Médiaajánló. Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek!
|
|
- Zsigmond Fehér
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Médiaajánló Küldetésünk: Rádiónk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapítói szándéka szerint keresztény értékrendet közvetítő, az egyetemes és a magyar kultúrát a középpontba állító közösségi rádió, mely minden korosztály számára tartalmas világképet mutat fel. Célja, hogy a magyar társadalomban a keresztény életfelfogást megerősítse és terjessze. Küldetése szerint szerepet vállal a Katolikus Egyház tanításának hirdetésében, a magyar és az egyetemes kultúra, valamint anyanyelvünk értékeinek megőrzésében. Műsoraival támogatja a nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a testvéregyházak kultúrájának és hagyományainak ápolását. Eközben a rádiózást a jelenlegi legmodernebb technika eszközeivel, a lehetséges legmagasabb erkölcsi, szakmai és műszaki színvonalon kívánja végezni.! 1
2 Vételkörzetünk: A közjó szolgálatában: A Magyar Katolikus Rádió alkotóközösségének erőforrásai jelentik azt a biztos hátteret, amely lehetővé teszi a keresztény szempontok szerint működő, ám minden magyarul értő hallgató érdeklődésére számot tartó médium működését, mert rádiónk nemcsak a magát kereszténynek valló, hanem a útkereső és a nem hívő emberekhez is szólni kíván. A közjó szolgálatából közvetlenül következik műsorának közszolgálati jellege, mert az emberek és közösségeik mindennapjait meghatározó kérdésekkel foglalkozik, és spirituális küldetésén túl a humánum és a kultúra értékeit előtérbe állítva ad útmutatást, kínál követhető példákat, életmintákat a hallgatóknak.! 2
3 Hallgatottság: A TNS Hoffmann és a Médiaméter konzorcium országos rádiós hallgatottságmérése alapján rádiónkat több mint ember hallgatja naponta a fenti grafikonon látható intenzitással. Közönség: Szintén a TNS Hoffmann által végzett 500 fős, telefonos közönségkutatás szerint: A Magyar Katolikus Rádió társadalmi szerepe és ennek folytán megítélése is túllép a rádió hallgatói bázisán. A lakosság közel 50%-a ismeri a rádiót, míg a célcsoport 16%-a hallgatja legalább ritkán és 8% hallgatja rendszeresen. A Magyar Katolikus Rádiót több-kevesebb gyakorisággal hallgatók elsősorban a következőket emelték ki a rádió kapcsán: értékalapú műsorokat sugároz olyan típusú műsorokat is sugároz, amilyennel más csatornán nem találkozhat hozzájárul a különböző közösségek közötti kölcsönös tisztelet megteremtéséhez nem csak vallásos emberekhez szól 3
4 A Magyar Katolikus Rádiót ismerő, de nem hallgató emberek mindegyike (98%-a) támogatja a Magyar Katolikus Rádió működését, illetve ötből négyen (78%) azt is gondolják, hogy társadalmi szempontból kifejezetten hasznos és jó dolog a rádió tevékenysége. A Magyar Katolikus Rádió hallgatóinak kétharmada 50 évnél idősebb. A magasabb végzettségűek aránya nagyobb, mint a teljes magyar népességben. Természetes, hogy a római katolikus vallásúak felülreprezentáltak a rádió hallgatói között, de kiemelendő, hogy az egyéb vallásúak aránya nem tér el a teljes népességben mért értékektől, vagyis más vallásúak, ill. nem vallásosak is szokták hallgatni a rádiót. A Magyar Katolikus Rádió hallgatói eleve intenzívebb rádióhallgatók, mint a társadalmi átlag, e mellett nagyobb arányban járnak múzeumba és kiállításokra, illetve komolyzenei koncertekre is. A hallgatók által leginkább kedvelt műsorok: Szentmise közvetítés Délutáni találkozás Életre való Körkép Hírtükör! 4
5 Médiaajánló A Magyar Katolikus Rádióval kapcsolatban az egyediséget, az értékalapúságot és a tolerancia erősítését tartják a leginkább jellemzőnek, akik legalább ritkán hallgatják a rádiót. A többség egyetért azzal is, hogy a csatorna nem csak vallásos embereknek szól. olyan típusú műsorokat is sugároz, amilyennel más csatornán nem találkozhat értékalapú műsorokat sugároz 2 4 hozzájárul a különböző közösségek közötti kölcsönös tisztelet megteremtéséhez nem csak vallásos emberekhez szól nagyon bánná, ha megszűnne a műsoraiban hallottak követendő példával szolgálnak a hallgatók számára a műsorában hallottakat megbeszélheti barátaival, hozzátartozóival olyan értékekre hívja fel a figyelmet, amelyekről egyébként nem is hallhatna, olvashatna olyan emberekhez szól, mint Ön egyáltalán nem! % teljesen egyetért 23 NT/NV 5
6 A Magyar Katolikus Rádiót nem hallgatók többsége is hasznosnak tartja műsorunkat. Azzal, hogy létezik egy ilyen adó Ön...!! A Magyar Katolikus Rádió társadalmi szempontból... % % egyáltalán nem ért egyet inkább nem ért egyet inkább egyetért teljesen egyetért egyáltalán nem hasznos és jó inkább nem hasznos és nem jó inkább hasznos és jó dolog nagyon hasznos és jó dolog! 6
7 A Magyar Katolikus Rádió hallgatóinak megoszlása nemek szerint: % nő férfi! 7
8 A Magyar Katolikus Rádió hallgatóinak kétharmada 50 évnél idősebb. % TELJES MINTA A MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ HALLGATÓI éves éves éves éves éves 70 év feletti! 8
9 A Magyar Katolikus Rádió hallgatói a célcsoportnál magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. % TELJES MINTA A MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ HALLGATÓI általános szakmunkás érettségi főiskolai, egyetemi diploma! 9
10 A Magyar Katolikus Rádiót hallgatók médiafogyasztásának fontossága 10 fokozatú skálán: rádióhallgatás 6,89 televíziózás 6,15 tájékozódás, hírek olvasása az Interneten 5,81 kapcsolattartás az Interneten 4,93 közéleti napilap olvasás 4,65 színes magazinok olvasása 3,46 bulvár napilap olvasás 2,23! 10
11 Szabadidő: a Magyar Katolikus Rádió hallgatói gyakrabban járnak múzeumba, kiállításra és komolyzenei koncertekre és színházba. gyakran néha (szinte) soha zenét hallgatni könyvet olvasni közösségbe járni kirándulni múzeumba, kiállításra járni étterembe, sörözőbe járni sportolni, edzőterembe járni színházba járni moziba járni sportrendezvényre járni komolyzenei koncertre járni könnyűzenei koncertre járni kötni, horgolni ! 11
12 Szolgáltatások igénybevétele, vagyontárgyakkal való rendelkezés (a jelenben és a jövőben). igen, és nem tervezek/tervezünk újat igen, de tervezünk újat/másikat nem, de a közeljövőben tervezem/tervezzük mobil internet ADSL előfizetés kábeltévé előfizetés okostelefon laptop LCD- vagy plazma TV vérnyomásmérő életbiztosítás autó ! 12
13 Szolgáltatásaink Konkrét médiaajánlat ügyében Arató Csilla marketingvezető kollégánk készséggel áll az Ön rendelkezésére. Telefon: , arato.csilla@katradio.hu! 13
Médiaajánló. Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek!
Küldetésünk: Rádiónk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapítói szándéka szerint keresztény értékrendet közvetítő, az egyetemes és a magyar kultúrát a középpontba állító közösségi rádió, mely minden
Médiaajánló. Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek!
Médiaajánló Küldetésünk: Rádiónk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapítói szándéka szerint keresztény értékrendet közvetítő, az egyetemes és a magyar kultúrát a középpontba állító közösségi rádió,
Digitális szegmensek. Kurucz Imre NRC Marketingkutató
Digitális szegmensek Kurucz Imre NRC Marketingkutató 20161 május Három szegmens a 15-59 éves lakosságon belül Digitális analfabéták nem használják az internetet, így (szinte) teljesen kívül rekednek a
KUTATÁSI JELENTÉS. CommOnline 2008. topline jelentés 2008.05.20
KUTATÁSI JELENTÉS CommOnline 2008. topline jelentés 2008.05.20 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 2. Kutatás leírása 5 A kutatás háttere 5 A kutatás módszertana 5 A topline jelentés szerkezete,
Alba Radar. 25. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Rádióhallgatási szokások Székesfehérváron 01. december 1. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu
Olvasói szegmentáció, olvasói profilok
Olvasói szegmentáció, olvasói profilok A hatékony sajtó V. - A sajtófogyasztásról általánosan A sajtófogyasztásba bevontak aránya 3 Kiterjedt olvasói bázis: 14 év feletti lakosok öthatoda elérhető valamilyen
50 FELETT IS AKTÍVAN!
50 FELETT IS AKTÍVAN! KI A CÉLCSOPORT? főbevásárlók (elsősorban nők) 25-30 éves, családos, ABC státuszú nők 40+ -os nők 50+ -os korosztály kismamák, babáskisgyerekes anyukák ÁTLAGÉLETKOR VILÁGVISZONYLATBAN
Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája
Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs
Kik a jövő betegei, mik a médiafogyasztási szokásaik? Hogyan kell kommunikációs csatornát választani az elérésükhöz? TNS Hoffmann Kreatív konferencia
Kik a jövő betegei, mik a médiafogyasztási szokásaik? Hogyan kell kommunikációs csatornát választani az elérésükhöz? Magyarország 2017 vs. 2050 (???) 5,8 millió volt beteg az elmúlt évben 4,6 millió az
Reggeli gyors. Nívó Törtei Takács Kriszta. Rangos Katalin
A rádió profilja, egyedisége Magyarország egyetlen talk and news (tények-vélemények) rádiója Erős hír- és információszolgáltatás közélet, közlekedési, időjárás, gazdaság, kultúra Gazdag tematikus műsorkínálat
TÉVÉNÉZÉS AZ INTERNETEN
TÉVÉNÉZÉS AZ INTERNETEN 2014. MÁJUS NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS 2014. OKTÓBER 9. A MAGYAR NÉPESSÉG MEGOSZLÁSA ÉS ESZKÖZELLÁTOTTSÁGA 9,4 M Összes személy Van a háztartásban A tévés háztartásban élő 4 éven felüli
A sajtó közönsége 2008-ban
What do we see? A sajtó közönsége 2008-ban Nobody s Unpredictable Az egyes médiatípusok közönségének nagysága 2008. II. félévében (ezer fı, 15 évnél idısebbek) 9000 8000 7000 7650 7049 6800 6000 5000 4000
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális
VÁRÓTERMI KUTATÁS Kutatási jelentés az IDS Medical részére
VÁRÓTERMI KUTATÁS Kutatási jelentés az IDS Medical részére 1 A váróteremben töltött idő A legutóbbi várótermi látogatás tapasztalatai % Plakátok 9% Reklámanyagok olvasása Szórólapok 44% 9% 44% Elolvasta
HÍRFOGYASZTÓI PROFILOK
HÍRFOGYASZTÓI PROFILOK ELŐADÓ: VÖRÖS CSILLA Mérők Klubja 2013.05.30. TARTALOM A hírek közönsége A hírfogyasztás dimenziói Hírfogyasztók preferenciái 2 NAPI TÉVÉNÉZÉSI IDŐ ÉS ELÉRÉS 2013 Q1, célcsoport:
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről
Győri Lóránt, Mikolai Júlia
És mégis ifjúságkutatás? Közönség és kultúrafogyasztás a Művészetek Völgyében Előadók: Győri Lóránt és Mikolai Júlia Készítette: Antók Péter, Bak Anita, Győri Lóránt, Hordósy Rita, Mikolai Júlia Előzmények
TV MÉG MINDIG CSÚCSFORMÁBAN
TV MÉG MINDIG CSÚCSFORMÁBAN BIG PICTURE (MEME) Vörös Csilla 2014. November 12. TARTALOM Változások kora - Helyzetkép Időeltolásos tévénézés TV+ Kitekintés Jövőkép 2 VÁLTOZÁSOK KORA HELYZETKÉP 2014. OKTÓBER:
A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre
Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak
Országos Keresztény Véleménykutatás 2017
Országos Keresztény Véleménykutatás 2017 Szécsi Árpád Kocsev Bence Rosta Gergely A kutatás a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, a NEA-KK-16-SZ-1734 kódszámú projekt keretében valósult meg. A kutatásról
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
Székesfehérvári véleménykutatás december Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán
Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán Összefoglaló A székesfehérváriak közhangulata rendkívül kedvező, a közösségépítő programok látogatottsága magas, a lakosok többsége
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság MEGYEI JOGÚ VÁROSI RÁDIÓS HALLGATOTTSÁGMÉRÉS eredmények Negyedéves áttekintő 2018/III. negyedév Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 A MÉRÉS MÓDSZERTANA... 4 RÁDIÓHALLGATÁS
Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda
Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság MEGYEI JOGÚ VÁROSI RÁDIÓS HALLGATOTTSÁGMÉRÉS eredmények Negyedéves áttekintő 2019/II. negyedév Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 A MÉRÉS MÓDSZERTANA... 4 RÁDIÓHALLGATÁS
Gyermekeket célzó reklámok
s o r s z á m Gyermekeket célzó reklámok A válaszadás önkéntes! 1. A település neve:... 2. A kérdezett neme:..... 3. A kérdezett születési éve: 1 9 4. Mi az Ön legmagasabb iskolai végzettsége? 1 kevesebb,
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság MEGYEI JOGÚ VÁROSI RÁDIÓS HALLGATOTTSÁGMÉRÉS eredmények Negyedéves áttekintő 2018/II. negyedév Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 A MÉRÉS MÓDSZERTANA... 4 RÁDIÓHALLGATÁS
TÉVÉNÉZÉS AZ INTERNETEN 2015
TÉVÉNÉZÉS AZ INTERNETEN 2015 NIELSEN KÖZÖNSÉGMÉRÉS 2015. AUGUSZTUS 6. INTERNETES ESZKÖZELLÁTOTTSÁG TV+ Survey 2015, TV-s 4+ személyek Van a háztartásban INTERNET 74% ASZTALI SZÁMÍTÓGÉP LAPTOP OKOSTELEFON*
Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet
2. Számú Melléklet Pályázati adatlap A sikeres pályázat érdekében minél részletesebben töltsd ki az adatlapot. A megadott információkkal minél precízebben próbáld megfogalmazni gondolataidat, szándékodat.
Generációs trendek a médiafogyasztásban. Változások és változatlanságok. Media Hungary TNS Hoffmann
Generációs trendek a médiafogyasztásban Változások és változatlanságok Media Hungary 2015 A generációk 10 éve és most a TGI adatbázisban 2004 2014 Mature (Érett generáció) 1945 előtt születtek 59-77 69-75
Vecsés város kutatás. Közéleti, politikai kérdések. Első hullám. A kvantitatív kutatás eredményei 2014. február 20. Jó döntéseket támogatunk.
Vecsés város kutatás Közéleti, politikai kérdések Első hullám A kvantitatív kutatás eredményei 2014. február 20. Jó döntéseket támogatunk. Tartalom 1 A kutatás háttere 2 Demográfia 3 Közélet, politika
VAN MIT NÉZNI DEBRECENBEN! DEBRECEN TELEVÍZIÓ MÉDIA AJÁNLAT
VAN MIT NÉZNI DEBRECENBEN! DEBRECEN TELEVÍZIÓ MÉDIA AJÁNLAT MÉDIAAJÁNLAT BEVEZETŐ ITTHON VAGYUNK Az elektronikus média egyre inkább meghatározza életünket. Gondoljunk csak a televízióra, ami ma már az
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és
Átfogó lakossági felmérés 2014. I. félév
ÁROP-1.A.5-2013-2013-0084 Szervezetfejlesztés Soltvadkert Város Önkormányzatnál Átfogó lakossági felmérés 2014. I. félév Készítette: Nexcon Technológiai Tanácsadó Kft. Soltvadkert Város Önkormányzata 6230
Az önkéntesség jellemzői kutatások fényében. Gyorgyovich Miklós
Az önkéntesség jellemzői kutatások fényében Gyorgyovich Miklós Áttekintett kutatások az önkéntesség tükrében Ifjúság2008 gyorsjelentés (2008) A magyar önkéntesek motivációinak kutatása (2009) A NIS első
Lánchíd Rádió MÉDIAAJÁNLAT
MÉDIAAJÁNLAT 2011 2011 A rádió profilja A Lánchíd Rádió 2007. március 15-én szólalt meg regionális közműsor-szolgáltató adóként a fővárosban és környékén. Jelenleg már Balatonfüred és Székesfehérvár körzetében
Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson
Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson Agora Munkacsoport Sólyom Andrea A háztartások általános adatai: A népesség korcsoportok szerinti megoszlása 15-34 év
Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről
Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális
A tinik a valóságshow-kat kedvelik a legjobban
A tinik a valóságshow-kat kedvelik a legjobban Baranyai Eszter Budapest, 2015. május 20. 1 Az elmúlt tizenöt évben - a kiskorúak szabadidejükből naponta legalább három órát szentelnek tévénézésre. A magyar
Kézikönyv eredményességi mutatószámok bevezetéséhez Államreform Operatív Program
Kézikönyv eredményességi mutatószámok bevezetéséhez Államreform Operatív Program Megyei Jogú Város 2009 1 Magyar Fejlesztő Intézet I. TARTALOMJEGYZÉK I. TARTALOMJEGYZÉK...2 II. BEVEZETÉS...3 III. MÓDSZER...3
KÉRDŐÍV Kisgyermekes szülők kulturális fogyasztási szokásai Csak olyan szülő töltse ki, akinek legalább egy gyermeke 2004. május 31. után született.
Tisztelt Válaszadó! Köszönöm, hogy vállalkozik kérdőívem kitöltésére, és ezzel segíti a szakdolgozatom elkészítését. Kutatásom a kisgyermekes szülők és a család kulturális fogyasztási szokásainak vizsgálatára
NRC-Médiapiac Kütyüindex. Molnár Judit és Sági Ferenc szeptember 15.
NRC-Médiapiac Kütyüindex Molnár Judit és Sági Ferenc 2011. szeptember 15. MI A KÜTYÜ? bár a kütyü szó eredete mindeddig ismeretlen, maga a szó egyáltalán nem az. Már a XVIII. századtól vannak rá adataink.
A népesség kulturális helyzete, állampolgársága, nyelvi, etnikai és vallási összetétele
A népesség kulturális helyzete, állampolgársága, nyelvi, etnikai és vallási összetétele A népesség kulturális helyzete Hogyan vizsgálják? írni-olvasni tudás (6, 7 éves v. 10, 15 éves kortól nézik) írni-olvasni
SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA HATÁSÁNAK MEGÍTÉLÉSE
SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA HATÁSÁNAK MEGÍTÉLÉSE a Századvég Alapítvány saját kutatása alapján GYORGYOVICH MIKLÓS Vezető kutató gyorgyovich@szazadveg.hu 2017. május 9. TARTALOM VALLÁSOSSÁG, EGYHÁZAK, ATTITŰDÖK
Dr. Letenyei Róbert jegyző
9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 215. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a lakosság Művelődési Házzal szemben elvárt igényeiről
Alba Radar. 21. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 21. hullám A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlási hajlandósága - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2014.
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)
Gyermekeket célzó reklámok
Gyermekeket célzó reklámok Közvélemény kutatás a lakosság körében KUTATÁSI JELENTÉS 2015. január Tartalomjegyzék Bevezető... 3 A kutatás célja... 3 A kutatás módszere, mintája... 3 A minta megoszlása...
A kínálat. Fókuszban az 50+-os generáció. Dr. Szabó-Tóth Kinga 2015.
A kínálat. Fókuszban az 50+-os generáció Dr. Szabó-Tóth Kinga 2015. Tartalom Bevezető 3 A kutatás módszertanának, helyszíneinek bemutatása 6 A kérdőíves kutatás eredményeinek bemutatása 13 Felhasznált
ÚJPEST MÉDIA-KUTATÁS. Közvélemény-kutatás, 2007 október Újpesti Média Kht részére
ÚJPEST MÉDIA-KUTATÁS Közvélemény-kutatás, 27 október Újpesti Média Kht részére TARTALOM A kutatás paraméterei Eredmények: Tájékozódási szokások Újpest TV lakossági megítélése Újpesti Napló lakossági megítélése
E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v -
Az egészség nem minden, de az egészség nélkül a minden is semmi. E G É S Z S É G T E R V - k é r d ő í v - (Arthur Schopenhauer) Életkora Neme (kérem, húzza alá) nő férfi Legmagasabb iskolai végzettsége
E-Business Symposium - 2008.04.08. Az értékek mértéke. A magyarországi e-kereskedelem számokban. Kis Gergely. 2008 GKIeNET Kft.
E-Business Symposium - 2008.04.08 Az értékek mértéke A magyarországi e-kereskedelem számokban Kis Gergely 2008 GKIeNET Kft. Az internet hozzáférés alakulása 2001-2007 (%) A 14 évesnél idısebb lakosság
Elégedettség mérés március
Elégedettség mérés 1. március 1. kérdés: Ki töltötte ki a kérdőívet? Ki töltötte ki a kérdőívet? 7 anya apa közösen 3 1. kérdés: Legmagasabb iskolai végzettség? Legmagasabb iskolai végzettség 9 1 1 Legfeljebb
Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag
Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Kurt Lewin Alapítvány 2012. július Köszönetnyilvánítás: A kutatásban való részvételükért köszönettel tartozunk:
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Projekt (EMIR) azonosító száma: ÁROP-1.A.2/A-2008-0097 Kézikönyv eredményességi mutatószámok bevezetéséhez
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák
Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA
Az Országos Rádió és Televízió Testület 2156/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
Válaszadó szülők nemenkénti megoszlása
A Pályaválasztási Napok rendezvényén 103 szülő válaszolt kérdéseinkre. A kérdezett neme: Válaszadó szülők nemenkénti megoszlása nő 70% férfi 30% A kérdezett kora: 5 5 49,00 48,00 47,00 46,00 45,00 4 4
Alba Radar. 3. hullám. Vélemények a fehérvári médiáról
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 3. hullám Vélemények a fehérvári médiáról 10. augusztus 31. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!
Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
Alba Radar. 17. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 17. hullám A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlási hajlandósága - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013.
Kerékpárhasználati adatok
Kerékpárhasználati adatok Tartalom 1. Mit kellene mérni? 2. Mit mérünk mi? 3. Eredmények 4. Más mérések 5. Hogyan tovább? 1. Mit kellene mérni? a közlekedési módok arányát az infrastruktúra építés hatását
Nem nézni kell, hanem benne kell lenni!
Nem nézni kell, hanem benne kell lenni! A média világa: ahol jó lenni? Ha nekünk fontos Ha az újságírónak fontos A média világa: ahol jó lenni? Mit engedhetnek meg maguknak az újságírók, és mit engedhetünk
Hírfogyasztás, pluralizmus, demokratikus részvétel A sokszínű tájékozódás esélyei
Hírfogyasztás, pluralizmus, demokratikus részvétel A sokszínű tájékozódás esélyei Arra a kérdésre, hogy mennyire szabad és sokszínű a média, nem csak abból az irányból érdemes választ adni, hogy milyen
Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1. - 2013. június 30.
TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon 2009. október 1.
Az életen át tartó tanulás hatása a szakképzésre és a felnőttképzésre
Benedek András Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Az életen át tartó tanulás hatása a szakképzésre és a felnőttképzésre Változás és stabilitás a szak- és felnőttképzésben V. Országos Szak-
A médiahasználat változása
A médiahasználat változása Kántor Kata, 2011. április 6. Tartalom 1 Médiafogyasztás 2 3 4 5 Újságolvasás Tévénézés Rádióhallgatás Internet 6 Médiaköltés 1 Médiafogyasztás Médiumok - pillanatkép 4 2005
Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:
Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának
Helyzetképek: általános iskolások infokommunikációs kultúrája. Készítette: Illyés Dávid
Helyzetképek: általános iskolások infokommunikációs kultúrája Készítette: Illyés Dávid Módszertani keretek Adatfelvétel: 2012. január - február Mintavétel: - Az összes szegedi általános iskola felső tagozatos
NŐK LAPJA EGÉSZSÉG kutatás 2017.
NŐK LAPJA EGÉSZSÉG kutatás 2017. Egészségügyi állapot 1. Van Önnek vagy családtagjának bármilyen egészségügyi problémája? A magyar internetező népesség 57%-a küzd maga vagy valamely családtagja egészségügyi
Győr város lakóinak kulturális fogyasztási szokásai
Győr város lakóinak kulturális fogyasztási szokásai Széchenyi István Egyetem, Marketing és Menedzsment Tanszék Empirikus kutatás Térszerkezet, gazdasági potenciál, munkaerőpiac, innováció, humán szolgáltatások,
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari értékelés és intézkedési terv a Diplomás Pályakövető Rendszer PTE-n végzett: - 2010-es hallgatói motivációs vizsgálata, - 2007, 2009-ben végzettek vizsgálata kapcsán.
Alba Vélemény Radar 1. - GYORSJELENTÉS -
Alba Vélemény Radar 1. Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron - GYORSJELENTÉS - Lakossági vélemények a népesedési problémákról 2010. június 21. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu
Ügyfélelégedettség-mérés 2014-ben hozott határozatok esetében
Ügyfélelégedettség-mérés 2014-ben hozott határozatok esetében A határozat típusa a válaszadók körében ( Igen válaszok aránya) jogsértést megállapító 29,2 egyezséggel zárult 27,8 kérelmet elutasító 50,7
Közösségi oldalak használata a magyar munkahelyeken. Gateprotect-felmérés, 2012. szeptember
Közösségi oldalak használata a magyar munkahelyeken Gateprotect-felmérés, 2012. szeptember Összefoglaló A felnőtt internetező lakosság csaknem 60 százaléka dolgozik teljes vagy részmunkaidőben. Munkahelyükön
Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.
Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.5-2013-2013-0102 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés
A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:
A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év
Az új rádiós közönségmérés. TNS Hoffmann
Az új rádiós közönségmérés 1 Módszertani lehetőségek Előnyök Hátrányok heti REACH bemelegített válaszadók több rádióhallgatási alkalom hosszabb rádiózási idő (ATS) jellemzően magasabb számok nehezebb interjúkészítés
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
SZÓBELI TRÉNINGEK TÉMAKÖREI
NÉMET TRÉNINGEK SZÓBELI TRÉNINGEK TÉMAKÖREI TÉMÁK SZINT 1 SZINT 2 SZINT 1-2 TÉMA 1 AZ EGYÉN ÉS TÁRSAS KAPCSOLATAI SZEMÉLYI ADATOK, KÜLSŐ MEGJELENÉS BELSŐ TULAJDONSÁGOK, RUHÁZAT, CSALÁD, CSALÁDI ESEMÉNYEK/ÜNNEPEK
A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:
A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - 5 év - 5 év -
A TANÁROK TANÍTÁSSAL KAPCSOLATOS
A TANÁROK TANÍTÁSSAL KAPCSOLATOS BEÁLLÍTÓDÁSAI ÉS A TANULÓI EREDMÉNYESSÉG Széll Krisztián - Sági Matild XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eszterházy Károly Főiskola Eger, 2013. november 8. KUTATÁSI
LAKOSSÁGI TELEVÍZIÓS PLATFORMOK, DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS ÉRINTETTSÉGI ÉS INFORMÁLTSÁGI ADATOK
2012. május Projektkoordinációs Főosztály DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS MONITORING 2012. TAVASZ KUTATÁSI EREDMÉNYEK LAKOSSÁGI TELEVÍZIÓS PLATFORMOK, DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS ÉRINTETTSÉGI ÉS INFORMÁLTSÁGI ADATOK A KUTATÁSSOROZAT
A helyi sajtó távlatai
A helyi sajtó távlatai A médiapiac mozgásban van Sajtó alatt a klasszikus médiumok mindegyikét értjük (tv, rádió, nyomtatott sajtó, közterület, internet, mozi) - ezek fogyasztása lassan, de az évek során
"CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév
"CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola 9. évfolyama 214/215. tanév Kérdések - Válaszok - Alapadatok Ssz. Kérdés 9.a 9.b Gimnázium 9.c 9.d 9.e Szakiskola Iskolai
Magyarpolány Községi Önkormányzat 6./2000./IV.27./ Önk. sz. rendelete a helyi közmővelıdésrıl és kultúráról.
Magyarpolány Községi Önkormányzat 6./2000./IV.27./ Önk. sz. rendelete a helyi közmővelıdésrıl és kultúráról. Magyarpolány Községi Önkormányzat Képviselıtestülete a kulturális javak védelmérıl és a muzeális
Három fő vallásos világnézeti típus különül el egymástól: maga módján vallásosság: : a vallásosság
Vajdasági vallási magatartás Szerbiában ma a vallásosság fontos dolog a személyek és a társadalmi csoportok számára A társadalom plurális sokféle eszme keveredése; Három fő vallásos világnézeti típus különül
A szakiskolások (in)kompetenciái. Mayer József Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ
A szakiskolások (in)kompetenciái Mayer József Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ mayer.jozsef@ofi.hu Mayer József 1 Az előadás a következő kutatásokra épül: A tanulók
DIGITAL CONNECTED CONSUMER 2012 MADHOUSE-GfK HUNGÁRIA. 2012. szeptember
DIGITAL CONNECTED CONSUMER 2012 MADHOUSE-GfK HUNGÁRIA 2012. szeptember ÖSSZEFOGLALÓ 2 A 18-49 rendszeresen internetezők több mint harmada (37%) rendelkezik okostelefonnal, vagyis a kérdőív definíciója
A megújult portál látogatottságáról a Webaudit és a Gemius mérései biztosítanak auditált adatokat.
MÉDIAAJÁNLAT 2012 i Tények, adatok 2011.október 23-án indult el a megújult mno.hu hírportál, amely három online médiumot integrál. A Magyar Nemzet Online, a Hír TV Online és a Lánchíd Rádió Online közös
Kérdőív értékelés 76% 1. ábra
Kérdőív értékelés Az adatfelmérést a Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár olvasói töltötték ki 0- ben. Önkéntesen ember töltötte ki a kérdőívet teljes anonimitás mellett. A kérdőív célcsoportja
THE GALLUP ORGANIZATION PRINCETON, NEW JERSEY MAGYAR GALLUP INTÉZET
THE GALLUP ORGANIZATION PRINCETON, NEW JERSEY MAGYAR GALLUP INTÉZET BUDAPEST, FŐ TÉR 1. ZICHY KASTÉLY Az energiaárak és az energiafogyasztás összefüggése, a környezeti károkkal és az energiafogyasztással
Piackutatás? Szükséges és megtérülő befektetés a KKV-k számára is. TNS-Hoffmann
Piackutatás? Szükséges és megtérülő befektetés a KKV-k számára is 1 Piackutatás demokratizálódása Új technológiák és új technikák megjelenése Multiclient megközelítések elterjedése 2 Csináld magad? Sokszor
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,