Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban"

Átírás

1 Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

2 Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a szabadon választott órák segítségével pedig elsősorban az emelt szintű érettségi vizsgára folyik a felkészítés. A szabadon választott óra választása nem kötelező. Minden tanulónak az utolsó két tanév időtartamában közép- és emelt szintű képzést kínálunk az egyes tantárgyakból az alapképzés mellett és azon felül, melynél a tanuló elsősorban továbbtanulási szándéka szerint választhat a felkészítő foglalkozások közül. A választható tantárgyak heti többletóraszáma 1, 2, illetve 3 óra, ami tantárgyanként eltérő. A képzés választása után mind félévkor, mind év végén egyetlen osztályzatot kap a tanuló, akkor is, ha az alapképzés és a szabadon választott képzés pedagógusa eltérő.

3 A 9. évfolyamtól kezdődő emelt óraszámú tantervi képzés az emelt szintű vizsgára készít fel az illető tantárgyból, így ezekből a tantárgyakból nem lehet pluszban szabadon választott órára jelentkezni, kivéve, ha szaktanári jóváhagyással lemond a tanuló az addigi emelt képzésről, és visszaül az alaptantervű csoportba. Fontos tudni, hogy a tanuló a tanult tantárgy óraszámától függetlenül bármely tantárgyból jelentkezhet a tárgy középvagy emelt szintű érettségi vizsgájára, ha azt az érettségi- és vizsgaszabályzat lehetővé teszi. Az előrehozott érettségi vizsgára való jelentkezés előfeltétele a helyi tantervben szereplő éves osztályzatok megszerzése, szükség esetén osztályozó vizsga letételével!

4 Az egyes tantárgyak érettségi követelményei a szaktanárnál és az iskola honlapján is elérhetőek. A felsőoktatási intézmények megjelentették azokat a képzési területeket, és ezekhez az érettségi vizsgatárgyakat és szinteket, amelyek alapján számítják majd az érettségi pontokat. Érdemes e közlemények tekintetbe vételével dönteni az emelt szintű felkészülésről és az érettségiről. /A közlemények a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatóban, ill. a és a honlapokon megtekinthetőek/. Legfeljebb 2 képzés választható a kétszintű érettségire való felkészüléshez az alábbi 3 tantárgycsoportból úgy, hogy a kiválasztott csoportból 1 képzés választható. Aki a 9. évfolyamtól matematika, biológia, történelem, informatika tantárgyakból emelt szintű képzésen vesz részt, az illető tantárgyat nem tartalmazó csoportokból választhat.

5 Az iskola a képzéseket minimum 8 jelentkező esetén indítja. Kevesebb jelentkező esetén más iskolával együttműködve válhat lehetségessé a felkészítés. A magyar nyelv és irodalom tantárgy az alapórákkal együtt lesz szervezve, így külön csoportban és egy tanárral folyik majd az oktatás. A többi tanórán a felkészítés úgynevezett pluszórás rendszerben folyik majd, azaz ha van az osztálynak az adott tantárgyból órája, akkor azon mindenki egyszerre részt vesz, és a fakultációra jelentkezők heti 1-2, illetve 3 többletórát kapnak a fakultációs sávban. Ezekben az időpontokban a fakultációra nem járó diákoknak nincsen órájuk. A K betűvel jelölt képzések középszintű érettségire készítenek fel, az E betűsök emelt szintre, míg az A jelzésű latin nyelvi alapozó képzés (elsősorban orvosi vagy jogi pályára készülők számára). A jelentkezési határidő április 27. (péntek), a jelentkezési lap az iskola honlapjáról letölthető lesz!

6 Tantárgyi kínálat A. Matematika - emelt szintű érettségire készít fel, heti +3 órában (heti 3+3=6 óra) Ének-zene - középszintű érettségire készít fel, heti 1 órában Földrajz - középszintű érettségire készít fel, heti +2 órában Angol nyelv - emelt szintű érettségire készít fel, heti +3 órában (heti 3+3=6 óra) Német nyelv - emelt szintű érettségire készít fel, heti +3 órában (heti 3+3=6 óra) Latin nyelv alapozó jellegű képzés, heti 2 órában Olasz nyelv - emelt szintű érettségire készít fel, heti +2 órában (heti 3+2=5 óra)

7 B. Magyar nyelv és irodalom - emelt szintű érettségire készít fel, heti 6 (4+2) órában, külön csoportban Kémia - emelt szintű érettségire készít fel, heti 2 órában Informatika - középszintű érettségire készít fel, heti 2 órában Rajz - középszintű érettségire készít fel, heti 1 órában Fizika - emelt szintű érettségire készít fel, heti +3 órában (heti 2+3=5 óra) Testnevelés - emelt szintű érettségire készít fel, heti +2 órában (heti 2+2=4 óra)

8 C. Történelem - emelt szintű érettségire készít fel, heti +3 órában (heti 3+3=6 óra) Biológia - emelt szintű érettségire készít fel, heti +2 órában (heti 2+2=4 óra) Mozgókép- és médiaismeret - középszintű érettségire készít fel, heti 1 órában

9 Kérem, segítsenek gyermeküknek a helyes döntés meghozatalában, hiszen ezzel is hozzájárulnak egy reális, felelősségteljes választáshoz a továbbtanulás küszöbén! Köszönöm figyelmüket!

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről

Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről 10. évfolyam Összeállította: Csajági Sándor igh. Érettségi Kétszintű érettségi: Középszint Kötelező 5 tantárgy Szakképző évfolyam feltétele Felsőfokú

Részletesebben

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2016. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.E Közép % 70,31 82,95 68,79 84,98 81.05 Emelt % 70,35 78,72 71,76 80,29 78,1 eltérés -0,04 4,23-2,97 4,69 2,95 Tanév

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

ÉRETTSÉGI FELVÉTELI. Jelentkezési határidő: február 15. Jelentkezési határidő: február 15. JAG

ÉRETTSÉGI FELVÉTELI. Jelentkezési határidő: február 15. Jelentkezési határidő: február 15. JAG ÉRETTSÉGI Jelentkezési határidő: február 15. Jelentkezés: iskolában, jegyzőnél FELVÉTELI Jelentkezési határidő: február 15. Jelentkezés: EGYÉNILEG Kapcsolódó jogszabályok felkészítése középszintű érettségire

Részletesebben

szintválaszt a Magyar- Angol Tannyelvű

szintválaszt a Magyar- Angol Tannyelvű Tájékoztatóa szintválaszt lasztásról a Magyar- Angol Tannyelvű Gimnázium és s Kollégium 11. évfolyamának félévi f szülői értekezletén Miért? A 12.-13. 13. évfolyamon a tanulók k bizonyos tantárgyak esetében

Részletesebben

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/ Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2016/2017. www.bolyai-starjan.sulinet.hu http://www.felvi.hu I. Emelt szintű előkészítők Célja: - az utolsó két évfolyamon heti plusz két órában az emelt szintű

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI

OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI Érvényes: 2014.augusztus 25-től Jóváhagyta: igazgató OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK SZABÁLYZATA Az osztályozó vizsga lehetséges okai: az adott tanévet

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről

Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről Információk a 10. évfolyamot érintő választási lehetőségekről Érettségi vizsga tárgyai 1. Magyar nyelv és irodalom 2. Matematika 3. Történelem 4. Idegen nyelv 5. Ágazati szakmai érettségi vizsga Érettségi

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2017. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.D 12.E Közép % 73,59 8,55 7,23 77,24 82,4 Emelt % 64,85 73,96 66,17 78,84 73,91 eltérés 8,74 6,59 4,6-1,6 8,49 Tanév

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér

tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér Kétszintű érettségi tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér Az érettségi jellemzői Kétszintű közép és emelt szint

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI

OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI OSZTÁLYOZÓ- KÜLÖNBÖZETI- ÉS JAVÍTÓVIZSGÁK RÉSZLETES SZABÁLYAI Érvényes: 2012. január 24-től Jóváhagyta:.. igazgató OSZTÁLYOZÓ VIZSGÁK SZABÁLYZATA Az osztályozó vizsga lehetséges okai: az adott tanévet

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Soproni Széchenyi István Gimnázium Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2018. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE I. százalék 12.A 12.B 12.C 12.D 12.E Emelt 66,28 72,29 70,62 75,88 78,04 Közép 73,97 81,51 73,81 82,53 83,55 Együtt 72,62 78,83 73,16

Részletesebben

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh.

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh. NDRÁSSY YUL IMNÁZIUM ÉS OLLÉIUM Nyílt nap 2017. 11. 18. IMNÁZIUM ( - 4 ) FONTOS DÖNTÉS Érettségi (középszintű, emelt szintű) Felsőfokú szakképzés, érettségire épülő szakmák Felsőoktatás Szakgimnázium 4

Részletesebben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh.

ANDRÁSSY GYULA A G K GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. Nyílt nap összeállította: Kovács Tibor ivh. NDRÁSSY YUL IMNÁZIUM ÉS OLLÉIUM Nyílt nap 2018. 11. 17. IMNÁZIUM ( - 4 ) FONTOS DÖNTÉS Érettségi (középszintű, emelt szintű) Felsőfokú szakképzés, érettségire épülő szakmák nyelvvizsga Felsőoktatás Szakgimnázium

Részletesebben

E dokumentum csak a szeptember 1-jén tizenegyedik évfolyamba lépő tanulóinkra vonatkozik!

E dokumentum csak a szeptember 1-jén tizenegyedik évfolyamba lépő tanulóinkra vonatkozik! Tájékoztató a tizedikes diákok és szüleik számára az Óbudai Árpád Gimnázium fakultációs kínálatáról és a fakultációválasztás helyi szabályairól (2017-2019) E dokumentum csak a 2017. szeptember 1-jén tizenegyedik

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs

Részletesebben

Érettségi statisztika május-június

Érettségi statisztika május-június Érettségi statisztika 2014. május-június Vizsgacsoportok összetétele vizsgajelentkezés típusai szerint (109 fő) 12.A 12.F 12.B Összesen Rendes érettségi tevő 24 9 31 64 Bukás miatt előrehozott érettségit

Részletesebben

E dokumentum csak a szeptember 1-jén tizenegyedik évfolyamba lépő tanulóinkra vonatkozik!

E dokumentum csak a szeptember 1-jén tizenegyedik évfolyamba lépő tanulóinkra vonatkozik! Tájékoztató a tizedikes diákok és szüleik számára az Óbudai Árpád Gimnázium fakultációs kínálatáról és a fakultációválasztás helyi szabályairól (2018-2020) E dokumentum csak a 2018. szeptember 1-jén tizenegyedik

Részletesebben

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20.

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20. Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról 2019. február 20. A felsőoktatásba való bekerülés feltétele Alapképzésre, osztatlan képzésre az a jelentkező vehető

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014/2015

Érettségi vizsga 2014/2015 Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

E dokumentum csak a szeptember 1-jén tizenegyedik évfolyamba lépő tanulóinkra vonatkozik!

E dokumentum csak a szeptember 1-jén tizenegyedik évfolyamba lépő tanulóinkra vonatkozik! Tájékoztató a tizedikes diákok és szüleik számára az Óbudai Árpád Gimnázium fakultációs kínálatáról és a fakultációválasztás helyi szabályairól (2019-2021) E dokumentum csak a 2019. szeptember 1-jén tizenegyedik

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az intézmény vizsgaszabályzata a Pedagógiai Programban meghatározott vizsgák rendjét és eljárási módszereit

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA. a 2019/2020. tanévben

TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA. a 2019/2020. tanévben TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA a 2019/2020. tanévben A 11. (12.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

7 fizika történelem földrajz magyar 8 fizika történelem

7 fizika történelem földrajz magyar 8 fizika történelem Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Esti gimnáziumi tagozat Órarend 2009/2010. II. félév 17. hét: 2010. január 21.-22. (csütörtök-péntek! - iskolai felvételi miatt) 18. hét: 2010. január 29.-30.

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK össz

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK össz ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 1. Emelt szintű érettségik száma 2014 2015 2016 2017 2018 2019 össz Angol 13 5 7 11 10 Biológia 11 4 5 6 4 Fizika 9 4 1 1 Földrajz 6 1 3 1 Informatika 1 3 1 Kémia 8 4 4 2 Matematika

Részletesebben

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/ https://www.oktatas.hu

Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/ https://www.oktatas.hu Emelt szintű érettségi előkészítő választás 2017/2018. www.bolyai-starjan.sulinet.hu http://www.felvi.hu https://www.oktatas.hu www.felvi.hu Hol tanuljak tovább? I. Emelt szintű előkészítők Célja: - az

Részletesebben

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak

Részletesebben

Fakultáció-kétszintű érettségitovábbtanulás. Szülői tájékoztató-2019

Fakultáció-kétszintű érettségitovábbtanulás. Szülői tájékoztató-2019 Fakultáció-kétszintű érettségitovábbtanulás Szülői tájékoztató-2019 Érettségi: Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Egy idegen nyelv Választott tárgy: A választott egyetem elvárásaitól függhet!

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. február, március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi területek képzési struktúrájáról Tájékoztató a tagozatokról

Részletesebben

OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE

OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE 2016-2017 1 TARTALOM Kompetenciamérés 2016 Érettségik 2017 Továbbtanulás 2017 Versenyeredmények a 2016-2017. tanévben Iskolai átlagok a 2016-2017. tanévben 2 KOMPETENCIAMÉRÉS

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek 1. sz. melléklet Óratervek 1. Gimnázium reál-orientáció Történelem 2 1,5 3 3 Emberismeret és etika 1 1. idegen nyelv 3* 2,5* 3* 3* 2. idegen nyelv 2,5* 2* 3* 3* Matematika 3 3 3 3 * Informatika 1,5* 1*

Részletesebben

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium Óraterve A 2013/214. tanévtől az 1. 5. és 9. évfolyamon a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL ÉS FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ. 2016/17-es tanév

ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL ÉS FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ. 2016/17-es tanév ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL ÉS FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ 2016/17-es tanév Fontosabb időpontok, határidők február 15. a) az érettségire jelentkezés végső határideje b) a felsőoktatási

Részletesebben

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje 3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Jelentkezés emelt szintű képzésre. 2011. március 31.

Jelentkezés emelt szintű képzésre. 2011. március 31. Jelentkezés emelt szintű képzésre 2011. március 31. Érettségi vizsga 2013 Nem válik szét az érettségi és a felvételi. Kétszintű az érettségi Középszint: a hagyományos érettségi Emelt szint: részben a felvételit

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv egy kötelezően

Részletesebben

2018/2019. tanév MUNKATERVE

2018/2019. tanév MUNKATERVE A 2018/2019-as tanév MUNKATERVE 2018. AUGUSZTUS augusztus 27. 9.30 Első munkanap, 10.30 Alakuló értekezlet augusztus 28.- 29. 9.00 Felkészítő órák a javítóvizsgára, konzultáció az osztályozó vizsgára (szaktanárok)

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2015.

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2015. Kecskeméti Bolyai János Gimnázium ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2015. MÁJUS-JÚNIUS KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2015 végzős fő előrehozott fő előző években érettségizett összesen érettségiző 12.A

Részletesebben

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV 2016 A GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE Iskolánk küldetéséből, feladataiból eredően az oktatás minőségét, hatékonyságát, a tanulói teljesítmény növelését

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2018. február 1. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló közép- és emelt szintre

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

(133.) tanév

(133.) tanév Szakgimnáziumi helyi tanterv 08/9 (.) tanév ikt.:/08 HELYI TANTERV Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Budapest, Váci út. OM azonosító: 008 08-9. (.)

Részletesebben

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások 2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Készítette: Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2017.09.01. A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 24. pontjáénak felhatalmazása alapján a tanulmányok alatti vizsgák ideje, részei,

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15.

Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15. Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2019. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre

Részletesebben

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez 1. sz. melléklet (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével

Részletesebben

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) 1. sz. melléklet Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Jelentkezz! Szülői tájékoztató január 11.

Jelentkezz! Szülői tájékoztató január 11. Jelentkezz! Szülői tájékoztató 2018. január 11. Amiről szót ejtünk Fakultációk Osztályozóvizsgák Érettségi vizsga Pontszámítás Fakultáció kötelező óraszámba építetten 11-12. évfolyam A, B, C sáv: változatos

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

Érettségi, felsőoktatási felvételi

Érettségi, felsőoktatási felvételi Érettségi, felsőoktatási felvételi XIII. Országos Közoktatási Szakértői Konferencia Hajdúszoboszló, 2011. október 18-20. Pósfai Péter közoktatási elnökhelyettes. A prezentációban ahol rendelkezésre álltak

Részletesebben

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).

Részletesebben

KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM. Érettségi Május - Június

KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM. Érettségi Május - Június Érettségi 2018. Május - Június Tények, számok a vizsgákról 2018 május-júniusában érettségi vizsgát tett 116.939 114.360 110.625 106.907 109.275 fő Az összes értékelt tantárgyi vizsga: 481.668 459.183

Részletesebben

Érettségi tájékoztató

Érettségi tájékoztató Érettségi tájékoztató 2016. május-júniusi vizsgaidőszakról 2016. március 23. Készítette : Csajági Sándor igazgatóhelyettes Érettségi tájékoztató 2016 1 Érettségi tantárgyak Kötelező érettségi tantárgyak:

Részletesebben

2018/19 érettségi. május - június

2018/19 érettségi. május - június 2018/19 érettségi május - június Jelentkezés Az érettségi vizsgára történő jelentkezés az e célra szolgáló jelentkezési lappal történik,amelyet az érettségi jelentkezést fogadó intézménybe kell benyújtani,

Részletesebben

JOGSZABÁLYKIVONATOK. Az érettségiről

JOGSZABÁLYKIVONATOK. Az érettségiről JOGSZABÁLYKIVONATOK AZ ÉRETTSÉGIRŐL (részletes leírás a 100/1997. Kormányrendeletben)...1 Felvételi vizsgatárgyak a Közgazdaságtudományi Karon meghirdetett alapszakokon...2 Érettségi vizsgaidőpontok a

Részletesebben

1.1 ÓRATERV A 9. NYELVI ELİKÉSZÍTİ ÉVFOLYAM RÉSZÉRE

1.1 ÓRATERV A 9. NYELVI ELİKÉSZÍTİ ÉVFOLYAM RÉSZÉRE HELYI TANTERV 1 ÓRATERVEK 1.1 ÓRATERV A 9. NYELVI ELİKÉSZÍTİ ÉVFOLYAM RÉSZÉRE Tantárgy neve Heti Megjegyzés óraszám Idegen nyelv 13 Intenzív nyelvi felkészítés Informatikai ismeretek 4 Történelem 1 Képességfejlesztés

Részletesebben

A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.)

A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.) A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.) Létszám Osztály Létszám okt.1. Évismétlő Jelenlegi létszám 9.A 35 0 35 9.B 36 0 36 9.C 37 2 36 9.D 35 0 36 9.E 36 0 35 Összesítés 9. évfolyam 179 2 178 10.A 32

Részletesebben

2017/2018. tanév MUNKATERVE

2017/2018. tanév MUNKATERVE A 2017/2018-as tanév MUNKATERVE 2017. AUGUSZTUS augusztus 21 9.30 Első munkanap, 10.30 Akuló értekezlet augusztus 22.- 25. 9.00 Felkészítő órák a javítóvizsgára, konzultáció az osztályoző vizsgára (szaktanárok)

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar CSÜTÖRTÖK PÉNTEK "A" HÉT a b c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret Inf.(F)/Tech.(L) Testnevelés Testnevelés Természetismeret Ének Tanulás mestersége 6. Német Hon- és népismeret 7. fakultáció 1.

Részletesebben

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Jelentkezem! Szülői tájékoztató január 12.

Jelentkezem! Szülői tájékoztató január 12. Jelentkezem! Szülői tájékoztató 2017. január 12. Amit körbejárunk Fakultációk Osztályozóvizsgák Érettségi vizsga Felvételi Fakultáljunk 11-12. évfolyam A, B, C sáv 10.évfolyam: informatika Jelentkezés

Részletesebben

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga)

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12.1 Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása

Részletesebben

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.

Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Az Nkt. 81. -a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Volt tanítványaink a következő eredményeket érték el a középfokú intézményekben. 2012/13. tanévben a nyolcadik osztály létszáma:

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás: ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000

NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000 NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS Tagozatkód 4000 Négy évfolyamos gimnázium Az oktatás sajátos jellemzője Emelt szintű reál irányultságú osztály: első idegen nyelv angol, emelt szintű oktatás matematikából,

Részletesebben

Érettségi MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM

Érettségi MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM Érettségi 2017. MÁJUS JÚNIUS VIZSGAIDŐSZAKA Gyors elemzés 10 tant{rgy elemzése: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, német nyelv, biológia, kémia, fizika, informatika, földrajz

Részletesebben