CODEX HÍRLEVÉL OKTÓBER 31, PÉNTEK

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK"

Átírás

1 PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX ,2 ponton zárta a csütörtöki kereskedést, a forgalom megközelítette a 40 milliárd forintot, a részvények többsége drágult A reggel felfüggesztett OTP-részvényt leszámítva a vezetı papírok mindegyike magasabb áron fejezte be a napot A legnagyobb drágulást a Richter-papír érte el, a gyógyszergyár részvénye 3,7 százalékkal, 960 forinttal lett értékesebb, miközben közel 3,1 milliárd forintos forgalomban forgott mint 1 százalékot veszített árfolyamából, és forinton zárt A szintén jelentısebb, 300 millió forintot meghaladó forgalmat produkáló FOTEX-részvény az egyik legnagyobb, 7,1 százalékos drágulást teljesítette szerdán, és 375 forintos árfolyamon zárt A legnagyobb mértékben, 19,5 százalékkal azonban a Bookline-részvény drágult, igaz, mindössze 57 millió forintos forgalomban A kisebb részvények forgalmát összesítı BUMIX-index 1,6 százalékkal 1566,7 pontra emelkedett Szintén 3 százalék fölötti, 3,1 százalékos, 340 forintos áremelkedést ért el a Mol-részvény is Az olajpapírra 8,25 milliárd forint értékben születtek kötések, és forinton állt záráskor Valamivel 2 százalék fölött, 13 forinttal drágult az MTelekom részvénye A telekommunikációs társaság részvénye több mint 2 milliárd forintos forgalomban 648 forintig drágult Az egyetlen blue chip, amelyik nem tudta növelni árfolyamát, az OTP-részvény volt A bank papírjaival több mint 25 milliárd forint értékben kereskedtek, ám árfolyama változatlanul 3550 forinton áll A részvény kereskedelmét a 10 százalékos árfolyamemelkedés hatására reggel rövid idıre felfüggesztették, majd miután újra visszaengedték a parkettre már képtelen volt tartani a 3950 forintos szintet, és zárásra visszaállt a szerdai zárárra Az ötödik legnagyobb, 318 millió forintos forgalmat elérı EGIS-papír valamivel több

2 PIACI KÖRKÉP USA A vártnál kisebb mértékben esett vissza az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben, de így is egy lépéssel közelebb került a recesszióhoz Ennek ellenére a Wall Street vezetı részvényindexei pluszban tudtak zárni csütörtökön A szakemberek továbbra is volatilis kereskedésre, nagy kilengésekre számítanak, még mindig nehéz megmondani, merre fognak tartani a tızsdék A Dow Jones ipari index 9180 pontig emelkedett, ez közel 190 ponttal, 2,11 százalékkal volt magasabb szerdai értékénél A Standard & Poor's 2,58 százalékot javított a nap végére, míg a technológiai szektort reprezentáló Nasdaq 2,49 százalékkal emelkedett szkepticizmus uralkodott a piacon annak ellenére is, hogy emelkedni tudtak a részvényárak A jelek szerint a befektetık még mindig óvatosak a tızsdével kapcsolatban, a rövid távú államkötvények iránt mutatkozó magas kereslet is ezt támasztja alá A szakemberek még mindig nem tudják, hogy a recesszió meddig fog tartani és milyen mély lesz az amerikai gazdaságban Az sem teljesen nyilvánvaló még, hogy a vállalatok eredményeire pontosan mekkora hatással lesz a gazdasági visszaesés Az olaj ára 1,54 dollárral csökkent a New York-i árutızsdén, 65,96 dollárba került egy hordó nyersanyag a kereskedés végén Egy héttel ezelıtt a piac még a recessziótól félve esett, majd amikor csütörtökön bejelentették, hogy a harmadik negyedévben 0,3 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye, akkor mégis emelkedni tudtak az indexek Az elemzık egyébként 0,5 százalékos visszaesésre számítottak, így akár úgy is felfogható a dolog, hogy az adat kicsivel jobb lett a vártnál Korai lenne kijelenteni, hogy a piacok teljesen magukhoz tértek, az elemzık szerint még hónapokig volatilis kereskedésre kell számítani, sıt sokan úgy gondolják, hogy a Dow a közeljövıben tesztelni fogja az október közepén elért 7882 pontos mélypontot is Az elemzık szerint csütörtökön pesszimizmus és

3 PIACI KÖRKÉP Európa Szerkesztette: Babrián Ildikó A vezetı európai börzék indexei 0,2-1,3 százalékot erısödtek csütörtökön, de a korai órákban ennél jóval magasabban is jártak már Az erısödést a banki papírok vezették, de az olajrészvények gyengültek A vezetı európai részvényeket tömörítı FTSEurofirst 300 index 0,3 százalékkal zárt magasabban, mint szerdán A londoni FTSE 1,2, a frankfurti DAX 1,3, a párizsi CAC 40 pedig 0,2 százalékkal emelkedett csütörtökön A bankok között is kiemelendı a Deutsche Bank, amelynek értékpapírja közel 18 százalékot drágult annak köszönhetıen, hogy az új könyvelési szabályokkal sikerült elkerülnie a haramdik negyedéves veszteségeket A Banco Santander, az UniCredit és az UBS részvényei 3,2 és 4,6 százalék között tudták növelni árfolyamukat Drágultak a bánytársaságok részvényei is, a BHP Billiton és a Rio Tinto papírjai 3,8, illetve 2,9 százalékkal erısödtek, összefüggésben a gazdasági kilátások javulásával A Volkswagen papírjából sem fogyott ki a lendület, a részvények 13 százalékot drágultak az idei profitvárakozás cég általi megerısítésére A nagy olajcégek papírjai, mint a Royal Dutch Shell és a Total körülbelül 4, a BP pedig mintegy 4 százalékkal gyengült Az árcsökkenés a Shell vártnál jobb eredményei dacára következett be, mivel a nyersolaj árcsökkenése beárnyékolta a jó hírt A nyersolaj ára több mint 4 százalékkal 65 dollár alá esett Az emelkedésben a világszerte végrehajtott kamatvágások és a Fed 120 milliárd dolláros, a feltörekvı országok hitelpiacait lazítani hivatott dollárjuttatása is szerepet játszott, ahogyan a vártnál kedvezıbb - igaz, így is recesszióra utaló - amerikai GDP-adat is

4 PIACI KÖRKÉP Makroadatok Közzététel idıpontja Hely Információ, adat Idıszak Tényadat Elırejelzés Elızı adat : : US Dallas Fed, lakossági fogyasztás bıvülése Sep 220 % : : US Employment Wages Q3 070 % : : JP Bank of Japan-kamatdöntés Oct 030 % % 1:01:00 GB GfK fogyasztói bizalom Oct :00:00 JP Építkezési megrendelések Sep +103 % % 6:00:00 JP Új házépítések Sep +542 % 508 % 536 % 8:00:00 DE Kiskereskedelmi eladások h/h Sep -23 % -100 % 190 % 8:00:00 DE Kiskereskedelmi eladások év/év Sep +12 % % 10:00:00 IT Termelıi árak h/h Sep % -020 % 10:00:00 IT Termelıi árak év/év Sep % 820 % 11:00:00 EZ Infláció év/év Oct - 32 % EUR 36 % EUR 11:00:00 EZ Munkanélküliségi ráta Sep - 75 % 75 % 11:00:00 IT Infláció elızetes h/h Oct % -030 % 11:00:00 IT Infláció, elızetes év/év Oct % 380 % 11:00:00 IT Harmonizált infláció, elızetes h/h Oct % 050 % 11:00:00 IT Harmonizált infláció, elızetes év/év Oct % 390 % 11:30:00 CH KOF indikátor Oct :30:00 GB GfK fogyasztói bizalom Oct :30:00 US Kiigazított fogyasztás Sep -030 % 000 % 13:30:00 US Lakossági fogyasztási mag-árindex h/h Sep 010 % 020 % 13:30:00 US Lakossági fogyasztási mag-árindex év/év Sep 260 % 13:30:00 US Employment Benefits Q3 060 % 13:30:00 US Munkaerıköltségek III negyedév Q3 070 % 070 % 13:30:00 US Lakossági fogyasztási árindex h/h Sep 000 % 13:30:00 US Lakossági fogyasztási árindex év/év Sep 450 % 13:30:00 US Personal consump'n, real Sep 000 % 13:30:00 US Lakossági jövedelmek Sep 010 % 050 % 13:30:00 CA GDP h/h Aug -04 % C$ 07 % C$ 14:00:00 US NY NAPM beszerzési menedzserindex Oct :45:00 US Chicago beszerzési menedzserindex Oct 480 júl56 15:30:00 US ECRI heti index w/e :30:00 US ECRI évesített heti index w/e -193 % Forrás: Reuters

5 Figyelmeztetés: Tisztelt Ügyfeleink! A 2007 évi CXXXVIII törvény 40 elıírásainak alapján felhívjuk a figyelmüket, hogy az értékpapír-ügyletek nyereséget, de veszteséget is hozhatnak A részvények árát befolyásolhatja, az egyes vállalatok vagy részlegek árfolyam süllyedése, amit a társaságok bevétel csökkenése, a nyereség lassú növekedése, a vezetı tızsde ügynökségek csökkentett ratingje és más negatívumok idézhetnek elı A hírlevél kizárólag informatív jellegő és nem számít ajánlatnak bármilyen értékpapíroknak a vételére vagy eladására, és nem jelent semilyen biztosítékot a haszonra Az összeállított hírlevél nem szolgál általános áttekintéssel az egyes értékpapírokról, piacokról vagy fejlıdı trendekrıl A történelmi részvény árak fejlıdése nem garantálja a jövıbeli hozamot A külföldi pénznem árfolyama befolyásolhatja a hírlevélben leírt értékeket A hírlevél a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt által hitelesnek, megbízhatónak és pontosnak tartott forrásokon alapuló információk alapján készült, de azokért a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt semmilyen szavatosságot vagy felelısséget nem vállal A hírlevélben szereplı adatok, árfolyamok, hozamok tájékoztató jellegőek Ezt a dokumentumot tilos reprodukálni a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt beleegyezése nélkül!!! További információkért és befektetési ajánlatok elemzéséért forduljon a befektetési tanácsadójához CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt Derék utca 2, 1016 Budapest Tel: (1) wwwertektarhu

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX gyakorlatilag a kereskedés elsı óráját leszámítva egész nap a negatív tartományban tartózkodott, innen emelkedett az utolsó percekben meredeken a masszív pozitív tartományba.

Részletesebben

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek!

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! PIACI KÖRKÉP Magyarország A pesti parkett irányadó mutatója 12 350 pont körüli szintekrıl kevesebb mint fél óra alatt közel 200 pontot esett, majd a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 1,7 százalékos mínuszban 14 112 ponton zárt kedden, a blue chipek közül egyedül a Mol végzett a pozitív tartományban. A kereskedés utolsó fél órájában meredek mélyrepülés

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 466 pontos, 3,58 százalékos csökkenéssel, 12 539 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 4,74 százalékkal 10 240 forintra csökkent,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX index 380 pontos eséssel zárta a kereskedést, a végül 20 forintot emelkedı OTP kivételével a blue chipek estek. átkötések után viszont üzlet nem született rájuk. A bankpapír

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Nap végéig sikerült megtartani az optimizmust a magyar tızsdén, annak ellenére, hogy alaposan elromlott a nemzetközi hangulat. Napközben új éves csúcsot ért el az OTP a megint

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az elmúlt heti jó szereplést követıen hétfın is 2 százalékot emelkedett a magyar tızsde vezetı indexe a BUX. A 16 251 pontos záró érték a napi maximumot jelentette az index esetében.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország 5000 forinton zártak tegnap az OTP részvényei, a bankpapír mellett a Mol is húzta a piacot. A vártnál jobb amerikai kiskereskedelmi adatok hajtották a kelet-közép-európai piacokkal

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elillant zárásra a délután optimizmus a BÉT-en, a BUX 1,68 százalékos csökkenéssel 15 622 ponton fejezte be a napot. Az OTP a nap elején a 3533 forintot is megnézte, de délutánra

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Ledolgozta nap eleji veszteségeit a BUX, de a délutáni pluszokat már nem tudta megtartani, így mindössze 7 pontos emelkedéssel zárt. A keddi nagy lejtmenet reggel úgy tőnt, tovább

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánik a nap végére szép lassan elmúlt a magyar tızsdén, és az egész napos emelkedés eredményeként pluszban tudott zárni a BUX. Az irányadó index 0,8 százalékkal 14

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 19 194,2 ponton nyitott, hogy aztán némiképp visszavegyen masszív emelkedésébıl azt követıen, hogy az OTP részvényeinek kereskedelmét közvetlenül a nyitást követıen 10 percre

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kereskedés utolsó fél órájában a negatív tartományba került a BUX és az OTP indexe is. A Budapesti Értéktızsde mutatója 1,3 százalékos gyengüléssel 15 168 pont közelében állt

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Nem volt érdemi céges hír csütörtökön a magyar tızsde szempontjából, így az árfolyamokat inkább a külföldi, fıleg a tengerentúli makroadatok mozgatták. Kivétel volt a Phylaxia,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 26, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 26, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A pesti parketten a 20 milliárd forintot nem érte el a forgalom. Az OTP Bank részvénye 11,6 milliárd forintos forgalomban 3,4 százalékkal, 91 forinttal 2770 forintra drágult.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején uralkodó pesszimizmus elillant a világ tızsdéin a hét elsı kereskedési napjának a végére. A BUX jelentısebb mínuszban 20 050 ponton is megfordult a nap elején miután

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elég haloványra sikerült a magyar tızsde csütörtöki korrekciója. A szerdai 4,4 százalékos esés után 2,5 százalékot tudott visszaszedni a BUX, ami fıleg a hét elsı felében lezajlott

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Látványos emelkedéssel kezdete a hetet a Budapesti Értéktızsde irányadó indexe. A vezetı részvények kivétel nélkül drágultak. Csak pillanatokat töltött hétfın a BUX a negatív

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 0,4 százalékos mínuszban 11741 ponton zárt kedden, azt követıen, hogy a New York-i tızsdék optimizmusának hatására késı délután sikerrel törte át a hétfıi záróérték által

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Kisebb korrekció kezdıdött szerdán a magyar részvénypiacon, ugyanakkor az elmúlt napok száguldása után ez még nem szabad, hogy komolyan aggassza a részvények tulajdonosait. Annak

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A keddi naphoz hasonlóan az OTP járt az élen az esésben, amelynek az árfolyama 11,5 százalékkal 1810 forintig zuhant, a keddi 12 százalékos esés után. A forgalom is nagyon nagy

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe, a BUX 20 996,4 ponton zárt pénteken, a forgalom megközelítette a 15 milliárd forintot. Az index az egész napot a pozitív tartományban töltötte,

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 1, HÉTFı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 1, HÉTFı PIACI KÖRKÉP Magyarország A vezetı részvények mind szép nyereségeket könyvehettek el, az összeforgalom 20 milliárd forint körül alakult. A BUX egész nap a pozitív tartományban mozgott, a zárás elıtt pedig

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kedvezıtlen amerikai nyitás, az S&P által a magyar bankrendszer várható leminısítésére vonatkozó utalás és az átlalánosan romló nemzetközi hangulat betett délután a budapesti

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánikeladások után magához tért a magyar tızsde, délután azonban már csak egy szők sávban mozgott az index, amely az amerikai tızsdék jelentısebb esését sem reagálta

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 14, KEDD

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 14, KEDD PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor A BUX-index 810 pontot, 5,6 százalékot erısödött hétfın, és végül 15 387,8 ponton zárt. A forgalom körülbelül 35 milliárd forint volt. Nap közben

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az OTP árfolyamán az EBRD kölcsönérıl és tervezett részvényvásárlásárlól szóló hír sem segített. A nap eleji optimizmus nem tartott sokáig a magyar tızsdén, így egész napos esés

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Egész napos emelkedés után napi csúcsán tudott zárni a magyar tızsde, technikai alapon azonban ez egyelıre még csak az elızı hetek esésének a korrekciója, és nem egy új emelkedı

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe egész napos gyengélkedés után 0,4 százalékkal zárt lejjebb, mint pénteken. Bizonytalan nemzetközi hangulatban a BUX 19 223 pontig süllyedt. A BÉT

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Délután egy kisebb felpattanásnak lehettünk szemtanúi a részvénypiacokon, ehhez elég volt egy vártnak megfelelı, (de így is katasztrofális) amerikai foglalkoztatottsági adat.

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló

péntek, november 20. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 20. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedés során az európai tőzsdék pluszban zártak, de az amerikai tőzsdéken nem maradt meg a szerdai jó hangulat, csökkentek a részvények

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 463,84 pontos, 3,34 százalékos emelkedéssel, 14.358,08 ponton zárt pénteken. A Mol 3,10 százalékkal 11.650 forintra erısödött, az

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején a hétvégi Gyurcsánybejelentés hatására óvatosan indult a kereskedés, az OTP részvénye például 2 százalék feletti mínusszal 1800 forint környékén kezdte a napot, a

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 17.

Vezetői összefoglaló október 17. 2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 23.

Vezetői összefoglaló június 23. 2017. június 23. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,9 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kedvezı délutáni amerikai gyorsjelentések a régióban is fokozták a vételi kedvet, igazán komoly emelkedést azonban sehol nem láthattunk, a tegnapi szárnyalás után azonban ez

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 27.

Vezetői összefoglaló október 27. 2016. október 27. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,46 százalékos erősödéssel

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló

szerda, május 6. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 6. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A kedd reggeli erősödést követően fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 1.

Vezetői összefoglaló december 1. 2016. december 1. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest nem változott jelentősen. A BUX 12,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX szinte egész napi gyengülés után 2,4 százalékkal gyengült, míg az OTP Bank részvénye 5 százalékkal lett olcsóbb pénteken. A Budapesti Értéktızsde indexe esıs nemzetközi

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 10.

Vezetői összefoglaló október 10. 2016. október 10. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,14 százalékos emelkedéssel fejezte

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló Csütörtökön és pénteken mind az amerikai, mind az európai részvényindexek növekedéssel zártak. Ma reggelre mindhárom vezető devizával szemben gyengült a hazai

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 24.

Vezetői összefoglaló február 24. 2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 15.

Vezetői összefoglaló május 15. 2017. május 15. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 17,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

péntek, július 4. Vezetői összefoglaló

péntek, július 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 4. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is pozitív tartományban fejezték be a kereskedési napot. Az euró/forint árfolyam csütörtökön kora estére

Részletesebben

péntek, november 22. Vezetői összefoglaló

péntek, november 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2013. november 22. Vezetői összefoglaló A tengerentúli részvényindexek a pozitív amerikai makroadatoknak köszönhetően emelkedtek, azonban az európai tőzsdék többsége eséssel zárta a tegnapi kereskedést.

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló Hétfőn az amerikai vezető indexek minimális emelkedést produkáltak, az európai tőzsdék teljesítménye vegyesen alakult. A kereskedést főképp a kínai gazdaság

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 18.

Vezetői összefoglaló május 18. 2017. május 18. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A BUX 19,9 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

szerda, október 15. Vezetői összefoglaló

szerda, október 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. október 15. Vezetői összefoglaló A vállalati hírek ellensúlyozták a gyengébb gazdasági adatokat, így a nemzetközi részvényindexek többsége pozitív tartományban zárt. A hétfői szűk sávban

Részletesebben

szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló Kedden a frankfurti DAX kivételével pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, elsősorban az energiacégek jó teljesítményének köszönhetően; a frankfurti

Részletesebben

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló

kedd, május 12. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 12. Vezetői összefoglaló Hétfőn veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kedd reggel fokozatosan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, az árfolyam megközelítette

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 53,29 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 12.365,24 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,06 százalékkal 9.990 forintra csökkent,

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 6.

Vezetői összefoglaló november 6. 2017. november 6. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, míg a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 15,9 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló A tegnap közzétett makroadatok mellett az összes vezető nemzetközi részvényindex pluszban zárta a kereskedési napot. Csütörtök délután a hazai fizetőeszköz

Részletesebben

hétfő, január 12. Vezetői összefoglaló

hétfő, január 12. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. január 12. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak pénteken a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Pénteken az euró/forint kurzus 316-318 között mozgott, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben