III/2. HELYI TANTERV KÖZISMERET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "III/2. HELYI TANTERV KÖZISMERET"

Átírás

1 III/2. HELYI TANTERV KÖZISMERET 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások és óraszámaik A kerettantervek alapján megvalósuló pedagógiai folyamat köti össze a tanulók teljesítményében tükröződő általános iskolai nevelést és oktatást, ill. az érettségi és felvételi követelményekben, továbbá az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott igényeket. A kerettanterv rendszerbe foglalja mindazon képességek, készségek fejlesztését biztosító további tantárgyi lehetőségeket, amelyek megalapozzák a szakképzésben, ill. a felsőoktatásban való eredményes részvétel mellett a későbbi munkába állást. Az óratervek készítésekor figyelembe vettük a közoktatási törvény 52. (3) és 52. (7) bekezdésében meghatározott kötelező és nem kötelező időkereteket, a kerettantervi rendelet 8. (2) bekezdésében szabályozott tanulói terhelés felső határát, a 11/94. (VI.8.) MKM rendeletet, a 100/1997. (VI.13.) érettségi vizsgaszabályzatot az emelt szintű érettségi tekintetében, az OKJ központi programjait, valamint a fenntartó által készített intézkedési terveket. 0. évfolyam iskolánkban Jogszabályi háttér: A Közoktatási Törvény módosítása lehetővé tette nyelvi előkészítő osztály indítását. A fenntartó jóváhagyásával a 2004/ tanévtől. igény esetén indítunk 0. évfolyamot. /Közoktatásról szóló többször módosított évi LXXIX. törvény 28. -ának (4) bekezdése, valamint a 29. -ának (2) bekezdése. / A rendelkezésre álló óraszám: A törvény meghatározása alapján a tanulók heti kötelező tanítási óráinak száma 27,5 óra, amely a tanuló számára önkéntes vállalással legfeljebb heti 4 tanítási órával megnövelhető. Ebben az esetben a maximálisan felhasználható óraszám 27,5 + 4 = 31,5 óra. Az időkeret felosztása: A Kt. szerint a heti 27,5 órás időkeret legalább 40%-át (legkevesebb heti 11 óra ) intenzív idegen nyelvi képzésre, a maradék időkeret legalább 25%- át informatikai képzésre ( legkevesebb heti 4 óra ) és a fennmaradó többi időkeretet képességfejlesztésre kell fordítani ( kb óra ). A nem kötelező 4 tanítási órával az iskola szabadon gazdálkodhat. 1

2 Iskolánk az új osztályt az Elektrotechnika elektronika szakmacsoporthoz, illetve a 13. tagozatkódú képzési formához kapcsolódva, a 10. számú tagozatkóddal indítja. Az új képzési forma óraterve: A tantárgy megnevezése Alap óraszám Csoportbontásból Össz. óraszám Idegen nyelv (angol vagy német)* Informatika* Testnevelés 3-3 Képességfejlesztés* Magyar nyelv és irodalom 2-2 Történelem 1-1 Matematika 2-2 Fizika 1-1 Összesen: * csoportbontásban tanítjuk Az új képzési forma bevezetéséhez, így a felsorolt tantárgyak tanításához szükséges személyi és tárgyi feltételek maradéktalanul biztosítottak iskolánkban. 2

3 Kerettantervi óratervek Tantárgy Éves óraszámok évfolyamonként Magyar nyelv és irodalom E 4 Történelem és társadalmi ismeretek E 3 Társadalomismeret és etika 1 Idegen nyelv E 4 Matematika E 3 Ének-zene 1 1 Rajz és vizuális kultúra 1 1 Osztályfőnöki Testnevelés és sport Fizika E 2 Földünk és környezetünk 2 2 Biológia 1 2 Kémia 2 1 Informatika 2 SZV 2 SZV 2 E 2 Szakmacsoportos alapozó oktatás Szabadon tervezhető Összes óra SZV: szabadon választott tanítási óra E: emelt szintű érettségire való felkészítés lehetősége 9. és 10. évfolyamon az informatika tantárgyat a szabadon választott tanítási órák terhére tartjuk heti 2 órában. A tananyag elsajátítása, a követelmények teljesítése azonban csak ezeken a szabadon választott tanórákon való részvétellel teljesíthetők. A Földünk és környezetünk tantárgyat 2 évfolyamon keresztül heti 2 órában tanítjuk, mert az iskolánkban választható egyes szakmákhoz alapozó tantárgynak számít. Feltételek A törvény által meghatározott végzettségű tanárok tanítják a közismereti tantárgyakat. 3

4 9. évfolyam Tantárgy Heti óraszám Éves óraszám Magyar nyelv és irodalom Történelem és társadalmi ismeretek 2 74 Idegen nyelv Matematika Ének-zene 1 37 Osztályfőnöki 1 37 Testnevelés és sport Fizika 2 74 Földünk és környezetünk 2 74 Kémia 2 74 Biológia 1 37 Informatika 2 74 Szakmacsoportos alapozó oktatás Összes óra Óraszámok: 37 hét, 182 tanítási nap Mind a négy évfolyamon csoportbontást alkalmazunk informatikából és idegen nyelvből. Iskolánkban angol és német nyelv tanulására van lehetőség, a tanulók maguk választhatnak a két nyelv közül, osztályonként egy angol és egy német csoport indul. A kilencedik évfolyamon az év eleji szintfelmérő alapján matematikából csoportbontásban oktatunk. A fizika, földrajz, biológia, kémia és informatika tantárgyak közül eldönthettük, melyiket oktatjuk a 11. és 12. évfolyamon is kötelezően tovább. Műszaki szakképző iskola lévén fizika és informatika tantárgyakból folyamatosan biztosítjuk 4 éven keresztül a heti 2 órát, így lehetőséget adunk a tanulóknak, hogy a 2 tantárgy közül egyet érettségi tantárgyként választhassanak. A tanórákon a haladási tempó átlagos, de egyre több differenciálásra van szükség a lemaradók felzárkóztatására, részben a tehetséggondozásra. A tanulási folyamatba különböző módszerekkel igyekszünk a tanulókat bevonni: pl. csoportmunka, egyéni feladatok kutatómunkára, kiselőadás, szemléltető ábrák és rajzos feladatok, gyűjtőmunka. Kiemelten fontos helyet kap az egészséges életmódra nevelés, a sport, ezért biztosítunk heti 3 órát a testnevelésre (kivéve a belügyi rendészeti képzésnél, ahol heti két óra testnevelés mellett, négy óra önvédelmi testnevelés szerepel). Testnevelés órákon, ha ezt az osztály összetétele indokolja, nemenkénti csoportbontást alkalmazunk. 4

5 Cél Az évek előrehaladtával a legfőbb cél, hogy mélyebb ismeretekhez juttassuk tanulóinkat, megismertessük őket a szaktudományos ismeretekkel, így az érdeklődők már orientálódhatnak egy-egy pálya felé. Valamennyi tantárgyban célunk, hogy megértsék a bonyolultabb összefüggéseket, gondolkodjanak el és alkossanak önálló véleményt a tanultakról. Az egyéni és közösségi tevékenységeket gyakorolják is. Legyenek nyitottak az életmódok, kultúrák, a problémák iránt, tartsák tiszteletben a másságot. A felelősségteljes magatartást értékeljék. Legyen igényük az önművelésre. Követelmény Az önkifejezés, az egyéni stílus kialakítása. Alkossanak maguknak képet a magyar nép kulturális örökségéről, nemzeti kultúránk értékeiről, ugyanakkor követelmény, hogy a közös európai értékekhez is pozitívan viszonyuljanak. Azonosuljanak a környezet iránti személyes felelősséggel. Kultúrált magatartással, de önálló véleményalkotással fejtsék ki véleményüket. Törekedjenek az egészséges életmódra, a harmonikus életre. Gyakorolják is ezeket a tevékenységeket. Az emlékezet erősítésére tudjanak minél több memoritert. A képi gondolkodást az elvont gondolkodási képesség váltsa fel. 5

