL 2008. június 26., csütörtök PIACI KÖRKÉP - USA Az általános várakozásnak megfelelően, változatlanul, 2,00 százalékon hagyta irányadó kamatát szerdán az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága. A

Részletesebben

hétfő, 2015. szeptember 14. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. szeptember 14. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. szeptember 14. Vezetői összefoglaló Pénteken a vezető európai részvényindexek negatív tartományban zártak, míg az amerikai tőzsdéken kedvező hangulat uralkodott. A hazai fizetőeszköz mindhárom

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX 2014. október 10. 11:33 Borzasztó napja volt tegnap az amerikai befektetőknek, a közelgő kamatemelés és a gyenge európai és kínai konjunktúrával kapcsolatos

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 16. Vezetői összefoglaló Emelkedtek a nyugat-európai és tengerentúli tőzsdei árfolyamok. A forint erősödni tudott a vezető devizákkal szemben. A BUX értéke 6,6 milliárd forintos

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 23. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 23. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 23. Vezetői összefoglaló A nemzetközi részvénypiacokon az eladók domináltak, legfőképpen a nyersanyag részvények, illetve a nagy nyersanyag-igényű cégek részvényei zuhantak. A

Részletesebben

2010. szeptember 8. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. szeptember 8. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Ma a Fed Bézs könyvének publikálására kerül sor. A fıbb makroadatok naptára üres lesz. EURÓZÓNA: Ma a német ipari termelés statisztikáját közlik. Eurózóna-szintő

Részletesebben

RÉSZVÉNYPIACI HOZAMOK 2003-BAN

RÉSZVÉNYPIACI HOZAMOK 2003-BAN RÉSZVÉNYPIACI HOZAMOK 2003-BAN 2004. január 28-án közel négy év után ismét 10000 pont fölé emelkedett a index. Ez a csúcsközeli állapot egy hosszabb, immáron több éve tartó, majdnem folyamatos áremelkedés

Részletesebben

péntek, 2015. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. szeptember 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Nem emelt a Fed az irányadó kamatrátáján, ugyanakkor nem zárta ki egy októberi emelés lehetőségét. Vegyes kereskedési napon vannak túl a nyugati tőzsdék.

Részletesebben

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 22. Vezetői összefoglaló Hétfőn pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A Volkswagen egy nap alatt 14 milliárd eurót veszített piaci értékéből hamisítási

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd

33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Összegzés Enyhén negatív nyitás, majd lassú egész napos csorgás jellemezte a tegnapi amerikai kereskedést, mely jelentısebb makrogazdasági és vállalati

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 11. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11006.48 +0.53% S&P 500 1165.15 +0.61% Nasdaq 100 2027.03 +0.77% DAX 6291.67 +0.25% BUX 23416.53-0.51%

Részletesebben

hétfő, 2015. szeptember 28. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. szeptember 28. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. szeptember 28. Vezetői összefoglaló 3,9 százalékkal nőtt az amerikai GDP a második negyedévben. A növekedés húzóereje a belső fogyasztás volt. Pozitív volt a kereskedési hangulat Európában,

Részletesebben

ARANYKOR NYUGDÍJPÉNTZÁR. 2009. év IV. negyedévi befektetési környezet bemutatása

ARANYKOR NYUGDÍJPÉNTZÁR. 2009. év IV. negyedévi befektetési környezet bemutatása ARANYKOR NYUGDÍJPÉNTZÁR 2009. év IV. negyedévi befektetési környezet bemutatása Bevezető A 2009. év negyedik negyedévében történt árfolyammozgásokat vizsgálva megállapítható, hogy a tavalyi esztendő utolsó

Részletesebben

44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök

44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök Napii Ellemzéss 44. Hét 2009. Október 29. Csütörtök Összegzés Szinte nem tudunk olyan ismertebb instrumentumot felmutatni amely a tegnapi napon pozitív teljesítményt nyújtott volna. Az amerikai tőzsdeindexek

Részletesebben

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

A PIAC HETI ELEMZÉSE

A PIAC HETI ELEMZÉSE Magyarország: HETI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. FEBRUÁR 03-07. (5/52) A múlt heti elemzésünkben jól látszott Magyarország helye a környező országok nemfizetési felárában. Folytatódó állampapír piaci hozamemelkedés

Részletesebben

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

31. Hét 2009. július.29. Szerda

31. Hét 2009. július.29. Szerda Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.29. Szerda Összegzés Leginkább a vártnál rosszabb fogyasztói bizalmi indexértékkel magyarázták a tegnapi amerikai tızsdei kezdést, azonban az egy százalékot meghaladó

Részletesebben

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. február 2-8.

Nemzetközi áttekintés. Hazai helyzet. 2015. február 2-8. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. H-1132 Budapest Váci út 3. +3 (1) 2999 999 alapok@quaestor.hu Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Heti jelentés Hazai

Részletesebben

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

15. Hét 2010. április 13. Kedd

15. Hét 2010. április 13. Kedd Napii Ellemzéss 15. Hét 2010. április 13. Kedd Összegzés A hét első kereskedési napja meglehetősen nyögvenyelősre sikeredett. Az európai mutatók stagnáltak, vagy minimális emelkedéssel vették a napot.

Részletesebben

Raiffeisen Részvény Alap Féléves jelentés 2010.

Raiffeisen Részvény Alap Féléves jelentés 2010. Raiffeisen Részvény Alap Féléves jelentés 2010. I. A Raiffeisen Részvény Alap (RARA) bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Raiffeisen Részvény Alap Lajstrom száma: 1111-48 Alapkezelő neve: Raiffeisen Befektetési

Részletesebben

RÉSZVÉNYPIACI HÍREK. Trichet EKB-elnök meghallgatása az Európai Bizottság gazdasági ülésén

RÉSZVÉNYPIACI HÍREK. Trichet EKB-elnök meghallgatása az Európai Bizottság gazdasági ülésén Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

NAPI JELENTÉS 2014.11.11.

NAPI JELENTÉS 2014.11.11. NAPI JELENTÉS 2014.11.11. HAZAI ADATOK KÜLFÖLDI PIACOK Záró Változás Záró Változás BUX 17 624.99 2.93% S&P500 2 038.26 0.31% Részvényforgalom 9.98 Mrd Ft Nasdaq Composite 4 651.62 0.41% M. Telekom 346

Részletesebben

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Pénteken a munkaerıpiaci adatok negatív meglepést hoztak: a mezıgazdaságon kívül álláshelyek száma a várakozásokkal ellentétben jelentıs visszaesést mutatott.

Részletesebben

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei:

Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: CIB REGGELI Az elmúlt kereskedési nap piaci eseményei: Megtört a forint lendülete, EUR/HUF 270 alatti szintekrıl a jelentısen megromlott globális piaci hangulatban zárásra EUR/HUF 273-ra gyengült (de átmenetileg

Részletesebben

ARANYKOR NYUGDÍJPÉNTZÁR. 2009. év III. negyedévi befektetési környezet bemutatása

ARANYKOR NYUGDÍJPÉNTZÁR. 2009. év III. negyedévi befektetési környezet bemutatása ARANYKOR NYUGDÍJPÉNTZÁR 2009. év III. negyedévi befektetési környezet bemutatása Bevezető A 2009. év harmadik negyedévében a világgazdaság egéről eloszlottak a viharfelhők. A nemzetközi és a hazai befektetői

Részletesebben

16. Hét 2010. április 21. Szerda

16. Hét 2010. április 21. Szerda Napii Ellemzéss 16. Hét 2010. április 21. Szerda Összegzés Az előző napi gyengeséget követően az európai indexek jelentős emelkedéssel kezdték a napot és a 1.5% körüli nyereséget a nap végére is sikerült

Részletesebben

Heti jelentés 11. hét

Heti jelentés 11. hét QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. H-1132 Budapest Váci út 3. +3 (1) 2999 999 alapok@quaestor.hu Készítette: Szabó Zsombor Heti jelentés 11. hét Nemzetközi áttekintés

Részletesebben

47. Hét 2009. November 20. Péntek

47. Hét 2009. November 20. Péntek 1 Napii Ellemzéss 47. Hét 2009. November 20. Péntek Összegzés A nemzetközi piacok korrekciót látjuk világszerte, a távol keleti tőzsdék közül csak Shanghai zárt pluszban, (Nikkei -1,3%, Heng Seng 0,86%,

Részletesebben

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök

45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Napii Ellemzéss 45. Hét 2009. November 05. Csütörtök Összegzés Az előző napi enyhe pozitív teljesítmény után várakozásainknak megfelelően a főbb indexek emelkedéssel kezdték a kereskedést, több ázsiai

Részletesebben

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

JÁTÉKTŐZSDE FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

JÁTÉKTŐZSDE FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV JÁTÉKTŐZSDE FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV BEVEZETŐ A Játéktőzsde az Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) által közösen működtetett a tőzsdei kereskedést egyszerűsített körülmények közt bemutató,

Részletesebben

Várható fontosabb makrogazdasági adatok

Várható fontosabb makrogazdasági adatok 2015. június 8. hétfő Várható fontosabb makrogazdasági adatok 2015. jún. 8. H. Idő Esemény/Indikátor* Várakozás** Németország 8:00 Ipari termelés, ápr. SZK 0,9% 0,1% 8:00 Külkereskedelmi mérleg, ápr. 19,4mrd

Részletesebben

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL biztosítás BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL 2014. február 2 TARTALOM 2014. FEBRUÁR Eszközalapok nettó hozamai 3. oldal Eszközalapjaink teljesítménye 4. oldal Piaci körkép 5. oldal Magyarország Nagyobbat vágtak

Részletesebben

Határidős index CFD kereskedési információk

Határidős index CFD kereskedési információk Határs CFD információk Australia 00 Austria 0 Szimbólum AUS00XX AUT0xx Árrés Kereskedési ben (kívül) Nappal, éjszaka + mögöttes piac, n kívül 6 3 + mögöttes piac Letéti követelmény 0.005 0.0 Kereskedési

Részletesebben

Határidős index CFD kereskedési információk

Határidős index CFD kereskedési információk Határs CFD információk Australia 200 Austria 20 Szimbólum AUS200XX AUT20xx Árrés Kereskedési ben (kívül) Nappal 4, éjszaka 4 + mögöttes piac, n kívül 6 3 + mögöttes piac Letéti követelmény 0.03 Kereskedési

Részletesebben

25. Hét 2010. július 22. Kedd

25. Hét 2010. július 22. Kedd Napii Ellemzéss 25. Hét 2010. július 22. Kedd Összegzés Az európai részvények többsége immáron kilencedik napja emelkedik és hétfőn 7 hetes csúcsra ért fel. A fő optimizmust a kínai központi bank bejelentése

Részletesebben

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök

48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Napii Ellemzéss 48. Hét 2009. November 26. Csütörtök Összegzés Nagyságrendileg az előző napi enyhe esést kompenzálták a piacok és számottevő mozgást a héten már nem is várunk a nagy indexektől, mivel a

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. augusztus 11-17. 33. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. augusztus 18.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. augusztus 11-17. 33. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. augusztus 18. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. augusztus 11-17. 33. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Folytatódott

Részletesebben

A tegnapi nap piaci eseményei:

A tegnapi nap piaci eseményei: CIB REGGELI A tegnapi nap piaci eseményei: Kedden nem volt lényeges magyar makroadat-közlés. Az eurózónából nem érkezett érdemi makrogazdasági statisztika. Az USA-ban megjelent adat szerint tovább erısödött

Részletesebben

18. Hét 2010. május 04. Kedd

18. Hét 2010. május 04. Kedd ..Napii Ellemzéss 18. Hét 2010. május 04. Kedd Összegzés A pénteki esés után tegnap több pozitívan értékelt makrogazdasági adat is az amerikai piacok emelkedését támogatta. Elsősorban mindenki a görögök

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. február 10-16. 7. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. február 17.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. február 10-16. 7. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. február 17. QUAESTOR Befektetési Alapkezelı Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. február 1-1. 7. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Erıs fellendülés

Részletesebben

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. október 20-26. 43. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. október 27.

Hazai helyzet. Nemzetközi áttekintés. HETI JELENTÉS 2014. október 20-26. 43. hét. QUAESTOR Heti jelentés 2014. október 27. QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt. Budapest 1132 Váci út 3. Tel.: 2-999-999 alapok@quaestor.hu HETI JELENTÉS 214. október 2-2. 43. hét Készítette: Szabó Zsombor Nemzetközi áttekintés Erős korrekció zajlott

Részletesebben

31. Hét 2009. július.31. Péntek

31. Hét 2009. július.31. Péntek Napii Ellemzéss 31. Hét 2009. július.31. Péntek Összegzés Kedvezı makrogazdasági adatok által támogatott optimista hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés. Már a nyitásban jelentıs pluszok mutatkoztak

Részletesebben

32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd

32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd Napii Ellemzéss 32. Hét 2009. augusztus. 04. Kedd Összegzés Felesleges is vezetı makrogazdasági hírt keresni, hiszen a lényeg, hogy az amerikai piacok minden hírt pozitívan értékelve jutottak több havi

Részletesebben

29. Hét 2010. július 21. Szerda

29. Hét 2010. július 21. Szerda Napii Ellemzéss 29. Hét 2010. július 21. Szerda Összegzés A pénteki esés után hétfőn még nem sok pozitívumot mutattak az amerikai piacok, azonban a tegnapi kereskedés elején már észre lehetett venni, hogy

Részletesebben

NAPI JELENTÉS 2015.01.14.

NAPI JELENTÉS 2015.01.14. NAPI JELENTÉS 2015.01.14. HAZAI ADATOK KÜLFÖLDI PIACOK Záró Változás Záró Változás BUX 16 140,26-0,11% S&P500 2 023,03-0,26% Részvényforgalom 4,51 Mrd Ft Nasdaq Composite 4 661,50-0,07% M. Telekom 339

Részletesebben

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI

BB RÉSZVÉNYPIACI INDEXEI Elemzés Telefon: Kovács Nóra, elemzı 423-2441 Barta György, elemzı 423-2887 Jobbágy Sándor, elemzı 423-2904 Részvényértékesítés Telefon: Kertai Katalin, üzletágvezetı 489-8341 Tóth Eszter, üzletkötı 489-8345

Részletesebben

A világgazdaság a pénzügyi piacok szemüvegén át nézve Jaksity György, Concorde Értékpapír Rt.

A világgazdaság a pénzügyi piacok szemüvegén át nézve Jaksity György, Concorde Értékpapír Rt. A mulatságnak vége A világgazdaság a pénzügyi piacok szemüvegén át nézve Jaksity György, Concorde Értékpapír Rt. Az előadás célja Bemutatni a jelenlegi válsághoz vezető utat Elemezni a krízis legfontosabb

Részletesebben

5. Hét 2010. Február 5 Péntek

5. Hét 2010. Február 5 Péntek Napii Ellemzéss 5. Hét 2010. Február 5 Péntek SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. Összegzés A tőzsdei árfolyamokat hosszú hónapok óta a gazdasági növekedés, a recesszióból történő kilábalás iránti bizalom mozgatja.

Részletesebben

Big Investment Group BIG HÍRLEVÉL. láthattunk a feltörekvı piaci részvényalapoknál. Global legfrissebb adataiból..

Big Investment Group BIG HÍRLEVÉL. láthattunk a feltörekvı piaci részvényalapoknál. Global legfrissebb adataiból.. Big Investment Group BIG HÍRLEVÉL 2009. február.10. HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN AMIKOR AZT GONDOLOD, HOGY MÁR MINDEN LEHETİSÉGET KIMERÍTETTÉL, MÉG MINDIG VAN LEGALÁBB EGY. T.A.EDISON Úgy változik a hangulat,

Részletesebben