PIACI KÖRKÉP Magyarország

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PIACI KÖRKÉP Magyarország"

Átírás

1 PIACI KÖRKÉP Magyarország A kereskedés utolsó fél órájában a negatív tartományba került a BUX és az OTP indexe is. A Budapesti Értéktızsde mutatója 1,3 százalékos gyengüléssel pont közelében állt a pénteki záráskor. Az index nap közben többször irányt váltott, de a nemzetközi hangulatnak megfelelıen többnyire a pozitív tartományban tartózkodott, ám a régiós társaktól eltérıen nem tudott ebben a régióban zárni. A vezetı papírok között csak a Richter tudott drágulni valamelyest, de a 0,5 százalékos áremelkedés sem túlságosan masszív. A gyógyszercég háromszáz millió dollárnyi kártérítést követel a Polpharma-tulajdonos Genefartól, mivel a lengyel fél visszalépése miatt meghiúsult a tavalyi felvásárlás. Az Egis masszív, 3 százalékos emelkedéssel forintig jutott. utolsó tızsdenapján, így 595 forintos záróárral várja a hétfıt. Jelentıs, 427 millió forintos forgalomban kereskedtek a Synergon részvényével, ami végül közel 5 százalékkal erısített. A Pannergyre is több ajánlat érkezett a szokásosnál, és a papír 3 százalék körüli pluszban zárt. Ugyancsak viszonylag nagy forgalomban ezúttal 13 százaléknál is többet veszített árfolyamából a Phylaxia, amivel a nap vesztese volt a BÉT-en. A legnagyobb, 9 százalék fölötti drágulást a Pannonflax érte el csekély forgalomban. Az OTP részvénye kereken 3500 forinton, 1,3 százalékos gyengüléssel fejezte be a napot, pedig 3606 forinton is forgott. A kereskedés során a bankpapír többször is a piros régióban forgott. A CIB-nél a korábbi rövidtávú felhalmozás ajánlásukat tartásra rontották az OTP-részvényre, ettıl függetlenül szerintük a bankrészvény hosszútávon továbbra is vételre ajánlható enyhén megemelt, 4700 forintos célárfolyam mellett. A legnagyobb, 4,2 százalékos gyengülést a bluechipek között a Mol-papír volt kénytelen elszenvedni, amely így forinton állt fél öt után. A rossz teljesítményt magyarázhatja, hogy a korábbi felülteljesítırıl tartásra módosították a Mol részvényre vonatkozó ajánlásukat a Credit Suisse brókerei; az új célár forint helyett ,08 forint lett. Az MTelekom 0,5 százalékkal lett olcsóbb a hét.

2 PIACI KÖRKÉP USA Vegyesen zártak az amerikai tızsdemutatók pénteken, esni egyedül a Dow esett. Nem tudott emelkedéssel zárni pénteken a Dow, amely a nap elsı felében végig pluszban volt. Végül csütörtöki záró értéke alatt 0,2 százalékkal 8539 ponton zárt. A Nasdaq viszont 1,1 százalékkal emelkedett 1827 pontra, az S&P 500 pedig 0,3 százalékkal 921 pontig nıtt. Pénteken ugyan fontos makroadat nem jelent meg, de az optimista hangulatot segítette, hogy csökkent a tartós munkanélküliek száma az Egyesült Államokban a csütörtöki adat szerint, míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteki bejelentése szerint valószínőleg felfelé módosítja a világgazdaság jövı évi növekedésére szóló elırejelzését júliusban. miután az olaj ára erısen esni kezdett a határidıs kifutások lezárása után. A Chevron 0,6 százalékkal, az Exxon 0,8 százalékkal esett vissza. Érdekes volt viszont, hogy a Rio Tinto bányatársaság részvénye szárnyalt több mint 4 százalékot emelkedett a nap végére. A banki papírok viszont emelkedni tudtak, ha nem is jelentısen. Bank of America 2,5 százalékkal, a Citigroup pedig 1,3 százalékkal ért többet a nap végé. A Nasdaq, emelkedése mögött az állt, hogy az indexben meghatározó súlyú Microsoft részvény 2,4 százalékot drágult a Goldman Sachs befektetési banknak a szoftveróriással kapcsolatos pozitív nyilatkozatára. Ráadásul az emelkedésbe becsatlakozott az Apple és a Palm részvénye is,. A Dow indexet az energiaipari részvények húzták le a nap végén a negatív tartományba,

