Ébresztő. A tartalomból. Tartalomjegyzék... 2 Köszöntı... 3 Kavalkád... 4 Négyszemközt... 6

Átírás

1 2

2 2

3 A tartalomból Ébresztő A Benedek Elek Pedagógiai Kar Hallgatói Önkormányzatának Idıszaki kiadványa I. évfolyam 1. szám május Fıszerkesztı: Magyar Kató Blanka Felelıs kiadó: Tarsoly Zsolt Munkatársak: Baráth Ákos Fábián Anna Fazekas Tímea Fücsök Andrea Keea Gáspár Gergely Görbe Fanni Horváth Andrea Külön köszönet: Takács Juditnak Bognár Zsófiának Folmeg Balázsnak Halápi Marcsinak Kovács Gráciának Rehova Eszternek és Süle Boglárkának Észrevételeket, véleményeket várjuk az ebresztovelemenyek@gmail.com címre Elérhetıségünk: kariujsag@gmail.com 0620/ Címlapfotó és borítódesign: Torma Sándor Tartalomjegyzék... 2 Köszöntı... 3 Kavalkád... 4 Négyszemközt... 6 Interjú Tódor János író, szociográfussal Más karról írták Visszfény Gyermeksziget Gyermekrajzok Vallomása Örökbefogadás vagy örökre elhagyás? Arcképcsarnok Beszélgetés Riez Andreával BezHÖKkentı Így láttuk mi Segítı találkozások hét hajléktalanokkal Kiszakadva (Németh Zsolt L. verse) Aranytoll Alku (Tarsoly Zsolt novellája) Premier Sziporka Aranytoll Úton haza (Takács Nikoletta verse) Rólunk szólt Kultursokk Milos Forman: Amadeus Könyvajánló Jaj, úgy élvezem én a strandot 2

4 Köszöntő Tisztelt Hallgatótársaim! Mindannyiunk elıtt nyilvánvaló, hogy karunk kulturális élete rendkívül gazdag. Gondoljunk csak a kollektív képzımővészeti alkotásokra, amelyekbıl Ti jócskán kivettétek a részeteket (pl. Kárpát-haza Népi Terepasztal); vagy jusson eszünkbe az a számos verseny, amelyen részt vettetek (pl. Népmesemondó Verseny, Kazinczy Ferenc szép magyar beszéd verseny), és ne feledkezzünk el az öntevékeny körökrıl sem, amelyeket csupán kedvtelésbıl, szívetek mélyérıl induló, önzetlen cselekedetbıl végeztek (pl. a kari filmklub). HÖK-ös társaimmal, Annával és Ákossal együtt azonban úgy gondoltuk, hogy még valami hiányzik a repertoárból. Méghozzá egy olyan hallgatói lap, amely egyrészt megfelel Karunk szociális profiljának; másrészt nem szigorúan szakmai írások győjteménye, hanem némileg oldottabb témákat is magába foglaló antológia. Az Ébresztı hasábjain itt-ott felbukkanó versek, meghirdetett versés prózaíró pályázatunk legjavát tükrözik. Gratulálunk a nyerteseknek! Bízunk benne, hogy nem csak szórakoztató, de elgondolkodtató, és gyakorlati haszonnal bíró oldalak kaptak helyet ebben az újságban. Tarsoly Zsolt BPK-HÖK elnök Kedves Olvasó! Nagy öröm ez nekünk, hogy munkánk gyümölcsének ti is részesei lettetek. Idén elıször a BPK-HÖK gondozásában jelenhetett meg hallgatói újságunk. Köszönet és hála érte. Legfıbb célunk e lappal, az volt, hogy a szociális szakma velejáróinak szélesebb körben való megismerését szolgálja, és igényes, kultúrával átitatott kikapcsolódást kínáljon. Érdemi hangsúlyt fektettünk az írások kapcsolatteremtı jellegére is. És egyúttal törekedtünk arra, hogy hallgatóink a jövıben nagyfokú elismerésnek tekintsék, ha publikációjuk megjelenik az Ébresztıben. Köszönet illet mindenkit, aki kitartó munkájával hozzájárult a lap létrejöttéhez. Szerkesztıi tevékenységem során igyekeztem szem elıtt tartani a nívós, érdekes témaválasztást, annyira, hogy a késıbbiek során felismerhetı stílusjegyünkké váljon. Szeretném ezen az úton haladva tovább öregbíteni Alma materünk hírnevét. Lapzárta elıtt Szurcsik József festı, grafikusmővész gondolata jutott eszembe, miszerint a minket körülvevı tárgyakat, ember alkotta objektumokat mi, emberek ruházzuk fel lélekkel. Azáltal, hogy nap, mint nap használjuk ıket, hogy körbevesznek minket, jelen vannak életünkben, mi rájuk ruházzuk érzelmeinket: vonzódásunk, ragaszkodásunk, de ellenérzésünk tárgyai is lehetnek. Ha ez így van, kedves Olvasó, szívem a köbön tartod most kezedben. Kérlek jól vigyázz rá! Magyar Kató Blanka fıszerkesztı 3

5 Kavalkád Epilógus Üdvözletem mindenkinek! Felnıttkora reggelén lévı lány vagyok. Hogy mennyiben hasonlítok rátok, illetve különbözöm Tıletek, azt néhány történetem elolvasása után döntsétek el magatok. Közös pont biztosan, hogy egyetemre járok, mint Ti mindannyian, és a gasztronómiában dolgozom, mint közületek is néhányan, talán. Kis különbség, hogy az embericus hungaricusok természetes fellelhetési helyétıl kb km-re, észak-nyugati irányban vagyok megtalálható - az év legnagyobb részében. Nevem és magánéletem zaftos részletei nem fontosak, hisz csak az ırült kulturkavalkádot és a néha alattomosan támadó honvágyat szeretném elmesélni Nektek. Lényeg az, hogy fiatalság, bolondság révén kerültem ide, és ha már egyszer itt voltam, itt is ragadtam. Városom hírét biztos sokatok fülébe elvitte már a szél; húsvétkor a rólunk elnevezett vízzel semmisítik meg a legények a lányok szaglóidegeit, jófajta pálinkát remélve. Továbbá a Rajna partján magasodik egy divatjamúlt, s lám mégis hasznos épület, - valami Dóm a török emigrációs háttérrel rendelkezı németek mércének használják új mecsetük terveihez - illetve a tél után nem a tavasz következik, hanem az ötödik évszak, vagyis a karnevál. Bizonyára sokan kitaláltátok, hogy a rendkívül jó humorukról 1 híres németek Köln nevő városába csöppentem. A kölni emberek rendkívül kedvesek, és befogadóak (bár sok választásuk e téren nincs ), ahogy egy kolleganım mondaná: einfach gestrichen. Nem lázadoznak, nem elégedetlenkednek, eszik a káposztát kolbásszal, isszák a Kölsch-t 2, és mulatnak oly nagyszerő zenekölteményekre, mint az Ich hab drei Haare auf der Brust, ich bin ein Bär (magyarul: Van 3 szır a mellemen, tehát medve vagyok; józan észül: höeeee???), vagy a Dicke Mädchen haben schöne Namen (magyarul: A kövér lányoknak szép neve van; józan észül: jó, hogy nem ismerik Cinit és Bangó Margitot), és a kelta dallamra eszkábált Was wollen wir trinken 7 Tage lang (magyarul: mit igyunk egy hétig; józan észül: ez már fasza!!!). Még egy kis adalék. A bajoroktól eltérıen a kölniek nem vályúból iszszák a sört, hanem 0,2-es poharakból (kivéve a lokálban,ahol dolgozom, mert ott felsıbb utasításra kérdezés nélkül a 0,4-est kell vinni. De nem lehet ugye mindenki normális...) Ha már a sör apropóján kitértünk a Kölschre, megemlíteném a nyelvi vonatkozást is. Nos, szerény személyem teljességgel meg van bizonyosodva arról, hogy a Rajna-menti németek, csak a bevándorlók miatt találták ki ezt az elképesztı, orrhangon beszélt hollandhoz hasonlító dialektusukat. Ugyanis igencsak lelohasztja a betolakodni vágyó emberkéket, hogy a kínkeservvel megtanult standard némettel semmire sem mennek a hétköznapokban. Íme néhány remekbeszabott példa.: Német Kölsch Magyar Tag Daach nap Morgen Moin holnap/reggel Kram Krohm holmi, limlom Sorte Zoot minıség/fajta Tisch Desch asztal tun doon csinál, tesz Der Winter kommt. D r Winter kütt. Közeledik a tél. Ich spüre den Winter. Ich spöre d r Winter. Érzem a telet. 1 2 A jóhumorú németek tömény irónia:) hisz mind tudjuk, ha egy kicsit gyúrnak, vannak olyan viccesek is, mint az angolok. Kölsch: Köln tájszólása, illetve a város neve Kölsch-ül :) Ezen kívül a helyi sör, amely közel 100 éves múltra tekint vissza óta az EU felvette a sörspecialitások közé. Nekem személy szerint annyira nem ízlik, én általában Sprite-tal keverve iszom - eme ital neve Radler. 4

