Tájékoztatás a Közbeszerzési Hatóság elektronikus rendszereinek főbb változásairól (Ajánlatkérők és megbízott képviselők számára)
|
|
- Emil Orbán
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tájékoztatás a Közbeszerzési Hatóság elektronikus rendszereinek főbb változásairól (Ajánlatkérők és megbízott képviselők számára) Ezúton tájékoztatjuk a Közbeszerzési Hatóság által működtetett elektronikus rendszerek felhasználóit, hogy november 1-től több lényegi módosítás lép életbe az alábbi rendszereket érintően: - Közbeszerzési Adatbázis (KBA) - Elektronikus Hirdetménykezelő Rendszer (EHR) - honlap A módosítások részben a Kbt. november 1-től hatályba lépő rendelkezéseivel függenek össze, részben pedig ettől függetlenül, a rendszerek működtetésével kapcsolatban szerzett tapasztalatok alapján kerültek végrehajtásra. A módosítások érintik az ajánlatkérőket, illetve megbízott képviselőiket akik a rendszerekben különböző hirdetmények, dokumentumok közzétételét kezdeményezik, valamint az ajánlattevőket, és egyéb érdekelteket, akik a publikus felületek keresési szolgáltatásait veszik igénybe. Jelen dokumentum az ajánlatkérők és a megbízott képviselők számára készült (a továbbiakban együttesen: ajánlatkérők). I. A változások összefoglalása Dokumentáció közzétételi lehetőség A Kbt november 1-jével hatályba lépő módosulásai nyomán a Közbeszerzési Hatóság elektronikus közzétételi lehetőséget biztosít az ajánlatkérők számára, hogy a közbeszerzési eljárás dokumentációját központilag, térítésmentesen és teljes terjedelemben közvetlenül elektronikus úton az ajánlattevők számára hozzáférhetővé tehessék. Erre a KBA modul szolgáltat felületet, ahol egyrészt a korábbiakban megszokottakkal azonos módon (a Kbt. 31. (1) bekezdése szerinti dokumentumok közzétételével egyezően) van lehetőség a publikáció elvégzésére, másrészt a KBA kiegészült egy Dokumentum feltöltés menüponttal is, ahol reményeink szerint még inkább felhasználóbarát módon tudják az ajánlatkérők elvégezni a közzétételt. A részletes leírást itt találja. Dokumentáció elérése a publikus felületeken A dokumentáció a Kbt. 31. (1) bekezdése szerint közzétett dokumentumokkal egyezően a KBA publikus felületén érhető el. Egyrészt tehát e dokumentumtípus esetében is rendelkezésre állnak a KBA keresési szolgáltatásai (ld. közbeszerzési eljárás szerinti keresés / dokumentumtípus szerinti keresés). Másrészt a honlapon a Közbeszerzési Értesítőben megjelenő hirdetmények adatlapja kiegészítésre került a Közbeszerzési eljárás mezővel, ahonnan közvetlenül át lehet lépni a KBA publikus felületére, annak az eljárásnak az adatlapjára, amelyhez az adott hirdetmény tartozik. Ily módon az érdeklődők egyszerűen megtekinthetik, hogy a kiválasztott hirdetményhez tartozó eljárásban milyen további dokumentumok közzétételére került már sor (így pl. dokumentáció, egyéb hirdetmények, előzetes vitarendezés, szerződés, szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatás, stb.). Előzőekre tekintettel kérjük, fokozott figyelemmel járjanak el mind a hirdetmények, mind az egyéb dokumentumok közzétételekor, hogy azokat a megfelelő eljáráshoz kapcsolják. 1/24
2 További információkat erről az e segédlettel egy időben kiadott, az ajánlattevők és egyéb érdeklődők számára készített leírásban találnak. E segédlet az ajánlatkérők számára abban tud adott esetben segítséget nyújtani, hogy miként ellenőrizhetik a KBA-ban közzétett dokumentáció (illetve egyéb dokumentumok) megjelenését, valamint ha ilyen igény felmerül miről kell tájékoztatni az eljárás iránt érdeklődőket a dokumentáció elérését illetően. Hirdetmény nélkül induló eljárások kezelésének és a tájékoztató hirdetmények előzményezésének változásai A rendszerek (EHR, KBA) korábbi működése szerint a hirdetmény nélküli eljárásokban az eljárás eredményéről szóló tájékoztató hirdetmény feladása automatikusan létrehozta a KBAban a közbeszerzési eljárást, ezzel kapcsolatban az ajánlatkérőknek semmilyen teendője nem volt. Ezen esetekben a hirdetményt annak feladásakor értelemszerűen nem kellett sem közbeszerzési eljárás, sem hirdetmény előzményhez hozzákapcsolni. Emellett az egyéb típusú (hirdetménnyel megindított) eljárásoknál is volt arra lehetőség, hogy a tájékoztató hirdetményeket nem kellett kötelezően eljárás előzményhez kapcsolni; az eljárás helyett lehetőség volt hirdetményi előzményt is megadni. Ez a jövőben úgy módosul, hogy egyrészt a tájékoztató típusú hirdetményeket* kötelező lesz eljárás előzményhez kapcsolni. Másrészt az előzőek teljesíthetőségéhez a KBA kiegészült egy olyan funkcióval, hogy a hirdetmény nélküli eljárásokat azok néhány alapadatának a megadásával közvetlenül létre kell hozni a felhasználói felületen. A részletes leírást itt találják. A változtatások azt a célt szolgálják, hogy a KBA-ban minden olyan hirdetmény, amely ugyanahhoz az eljáráshoz tartozik, technikai értelemben is legyen összekapcsolva, és az érdeklődők számára biztosított legyen az eljárások során közzétett hirdetmények (és egyéb dokumentumok) nyomon-követhetősége. A KBA indulása óta szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy a hirdetmények eljárás előzményhez történő kapcsolására elvétve került sor, noha erre a lehetőség számos esetben adott volt. A KBA szeptember 24-i indulását követően feladott hirdetmények immár több mint 22,5 ezer KBE azonosítójú eljárást hoztak létre az adatbázisban. Emellett rendelkezésre áll még mintegy 24 ezer MGR azonosítójú, ún. migrált eljárás is a január szeptember 24. közötti időszak eljárásaira. Amennyiben előfordul, hogy olyan tájékoztató közzététele szükséges, amelyhez valamilyen oknál fogva hiányzik a KBA-ban a megfelelő eljárás előzmény, annak létrehozását a Hatóság munkatársai tudják elvégezni. 2/24
3 II. A változások ismertetése részletesen II.1. Dokumentáció feltöltés a KBA dokumentumkezelési szolgáltatásaival Az ajánlati/részvételi dokumentáció feltöltésére a KBA biztosít felületet, a Kbt. 31. (1) bekezdés szerinti dokumentumokkal azonos módon. Az életbe lépő fejlesztések eredményeként a dokumentumok feltöltése tekintetében néhány új funkció került beépítésre. A folyamat röviden az alábbi: 1. Belépés az elektronikus rendszerbe 3/24
4 2. Felhasználónév/jelszó megadását követően a KBA menüpont kiválasztása: 4/24
5 3. Dokumentum feltöltés Előzetes megjegyzések: - a dokumentáció ún. eljáráshoz kapcsolódó dokumentumként van a rendszerben létrehozva, ami azt jelenti, hogy a felhasználó csak a KBA-ban nyilvántartott közbeszerzéshez tud dokumentációt közzétenni 1 ; - a dokumentáció közzétételéhez a felhasználónak olyan jogosultság szükséges, amellyel az adott közbeszerzési eljárást tudja kezelni, módosítani (ld. KBA közbeszerzési eljárás ügyintéző szerepkör és teljes körű jogosultság, vagy az adott eljárásra egyedi írási jogosultság 2 ). Az ajánlatkérő superusere automatikusan hozzáfér ezekhez a funkciókhoz, a meghatalmazott szervezet pedig az előző mondatban írtak szerint; - a dokumentumok feltöltésére a korábbi lehetőségek mellett a KBA-ban létrehozott új menüpontból, a Dokumentum feltöltése menüből is lehetőség van. 1 A hirdetménnyel induló eljárások a korábbi működési móddal egyezően a továbbiakban is automatikusan létrehozzák a közbeszerzést a KBA-ban a hirdetmény EHR-ben történő feladásával. A hirdetmény nélkül indulók esetében a bevezetőben írtakkal összhangban azonban lényeges változások lépnek életbe. Ezek tekintetében ld. a II.2. pontot. 2 A jogosultságokat ld. a KBEJ kézikönyvében. 5/24
6 3.1. Dokumentum feltöltése a közbeszerzési eljárás adatlapon A korábbi működéssel azonos módon eljáráshoz kapcsolódó dokumentum feltöltéséhez először az eljárást kell kiválasztani. Ehhez a közbeszerzési eljárások listáját kell megnyitni: 6/24
7 A közbeszerzési eljárás kiválasztása, módosításra megnyitása (szükség szerint a keresési szolgáltatások használatát követően): 7/24
8 Új dokumentum létrehozásának kezdeményezése: 8/24
9 A dokumentum alapadatainak megadása: 9/24
10 A dokumentum keltezésének a megadása, csatolmány feltöltése és a mentéssel történő véglegesítés: 10/24
11 Változás: felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a dokumentáció esetében nincs jóváhagyásra küldés. A dokumentum a mentéssel automatikusan jóváhagyott állapotba kerül, és megjelenik a publikus felületen. (Amennyiben módosítása szükséges, ezt az általános működési mód szerint a jogi- vagy a technikai módosítás funkciókkal lehetséges elvégezni.) Amennyiben a publikus felületről a dokumentum levétele szükséges, azt a rendszergazda tudja elvégezni. A mentést követően a dokumentum megjelenik a közbeszerzési eljárás adatlapján: 11/24
12 3.2. Dokumentum feltöltés az újonnan létrehozott Dokumentum feltöltése menüpontból Dokumentumok feltöltésére (beleértve a dokumentációt is) kialakításra került egy új menüpont a KBA főmenün belül: 12/24
13 A Dokumentum feltöltés menüre kattintva az alábbi felület jelenik meg, ahol eljáráshoz kapcsolódó, vagy eljáráshoz nem kapcsolódó dokumentum feltöltése közül lehet választani: Az előzetes megjegyzések között írtaknak megfelelően dokumentáció csak eljáráshoz kapcsolódóan tölthető fel. (E felületen ugyanakkor lehetőség van az eljáráshoz nem kapcsolódó dokumentum létrehozására, feltöltésére is, mint pl. a közbeszerzés terv.) A Közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó dokumentum feltöltése opció kiválasztásakor az alábbi felület jelenik meg, kiegészülve a Közbeszerzési eljárás mezővel: 13/24
14 A kapcsolódó közbeszerzési eljárást a funkciógombra kattintva választhatjuk ki. A felület ilyenkor felkínálja az ajánlatkérőhöz tartozó összes (KBA-ban nyilvántartott) közbeszerzési eljárást 3. A lista alapján (szükség szerint a keresési lehetőségek használatával) történik az eljárás kiválasztása a Kiválaszt funkcióval: 3 Meghatalmazott szervezetek és szervezeti felhasználók esetén csak azok az eljárás jelennek meg a listában, amelyhez a felhasználó módosítási joggal rendelkezik (amennyiben a jogosultsága nem teljeskörű). Az eljárásokhoz történő hozzáféréshez KBA közbeszerzési eljárás ügyintézői szerepkör szükséges. 14/24
15 Innentől kezdve a működés lényegében megegyezik a korábbiakkal (ld. a 3.1 pontban írtakkal). A felületen megjelenik a dokumentum típus/altípus választó: 15/24
16 A Mentés funkciógombbal megjelenik az alábbi felület az alapadatok megadására és a csatolmány feltöltésére: 16/24
17 A mentést követően a dokumentum megjelenik a közbeszerzési eljárás adatlapján: 17/24
18 II.2. A hirdetmény nélkül induló eljárások kezelésének és a tájékoztató hirdetmények előzményezésének változásai 1. Eljárás létrehozása a KBA-ban Amennyiben az eljárás hirdetmény közzététele nélkül indul, és az eljáráshoz kapcsolódóan hirdetmény (pl. eljárás eredményéről szóló tájékoztató) vagy dokumentum (pl. dokumentáció) közzétételét szeretné az ajánlatkérő elvégezni, ehhez előzőleg az eljárás létrehozása szükséges a KBA modul használatával. Az eljárás létrehozásának a lépései az alábbiak. Belépés a KBEJ rendszerbe és a KBA főmenü kiválasztása: 18/24
19 Az Új közbeszerzési eljárás létrehozása menü kiválasztása: Az eljárás adatainak megadása: 19/24
20 Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az eljárás típusaként csak hirdetmény nélkül induló típus adható meg: A mentéssel az eljárás létrejön a KBA-ban, és azonnal elérhetővé válik mind a KBA belső és külső felületén, mind pedig hirdetmény feladáskor az EHR-ben. (Az eljárás létrejöttéhez tehát nem szükséges jóváhagyás a Közbeszerzési Hatóság részéről.) 20/24
21 A létrehozott eljárás a KBA belső felületén: 21/24
22 Az eljárás megjelenése a KBA publikus felületen: Az eljárás elérése az EHR-ben előzmény megadásakor: 22/24
23 Az ily módon létrehozott eljáráshoz az általános működésnek megfelelően az ajánlatkérő a KBA-ban eljáráshoz kapcsolódó dokumentumokat tud feltölteni, pl. ajánlattételi dokumentációt (ld. II.1 fejezet 3.1. vagy 3.2. pont szerint). 2. Az hirdetmények előzményezésének változása az EHR-ben Az EHR-ben új hirdetmény feladásakor az egyes hirdetménytípusok attól függően elérhetők, hogy eljárást indítanak, folyamatban lévő eljáráshoz kapcsolódnak, vagy néhány típus esetében eljárástól függetlenül kerülnek közzétételre, illetve önálló esetként kezeltük azokat a hirdetményi feladásokat, amikor nem lehetett előzményhez kapcsolni a hirdetményt. A hirdetményválasztó felület ennek megfelelően lett részekre tagolva: 23/24
24 A végrehajtott módosítás eredményeként a Közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó hirdetmény feladása és a Tájékoztató hirdetmény feladása olyan esetben, amikor az eljárásnak nincs előzmény hirdetménye kezdetű szekciók változnak, az alábbiak szerint. A Közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó hirdetmény feladása opción belül megszűnik a KÉ számra történő hivatkozás lehetősége. Ilyen hirdetmény feladásakor tehát minden esetben eljárást kell előzményként megadni: A Tájékoztató hirdetmény feladása olyan esetben, amikor az eljárásnak nincs előzmény hirdetménye kezdetű szekcióból kikerül a hirdetmény nélküli tárgyalásos és a 4. melléklet szerinti jogi szolgáltatás: 24/24
I. A változások összefoglalása
Tájékoztatás a Közbeszerzési Hatóság elektronikus rendszereinek főbb változásairól (Ajánlattevők és egyéb, a közbeszerzések iránt érdeklődő felhasználók számára) Ezúton tájékoztatjuk az ajánlattevőket
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS (KBA) A KBT. NOVEMBER 1-JEI VÁLTOZÁSAI
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS (KBA) A KBT. NOVEMBER 1-JEI VÁLTOZÁSAI Dr. Nagy András szakmai főtanácsadó Közbeszerzési Hatóság Informatikai Főosztály 2013. November 26. Bevezetés I. 2013. július 1-től Kbt. 31.
Közbeszerzési Adatbázis (KBA) modul külső felhasználói kézikönyve
Albacomp RI Kft. Breona Kft. Közbeszerzési Adatbázis (KBA) modul külső felhasználói kézikönyve ekt Készítette: Gonda Zoltán Kiadás: 1.2 / 2012.09.20. Jóváhagyta: Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 3 2 Felhasználók
ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ május Budapest, Riadó utca Budapest, Pf
ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2017. május 16. 2017 78 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2016. évre vonatkozó éves
Közbeszerzési Adatbázis (KBA) modul külső felhasználói kézikönyve
Albacomp RI Kft. Breona Kft. Közbeszerzési Adatbázis (KBA) modul külső felhasználói kézikönyve ekt Készítette: Breona Kft. & Kiadás: 1.3 / 2013.10.30. Tartalomjegyzék 1 BEVEZETÉS... 3 2 FELHASZNÁLÓK TÍPUSAI...
2018/89 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:
2018/89 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 05. 10. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu 1/7 A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2017. évre
ALELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ. 2015. április 27. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu
ALELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2015. április 27. 2015 48 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzések Tanácsa Alelnökének tájékoztatója a 2014. évre vonatkozó
Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon:
Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon: 1. Belépés a szerkesztőfelületre A következő webcímre belépve - http://www.zalaegerszeg.hu/licoms/login - megjelenik a szerkesztőfelület beléptető ablaka,
FELTÖLTŐ FELÜLET. Használati segédlet
FELTÖLTŐ FELÜLET Használati segédlet A felületre az Informatikai Főosztály által generált jelszó és felhasználónév párossal lehet belépni, amit a felhasználók hivatalos email formájában kapnak meg. A bejelentkezés
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ, SEGÉDLET
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ, SEGÉDLET A hiánypótlások benyújtására szolgáló elektronikus benyújtó felülethez Óvoda- és iskolatej program Véglegesítés dátuma: 2017. január 31. Oldal: 1 / 9 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ, SEGÉDLET
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ, SEGÉDLET A hiánypótlások benyújtására szolgáló elektronikus benyújtó felülethez Iskolatej program Verzió 1.0 Véglegesítés dátuma: 2015. július 9. Oldal: 1 / 10 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés...
Taninform KIR kapcsolat
Taninform KIR kapcsolat Cél A Taninform KIR adatkapcsolat célja, hogy a mindkét rendszerben megtalálható és tárolt, iskolai adminisztrációval kapcsolatos alapadatokat az intézmények könnyen szinkronban
Postafiókok kezelése postmaster felhasználóknak mailmegújítás miatti változtatások
Postafiókok kezelése postmaster felhasználóknak mailmegújítás miatti változtatások Honlap Center helyett email & Honlap Center 1. Belépés (http://honlap.t-systems.hu) Korábban a Honlap Center A megújult
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
Módosítás - A Terrorelhárítási Központ 1101 Budapest, Zách u. 4. szám alatti objektumának területén található 1. - 3. - 10. - 12. - 13. - 14. - 15. - 17. - 21. - 22. - 24. - 26. - 34. számú épületek energetikai
Felhasználói kézikönyv. Tőkepiaci Közzététel. Magyar Nemzeti Bank
Felhasználói kézikönyv Tőkepiaci Közzététel Magyar Nemzeti Bank TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. FOGALOMTÁR... 3 3. TŐKEPIACI KÖZZÉTÉTEL (TPK) MODUL... 4 3.1. A TPK MODUL ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA... 4
Új Nemzedék Központ. EFOP pályázatok online beszámoló felülete. Felhasználói útmutató
Új Nemzedék Központ EFOP pályázatok online beszámoló felülete Felhasználói útmutató Tartalom 1. Bejelentkezés... 2 1.1. Első bejelentkezés... 2 1.2. Elfelejtett jelszó... 3 2. Saját adatok... 4 3. Dokumentumok...
Hiteles Elektronikus Postafiók
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. H-1081 Budapest, Csokonai utca 3. Hiteles Elektronikus Postafiók Tárhely adminisztráció 2018.05.07. v.1.2. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. BEJELENTKEZÉS
A tankönyvvé nyilvánítás folyamatát elektronikusan támogató rendszer az OKÉV számára
AITIA International Zrt. 1039 Budapest, Czetz János u. 48-50. Tel.: +36 1 453 8080 Fax.: +36 1 453 8081 www.aitia.hu A tankönyvvé nyilvánítás folyamatát elektronikusan támogató rendszer az OKÉV számára
Felhasználói kézikönyv MAGYAR NEMZETI BANK. ERA keretrendszer
Felhasználói kézikönyv MAGYAR NEMZETI BANK ERA keretrendszer Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 A dokumentum hatásköre... 3 A modul használatának szoftveres követelményei... 4
Felhasználói kézikönyv. ÜFT szolgáltatás. Magyar Nemzeti Bank
Felhasználói kézikönyv ÜFT szolgáltatás Magyar Nemzeti Bank TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. FOGALOMTÁR... 3 3. KÉSZPÉNZÁLLÁTÁSI ÜTF (KÜFT) MODUL... 3 3.1. A KÜFT MODUL FUNKCIÓI... 3 3.1.1. Pénzintézet
OTP ADLAK Adómentes Lakáshitel-támogatás. Alapszolgáltatás KÉZIKÖNYV. OTP ADLAK alapszolgáltatás - munkáltatói portál
OTP ADLAK Adómentes Lakáshitel-támogatás Alapszolgáltatás KÉZIKÖNYV OTP ADLAK alapszolgáltatás - munkáltatói portál www.otpvnt.hu 2017.02.23. MUNKÁLTATÓK... 3 1. Belépés az internetes portálra... 3 2.
AZ ELEKTRONIKUS KÖZBESZERZÉSI RENDSZER (EKR RENDSZER) BEMUTATÁSA MINISZTERELNÖKSÉG
AZ ELEKTRONIKUS KÖZBESZERZÉSI RENDSZER (EKR RENDSZER) BEMUTATÁSA MINISZTERELNÖKSÉG 2014/24/EU IRÁNYELV CÉLKITŰZÉSEI Elektronikus tájékoztatási és kommunikációs eszközöknek általánosan használt eszközzé
Felhasználói kézikönyv
Educatio Társadalmi és Szolgáltató Nonprofit Kft. Delegált Admin felület Felhasználói kézikönyv 2012.06.27. Dokumentum állapota: Tervezet Verzió: 0.1.0 Tartalomjegyzék Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. Elérés...
Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához
Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Az adatbázis elérése, regisztrálás, belépés Az adatbázis címe: http://www.scopus.com Az adatbázis csak regisztrált, jogosultsággal rendelkező intézmények,
Vihar 2.0 rendszer Felhasználói kézikönyv
Vihar 2.0 rendszer Felhasználói kézikönyv Versenyzői funkciók O l d a l 0 21 Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék... 0 Bevezető... 1 Felhasználói funkciók... 2 Regisztráció... 2 Támogatott böngészők...
Önkormányzati ASP Hiba- és igénybejelentő rendszer használati útmutató a bejelentők részére
Önkormányzati ASP Hiba- és igénybejelentő rendszer használati útmutató a bejelentők részére Az Önkormányzati ASP szakrendszereinek éles üzemi használatát, a felmerülő problémák kezelését a Kincstár központi
SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁS MŰKENG RENDSZER FELHASZNÁLÓI LEÍRÁSA (ELEKTRONIKUS KÉRELEM BEADÁS FENNTARTÓI E- KÉPVISELŐK)
SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁS MŰKENG RENDSZER FELHASZNÁLÓI LEÍRÁSA (ELEKTRONIKUS KÉRELEM BEADÁS FENNTARTÓI E- KÉPVISELŐK) Felhasználói kézikönyv X. kötet 2015.04.01. TÁMOP 5.4.2-12/1-2012-0001 Nemzeti Rehabilitációs
Budai Egészségközpont Online Ügyfélszolgálat
Budai Egészségközpont Online Ügyfélszolgálat KÉZIKÖNYV Online ügyfélszolgálat Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Budai Egészségközpontban immár online ügyfélszolgálaton keresztül is módja van egészségügyi ellátással
Kimenő/Belső Küldemények iktatási segédlete
Kimenő/Belső Küldemények iktatási segédlete Tartalomjegyzék I. Kimenő/belső papír alapú küldemény iktatása... 3 1. Irány, Típus kiválasztása... 3 2. Expediálás módja kiválasztása... 3 3. Címzettek kiválasztása
Diákigazolvány. Belépés> Adminisztráció> Iskolai oktatás képes menü> diákigazolvány> diákigazolvány igénylés
Tartalom Új diákigazolvány igénylés folyamata... 2 1. IAR feltöltéshez szükséges jogosultságok beállítása... 2 2. Token kérés... 2 3. Új igénylés feladása... 2 Igénylések keresése, szinkronizálása... 4
On-line képzési program nyilvántartás
On-line képzési program nyilvántartás a Képző szervezetek funkciói 2016.01.15. 1 Tartalomjegyzék 1. Képző szervezet funkciói... 3 1.1 Program regisztráció... 3 1.1.1 Új képzési program regisztrációja...
Energiainformációs Adattár Adatgyűjtő alrendszer felhasználói dokumentáció
Energiainformációs Adattár Adatgyűjtő alrendszer felhasználói dokumentáció Bevezető Tisztelt engedélyes! Üdvözöljük Önt a Magyar Energia Hivatal Energiainformációs Adattár - Adatgyűjtő alrendszerének felhasználói
Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató
Képzési projektterv felvétele Képző Szervezetek részére Kitöltési útmutató az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához
CSAPATÖSSZEÁLLÍTÁS MEGADÁSA. Segédlet a felület használatához. Online adatnyilvántartó rendszer
VIII. CSAPATÖSSZEÁLLÍTÁS MEGADÁSA Segédlet a felület használatához Online adatnyilvántartó rendszer Tartalomjegyzék 1. Belépés www.hunvolley.info 2 2. 11-es felület/ Összeállítás megadás jegyzőkönyvhöz
ERA KERETRENDSZER Felhasználói kézikönyv v
ERA KERETRENDSZER Felhasználói kézikönyv v01 2017.02.08. Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. A modul használatának szoftveres követelményei... 4 3. Regisztráció, bejelentkezés... 5 3.1. Regisztráció... 5 3.2.
Segédlet a Diplomamentő II. program benyújtásához a Forrástár rendszeren keresztül
Segédlet a Diplomamentő II. program benyújtásához a Forrástár rendszeren keresztül A Diplomamentő II. Program elektronikus (FORRÁSTÁR) felületen benyújtott pályázatához kapcsolódóan a következő segédlet
Felhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv Fuvarszervező / Partner időpont foglalás (GLABS v1.0.0413) Regisztráció A rendszerbe történő belépéshez regisztrációra van szüksége. Az Ön cégét csak egy már licenccel vagy hozzáféréssel
KGFB díjhirdetés. Előadó: Tóth Krisztina IT - Alkalmazásfelügyeleti főosztály 2012.12.14.
KGFB díjhirdetés Előadó: Tóth Krisztina IT - Alkalmazásfelügyeleti főosztály 2012.12.14. Tartalom ERA keretrendszer - Regisztráció KGFB ősfeltöltés KGFB díjhirdetés szolgáltatás Díjhirdetések publikálása
Kedves Szülők! A program használatával kapcsolatban az alábbiakban nyújtunk Önöknek bővebb tájékoztatást.
Kedves Szülők! A 2015. évi CCXXII. törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól értelmében az állampolgároknak biztosítani kell az elektronikus ügyintézés lehetőségét.
Az Önök által megigényelt biztosítások gyors és egyszerű kezelésére szolgál Compline Utasbiztosítási Rendszerünk.
Tisztelt Partnerünk! Az Önök által megigényelt biztosítások gyors és egyszerű kezelésére szolgál Compline Utasbiztosítási Rendszerünk. A biztosítások rögzítése mellett kizárólag a rendszeren keresztül
BarAck.Net. Internetes csomagkezel. Felhasználói kézikönyv V 1.0. (2011. július 20.)
BarAck.Net Internetes csomagkezel Felhasználói kézikönyv V 1.0 (2011. július 20.) Tartalomjegyzék 1 Áttekintés...2 1.1 Célkitzés...2 1.2 A program felépítése...2 2 Futtatási környezet, telepítési információk...3
HIRDETMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS VÁLTOZÁSOK
HIRDETMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS VÁLTOZÁSOK Tartalom: 1. Az új Kbt. hirdetményekre vonatkozó szabályai 2. Az új hirdetményminta rendelet eltérései 3. A hirdetménymintákat érintő változásokról általában 4. Átmeneti
Beszerzési igény feltöltése és a jóváhagyás folyamata Felhasználói útmutató 1.0
Fogalmak Beszerzési igény feltöltése és a jóváhagyás folyamata Felhasználói útmutató 1.0 1. A 301/2018. (XII. 27.) Kormányrendelet (a továbbiakban Korm. rendelet) 7. b), c) és d) pontja alapján az érintett
Segédlet nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem elektronikus kérelembenyújtó felületen történő beadásához
Segédlet nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem elektronikus kérelembenyújtó felületen történő beadásához Az elektronikus kérelembenyújtó felület elérése Az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási
Ügyfélszolgálati Portál (használati segédlet)
Ügyfélszolgálati Portál (használati segédlet) Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 Regisztráció... 3 Az ügyfélszolgálati oldal használata... 5 Új kérés, hibabejelentés... 5 Korábbi kérések,
O365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások
F E L H A S Z N Á L Ó I L E Í R Á S O365 és felhő szolgáltatások igénybevételéhez szükséges beállítások BGF Informatikai Főosztály 2014. szeptember 24. H-1149 Budapest, Buzogány utca 11-13. www.bgf.hu
Hiteles elektronikus postafiók Perkapu
Hiteles elektronikus postafiók Perkapu 2018.10.27. Tartalom Bevezetés...2 Bejelentkezés a Hiteles Elektronikus Postafiókba...2 Perkapu tárhely kiválasztása...2 Beérkezett üzenetek...3 Dokumentumletöltés...4
Közbeszerzési, beszerzési és egyéb beszerzési eljárásokkal kapcsolatos kötelezettségek, az eljárások ellenőrzése
1 Közbeszerzési, beszerzési és egyéb beszerzési eljárásokkal kapcsolatos kötelezettségek, az eljárások ellenőrzése I. Az eljárás megindítása előtti kötelezettségek: (közvetlen támogatási szerződéshez kapcsolódó
Védőnői jelentés összesítője modul. eform Felhasználói kézikönyv
Védőnői jelentés összesítője modul eform Felhasználói kézikönyv 1. ÁNTSZ eform Védőnői jelentés modul... 3 1.1 Bejelentkezés... 3 1.2. Az eform alkalmazás használata... 4 1.2.1 Területi védőnői jogkörrel
Gyakran ismételt kérdések Ipari és kereskedelmi rendszer
Gyakran ismételt kérdések Ipari és kereskedelmi rendszer Tartalom 1 Nem lehet felvenni új üzemeltetőt és nem lehet módosítani vagy törölni sem, pedig van rendszergazdai jogosultság. Mi az oka?... 3 2 Miért
Hiteles Elektronikus Postafiók
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. H-1081 Budapest, Csokonai utca 3. Hiteles Elektronikus Postafiók Tárhely adminisztráció 2018.10.13. v.1.3. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. BEJELENTKEZÉS
Veszettség elleni vakcinázás és kapcsolódó szolgáltatások ellátása
Veszettség elleni vakcinázás és kapcsolódó szolgáltatások ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/92 Beszerzés tárgya: Vállalkozási szerződés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a hirdetmény visszavonásáról,
LETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER
LETÉTKEZELŐ NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER Felhasználói kézikönyv a területi adminisztrátorok számára 1.2 verzió 2015.május 14. Dokumentum adatlap Projekt/modul megnevezése: Magyar Ügyvédi Kamara Letétkezelő
Évváltási teendők
Évváltási teendők 2018-2019 Évváltási tájékoztató az Iratkezelő szakrendszerhez eddig csatlakozott, illetve az előrehozott csatlakozó nagyvárosok részére. Tisztelt Felhasználók! Jelen tájékoztatóban szereplő
SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁS MŰKENG RENDSZER FELHASZNÁLÓI LEÍRÁSA (NRSZH ELLENŐRZÉS) NRSZH ÜGYINTÉZŐ)
SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁS MŰKENG RENDSZER FELHASZNÁLÓI LEÍRÁSA (NRSZH ELLENŐRZÉS) NRSZH ÜGYINTÉZŐ) Felhasználói kézikönyv V. kötet 2015.04.01. TÁMOP 5.4.2-12/1-2012-0001 Nemzeti Rehabilitációs és Szociális
Virtualoso Meeting Telefonkonferencia Használati Útmutató Belépés a Virtualoso Portal felületére
Virtualoso Meeting Telefonkonferencia Használati Útmutató Belépés a Virtualoso Portal felületére Az alábbi oldalakon szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a Virtualoso Meeting szolgáltatás Telefonkonferencia
e-papír Felhasználói Kézikönyv
e-papír Felhasználói Kézikönyv v1.0 2017.06.29. Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató ZRt. Tartalommenedzsment csoport Tartalom 1 Bevezetés... 2 2 Bejelentkezés... 2 3 Az alapképernyő áttekintése... 4
Felhasználói kézikönyv az eljárásrend-kezelő jelentkeztető felületéhez. Utolsó módosítás dátuma: 2015. május 4.
Felhasználói kézikönyv az eljárásrend-kezelő jelentkeztető felületéhez Utolsó módosítás dátuma: 2015. május 4. Tartalom Tartalom... 2 1 Intézményvezetői jelentkeztető felület... 3 1.1 Regisztráció, belépés...
Conversific integráció Átlátható webelemzés ShopRenter tulajdonosoknak
Conversific integráció Átlátható webelemzés ShopRenter tulajdonosoknak Ki ne szeretne megalapozott üzleti döntéseket hozni? Tartalom Conversific összekötése ShopRenteres webáruházzal... 2 1. Conversific
Fakitermelések ütemezése és dokumentálása
Fakitermelések ütemezése és dokumentálása ERDŐGAZDÁLKODÁSI HATÓSÁGI BEJELENTÉSEK/FAKITERMELÉSEK ÜTEMEZÉSE ÉS DOKUMENTÁLÁSA A Fakitermelések ütemezése és dokumentálása menüpont három terület kezelésére
Duál Reklám weboldal Adminisztrátor kézikönyv
Duál Reklám weboldal Adminisztrátor kézikönyv Dokumentum Verzió: 1.0 Készítette: SysWork Szoftverház Kft. 1. oldal Felület elérése Az adminisztrációs felület belépés után érhető el. Belépés után automatikusan
Elektromos gépkocsi vásárlás támogatása Pályázati kiírás kereskedői regisztráció segédlete
Elektromos gépkocsi vásárlás támogatása Pályázati kiírás kereskedői regisztráció segédlete 1. Pályázati útmutató megtekintése és a szükséges regisztráció elkészítése a pályázati útmutató által említett
Visitgyula.com Szálláshely adminisztrációs felület használati útmutató
Visitgyula.com Szálláshely adminisztrációs felület használati útmutató 1 Szálláshely admin A szálláshely adminisztrációs felület az alábbi linken érhető el. http://visitgyula.com/szallashelyadmin/ A felületre
SEGÉDLET. Kedvezményezettek részére Gyakran előforduló számlarögzítési problémák
SEGÉDLET Kedvezményezettek részére Gyakran előforduló számlarögzítési problémák 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Elszámolás számla rögzítés... 3 2. Számlaösszesítő esetében ki a szállító?... 4 3. Mi a teendő, ha a
Korr 145 kv-os GIS berendezések
Korr 145 kv-os GIS berendezések Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/36 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2019.02.20. Iktatószám:
A program használatával kapcsolatban az alábbiakban nyújtunk Önöknek bővebb tájékoztatást.
Tisztelt Szülők! A 2015. évi CCXXII. törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól értelmében az állampolgároknak biztosítani kell az elektronikus ügyintézés lehetőségét.
Szállítási szerződés nyomtatók és multifunkciós eszközök szállítására, valamint teljes körű üzemeltetési, karbantartási szolgáltatás nyújtására
Szállítási szerződés nyomtatók és multifunkciós eszközök szállítására, valamint teljes körű üzemeltetési, karbantartási szolgáltatás nyújtására Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/84 Szállítási szerződés
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 1. Általános ismertető... 2 1.1 A program funkciója...2 1.2 Milyen adatokat tartalmaz a rendszer...2 1.3 Belépés...2 2. Részletek az egyes menüpontokhoz...
Elektronikus ügyintézés bevezetése a Würtz Ádám Általános Iskolában
Elektronikus ügyintézés bevezetése a Würtz Ádám Általános Iskolában A Würtz Ádám Általános Iskola 2019. március 1-től bizonyos ügytípusokra bevezeti az elektronikus ügyintézés lehetőségét a gondviselők
Munkaállomások és monitorok beszerzése/ sz. módosítás
Munkaállomások és monitorok beszerzése/2015. - 2. sz. módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/84 Szállítási szerződés. Nyertes ajánlattevő feladata az ajánlati felhívás II.1.2. pontja szerinti teljesítési
Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP 1.2.17./B kiemelt projekt megvalósítása
Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP 1.2.17./B kiemelt projekt megvalósítása Felhasználói kézikönyv ÉMO Mobil GUI Készítette a
VÁLTOZÁSOK AZ ÉTDR MŰKÖDÉSÉBEN
VÁLTOZÁSOK AZ ÉTDR MŰKÖDÉSÉBEN 1.3.1.16 VERZIÓ Jelen jegyzet az ÉTDR 2015. 09. 09. napján üzembe helyezett új verziója (1.3.1.16) kapcsán a szoftver újdonságaira hívja fel a figyelmet és az eddigi működés
Felhasználói útmutató a portal.nakvi.hu oldalhoz
Felhasználói útmutató a portal.nakvi.hu oldalhoz Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Hír beküldése Új oldal létrehozása Menük kezelése Tartalmak menühöz rendelése Hír beküldése Új hír beküldéséhez az adminisztrációs
Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Szülői Ügyfélkapu Felület
Felhasználói Kézikönyv Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Szülői Ügyfélkapu Felület 1. Bejelentkezés A szuloifelulet.kello.hu címen lehet bejelentkezni a rendszerbe. A rendszer kétféle bejelentkezést tesz lehetővé:
A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL A
4. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
Oktatás saját intézményben
Oktatás saját intézményben A Humán-erőforrás Nyilvántartó Rendszerben rögzítendő adatok egyik nagy csoportját az egy-egy tanév megadott félévére vonatkozó oktatási tevékenységhez kapcsolódó adatok képezik,
Webáruház felhasználói útmutató
Webáruház felhasználói útmutató 1. Bejelentkezés Bejelentkezni a rendszerbe egyféleképpen, regisztrált vevőként lehetséges. A webáruházból rendelést kizárólag a rendszerben szereplő, felhasználónévvel
Útmutató a 2014. évi szabadidősportos pályázatok elektronikus beadásához
Útmutató a 2014. évi szabadidősportos pályázatok elektronikus beadásához A pályázatokat a kategóriának megfelelő pályázati kiírásban és pályázati útmutatóban szereplő módon kell a www.masport.hu oldalon
A program használatával kapcsolatban az alábbiakban nyújtunk Önöknek bővebb tájékoztatást.
Tisztelt Szülők! A 2015. évi CCXXII. törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól értelmében az állampolgároknak biztosítani kell az elektronikus ügyintézés lehetőségét.
Mercedes XENTRY Portal Pro interfész
Mercedes XENTRY Portal Pro interfész 1149 Budapest, Egressy út 17-21. Telefon: +36 1 469 4021; fax: +36 1 469 4029 1/20 Tartalomjegyzék 1. funkcionalitás...3 1.1. Szervizzel kapcsolatos funkcionalitás...3
Az egységes BME egyetemi TDK portál használata. 1. rész
Az egységes BME egyetemi TDK portál használata 1. rész Készítette: Dr. Iváncsy Renáta 2012.09.20. Jelen dokumentum röviden összefoglalja, hogy milyen lépéseken keresztül tud egy hallgató dolgozatot regisztrálni
PÁLYAMUNKA. a Zentai Ifjúsági Iroda pályázati felhívására. Készítette: Tóth Ervin 7/14/2012
PÁLYAMUNKA a Zentai Ifjúsági Iroda pályázati felhívására Készítette: Tóth Ervin 7/14/2012 HTTP://TEST.ARCHIMEDES.EDU.RS/ERVIN/ A felhasználói dokumentációhoz melékelt lemez tartalmazza az oldalt alkotó
POSZEIDON dokumentáció (2.2)
POSZEIDON dokumentáció (2.2) Gyorsiktatás I. BEJÖVŐ IRATOK IKTATÁSA A Gyorsiktatás felületen lehet beérkező iratainkat a legegyszerűbb módon érkeztetni és iktatni. 1.) VONALKÓD felragasztása a papírra.
Hungaropharma Zrt. WEB Áruház felhasználói útmutató. Tartalomjegyzék
Hungaropharma Zrt. WEB Áruház felhasználói útmutató Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bejelentkezés a WEB Áruházba... 2 Rendelés rögzítése... 3 RENDELES.CSV állomány specifikációja... 13 Visszaigazolások
Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához
Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Az adatbázis elérése, regisztrálás, belépés Az adatbázis címe: http://www.scopus.com Az adatbázis csak regisztrált, jogosultsággal rendelkező intézmények,
Felhasználói útmutató
Felhasználói útmutató az adategyeztetési eljárás kezdeményezéséhez a (volt) biztosítottak részére, valamint a hivatalból indított ügyek esetében az elektronikus ügyintézésre való áttéréshez 2013. január
ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA
ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA 2017-06-12 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozószerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály szerint
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/134. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 11113/2017 CPV Kód:
A Terrorelhárítási Központ budapesti és pécsi objektumainak területén található, összesen 28 db épület energetikai korszerűsítése (épületgépészeti felújítás, homlokzati nyílászáró csere, utólagos homlokzati
Licon Online Szerviz. Regisztráció menete. Kedves Partnerünk!
Licon Online Szerviz Kedves Partnerünk! A most bevezetésre került Online Szerviz szolgáltatásunkkal is szeretnénk egy olyan élenjáró szolgáltatást nyújtani, amivel hozzájárulhatunk az Ön munkájának hatékonyságához.
AFMOD- Könyvek beszerzése a TÁMOP B-13/ azonosítószámú kiemelt projekthez kapcsolódóan II
AFMOD- Könyvek beszerzése a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 azonosítószámú kiemelt projekthez kapcsolódóan II Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/52 Könyvek beszerzése a Beszerzés tárgya: TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001
Regisztrációs segédlet A roma közösségekben dolgozó védőnők. munkafeltételeinek javítása elnevezésű norvég projekt keretében
Regisztrációs segédlet A roma közösségekben dolgozó védőnők munkafeltételeinek javítása elnevezésű norvég projekt keretében végzett informatikai eszközellátottság felméréséhez 1 1 1 TÁJÉKOZTATÓ az OTH
Kézikönyv. Szelekciós jegyzék létrehozása
Kézikönyv Szelekciós jegyzék létrehozása Tartalomjegyzék 1 OBJEKTUM KIVÁLASZTÁS - VEVŐ MEGJELENÍTÉS... 4 2 VEVŐ - ÜRES... 6 3 ABAS-ERP MASZKINFÓ... 8 4 VEVŐ - ÜRES... 9 5 ABAS-ERP MASZKINFÓ... 11 6 VEVŐ
Egyszerű bejelentés az e-építési naplóban - lépésről lépésre. Építész tervezők és tervezői művezetők részére
Egyszerű bejelentés az e-építési naplóban - lépésről lépésre Építész tervezők és tervezői művezetők részére készítette Lechner Nonprofit Kft. Infokommunikációs Igazgatóság Budapest, 2016. június Tartalom
KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpont
2017 KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpont Előszó Ez az útmutató a KTI Nonprofit Kft Vasúti Vizsgaközpont elektronikus alapképzés bejelentő rendszer kezelésében nyújt segítséget
Kézikönyv Mandant másolás HILFE menüben
Kézikönyv Mandant másolás HILFE menüben Tartalomjegyzék 1 4 2 TARTALOM... 5 3 PROGRAM MANAGER... 7 4 PUTTY CONFIGURATION... 9 5 10.0.0.236 - PUTTY... 10 6 PROGRAM MANAGER... 22 7 ÖSSZEFOGLALÁS... 23 8
Magyar Telekom WFMS Light KEZELÉSI ÚTMUTATÓ. MAGYAR TELEKOM 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.
2019 Magyar Telekom WFMS Light KEZELÉSI ÚTMUTATÓ MAGYAR TELEKOM 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36. Tartalom Bevezetés... 2 A felület kezelése... 2 Bejelentkezés... 2 Felhasználó kezelés... 3 Jogosultság
Felhasználói útmutató
Felhasználói útmutató egyeztetési eljárás kezdeményezéséhez a (volt) biztosítottak részére 2013. január 1-jétől azok a biztosítottak (volt biztosítottak), akik ügyfélkapu regisztrációval rendelkeznek,
Tartalom. Bejelentkezés...2 Feltöltés...3 Dokumentumok...4 Jelszómódosítás...7 Jelszókérés...7 Kijelentkezés...8
Tartalom Bejelentkezés...2 Feltöltés...3 Dokumentumok...4 Jelszómódosítás...7 Jelszókérés...7 Kijelentkezés...8 Bö ngé szö s Pérkapu haszna lata Bejelentkezés Jelentkezzen be az Ügyfélkapura felhasználói