HÍRHOZÓ. 7Több helyen kellett közlekedési. Fókuszban a környezetvédelem

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÍRHOZÓ. 7Több helyen kellett közlekedési. Fókuszban a környezetvédelem"

Átírás

1 2004. NOVEMBER HÍRHOZÓ A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XIV. évfolyam 10. szám 6 Zajmonitorrendszer mûködik Ferihegyen. A zajpanaszok (gépre, percre, járatra, helyre) bejelentésére zöld számot ( ) létesítettek! 7Több helyen kellett közlekedési dugóval számolnunk a kerületben az elmúlt hónapban közmûfejlesztés miatt. Az építkezéseknek még nincs vége éves a Hófehérke óvoda. Az ünnepségen a vendégek megnézhették Albrecht Júlia keramikusmûvész alkotását is. kerületi mûvész közös tárlata nyílt az Erdõs Renée Házban, a 2637 Vigyázó Ferenc Mûvelõdési Társaság szervezésében. Színes program a nyugdíjasoknak Az októberi idõsek hónapja, illetve az ENSZ által megálmodott világünnep, az Idõsek Világnapja alkalmából a kerületben három idõpontban, három rendezvényt is tartottak a mûvelõdési házak az itt élõ nyugdíjasok tiszteletére. A gazdag kulturális mûsoroknak nagy sikere volt. (Folytatás a 3. oldalon) XVII. kerület Önkormányzata közmeghallgatást tart december 2-án, csütörtökön 17 órakor a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában! (Részletek a 15. oldalon) Fókuszban a környezetvédelem Talán emlékeznek rá olvasóink, hogy a polgármester egy éve közös cselekvésre hívta a kerület lakóit, civil szervezeteit a közös erõvel fellépés céljával, a kerület közterületeit elöntõ szemétkupacok felszámolása érdekében. Ekkor indult útjára az iskolás korúakat mozgósító vetélkedõsorozat, melynek döntõje október 15-én volt a Dózsa Mûvelõdési Házban. (Folytatás a 12. oldalon) Koszorúzások október 23. emlékére Nemzeti ünnepünk alkalmából az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 48. évfordulója tiszteletére több helyen tartottak megemlékezést a kerületben. Az ünnep elõtti esten a kerületrészi polgári körök Rákosligeten, majd Rákoscsabán emlékeztek, október 23-án pedig a helyi önkormányzat a Népkertben rendezett ünnepséget. A rákoskeresztúri koszorúzást követõen adták át az idei 1956-os Emlékplakettet Novák Károly Jánosnak. (Folytatás a 13. oldalon) Jubilál a Diadal Rendhagyó kiállítást rendezett október 22- én a Diadal Úti Általános Iskola. A képzõmûvészeti tárlaton kizárólag a 25 éves iskola fennállása óta végzett diákok prezentálták munkásságukat. (Folytatás a 11. oldalon)

2 2 HÍREK HÍRHOZÓ JÁRDASZIGET Egyetért a buszpályaudvar áthelyezésével Rákosligetre, a vasúti pályaudvar mellé? Mátay Béla, televíziós munkatárs: Ha ezzel javul a közlekedés, modern pályaudvart építenek, és más infrastrukturális létesítmény is épül mellé, akkor igen. Aki nem épp az Elágazásnál lakik, annak most is át kell szállnia, az az 500 méter már nem fog számítani. Ha jól megtervezik a megállókat, javulhat a helyzet. Persze, minden döntés sérthet érdekeket, és van, akinek jobb lesz. Fazekas Mihály nyugdíjas gépkocsivezetõ Mindenképp megérett a döntés, mentesíteni kell a városközpontot. Meg kell nézni, mi van ott csúcsforgalom idején, amit részben a forgolódó buszok, részben a külsõbb kerületrészekbõl és az agglomerációból befelé autózók okoznak. Azon a területen nem fog senkit zavarni, és sokan járnak már most is vonattal, akkor még vonzóbb lesz a vasúti közlekedés. Kõnig Éva turisztikai szakember Mivel úgy hallottam, végre megvalósul a Budapesti Közlekedési Szövetség, üdvözlöm az ötletet. Ha sûrítik a vonatjáratokat, egy bérlettel lehet járni a BKV buszokon, és a vonaton, kiépített, nagy P+R parkoló is lesz, talán többen hagyják otthon a kocsijukat, és elviselhetõbb lesz a forgalom. Persze, gondolom ez nagyon sok pénzbe kerül, és túl sok a ha Gaál László dj Korábban úgy hallottam, a piac helyére akarták tenni a buszvégállomást. Az reálisabb lett volna. Sok nyugdíjas, idõs ember az én édesanyám is az Elágazásnál lakik, emeletes házban. Õk eddig lesétáltak a végállomásra, és megvárhatták, míg az induló járaton lett ülõhely. Ennek befellegzik, ha átteszik a vasútállomáshoz a BKV pályaudvart. Az fontos lenne, hogy a keresztezõdés mindkét oldalán úgy, mint a villamosnak az Örs vezér terén legyen megállóhely. Fazekas Zsuzsanna betanított munkás Én hajnalonta járok a 61-es busszal, akkor még nincs tumultus, de délután már nagyon akadozik a közlekedés. Tehát jó ötletnek tartom, és remélem, olyan parkot építenek a helyére, amire büszkék lehetünk majd. Talán a Pesti út levegõje is javul majd egy kicsit, úgy hallottam, a fõváros második legszennyezettebb útja címet viseli S, talán az új BKV pályaudvaron minden várakozó utas feje fölé kerül tetõ is majd (D. L.) Honlapunk: Avarégetés helyett avarszállítást! A falevelet kivéve például a dióét a kiskerttulajdonosok komposztba gyûjthetik, hogy április-májusban azzal trágyázzák földjüket. Aki nem a komposztálás mellett dönt, annak marad az avar elszállíttatása, illetve végsõ esetben annak elégetése. Nedves falevelet azonban ne égessünk, mert annak füstje, kellemetlen szaga zavarhatja a szomszédban élõket, illetve a közlekedést. Ahogy a legtöbb fõvárosi kerületben, úgy itt is 1995 óta rendelet szabályozza az avarégetést. E szerint szeptember 1.-november 30. között, szombat és vasárnap kivételével lehet elégetni az avart, a lehullott lombot, nyesedéket, kerti hulladékot. A kerti hulladék elszállításához több helyen is vásárolhatunk olcsón 60 és 100 literes ûrtartalmú lombzsákot. Így pl. a Fõvárosi Közterület-fenntartó Rt. szelektív hulladékgyûjtõ udvaraiban, köztük a XVII., Gyökér köz 4. sz. alatt (T.: Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 10-18, szombaton 8-14 között). A lombzsákot (zöldhulladék részére: fa- és bokornyesedék, vágott fû, zöldségek tisztításából származó hulladékok) az utcára kikészítve az FKFV ingyen szállítja el, ugyanis a zsák ára a szállítást is tartalmazza. A 100 literes lombzsák 190 Ft, a 60 literes 140 Ft. A hulladékgyûjtõ udvarokban, így a rákoskeresztúriban is leadható hulladékok: papír, fehér és színes üveg, ásványvizes és üdítõitalos palack, fém italdoboz, elhasználódott háztartási gép. Az udvarokban veszélyes hulladékok átvétele is történik, ilyen a szárazelem, használt sütõzsiradék, ezek csomagolóanyagai, elektronikai hulladék, valamint a használt akkumulátor. (Bõvebben: Hulladékszigetek a kerületben A XVII. kerületben az Újlak u. 114., a Pesti út 20. mögött (a Malomárok utcában), az Újlak utca (a Plus mellett), a Kaszáló u sz. alatt (a parkoló szélén) van hulladéksziget, a hulladékudvar a Gyökér utcában található. Három zsák jár ingatlanonként! A XVII. kerületi önkormányzat tájékoztatja a kerületi lakosokat, hogy ingatlanonként ügyfélfogadási idõben az Ügyfélszolgálati és Okmányirodán (Pesti út 163.) október 15-tõl november 15-ig, térítésmentesen igényelhetnek 100 literes ûrtartalmú, a Fõvárosi Közterület Fenntartó Rt. által rendszeresített komposztos zsákokat, amelyekben a fákról lehullott leveleket és az 5 cm-nél nem nagyobb nyesedéket helyezhetik el. A zsákokat bekötve a szeméttároló edények mellé szíveskedjenek elhelyezni a heti szemétszállítási idõpontnak megfelelõen, hogy az FKF Rt. alkalmazottjai a szeméttároló edények ürítésével egyidejûleg el tudják szállítani. A zsákok elszállítása díjmentes. Az önkormányzatnak összesen zsák megvásárlására volt lehetõsége, ezért egy háztartásnak három zsákot biztosítanak a szûkös készlet erejéig. Öregdiák találkozó! A Balassi Bálint Gimnázium Baráti Köre Öregdiák találkozót és bált rendez november 23-án (szombaton) 18 órától a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos (volt Fürst Sándor) Gimnáziumban. A belépõdíj 3000 Ft, mellyel a baráti kör alapítványát támogatják a részvevõk. Zenél a Memory együttes, 22 órától a gimnáziumban végzett énekesek, színmûvészek lépnek fel. Elõzetes jelentkezés Mihály Józsefné iskolatitkárnál. T.: Patkányfogó A Bábolna Bio több mint 30 éve végzi Budapest patkánymentesítését. A kimagasló eredmény fenntartása érdekében kérik a fõváros lakosságát, az intézmények vezetõit, hogy amennyiben patkányt vagy erre utaló nyomot észlelnének, azt haladéktalanul jelentsék be a vagy ös telefonszámokon, illetve es telefaxon, illetve levélben a Bábolna Környezetbiológiai Központnak (1107 X., Szállás u. 6.). -cím: info@babolnabio.hu. A bejelentéseket órán belül kivizsgálják és megteszik a szükséges intézkedéseket. A szolgáltatás díjtalan!

3 HÍRHOZÓ HÍREK 3 Október 6-ra emlékeztek (Folytatás az 1. oldalról) Elsõként, október 1-jén már kialakult hagyomány szerint a Dózsa Mûvelõdési Ház köszöntötte az idõsebb generációt egy szórakoztató operett-összeállítással. A színházteremben plusz széksorokat kellett felállítani, olyan nagy volt az érdeklõdés. Martonosiné Orosz Márta, a ház igazgatója elmondta, hogy 400-nál is több vendég látogatott el a rendezvényre. Az Interoperett mûvészei, Több helyszínen emlékeztek az Aradi vértanúkra a XVII. kerületben. Hagyományos jelleggel a Rákoscsabai Polgári Kör szervezett ünnepi megemlékezést a Csaba vezér téren. Az aránylag kis létszámú kerületiek Gelencsér László cserkész parancsnok helyettes ünnepi köszöntõje után, a 140. Pro Patria és a 812. Csaba vezér cserkészcsapat ünnepi mûsorát hallgathatták meg. A mûsort követõen a politikai és civil szervezetek képviselõi helyezték el koszorúikat, virágjaikat a Tömpe Emõke által készített emlékmûnél. (K. Cs.) Az Aranyhegyi Szövetség a szabadságharc itteni harcaiban elesettek egykori sírhantjainál, ünnepi közgyûlésen emlékezett meg október 6-áról. A szövetség titkára, Vígh-Kiss József önkormányzati képviselõ a mártírjainkat méltató köszöntõjét követõen a jelenlévõk a romjaiban is méltóságot sugárzó Prépost keresztnél gyújtották meg az emlékezés gyertyáit. (Sz.) A Jókai Mór Általános Iskola is emlékezett október 6- án. A gyerekek úgy gondolták, hogy nem is egyedül kell a megemlékezést tartani. Írtak hát egy-egy gyönyörû meghívó levelet a környezõ óvodásoknak is. A meghívóra dobot rajzoltak, és a vértanúk képével díszítették. A szomszéd Betlehem óvoda kicsinyei elfogadták az invitálást, és õk is megnézték a nagyok megemlékezését. A fennkölt, ünnepélyes zene után megjelentek a színen a 4. osztályos tanulók. Szanyiné Plávits Ágnes tanítónõ összeállításában riportsorozatot mutattak be az elhunyt tábornokok angyalaival, akiknek testét fehér lepedõ borította, fejüket angyalkör díszítette. Megható Szóka Júlia, Maros Gábor, Szász Kati és Egri József remek hangulatot teremtettek, a közönség hálásan fogadta a sokszor már feledésbe merülõ híres operett-dallamokat. A több mint másfél órás program végeztével egy-egy szál virággal búcsúzott a mûvelõdési ház a nyugdíjasoktól. Október 4-én a Rákoscsabai Közösségi Ház tartotta meg az idõsek napi rendezvényt. A mûsorban körülbelül 60-fõs közönség elõtt látvány volt a sok kis angyal, amint beszámoltak a tábornokok egyéniségérõl, külsõ és belsõ tulajdonságaikról, tetteikrõl, utolsó perceikrõl. A 15 perces megemlékezés emlékezetes volt. A gyerekek a vértanúk emlékgyertyáinak meggyújtása után megtudhatták belõle a tábornokok jellemzésén túl a korabeli nemzetközi véleményeket is a magyarok ügyérõl: az angol Palmerston, a francia Tocqueville külügyminiszterek lesújtó véleményét a kivégzésekrõl. Megszólaltatták gr. Széchenyi Istvánt, aki Ferenc József császárról mondott nagyon kemény ítéletet. Riport készült Haynau osztrák tábornokkal is arról, hogy milyen jutalmat kapott a magyarok kivégzéséért. Döbbenetes volt hallani a tömérdek kitüntetést és jutalompénzt! Hallhatták a gyerekek a Battyhány család Ferenc Józsefre kimondott átkát és annak beteljesülését. Végül a riporterek megszólaltatták Színes program a nyugdíjasoknak az angol munkásokat is, akik Londonban felismerték a turista Haynaut, és jól megverték. Nem szokványos megemlékezés volt, az biztos! A Szózat hangjai után történelemtanár lévén Tóth Ferencné igazgatónõ mesélt a gyerekeknek. Elmondta többek között a megemlékezés színhelyérõl, hogy a Kokárdát Tömpe Emõke keramikus mûvész alkotta a szabadságharcban elesett rákoscsabai emberek emlékére és tiszteletére, majd fel is olvasta a hõsök neveit és a feliratot. Az esemény hangulatához tökéletesen illeszkedett a Kokárdán felírt Petõfi versidézet felolvasása: Tiszteljétek a közkatonákat, nagyobbak õk, mint a tábornokok! (Szanyi Dezsõ) gyönyörû versek hangzottak el, majd Papp Péterné és Vígh-Kiss József önkormányzati képviselõk köszöntötték az idõsebb korosztály tagjait, a Csigaház igazgatója, Pájer Ildikó pedig virággal gratulált a nyugdíjas klub vezetõségi tagjainak. Albert Dezsõ sláger-összeállítása után a közösségi ház ünnepi ebéddel vendégelte meg a nyugdíjasokat, akik délután sem maradtak program nélkül: késõ délutánig Cserba István szolgáltatta a talpalávalót. Minden résztvevõ elégedetten, és talán kicsit meg is fiatalodva távozott a rendezvényrõl. A Rákoskerti Mûvelõdési Klub sem maradt ki az ünneplõk sorából: október 9-én, szombat délután A századelõ nosztalgiája címû mûsorral ajándékozták meg az idõskorúakat. Podani Sándor rákoskerti önkormányzati képviselõ Dombrádi István versével köszöntötte a színházteremben megjelent 200 fõt, majd Sajgál Erika és Kovács István zenés mûsora következett. Ady Endre, Tóth Árpád, József Attila és Radnóti Miklós gyönyörû verseit Gyarmathy István zongorakíséretében a korábbi évtizedek slágerei egészítették ki. A két mûvész olyan dalokat énekelt el, amelyek mindenkinek a boldog békeidõket juttatták eszébe: többek között a Szeretni bolondulásig vagy a Köszönöm, hogy imádott slágereket. A körülbelül egyórás mûsor végeztével minden vendég egy vidám tombolasorsoláson vett részt. Szabó Anikó