6 Kavalkád Utóbbi két mondatom próbálta a kölsch egyetlen pozitívumát szemléltetni: az alany és a tárgyeset nincs megkülönböztetve. Vagyis a ragozást még HA AKARJÀTOK sem tudjátok elrontani. Nesze neked Start, meg Unterwegs... Most pedig következzen két személyes kedvenc szavam (nem szorul magyarázatra, hogy miért ): Pilz - Jüddefleisch (gomba - zsidóhús) Polizeiwachtmeister - Blööh ( rendészeti ırmester -???) Továbbá a kölniek jellemét mi sem példázza jobban, mint sokszor emlegetett karneváli sztorim. Kis mellékinfó hozzá, hogy kenyerem, söröm és cigarettám egy belvárosi sörházban keresem. Karneválkor kerek 5 nap*10 órát töltöttem pult mögött. Ez igen kevés. Tehát a történet: utolsó karneváli nap reggelén 9 órakor, rögtön nyitás után két kalóznak öltözött srác zavarta meg kávézásom, és ébredésem. Rendeltek egy-egy sört, egy-egy röviddel karöltve. Az egyik kalóz lehúzta a Kornt 3, belekortyolt a sörbe, végtelenül szomorú szemekkel rámnézett majd megszólalt: Én úúúgy utálom a karnevált.! Tehát iszunk, még ha belepusztulunk is!. Nos, mindebbıl láthatjátok, hogy magyar ember ilyen környezetben azért tud asszimilálódni, ha akar Az alapötletet élményeim leírásához mégis a 7 hónapos gasztrós pályafutásom adta, ugyanis egy idı után rájöttem, hogy vendégeim nagyon nagy hányada egy-egy klisébe sorolható. És ezen klisék majdhogynem minden esetben nemzetiségtıl függetlenek. Majdhogynem ha az oroszokat nem számítjuk. Folyt. köv. Bis bald: Lili Marleen 3 A Korn egy német rövidital, elég népszerő, fıleg az idısebbek körében. Minimum 32% alkoholt kell tartalmaznia. Rozsból készül általában, és a kívánt fokot maláta hozzáadásával érik el. 5

7 Éles nyelvvel, éber ésszel (Interjú Tódor János író, szociográfussal) Négyszemközt Sajnos a korlátozott idı és magyarországi viszonylatban - bajos távolság miatt személyesen nem találkoztam Tódor János újságíró, szociográfussal. Így most nem tudok arról írni, hogy milyen volt egy füstös kávézóban várakozni, vagy, épp milyennek láttam ıt, és hogyan reagált kérdéseimre. Helyette nyújthatok néhány tartalmas kérdést, hozzá határozottan ébresztı, nyers és élesen polgárpukkasztó válaszokat. Mikor, és miért döntött úgy, hogy szociográfiákat fog írni? - Amikor újságíróként megéreztem a szakma korlátait. Amikor elegem volt a pár óra alatt felvett hazug és álságos, úgynevezett riportokból, amelyek csak a felszínt gereblyézték. Akkor mindig otthagytam az újságírást, és elmenetem azokra a területekre dolgozni, amikrıl írni akartam, és hivatalosan nem lehetett. Így lett belılem hónapokra, évekre tejüzemi és zöldséges rakodómunkás, gyámügyi fıelıadó, börtönnevelı, nevelıtanár, Moszkva-téri alkalmi munkás, Rákóczi-téri csarnoklakó és hajléktalan. Volt, hogy eddigi pályáján életveszélybe került munkavégzése során? - Ténylegesen egy alkalommal 1991 Tódor János szeptemberében, amikor a délszláv-háborúban Vukovár elıtt elfogtak, és - kémeknek nézve bennünket - ki akartak végezni a jugoszláv néphadsereg tankosai. Elızı nap ott lıtték agyon a BBC tudósítóját. Annak köszönhettük az életünket, hogy kapitányuk, aki apai részrıl magyar volt, kegyet gyakorolt. Jelenleg végez valamilyen gyakorlati szociális munkát? - Próbálom magam beilleszteni egy olyan, magát demokráciának csúfoló skizofrén társadalomba, ahol ex-kommunisták építik a döglıdı kapitalizmust, és jobb valamint baloldalon egyaránt egykori nagypofájú KISZ-titkárok osztják ma is az észt. Az önmagamon végzett szociális munka - talán mondanom sem kell - kudarcokkal terhes. Milyen meghatározott céllal készíti írásait? Konkrét rétegeket szólít meg, vagy aki épp olvassa... - Elsısorban anyagi haszonszerzés végett, ahogy a büntetıjog fogalmaz, mivel ebbıl élek. Viszont, hogy mirıl írok, azt kezdettıl fogva százalékban én találom ki. Ez a szabadúszó életforma - amelyet már a szocializmus idején is őztem velejárója; nincs az ember háta mögött egy szerkesztı, aki megmondja, mirıl is írjon. Persze vannak konkrét megkeresések, amit a bértollnok vagy elvállal, vagy nem. Visszamondani azért gáz, mert oda (onnan) aztán többet nem hívják az embert. Olyan ez, mint egy kisiparosi meló, ha vízvezeték szerelı egyszer elveszti a kuncsaftot, azt már késıbb cseszheti. Visszautasított már munkát? Miért? - Igen. De elsısorban olyan lapokat utasítottam vissza, amelyek ideológiájával nem tudtam azonosulni. Van egy pár ilyen. 6

8 Négyszemközt Melyik könyvével küzdött a legtöbbet? (saját magával, érzelmeivel, kiadókkal) - Csak a kiadókkal küszködtem, pontosabban nekik voltam, vagyok kiszolgáltatva. Mit jelent az Ön számára a minıségi újságírás? - Mindenekelıtt egy díjat, amit egy szakmai kuratórium amelyben országos lapok fıszerkesztıi vannak benne ítél oda havonta, a magyar sajtóban megjelent általuk legjobbnak tartott írásnak. Tavaly májusban én kaptam meg (Idın túliak panoptikuma, ÉS: a szerk.). Amúgy: a minıség (probléma érzékenység, hitelesség, jó, közérthetı stílus stb.) még viszonylag körülírható, viszont, hogy kinek, mi tetszik, az meglehetısen relatív( lásd: ízlések és pofonok). Fontosnak tartja a fiatalok ösztönzését a "jó" írásra, a szociális érzékenység fejlesztésére? - Amikor írok valamirıl, nem akarok senkit semmire ösztönözni, befolyásolni. Érzékenységet, pláne szociálisat, meg szerintem nem lehet fejleszteni. Az vagy van, vagy nincs valakiben. Felteszem, tanítani sem lehet, ahogy az újságírást sem. Hogy mégis azt teszik, számomra csak azt mutatja, hogy akadnak mindig szép számmal hiszékeny emberek... Nem gondolom, hogy a médiának, vagy annak a fajta oknyomozó, tényfeltáró újságírásnak (és egyáltalában a médiának), amit mővelek az agitáció, a példamutatás lenne a dolga. Manipulálnak bennünket enélkül is eléggé. A totális ellenırzés és tömeges befolyásolás korszakát éljük. A magánszférának annyi... Ráadásul a fogyasztói-globális ember önként hajtja a fejét ebbe a kalodába. Én csak rossz példákat tudok felmutatni írásaimban, amit mindenkinek javasolok elkerülni. Hideglelést kapok attól, amikor az ilyen-olyan tévék, lapok pénzt kunyerálnak úgymond nemes célokra. Az Aranyág -féle geil koldulásokra gondolok. Az állam kötelessége lenne, hogy finanszírozza szerencsétlen betegek, gyerekek mőtétjeit, a kórházi berendezéseket, a hajléktalan ellátást, a borzalmas állapotban lévı szociális otthonokat stb. Erre szolgálna az adókból befolyó pénz, amit persze lenyúlnak. Mint adófizetı állampolgár, ezt kikérem magamnak. Ezért utálom a pöffeszkedı, maffiózó mentalitású államot. Szóval inkább a leleplezés, a fonákságok, a törvénytelenségek leleplezése, a mindenkori hatalom álságos, emberellenes mőködésének a bemutatása, az, amit egy író-újságíró tehet, és szerintem tennie kell. A riport, ahogy Stendhal szerint a regény, tükör. Én az írásaimmal azt szeretném általában elérni, hogy akadjanak ki, háborodjanak fel, akik esetleg elolvassák. Azok a szemetek meg fıleg, akiket olykor sikerül megcsípni, pellengérre állítani. A cél, hogy az olvasóban emelkedjen az adrenalin-szint. Ugyanúgy, ahogy bennem, amikor egy anyagon dolgozom. Van-e kedvenc saját írása? Története, amit szívesen megosztana leendı szociális szakemberekkel. - Nincs kedvencem. Mindegyiket egyformán szeretem, vagy éppen utálom. Az idı múltával ugyanis az ember önmagával szemben a legkegyetlenebb kritikus. Történeteimet a könyvekben osztottam meg mindenkivel. Vagyis azokkal, akiket érdekeltek ezek a nem éppen szívmelengetı sztorik. Kinek a munkáit olvassa szívesen? Van példaképe? - Példaképem nincs, de sok olyan nagynevő kolléga van, akinek írásait, hozzáállását, szociális érzékenységét (vagy éppen érzéketlenségét) tisztelem. A teljesség igénye nélkül a magyarok közül: Hajnóczy Péter, Tar 7

9 Négyszemközt Sándor, Mészöly Miklós, Kıbányai János stb.stb.stb... a sort napestig folytathatnám. A külföldiek közül írástechnikailag, gondolkodásmódban közel áll hozzám - nagy hirtelenjében - Dosztojevszkij, Faulkner, Hemingway; a maiak közül egy sajnos már halott osztrák szerzı a kedvencem, akit Thomas Bernhardnak hívnak. Aztán olyan amerikaiak, mint Truman Capote, Norman Mailer, vagy mostanság Charles Bukowski. Jó szívvel ajánlom ıket olvasásra, témáik és hatalmas lelkük miatt, minden leendı szociális szakembernek. Mennyire fontos az Ön számára a lélek, a lelkesség? - Nem tudom, mi az a lélek, de több mint ötven éve dolgozom a projecten... Régen lelkes voltam, ma már inkább csüggedt; lelketlenül teszem a dolgom. Látom magam körül a sok megélhetési lelkest, és ettıl hányingerem van. Attól, hogy jót tegyünk, segítsünk másokon, nem feltétlenül kell a szó közhelyértelmében jó embernek lennünk. Tapasztalataim szerint a cinikusnak és szkeptikusnak tartott emberek többet tesznek másokért (éppen, mert nem magukat fényezik, inkább szégyellik, hogy legbelül megszállott altruisták), mint a hátborzongató széplelkek. Itt az olyan embermentık -re gondolok, akik akkor is, és csak azért is, átkísérik a vak nénit az út másik oldalára, ha annak esze ágában sincs átmenni. A jócselekedetek útja gyakorta szelíd erıszakkal van kikövezve. Ezt mindenki tapasztalhatja nap, mint nap saját családjában is. Mi alapján választ témát? Mennyire játszik szerepet benne az aktuálpolitika, vagy épp az aktuális szociális problémák? - Az önmagukat megvédeni, képviselni képtelen emberekkel szembeni igazságtalanságok (állami, rendıri, bírósági, bőnözıi stb.) indítanak be elsısorban. Egy olyan leamortizálódott országban élünk, ahol sokadrangú kérdés az underclas, a lecsúszott, többszörösen deprimált, immár több milliós réteg gondja-baja. Az aktuálpolitika, bármit is tanítanak önöknek errıl az egyetemen, nagy ívben tesz erre. A helyzet, hogy egy magyar írót, Esterházy Pétert idézzem, szar, de reménytelen... Az Amaro Drom újságnál is sokszor megfordul. Olvastam egy internetes naplójában, hogy az ottani szerkesztıségben is többségben vannak a "gádzsók", mint a cigányok. Tudna az arány javítására alternatív megoldást kínálni? - Mostanság már sok cigány fiatal végzett a legkülönfélébb színtő média-talpalókban. Van már utánpótlás. Más kérdés, hogy a köztévében sem látni nagyon roma mősorvezetıket, a soft-rasszista kereskedelmi csatornákról nem is beszélve. Úgy tudom, most fog megjelenni egy újabb könyve, Gettó Magyarország címmel. A tartalomból egy kis ízelítıt kérhetnék... Régóta készül már az alkotás? - A cigányság utóbbi öt évbeli helyzetével foglalkozik a riportkönyv, már kész van kb. egy éve, de a cigányokat ért gyilkos támadásokról (Pirics, Nagycsécs, Tatárszengyörgy, Tiszalök) készülı fejezettel szeretném még kiegészíteni. Ön szerint romák vagy cigányok? Melyik a jobb kifejezés? - Többségük jobban örül, ha cigánynak hívják ıket, magukat is úgy nevezik. Korrupt vezetıik, meg az álságos és szépelgı magyar politikai elit viszont ragaszkodik a roma kifejezéshez, amivel egyébként semmi baj, mert embert jelent. Írás közben én is a cigányt használom általában, bár olykor a szinonimitás miatt rákényszerülök a romára is. 8

10 Négyszemközt Az Ön számára rendkívül fontos lehet a szabadság... mások szabadsága is? (etnikumok, hátrányos helyzetőek...stb) - A szabadságról azt hittük sokáig, hogy a legfontosabb. Aztán kiderült róla, hogy pénzbe kerül. Vagyis, hogy a pénz sokkal fontosabb nála. Mint már az eddigi válaszaimban is céloztam rá, én, és még jó néhány kollégám, egyfajta magánháborút folytatunk évtizedek óta, a gyızelem reményével nem kecsegtetı szélmalomharcot, mert az a fixa ideánk, hogy egy demokráciában minden ember egyenlı, már ami az alapvetı emberi jogokat illeti. Viszont mindannyiszor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ez még sincs így. A mai vadkapitalizmusban vannak csak igazán sokan az orwelli állatfarmból ismert egyenlıbbek. Rengeteg a fehérgalléros és a vastag aranyláncos disznó. Ez a társadalmi formáció nem hazudik, mint anno a szocializmus tette, pontosan ugyanolyan önzı, mint az emberi természet; nincs kegyelem a legyızötteknek, akik nem képesek felvenni a fogyasztói tempót. Kevésbé szalonképesen: a bukjon a férgese most a szlogen. A gazdasági világválság is bizonyság rá, hogy egy olyan gazdasági formációt építgetünk mi a sajátosan magyar módunkon, ami régen túlhaladott, a történelem szemétdombjára való. Mennyi van még Önben? Élete végéig írni fog, vagy madárcsicsergıs, békés nyugdíjas évekre vágyik inkább? - Nem készülök a nyugdíjas évekre, mert abból a pénzbıl, amit kényszervállalkozó nyugdíjasként kapni fogok madárcsicsergést ugyan lehet hallgatni, de megélni aligha. Nos, ez volt utolsó kérdésem Tódor Jánoshoz, csak úgy en keresztül. Ezért nehéz is lenne tovább folytatni. De az író válaszában megemlítette, hogy szívesen eljönne karunkra, és dumálna például legutóbbi könyvérıl, a Taxisofır bajonettel kis magyar agressziók címőrıl. Talán érdekelne minket is. Bízom benne, hogy így van. Úgy gondolom, mindenképp érdemes elsétálni a könyvtárba, és kikölcsönözni egy egy könyvét, vagy, ha lustább (vagy nevezzem praktikusabbnak ıket) érdeklıdıt is köszönthetek sorainkban, nekik ajánlom, hogy pötyögjék be Tódor János nevét a hipermodern keresıjükbe, olvasgassanak riportokat, novellákat, verseket és más írásokat tıle. Teljes szívvel ajánlom, mert az olvasó igényes, tanulságos, provokatív, de leginkább hiteles társadalmi pillanatképekkel találkozhat leheletnyi közelségbıl. Biográfia (avagy, ismerkedés, az ismeretlennel): T ó d o r J án o s : 1952-ben született Budapesten. Újságíró-szerkesztı (Aréna, Magyar Narancs, Élet és Irodalom, Typographia, Népszava, Cash Flow, Amaro Drom) szociográfus, prózaíró. Fıbb munkái: Két évad a Bahamákon (börtönszociográfia, kézirat, 1988; részletekben megjelent a Mozgó Világban és a Forrásban ben) Hova tőnnek a katonák?/kórkép a seregrıl/(pataki Kálmánnal közösen, Antikva Kiadó 1991.) Zacisok (szociográfia, Az ifjúság felfedezése sorozatban, Ezredforduló 2000 Alapítvány, 1993.) Nem vagyunk mi fasiszták (szociográfia, Az ifjúság felfedezése sorozatban, Ezredforduló Alapítvány, 1995.) Skinheadkönyv (társszerzıként. kézirat, 1998) Szkander (novellák, Árgus Kiadó, 2002) Taxisofır bajonettel kis magyar agressziók (Árgus Kiadó, 2006) Gettó Magyarország (kiadásra vár ) Magyar Kató Blanka III. évf. szociálpedagógus, nappali 9

11 Más karról írták Emberforgó Jó szerencsét! Selmecen az ısök alig voltak két-háromszázan, egy kisvárosban éltek, összezárva, egymásra utalva. Mára sok minden változott, egy nagyvárosban élünk, interneten üzenünk a levelek helyett anyunak pénzért, de az alapok élnek. Velünk elıfordul, hogy húsz, harminc, negyven éve végzett, hajlott hátú bácsi utánunk szól egyenruhánk láttán az utcán, huncut vigyorral: Jó szerencsét, hát csak lemehetnénk ebbe a pincébe fiatalok! Aki itt tanul, az óhatatlanul egy olyan közösségbe kerül be, ahonnan már sehogyan sem fog tudni kikerülni. A tanáraink napközben szigorú tanerı, este, egy pohár bor mellett aztán diáktársak, tele anekdotákkal, egymást fúró beszólásokkal no és néha bizony velünk együtt tele sörrel-borral. Mérnök urak és hölgyek egészrıl mesélni. Amit egy ekkora helyen át lehet adni, az egy apró kis szelete az egésznek Hallottatok már selmeci nótát? Biztos keltetek már egy-egy önjelölt tenor koncertjére a Griff zárása után. Így kicsit másképp látni ezt a szokást is, mint belülrıl. Gyerekkoromban édesapám tanított nekem egy csomó összevissza szövegő dalt a tábortőz mellett Aztán 19 évesen újra hallottam azokat a nótákat Ezeket a dolgokat nem lehet átadni sajnos Csak biztatni tudok mindenkit, hogy gyızze le az elıítéleteit, mert akármilyen furcsa is, az erdészek Sört iszom. Lejöttem írni, és nem bírtam leülni. Nem bírtam, mert köszönni kellett minden ismerısnek. Ez már csak így megy nálunk: mindenki ismer mindenkit, és akármilyen sokan vannak is az ismerısök, kezet fogunk, köszönünk. Most is a kezembe került egy meghívás, de hát, ha már elhatároztam, egy pár szót ejtsünk errıl az egészrıl Mentél már végig a botanikus kerten egy hétköznap délelıtt? Biztos, hogy volt, aki rád mosolygott, és rád köszönt. Ez a szokás, már több mint kétszáz éve. Akkor még A híres selmeci Leányvár Mi az érdekes? Hogy a tisztelet így is megmarad. Pont ez az alapja az egésznek, ez az, amit elsıben nekem is, másoknak is meg kellett értenünk. Bekerülsz ide, egy kis társaságba, és megtanulod észrevenni a másikat. Persze ez sem egy nagy Andrássy-úti toleranciafelvonulás, peace-zászlóval és szeretkezzneháborúzz kitőzıkkel, de a mai világban ez a kicsi fény is nagyon sokat jelent a sötét (fejek mélyén) alagút végén. Az a baj, hogy nehéz errıl az Hagyományos Salamander waldenben 10

12 Más karról írták nem azok a depressziós formák, mint a Szomszédokban feltüntetett szerep: mi is járunk szórakozni, szeretjük a zenét, sıt, nem csak szalonnán és pálinkán élünk! Persze, vannak igazán tipikus példányok, de hát hol nincsenek? Szóval, ha hallottál valamit, megfogott valami ebbıl az egész furcsa, kicsit misztikus és belterjes világból, akkor bátran keress meg minket Hogy hol? Ahol jókedv, vidámság, barátság, na és persze csapolt sör van Apropó, bocsánat, de ma ennyit tudtam írni Kiürült a korsó Visszfény Gáspár Gergely III. évf. EMK, környezetmérnök hallgató In memoriam nyugalmunk - Nem fogod elhinni Ki kell költöznünk a koliból, az OTDK miatt. lihegve kiáltotta szobatársam, már az ajtóból. Váratlanul ért, egy pillanatra elhomályosodott elmém, a legenda oda Biztosan jól hallottam? Micsoda? A VUK-ban lakom azóta, mióta villámsebességgel felhúzták ezt a menı, nagyon európai épületet. Örültem neki, mert akkor még nem tudtam, hogy hosszútávon élvezhetem a kiszámíthatatlanul ingadózó vízhımérsékletet, a rakoncátlan beléptetı rendszer vagybeengedszvagynem játékát, a csigalassúsággal betöltı internetet, és az égbıl potyogó, azonosíthatatlan funkciójú ellenzırácsokat. Meg sem említve, hogy a takarító személyzet részletekben elvégzett munkája után, nyugodtan kivikszolhatok újra és újra mindent. Klasszikus koleszos nyőgök, nincs velük semmi gond. Az életre nevelnek. Álljunk csak meg! Akkor miért is fizetek másfélszer annyit, mint akármelyik másik soproni koleszban? És miért jár plusz költséggel, ha ki szeretnék mosni egy adag szennyest, vagy épp izzadnék egyet a kondiban (persze csak akkor, ha az épp kijelölt ingyenes idısávban nem érek rá)? Továbbá, hogy nevezhetem diákhotelnek szállásom, mikor a szolgáltatások színvonala messze nem meríti ki a maximumot? Hol van itt az egyenlıség és a diákok érdeke? A válasz egyszerő. Az elıbbiekben felsoroltak közül semmi nem számít igazán, csak napjaink bizarr protokollja. Az, hogy idén pedagógiai karunk rendezi az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi szekcióját, és a lényeg, hogy meg tudjuk mutatni, nekünk van az egyik legszebb, legújabb, legjobban felszerelt kollégiumunk. Nem fenyeget minket anyagi csıd, és minden a lehetı legnagyobb rendben. Mindenki a saját lelkiismeretességével, becsületességével küzdjön meg, ne velem. DE. A kiköltözés lebonyolítása nem profikhoz méltó módon zajlott. Elıször csak a felsı két emelet, aztán még egy fél, és végül három egész szint, ez a végeredmény. Ebben a fantasztikus épületben körülbelül öt szocpedes lakik. Ebbıl az egyik én vagyok. Míg a kiköltözés ideje alatt a többség otthon élvezhette a tavaszi szünet friss levegıjét, nekem itt kellett maradnom 12 hetes gyakorlati munkámat folytatni. A bürokrácia útvesztıjébe csöppentem. Problémámmal a kollégium egyik kedves, végtelenül gondterhelt, vérengzı lakók elıl menekülı munkatársához fordulhattam. In medias res: - Milyen kompromisszumos megoldást tudnánk találni? Hiszen önhibámon kívül, kötelezettségbıl maradok. ekkor még bizakodó voltam. - Nézze, nem fog menni. A szomszédos kollégiumban, talán még maradt pár üres férıhely. Különben, milyen szakra is jár? (Gondolom, a Kedves Olvasó is észrevette a hatalmas erıfeszítéseket ) - Szoc.ped. - Értem. Nézze, maguk miatt van ez az egész. Mégis mit mondhattam volna erre? Talán valami ilyesmit várt tılem kompromisszumkeresı segítım: Mi atyánk, ki vagy a mennyekben, bocsásd meg nekem, hogy erre a szakra jelentkeztem. Magyar Kató Blanka III. évf. szociálpedagógus, nappali 11

13 Gyermeksziget Gyermekrajzok Vallomása Rajzolás közben a gyermek csodák sorozatát éli meg, és ezt képi beszédben mondja el. A szó talán nem idegen senkitıl. Mindannyian rajzoltunk valaha, s ezt valahogy képesek vagyunk elfelejteni. Elfelejtjük azt is, hogy belecsöppentünk ebbe a világba, csöppnyi lábbakkal és kezekkel, kiszolgáltatottan. Pedig egykor mi is e csoda birtokában léteztünk, gyermekek voltunk. Felnıttünk, s valahogy a látásunk beszőkült egy csodamentes, száraz világba, ahol az értékek felborultak, s ha valaki mer egy kicsit is gyermekien élni, érezni, arra tágra zárt szemek tapadnak. Lassan már a gyermeket is felnıttként kezeljük, s a csodát mi magunk halványítjuk semmivé. Csodákban hinni kell, s ha az ember saját életében ez nem adatott meg, akkor a kisgyermekben újra felfedezhetı az, mi egykor magunk is voltunk. A gyermek egy csoda, s ha ı maga az, akkor játéka, tevékenysége, rajza is. Kétség nem fér, hogy egyik kedvelt játéka közé sorolható a rajzolás, s ha ı szereti, miért ne szeretnénk mi is. Akár csak nézni, ahogy elıször próbálkozik a kis ujjaival a végtelennek tőnı fehér papíron s azt is, hogy számunkra hogyan alakul át egy lendületes, részletekben gazdag, a szivárvány minden színében pompázó gyermekrajzzá, természetesen mindezt fültıl fülig érı mosollyal az arcán végezve. Minden gyermeknél ösztönösen, ha bizonyos feltételek adottak, akkor megszületik az elsı alkotás, maga a nyom hagyás a papíron. Felfedezi 1. ábra. 5 éves erdélyi kislány rajza azt, hogy mire képes egy testétıl idegen eszközzel, ha kézbe veszi és rányomja egy felületre. Egy kisgyermek sohasem rajzol fölöslegesen, s fıleg nem fölöslegeset. Minden egyes kézmozdulatnak oka kell, hogy legyen. Azt is mondhatnánk, hogy saját lelkét jeleníti meg az alkotása során. Ha nem is feldolgozza, de mindenképpen kiadja magából azt, ami ıt abban a pillanatban meghatározza. Az, hogy tulajdonképpen ez mit is takar, széles skálája lehet, egy pozitív élménytıl kezdve, egészen egy meghatározó családi háttérig. Érettségi szintje még nem ért el oda, hogy ezt szavakba tudná önteni, s azzal, hogy kirajzolja, megszabadul attól, ami ıt legbelül emészti. Így maradt, számos tevékenysége mellett, a rajzolás. Úgy vélem a rajzolás az a terület, ami már három éves kor elıtt jelentkezik, és legjellemzıbb, legtermékenyebb idıszaka az óvodáskor. Emellett kiemelkedıen kedves tevékenység a kisgyermek számára, és nap, mint nap elıszeretettel készít új alkotást. Ennek ellenére sokan nem tudják, hogy ezek a rajzok mögöttes tartalommal rendelkeznek, beleértve az egyes szimbólumok, motívumok jelentését, és a lelek apró rezdüléseit egyaránt. A tapasztalat azt mutatja, hogy az iskolák valahogy csorbítanak azon a tisztaságon és ösztönösségen, ami a gyermek manuális alkotását jellemzi az elsı gyermekkorban. Ám az óvódáskor az az idıintervallum, amikor, mint óvónık, megalapozhatjuk a gyermek késıbbi szeretetét bármilyen tevékenység iránt. Végzıs óvodapedagógusként ezt a témát választottam szakdolgozatom alapjául, melyben soproni és mezımadarasi (Erdély) óvodás korúak rajzait vizsgáltam abban a tekintetben, hogy a rajzokban, bárhol is készültek, felfedezhetıek-e benne szimbólumok, népi motívumok. Emellett a gyermekrajzok vallomására való felhívás volt a célom. A gyermekrajzok vallomása nem takarhat mást, mint a gyermekek alkotásának üzeneteit. A gyermeket ért bármilyen hatás kifejezıdik a személyiségében, viselkedésében, játékában és természetesen a rajzaiban is. Jóval többet mondanak el rajzai, mint amennyit mi képesek vagyunk feltételezni róla. Nem csak a világról szólnak, hanem 12

14 Gyermeksziget magáról a gyermekrıl is. A rajzokon láthatóvá válhatnak olyan elemek, amelyek vágyat, fantáziát, indulatot, hangulatot fejeznek ki, de a gyermek a verbális megfogalmazására még képtelen. Amellett, hogy a rajzolás, festés önmagában is érdekel, és magam is próbálkozom vele, nélkülözhetetlennek tartom, hogy már az óvodában, sıt elıtte is, fordítsunk rá kellı figyelmet. Úgy vélem lényeges rávilágítani a gyermekrajzok fontosságára, ami, mind a pedagógusok, mind a szülık felé jelentıséget kell, hogy képviseljen. Már az otthoni környezetben becsüljük meg a kisgyermeket és rajzát. Másodsorban pedig, mikor az óvodai élet mindennapjai következnek, a pedagógus értékként tekintsen rá a kezdetektıl fogva. Óvónıként ez a lehetıség fıleg megadatik, hiszen több idıt töltenek a gyermekkel ebben az idıszakban, mint a szüleik. Ismerik ıket, tudják, hogyan játszanak, rajzolnak, látják a fokozatosan kibontakozó személységüket, tisztában vannak a családi környezettel és az esetleges problémákkal is. Ezzel a tudással a kezünkben, és természetesen egy megalapozott gyermekrajzi háttérismerettel, már megfigyelhetıek az óvodások rajzai. A tapasztalataim vegyesek ezzel kapcsolatban. A bennem kialakult vélemény a tanulmányaimból, külsıs és gyakorló óvodában eltöltött 14 hétbıl és egyéb óvodákban tett látogatások során szerzett 2. ábra. 3 éves soproni kislány firka rajza tapasztalatból fakad. A rajzok megbecsültsége már ott kezdıdik, hogy milyen papírt és milyen ceruzát kínálunk fel, akár mint óvónı, akár mint szülı. Példákat, a hátoldalán írással nyomtatott papír fecnitıl, egészen a pocsék minıségő, Tescós ceruzáig írhatnék. Ezeket láttam, és óvónıktıl hallottam. Fontos a tiszta, fehér papír. A ceruzát tekintve, pedig olyan, ami a kis lurkók kezére áll. A finommotorika szempontjából is lényeges, hiszen az írás alapjait a gyermek ebben az idıszakban sajátítja el, és ehhez megfelelı eszközöket szükséges biztosítani. Természetesen, anyagi szempontból a józanész határain belül mozogva. A rajzolás elızménye már itt kezdetét veszi. A megbecsültség ott folytatódik, hogy mennyire foglalkozunk azzal, hogy mit is rajzol a kisgyerek. Leülünk-e mellé, beszélgetünk-e vele az alkotásáról. Mesélni valója mindig akad. Ez után lényeges kérdés, hogy elteszik-e emlékbe a szülık gyermekeik alkotásait. Szakdolgozati kérdıívem az említett témákra is kitért. Elıre megadott válaszokból kellett kiválasztania a szülınek, hogy ı miként s hogyan érintett. Például a rajz megırzésénél, volt, aki azt választotta, hogy egy darabig elteszi, de egy idı után kidobja. Persze, nem azt mondom, hogy mindegyiket tegyük el, de abból senkinek nem lesz baja, ha egy kis szeletet gyermekeink óvodáskorából megırzünk. Én sem tudtam volna felhasználni rajzaimat a dolgozatomban, ha annak idején édesanyám nem dönt úgy, hogy egy napló keretein belül jó pár rajzomat elteszi, s mikor nagyobb vagyok, odaadja az egészet. Így 3. ábra. 5 éves soproni kislány családrajza is lett, és e tekintetben nagy csodálattal vagyok iránta mind a mai napig. Ez a minta is ösztönöz abban, hogy ha majd édesanya leszek, szeretném, ha ugyanígy lenne. Arról nem is beszélve, hogy mennyi mindent elárulnak a rajzok számunkra. Minden gyermekrajzban, éljen az a gyermek bárhol, felfedez- 13

15 Gyermeksziget hetıek szimbólumok, motívumok, amik jelentéssel bírnak. Már a kezdeti firkálásokban is, amire sokan azt mondják, hogy: csak úgy tanulgat rajzolni. Nem így van. Egy nagyon lényeges momentum a firka korszak (1, 2. ábra). Erre épül minden késıbbi rajzi megnyilvánulása. Kezdve az apát megidézı Nappal, hogy szinte minden rajzon ott van, és mindig arcot kap, egészen az emberábrázolásig, a lányoknál a királylányok megjelenéséig (édesanyával való kapcsolat) és családrajzokig. (3, 4. ábra). A kutatásom részét képezte, hogy családrajzokat vizsgáltam, természetesen ismert családi háttérrel. Ebben segítségemre volt gyermekrajzokban jártas óvónı. A családrajzok érdekes tükröt mutatnak, s ami a lényeges, hogy valósat. Egy rajzban már annak is jelentısége van, ha a családtagok teste, kezei nem érnek össze (érzelmi távolságtartás), vagy ha ordítós szájuk van (probléma a családban, alkoholizmus), ha haj nélkül ábrázolják ıket (védelem hiánya, nincs kapcsolat az égi szférával). Rengeteg minden kiolvasható ezekbıl. Azt, azért lényeges megemlíteni, hogy egy rajzból, és csak rajzból következtetni nem szabad. De az óvónı számára, mivel ismeri a 4. ábra. Hatesztendıs gyermekkori rajzom gyermeket, játékát, rajzait és a családját ez egy plusz megerısítés lehet. Másodsorban az óvónı mintát adhat a szülık felé a rajzok megbecsültségérıl. A lehetıség adott, hogy a gyermek rajzának ne icka ficka legyen a neve, és ne a szemetesben végezze rövid életét. S amíg van olyan szülı, aki szerint a gyermeke csak úgy rajzol, addig még mindig van miért küzdeni és szót emelni a témával kapcsolatban. Ha nem csak nézünk, de látunk is, akkor a lehetıség megadatik, hogy jobban megértsük rajzai által is azt a gyermeki csodát, aminek egykor mi is részesei voltunk. Fücsök Andrea Keea III. évf. óvodapedagógus, nappali Örökbefogadás vagy örökre elhagyás? Tanulmányaim során elıször a Gólyamese címő dokumentumfilm kapcsán találkoztam az örökbefogadással. Addig csak könyvbıl, elıadáson szerezett ismeretekbıl volt róla fogalmam. A Gólyamese hitelt érdemlıen végig követ egy örökbefogadást, mind az örökbeadót, mind az örökbefogadókat láttatva. Legnagyobb döbbenetemre mindenki örült neki, hogy az anya lemondott a gyerekrıl, mert az örökbefogadóknál biztosan jobb helye lesz. Megdöbbentett, hogy az emberek nagy része csak az örömre fókuszál egy ilyen történetben, mert én szinte csak azt az anyát láttam, aki lemond a gyerekérıl. Az az édesanya, aki 9 hónapon át együtt élt, lélegzett a gyermekével, aki védte magát, hogy ıt is védje, aki dúdolt neki, aki simogatta a pocakját. Aki fájdalmak közepette a világra hozta ıt. Vajon miért mond le egy anya, egy család a gyermekérıl? Miért gondolja, hogy annak a gyermeknek, ez lesz a legjobb? Miért gondolja, hogy nem fogja bánni este, amikor egyedül, az ágyában fekve elaludni készül, miközben az a másik édesanya, az a másik család, mosolygó arccal hajol a kiságy fölé? Miért gondolja, hogy nem fogja bánni este, másnap, harmadnap és egész életében? Miért nincs valaki, aki megszólítaná ebben az emberben a lelkiismeretet, a nıben az édesanyát, a férfiban az édesapát? Miért nincs valaki, aki elmondaná, hogy ha csak anyagi okai vannak, akkor sem szabad lemondani egy gyerekrıl, hanem foggalkörömmel harcolni kell érte?! Mennyire töltik be a tájékoztató szerepet az erre illetékesek? 14

16 Gyermeksziget Hová lett a felelısség? Miért nem gondolkodnak elıre az emberek? Nem nagyfokú önzés úgy szexuális életet élni, hogy aztán a pozitív teszt láttán az ember elkezdi tervezni a gyermeke elhagyását? Ha valaki nem akar gyermeket vállalni, akkor miért nem gondoskodik róla, hogy ne is lehessen? Miért hiszi bárki is, hogy szép dolog az örökbefogadás?! Mi, mint társadalom, nem járulunk hozzá ehhez? Nekünk nincs benne részünk, felelısségünk? Nincs felelıssége egy tanítónınek, egy védınınek, egy szociálpedagógusnak, nıgyógyásznak abban, hogy ennyi gyermekrıl lemondanak? Nincs felelıssége a most anya, apa, nagyszülı, testvér szerepében lévıknek, hogy a jövı generációja hány gyermeket hoz a világra, akit örökbe adhatnak majd? Példát kellene adnunk szeretetbıl, gondoskodásból, családi melegségbıl, összetartozásból, hogy lássák az emberek, hogy válságok közepette, télvíz idején, háborús hajnalon, betegségben, szegénységben is lehet gyermeket nevelni, akár többet is, akár boldogan is. Szülınek lenni hivatás, amit az ember önként választhat. Van, akinek erre lehetıséget ad a Jóisten, valakinek nem. Valaki elfogadja, hogy neki más feladata van a világon, hogy ez nem büntetés, s van, aki minden követ, orvost, lehetıséget felkutat, kiültetés, beültetés, kezelések sorozata, majd örökbefogadás, hogy végre gyereke lehessen. Aztán vagy boldogan élnek, míg meg nem halnak, vagy nem. Esetleg kiderül, hogy éretlen hozzá vagy nem rendelkezik szülıi habitussal. Nem elég szívvel szeretni, egy gyermeknek ennél többre van szüksége. Ésszel is kell róla gondoskodni, ésszel is kell ıt szeretni. Ki tudja mit él át egy 4-5 éves, akit örökbe fogadnak? Ki tudja, hogy elıtte miken ment keresztül, mit élt át a vér szerinti szüleivel kapcsolatban? Ki tudja, hogy azok a sérülések szimpla szeretettel is begyógyíthatók, vagy szakember segítségére is szükség lenne? Tájékoztatja-e errıl valaki a leendı örökbefogadókat? Tudják-e, hogy ha problémák merülnek fel, akkor hová és kihez forduljanak? Azt gondolom, hogy az örökbefogadás intézménye nem eléggé kiforrott, bejáratott dolog, hogy nem minden esetben a gyerek érdekét szolgálja. Nem elég azt vizsgálni, hogy lesz-e neki külön szobája és mennyi a havi jövedelme a leendı családnak, elvégzett-e egy tanfolyamot, személyisége, egészségi állapota alkalmas-e a szülıségre. A szeretet, amire elsısorban annak a gyereknek szüksége lesz, számokkal, tanúsítvánnyal nem mérhetı. Vajon az örökbefogadásra felkészítı tanfolyam menynyire hatékony? Mennyire tudja lemérni, hogy valaki jó szülı lesz? Vagy, ha tovább bontom, ki a jó szülı? Mi alapján mérjük? Magunkhoz? A mi édesanyánkhoz? A szomszéd anyukájához? Mi alapján mérjük egy ember szeretetét? Ha nem úgy szereti egy anya a gyerekét, amire ı vágyik, akkor nem is szereti? Elég egy gyereknek, hogy szép házban él, sok játéka van, hogy betegen orvoshoz rohanunk vele? Vagy ennél több kell? Fontos, hogy esténként meséljek neki, akkor is, ha ülve elalszom az ágya szélén? Fontos, hogy játsszak, tanuljak vele, ha igényli? Fontos, hogy ránézzek, ha hozzám beszél? Kell, hogy tudjam, hogy kik a barátai, és mennyi mézzel szereti a teát? Fontos vajon, hogy megtanítsam neki az évszakokat, a szelektív hulladékgyőjtést, és, hogy ha megdobják kıvel semmivel se dobja vissza? De kérdezhetem máshogy: vajon ezeket szegénységben nem lehet neki megtanítani? Apa vagy anya nélkül, egyedüli szülıként? Mert ha igen, akkor 15

17 Gyermeksziget ismét kérdezem, hogy miért hagyjuk olyan könnyen jóvá, hogy valaki ezen indokokkal érvelve, lemondjon a gyermekérıl? Van fogalmunk róla, hogy mit él át egy gyerek, aki egyszer csak megtudja, hogy ıt örökbe fogadták? Van fogalmunk róla, hogy ez neki mit mond? Van fogalmunk róla, hogy hányszor gondol majd arra, hogy ıt elhagyták, hogy él a világban valahol egy férfi és egy nı, akik a szülei? S még ha szereti is az örökbefogadó szüleit és azt mondja, hogy ıt nem érdeklik azok, akik lemondtak róla, mégis mivel lesz tele a szíve? Ma végigasszisztáltam egy örökbefogadás felbontása elıtti kálváriát. Egy 5 és fél éves kislányt kellett elhozni az örökbefogadó szülıktıl. 1 évig volt náluk. Nagyon sokat sérült, az örökbefogadók pedig nem tudtak vele mit kezdeni. A házba lépve ott állt egy halom játék, a nappali közepén pedig egy barna hajú, barna szemő, hosszú szempillájú törékeny kislány, kezében egy babával, mosolyogva, hogy végre elmehet innen. Ha nem olvastam volna az aktáját, a pszichológiai szakvéleményt el is hinném neki, hogy örül ennek a történésnek. Pedig dehogy. İ azzal védekezik, hogy nem is szerette az örökbefogadó szüleit, hogy neki nagyon rossz volt velük, és végre elmehet. Ha ı mondja ki, hogy nem szeretlek, könnyebb elviselni az elszakadást, hiszen így ı akar elmenni és nem ıt akarják visszaadni. Amikor kijöttünk a szülıktıl, lehetısége volt elbúcsúzni, de egy sziával elintézte az egészet. Védte magát, miközben ismét átélte, hogy senkinek sem kell. Hogy képes lesz-e beilleszkedni ezután közösségbe, megbízni felnıttekben, hogy vajon alkalmas lesz-e arra, hogy valaki még egyszer esetleg örökbe fogadja, nem tudom. Azt hiszem, hogy nagyképően azt mondhatom, hogy megértettem, hogy ma láttam, mit jelent az örökbefogadás árnyoldala. Láttam egy gyerek szemével. Jó lenne, ha ezek ráébresztenének arra, hogy felelısek vagyunk egymásért, gyermekeinkért, munkatársainkért, barátainkért, feletteseinkért, szomszédjainkért Mindenkiért, akivel kapcsolatban állunk, akikkel nap, mint nap találkozunk. A preventív gondolkodás híve vagyok, ebben látom a változásokra való lehetıségek gyökerét. Felelısek vagyunk a jövı generációért, a jövı gyermekeiért. Nem mindegy, hogy a globális felmelegedésen, a hiteleken és a környezetszennyezı hulladékokon kívül mit hagyunk nekik hátra. Mi neveljük fel ıket, nem a szomszéd házaspár. Mi adunk példát, nem az utca. Mi szeretjük ıket, nem Barbie baba vagy a pókember. Ha egy gyerek otthon zőrzavart talál, máshol keres majd békét és nem biztos, hogy jó helyen. Ha nem látta maga körül, hogy milyen egy szeretı család, akkor sanszos, hogy ı sem tudja majd maga körül ezt kialakítani. Ha nem mutatjuk meg neki, hogy mi a felelısség, akkor meglehet, hogy ı is egyike lesz azon embereknek, aki lemond majd a gyermekérıl, vagy aki örökbe fogad, de csak mától holnapig. Nem vitatom, hogy az örökbefogadás lehet sikeres is, hogy egy gyermeknek jó, jobb helye is lehet ezáltal, és szeretı családra lelhet, de nem szabad elfelejteni, hogy ı akkor is elvesztette azt a családot, akiknek ha mást nem is, de az életét köszönheti. Görbe Fanni III. évf. szociálpedagógus, nappali 16

18 Arcképcsarnok Beszélgetés Riez Andreával Oktatóinkat bemutató sorozatunk elsı részében az újonnan alig egy tanéve - érkezett Riez Andrea tanárnıvel készítettem interjút. Idıpontot kértem, azonnal kaptam; aztán az elıttünk álló beszélgetés reggelén mosolygósan, teli energiával nyitott ajtót nekem, és lelkesen mesélt munkájáról, tapasztalatairól. Ha jobban meg szeretnétek ıt ismerni, akkor javaslom, maradjatok sorainkban. Miért pont Sopront választotta jelenlegi munkája színteréül? Mesélne eddigi iskoláiról? Milyen tapasztalatokkal tért haza Angliából? - Szakmailag és emberileg is kötıdöm a városhoz. Édesanyám rokonai élnek a közelben. Másrészrıl, elsı munkahelyem is Sopronhoz főz, az Egészségügyi Gyermekotthonban dolgoztam egy évet. Itt találkoztam elıször gyakorlatra érkezı szocpedes hallgatókkal. A Tómalom utcából egyenes út vezetett Esztergomba, ahol szociálpedagógiát tanultam. Akkoriban még a régi felvételi rendszer élt, így tanulmányi pontjaim alapján felvételi nélkül kezdhettem a fıiskolát. Ezt követte az ELTE-én megszerzett szociális munkás másoddiploma, eközben pedig egy fél éves angliai tanulmányi út. - Még az ıskorban jártam ott, akkor még nem volt divat a külföldi ösztöndíj. Tempus-szal kerültem ki, féléves szociális munkás részképzés keretén belül. Tanulásban akadályoztatott gyermekekkel dolgoztam, tanulás mellett, mert alapvetı elvárásként jelent meg a gyakorlati munka. Pontosabban három összetevıbıl állt az oktatás, ezek pedig a következık: gyakorlat, elméleti képzés és a kutatás. Így a nyelven kívül hivatásommal is más szemszögbıl ismerkedtem meg. Az utat egy tanulmánnyal (témája a gyermekbántalmazás volt a szerk.) fejeztem be, mely felderítést, kezelést, prevenciót foglalt magába. Dolgozott más külföldi terepen is? - Igen, Szerbiában dolgoztam egy másfél éves drog-prevenciós programban. A szerbiai Magyar Cserkész Szövetséggel közösen egy nyári tábor keretén belül indítottuk el az elıadásokat, és az ezt követı tanévben nyolc alkalommal tértünk vissza. Nem csak vajdasági magyarokkal foglalkoztunk, többnemzetiségő volt a paletta. Az egész eseményt Zentán, az ifjúsági napok keretén belül zártuk le, ez olyasmi, mint itt a Sziget. Megfogalmazná, hogy Ön szerint miben más a szociálpedagógia és a szociális munka? - Alapvetıen szemléletükben különböznek. A szocped fıiskolai szintő képzés ugyan, de elméleti síkon rengeteg pluszt kaptam, fıként a pszichológiai, a pedagógiai és jogi tárgyakból. Ezzel szemben a szociális munkás képzés egyetemi szinten zajlott, szélesebb skálán tekinthettem be a segítés módszertanába. 17

19 Arcképcsarnok A szociálpedagógia területén a legnagyobb hiányosság szerintem a saját specializáció elérése oktatás és gyakorlat során. Tehát a cél egy gyakorlatorientált képzés létrehozása lenne. Ezt külföldi mintára úgy képzelem el, hogy az alapképzést követı két évben a leendı szakembereket saját szakterületüknek megfelelı oktatásban részesülnének folyamatos terepgyakorlat mellett. Ha jól tudom, lassan befejezi doktori tanulmányait. Ennek kapcsán milyen témával foglalkozik részletesebben? - Igen, közeleg a doktori szigorlatom. Érdekesen indult az egész, mert a tartalomhoz kerestem intézményt. Akkoriban jöttek létre az elsı gyermekjóléti központok, amikor kikerültem az elméleti képzésbıl, mint újdonsült munkaerı, így könnyőszerrel szereztem családgondozói állást. Nekünk kellett felállítani egy rendszert, melyre még nem volt példa. Hamar kiderült, nem a kliensekkel való találkozás lesz a legnagyobb kihívás, hanem az erıforrások megkeresése. Nem ér semmit a segítés, ha hiányoznak a pénzbeli erıforrások, és a társadalmi szándék. Fontos a kreativitás a hatékonnyá válás útján. A mi szakmánkban a kis eredmény is eredmény. Folytatásként itt Sopronban az NYME Közgazdaságtudományi Doktori Iskolájában akadtam rá a témámra: Szociális szolgáltatások és családgondozás a címe. Elvégzett munkám során fontos volt a hatékonyság mérése, az elméleti alapot pedig a közgáz adta. A szociális szakmában minden mindennel összefügg. Szükség van többirányú érdeklıdéső szakmabeliekre, és az új szakmai kihívásokra, melyek elıbbre viszik a gyakorlati segítést. Önéletrajzában olvastam, hogy romológiát is oktatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A gyakorlatban is tudta ezirányú tudását alkalmazni? - Épp fordítva volt. Gyakorlati munkám sikeressége folytán kért fel az egyetem, hogy órákat adjak. Komoly szakmai munka áll e mögött ben spanyol Marista szerzetesek érkeztek Esztergomba. Az ı segítségükkel, és különbözı EU-s pályázatok útján megépülhetett a helyi cigánytelep közepén álló, vadonatúj közösségi ház, melyet azóta már kétszer ki kellett bıvítenünk. Többségében roma vagy hátrányos helyzető gyermekekért hozták létre, de a nyári programokra (sport, kirándulás, strandolás) máshonnan is eljönnek. Elıször furcsállták a Teleház a cigánysoron helyszínt, de az idı elteltével egyre népszerőbb lett. Most, hogy ilyen távolra kerültem tılük, sajnos már nem tudok napi kapcsolatot ápolni velük, de érdeklıdéssel és szeretettel követem az eseményeket. Hogyan maradt ilyen sokáig mőködıképes ez a ház? Mibıl tartja fent magát? - A Határtalan Szív Alapítvány irányítja a munkát, a települési önkormányzattal és a munkaügyi központtal együttmőködve. Közkedveltségét pedig sokszínő repertoárjának köszönheti, ilyen például az alternatív napközis foglalkozás, családi napközi, baba mama klub, egyéni fejlesztés 18

20 Arcképcsarnok A klienseket három kategóriába soroltuk, korosztály alapján: 1. óvodások, kisiskolások és felsı-tagozatosok csoportjára; 2. ifjúságiakra; és végül a 3. szülıkre. A telepi gondozók élı kapcsolatot ápolnak az oktatási intézményekkel, szülıi értekezlet elıtt felkeresik a családokat, és velük együtt mennek az óvodába, iskolába. Ezenfelül a roma családoknál többnyire nincs melegvíz a házban jó esetben benti WC-jük van, így a fürdés, és a ruhák tisztán tartása is nehéz feladat. A közösség érdekében gyarapodtunk hát két mosógéppel és zuhanyzókkal is. Az ott élık vigyáznak a célszerő ajándékokra, és segítséggel használják ıket. Mit gondol, mi a legfontosabb az oktatói hallgatói viszonyban? Ön hogyan éli ezt meg? - Számomra legfontosabb a személyes példamutatást, és az, hogy soha nem zárkózom el a hallgatóknak nyújtott segítségadástól. Lényeges az érdemi együttmőködés a következı generációval. Ezért is kedvelem a csoport- és tréningmódszereket, könnyebben lehet a tagjaival közös nevezıre jutni. Én hallgatóként elvártam tanáraimtól a gyakorlati rálátást, így ennek én is igyekszem megfelelni. Szívem vágya volt, hogy közremőködjek a szakma presztízsének növelésében, és különféle hagyományok megteremtésében. Ez utóbbira példa a szociális batyus bál, melyet Pápán a kihelyezett levelezısökkel tartottunk, idén elıször. A legnagyobb öröm, hogy a hallgatók mellett, a Szociálpedagógiai Intézet valamennyi oktatója is megtisztelt jelenlétével. A bál tombolatárgy felajánlásai közt akadtunk rá egy plüss macira. Ekkor jött az ötlet, hogy minden évben díjazzunk egy olyan hallgatót, aki a közösségért sokat tett. Így született meg a Vándor Benedek Medve - díj. A hallgatók egy része Önre mint minden más oktatóra is - ambivalens érzésekkel gondol. Mi errıl a véleménye? - Úgy gondolom, hogy a hallgató felelıssége is elengedhetetlen: az oktatótól kap valamit a képzésben, de ehhez ı is adja hozzá a saját energiáit, teljesítse a feladatait, és érdeklıdjön a számára ismeretlen területek iránt. Vetítsük le a gyakorlatra mindezt. Ha a klienssel együttmőködnöm, és én nem tudok helyénvaló segítséget nyújtani, a segítségükre lenni, nem várhatom el tılük, hogy megfeleljenek elvárásaimnak. A kliens a nem-tetszését, elégedetlenségét ki fogja fejezni. A kezdı szakember ekkor rájön, hogy ıt erre nem készítették fel, majd a képzést fogja okolni. Ezt szeretném elkerülni. Általában nem vagyok az elsı éves hallgatók kedvence, de a felsıbb évfolyamok, és a végzett tanítványaim pozitív visszajelzései mutatják, hogy nem döntöttem rosszul, mikor ezt a módszert választottam. Megtisztelnek a bizalmukkal, és akkor szakmailag, mi több emberileg is megtaláltam azt, amiért jöttem. Valamilyen jó tanács a hallgatóknak? - Talán csak annyi, hogy legyenek szakmailag mindig kíváncsiak. Köszönöm, hogy tapasztalatain keresztül belátást engedett személyes világába. Talán így már jobban megértem szigorát és elvárásait, de azt egészen biztosan tudni fogom, hogy bizalommal fordulhatunk Önhöz. Magyar Kató Blanka III. évf. szociálpedagógus, nappali 19