Génváltozatok szerepe a hipnózis szubjektív megélésében

Átírás

1 Génváltozatok szerepe a hipnózis szubjektív megélésében Katonai Enikő Rózsa és Veres-Székely Anna ELTE PPK Affektív Pszichológia Tanszék Ez a beszámoló Bányai Évával végzett közös kutatásaink eredményeiről szól (Katonai, Szekely, Sasvari-Szekely és Varga, beadás előtt), amelyben azt vizsgáltuk, hogy egyes kandidáns gének milyen kapcsolatban vannak azzal, hogy valaki hogyan éli meg a csoporthipnózis-interakciót. Klasszikus ikervizsgálatok eredményei alapján következtethetünk arra, hogy egy tulajdonság mennyiben tulajdonítható öröklött tényezőknek, azonban a heritabilitási index ismeretén túl fontos az a kérdés is, hogy az adott tulajdonságot meghatározó génszekvenciák pontosan hol helyezkednek el a humán genomban. A molekuláris biológiai módszerek technikai fejlődésével nagy lendületet kaptak a pszichogenetikai vizsgálatok, melyek az egyes emberi jellemzők hátterében azonosítható öröklött komponenseket tárják fel. Ezek a génasszociációs kutatások egyes jól mérhető pszichológiai paraméterek és kandidáns génváltozatok összefüggéseit vizsgálják. Az itt bemutatott eredmények arra utalnak, hogy a hipnózis átélésének vannak genetikai összetevői; egy dopaminerg és egy szerotonerg polimorfizmus szignifikáns hatását sikerült kimutatnunk. Bevezetés A hipnózis megélése és kapcsolati mutatói A hipnózis-interakció nagyon speciális személyközi helyzet, Bowers (2006) szerint az emberiség közös élménye. A hipnózis közben lejátszódó folyamatok, különösen a hipnózis résztvevőinek interakciója, régóta foglalkoztatják a kutatókat és a klinikusokat. A hipnózis-interakció jellemzésére a 80-as évektől kezdve használják Bányai Éva (2008) többdimenziós szociál-pszicho-biológiai modelljét. A modell szerint a hipnózis olyan módosult tudatállapot, amely egy sajátos szociális kontextusban alakul ki, és mind a hipnotizált személy, mind a hipnotizőr befolyásolja, továbbá szociális, pszichológiai és élettani kölcsönhatások is jelen vannak a folyamat során. Ebben a megközelítésben tehát a hipnotizált személy is aktív résztvevője a hipnózisnak, köztük ún. diádikus interakciós harmónia alakul ki, amit mindkét fél részéről szubjektív jellemzők árnyalnak. Ennek mérőeszközét, a DIH kérdőívet Varga Katalin és munkatársai fejlesztették ki (Varga, Bányai és Gősi-Greguss, 1994). Shor (1962) klasszikus elméletében 3 dimenzióval jellemzi a hipnózist: 1.) a hipnotikus szerepbevonódással, mely a hipnábilitás mérőszámmal jellemezhető; 2.) a transzmélységgel, mely például a Tudatosság Fenomenológiája (lásd alább) kérdőívvel közelíthető meg; illetve 3.) az archaikus bevonódással, amelynek mérésére az ún. Archaikus Bevonódási Skála szolgálhat. A hipnábilitás vonás-jellegű tulajdonság, amely jól mérhető különböző hipnotikus fogékonyságmérő skálákkal standard kísérleti körülmények között. Ennek során a hipnotizőr tesztszuggesztiókat ad a személynek, melyet azok különböző mértékben teljesítenek. Minél több tesztszuggesztiót hajt végre a személy, annál inkább fogékony a hipnózisra, annál erősebb a szerepbevonódása. A transzállapot a tér- és időérzék, illetve a testérzések és az éntudat torzulásával, a realitásvizsgálat csökkenésével, a megismerő folyamatok a szemléletesség irányába való eltolódásával jár. A transzmélység e változások mentén papír-ceruza módszerrel felmérhető.

2 A hipnózis során archaikus bevonódás alakul ki a hipnotizőr és hipnotizált személy között, ami áttételes jellegű érzelmi kapcsolat: mindkettőjük életében a számukra fontos szerepet játszó személyekkel (pl. szülő, házastárs) kapcsolatos érzelmi viszonyulásaikat időlegesen egymásra vetítik - egyrészt az alany a hipnotizőrre, másrészt a hipnotizőr az alanyra. Ez utóbbi Bányai Éva és munkatársai által kimutatott tény (Nash és Spinler, 1989; Shor, 1962; Varga, Bányai, Gősi-Greguss, 1999). A fentebb említett DIH-kérdőív egy harmadik szubjektív aspektust mér: a hipnotizált személy és a hipnotizőr közti kölcsönhatás minőségét, az ún. diádikus interakciós harmóniát (Varga, Bányai és Gősi-Greguss, 1994). Ezek a mérhető jellemzők széttarthatnak, hiszen a hipnózisban tanúsított viselkedés, a bevallott szubjektív élmények és az archaikus bevonódás nem feltétlenül jár együtt, ezért érdemes mindegyik aspektust külön-külön megvizsgálni. Az emberek tehát különböznek abban, hogy hipnózis közben ugyanarra a szuggesztióra hogyan reagálnak, milyen mértékű a hipnotikus szerepbevonódásuk, illetve hogyan élik meg ezt a helyzetet. Az itt bemutatott kutatás célja az volt, hogy a hipnózis-interakcióban mérhető és kvantifikálható, szubjektív élményeken alapuló kapcsolati dimenziók genetikai hátterét feltárja egyes kandidáns génváltozatok szerepének azonosításával. Pszichogenetikai asszociációvizsgálatok Munkánk elméleti és módszertani bázisát egy interdiszciplináris tudományterület adja az etológia, a pszichológia és a genetika határterületén. A pszichogenetikai kutatások során különböző szakmák tudósai dolgoznak együtt poligénes, azaz több gén által meghatározott pszichológiai jelenségek genetikai hátterének feltérképezésében (ilyen például a dohányzás, a szerfüggőség, az agresszió, az impulzivitás, egyes temperamentum-dimenziók, a hipnábilitás vagy például a nevelési stílus (Jorm, Henderson, Jacomb és mtsai., 1998; Kebir, Tabbane, Sengupta és Joober, 2009; Le Foll, Gallo, Le Strat, Lu és Gorwood, 2009). Az elemzések során nyert viselkedéses és genetikai adatok statisztikai értékelését asszociációvizsgálattal végezzük. Az elemzések célja olyan kandidáns génvariánsok meghatározása, amelyek statisztikailag is kimutathatóan hozzájárulnak a mért fenotípusok populációs szintű variabilitásához. Kutatásainkban többnyire egészséges személyek alkotják a vizsgálati mintát. A fenotípusos variabilitást befolyásoló gének hatása csak kicsi, továbbá ezek a környezettel és egymással is interakcióban alakítják a vizsgált fenotípusos jellemzőt. Így egy-egy génváltozat önálló hatásának bizonyítása igen nagy kihívás. Fontos megjegyezni, hogy a statisztikai asszociációból nem következtethetünk kauzális összefüggésekre, csupán arra, hogy az adott génváltozat (esetenként akár több közvetítő lépcsőn keresztül) összefüggésben áll a vizsgált fenotípusos jelleg kialakulásával. Ezt a kapcsolatot minden esetben összetett fiziológiai (hormonális, idegi, immun, neurotranszmissziós) jellemzők közvetítik és a környezeti hatások moderálják. Öröklött fogékonyság a hipnózisra A hipnotikus fogékonyság vonásjellegű tulajdonság, örökletessége jelentős ikerkutatások adatai alapján (etnikumtól és életkortól függően) 44-64% (Bauman és Bul, 1981; Józsa, Bányai, Métneki, Gősi-Greguss, Suhai-Hodász és Varga, 2004; Morgan, 1973). Ez a jellemző különböző időpontokban mérve viszonylag stabil, ami vonás-jellegére enged következtetni (Morgan, Johnson, Hilgard, 1974).

3 A háttérben álló genetikai faktorokról szóló publikációk a Catechol-O-Metil-Transzferáz dopaminbontó enzim működését szabályozó Catechol-O-Metil-Transzferáz (COMT) gén Val 158 Met polimorfizmusainak hatását emelik ki (Lichtenberg, Bachner-Melman, Ebstein, Crawford, 2004; Raz, 2005; Szekely, Kovacs-Nagy, Banyai és mtsai., 2010). Munkacsoportunk a G allél additív hatását mutatta ki: a legmagasabb hipnábilitást a Val/Val genotípusnál, a legkisebbet a Met/Met-nél mértük, a heterozigótáké a kettő közé esett (Szekely és mtsai., 2010). Ezzel szemben Lichtenberg és Raz munkacsoportjainak eredményei alapján a Val/Met génváltozat volt a magas hipnábilitás szempontjából optimális genotípus. A két vizsgálat néhány év idői különbséggel, különböző országokban zajlott, azonban a genetikai hatás irányának különbségeit legvalószínűbben a hipnózishelyzet különbségei magyarázzák: munkacsoportunk vizsgálatában csoporthipnózist alkalmaztunk, míg Lichtenberg és Raz munkacsoportjai egyéni hipnózishelyzetben tesztelték személyeiket. A fentiek alapján tehát az emberek különböznek abban, hogy látható viselkedéses jegyek alapján mennyire fogékonyak a hipnózisra, ez a vonásjellegű tulajdonság jórészt örökletes, az átörökítésért (legalábbis részben) a COMT gén Val/Met polimorfizmusa felelős. Ezek az eredmények azonban csupán a látható viselkedéses jegyre épülnek, eddig még egyetlen tanulmány sem vizsgálta a hipnózisélményt kísérő szubjektív jellemzők örökletességét, vagy kandidáns génjeit. Ebben a beszámolóban mi annak a feltárására vállalkoztunk, hogy a hipnózis átélésének szubjektív mutatói összefüggenek-e egyes dopaminerg és szerotonerg génváltozatokkal. A hipnózisélményt befolyásoló lehetséges génváltozatok Az asszociációvizsgálatok egyik legfontosabb, és egyben legproblémásabb lépése a tesztelendő kandidáns génvariánsok kiválasztása. Fontos, hogy a kiválasztott gén polimorf legyen, azaz hogy többféle változata forduljon elő a vizsgált populációban, amelyek között funkcionális eltérés van. Ezek az eltérések például a kódolt fehérje mennyiségében vagy minőségében mutathatók ki, mely hatással lehet a vizsgált fenotípusos jellegre. Fontos továbbá, hogy a vizsgálat szempontjából fontos génváltozat ne legyen nagyon ritka (amennyiben nem túl nagy elemszámú a vizsgálat). Ha az asszociációvizsgálat eredménye szignifikáns, feltételezhetjük, hogy a kandidáns gén alléljai közül valamelyik a vizsgált fenotípus kialakításában közrejátszik, azaz genetikai rizikófaktorként azonosítható. A jelen vizsgálatban egy dopaminerg és egy szerotonerg génváltozat hatását vizsgáltuk meg a hipnózis átélésének mérhető jellemzőire. Az alább részletezett szakirodalmi eredmények alapján mindkét génváltozat kandidáns összetevője lehet a hipnózis átélésének. A Catechol-O-Metil-Transzferáz (COMT) egy dopaminbontó fehérje, mely a prefrontális dopaminszint szabályozásában jelentős szerepet tölt be, mivel itt más dopaminbontó enzimek nincsenek. A gén 158. kodonjában a G/A egypont-polimorfizmus az enzim aminosav-szekvenciáját módosítja. Az A allél mellett képződő Metionint tartalmazó fehérje kevésbé hatékonyan bontja a dopamint ennél a változatnál 20-25%-kal kisebb enzimaktivitás mérhető, mint a G allél mellett képződő, Valint tartalmazó változatban (Mannisto, Kaakkola, 1999). Tehát a G allél jelenlétében a gyorsabb dopaminbontás miatt a prefrontális kéregben feltételezhetően kevesebb dopamin marad a szinaptikus résben, ami számos pszichológiai jellemzőt befolyásolhat: hatással lehet a végrehajtó funkciókra, és szerepe felmerült a temperamentum és a szerhasználat kialakulásában is (Demetrovics, Varga, Szekely és mtsai., 2010; Meyer-Lindenberg, Buckholtz, Kolachana és mtsai., 2006). Egyes szakirodalmak szerint az emocionális stabilitással és az impulzivitással is kapcsolatba hozható, emellett számos szerző a skizofrénia, a gyermekkori figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD), sőt az obszesszív-kompulzív zavar (OCD) egyik rizikófaktorának tartja; de az eddigi eredmények nem konzisztensek, ezért érdemes ezeket óvatosan kezelni (Hosak, 2007).

4 A szervezet szerotonin (5-hidroxitriptamin, rövidítve 5-HT) transzmissziójának szabályozásáért felelős fehérjét számos génváltozat kódolja, amelyek közül a legismertebb a gén promoter régiójának 5-HTTLPR hosszúság-polimorfizmusa. A fehérje feladata a szerotonin szinaptikus résből való visszavétele, ezáltal befolyásolja a szinapszisban a jeltovábbítás idejét és erősségét; az 5-HTTLPR polimorfizmus a transzporter szintézisének intenzitását befolyásolja. A génnek két allélja van: a hosszú (l), 16-os ismétlődésű, és a rövid (s), 14-es ismétlődésű változatok. Az eddigi kutatások szerint a rövid (14-es) allél lényegesen kisebb transzkripciós aktivitást eredményez. Az 5-HTTLPR egyes kutatások szerint kapcsolatba hozható a major depresszióval (pl. Caspi, Sugden, Moffitt és mtsai., 2003) és a bipoláris hangulatzavarral (Lesch, Bengel, Heils és mtsai., 1996). A kapcsolat hátterében az állhat, hogy a gén rövid változata mellett kellemetlen, stresszteli inger hatására erőteljesebben emelkedik az amigdala idegi aktivitása (Hariri, Mattay, Tessitore és mtsai., 2002). Mások leírták, hogy az észlelt stressz-szint magasabbnak bizonyult a gén rövid változatával rendelkező szívbetegeknél (Otte, McCaffery, Ali és Whooley, 2007). Fontos azonban kiemelni, hogy egyes környezeti tényezők jelentősen befolyásolhatják a szerotonin transzporter génváltozatok hatását. Például a depresszióra, illetve öngyilkosságra való hajlam és az 5-HTTLPR összefüggésében a stresszteli életesemények moderátor-változóként hatnak: erősíthetik, vagy gyengíthetik a gén hatását (Caspi és mtsai., 2003). Módszer 2006-ban összesen 136 egészséges, genetikailag független egyetemista vett részt kutatásunkban (27%-uk férfi, 73%-uk nő, átlagéletkoruk 23,39±4,17 év volt). A COMT és 5-HTTLPR genotípus meghatározásához nem invazív módon (Boor, Ronai, Nemoda és mtsai., 2002) DNS-mintát vettünk tőlük. A génváltozatok meghatározását a Semmelweis Egyetem Molekuláris Genetikai munkacsoportja végezte. Ezt követően a résztvevők csoporthipnózison vettek részt, amely az ELTE Affektív Pszichológiai Intézeti Központjában zajlott, a Hipnóziskutató Laboratórium és a Pszichogenetikai Laboratórium munkatársainak közreműködésével. Fenotípusos mutatók A Waterloo-Stanford Hipnábilitási Csoportskálával (WSGC) a hipnózis iránti fogékonyságot mérik (Bowers, 1998). A 0-tól 12-ig változó összpontszám a személy retrospektív önbeszámolója alapján méri a hipnózismélységet (ún. szubjektív pontszám). Kiképzett megfigyelők a viselkedéssel egyidejű megfigyelése alapján eldöntik, hogy a személyek a 12 tesztszuggesztió közül melyeket hajtották végre (ún. megfigyelői pontszám). A vizsgált személyek az alábbi 3 kérdőívet töltötték ki a csoporthipnózis után a hipnózis élményére vonatkozóan: Az Archaikus Bevonódási Skála (ABS): 19 állítást tartalmaz az alany hipnotizőrrel kapcsolatos érzéseiről. Főskálája azt méri, hogy a hipnózis alatt milyen archaikus tárgykapcsolat alakult ki a hipnotizőr személye iránt. Alskálái a Csodálat és kötődés ; a Félelem a negatív megítéléstől és a Függőségigény (Nash és Spinler, 1989). A Tudatosság Fenomenológiája Kérdőív (PCI) a transzmélység mérésére alkalmas, a tudatállapot-változás élményszintű jellemzésére használható. A hipnózis közben a percepció megváltozását, az abszorpció mértékét, az érzelmeket és belső történésekre való fókuszálást méri 5 főskálán (Pekala, 1982; a magyar változat faktor-alapú skálái: Varga, Józsa, Bányai, Gősi-Greguss és Kumar, 2001). A Diádikus Interakciós Harmónia Kérdőív (DIH) az interakció jellemzőinek szubjektív megítélésére szolgál. Skálái: Intimitás, Összhang, Játékosság, Feszültség (Varga, Bányai és Gősi-Greguss, 1994; Varga, Józsa, Bányai és Gősi-Greguss, 2006).

5 Eredmények A genotípus-fenotípus profil megbízhatósága A genetikai adatok megbízhatóságát az adott polimorfizmus különböző genotípusainak előfordulási gyakorisága alapján teszteltük (Hardy, 1908). A minta genotípus-eloszlása, melyet az 1. táblázat mutat be, mindkét vizsgált polimorfizmus esetében Hardy-Weinberg egyensúlyban volt: COMT Val 158 Met SNP: Khi 2 =0,030 (p=0,985), 5-HTTLPR VNTR: Khi 2 =0,715 (p=0,699). A COMT genotípusok nemi megoszlásában nem volt szignifikáns különbség, azonban az 5-HTTLPR rövid változata tendenciózusan (p=0,066) magasabb arányban fordult elő nőknél a vizsgált mintában (1. táblázat), ezért az 5-HTTLPR-el kapcsolatos genetikai asszociációelemzésekben a nemet, mint kovariáns változót használtuk. 1. táblázat. A vizsgált COMT genotípusok nemi megoszlása a mintában COMT Val/Met SNP 5-HTTLPR VNTR Férfiak Nők Összesen AA 24,3% 25,3% 25,0% AG 49,6% 51,5% 50,7% GG 27,0% 23,2% 24,3% ,8% 19,2% 16,9% ,8% 46,5% 44,1% ,4% 34,3% 39,0% A Fenotípus-mutatók megbízhatóságát szintén teszteltük. A hipnábilitást mérő önbevalláson alapuló és megfigyelői pontszámok korrelációja igen magas (r=0,903; p<0,001) volt. A kérdőíves skálák megfeleltek a reliabilitás kritériumainak (a Chronbach-alfa értékek 0,70 és 0,95 között mozogtak). Az életkor nem korrelált a fenotípusos jellemzőkkel. A megfigyelői hipnábilitás összefüggése a hipnózis élmény szubjektív mutatóival A hipnózist vizsgáló eddigi pszichogenetikai tanulmányokban a hipnábilitás jellemzőt objektív módszerekkel mérték; a fogékonyságot mérő skála a hipnotizált személy viselkedését megfigyelő hipnotizőr (Lichtenberg és mtsai., 2004; Raz, 2005), illetve képzett megfigyelők (Szekely és mtsai., 2006) pontozásán alapult. A hipnotizált személyek szubjektív élményét felmérő önbeszámolós módszerek alapján pontosabb, árnyaltabb képet kaphatunk a belső történésekről, melyeknek szintén lehetnek öröklött meghatározói. Szakirodalmi eredmények alapján (Varga és mtsai., 2001) a hipnábilitás, transzmélység és archaikus bevonódás mérőszámai nem feltétlenül mutatnak szoros kapcsolatot, így első lépésben azt vizsgáltuk meg, hogy a hipnózis iránti fogékonyság mutatója hogyan függ össze a kérdőíves adatok alapján kialakított szubjektív skálákkal (2. táblázat). Eredményeink azt mutatják, hogy a megfigyelői pontozáson alapuló hipnábilitási mérőszám és a hipnábilitásnak a kísérleti személy által értékelt pontszámának együtt járása szoros és szignifikáns (r=0,903). Ugyanakkor a hipnábilitás mérőszáma csak közepes, vagy alacsony szintű szignifikáns összefüggést mutat a hipnózisélményt kísérő archaikus bevonódás, transzmélység, illetve diádikus interakciós harmónia mutatóival (2. táblázat). Az ABS Csodálat és kötődés illetve Függőségigény alskálái szorosabban korrelálnak a hipnábilitás megfigyelői mutatójával, mint a Negatív megítéléstől való félelmet mérő ABS alskála. A transzmélység dimenziói jellemzően szoros, szignifikáns pozitív együtt járást mutatnak a hipnábilitással, kivéve a Negatív érzelmek PCI alskálát, mely nincs szignifikáns kapcsolatban a hipnózis iránti fogékonyság megfigyelői mérőszámával. A diádikus interakciós harmóniát felmérő skálák közül az Intimitás közepesen szoros, az Összhang és a Játékosság gyenge, de szignifikáns pozitív kapcsolatot mutat a hipnábilitással, míg a DIH Feszültség skálájával gyenge fordított összefüggés mutatkozik.

6 2. táblázat. A hipnózis szubjektív élmény szintű mutatóinak együttjárása a megfigyelői hipnábilitás mutatójával Archaikus Bevonódás (ABS) Transzmélység (PCI) Diádikus Interakciós Harmónia (DIH) Kérdőíves beszámolón alapuló mutatók Korrelációs együttható Szignifikancia Hipnábilitás pontszám +0,90 p<0,001 Archaikus tárgykapcsolat +0,55 p<0,001 Csodálat és kötődés +0,60 p<0,001 Félelem a negatív megítéléstől +0,27 p<0,01 Függőségigény +0,50 p<0,001 Disszociált kontroll +0,63 p<0,001 Pozitív érzelmek +0,54 p<0,001 Negatív érzelmek +0,11 n.sz. Vizuális képzelet +0,50 p<0,001 Belső folyamatokra irányuló figyelem +0,53 p<0,001 Intimitás +0,36 p<0,001 Összhang +0,22 p<0,05 Játékosság +0,24 p<0,01 Feszültség -0,20 p<0,05 A második táblázatban összefoglalt eredmények alapján tehát a hipnózis szubjektív élmény szintű mutatói közepes mértékű együttjárást mutatnak a hipnábilitás megfigyelői mutatójával. Regresszióelemzés alapján a megfigyelői hipnábilitást 51,5%-ban magyarázza a második táblázatban bemutatott ABS, PCI és DIH szubjektív élménymutatók halmaza, közülük szignifikáns önálló magyarázó ereje az alábbi skáláknak volt: ABS Csodálat és kötődés, PCI Disszociált kontroll, Negatív érzelmek és Vizuális képzelet. A DIH Feszültség skálájának tendencia-szintű volt az önálló magyarázó ereje. A regresszióelemzést úgy is elvégeztük, hogy a hipnábilitás (önbevalláson alapuló, ún. szubjektív ) mutatóját is bevontuk a magyarázó változók közé. Így a teljes halmaz által megmagyarázott varianciahányad 83,2% lett, szignifikáns önálló hatása a hipnábilitás skálán kívül a PCI Negatív érzelmek skálának és a DIH Feszültség skálának volt. Ezek a hatások igen kismértékűek: 1% alattiak. Láthatjuk tehát, hogy ezek az élménymutatók nem függetlenek a megfigyelői pontszámtól, de a hipnózist kísérő szubjektív élményeket más aspektusokból mérik. Így érdemes megvizsgálni ezeknek az élménydimenzióknak a genetikai hátterét, melyet ez idáig még nem vizsgáltak a szakirodalomban. Asszociációelemzések a COMT Val/Met génváltozataival A jelen vizsgálat legfontosabb kérdése az volt, hogy van-e hatása a dopaminerg rendszer egyik, a szakirodalomban a hipnábilitással asszociáló COMT Val/Met polimorfizmusnak a hipnózist kísérő szubjektív élmények egyéni variabilitására. Ennek elemzéséhez megvizsgáltuk, hogy a mért fenotípusos jellemzők átlagos pontszámai hogyan alakulnak az egyes COMT genotípusokat hordozók csoportjaiban. A skálaátlagokat egyszempontos varianciaanalízissel vetettük össze, melynek összesített eredményeit a 3. táblázat mutatja be.

7 3. táblázat: A COMT Val/Met polimorfizmus és a hipnózis szubjektív élmény-mutatóinak asszociációelemzése COMT genotípusok Fenotípusos jellemzők G/G G/A A/A Val/Val Val/Met Met/Met ANOVA (N=33) (N=69) (N=34) Szubjektív 5,00 4,13 3,56 F (2,133) =2,901 p=0,058 Hipnábilitás pontszám (±2,49) (±2,54) (±2,31) η2=0,042 erő=0,559 Megfigyelői 5,58 4,70 4,06 F (2,133 )=3,219 p=0,043 pontszám (±2,46) (±2,52) (±2,32) η2=0,046 erő=0,606 Archaikus tárgykapcsolat főskála 57,73 (±23,24) 54,45 (±26,47) 45,71 (±15,81) F (2,133) =2,445 p=0,091 η2=0,035 erő=0,485 Csodálat és kötődés 3,03 2,76 2,38 Archaikus Bevonódás alskála (±1,34) (±1,65) (±1,19) p=0,191 (ABS) Félelem a negatív 2,38 2,33 1,88 megítéléstől alskála (±1,26) (±1,22) (±0,88) p=0,130 Függőségigény alskála 3,31 (±1,61) 2,88 (±1,60) 2,33 (±1,19) F (2,133) =3,602 p=0,030 η2=0,051 erő=0,658 Disszociált kontroll 0,39 0,22 0,94 (±3,61) (±3,79) (±3,43) p=0,33 Pozitív érzelmek 0,62 0,02 0,35 (±2,1) (±2,47) (±2,24) p=0,23 Transz-mélység 0,11 0,04 0,51 Negatív érzelmek (PCI) (±2,1) (±1,57) (±1,19) p=0,25 Vizuális képzelet 0,18 0,14 0,25 (±1,48) (±1,3) (±1,32) p=0,31 Belső folyamatokra 0,12 0,03 0,29 irányuló figyelem (±1,17) (±1,5) (±1,46) p=0,50 Intimitás 2,31 2,18 2,14 (±0,68) (±0,71) (±0,73) p=0,61 3,71 3,54 3,58 Diádikus Interakciós Összhang p=0,62 (±0,77) (±0,59) (±0,83) Harmónia (DIH) 2,88 2,87 2,81 Játékosság p=0,93 (±0,72) (±0,82) (±0,97) Feszültség 1,92 1,90 1,67 (±0,96) (±0,7) (±0,55) p=0,28 A COMT Val/Met szakirodalomban szokásos Val/Met jelölése alatt megadtuk az egypont-polimorfizmus genotípusait alkotó bázispárokat is. Az N az adott genotípust hordozó tesztelt személyek számát jelöli. Az átlagpontszámok alatt zárójelben a szórásértékeket adtuk meg. A szignifikáns összefüggések esetében a varianciaanalízis F és p értéke mellett feltüntettük a hatásméret és erő mutatóit is. A szubjektív hipnábilitás és a megfigyelői hipnábilitás mutatóival kapcsolatban replikáltuk a szakirodalomban leírt szignifikáns genetikai asszociációt: a hipnábilitással kapcsolatban a Valin aminosavat kódoló G allél szignifikáns additív hatása érvényesült. A fenomenológiai paraméterek közül az archaikus bevonódást mérő ABS főskálával és ennek Függőségigény aspektusával kaptunk genetikai összefüggést. Az Archaikus Bevonódás főskála-átlagaiban tendenciaszintű eltérést tapasztaltunk a különböző COMT-genotípussal rendelkező csoportok között, mely a korábbi hipnábilitással kapcsolatos eredményekkel összhangban a G allél additív hatását mutatja. A hatás erőssége a genetikai asszociációelemzésekben megszokott módon kicsi, de nem elhanyagolható - a COMT genotípusok a pozitív Archaikus bevonódás skálapontszám varianciájának 3,5%-át magyarázzák közepes statisztikai erő mellett. Érdekes, hogy az ABS Függőségigény alskála szignifikancia-értéke (p=0,03) erősebb összefüggésre utal a COMT polimorfizmussal kapcsolatban, mint a hipnábilitás. A COMT genotípusok ismerete az alskála összvarianciájának 5,1%-át magyarázza közepes statisztikai erő mellett. Itt szintén a G allél additív hatása érvényesül: GG genotípussal rendelkezők érték el a legmagasabb Függőségigényt, szemben az AA genotípussal rendelkezőkkel, akik a legalacsonyabb

8 pontszámmal rendelkeztek; a heterozigóták átlaga pedig e kettő közt volt. Az utótesztek azt mutatják, hogy a szignifikáns különbségek páronként mindhárom genotípus-csoport közt fennállnak, a G allél tiszta additív hatása érvényesül. A transzmélységet mérő PCI-vel és a Diádikus Interakciós Harmónia kérdőív alskáláival ugyan nem mutatott szignifikáns asszociációt a COMT polimorfizmusa, azonban figyelemreméltó, hogy az ezen skálákkal mért szubjektív aspektusok szintje nagyon hasonló volt a három genotípus csoportban. Mivel az egyes skálák mérési tartománya eltérő volt, ezeket standardizálással közös léptékre transzformáltuk. Az így kapott standard skála-értékeket mutatja be az 1. ábra, amelyen jól látható a COMT-hatás, ami szinte minden skála esetében a G allél additív hatását mutatja. Tehát azok a személyek, akik a COMT G allélját hordozzák, több csodálatot és kötődést éreznek a hipnotizőrrel kapcsolatban, emellett összességében is több pozitív érzelmet élnek át a hipnózisinterakcióban, valamint belső folyamataikra jobban fókuszálnak. 0,5 0,4 Standardizált skálaátlagok 0,3 0,2 0,1 0-0,1-0,2-0,3-0,4-0,5 AA AG GG 1. ábra: A COMT Val allél additív hatása a hipnábilitásra és a hipnózis szubjektív élmény mutatóira (Az Y hibasávok a szórásértékeket jelzik). Az oszlopok balról jobbra a következő alskálákat jelzik: 1. Megfigyelői Hipnábilitás, 2. ABS+, 3. ABS Csodálat és kötődés, 4. ABS Félelem a negatív megítéléstől, 5. ABS Függőségigény, 6. PCI Disszociált kontroll, 7. PCI Pozitív érzelmek, 8. PCI Negatív érzelmek, 9. PCI Vizuális képzelet, 10. PCI Belső folyamatokra irányuló figyelem Az első ábra alapján tehát a G allél jelenlétében intenzívebbek a hipnózis élmények, különösen a pozitív kapcsolati mintákra utaló fenomenológiai jellemzők. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a hipnózisban átélt és felmért élmények összessége hogyan függ össze a COMT-genotípusokkal. Egy további elemzési lépésként a hipnózis egyes dimenzióit mérő standard értékeket egyetlen skálában átlagoltuk, és ezt használtuk a genetikai asszociációt vizsgáló varianciaanalízisekben. Három ilyen fenotípus faktort hoztunk létre: 1.) Minden jellemzőt összesítő faktor, amely tartalmazza az összes szubjektív - kérdőíves - jellemzőt, valamint a hipnábilitást és megfigyelők által mért hipnábilitási pontszámot is.

9 2.) A szubjektív jellemzők faktora, mely csak a hipnotizált személy élményein alapul (tartalmazza a saját, szubjektív hipnábilitás pontszámot és az ABS, PCI és DIH dimenziókat) 3.) Az önbeszámolón alapuló ABS, PCI és DIH fenomenológiai jellemzőket tartalmazó faktor (a hipnábilitási pontszámok ebben nem szerepelnek). A 4. táblázat a három faktorral végzett asszociációelemzések eredményeit mutatja be. 4. táblázat. A COMT Val/Met polimorfizmus és a hipnózis szubjektív élménymutatóinak asszociációelemzése COMT genotípusok 1. faktor (összes jellemző) 2. faktor (szubjektív jellemzők) 3. faktor (kérdőíves jellemzők) G/G Val/Val +0,15 +0,13 +0,11 (N=33) (±0,64) (±0,63) (±0,62) p=0,07 p=0,08 p=0,098 G/A Val/Met +0,04 +0,04 +0,05 F=2,72 η2=0,04 F=2,53 η 2 =0,04 F=2,3 η2=0,03 (N=69) (±0,75) erő=0,53 (±0,75) erő=0,49 (±0,75) erő=0,47 A/A Met/Met 0,22 0,22 0,21 (N=34) (±0,52) (±0,51) (±0,49) A COMT Val/Met szakirodalomban szokásos Val/Met jelölése alatt megadtuk az egypont-polimorfizmus genotípusait alkotó bázispárokat is. Az N az adott genotípust hordozó tesztelt személyek számát jelöli. Az átlagpontszámok alatt zárójelben a szórásértékeket adtuk meg. A varianciaanalízis F és p értéke mellett feltüntettük a hatásméret és erő mutatóit is. A szignifikancia-mutatók minden esetben tendenciózus különbséget mutatnak a COMT genotípus alapján csoportosított személyek összesített hipnózis-élmény intenzitást mérő faktorértékeiben, mely a G allél additív hatását mutatja. Csak a kérdőíves adatok alapján is elmondhatjuk azt, hogy a G allélt homozigóta formában hordozó személyek összesített átlagos szubjektív élménymutatója körülbelül egyharmad szórással magasabb, mint azoké, akik egyáltalán nem hordozzák ezt az allélt. A hatásmérték mutatói alapján a COMT Val/Met polimorfizmus mintegy 3%-ot magyaráz meg a kérdőívekkel felmért szubjektív jellemzők összvarianciájából. Asszociációelemzések az 5-HTTLPR génváltozataival Az előző fejezetben bemutatott dopaminerg COMT polimorfizmus a hipnábilitás, így a hipnózis élményszintű jellemzőinek is legvalószínűbb kandidáns génje. Azonban a szakirodalmi bevezetésben bemutatott 5-HTTLPR hosszúság-polimorfizmus, mely a szervezet szerotoninszintjét szabályozva a dopamin-szerotonin egyensúlyát is befolyásolja, szintén fontos genetikai faktor lehet a hipnózist kísérő élmény intenzitásának kialakításában. Az 5-HTTLPR polimorfizmussal elvégzett asszociációelemzésekben megvizsgáltuk, hogy a mért fenotípusos jellemzők átlagos pontszámai hogyan alakulnak az 5-HTTLPR genotípusokat hordozók csoportjaiban. A skálaátlagokat egyszempontos varianciaanalízissel vetettük össze, melyben a nemet mint kovariánst használtuk a genotípusok nemi megoszlásának korábban bemutatott tendenciózus különbsége miatt. Az eredmények alapján az 5-HTTLPR polimorfizmus egyetlen kérdőíves skálával, a DIH Intimitás faktorával mutatott szignifikáns összefüggést, melyet a 2. ábra szemléltet. A genotípusok az Intimitás skála-pontszámok 5,7%-át magyarázzák megfelelő erő mellett: F(2,120)=3,63; p=0,03; η 2 =0,057; erő=0,66.

10 3 2,5 DIH Intimitás skálaátlag 2 1,5 1 0,5 0 14/14 14/16 16/16 5-HTTLPR genotípusok 2. ábra: A DIH Intimitás skála-átlagainak alakulása az 5-HTTLPR három genotípuscsoportjában. Az Y hibasávok a szórásértékeket jelzik. A 2. ábrán látható, hogy a 14-es allél jelenléte vagy hiánya okozza a skálaátlagok különbségét (a párok közötti utóelemzések tanúsága szerint a 14/14-es és a 14/16-os csoport közt nem volt szignifikáns különbség, míg a 16/16-os csoport és a másik két csoport közt igen), így érdemes összevont genotípus-csoportok alapján is elvégezni a varianciaanalízist. A 14-es allél jelenléte alapján összevont genotípus-csoportok (14-es allél van, illetve nincs) asszociációelemzésének eredményeként azt kaptuk, hogy a rövid (14-es) allélt hordozók szignifikánsan magasabb Intimitás pontszámot érnek el, mint a 14-est nem hordozók F(1)=7,295 (p=0,008). A 14-est hordozók (N=78) átlagosan 2,32±0,72 pontot érnek el, míg a nem hordozók (N=46) átlagosan 2,00±0,64 pontot. A hatásméret-mutató és az erő-elemzés alapján elmondható, hogy az 5-HTTLPR összevont genotípus-csoportjai a DIH Intimitás-pontszám összvarianciájának 5,7%-át magyarázzák, ami az asszociációvizsgálatokban igen erős hatásnak számít (a teszt statisztikai ereje megfelelő: 0,76). Megbeszélés Összességében tehát a hipnózis-interakció egyes szubjektív aspektusait vizsgálva azt találtuk, hogy a dopaminerg COMT gén hatása a hipnábilitásra, úgy tűnik, a Shor-féle modellel összhangban, szoros összefüggésben van egyes fenomenológiai paraméterekkel (talán ezeken keresztül hat). Az archaikus bevonódás Függőségigény dimenziója és a dopaminerg COMT gén kapcsolata összecseng azzal, hogy a más jellegű függőségek (pl. pszichoaktívszer-használat, OCD) hátterében is felmerült a COMT polimorfizmusok hatása (Demetrovics és mtsai., 2010; Karayiorgou, Altemus, Glake és mtsai., 1997). A Val/Val (dupla G allél) változattal rendelkezők érték el a legmagasabb Függőségigény-átlagértéket, és a heterozigóták is, akik ugyan csak egy G allélt hordoznak, magasabb pontszámot mutattak, mint a G allélt egyáltalán nem hordozók. A skála varianciájának 5%-át magyarázták a COMT genotípusok, a genetikai hatás tehát jelentős. A tesztelt szerotonerg 5-HTTLPR polimorfizmus eredményeink alapján fontos szerepet játszik a hipnózisbeli kötődésben, pontosabban az interakcióban kialakult észlelt intimitás fokában. A rövid (14-es) allélt hordozók szignifikánsan magasabb Intimitás pontszámot értek el a Diádikus

11 Interakciós Harmónia kérdőíven. Az 5-HTTLPR polimorfizmus által megmagyarázott variancia közel 6%-os, tehát ez a genetikai hatás úgy tűnik, igen jelentős hatásméretű. Az 5-HTTLPR 14-es allélját szakirodalmi eredmények a szorongás, a neuroticizmus, a depresszióra való hajlam, illetve az öngyilkossági hajlam rizikógénjének tartják (Benjamin, Li, Patterson, Greenberg, Murphy és Hamer, 1996; Caspi és mtsai., 2003; Lesch és mtsai., 1996). Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a szorongásos- és hangulatzavarok, kiváltképp az öngyilkosság esetében a stresszes életesemények és a traumák szerepe óriási, ezek környezeti hatások, melyek egyes rizikógénnel interakcióban fokozott érzékenységet okoznak, és a fentebb említett fenotípusos jegyekre hajlamosíthatnak (Caspi és mtsai., 2003). Az 5-HTTLPR rövid, rizikóváltozatával rendelkezők akkor lettek nagyobb eséllyel depressziósak, ha megrázó életeseményeket éltek át, és ennek feldolgozásához például nem volt megfelelő a társas támogatottságuk (Caspi és mtsai., 2003). Egyes elméletek szerint (Bányai, 2008), a hipnózis kapcsolataink, kötődési mintáink modellhelyzete, így az 5-HTTLPR rövid alléljának szignifikáns hatása jól összecseng a szakirodalmi eredményekkel; a hatást egyes környezeti tényezők (pl. társas támogatottság) tovább árnyalhatják. Igen valószínű, hogy ezek a rizikó-génváltozatok idegi mechanizmusokon keresztül a stressz érzékelését és értékelését is befolyásolják ezt pl. a stresszre bekövetkező nagymértékű amigdaláris aktivitás-emelkedés jelzi (Hariri és mtsai., 2002). A hipnózis alatti fiziológiai változások tükrében vizsgálódva érdekes eredmény, hogy a jobbféltekés működéshez kötődő kreativitás (kísérleti körülmények között) magasabbnak bizonyult a rövid (14-es) allélt hordozóknál, mint a dupla hosszú változattal rendelkezőknél (Volf, Kulikov, Bortsov és Popova, 2009). Az agyféltekei működésbeli különbség ebből a szempontból kulcsfontosságú. Mészáros munkatársaival (Mészáros, 1984) az erősen hipnábilisoknál éberen és hipnózisban is jobbféltekei dominanciát mutatott ki, míg mély hipnózis alatt az amúgy éberen bal féltekei túlsúllyal működő közepesen hipnábilisoknál is ez az EEG-mintázat mutatkozott. Képalkotó eljárásokkal azt is bizonyították, hogy erősen hipnábilisoknál vastagabb a kérgestest, így az agy rugalmasabban tud váltani a két agyfélteke között (Horton, Crawford, Harrington és Downs, 2004). A hipnózis interakciós szemléletének fényében, miszerint az archaikus kötődési/kapcsolati minták újjáéledésének nyit teret a hipnózis helyzete, informatív az a kurrens génasszociációs eredmény, hogy a dezorganizált kötődés kialakulása számos környezeti hatás mellett a 14-es allél jelenlétével is összefügg (Barry, Kochanska és Philibert, 2008). Felnőttkori kötődési problémákkal kapcsolatban is hasonló eredményeket kaptak, amit az amigdala frontális részének szerotonin átáramlásának intenzitásával hoznak összefüggésbe (Caspers, Paradiso, Yucuis, Troutman, Arndt és Philibert, 2009). Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy a rövid (14-es ismétlődésű), depresszióra nézve rizikóallél -lal rendelkezőknek kapcsolataikban nagyobb intimitásigényük van, ez biztosíthatja azt, hogy jól érezzék magukat az interakciókban. Valószínűleg érzékenyebbek a szociális elutasításra szükségük van arra, hogy érezzék, a másiknak is fontos ez a kapcsolat, és akkor érzik biztonságban magukat, ha a kapcsolatot fokozott intimitás jellemzi. Eddig nem végeztek genetikai asszociációelemzéseket a hipnózis fenomenológiai jellemzőivel kapcsolatban. A jelen genetikai eredmények fontos adalékul szolgálhatnak a hipnózis komplex jelenségének megismeréséhez, illetve a COMT gén, és ez által a prefrontális dopaminszint kulcsfontosságú szerepének pontosításához, és a szerotoninrendszer szerteágazó mechanizmusainak feltérképezéséhez.

12 Hivatkozások Bányai, É. (2008). A hipnózis szociál-pszichobiológiai modellje. In Bányai É., Benczúr L. (szerk.), A hipnózis és hipnoterápia alapjai. Szöveggyűjtemény ( o.). Budapest: ELTE Eötvös Kiadó. Barry, R., Kochanska,G., Philibert, R. A. (2008). G E interaction in the organization of attachment: mothers responsiveness as a moderator of children s genotypes. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 49(12), Bauman, D. E., Bul, P. I. (1981). Human inheritability of hypnotizability. Genetika, 17(2), Benjamin, J., Li, L., Patterson, C., Greenberg, B. D., Murphy, D. L., Hamer, D. H. (1996). Population and familial association between the D4 dopamine receptor gene and measures of Novelty Seeking. Nature Genetics, 12(1), Boor, K., Ronai, Z., Nemoda, Z., Gaszner, P., Sasvari-Szekely, M., Guttman, A., Kalasz, H. (2002). Noninvasive genotyping of dopamine receptor D4 (DRD4) using nanograms of DNA from substance-dependent patients. Current Medicinal Chemistry, 9(8), Bowers, K. S. (1998). Waterloo-Stanford Group Scale of Hypnotic Susceptibility, Form C: manual and response booklet. The International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 46(3), Bowers, K. S. (2006). Hipnózis a komolyan kíváncsiak számára. Budapest: Ursus Libris. Caspers, K., Paradiso, S., Yucuis, R., Troutman, B., Arndt, S., Philibert, R. (2009). Association between the serotonin transporter promoter polymorphism (5-HTTLPR) and adult unresolved attachment. Developmental Psychology, 45(1), Caspi, A., Sugden, K., Moffitt, T. E., Taylor, A., Craig, I. W., Harrington, H., McClay, J., Mill, J., Martin, J., Braithwaite, A., Poulton, R. (2003). Influence of life stress on depression: moderation by a polymorphism in the 5-HTT gene. Science, 301(5631), Demetrovics, Z., Varga, G., Szekely, A., Vereczkei, A., Csorba, J., Balazs, H., Hoffman, K., Sasvari-Szekely, M., Barta, C. (2010). Association between Novelty Seeking of opiatedependent patients and the catechol-o-methyltransferase Val158Met polymorphism. Comprehensive Psychiatry, 51(5), Hardy, G. H. (1908). Mendelian Proportions in a Mixed Population. Science, 28(706), Hariri, A. R., Mattay, V. S., Tessitore, A., Kolachana, B., Fera, F., Goldman, D., Egan, M. F., Weinberger, D. R. (2002). Serotonin transporter genetic variation and the response of the human amygdala. Science, 297(5580), Horton, J. E., Crawford, H. J., Harrington, G., Downs, J. H., 3rd. (2004). Increased anterior corpus callosum size associated positively with hypnotizability and the ability to control pain. Brain, 127(Pt 8), Hosak, L. (2007). Role of the COMT gene Val158Met polymorphism in mental disorders: A review. European Psychiatry, 22(5), Jorm, A. F., Henderson, A. S., Jacomb, P. A., Christensen, H., Korten, A. E., Rodgers, B., Tan, X., Easteal, S. (1998). An association study of a functional polymorphism of the serotonin transporter gene with personality and psychiatric symptoms. Molecular Psychiatry, 3(5), Józsa, E., Bányai, É. I., Métneki, J., Gősi-Greguss, A. C., Suhai-Hodász, G., Varga, K. (2004). Hypnosis interaction from an evolutionary perspective: The genetic basis of hypnotic susceptibility. Paper presented at the 16th International Congress on Hypnosis and Hypnotherapy, October 17 22, Singapore. Karayiorgou, M., Altemus, M., Galke, B. L., Goldman, D., Murphy, D. L., Ott, J., Gogos, J. A. (1997). Genotype determining low catechol-o-methyltransferase activity as a risk factor for obsessive-compulsive disorder. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA, (94),

13 Katonai, E. R., Szekely, A., Sasvari-Szekely, M. Varga, K. (under submission). The role of dopaminergic and serotonergic genotypes in the phenomenology of hypnosis. Consciousness and Cognition. Kebir, O., Tabbane, K., Sengupta, S., Joober, R. (2009). Candidate genes and neuropsychological phenotypes in children with ADHD: review of association studies. Journal of Psychiatry and Neuroscience, 34(2), Le Foll, B., Gallo, A., Le Strat, Y., Lu, L., Gorwood, P. (2009). Genetics of dopamine receptors and drug addiction: a comprehensive review. Behavioural Pharmacology, 20(1), Lesch, K. P., Bengel, D., Heils, A., Sabol, S. Z., Greenberg, B. D., Petri, S., Benjamin, J., Müller, C. R., Hamer, D. H., Murphy, D. L. (1996). Association of anxiety-related traits with a polymorphism in the serotonin transporter gene regulatory region. Science, 274(5292), Lichtenberg, P., Bachner-Melman, R., Ebstein, R. P., Crawford, H. J. (2004). Hypnotic susceptibility: multidimensional relationships with Cloninger s Tridimensional Personality Questionnaire, COMT polymorphisms, absorption, and attentional characteristics. The International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 52(1), Mannisto, P. T., Kaakkola, S. (1999). Catechol-O-methyltransferase (COMT): biochemistry, molecular biology, pharmacology, and clinical efficacy of the new selective COMT inhibitors. Pharmacological Reviews, 51(4), Mészáros, I. (1984). Hipnózis. 2. átdolgozott, bővített kiadás. Budapest: Medicina Könyvkiadó. Meyer-Lindenberg, A., Buckholtz, J. W., Kolachana, B., Hariri, A. R., Pezawas, L., Blasi, G., Wabnitz, A., Honea, R., Verchinski, B., Callicott, J. H., Egan, M., Mattay, V., Weinberger, D. R. (2006). Neural mechanisms of genetic risk for impulsivity and violence in humans. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA, 103(16), Morgan, A. H. (1973). The heritability of hypnotic susceptibility in twins. Journal of Abnormal Psychology, 82(1), Morgan, A. H., Johnson, D. L., Hilgard, E. R. (1974). The stability of hypnotic susceptibility: a longitudinal study. The International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 22(3), Nash, M. R., Spinler, D. (1989). Hypnosis and transference: A measure of archaic involvement. The International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 37, Otte, C., McCaffery J, Ali, S., Whooley, M. A. (2007). Association of a serotonin transporter polymorphism (5-HTTLPR) with depression, perceived stress, and norepinephrine in patients with coronary disease: The heart and soul study. American Journal of Psychiatry, 164, Pekala, R. J. (1982). The Phenomenology of Consciousness Inventory (PCI). Thorndale, PA: Psychophenomenological Concepts. Raz, A. (2005). Attention and hypnosis: neural substrates and genetic associations of two converging processes. The International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 53(3), Shor, R. E. (1962). Three dimensions of hypnotic depth. The International Journal of Clinical and Experimenial Hypnosis, 10, Szekely, A., Kovacs-Nagy, R., Bányai, E. I., Gősi-Greguss, A. C., Varga, K., Halmai, Z., Ronai, Z., Sasvari-Szekely, M. (2010). Association between hypnotizability and the catechol-omethyltransferase (COMT) polymorphism. The International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 58(3), Varga, K., Bányai, É. I., Gősi-Greguss, A. C. (1994). Parallel application of the experiential analysis technique with subject and hypnotist: a new possibility for measuring interactional synchrony. The International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 42(2),

14 Varga, K., Bányai, É. I., Gősi-Greguss, A. C. (1999). Hypnotists phenomenology: toward the understanding of hypnotic interactions. Hypnos. Swedish Journal of Hypnosis in Psychotherapy and Psychosomatic Medicine, 26(4), Varga, K., Józsa, E., Bányai, É. I., Gősi-Greguss, A. C. (2006). A new way of characterizing hypnotic interactions: Dyadic Interactional Harmony (DIH) Questionnaire. Contemporary Hypnosis, 23(4), Varga, K., Józsa, E., Bányai, É., Gősi-Greguss, A. C., Kumar, V. K. (2001). Phenomenological experiences associated with hypnotic susceptibility. The International Journal of Clinical and Experimental Hypnosis, 49(1), Volf, N. V., Kulikov, A. V., Bortsov, C. U., Popova, N. K. (2009). Association of verbal and figural creative achievement with polymorphism in the human serotonin transporter gene. Neuroscience Letters, 463(2),