6 10. évfolyam Tantárgy Heti óraszám Éves óraszám Magyar nyelv és irodalom Történelem és társadalmi ismeretek 2 74 Idegen nyelv Matematika Ének-zene 1 37 Osztályfőnöki 1 37 Testnevelés és sport Fizika 2 74 Földünk és környezetünk 2 74 Kémia 1 37 Biológia 2 74 Informatika 2 74 Szakmacsoportos alapozó oktatás Összes óra Óraszám: 37 hét, 182 tanítási nap Kiemelten kezeljük a testi-lelki egészséget, a pályaorientációt, a kommunikációs kultúrát, a környezeti nevelést és a kapcsolódást Európához és a nagyvilághoz. Cél Ennek az évfolyamnak fontos célja, hogy ekkorra már alakuljon ki a tanulókban igényesség önmagukkal szemben. Legyenek önállóak, így oktatásuk egyre jobban egyéni aktivitásukra épülhet. Sajátítsák el az egyetemes emberi kultúra legjellemzőbb eredményeit. Legyenek nyitottak nemcsak hazánk, hanem más népek, népcsoportok értékeinek befogadására, megbecsülésére. Legyenek érzékenyek a környezeti problémákra és tevékenyen járuljanak hozzá a környezet állapotának megóvásához. Legyenek tisztában a társadalmi érintkezés alapvető normáival és tartsák is be azokat. Gondolkodásuk jusson el a logikai gondolkodás szintjére. Rendelkezzenek megfelelő jövőképpel. Követelmény Tudjanak a tanultakról önállóan véleményt alkotni. Legyenek képesek mondanivalójukat kifejezően előadni. Legyen igényük az önművelésre. Alakuljon ki bennük felelős magatartás. 6

7 11. évfolyam Tantárgy Heti óraszám Éves óraszám Magyar nyelv és irodalom Történelem és társadalmi ismeretek 2 74 Társadalomismeret és etika 1 37 Idegen nyelv Matematika Rajz és vizuális kultúra 1 37 Osztályfőnöki 1 37 Testnevelés és sport Fizika 2 74 Informatika 2 74 Szakmacsoportos alapozó oktatás Összes óra Óraszám: 37 hét, 182 tanítási nap. Ezen az évfolyamon lehetőséget biztosítunk az emelt szintű érettségire való felkészítésre magyar nyelv és irodalom, történelem és társadalmi ismeretek, idegen nyelv, matematika, fizika és informatika tantárgyakból. A felkészítésre a 10. évfolyam végén, május 20-ig lehet jelentkezni. Egy tanuló legfeljebb 2 tantárgyat választhat, mert a felkészítés a szabadon választott tanórai foglalkozás terhére megy, ami maximum 4 óra lehet tanulónként. Tantárgyakként legalább 8 fő jelentkezése esetén indítunk saját csoportot, egyéb esetben iskolák közti együttműködéssel oldjuk meg a felkészítést. Tantárgyakként legalább 20 fő jelentkező esetén több csoportot indítunk. Amennyiben a tanulók legfeljebb egy tantárgyból választják az emeltszintű felkészítést, a szabadon választható órák terhére a szakképzés igényének megfelelően a matematika illetve a fizika órák számát 1-1- órával növeljük. Emellett kiemelten kezeljük a kommunikációs kultúrát, a környezeti nevelést és a kapcsolódást Európához és a nagyvilághoz. Cél Ennek az évfolyamnak fontos célja, hogy ekkorra már alakuljon ki a tanulókban a választott cél elérésének az érdekében az igényesség önmagukkal szemben. Legyenek önállóak, így oktatásuk egyre jobban egyéni aktivitásukra épülhet. Legyenek érzékenyek a környezeti problémákra és tevékenyen járuljanak hozzá a környezet állapotának megóvásához. Legyenek tisztában a társadalmi érintkezés alapvető normáival és tartsák is be azokat. Gondolkodásuk jusson el a logikai gondolkodás szintjére. Rendelkezzenek megfelelő jövőképpel, tanuljanak meg választani a lehetőségek között. 7

8 Követelmény Tudjanak a tanultakról önállóan véleményt alkotni. Legyenek képesek mondanivalójukat kifejezően előadni. Legyen igényük az önművelésre. Alakuljon ki bennük felelős magatartás. 12. évfolyam Tantárgy Heti óraszám Éves óraszám Magyar nyelv és irodalom Történelem és társadalmi ismeretek 3 96 Idegen nyelv Matematika 3 96 Rajz és vizuális kultúra 1 32 Osztályfőnöki 1 32 Testnevelés és sport 3 96 Fizika 2 64 Informatika 2 64 Szakmacsoportos alapozó oktatás Összes óra Óraszám: 32 hét, 160 tanítási nap. Cél: Legfontosabb célkitűzésünk, hogy a tanév végén tanulóink sikeres érettségi vizsgát tegyenek, vagyis minimálisra szeretnénk csökkenteni az érettségin bukottak számát. Ennek érdekében iskolánk érettségire felkészítő foglalkozásokat biztosít a 12. évfolyamon, mind közép-, mint emelt szinten. A szakképzés igényének megfelelően a 11. évfolyamhoz hasonlóan a matematika és fizika órák számát eggyel növeljük. Követelmény: A tanulók legyenek képesek önálló vélemény megformálására, és ezt logikus érvekkel támaszszák alá. Tudásuk az érettségi tantárgyakból legyen biztos, megalapozott. Tudjanak mind írásban, mind szóban összefüggő elemzést adni a tantárgyakhoz kapcsolódó problémakörökben. Ismerjék ki magukat a társadalmi és politikai helyzetben, legyenek nyitottak az iskolán kívüli világ dolgaira. Legyen határozott jövőképük, találják meg helyüket a folyamatosan változó világban. Megszerzett tudásuk alapos, biztos legyen, hogy erre alapozva képesek legyenek az egész életen át tartó tanulásra, nyitottak, valamint motiváltak legyenek az esetleges váltásokra. 8

9 2. Az alkalmazható tankönyvek, taneszközök, segédletek kiválasztásának elvei: Az egyes tantárgyak tankönyveire, tanulmányi segédleteinek (munkafüzetek, eszközök, szükséges felszerelések) bevezetésére a helyi tantervi előírások figyelembevételével, a szakmai munkaközösségek tesznek javaslatot. A tankönyvek kiválasztásánál fontos szempontnak tekintjük, hogy a tananyaghoz igazodó, könnyen áttekinthető és tanulható legyen. A tankönyvként hivatalosan elfogadottak listájáról választunk, törekedve arra, hogy felmenő rendszerben egymásra épülő tankönyvek legyenek. Az iskolai taneszközök beszerzését, fejlesztését munkaközösségi szintről kezdeményezik a szaktanárok. A szakmailag felelős igazgatóhelyettes koordinálja azok beszerzését. A kiválasztás alapelvei és szempontjai: szakmai módszertani oktatásszervezési anyagi Szakmai szempont: megkívánja, hogy minden pedagógus térjen át a rendelkezésre álló új modern tankönyvek, tankönyvcsaládok használatára, melyek megfelelően felkészítenek a kétszintű érettségi vizsgára. A tantárgyi követelményeknek megfelelő tananyagot tartalmazza Középiskolában igazodjon a közép, illetve az emelt szintű érettségi követelményeihez. Alkalmas legyen a felsőoktatásban való továbbtanulásra. Módszertani szempont: a különböző segédletek beszerzésénél érvényesüljön oly módon, hogy (legalább munkaközösségi szinten) gondolni kell az egységes pedagógiai és szakmódszertani eljárásmódok alkalmazására. (Felmérések típusai, időbeli szakaszai, előkészítő ill. önálló munkát követelő feladatlapok, felhasznált forrásmunkák.) Alkalmas legyen a tanulók munkájának irányítására a tanulás egy egy szakaszában. Gondolkodtató, változatos feladatokat tartalmazzon. A különböző tantárgyak sajátosságainak megfelelően segítse a tanulási technikák elsajátítását. 9

10 Adjon lehetőséget a differenciált foglalkoztatásra, fejlesztésre. Adjon lehetőséget az önálló tanulói munkára. Alkalmas legyen a tanult ismeretek gyakorlására, alkalmazására. Segítse a megértést, az önellenőrzés képességének fejlesztését. Jól látható, esztétikus fotókkal, ábrázolásokkal illusztrált legyen. Esztétikus, tetszetős megjelenése legyen. Oktatásszervezési szempont: egy osztályon, egy évfolyamon belül érvényesüljön az egy tankönyvűség, a csoportbontások, átmeneti vagy tartós, tervszerű vagy kényszerű összevonásainak megkönnyítésére, a záróvizsgák egységes szervezésének biztosítására. Anyagi szempont elsősorban a szülő, másodsorban az iskola terhelésének könnyítése miatt. Az iskolai könyvtárt el kell látni az új bemutató tankönyvek tanulmányozhatósága miatt egy-egy példánnyal. A jó minőségű tartós tankönyvek bevezetése után meg kell szervezni a használt tankönyvek begyűjtését és kölcsönzését. Továbbra is folytatni akarjuk azt a jól bevált gyakorlatot, hogy a beiskolázás időszakában a felvételt nyert tanulók és szüleik megkapják a használni kívánt tankönyvek jegyzékét, hogy az iskolakezdésig bármely más beszerzési forrást felhasználhassanak. A tanuló kiadásainak csökkentése érdekében biztosítjuk a szülő döntési jogát arról, hogy a tankönyvlista ismeretében az iskolai megrendelésen vagy más forrásból kívánja gyermekének a tankönyvet biztosítani. Az 5/1998. (II. 18.) MKM rendelet 17. -ának 3. bekezdése alapján a tankönyvrendelésbe azokat a könyveket, segédkönyveket, amelyek nem szerepelnek a tankönyvjegyzékben az iskolaszék, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezet (közösség) és az iskolai diákönkormányzat egyetértésével vehetjük fel. A évi XXXVII. törvény 8. -ának 2. bekezdésének megfelelően a tankönyvrendelés elkészítéséhez iskolánk igazgatója beszerzi az iskolaszék, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezet (közösség) és az iskolai diákönkormányzat véleményét. 3. Az iskola magasabb évfolyamára lépés feltételei A tanuló minősítéséről és a tantárgyi követelményeknek való megfelelés alapján a magasabb évfolyamba lépéséről a nevelő testület tagjaiból (az osztályban tanító tanárokból) álló konferencia dönt az éves munkatervben rögzített év végi osztályozó konferencia napján. 10

11 Magasabb évfolyamra az a tanuló léphet, aki az adott tanévben valamennyi tantárgyból legalább elégséges szinten teljesítette tanulmányi kötelezettségét. Elégtelen tanulmányi eredmény esetén a tanuló a következő tanévet megelőzően javítóvizsgát tehet. Ha a tanuló javítóvizsgán elért eredménye legalább elégséges, akkor tanulmányait folytathatja a magasabb évfolyamon. Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen meghaladja a 250 órát, vagy egy adott tantárgyból a tanítási órák több mint 30%- áról ill. szakmai elméleti órák több mint 20%-áról hiányzik, a nevelőtestület döntésétől függően osztályozó vizsgát kell tennie. (11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 28. /6/) Ha a tanuló a tanítási év végén nem osztályozható, tanulmányait évfolyamismétléssel folytathatja. Ha a tanuló mulasztásainak száma már az első félév végére meghaladja a meghatározott mértéket, és emiatt teljesítménye nem volt érdemjeggyel értékelhető, félévkor osztályozóvizsgát kell tennie. (11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 28. /6/) A közoktatási törvény végrehajtására vonatkozó többször módosított 11/1994.(VI. 8.) MKM rendelet 28. /2/ bekezdése szerint Megszűnik a tanulói jogviszonya annak a nem tanköteles tanulónak, aki igazolatlanul harminc tanítási óránál többet mulasztott. 4. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái, a tanulói teljesítmény értékelésének, minősítésének formája Alapelvei: Formái: A tanév első óráján minden szaktanár tájékoztatja tanulóit a követelményekről, és a számonkérés módjairól, az értékelés szempontjairól. A különböző szóbeli, írásbeli, gyakorlati tevékenységek alapján megállapított érdemjegyek arányaikban tükrözzék a tananyag sajátosságait, az érettségi vizsga követelményei alapján. (Ahol szóbeli van, legyen túlsúlyban a szóbeli jegyek száma, ahol írásbeli, ott legalább annyi írásbeli témazáró legyen évente, ahány a heti óraszám.) Alapkövetelmény a rendszeres számonkérés. Ezért tantestületi megállapodás, hogy a jegyek száma félévenként minden tantárgyból minimum a heti óraszám +1 legyen. A számonkérés legyen rendszeres, igazságos, korrekt és személyre szóló. szóbeli (szóbeli felelet, tanórai tevékenység) írásbeli (röpdolgozat, teszt, esszé jellegű dolgozat, házi dolgozat, témazáró dolgozat) 11

12 Területei: Az írásbeli ellenőrzés alkalmával a szaktanár a dolgozatokat, azok megírása utáni 2 héten belül kijavítja. Gyakorlati (pl.: számítástechnika, stb.) A 9. évfolyamon matematikából, idegen nyelvből, történelemből, fizikából, magyar nyelv és irodalomból szintfelmérőt íratunk. A 11. évfolyamon minden tanuló köteles egy kijelölt kötelező érettségi tantárgyból próbaérettségi vizsgát tenni. A próbaérettségi a rendes érettségi előírásainak, követelményeinek megfelelően történik. A próbaéreettségin kapott érdemjegyet súlyozottan számítjuk be az év végi osztályzatba. Az egyes tantárgyak tantervi követelményeinek ismerete - ezen belül is kötelezően a törzsanyag ismerete. (A tárgyi ismeretek és azok alkalmazása. ) Módjai: Érdemjegyekkel történik, mely osztályzatokat a szaktanár az osztályozó naplóba, a tanuló pedig az ellenőrző könyvbe köteles bevezetni, a szaktanár aláírásával igazolni. A tanév végi értékelés osztályzatokkal történik. Szóbeli értékelés minden óra végén történik, akár az egész osztályra vonatkozóan, akár kiemelten egy-egy jól teljesítő tanulóra. A kiemelten gyengén teljesítő tanuló figyelmét fel kell hívni a folyamatos munka fontosságára, és el kell érni, hogy javítson eredményén. Az önértékelés fejlesztésének egy lehetősége adódik, ha a felelet végén megkérjük a tanulót, értékelje saját munkáját. Jó légkörű, egészséges értékítélettel és erkölcsi érzékkel rendelkező osztályokban a többi tanuló véleménye is kérhető. A pedagógus lehetőleg rendszeresen ellenőrizze a házi feladatokat is. A házi feladatok ellenőrzésébe a tanulóközösség is bevonható, de a tanári ellenőrzést nem helyettesítheti. A pedagógusnak az ellenőrzést a tanuló füzetében jeleznie kell. A tantárgyi előmenetel elbírálása (Ktv.70..) Az előmenetel elbírálására valamennyi tantárgyban öt érdemjegyet (osztályzatot) alkalmazunk. Jeles (5) osztályzatot érdemel az a tanuló, aki az elbírált időszak tantervi anyagát kifogástalanul megértette és elsajátította. A tantervi anyagból feltett kérdésekre helyes, tudatos és biztos feleletet ad. Megszerzett tudását gyakorlati feladatokon alkalmazni tudja, a tananyag összefüggéseit képes feltárni. Jó (4) osztályzatot érdemel az a tanuló, aki a tantervben megszabott anyagot érti és elsajátította. A tantervi anyagból feltett kérdésekre nehézség nélkül válaszol. A tananyag összefüggéseinek meglátására, részletkérdések kiemelésére képes. Megszerzett tudását gyakorlati feladatokon kisebb segítséggel alkalmazni tudja. 12

13 Közepes (3) osztályzatot érdemel az a tanuló, aki a tananyag lényeges részeit ismeri, az ismeretek gyakorlati alkalmazása terén esetenként fellépő nehézségei leküzdéséhez tanári segítségre szorul. Elégséges (2) osztályzatot érdemel az a tanuló, aki a továbbhaladáshoz feltétlenül szükséges alapvető ismereteket elsajátította ugyan, de ezekről csak irányító, kisegítő kérdések alkalmazásával tud számot adni. Elégtelen (1) osztályzatot érdemel az a tanuló, aki a továbbhaladáshoz szükséges alapvető ismeretekkel, jártasságokkal és készségekkel nem rendelkezik. A testnevelésből állandó jelleggel felmentett tanulót osztályozni nem kell. A bizonyítványba és az anyakönyvi lapra érdemjegy helyett a "Felmentve" szót kell bejegyezni. A témazáró dolgozatok rendje, követelményei: Tantestületi megállapodás, hogy a témazáró dolgozat idejét előre megbeszéljük a tanulókkal, a naplóban ezen időpontot jelezzük, elkerülve ezzel azt, hogy egy napon kettőnél több tárgyból legyen témazáró dolgozat. A dolgozatok teljesítményének érdemjegyekké alakítására a következő változatokat ajánljuk: I. változat II. változat III. változat IV. változat jeles % % % % jó 60-79% 70-89% 81-90% 70-84% közepes 40-59% 50-69% 61-80% 55-69% elégséges 20-39% 30-49% 41-60% 40-54% elégtelen 0-19% 0-29% 0-40% 0-39% Az első változat a középszintű érettséginek megfelelő. A szaktanár feladata az osztály képességének és a számonkért tananyagrész ismeretében a megfelelő változat kiválasztása. Az írásbeli beszámoltatás formája és értékelése függ az adott tananyag vagy tananyagrész típusától, mennyiségétől és súlyozottságától, de tantárgyanként sem alkalmazható egységes sablon. Egy egész tananyagrész, egy témazáró dolgozat érdemjegye nagyobb, kétszeres súllyal szerepel egy tanórányi anyag számonkérésének érdemjegyével szemben. A 11. osztályban megszervezett próbaérettségin elért teljesítmény, érdemjegy fontosságát és súlyát mutatja, hogy 2 db tématáró dolgozat érdemjegyével tekintjük egyenértékűnek. 13

14 Félévi, év végi értékelés: A tanuló félévkor és a tanév végén osztályzatot kap az ellenőrzőben, ill. a bizonyítványban. Az osztályzatokat az évközi érdemjegyek alapján, vagy az osztályozó vizsgán (javítóvizsgán) nyújtott teljesítmény alapján kell megállapítani. Kiemelkedő évközi teljesítmény és jeles osztályzat esetén a tanuló szaktárgyi dicséretben részesül. Legalább négy szaktárgyi dicséret esetén a nevelőtestület általános dicséretben részesíti a tanulót. A fenti dicséreteket az osztályfőnök a naplóba, a törzslapra és a bizonyítványba is bejegyzi. A félévi zárások előtt legalább egy hónappal értesíti az osztályfőnök azokat a szülőket, akiknek a gyermeke valamely tantárgyból bukásra áll. A tanulónak osztályozó vizsgát kell tennie, ha: felmentést kapott a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól engedélyezték, hogy a tanulmányi követelményeknek az előírtnál rövidebb idő alatt tegyen eleget mulasztása miatt nem osztályozható, de a nevelőtestület engedélyezte a vizsga letételét más tagozatról, más lényegesen különböző oktatási tartalmú iskolából átvétellel kerül az iskolába. A tanuló javítóvizsgát tehet, (18 éves koráig köteles tenni): abból a tantárgyból, tantárgyakból amelyekből elégtelen osztályzatot kapott szakmai gyakorlatból csak akkor, ha a gyakorlati képzést szervező azzal egyetért, és a nevelőtestület engedélyezi. Javítóvizsga minden év augusztus 15-től augusztus 31-ig szervezhető. Osztályozó vizsgára ezen kívül évente maximum két vizsgaidőszak szervezhető. A tanulmányok alatti vizsgát háromtagú vizsgabizottság előtt kell letenni, amelynek elnökét az igazgató jelöli ki. A javítóvizsga részei és lebonyolítása az érettségi vizsgának megfelelően történik. 14

15 5. Az otthoni felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei és korlátai A tanulók otthoni felkészülése a teljesítmény fokozásának jelentős részét képezi, hiszen a tanulási folyamat csak akkor lehet eredményes, ha a tanulók aktívan részt vesznek benne, kiépítik az autonóm tanulásra való képességüket, és tanulási motivációjukat. Alapkövetelmény a rendszeres otthoni készülés, ezzel biztosítjuk a tanulás folyamatosságát. A házi feladat a tanulók önálló, a tanítási órák között végzett tevékenységén alapuló oktatási módszer, amely jelentősen megnöveli a tanulásra fordított időt, és ez az oktatás eredményességével korrelál. A házi feladat ugyanakkor hozzájárul a tanuló felelősségének, önállóságának fokozásához. Fontosnak tartjuk az órai munka házi feladatokkal történő megerősítését. A házi feladatok a tanórai anyag elmélyítését szolgálják. Mind írásbeli, mind szóbeli feladatok megjelennek házi feladatként. A házi feladat jellege természetesen függ a tananyag típusától, de az adott tárgy érettségi vizsgáján elvárt formától is. Azoknál a tantárgyaknál, ahol az érettségi vizsgán az írásbeliség dominál, ott a tanulmányi idő során is az írásbeli feladatokra, házi feladatokra fektetünk hangsúlyt ( matematika ). A többi érettségi tantárgy esetén mindkét számonkérési formát fontosnak tartjuk, ugyanis a magyar nyelv és irodalom, a történelem, az idegen nyelv, de akár a földrajz vagy az informatika tantárgyak esetében mind írásban, mind szóban számot kell adni a jelölteknek tudásukról. Törekszünk arra, hogy az írásbeli és szóbeli házi feladatokra fordított idő tantárgyanként ne haladja meg az fél órát. Iskolánk különböző módszertani lehetőségeket biztosít az otthoni felkészüléshez. Ide tartoznak a multimédiás programok, az internet- hozzáférhetőség biztosítása, az iskolai könyvtár, a kollégiumi tanulószoba és az igénybe vehető szaktanári segítség. Az otthoni felkészülés meghatározásának elvei: A kijelölt feladat kapcsolódjon az órai munkához A feladat a tanórán elsajátított ismeretek gyakorlása legyen, és ne be nem fejezett folyamat folytatása A feladatok nehézsége feleljen meg a tanulók képességének, esetenként differenciált házi feladat alkalmazása Rendszeresség Egyéni tevékenységet irányító anyagok használata Összhang legyen a tanórai munkaforma és a házi feladat között A felkészülés következetes ellenőrzése Az otthoni felkészüléshez előírt feladatok pontos meghatározása A kijelölt feladatok megoldhatók legyenek a diákok számára 15