3 PIACI KÖRKÉP Európa A vezetı nyugat-európai tızsdék emelkedéssel zártak pénteken, elsısorban a banki papírok és a nyersanyagcégek húzták föl az indexeket. bányacégek részvényei is drágultak zömükben a nyersanyagárak emelkedésével összefüggésben. A londoni Footsie 1,5, a frankfurti DAX 0,04, a párizsi CAC 40 index pedig közel 0,9 százalékkal emelkedett a hét utolsó napján. Bár az FTSEurofirst 300 összeurópai index 1,5 százalékkal magasabban zárt, mint az elızı napon, az egész hetet tekintve azonban immár 2,5 százalékos gyengülést kellett elkönyvelni. A pénzintézetek között több is jelentısebben növelte részvényárfolyamát, és ehhez hasonlóan az olajtársaságok is drágultak pénteken. A vételi kedvhez az EU és az IMF komolyan hozzájárult. Az EU és az IMF is pozitívan nyilatkozott ugyanis a gazdasági folyamatokról; a Valutaalap ráadásul várhatóan felfelé módosítja júliusban globális növekedésre vonatkozó elırejelzését. Pozitív jelként értelmezhette a piac, hogy a legnagyobb brit lakásépítı vállalat belföldi rendelésállománya szárnyalását jelentette; a Taylor Wimpex majd' 9 százalékkal erısített. A technológiai szektor is meríthetett belıle bátorítást, de a kiskereskedelem egészének jót jelenthet, hogy a legnagyobb európai mobiltelefon- és laptop-kiskereskedı társaság, a Carphone Warehouse részvényeit immár vételre ajánlja az RBS. Az energia- és

4 PIACI KÖRKÉP Ázsia Az amerikai tızsdék vegyesen zárták a pénteki napot, az ázsiai részvényindexek viszont többségében emelkedtek a ma reggeli kereskedés során. A Nikkei %-kal, a dél-koreai Kospi 1.2%-kal, a kínai Shanghai Composite 0.5%-kal, a hongkongi Hang Seng pedig 2.5%-kal menetelt felfelé. Emelkedés bontakozott ki az ázsiai börzéken a ma reggeli kereskedés során azt követıen, hogy a ma közzétett japán üzleti hangulatindex javult az április-júniusi idıszakban az elızı negyedévhez képest. A nagyvállalatokra vonatkozó hangulatindex es értéket ért el, amely jelentıs javulást jelent a korábbi pontos értékhez képest. A National Australia Bank árfolyama 0.7%-kal erısödött, a bank ma bejelentette, hogy a megvásárolja az Aviva ausztrál vagyonkezelıi üzletágát 825 millió ausztrál dollárért. Miután a technológia szektor haladt az élen pénteken az amerikai tızsdéken, a távol-keleti piacokon is felfelé vették az irányt a technológiai papírok. A Samsung Electronics 1.8%-ot, az LG Display 2.1%-ot erısödött. A Nissan Motor árfolyama 5.6%-kal erısödött, a Panasonic részvényei pedig 0.8%-kal értékelıdtek fel a tokiói tızsdén. A nyersanyagszektor viszont lefelé vette az irányt a távol-keleti piacokon azt követıen, hogy az olaj csökkenéssel zárta a pénteki napot. Az Inpex árfolyama 2.2%-kal értékelıdött le. A Rio Tinto papírjai 2.6%-ot veszítettek értékükbıl, a BHP Billiton részvényei viszont 1.3%-kal drágultak. Szektortársuk, az Anglo American tegnap bejelentette, hogy felvásárlási ajánlatot tett rá a Xstrata. A két cég egyesülésével a BHP Billiton után a világ második legnagyobb bányatársasága jöhet létre piaci kapitalizáció szerint..

5 Makroadatok

6 Figyelmeztetés: Tisztelt Ügyfeleink! A évi CXXXVIII. törvény 40. elıírásainak alapján felhívjuk a figyelmüket, hogy az értékpapír-ügyletek nyereséget, de veszteséget is hozhatnak. A részvények árát befolyásolhatja, az egyes vállalatok vagy részlegek árfolyam süllyedése, amit a társaságok bevétel csökkenése, a nyereség lassú növekedése, a vezetı tızsde ügynökségek csökkentett ratingje és más negatívumok idézhetnek elı. A hírlevél kizárólag informatív jellegő és nem számít ajánlatnak bármilyen értékpapíroknak a vételére vagy eladására, és nem jelent semilyen biztosítékot a haszonra. Az összeállított hírlevél nem szolgál általános áttekintéssel az egyes értékpapírokról, piacokról vagy fejlıdı trendekrıl. A történelmi részvény árak fejlıdése nem garantálja a jövıbeli hozamot. A külföldi pénznem árfolyama befolyásolhatja a hírlevélben leírt értékeket. A hírlevél a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. által hitelesnek, megbízhatónak és pontosnak tartott forrásokon alapuló információk alapján készült, de azokért a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. semmilyen szavatosságot vagy felelısséget nem vállal. A hírlevélben szereplı adatok, árfolyamok, hozamok tájékoztató jellegőek. Ezt a dokumentumot tilos reprodukálni a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. beleegyezése nélkül!!! További információkért és befektetési ajánlatok elemzéséért forduljon a befektetési tanácsadójához. CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. Derék utca 2, 1016 Budapest Tel: (1)

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 1,7 százalékos mínuszban 14 112 ponton zárt kedden, a blue chipek közül egyedül a Mol végzett a pozitív tartományban. A kereskedés utolsó fél órájában meredek mélyrepülés

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX index 380 pontos eséssel zárta a kereskedést, a végül 20 forintot emelkedı OTP kivételével a blue chipek estek. átkötések után viszont üzlet nem született rájuk. A bankpapír

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Nap végéig sikerült megtartani az optimizmust a magyar tızsdén, annak ellenére, hogy alaposan elromlott a nemzetközi hangulat. Napközben új éves csúcsot ért el az OTP a megint

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX gyakorlatilag a kereskedés elsı óráját leszámítva egész nap a negatív tartományban tartózkodott, innen emelkedett az utolsó percekben meredeken a masszív pozitív tartományba.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elillant zárásra a délután optimizmus a BÉT-en, a BUX 1,68 százalékos csökkenéssel 15 622 ponton fejezte be a napot. Az OTP a nap elején a 3533 forintot is megnézte, de délutánra

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Ledolgozta nap eleji veszteségeit a BUX, de a délutáni pluszokat már nem tudta megtartani, így mindössze 7 pontos emelkedéssel zárt. A keddi nagy lejtmenet reggel úgy tőnt, tovább

Részletesebben

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek!

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! PIACI KÖRKÉP Magyarország A pesti parkett irányadó mutatója 12 350 pont körüli szintekrıl kevesebb mint fél óra alatt közel 200 pontot esett, majd a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország 5000 forinton zártak tegnap az OTP részvényei, a bankpapír mellett a Mol is húzta a piacot. A vártnál jobb amerikai kiskereskedelmi adatok hajtották a kelet-közép-európai piacokkal

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánik a nap végére szép lassan elmúlt a magyar tızsdén, és az egész napos emelkedés eredményeként pluszban tudott zárni a BUX. Az irányadó index 0,8 százalékkal 14

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Nem volt érdemi céges hír csütörtökön a magyar tızsde szempontjából, így az árfolyamokat inkább a külföldi, fıleg a tengerentúli makroadatok mozgatták. Kivétel volt a Phylaxia,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 466 pontos, 3,58 százalékos csökkenéssel, 12 539 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 4,74 százalékkal 10 240 forintra csökkent,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az elmúlt heti jó szereplést követıen hétfın is 2 százalékot emelkedett a magyar tızsde vezetı indexe a BUX. A 16 251 pontos záró érték a napi maximumot jelentette az index esetében.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elég haloványra sikerült a magyar tızsde csütörtöki korrekciója. A szerdai 4,4 százalékos esés után 2,5 százalékot tudott visszaszedni a BUX, ami fıleg a hét elsı felében lezajlott

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Látványos emelkedéssel kezdete a hetet a Budapesti Értéktızsde irányadó indexe. A vezetı részvények kivétel nélkül drágultak. Csak pillanatokat töltött hétfın a BUX a negatív

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánikeladások után magához tért a magyar tızsde, délután azonban már csak egy szők sávban mozgott az index, amely az amerikai tızsdék jelentısebb esését sem reagálta

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kedvezıtlen amerikai nyitás, az S&P által a magyar bankrendszer várható leminısítésére vonatkozó utalás és az átlalánosan romló nemzetközi hangulat betett délután a budapesti

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az OTP árfolyamán az EBRD kölcsönérıl és tervezett részvényvásárlásárlól szóló hír sem segített. A nap eleji optimizmus nem tartott sokáig a magyar tızsdén, így egész napos esés

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején uralkodó pesszimizmus elillant a világ tızsdéin a hét elsı kereskedési napjának a végére. A BUX jelentısebb mínuszban 20 050 ponton is megfordult a nap elején miután

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Kisebb korrekció kezdıdött szerdán a magyar részvénypiacon, ugyanakkor az elmúlt napok száguldása után ez még nem szabad, hogy komolyan aggassza a részvények tulajdonosait. Annak

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 13 684,2 ponton zárta a csütörtöki kereskedést, a forgalom megközelítette a 40 milliárd forintot, a részvények többsége drágult A reggel felfüggesztett OTP-részvényt leszámítva

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején a hétvégi Gyurcsánybejelentés hatására óvatosan indult a kereskedés, az OTP részvénye például 2 százalék feletti mínusszal 1800 forint környékén kezdte a napot, a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 53,29 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 12.365,24 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,06 százalékkal 9.990 forintra csökkent,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 0,4 százalékos mínuszban 11741 ponton zárt kedden, azt követıen, hogy a New York-i tızsdék optimizmusának hatására késı délután sikerrel törte át a hétfıi záróérték által

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A keddi naphoz hasonlóan az OTP járt az élen az esésben, amelynek az árfolyama 11,5 százalékkal 1810 forintig zuhant, a keddi 12 százalékos esés után. A forgalom is nagyon nagy

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe egész napos gyengélkedés után 0,4 százalékkal zárt lejjebb, mint pénteken. Bizonytalan nemzetközi hangulatban a BUX 19 223 pontig süllyedt. A BÉT

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Egész napos emelkedés után napi csúcsán tudott zárni a magyar tızsde, technikai alapon azonban ez egyelıre még csak az elızı hetek esésének a korrekciója, és nem egy új emelkedı

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 1, HÉTFı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 1, HÉTFı PIACI KÖRKÉP Magyarország A vezetı részvények mind szép nyereségeket könyvehettek el, az összeforgalom 20 milliárd forint körül alakult. A BUX egész nap a pozitív tartományban mozgott, a zárás elıtt pedig

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe, a BUX 20 996,4 ponton zárt pénteken, a forgalom megközelítette a 15 milliárd forintot. Az index az egész napot a pozitív tartományban töltötte,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 19 194,2 ponton nyitott, hogy aztán némiképp visszavegyen masszív emelkedésébıl azt követıen, hogy az OTP részvényeinek kereskedelmét közvetlenül a nyitást követıen 10 percre

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Délután egy kisebb felpattanásnak lehettünk szemtanúi a részvénypiacokon, ehhez elég volt egy vártnak megfelelı, (de így is katasztrofális) amerikai foglalkoztatottsági adat.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kedvezı délutáni amerikai gyorsjelentések a régióban is fokozták a vételi kedvet, igazán komoly emelkedést azonban sehol nem láthattunk, a tegnapi szárnyalás után azonban ez

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX szinte egész napi gyengülés után 2,4 százalékkal gyengült, míg az OTP Bank részvénye 5 százalékkal lett olcsóbb pénteken. A Budapesti Értéktızsde indexe esıs nemzetközi

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BÉT indexét a pénteki zárásra a Telekom és a Mol ellenében az OTP és a Richter tudta némi pluszban tartani. A bizonytalan délelıttöt követıen kora délután 2,7 százalékos többlettel

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 3.

Vezetői összefoglaló április 3. 2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor Reggel masszív mínuszban nyitottak az európai piacok, miután a befektetők amiatt aggódtak, hogy a bankoknak újabb leírásokat kell eszközölniük.

Részletesebben

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 20. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedés során az európai tőzsdék pluszban zártak, de az amerikai tőzsdéken nem maradt meg a szerdai jó hangulat, csökkentek a részvények

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 5, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 5, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji kezdeti hezitálás után száguldásba kezdette a BUX legnagyobb súlyú részvénye az OTP. A nyitás utáni 2880 forint környéki árról ugyanis pillanatok alatt 3000 forint

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 18.

Vezetői összefoglaló január 18. 2018. január 18. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben erősödött. A BUX 9,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 26. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zárt a vezető nemzetközi részvényindexek többsége pénteken. Ma reggel az euró jegyzései 0,1 százalékos gyengülést követően 307 felett jártak.

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben egyaránt gyengült. A BUX 8,1 milliárd

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.07.13. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében pedig

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 11.

Vezetői összefoglaló augusztus 11. 2017. augusztus 11. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 7,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 6.

Vezetői összefoglaló november 6. 2017. november 6. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, míg a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 15,9 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 27.

Vezetői összefoglaló április 27. 2018. április 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL DECEMBER 11, CSÜTÖRTÖK

CODEX HÍRLEVÉL DECEMBER 11, CSÜTÖRTÖK PIACI KÖRKÉP Magyarország Minimális, mindössze 36 pontos emlkedéssel zárta a tegnapi kereskedést a BUX. Az index húzópapírja az OTP volt, amely 3174 forinton zárt, s ezzel november eleje óta nem látott

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 21, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 21, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, ami 22 milliárdos éves átlagnak a töredéke. Az OTPrészvények ára 6,4 százalékkal 2320 forintra zuhant, a bankpapír forgalma

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY

VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.04.04. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár ellenében gyengült, míg a svájci frankkal szemben

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 26, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 26, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A pesti parketten a 20 milliárd forintot nem érte el a forgalom. Az OTP Bank részvénye 11,6 milliárd forintos forgalomban 3,4 százalékkal, 91 forinttal 2770 forintra drágult.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 463,84 pontos, 3,34 százalékos emelkedéssel, 14.358,08 ponton zárt pénteken. A Mol 3,10 százalékkal 11.650 forintra erısödött, az

Részletesebben

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló

kedd, február 16. Vezetői összefoglaló kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.

Részletesebben

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.09.20. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében pedig

Részletesebben

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 17.

Vezetői összefoglaló október 17. 2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 23.

Vezetői összefoglaló május 23. 2017. május 23. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 9,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

szerda, január 20.

szerda, január 20. szerda, 2016. január 20. A Nemzetközi Valutaalap lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemére vonatkozó előrejelzését. Nőtt az átlagos munkanélküliség a világban.

Részletesebben

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX 2014. október 10. 11:33 Borzasztó napja volt tegnap az amerikai befektetőknek, a közelgő kamatemelés és a gyenge európai és kínai konjunktúrával kapcsolatos

Részletesebben

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 24. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 24. Vezetői összefoglaló Pénteken veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, miközben a dollárral szemben

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL DECEMBER 18, CSÜTÖRTÖK

CODEX HÍRLEVÉL DECEMBER 18, CSÜTÖRTÖK PIACI KÖRKÉP Magyarország Bár az összes európai és amerikai index mínuszban volt a magyar tızsde zárásakor, a BUX mégis 6,4 százalékkal 12 615 pontra tudott emelkedni. A mutatót fıként a közel-keleti befektetı

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló Kedden jelentős veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, a napvilágot látott negatív kínai makro-indikátorok hatására. Szerda reggel kismértékben

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 20.

Vezetői összefoglaló február 20. 2017. február 20. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben erősödött. A BUX 8,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,25 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 2.

Vezetői összefoglaló január 2. 2018. január 2. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár ellenében erősödött, míg a svájci frank viszonylatában gyengült. A BUX 7,3 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 14, KEDD

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 14, KEDD PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor A BUX-index 810 pontot, 5,6 százalékot erısödött hétfın, és végül 15 387,8 ponton zárt. A forgalom körülbelül 35 milliárd forint volt. Nap közben

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben