A mőködıtıke-áramlás elméleti megközelítései és Németország mőködıtıke-kapcsolatai

Átírás

1 Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar A mőködıtıke-áramlás elméleti megközelítései és Németország mőködıtıke-kapcsolatai Készítette: Veszprémi Andrea Katalin Belsı konzulens: Dr. Láng Eszter egyetemi docens Külsı konzulens: Dr. Mustó István egyetemi magántanár Debrecen 2007.

2 Tartalomjegyzék I. Bevezetés...2. II. Általános megközelítések a külföldi tıkeáramlással kapcsolatban...4. II. 1. A külföldi mőködıtıke fogalma, típusai...4. II. 2. A nemzetközi vállalattól a transznacionális társaságig...8. II. 3. Elméletek a külföldi müködıtıke-befektetésekrıl II Dunning elmélete II Vernon életciklus-hipotézise II Ozawa fázis-modellje II. 4. A külföldi közvetlen befektetések fıbb okai II. 5. Egy ország tıkevonzó képessége III. A nagyobbtól a kisebb felé haladva a világ mőködıtıke-kapcsolatai III. 1. A kezdetekrıl III. 2. Az FDI-Triád III. 3. Legújabb tendenciák a világban IV. Az Európai Unió szerepe, helyzete IV. 1. Az EU tıkére vonatkozó szabályzórendszerének fejlıdése IV. 2. Külföldi mőködıtıke-beruházások az Európai Unióban IV Mőködıtıke állománya IV Mőködıtıke-áramlás V. Németország a világgazdaságban V. 1. Németország EU-n belüli helyzete mőködıtıke szempontjából V Közvetlen külföldi tıke fogadása az EU-ban V Európai mőködıtıkét fogadó országok V. 2. Német mőködıtıke-áramlás V. 3. Az országon belüli FDI eloszlás VI. Összegzés Irodalomjegyzék Mellékletek

3 I. Bevezetés A téma kiválasztása nemzetközi szakirányos hallgatóként nem volt nehéz, hiszen mind a globalizáció, a nemzetközi kapcsolatok, a világgazdasági erıközpontok, mind az Európai Unió tanulmányozása befolyásolta érdeklıdésemet. A mőködıtıke vizsgálatára azért esett a választásom, mert az elmúlt 100 év során a külkereskedelemmel szemben a nemzetközi tıkeáramlás egyre nagyobb súlyt kapott, ezért ennek tanulmányozásába kezdtem. A tıkeáramlás igen fontos eszköze lett az elmaradott, periférikus régiók, országok felzárkózásának. Fontosságát az a tény is alátámasztja, hogy a külkereskedelemnél, vagy a világ összes nemzeti jövedelménél kétszer gyorsabb ütemben nıtt az elmúlt 25 évben. Mindezt lehetıvé tette a világgazdaság erısödı globalizációja, a nemzetközi tıkemozgások deregulációja (akadályok lebontása), a mőszaki ismeretek és a tıke egyre szorosabb összefonódása és együtt áramlása. Ezeket a tendenciákat azonban már csak kis mértékben tudjuk befolyásolni, inkább csak megfigyelhetjük ıket, mert a globalizáció kiszélesedése, elsısorban az egyre nagyobb értékő külföldi mőködıtıke-áramlás a transznacionális vállalatok széles körő hálózatának kiépüléséhez vezettek. Ezek a vállalatok átszövik a világgazdaságot, és nem egy ország, hanem egy nemzetközi termelési rendszer keretei közé illeszkedve mőködnek. Németország világgazdasági szempontból jelentıs pozíciót tölt be: Európa legerısebb, legjelentısebb gazdasága, s a világon az USA és Japán mellett a harmadik helyet foglalja el. Mindemellett az ország Magyarország számára is nagy jelentıséggel bír. Egyik legfontosabb kereskedelmi partnerünk, s széleskörő gazdasági, kereskedelmi, tıke- és egyéb kapcsolatok kötik össze a két országot. Választásomat személyes ok is motiválta: a os tanév során Erasmus tanulmányi ösztöndíj keretében 6 hónapot töltöttem a saarbrückeni egyetemen. Az eltelt idı alatt betekintést nyerhettem a német társadalmi élet és kultúra egy részébe, és szerettem volna minél többet megtudni az országról, gazdasági vonatkozásban is. Fentieknek megfelelıen a dolgozatom szerkezeti felépítése nem bonyolult. A bevezetı utáni részben a mőködıtıke fogalmának magyarázata, valamint ezzel kapcsolatos elméletek, különbözı megközelítések, értelmezések találhatóak. Megismertetem az olvasóval az FDI áramlásának nagyon fontos szereplıit, a transznacionális vállalatokat

4 Ebben a fejezetben kaptak helyet ezeken kívül a közvetlen külföldi befektetések fı motivációi is, valamint az, hogy egy ország vagy régió hogyan képes hatni a beruházókra, milyen eszközökkel tudja vonzóvá tenni magát a külföldi tıke számára. A következı részek már nem elméleti jellegőek. A nagyobb egységtıl a kisebb felé haladva elıször a világban lévı FDI állomány valamint az közvetlen tıkeáramlás jellemzıirıl, tendenciájáról lesz szó, megemlítve a kezdeteket és részletezve a jelenlegi helyzetet. A következı fejezetben az Európai Uniót vizsgálom közvetlen külföldi tıke szempontjából, végül pedig Németország mőködıtıke kapcsolatairól: mind a német FDIról külföldön, mind az országba áramló közvetlen külföldi tıkérıl esik szó

5 II. Általános megközelítések a külföldi tıkeáramlással kapcsolatban II. 1. A külföldi mőködıtıke fogalma, típusai A mőködıtıke kifejezést elıször a 19. században Marx német közgazdász, filozófus használta. A tıkét tulajdon viszonyú szemléletbıl közelítette meg, ezért azt csak két részre osztotta: kölcsöntıkére és mőködıtıkére. Ez utóbbin nemcsak az FDI-t, hanem a portfolió beruházásokat is értette, nem különböztette meg ezt a két fajtát, hiszen az ı kutatásának szempontjából nem volt fontos. A mai szóhasználat és a szakirodalom egy részében azonban a mőködıtıke már csak a közvetlen külföldi beruházásokat, az FDI-t jelenti. Munkám során ez utóbbi értelmezést használtam. A nemzetközi tıkemozgásoknak alapvetıen két formáját különböztethetjük meg: tulajdonszerzéssel nem járó, a tulajdonszerzéssel járó tıkemozgások. Az elsı közé elsısorban a különbözı hitelek (kormányhitelek, nemzetközi szervezetek által nyújtott hitelek stb.), valamint vissza nem térítendı segélyek tartoznak. A másik csoportban ismét két fı formát különböztethetünk meg: a portfolió beruházásokat (portfolio investments), a külföldi közvetlen tıkeberuházásokat (foreign direct investments, FDIs), melyet mőködıtıke-beruházásoknak is szoktak nevezni. A portfolió beruházások esetén a beruházó külföldi állampapírokat vagy vállalatok által kibocsátott értékpapírokat vásárol. Ezek tisztán pénzügyi befektetést jelentenek, itt nem törekszenek a tıke irányításának, ellenırzésének megszerzésére. Például, ha egy beruházó külföldi vállalat által kibocsátott értékpapírt vásárol, de nem akar a vállalat vezetésében, ellenırzésében részt venni. (Szentes [1999]) A közvetlen külföldi beruházások esetén azonban a befektetı hosszú távban gondolkodik, a szerzett tulajdonjogát az illetı vállalatok feletti részleges vagy teljes kontroll megszerzése révén, a csupán pénzügyitıl eltérı, egyéb célokat is szeretne elérni. Ez az egyéb cél rendkívül sokféle lehet: új piacra való behatolás, új, kedvezıbb szállítói kapcsolatok kialakítása, hosszú távú árfolyam-ingadozások elleni védekezés, helyi olcsó - 4 -

6 munkaerı hasznosítása stb. Ilyenkor a beruházások valóságos úgynevezett reálberuházások, reáljavak megvásárlását jelentik (amely például lehet földterület, gyár, épület, berendezés, gép), melyeket a saját vállalkozásban fizikai tıkeként használja fel. Dolgozatom során én erre a közvetlen külföldi tıkebefektetésekre összpontosította figyelmem. Ezért a többitıl eltekintve, ezt a fajta tıkeáramlást igyekszem részletesen elemezni. Formájukat tekintve a mőködıtıke-áramlást négy csoportba sorolhatjuk: új vállalat alapítása külföldön, már meglévı külföldi vállalat részének vagy egészének megvásárlása (ellenırzést biztosító tulajdonrész szerzése), alaptıke-emelés vagy hitelezés az anyavállalat és a külföldi leányvállalata között, külföldi vállalat visszaforgatott profitja. A tulajdonos a tulajdoni részarányának megfelelı részesedése azokból a jövedelmekbıl, melyeket nem von ki osztalékként a leányvállalatától, vagy nem utal át befektetıinek, hanem újra befekteti külföldi leányvállalatánál. (Árva [1989] 9. o.) A kutatásom során ettıl eltérı számbavételi módszerekkel is találkoztam. Az UNCTAD az FDI csupán három komponensét különbözteti meg, a fent említett felsorolás elsı elemét kihagyja. Ez a számbavétel nettó szemlélető, ami azt jelenti, hogy lehet egy-egy érték negatív elıjelő is: beleszámít, mind a tıkenövelés és kivonás is, valamint a vállalaton belül nyújtott hitelek és törlesztésük egyenlege is. Az adatokat az UNCTAD több forrásból győjti, melyek lehetnek akár publikált és nem publikált hivatalos adatok is. Ilyen külsı források például a nemzeti bankok, hivatalos statisztikai hivatalok, és egyéb nemzeti hatóságok. Ezek mellett adataikat a nagyobb pontosság érdekében kiegészítik nemzetközi szervezetek (például az IMF, Világbank, OECD, ECLAC stb.) közvetlen külföldi tıkére vonatkozó számaival, valamint korrigálják ezeket a saját becsléseikkel. Ettıl eltérı az IMF és az OECD módszere is (egyeztetnek egymással, így kettejük besorolási módszere azonos). İk szintén csak három fı részt különböztetnek meg: A tulajdonosi részesedést, a visszaforgatott nyereséget valamint az egyéb befektetéseket, amelyek például a nyújtott és a törlesztett tulajdonosi hiteleket követelésekre és tartozásokra. Az elızı módszerrel ellentétben ez bruttó szemlélető: megbontja a közvetlen - 5 -

7 befektetéseket, és a tulajdonosi hiteleket is követelésekre és tartozásokra. Az IMF nagyrészt a nemzeti bankok adataira épít, nem korrigálja az adatokat saját módszertanával, csupán a hivatalos számokra épít. (Antalóczy Sass [2002]) Meg kell azonban jegyezni, hogy az ezekre vonatkozó statisztikai adatokat óvatosan kell kezelni. Napjainkban egyre inkább összefonódik a két fı beruházási forma. Például a portfolió beruházások egyik változata a részvényvásárlás is válhat könnyen közvetlen beruházássá, ha már egy mőködı vállalat részvényének nagy részét felvásárolják, és megszerzik ezzel a vállalat mőködése feletti irányítás és ellenırzés teljes vagy részleges jogát. (Inotai [1989]) Nehéz a statisztikai adatok pontosságában bízni egy másik ok miatt is: nagy eltérés mutatkozik az adatokban amiatt, hogy az országok hány százalék feletti tulajdonszerzésnél beszélnek FDI-ról, hogy figyelembe veszik-e a nyereség újrabefektetését, valamint az anyavállalat és leányvállalata közötti hitelezést. Tehát legfıbb probléma egy átfogó, világmérető mérési módszer hiánya. Ez a határ általában 10 és 40%-os tulajdonszerzési határ között mozog, amely nem mindig megfelelı. 10%-os tulajdonszerzés esetén sokszor elıfordul, hogy valójában csupán portfolió beruházás áll mögötte, mégis a mőködıtıke adatai közé sorolják. A legtöbb országban azonban 20% az a tulajdoni határ, mely már mőködıtıkének számít. Gyakori probléma a kivitt és a behozott tıke állományi adatainak különbözı megállapítási módszere. Nem minden ország közöl megfelelı adatot. Például hazánk esetében a tıkeáramlási adatok nem tartalmazzák a visszaforgatott profitot, ami pedig a mi tıkeáramlási helyzetünkben jelentıs szereppel bír. (Antalóczy Sas [2002]) Ezek tudatában nem csodálkoztam, amikor a munkám során többször más adatokat találtam ugyanarra, még akkor is, ha azokat olyan megbízható forrásokban néztem meg, mint az Európai Unió, OECD vagy az ENSZ kiadványai, tanulmányai. Árva László és Diczházi Bertalan elmélete szerint a típusait tekintve a mőködıtıke háromféle lehet: hagyományos gyarmati típusú, külkereskedelem teremtı, illetve külkereskedelem helyettesítı beruházás. (Árva Diczházi [1998]) - 6 -

8 A hagyományos gyarmati típusú beruházás a fejlett országokból a fejlıdı térségbe irányuló legrégibb mőködıtıke-beruházási forma. E beruházások általában csak egyetlen egzotikus termék (gyémánt, elefántcsont, kıolaj stb.) kitermelésére jönnek létre, minden további feldolgozásra a fejlett országokban kerül sor. Jellemzıje, hogy fıként a kitermelıiparba vagy a mezıgazdaságba irányul, a gazdaság egészétıl elszigetelt marad, vagyis nem indukál általános gazdasági fellendülést a beruházást fogadó országban. Amíg a gyarmati típusú beruházások kifejezetten a nyersanyagszerzésre (a fejlett országokból a fejlıdı országokba) irányulnak, addig a külkereskedelem helyettesítı mőködıtıke mindenekelıtt a piacszerzésre koncentrál, és jellegzetesen a fejlett országok, még pontosabban a fejlett térségek, nevezetesen Észak-Amerika, Európa és Japán között áramlik, s e beruházások célja valójában mindenekelıtt a piacszerzés. E piacszerzı beruházásokat elsısorban a többi fejlett ország által alkalmazott kereskedelmi korlátozások (vámok, kvóták) hívták életre. Ezen beruházások révén a beruházók igyekeznek megkerülni azokat a vám- vagy kvótajellegő, vagy egyéb korlátokat, amelyekkel a fejlett országok próbálják védelmezni hazai termelésüket. E külföldi beruházásokat éppen ezért külkereskedelem helyettesítı beruházásoknak is nevezik, hiszen általuk a külföldi vállalat tulajdonképpen ugyanazt akarja elérni, mint amit korábban exporttal sikertelenül igyekezett megvalósítani, vagyis meg kívánja hódítani a célország piacát. Az utolsó csoport a külkereskedelem teremtı beruházások tartoznak, melyek a fejlett országokból a fejlıdı országokba irányulnak. Alapvetı indoka az, hogy a fejlıdı térségekben a termelési tényezık költségei, mindenekelıtt a munkabérek, jóval alacsonyabbak, mint a fejlett országokban, továbbá jelentıs egyéb kedvezményekhez is hozzájuthatnak a befektetık. Ezen erıs vonzerı miatt a hetvenes évektıl kezdve mind nagyobb mértéket öltött a feldolgozóipari termelés fejlett országokból fejlıdı térségekbe történı kitelepítése, amelyet egy japán közgazdász tiszteletére sokan Kojima-típusú beruházásoknak, vagy másképpen külkereskedelem-teremtı beruházásoknak is neveznek. Valóban külkereskedelem-teremtésrıl van szó itt, mert a nagy nemzetközi vállalatok a kedvezı termelési tényezık miatt egyre nagyobb mértékben telepítik ki a termelésüket a fejlıdı országokba. De ezt elsısorban nem azért teszik, hogy a helyi piacot lefedjék termékeikkel (mint ahogy az a piacvásárló és a külkereskedelem helyettesítı beruházások esetében történik), hanem sokkal inkább azért, hogy a fejlıdı országokban olcsón megtermelt termékeket visszaszállítsák a fejlett térségbe, így hozzájárulnak a fogadó - 7 -

9 ország exportjának növekedéséhez. Ily módon bıvül a világ külkereskedelmi forgalma, erre utal ennek a típusnak az elnevezése is. Azonban a külkereskedelem teremtı beruházás esetén a célország általában fejletlen ipari gépek, berendezések és a technológia terén, ezért a beruházás elsı szakaszában jellemzıen nagymértékben emelkedik az import. Majd a termelés beindulásával az export jóval meghaladhatja az importot a fogadó országban, hozzájárulva a fejlıdı ország külkereskedelmi mérlegének javításához. A termeléskitelepítı beruházások maguk is két nagy alcsoportba oszthatók, és az alcsoportok nagyban eltérı hatást gyakorolnak a fogadó országok gazdaságára. A klasszikus Kojima-beruházások nyomán rendszerint egyre nagyobb lesz a hazai (fejlıdı országbeli) beszállítói arány a külföldre kitelepített termelésen belül, s ez igen fontos technológiatranszfer-hatást jelent. Emiatt jelentısen nı a foglalkoztatás nemcsak az újonnan létrehozott külföldi beruházások szektorában, hanem a beszállítói körben is. A termeléskitelepítı beruházások másik típusát a nem szervesen beilleszkedı átültetések jelentik. E beruházások jellemzıje, hogy ezek nem támaszkodnak helyi beszállítókra, hanem minden inputot a külföldön lévı anyavállalattól importálnak, és minden terméket az anyavállalatnak is szállítanak vissza. Ebben az esetben csak arról van szó, hogy például az olcsó munkabérek miatt egy vállalat egy részét mintegy kivágták és átültették egy másik országba, de ott az nem illeszkedett be szervesen a célország gazdaságába, hanem megmaradt elkülönült egységként. II. 2. A nemzetközi vállalattól a transznacionális társaságig A nemzetközi kereskedelmi szervezetektıl eltérıen a nemzetközi termelés szervezeti rendszere olyan vállalat-birodalmak kiépülésével megy végbe, amelyek rendkívül magas fokú önállósággal mőködnek. Voltaképpen a multinacionális, illetıleg transznacionális fogalomalkotás körüli vita is ezzel kapcsolatos: a nemzetközi, multinacionális, globális és transznacionális jelzıket sokszor egymással felváltva, szinonimaként használják. Ezek a jelzık bár nagymértékben átfedik egymást, de nem jelentik ugyanazt. A tökéletes tartalmi elkülönítésük szinte lehetetlen feladatnak látszik, azonban úgy gondolom érdemes e fogalmak értelmezésének pontosítására törekedni. Nemzetközi vállalatokról, illetve vállalkozásokról szorosabb értelemben akkor beszélünk, ha azokat legalább két állam, illetve több államhoz tartozó természetes és jogi személyek - 8 -

10 közös tulajdonként hozzák létre úgy, hogy a tulajdonhányadok és/vagy illetékességek többnyire szerzıdésben rögzített módon meghatározottak és elhatároltak maradnak. Multinacionálisnak tekintjük mindazokat a szervezeti, intézményi, vállalati képzıdményeket, amelyeken belül kettınél több állam illetve annak természetes vagy jogi személye szervesen összefonódott részvétele jellemzı, tehát részvényesei különbözı állampolgárságú tulajdonosok, a vállalati mőködésben viszont ez a tulajdonosi elkülönülés és az ahhoz kapcsolódó illetékességi elhatárolódás közvetlenül nem érvényesül, vagyis üzletpolitikája és irányítása egységes, és nyereségorientált.(szentes [1999]) Transznacionálisnak tekinthetı az a vállalat, illetve társaság, melynek mőködése (fıként leányvállalatai révén) egyszerre több nemzetgazdaságra terjed ki, üzletpolitikája pedig a vállalat összmőködésének eredményességére, globális optimalizálására törekszik, valamint elsısorban az anyagazdaságban lévı bázis-, illetve irányító csoport érdekei által meghatározott. (Csáki [2002]) Nem tekinthetıek azonban nemzetek feletti szervezeteknek, hiszen valamely államhoz való kötıdésük a fent említettek miatt aligha vonható kétségbe. Maga a fogalom, a név elsısorban az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) köszönhetı, az 1970-es években használták elıször. Transznacionalizálódáson értelemszerően az elıbbiekben felvázolt típusok fejlıdését, gyarapodását értjük. A tıke, munkaerı és más erıforrások nemzetközi transzferálása úgy, hogy egy vállalat kiemelkedik valamely ország keretei közül és elkezd terjeszkedni: más országok termelési, szolgáltatási, értékesítési rendszerének is részesévé válik. A 21. század fordulóján a világkereskedelmet erıteljes nemzetközi tıkeáramlás jellemzi. A külföldi mőködıtıke áramlása a transznacionális vállalatok (TNCs) széles körő hálózatának kiépüléséhez vezettek. Ezek a vállalatok átszövik a világgazdaságot, és egy nemzetközi termelési rendszer keretei közé illeszkedve mőködnek. A transznacionális vállalatok létrejöttével megváltozott az FDI nemzetközi regionális súlya. Míg a korábbi nemzetközi monopóliumok alapvetıen a fejlett és elmaradott ország közötti munkamegosztás révén jöttek létre (anyaországból az elmaradott országba irányuló közvetlen befektetések) addig a transznacionális vállalatok döntı többsége a piacilag, technológiailag, gazdaságpolitikailag fejlett, és egymással harmonizált feltételeket biztosító országok körén belül alakítja ki integrált rendszerüket

11 A transznacionális társaságok jövıjét, szerepét és üzletpolitikáját csak a világgazdasági változásokkal összefüggésben, illetve azok kölcsönhatásaiban célszerő vizsgálni, mivel ezek globális fejlıdését befolyásoló tényezık rendkívül sokrétőek. Helyzetük azonban igen kedvezı, különösen a technika globalizálódásának összekötı és versenydimenziójában, méreteik miatt pedig védekezni is jobban képesek, kevésbé sebezhetıek. Hálózatukban különösen lényeges kérdés a globalizáció és lokalizáció, hiszen a világgazdaság transznacionális integrálódása tovább erısödik. Emelkedik a fúziók száma, értékpapírpiacra gyakorolt hatásuk pedig igen jelentıs, hiszen a fúziók jelentıs része pénzügyi manıver. Látható tehát, hogy a világgazdaság egyre nagyobb mértékben válik függıvé a nemzetközi vállalatok rendszerétıl, hiszen a világkereskedelem és a tıkemozgások növekvı hányada vállalati kereteken keresztül megy végbe, és arra a helyi piacok csak közvetve hatnak. Egyes becslések szerint az ezredfordulón a világon körülbelül transznacionális anyavállalat mőködött, megközelítıleg leányvállalattal és legalább 30 millió alkalmazottal. Ezeknek a nemzetközi vállalatoknak a külföldön befektetett tıkéje milliárd dollárra tehetı, ami kétszerese az Amerikai Egyesült Államok egy évben megtermelt GDP-jének. 100 vállalat birtokolja az összes transznacionális társaság külföldön befektetett tıkéjének 15%-át és adja az értékesítésük, illetve a foglalkoztatásuk egyötödét. Tehát maguk a transznacionális vállalatok között is hatalmas koncentráció figyelhetı meg. A világ 100 legnagyobb vállalatának 90%-a az USA-hoz, az Európai Unióhoz vagy Japánhoz tartozik. Az 1. táblázat a CNN által készített felmérés alapján készült, mely 500-as listába rendezi jövedelem alapján a világ összes vállalatát. Ezt a besorolást minden évben elvégzik. Az elızı feltevést igazolja a táblázat is, hiszen az elsı 15 helyen nem szerepel más ország vállalata, csak fejlett országbeli. Az sem meglepı, hogy a rangsor alapján az elsı fejlıdı országból származó vállalat Kínában található: bár ez a táblázatban már nem szerepel, de a 23. helyen a Sinopec cég áll pekingi székhellyel. Az 500 vállalat közül Németország 35-öt tudhat magáénak, melyet jelentıs különbséggel csak USA és Japán elız meg. A felmérés szerint a legtöbb transznacionális vállalatnak helyt adó város Németországban München, az 500 legnagyobb jövedelmő cég közül hat választotta anyavállalatának székhelyéül a várost

12 1. táblázat: A 15 legnagyobb jövedelmő (nem pénzügyi) vállalat a világon 2006-ban rangsor vállalat anyaország jövedelem (milliárd dollár) 1 Exxon Mobil USA 339,9 2 Wal-Mart Stores USA 315,6 3 Royal Dutch Shell Hollandia 306,7 4 BP Nagy-Britannia 267,6 5 General Motors USA 192,6 6 Chevron USA 189,5 7 DaimlerChrysler Németország 186,1 8 Toyota Motor Japán 185,8 9 Ford Motor USA 177,2 10 ConocoPhillips USA 166,7 11 General Electric USA 157,1 12 Total Franciaország 152,4 13 ING Group Hollandia 138,2 14 Citigroup USA 131,0 15 AXA Franciaország 129,8 Forrás: letöltés ideje: március. 1. II. 3. Elméletek a külföldi mőködıtıke-befektetésekrıl Számos elmélet született az idık során, melyek a közvetlen külföldi befektetéseket igyekeznek magyarázni. Helyhiány miatt igyekeztem csak néhány olyat kiválasztani, mely szerintem mérföldkınek számított, s nagy szerepet játszott a további elméletek kialakítása során. Mint már említettem maga a fogalom sem számít réginek, így mindmáig nincs egyetértés abban, hogy létezik-e egyáltalán általános elmélete a témának. Ennek oka nem csak az, hogy a fejlıdı országokba irányuló külföldi mőködıtıke-beruházások meghatározó vonásai jelentısen mások, mint a fejlett országok közötti befektetéseké, hanem probléma volt, hogy ugyanazon viszonylatban sem tudtak az elméletek megfelelı magyarázattal szolgálni

13 II Dunning elmélete Dunning OLI paradigmája, mely 1977-ben látott napvilágot a mőködıtıke befektetésekre vonatkozó addigi elméletek összesítésének, egységbe foglalásának tekinthetı, hiszen a szerzı arra tett kísérletet, hogy a mőködıtıke-áramlás bizonyos vonásait legjobban magyarázó elméletek részeit egybeolvassza. Számos tényezınek együttes hatását vette figyelembe és elemezte a külföldi beruházásokat. Ennek a legfontosabb elemeit a tranzakciós költségek elméletébıl, az internalizációs elméletbıl és a stratégiai menedzsment megközelítésbıl merítette. Ez három csoportba győjti azokat a feltételeket, amelyek megléte egy vállalatot külföldi mőködıtıke beruházásra ösztönöz. Erre utal az elmélet elnevezése is az OLI tulajdonképpen egy mozaikszó: O, mint Ownership, L, mint Location, és I, mint Internalization. A motivációk mindegyike abból fakad, hogy egy terjeszkedni készülı vállalat a terjeszkedés elıtt és után egyaránt elınyöket birtokol azon gazdaság vállalataival szemben, ahová behatolni készül, valamint azon vállalatokkal szemben is, akik ezen a meghatározott piacon - a belépési korlátokat túl magasnak tartva csupán exporttal jelennek meg. 1. Tulajdonosi elınyök: Azok a termékek és termelési eljárások, amelyek a terjeszkedı vállalatnak sajátjai, és amelyek más vállalatoknak biztosan nincsenek, mert azok vagy jogi védelem alá esnek, vagy nem is lenne képes más cég ezeknek újratermelésére. Ez azt jelenti, hogy egyrészrıl materiális javak tartoznak ide, amelyek szabadalmi védelem alá esnek, másrészt immateriális javak, amelyek elegendı elınyt biztosíthatnak ahhoz, hogy ellentételezzék a külföldi termelés magas költségeit. A tulajdonosi elıny tehát már akkor egy vállalat birtokában van, amikor még nem is döntött arról, hogy külföldön beruházzon-e. 2. Lokációs, elhelyezkedési elınyök: Ezt a beruházást fogadó ország piaca nyújtja, tehát csak akkor áll egy vállalat rendelékezésére, ha a közvetlen mőködıtıke-befektetést már végrehajtotta. Például egy befektetés elınyös lehet a piac eléréséhez, ha az adott országba való beszállítás költségei nagyon magasak, ráadásul vámokkal vagy kvótákkal korlátozzák az áruk szabad mozgását, védik a hazai termelıket. Más szempontból elhelyezkedési

14 elınyöket biztosíthat a bıségesen rendelkezésre álló olcsó természeti és emberi erıforrásokhoz való hozzájutás lehetısége. A nem exportálható termékeknél, illetve szolgáltatásoknál a piac megszerzése jelenthet alapot a beruházásra. 3. Internalizációs elınyök: Egy meghatározott vállalat saját kifejlesztett termékeit, gyártási eljárását, újításait nem szívesen adja át más cég számára. A licenc átadással vagy közös vállalat alapításának lehetıségét méri össze az internalizációs elınyök kihasználásához szükséges fix beruházási költségekkel. Egy know-how, vagy gyártási eljárás átadásakor fel kell fednie ezek jellegzetességét ahhoz, hogy a megállapodás létrejöhessen. Egy ilyen megállapodásnál mindkét félnek jelentıs kockázatot kell vállalnia. Az átadónak azt, hogy lemásolják az eljárást, az átvevınek pedig a rendszer valódi használhatóságát és profittermelı képességét kellene látatlanul megbecsülnie. Ezek a járulékos kockázatok szerepe a vállalati döntésekben jelentısen befolyásolta az üzletek létrejöttét. Ezen elınyök jelentıségét mutatja az is, hogy a licence jellegő megállapodások volumene elenyészı a külföldi mőködıtıke beruházások mértékéhez képest, a legtöbb multinacionális vállalat a fent említett kockázatokat nem vállalja fel. (Oszlay [1999]) Az elsı elıny miatt még nem fog befektetni automatikusan a vállalat, hiszen ekkor még máshogy is ki tudja aknázni tulajdonosi elınyeit: például, ha a know how-t eladhatja, exportja növelésével, vagy licenceladással. Azonban ha megvan a második és a harmadik elıny is, akkor már biztosan terjeszkedni fog, tehát mind a három motivációnak jelentıs szerepe van. Ha azonban a vállalat birtokolja az O valamint az I elınyt, de a harmadik inkább a hazai országnak kedvez, akkor a hazai beruházást fogják megvalósítani az külföldi közvetlen beruházással szemben, és a külföldi piacokat inkább exporttal fogják ellátni. Ezért sokan úgy gondolják, hogy a harmadik, internalizációs elınynek van a legnagyobb szerepe a vállalatok döntése során. A következtetés Dunning feltételeibıl, hogy a befogadó országok a tıke-beruházási döntésekre csak korlátozott befolyást gyakorolhatnak, és annyit tehetnek, hogy kellıen vonzóvá teszik a hazai, nemzeti piacot. Ennek alapfeltétele a nemzetközi tıkeforgalom liberalizációja esetleg támogatása, valamint e mellé kedvezı üzleti környezet teremtése. Ezzel a témával a késıbbiekben még részletesebben foglalkozom, megemlítve azt is, melyek azok az országok, amelyek jelenleg a legjobb vonzással rendelkeznek

15 A három elıny alapján Behrman a beruházásokat, illetve beruházókat négy csoportba sorolta: a helyi erıforrásokat kiaknázó, a piacorientált, a hatékonyságnövelı és a stratégiai elınyöket érvényesítı beruházásokra. (Katona [2006]) 1. Helyi erıforrásokra építı külföldi befektetések (resource seeker) Az ilyen beruházó igyekszik kihasználni az egyes országok komparatív elınyét elsısorban az olcsó, könnyen hozzáférhetı termelési tényezık terén és így igyekszik a versenyképességét növelni Ilyen termelési tényezı lehet például nyersanyag, munkaerı, speciális ismeret, vagy technológia. Az ilyen befektetık termékei általában exportra kerülnek. 2. Piacorientált befektetések (market seeker) Ezek a befektetések a régió piacait kívánják ellátni, fı céljuk a fogadó ország és közvetlen környezetének ellátása saját termékeivel. Ezeket a beruházókat csoportokra bonthatjuk, és így öt körülményt alakíthatunk ki, melyek késztethetik ilyen jellegő befektetésre a vállalatokat: a) A vállalat fıbb szállítóinak és/vagy vevıinek követése. A befektetı oda ruház be, ahol a legfontosabb vevıi, illetve szállítói vannak, mennek. Ezzel nemcsak a folyamatos üzletmenetet biztosíthatja, hanem a piaci részesedését is növelheti. b) Költségek megtakarítása azáltal, hogy a helyi piacon termel és ugyanezeket, vagy a régióban lévı helyi piacokat látja el. c) Idesorolhatóak még a globális verseny nyomása miatt létesített beruházások is. A piacról való kiszorulás veszélye miatt, arra kényszerülhet a vállalat, hogy egy fontosnak tekintett piacon megjelenjen termékeivel. d) A termékek helyi igényekhez való igazítása, vagy speciális, csak azon a helyen rendelkezésre álló termelési tényezık felhasználása e) A fogadó ország hazai termelıket védı, diszkriminatív gazdaságpolitikai eszközeinek (amilyenek például a magas vámok, a behozatal adminisztratív megkötése, a helyi termelés preferálása különbözı támogatásokkal) kivédése. 3. Hatékonyságnövelı befektetések (efficiency seeker) Már létezı beruházások melyek általában helyi erıforrásokra támaszkodnak - racionalizálása, versenyképességének növelése, pótlólagos, kiegészítı befektetések

16 révén. 4. Stratégiai elınyöket érvényesítı befektetések (strategic asset and capability seeker) Ilyen befektetéseknél a vállalat külföldi cégeket vásárolnak meg általában saját hosszú távú stratégiai céljaik elérésére, fıleg azért, hogy nemzetközi versenyképességüket fenntartsák, növeljék. A befektetések fenti sorrendjérıl elmondható, hogy nagyjából idıbeli sorrendet is jelentenek. Az elsı két csoport jelenik meg elıször általában, ezek az elsı beruházások. A hatékonyságnövelı, illetve a stratégiai célt követı befektetések pedig inkább pótlólagos jellegőek. A nemzetközi mőködıtıke áramlásában az elmúlt évben inkább az utóbbiak térnyerése volt megfigyelhetı, elsısorban a fejlett országok túlsúlya miatt, mivel rájuk fıleg a hatékonyságnövelı és a stratégiai célt követı befektetések a jellemzıek. A nyolcvanas évek közepétıl elıtérbe kerültek a stratégiai befektetések, amikor a versenytársakkal minden piacon egyszerre indult meg a konkurenciaharc. (Antalóczy Sass [2000]) II Vernon életciklus-hipotézise A Vernon által 1966-ban megfogalmazott a mőködıtıke-kivitelt a termékciklussal összekapcsoló elmélet szerint, amint egy termék kezd elavulni, ahogy halad elıre az életciklusban, úgy kerül sor egyre inkább termelésének fejletlenebb, olcsóbb munkabérő országokba való kihelyezésére. (Simai [2000/a]) Ennek magyarázata az elmélet szerint az, hogy a verseny folyamatos innovációra készteti a vállalatokat. Az innováció azonban meghatározott piaci körülményeket igényel: például képzett munkaerıt, megfelelı, magas fogyasztói keresletet, a legújabb technológiákhoz való könnyő hozzáférést, állandó versenyhelyzetet követeli meg. Ezek együttesen a fejlett országokban vannak jelen. Az innovátor vállalat egy darabig monopol elınyöket élvez az új termékével kapcsolatban, így kizárólag a hazai piacra való termelése is gazdaságos, mert a határköltségeit meghaladó árat érvényesíthet. Késıbb a versenytársak felzárkózásával ugyanazon fogyasztói igényekre hoznak létre termékeket. Az innovációt véghezvivı számára a versenyelınye megtartásához költségeket kell csökkentenie, mert az árazásban versenytársai miatt már nem teljesen független. Mivel a termék termelése sokkal inkább standardizált jelleget ölt, már nem szükséges a legmagasabb képzettségő munkaerı

17 alkalmazása. Mivel a képzetlenebb munkaerı a fejlıdı országokban olcsón áll rendelkezésre a termelést kiszervezik a külföldi mőködıtıke beruházással létrehozott leányvállalathoz. Ebben a szituációban a befektetést nem az eltérı hozadékok indokolják, hanem a vállalat versenyelınyének biztosítása az adott termék piacán. A relatív tényezıköltségeknek megfelelıen születik döntés a termelés helyszínérıl. A tényezıköltségek pedig standardizált termékek esetén az ilyeneket komparatív elınnyel elıállító fejlıdı országok mellett szólnak. (Oszlay [1999], 10 o.) Ez az elmélet igaz magyarázza a fejlett országokból a fejlıdı országok felé áramló tıke bizonyos motivációit, de a fejlett országok közötti nagyarányú tıkeáramlásra nem szolgál megfelelı indokokkal. Így a közvetlen külföldi befektetéseknek csak egy csekély részét tárja fel. II Ozawa fázis-modellje Az elızı elméletek hiányosságait kívánja ez a modell megszőntetni. Ozawa elméletét 1992-ben Dunning elgondolásai ihlették. Állítása szerint a fejlett és fejlıdı államok között lezajló beruházások elsısorban termelési tényezık kihasználására irányulnak (eleinte nyersanyaghoz való hozzáférés miatt, utána pedig az olcsó munkaerı lehetısége miatt ruháznak be), míg a fejlett országok között a piackeresı FDI beruházás a jellemzı. A tényezıellátottság arányait vizsgálva láthatjuk, hogy fejlıdı országoknál, ahol a viszonylag fejletlen gazdasági szerkezet a jellemzı, az ország az elsıdleges termelési tényezıkben (elsısorban természeti erıforrásokban, valamint munkában) gazdag, ugyanakkor más termelési tényezıkben, tıkében illetve humán tıkében igen szegény. A komparatív elınyei tehát elsısorban az olcsó munkaerıben és olcsó erıforrásaiban vannak. A tıke ezeket a lehetıségeket igyekszik kihasználni. A gazdaság fejlıdése megindulhat, ha a kormányzat megfelelı stabil makrogazdasági politikát folytat, valamint export-orientált a külgazdasági stratégiája, és ennek eredményeképpen a szabad piac korlátozásait igyekszik minél jobban lebontani. Megfelelı feltételek mellett a beáramló FDI nı, az országban jelentıs szerkezetátalakulás kezdıdhet el, így a gazdaság hatékonyabban termelhet, versenyképesebb termékeket állíthatnak elı

18 1. ábra: A fejlıdés állomásai, a tényezıellátottság arányai és a komparatív elınyök változása Beáramló FDI Tényezı keresı Piac keresı Piac/technológia keresı Kiáramló FDI Alacsony költségő munkaerı keresı Kereskedelem támogató, erıforrás keresı Piac/technológia keresı, többletprofit befektetés Forrás: Ozawa (1992) Foreign Direct Investment and Economic Development. Transnational Corporations, Vol. 1. No. 1, p Az országban a bérek jó esetben a termelékenységnek megfelelı mértékben nınek, ez általában a megtakarítások növekedéséhez vezet. A társadalom szerkezete jelentısen változik, az embereknek növekvı jövedelmük miatt egyre nagyobb hányada tud magasabb szintő oktatásban részt venni, az egészségügy állapota is javul, ami tovább növeli a

19 termelékenységet. Ehhez, ha megfelelı kormányzati-fejlesztési program is kapcsolódik, akkor létrejöhet a tıkeigényesebb és képzettebb munkaerıt igénylı beruházások számára a megfelelı üzleti környezet. Egyre több olcsó munkaerıt igénylı alacsonyabb hozzáadott értéket termelı egység kerül külföldre, mivel drágul az itteni munkaerı. Egyrészt az eddig itt termelı cégek hagyják el az országot, másrészt a hazai befektetık is ebben az irányban fektetnek be a környezı országokban. Helyettük otthon egyre fejlettebb technológiai, illetve egyre magasabb személyi képzettséget igénylı iparágban mőködı vállalatok települnek az országba. (Ozawa [1992]) II. 4. A külföldi közvetlen befektetések fıbb okai A külföldi beruházások indítékai rendkívül összetettek és komplex szerkezetőek, lehetetlen feladatnak tőnik megmagyarázni, csupán úgy, ha bizonyos elıfeltételezéseket alkalmazunk. Ebbıl az is következik, hogy az ezen vállalatokhoz való viszony, a velük való együttmőködés gyakorlati, gazdaságpolitikai problémái is sokkal összetettebb, mint az elsı látásra tőnik, s általában ahogyan azt feltételezik. A befektetık motivációi jellemzıen kapcsolódhatnak: A termelési vertikum energia-és nyersanyagbázisához A munkaerı alkalmazásához A termelés technológiai bázisához Magának a terméknek az életciklusához A termelés méreteihez, illetve méretgazdaságosságához A vállalati tevékenység finanszírozási bázisához Az értékesítés mozzanatához A vállalati tevékenység információs bázisához Az irányítási és ellenırzési mechanizmushoz. A II. 3. fejezetben már szó volt részletesen Dunning elméletérıl, mely csoportba foglalja a befektetık fı formáit, valamint az ı fı motivációikat. Úgy gondolom ezt itt is meg kell említeni, mert szorosan kapcsolódik a fejezet témájához. A 2. táblázat ezt tartalmazza röviden összefoglalva

20 2. táblázat: A befektetık típusai és motivációi Dunning szerint Befektetı típusa Piacorientált Erıforrás-orientált Hatékonyságorientált Fıbb motivációk A piac és az egy fıre jutó jövedelem nagysága A piac növekedési üteme, növekedési potenciálja Piaci szerkezet Fogyasztói preferenciák Piacokhoz való hozzáférés Nyersanyag-ellátottság Alacsony képzettségő, olcsó munkaerı mennyisége Képzett munkaerı minısége, mennyisége Infrastruktúra (közlekedés, repterek, energia, telekommunikáció, utak) Erıforrások költségei kiegészítve a munkaerı termelékenységével Egyéb input költségek Egyéb intermedier termékek költsége Regionális intézményben való tagság, mely elısegítheti vállalati hálózatok létrejöttét Forrás: UNCTAD [1998] Általánosságban azonban elmondható, hogy a mőködıtıke-beruházások legfıbb indítéka a magas hozadék reménye, valamint a kockázat megosztása. Ezen kívül természetesen számos más oka is van annak, hogy miért választják ezt a beruházási formát, hiszen, ha csak e két motiváció lenne, akkor feltehetnénk a kérdés, hogy miért nem csak a portfolióváltozatot választják a beruházók. Ezzel elkerülhetnék az idegen környezet miatti hátrányokat a helyi versenytársakkal szemben. E kettın kívül, de ezekkel szoros összefüggésben indíték lehet a vállalat összvagyonának növelése, piacok szerzése, bıvítése, vagy megtartása. Ezen beruházások nagy részét nagyvállalatok, részvénytársaságok valamint multinacionális cégek végzik, rendszerint nem egy, hanem több célországba, s össztıkéjük csak bizonyos részét és nem egészét ruházzák be. Ezeknek az beruházásoknak fı célja természetesen ennek a résztıke hozamának maximalizálása vagy még inkább az anyavállalat aggregált nyereségének lehetséges növelése

21 Szentes [1999] szerint a motivációk röviden 3 fı csoportba sorolhatóak: Valamilyen specifikus elınyök megszerzése Például: országspecifikus elınyök, kockázat megosztása Már meglévı elınyök kihasználás, kisajátítása, megırzése, monopolizálása Például: piaci struktúra kihasználása, monopolizálható termék vagy technológia bevezetési új piacra Bizonyos hátrányok leküzdése Például: hiányzó nyersanyag szerzése miatt, másutt már meglévı korszerőbb technológia, szervezési ismeretek, marketingismeretek szerzése II. 5. Egy ország tıkevonzó képessége A vállalatok miután eldöntötték, hogy külföldi közvetlen beruházást visznek végbe, döntenek arról is, hogy melyik országot, régiót válasszák célul. Ezért nagyon fontos az ország számára, hogy milyen tıkevonzó képességgel rendelkeznek. Az országok maguk is sokat tehetnek azért, hogy ıket válasszák a cégek. Az állami ösztönzık azok a gazdaságpolitikai elemek, melyeknek az a legfıbb célja, hogy az országba érkezı beruházások megtérülését javítsák úgy, hogy a beruházással kapcsolatos költségeket vagy a kockázatot, esetleg mindkettıt csökkentik. Ezek az ösztönzıket különbözı csoportokba sorolhatjuk: lehetnek fiskálisak, pénzügyiek vagy egyéb kategóriába tartozóak. Ezek a kedvezmények elsısorban az új beruházások telephelyválasztását, valamint a kapacitásbıvítést befolyásolják, és kevésbé érintik az egyesülés, felvásárláshoz kapcsolódó tıkeáramlást. Másképp is csoportosíthatjuk ezeket az ösztönzıket, és ez alapján két nagy kategóriát alakíthatunk ki: a szőkebb értelemben vett ösztönzıkre, melyek csak a külföldi mőködıtıkére vonatkoznak, valamint a tágabb értelemben vett, az általános gazdasági, befektetési klímára ható gazdaságpolitikai eszközökre. A következıkben e két nagy csoportot tekintem át Analóczy Sass (2000: ) munkája alapján. Szőkebb értelemben vett ösztönzık Mint már említettem ezeknek a célja az, hogy a közvetlen külföldi befektetések költségeit

22 és/vagy kockázatát csökkentse. Ezek az ösztönzık a nyolcvanas években népszerősödtek igazán, ekkor megnıtt azoknak az országoknak a száma is, amelyek ezeket alkalmazták, valamint megnıtt az ide sorolható eszközök száma is. Ide tartoznak a különbözı adókedvezmények, pénzügyi támogatások és egyéb támogatások. Fiskális, vagy költségvetési ösztönzık Ide tartoznak a különbözı adókedvezmények, melyek a szők értelemben vett leggyakrabban alkalmazott eszközök a kormányok által. Ennek több módja lehet, melyek közül a legelterjedtebb a vállalati nyereségadó csökkentse, s ezt követi a szintén sőrőn használt adó- és importvámok elengedése, a vámvisszatérítések, az adózott nyereség csökkentésének különbözı lehetıségei, az olyan kedvezmények, melyek a nyereség újrabefektetését érintik, valamint a társadalombiztosítási hozzájárulások mértékének csökkentése. Ezek az ösztönzık természetesen azt is jelentik, hogy az állam kevesebb bevételhez jut, mely rontja költségvetését, erre utal maga az elnevezés is. Használatuk ezért nagyban függ az adott régió, állam helyzetétıl, lehetıségeitıl. Ezek az ösztönzık inkább a fejlıdı és az átalakuló országokra jellemzıek, mert ık kevésbé alkalmaznak pénzügyi támogatást, inkább választják ezt az ösztönzési formát. Az adóelengedés átlagos idıtartama öt év, míg a vámkedvezmények esete akár tíz éves idıszakra is kiterjedhet. Pénzügyi, vagy más néven financiális ösztönzık Ez a támogatási forma az elızıvel ellentétben inkább a fejlett országokban jellemzı: gyorsított leírás, kedvezményes hitelek, állami garancia beruházási cikkekre, az adózó nyereséget csökkentı kedvezményeket alkalmaznak, mely kedvezmények más adófajtákhoz kapcsolódnak. Ezekben az országokban általában nem jellemzı a vámelengedés és a vámvisszatérítés. Ezek mellett gyakori még az egyszeri vissza nem térítendı támogatás, amelyet általában valamilyen feltételhez kötnek. Amennyiben ezt a beruházó nem teljesíti, ezt a támogatást általában teljes mértékben vissza kell fizetnie. Egyéb beruházásösztönzık

23 Egyéb eszközökön értjük például a szubvencionált infrastruktúrát és szolgáltatásokat, a technikai segítséget a beruházóknak, információnyújtást, tanácsadást, különbözı képzéseket, menedzseri szolgáltatásokat, preferenciális kormányzati szerzıdéseket stb. Az ilyen fajta ösztönzık a másik két fajtával ellentétben nem a nyolcvanas években, hanem a kilencvenes években terjedtek el. Sok országban ezek a támogatások a kisvállalatokra, a technológiatranszferre és regionális fejlesztésekre összpontosítanak. A 3. táblázat néhány gyakorlati példát mutat arra, hogy az állami mekkora összeggel járulnak hozzá egy-egy beruházáshoz azért, hogy a vállalatok az ı országukat válasszák. Az adatok sajnos elég régiek, de nem találtam újabbak, mert szőkösek az adatok ezen a területen. Az UNCTAD által kiadott World Investment Report minden évben más témát emel ki, az 1995-ös kiadásnak volt a témája (s egyben alcíme) a transznacionális vállalatok és a versenyképesség. Az ez után következı kiadásokban nem szerepeltek erre vonatkozó adatok. 3. táblázat: Három gyakorlati példa a fogadó országok költségére Beruházást fogadó ország, régió, város Észak-Kelet Anglia, Nagy-Britannia Castle Bromwich, Birmingham, Whitley, Nagy-Britannia Hambach, Lorraine, Franciaország Év Befektetı 1994 Samsung Más versenyben lévı telephelyek Franciaország, Németország, Spanyolország, Portugália Állami hozzájárulás Vállalati beruházás , Jaguár Detroit, USA 128, Mercedes Benz, Swatch Belgium, Németország Forrás: UNCTAD [1995:297] Tágabb értelemben vett ösztönzık Számos kutatás készült abban a témában, hogy ezek a tágabb értelemben ösztönzık meghatározó hatással vannak-e a külföldi beruházásokra. Ezek alapján elmondható, hogy ezek az eszközök nagyon fontosak az ország számára, a befektetık döntéseit befolyásolja

24 az országok gazdaságának általános állapota, termelési tényezıkkel való ellátottsága, politikai, gazdasági stabilitása, melyekre ezek az ösztönzık hatnak. Ezek a tényezık mára elıtérbe kerültek a mőködıtıkét befektetı vállalatok számára. (Antalóczy-Sass [2000]) Ezek a tényezık Sass Magdolna (2003: 16-18) besorolása szerint a következık: Monetáris és fiskális politika Ez a legfontosabb, hiszen ez határozza meg a gazdasági stabilitás mérıszámainak trendjét: hat az inflációra, külsı és belsı (költségvetési) egyensúlyra, a kamatlábakra, melyek a tıkeköltségeket is meghatározzák. Ezek erısen befolyásolják a beruházási döntéseket és meghatározzák, milyen típusú befektetı ruház be az országba. A költségvetési politika meghatározza az adószintet is, melyet a vállalatnak fizetnie kell majd (számára talán a legfontosabb a nyereségadó szintje). A monetáris politikán belül a külföldi beruházások számára talán az árfolyampolitika a legfontosabb, mert ez a gazdasági stabilitás mércéje lehet. Ez hat például exportorientált termelés esetén a kivitt termékek versenyképességére. Strukturális politika Ennek hatása leginkább az ipari szerkezetben, térbeli elhelyezkedésében, a kutatás, fejlesztés alakulásában, a gazdasági szereplık összetételében érezhetı. Munkaerı-piaci politika, oktatási-képzési politika, egészségügyi politika Ezek az emberi tényezı (munkaerı) minıségére, mennyiségére hat. Meghatározzák a munkaerı költségét, képzettségének fokát, képzettségük irányultságát, egészségi állapotát stb. Ezek a politikák csak áttételesen hatnak arra, hogy mennyire vonzó az adott ország. Privatizációs politika Ez is fontos tényezı lehet akkor, ha az állami tulajdonban lévı vállalatok eladása során nem különböztetik meg a vevıket nemzeti hovatartozásuk szerint (sok országban elınyben részesítik a hazai vásárlókat a hazai piac védelme érdekében). Mivel itt általában óriási összegő privatizációs szerzıdésekrıl van szó, sokszor

25 meghatározzák az adott évben a beáramló FDI szektorális összetételét. Versenypolitika Egyik fontos eleme az egyesülések, felvásárlások szabályozása, ezzel befolyásolva az országba érkezı közvetlen külföldi tıkét. Másik eleme a vállalatok mőködési környezetének vizsgálata, a pici szerkezet, verseny szabályozása. Fellép az antitröszt és a restriktív gyakorlat ellen is. Kereskedelempolitika Jelentıssége attól függ a külföldi mőködıtıke befektetıs szempontjából, hogy a vállalat exportorientált, vagy a hazai piacra akar termelni, azonban hatással mindkettıre van. Mind az exportra, mind az importra (például külföldrıl beszerzett input esetén) befolyással van. A befektetések ösztönzésekor egy államnak figyelembe kell vennie, hogy a célzott ösztönzési formák sok esetben hatékonyabbak, mint az általános formák, de ezek általában (az egyes befektetésekre levetítve) költségesebbek is. A cél azonban nem csupán új befektetık vonzása, hanem a már letelepedett és a gazdaságba beintegrálódott beruházások országban tartása is, amely nem olyan könnyő feladat, és a fejlett országoknak súlyos gondokat okoz. Fontos kérdés számukra, hogyan tartsák meg befektetıiket (és tartsák fenn szociális biztonsági rendszerüket, valamint ugyanolyan magas szinten a munkabéreket) olyan erıs versenytársakkal szemben, mint amilyenek a délkelet-ázsiai országok. Az ENSZ szempontjai Az UNCTAD által készített Tıkevonzási Index (Inward FDI Performance Index) alkalmas arra, hogy az országokat vonzerejük szerint rangsoroljuk. (1. Táblázat) Ez az index 12 tényezı segítségével rangsorolja az országokat tıkepiaci versenyképességük mértéke szerint. A szervezet úgy gondolta, hogy az összes faktor három releváns kategóriába sorolható, melyek a következık: 1. Politikai háttér Politikai, társadalmi, gazdasági stabilitás, törvényi szabályozások, nemzetközi egyezmények létezése 2. Üzleti háttér

26 Beruházásösztönzık, támogatások, korrupció nagysága, pénzügyi rendszer minısége, számviteli szabályok 3. Gazdasági háttér a. Erıforrás-központú mőködıtıke befektetések: nyersanyagok, ásványi anyagok, energiaforrásokkal való ellátottság, ingatlanok árai, bérleti díjai, emberi erıforrás költsége és minısége b. Piacközpontú mőködıtıke befektetések: piac mérete, egy fıre jutó GDP, piacok közelsége, piacok növekedési potenciálja c. Hatékonyságközpontú mőködıtıke befektetések: szállítás, kommunikáció színvonala, munkaerı termelékenységéhez viszonyított eszközköltsége d. Eszközközpontú mőködıtıke befektetések: fizikai infrastruktúra állapota, innováció szintje. (Katona [2006]) Ahogy a 4. táblázatban láthatjuk, az elsı 20 helyen igen sok fejlıdı ország szerepel. Ennek oka egyszerő. Ezekbe az országokba a tıke valamilyen nyersanyag kiaknázása miatt megy be, tehát itt általában hagyományos gyarmati típusú beruházásokról beszélhetünk, melynek jellemzıit korábban már említettem. A legtöbb esetben csak egyetlen termék kitermelésére jönnek létre, de minden további feldolgozásra a fejlett országokban kerül sor. Ezek általában csak kifejezetten nyersanyagszerzésre irányulnak. Jó példa erre a 2003 és 2005 közötti idıszak elsı helyezettje, Azerbajdzsán is, ahol kıolaj és földgáz kitermelésére irányul a legtöbb mőködıtıke-beruházás. A fentibe nem sorolható országok legtöbbje azért került be a lista élére, mert a beruházók úgy gondolták, hogy a munkaerı hatékonyságnövelıen kiaknázható. Ezért került be elsısorban az elsık közé például Kína és Hong Kong, Észtország, Bulgária is. Az utolsó csoport, melynek tagjai a listán szerepelnek, a fejlett országok, mint Luxemburg és Belgium. Az ide áramló tıke a külkereskedelem-helyettesítı mőködıtıke csoportjába tartozik. Ezeknél a beruházásoknál a piacszerzés a fı motiváció, de úgy gondolom, e két ország esetében nem saját piacukról van szó, hanem az egész Európai Unió közös piacáról. Az, hogy a Közösségnek miért ezt a két országát kedvelik a beruházók legjobban, az magyarázza, hogy e két ország kedvezıbb feltételeket nyújt, valószínőleg nagyobb mértékben, jobban ösztönzi a külföldi közvetlen mőködıtıkét. Németország a besorolás alapján 2000-ben az 50. helyet szerezte meg, de ez után romlott a

27 helyezése: 2004-ben már csak a 111.-et tudhatta magáénak 2005-ben pedig a 123. helyezést szerezte meg. (UNCTAD 2006/b) 4. táblázat: Az elsı 20 ország a Tıkevonzási Index rangsora alapján ORSZÁG helyezés Azerbajdzsán Brunei Kína és Hong Kong Észtország Szingapúr Luxemburg 4 6 Libanon Málta Bulgária Kongó Belgium Mongólia Izland Grúzia Egyesült Arab Emirátusok Szudán Kongói Demokratikus Köztársaság Angola Jordánia Trinidád és Tobagó Forrás: UNCTAD (2006/a:22)

28 III. Nagyobbtól a kisebb felé haladva a világ mőködıtıke-kapcsolatai III. 1. A kezdetekrıl Mőködıtıke-áramlásról a 18. század második felétıl beszélhetünk. Elsı megjelenése a hagyományos gyarmati típusú beruházás volt, mely a fejlett országok nyersanyagszükségeltét pótolta a fejlıdı országokból: gyarmataikból, félgyarmataikból. A második világháborút követıen elıször csak kis mértékben, majd egyre nagyobb volumennel már megjelent a korábban inkább csak kivételnek számító fejlett országok közötti külkereskedelem helyettesítı mőködıtıke-áramlás. Az 1950-es évek második felétıl kezdve mindinkább a fejlett országok, elsısorban az USA és Európa közötti közvetlen külföldi tıkekivitel vált meghatározó volumenővé. A 70-es és a 80-as években indult meg a mőködıtıke-kivitel rendkívül gyors, dinamikus növekedése. A 2. ábrán látható, hogy az exporthoz képest mennyivel gyorsabban növekedett a tıkeáramlás és 1980 között évente átlagosan 14,5%-kal, a 1980 és 1990 között pedig 17,2%-kal növekedett, mely azt jelenti, hogy majdnem kétszer olyan gyorsan, mint a világ összes exportja. 2. ábra: FDI áramlás (flow adatok) és export növekedése 1975 és 1989 között. Forrás: UNCTAD (1991:5) Kifejezı az a számadat is, mely szerint 1983 és 1989 közötti idıszakban a világ összes GDP-jének növekedési üteme 7,8% volt, a világ exportjának növekedési üteme pedig

29 9,4%, ezzel szemben a mőködıtıke áramlás átlagos éves növekedése 28,9% volt, tehát az elızıek több mint háromszorosa. Emellett a földrajzi szerkezet is megváltozott. Egyre több ország csatlakozott be a világ mőködıtıke-mozgásába: elsısorban Japán, mely rövid idı alatt az USA és Európa mellett vezetı mőködıtıke-expotırré vált, valamint fıleg mint fogadó térségek bekapcsolódtak a délkelet-ázsiai országok, latin-amerikai országok és ekkor még kis mértékben ugyan, de az európai periféria is. (Árva [1994]) III. 2. Az FDI-Triád A külföldi mőködıtıke-áramlás földrajzi szerkezetének sajátos háromszög formája az 1980-as években és fıleg annak második felétıl egyre inkább megerısödött, melyet a szakirodalomban FDI-Triád-nak neveznek. Az 1980-as évek második felének, valamint az 1990-es évek elejének mőködıtıkeáramlási térképe jól tükrözi, hogy egyértelmően elhatárolhatóak a mőködıtıkemozgásokon belül egyrészt az USA, Európa és Japán közötti, (röviden a Triád pólusai közötti tıkemozgások), másrészt a Triád csúcsai és a perifériaterületek közötti tıkeáramlások. Az 5. táblázat jól tükrözi a Triád pólusainak kiemelkedését a nyolcvanas években. Látható, a táblázatban szereplı öt fı beruházó mindegyike növelte külföldi közvetlen beruházásait a táblázatban vizsgált idıszak alatt, s a nyolcvanas évek elı feléhez képest a másodikban nıtt a részesedésük a világ összes FDI-áramlásan belül is. Az Triád pólusai közötti tıkemozgások az 1970-es évek eleje óta az összes külföldi mőködıtıke-mozgás több mint felét adta, s ez a mérték az 1990-es években sem változott. Mind az USA, Európa, mind Japán folytat a környezı fejlıdı, illetve közép- és keleteurópai országokba irányuló mőködıtıke-kivitelt is a Triád pólusai közötti (fejlett országból fejlett országba irányuló) beruházások mellett. A perifériás térségek felé irányuló befektetések leginkább az országok olcsóbb munkaerejét igyekszenek kiaknázni. Az 1990-es években Kojima-típusú mőködıtıke-kivitel a világ összes mőködıtıkeexportjának kb %-át tette ki. Az ilyen jellegő kiviteleket nevezzük külkereskedelem-teremtı beruházásnak, melynek részleteit már egy elızı fejezetben

30 ismertettem. Az UNCTAD jelentése alapján is az figyelhetı meg, hogy a Triád tagországainak gazdaságába áramló mőködıtıke aránya 2001-ben is 50 % feletti volt. 5. táblázat: FDI kiáramlás az 5 fı tıkeexportırtıl 1985 és 1989 között (flow adatok) milliárd dollár százalék Franciaország 2,2 5,4 9,2 14,5 19,4 6,0 8,0 Németország 5,0 10,1 9,2 11,2 13,5 7,4 8,8 Nagy-Britannia 11,1 16,5 31,1 37,0 32,0 19,4 20,2 Japán 1 6,4 14,5 19,5 34,2 44,2 8,9 18,8 USA 8,9 13,8 28,0 13,3 26,5 28,1 14,3 Összes 33,7 60,2 97,1 110,2 135,6 69,8 69,1 Fejlett országok 52,1 84,7 132,6 155,4 187,1 98,4 96,8 Fejlıdı országok 1,2 1,7 2,4 5,9 8,9 1,6, 3,2 Összes ország 53,3 86,5 135,0 161,3 196, Forrás: UNCTAD (1991:10) Az USA, Nyugat-Európa és Japán közötti mőködıtıke-beruházások kialakulásának oka gyakran a felvásárlások, fúziók vagy stratégiai szövetségek kialakulása. Ezt természetesnek is vehetjük, hiszen egy piacra jóval könnyebb sikeresen belépni egy már meglevı vállalat megfelelıen bevezetett márkája segítségével, mint új belépıként egy piacon jelen nem levı új terméket bevezetni. Mivel a perifériaterületeken rendszerint nem is léteznek olyan vállalatok, amelyek átvehetık lennének a Triád pólusaiból, ezért ezen térség felé irányuló mőködıtıke-kivitel esetében az új vállalatok alapítása nagyobb hangsúlyt kap. Kivételt jelentett az 1990-es évek során a közép-kelet-európai, illetve a FÁK országaiba irányuló mőködıtıke-bevitel. Ennek oka a rendszerváltás utáni privatizációs hullám volt, mely során sok külföldi vállalat az addig állami tulajdonban lévı cégeket vehettek át. (Árva [1994]) 1 Japán adatai nem tartalmazzák az újrabefektetett nyereséget

31 A Triád a mai naping fennmaradt, a csúcsain lévı régiók maradtak az összes FDI nagy részének fogadó illetve ellátó országai. III. 3. Legújabb tendenciák Ha a világban áramló tıkét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy az 1990-es évek utolsó harmadától a fejlett országok által hajtott és közöttük lezajló tıkebefektetések (inflow) exponenciális növekedést mutattak, mely a évben érte el a csúcspontját, világszinten közel 1400 milliárd dollárt. Ez az 1980-as 55 milliárdos érték huszonötszöröse, míg az 1990-es év 207 milliárdos értékének is majdnem hétszerese. A befektetett tıkeállomány megtízszerezıdött, az 1980-as 530 milliárdról 2000-re 5786 milliárd dollárra emelkedett. 3. ábra: Az FDI alakulása globálisan és egyes országcsoportonként 1980 és 2005 között (flow adatok) Forrás: UNCTAD (2006/a:4) A 2000-es rekordévet meredek visszaesés követte, 2001-ben 41%-kal, 2002-ben 13%-kal, 2003-ban további 12%-kal csökkent a tıkebeáramlás mértéke. Ennek a 3 éves visszaesésnek a fı oka volt a fejlett országok lassú növekedése, fıleg Japánban és az euró zóna országaiban re ismét emelkedés volt kimutatható (27%-os), és 2005-ben ez a trend folytatódott: 29%-os növekedéssel 916 milliárd dollárt tett ki. Ennek a növekedésnek oka fıleg a határokon átívelı M&A (fúziók és vállalati felvásárlások), melyek nemcsak értékükben, hanem számukban is növekedtek. Míg a 2004-es növekedéshez az EU-n kívüli fejlıdı országok járultak hozzá, 2005-ben már fıleg az EU országainak volt köszönhetı,

32 kiemelkedıen Németországnak, Hollandiának és Nagy-Britanniának, mindegyik 40 milliárd dolláros növekedéssel járult hozzá a közvetlen külföldi tıkeáramláshoz (a szigetország esetében több, mint 100 milliárd dollár volt ez) ben a legtöbb mőködıtıkét fogadó ország Nagy-Britannia volt megelızve USA-t, Kínát és Franciaországot, Hollandiát és Kanadát. A 10 új Európai Uniós tagország számára csupán 2003 volt gyengébb év, az elmúlt 5 évben stabilan 20 milliárd dollár körüli éves tıkebeáramlás volt tapasztalható. (World Investment Report [2006]) Észak-Amerikában három év után ismét növekedésnek indult tıke beáramlása, így azt mondhatjuk, hogy 2004 az FDI döntı vonása visszatért az eredetihez az Amerikai Egyesült Államok visszanyerte vezetı pozícióját a közvetlen beruházások fogadó országaként, melyet az elmúlt két évtizedben birtokolt. Az USA-ba érkezı tıke elérte a 107 milliárd dollárt a 2003-as év történelmi mélységő szintjérıl, mely 67 milliárd dollár volt. A növekedésnek oka, ahogy azt már fent említettem itt is a határokon átívelı összeolvadások és felvásárlások voltak, melyek az USA esetében fıleg a pénzügye szektorban mentek végbe. Második helyen újra Nagy-Britannia állt, 78 milliárd dollár értékő közvetlen befektetés áramlott az országba 2004-ben az elızı év szintén alacsony szintjéhez képest. Az USA, mint mőködıtıke ellátó megerısítette helyzetét ben az országból kiáramló FDI 252 milliárd dollárt tett ki, mellyel az összes OECD tagország közvetlen tıkekiáramlásának több, mint egyharmadát adta. Sok más ország növelte kiáramló közvetlen tıkéjét az 2003-hoz képest az ezt követı évben. 40 és 60 milliárd dollár közötti kiáramló FDI-t fektetett be többek között Nagy-Britannia, Kanada, Németország valamint több más európai ország is. Japán, a Triád harmadik pólusa körülbelül változatlanul 30 milliárd eurót ruházott be más országokba 2004-ben az elızı évhez képest, míg hozzá mindössze 8 milliárd közvetlen tıke érkezett külföldrıl. Japán, mint eddig számtalanszor nettó mőködıtıke-exportır, melynek oka, hogy a külföldi beruházók nehezen tudnak bejutni számos szektorba. A japán FDI kapcsolatok csökkent a kontinentális Európával, melynek több oka van. Elıször is a multinacionális vállalatok pénzügyi átcsoportosításainak (fıleg a vállalaton belüli kölcsönök visszafizetésének) hatása érezhetı, másodsorban pedig az alacsony saját tıke beuházások befolyásolták, melyek nyilvánvaló oka a gyenge makrogazdasági teljesítmény, valamint a számos európai terület versenyképességével kapcsolatban felmerült gondok, aggodalmak. (Christiansen Bertrand [2005])

33 Az elmúlt évek változásai több okra vezethetıek vissza. Elıször is erısen megváltozott a nemzetközi beruházások környezete az országok között. A makrogazdasági teljesítmény alapján igen erıs ellentét van a gyorsan növekedı elsısorban ázsiai és más fejlıdı régiók között, valamint a lassú gazdasági növekedéső elsısorban az európai kontinens országai között. E két szélsıség között számos ország folyamatos gazdasági növekedéssel igyekszik folyamatosan növelni a befektetık bizalmát. Másik fontos gazdasági tényezı a gyenge amerikai dollár volt 2004-ben. Azon felül, hogy hatással van az potenciális telephelyek relatív versenyképességére, és ezért befolyásolja nemzetközi vállalkozások döntéseit, közvetlen hatással van a múködıtıkére is. Sok transznacionális vállalat igyekszik hasznot húzni a gyenge dollárból, azáltal például, hogy visszafizeti a vállalaton belüli kölcsönöket, melyek így csökkentik a leányvállalat országába beáramló FDI adatát. Harmadik ok pedig a strukturális tényezık, melyek az óriási népességgel és ezáltal hatalmas piaccal rendelkezı országoknak kedvez, mint amilyen például Kína és India. Ezek az országok nemcsak azért vonzóak az FDI számára, mert alacsony, és versenyképes gyártási költségeket nyújtanak, hanem élénk fogyasztói bázissal is rendelkeznek. Hozzáadva ehhez a magas növekedési rátát, valamint az elmúlt években véghezvitt szabályozó és adminisztrációs reformot nagy lehetıségük van arra, hogy ezek az országok a következı egy-két évtizedben a legtöbb mőködıtıkét fogadó országokká váljanak. Az elmúlt évek változásai a nemzetközi kereskedelem szerkezetében, beleértbe Kína WTO tagságát valamint a 2005-ös megszőnése a Textilkereskedelmi Egyezménynek (Multi Fibre Agreement) mind jobban hozzájárulnak a közvetlen beruházások növekedéséhez a térségben. (Christiansen Bertrand [2005])

34 IV. Az Európai Unió szerepe, helyzete IV. 1. Az EU tıkére vonatkozó szabályzórendszerének fejlıdése Ezt a témát azért tartom fontosnak dolgozatom megírásának szempontjából, mert Németországra - mint ez Európai Unió tagjára is ezek a szabályok voltak érvényesek és érvényesek ma is. Teljes részletezés igénye nélkül készítettem el azonban a fejezetet, csupán megemlítve azokat a pontokat, melyek fontosak voltak témám szempontjából. Már az Európai Unió alapítószerzıdésében, az március 25-én aláírt Római Szerzıdésben megfogalmazódik a négy alapszabadság elve, az áruk, szolgáltatások, személyek, és a tıke szabad mozgását jelenti. Ehhez azonban le kellett bontani minden akadályt, mely ezek szabad áramlását akadályozza. Ezzel szemben én némi ellentmondást érzek, hiszem a fent említett szerzıdés nem határozta meg pontosan a tıke illetve a tıkemozgás fogalmát, és nem tartalmazta a befektetések és a fizetések szabadságát sem. A tıkére vonatkozó korlátozásokat csak olyan mértékben kívánták ekkor még feloldani, hogy a másik három szabadság maradéktalanul megvalósulhasson. A tıkére vonatkozó szabályokat eleinte csak irányelvek tartalmazták, melyek lassan alakultak ki. Az elsı ilyen irányelv még a hatvanas években született. Ez tartalmazta a például a közvetlen befektetésekkel, a biztosítási szerzıdésekkel, az örökléssel, szabadalmakkal és a kártérítési igényekkel kapcsolatos tıkemozgások elıtti akadályok lebontását. Sok más területen azonban megmaradtak a korlátozások. Egészen a nyolcvanas évekig kellett várni a teljes körő liberalizáció megfogalmazására. Elsıként az 1985-ben megjelent Fehér Könyvbe foglalták bele, mely új alapokra helyezte a tıke szabadságát. Az Európai Egységes Okmánnyal 1987-ben pedig egyenrangúvá vált a többi alapszabadsággal ez is. Ezzel összhangban természetesen új irányelvek is születtek. A tıkemozgások korlátozások nélkülisége a Maastrichti Szerzıdés hatályba lépésével, 1992-ben valósult meg teljesen. A szabályozásban utoljára 1999-ben történt változás, amikor az Amszterdami Szerzıdés ide vonatkozó cikkek számozását megváltoztatta és néhány cikket hatályon kívül helyezett. Jelenleg az cikkekben találhatók a tıkemozgásra vonatkozó rendelkezések. A fıszabály az, hogy tilos minden olyan

35 korlátozás, mely a tagállamok közötti, vagy a tagállam harmadik országgal szembeni tıkemozgást illetve fizetést korlátozza. (Marton [2003]) E mellett számos egyéb irányelv, szabályozás született, mely témám szempontjából fontos. Ilyen például a versenypolitikán belüli szabályozások, melyek a vállalati felvásárlásról, összeolvadásokról, kartellekrıl és egyéb a szabad versenyt biztosító szabályokról szólnak. Ezeket azonban helyhiány miatt jelen dolgozatomban nem részletezem. IV. 2. Külföldi mőködıtıke-beruházások az Európai Unióban A második világháború után az Európai Unió pozíciói elsısorban az FDI kivitele terén megerısödtek az integráció elmélyülésével párhuzamosan. Nagy-Britannia és Hollandia még a háborút megelızıen is, hagyományosan a világgazdaság legnagyobb tıkeexportırei közé sorolhatjuk. Az Európai Unió vezetı erejévé azonban a második világháború után a Marshall-segélybıl legtöbbet nyerı Németország lett, s vezetı tıkeexportırré vált a Közösségben. Ezt elısegítette a német márka - mint Európa legerısebb valutája - hosszú távú alulértékeltségnek megszüntetése, mely után különösen megérte a német vállalatok számára a külföldi közvetlen befektetés. Természetesen a második világháborút követı évtizedek alatt Európa fokozatosan egyenlıvé vált az USAval minden tekintetben a mőködıtıke-beruházások terén. (Csáki [2003]) A mőködıtıke-állomány földrajzi eloszlása jelenleg még mindig a fejlett országok dominanciáját tükrözi, a világ összesített adatának 87%-át teszi ki az itt lévı FDI állomány. Ennek ellenére 2004-re erısen visszaesett az Európai Unió részesedése, a megelızı évi 38%-ról 24%-ra. Ennek megfelelıen az USA és más fejlett országok részesedése növekedett, 2004-ben fordult elı másodszorra, hogy az Amerikai Egyesült Államok 29%-os részesedésével megelızte Európát ezen a téren (az elsı ilyen 1999-ben volt). (EU FDI 2006) A év mélypontnak mondható az FDI szempontjából az Európai Unió számára, ezt a 4. ábra is jól illusztrálja, hiszen mind a EU-ból kiáramló tıke, mind az intra-eu beruházások még erısebben csökkentek, mint az azt megelızı években azonban újabb változást hozott, a csökkenı tendencia véget ért, és Európa újra növelte részesedését. Ekkor az extra-eu kiáramlások 19%-kal nıttek az elızı évihez képest, a harmadik

36 országból érkezı tıkeáramlás pedig 23%-kal, de mégis a legnagyobb növekedést (81%-ot) az Unión belüli mőködıtıke mozgások érték el a 2004-es évhez képest. (Hult [2006]) 4. ábra: EU mőködıtıke áramlása 2001 és 2005 között (flow adatok) Forrás: Hult (2006: 1.) IV Mőködıtıke állomány Az 5. ábrán látható az elmúlt években, az Európai Unióban lévı közvetlen külföldi tıke, és a Közösség országainak harmadik országban lévı állományának idıbeli változása, valamint ezek különbsége, a nettó adatok. Az Unió kinn lévı mőködıtıke-állománya mindig jóval meghaladja az EU országaiban lévı külföldi állományt, így az EU nettó mőködıtıke-exportırnek nevezhetı. (Természetesen eltérés mutatkozik az EU-n belül is, például a 2004-ben csatlakozott tíz új tagállamnál az FDI mindig meghaladta a hazai vállalatok külföldi közvetlen befektetéseit.) A kint lévı közvetlen tıke növekvı trendjében csak egyszer volt törés 2002-ben tapasztalhattunk némi visszaesést, mely a devizaárfolyamokhoz és a tızsdei mozgásokhoz kapcsolódó értékelés változása miatt következett be ban azonban a kint lévı tıke állományában újra 71 milliárd eurós növekedéssel zárt. (Passerini [2004])

37 5. ábra: Az EU külföldi mőködıtıke állománya, és külföldi mőködıtıke az EU-ban, valamint a nettó adatok 1999 és 2000 között 2 (stock adatok) Forrás: EU FDI 2006: 8 Az EU-ban lévı külföldi mőködıtıke dinamikusan fejlıdött az évek során, 2003 végére elérte az 1519 milliárd eurós összeget, mely 254 milliárd eurós többletet jelentett az elızı évhez képest. A jelentıs növekedés miatt 2003-ban a nettó FDI a legmélyebb szintre esett (457 milliárd euró) az ig tartó periódus alatt. De mi a helyzet az Európai tıke földrajzi elhelyezkedésével? Ezt szemlélteti a 6. és a 7. ábra, melyek segítségével össze tudjuk hasonlítani a 2000-es évet a 2003-sal úgy, hogy az elızıben még csak a régi 15 tagállam adata szerepel, míg az utóbbiban már kiegészül a májusában csatlakozott tíz új tagország adatával. Az élen álló fogadó ország az Amerikai Egyesült Államok, mely 41%-át tudhatta 2003-ban magáénak az EU kint lévı mőködı tıkéjének. Annak ellenére ı még mindig a legkedveltebb célország, hogy 2000 óta nyolc százalékponttal csökkent a részesedése. A második csoportba 23%-kal azok a szintén Európai országok tartoznak, melyek nem tagjai az Európai Uniónak. Ennek az országcsoportnak nyilvánvalóan hatalmas elınye a közelség és a hasonló kulturális környezet. Ezek az országok 2000-hez képest hat százalékkal nagyobb hányadát birtokolják a Közösség FDI-ának, mely összesen 161 milliárd eurós befektetést jelent a térségbe ig a 15 tagország adatai, ig 25 tagország adatai

38 Az Európai Unió Ázsiában lévı közvetlen tıkeállományának részesedése szintén növekedett, 2003-ra elérte a 14%-ot. Dél- és Közép-Amerika részesedése nem változott a két idıszak között (13% maradt), azonban fontos megjegyeznünk, hogy ezen belül Dél- Amerika adatában csökkenés volt (66 milliárd euró értékő), míg Közép-Amerikába irányuló tıke ennek megfelelıen dinamikusan növekedett. A megemlítendı két fogadó térség még Afrika és Óceánia, melyek megtartották a periódusban részesedésüket, az elıbbi felé 79 milliárd euró értékő tıke érkezett az EU-ból, míg az utóbbi felé 61 milliárd euró. 6. ábra: Az EU mőködıtıkéjének fogadó országai 2003 végén (EU-25 adatai) 7. ábra: Az EU mőködıtıkéjének fogadó országai 2000 végén (EU-15 adatai) Forrás: EU FDI 2006: 9 Érdemes figyelemmel kísérni azt is, hogy mely országok ruháznak be az Európai Unióba. Itt is elsı helyen az USA áll - mint az EU tıkekapcsolatainak legfontosabb partnere ban a maga 55%-ával, mely azonban 2000-hez képest négy százalékponttal csökkent. Dél- és Közép-Amerika aránya csak kissé növekedett az EU külföldi közvetlen

39 tıkeállományából (12%-ról 14%-ra), ez azonban fıleg Közép-Amerikának köszönhetı, mert 85 milliárd euróval többet fektetett be a Közösség országaiba az évek során. A többi befektetı aránya, melyeknek részesedése kicsi az elızı három térségéhez képest nagyjából nem változott a 2000-es évek elején. Így 2003 végén az ázsiai kontinens befektetıi (kiemelkedı beruházó a térségbıl Japán) 8%-os részesedést értek el, Ausztrálié és Óceánia mindössze 2%-ot, az afrikai kontinens országai pedig az EU összes mőködıtıke állományának 1%-át birtokolta. (EU FDI 2006) Harmadik vizsgálati szempontom az EU FDI állományának kapcsán az ágazati eloszlás. Az EU kihelyezett külföldi tıkeállományának domináns része a szolgáltatások szektorába áramlik, 2003-ben aránya elérte a 76% volt, mely 1140 milliárd eurót tett ki. A szolgáltatásokra vonatkozó adat magába foglalja a szállítást, hotelek, éttermek tevékenységét, kereskedelmet, telekommunikációt, pénzügyi közvetítést, ingatlanforgalommal való szolgáltatásokat, üzleti szolgáltatásokat - melyek például a reklámozás, kutatás, fejlesztés, üzleti és menedzsmentkonzultációk valamint egyéb szolgáltatásokat. A tıkeállománynak körülbelül 20%-a 2003 végén az iparban, termelésben állt, s legkisebb hányadában 4%-ban feküdt a befektetett közvetlen tıke az egyéb tevékenységekben, melyek alatt mezıgazdaságot, halászatot, bányászatot és kıfejtést, elektromosságot, gáz és vízellátást, kivitelezést és egyéb máshova be nem sorolt tevékenységeket értek. (EU FDI 2006.) IV Mőködıtıke-áramlás Az elızı évhez képest 2004-ben a világ összes mőködıtıke-áramlása 9%-kal növekedett, mely emelkedés 409 milliárd eurónak felel meg. Ennek ellenére tovább folytatódott az EU részesedésének csökkenése, az elızı évhez képest 46%-kal esett vissza az Unióba áramló külföldi tıke 3, mely így összesen 62 milliárd eurót tett ki, s ezzel 2000 óta a legalacsonyabb szintet érte el. A legtöbb tıkét fogadó ország az USA lett, az összes mőködıtıke 19%-át tudhatta magáénak 2004-ben, és ezzel elıször múlta felül az EU részesedését 2001 óta. A fejlıdı országoknak 1997 óta nem volt ilyen magas a rátájuk, mint 2004-ben, ezzel szemben a fejlett országok (59%-kal) a legalacsonyabb részesedést érték el ugyanezen periódus alatt. 3 Az adatba nem számít bele az EU-n belül mozgó közvetlen tıkeáramlás, az úgynevezett inta-eu áramlások

40 Míg az EU-ba érkezı mőködıtıke 46%-kal csökkent, addig az EU-n belül maradó, de az országok között vándorló tıke csak 38%-kot esett az elızı évihez képest. Emiatt folytatódott az a tendencia, hogy az EU-n belüli közvetlen tıkemozgások súlya növekedik az összes EU-ba érkezı közvetlen tıkén belül, így 2004-ben elérte ez a 72%-ot. A lenti táblázatból az is kitőnik, hogy Svájcból és az USA-ból tıkekivonást végeztek az európai vállalatok, ezt jeleníti meg az adatok negatív volta. Ugyanakkor ezeknek az országoknak még mindig az Európai Unió maradt a legfontosabb térség közvetlen tıkebefektetéseik számára, és ık azok, akik legnagyobb részesedést 23 és 37%-ot szereztek meg az EU-ba áramló összes mőködıtıkébıl.. A Közösségnek azonban Kína (11 milliárd euró), Mexikó (9 milliárd euró) és Japán (8 milliárd euró) lettek a fı befektetési célpontjai. (EU FDI 2006) 6. táblázat: EU mőködıtıke partnerei 2004-ben (flow adatok) EU mőködıtıke befektetései külföldön Külföldi mőködıtıke befektetések az EU-ban % milliárd euró % milliárd euró Extra-EU Európai országok (nem EU tagok) Svájc Norvégia Oroszország Afrika Észak-Amerika USA Kanada Közép-Amerika Mexikó Dél-Amerika Brazília Argentína Ázsia Japán Kína Dél-Korea Ausztrália és Óceánia Ausztrália Forrás: EU FDI 2006: 11 alapján

41 Néhány éve, az ezredforduló körül úgy nézett ki, hogy a fejlett európai országok szerepe a külföldi mőködıtıke áramlásban röviden jellemezhetı úgy, hogy a jövıben donorként igen, fogadóként már arányaiban kevésbé lesz jelentıs a szerepük. Ezt a tényt megerısítik a fent említett adatok is. A megállapítást arra alapozhattunk nagy részben, hogy Európa volt a legnagyobb visszaesést elszenvedı régió az ezredforduló körüli csúcs után. Ennek több összetevıje is említhetı. Egyrészt a vállalati összeolvadási és felvásárlási hullám véget ért, így az ebbıl eredı visszaesés szinte természetesnek mondható. A transznacionális vállalatok, melyek a fıszereplıi voltak ennek, jórészt kimerítették ezeket a lehetıségeiket. Ekkor a méretgazdaságossági és stratégiai jellegő elınyök kihasználását célozták meg. Erre példa a fejlett iparágakban tapasztalható egyesülési és felvásárlási láz volt, melyre talán legjobb példa az autóipari fúziók létrejötte (melyben Németországnak is jelentıs szerep jutott), hiszen ezen a területen jelentısen visszaesett a versenyben maradt szereplık száma az egész világon. Hasonló tendencia volt megfigyelhetı a gyógyszeriparban is, itt fıként a magas kutatás-fejlesztési kiadások miatt jöttek létre stratégiai szövetségek, illetve elsısorban emiatt nıtt a koncentráció. A bankszektor sőrősödésének pedig elsısorban a vállalati stratégiai indokai voltak. Másrészt a klasszikus feldolgozóiparban (például a textiliparban) a fejlett régiók magas munkaerı-költségei és szigorú emberi jogi, és szociális szabályozása miatt elveszítette versenyképességét. Ez hatalmas gondot jelent manapság világszerte. Ezen iparágak Keletés Dél-Ázsiába települése drámai sebességgel zajlott és ma is zajlik le. Európán belül természetesen nem egységes a trend. Amíg az Egyesült Királyságban rendkívül komoly emelkedés volt tapasztalható az utóbbi években, addig Németországban egyenesen negatívba fordult a beáramló FDI. Itt elsısorban a befektetési kedv hanyatlása, a gazdaság gyengélkedése, a munkaerı rugalmatlansága mellett a vállalatközi és vállalaton belüli hitelek kivonásáról volt szó. Ezt erısíti a németországi vállalatok által megtermelt profit folyamatos kivonása az országból. Hasonló gondokkal küzd Olaszország is. A strukturális problémák, és a lemaradó iparágak rövidtávú politikai szempontokat figyelembe vevı kormányzati támogatáspolitikája csak tovább rontja a versenypozíciót. (EU FDI 2006)

42 V. Németország a világgazdaságban V. 1. Németország EU-n belüli helyzete mőködıtıke szempontjából Az elızı fejezetben kifejtettem az Európai Unió mőködıtıkével kapcsolatos adatait, de nem tudtuk meg az adatokból, hogy a tagországok ezekbıl hogyan részesülnek. Ezt ebben a részben fogom részletezni, kiemelt figyelmet szentelve Németországnak. V Közvetlen külföldi tıke fogadása az EU-ban 2003 végén Nagy-Britannia volt a legtöbb külföldi közvetlen tıkét fogadó ország az Unióban, a 25 tagország összesébe áramló FDI 19%-át tudhatta magáénak. Ennek 24%-a az USA-ból származott, így ı lett a legnagyobb befektetı a szigetországban. A második legtöbb mőködıtıkét fogadó ország Hollandia lett 10%-kal, s ıt szorosan követi Németország a maga 9%-ával, majd kicsit lemaradva Franciaország 7%-kal. Az összes EU-ba áramló és harmadik országból származó mőködıtıke 1519 milliárd euró tett ki, és ebbıl Németországnak 143 milliárd euró jutott. Mind a négy eddig kiemelt országban (Nagy-Britanniában, Hollandiában, Németországban, Franciaországban) a legfontosabb befektetı az USA volt, összes befektetésének közel felét ezekben az országokban eszközölték. Németországban és Franciaországban is a második legnagyobb beruházó Svájc volt, az elızıbe 32 milliárd euró értékben, utóbbiban pedig 24 milliárd euró értékben ruházott be. Érdemes megfigyelnünk a 2000 és 2004 közötti periódusra vonatkozó adatokat is, ezt szemlélteti a 8. ábra. Egybıl szembe tőnik, hogy Belgium, Luxemburg és Nagy-Britannia vonzotta a periódus alatt a legtöbb mőködıtıkét. Németországot számos ország megelızte, s így 6%-os részesedésével a periódus alatt csak a hatodik, hetedik helyet foglalta el ( holtversenyben Franciaországgal) végér-re azonban sikerült javítania az adatokon, elérte a 9%-os részesedést, és mint már említettem a harmadik legvonzóbb országgá vált a befektetık számára

43 8. ábra: EU-15 országaiba áramló mőködıtıke földrajzi megoszlás a 2000 és 2004-es periódus alatt Forrás: EU FDI 2006: 46 A következıkben a befelé áramló tıkével foglalkozom. A 9. ábrán láthatjuk kik az Európai Unióba beruházó fı országok részesedésük szerint, az alatta lévı 10. ábrán pedig ugyanezt láthatjuk Németországra vonatkozóan. Ennek köszönhetıen össze tudjuk hasonlítani az uniós és a német beruházásokat származásuk szerint. Az összes tıke, melyet az Európai Unió 25 országába ruháztak be 1519 milliárd eurónak felelt meg, melybıl Németország 143 milliárd eurót tudhatott magáénak. A legnagyobb befektetı az USA volt mind a két térségben, mely mindkét esetben az összes tıke, több mint felét adta, azonban Németországban valamivel nagyobb a részesedése, mint az egész Unióban. Az már említett FDI-Triád harmadik pólusa, Japán mindkét térségben harmadik lett 4,8% valamint a kiemelt országban 7%-kal, s ıt csak az Európai Unión kívüli legerısebb európai gazdaság elızte meg: Svájc, mind a két vizsgált területen a második legnagyobb beruházó lett. Az Európai Unióba összesen 200 milliárd eurót fektetett be, míg ebbıl Németországnak 32 milliárd jutott, mellyel Svájc legfontosabb célországává vált az Unión belül elsısorban földrajzi közelsége miatt. Németországnak ez a három ország volt a legfontosabb beruházója 2003 végén, de megemlíthetı még 2,1%-os részesedéssel Kanada, és 1,4%-kal Norvégia. Ezek az alacsony

44 részesedés ellenére a negyedik és ötödik legtöbbet beruházó országai lettek Németországnak. Összegzésként elmondható, hogy az Európai Unió egészében és Németországban beruházó országok részesedése igen hasonló a két térség között, bár utóbbiban valamivel hangsúlyosabban jelennek meg a fı beruházók. Ez azonban nem meglepı, hiszen az Európai Unió adataiban nem csak a fejlett országok szerepelnek, hanem már a 2004-ben csatlakozott 10 új tagországé is, melyek helyzete, beruházási szerkezete jelentısen eltér a nyugat-európai országokétól. 9. ábra: EU-25-be áramló FDI származási országok részesedése szerint 2003 végén 10. ábra: Németországba áramló FDI származási országok részesedése szerint 2003 végén Forrás: saját számítás az EU FDI 2006: 45. táblázata alapján

45 V Európai mőködıtıkét fogadó országok Az EU tagországai közül a fı beruházó Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Hollandia volt. Ez a négy ország az összes kiáramló tıke 54%-át adta, melynek nagy részét, 74%-át az USA-ban fektették be. Nagy-Britannia részesedése 2003 végére elérte az összes mőködıtıke-kiáramlás közel egy ötödét, s így a legnagyobb beruházóvá vált. (EU FDI [2006]) 7. táblázat: Az EU-25 mőködıtıkéjének földrajzi eloszlása 2003 végén és a fıbb fogadó országok (flow adatok, milliárd euróban) EU-25 UK DE FR NL Egyéb EU Extra-EU EFTA Svájc Egyéb európai országok Oroszország Afrika Észak-Amerika USA Kanada Közép-Amerika Dél-Amerika Ázsia Közel-Kelet Japán Kína és Hong Kong Ausztrália és Óceánia Ausztrália Nem besorolt 42 3 : 5 0 : OECD (nem EU) Nem OECD országok : : Forrás: EU FDI 2006: 29. A 7. táblázatban láthatjuk az Európai Unió fı beruházóit, és ezek fı fogadó országait. Németország Nagy-Britannia és Franciaország után szinte alig lemaradva az utóbbitól a harmadik pozíciót érte el 2003-ban 230 milliárd euró értékő befektetett tıkével. Mint, ahogy a Közösség egészének, Németország tıkéjének fı fogadó országa (az Európai Unió országain kívül) az Amerikai Egyesült Államok, a többi országba történt befektetés e

46 mellett csekélynek tőnik. Elmondható, hogy a német FDI földrajzi megoszlása közel azonos szerkezető, mint az egész Európai Unióé. V. 2 Német mőködıtıke-áramlás 1990-es évek kezdete óta a német gazdaság nemzetközi tıkekapcsolatai élesen emelkedtek. Mialatt a német kiáramló mőködıtıke hatszorosára duzzadt, addig a beáramló ugyancsak növekedett, azonban az csak négyszeresére. Az elmúlt években a beruházási kedv visszaesése, és a német foglalkoztatási problémák mellett felmerült a kérdés, hogy a német vállalatok külföldi közvetlen beruházásai milyen hatással vannak Németországra. Sok empirikus kutatás készült a témában, s ezek arra az eredményre jutottak, hogy a német vállalkozások közvetlen beruházásának nem lesz hosszú távon káros hatása a hazai, németországi beruházásokra. 11. ábra: Mőködıtıke állomány 1999 és 2004 között (év végi stock adatok) A mőködıtıke már nem olyan gyors ütemben növekszik, mint az elmúlt évtized végén tette. Ez a folyamat már 2001-ben elkezdıdött, ezt láthatjuk a 11. és a 12. ábrán is. Az elıbbi az 1999 és 2004 közötti mőködıtıke-állomány trendjét mutatja. Az addigi növekedés lelassult, sıt 2002-ben némi visszaesést is tapasztalhattunk. Annak ellenére, hogy azóta újra emelkedés következett be - de ennek mértéke már nem volt olyan nagy végére a német külföldi közvetlen beruházások szintje még mindig nem érte el a 2001 végi szintet sem. Forrás: DB 2006: 45 alapján Ezt erısíti meg a késıbbi, 12. ábra is, melyen már az elmúlt évek flow adatait láthatuk. Ebben már szerepel a 2005-ös év is, mely nagy változást hozott. Mind a ki- mind a beáramló FDI óriási mértékben növekedett, s ezáltal emelkedtek az állományi adatok is. Ez

47 a növekedés nemcsak Németországban következett be: egész Európában ilyen hatalmas növekedés következett be: a beáramlás 217,7-rıl 433,6 milliárd dollárra, a kiáramlás pedig 367,9-rıl 618,8 milliárd dollárra emelkedett. (UNCTAD [2006/b]) 12. ábra: Német mőködıtıke áramlás (flow adatok) 4 Meg kell azonban jegyeznem, hogy a két ábra között becslési különbségek vannak, melynek oka, hogy az elsınek forrása a Deutsche Bundesbank, míg másodiknak az UNCTAD. Azt is fontos észrevenni, hogy a mértékegység is különbözik: az elsı milliárd euróban, a második pedig milliárd dollárban van megadva. Forrás: UNCTAD (2006/b) A német vállalkozások 134,5 milliárd eurót fektettek be 2001 és 2006 elsı fele között, s ebbıl egyedül 2006 elsı felére 26,5 milliárd euró jutott. Ugyanezen idı alatt a külföldi anyavállalatok 132,5 milliárd eurót fektettek be német leányvállalataikba, s ebbıl csak 2006 elsı felére 6 milliárd euró esik. Alapvetıen az FDI-nak két formája lehet: az egyik a saját tıke növelése annak érdekében, hogy alapítsanak egy leányvállalatot, vagy bıvítsék azt, a másik pedig a M&A (összeolvadások és felvásárlások). Olykor az újrabefektetett nyereség valamint az anyavállalat által nyújtott kölcsön (ez helyettesíti a tıkét, s így az FDI-hoz sorolhatjuk) is ilyen beruházási forma. A befektetık a finanszírozási formák választása során több tényezıt vesznek figyelembe, nemcsak az anyavállalat és leányvállalatai teljesítményét valamint a finanszírozási feltételeket a pénzpiacon, hanem például az adó szempontok is fontosak lehetnek. A 8. táblázat bemutatja a német beruházások, valamint a Németországba érkezı közvetlen beruházások összetételét. Látható, hogy a német beruházók elsısorban a tıke növelését választották más finanszírozási formákkal szemben, azonban ebbıl sajnos nem sok 4 Az es adat a tíz év átlagának adatára utal

48 következtetést tudunk levonni, hiszen ennek sok tényezı mellett döntenek errıl (például a fogadó ország mutatói, adórendszere, ágazat, melybe az FDI irányul). Érdemesebb megvizsgálnunk azonban a külföldi befektetések németországi szerkezetét. Itt is dominálnak a tıkeemelések, új leányvállalatok alapítása, sıt sok esetben a nyereséget kivonták és a kölcsönök is inkább visszafizetésre kerültek, az újabb kölcsönök helyett. Ezt jól mutatják a táblázat pozitív adatai. 8. táblázat: Az FDI összetétele (adatok milliárd euróban, nettó tıke import negatív elıjellel) flow-adatok (évi átlag) Német beruházás külföldön elsı felében 2006 elsı felében 93,1 319,5 108,2 33,3 26,4 saját tıke 91,3 273,5 167,2 11,4 16,6 újrabefektetett nyereség 1,0 4,8-21,5 4,5 4,9 kölcsönök 0,8 41,2-37,5 17,4 4,9 Külföldi befektetések Németországban -17,4-305,9-126,4-8,9-6,1 saját tıke -14,4-158,7-156,5-7,8-0,9 újrabefektetett nyereség 12,0 20,9 24,2-1,7-2,7 kölcsönök -149,9-168,1 5,9 0,6-2,5 Forrás: DB 2006: 44. A német kiáramló mőködıtıke-állomány alapvetıen Európára és Észak-Amerikára koncentrálódik. Csaknem fele az összes beruházásának a 14 régi tagállam valamelyikébe és további 30% az USA-ba került. A 2004-ben csatlakozott tíz új tagállam több mint 6%-át tudhatja magáénak. Az 1990-es évek elıtt, mielıtt a Vasfüggöny összeomlott volna és a közép- és kelet-európai piacok megnyíltak volna, ezek az országok mint célország jelentéktelenek voltak a német tıke számára. Ezzel szemben a fejlıdı Ázsia még mindig nem kiemelkedı befektetési területe Németországnak. Az elmúlt években azonban változás történt ezen a területen, hiszen a régió néhány országa kedvelt befektetési területté vált. Például a Kínába irányuló közvetlen tıkebefektetések megtízszerezıdtek 1994 és 2004 között. 8,5 milliárd euróval jelenleg 1%-át teszik ki a német kiáramló FDI-nak

49 Az ipari országok dominanciája, ami közel 97%-át teszi ki a német beáramló FDI-nak, még mindig láthatóvá válik, ha valaki a pillantást vet a Németország külföldi közvetlen tıkeállományára. A befektetések oroszlánrésze, mintegy 70%-a 15 régi tagállamból származik, valamint 15%-ot magyaráz az USA-ból érkezı tıke. Az FDI szektorális szerkezetének elemzését is érdemes megvizsgálni. Az ország kiáramló állományának nagy része, 71%-a a szolgáltatási szektorba koncentrálódik. Leginkább a pénzügyi közvetítı szektorba (37%). A kereskedelem és a szállítás valamint a kommunikációs szektor ugyancsak kulcsszerepet játszik. A gyártás, melynek vezetı ágazatai a vegyipar és az autóipar 25%-hoz jut hozzá. 13. ábra: Regionális és szektorális eloszlása a német kiáramló FDI-nak Forrás:DB 2006: és 2005 között a német kiáramló FDI részesedése az összes kiáramló mőködıtıkébıl 9% volt, míg a beáramló 7,5%. A magas adatokat az ezredforduló körüli felvásárlások és összeolvadások utolsó hullámának tulajdoníthatjuk, néhány cég figyelemre méltó felülértékelésével. A GDP-hez viszonyítva az FDI kevesebb, mint 2%-ot tett ki az elmúlt tíz évben átlagosan, manapság ez csak körülbelül 0,5%. Egy nemzetközi összehasonlítás

50 szerint, a tízéves periódus alatt Németország részesedése az OECD országok kiáramló közvetlen tıkéjébıl 7% volt, s ez kevesebb, mint Németország részesedése ugyanezen országok összesített GDP-jébıl, ami pedig 7,5% volt. Az FDI-nek és makróökonómiai hatásának elemzésekor legfontosabb tudnunk, hogy mi motiválta az adott mőködıtıke-beruházást. Több tudományos munka megkülönbözteti a horizontális és vertikális FDI-t. Az utóbbi esetben a vállalat részekre osztja termelési láncát és a különbözı részeket különbözı térségben helyezi el oda, ahol a termelés költségei a legalacsonyabbak. (EU FDI [2006: 19.]) Németország esetében azokat a termelési folyamat részeit helyezik ki, amelyek munka-intenzívek, hiszen a sok országban (már ha csak a környezı kelet-európai országokra gondolunk is) alacsonyabbak a bérek, mint ott. A vertikális FDI leggyakoribb motivációja a költségtakarékosság. A horizontális FDI esetében a vállalat más térségben is ugyanazt a termelési folyamatot megvalósítja azért, hogy közelebb legyen az ottani piachoz. Az ilyen beruházások általában olyan országok között valósul meg, melyek gazdasági struktúrája hasonló. Ez abban az esetben szokott megvalósulni, mikor olyan kiadások, mint például a szállítási költségek, vámok, mennyiségi korlátozások megkerülése, valamint a külföldi valuta árfolyam-ingadozása elleni védelem fontosabb a beruházó számára, mint a termelés koncentráltsága egy helyen (s ezzel elveszítve a méretgazdaságosságból származó elınyöket). Egy másik motivációja az FDI-nak a helyi termékek eladása lehet. Elıször csak exportálnak, de egy bizonyos szint után ezt közvetlen tıkeáramlás követi, például az eladók irányíthatják az elosztó stratégiájukat a külföldi piacra, s így közelebb kerülnek vásárlóikhoz. Ahogy azt fent említettem a motiváció gyakran meghatározza a külföldi közvetlen tıke potenciális hatását a hazai piacra. A vertikális FDI-nál a termelés egy részét kitelepítik, így kezdetben ahhoz vezet, hogy csökken a hazai foglalkoztatottak száma a beruházó vállalatnál. Ellentétben ezzel a többi fajta FDI elsısorban hozzájárul a hazai munkahelyek teremtéséhez, vagy megırzéséhez. Németország esetében a fejlett országokkal való szoros kapcsolat az azonos szektorok között azt eredményezi, hogy a piachoz való hozzáférés, valamint az elosztás problémája miatti FDI nem domináns motivációk és nem tudnak velük költséget megtakarítani. Ennek

51 ellenére van rá bizonyíték fıleg a közép- és kelet-európai országok esetében hogy a német vállalkozások mind vertikálisan, mind horizontálisan befektetnek. (DB [2006]) A Német Kereskedelmi és Iparkamara májusi felmérése - mely során több, mint 7000 német vállalkozást kérdeztek meg jövıbeli terveirıl - is a fentieket erısítette meg: a német vállalkozások azt tervezik, hogy folytatják a jövıben külföldi gyártó részlegük bıvítését, valamint a vevıszolgálatot és az elosztó rendszereiket. Bár ez a fejlıdés valószínőleg fel fogja forgatni a hazai beruházásokat. A tanulmány számos más érdekes eredményre jutott. Az elızı évhez képest 2006-ban jelentısen, 41%-kal nıtt azoknak a vállalatoknak a száma, melyek külföldi beruházást terveznek. Ennek oka elsısorban a világkereskedelem növekedése, mely sok német gyártót külföldi beruházásra késztet. A Németországban beruházni szándékozók száma ugyancsak emelkedett. Az ipari vállalkozások élénk külföldi beruházási tevékenysége végül is a hazai beruházásokra is pozitív hatással volt. A beruházási szándék aktuális növekedésével a belföldi telephelyek is vonzóvá váltak a külföldiek mellett. Továbbra is egy nagy lyuk tátong a külföldi beruházási szándékok, valamint a belföldi beruházási szándékok között ban sok német mőködıtıke beruházásnak a célja külföldi piacra való behatolás és piac szerzése volt. Ennek oka a világ konjunktúrájának erıs lendülete, a növekvı európai, gazdasági integráció volt, valamint olyan országok bekapcsolódása a világgazdaságba, melyeknek népessége, piaca óriási (mint például Kína és India). Ennek ellenére a német FDI elsıszámú motivációja a tanulmány szerint a költségek megtakarítása maradt. Ez is mutatja, hogy Németországban a vállalatok számára még mindig nagy problémát jelentenek a belföldi, rendkívül magas termelési költségek. Németország nem meríti ki az össze potenciális telephelyét, ez azt jelenti, hogy tíz külföldi beruházásból négyet belföldön is meg lehetett volna valósítani. A belföldi beruházások mellızésének oka, a magas munkaerıköltségek, a német vállalati adóztatás valamint a merev munkával kapcsolatos törvények, valamint a bürokrácia magas szintje. A német beruházások számára az elsı számú célrégió a 2004-ben csatlakozott 10 új tagállam volt, a megkérdezett vállalat 40%-a gondolta a térséget a vonzónak és költségtakarékosnak. A csatlakozásuk után a német cégek számára új exportpiacot

52 jelentettek valamint a német vállalatok a térségbe kedvezıbb költségek mellett fektethetnek be, és általában megfelelı alternatívát nyújtanak a belföldi termelés helyett. Ezt mutatja a beruházások motivációja is: csak 22% szeretne itt piacot szerezni, szemben a 37%-kal, mely a legmagasabb a többi régió ugyanezen adatához képest, akik a költségek csökkentése érdekében ruháznak be itt, s leginkább a munkaerı költségét igyekeznek megtakarítani. A vállalatok többségének az a véleménye, hogy ezekben az országokban kedvezıbbek a feltételek, mint Németországban. A külföldön beruházni szándékozó német vállalatok 37%-a tervez a régi 15 EU tag egyikébe beruházni. Itt a legfontosabb szerepet a piac szerzése tölti be. A sokan (62%) logisztikai hálózatot szeretnének itt fel-, illetve kiépíteni. A Deutsche Bundesbank kutatóit érdekelte az a kérdés, vajon az új 10 ország csatlakozása 2004-ben milyen hatással van a régi tagországok német mőködıtıke befektetéseire. Ennek jártak utána, s eredményeiket a 9. táblázatban láthatjuk összefoglalva. A vállalatok legnagyobb csoportja, közel 40% mindkét említett régióba növelik beruházásaikat. Ezek a cégek, melyek fıként külföldön terjeszkednek, bıvülnek, fıleg a kereskedelemben, szállítási eszközök gyártásában, gépek, berendezések gyártásában, fémfeldolgozásban, valamint információ és kommunikáció technológiában tevékenykednek. Ezekben a szektorokban fı motiváció fıleg új piacokra való betörés vagy felépítése egy elosztó- vagy ügyfélhálózatnak. 9. táblázat: A német mőködıtıke beruházók leányvállalatai számának változása 1996 és 2004 között (%-ban) EU ben csatlakozott EU tagországok Nem Több Kevesebb változott Több 39,6( ) 8,4( ) 2,2( ) Nem változott 11,3( ) 10,9( ) 2,0( ) Kevesebb 6,9( ) 9,2( ) 9,4( ) több, pedig kevesebb alkalmazottat jelent a régi EU tagállamokban (elsı nyíl), illetve az új tagállamokban (második nyíl) Forrás: DB 2006.:53. Az elızı ellentéte, hogy mind az újonnan csatlakozott országokban, mind a régi tagállamokban csökkenti leányvállalatainak számát, az ilyen cégek aránya körülbelül 9,5%

53 Ennek oka a szimmetrikus magatartás irányzata, mely uralkodó módszerré vált a területválasztási döntések során. Azoknak a cégeknek a csoportjában, melyek nem változtatták a régi tagországbeli befektetéseiket, azok vannak kicsit túlsúlyban, akik az új tagországokban többet fektettek be. Ezen csoporton belül található a legkisebb részesedés is: akik a régi tagállamokban nem változtattak befektetéseikben, az újakban viszont csökkentették a kiemelt idıszak alatt. Az adatok nem tükrözik vissza azt az általános tendenciát, hogy a régi tagállamokból kivonva az újak felé áramlik az FDI. Éppen ellenkezıleg: a legtöbb esetben azok a vállalatok, akik az új 10 országban többet ruháztak be 1996 és 2004 között, a régiben is növelték befektetéseiket. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a kutatás nem tett különbséget a különbözı szektorok között, melyen belül a vállalatok viselkedései hasonlóak lehetnek egymáshoz. Ha az elemzésünket a foglalkoztatottak számának változására alapozzunk, hasonló képet kapunk. Itt is a szimmetrikus viselkedés dominál (több mint 60%-ban), és az is megfigyelhetı, hogy a leányvállalatok relatív változása egyben tükrözi a foglalkoztatottak számának változását is. Mintegy 1200 társvállalatot alapítottak vagy szereztek meg a régi EU országokban 1996 és 2004 között, s összehasonlítva a 10 új tagállamban csak alig több mint 800-at. Ennek ellenére azonban, ha a foglalkoztatottak számát tekintjük, azt látjuk, hogy az új országokban élesebben növekedett számuk ( fıvel, míg az EU-15-ben fıvel). Az átlagos alkalmazott-állomány kétségkívül jobban emelkedett a gyártás szektorában a keleti tagállamoknál, mint a nyugatiaknál. Ennek fı oka valószínőleg az, melyet már többször említettem, hogy a 2004-ben csatlakozott országokba inkább munkaintenzív folyamatokat telepítettek ki. (DB 2006) Visszatérve a 14. ábrához látható, hogy a két európai térségen kívüli mely egyéb régiók vonzóak a német vállalatok számára. A harmadik fogadó ország a felmérés alapján egy ázsiai ország, Kína lett. A két elıbbi régióval ellentétben itt a harmadik motiváció dominál a német vállalatok döntéseinél, mégpedig a hatalmas piacra való behatolás, piacszerzés, s összehasonlítva a többi országgal ez a motiváció itt a második legmagasabb. A 2006-os évben különösen a nagyobb, ipari középvállalatok (200-tól 1000 alkalmazottal rendelkezık) befektetési kedve volt nagyobb. Ezen kívül elmondható az is, hogy a

54 elektromos ipar, gépipar, orvosi mérési és szabályozási technika, autógyártás valamint a vegyipar szereplıi ruháztak be fıleg Kínában. 14. ábra: Német beruházók céltérségei 2006-ban (több mint 7000 megkérdezett vállalat alapján) Forrás: DIHK 2006.: ban a külföldön beruházni vágyó német cégek 29%-a tervezte, hogy Oroszországban, Ukrajnában, Törökországban, vagy Délkelet-Európában fog befektetni, és ez az érték két százalékponttal magasabb, mint a megelızı évben. Az ábrából egybıl feltőnik, hogy 56%- a a beruházóknak valamilyen logisztikai hálózatot szeretne kiépíteni. Köztudomású, hogy ez az országcsoport értékesítı- és beszerzıpiaca miatt érdekelt sok vállalat számára. Az orosz piac különösen dinamikusan fejlıdik, és elsısorban a nyersanyag és különösen energiaszállításai miatt vált nagyon fontossá Németországnak. Másodsorban mivel nagyon megnıtt a kıolaj és földgáz ára, az oroszok bevétele ezáltal jelentısen növekedett, ezért megnıtt a kereslet is a német termékek iránt. Oroszország így, mint értékesítı célpiac is vonzó, ezért sok német vállalat növelte forgalomba hozatallal járó kiadásait 2006-ban. Délkelet-Európa, Ukrajna valamint Törökország esetében némiképp más a helyzet, itt a hangsúly inkább a költség megtakarítás, valamint a piacszerzés motivációján van. Ezek az országok arra törekednek, hogy az Európai integráció tagjai lehessenek, s így még vonzóbb térséggé váljanak a mőködıtıke számára. Minden ötödik német mőködıtıke beruházó Észak-Amerikába tervezett beruházni ban. Ezen vállalatok legtöbbje olyan vállalat, mely a orvosi mérési és szabályozási

55 technika területén és az autóiparban tevékenykedik: 36%-a illetve 32%-a az összes itt beruházónak ebbıl a két ágazatból származik. Ezek szándéka általában a gyártás kitelepítése, kinti felújítása, vagy megalapítása, illetve az elosztólánc javítása. Ezeken kívül a gyógyszeripar (28%), és a gépgyártás (26%) átlagon felüli az USA-ban, Kanadában és Mexikóban. Észak-Amerikába többnyire nagy vállalatok (33%) valamint nagyobb közepes mérető ipari vállalatok (25%) ruháznak be. A legnagyobb növekedést az Ázsia Kína nélküli országcsoport érte el az elızı évihez képes, 16%-ról 20-ra növekedett azoknak a német cégeknek az aránya, akik beruházást terveztek Indiában, Délkelet-Ázsiában, Japánban vagy Közel Keleten. A legnagyobb motiváció itt is a vevıszolgálat, illetve a termék terjesztésének kiépítése, különösen azért, hogy az exportot támogassák ezeken a piacokon. A beruházások 26%-át piacszerzésre akarták használni, s ez három százalékponttal több, mint az elızı évben. Fıleg India vonzó ilyen szempontból, hiszen népessége és így piaca dinamikusan növekszik. (DIHK 2006) V. 3. Az országon belüli FDI eloszlás Németországban a külföldi vállalatoknak jelentısen nagyobb a termelékenysége és magasabb béreket is fizetnek, mint a hazai vállalatok, melynek oka, hogy a külföldieknek technológiai elınyük van hazai társaikkal szemben. A külföldi cégek többsége a nagy városokban és azok vonzáskörzetében telepedett le. A 15. ábra illusztrálja, hogy a német tartományokban milyen mértékő az FDI koncentráltsága. Az FDI Berlinben, a politikai központban, Frankfurtban, a pénzügyi központban és Hamburgban, a elsı számú német kikötıben sőrőbb, mint más területen. Ezek a fogadó területek nem mindig a legnagyobb elınyöket szerzik meg ezektıl a külföldi cégektıl. Ez a külföldi tulajdonú vállalatok technológiai vezetése miatt lehet, melyek ezekben a térségekben valamivel kisebbek lehetnek, mint más kevésbé fejlett régiókban. A technológiai elınyt élvezı külföldi vállalatok az FDI nagyobb átlagos termelékenységét érhetik el más régióban, mint ahol a külföldi közvetlen tıke nagy mértékben koncentrálódik. Empirikus kutatások is igazolták, hogy jelentıs pozitív hatás érezhetı a helyi vállalatok növekedése és az FDI produktivitása között

56 15. ábra: Az FDI koncentrációja a német tartományokban1998-ban 5 Forrás: Peri Urban (2005:84.) A 15. ábra olyan vállalatok alapján készült, melyek mindegyike nagy termelı, gyártó vállalat több, mint 100 alkalmazottal, több mint 10 millió német márka értékő eszközökkel vagy több mint 10 millió német márkás éves bevétellel rendelkezik. A változók, melyek alapján vizsgáltak: alkalmazottak, bérköltségek, eladások adatai, tárgyi eszközök, anyag költségek és egyéb információk a székhelyrıl, az adott ágazatról, valamint a cég tulajdonosairól. Körülbelül 800 vállalatot vizsgáltak meg Németország esetében, s ezek mindösszesen 20 ágazatból kerültek ki. 5 A koncentráció fokát a külföldi tulajdonú vállalat álatal foglalkoztatottak arányából számolták ki minden tartományban. A sötétebb szín magasabb koncentrációra utal. Háromféle árnylatot különböztettek meg, melyeken belül a tartományok körülbelül egyformák a vizsgált szempont szerint

57 VI. Összegzés A téma kifejtése során úgy gondolom, hogy beigazolódott az állítás, melyet a bevezetıben tettem: a közvetlen külföldi tıkebefektetések az egész világgazdaságot irányítják, s nincs egyetlen olyan ország, vagy intézmény sem, mely nagyban befolyásolni tudná a mőködıtıke-áramlás fıszereplıit, a transznacionális társaságokat. Ebben a hatalmas hálózatban minden országnak csak kis súlya és befolyása van, így Németországnak is, annak ellenére, hogy mind az országba áramló, mind az ország vállalatai által külföldön eszközölt közvetlen befektetések alapján igen elıkelı helyen szerepel a világon. Dolgozatomban a mőködıtıke-áramlással foglalkoztam, és igyekeztem átfogó képet nyújtani az ezzel kapcsolatos legfontosabb fogalmakról, elméletekrıl. A témában számos tanulmány, elmélet született már, mivel az FDI világgazdasági súlya az utóbbi 100 évben sokszorosára növekedett. Úgy gondolom a késıbbiekben is sokan foglalkoznak majd ezzel a területtel, mert a jövıben a közvetlen tıkeáramlás további jelentıs növekedésére számíthatunk. Az elméleti rész után a világban végbemenı tıkemozgások felé fordultam. A fejezet írása közben többször elgondolkodtam azon, hogy mit hozhat a jövı. Azt hiszem, hogy a transznacionális vállalatok többsége nem Európát (és méginkább nem Nyugat-Európát) fogja választani, hanem dél- és kelet- ázsiai versenytárasakat. Ezeknek az országoknak hatalmas elınyük van a fejlett országokkal szemben: olcsó munkaerıvel és némelyikük hatalmas piaccal is rendelkezik, tehát nemcsak olcsóbban és hatékonyabban tudnak itt a vállalatok termelni, hanem el is tudják adni termékeiket a közeli piacokon. A transznacionális társaságok számára az már mellékes, hogy ezeket a feltételeket a fejlıdı országok milyen áron nyújtják, számukra többnyire csupán a versenyképesség, és a profit a mérvadó tényezı. A régió országaiban sokszor hiányoznak még az alapvetı környezetvédelmi normák, emberi jogok is. Ezekkel a feltételekkel kell a fejlett országoknak, így Németországnak is versenyezni, azonban ezekben az országokban ez még megoldandó feladat, mely jelenleg nagy problémákat okoz. Az Európai Unió mőködıtıke szempontból való tanulmányozása során Nagy-Britannia, Franciaország és Németország túlsúlyát figyeltem meg, valamint a 2004-ben csatlakozott tíz új tagállam egyre nagyobb szerepét, mint fogadó országok. Nagyon magas az EU-n belüli mőködıtıke-áramlás, magasabb mint az Unió és harmadik ország közötti, mely az

58 integráció mélységének egyik jele, mely már nemcsak termékek exportja terén, hanem a tıkeáramlás terén is megmutatkozik. Igyekeztem az Európai Unió, és ezen belül a választott ország, Németország mőködıtıkeáramlásáról átfogó és teljes képet adni. Mind a FDI állományára, mind az elmúlt évek áramlására kitértem. Az Európai Unió tanulmányozása során is Németországra kiemelt figyelmet fordítottam. A Németország tanulmányozása során, az onnan származó mőködıtıke földrajzi-, ágazati elhelyezkedése mellett figyelmet szenteltem a mőködıtıke különbözı formáinak is. Egy felmérés alapján megismertetem, hogy 2006-ban a német vállalatok elsısorban hova és milyen céllal kívántak befektetni, melyben az EU tagországai mellett megjelentek a fent említett ázsiai országok. A másik oldalt, a Németországba érkezı FDI-t is több szempontból vizsgáltam. A fı beruházók mellett az is szerepel, hogy Németország mely városa, tartománya a legvonzóbb a külföldi közvetlen tıke számára. A fejlett országokba áramló mőködıtıke csökkenı tendenciája mellett azonban Németország még mindig kiemelt fontosságú, s úgy gondolom az marad a jövıben is

59 Irodalomjegyzék Antalóczy Katalin - Sass Magdolna (2002): Magyarország helye a közép-kelet-európai mőködıtıke beáramlásban statisztikai elemzés. Külgazdaság, szám. Anatóczy Katalin Sass Magdolna (2000): Mőködıtıke-áramlások, befektetıi motivációk és befektetésösztönzés a világgazdaságban és Magyarországon. Közgazdasági Szemle, XLVII. évf., május Árva László (1994): A mőködıtıke-mozgás elméleti és gyakorlati kérdései. Magyar Nemzeti Bank Mőhelytanulmányok 6. Árva László Diczházi Bertalan: A külföldi mőködıtıke-beruházások fajtái. Világgazdaság január. 27. Christiansen, H. Bertrand A. (2005): Trends and recent developments in foreign direct investment. International Investment Perspectives: 2005 Edition, OECD letöltés ideje: február 3. Csáki György (2002): A nemzetközi gazdaságtan alapjai. Napvilág Kiadó, Budapest Csáki György (2003): Európa Amerikában Amerika Európában: a transzatlanti kereskedelmi és tıkekapcsolatok jellemzıi az új évezred kezdetén. Európia Tükör Mőhelytanulmányok 92. szám Central Intelligence Agency (2007): The world factbook letöltés ideje: január 27. DB (2006): German foreign direct investment (FDI) relationship: recent trends and macroeconomic effects. Deutsche Bundesbank, Mounthly Report, szeptember DIHK (2006): Investitionen im Ausland, Ergebnisse einer DIHK-Umfrage bei den Industrie- und Handelskammern. Deutscher Industrie- und Handelskammertag, május. letöltés ideje: március 10. EU FDI (2006):European Union foreign direct investment yearbook 2006, data Luxemburg. letöltés ideje: február

60 Hult, M (2006): Increased FDI flows for the EU in Statistics in focus 2006/21. Inotai András (1989): A mőködıtıke a világgazdaságban. Kossuth Könyvkiadó, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Debrecen Katona Klára (2006): A magyar tıkeimportot befolyásoló tényezık újraértelmezése. Közgazdasági Szemle, LIII. évf., november Marton B. Malatinszkyné Fekete M. Kamarás K. (2003): Tıkemozgások az Európai Unióban és Magyarországon, A tıke szabad áramlása. Európai Füzetek 19., A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemzı Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa, Budapest Oszlay András (1999): Elméletek és tények a külföldi mőködıtıke-befektetésekrıl. MNB Füzetek 1999/11. Ozawa, T. (1992): Foreign Direct Investment and Economic Development. Transnational Corporations, Vol 1. No letöltés ideje: december 19. Passerini, P. (2004): EU25 FDI data. Statistics in focus 2004/52 Peri, G. Urban, D. (2005): Catching-up to foreign technology? Evidence on the Veblen- Gerschenkron effect of foreign investments. Regional Science and Urban Economics 36 (2006:72-98) elérhetı: letöltés ideje: november 5. Sass Magdolna (2003): Versenyképesség és közvetlen külföldi mőködıtıke-befektetésekkel kapcsolatos gazdaságpolitikák. PM Kutatási Füzetek 3. Simai Mihály és mások (2000/a): A mőködıtıke kivitele és a technikai fejlıdés a 21. század küszöbén. Oktatási Minisztérium, Budapest Simai Mihály Gál Péter (2000/b): Új trendek és stratégiák a világgazdaságban. Akadémiai Kiadó, Budapest Szanyi Miklós (1997): Elmélet és gyakorlat a nemzetközi mőködıtıke-áramlás vizsgálatában. Közgazdasági Szemle, ILIV. évf, 6. szám

61 Szentes Tamás (1999): Világgazdaságtan, I. kötet, Elméleti és módszertani alapok. Aula Kiadó, Budapest UNCTAD (1991): World Investment Report. United Nations, New York and Geneva UNCTAD (1993): World Investment Report. United Nations, New York and Geneva UNCTAD (1995): World Investment Report. United Nations, New York and Geneva UNCTAD (2003/a): Developed countries dominate the world FDI stock. Press Release, aug. 25. UNCTAD (2003/b): World Investment Report. United Nations, New York and Geneva UNCTAD (2006/a): World Investment Report. United Nations, New York and Geneva UNCTAD (2006/b): World Investment Report, Country fact sheet: Germany. Egyéb linkek:

62 Mellékletek 1. számú melléklet: Az 50 legnagyobb Európai vállalat jövedelmük alapján 2006-ban Európai Globális Jövedelem Vállalat Ország helyezés helyezés (millió $) 1 3 Royal Dutch Shell Hollandia BP Nagy-Britannia DaimlerChrysler Németország Total Franciaország ING Group Hollandia AXA Franciaország Allianz Németország Volkswagen Németország Fortis Belgium/Hollandia Crédit Agricole Franciaország Assicurazioni Generali Olaszország Siemens Németország Carrefour Franciaország HSBC Holdings Nagy-Britannia ENI Olaszország Aviva Nagy-Britannia BNP Paribas Franciaország UBS Svájc Deutsche Bank Németország HBOS Nagy-Britannia Prudential Nagy-Britannia Nestlé Svájc Deutsche Telekom Németország Dexia Group Belgium Metro Németország Credit Suisse Svájc

63 Európai Globális Jövedelem Vállalat Ország helyezés helyezés (millió $) Royal Bank of Scotland Nagy-Britannia Tesco Nagy-Britannia Peugeot Franciaország Zurich Financial Services Svájc E.ON Németország Vodafone Nagy-Britannia Société Générale Franciaország Électricité De France Franciaország Statoil Norvégia France Télécom Franciaország Munich Re Group Németország Deutsche Post Németország BMW Németország Fiat Olaszország ABN AMRO Holding Hollandia Royal Ahold Hollandia Repsol YPF Spanyolország Legal & General Group Nagy-Britannia Lloyds TSB Group Nagy-Britannia ThyssenKrupp Németország Santander Central Hispano Group Spanyolország BASF Németország Suez Franciaország Robert Bosch Németország Forrás: letöltés ideje: március

64 2. számú melléklet: Az FDI-Triád és periférikus területei 2001-ben Forrás: UNCTAD (2003/b:24) 63

65 3. számú melléklet: FDI állomány országonként és régiónként 2002-ben Forrás: UNCTAD 2003./b 64

66 4. számú melléklet: Rövid ismertetı Európa legnagyobb gazdaságáról, Németországról Teljes nevén a Német Szövetségi Köztársaság (németül: Bundesrepublic Deutschland) Európa egyik meghatározó állama, mind ipari, mind gazdasági súlya miatt. Németország, mint az Európai Unió egyik alapító tagja, és mint Európa legnagyobb gazdasága, a Föld harmadik legerısebb gazdasága az Amerikai Egyesült Államok és Japán után, és mint Európa második legnépesebb nemzete kulcsszereppel bír a kontinens gazdasági, politikai és védelmi szervezetében egyaránt. Terület: km 2 Lakosság: 82, 4 millió fı Népsőrőség: 231 fı/km2 Népesség összetétel: 0-14 év: 14, 4% év: 66, 7% 65 év felett: 18, 9% Egy fıre jutó GDP: dollár GDP megoszlása: szolgáltatások 69,5%, ipar és kivitelezés 29,6%, mezıgazdaság 0,9% Politikai rendszer: Szövetségi Köztársaság, Fıváros: Berlin, Hivatalos nyelv: német Fizetıeszköz: euró (amely megfelel 1,95583 német márkának, melyet 2002-ben váltott le az Európai Unió egységes valutája) Németország tizenhat tartományra tagolódik. Ezek közül három egy nagyobb város, a többi pedig úgynevezett szövetségi állam. A lakosság 85%-a városokban, illetve azok vonzáskörzetében él. Németország fıvárosa Berlin, ahol 3,8 millió lakos él. A legjelentısebb városok közé sorolható még Hamburg (lakosának száma: ), München (lakosának száma: ) és Frankfurt (lakosának száma: ), mely az ország üzleti és kereskedelmi központja. A legnagyobb ipari régió az országban a Ruhr-vidék, ahol a legmagasabb a 65