16 Előre közölni kell a diákokkal a kijelölt feladatok elkészítésének szabályait és a mulasztás konzekvenciáit. Az otthoni felkészülés korlátai: Iskolánkban különböző szociális háttérrel rendelkező diákok tanulnak, és a házi feladat még jobban megnöveli a gyerekek közti különbséget, az otthoni segítségnek köszönhetően. A házi feladat ellenőrzése jelentős időt foglal el a tanórából Egyéni tevékenységet motiváló tananyagok és programozott anyagok hiánya 6. Magatartás és szorgalom értékelésének és minősítésének követelményei és formái Magatartás: A magatartás a tanulóknak az iskolai közösségben való viselkedése és az iskolai munkához való viszonya, amelyet érdemjeggyel minősítenek /Magyar Értelmező Kéziszótár/ Példás magatartású az a tanuló, aki a követelményeknek a körülményeihez képest példamutatóan eleget tesz. Példás magatartást kizáró okok, ha: írásbeli, fegyelmező vétsége van; egyetlen órát is igazolatlanul mulasztott; valamely tantárgyból elégtelen osztályzata van félévkor vagy évvégén; a legfontosabb kötelességét, a tanulást nem igazítja képességéhez, ha nem becsüli a munkát és igénytelen annak elvégzésében; a közösségben a megbízatásait nem teljesíti, ha a közösség érdekeit nem veszi figyelembe, ha közömbössége miatt nem végez közösségi munkát; az iskolán kívüli magatartása kívánnivalót hagy maga után. Jó magatartású az a tanuló, aki körülményeit és lehetőségeit figyelembe véve a követelményeknek valamely területen nem felel meg, azaz a példás magatartásnál felsorolt okok valamelyikével rendelkezik. Jó magatartást kizáró okok, ha: osztályfőnöki intése vagy annál magasabb fegyelmező büntetése van; 5 óra vagy több igazolatlan hiányzása van; 16

17 magatartása az iskola rendjét súlyosan sérti, beleértve az iskolán kívüli és az üzemi magatartást is; Változó magatartású az a tanuló, aki a követelményeknek alig tesz eleget, aki a jó minősítést kizáró okok valamelyikével rendelkezik. Változó magatartást kizáró okok, ha: igazgatói intés vagy fegyelmi fokozata van; 16 óra vagy ennél több igazolatlan hiányzása van. Rossz magatartású az a tanuló, aki a követelményeknek nem tesz eleget, aki a változó minősítést kizáró okok közül egyet is elkövetett, akinek a magatartása káros a közösség fejlődésére. Szorgalom: A szorgalom fokozatai az egyéni képességeket és körülményeket mérlegelve fejezi ki a tanulmányi munkához való viszonyt, azaz: a tanulmányi eredményességet a kötelességtudatot a cselekvőképességet a rendszerességet a pontosságot a megbízhatóságot. Példás szorgalmú az a tanuló, aki példamutatóan teljesíti a szorgalom követelményeit, aki képességeinek megfelelően készül a választott pályára, és a többi tantárgyat is eredményesen tanulja. Példás szorgalmat kizáró okok, ha: valamely tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott félévkor, vagy év végén; évközi érdemjegyei tantárgyon belül nagy ingadozást mutatnak; egy vagy két tárgyból félévi vagy év végi érdemjegyei lényegesen gyengébbek, mint a többi tantárgy érdemjegyei; a tanulást nem igazítja képességeihez; a tanórai passzivitása feltűnő. Jó szorgalmú az a tanuló, aki körülményeit, lehetőségeit figyelembe véve a szorgalom követelményeinek kis részben nem tesz eleget. Jó szorgalmat kizáró okok, ha: félévkor, vagy évvégén egy vagy több tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot; 17

18 a szorgalom követelményeinek elmulasztásáért többszörösen figyelmeztetni kell; a teljesítés eredménytelenségében nem a kézügyesség, vagy a testi adottság a magyarázó, hanem a tanuláshoz (munkához) való viszonya. Változó szorgalmú az a tanuló, aki a szorgalom követelményeinek nem tesz eleget, aki a félévi, vagy év végi értékelésnél maximum két tárgyból kapott elégtelen osztályzatot, aki a jó szorgalmi minősítést kizáró okok utolsó két pontját elkövette. Változó szorgalmat kizáró okok, ha: félévkor, vagy évvégén kettőnél több tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot. Hanyag szorgalmú az a tanuló, aki a szorgalom követelményeinek nem tesz eleget illetve a félévi értékelésnél kettőnél több tárgyból kapott elégtelen osztályzatot. Megjegyzés: A félévi elégtelen tantárgyi érdemjegyeket a félévi magatartás és szorgalmi érdemjegyeknél, az év végi elégtelen tantárgyi érdemjegyeket az év végi magatartás és szorgalmi érdemjegyeknél kell figyelembe venni. A kollégiumi nevelőtestület esetleges véleményét a szorgalom minősítésével kapcsolatban figyelembe kell venni. A végső érdemjegy megállapításakor az egyéb, a tanulókra jellemző összetevőket is figyelembe kell venni a személyiség és körülmények egységében - jelen irányelvek nem mentesítenek a mindenkori egyedi elbírálás szükségessége alól. 7. A középszintű érettségi vizsga A 2004 / tanítási évtől a középszintű érettségi vizsga témakörei alapján kell érettségi vizsgát tenni. A középszintű érettségi vizsga követelményeit a többször módosított 40/2000. (V. 24.) miniszteri rendelet rögzíti. A középszintű érettségi a középfokú tanulmányokat lezáró, központi követelményekre épülő, de belső lebonyolítású és belső értékelésű vizsga. A vizsga négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) és legalább egy kötelezően választható vizsgatantárgy követelményei alapján állhat írásbeli, gyakorlati és szóbeli, illetve csak írásbeli vagy csak szóbeli vizsgarészből. A választható közismereti és szakmai előkészítő tantárgyak köre a vizsgaszabályzat (100/1997. kormányrendelet) mellékletében olvasható. Az iskola műszaki profilja miatt az OKJ-s képzésre történő jelentkezésnél előnyben részesítjük a fizika, informatika vagy szakmai elmélet tantárgyakat választó diákokat. Középszinten a mai társadalomban tájékozódni és eligazodni tudó ember alapismereteit kell megkövetelni, amely elsősorban az egyes témakörök alapfogalmainak, tényeinek, összefüggéseinek ismeretét és alkalmazását jelenti. A középszintű érettségi vizsga célja ezért az, hogy megállapítsa, hogy a vizsgázó rendelkezik-e az általános műveltség alapjaival és olyan képes- 18

19 ségekkel, amelyek alkalmassá teszik az önművelésre; szert tett-e a megfelelő tárgyi tudásra, képes-e ismereteinek rendszerezésére és gyakorlati alkalmazására. 40/2002. (V. 24.) OM rendelet tartalmazza az egyes vizsgatárgyak részletes vizsgakövetelményeit és vizsgaleírását. A konkrét tételeket az iskola tanárai állítják össze; értékelésüket, pontozásukat az Oktatásügyi Minisztérium által megadott szempontok alapján maguk végzik. A 40/2002. (V. 24.) rendelet alapján a középszintű érettségi vizsga kötelező vizsgatantárgyainak témakörei a következők: Magyar irodalom és nyelvtan témakörei: (Középszinten írásbeli és szóbeli vizsga) Magyar nyelv: 1. Ember és nyelv 2. Kommunikáció 3. A magyar nyelv története 4. Nyelv és társadalom 5. Nyelvi szintek 6. A szöveg 7. A retorika alapjai 8. Stílus és jelentés Magyar irodalom: 1. Szerzők, művek (Életművek és portrék a magyar irodalomból, a kortárs irodalomból; Színház és dráma, Az irodalom határterületei) 2. Értelmezési szintek és megközelítések (Motívumok; Műfajok) Matematika témakörei: (Középszinten írásbeli vizsga) 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, logika, kombinatorika, gráfok 2. Számelmélet, algebra 3. Függvények, az analízis elemei 4. Geometria, koordinátageomátria, trigonometria 5. Valószínűségszámítás, statisztika Történelem témakörei: (Középszinten írásbeli és szóbeli vizsga) 1. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 2. Népesség, település, életmód 19

20 3. Egyén, közösség, társadalom 4. Modern demokráciák működése 5. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák 6. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés 7. Szabad (problémaközpontú) témakör Idegen nyelv témakörei: (Középszinten írásbeli és szóbeli vizsga) 1. Kommunikatív készségek 2. Nyelvi kompetencia 3. Témák (Család; Ember és társadalom; Környezetünk; Az iskola; A munka világa; Életmód; Szabadidő; Utazás; Tudomány és technika) Fizika témakörei: (Középszinten írásbeli és szóbeli vizsga) 1. Mechanika 2. Hőtan, termodinamika 3. Elektromágnesség 4. Atomfizika, magfizika 5. Gravitáció, csillagászat 6. Fizika- és kultúrtörténeti ismeretek Informatika témakörei: (Középszinten gyakorlati és szóbeli vizsga) 1. Információs társadalom 2. Informatikai alapismeretek, hardver 3. Informatikai alapismeretek, szoftver 4. Szövegszerkesztés 5. Táblázatkezelés 6. Adatbázis-kezelés 7. Információs hálózati szolgáltatások 8. Prezentáció és grafika 9. Könyvtárhasználat A vizsga értékelése az évi LXXIX. közoktatási törvény módosítása illetve a 100/1997. (VI. 13.) kormányrendelet alapján történik: 20

21 Az érettségi vizsga egyes vizsgatantárgyaiból a vizsgázó teljesítményét a következő pontskálán kell értékelni, ha a vizsga: írásbeli és szóbeli vizsgarészekből áll: pont, csak írásbeli vizsgákból áll: csak szóbeli vizsgából áll: pont, 1 50 pont. A vizsgázó teljesítményét a pontszámok százalékban és osztályzatban történő kifejezésével minősíteni kell. Ha a vizsgatantárgy több vizsgarészből áll, a vizsgázónak minden vizsgarészből legalább tíz százalékot kell teljesítenie ahhoz, hogy a tantárgyból elégséges osztályzatot kapjon. Több vizsgarész esetén az egyes vizsgarészeken elérhető pontszámot az adott vizsgatantárgy részletes vizsgakövetelménye határozza meg. Középszintű érettségi vizsga esetén az elérhető pontszámok százalékos osztályzatban történő kifejezése a következő: % elérése esetén jeles (5), 60-79% elérése esetén jó (4), 40-59% elérése esetén közepes (3), 20-39% elérése esetén elégséges (2), 0-19% elérése esetén elégtelen (1). 21

22 8. Az érettségi vizsgán emelt szinten választható tantárgyak meghatározásának elvei és a felkészítés módja Általános tudnivalók 2005-től a tanulók két szinten tehetnek érettségit az egyes vizsgatantárgyakból. Az érettségi vizsga kötelező és választható vizsgatantárgyakból áll. A vizsgázó - függetlenül attól, hogy a középiskolában milyen szintű vizsgára készült fel - dönt abban a kérdésben, hogy középszinten vagy emelt szinten tesz érettségi vizsgát az egyes vizsgatantárgyakból Az érettségi vizsgán a vizsgázónak öt - négy kötelező és legalább egy általa választott - vizsgatantárgyból kell - legalább középszinten - vizsgát tennie. A vizsgázó a kötelezően választott vizsgatantárgy mellett további vizsgatantárgyakat választhat. A kötelező tárgyak: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika és a tanult idegen nyelv. A választható közismereti és szakmai előkészítő tantárgyak köre a vizsgaszabályzat (100/1997. kormányrendelet) mellékletében olvasható. Emelt szinten a következő kötelező érettségi tárgyakból készítjük fel tanulóinkat: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv Az iskolánk műszaki jellege miatt kibővítjük az emelt szintű érettségire való felkészítést a következő két választható tantárgyból: fizika informatika Felkészítés az érettségire Az emelt szintű érettségire való felkészítés hetente +2 órában zajlik a 11. és 12. évfolyamon. A tanulók legfeljebb két tantárgyból jelentkezhetnek emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítésre a választható tantárgyakból. A jelentkezés írásban történik a tizedik évfolyam végén. Az értékelés és minősítés, a mulasztás, továbbá a magasabb évfolyamba lépés tekintetében ezeket az órákat úgy tekintjük, mint a kötelező tanítási órát. Az emelt szintű érettségi vizsga szervezése Emelt szinten magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv és fizika tantárgyakból írásbeli és szóbeli, informatikából gyakorlati és szóbeli vizsga van. 22

23 Az emelt szintű írásbelit tanulóink a kijelölt iskolákban írják meg. A megírt dolgozatokat nem iskolánkban javítják és értékelik, hanem ezt két független értékelő végzi, akik a tanulót nem ismerik. Az emelt szintű szóbeli és gyakorlati vizsga az egyes tantárgyakból háromfős vizsgabizottság előtt történik. Megfelelő várhatóan fős létszám esetén nem a tanulók utaznak a vizsgabizottsághoz, hanem a vizsgabizottság jön az adott iskolába, vagy legalábbis a város egyik iskolájába, elkerülve ezzel az utazással járó nehézségeket és költségeket. Az emelt szintű érettségi vizsga százalékos értékelése: % jeles(5) 47-59% jó(4) 33-46% közepes(3) 20-32% elégséges(2) 0-19% elégtelen(1) Vizsgakövetelmények Az érettségi vizsgatantárgyak leírását és általános követelményeit a 100/1997 (VI. 13.) kormányrendelet és 40/2002. (V. 24.) OM rendelet tartalmazza. A tantárgyankénti témakörök megegyeznek a közép- és az emelt szint esetében. Az emelt szintű vizsga a felsőoktatásban tovább tanulni szándékozó vizsgázó képességeit és ismereteit vizsgálja. A jelöltektől a középszintű követelményeket meghaladó bonyolultabb ismeretszerzési eljárásokat, kifejezőképességet, összetettebb alkalmazási, összehasonlítási és elemzési szempontokat, valamint magasabb fokú gondolkodási műveleteket, önállóbb ítéletalkotási készségeket vár el. 9. A tanulók fizikai állapotának méréséhez szükséges módszerek A SzMSzIK Savaria Szakképző Iskolájában a sportnak kiemelten fontos szerepet szán az iskolavezetés. Ennek érdekében heti 3 óra tanórai testnevelést és emellett sportköri-(az iskola hagyományos sportágaiban) valamint tömegsport foglalkozásokat biztosít a tanulók számára, így megvalósítva a mindennapos testnevelést. Helyszínei: az iskolai tornaterem, sportpálya, kondicionálóterem, és az iskolát körülvevő sportlétesítmények. Az iskolák közötti sportversenyeken való részvétellel lemérhetjük tanulóink képességeit. Ezt a célt szolgálja az évente megrendezésre kerülő sportnap is, ahol az egyes osztályok mérhetik össze tudásukat. A tanórán kívüli iskolai sporttevékenység keretében (tömegsport, nyári és téli táborok) megismertetjük a tanulókat azokkal a mozgásformákkal is, amelyeket az iskola befejezése után saját életvitelükbe be tudnak építeni: síelés, korcsolyázás, szörfözés, fallabdázás, teniszezés, tekézés, lovaglás, aerobic. 23

24 A tanulók fizikai állapotának mérése az OM központi útmutatója alapján történik. A méréseket a tanév során 2 alkalommal, ősszel (szeptember, október) és tavasszal (április, május) végezzük. Az értékelés a tanulók életkora szerint történik, az OM által kiadott pontérték-táblázat alapján. A táblázat 4 kategóriában minősíti a teljesítményeket, és ez alapján útmutatást ad a további feladatok elvégzésére. A felméréseket minden tanévben megismételjük, így képet kaphatunk a tanulók fizikai állapotának változásáról. A fizikai szint legegyszerűbb módon az aerob kapacitással (alap állóképességgel) és az izomerővel (általános fizikai teherbíró- képességgel) fejezhető ki. A fizikai szint mérésével, ellenőrzésével kettős feladatot oldunk meg: megállapítjuk a pillanatnyi teljesítményt (diagnózis) ismételt mérések esetén nyomon követhetjük a változás, fejlődés irányát.(prognosztika) A kondicionális képességek közül a fizikai fittség fő faktora: az alap állóképesség: Cooper-teszt a törzs izomzatának ereje, erőállóképesség: alsó végtag dinamikus erejének mérése (helyből távolugrás) a kar, a törzs és a lábizmok együttes erejének mérése (egykezes tömöttlabda- lökés) váll- és törzsizmok gyorsasági erejének mérése (kétkezes dobás hátra, tömöttlabdával, fej fölött) a vállöv és a kar erejének, erőállóképességének mérése (fekvőtámasz, max. 4 perc) a csipőhajlító és a hasizmok erőállóképességének mérése (felülés, max. 4 perc) a hátizmok erőállóképességének mérése (hasonfekvésből törzsemelés, max. 4 perc) Fontos célunk a tanulók mozgáskultúrájának növelése, motoros képességének fejlesztése. A diákok sajátítsák el az egyes sportágakban tanult alaptechnikákat, ismerjék az alapvető taktikai elveket és a legfontosabb szabályokat. Legyenek motiváltak a testmozgás és a sport számára. A testnevelési és sportjátékok során fejlődjön a tanulók személyisége és jelleme. (fair play) 10. A tanórán kívüli foglalkozások működésének elvei és feltételei Iskolánk mindig nagy gondot fordított arra, hogy tanulóink megfelelő képesítéshez és megfelelő végzettséghez jussanak, ezért kiemelten támogatjuk differenciált oktatás keretében a tehetséges tanulók fejlődését és gondoskodunk a gyengébb képességűek felzárkóztatásáról. Az iskolarendszeren kívül szervezhető szakmai és nem szakmai oktatást az igényeknek és a tárgyi feltételeinknek megfelelően szervezzük diákjainknak. 24

25 Térítésmentes lehetőségek: Igény esetén megszervezzük heti 1 órában a hitoktatást. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság illetve a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye alapján egyéni foglalkozást szervezünk a rászoruló tanulóknak. Az iskola minden, arra rászoruló tanuló számára biztosítja a heti rendszerességgel történő korrepetálásokat. (Kiemelten figyelünk a 9. évfolyamos tanulóink felzárkóztatására.) Ezen kívül a 12. évfolyamosok részére érettségi felkészítést is tartunk igény szerint Külön felkészítést tartunk az emelt szintű érettségire. Minden tanuló számára biztosított a számítógépek használata internetezés, tanulmányokat segítő feladatmegoldás céljából. Minden tanuló használhatja a könyvtár könyv-, folyóirat-, hanganyagállományát a könyvtár nyitvatartási idejében. Igény szerint, a tanulók érdeklődésének megfelelő területeken szakköröket indítunk. A diákok tömegsport keretében használatba vehetik az iskola edzőtermét heti öt alkalommal. Így biztosítja az iskola tanulói számára a rendszeres, testnevelés órákon kívüli testedzést. Térítéses lehetőségek: Az iskola a 9. évfolyamosok számára biztosítja az egynapos síoktatás lehetőségét, valamint minden évfolyam számára az egy hetes sítábort és a már hosszabb hagyományra visszatekintő nyári tábort. A táborokat igény szerint szervezzük és tanulmányi eredmény alapján választunk a jelentkezők közül. Az osztályközösség erősítését, az ismeretek bővítését szolgálják az osztálykirándulások, gyárlátogatások, szakmai tanulmányutak és közösen szervezett egyéb kulturális programok. 25

III/2. Helyi tanterv a 2013 szeptemberétől induló 9. osztályok számára, felmenő rendszerben

III/2. Helyi tanterv a 2013 szeptemberétől induló 9. osztályok számára, felmenő rendszerben III/2. Helyi tanterv a 2013 szeptemberétől induló 9. osztályok számára, felmenő rendszerben Közismeret 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga)

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12.1 Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása

Részletesebben

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az intézmény vizsgaszabályzata a Pedagógiai Programban meghatározott vizsgák rendjét és eljárási módszereit

Részletesebben

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1. Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: osztályozó vizsga, különbözeti vizsga, pótló vizsga, javítóvizsga. 2. Osztályozó vizsgát

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai

Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai A Pedagógiai Programban foglaltak szerint: 2.11 Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Követelmények: Számon

Részletesebben

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi

Részletesebben

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje 3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi

Részletesebben

A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai:

A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai: A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai: Az otthoni felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei és és korlátai: A "házi feladat" és "házi dolgozat" céljai:

Részletesebben

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola OM azonosító: 201584 4254 Nyíradony, Árpád tér 10. K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti

Részletesebben

Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Tanórai számonkérés formái: - szóbeli felelet - írásbeli számonkérés - gyakorlati számonkérés Az írásbeli beszámoltatás formái,

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Készítette: Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2017.09.01. A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 24. pontjáénak felhatalmazása alapján a tanulmányok alatti vizsgák ideje, részei,

Részletesebben

3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai

3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai 3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai 1. A számonkérés formái A tanórákon szóban és írásban számolnak be a gyerekek a tudásukról. Az ellenőrzés kiterjedhet a régebben tanult,

Részletesebben

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: 14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: Kivonat intézményünk Pedagógia Programjából: 2.8.1. A magasabb évfolyamba lépés feltételei

Részletesebben

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei A tanév alatti vizsgák rendje a pedagógiai program alapján: 2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

Részletesebben

Általános tájékoztató a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályairól. Részlet az intézmény Helyi tantervéből

Általános tájékoztató a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályairól. Részlet az intézmény Helyi tantervéből Általános tájékoztató a hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályairól Részlet az intézmény Helyi tantervéből 8. A tanuló értékelése, minősítése, ellenőrzése A nevelő-oktató munka értékelésének

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 2011. évi CC. törvény a Nemzeti köznevelésről, a 229/2012.

Részletesebben

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM... Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ

Részletesebben

Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Than Károly Ökoiskolában a tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje

Az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje 3.1.1. Az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje A beszámoltatás, számonkérés feladatai a) Az iskola a nevelő és oktató munka egyik fontos feladatának

Részletesebben

Az iskolában folyó felnőttoktatás

Az iskolában folyó felnőttoktatás Az iskolában folyó felnőttoktatás Munkarend A 2015/2016-os tanévben esti és levelező munkarendben kezdjük meg a felnőttoktatási tevékenységünket. Egy tanévben 36, - végzős okon 32 - tanítási héttel számolunk.

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus azonosító száma 1. 79849671990 főiskola 2. 78216931335 főiskola

Részletesebben

A tanulmányi munka értékelése. 1.1. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

A tanulmányi munka értékelése. 1.1. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A tanulmányi munka értékelése 1.1. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben rendszeresen érdemjeggyel

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2015 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.

Részletesebben

Pedagógiai program módosítása Miskolc, 2010. október 25.

Pedagógiai program módosítása Miskolc, 2010. október 25. Selyemréti Általános és Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Pedagógiai program módosítása Miskolc, 2010. október 25. 1 Pedagógiai program felülvizsgálata, módosítása Iskolánkban a nevelő-oktató munka

Részletesebben

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM

DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 9. sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. június 06. Hatálybalépés ideje: 2017. szeptember

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái 2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

XÁNTUS JÁNOS IDEGENFORGALMI GYAKORLÓ KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA VIZSGASZABÁLYZAT

XÁNTUS JÁNOS IDEGENFORGALMI GYAKORLÓ KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA VIZSGASZABÁLYZAT 2.6.2.6 XÁNTUS JÁNOS IDEGENFORGALMI GYAKORLÓ KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA VIZSGASZABÁLYZAT Az Intézmény vizsgaszabályzata a Pedagógiai Programban meghatározott vizsgák rendjét és eljárási módszereit

Részletesebben

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata RAABE konferencia Budapest, 2013.02.28 dr. Gera Tibor Valamennyi iskolában A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 032612 Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Az alapító okiratunk fenntartói megváltoztatása értelmében e dokumentumban:

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

A Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája A Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Than Károly Ökoiskolában a tanulmányok alatti vizsgák

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák szabályai. A tanulmányok alatti vizsgák típusai

A tanulmányok alatti vizsgák szabályai. A tanulmányok alatti vizsgák típusai A tanulmányok alatti vizsgák szabályai A tanulmányok alatti vizsgák szabályozásáról a 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendeletének 64-73. rendelkezik. Helyben szabályozandók a vizsga részei, követelményei és az

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014/2015

Érettségi vizsga 2014/2015 Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014.

Érettségi vizsga 2014. Érettségi vizsga 2014. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 4 kötelező és egy választható vizsgatárgy összesen tehát legalább 5 (lehet több is): Magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, és egy választható.

Részletesebben

Márki Sándor Általános Iskola

Márki Sándor Általános Iskola Márki Sándor Általános Különös közzétételi lista 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

A tanulók értékelése

A tanulók értékelése kelése A) A tantárgyi évközi értékelés, valamint a félévi és tanév végi osztályozás rendjét a szaktanár a tanév első óráján ismerteti a tanulókkal. B) A tanulók évközi teljesítményének értékelése I. Az

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től 1. számú melléklet Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től Tantervek: H2010 = a 2011-ben felülvizsgált és a NAT alapján

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

Pedagógiai-művelődési program. 3. Az Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolájának pedagógiai programja

Pedagógiai-művelődési program. 3. Az Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolájának pedagógiai programja Pedagógiai-művelődési program Oladi Általános Művelődési Központ OM azonosító: 200897 3. Az Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolájának pedagógiai programja 3.2. Helyi tanterv Szombathely 2007. - 2 -

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium helyi tanterv - bevezető. Helyi tanterv

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium helyi tanterv - bevezető. Helyi tanterv Helyi tanterv Intézményünkben a Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégiumban (székhely) 2013 szeptemberétől a szakközépiskola - A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012.

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

A nevelés-oktatás tervezése I.

A nevelés-oktatás tervezése I. A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései Készítette: Kozák András köznevelési szakértő Tanulói terhelhetőségi küszöbszám Az egyes évfolyamokra a kerettantervben megállapított

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

Közzétételi lista. német 4 fő nemzetiségi. nemzetiségi tanító főiskola tanító-magyar, német

Közzétételi lista. német 4 fő nemzetiségi. nemzetiségi tanító főiskola tanító-magyar, német Közzétételi lista A Hetvehelyi Általános Iskola a 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (3) bekezdése alapján nyilvánossá teszi a törvényi előírásban meghatározott adatait: I. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Pedagógus azonosító száma 1. 79849671990 főiskola 2. 78216931335

Részletesebben

Házi feladatok, dolgozatírások szabályai

Házi feladatok, dolgozatírások szabályai Kovács Mihály Általános Iskola 5241 Abádszalók, István király út 1. Tel.: 06/59-355-319, tel.,fax: 06/59-355-367 E-mail: kmiskola@gmail.com Házi feladatok, dolgozatírások szabályai Pedagógiai program kivonat

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák

Tanulmányok alatti vizsgák Tanulmányok alatti vizsgák A vizsgaszabályzat célja. Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása a 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. február, március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsga szabályzata

A tanulmányok alatti vizsga szabályzata A tanulmányok alatti vizsga szabályzata 1. Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga. 2. Hatálya kiterjed az intézmény valamennyi

Részletesebben

Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje

Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje 1.) A tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: 3.16. Tanulmányok alatti vizsgák 3.16.1.

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Belső vizsgaszabályzata

Belső vizsgaszabályzata A Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. Belső vizsgaszabályzata 2016/2017-es tanév I. A belső vizsga célja 1. a tanulási folyamat hatékonyságának fejlesztése

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

A Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 7. számú melléklete

A Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 7. számú melléklete A Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 7. számú melléklete Győr 2013 TANULMÁNYI IDŐ ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA 1. A vizsgaszabályzat jogi kerete 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1.1. A vizsgaszabályzat célja Vizsgaszabályzatunk célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása, illetve a saját hatáskörben

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák rendje

Tanulmányok alatti vizsgák rendje Tanulmányok alatti vizsgák rendje A tanulmányok alatti vizsgák: az osztályozó vizsga, a különbözeti vizsga, a javítóvizsga. A vizsgákra vonatkozó jogszabályi előírásokat a Nemzeti Köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu

Részletesebben

A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.) OM azonosító:

A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.) OM azonosító: A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út 1-3.) OM azonosító: 030741 vizsgaszabályzata 1 A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.

Részletesebben

A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út. 1-3.) OM azonosító: 030741

A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út. 1-3.) OM azonosító: 030741 A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium (9028 Győr, Régi Veszprémi út. 1-3.) OM azonosító: 030741 vizsgaszabályzata A Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015. OKTÓBER 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2016/2017. tanévben induló osztályaink

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015. OKTÓBER 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2016/2017. tanévben induló osztályaink KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015. OKTÓBER 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2016/2017. tanévben induló osztályaink 01 kód magyar angol két tanítási nyelvű gimnáziumi osztály Az angol nyelv és kultúra

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben