Tóth I. János: Kutatók és oktatók Az oktatók hátrányáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tóth I. János: Kutatók és oktatók Az oktatók hátrányáról"

Átírás

1 Tóth I. János: Kutatók és oktatók Az oktatók hátrányáról Az elırelépéshez minden tudományos dolgozónak meghatározott tudományos fokozatot (PhD, DSc) kell szereznie. A rendszer látszólag korrektül egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy a jelölt oktató vagy kutató. De éppen ebben állt a rendszer igazságtalansága, hiszen a felsıoktatásban dolgozó oktató a munkaidejének csak egy részében (maximum 50%-ában) tud kutató munkát végezni, szemben az akadémiai intézetben dolgozó kutatóval, aki ugyanezt teljes munkaidejében megteheti. Más szavakkal az akadémia egy olyan minısítési rendszert mőködtet, amely az akadémiai intézetekben dolgozóknak kedvez a szőkösen rendelkezésre álló forrásokért (magasabb státuszok, ösztöndíjak, pályázati pénzek) folytatott versenyben. A tudomány intézményrendszere bonyolult, amelyet több aspektusból lehet elemezni. Az egyik lehetséges nézıpont az, amikor a tudományt a benne dolgozó tudományos munkatársak nézıpontjából egy olyan versenynek tekintjük, ahol minden játékos arra törekszik, hogy a szőkösen rendelkezésre álló forrásokból (státuszokból és a hozzátartozó bérekbıl, pályázatokból és ösztöndíjakból stb.) minél többet szerezzen meg. Írásomban amellett érvelek, hogy ez a rendszer egyoldalúan elınyös a kutatóknak, miközben hátrányos a felsıoktatásban dolgozó oktatóknak. 1 Magyarországon a tudományos pályán dolgozóknak (a tudósoknak ) két alapvetı csoportja létezik a kutató és az (egyetemi/fıiskolai) oktató. Kutatónak tekinthetı az, aki teljes munkaidejének legalább 90%-át kutatási területének tudományos mővelésére fordítja, s csak 10%-ot oktatásra (2005. évi törvény szerint). A 10%-os oktatási kötelezettség 40 órás 1 A felsıoktatási intézményben létesíthetı kutatói munkakörökben a kinevezési feltételek a tudományos segédmunkatárs, a tudományos munkatárs, a tudományos fımunkatárs esetében az egyetemi tanársegéd, az adjunktus, a docens, a tudományos tanácsadó és a kutató professzor esetében az egyetemi tanári követelményekkel azonosak. ([< 14.o.) E szöveg azt mondja ki, hogy az egymásnak megfeleltethetı oktatói és kutatói beosztásokban a kinevezési feltételek azonosak. Hozzászólásom és egyben kritikám nemcsak erre a passzusra vonatkozik, hanem az elmúlt 50 év gyakorlatára is. 1

2 munkahéttel számolva heti 4 órát jelent. Megjegyzem pont ez az oktatási teher az, amely akár elınyös is lehet a kutatás szempontjából, hiszen ekkor a kutatónak lehetısége van arra, hogy a kutatási témáját adja elı. Ennél magasabb óraszámok esetében a tudományos munkásnak olyan témákat is oktatnia kell, amit nem kutat. A Magyar Tudományos Akadémia 38 intézetet felölelı kutatóintézeti hálózatot mőködtet: az MTA Politikatudományi Intézettıl az MTA Szegedi Biológiai Központig, s ezek mindhárom nagy tudományterületet lefedik, így a természet-, az élet- és a társadalomtudományok területét. Tudjuk, hogy e nagy intézményi háttér ellenére a Magyarországon a kutatóknak csak a 10%-a dolgozik MTA intézetekben. Emellett sok kutató dolgozik a felsıoktatásban illetve az iparban és általában a gazdaságban. Hozzászólásom szempontjából csak a tudományos fokozatokra törekvı kutatók a relevánsak. Itt érdemes megjegyezni, hogy az 1825-ben nyugati mintára alapított MTA kezdetben nem volt több mint tudósok társasága, azonban a kommunista fordulat után egy bürokratikus hatalmi struktúrává vált, amely a kezébe vette a magyar tudományos élet irányítását. Az akadémia hatalma a hazai tudományos élet felett a mai napig vitákat gerjeszt. A tudományos munkások másik csoportját a felsıoktatásban dolgozó oktatók jelentik. Itt azonban mindjárt érdemes rámutatni arra, hogy az oktató fogalom félrevezetı, ugyanis az (egyetemi/fıiskolai) oktatónak, ellentétben az általános és középiskolai tanárral, nemcsak oktatási, hanem jelentıs kutatási feladata is van. Az oktatónak 40 órás munkahétbıl éves átlagban minimum 10 órát elıadás és szeminárium (ún. tantermi órák) megtartására kell fordítania, ami a munkaidejének 25%-át jelenti, de legalább ugyanilyen munkaterhet jelent az órákra való felkészülés, az oktatási anyagok elkészítése is. A vizsgaidıszakban pedig a nagy létszámú hallgatók vizsgáztatása történjen az szóban vagy írásban jelent szinte hasonló mértékő leterhelést. Tehát egy oktató munkaidejének az 50%-át az oktató munka foglalja el, s csak a fennmaradó 50%-ában tud kutatómunkát végezni. A tudományos munkások legalábbis a korábbi gyakorlat szerint egy négyfokozatú ranglétrán haladhatnak a magasabb státusok felé. Ez pedig az oktatók és a kutatók esetében is a következı: 1.) tanársegéd tudományos segédmunkatárs, 2.) adjunktus tudományos munkatárs, 3. docens tudományos fımunkatárs, 4.) egyetemi tanár tudományos tanácsadó. Minden tudományos munkásnak (legyen az oktató vagy kutató) meghatározott idın belül el 2

