OM: PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSAI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "OM: PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSAI"

Átírás

1 Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola OM: PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSAI 2014.

2 A Szent Anna Katolikus Általános Iskola nevelőtestülete a március 27-én megtartott értekezletén a 7/2014. (I.17.) Kormányrendelet módosította a Nemzeti alaptanterv kiadásáról és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI.4.) Kormányrendeletet, melynek értelmében felülvizsgálta és az alábbiak szerint módosította a Pedagógiai Program iskolai intézményegységére vonatkozó részét. Módosítások: a módosított szövegek háttere szürke, a kiegészített dokumentum szövegek aláhúzottak. Hatálybalépés: szeptember HELYI TANTERV 3. A miniszter által kiadott kerettantervben meghatározott szabadon tervezhető órák számával az alábbi tantárgyak óraszámát növeltük meg azzal a céllal, hogy e tárgyból a készségfejlesztésre, az ismeretek gyakorlására több idő jusson, valamint 1-3. és 7-8. osztályban az idegen nyelv oktatására fordítottuk: Óraterv 1 4. évfolyam Tantárgyak 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelvek ,5 Matematika Környezetismeret ,5 Óraterv 5 8. évfolyam Tantárgyak 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Magyar nyelv és irodalom /3 4 Idegen nyelvek Matematika /3 3+1/3 Biológia-egészségtan 2 1+0,5/1 Fizika 2 1+0,5/1 Kémia 1+0,5/1 2

3 Földrajz 1+0,5/1 2 Technika, életvitel és gyakorlat /0 6. Iskolánkban a tanulók 1. osztálytól kötelezően választhatnak az angol és a német nyelvek közül. Német nyelvi csoport min. 8 fő esetén indul. A max. létszám 14 fő egy csoport esetén. Hetedik osztálytól választható a második idegen nyelv heti 3 órában. Azok a tanulók, akik nem választják a második idegen nyelvet a szabadon tervezhető órákból: 7. osztályban matematikából heti 1, magyar irodalom és nyelvtanból heti 1 óra, kémia és földrajz tantárgyakból heti 0.5 órát kapnak; 8. osztályban matematikából heti 1, magyar irodalom és nyelvtanból heti 1 óra, fizika és biológia tantárgyakból heti 0.5 órát kapnak készségfejlesztésre, gyakorlására A csoportbontások és az egyéb foglalkozások szervezésének elvei A tanórák hatékonysága érdekében csoportbontást alkalmazunk. Csoportbontások alkalmazásának elvei: Elengedhetetlen a tanulók folyamatos egyéni korrekciója (pl.: idegen nyelv). Szükséges a közvetlen, gyakorlati tevékenységben való folyamatos egyéni segítségnyújtás (pl.: technika). A férőhelyek száma a speciális tantermeknél korlátozott A tanulók különböző képességszintje, továbbtanulási szándéka kívánatossá teszi a külön csoportok kialakítását (angol nyelv, matematika, magyar nyelv és irodalom). Az idegen nyelv oktatása során tanulócsoport legalább öt fővel szervezhető, s lehetőség szerint a létszám ne haladja meg a 14 főt. A csoportbontások rendje: Technika esetében létszámarányosan, vagy létszámegyezőség estén nemek szerinti bontásban. Nyelvoktatás esetében 1. évfolyamtól létszámarányosan, de minimum 8 fővel, a választott nyelvhez kapcsolódó helyi tantervben rögzített óraszámokban.