4 4 HÍREK HÍRHOZÓ Kálciummal, vagy anélkül A Fõvárosi Vízmûvek Rt. Vízminõségi és Környezetvédelmi Osztálya október 20-án sajtótájékoztatón látta vendégül a helyi lapok, rádiók és televíziók munkatársait. Legfontosabb célkitûzésük, hogy kiváló minõségû vízszolgáltatást nyújtsanak, hosszú távon és olcsón. Az már persze relatív kérdés, hogy mi számít olcsónak Az azonban vitathatatlan tény, hogy kontinensünkön Budapesten folyik az egyik legjobb minõségû víz. Péterffy Gábor, a cég kommunikációs vezetõje elmondta, az európai uniós csatlakozás nem jelentett semmilyen új kihívást nekik, mivel már négy éve olyan minõségbiztosítási rendszert vezettek be, amely szigorúbb az uniós elõírásoknál. Pótolhatatlan kincsünk a Szentendrei-sziget vízbázisa, ahol csápos kutakkal olyan jó minõségû vizet lehet nyerni, amit csak klórozni kell a közegészségügyi elõírások szerint. Nagy baj viszont, hogy nem sáfárkodunk jól ezzel a kinccsel. A vállalat évente rendez szemétszüretet, amikor a környezõ önkormányzatokkal összefogva kitakarítják a szigetet, hogy megelõzzék a kutak szennyezõdését. Hogy mennyire felelõtlenek vagyunk, jól jellemzi, hogy idén erre a célra 40 millió forintot kellett költeniük. A lakosság általában két problémával találkozik: a klóros hatással, és a víz keménységével. Ez utóbbival kapcsolatban Major Éva, a Vízminõségi és Környezetvédelmi Osztály vezetõje elmondta: ami árt a vízzel mûködõ háztartási gépeknek a kálcium -, az nélkülözhetetlen építõeleme testünknek. A klórtartalom átlagosan 0,2-0,3 mg/liter, ami bõven az 1 mg/literes, egészségre káros érték alatt van. Mivel érzékenységünk különbözõ, van, akinek már kis mértékû klórozás is kellemetlen hatással jár. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy elõfordulhat, ugyanabból a csapból reggel klórosabb víz folyik, mint este. Dudás L. Kábítószer-ültetvényt találtak a kerületben Október 14-én három férfit vett õrizetbe a rendõrség a XVII. kerületben, köztük a 36 éves F. Péter budapesti lakost. A gyanúsítottak egy XVII. kerületi családi házban és annak melléképületében marihuánát termesztettek. A speciálisan átalakított házban a nyomozók több ezer tõ marihuanát találtak. A BRFK Nyomozó Fõosztálya ezzel kapcsolatban kábítószerrel való visszaélés miatt nyomoz N. Pál 48 éves és F. Károly 33 éves budapesti lakosok ellen is. A BRFK Kábítószer Bûnözés Elleni Osztály munkatársai több hónapos operatív felderítõmunka eredményeként jutottak el a családi házhoz, ahol október 14-én este házkutatást hajtottak végre. Ennek során a nyomozók több ezer tõ marihuanát találtak a sokmilliós ráfordítással szellõzõ, párologtató és világító berendezés beszerelésével átalakított helyiségekben. A bûncselekmény többi érintettjének felkutatását, valamint a gyanúsítottakkal szembeni további eljárást a Budapesti Rendõr-fõkapitányság Nyomozó Fõosztálya folytatja. A hatóság szerint ötvenmilliót ér a Vízforrás utcai ingatlanon lefoglalt marihuána. A rendõség feltételezése szerint a termesztõk az elmúlt években akár több százmillió forintos bevételt is szerezhettek a vedkender értékesítésével. (Forrás: Index) Lakossági fórum volt Rákoscsabán Földút, vagy forgalomcsillapítás?! Vígh-Kiss József, a 12. számú egyéni választókerület képviselõje lakossági fórumra hívta a lakókat szeptember 21-én, a 3. sz. Gondozási Központba. Az összejövetelen részt vett dr. Hoffmann Attila polgármester, dr. Nagy István jegyzõ és Fazekas György, a Városigazgazási Iroda vezetõje is. Kérdéseket elõre, írásban is fel lehetett tenni, így eleve 22 választ hallgathatott végig a közel ötven érdeklõdõ. Szóba került a vízellátás, a közvilágítás (ami az Izbég utcában szeptember végére készül el), Fazekas György kérte, a konkrét igényeket a Városigazgatási Irodához juttassák el. Sokan kérték, többet tegyenek a biztonságos közlekedésért, mert a közelmúltban aszfaltozott utcákban (például a Szigetcsép és Edzõ utca sarkán) sok a baleset. A Zrínyi utcai buszmegállónál zebra felfestését igényelték, amirõl kiderült, már fél éve folyamatban van, csak épp az az út a fõvárosé, és ezért meg kell várni az hozzájárulásukat. Többen kifogásolták, hogy megkérdezésük nélkül épített egy mobilszolgáltató adótornyot a körzetben. Dr. Nagy István jegyzõ elmondta, sajnos ez a kérdés nem kerületi hatáskör, õk nem adtak rá engedélyt, de felsõbb fokon más döntés született. Többen hiányolták, hogy nincsenek a kerületben kulturált buszvárók. Kiderült, az erre szakosodott cég a XVII. kerületben nem szívesen folytatja a fejlesztést, mivel nálunk érte a legtöbb építményt vandál támadás. Megtudhattuk: a szelektív hulladékgyûjtõ szigetek közül egyelõre egyet terveznek a körzetbe telepíteni, a Laffert utcába (piac). A földút programról Vígh-Kiss József elmondta, az elmúlt 10 évben nem épült anynyi szilárd burkolatú út a körzetben, mint a következõ években fog. Kérte a lakosokat, ahol megépül az út, közös munkában tegyenek meg mindent az utca széppé varázsolásáért, ültessenek fákat, bokrokat. A közlekedési igényekre a polgármester elmondta, évente átlag harminc új járatra érkezik javaslat, ebbõl általában két-három, ha megvalósul. A különféle, utakkal kapcsolatos felvetésekrõl elmondta: amíg egy utcában földút van, a lakosok 90 százaléka azt panaszolja, hogy lehetett így az Európai Unióba belépni, miután megépül a szilárd burkolat, a lakók 80 százaléka a balesetveszély miatt forgalomlassító intézkedéseket kér. Ha pedig fekvõrendõröket telepítenek, a gépkocsi tulajdonosok egy része a polgármesteri hivatalnak küldi el a lengéscsillapító cseréjérõl kapott számlát Dudás László

5 HÍRHOZÓ HÍREK 5 Lesz-e játszótér a lakóparkban? Október 9-én ifj. Lepés Imre, a 10. sz. egyéni választókerület önkormányzati képviselõje (SZDSZ) lakossági fórumot tartott a kerületi MSZP székházban, ahol több mint ötven érdeklõdõ jelent meg. Az összejövetelen részt vett még Devánszkiné dr. Molnár Katalin országgyûlési képviselõ, dr. Hoffmann Attila polgármester, Fohsz Tivadar önkormányzati képviselõ és Fazekas György, az önkormányzat Városigazgatási Irodájának vezetõje. Elsõként a Pesti úti lakóparkban építendõ játszótér ügyérõl volt szó, melyet még az eredeti tulajdonos, az InterEstate Rt. ígért meg az odaköltözõ lakóknak. Az új tulajdonos, az ÁBV Rt. vezetõje azonban nem kíván a közel 3800 nm-nyi területre játszóteret építtetni. Ifj. Lepés Imre a lakóknak elmondta, hogy nem sikerült egyezségre jutni a jelenlegi tulajdonossal, azt azonban leszögezte, hogy a területet nem sorolják át. A képviselõ azzal kapcsolatban várta a lakók véleményét, hogy alkudozzon-e az önkormányzat, vagy hagyja, hogy az ÁBV Rt és az Interestate Rt. egymás között perre vigye az ügyet, s amíg a per el nem dönti a terület sorsát maradjon-e parlagon a terület? A jelenlévõk leszögezték, hogy nem kívánnak egy kompromisszumba belemenni. Alternatív megoldásként felvetõdött a Home Center melletti, kihasználatlan terület hasznosítása, de a Pesti út, a kamionok közelsége és a rossz levegõ miatt ezt a lakók elvetették. A polgármester ezért felajánlotta, hogy a közelben lévõ két mezõgazdasági terület szerzõdését felmondhatja az önkormányzat, és ezek a fejlesztési céltartalék segítségével átalakíthatóak lesznek játszótérré. Dr. Hoffmann Attila ígéretet tett a tervek kidolgozására is. A megjelentek nagy örömmel fogadták az ötletet és felajánlást. Szóba került a járda kialakításának és a lakópark bekerítésének kérdése is. Néhányan ugyanis panaszkodtak a rossz közbiztonságra és a gyerekekkel való úttesti sétálás veszélyességére. A második napirendi pont az épülõ LIDL élelmiszerdiszkonttal kapcsolatos tájékoztatás volt. Lepés úr beszámolt arról, hogy lakossági kérelemre a behajtás nem a Köröstõi utca felõl lesz, mert ezzel nem csak a szmog, hanem a zaj is megnõne a lakópark ezen a szélén lakói számára. Néhányan panaszkodtak az épülõ diszkont raklapmegsemmisítõjének és kompresszorainak közelségére. A képviselõ a lakóknak azt a tájékoztatást adta, hogy a képviselõ-testület novemberben tárgyalja a zajvédelem ügyét, és egy olyan alacsony értéket fogadtatnak majd el, hogy a LIDL-nek kötelezõ lesz zajvédõ falat építeni, és esetleg fákat ültetni a kereskedelmi övezet határa és a Köröstõi utca között. A képviselõtõl megtudtuk azt is, hogy kezdeményezte a Pesti útnál egy lámpás forgalomirányítás és gyalogátkelõ kialakítását, mert a reggeli, Pesti útra való kikanyarodás már most, élelmiszerdiszkont nélkül is majdnem lehetetlen. A polgármester a megjelentekkel egy egészen friss hírt is közölt, amely jó és rossz hírnek egyaránt beillik: a fõváros úgy döntött, hogy a jövõ évi útfelújítások között szerepelteti majd a Pesti út Y-elágazásától a Zrínyi útig terjedõ szakaszt is. A néhány hónapos útfelbontás és útlezárások árán, végül a Pesti út ezen szakasza szélesebb és jobb minõségû lesz. A Felsõbánya és Kévekötõ utcai útfejlesztésekkel kapcsolatban ifj. Lepés Imre képviselõ lapunknak elmondta, hogy javaslatára a testület a évi költségvetés tárgyalásakor úgy döntött, hogy fedezetet biztosít a Felsõbánya és a Kévekötõ utca útépítési terveinek az elkészítéséhez. Az AB OVO Kft. elkészítette és engedélyezésre benyújtotta a kiviteli terveket a fõváros Közlekedési Ügyosztály Hatósági Alosztályára, akik a szakhatóságként közremûködõ kerületi fõépítész véleményét is figyelembe véve az építési engedély kiadását a 12 m-es szabályozási szélesség meglétéhez köti. Sajnos a Felsõbánya utcában a szabályozási szélesség nincs biztosítva. A kisajátításhoz szükséges fedezettel az önkormányzat nem rendelkezik, ezért az utca kiszabályozása csak abban az esetben lehetséges, ha az érintett ingatlan tulajdonosok nyilatkozatban lemondanak a közterület javára, azaz a Felsõbánya utca szilárd burkolattal történõ ellátása érdekében, kártalanítási és kártérítési igény támasztása nélkül viszszavonhatatlanul a hozzájárulásukat adják, hogy a Fõvárosi Kerületi Földhivatalában az ingatlan közterületbe esõ része az önkormányzat tulajdonában lévõ közterülethez csatolható, azaz lejegyeztethetõ legyen. Ennek megtörténtéig a kiviteli tervre nem kapnak építési engedélyt. Annak érdekében, hogy a két évig érvényes kiviteli tervre az engedély megkérhetõ legyen, 2005-ben elkészítették a lejegyzéshez szükséges telekalakítási térrajzokat. Az érintett ingatlantulajdonosoktól azt kéri, hogy a térrajzot és a nyilatkozatot elkészülte után írják alá, lehetõvé téve az utcájuk szilárd burkolattal történõ ellátását. Amennyiben nem kerül sor a nyilatkozatok aláírására, úgy a tervezett útépítés hoszszú idõre meghiúsul. Egyidejûleg lapunkon keresztül is tájékoztatja a Kévekötõ utca lakóit, hogy az elkészült terv alapján az engedélyezési eljárás megkezdõdött. Várhatóan még ebben az évben megkapják az építési engedélyt. A jövõ évi útépítés feltétele a hiányzó szennyvízcsatorna megépítésén túl az, hogy az önkormányzat évi költségvetési rendeletében biztosítsa a nem kevés: 70 millió Ft becsült költség fedezetét. Szabó Anikó Internetes fogadóóra Október 4-én dr. Hoffmann Attila polgármester távollétében Kiss Lajos alpolgármester tartotta meg a minden hónap elsõ hétfõjén esedékes internetes fogadóórát (www. rakosmente.hu). Egy lakó panaszt tett a Csévézõ utca, Bélatelepi út rossz állapotára, és kérésként fogalmazódott meg ezen utcák aszfaltozása, kátyúmentesítése, kiszélesítése. Kiss Lajos alpolgármester válaszában kitért arra, hogy a Csévézõ utca felújítása a fõvárosi önkormányzat feladata, de az önkormányzat javasolja, hogy 2005-ben szerepeljen a fõváros útkarbantartó programjában. Megtudhattuk, hogy az utca kiszélesítésére nincs lehetõség írta az alpolgármester, de jelezte, hogy a rakosmente.hu-n hamarosan olvasni lehet majd az ezen területrész közlekedési tehermentesítésének elképzeléseirõl. Rákoshegy családi házaiban élõk azt is panaszolták, hogy a fölöttük húzódó légifolyosót éjszaka is használják a repülõk, amelyek zavarják nyugalmukat. Kiss Lajos leírta, hogy az önkormányzat megállapodást kötött a Ferihegyi repülõteret mûködtetõ gazdasági társasággal, ami szerint a rákoshegyi családi házas övezet feletti légteret korlátozottan használhatják fel- és leszállásra a gépek. Ha erre mégis szükség lenne, akkor az önkormányzatot kötelesek értesíteni. Miután ez nem történt meg, a lakó jelzése nyomán panasszal él az önkormányzat. Szó esett még a Vörösmarty utca rossz közvilágításáról, az alpolgármester megígérte, hogy a kérést továbbítja a Városigazgatási Irodának. G. I. Azonnali kérdések órája Dr. Hoffmann Attila polgármester következõ internetes fogadóóráját november 8-án, majd december 6-án hétfõn délután óra között tartja. Az online fogadóóra korábbi kérdései és válaszai olvashatók a címen.

6 6 HÍREK HÍRHOZÓ Zajmonitor-rendszer mûködik Ferihegyen Sajtótájékoztatót tartott október 6-án a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülõtér üzemeltetõje, a Budapest Airport Rt., az idén május elseje óta mûködõ zajmonitor rendszerrõl. Az újságírókat elõször a terepre, a le- és fölszállópályák mellé vitték ki tapasztalatszerzésre. Meglepõ, de sokan úgy vélték, a helyszínen kisebb a repülõk zaja, mint ahogy az a fõváros több távoli pontján érzékelhetõ. Ezt követõen Balázs Tibor, a cég minõségirányítási, környezetvédelmi és repülésbiztonsági ügyekért felelõs igazgatója, és Kalocsainé Rásztóczky Magdolna, környezetvédelmi osztályvezetõ ismertette az új rendszer lényegét. A XX. század utolsó harmadában a közlekedés és ezen belül a légiközlekedés fejlõdése lényegesen megnövelte a környezetterhelést. A légi közlekedésben a repülõgépek mûveletei során keletkezett zajok hangnyomászszintje lényegesen emelkedett. A zajterhelés csökkentése érdekében társadalmi kezdeményezésre nemzetközi és nemzeti szabályozásokat léptettek életbe a légiközlekedést lebonyolító szervezetek (légitársaságok, repülõterek, légi irányítás) részére. A zajmérõ rendszerek elsõ generációja a mérõállomás telepítési helyén mérte a zajterhelés nagyságát és ezt az értéket továbbította egy központnak. A nyolcvanas évek második felében hasonló rendszert telepítettek a Ferihegyi repülõtérre is. A másod-generációs rendszerek a zajméréshez hozzárendelték a légijármû adatait is: repülési pálya, típus, járatszám. Pontosabbá vált a légijármû mérõpontokon mért zajterhelésének nagysága. A mérõ-állomások zajgátló védõövezeti elhelyezése lehetõvé tette az adott mérési helyen az övezeti érték nagyságának folyamatos ellenõrzését. Idén tavasszal Európában elsõként olyan harmadik generációs zajmonitorrendszert telepítettek Ferihegyre, amely a repülési pályát mozgás-szimulációval számolja és a zajokra zaj-szimulációs eljárást alkalmaz. A szabályozásokban elõírtak betartásának a zajövezetekre elõírt értékek folyamatos mérésére ellenõrzésére a repülõtér környezetében 6 stabil és 1 mobil mérõ-állomásokkal rendelkezõ zajmérõ berendezést telepítettek. A Budapest Airport Rt. eddigi zajmérõ-állomásának helye nem változott, azonban a mérõberendezések teljesen kicserélõdtek. Az új mikrofonok, és a hozzájuk kapcsolt hipergyors számítógépek helyben dolgozzák fel a beérkezõ információkat, s küldik tovább a 24 órás on-line kapcsolaton keresztül a központi adatbázisba. A új zajmonitor nagy elõnye, hogy együttmûködve a radarállomással gépre, percre, járatra, helyre pontosan lehet meghatározni a repülõgépek által kibocsátott hangot és zajt. A központi számítógép segítségével zajtérkép készül a nap 24 órájáról és így a hang láthatóvá válik. A zajmérõ állomások által mért adatokat a szimulációs eljárás kiszámítja és a két adat hibahatáron belüli egyezése alapján a számítások a zajjal terhelt felület bármely pontján lehetõvé teszik a zajterhelés nagyságának meghatározását. Ez a zajpanaszok kivizsgálásának minõségi változását eredményezi, mivel a panaszos által bejelentett ingatlant (utca, házszám) ortofotón (a perspektivikus torzításoktól mentes légifotó alapján készült kép) megkeresve, meghatározható a panaszos által megadott idõintervallumban közlekedõ légijármûvek közül a legnagyobb zajhatást kiváltó légijármû pályagörbéje és a pályagörbe magassági adatából számítható a panaszos által meghatározott helyen a zajhatás nagysága. A mobil mérõállomás lehetõvé teszi, hogy egyéni panaszok esetén, vagy az önkormányzatok kérésére bárhol méréseket végezzenek. Jelenleg például a X. kerületi polgármesteri hivatal kérésére folytatnak zajszint mérést, egymást követõen, nyolc helyszínen. Az övezet-ellenõrzés, valamint a panaszkezelés feladatán kívül a zajmonitor-rendszer tervezési lehetõséget is biztosít új pályák meghatározásával kapcsolatos zajhatás elemzéshez, valamint zajterheléssel kapcsolatos optimalizálási feladatok elvégzéséhez. A zajpanaszok bejelentésére a Budapest Airport Rt. Környezetvédelmi Irodája külön ingyenesen hívható, zöld számot létesített ( ) melyen felkészült Október 5-én a szomszédos XVIII. kerületi polgármesteri hivatalban közlekedési konferencián vitatták meg az érintettek a repülõtér mûködésének, illetve esetleges bõvítésének a közlekedés és a környezet szempontjából várható hatásait. Schõmer András, a Schõmer Urbanconsult Kft. ügyvezetõje, a Ferihegyi repülõtér üzemi területére vonatkozó (jóváhagyás elõtt álló) szabályozási tervrõl tartott elõadást. Elmondta, hogy a cél egy egységes közlekedésfejlesztés kialakítása, legyen szó szakmai vagy magánszektorról. Beszélt a különbözõ elképzelésekrõl is, az észak felé kapcsolódás fontosságáról (egy második út révén, amely pl. a 31-es út is lehet), egy esetleges vasúti, gyorsvasúti megoldásról vagy a metró bekapcsolásának lehetõségérõl. Utóbbiról részletesebben is hallhattunk Bõsze Sándortól, a BKV. Rt. Közlekedési Fõosztályának környezetvédelmi szakemberek válaszolnak a felmerülõ kérdésekre. A Budapest Airport Rt. zajvédelmi díj bevezetését tervezi január elsejétõl, ez azt jelenti, hogy minden leés felszálló gépnek különbözõ mértékû díjat kell majd fizetni. Ennek összegét befolyásolja a gép típusa azaz, hogy mennyire zajos (ez a szorzó 1 és 10 között mozog), és hogy mely napszakban (éjjel a legnagyobb a szorzó) közlekedik. Az így befolyó több százmillió forintra várt összeget a reptér zajmentesítésére, és a zajvédelmi zónában lévõ lakóépületek hangszigetelésére fordíthatják csak. Azt, hogy milyen százalékban fizeti a szigetelést a tulajdonos, illetve a cég, a rövidesen újra húzott zajvédelmi zónában való elhelyezkedés fogja meghatározni, és elérheti akár a 75 százalékot is a reptér üzemeltetõje részérõl. Dudás László A Ferihegyi repülõtér fejlesztésének hatása fõosztályvezetõjétõl, aki re tette egy esetleges É-D-i metróvonal-meghosszabbítás kiépítését, elágaztatva a Határ úti vagy a Kõbánya-Kispesti metrómegállótól. Bõsze Sándor hangsúlyozta a Budapesti Közlekedési Szövetség létrehozásának fontosságát! Kiemelte elõnyeit (közös tarifa, közös menetrend) és jelezte, hogy ahhoz, hogy létrejöjjön az kell, hogy egységes rendszerben tudjanak gondolkodni az érintettek. Az egyik legérzékenyebb terület a repülõtér környezetre gyakorolt hatása. Parászka Viola, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium munkatársa a környezetvédelmi tárca repülõterekre vonatkozó jogszabályait ismertette. Beszélt a zajgátló védõövezetet kijelölésének jelentõségérõl, a zajtérképek elkészítésének fontosságáról. Elõbbinek a Ferihegyi repülõtér esetében a határideje január elseje, utóbbinak június 30-a. Az intézkedési terv elkészítéséért, melynek határideje július 18-a, a repülõtér üzembentartója a felelõs, és kötelezõ számára a nyilvánosság bevonása. Ferihegy fejlesztésének szabályozási tervezete a portálon olvasható! Gálfi Irén

7 HÍRHOZÓ HÍREK 7 Közmûfejlesztés miatt közlekedési dugók Õsszel egyszerre több helyen fejlesztették az utat, aszfaltoztak a kerületben, ezért sokszor kellett közlekedési dugóval számolnunk a Ferihegyi úton, a Baross utca lezárása miatt a Lõrinci úton, a Szabadság sugárúton. A XVII. kerületben nemcsak a forgalom, a közlekedés ellehetetlenülése, de az utak minõsége, a rengeteg kátyú és fõként a szilárd burkolatú utak hiánya keseríti meg a gépjármûvel közlekedõk életét. Talán ezért is, a mostani felújítási hullámban az autósok igyekezték türelemmel viselni a megpróbáltatásokat. Földes út, kátyú azonban még így is van bõven, utóbbi fõként a fõváros útjain, például a Csévézõ út kerületi szakaszán, de a kerületi utakon is, köztük a Lõrinci úton. Az önkormányzat erõfeszítései ellenére máig a XVII. kerületben van a legtöbb földút a fõvárosban. A kerület útjainak szilárd burkolattal történõ ellátása még több, mint tíz évet vehet igénybe. A meglévõ utak karbantartására az önkormányzat egyre több forrást biztosít, mégis a gyakorlat azt mutatja, hogy nem elégséges a gréderezés, vagy esetleg a sóderterítés. A képviselõk legutóbbi képviselõ-testületi döntésükkel 200 millió forintot szavaztak meg Újra a Baross utcában jár a busz Rákoshegyen befejezõdött a Bocskai u. (Lõrinci út zártkert), Batthyány u. (Bocskai u. Berzsenyi u.), Eötvös u. (Lõrinci út Apponyi u. és Batthyányi u. zártkert), Jósika u. (Apponyi u. Kiss J. u. és Baross u. zártkert), Lõrinci út (Bocskai u. Eötvös u.) szennyvízcsatornázása, valamint a Bocskai utcai átemelõ és a Lõrinci úton tervezett gravitációs és nyomócsõ építése. A rákoshegyi Baross utca lakói az elmúlt hónapban megtapasztalhatták, milyen forgalom lesz lakóhelyükön, ha elkészülnek a kerületrészben tervezett útépítések. A Lõrinci útiak pedig fogcsikorgatva tûrték az amúgy is nagy jármûszám megduplázódását, amíg az újabb csatorna beruházás miatt rájuk zúdult a teljes átmenõ forgalom. A fõkivitelezõ PVCS. Kft. október 20-án fejezte be a Baross és Bocskai utcák aszfaltozását, így a forgalom beleértve a 80-as és 98-as buszokat is ekkortól folytatódhatott ismét a régi kerékvágásban. Fotónk a Baross utcai közmûfejlesztés idején készült. (D. L.) Aszfaltút épült a Szabadság sugárúton Elkészült a Szabadság sugárút Rákos patak és Péceli út közötti szakaszának 3,60 méterrõl 6 m-re történõ szélesítése a Penta Általános Építõipari Kft. kivitelezésében. Szilárd út épült továbbá a Vianova 87. Közmû és Útépítõ Kft. kivitelezésében az 505. utca, 514. utca ( u. között), Tápió utca (Kecses-Iharos u. között), Várvíz utca (Szabadság sgt. Dunaszeg u. között), Dunaszeg utca, Nyuszt utca, Volán utca (Szabadság sgt. Várvíz u. között) Csabagyöngye közben. az ideiglenes eljárással történõ útépítésre. (Az utcák listáját elõzõ számunkban már közöltük!) Ez az útépítés nem jelent végleges megoldást a földutak felszámolására, mégis élhetõbb környezetet és közlekedést jelent a kerületiek számára. A XVII. kerület egyik legforgalmasabb és legrosszabb állapotú útja Rákoshegyen a pesti út mellett a Lõrinci út. Rendkívül nagy átmenõ forgalmat bonyolít ez az út, különösen a jelentõs kamionforgalom rongálja az útburkolatot. A Lõrinci út Szabadság út és Melczer utca közötti szakaszát az önkormányzat három éve teljes szélességében felújította. A csatornaépítést befejezve nemrégiben készült el a Lõrinci út Melczer utca és Bocskai út közötti szakasza. Az idén kátyúzásra több mint 50 milliót költöttek a XVII. kerületben, azonban az igények azt igazolják, hogy ennek az összegnek a többszörösére A közmûfejlesztési hozzájárulás befizetését követõ egy éven belül a magánszemélyek közmûfejlesztési támogatásáról szóló 262/2004.(IX. 23.) Kormányrendelet 2.. a., pontjában meghatározott feltételek alapján jogosult a lakossági hozzájárulás 25%-át közmûfejlesztési támogatás címén visszaigényelni a polgármesteri hivatal Gazdasági Irodáján (XVII., Pesti út 165. III. emelet 311. szoba, T.: ). A rendelet 2. a., pontja alapján visszatérítésre az a magánszemély jogosult, aki: a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtására kiadott 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet 72/B. -ának (9) bekezdésében meghatározott, az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét meg nem haladó nyugellátásban, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 32/B. - ának (1) bekezdése szerinti idõskorúak járadékában, 37/A. -a szerinti rendszeres szociális segélyben részesül, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló lenne szükség. Mint ismert, aszfaltozásra a csatorna kiépítését követõen kerülhet sor ben az önkormányzat hat területre összesen 1 milliárd 791 millió forint értékû beruházáshoz valamivel több mint 600 millió forintos önrésszel nyújtott be pályázatot állami céltámogatásra. Ebbõl a Lõrinci út Jósika u. Ferihegyi út Kisfaludy utca által határolt rákoshegyi csatornafejlesztéshez 300 milliós önkormányzati részvételhez 600 millió forint állami támogatást nyertek. Erre a területre a beruházáshoz a közbeszerzési eljárás elindult, a pályázat megjelentetése folyamatban van. Az elutasított öt pályázattal most a decentralizált alapból igyekeznek további pénzhez jutni. A XVII. kerület teljes csatornázása 2006-ban várható, a teljes úthálózat kiépítésére nem lehet jóslásokba bocsátkozni. pte Változás a közmûfejlesztési támogatás visszaigénylésében évi III. törvény ának (2) bekezdése szerinti normatív lakásfenntartási támogatásban részesül, a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 19. -a szerinti rendszeres gyermekvédelmi támogatásban a saját vagy a gyermeke jogán részesül. A támogatás igénybevételének további feltétele, hogy a közmûfejlesztési hozzájárulást nem vállalkozási célra épített, lakásként, lakóházként vagy lakásépítésre szolgáló telekként (a továbbiakban: építési telek) bejegyzett ingatlan közmûvesítése érdekében annak tulajdonosaként, bérlõjeként vagy használójaként elsõ ízben, közvetlenül fizeti meg, és azt akár részben, akár egészben korábban más módon (a helyi adók megfizetése során) még nem számolta el, és a jövõben sem számolja el. A visszatérítési igény benyújtására adott határidõ jogvesztõ, a jogszabályban meghatározott egy éven túl a közmûfejlesztési támogatás nem igényelhetõ vissza. M. M.

8 8 HÍREK HÍRHOZÓ A Bóbita óvoda és az Európai Unió A Rákoscsabán mûködõ Bóbita óvoda különleges módot választott arra, hogy az oda járó kicsinyeknek bemutassa az Európai Unió néhány országát. Belláné Markó Katalin a Hírhozónak elmondta, hogy szerették volna megismertetni a gyerekekkel azt, hogy külföldi gyerekek is vannak, akik bár nagyon hasonlóak hozzájuk, más nyelvet beszélnek, más kultúrában nõnek fel és mások a szokásaik is. A cél érdekében az óvoda részt vett egy, az Oktatási Bizottság által kiírt pályázaton és megnyerte azt. A XVII. kerületi önkormányzat támogatásával két uniós tagállamot mutattak be a gyerekeknek: Lengyelországot és Németországot. Az egyébként is játszóháznak fenntartott pénteken, október 1-jén a XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Buskó András mesélt a kicsiknek Lengyelországról. A lengyel népmesehallgatás után érdekességeket és népszokásokat is megtudhattak az ott élõkrõl, majd pedig Puskás Mária, a kisebbségi önkormányzat tagja és az óvónõk egy hagyományos lengyel ételt, pirogot készítettek a kis kötényt viselõ gyermekek aktív közremûködésével! Októberben egy lengyel tánccsoport is vendégük volt, akik természetesen nemzetiségi ruhákban ropták a táncot, október 8-án Németország bemutatására került sor. Akkor az Újlak utcai iskola német nemzetiségi tánccsoportja látogatta meg a Bóbita óvodát, ahol ezen a napon természetesen a német játékokat, szokásokat és kultúrát ismerhették meg a magyar gyerekek. Sz. A. Aluprést avattak Rákoshegyen Október elején, a Rákoshegyi Napok gyermek kézmûves foglakozásának uzsonna idejét is hasznos programmal töltötték ki a szervezõk: az Érdektársulat az Alumínium Italos Dobozok Újrahasznosítására Közhasznú Társaság munkatársa, György Katalin a kicsiknek is érthetõ módon mondta el, mennyi szemét keletkezik XXI. századi életformánk következményeként, s hogy ez mekkora gondot okoz a fenntartható jövõ szempontjából. A megoldás fontos része a szelektív hulladékgyûjtés, ezért is adták át a Rákoshegyi Közösségi Ház udvarán a kerület második alumínium prését és gyûjtõpontját az elsõ még a nyáron nyílt a szintén rákoshegyi CBA üzletben. Jeszenszky- Zsilinszky Erzsébet, a társaság elnöke elmondta, évente 300 millió dobozos italt adnak el Magyarországon, így közel 4500 tonna alumínium hulladék keletkezik, amibõl alig tonna kerül újrahasznosításra. Jövõ júliusig az uniós elõírások szerint ennek minimum 15 százalékát kell feldolgozni. A tavasz óta országosan 350 helyen megtartott felvilágosító elõadásoknak nem elsõsorban az EU-norma betartatása a célja, hanem a környezetvédelmi szemlélet elterjesztése. Az sem mellékes, hogy az alumínium újrahasznosításával 95%-os energiamegtakarítást lehet elérni, ezért nemzetgazdasági szempontból is fontos a gyûjtés önkéntes alapon való megszervezése. Az EU-n kívüli és nem éppen szegénységérõl híres Svájcban a nyolcvanas évek közepén kezdték meg az újrahasznosítását a fehér aranynak, és ma 92 (!) százalékos az arány. Októbertõl tehát bárki beviheti az üres alumínium dobozokat a Rákoshegyi Közösségi Házba, ahonnan összepréselés után havonta szállítják el a feldolgozó helyre. Dudás László Városvédõ kirándulás a kerületben Munkában a kölcsöngép A XVI. kerületi rendõrkapitányság újonnan vásárolt traffipaxát néha kölcsönadják XVII. kerületi kollégáiknak. Munkájuknak mi is szemtanúi lehettünk. Képünk a Füstifecske és Flamingó utca sarkán, október 26-án készült, ahol bizony tudósítónk 10 perces ottléte alatt 4 gépkocsit állítottak le a rendõrök gyorshajtás miatt. Nem érdemes tehát és nem csupán a büntetés miatt, hanem saját és mások, sõt elsõsorban az Újlak utcai diákok testi épsége miatt sem túllépni a sebességkorlátot! (D. L.) Augusztus végén alakult meg a Budapesti Városvédõ Egyesület XVII. kerületi csoportja, akik azóta már egy a Bartók-ház udvarán rendezett nagysikerû koncerttel letették névjegyüket a kerület mûvelõdési életében. Megalakulásukkor elhatározták élve az egyik alapító tag, Adonyi József ígéretével nyomon követik a legértékesebb XVII. kerületi mûemlék, a Podmaniczky-Vigyázó kastély felújításának a sorsát. Ezért is szerveztek kirándulást s erre meghívták az egyesület minden érdeklõdõ tagját október 15-én a kastélyhoz. Majd félszáz mûemlékvédõt kalauzoltak végig a felújítás alatt álló épületen az építõk, ismertetve a munkálatok jelenlegi állást, és a jövendõ terveket. Szabó Tiborné, a kerületi csoport vezetõje ezt követõen örömmel ismertette meg a látogatókkal Rákosmente sajnos a köztudatban nem eléggé közismert nevezetességeit. Így felkeresték a nemrég feltárt Vigyázó mauzóleum helyét, a Bartók-házat, az Erdõs Renée Házat, és a rákoshegyi víztornyot is. (D. L.)

9 HÍRHOZÓ HÍREK 9 EURÓPAI UNIÓ Uniós jogosítvány? Az autóvezetõk nemsokára az EU egész területén ugyanolyan jogosítvánnyal vezethetnek, miután a közlekedési miniszterek megállapodtak a 110 különbözõ fajta gépjármûvezetõi engedély egységesítésérõl. Az új kártyaformátumú jogosítványok mûanyagból készülnek majd, és a késõbbiekben mikrochipekkel is elláthatják õket. Az okmányok tíz évig lesznek érvényesek, de meghosszabításukhoz új vizsgát nem kell majd tenni. A régi jogosítványok tulajdonosainak emiatt nem kell kicserélniük régi jogosítványaikat, azokat korlátlan ideig használhatják. A bizottság azért javasolta a vezetõi engedélyek egységesítését, hogy az autóvezetõk azonosítását megkönnyítse. A tanács által elfogadott dokumentum harmonizálja a vezetõ szakmában dolgozók egészségügyi vizsgálatainak gyakoriságát is. Az elfogadott szöveg rögzíti, hogy ezentúl a kismotorokra is kell majd jogosítvány, egységesíti a vizsgáztatók minimum képzettségét és rendszeres képzését. ( Állati útlevél és mikrochip október elsejétõl megváltozott a kedvtelésbõl tartott húsevõk (kutya, macska, görény) külföldre való utazásának szabályozása. Ennek lényege, hogy az Európai Közösség tagállamaiba csak tartósan és egyedileg megjelölt állat, érvényes állatútlevél birtokában utazhat. Tartós és egyedi megjelölésnek számít a jól olvasható tetoválás és az állat bõre alá beültetett microchip, más néven transzponder. A tetoválásra, mint egyedi azonosító módszerre csak július 3-ig adott türelmi idõt az EU, utána már csak kizárólag a microchip fogadható el. Mi is ez a microchip? Egy kb. rizsszemnyi méretû kis kapszula, amelyet egy egyszer használatos steril eszközzel (applikátorral) állatorvos helyez a megjelölni kívánt állat nyakbõre alá. A beavatkozás minimális fájdalommal jár. Ezt követõen az erre alkalmas leolvasó készülékkel az egyedi sorszámmal ellátott microchip kódja bárhol a világon leolvasható és az állat egyértelmûen beazonosítható. Fontos tudni, hogy a chip behelyezése állatorvosi feladat, kizárólag állatorvosok végezhetik. A behelyezéssel egyidõben állatorvosunk kitölt egy adatlapot, amelyen a tulajdonos és a megjelölt állat adatai, valamint a microchip kódszáma található. Az adatokat a Magyar Állatorvosi Kamara központi számítógépén és egy európai adatbázisban (europetnet.com) is nyilvántartják, amennyiben az állat tulajdonosa ezt nyilatkozatban engedélyezi. Miért jobb ez a megjelölés a tetoválásnál? A tetoválás sokszor elmosódott, rosszul olvasható, nem egyértelmû, nem tesz lehetõvé központi nyilvántartást. A chip ezzel szemben egyértelmû megjelölést biztosít, hamisíthatatlan, a chip és a hozzátartozó állat adatai központi adatbázisban nyilvántarthatók, így lehetõvé válik, hogy egy elveszett vagy elkóborolt állat hamar megtalálja gazdáját. Az állatorvosok, állatmenhelyek többsége már rendelkezik chipleolvasó készülékkel, tehát kívánatos lenne, ha minél többen jelöltetnék meg kedvenceiket ily módon, hiszen így jóval nagyobb eséllyel találna egymásra gazda és kedvenc állata. Az állatútlevél a fentiek szerint egyedileg és tartósan megjelölt állatok számára bocsátható ki, kiállítására a veszettség oltási engedéllyel rendelkezõ állatorvosok jogosultak. Szigorú számadású nyomtatvány, tartalmazza a tulajdonos és az állat legfontosabb adatait és az Európai Unió összes tagállamában egységes megjelenésû, kitöltését az adott tagállam nyelvén és angolul kell elvégezni. Tartalmazza az állat oltásainak, féregtelenítésének és külsõ élõsködõk elleni kezeléseinek idõpontját. Érvényessége az állat veszettség oltásának érvényességi idejével azonos, ami egy naptári évet jelent. Külföldi tartózkodáskor, határátlépéskor az állategészségügyi hatóságok ellenõrizhetik a meglétét, illetve a benne foglaltakat. Fontos tudni, hogy az állatútlevél az Európai Unión belüli állatmozgásokhoz szükséges, nem EU-tagállamba történõ utazáskor a meglévõ jogszabályok maradtak érvényben, ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a kiutazáshoz hatósági állatorvosi igazolásra van szükség, amelyet a lakhely szerinti hatósági állatorvosoknál lehet beszerezni. Az érdeklõdõk további hasznos információkhoz juthatnak az állatútlevéllel kapcsolatban a honlapon. (Dr. Zöldi Tamás kisállatgyógyász szakállatorvos) Újabb szigorítás az amerikaiaknál Az amerikai hatóságok ujjlenyomatot vesznek és fényképet készítenek minden uniós állampolgárról, aki szeptember 30-a után utazik az USA-ba. Október 26-ától ráadásul csak azok az EU állampolgárok utazhatnak vízum nélkül Amerikába, akiknek számítógéppel leolvasható útlevele van. Jelenleg 15 uniós tagország és 13 további szövetséges kötött vízummentességi megállapodást az Egyesült Államokkal, amely révén állampolgáraik 90 napig vízummentesen tartózkodhatnak az ország területén. Az új tagállamok közül csak a szlovén állampolgárokat illeti meg a vízummentesség, a régi tagországok közül pedig csak Görögországnak nincs ilyen megállapodása az USA-val. A 27 vízummentességet élvezõ ország állampolgárai csak akkor élvezhetik továbbra is e jogokat, ha útlevelük biometrikus jeleket (pl. digitális fénykép vagy ujjlenyomat) tartalmaz. A biometrikus jelekkel ellátott új útleveleket eredetileg október 26-ig kellett volna kiadni, ám mivel az EU tagországok lemaradást halmoztak fel az elõkészületek során, a határidõt október 26-ig tolták ki. A határidõ eltolása miatti aggodalmat a hatóságok úgy igyekszenek enyhíteni, hogy a vízummentességi programban résztvevõ uniós országok állampolgárait nyilvántartásba veszik az ún. US-VISIT programba. Így az EU tagállamokból beutazóknak hamarosan számos, az útlevelüket és a beutazó-nyilvántartást érintõ változással kell majd szembenézniük az amerikai reptereken és kikötõkben. ( A jobb tájékoztatásért A Az Európai Unió által társfinanszírozott pályázatok rövid leírása, A pályázás alapjai illetve a Az Európai Unió strukturális alapjairól Mindenkinek c kiadványok már hozzáférhetõek nyomtatott formában is az Európai Tájékoztatási Központban, a fõvárosi és a megyei Európai Információs Pontokban, a kereskedelmi és iparkamaráknál, teleházakban. További információ: (Forrás: Szerk. Németországban zenélt a Rázene A Rázene fúvószenekara a Baden-Württenbergi Langenalb község fúvószenekarának meghívására Németországban vendégszerepelt októberben. Három sikeres hangverseny után sok élménnyel gazdagodva tértek haza.

10 10 KÖZÉLET HÍRHOZÓ Most induló sorozatunkban azoknak a szülõknek és gyerekeknek szeretnénk segítséget nyújtani, akik pályaválasztás, iskolaválasztás elõtt állnak. Bemutatjuk a kerület közép- és általános iskoláit, hogy mindenki igényei, lehetõségei szerint választhasson közülük. Elõször Felter Andrást, a Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium igazgatóját kérdeztük. Hány éves múltra tekint vissza az iskola? Az iskola általános iskolai része 22 éve mûködik, 11 éve 4 évfolyamos gimnáziumi képzés is folyik intézményünkben. Milyen tárgyi és személyi feltételekkel rendelkeznek? Tanulóinkat három épületben oktatjuk. Központi épületünkben a felsõ tagozatosok, a gimnazisták tantermei, a szaktantermek, a nyelvi termek és a tornaterem van. A fõépülethez közvetlenül kapcsolódó, illetve közel álló kisebb épületekben az alsó tagozatosok osztálytermei, nyelvi termek és egy kisebb tornaterem található. Milyen sajátosságokkal rendelkezik az iskola? Mi az, amire különösen nagy hangsúlyt fektetnek? Legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a tanulók a koruknak, képességeiknek megfelelõ legmagasabb szintû képzést kapjanak. E cél érdekében átszervezéssel megpróbáltuk hatékonyabbá és kellemesebbé tenni az iskolában töltött idõt. Van olyan osztályunk, pl. ahol a kötelezõ óratervi órákon kívül már elsõ osztálytól megkezdhetik a gyerekek egy idegen nyelv tanulását, vagy éppen megtanulhatnak úszni. ISKOLÁINK A Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium Ezen kívül minden évfolyamon egyik osztályunk hagyományosan emelt szintû ének-zene (tagozatos) oktatásban részesül. Fontos, hogy a tanító nénik minden osztályban négy éven keresztül tanítják a gyerekeket. Gimnáziumunkban egyre több tanulónk tesz nyelvvizsgát, 1999/2000. tanévtõl egyébként már lehetõség van angol, német emelt szintû gimnáziumi osztályba, jövõre angol nyelvi elõkészítõ osztályba is felvételizni a diákoknak. Milyen lehetõségek vannak az iskolában a szabadidõs tevékenységekre? Milyen szakkörök, sportfoglalkozások állnak a gyerekek rendelkezésére? Nagyon sok szakkört, foglalkozást kínálunk a tanulók számára, amelyeken mindenki kedve és tehetsége szerint vehet részt. Rajz, fiú- és lánytorna, foci, labdajáték, tenisz, ugrókötél, kézmûves, matematika, informatika, dráma stb. foglalkozások közül választhatnak. A 3. és 4. osztályosok erdei iskolába is eljuthatnak. A felsõ tagozatosok számára a délutáni foglalkozások köre elméleti tárgyakkal bõvül. Különbözõ jellegû táborokat (sítábor, nyelvi tábor.) is szervezünk számukra. Az iskola alapítványa, a HU- MAN I. Alapítvány saját ifjúsági táborral is rendelkezünk Sarudon, a Tisza-tó partján. Milyenek a tanulók eredményei és továbbtanulási lehetõségei? A tanulmányi átlag a tavalyi tanévben az alsó tagozatban 4,44, a felsõben 4,17, a gimnáziumban pedig 3,71 volt. 26 felsõ tagozatos tanulónk tett sikeres nyelvvizsgát angol illetve német nyelvbõl. A továbbtanulási eredményeink is kiemelkedõek. Nagyon sokan folytatják tanulmányaikat kéttannyelvû gimnáziumokban, országos gimnáziumokban és egyre többen saját intézményünkben. Gálfi I. Drogprevenció Rákoskerten Fogjunk össze drogjárvány! címmel októbertõl elõadássorozatot indított a rákoskerti Kossuth iskola a szülõknek! A Kossuth Lajos Általános Iskolában a 2004-es tanévben a szülõk kérésére, drogprevenciós elõadássorozatot szerveztek. Az elsõ elõadás október 11-én volt az iskolában. Az oktatási intézmény célja, hogy az ismeretterjesztõ elõadásokkal a szülõknek rálátásuk legyen a drogok formáiról, annak közvetlen veszélyeirõl. Minden szülõt, nagyszülõt, érdeklõdõt várnak a következõ elõadásra, melyet november 22-én hétfõn órától tartanak az iskolában (Erzsébet körút es terem). A tájékoztatók szervezõje: Petrov Éva tanárnõ, elõadó: Mester Tamásné egészségügyi szakoktató. Október 15-én a Magyar Vöröskereszt 5. régiója küldöttértekezletet tartott a Dózsa Mûvelõdési Házban, ahol a régió három kerületének (X., XVI. és XVII. kerület) vezetõje, Teixler Gizella is számot adott az elmúlt négy év munkájáról. (Figyeljünk oda gyerekeinkre! Egy kábítószeres karrier kialakulása serdülõkorban jól követhetõ. Az anyag beszerzéséhez egyre több és több pénz kell, ami egy idõ után egy átlagos gyerek költségvetésébõl már nem fedezhetõ. Eltûnnek az otthoni értékek, egyre több mindennek kel lába. Az iskolában romlik a figyelem és tanulmányi eredmény, egyre gyakoribbak az otthoni eltûnések, kimaradások. Mindezek hátterében nemcsak a kábítószer fogyasztás állhat, hanem egyes serdülõkori személyiségzavarok kialakulás is hasonló tünetekkel kezdõdhet. Becslések szerint a 18. életévüket betöltõ fiatalok kb. 50%-a már kipróbált valamilyen pszichoaktív szert kaptuk a tájékoztatót dr. Zacher Gábor toxikológus fõorvostól Sz. A Vöröskereszt küldöttértekezlete Az októberi eseményen megválasztották az új vezetõséget és azokat a fõvárosi küldötteket is, akik az elkövetkezendõ négy évben képviselik majd a kerületet. A rendezvényen részt vett Salgó Zoltánné, a Budapesti Vöröskereszt titkára is, méltatva a régió tevékenységét, kiemelve és megköszönve az önkéntesek munkáját, akiknek vezetõje a XVII. kerületben Marina Gyõzõné. Ott voltak azok is, akik évtizedek óta tagjai a Vöröskeresztnek és akiknek áldozatos munkája nélkül aligha mûködhetne a szervezet. A legkiválóbbak kitüntetéseket vehettek át. Kerületünk kitüntetettjei: Barna Andor alpolgármester és Marina Gyõzõné, az önkéntesek vezetõje. Mindannyiuknak szólt az a gálamûsor, amelyet a Dózsa Mûvelõdési Ház, annak igazgatója, Martonosiné Orosz Márta és a Diadal Utcai Általános Iskola tánccsoportja adott a tiszteletükre. A vendéglátást a kerület kisvállalkozói biztosították. (A Magyar Vöröskereszt következõ, XI. kongresszusának megrendezésére decemberében kerül sor.) M. M.

11 HÍRHOZÓ KÖZÉLET 11 Jubilál a Diadal Az iskola múltja és jelene (Folytatás a címoldalról) A festmények, kerámiák, bõrtárgyak és ruhatervek az aulában voltak láthatók. A kiállítók többsége még tanul, de vannak köztük végzett mûvészek is: Banya Andrea, jelenleg a Modell Divatiskola textilrajzoló-modellszerkesztõ szakán tanul, Békési László, a Magyar Képzõmûvészeti Fõiskolán ugyan szobrászként végzett, de most Indiáról készült rajzait láthattuk, Erbits Virág, a Képzõ- és Iparmûvészeti Szakközépiskolában tanuló bõrmûves, Katona Luca a Corvin Mátyás Gimnázium tanulója, az Országos Festõverseny IV. helyezettje, Katona Piroska, a Szt. László Gimnázium 11. osztályos növendéke, a fõvárosi középiskolások rajzversenyén I. helyezett, Kókai Kamilla, az ELTE hallgatója, Papp Adrienn szociálpedagógus és porcelánfestõ, valamint a MIOK József Nádor Szakközépiskolában tanár, Pauli Tünde spanyol kéttannyelvû középiskola diákja, az Országos Festõverseny III. helyezettje, Pauli Zsófia a Karinthy Frigyes Kéttannyelvû Gimnázium növendéke, az Országos Grafikai verseny VIII. helyezettje, Trenka Attila, a Gábor Dénes Fõiskola hallgatója, és Ungvári Csilla, soproni fõiskolás belsõépítészeti szakon. Délután fél 6-kor Olejnyik Ilona, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Szalai László keramikus nyitotta meg a kiállítást. A mûalkotások megtekintése után a pódiumon a Diadal úti iskola egy másik volt diákja, Petõ Zsolt gitármûvész adott mûsort, melyen részt vett dr. Hoffmann Attila polgármester és dr. Péczely Terézia alpolgármester is. Fél hétkor Raffay Gábor, az iskola igazgatóhelyettese egy beszélgetésre invitálta a közönség tagjait: Fordul a világ címmel Mucsányi Marianna volt diák, újságíró és jelenleg az Info Rádió felelõs szerkesztõje tartott elõadást az 1979-tõl 2004-ig terjedõ idõszakról, a média és politika viszonyáról. Mucsányi Marianna beszélt arról, hogy a demokratikus intézményrendszer ma már mûködik, inkább a politikai kultúrában van hiány, a szerepek tisztázatlansága okoz gondot. Szólt a média és politika állandó harcáról. Dr. Hoffmann Attila a parlamenti emlékeit mesélte el, majd dr. Péczely Terézia a mindennapjainkat átható agreszszióról, a politikai kultúra helyett uralkodó indulati elemrõl beszélt. A vitainditó elõadás után a résztvevõk egy büféasztal mellett beszélgettek tovább az iskola és hazánk elmúlt 25 évérõl. Szabó Anikó Jelentkezõket várnak a Diabétesz Világnapra! Idén immár 13. alkalommal kerül sor hazánkban a Nemzetközi Diabétesz Világnap megünneplésére. A Nemzetközi Diabétesz Világnapot november 14-én, az inzulin felfedezõjének (Frederick Banting, ) születésnapján ünnepeljük. Jelenlegi formájában elõször 1991-ben tartották meg, azóta az esemény népszerûsége évrõl évre nõ, mára több mint 140 országban 350 millió ember vesz benne részt. Az eseményt az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) együttmûködve a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) rendezi. Ezek közül ajánlja olvasóink figyelmébe Kelemen Jánosné, a Diabétesz Gyermek és Ifjúsági Országos Szövetség (DIGYIOSZ) munkatársa a november 13-án, a Juvenilis-Diab-Help Alapítvány rendezésében a Marczibányi Téri Mûvelõdési Központba szervezett Diabétesz Világnapot, ahová ha megfelelõ létszámban jelentkeznek közös kirándulás indulhat kerületünkbõl, a Dózsa Mûvelõdési Ház elõl. Piros orrú bohócok, gyerekmûsor, játékos diabétesz totó, hasznos tanácsok várják itt a legkisebbektõl 18 éves korig a diabéteszeseket és szüleiket. A DIGYIOSZ munkájából aktívan kiveszi részét a 2. sz. Cukorbeteg Gyermek Klub, mely a dél-pesti külsõ kerületek (XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII.) cukorbeteg klubjait fogja össze. Szeptember végén kiállításon és szakmai programsorozaton vettek részt az Európa Ház rendezésében tartott Civiliádán, októberben a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülésén képviseltették magukat. Már elkezdték szervezni a jövõ évi cuki diabétesz táboraikat a 14 éves korosztálynak és a nagyoknak, éves korosztálynak szólót is. Ehhez a kerületi vezetõ védõnõk segítségét kérték, hogy pontos számadatokat kapjanak az érintettekrõl, korosztályonként. Idén egyébként 90 gyereket térítésmentesen sikerült életmód és egészségnevelõ táborba vinniük. A XVII. kerület ingyen adta át leányfalui táborát, a többi dél-pesti kerület és a III. kerület pedig a szervezésben és anyagilag támogatta a táborokat. (További felvilágosítás, tel.: , ildiko043@axelero.hu, cím: XVII., 521 u. 3. I/4., Kelemen Jánosné.) (D. L.) Emléküket megõrizzük! A XVII. kerületi önkormányzat mély fájdalommal tudatja, hogy nemrég elhunyt Solti László, a Szociális és Lakásügyi Bizottság, korábban a Mûvelõdési és Tájékoztatási Bizottság SZDSZ által delegált külsõs bizottsági tagja. Hosszú ideje küzdött a betegségével, mégis megrázott mindenkit hírtelen halálának híre. A rendszerváltozás idõszakának csendes harcosaként került a kerületi közéletbe. A kerületi SZDSZ tagjaként részt vett a parlamenti és önkormányzati választásokban. Háttérbe húzódva végezte vállalt feladatait. Hatodik éve vett részt az önkormányzat munkájában. Elõször a Mûvelõdési és Tájékoztatási Bizottság, majd a Szociális és Lakásügyi Bizottság külsõ tagjaként. Munkájára még betegsége idején is biztosan lehetett számítani. Higgadt, jó szándékú véleményére mindig érdemes volt odafigyelni. A jót keresete, hasznára kívánt lenni mindazoknak, akikért közéleti tevékenységét vállalta. Családját és barátait távozásával nagy veszteség érte. Hiányozni fog mindazoknak is, akik ismerték csendes, szimpatikus lényét. Sokat fogunk gondolni rá és az emlékét örökre megõrizzük. (Barna Andor alpolgármester) A helyi önkormányzat Gazdasági Irodája mély fájdalommal tudatja, hogy október 17-én, életének 46. évében elhunyt Mikó Adrienne pénzügyi elõadó, aki több mint két évtizede dolgozott a polgármesteri hivatalban. Temetése október 22-én volt az Új Köztemetõben. Emlékét megõrizzük! (Sz.)

12 12 HÍREK HÍRHOZÓ 30 éves a Hófehérke Egy derûs szombati délelõttön, október 9-én az Akadémia-Újtelepen lévõ Hófehérke óvodában a kicsik és nagyok együtt ünnepelték az intézmény 30 éves fennállását. A rendezvényen jelen volt Devánszkiné dr. Molnár Katalin, kerületünk országgyûlési képviselõje, dr. Hoffmann Attila polgármester, egyben a rendezvény fõvédnöke, dr. Kálmán Alajos díszpolgár, Fohsz Tivadar és dr. Fachet Gergõ önkormányzati képviselõk is. Koszorúsné Tóth Katalin, az óvoda vezetõje, egyben az 1. sz. választókerület önkormányzati képviselõje külön köszöntötte még többek között Tormáné Anka Erikát, az óvodai alapít- (Folytatás a címoldalról) A vetélkedõ szándéka az volt, hogy már iskolás korban tudatosuljon a környezet védelme, hogy a gyerekek sajátítsák el a természet szeretetét, alakuljon ki a felelõsségérzet szûkebb környezetük védelmében. Dr. Hoffmann Attila polgármester felkérésére András Károly, az Ilex Kertészeti Áruda vezetõje lett a mozgalom és a vetélkedõ motorja. vány könyvelõjét, Papp Zoltánnét, az óvoda volt vezetõjét, dr. Köllner Pálmát, az óvoda gyermekorvosát, Albrecht Júlia képzõmûvész-keramikust, Mecseki Hargita szobrászmûvészt, valamint az óvoda régi és mostani pedagógusait. Az esemény fénypontja egy képzõmûvészeti alkotás megvalósításának megtekintése: Albrecht Júlia kerámiakompozíciójának elsõ üteme készült el: a napocska, virágok és apró kis bogárkák, melyek az óvoda falát díszítik. A születésnapi ünnepség a polgármester ünnepi beszédével vette kezdetét, majd Koszorúsné, elõdjének, Papp Zoltánnénak virágcsokorral gratulált, Tóth Andrásnéról, a nyitáskori vezetõrõl (aki családi okok miatt nem tudott részt venni az ünnepen) pedig szóban emlékezett meg. A gyerekek egy táncot mutattak be az alkalomra, aminek a végén a kezükben tartott lufikat mind az égbe engedték! A 30 éves évforduló tiszteletére a nevelõtestület egy Köszönet nevû díjat hozott létre, amit elõször Tormáné Anka Erika, a Gyermekeink Jobblétéért Alapítvány egyik alapító tagja és egyben könyvelõje vehetett át. Mecseki Hargita szobrászmûvész alkotását, a Köszönet díjat Devánszkiné dr. Molnár Katalin adta át a díjazottnak. Ezt követõen az óvoda vezetõje Fókuszban a környezetvédelem Október 15-én húsz háromfõs csapat mérte össze tudását. Az egy éve zajló vetélkedõsorozathoz szakmai támogatást adott a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége. A január végi határidõig 41, három-három fõs általános iskolás csapat jelentkezett, akiknek írásbeli feladatokat adtak. Ezek között szerepelt olyan komplex téma, mint például: képzeljék el a XVII. kerület kertészetének, mezõgazdaságának, környezetvédelmének jövõjét. A zsûri melynek elnöke András Károly, tagjai dr. Labay Attila a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége vezetõségi tagja, Koszorúsné Tóth Katalin, az önkormányzat oktatásfejlesztési tanácsnoka, dr. Dombóvári Csaba, és dr. Hrutka Zsolt bizottsági elnökök voltak közülük választotta ki azt a húsz csapatot, amely október 15-én a ajándékkal kedveskedett mindazoknak a személyeknek és cégeknek, akik valamilyen formában segítették az óvoda fejlõdését. A torta felszelése elõtt az emeletrõl kiröppenõ 30 galamb meglepte a résztvevõket. A program végén a gyerekek sok elfoglaltságban vehettek részt, volt légvár, arcfestés és minden, ami szemnek szájnak ingere. A szülõk kerti-parti keretében bográcsban fõztek csoportonként, ami a jó hangulat miatt késõ estére elnyúlt. A szülõk annyira sikeresnek ítélték meg a napot, hogy állásfoglalást hoztak, melyben kérték, hogy legyen hagyomány ez a rendezvény minden évben. Szabó Anikó Dózsa Mûvelõdési Házban mérték össze tudásukat. Dr. Hoffmann Attila polgármester üdvözölte a gyerekeket és felkészítõ tanáraikat, majd jöttek az izgalmas kérdések. Napjaink szinte valamennyi aktuális környezetvédelmi problémája a parlagfû és egyéb allergiát okozó gyomok, a szelektív hulladékgyûjtés fontossága, a hazai védett barlangok, kerületünk természetvédelmi és tájvédelmi körzetei, a védettség alá tartozó épített kerületi emlékek szóba került. Az izgalmas vetélkedõ végeredménye, melynek folytatása jövõre várható, a következõ lett: I. helyezés: Balogh Gábor, Gomilkó Henrik, Vajda Márton István Újlak utcai iskola. II. helyezés: Bartha Hajnalka, Kiss Szilvia Anna, Lázár Barbara Szabadság sugárúti iskola. III. helyezés: Gyöngyösi Emese, Horváth Orsolya, Kiss Ágnes Hõsök terei iskola. Mikola M.

13 HÍRHOZÓ HÍREK 13 Koszorúzások október 23. emlékére (Folytatás a címoldalról) október 22-én, Rákosligeten borongós idõ fogadta a Hõsök terén összegyûlt ligetieket. Az eseményen részt vett Ács József, kerületünk díszpolgára is. A himnusz után a Rákosligeti Polgári Kör ünnepi mûsora következett, majd Zichy Mihály elevenítette fel az 56-os történéseket. Ezután a jelenlévõk koszorút helyeztek el a nemzeti lobogónál. A XVII. kerületi önkormányzat részérõl dr. Hoffmann Attila polgármester koszorúzott. Szintén az ünnep elõtti napon került sor a rákoscsabaiak megemlékezésére. A zuhogó esõ ellenére igen sokan jöttek el a Rákoscsabai Polgári Kör által szervezett eseményre. Böjtös Árpád szavalata után a Jókai Mór Általános Iskola felsõ tagozatosai és énekkarának ünnepi elõadására került sor. Az iskolások mûsora után, Ríz Levente, a Fidesz XVII. kerületi Szervezetének választókerületi elnöke mondott ünnepi beszédet, melyet egy felhívással zárt. Kezdeményezésérõl a következõképpen tájékoztatta lapunkat: Mint a rákoskeresztúri Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanára, kerületi civil, az otthonáért tenni akaró ember, életre hívtam egy alapítványt, amelynek legfontosabb célja, hogy ra, a forradalom 50. évfordulójára, annak tiszteletére a XVII. kerületben egy 1956-os emlékmû létesüljön. Kezdeményezésemet politikamentesnek szánom, az alapítvány mûködtetésére tekintélyes kerületi civil közszereplõket, valamint 1956-ot megélt kerületi hõseinket kérem fel. Mindezen túl számítok az önkormányzat, valamint az ügy fontosságát érzõ áldozatkész helyi polgárok segítségére. Bízom benne, hogy e közös cél mentén összefoghatunk és két esztendõ múltán az 50. évfordulót már az új emlékmû talapzatánál ünnepelhetjük. A Rákosmenti 1956-os Alapítvány a jövõben tevékenységének részeként a fentiek mellett fel kívánja vállalni a kommunista diktatúra idõszakát feldolgozó helytörténeti munkák kiadását, a diktatúra helyi áldozatainak életútját feldolgozó monográfiák készítését. Az e tárgykörben kutató fiatal egyetemistákat ösztöndíjjal szeretné segíteni, iskolai vetélkedõket szervez, kötelességének tartja 1956 eszmeiségének méltó képviseletét, aktív terjesztését. A csabai megemlékezés szintén koszorúzással ért véget. A kerületi vezetést dr. Benkõ Péter és Papp Péterné rákoscsabai önkormányzati képviselõk (MSZP) képviselték. Október 23-án délelõtt, a XVII. kerületi önkormányzat szervezett koszorúzással egybekötött megemlékezést a Pesti úti Népkertben lévõ Országzászlónál. A Rákosmenti Zenebarátok Egyesülete fúvószenekarának és a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium énekkarának közremûködésével csendültek fel a Himnusz hangjai, majd kezdetét vette a koszorúzás. A helyi önkormányzat nevében dr. Hoffmann Attila polgármester, és dr. Péczely Terézia alpolgármester helyezett el koszorút. Ugyancsak tisztelgett a hõsök emlékének testvérvárosunk, Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala, valamint a kerületben élõ kisebbségek képviselõi, a magyarországi pártok XVII. kerületi szervezetei, a rákosmenti civil szervezetek vezetõi, és a rákoskeresztúri iskolák tanárai, diákjai is. A koszorúzás után került sor a Dózsa Mûvelõdési Házban az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségre. A program az Echo Quartett mûsorával kezdõdött, majd következett a kerületi önkormányzat által a nemzet szolgálatában és a haza védelmében szerzett helyi érdemek elismerésére alapított 1956-os Emlékplakett átadása. Az immár 7. alkalommal adományozott emlékplakettet idén a képviselõ-testület döntése értelmében Novák Károly János kapta. Ács József szobrászmûvész alkotását dr. Hoffmann Attila polgármester adta át a díjazottnak, aki meghatottan fogadta a közönség tapsát, és a következõ szavakkal köszönte meg az elismerést: Köszönöm! Nem tudok mit mondani, én is csak egy porszem voltam a sok közül! Novák Károly János 16 évesen, mint ipari tanuló vett részt az 1956-os forradalomban. A kerületünkben, és többek között a Corvin közben is harcolt. A megtorlás elõl nyugatra menekült. Egyéves angliai emigráció után hitt a kormánynak, és hazatért. Ekkor letartóztatták, elsõ fokon halálra, másodfokon fiatal korára való tekintettel 10 év börtönre ítélték. Több hónapot siralomházban töltött, s végül 5 évet ült le, 1963-ban szabadult. A megható pillanatok után következett az ünnepi gálamûsor. Elõször az Echo Quartett játszott, majd Papp János színmûvész, Rõzer Orsolya, az Operaház magánénekese, és Hegedûs Gönczi Katalin zongoramûvész ragadtatta tapsra a lelkes publikumot. A mûsor után a meghívottak állófogadáson vettek részt, ahol dr. Hoffmann Attila polgármester, és Papp János, Gyergyószentmiklós elsõ embere mondott pohárköszöntõt. Testvérvárosunk polgármestere tolmácsolta a 20 ezres város üdvözletét, majd elmesélte, hogy õk Erdélyben miként élték meg az 56-os eseményeket. Kohári A.

14 14 VÁROSHÁZA HÍRHOZÓ VÁLASZTÓKERÜLETEINK Fodor Róbert A 15. sz. egyéni választókerület képviselõje Fodor Róbert Rákoshegyrõl költözött mostani lakóhelyére, Rákoscsaba-Újtelepre, ahol az SZDSZ színeiben indulva, az MSZP-SZDSZ jelöltjeként 2002-ben választották meg egyéni képviselõvé. Pénzügyi végzettsége van, egy nemzetközi pénzügyi cégnél dolgozik. A Pénzügyi, a Költségvetési, valamint az Európai Integrációs Bizottság tagja. A kerület melyik része tartozik választókerületéhez? A 15. sz. választókerület Rákoscsaba-Újtelep felét fedi le, a Naplás, Tarcsai, és a Szent Imre herceg út által határolt terület, valamint egy kis rész a Diadal útnál. A körzet tipikus kertvárosi rész, nagyszámú idõs lakossággal. Mit sikerült októbere óta megvalósítania választási ígéreteibõl? Választási ígéreteim közül a legjelentõsebb az úthálózat fejlesztése, és a Naplás bánya rekultivációja volt. Lakossági utcagyûléseket szerveztem, ahol megvitattuk az útépítést. A tervek elkészültek, nemrégen hagytuk jóvá a pénzeszközök felhasználását, és ezzel lehetõvé vált a nyílt Alexa György, bár Kispesten lakik, de saját megfogalmazása szerint öt éve a XVII. kerületben él, munkája ezer szállal köti ide ben az MSZP-SZDSZ jelöltjeként választották meg egyéni képviselõvé. Egy marketing cégnél dolgozik, az MSZP frakció, és a közelmúlt óta a kerületi pártszervezet elnöke, valamint õ vezeti a Vagyongazdálkodási Bizottságot. A kerület melyik része tartozik választókerületéhez? A 16. választókerület a Rákoscsaba-Újtelep felét, az Ároktõ, a Naplás, és a Szent Imre herceg út által határolt területet jelenti. Mit sikerült októbere óta megvalósítania választási ígéreteibõl? A kerületrész kertvárosias, a csatornázás tulajdonképpen már befejezõdött, bár még nem mindenki kötött rá a rendszerre. Az úthálózat viszont elmaradott, és nagy közbeszerzési eljárás kiírása. Remélem, hogy december végéig sikerül szerzõdést kötni és az elsõ ütemben teljes hosszában leaszfaltozzuk a Gõzös, Abaliget, Dallamos és Harsona utcákat. Terveink szerint az Újszilvás és Tóalmás utcák Hidasnémeti, Tarcsai út közötti részére 2006 végéig kerül sor. Jó hír, hogy a most kimaradt földutak közül az Adorján, a Derengõ, a Derült, a Vendég, a Drégelypalánk, a Jászágó és a Jászdózsa utcákat átmeneti megoldásként bitumenes permetezésû zúzott kõvel tesszük sármentessé, melynek költsége 30 millió forint. A lakosság kitartó kezdeményezésére új burkolatot kapott a Naplás út Ananász, a Diadal utca közötti szakasza, melynek költségeihez fejlesztési keretembõl két millió forinttal járultam hozzá. A Naplás bánya ciklusok óta húzódó ügye is megoldódni látszik. A testület nyári határozata alapján megkez- Alexa György A 16. sz. egyéni választókerület képviselõje Fodor Róbert Alexa György dõdött a terület folyamatos feltöltése földdel és földszerû anyaggal. A választókerület közvilágításának fejlesztésére lakossági kérések alapján 850 ezer forintot fordítottam képviselõi keretembõl, melynek kivitelezése folyamatban van. Milyen tervei vannak a ciklusból hátralévõ idõszakra? A lehetõségekhez mérten folytatni kell az út-, és járdaépítést, valamint az utcák esõvíz elvezetésének biztosítását. Szeretnék megoldást találni a Naplás úti orvosi rendelõk parkolási problémáira, valamint kijelölt gyalogos átkelõhelyet létrehozni több ponton is. Választási cikluson túlmenõ, talán az egyik legnehezebb feladat, az épülõ M0- ás út melletti véderdõ telepítésének kiharcolása. Milyen intézményeket, szervezeteket támogat? Mint említettem, sok nyugdíjas él választókerületemben, ezért kiemelten éves szinten több százezer forinttal támogatom az idõsek otthonát, a kertbarát kört, a Berky Lili csoportot. Anyagi segítséget nyújtottam a Diadal utcai iskola könyvtárának gondot jelent a Naplás út XVI. kerület felé irányuló átmenõ forgalma. Lakossági összefogással sikerült elérni, hogy a fõváros épp a napokban elkezdte ha nem is a teljes rekonstrukciót -, de legalább az Ananász és a Diadal utcai szakasz felújítását. A kisebb utcák javítása is jó ütemben zajlik, jelenleg többek közt az Érdem, az Ezüstfa, a Magyarhida utcák szórt aszfaltozása készül. Ez, ha nem is véglegesen, de néhány évre sokat javít a helyzeten. A testület döntött az útfejlesztési tervek kiegészítésérõl, így ha az idõjárás engedi még az idén elkezdõdhet a Besenyszög, a Harsona, a Dallamos, az Abaliget és a Gõzös utcák ideiglenes aszfaltozása. A Diadal utcai iskola falai az alatta lévõ, és a csapadéktól függõen megsüllyedõ, vagy épp megemelkedõ duzzadó agyagos altalaj miatt szükséges volt egy komoly alábetonozás, amire a nyáron került sor. Másik újtelepi képviselõtársammal, Fodor Róberttel együttmûködve szorgalmaztuk az iskola aulájának közösségi felhasználás céljából való átalakítását, ami szintén megkezdõdött már. Komoly eredményeket értünk el a járdaés vízelvezetõ árkok építésében. Milyen tervei vannak a ciklusból hátralévõ idõszakra? Szeretném a Diadal utcai iskola homlokzatának a felújítását elvégeztetni a ciklus végéig, ami tulajdonképpen a nyílászárók hõszigetelt ablakokra való kicserélését jelenti majd. Milyen intézményeket, szervezeteket támogat? A körzet legjelentõsebb felújításához, a fajátszótér kialakításához, a vívó szakosztály beindításához. Alexa György képviselõtársammal együttmûködve térfigyelõ rendszert helyeztünk el az Aranykút utcai játszótéren és a Diadal utcai iskolánál. Szintén közösen szorgalmaztuk az iskola kerületrészi kulturális centrummá mintegy a Csekovszky Árpád Mûvelõdési Ház kihelyezett részévé fejlesztését, ennek jegyében átalakítjuk, otthonosabbá teszszük az iskola auláját. Képviselõi keretembõl támogatom a Dormánd utcai bölcsödét, Móra Ferenc iskolát, Micimackó óvodát, és bár nem az én körzetemhez tartozik de mivel sok kisgyerek jár tõlünk oda, erõm szerint támogatom a Gesztenyés és Robogó óvodákat is. A már hagyománnyá váló Aranykút Fesztivál megrendezéséhez is jelentõs öszszeggel járultam hozzá. Mikor, hol tartja fogadóóráját, és milyen kérésekkel keresik meg általában? Leginkább sajátos, egyéni kérésekkel, illetve az utakkal, közvilágítással, közlekedéssel kapcsolatos problémákkal keresnek meg, melyet minden hónap elsõ hétfõjén, 19 órától, a Diadal utcai iskolában tartok. címem: fodorkepvi@vipmail.hu. Dudás László közösségi eseménye az Aranykút Fesztivál, ami ezreket mozgat meg, és természetesen aktívan részt veszek a szervezésében, egyik védnöke vagyok. A civil szervezetekkel például a nyugdíjas klub, kertbarát kör napi kapcsolatot tartok, alapítója vagyok a Rákoscsaba- Újtelepi Környezetbarát Körnek. Támogatom választókerületi keretembõl a Robogó Óvodát, és a Ligeti Gondozási Központot is. Mikor, hol tartja fogadóóráját, és milyen kérésekkel keresik meg? A lakosságot rendszeresen, szórólapokon tájékoztatom. A fogadóórámon amelyet minden hónap elsõ hétfõjén, óráig tartok a Diadal utcai iskolában leggyakrabban infrastrukturális problémákkal keresnek meg. Utak, járdák, felszíni vízelvezetés, ilyen és ezekhez hasonló témákban a legjobb tudásom szerint igyekszem segítséget nyújtani. Dudás László

15 HÍRHOZÓ VÁROSHÁZA 15 Tavasszal új játszótér épülhet a Strázsahegyen A képviselõ-testület egy korábbi döntése lehetõvé tette, hogy a Strázsahegyen az eredeti tervekben szereplõ játszótér területén újabb lakások épüljenek. Már a döntéskor is elhangzott, hogy valószínû, szükség lesz egy másik terület kijelölésére játszótér céljával. Az ott élõk egy csoportja késõbb levélben kereste meg dr. Hoffmann Attila polgármestert, melyben nehezményezték a döntést és ragaszkodtak ahhoz, hogy gyermekeik kapják meg a tíz-tizenöt évvel ezelõtt beígért játszóteret. Ezért a polgármester megvizsgálta a területet és ígéretet tett a Gyolcsrét mögötti játszótér megépítésére. Jó hír, hogy tavasszal kezdõdhet talán a munka, 1100 nm-en korszerû, európai uniós szabványoknak megfelelõ játszótér állhat majd a gyermekek rendelkezésére. Várhatóan 12 millió forintba kerül a játszótér kivitelezése, melyet az önkormányzat jövõ évi saját költségvetésében biztosítanak, ha azt a testület elfogadja. A Stárázsahegyi dûlõ játszótér tervének koncepcióját Turcsányi Katalin és Botka Szilvia tájépítészmérnökök készítették. A polgármester megbízásából készülnek a tervek a játszótér mellett építendõ sportpályára is. Ennek megvalósításához azonban pályázati pénzt kíván majd igénybe venni az önkormányzat vezetése. Szerk. KÖZMEGHALLGATÁS XVII. kerület Önkormányzata közmeghallgatásra hívja a kerület polgárait december 2-án, csütörtökön 17 órakor a Családi és Társadalmi Rendezvények Házába (XVII., Csabai út 20.). A közmeghallgatáson résztvevõk közérdekû kérdéseiket a helyszínen írásban, vagy személyesen, valamint a mellékelt nyomtatványt kivágva elõre is beküldhetik az önkormányzat Képviselõ-testületi Irodája címére (1173 Bp., Pesti út 165.). A borítékra a címzéshez rá kell írni: Közmeghallgatás. A közmeghallgatáson résztvevõk közérdekû kérdéseiket -en is megküldhetik. cím: kozmeghallgatas@pohi17.hu. A közmeghallgatáson csak azon kérdések megválaszolására kerül sor, amelyek benyújtói az eseményen személyesen is részt vesznek. Az azonos témájú kérdésekre összevontan adnak választ. NÉV: LAKCÍM: TÉMA: KÖZÉRDEKÛ KÉRDÉS:

16 16 VÁROSHÁZA HÍRHOZÓ A képviselõ-testület október 21-én tartott ülést. A napirendek megtárgyalása elõtt dr. Dombóvári Csaba frakcióvezetõ (Fidesz) az iskolai tejakció bevezetésének javaslatát hiányolta a napirendek között. Dr. Péczely Terézia alpolgármester (SZDSZ) szerint nem biztosítottak a pályázati feltételek, ezért késik az akció kidolgozása. Koszorúsné Tóth Katalin oktatásfejlesztési tanácsnok (SZDSZ) továbbá a tej tárolása feltételeinek hiányosságát szintén a késés indokaként hozta fel. (Példa: a XVIII. kerületben már októbertõl kapják a szociálisan rászoruló kisdiákok a reggelit, melyet a közbeszerzési eljárásban gyõztes cégtõl az intézmények rendelnek meg. Erre ott 5 M Ft áll rendelkezésre. A lehetõségbe be kívánják vonni az egyházi iskolákat is.) Dr. Fachet Gergõ képviselõ (Fidesz) javaslatára a közelgõ nemzeti ünnepre való tekintettel egyperces néma felállással tisztelegtek az ülésteremben jelenlévõk. Dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselõ (MIÉP), fõorvos, napirend elõtt, Következmények nélkül címmel kért szót. A képviselõ, felszólalásában több témát vetett fel. Egyrészt visszautalt az elõzõ ülésen általa elmondottakra, az egészségügy jelenlegi vészhelyzetébõl fakadó problémákra. Szerinte, az utóbbi idõszak történéseivel valamiféle haladékot kapott az egészségügy, gondolt itt például a kórházprivatizációval kapcsolatos népszavazásra, de még mindig sok a gond. Kitért továbbá arra is, hogy a járóbeteg szakellátás önkormányzati átvétele elodázhatatlan. A másik téma, amely szintén szerinte következmények nélkül maradt -, képviselõtársa kerítésének tavalyi megrongálása. (A rendõrségi vizsgálat ismeretlen tettes ellen folyt, egyelõre eredménytelenül.) A harmadik téma, amelyben szót kért Fenke Ferenc, a helyi sajtóra irányult. Felmutatta a Helyi Hírek c. lapot és személyére, illetve a jobboldalra vonatkozó hírek esetében folyamatos valótlanságok leírásával illette az újságot, bár közölte, hogy helyreigazítási kérelmének helyet adott a kiadvány, mégis mindez következmények nélkül maradt. Úgy vélte, valamifajta önkormányzati kontrollnak kellene érvényesülnie a helyi lapok esetében. Az utolsó pontra reagált dr. Hoffmann Attila polgármester, aki kérte a Testületi és Ügyrendi, valamint a Mûvelõdési és Tájékoztatási Bizottságot, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ha sérelem ér egy képviselõt, az önkormányzat megtalálja az érdekvédelem módját. Ifj. Lepés Imre, a Mûvelõdési és Tájékoztatási Bizottság elnöke (SzDSz) viszont a maga részérõl visszautasította a sajtóra vonatkozó kezdeményezést, szerinte nem kellene a testületnek megszabnia azt, hogy mi jelenjen meg az újságokban. A bizottság nevében leszögezte, hogy semmilyen független lap szerkesztésébe nem kívánnak beleszólni, a sajtóetikára bízzák a döntés jogát. Még a napirendek elõtt Lázár Attila képviselõ (Fidesz) beszámolt a Vigyázókastély kriptáját feltáró munkákról (a beszámolót külön olvashatják). RENDELET A képviselõ-testület elfogadta a testület Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról szóló rendelet módosítását (46/2004), mely bizottsági hatásköröket érint. A rendelet november 1-jén lépett életbe. Elfogadták az önkormányzat évi munkaszüneti napok körüli ügyfélfogadási rend megállapításáról szóló rendeletet (47/2004). Ezek szerint március 18-án hétfõi, március 19-én szombaton pénteki, november 4-én hétfõi, november 5- én szombaton pénteki munkarenddel kell számolni a polgármesteri hivatalban. Jóváhagyták a képviselõk az önkormányzat idei évre szóló munkaszüneti napok körüli ügyfélfogadási rend változását is, mely a decemberi munkarendet szabályozza (48/2004). A rendelet november 2- án lépett hatályba. 23 igen, 1 nem, 6 tartózkodás mellett elfogadták a képviselõk az önkormányzat által megvalósult és megvalósuló út-, járda- és közmûépítési beruházásokhoz történõ lakossági hozzájárulásról szóló rendelet módosítását (49/2004). A jogszabály lényegében nem változtatott a korábbiakon, vagyis figyelembe véve a lakosság anyagi teherviselõ képességét, a jelenleg érvényes hozzájárulás mértékét változatlan formában alkalmazzák december 31-ig. Mint ismeretes, a testület évi eredeti rendelete alapján minden év novemberében felül kell vizsgálni az ingatlantulajdonosok által fizetendõ közmûfejlesztési hozzájárulás mértékét. A képviselõk most úgy döntöttek, végéig biztos nem emelik a díjakat. Az útfejlesztési hozzájárulás mértéke , a járdaépítésé Ft, (cégeknek Ft). A rendelet november 1-jén lépett életbe. 26 igen, 4 tartózkodás mellett jóváhagyta a testület a évi költségvetésrõl szóló rendelet módosítását (50/2004). Az idei költségvetés kiadási és bevételi fõösszegét E Ft-ban határozták meg a képviselõk. A kiegészítõ javaslatoknál vita alakult ki arról, miként támogassa a testület a jubiláló intézmények ünnepségeit, soron kívül képzõmûvészeket, pedagógusok továbbképzését. Andó Miklós képviselõ (MSZP) úgy nyilatkozott: nem tartja jónak a jelenlegi gyakorlatot, amikor külön döntenek egy-egy évforduló, vagy képzõmûvész, esetleg pedagógus egyedi támogatásáról. Szerinte a költségvetésben, illetve pályázatokon keresztül kellene erre külön fedezetet biztosítani, az ünnepségeket elõre tervezni. Elsõsorban jogharmonizáció folytán módosult a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó helyi szabályokról szóló rendelet (51/2004). 24 igen, 6 tartózkodás mellett elfogadta a testület az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló rendelet változásait is (52/2004). (A rendeleteket a Rendelettár következõ számában olvashatják, mely beszerezhetõ majd a Városháza portáján, illetve az Ügyfélszolgálati és Okmányirodán.) HATÁROZAT A testület 18 igen, 6 nem, 6 tartózkodás mellett elfogadta az Újlak utca Táncsics M. utca Flamingó köz Flamingó utca által határolt (ún. Flamingó) terület Szabályozási Tervének és Helyi Építési Szabályzatának kidolgoztatására irányuló javaslatot. (A döntés hátterérõl külön írunk.) 22 igen, 4 nem, 4 tartózkodás mellett jóváhagyta a testület a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége XVII. kerületi Szervezete kérelmét, miszerint a kerület felszabadulásának 60. évfordulóját az önkormányzat 600 E Ft-os anyagi támogatásával méltó módon ünneplik meg. Rajos Sándor, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták kerületi elnöke szóban is hangsúlyozta a jubileum fontosságát. A megemlékezést december 22-re tervezik. Mezõcsát utca lesz a Gombosi utcából leágazó névtelen utca neve. (Az elõterjesztésrõl máshol olvashatnak.) Jóváhagyták a képviselõk az önkormányzat fenntartásában mûködõ közoktatási intézmények házirendjei benyújtási határidejének ütemezésére vonatkozó javaslatot. A házirendeket az év végéig kell megfogalmazniuk az iskoláknak, az abban foglaltakat elsõsorban a közoktatási törvény határozza meg. Elköltözése miatt módosult XVII. Kerületi Pedagógiai Központ Alapító Okirata. Elfogadták a kerület címnyilvántartása létrehozásához szükséges feltételek biztosítását óta nem került sor pontos nyilvántartásra, amely rögzíti többek között a közterület jellegét, házszámot, helyrajzi számot, a településrész nevét. Az öszszes költség meghaladja a 12 M Ft-ot. A testület úgy döntött, pályázatot nyújt be építészeti örökség helyi védelmével kapcsolatos önkormányzati kiadások támogatására a Hunyadi u. 50. sz. alatti Bartókház karbantartási és felújítási munkáira vonatkozóan. Az önkormányzat határozott a Budapesti Távhõszolgáltató Részvénytársasággal kötendõ 15 M Ft-os kerettel történõ kezességvállalási szerzõdésrõl. Az önkormányzat tulajdonában 1023 db lakás és nem lakás céljára

17 HÍRHOZÓ VÁROSHÁZA 17 szolgáló helyiség van, amelyekbõl 713 kapcsolódik a távfûtésbe. A testület, 23 igen, 1 nem, 6 tartózkodás mellett eredménytelennek értékelte a Rákoscsaba u. 34. szám alatti (helyrajzi szám: , ún. süllyedõ kastély) ingatlan értékesítésére beérkezett egy pályázatot és új feltételekkel újabb pályázat kiírását kezdeményezte. 25 igen és 5 tartózkodás mellett elfogadták a képviselõk a Hõsök Terei Általános Iskola bõvítéséhez szükséges, szomszédos ingatlan kisajátítási eljárása során felmerült költségek biztosítását. Döntés született a testület szeptember 1-tõl február 28-ig tartó ülésszakának módosításáról. Ezek szerint december 9. helyett december 16-án lesz a testületi ülés. Nevet kaptak a kerületi bölcsõdék: XVII/1 Bölcsõde (Csibe) 1173 Bp., Újlak u T.: (Bölcsõde speciális csoport), XVII/2 Bölcsõde (Gólyafészek) Kaszáló u. 50., XVII/3 Bölcsõde (Napraforgó) Sági u. 5., XVII/4 Bölcsõde (Nefelejcs) Dormánd u. 21. Koncepciót fogadott el a testület a XVII. kerületben elhelyezkedõ társasházak, valamint a tanácsi célcsoportos formában megvalósult lakásszövetkezeti lakóépületek felújítására, korszerûsítésére juttatható önkormányzati támogatás pályázati rendszerének rendeletben történõ kidolgozásához. A rendeletrõl várhatóan decemberben döntenek. Elfogadták a képviselõk a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzatról szóló rendelet módosításának véleményezésére vonatkozó elõterjesztést. Úgy döntött a testület, hogy 10 M Ft-os anyagi forrást biztosít a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások bõvítéséhez, az Újlak u sz. alatti épületrész felújításához az Egyesített Szolgáltató Központ részére. Az ebédszünet után bizottsági beszámolók elfogadására került sor. Délutánra már csak két személyi kérdésrõl történõ döntés maradt hátra. A testület zárt ülésen határozott a Lakás-17 Vagyonkezelõ Kft. és a Csekovszky Árpád Mûvészeti Közalapítvány Felügyelõ Bizottsági tagjairól. Vita a Flamingó sorsáról Már tavaly év végén hatályát veszítette az Újlak u. -Táncsics M. u. Flamingó köz Flamingó u. által határolt (ún. Flamingó) terület rendezési terve, ezért mihamarabb új szabályozás kidolgoztatásáról kellett dönteni. Az ingatlan sorsáról azonban heves vita alakult ki az októberi ülésen, ugyanis a kerületet vezetõ koalíciós pártok képviselõinek többsége az ellenzékiekkel szemben nem zárta ki lakások építését a régi bánya területén. Az ingatlanon jelenleg az Ilex kertészet, az ún. Flamingó piac mûködik, valamint egy romokban lévõ játszótér található. Több tulajdonos osztozik a telken, köztük az önkormányzat mellett a Folkoner Kft., a Folkoner Plusz Kft., és magánszemélyek. A területen további tulajdonos még a Swietelsky Építõ Kft. (ahol jelenleg egy épület vázszerkezete áll), az Ilex Kft, a Csõvisz Kft. Korábban bányaként mûködött, hulladéklerakó helyként hasznosult a terület, ezért nem könnyû a hasznosítása. Felelõsségteljes döntést hozni laboratóriumi és talajmechanikai vizsgálatok nélkül nem lehet hangzott el az ellenzéki oldalról, a kormánypártiak azonban azzal érveltek, hogy a szabályozás kidolgoztatásakor meg kell adni több funkció együttes lehetõségét. Talán érdemes a napirend vitájának részleteit ismertetni. Kiss Lajos alpolgármester (MSZP) szerint az akkori önkormányzati vezetés 98-as döntése miatt kényszerpályára került az önkormányzat a terület hasznosításával kapcsolatban, s kijelentette: ha alkalmatlan a terület lakásépítésre, nem lesz lakásépítés! Dr. Hájer Emília képviselõ (Fidesz frakció) emlékeztetett arra, hogy gyermekkorában még békák kuruttyoltak a bányában, s õ úgy emlékszik, húsz évig kommunális szemét, sõt kórházi, veszélyes hulladék is került ide. Felhívta továbbá a figyelmet a tíz évvel ezelõtti históriára, amikor benépesült a Madárdomb, s elterjedt, hogy higany van a földben, majd kisebb pánik alakult ki holott a madártelep mezõgazdasági kukoricaföldre épült, a szemétbánya a Flamingó terület alatt húzódott. A legegyszerûbb az lett volna, ha beparkosítjuk évre, de legalább ideiglenesen be kellene füvesíteni, amíg meg nem tisztul a terület. Lakásépítés semmiképpen nem támogatható mondta. Dr. Hoffmann Attila polgármester (MSZP) úgy nyilatkozott: A mostani testület örökölte a problémát. Mára iszonyatos helyzet alakult ki. Vásároljuk vissza, füvesítsük be? nem biztos, hogy jó megoldás. Mindenesetre ennek a hadiállapotnak a felszámolásához minden jó ötletet szívesen fogadok közölte és megfelelõnek találta Szilágyi Antal kezdeményezését, aki a kereskedelmi, sport és lakásépítés funkciót együttesen javasolta elfogadásra. Dr. Dombóvári Csaba képviselõ (Fidesz) viszont éppen ellenkezõleg, a várható hatások miatt, a célok pontosabb meghatározását kérte az elõterjesztõtõl. Kit terhel majd a felelõsség? tette fel a kérdést és a napirend levételét kérte. Erre Kiss Lajos továbbra is az 1998-ban meghozott, vitatható döntést hangsúlyozta, valamint azt, hogy tavaly óta Három gyephézagos parkoló kialakítására került sor az elmúlt hetekben az Újlak utcai lakótelepen, de még többre lenne szükség. Veressné Bakó Ilona önkormányzati képviselõ (MSZP) lapunknak elmondta, hogy egyre nagyobb gond a parkolás a lakótelepi házak között és ezt igyekezett orvosolni, nincs hatályos szabályozás a területre, ami akadályozza a beépítést. Mindez, illetve az áldatlan állapot megszüntetése indokolja a szabályozás mielõbbi kidolgoztatását. Ezért sürgette a döntést. Dr. Farkas Tibor képviselõ (MDF) ezt követõen egy kompromisszumos javaslattal állt elõ, amikor az intézményi területen a tervben a jelenlegi funkciók megtartását, a lakásépítés kizárását, illetve megtiltását indítványozta. Ekkor felvetõdött viszont, hogy Budapesten jelenleg a beruházók fõként lakásokat szeretnek építeni, ezért a jövõbeni hasznosítás érdekében nem szerencsés teljesen kizárni a lakásfunkciót. Lázár Attila képviselõ (Fidesz) az ellenzék soraiból úgy érvelt: Egy rossz döntést nem követhet egy újabb rossz döntés! Ezért elõzetes talajvizsgálat elvégzését tartotta szükségesnek. Dr. Hoffmann Attila polgármester reagálásában elmondta, hogy a terv kidolgozását megelõzõen egy idõben elvégzik a vizsgálatokat, az része a szabályozásnak. Derczbach Istvánné képviselõ (MSZP) viszont felvetette, miért ne elõzhetnék meg a konkrét szakvélemények a tervek elkészítését? Ha a biogáz vizsgálatok azt állapítják meg, hogy a terület alkalmas lakásépítkezésre, akkor döntsenek a terület végsõ beépíthetõségérõl. A vezetés azonban arra hivatkozott, hogy a rendezési terv a múlt év végén lejárt, s azóta semmilyen építési engedélyt nem lehet kiadni a Flamingó területére, ami gátolja a beépítés lehetõségét, a terület mielõbbi rendezését. A vita végén sem dr. Farkas Tibor, sem Derczbach Istvánné módosító indítványát nem fogadta el a többség, így az eredeti, javaslatról szavaztak a képviselõk. Az eredmény: 18 igen, 6 nem és 6 tartózkodás. P. Tóth E. Kulturált parkolók a lakótelepen amikor képviselõi keretébõl három parkoló elkészítését támogatta. A költségek 1,6 millió forintra rúgtak. A képviselõ szerint ez egy kis lépés a kulturált parkolás felé. Nagy lakossági igény van ezekre a parkolókra, ezért összefogással, anyagi támogatással további helyek kialakítására lenne szükség. pte

18 18 VÁROSHÁZA HÍRHOZÓ Még mindig eladó a süllyedõ kastély! A testület által létrehozott Podmaniczky-Vigyázó munkacsoport a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai segítségével augusztus 3-án megtalálta a Podmaniczky-Vigyázó féle 1906-ban felszentelt és a 60-as évek közepén lerombolt mauzóleum romjait. A kutatás menetérõl Lázár Attila önkormányzati képviselõ, a munkacsoport vezetõje (Fidesz) számolt be a testület októberi ülésén. Elmondta, hogy a kutatás július 26-án kezdõdött. Hat volt bányamentõ dolgozott a területen a múzeum régészének, Kovács Eszternek a vezetésével. A Gyökér utcai parkoló területén egy 1946-os térkép alapján kezdõdtek az ásatások. A parkoló északi részét A testület októberben sem tudott döntést hozni az évek óta értékesítésre szánt Rákoscsaba u. 34. szám alatti ún. süllyedõ kastély önkormányzati ingatlan sorsáról. Az épület és terület értékesítésére beérkezett egy pályázat nem felelt meg a követelményeknek. Decemberben új pályázat kiírásáról határoznak a képviselõk. Mint ismeretes, a területen nincs teljes közmû, az épület elhanyagolt, egyelõre bérlõk lakják. Az önkormányzat a volt kastélyt már többször próbálta hasznosítani, értékesíteni, ez ideig sikertelenül. A rákoscsabai lokálpatrióták sokáig harcoltak a hasznosítás ellen, azonban az cm mély 8-10 cm hoszszú kutatóárokkal szondázták. Közben Lázár Attila megkereste a szanálás elõtti utolsó lakókat, s arról kérdezte õket, mit tudnak a kripta pontos helyérõl. Augusztus 3-án aztán a levéltárból megszerzett térkép alapján sikerült a markológépnek megtalálnia a romokat. Ezt követõen a polgármesteri hivatal egy dózerrel és teherautókkal segítette a épület egyre romló állaga lehet, hogy meggyõzte õket arról, hogy az önkormányzatnak nincs elég forrása a volt kastély helyreállítására. Kósza hírek is jöttek-mentek a kerületben, volt, aki kaszinót, volt, aki golfpályát, netán televízió stúdiót álmodott az ingatlanra, azonban a valódi tõkebefektetõ mindmáig elkerülte az épületet, s ezzel együtt a kerületi Városházát. Még mindig eladó a Süllyedõ kastély! P. Tóth E. Folytatódik a Podmaniczky-Vigyázó Mauzóleum feltárása munka hatékonyságát. Az elvégzett munka végül elegendõ volt a helymeghatározáshoz és hitelesítéshez. A teljes feltárás, mely a kripta egészét érinti, remélhetõleg még az idén befejezõdhet. A képviselõ szerint ezt követõen lehet javaslatot tenni a további teendõkre (jelképes újratemetés, újraszentelés, kegyeleti emlékhely kialakítása). pte Pályázati felhívás XVII. kerület Önkormányzatának Képviselõ-testülete pályázatot hirdet az önkormányzat Piacfelügyeletének (1173 Bp., Ferihegyi út 85.) vezetõi teendõi ellátására. Pályázati feltételek: szakirányú felsõfokú végzettség; büntetlen elõélet. A vezetõi gyakorlat, szakirányú tapasztalat a pályázat elbírálásánál elõnyt jelent. A pályázatot az alábbi címre kérjük eljuttatni zárt borítékban: Budapest Fõváros XVII. kerület Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, 1173 Bp., Pesti út 165. A borítékon kérjük feltüntetni: Piacfelügyelet pályázat. A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidõt követõ elsõ rendes képviselõ-testületi ülés. Az állás a pályázat elbírálását követõen január 1-tõl betölthetõ. A vezetõi megbízatás 4 év határozott idõre szól. Bérezés: Kjt. szerint. A képviselõ-testület fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázathoz mellékelni kell: részletes szakmai önéletrajzot, az iskolai végzettsége, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai (vezetõi) programot. A pályázat benyújtásának határideje: november 22. A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítás kérhetõ Márton András alpolgármesteri referensnél a telefonszámon. Mezõcsátról neveztek el utcát a kerületben A Gombosi Mezõõr Izbég Nemesbükk utcák által határolt 25 hektáros területre 2003-ban fogadott el szabályozási tervet a testület. Itt új utcák nyitására is sor került, köztük a Gombos, vagy Izbég utcára. Most a Gombosi köz és Izbég köz találkozásának névtelen közterületérõl született döntés. Az új utcát Mezõcsátra keresztelték Vígh-Kiss Józsefnek, a 12. egyéni választókerület képviselõjének (MSZP) javaslatára. Miért éppen Mezõcsát? kérdeztük tõle a döntést követõen. Valamennyiünk elõtt ismert, hogy Rákoscsabát az 1067-ben kelt Százd nevû településen alapított monostor okirata említi elõször. Az 1241-es tatárdúlás Dél-Borsod e térsége településeit is elpusztította, közülük sok nem is népesült be újra, így Százd sem. Az újranépesült Mezõcsát a térség központi települése határában található Százdi dûlõ azonban ma is õrzi a közel ezer évvel ezelõtti, itt alapított Szent Benedek rendi monostor emlékét ben Fényes Elek a következõképpen emlékezik meg monográfiájában Csát térségérõl: A Tálló tó feletti meglehetõsen emelkedett dombon állott hajdan Százd falu, melynek templom és épületromjait az ekék ma is felszaggatják. A Mezõcsát és térségével foglalkozó mai helytörténeti munkák szintén utalnak a települések múltjának ezen közös elemére. pte Tájékoztatás a kerületben elfogadás elõtt álló szabályozási tervekrõl Jóváhagyás elõtt áll a XVII. kerület, Keresztúri út MÁV Budapest-Hatvan vasútvonal által határolt / /20 hrsz-ú (ún. Kisdelta) terület szabályozási terve. A tervkészítés célja a területen az építési vonal, beépítési százalék, építménymagasság meghatározása a meglévõ beépítés figyelembevételével. Elfogadás elõtt áll a XVII. kerület, Határhalom utca Keresztúri út Rákos-patak MÁV Budapest-Hatvan vasútvonal Cinkotai út Kerülethatár /70 hrszú út által határolt terület Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási Terve. A tervkészítés célja a Liget sor, valamint a Vidor utca meghosszabbítása, a Keresztúri útra való rácsatlakozás. A fenti két terv és a hozzá tartozó szabályzatot kifüggesztik a polgármesteri hivatal portáján (Pesti út 165.), illetve megtekinthetõ a honlapon november 16. december 16. között. A tervekkel kapcsolatos esetleges véleményeket a XVII. kerületi polgármesteri hivatal Fõépítészi Irodájára (312. szoba) vagy az Ügyfélszolgálati és Okmányirodán lehet leadni.

19 HÍRHOZÓ KULTÚRA 19 Ahogy õ látja... Október 2-án nyílt meg Makovinyi Zoltán fotókiállítása a Rákoskerti Mûvelõdési Klubban. A kiállítás címe nem véletlenül lett Ahogy én látom, hiszen a fotós a körülöttünk lévõ természetet, életünk képeit kívánta bemutatni a közönségnek. Barna Andor alpolgármester nyitotta meg a bemutatót, és beszédében Makovinyi Zoltánt türelmes, de határozott alkotóként jellemezte. A megnyitón többek mellett Podani Sándor rákoskerti önkormányzati képviselõ és Ács József, kerületünk díszpolgára is jelen volt. A fotós sokakkal ellentétben nem egzotikus tájakra utazik fotózni, hanem a közvetlen környezetünk szépségeit örökíti meg, Szomszédolás Rákosligeten A januári szomszédolást viszonozták a Corvin Mûvelõdési Ház és Erzsébetligeti Színház szervezésében a XVI. kerületi mûvészek, amikor október 5-én a Csekovszky Árpád Mûvelõdési Házban mûsorral egybekötött kiállításmegnyitóra invitálták a közönséget. és ott bukkan rá a csodákra, ahol az emberek többsége talán észre sem veszi azt. Makovinyi Zoltán 1968-ban született, és azóta a XVII. kerület lakója. Iskolás korától fogva autodidakta módon, illetve fotóklubokban fejlesztette tudását. A kerületen kívül már rendezett kiállítást a budapesti Hotel Ibisben és a Balatonföldvári Közösségi Házban, legjobb eredményként pedig a Lovas nemzet magazin nemzetközi pályázatának különdíját nyerte el Huszárpróba címû képével. Az ifjú fényképész tiszteletére a Rákoskerti Mûvelõdési Klub ünnepi mûsorral készült: Mirák József gitármûvész és ifj. Mucsi Sándor színmûvész Juhász Ferenc, Darázs Endre és Fodor András verseket adták elõ. Lipcseyné Horváth Ágnes, a ház igazgatója, Lipták György grafikusmûvész képzõmûvészeti albumával gratulált a fotómûvésznek, majd a közönség egy állófogadás mellett beszélgethetett a megcsodált természeti, állatvagy növényfotókról. Szabó Anikó A teltházas rendezvényen elõször a két kerület polgármestere dr. Szabó Lajos Mátyás és dr. Hoffmann Attila üdvözölték a vendégeket. A házigazda polgármester külön köszönetet mondott a két mûvelõdési ház munkatársainak akik közül szerencsés átfedésként mindkét intézményben van olyan, aki az egyik kerületben él, és a másikban dolgozik az ötletért, mert jó, ha megismerik egymást a szomszédok. Dr. Szabó Lajos Mátyás utalt arra, hogy a XVI. kerület címerében a két kék pólya két patakot jelképez, melyek közül a Rákos-patak a valóságban is összeköti a két kerületet, de együttmûködés van közöttünk például a fõváros külsõ kerületeit összefogó szövetségben is. Van a kulturális együttmûködésnél prózaibb kapcsolat is, hiszen a Fények és árnyak Petrovich Ernõ tavaly nyáron már a halhatatlanok sorába lépett, amikor a rákoshegyi Czimra Gyula Általános Iskolában ahol 40 évig tanított róla nevezték el a tornatermet. Õ azonban nyughatatlan lélek, és újabb téglát helyezett az életmûvéhez: október 16-án a Rákoshegyi Közösségi Házban mutatták be Fények és árnyak címû kötetét, mely egyszerre verseskötet, önéletírás, sport- és helytörténeti dokumentum. Petró tanár úr a közelmúltban ugyanitt festõként is a közönség elé lépett, s emlékezetes estet rendezett Trianon emlékének szentelve is. Eredetileg építésznek készült terveibõl néhány sportlétesítményt ma is használunk a kerületben -, végül testnevelõ tanár és kézilabdaedzõ lett. De ahogy õ mondta, festõk közt a legjobb költõ, költõk közt a legjobb festõ díjáért is indulhatna, de ha mindkét csoportot egybe vesszük, a közelmúltban beszerzett traffipax mûködtetésében a keresztúri rendõrkapitányság munkatársai nyújtanak segítséget. Ezt követõen a mûvelõdési házak igazgatói Bankó László és Prém János köszöntötték az egybegyûlteket. A januári alkalomhoz hasonlóan zenei és irodalmi összeállítással emelték a megnyitó hangulatát. Dudás László legjobb sportoló rangja biztos õt illetné meg. Rõthler István esztéta, a bemutató házigazdája, a tanár elsõ osztályának egykori diákjaként személyes élményeivel is színesítette az estet, ahol az új könyv részletei Kertész József és Balogh Csaba tolmácsolásában -, a diák és a tanár visszaemlékezései egymást váltva teljesedtek ki kerek egésszé. Ezen az estén ismét bebizonyosodott, a Rákoshegyi Közösségi Ház kinõtte magát, a közönség köztük nagy számban az egykori tanítványok egy része kiszorult a terembõl, és csak a szomszéd helyiségbõl követhette nyomon az eseményeket. A mûsorban zongorán közremûködött Palojtay János, Drahos Dóra és Cseh Dalma, énekkel Palojtay-Érsek Ágnes dalénekes, valamint Szerekován János operaénekes. Örömteli pillanat volt, amikor a nézõk közül a pódiumra hívták Petró tanár úr legsikeresebb tanítványát -, a nyolcvanszoros magyar, huszonkilencszeres német, és egyben világválogatott Kiss Éva kézilabdázót, aki átvette a neki dedikált könyvet. Szívszorító volt, amikor a már eltávozott egykori tanítványok és sportolók emlékére írt költemény csendült föl, amit a szerzõ így kommentált: Nem hagytak itt, csak megelõztek. De Petrovich Ernõnek még sokáig köztünk kell maradnia, mert még sok dolga van, hisz ma is szívesen segítene, ha újra sportiskolát kellene szervezni a kerületben. Dudás L.

20 20 KÖZMÛVELÕDÉSI PROGRAMOK HÍRHOZÓ Csekovszky Árpád Mûvelõdési Ház Hõsök tere 9. Telefon: Honlap: http//: CSALÁDI DÉLUTÁN december 4-én, szombaton. 16 órától az Alma együttes Mikulás-mûsora, 17 órától gyermek táncház. KARAOKE BULI november 20-án óráig GYERMEK TÁNCHÁZ és játszóház Tálas Ágival és barátaival november 20-án és december 4-én 17 órakor ROCK HÉTVÉGE, koncertek a rock-zene kedvelõinek, december 3-án, pénteken 20 órakor: Open Doors. VÖRÖS HÁZ BLUES KLUB az igényes blueszenét kedvelõ közönségnek és muzsikusoknak, beszélgetés, S.R.V. CD bemutató, blues-kocsma pénteken óráig, november 19-én Deák Bill Gyula, december 10-én Évzáró blues-est. SZOMBAT ESTI TÁNCPARTI színvonalas élõzene MIKULÁS BÁL dec. 4-én. Zenél az Atlantisz együttes. RAP 17 UNDERGROUND HIP-HOP PARTY nov. 12-én, pénteken ig. Fellépnek: Profamily, Jáger Vitéz Péter, Hohnny G, Pepetoti Family. A bakelitek mögött: P.G. Boy + Freestyle. SZILVESZTERI BULI a mûvelõdési ház kávézójának szervezésében dec. 31-én, pénteken ig. Játszik a Domino együttes. RÁKOSLIGETI POLGÁRI KÖR RENDEZVÉNYEI: november 16- án, kedden, 18 órakor Merre tart a XVII. kerület? beszélgetés dr. Hoffmann Attila polgármesterrel, november 16-án, 18 órakor Rákosligeti egyháztörténeti kiállítás, december 7-én 18 órakor Közbiztonság Rákosligeten beszélgetés dr. Takács Péterrel, a XVII. kerület új rendõrkapitányával. KREATÍV IRODALMI KÖR gyerekeknek szombatonként óráig. Foglalkozásvezetõ: Csetényi Anikó. NYELVBARÁTOK TÁRSASÁGA szerdánként 18 órától. Klubvezetõ: Magashegyi Aranka. VÁR A ZENEVÁR! szerdánként ig és ig. Foglalkozásvezetõ: Bolyosné Pethõ Ildikó, zenepedagógus. Tanfolyamok: Kriston-féle intimtorna tanfolyam 8 órában november 12-én, pénteken ig 3 alkalom, ig 2 alkalom. Arabesque Mozgás- és Táncstúdió, nõi torna callanetics, rock and roll, breaktánc, tradicionális hastánc, kushido karate-do iaido, jóga, gyógytorna csontritkulásra és ízületi bántalmakra, autóvezetõ tanfolyam. Gózon Gyula Kamaraszínház XV. utca 23. Telefon: gozonszinhaz@axelero.hu November 8. hétfõ 19 óra, Játék a kastélyban, bérletszünet, jegyek válthatók. November 9. kedd óra, Csukás István Bergendy István: Süsü, a sárkány, minden jegy elkelt. Rendezõ: Schlanger András. November 10. szerda 19 óra, Károly, bérletszünet, jegyek válthatók. Slamovir Mrozek: Károly. Abszurd komédia egy felvonásban. Szereplõk: Rozsi Viktor Márk, Gombos László, Emõdi Norbert Ferenc, rendezõ: Gali László. November 15. hétfõ 19 óra, Kosztolányi Dezsõ: Édes Anna, vendégjáték, Gyöngyös. Szereplõk: Horváth Anna, Bánfalvy Ágnes, Körtvélyessy Zsolt, Zámbori Soma, Dobrásznky Zoltán, Pásztor Edina, rendezõ: Árkosi Árpád. November 18. csütörtök 10 óra, Frakk, a macskák réme, bérletszünet, jegyek válthatók. Bálint Ágnes Bor Viktor Lénárt László: Frakk, a macskák réme, rendezõ: Kiss Gábor. November 20. szombat 19 óra, Tasnádi István: Nézõmûvészeti fõiskola, bérletszünet, jegyek válthatók. Szereplõk: Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Katona László, rendezõ: Árkosi Árpád. November 22. hétfõ 10 óra, Jókai Mór Rossa László Lénárt László: Szaffi, minden jegy elkelt. Rendezõ: Nádházy Péter. November 24. szerda 17 óra, Szigligeti E. ifjúsági bérlet 1. elõadás, jegyek válthatók. November 27. szombat 19 óra, Krúdi Gyula: A gyomor örömei, bérletszünet, jegyek válthatók. Közremûködnek: Mikó István, Rátonyi Hajni, Gyõri Péter. November 29. hétfõ 17 óra, Édes Anna, Latinovits Zoltán ifjúsági bérlet 2. elõadás, jegyek válthatók. Jegyek válthatók: Tesco áruház hétfõ-péntek: ig, vagy telefonon megrendelhetõk a es telefonszámon. Rákoskerti Mûvelõdési Klub Rákoskert sgt. 66. Telefon: , Honlap: kertiklub@axelero.hu AZ ASCHER OSZKÁR SZÍNHÁZ ELÕADÁSA november 27-én, szombaton 19 órakor. Egressy Zoltán: Sóska, sült krumpli. BEST OF SOMLÓ november 28-án, vasárnap 17 órakor Somló Tamás válogat legkedvesebb dalaiból, vendég Bornai Tibor. KAKAÓ MATINÉ vasárnap 10 órakor: nov. 14-én Kalamajka tündér a Pitypang Színpad elõadása 3-12 éveseknek, nov. 21-én 2 mesejáték 3-10 éveseknek: Csetényi Anikó Tordon Ákos: Kockás kandúr, Lázár Ervin Csetényi Anikó: A hazudós egér, dec. 12- én Karácsonyi mese a Fabatka Báb-Színház ea éveseknek. JÁTSZÓHÁZ november 12-én, péntek óráig ERZSÉBET-NAPI BÁL divatbemutatóval egybekötve november 13-án, szombaton óráig Polgári kör nov. 12-én és december 10-én, pénteken óráig Ne félj! ÉLJ! A Magyar Rákellenes Liga XVII. kerületi Tagszervezete nov. 26-án és dec. 17-én, pénteken óráig Rákoskerti Templomért Alapítvány november 12-én és december 10-én, pénteken óráig Reform. istentisztelet nov. 14-én és dec. 12-én óráig MIKULÁS ÜNNEP gyerekeknek dec. 6-án 9, és 12 órakor A Mikulás Mackóországban az Óperenciás Bábszínház elõadása. ÚJRA -KARÁCSONY december 10-én, péntek óráig asztali és ablakdíszek, karácsonyfadíszek készítése. KARÁCSONYI HANGULATBAN december 12-én, vasárnap óráig karácsonyi gyertya-, mécsestartó készítése. MESTERSÉGEK BÖLCSÕJE avagy a kézmûvesség létjogosultsága a XXI. században c. kiállítás megnyitója dec. 7-én 18 órakor. MINDENKI KARÁCSONYA dec. 19-én vasárnap ig. Tanfolyamok: Nõi torna péntekenként ig, keddenként óráig. Latin társastánc: hétfõnként ig (10 alkalom) Hastánc: keddenként (hónap utolsó hetében nincs) óráig Jóga: péntekenként óráig Angol nyelvtanfolyam: hétfõn és csütörtökön (40 óra) óráig kezdõ, óráig haladó csoportnak. Cassandra Táncstúdió jazzbalett foglalkozásai hétfõn és csütörtökön óráig, versenyzõknek szerda-péntek-szombat Karate tanfolyam: hétfõn és szerdán óráig. Málna Rajziskola: kedden és csütörtökön óráig. Zöldköznapi Klub kéthetente szombaton óráig. CBE Rákosmenti Cukorbetegek Klubja november 30-án és december 14-én kedden óráig Rákoskerti Dalos Klub kéthetente szerdán óráig (nov. 17., dec. 1., 15.) Rákoskerti Kertbarát Kör kéthetente szerdán óráig (nov. 10., 24., dec. 8.) Baba-mama Klub: minden páros héten csütörtökön (nov. 11., 25., dec. 9.) óráig Rákoshegyi Közösségi Ház Podmaniczky Zs. u. 3. Telefon: RÁKOSMENTI IRODALMI MÛHELY irodalmi estje november 20-án, szombaton este 18 órakor. Az est házigazdája Rõthler István esztéta. KARÁCSONYI KÉSZÜLÕDÉS november 27-én, szombaton ig kézmûves délelõtt: adventi koszorú -, karácsonyi dísz-, képeslap-készítés. JÓTÉKONYSÁGI KIÁLLÍTÁS ÉS ÁRVERÉS a Rákoshegyért Alapítvány vagyonának gyarapítása céljából (a Bartók-ház felújítási munkálataihoz) képzõmûvészeti kiállítás és árverés. A kiállítás megnyitója november 27-én, szombaton. Árverés december 11-én, 18 órakor. Czimra-Laborcz Emlékház Csabai út 20. Laborcz Ferenc ( ) Munkácsy-díjas szobrászmûvész állandó kiállítása pénteken 9-11, szombaton óráig látható.

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést.

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS Kiegyensúlyozott körülmények a 2011. évi pénzügyi tervben Az az önkormányzat vállalhat térségközponti feladatokat, amelyik a térség részére szolgáltat Megújul a város

Részletesebben

HÍRHOZÓ. 3Jövõre megalakulhat a Budapesti. 9Folyamatosak a közmûfejlesztések. 4A kerületi önkormányzat új. 6Az Újlak utcai uszoda már

HÍRHOZÓ. 3Jövõre megalakulhat a Budapesti. 9Folyamatosak a közmûfejlesztések. 4A kerületi önkormányzat új. 6Az Újlak utcai uszoda már 2004. SZEPTEMBER HÍRHOZÓ A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XIV. évfolyam 8. szám 3Jövõre megalakulhat a Budapesti Közlekedési Szövetség - jelentette be sajtótájékoztatón Devánszkiné dr. Molnár Katalin.

Részletesebben

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak.

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak. 2008. március 27. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 5. szám A nemzet ünnepén A közösség szolgálata mindenki számára kötelezettség Megkezdte

Részletesebben

Átadták az M0-ás délkeleti útszakaszát

Átadták az M0-ás délkeleti útszakaszát 2006. JANUÁR A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Megáll a Helikopter lakóparkban a 168-as busz Módosult a Rákoshegyen közlekedõ 168- as autóbusz útvonala. Január 1-jétõl az Örs vezér térrõl induló járat

Részletesebben

Köszöntötték a pedagógusokat

Köszöntötték a pedagógusokat XIV. évfolyam 6. szám 2008. június 27. A XXIII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA Köszöntötték a pedagógusokat Megható ünnepség keretében adták át a Soroksár Önkormányzata által alapított elismeréseket.

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő testületének../2010. (...) Önkormányzati RENDELETE

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő testületének../2010. (...) Önkormányzati RENDELETE Tolmács Község Önkormányzat Képviselő testületének../2010. (...) Önkormányzati RENDELETE a szilárd hulladékgazdálkodásról és a közterületek tisztántartásáról (tervezet) Tolmács Község Önkormányzat (továbbiakban:

Részletesebben

Bartók Bélára emlékeztünk

Bartók Bélára emlékeztünk 2006. MÁJUS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 5. szám Tavaszi nagytakarítás 2006. 15 éves a Hírhozó A XVII. kerületi önkormányzat éves szinten százmillió forintot meghaladó összeget fordít

Részletesebben

A Budapest Airport által javasolt zajvédelmi programra érkezett javaslatok és észrevételek összefoglalója

A Budapest Airport által javasolt zajvédelmi programra érkezett javaslatok és észrevételek összefoglalója A Budapest Airport által javasolt zajvédelmi programra érkezett javaslatok és észrevételek összefoglalója A Budapest Airport 2007. januárjában és februárjában immár második alkalommal lakossági fórumsorozatot

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

Nemzetiségek találkozója volt

Nemzetiségek találkozója volt 2006. DECEMBER A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 11. szám Nemzetiségek találkozója volt Szociális munka napja, harmadszor! November 10-én a Dózsa Mûvelõdési Házban harmadik alkalommal rendezték

Részletesebben

március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra

március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra XXII. évfolyam 3. szám 2010. március Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Emlékezzünk együtt március 15-én az 1848 49-es forradalomra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2006. december 18-án megtartott

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2006. december 18-án megtartott J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. december 18-án megtartott Közmeghallgatásról, valamint Falugyűlésről Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2006.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ügyiratszám: 769-18/2015.

Jegyzőkönyv. Ügyiratszám: 769-18/2015. Ügyiratszám: 769-18/2015. Jegyzőkönyv Készült: 2015. április 29-én 18.00 órakor kezdődő, a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal Neszmélyi Kirendeltségének Tanácstermében (2544 Neszmély, Fő u. 129.) tartott

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVII. évf. 11. szám 2008. november 2 PÁTYI KURÍR 2008. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071

Részletesebben

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális 2008_08maj.qxd 5/6/2008 10:58 PM Page 1 2008. május 8. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 8. szám HORVÁTH TIBOR Rákosmenti Majális Egész

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:

Részletesebben

Emlékezés az aradi vértanúkra

Emlékezés az aradi vértanúkra 2008. október 9. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 16. szám Emlékezés az aradi vértanúkra SZAKÁCSZSUZSA Hét éve nemzeti gyásznappal emlékeznek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester.

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester. JEGYZŐKÖNYV Készült: Járdánháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án, 16.00 órától a Polgármesteri Hivatalban megtartott ülésén. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester, Berecz

Részletesebben

Épületbõvítés a Medical Centernél

Épületbõvítés a Medical Centernél 2005. MÁRCIUS HÍRHOZÓ A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XV. évfolyam 3. szám Vámos Miklóssal Rákoscsabán Február 11-én Apropó Régen láttuk! címmel új mûsorsorozat indult a Rákoscsabai Közösségi Házban.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. augusztus 26-án

Részletesebben

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban AKTUÁLIS A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003 óta hagyománnyá vált keresztállítási missziójához egyre több településen mûködõ szervezetük kapcsolódik. Az idén ötven helyen állítottak keresztet Advent

Részletesebben

HÍRHOZÓ. Színvonalas programokkal ünnepeltük a kultúra napját. Együttnevelés. 2005 Köztetek elvegyülni vágyom, Nemzetközi rajzkiállítás az Árkádban

HÍRHOZÓ. Színvonalas programokkal ünnepeltük a kultúra napját. Együttnevelés. 2005 Köztetek elvegyülni vágyom, Nemzetközi rajzkiállítás az Árkádban 2005. FEBRUÁR HÍRHOZÓ A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XV. évfolyam 2. szám Együttnevelés 2005 Köztetek elvegyülni vágyom, hogy ne legyek boldogtalan Váci Mihály e sorai volt a mottója annak a konferenciának,

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-139./2006. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 71-9/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 159, 160, 161, 162, 163, 164, 165, 166, 167, 168, 169, 170, 171, 172,

Részletesebben

Kerületi megemlékezések a forradalom ünnepén

Kerületi megemlékezések a forradalom ünnepén 2006. ÁPRILIS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Kerületi megemlékezések a forradalom ünnepén Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 158. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek már március 14-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/109 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/22/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. október

Részletesebben

A LÖFAN Mazsorett Csoport megalakulásának. 25-én gálamûsorral ünnepelte a tornacsarnokban.

A LÖFAN Mazsorett Csoport megalakulásának. 25-én gálamûsorral ünnepelte a tornacsarnokban. XVI. évfolyam 3. szám, 2012. március 195 Ft KÖZÉLETI LAP Mazsorettgála 2012. A LÖFAN Mazsorett Csoport megalakulásának 15. évfordulóját 2012. február 25-én gálamûsorral ünnepelte a tornacsarnokban. BALOGH

Részletesebben

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák AKTUÁLIS RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák Cserényi Iván õrsparancsnok jelentése alapján: Január 1-jén egy Virág úti lakossal szemben garázdaság

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. S. Vasi Ildikó Pro Terra Kft. Dr. Kelemen Sándorné Vagyongazdálkodási Csoport Dr. Vincze István Rátkai Attila

JEGYZŐKÖNYV. S. Vasi Ildikó Pro Terra Kft. Dr. Kelemen Sándorné Vagyongazdálkodási Csoport Dr. Vincze István Rátkai Attila JEGYZŐKÖNYV Készült: az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2010. augusztus 16-án megtartott üléséről. Jelen vannak: a Bizottság elnöke a Bizottság tagja Kutnyák Gyula a Bizottság tagja Ifj. Gálfi

Részletesebben

A Fuchs-kastélyba költözött a könyvtár. Kitüntetések pedagógusnap alkalmából. Átadták a díszpolgári, a sportért és a közbiztonságért díjakat

A Fuchs-kastélyba költözött a könyvtár. Kitüntetések pedagógusnap alkalmából. Átadták a díszpolgári, a sportért és a közbiztonságért díjakat 2006. JÚLIUS-AUGUSZTUS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 7. szám Folytatódik az útépítés A helyi önkormányzat, illetve a fõvárosi önkormányzat beruházásában a nyáron nagy ütemben folytatódnak

Részletesebben

29. sz. JEGYZŐKÖNYV KÖZMEGHALLGATÁS

29. sz. JEGYZŐKÖNYV KÖZMEGHALLGATÁS Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 494-29/2015. iktatószám 29. sz. JEGYZŐKÖNYV KÖZMEGHALLGATÁS Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ELHALLATSZIK-E A ZAJ AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALÁIG?

ELHALLATSZIK-E A ZAJ AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALÁIG? ELHALLATSZIK-E A ZAJ AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALÁIG? dr. Somosi György Alapvető Jogok Biztosának Hivatala somosi.gyorgy@ajbh.hu 2015. október 13. ZAJPANASZOK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA 2012: 112 2013:

Részletesebben

5/2014.(III.21.) számú rendelet: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 3/2014. számú rendelet módosítása.

5/2014.(III.21.) számú rendelet: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 3/2014. számú rendelet módosítása. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén. 5/2014.(III.21.) számú rendelet: A szociális

Részletesebben

A TMK Bizottság 2011 évi munkaterve

A TMK Bizottság 2011 évi munkaterve A TMK Bizottság 2011 évi munkaterve - a választási kampány idején beérkezett lakossági kérésekből, a Hivatal Településüzemeltetési Osztályának kiegészítésével. Az alábbi lakossági kívánság-gyűjtemény mennyiségéből,

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.:iv. 393-2/2005. Előadó: Mell.: 2 db Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

2636-10/2013. JEGYZŐKÖNYV

2636-10/2013. JEGYZŐKÖNYV 2636-10/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal (Eger, Kossuth Lajos u. 28.) tárgyaló termében 2013. szeptember 18-án megtartott Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság NYÍLT ülésén

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 18-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 11/2015. (VIII.19.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről 198/2015.

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 6. szám 2005. június Ballagó nyolcadikosaink 2 PÁTYI KURÍR 2005. június PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2013. február 27. napján a Pénzügyi Bizottság NYILVÁNOS ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

HÁZIREND. 1165 Budapest, Hilda utca 1. Telefon: 402 2270 e-mail: titkarsag@osszefogaslakszov.hu

HÁZIREND. 1165 Budapest, Hilda utca 1. Telefon: 402 2270 e-mail: titkarsag@osszefogaslakszov.hu 42 HÁZIREND 1165 Budapest, Hilda utca Telefon: 402 2270 e-mail: titkarsag@osszefogaslakszov.hu Házirend A Házirend a lakók nyugalmát, pihenését, valamint a szövetkezet kezelésében lévő épületek rendeltetésszerű

Részletesebben

Ceglédbercel Község Önkormányzata

Ceglédbercel Község Önkormányzata 2007. DECEMBER 10. www.cegledbercel.hu C E G L É D B E R C E L K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K L A P J A Mindenki Karácsonya Ceglédbercel Község Önkormányzata 2006. december 19-én (szerda)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról. J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról. Az ülés helye: Művelődési Ház Zajk Jelen vannak: Grózner Tiborné polgármester, Kovács Tibor alpolgármester,

Részletesebben

Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Benedek Mária jegyző, Dr. Szvercsák Szilvia aljegyző

Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Benedek Mária jegyző, Dr. Szvercsák Szilvia aljegyző Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 250-12/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2007. október 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita megbízott

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita megbízott

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 10. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: 18, d./ határozata: 175-183,

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl Jegyzıkönyv Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Bartha Alajosné polgármester, Dávid Lajosné, Gáspár János, Huszár Sándor, Ilyésné

Részletesebben

Farsangi buli az óvodában

Farsangi buli az óvodában PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 2. szám 2005. február A TARTALOMBÓL: Önkormányzati hírek Az adóiroda tájékoztatója Járõrszolgálat indulhat Pátyon Keksz helyett Boróka játszóház

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

A SZERKESZTÕSÉG POSTÁJÁBÓL

A SZERKESZTÕSÉG POSTÁJÁBÓL A SZERKESZTÕSÉG POSTÁJÁBÓL A Martfûi Közéleti Magazin elõzõ számában az önkormányzati tudósítást olvasva szükségét érzem annak, hogy azt kiegészítsem, mivel néhány részletét igen egyoldalúnak találtam.

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-11/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

131 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 5-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 14/2013. (IX.9.)

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 23/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 24. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Új óvoda épült Rákoscsabán 150 kisgyermek járhat az új intézménybe

Új óvoda épült Rákoscsabán 150 kisgyermek járhat az új intézménybe 2009. október 8. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XIX. évfolyam 16. szám MEGHÍVÓ Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata nemzeti ünnepünk alkalmából meghívja a

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Dorogháza község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 7. napján tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Dorogháza község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 7. napján tartott üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült: Dorogháza község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 7. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Kővári Lászlóné polgármester, Bondor Ágnes, Katonáné Szűcs Ágnes, Lengyel

Részletesebben

Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának 19/2006. (V. 22.) rendelete a 2005. évi költségvetés zárszámadásáról

Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának 19/2006. (V. 22.) rendelete a 2005. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának 9/006. (V..) rendelete a 005. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzata az államháztartásról szóló, többször módosított

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu Szám: 29000/105/901-12/2013.P Tárgy: rendőri

Részletesebben

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta.

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta. Hírek AUKCIÓNeves képzõmûvészek alkotásaiból, a Nyírbogdány Község Tehetséges Gyermekeinek Tanulásáért Közalapítvány javára rendezett jótékonysági árverés anyaga 2009. február 9-tõl megtekinthetõ a Székely

Részletesebben

A képviselő-testület a javaslattal egyetértett és a közmeghallgatás napirendjét egyhangú (6 igen) szavazattal az alábbiak szerint határozta meg:

A képviselő-testület a javaslattal egyetértett és a közmeghallgatás napirendjét egyhangú (6 igen) szavazattal az alábbiak szerint határozta meg: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 22-én, 17:00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradt:

Részletesebben

Szám: 105/288- /2009. Tárgy: alapvetı jogot sértı rendıri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 105/288- /2009. Tárgy: alapvetı jogot sértı rendıri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T ORSZÁGOS RENDİRFİKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140 IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 105/288-

Részletesebben

Hétvégi Ingatlan Tulajdonosok Hírlevele!

Hétvégi Ingatlan Tulajdonosok Hírlevele! Hétvégi Ingatlan Tulajdonosok Hírlevele! Hasznos információk és tájékoztató. Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. évre vonatkozóan az Önkormányzat Képviselő-testülete a kommunális adó mértékét nem módosította

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2011. március INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 11. évfolyam 2. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület

Részletesebben

MAKÓI HÍREK. 2005. július 22. IX. évfolyam 29. szám A MAKÓI ÖNKORMÁNYZAT INFORMÁCIÓS HETILAPJA CSATORNAHÍRMONDÓ

MAKÓI HÍREK. 2005. július 22. IX. évfolyam 29. szám A MAKÓI ÖNKORMÁNYZAT INFORMÁCIÓS HETILAPJA CSATORNAHÍRMONDÓ MAKÓI HÍREK A MAKÓI ÖNKORMÁNYZAT INFORMÁCIÓS HETILAPJA 2005. július 22. IX. évfolyam 29. szám Együtt a környezetbarát Makóért Minél többet tudunk meg egy folyamatról, természetes, hogy annál több, egyre

Részletesebben

Négy település példás egysége

Négy település példás egysége Négyéves mandátumuk lejártához közelítve arról érdeklődtünk néhány szegedi önkormányzati képviselőtől, miben fejlődött, változott a körzetük, s milyen tervekkel néznek a jövőbe. Arra ügyeltünk, hogy különböző

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl.

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. Jelen vannak: A polgármester, a jegyz, a települési képviselk a mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2013. január 23-án 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1. rendes

Részletesebben

Kiállítás GYÖNYÖRÛ HÍMZÉSEK, GOBELINEK A KÉZIMUNKÁK MARTFÛI NAGYMESTEREITÕL

Kiállítás GYÖNYÖRÛ HÍMZÉSEK, GOBELINEK A KÉZIMUNKÁK MARTFÛI NAGYMESTEREITÕL AKTUÁLIS Kiállítás GYÖNYÖRÛ HÍMZÉSEK, GOBELINEK A KÉZIMUNKÁK MARTFÛI NAGYMESTEREITÕL Az elmúlt esztendõ legújabb kézimunkáit tárják népmûvészetet kedvelõ közönségük elé a martfûi Díszítõmûvészeti és Gobelinkör

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. október 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2011. október 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. május 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. május 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2002. május 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: A kommunista diktatúrák áldozatainak emlékműve A közgyűlés a határozat 1./ pontját

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

Szobrot avattak Mansfeld Péter emlékére

Szobrot avattak Mansfeld Péter emlékére V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA, MEGJELENIK KÉTHETENTE, 2 Segítség az adósoknak

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. május 18-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. május 18-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. PB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. május 18-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

építésével egyidejûleg mindenképp megvalósuljon

építésével egyidejûleg mindenképp megvalósuljon 2010. február 25. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XX. évfolyam 3. szám Indul a Pesti út felújítása, a buszfolyosó építése Több éves huzavona, küzdelem után idén tavasszal végre

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele Viii. szám - 2015. szeptember A megyei köznevelési rendszerről egyeztetett a kormánymegbízott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott irodájában fogadta Pölöskei Gábornét,

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: KOZP/4-7/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

Nem adja át a fõváros a Margit kórházat

Nem adja át a fõváros a Margit kórházat obuda_05.qxd 2/28/2008 2:45 PM Page 1 XIV. évfolyam 5. szám 2008. március 3. Ismét napirenden a költségvetés Szûrõ szerdák, prevenciós péntekek Kisgyerekek környezeti nevelése A legfontosabb elõterjesztés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/45 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/23/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/4/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: önkormányzati képviselők, intézményvezetők, komlói lakosok Napirendi

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 200-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 31-én 16 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

Veresegyház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2007 (V.23.) sz. rendelete

Veresegyház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2007 (V.23.) sz. rendelete Veresegyház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2007 (V.23.) sz. rendelete a zaj- és rezgésvédelem helyi szabályairól (egységes szerkezetben) A rendeletet módosította a 13/2012.(III.22.) és a

Részletesebben