3 kell érnie legalább a docensi illetve a tudományos fımunkatársi beosztást, különben elbocsátják. 2 Ugyanakkor az oktatói és a kutatói pályán történı elıremenetelt a gyakorlatban szinte csak a tudományos (kutatói) munka határozza meg. Azaz az oktatók és a kutatók szigorúan ugyanazon tudományos minısítı eljáráson esnek át, csak éppen a kutatók erre a vizsgára a teljes munkaidejükben, míg az oktatók csak a munkaidejük törtrészében készülhetnek. A belsı intézményi, kari szabályzatok ezt még módosíthatják; számos felsıoktatási intézményben köztük kutatóegyetemeken is egy tanársegédnek heti órában kell oktatnia, egy adjunktusnak pedig órában. (Viszonyítási alapként megjegyzem, hogy a gimnáziumi tanároknak heti 22 óra az óraterhelése.) Érdemes egy pillanatra visszatekintetni a múltra, mert akkor a rendszer igazságtalansága sokkal egyszerőbben belátható volt. Régen három tudományos fokozat létezett: egyetemi doktori (köznyelven kisdoktori), kandidátusi és az akadémiai doktori (DSc, köznyelven nagydoktori). A kisdoktori fokozat megszerzése volt a feltétele az adjunktusi vagy tudományos munkatársi kinevezésnek, a kandidátusi fokozat megszerzése volt a feltétele a docensi vagy tudományos fımunkatársi kinevezésnek és a nagydoktori fokozat megszerzése volt a feltétele az egyetemi tanári vagy tudományos tanácsadói fokozat megszerzésének. S a rendszer látszólag korrektül egyáltalán nem vette figyelembe, hogy a jelölt oktató vagy kutató. De éppen ebben állt a rendszer igazságtalansága, hiszen az oktató-kutató munkát végzı oktató a munkaidejének csak tört részében tudott kutató munkát végezni, szemben a kutatóval, aki ugyanezt teljes munkaidejében megtehette. Az igazságosság azt jelenti, mondja Arisztotelész, hogy az egyenlı dolgokat egyenlı, míg a nem egyenlı dolgokat nem egyenlı módon kezeljük. Ez a rendszer azért volt igazságtalan, mert a különbözı helyzető szereplıket egyenlı mércével mérte. Ma a helyzet egy kicsit bonyolultabb. Hiszen az elsı tudományos fokozat PhD megszerzése doktori iskolákban történik, s ezért a doktorandusz hallgatók esetében általában még nincs értelme az oktató és kutató megkülönböztetésnek. Bár megjegyzem, hogy az egyetemeken levı doktori iskolák elvégzése, legalábbis az állami ösztöndíjas hallgatók esetében jelentıs oktató munkával jár együtt, míg a kutató intézetekben található doktori iskolák esetében nyilvánvalóan nem kell a doktorandusz hallgatóknak oktatniuk. A 2 Például a már idézett vitaanyag szerint: Ha egy tanársegéd kétszer négy év alatt nem szerzi meg az adjunktusi kinevezéshez szükséges doktori fokozatot, nem alkalmas oktatónak, és nem maradhat a felsıoktatási intézményben. (15.o) 3

4 legmagasabb tudományos fokozatot továbbra is az akadémiai doktora (DSc) fokozat, amelynek megszerzése mind az egyetemi tanári, mind a tudományos tanácsadói kinevezés esetében szükséges vagy legalábbis erısen ajánlott. Az akadémia doktora megszerzéséhez minden tudományszakra pontosan meghatározott elıírások léteznek, s ez továbbra is teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, hogy valaki teljes munkaidıben végez kutatómunkát, vagy munkaidejének csak törtrészében. Sıt az oktatónak nemcsak azt kell teljesítenie, amit egy kutatónak, hanem az ı minısítésében megjelenek az oktatással kapcsolatos, amúgy egyre keményebb, elvárások is. 3 Tehát a jelenleg érvényben lévı rendszer nem biztosítja a kutatók és az oktatók elırehaladásának az esélyegyenlıségét. Ezt az igazságtalanságot Arisztotelész meghatározására utalva elvileg kétféleképp lehet felszámolni: a különbözıket egyenlısítjük, vagy a különbözıket különbözıképp mérjük. Az elıbbi azt jelenti, hogy a kutatók az oktatókkal megegyezı jelentıs oktatási kötelezettséget kapnak. Fontos érvek megfogalmazhatók azonban a jelenlegi duális rendszer mellett is. Egyrészt számos ha nem is az összes a kutató intézetekben olyan magas szintő tudás jött létre, amelyet a jelenlegi magyar feltételek mellett a felsıoktatás keretén belül nem lehetett volna létrehozni és fenntartani. Másrészt számos ha nem is az összes MTA kutató intézet mőködésének jelentıs részét külföldi forrásokból fedezi. Világos, hogy ezeknek a külföldi forrásoknak a bevonása egyrészt rendkívül hasznos általában a magyar tudományos élet szempontjából, másrészt pedig olyan plusz munkát jelent kutatók számára, amely párhuzamba állítható az oktatókra nehezedı oktatási teherrel. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy az esélyegyenlıtlenségbıl fakadó igazságtalanság még ebben a duális rendszerben is feloldható. Követhetnénk az angolszász modellt, ahol csak egy tudományos fokozat létezik a PhD. A doktorandusz hallgatók esetében viszonylag egyszerően megteremthetı az esélyegyenlıség, majd ezután eltérnének az elvárások az oktató és a kutató pályán elinduló fiatalokkal szemben. Ha azonban ez túl 3 Egy MTA akadémiai intézetben a kutatási feltételek (szakirodalom, kutatási berendezések, technikai személyzet stb.) általában sokkal jobbak, mint egy felsıoktatási intézményben. maradjunk csak a kutatásra fordítható munkaidı kérdésénél. Az oktatóktól elvárják, hogy az MTA doktori fokozat megszerzése elıtt habilitáljanak. Egy oktató esetében a DSc fokozat megszerzése nem elég, hanem egyéb az oktatással összefüggı tényezıket is megkövetelnek az egyetemi tanári kinevezéshez [lásd: Magyar Akkreditációs Bizottság 2007/10/11-es számú határozata az egyetemi tanári kinevezések 250 pontos kritériumrendszerérıl < Ezzel szemben a kutatók esetében a DSc fokozatot szinte automatikusan követi a tudományos tanácsadói kinevezés. 4

5 radikális változtatás lenne a jelenlegi rendszerhez képest, akkor alkalmazzuk a német megoldást, ahol az oktatók számára a legmagasabb státusz vagyis az egyetemi tanár kinevezésének az elıfeltétele lenne a habilitáció, ahogy azt a vitairat is progresszíven megfogalmazza (41.o. 6. számú melléklet). 4 A jelenlegi rendszer, amely a felsıoktatásban dolgozó oktatókkal szemben egy háromfokozatú (PhD, habilitáció, MSc) minısítı rendszert ír elı olyan negatív hungarikum, amelyet gyorsan meg kellene szüntetni. Ráadásul teljesen felesleges az oktatók amúgy is korlátozott kutatóidejét három értekezés jobb esetben könyv elkészítésére pocsékolni. Ugyanis a többnyire 5 példányban elkészült értekezések publicitása nagyon korlátozott, másrészt ma már a tudományos élet középpontjában nem a könyv, hanem a tanulmány áll. Tehát ez a háromfokozatú rendszer a valódi tudományos munka szempontjából is abszurd. Írásommal csak arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy az 1950-es évektıl kezdve létezik egy alapvetı esélyegyenlıtlenség a tudományos dolgozók két csoportjának az oktatóknak és a kutatóknak a tudományos elırelépési lehetıségében, és ezt az igazságtalanságot a jelenlegi és folyamatosan növekvı oktatási terhek mellett már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Jó lenne, ha erre a problémára az új felsıoktatási törvény valamilyen a gyakorlatban is érvényesülı választ találna. 4 Jelenleg ezt az irányelvet a belsı egyetemi szabályzat felülírhatja és szigoríthatja, ezt azonban megakadályozná ennek a megoldásnak a felsıoktatási törvényben való rögzítése. Persze ebben az esetben a különbözı doktori iskolákban mőködı habilitációs követelményeket kellene egy színvonalra hozni. Ezzel párhuzamosan a kutatók esetében a legmagasabb státusz elérésének továbbra is az MTA doktori fokozat megszerzése lenne a szükséges elıfeltétele. 5

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Doktori Szabályzata. Budapest

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Doktori Szabályzata. Budapest EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Doktori Szabályzata Budapest 2005 Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Doktori Szabályzat (KDSZ) 2/35.oldal 1. A Természettudományi

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő

Szent István Egyetem Gödöllő Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 4. sz. melléklete AZ EGYETEM FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE 2009. szeptember TARTALOMJEGYZÉK Első rész... 5

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK. Doktori SZABÁLYZATA PÉCS

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK. Doktori SZABÁLYZATA PÉCS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK Doktori SZABÁLYZATA PÉCS 2004 2 TARTALOM 1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 1. A doktori fokozatszerzésről általában... 2. A PhD fokozat megszerzésének

Részletesebben

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT. mesterképzés (MA, MSc) levelező. Bölcsészettudományi Kar

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT. mesterképzés (MA, MSc) levelező. Bölcsészettudományi Kar Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT angoltanár, franciatanár, latintanár,

Részletesebben

I. A Doktori iskola megnevezése: Politikatudományi Doktori Iskola. A képzésért felelős kar megnevezése: Állam- és Jogtudományi Kar

I. A Doktori iskola megnevezése: Politikatudományi Doktori Iskola. A képzésért felelős kar megnevezése: Állam- és Jogtudományi Kar I. A Doktori iskola megnevezése: Politikatudományi Doktori Iskola Tudományág: Politikatudomány Képzési forma: doktori (PhD) képzés Képzési cél: tudományos fokozat szerzésére felkészítés, felsőoktatási

Részletesebben

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK 2005. ÉVI JELENTÉSE Jel2005.rtf A kiadványt összeállította

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és m

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és m A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és működési szabályzata (ÁOK Doktori Szabályzat) PÉCS 2015 2

Részletesebben

Az Informatikai Intézet működési rendje. 1. Az intézet

Az Informatikai Intézet működési rendje. 1. Az intézet Az Informatikai Intézet működési rendje 1. Az intézet Nftv. 108. 11. intézet: több tanszék tevékenységét összefogó vagy több tanszék feladatait ellátó szervezeti egység, SZTE SZMSZ V.37. Az intézet a kar

Részletesebben

jellemezhető csoportot; továbbá azt, hogy az értékorientációk összefüggnek az egészségmagatartás mutatóival.

jellemezhető csoportot; továbbá azt, hogy az értékorientációk összefüggnek az egészségmagatartás mutatóival. Opponensi vélemény dr. Pikó Bettina: Fiatalok lelki egészsége és problémaviselkedése a rizikó- és protektív elmélet, a pozitív pszichológia és a társadalomlélektan tükrében című akadémiai doktori értekezéséről

Részletesebben

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőrzés területének, ezen belül elsősorban a képzési rendszernek a kutatására az EU finanszírozású Leonardo da Vinci

Részletesebben

NKE DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 TARTALOMJEGYZÉK

NKE DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 TARTALOMJEGYZÉK DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 NKE DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések... 4 1. A Doktori Szabályzat hatálya... 4 2. Szabályzói háttér... 4 3. Értelmező rendelkezések... 5 II. A

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. Kari Működési Szabályzat. 5. sz. melléklet

Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. Kari Működési Szabályzat. 5. sz. melléklet Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Kari Működési Szabályzat 5. sz. melléklet A minőségbiztosítás alapelvei és gyakorlata 1. A minőségbiztosítás szervezeti feltételei és eljárásai

Részletesebben

A vállalkozások tevékenységének komplex elemzése

A vállalkozások tevékenységének komplex elemzése Dr. Bíró Tibor Kresalek Péter Dr. Pucsek József Dr. Sztanó Imre A vállalkozások tevékenységének komplex elemzése Dr. Bíró Tibor Kresalek Péter Dr. Pucsek József Dr. Sztanó Imre A vállalkozások tevékenységének

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK)

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) Gyöngyös 2014. január 6. 1. FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSBEN MEGHIRDETÉSRE KERÜLŐ SZAKOK A képzési

Részletesebben

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉS ÜGYREND A BME VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KARÁN

KOLLÉGIUMI FELVÉTELI PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉS ÜGYREND A BME VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KARÁN KOLLÉGIUMI FELVÉTELI PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉS ÜGYREND A BME VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KARÁN 2015 / 2016. tanév tavaszi félév 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen ügyrend a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója.

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Kiskunmajsa Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2010. december 22-i ülésére. Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Az előterjesztés

Részletesebben

Érettségi vizsgatárgyak elemzése. 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ

Érettségi vizsgatárgyak elemzése. 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ Érettségi vizsgatárgyak elemzése 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ Láng György Budapest, 2014. január TARTALOM 1. A vizsgák tartalmi elemzése... 5 1.1. Az írásbeli feladatlapok szakmai jellemzői

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28. A PPKE JÁK Állam- és Jogtudományági Doktori Tanácsa figyelembe véve az alábbiakban foglalt

Részletesebben

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl TŐZSÉR Zoltán Debreceni Egyetem Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl Bevezetés Ebben az esettanulmányban a Partium történelmi régió magyar tannyelvű felsőoktatási intézményében

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.25. COM(2016) 289 final 2016/0152 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a területi alapú tartalomkorlátozás, illetve a vevő állampolgársága, a belső

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata " NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 244/2011.(XII.15.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról A Közgyűlés az előterjesztést

Részletesebben

KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR

KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR AKKREDITÁCIÓS JELENTÉSE A MAB plénuma által felkért kari látogató bizottság: Fehér Irén CSc Mankovits Tamás DOSz képviselete Bábosik István

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KAPOSVÁRI EGYETEM

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KAPOSVÁRI EGYETEM DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KAPOSVÁRI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Doktori Iskola vezetője: DR. KEREKES SÁNDOR MTA doktora Témavezető: DR. BERTALAN

Részletesebben

Módosítási javaslatok a Munka Törvénykönyvéhez az ILO javaslatai alapján

Módosítási javaslatok a Munka Törvénykönyvéhez az ILO javaslatai alapján Módosítási javaslatok a Munka Törvénykönyvéhez az ILO javaslatai alapján ÁLTALÁNOS MEGJEGYEZÉSEK AZ ILO ÉSZREVÉTELEKBEN 1. Az ILO megjegyzi, hogy az ILO észrevételek hiánya a Memorandumban nem említett

Részletesebben

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július. Budapest, 2002. április

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július. Budapest, 2002. április Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július Budapest, 2002. április Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András TÁRKI

Részletesebben

6. számú függelék A DOKTORI KÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (A DOKTORI SZABÁLYZAT 6. SZÁMÚ FÜGGELÉKE)

6. számú függelék A DOKTORI KÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (A DOKTORI SZABÁLYZAT 6. SZÁMÚ FÜGGELÉKE) 6. számú függelék A DOKTORI KÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (A DOKTORI SZABÁLYZAT 6. SZÁMÚ FÜGGELÉKE) BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK A SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. (1) A jelen Szabályzat hatálya kiterjed: a Liszt

Részletesebben

Tanácsadási terület:

Tanácsadási terület: Tanácsadási terület: Az önkormányzati feladatok átalakulásával kapcsolatban a polgármesteri hivatalok és a települések intézményei, jelentősebb foglalkoztatói humán erőforrás kapacitásgazdálkodásának,

Részletesebben

A controlling integrálódása az oktatási szférában

A controlling integrálódása az oktatási szférában Dr. Tóth Antal - Dr. Zéman Zoltán A controlling integrálódása az oktatási szférában 1. CONTROLLING ALKALMAZÁSA A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKNÉL A controlling hasznossága mindaddig nem fog érvényre jutni

Részletesebben

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Tanulmány Pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének alakulása Gazdálkodók szakképző iskolát végzettek, felsőfokú

Részletesebben

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Budapest, 2011. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az eljárás megindítása, előzmények Sajtóhírekből értesültem arról, hogy az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai képzése

Részletesebben

CIB Otthonteremtı Hitel

CIB Otthonteremtı Hitel CIB Otthonteremtı Hitel A CIB Bank Zrt. jelzáloghitel konstrukciója A CIB Otthonteremtı Hitellel Ön kedvezı hitelkamat mellett vásárolhat Magyarország területén forgalomképes használt és új lakást, lakóingatlant

Részletesebben

Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014.

Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. 247 Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. Élénk szakmai vita bontakozott ki az elmúlt két három esztendőben a modern

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

A Rendeletet a Bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokra vonatkozóan 2013. december 31-ig lehet alkalmazni.

A Rendeletet a Bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokra vonatkozóan 2013. december 31-ig lehet alkalmazni. Útmutató a saját munkavállalók részére szervezett képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásáról szóló 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelet alkalmazásáról A Rendelet a kihirdetését

Részletesebben

FHB OTTHONTEREMTŐ KAMATTÁMOGATOTT HITEL TERMÉKPARAMÉTEREK

FHB OTTHONTEREMTŐ KAMATTÁMOGATOTT HITEL TERMÉKPARAMÉTEREK FHB OTTHONTEREMTŐ KAMATTÁMOGATOTT HITEL Jelen termékismertető az FHB Jelzálogbank Nyrt. (a továbbiakban: Bank) által, a 341/2011. (XII.29.) Korm. rendelet szerint nyújtott FHB Otthonteremtő Kamattámogatott

Részletesebben

Ajánlások a doktori (PhD) képzés kreditrendszerű szabályozásához

Ajánlások a doktori (PhD) képzés kreditrendszerű szabályozásához Ajánlások a doktori (PhD) képzés kreditrendszerű szabályozásához Országos Kredittanács Budapest, 2004. március Előszó Az érvényes kormányrendelet szerint a felsőoktatási intézményeknek 2003. szeptember

Részletesebben

Nyugati szórvány BI előkészítő 2016/2017 PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Nyugati szórvány BI előkészítő 2016/2017 PÁLYÁZATI KIÍRÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Balassi Intézet pályázatot hirdet - szlovén állampolgárságú, vagy - valamely más külföldi (Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna kivételével) ország állampolgárságával

Részletesebben

GAZDASÁGON BELÜLI VÍZTAKARÉKOS ÖNTÖZÉSI RENDSZER KIÉPÍTÉSE TELEKGERENDÁSON 17 HEKTÁR TERÜLETEN. AVOP 1.1.5 Projekt Esettanulmány

GAZDASÁGON BELÜLI VÍZTAKARÉKOS ÖNTÖZÉSI RENDSZER KIÉPÍTÉSE TELEKGERENDÁSON 17 HEKTÁR TERÜLETEN. AVOP 1.1.5 Projekt Esettanulmány ESETTANULMÁNY/AVOP 1.1.5 Öntözési beruházások támogatása GAZDASÁGON BELÜLI VÍZTAKARÉKOS ÖNTÖZÉSI RENDSZER KIÉPÍTÉSE TELEKGERENDÁSON 17 HEKTÁR TERÜLETEN AVOP 1.1.5 Projekt Esettanulmány Készült: 2006. november

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI JOG Különös rész..kiadó 2008. 1 KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. Különös Rész Szerkesztette: DR. NYITRAI PÉTER TANSZÉKVEZETŐ, EGYETEMI DOCENS Szerzők: DR. CZÉKMANN ZSOLT TANÁRSEGÉD

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS. Dr. Csorba Péter Dr. Pusztai Gabriella

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS. Dr. Csorba Péter Dr. Pusztai Gabriella Szakfelelős: A pedagógiaipszichológiai modul felelőse: Szakfelelősök: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Dr. Csorba

Részletesebben

Ingatlanvagyon értékelés

Ingatlanvagyon értékelés Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Ingatlanfejlesztı 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. Szakirányú Továbbképzési Szak Ingatlanvagyon értékelés 2. Számviteli alapok Szerzı: Harnos László

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésére 2014. május 6. A Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszámolója az Akadémia 2013. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Nagy-István Ildikó

Részletesebben

A kiválasztási kritériumokat tartalmazó tanulmány és az online kérdőív kialakítása

A kiválasztási kritériumokat tartalmazó tanulmány és az online kérdőív kialakítása A mesterpedagógusi és kutatótanári fokozatokba sorolható pedagógusok pedagógiai innovációs tevékenységeinek elemzése, javaslat a pilotban részt vevők körére (T-TUDOK) A kutatási/fejlesztési feladat A T-Tudok

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre 1. Általános információk, rendezők A rendezvény szervezője: Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált

Részletesebben

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV Testnevelési Egyetem Doktori Iskola 2014. 1 1. A Testnevelési Egyetem Doktori Iskolája A Testnevelési Egyetem Doktori Iskolája kiemelkedő professzorok, kutató-személyiségek körül

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre 1. Általános információk, rendezők A rendezvény szervezői: Pécsi Tudományegyetem Általános

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 832/2011. 33. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Oktatói önéletrajz. Dr. Tasnádi Attila. Karrier. egyetemi tanár. Közgazdaságtudományi Kar Matematika Tanszék. Felsőfokú végzettségek:

Oktatói önéletrajz. Dr. Tasnádi Attila. Karrier. egyetemi tanár. Közgazdaságtudományi Kar Matematika Tanszék. Felsőfokú végzettségek: Dr. Tasnádi Attila egyetemi tanár Közgazdaságtudományi Kar Matematika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, közgazdász 1990-1994 Eötvös Loránd Tudományegyetem,

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Stratégiája

A Debreceni Egyetem Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Stratégiája A Debreceni Egyetem Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Stratégiája Debrecen, 2011. 0 Tartalomjegyzék 1. A K+F+I STRATÉGIA ALAPELVEI... 2 1.1. Kiindulási pont...2 1.2. Alapkutatás, fókuszterületek,kiválóság

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG. Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG. Elnök 1 Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/545/13/2013. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (, a továbbiakban: hatóság) a kérelmező kérelmére az eljárás alá vonttal szemben a fenti ügyszámon folytatott

Részletesebben

Dr. Ábrahám István * A BOLOGNAI FOLYAMAT ÉS A TANKÖNYVEK

Dr. Ábrahám István * A BOLOGNAI FOLYAMAT ÉS A TANKÖNYVEK Dr. Ábrahám István * A BOLOGNAI FOLYAMAT ÉS A TANKÖNYVEK A fels oktatásban legalapvet bb változás az elmúlt id szakban a hallgatói létszámok területén történt: az utóbbi néhány évben, évtizedben mintegy

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete A HALLGATÓI JUTTATÁSOK ÉS TÉRÍTÉSEK SZABÁLYZATA 2015. Október Bevezetés

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 815 végleges 2010/0395 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról HU HU

Részletesebben

Regressziószámítás alkalmazása kistérségi adatokon

Regressziószámítás alkalmazása kistérségi adatokon Lengyel I. Lukovics M. (szerk.) 2008: Kérdıjelek a régiók gazdasági fejlıdésében. JATEPress, Szeged, 264-287. o. Regressziószámítás alkalmazása kistérségi adatokon Szakálné Kanó Izabella 1 A lokális térségek

Részletesebben

2) A közbeszerzési eljárás fajtája (tárgyalásos és gyorsított eljárás esetén annak indokolása)

2) A közbeszerzési eljárás fajtája (tárgyalásos és gyorsított eljárás esetén annak indokolása) AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásban 1) Az ajánlatkérő neve, címe,

Részletesebben

Új elemek a közigazgatási hatósági eljárásban

Új elemek a közigazgatási hatósági eljárásban Dr. Boros A nita PhD L.LM egyetemi docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Általános Közigazgatási Jogi Intézet Új elemek a közigazgatási hatósági eljárásban 74 1. Új eljárásként

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 979

MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 979 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 979 Az emberi erõforrások minisztere 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelete a tanári felkészítés közös követelményeirõl és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeirõl

Részletesebben

Függelék: A szakmagyakorlási tevékenységek engedélyezésének és bejelentésének eljárási rendje

Függelék: A szakmagyakorlási tevékenységek engedélyezésének és bejelentésének eljárási rendje Függelék: A szakmagyakorlási tevékenységek engedélyezésének és bejelentésének eljárási rendje Tartalom I. FEJEZET... 4 Általános rendelkezések... 4 A Szabályzat hatálya... 4 Engedélyhez vagy bejelentéshez

Részletesebben

KONCEPCIÓ a szakképzési rendszer átalakítására, a gazdasági igényekkel való összehangolására

KONCEPCIÓ a szakképzési rendszer átalakítására, a gazdasági igényekkel való összehangolására NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály KONCEPCIÓ a szakképzési rendszer átalakítására, a gazdasági igényekkel való összehangolására

Részletesebben

TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET. Kockázatokkal és tıkemegfeleléssel kapcsolatos nyilvánosságra hozatali követelmények. 2011. év

TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET. Kockázatokkal és tıkemegfeleléssel kapcsolatos nyilvánosságra hozatali követelmények. 2011. év TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET Kockázatokkal és tıkemegfeleléssel kapcsolatos nyilvánosságra hozatali követelmények év A Téti Takarékszövetkezet A hitelintézetekrıl és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. 2 ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (Jelen szabályzatot a Szenátus 104/2015. (IX.16.) sz. határozatával elfogadta)

Részletesebben

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november 1 Tartalom 1. A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához való illeszkedése...3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság

Részletesebben

Siker és továbbtanulás? Diplomaszerzés a siker kulcsa?

Siker és továbbtanulás? Diplomaszerzés a siker kulcsa? Siker és továbbtanulás? Egy országos reprezentatív kutatás adatainak elemzése Dombi Annamária Jelen kutatás fókuszában a fi atal, továbbtanulásban érintett felnőttek siker hívószóra adott szóasszociációinak

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT. D e b r e c e n 2008. Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete

DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT. D e b r e c e n 2008. Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT D e b r e c e n 2008 Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET: Jogszabályi háttér... 5 II. FEJEZET: Meghatározások...

Részletesebben

MELLÉKLET. Iránymutatás

MELLÉKLET. Iránymutatás HU MELLÉKLET Iránymutatás az Unió által megosztott irányítás keretében finanszírozott kiadásokra vonatkozóan a közbeszerzési szabályok megsértése esetén végrehajtandó pénzügyi korrekciók megállapításáról

Részletesebben

Az ELTE TTK Kémiai Doktori Iskola Müködési Szabályzata. Eötvös Loránd Tudományegyetem

Az ELTE TTK Kémiai Doktori Iskola Müködési Szabályzata. Eötvös Loránd Tudományegyetem Az ELTE TTK Kémiai Doktori Iskola Müködési Szabályzata a) A doktori iskola neve: ELTE Kémia Doktori Iskola Tudományterülete: természettudomány Tudományága: kémiai tudományok Kutatási területe. A kémia

Részletesebben

Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás

Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy a bűnözés és a vándorlás kapcsolatát, annak lehetséges megközelítési módjait elméletileg és módszertanilag

Részletesebben

Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu. Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar

Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu. Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 1782. augusztus 30-án kelt, II. József által aláírt alapító

Részletesebben

Vasúti infrastruktúragazdálkodás kontrolling bázisú döntéselőkészítő rendszerek alkalmazásával

Vasúti infrastruktúragazdálkodás kontrolling bázisú döntéselőkészítő rendszerek alkalmazásával Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Vasúti infrastruktúragazdálkodás kontrolling bázisú döntéselőkészítő

Részletesebben

Felhívás észrevételek benyújtására az állami támogatások kérdéskörében a Bizottság általános csoportmentességi rendelettervezetére vonatkozóan

Felhívás észrevételek benyújtására az állami támogatások kérdéskörében a Bizottság általános csoportmentességi rendelettervezetére vonatkozóan C 210/14 Felhívás észrevételek benyújtására az állami támogatások kérdéskörében a Bizottság általános csoportmentességi rendelettervezetére vonatkozóan (2007/C 210/10) Az érdekelt felek észrevételeiket

Részletesebben

A MAGYAR FELSŐOKTATÁS SZABÁLYOZÁSÁNAK STRATÉGIAI MEGALAPOZÁSA

A MAGYAR FELSŐOKTATÁS SZABÁLYOZÁSÁNAK STRATÉGIAI MEGALAPOZÁSA A MAGYAR FELSŐOKTATÁS SZABÁLYOZÁSÁNAK STRATÉGIAI MEGALAPOZÁSA Az FTT stratégiai ajánlása a felsőoktatás törvényi szabályozásának előkészítéséhez Vezetői összefoglaló F T T A Felsőoktatási és Tudományos

Részletesebben

Költségvetési szabályzat

Költségvetési szabályzat Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Költségvetési szabályzat Az Építészmérnöki Kar költségvetése a kar alapvető gazdálkodási döntéseit tartalmazza. Célja a várható bevételek

Részletesebben

DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY

DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY 1 A Doktoranduszok Országos Szövetsége a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) 63. (2) bekezdése értelmében a felsőoktatási

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet 1.4

Részletesebben

A növénytermesztési technológiák élelmiszerbiztonsági kérdései. 2014. július 9.

A növénytermesztési technológiák élelmiszerbiztonsági kérdései. 2014. július 9. A növénytermesztési technológiák élelmiszerbiztonsági kérdései 2014. július 9. 2 Készült a TÁMOP-4.1.1.C- 12/1/KONV-2012-0014: Élelmiszerbiztonság és gasztronómia vonatkozású egyetemi együttműködés, DE-SZTE-EKF-NYME

Részletesebben

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak ÉRTÉKTEREMTŐ FOLYAM ATOK MENEDZSMENTJE II. RENDSZEREK ÉS FOLYAMATOK TARTALOMJEGYZÉK 1 Rendszer alapok 1.1 Alapfogalmak 1.2 A rendszerek csoportosítása 1.3 Rendszerek működése 1.4 Rendszerek leírása, modellezése,

Részletesebben

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II.

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II. Melyik gondolkodási mód elıtt áll történelmi lehetıség? I. Vértes András, a GKI (Gazdaságkutató Intézet) elnöke kedden (2010. június 29-én) Budapesten sajtótájékoztatót tartott, amelyen a kormány 29 pontos

Részletesebben

ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE ACTA JURIDICA ET PÖLITICA TOMUS XL. Fasciculus 1-26.

ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE ACTA JURIDICA ET PÖLITICA TOMUS XL. Fasciculus 1-26. ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE ACTA JURIDICA ET PÖLITICA TOMUS XL. Fasciculus 1-26. IN M E M Ó R I Á M DR. KOVÁCS ISTVÁN AKADÉMIKUS, EGYETEMI TANÁR SZEGED 1991 I í í KOVÁCS

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól

HASZNOS TUDNIVALÓK. a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól HASZNOS TUDNIVALÓK a 2016. január 1-től érvényes egyes fixösszegű ellátásokról, adó- és tb-törvények fontosabb változásairól A munkajog területén 2014 2015 2016 Minimálbér (Ft/hó) bruttó összege 101.500,-

Részletesebben

Általános statisztika II. Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László

Általános statisztika II. Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László Általános statisztika II Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László Általános statisztika II Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László Publication

Részletesebben

FIR-STAT FOGALOMTÁR (2014. december 1.)

FIR-STAT FOGALOMTÁR (2014. december 1.) FIR-STAT FOGALOMTÁR (2014. december 1.) Tartalomjegyzék Hallgatói adatkör... 4 Alapképzés... 4 Alaptámogatás... 4 Árva, félárva... 4 Bursa Hungarica ösztöndíj... 4 Családfenntartó... 5 Doktori fokozat

Részletesebben

III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2. Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat

III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2. Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2. Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2007. június 25-i ülésén, 60.aa/2006/07. számú határozatával támogatta a Hallgatói

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. RÉSZ FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER SOPRON 2010 TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 6 I. FEJEZET... 6 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 6 A foglalkoztatási

Részletesebben

Éghajlatvédelmi kerettörvény. tervezet. 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum

Éghajlatvédelmi kerettörvény. tervezet. 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum Éghajlatvédelmi kerettörvény tervezet 2010. évi törvény az éghajlat védelmérıl Preambulum Az Országgyőlés az éghajlatvédelmi kerettörvény elıkészítésérıl szóló 60/2009. (VI. 24.) OGY határozatnak megfelelıen;

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE. a Clean Sky 2 Közös Vállalkozásról. (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2013) 257 final} {SWD(2013) 258 final}

Javaslat A TANÁCS RENDELETE. a Clean Sky 2 Közös Vállalkozásról. (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2013) 257 final} {SWD(2013) 258 final} EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.7.10. COM(2013) 505 final 2013/0244 (NLE) C7-0255/13 Javaslat A TANÁCS RENDELETE a Clean Sky 2 Közös Vállalkozásról (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2013) 257 final} {SWD(2013)

Részletesebben

A pénztartozás szabályai. A pénztartozás fogalma, jogi természete A kamat A pénztartozás késedelmes teljesítésének következményei

A pénztartozás szabályai. A pénztartozás fogalma, jogi természete A kamat A pénztartozás késedelmes teljesítésének következményei A pénztartozás szabályai A pénztartozás fogalma, jogi természete A kamat A pénztartozás késedelmes teljesítésének következményei A pénztartozás fogalmáról a pénztartozás tana igen nagy részben a pénzfélék

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztálya Szentes, Kossuth tér 6. Tel.: 63/510-339. megvalósítását segítő támogatásokról

Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztálya Szentes, Kossuth tér 6. Tel.: 63/510-339. megvalósítását segítő támogatásokról Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztálya Szentes, Kossuth tér 6. Tel.: 63/510-339 Iktatószám: I-8214-2/2011. Tárgy: Rendelet-tervezet a lakhatás megvalósítását segítő támogatásokról Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem Immateriális javak a számviteli gyakorlatban A szerző a SZAKma 2012. novemberi számában a szellemi tőkével kapcsolatos hazai

Részletesebben

MONITORING TÁJÉKOZTATÓ 2014-2020 KÖZÖTTI PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN

MONITORING TÁJÉKOZTATÓ 2014-2020 KÖZÖTTI PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN MONITORING TÁJÉKOZTATÓ 2014-2020 KÖZÖTTI PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) KERETÉBEN TÁMOGATOTT PROJEKTEK FENNTARTÁSI IDŐSZAKBAN FELMERÜLŐ KÖTELEZETTSÉGEIRE

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet:

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Az EGT/ Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében a magyar környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek támogatása, a Második Nemzeti Környezetvédelmi Program

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2010. december 16-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2010. december 16-i ülésére Tárgy: Békés Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: valamennyi bizottság Sorszám: III/1. Döntéshozatal módja: Minősített

Részletesebben

INTÉZMÉNYI AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS JELENTÉSE (Második akkreditációs értékelés)

INTÉZMÉNYI AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS JELENTÉSE (Második akkreditációs értékelés) INTÉZMÉNYI AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS JELENTÉSE (Második akkreditációs értékelés) NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR ----------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.24. COM(2013) 330 final 2013/0171 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Portugáliának nyújtandó uniós pénzügyi támogatásról szóló 2011/344/EU végrehajtási

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZL EKEDÉSMÉRNÖ KI ÉS JÁRMŰMÉRNÖ KI KAR Járműmérnöki alapképzési (BSc) szak Budapest 2013 1. A felsőoktatási intézmény neve, címe; BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI

Részletesebben