4 7. évfolyamtól a továbbtanulási szándékot és tanulói képességeket figyelembe véve, második idegen nyelvet választva 8 fő esetén indítható nyelvi csoport A 4. évfolyamtól.az idegen nyelv oktatása a nyelvválasztáshoz kapcsolódó helyi tantervben rögzített óraszámokban tudásszint szerinti csoportokban történik, melyeknek kialakítása az évfolyamon tanulók létszámától függ. Magyar és matematika tantárgyakból 4-8. évfolyamon, képességszint szerint, ha az osztálylétszám indokolttá teszi és a bontott csoportok létszámai elérik a törvényben meghatározott osztálylétszám minimumot. Amennyiben az évfolyamon párhuzamos osztályokban folyik az oktatás, magyar és matematika tantárgyakból 4-6. évfolyamon felmenő rendszerben képességszint szerint két csoport kialakítása történik. A tanulók csoportba sorolásáról az előző tanévi szintmérők alapján, valamint a szülővel és a tanítóval, szaktanárral történő egyeztetést figyelembe véve az igazgató dönt. Csoportbontások során a fent említett szempontok mellett törekedni kell a létszámarányokra. A magyar, matematika és idegen nyelv tárgyak csoportbontásban történő oktatása esetén félévente a szülő, a tanító illetve a szaktanár kezdeményezheti a csoportváltást, melyet az igazgató az egyeztető megbeszélést követően hagy jóvá vagy utasít el. A 7-8. évfolyamtól lehetőség szerint képességszint alapján a továbbtanulói szándékot és tanulói képességeket figyelembe véve.

5 3.2.2 A választott kerettantervben szereplő tananyagok évfolyamonkénti bontása, illetve az egyes témákhoz tartozó órakeretek meghatározása Kerettanterv Angol 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. heti óraszám ,5 összes óraszám Család Otthon Étkezés Idő, időjárás Öltözködés Sport Iskola, barátok Szabadidő Természet, állatok Ünnepek és hagyományok Fantázia és valóság Év végi ismétlés összesen %-kal növelt teljes óraszám Helyi tantervben emelt óraszám

6 Kerettanterv Német 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. heti óraszám ,5 összes óraszám Család Otthon Étkezés Idő, időjárás Öltözködés Sport Iskola, barátok Szabadidő Természet, állatok Ünnepek és hagyományok Fantázia és valóság Év végi ismétlés összesen %-kal növelt teljes óraszám Helyi tantervben emelt óraszám

7 Magyar nyelv és irodalom Kerettanterv 1. évf. 2. évf. heti óraszám összes óraszám Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotása Olvasás, az írott szöveg megértése 1. - az olvasástanulás előkészítése Olvasás, az írott szöveg megértése 2. - az olvasás jelrendszerének elsajátítása, dekódolási képesség kialakítása Olvasás, az írott szöveg megértése 3. - a szövegértő olvasás előkészítése Irodalmi kultúra, az irodalmi művek értelmezése Az írástanítás előkészítése - az írás megtanulásának technikai alapozása Az írott betűalakok tanítása - írástechnikát fejlesztő gyakorlatok Az írástechnika fejlesztése - az eszközszintű írás előkészítése Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek előkészítése: mondat, szó, hang, betű; szótagolás; Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása A tanulási képesség fejlesztése (könyv-, könyvtárhasználat) Az ítélőképesség, az erkölcsi, a hit-, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése Összefoglalás, rendszerezés, ellenőrzés összesen %-kal növelt teljes óraszám ben emelt óraszám

8 Kerettanterv 3. évf. 4. évf. 1. heti óraszám összes óraszám Beszédkészség, szóbeli szövegalkotás és a megértés fejlesztése Olvasás, az írott szöveg megértése Irodalmi kultúra, az irodalmi művek 3. értelmezése Az íráshasználat fejlesztése Fogalmazási alapismeretek Szövegalkotási gyakorlatok Nyelvtani és nyelvhelyességi ismeretek tudatosítása és alkalmazása: szó, hang, betű; szótagolás; szótő és toldalék; mondatfajták, szavak, szófajok Helyesírási szabályok ismerete és alkalmazása A tanulási képesség fejlesztése (könyv-, könyvtárhasználat) Az ítélőképesség, az erkölcsi, a hit-, az esztétikai és a történeti érzék fejlesztése Összefoglalás, rendszerezés, ellenőrzés összesen %-kal növelt teljes óraszám ben emelt óraszám

9 Matematika 1. évfolyam 2. évfolyam heti óraszám összes óraszám Gondolkodási módszerek, halmazok, 1. matematikai logika, kombinatorika, folyamat gráfok os folyamatos folyamatos 2. Számelmélet, algebra Függvények, az analízis elemei Geometria Statisztika, valószínűség Összefoglalás 0 0 összesen %-kal növelt teljes óraszám 288 ben emelt óraszám Környezetismeret Kerettanterv Kerettanterv 3. évfolyam 4. évfolyam heti óraszám ,5 összes óraszám Mennyi időnk van? Tájékozódás a tágabb a térben Megtart, ha megtartod Miért érdemes takarékoskodni? Az a szép, akinek a szeme kék? Merre megy a hajó? Egészség és betegség Önismeret és viselkedés Vágtat, mint a paripa

10 10. Kertben, mezőn Ismétlés, rendszerezés, számonkérés összesen %-kal növelt teljes óraszám ben emelt óraszám Második idegen nyelv A választható órakeret terhére Angol Kerettanterv 7. évfolyam 8. évfolyam heti óraszám összes óraszám Család Otthon Étkezés Idő, időjárás Öltözködés Sport Iskola, barátok Szabadidő, szórakozás Természet, állatok Ünnepek és szokások Város, bevásárlás Utazás, pihenés Fantázia és valóság Zene, művészetek Környezetünk védelme Egészséges életmód 2 3 Ismétlés, gyakorlás, projektmunka 4 4 összesen %-kal növelt teljes óraszám ben emelt óraszám

11 Német Kerettanterv 7. évfolyam 8. évfolyam heti óraszám összes óraszám Család Otthon Étkezés Idő, időjárás Öltözködés Sport Iskola, barátok Szabadidő, szórakozás Természet, állatok Ünnepek és szokások Város, bevásárlás Utazás, pihenés Fantázia és valóság Zene, művészetek Környezetünk védelme Egészséges életmód 0 0 Ismétlés, gyakorlás, projektmunka 4 4 összesen %-kal növelt teljes óraszám ben emelt óraszám

12 A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSÁNAK ELFOGADÁSÁRA ÉS JÓVÁHAGYÁSÁRA VONATKOZÓ ZÁRADÉKOK A Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola Pedagógiai Programját az iskolai szülői szervezet a március 27-én tartott ülésén véleményezte és elfogadásra javasolta. Kelt: Jánoshalma, március szülői közösség vezetője A Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola Pedagógiai Programját a nevelőtestület a év március hó 27. napján tartott ülésén elfogadta. Kelt: év március hó igazgató A Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola Pedagógiai Programját az iskola fenntartója jóváhagyja, az abból a jogszabályi előírásokon felül rá háruló többletkötelezettségeket vállalja. Kelt:... Kerpits Miklós EKIF elnöke

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások 2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak

Részletesebben

1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9.

1.Család 10. 2.Otthon 9. 3.Étkezés 8. 4.Idő, időjárás 8. 5.Öltözés 8. 6.Sport 6. 7.Iskola, barátok 9. 8.Tanórai tevékenységek 9. 9. 1.Család 10 4.évf. 2.Otthon 9 3.Étkezés 8 4.Idő, időjárás 8 5.Öltözés 8 6.Sport 6 7.Iskola, barátok 9 8.Tanórai tevékenységek 9 9.Szabadidő 6 10. Természet, állatok 8 11.Ünnepek és hagyományok 8 12.Fantázia,

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-17267/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: A Koszta József Általános Iskola Pedagógiai Program módosítása és a maximális létszám

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Soproni Széchenyi István Gimnázium Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi

Részletesebben

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek 1. sz. melléklet Óratervek 1. Gimnázium reál-orientáció Történelem 2 1,5 3 3 Emberismeret és etika 1 1. idegen nyelv 3* 2,5* 3* 3* 2. idegen nyelv 2,5* 2* 3* 3* Matematika 3 3 3 3 * Informatika 1,5* 1*

Részletesebben

A szövegértési stratégiák szerepe a hatékony tanulásban. MEGÚJULÓ TANKÖNY KONFERENCIA Budapest, Steklács János

A szövegértési stratégiák szerepe a hatékony tanulásban. MEGÚJULÓ TANKÖNY KONFERENCIA Budapest, Steklács János A szövegértési stratégiák szerepe a hatékony tanulásban MEGÚJULÓ TANKÖNY KONFERENCIA Budapest, 2014. 11. 14. Steklács János Olvasási stratégiák Mit jelent a kognitív stratégia? A kognitív stratégiák az

Részletesebben

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től 1. számú melléklet Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től Tantervek: H2010 = a 2011-ben felülvizsgált és a NAT alapján

Részletesebben

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium Óraterve A 2013/214. tanévtől az 1. 5. és 9. évfolyamon a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló

Részletesebben

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata RAABE konferencia Budapest, 2013.02.28 dr. Gera Tibor Valamennyi iskolában A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Érdi Tankerület. Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 1.számú melléklete

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Érdi Tankerület. Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 1.számú melléklete A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 1.számú melléklete Alsó tagozat Kerettantervi tantárgyak, óraszámok, magasabb évfolyamba lépés

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3001-2 /2012. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak

Részletesebben

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

SZŐDI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV 2017.

SZŐDI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV 2017. SZŐDI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV 2017. 2. Az intézmény helyi tanterve 2.1 A választott kerettanterv megnevezése 3 2.2 A választott kerettanterv feletti óraszám 6 2.3 Az oktatásban alkalmazható

Részletesebben

Hunyadi János Általános Iskola Sződ HELYI TANTERV 2013.

Hunyadi János Általános Iskola Sződ HELYI TANTERV 2013. Hunyadi János Általános Iskola Sződ HELYI TANTERV 2013. 2. Az intézmény helyi tanterve 2.1 A választott kerettanterv megnevezése 3 2.2 A választott kerettanterv feletti óraszám 6 2.3 Az oktatásban alkalmazható

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, értelmezése és alkotás érthetően beszél; megérti az egyszerű magyarázatokat, utasításokat és társai közléseit. A kérdésekre értelmesen

Részletesebben

SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL

SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Bíró Jenő, közoktatási szakértő Szakértői igazolvány

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései Készítette: Kozák András köznevelési szakértő Tanulói terhelhetőségi küszöbszám Az egyes évfolyamokra a kerettantervben megállapított

Részletesebben

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás: ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő

Részletesebben

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK VII. 1. Szakiskolai óratervek VII. 2. Szakközépiskolai óratervek VII.1. SZAKISKOLAI ÓRATERVEK VII.1.1. Szakmai előkészítő évfolyam (9. évfolyam) I. Alapképzések II. Szocializáció

Részletesebben

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai 5. számú melléklet Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai Óraterv a 006 szeptemberétől (7.A; 7.B; 9.C) induló reál és humán osztályok számára (hat-és négyosztályos), Utoljára

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV 2016 A GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE Iskolánk küldetéséből, feladataiból eredően az oktatás minőségét, hatékonyságát, a tanulói teljesítmény növelését

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv PEDAGÓGIAI PROGRAM ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM OM: 035289 Sashegyi Arany

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása

Részletesebben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület. Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 3. számú melléklete

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület. Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 3. számú melléklete A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület Az Eötvös Loránd Általános Iskola Helyi tantervének 3. számú melléklete Idegen nyelvi kerettantervi tantárgyak, óraszámok, magasabb évfolyamba lépés

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Általános iskola Magyar nyelv és irodalom Évfolyam: 1 Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: Írásbeli Követelmények, témakörök:

Részletesebben

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1. Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: osztályozó vizsga, különbözeti vizsga, pótló vizsga, javítóvizsga. 2. Osztályozó vizsgát

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára

Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyama számára Kerettanterv a gimnáziumok 9-2. évfolyama számára Tantárgyi struktúra és óraszámok Óraterv a kerettantervekhez 9 2. évfolyam gimnázium általános tagozat VMG Tantárgyak 9. 0.. 2. + + I. Idegen nyelv 3+

Részletesebben

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái 2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,

Részletesebben

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket. Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM: 032351 KLIK 122013 Cím: 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu Kedves Szülők!

Részletesebben

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom, A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Esztergom, 2018.06.29. Közismereti óratervek: Az egyes képzések heti óraszámai tantárgyanként

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA

A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK MÓDOSÍTÁSA, A KERETTANTERVEK ISKOLAI ADAPTÁCIÓJA Szakmai fórum, 2013. február 19. A mai témák áttekintése 1 A tartalmi szabályozás új elemei 2 Az iskolák feladatai, PI támogatás

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

(133.) tanév

(133.) tanév Szakgimnáziumi helyi tanterv 08/9 (.) tanév ikt.:/08 HELYI TANTERV Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Budapest, Váci út. OM azonosító: 008 08-9. (.)

Részletesebben

Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös

Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös Református Pedagógiai Intézet OM 102246 Debrecen Budapest Miskolc Nagykőrös A kerettantervek helyi tantervként történő adaptációja a református köznevelési intézményekben (Útmutató 2015.) 1. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok. 2012. augusztus 23.

A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok. 2012. augusztus 23. A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok 2012. augusztus 23. Vonatkozó jogszabályok 2011. évi CXC tv. a nemzeti köznevelésről 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

Angol nyelv. 5. évfolyam

Angol nyelv. 5. évfolyam Angol nyelv 5. évfolyam Témakör 1. Család 2. Otthon 3. Étkezés 4. Idő, Időjárás 5. Öltözködés 6. Sport 7. Iskola 8. Szabadidő 9. Ünnepek, Szokások 10. Város, Bevásárlás 11. Utazás, Pihenés 12. Egészséges

Részletesebben

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése 2016. szeptember 1-től 1. Szakgimnáziumi osztályok óratervei 1. Érettségi előtti

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók .. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók Felnőttek gimnáziuma (4 évfolyamos) levelező munkarend szerint Tantárgyak 9. évf. 0. évf.. évf. 2. évf. Anyanyelv/kommunikáció

Részletesebben

Gimnázium (2015/16 - )

Gimnázium (2015/16 - ) Gimnázium (2015/16 - ) (emelt óraszámú angol, német, testnevelés, informatika) Tantárgy 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4+1 I. idegen nyelv (angol, német) 3+2 3+2 3+2 3+2 II. idegen nyelv

Részletesebben

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga)

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12.1 Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása

Részletesebben

Tanév megnevezése: 2016/2017. Személyi feltételek. 11 fő. magyar nyelv és irodalom 5 fő 5 fő főiskola magyar angol nyelv 4 fő

Tanév megnevezése: 2016/2017. Személyi feltételek. 11 fő. magyar nyelv és irodalom 5 fő 5 fő főiskola magyar angol nyelv 4 fő Az iskola neve: BUDAPEST XVIII. KERÜLETI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA Az iskola címe: 8 Budapest, Lakatos út. Az iskola OM azonosítószáma: 9 KLIK: 9 Tanév megnevezése: /7. pedagógusok által ellátott

Részletesebben

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat. Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2018/2019. tanév) Készítette:.. Horváth Lászlóné tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

Pedagógiai program. Vörösmarty Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár Liget sor/ Farkasvermi út 2.

Pedagógiai program. Vörösmarty Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár Liget sor/ Farkasvermi út 2. 2013 Pedagógiai program 1 Vörösmarty Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár Liget sor/ Farkasvermi út 2. Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak

Részletesebben

Köznevelési intézmények működése 2013

Köznevelési intézmények működése 2013 Köznevelési intézmények működése 2013 Pedagógiai program, házirend, SZMSZ a köznevelési intézményekben RAABE konferencia Budapest, 2012.10.11 dr. Gera Tibor 2 RAABE konferencia Az intézményi működés tartalmát

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Közoktatási Minőségirányítási Programjában meghatározottaktól való eltérés

Részletesebben

Egy nap mintaórarendje

Egy nap mintaórarendje Elsős leszek, elsős leszek, Iskolába indulok. Nem mondom meg senkinek, De kicsit azért izgulok. Bartos Erika: Elsős leszek Az iskolai élet kezdete nagy változást hoz, izgalmas napokat rejteget mind a gyermek,

Részletesebben

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos

Részletesebben

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM... Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/ Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/2017. www.bolyai-starjan.sulinet.hu http://www.felvi.hu I. Emelt szintű előkészítők Célja: - az utolsó két évfolyamon heti plusz két órában az emelt szintű

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve (2016/2017. tanév) Készítette:.. Horváth Bernadett tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,

Részletesebben

Felvételi tájékoztatója

Felvételi tájékoztatója A DIENES LÁSZLÓ GÖRÖGKATOLIKUS GIMNÁZIUM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. Felvételi tájékoztatója a 2017/2018. tanévre Pályaválasztási felelősök: Varga Tamásné

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

A kerettantervek. Dr. Kaposi József. Budapest, 2014

A kerettantervek. Dr. Kaposi József. Budapest, 2014 A kerettantervek Dr. Kaposi József Budapest, 2014 A kerettantervek törvényi háttere A kerettantervek törvényi háttere (NKT, NAT) A Nat-ban foglaltak érvényesülését a kerettantervek biztosítják. Az egyes

Részletesebben

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 4. osztály

Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 4. osztály Oktatási célok: Javaslat a helyi tanterv elkészítéséhez Magyar nyelv és irodalom 4. osztály - irodalmi kifejezésformák, stílusbeli és szerkezeti sajátosságok felfedeztetése; - a magyar nyelv és a magyar

Részletesebben

Pedagógiai program. Vörösmarty Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár Liget sor/ Farkasvermi út 2.

Pedagógiai program. Vörösmarty Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár Liget sor/ Farkasvermi út 2. 2013 Pedagógiai program 1 Vörösmarty Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár Liget sor/ Farkasvermi út 2. Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Pedagógiai-művelődési program. 3. Az Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolájának pedagógiai programja

Pedagógiai-művelődési program. 3. Az Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolájának pedagógiai programja Pedagógiai-művelődési program Oladi Általános Művelődési Központ OM azonosító: 200897 3. Az Oladi ÁMK Teleki Blanka Szakképző Iskolájának pedagógiai programja 3.2. Helyi tanterv Szombathely 2007. - 2 -

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2012. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

A kerettantervektől a helyi tantervekig

A kerettantervektől a helyi tantervekig Dr. Kaposi József főigazgató Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet II. Nemzeti Köznevelési Konferencia A kerettantervektől a helyi tantervekig Budapest, 2013. január 18. Kerettantervi rendelet 51/2012. (XII.

Részletesebben

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A 2009/2010. tanévben induló ok tantárgyszerkezete és óraterve (Részlet a pedagógiai programból) 2008 1 Angol nyelvi előkészítő/ angol 12. sz. melléklet Tantárgyak

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4. A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015

TÁMOP 3.1.4. A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 Boldog gyermekkor, vidám tanulás, biztos munka elérhetősége Tatabánya közoktatási intézményeiben KERTVÁROSI

Részletesebben

2013-2014. tanévi óraszámok Nagyrábé 7+1 8 8 7 4+1 4 4 4 1 1 1,5 2 2 2 1* 1,5 1,5 1* +1 1 1 1 5 5 3 3 5 5 2,5 2,5

2013-2014. tanévi óraszámok Nagyrábé 7+1 8 8 7 4+1 4 4 4 1 1 1,5 2 2 2 1* 1,5 1,5 1* +1 1 1 1 5 5 3 3 5 5 2,5 2,5 2013-201 tanévi óraszámok Nagyrábé számú melléklet Tantárgy: Magyar nyelv Idegen nyelv (cs.bont.) 2013 2007 2007 2007 2013 2007 2007 2007 7+1 8 8 7 4+1 4 4 4 Német Angol 3 3 3 3 3 Matematika 4+1 5 4,5

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Készítette: Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2017.09.01. A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 24. pontjáénak felhatalmazása alapján a tanulmányok alatti vizsgák ideje, részei,

Részletesebben

HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv

HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv Bevezetve: 2016. szeptember 1-től Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 134 Budapest, Váci út

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2017/2018. tanév) Készítette:.. Horváth Judit tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben