J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/4/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete február 17-én megtartott képviselő-testületi üléséről Készült: 3 példányban Jegyzőkönyvvezető: Erdei Katalin, Horváthné Magács Melinda 1/98

2 Jelen vannak: Alexa György, Andó Miklós, Andráska István, Bakos Péter, Barna Andor, Dr. Benkő Péter, Bús Bence, Derczbach Istvánné, Dr. Dombóvári Csaba, Dr. Fachet Gergő, Dr. Farkas Tibor, Dr. Fenke Ferenc, Fodor Róbert, Fohsz Tivadar, Dr. Hájer Emília, Dr. Hoffmann Attila, Dr. Hrutka Zsolt, Kiss Lajos, Koszorúsné Tóth Katalin, Kovács István, Lázár Attila, Ifj. Lepés Imre, Marschalkó Tamásné, Miló Béla, Papp Péterné, Dr. Péczely Terézia, Podani Sándor, Szilágyi Antal, Veressné Bakó Ilona, Vígh- Kiss József (30 fő) Jelen vannak továbbá: Dudás László, a Helyi Hírek képviseletében, Nádasi Róbert, az Ép-17 Kft. ügyvezetője, Kuruczné Marton Katalin, az Egészségügyi és Szociális Iroda vezetője, Varga András, a Rákosvidék képviseletében, Dr. Horváthné Tóth Judit, a Főépítészi Iroda vezetője, Dr. Zámbó Ákos, a Lakás- 17 Kft. ügyvezetője, Urbánné Bakos Ildikó, az ÁNTSZ XVII. kerületi Intézete képviseletében, Vada Erika könyvvizsgáló. valamint: Erdei Katalin; a szavazatszámláló gép kezelője, Horváthné Magács Melinda jegyzőkönyvvezető és Székelyiné Vajda Edit; a Képviselő-testületi Iroda vezetője. Dr. Hoffmann Attila levezető elnök: Az ülést megnyitom 9 óra 10 perckor. Megállapítom, hogy 30 képviselő jelen van, tehát Képviselő-testületünk határozatképes. Tájékoztatom a képviselőket, hogy február 15-én leadásra került Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata évi költségvetési rendeletének tervezete. Figyelembe véve a törvényi határidőket, a költségvetési rendelet megtárgyalására rendkívüli ülést kívánok összehívni március 3-án 9 órára. Felhívom a bizottságok figyelmét arra, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezései szerint a tervezett ülés előtt két nappal lehet leadni az írásos javaslatokat és módosító indítványokat. Ennek figyelembevételével tekintsék át az anyagot, a bizottságok tárgyalják meg és a Pénzügyi Bizottság véleményezze az előterjesztést, nyújtsák be javaslataikat. Szavazásra bocsátom az alábbi előterjesztések sürgősségi indoklását, melyek elfogadásához minősített többség szükséges. 42/2005. (II. 17.) Kt. határozat A Képviselő-testület elfogadja az alábbi előterjesztések sürgősségi indoklását: 56/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó, Sürgősségi javaslat Javaslat a Költségvetési Bizottság, a Közbiztonsági Bizottság, a Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság, illetve a Művelődési és Tájékoztatási Bizottság tagjának megválasztására Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester (28 igen szavazat, egyhangú) 2/98

3 46/2005/ Sürgősségi javaslat Javaslat a Javaslat a ZENEHÁZ Közalapítvány megalapítására, továbbá a helyi védettségű Budapest XVII. kerület Hunyadi utca 50. szám alatt található épület ingyenes használatba adásra tárgyban hozott 665/2004. (XII. 16.) Kt. határozat módosítására Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester (28 igen szavazat, egyhangú) 53/2005/ Sürgősségi javaslat Javaslat albérleti hozzájárulás biztosítására Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester (28 igen szavazat, egyhangú) 54/2005/ Sürgősségi javaslat Javaslat az iskolatej program folytatására Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester (28 igen szavazat, egyhangú) 57/2005/ Sürgősségi javaslat Javaslat a évi könyvvizsgálói feladatok ellátására vonatkozó szerződés megkötésére Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester (28 igen szavazat, egyhangú) Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: a testületi ülésre javasolt napirendi pontok közül a mai ülésen való tárgyalásról visszavonja az előterjesztő az alábbi előterjesztéseket: 499/2004. számú, Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér szabályozási terve tárgyú; 33/2005. számú, Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a zöldterületek és zöldfelületek megóvásáról, használatáról, fenntartásáról és fejlesztéséről szóló önkormányzati rendeletének megalkotására tárgyú; 34/2005. számú, Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának /2005( )rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló, többször módosított 21/2003.(V.7.) rendelet módosításáról tárgyú; 583/2004. számú, Javaslat a XVII. kerületi Szakrendelő átvételi lehetőségének vizsgálatához szükséges hatástanulmány megrendelésére tárgyú; 20/2005. számú, Véleménynyilvánítás a Pesti úti TESCO Áruházban létesítendő új gyógyszertár ügyében tárgyú és 49/2005. számú, Beszámoló a Családsegítő Központ évi munkájáról. Ezek figyelembevételével teszem fel szavazásra a napirendi javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. 43/2005. (II. 17.) Kt. határozat A Képviselő-testület az alábbi előterjesztéseket a 42/2005. (II. 17.) Kt. határozat figyelembevételével felveszi napirendjére a következő sorrendben: 3/98

4 Hatósági ügyek (fellebbezések): 1./ 23/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 2./ 24/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 3./ 25/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 4./ 26/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 5./ 40/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 6./ 41/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 7./ 42/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 8./ 43/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 9./ 44/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 10./ 45/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 11./ 50/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 12./ 51/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 13./ 52/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester Rendelet-tervezetek: 14./ 1/2005/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről szóló 50/1997. (VIII. 29.) rendeletének módosítására Előadó: Barna Andor alpolgármester 4/98

5 15./ 19/2005/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a Családi és Társadalmi Rendezvények Háza és a Házasságkötő Terem helyiségeinek bérleti díjairól szóló, többször módosított 67/1999. (XI. 19.) számú rendeletének módosítására Előadó: Barna Andor alpolgármester Személyi kérdés (A tárgyalás időpontja az SZMSZ 30. (2) bekezdése alapján 14 órától): 16./ 56/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó, Sürgősségi javaslat Javaslat a Költségvetési Bizottság, a Közbiztonsági Bizottság, a Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság, illetve a Művelődési és Tájékoztatási Bizottság tagjának megválasztására Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester Határozati javaslatok: 17./ 10/2005/ Budapest XVII., IX. u. 2. /hrsz.: /2/ szám alatti ingatlanon lévő Maros mozi épületének hasznosítása Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 18./ 12/2005/ Javaslat a Budapest, XVII. kerület Berky L. u. 16. szám alatti, /17 helyrajzi számú ingatlan vonatkozásában a beépítési kötelezettség meghosszabbítására Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 19./ 13/2005/ Javaslat a XVII. kerület sportjáért végzett kimagasló tevékenységért díj létrehozásáról szóló rendelet koncepciójára Előadó: Barna Andor alpolgármester 20./ 16/2005/ Javaslat adományozásra a kelet-ázsiai természeti katasztrófa kárai enyhítésének céljából Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 21./ 17/2005/ Javaslat Laborcz Ferenc: Szabadság emlékmű című szobrának áthelyezésére Előadó: Ifj. Lepés Imre, a Művelődési és Tájékoztatási Bizottság elnöke 22./ 18/2005/ Javaslat az alpolgármesterek költségátalányának emelésére Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 5/98

6 23./ 21/2005/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a Budapest, XVII. kerület Helikopter út Újmajori utca Magyar Szárnyak utca Svachulay Sándor utca által határolt terület Szabályozási Tervéről és Helyi Építési Szabályzatáról szóló, többször módosított 61/2000. (XI. 27.) rendelet módosításának kidolgoztatására Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 24./ 28/2005/ Budapest XVII. kerület Vadkacsa u. Flamingó u. Sarlósfecske u. Uszoda u. által határolt terület Szabályozási Tervének és Helyi Építési Szabályzatának kidolgozása Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 25./ 29/2005/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a Budapest, XVII. kerület Naplás út- Dormánd utca- Kiskút utca- Jászapáti utca által határolt terület Szabályozási Tervének és Helyi Építési Szabályzatának kidolgoztatására Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 26./ 30/2005/ A Rákosmenti Zenebarátok Egyesületének kérelme Előadó: Barna Andor alpolgármester 27./ 31/2005/ Hozzájárulás a Czimra Gyula Általános Iskola épülete tantermeinek és kapcsolódó kiszolgáló helyiségeinek egy éven túli bérbeadásához Előadó: Dr. Péczely Terézia alpolgármester 28./ 32/2005/ Hozzájárulás a Diadal Úti Általános Iskola épülete tantermeinek és kapcsolódó kiszolgáló helyiségeinek egy éven túli bérbeadásához Előadó: Dr. Péczely Terézia alpolgármester 29./ 35/2005/ A VEGYÉPSZER Rt. vételi ajánlatával kapcsolatos ingatlanhasznosítási javaslat Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 30./ 36/2005/ Javaslat a XVII. kerület Aranykút utcai parkfelújítás 1. ütemének kivitelezésére Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 6/98

7 31./ 37/2005/ Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának az önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények házirendjének elfogadására Előadó: Dr. Péczely Terézia alpolgármester 32./ 38/2005/ Javaslat a Zrínyi Miklós Általános Iskola (1172 Budapest, Sisakos sáska u. 3.) udvari játékainak pótlásához szükséges fedezet biztosítására Előadó: Dr. Péczely Terézia alpolgármester 33./ 39/2005/ Javaslat az Ép-17 Kft évre vonatkozó üzleti tervének elfogadására Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 34./ 46/2005/ Sürgősségi javaslat Javaslat a Javaslat a ZENEHÁZ Közalapítvány megalapítására, továbbá a helyi védettségű Budapest XVII. kerület Hunyadi utca 50. szám alatt található épület ingyenes használatba adásra tárgyban hozott 665/2004. (XII. 16.) Kt. határozat módosítására Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 35./ 53/2005/ Sürgősségi javaslat Javaslat albérleti hozzájárulás biztosítására Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 36./ 54/2005/ Sürgősségi javaslat Javaslat az iskolatej program folytatására Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 37./ 57/2005/ Sürgősségi javaslat Javaslat a évi könyvvizsgálói feladatok ellátására vonatkozó szerződés megkötésére Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester Beszámolók: 38./ 22/2005/ Beszámoló a szociális célú gazdálkodási tartalék IV. negyedévi felhasználásáról Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 39./ 27/2005/ Beszámoló a választókerületi fejlesztési céltartalék polgármesteri hatáskörben december 31. napjáig történt felhasználásáról Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 7/98

8 40./ 47/2005/ Beszámoló az általános célú gazdálkodási tartalék polgármesteri hatáskörben történt IV. negyedévi felhasználásáról Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 41./ 48/2005/ Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott IV. negyedévi döntéseiről Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 42./ 55/2005/ Beszámoló a december 31-ig lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester (28 igen szavazat, egyhangú) Koszorúsné Tóth Katalin: szeretném kérni, hogy a 28/2005. számú, Budapest XVII. kerület Vadkacsa u. Flamingó u. Sarlósfecske u. Uszoda u. által határolt terület Szabályozási Tervének és Helyi Építési Szabályzatának kidolgozása tárgyú előterjesztést 14 órakor, a Személyi Kérdések megtárgyalása után tárgyaljuk. Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: szavazásra bocsátom a javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. 44/2005. (II. 17.) Kt. határozat A Képviselő-testület (Koszorúsné Tóth Katalin javaslatára) úgy dönt, hogy a 28/2005. számú, Budapest XVII. kerület Vadkacsa u. Flamingó u. Sarlósfecske u. Uszoda u. által határolt terület Szabályozási Tervének és Helyi Építési Szabályzatának kidolgozása tárgyú előterjesztést 14 órakor, a személyi kérdések után tárgyalja meg. (27 igen szavazat, egyhangú) Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: napirend előtti felszólásra jelentkezett három képviselőtársunk: Lázár Attila, Dr. Fachet Gergő elnök úr és Dr. Benkő Péter. Napirend előtti felszólalások Lázár Attila (szó szerinti): Köszönöm a szót, polgármester úr! Felszólalásom előtt elindítok az asztal mindkét irányába egy anyagot, kérem képviselőtársaimat, hogy tekintsék meg ezt az anyagot. A felszólalásom címe: Hogyan kerül a Molax az asztalra?. Ehhez egy alcímet is hozzátennék: 8/98

9 Hogy kerül egy XIV. kerületi cég a XVII. kerületbe? Engedjék meg, hogy először néhány szóval megmagyarázzam, mit is jelent ez. A Molax Bt. az a cég, amit Alexa György képviselő úr, az MSzP frakció vezetőjének testvére, Alexa Miklós alapított a nyilvános cégtár szerint 1998-ban vendéglátó-ipari szolgáltatás végzésére. Ebben még nincs is semmi különleges ben a polgári kormány ugyanis sokak számára nyitott lehetőséget, így sok vállalkozás alakult ebben az időben. Ez után ahogyan az a cégtárból kiderül 2001 októberében a Molax Bt. fő tevékenysége szoftverkészítés és szaktanácsadás lett. Még ezzel sem lenne semmi probléma, ha pár nappal a cég tevékenységi kör módosítása után nem kötött volna szerződést a céggel az Önkormányzatunk. Még meg sem száradt a tinta a cégpapíron, a Molax Bt. máris biztos megrendelőhöz jutott. És itt a véletlenek ezzel véget is érnek. Ez képviselőtársaim ugyan már nem a szerencsén múlt. Ezzel kapcsolatban felvetődik néhány kérdés. Véletlen-e, hogy éppen Alexa György képviselő úr testvére kapta meg ezt a megrendelést? Hány pályázó közül választották ki a Molax Bt-t? Mik voltak a referenciái a frissen alakult cégnek? A kérdések egy részére megtaláljuk a választ, ha megtekintjük a Molax Bt. által elkészített honlapot, amit körbe is küldtem, illetve kérném, hogy tekintsék meg képviselőtársaim. Az egyszerű, semmilyen új ötletet, gondolatot nem tartalmazó honlap elkészítése semmilyen tapasztalatról, még kevésbé profizmusról nem árulkodik. Viszont az érte járó díj annál kedvezőbb, mármint a Molax Bt. számára. Itt jegyzem meg képviselőtársaim, hogy a cég, mármint a Molax Bt. részére eddig közel 6,5 millió forint közpénz lett kifizetve. És mit kapott, illetve mit kap ezért a hivatal? Egy olyan hogy finoman fejezzem ki magam egyszerű szolgáltatást, ami nagyrészt abból áll, hogy a Hírhozóban megjelent híreket a januári testületi ülésben megtudhattuk, hogy a Molax Bt. ezért 15 ezer forintot fizet a Hírhozó egyik munkatársának. Ezeket a híreket teszik fel a honlapra. Mit gondolnak képviselőtársaim, milyen rendszerességgel frissítik ezt a honlapot? Nem naponta, mint más kerületekben, még csak nem is hetente, hanem havonta egyszer. Mindezt havi 180 ezer forintért. Nem hiszem, hogy tudják képviselőtársaim, hogy a honlap mármint a XVII. kerületi Polgármesteri Hivatal Rákosmente honlapja kinek a tulajdonában van? Elképesztő módon a kerület honlapja Alexa György képviselő úr testvérének, Alexa Miklós cégének, a Molax Bt.-nek a tulajdonában van. A véletlenekről beszéltem felszólalásom előtt, de ha rákattintanak az Önkormányzat honlapjára, megtudhatják, hogy semmi véletlen nincs a dologban, ugyanis az első lap közepéről Alexa György képviselő úr tekint ránk. Az sem véletlen, hogy a képviselő úr és pártja számára kellemetlen hírek, információk nem kerülnek fel a honlapra. Felháborító ez a nyomulás, kedves képviselőtársaim, különösen, ha mindez közpénzen történik. Javaslataim ezzel kapcsolatban a következők. Az Önkormányzat részéről kifejezetten hátrányos szerződést azonnal felül kell vizsgálni és meg kell szüntetni, tekintettel a személy- és politikai összefonódásra. Meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a honlap frissítését saját szakemberei végezzék, akik egyébként a testületi anyagokat is telepítik. A Polgármesteri Hivatal honlapja a Polgármesteri Hivatal tulajdonába kell, hogy kerüljön, de nem megvenni, hanem átadni kell ezt a honlapot. A cél az, hogy a hivatal tulajdonában lévő színvonalas, naprakész, színes, érdekes és hasznos információkat tartalmazó honlap álljon a 9/98

10 kerületünk iránt érdeklődők rendelkezésére. És végezetül még egy kérdés: Kapott-e és ha igen, mikor kapott a Molax Bt. címerhasználati jogot. Köszönöm, hogy meghallgattak. Alexa György (szó szerinti): Tisztelt Képviselő-testület! Kedves Vendégeink! Az elmúlt napokban levéllel fordultam hivatalunk jegyzőjéhez, s az alábbi kérdéseket tettem fel számára. Mikor és milyen körülmények között keletkezett a honlap üzemeltetőjének megbízatása? Ki bír befolyással a honlap tartalmi szerkesztésére? Előfordulhat-e, hogy a honlapon megjelent Képviselő-testületi jegyzőkönyvek hiányosak, esetleg célzottan szerkesztettek? Illetve mikor és milyen formában kerültek föl, s meddig szerepeltek a honlapon az EP választás eredményei? Kérem a munkánkat segítő kolleganőket, hogy osszák ki jegyző úr válaszát, amelyet hát képviselőtársaim sőt gondolom a vendégek is elolvashatnak, egy fontos tény kiderül belőle, amit Lázár képviselőtársam is elfelejtett mondani, hogy ez a szerződés létrejötte, ez ha jól emlékszem valamikor 2001-re tehető, amikor én önkormányzati képviselői megbízatással nem bírtam a kerületben. Kedves képviselő úr! Felszólalását hallgatva arra gondoltam, micsoda pompás inkvizítor lehetett volna képviselő úrból, ha korábban születik. Bármilyen, más koncepciós eljárásokban gyakorlattal bíró szervezet szívesen lát ilyen hajlamú embereket. Milyen jó lenne Önnel egyszer, legalább egyszer a négy év alatt az önkormányzattal kapcsolatos szakmai kérdésekről vitát, párbeszédet folytatni. De ez sajnos látom, nem fog már előfordulni. Úgy vélem, nem kell félni attól, hogy az új kerületi Fidesz-szervezet demokratikusan, központjuk által kinevezett vezetéssel nem fogadja el majd képviselő úr jelentkezését. Hiszen, ha eddig szakmai felkészültségét nem is bizonyított számunkra, de számot tett olyan tulajdonságokról, amelyeket becsülnek diktatorikus és politikájukat alaptalan vádaskodásokra építő pártokban. Sok más dolog mellett egy alapvető különbség mindenképpen van közöttünk. Én nem vagyok rosszindulatú. Ezért, amikor az önök frakciójára nézek és arra gondolok, hogy az Ön frakcióvezetőjének édesapja anyagi ellenszolgáltatással járó megbízatással bír az önkormányzattól, én ezért nem ítélem el az Ön frakciótársát, s nem gondolom azt, hogy ez a megbízatás Dombóvári Csaba képviselői megbízatásának köszönhető. Sőt az a véleményem, milyen jó, hogy a tiszteletre méltó múltú és hozzáértésű Dombóvári Antal önkormányzatunknak dolgozik. Vagy amikor végignézek az Ön frakciótársain, és eszembe jut, hogy képviselői munkájukon túl hány fajta rokoni vagy üzleti kötődéssel bírnak a kerületi önkormányzathoz, nekem nem az jut az eszembe, hogy vissza is élhetnek ezzel. A korábbi testületi ülésen az adott ügy kapcsán világosan kifejtettem álláspontomat. Ez a jegyzőkönyvben olvasható. Ajánlom figyelmébe. Kérem, ne csak olvassa, terjessze is. Azt úgysem remélhetem, hogy a kerületben megjelentő Fideszes házilapok az én mondanivalómat is közzéteszik. Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: Dr. Dombóvári Csaba elnök úrnak mondom, hogy jegyző úr és az SzMSz szerint nincs módja a napirend előtti felszólaláshoz hozzászólni. 10/98

11 Dr. Fachet Gergő: Dr. Dombóvári Csaba nem kap szót személyes érintettség okán? Dr. Nagy István: miután a napirend előtti hozzászólás úgy szól, hogy országos kérdésekben szólnak hozzá a képviselők, nincs módja rá. Az ügyrendi kérdés a napirendeknél működik, tehát ha betartjuk a Szervezeti és Működési Szabályzatot, dr. Dombóvári Csaba képviselő úrnak a harmadik napirend utáni hozzászólásnál, a Képviselő-testületi ülés megkezdésekor a hatósági napirendek előtt van lehetősége először ügyrendi kérdésben szólni. A személyes megtámadtatás intézménye a napirend előtti hozzászólásnál nem ismert. Dr. Fachet Gergő: az eddigi gyakorlatnak megfelelően mint az Ügyrendi és Etikai Bizottság elnöke - ezúton tájékoztatom képviselőtársaimat és egyúttal a közvéleményt is, hogy a január 31-i határidőig vagyonbevallását a tavalyi gyakorlattal ellentétben, minden képviselő megtette. Dr. Benkő Péter: nagyon röviden szeretnék szólni arról, amit képviselőtársaink már tapasztaltak, hogy január óta az Önkormányzat honlapján bárki által olvashatók húsz nappal a rendes képviselő-testületi ülések előtt a nyílt előterjesztések anyagai. Bizonyára többen értesültek erről, hiszen képviselőtársaink túlnyomó többsége különböző civil szervezetnek tagja, vezetőségi tagja, esetleg vezetője, elnöke, hogy január 17- én, a civil szervezetekhez körlevelet intéztem ezzel a tartalommal, ezzel az információval. Kicsit részletesebben kifejtettük és egyben azt is megjelöltük munkatársammal, Fogarasi Gáborral, hogy a civil szervezetek vagy bárki ehhez véleményt fűzhet. Megjelöltük az címet is, amire az Önkormányzathoz elküldhetik észrevételeiket. Azt szeretném kérni képviselőtársaimtól, kedves vendégeinktől és a sajtó jelenlévő képviselőitől, hogy tudatosítsák a kerület lakosaiban, ugyanis Önkormányzatunknak ez a célja. A rendkívüli nyílt előterjesztések is felkerülnek, ezekre is vonatkozik ez a lehetőség, csak a határidő szűkösebb. Kérem, hogy ebben az ügyben alakítsanak ki véleményt, juttassák el hozzánk és ezzel is segítsék a lakosság érdekében végzett munkánkat. Dr. Dombóvári Csaba (ügyrendi): azt szeretném megkérdezni Jegyző Úrtól, hogy ha az az álláspont az irányadó amit az imént kifejtett, akkor Alexa György képviselő úr milyen jogcímen kapott szót Lázár Attila képviselő úr felszólalását követően? Nem emlékszem arra, hogy napirend előtti felszólalóként jelentkezett volna. Polgármester úr három képviselőtársunkat nevezett meg, akik napirend előtt felszólalásra jelentkeztek. Dr. Nagy István: Napirend előtti felszólaláskor a megszólított személy, illetve képviselőcsoport esetén a képviselőcsoport vezetője legfeljebb kettő percben jogosult válaszadásra, viszontválasznak, további kérdésnek, vitának, határozat hozatalnak helye nincs. Ez az SzMSz-ünk 29. szakaszának /4/ bekezdése. Miután a napirend előtti felszólalás célszemélye volt Alexa György, én úgy gondolom, hogy ennek a bekezdésnek megfelelően kapta meg Polgármester Úrtól a szót. 11/98

12 Dr. Dombóvári Csaba (ügyrendi): valószínűleg, nem egyformán figyeltünk a napirend előtti hozzászólásra, amit Lázár Attila képviselőtársam tett. Az arra vonatkozott, hogy hogyan került ide megbízással a Molax Bt., s hogy az Önkormányzat vezetése miképpen gazdálkodik a közpénzekkel. Erről szólt a napirend előtti felszólalás. Ehhez képest ezek szerint Alexa György képviselő úr az MSzP frakciót találta érintettnek a felszólalásban. Lehet, hogy akinek inge, az magára veszi, ebből majd mindenki levonja a megfelelő következtetéseket. Amit pedig ennek kapcsán el szerettem volna mondani, azt majd a napirend végén elmondom. Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: zárt ülést rendelek el. Az ülés levezető elnöke: Barna Andor alpolgármester A Képviselő-testület zárt ülésen folytatja munkáját! A zárt ülés jegyzőkönyve külön szerepel! A napirend 14./ pontja: 1/2005/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről szóló 50/1997. (VIII. 29.) rendeletének módosítására Előadó: Barna Andor alpolgármester Lázár Attila: napirend előtti felszólalásomban feltettem egy kérdést, ami itt úgy érzem aktuális lehet egy rövid mondat, illetve egy rövid válasz erejéig. Kérdésem az volt, hogy kapott-e a Molax Bt. címerhasználatra engedélyt? Megkérdezném a Művelődési és Tájékoztatási Bizottságot, hogy engedélyezte-e vagy volt-e ilyen kérelem, illetve történt-e ilyen címerhasználat megadására szóló felkérés? Ifj. Lepés Imre: az Önkormányzatnak nem kell engedély a címerhasználathoz, a Molax Bt.-nek viszont kell. Lázár Attila: megkérném a jobb érthetőség kedvéért, hogy adja írásba ezt az Elnök Úr. Ifj. Lepés Imre: ha gondolja képviselő úr, akkor ezt írásba is adom. Szó szerint! Barna Andor, levezető elnök: további hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 12/98

13 RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának 7/2005. (II. 24.) rendeletét a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről szóló 50/1997. (VIII. 29.) rendelet módosításáról (28 igen szavazat, egyhangú) A napirend 15./ pontja: 19/2005/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a Családi és Társadalmi Rendezvények Háza és a Házasságkötő Terem helyiségeinek bérleti díjairól szóló, többször módosított 67/1999. (XI. 19.) számú rendeletének módosítására Előadó: Barna Andor alpolgármester Barna Andor, levezető elnök: hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának 8/2005. (II. 24.) rendeletét a Családi és Társadalmi Rendezvények Háza és a Házasságkötő Terem helyiségeinek bérleti díjairól szóló, többször módosított 67/1999. (XI. 19.) számú rendeletének módosításáról (27 igen szavazat, 2 tartózkodás) A levezető elnök: Dr. Hoffmann Attila polgármester A napirend 17./ pontja: 10/2005/ Budapest XVII., IX. u. 2. /hrsz.: /2/ szám alatti ingatlanon lévő Maros mozi épületének hasznosítása Előadó: Kiss Lajos alpolgármester Dr. Dombóvári Csaba: amikor én tavaly novemberben interpellációt intéztem Önhöz, melyben az iránt érdeklődtem, hogy a tavaly tavaszi munkatervnek megfelelően illetve azzal ellentétesen miért nem került a Képviselő-testület elé a Maros mozi ügye, akkor Ön válaszában arról tájékoztatott, hogy álláspontja szerint az épület helyreállítása vállalkozói közreműködéssel képzelhető csak el, hiszen az Önkormányzatnak nincs annyi forrása, amit ennek az épületnek a felújítására fordíthatna. Ez irányú előterjesztését első negyedévében fogja a Képviselő-testület elé terjeszteni. A Vagyongazdálkodási Bizottság ülésén megkérdeztem a jelenlévőket, hogy ez az előterjesztés milyen viszonyban van az Ön 13/98

14 válaszában foglaltakkal, amelyeket az imént említettem? Igazi választ nem kaptam. Kiss Lajos alpolgármester úr akkor arról tájékoztatott, hogy ezt az előterjesztését Önnek megmutatta és az Ön tudomásával került ez beterjesztésre. Ez a válasz engem nem nyugtat meg. Én Öntől szeretném megkérdezni, hogy mikor kerül a Képviselő-testület elé az az előterjesztés, amelynek benyújtására Ön a tavalyi interpellációmra adott válaszában ígéretet tett? Dr. Hoffmann Attila: a határozati javaslat I. változata tulajdonképpen ezt a lehetőséget tartalmazza. Valóban fölvetettünk több lehetőséget, kerületi vállalkozókkal tárgyaltam, megpróbáltuk valóban a vállalkozói szférának a támogatását megnyerni. Nem sok sikerrel. Sajnálatosan a mozi épületének ami gyermekkorunk mozija volt és valóban Rákosliget egyik patinás, első épületei közé tartozott romlik az állaga. Évről évre rosszabb és sajnos egyik ciklusban lévő önkormányzatnak sem volt pénze én most nem vonom kétségbe a jó szándékát -, pedig meg kívánta bármelyik menteni, csak egyszerűen nem volt rá fedezet. Sajnos ez a helyzet ma sem változott. Ezért dolgozta ki Kiss Lajos alpolgármester úr ezt a lehetőséget. A határozati javaslatnak van egy I. változata és egy II. változata. Az I. változat tartalmazza, amit tulajdonképpen ezzel kapcsolatosan beszéltünk és amit terveztünk. Az igaz és múltkor is jeleztem, hogy sajnálatosan elég sokáig gondolkoztunk erről, próbáltunk lehetőséget találni, hogy hátha az eladásnál egy jobb megoldást is tudunk találni. Nem sikerült. Dr. Dombóvári Csaba: más jellegű, tehát a jelenleg érvényben lévő döntésektől eltérő, de mégis közösségi célokat szolgáló funkcióban gondolkodtak-e, amikor afelől érdeklődtek, hogy milyen külső forrásokat lehetne bevonni az épület felújításába? Kiss Lajos: erre az épületre van egy terv, amelyik egy kamaramozit és irodákat tartalmaz. Másról nem beszélhetünk, nem ajánlgathatunk, hisz ezt a tervet ismeri a Képviselő-testület, ismerik a kerület lakosai. Arról szól az előterjesztés határozati javaslatának I. változata, hogy ezek a tervek lejártak. Ha az Önkormányzat bármit kíván kezdeni vele, akkor a terveket korszerűsíteni kell. Ennek a tervkorszerűsítésnek ennyi a költsége. Ezt tartalmazza az I. változat. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ma már az a terv, amelyik ez előtt négy vagy hat évvel készült azt hiszem 1998-ban, ismét átmenne. Nem akarom ragozni, hogy miért, de mindenképpen korszerűsíteni kell. A határozati javaslat II. változata pedig arról szól mivel az Önkormányzat anyagi helyzete nem olyan nagyon rózsás, mint ahogyan sokan tudni vélik -, ha nem tud vele kezdeni az Önkormányzat semmit, - ennek az épületnek az állaga folyamatosan romlik ezzel kapcsolatban mindenképpen lépni kell. Dr. Dombóvári Csaba: ami az Önkormányzat anyagi helyzetét illeti, annak színe az mindig attól függ, hogy honnan nézzük. Ilyen esetekben nem túl rózsás, amikor arról van szó, hogy a Demszky féle városvezetés miféle forrásmegosztást talált ki, akkor rózsásabb. Pirosabb. Talán így is lehet fogalmazni. Az előbbi kérdésem arra irányult, hogy ha az előterjesztő úgy 14/98

15 véli, hogy miképpen ha nem is részéről, de mások részéről elhangzott ez már korábban nem reális, durvább kifejezéssel élve illuzórikus elképzelés az, amit a korábbi képviselő-testületi döntés megszabott ennek az épületnek, mint jövőbeni funkciót, akkor miért nem szerepel egy harmadik lehetséges változat ebben az előterjesztésben, ami arról szól, hogy az Önkormányzat nem kívánja eladni az épületet, de figyelemmel erre-arra az I. változat szerint sem kívánja a korábbi döntésnek megfelelő funkcióra a tervkorszerűsítéseket elvégezni, hanem harmadik megoldásként más jellegű, közösségi célokat szolgáló funkciók ezen épületbe történő költöztetésében gondolkodik? Ilyen értelemben dolgoztatja át a felújítási terveket, s ehhez keres üzleti partnereket. Ezt a változatot hiányolom az előterjesztésből. Kiss Lajos: az Ön és az én véleményem különbözik. Alexa György: milyen más közösségi cél, képviselő úr? Ha most lenne egy ilyen határozati javaslat, az további ódázása lenne annak a képtelen helyzetnek, ami fennáll. Nem vitatom az öt-hat évvel ezelőtti elképzelések jó szándékúságát ennek az épületnek a sorsával kapcsolatban, de az ténykérdés, hogy hat év óta sokkal régebb óta, de mondjuk az akkori határozat meghozatala óta is ott áll, állagában romlik, és egyébként is előbb-utóbb pénzébe kerül az Önkormányzatnak, ha nem történik vele semmi. Ez nem állít ki jó bizonyítványt a környező lakosok szemében a tekintetben, hogy az Önkormányzat hogyan gondoskodik az ingatlanjairól. Aki ott él ezt képviselő úr nálam bizonyára jobban tudja -, az úgy éli meg ezt a dolgot, hogy ott felejtődött ez az ingatlan. Az Önkormányzat nem foglalkozik vele, koncepciója nincs rá. Azt is mondjuk ki, hogy velem szemben van egy közösségi létesítmény. Ilyen értelemben ennek a közösségi létesítménynek a funkció megsokszorozása ismerve egyébként a kerület közművelődési helyzetét, a közművelődési intézményhálózatát sem gazdaságosnak, sem reálisnak nem tűnik. Azt gondolom, hogy a cél az és ez Önnek egyéni képviselőként is szerintem evidens érdeke -, hogy azzal az épülettel minél előbb történjen valami, kerüljön hasznosításra. Az Önkormányzat költségvetésében ilyen típusú célokra már nem tud több erőforrást biztosítani, megtalálva azokat, akik ezt a dolgot finanszírozhatják. Akkor végre kerüljön pont ennek az ingatlannak a sorsára. Dr. Dombóvári Csaba: az odázás, amikor arról beszélünk, hogy valamit elodázunk, az rövid o-val írandó és ejtendő. Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: bejelentem, hogy az előterjesztő javaslata alapján a II. változatot teszem fel először szavazásra. További hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslat II. változatát, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 58/2005. (II. 17.) Kt. határozat 1.) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest XVII. kerület, IX. utca 2. szám alatt lévő volt Maros mozi épületét (helyrajzi szám: /2) a telekalakítást követően értékesíteni kívánja. 15/98

16 2.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében a telekalakítást követően készítsen előterjesztést a volt Maros mozi épületének (hrsz.: /2) értékesítésére, a hasznosítás céljának és feltételeinek konkrét megjelölésével a Lakás-17 Vagyonkezelő Kft. útján. 3.) Felkéri a polgármestert, hogy az 1-2. pontban foglalt döntésről értesítse a Lakás-17 Kft-t. Felelős: Dr. Hoffmann Attila polgármester Határidő: azonnal, értesítésre: a döntést követő 15 napon belül, előterjesztés készítésére: a jogerős telekalakítási határozat kézhezvételét követő első rendes testületi ülés (19 igen, 6 nem szavazat, 5 tartózkodás) A napirend 18./ pontja: 12/2005/ Javaslat a Budapest, XVII. kerület Berky L. u. 16. szám alatti, /17 helyrajzi számú ingatlan vonatkozásában a beépítési kötelezettség meghosszabbítására Előadó: Kiss Lajos alpolgármester Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 59/2005. (II. 17.) Kt. határozat 1./ A Képviselő -testület úgy dönt, hogy a Budapest, XVII. ker. Berky Lili u. 16. szám alatti, /17 helyrajzi számú ingatlan vonatkozásában az SzBsZ Opus Ingatlanforgalmazó Bt. (1171 Budapest, Tanár u. 12.) tulajdonos részére az ingatlan beépítési kötelezettségének határidejét október 16-ig meghosszabbítja. 2./ Felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntéséről a Lakás-17 Vagyonkezelő Kft. útján értesítse a kérelmezőt. 3./ Felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntésének megfelelően a megállapodást írja alá. Felelős : dr Hoffmann Attila polgármester Határidő: azonnal, értesítésre: a döntést követő 15 napon belül, megállapodás aláírására: a döntést követő 45 napon belül (29 igen szavazat, 1 tartózkodás) 16/98

17 A napirend 19./ pontja: 13/2005/ Javaslat a XVII. kerület sportjáért végzett kimagasló tevékenységért díj létrehozásáról szóló rendelet koncepciójára Előadó: Barna Andor alpolgármester Barna Andor: a XVII. kerület sportjáért végzett kimagasló tevékenységért díjjal kapcsolatban több kérdés merült fel az elmúlt időszakban, amely megfogalmazódott az Ifjúsági és Sport Bizottság ülésén is. Teljesen reálisnak és megalapozottnak bizonyultak ezek a kérdések. Ezeknek megfelelően készítettem el a bizottsági egyeztetés után az előterjesztést. Én magam is egyetértettem az ott felvetettekkel. Az előterjesztéshez az Ifjúsági és Sport Bizottság egy kiegészítő és egy módosító indítványt nyújtott be, ezeket befogadom. Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: további hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot a befogadott kiegészítő és módosító indítvánnyal együtt, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 60/2005. (II. 17.) Kt. határozat I. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy XVII. kerület sportjáért végzett kimagasló tevékenységért elnevezéssel díjat alapít. II. A Képviselő-testület a XVII. kerület sportjáért végzett kimagasló tevékenységért díj alapításának és adományozásának szabályairól szóló rendelet koncepcióját az alábbiak szerint fogadja el: 1./ A XVII. kerület sportjáért végzett kimagasló tevékenységért díj azoknak a személyeknek vagy szervezeteknek adományozható, akik Budapest XVII. kerületében laknak vagy bejegyzett székhellyel rendelkeznek, illetve tevékenykednek, s akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak - a versenysport; - az ifjúsági és diáksport és annak szervezése; - a kerületi testnevelés és sportmozgalom terén. 2./ A díjazott személyekre vagy szervezetekre javaslatot tehetnek: - önkormányzati képviselők; - az önkormányzat jegyzője; - a sportegyesületek elnökei; - a kerület sportjával foglalkozó közalapítványok kuratóriumai; - a XVII. kerület lakosai. 17/98

18 3./ A díjazottak jelölésének és a díjak odaítélésének eljárási folyamata: - A díjazottakra vonatkozó javaslatokat melyek tartalmazzák a díjazott nevét, pontos címét, méltatását az adományozás első évében március 31. napjáig, évtől kezdődően pedig minden év február 28. napjáig kell eljuttatni a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati és Okmányirodájára. - A beérkezett javaslatokat az Ifjúsági és Sport Bizottság az adományozás első évében április 6. napjáig, évtől kezdődően minden év március 15-ig véleményezi, majd a Képviselő-testület elé terjeszti. - A díj odaítéléséről a Képviselő-testület az áprilisi rendes ülésén dönt. 4./ A díjjal emlékplakett, díszoklevél és Ft pénzjutalom jár, s az ezzel kapcsolatos költségek összegét az önkormányzat éves költségvetésében biztosítja. 5./ Az emlékplakett és a díszoklevél elkészíttetéséről (művész kiválasztása, felkérése) a polgármester gondoskodik. 6./ A díszoklevél tartalmazza a XVII. kerület címerét, az adományozás tényét, a Képviselő-testület határozatának számát, az adományozott nevét és rövid méltatását, a dátumot, az adományozó pecsétjét, valamint a polgármester és a jegyző aláírását. 7./ A kitüntetettek nevét az e célra rendszeresített könyv tartalmazza, az ebbe történő bejegyzésről a polgármester gondoskodik, a bejegyzést a polgármester és a jegyző írja alá. 8./ A díj átadására ünnepélyes keretek között kerül sor minden év júniusának első szombati napján. A díjat a polgármester, akadályoztatása esetén pedig a sport ágazatért felelős alpolgármester adja át. 9./ A díjak adományozását kizárja, ha a javasolt személy jogerős fegyelmi büntetés vagy jogerős büntetőítélet hatálya alatt áll, illetve ha a szervezetet megszüntették. Az elismerést kizárólag méltatlanság címén lehet visszavonni. A visszavonást az Ifjúsági és Sport Bizottság javaslatára a polgármester kezdeményezheti. Méltatlan az elismerő címre az a személy, akit bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek, s ezáltal büntetett előéletűnek minősül. Az elismerés visszavonása esetén a visszavonás tényét rögzíteni kell az elismerésben részesülők nyilvántartására szolgáló könyvben, s erről az érintettet értesíteni kell. 18/98

19 10./ Az elismerés adományozásának, illetve visszavonásának tényét az önkormányzat hivatalos lapjában kell közzétenni. III. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a II. pontban foglalt koncepciónak megfelelően terjessze a Képviselőtestület elé a rendelettervezetet az I. pontban foglalt döntés végrehajtása, valamint Az év legjobb sportolója a XVII. kerületben vándorserleg és Az év legjobb sportolónője a XVII. kerületben vándorserleg díjak alapításáról szóló 27/2000. (V.29.) számú rendelet hatályon kívül helyezése érdekében. Felelős: Dr. Hoffmann Attila polgármester Határidő: azonnal, a rendelettervezetek benyújtására: a Képviselőtestület márciusi rendes ülése (29 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 20./ pontja: 16/2005/ Javaslat adományozásra a kelet-ázsiai természeti katasztrófa kárai enyhítésének céljából Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester Dr. Fenke Ferenc: mint tudjuk 2004 karácsonyán egy bibliai méretű katasztrófa történt a Közép-Ázsiai térségben, bibliai méretű szenvedésekkel. Közel háromszázezer halott, több mint másfél millió ember maradt hajlék nélkül. Ennek ellenére egészen mostanáig nem éreztem nehezen csillapítható késztetést arra, hogy ennek a katasztrófának az enyhítésére személyesen adakozzak, mert soha nem látott mennyiségű segítség érkezett a Magyar Vöröskereszten keresztül a térségbe az államtól és magánemberektől. De most, hogy felvetődött ez a kérdés a XVII. kerület Önkormányzatának képviselő-testületi ülésén, úgy érzem, hogy a közösből fél millió forintot adni a katasztrófa sújtotta területnek illetve a túlélőknek, gesztusnak sok, segítségnek kevés. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy december 5-én, a járókeretes erdélyi és felvidéki nagymamáktól féltettük a betevő falatunkat, azt kell mondanom, hogy a közösből most ne adjunk. Én ezt az előterjesztést nem fogom megszavazni, viszont felajánlok a jövő havi képviselői tiszteletdíjamból 50%-ot, amelyet el fogok juttatni a térségbe. Dr. Hoffmann Attila: annyit tennék hozzá előterjesztőként, hogy ilyen katasztrófánál biztos, hogy minden segítségre, minden fillérre szükség van. Azt is tudjuk mindnyájan, hogy kerületünk mekkora teherbíró képességekkel bír. A Képviselő-testület bölcs döntésére bízom, hogy hogyan gondolkozik erről. Ügyrendi javaslatnak tekintsük előbbi felvetését? Dr. Fenke Ferenc: nem, csak megfontolandónak. 19/98

20 Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: további hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 61/2005. (II. 17.) Kt. határozat 1. Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy dönt, hogy a Magyar Vöröskereszt útján 500 E forintot adományoz a közismert kelet-ázsiai természeti katasztrófa kárainak enyhítése céljából. 2. A Képviselő-testület az 1. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy az 500 E Ft összeget a évi költségvetésében biztosítja. 3. Felkéri a polgármestert, hogy a jegyző útján gondoskodjon az 500 E Ft összeg terveztetéséről a évi költségvetési rendelettervezetben. 4. Felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntése végrehajtása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket. Felelős: dr. Hoffmann Attila polgármester Határidő: azonnal, intézkedés megtételére: a döntést követő 10 napon belül, fedezet biztosítására: a évi költségvetés elfogadásának időpontja (22 igen szavazat, 6 tartózkodás) A napirend 21./ pontja: 17/2005/ Javaslat Laborcz Ferenc: Szabadság emlékmű című szobrának áthelyezésére Előadó: Ifj. Lepés Imre, a Művelődési és Tájékoztatási Bizottság elnöke Ifj. Lepés Imre: hozzászólásom csak annyi, hogy a Művelődési és Tájékoztatási Bizottság ülésére meghívtuk Laborcz Mónikát és B. Laborcz Flórát, akik egyetértettek ezzel a határozati javaslattal. Kérném a Képviselőtestületet, hogy támogassa az áthelyezést. Dr. Hoffmann Attila: további hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 62/2005. (II. 17.) Kt. határozat 1.) Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatok és szerveik, a Köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló évi XX. tv /1/ bekezdésében nyert felhatalmazás alapján úgy dönt, hogy kezdeményezi a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése felé Laborcz 20/98

21 Ferenc: Szabadság emlékmű (1949, mészkő) című alkotásának áthelyezését a Dózsa Művelődési Ház mögötti Zöld Sándor parkból a Czimra-Laborcz Emlékház (Csabai út 20.) előtti, önkormányzati tulajdonú területre. 2.) Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselőtestülete előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy a szobor áthelyezéséhez és restaurálásához szükséges Ft-ot a évi költségvetésében biztosítja. 3.) Felkéri a polgármestert, hogy a 2. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében gondoskodjék a jegyző útján az Ft összegű fedezet évi költségvetésbe való beterveztetéséről. 4.) Felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntéséről értesítse a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlését a Főpolgármester útján. Felelős: Dr. Hoffmann Attila, polgármester Határidő: azonnal, értesítésre: a döntést követő 15 napon belül, a szobor áthelyezésére: a Közgyűlés döntését követő 60 napon belül, a fedezet biztosítására: a évi költségvetésről szóló rendelet elfogadásának időpontja (25 igen szavazat, 5 tartózkodás) A napirend 22./ pontja: 18/2005/ Javaslat az alpolgármesterek költségátalányának emelésére Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester Dr. Dombóvári Csaba: most, hogy már megteremtette a Képviselő-testület a költségátalány fedezetét, hiszen a Maros mozi eladásából nyilván futja majd erre is. Szeretném azért megkérdezni, hogy mégis melyek azok a gyakorlati tapasztalatok, amelyekre az előterjesztő utal? Mi indokolja azt, hogy az alpolgármesterek költségarányát 100%-kal szükséges emelni? Dr. Hoffmann Attila: a különböző számítások alapján ez az emelés indokoltnak tűnt. Dr. Dombóvári Csaba: a válasza abban a tekintetben megnyugtat, hogy ezek szerint legalább számoltak. E tekintetben válaszát el tudom fogadni, de azért gondolom, Ön sem gondolja komolyan, hogy egy képviselői kérdésre ilyen választ lehet és illik adni. Ezt kikérem magamnak. Dr. Hoffmann Attila: valóban ez egy rövid válasz volt, de itt most hosszas számolásokat és bizonylatok beolvasását nem tudom biztosítani. 21/98

22 Kiss Lajos: nem illene most szólnom és ha nem lenne itt az elődöm, akkor nem is szóltam volna. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy idáig 26 ezer forinttal kaptam kevesebb költségtérítést, mint az elődöm 1998-ig. Ez abszolút érték. Nem reálérték, ez abszolút érték. Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: további hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 63/2005. (II. 17.) Kt. határozat A Képviselő-testület Kiss Lajos költségátalányát január 1. napjától Ft/hó összegben állapítja meg. Felelős: Dr. Hoffmann Attila polgármester Határidő: azonnal (21 igen, 7 nem szavazat, 2 tartózkodás) 64/2005. (II. 17.) Kt. határozat A Képviselő-testület Barna Andor költségátalányát január 1. napjától Ft/hó összegben állapítja meg. Felelős: Dr. Hoffmann Attila polgármester Határidő: azonnal (21 igen, 7 nem szavazat, 1 tartózkodás) 65/2005. (II. 17.) Kt. határozat A Képviselő-testület Dr. Péczely Terézia költségátalányát január 1. napjától Ft/hó összegben állapítja meg. Felelős: Dr. Hoffmann Attila polgármester Határidő: azonnal (21 igen, 7 nem szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 23./ pontja: 21/2005/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a Budapest, XVII. kerület Helikopter út Újmajori utca Magyar Szárnyak utca Svachulay Sándor utca által határolt terület Szabályozási Tervéről és Helyi Építési Szabályzatáról szóló, többször módosított 61/2000. (XI. 27.) rendelet módosításának kidolgoztatására Előadó: Kiss Lajos alpolgármester Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem és szavazásra bocsátom a határozati javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 66/2005. (II. 17.) Kt. határozat 1. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a Budapest, XVII. kerület Helikopter út Újmajori utca Magyar Szárnyak utca 22/98

23 Svachulay Sándor utca által határolt terület Szabályozási Tervéről és Helyi Építési Szabályzatáról szóló, többször módosított 61/2000. (XI. 27.) rendelet módosítását kidolgoztatja. A módosítás célja: az övezeti előírások megváltoztatása szabadon álló, illetve tömbtelkes beépítési móddal, lakóépületek elhelyezése céljából. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1. pontban foglalt döntésének megfelelően. Felelős: Dr. Hoffmann Attila polgármester Határidő: azonnal, intézkedések megkezdésére a döntést követő 15 napon belül (18 igen, 7 nem szavazat, 4 tartózkodás) A napirend 25./ pontja: 29/2005/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a Budapest, XVII. kerület Naplás út- Dormánd utca- Kiskút utca- Jászapáti utca által határolt terület Szabályozási Tervének és Helyi Építési Szabályzatának kidolgoztatására Előadó: Kiss Lajos alpolgármester Kiss Lajos: tegnap 16 óra 24 perckor Dr. Gergely Tamás úr, a Rákoscsaba- Újtelepért Egyesület elnöke ezzel kapcsolatban átadott egy véleményt, mely kiosztásra került. Dr. Dombóvári Csaba (ügyrendi): javaslom, hogy a Képviselő-testület függessze fel a napirendi pont tárgyalását és délután folytassa annak érdekében, hogy a Rákoscsaba-Újtelepért Egyesület álláspontját áttanulmányozhassuk. Dr. Hoffmann Attila: úgy érzem, hogy maximálisan toleráns vagyok minden civil szervezet kérésével kapcsolatosan. A Rákoscsaba-Újtelepért Egyesület szereptévesztésben van két dologban. Az egyik az, hogy egyszerűen már elő kívánják nekünk írni és ezt írásban is megerősítik -, hogy egyáltalán mit tárgyaljunk, mit vehetünk fel napirendre, mivel foglalkozhat a Képviselőtestület. A másik pedig az, hogy egyszerűen kisajátítják, úgymond ők képviselik a kerület lakosainak az érdekeit an, amit mint ott lakó állampolgár messze nem így érzékelek. Én nem látom indokoltnak a vita felfüggesztését. A javaslataikat, észrevételeiket figyelembe veszem, amennyiben szakszerű, de itt például abszolút eltértek a valóságnak a legkisebb részétől is, hiszen én magam tárgyaltam ezzel a céggel és nem ukrán meg egyéb nemzetiségűekről van szó. Mi velük akarunk tárgyalni egy 1000 m 2 -es INTERSPAR áruház létesítéséről, amit egy patkány rágta, romos ABC helyén kívánunk felépíteni. Minden ott élő lakosnak az érdeke, hogy 23/98

24 olyan áruháza legyen, ahol olcsón, kulturáltan tudnak vásárolni. Ez ellen tiltakoznak ezerrel különböző indokokkal, megfelelő csúsztatással. Semmi értelmét nem látom a vita felfüggesztésének. Leírták, amit elmondtak, meghallgattam, elolvastam, tudomásul vettem. Ettől függetlenül szavazni fogunk az ügyrendi javaslatról. Dr. Dombóvári Csaba (ügyrendi): az Ön iménti indulatos reagálása a legékesebb bizonyítéka annak, hogy az Egyesület álláspontjának megismerése és megvitatása megér annyit, hogy egy későbbi időpontban, a nap délutáni szakaszában folytassuk ennek a napirendi pontnak a tárgyalását. Lehetséges, ha polgármester úr indulatoktól mentesen tud ezzel a véleménnyel kapcsolatban állást foglalni, akkor érdemi vitáról is lehet ebben a kérdésben szó. Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: természetesen felteszem szavazásra a javaslatát. Az indulatok miatt talán csak egy picit hangosabban beszéltem mint egyébként szoktam, de nem vagyok indulatos. Szavazásra bocsátom a napirend tárgyalásának felfüggesztésére vonatkozó ügyrendi javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. A Képviselő-testület 12 igen, 13 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett nem fogadja el dr. Dombóvári Csaba azon javaslatát, mely szerint az előterjesztés tárgyalását függessze fel. Dr. Dombóvári Csaba: egy kérdésem lenne polgármester úrhoz, ha valóban lehiggadt. Igaz-e a Rákoscsaba-Újtelepért Egyesület anyagában fogalmazott azon megállapítás, mely szerint polgármester úr többször kijelentette, hogy a városrész központi telkei így a határozati javaslatban szereplők eladására csak akkor kerülhet sor, ha más módon a költségvetési hiány nem finanszírozható. Dr. Hoffmann Attila: valóban, így hangzott el, hiszen költségvetést még nem tárgyaltunk. Általánosságban mondtuk azt, hogy a kerület ingatlanjait csak abban az esetben kívánom eladatni hiszen ez meghatározott szabályok között abszolút pályáztatás útján történik -, amennyiben költségvetésünk ezt megkívánja. Tavaly nem éltünk ezzel a lehetőséggel, hiszen a tavalyi költségvetésben 400 millió forint körüli volt az ingatlan eladásból származó bevételekre tervezett összeg. Ennek az összegnek egynegyedét nem használtuk fel, tehát valóban éltem ezzel az igénnyel. Nem tudom, hogy a év, ahol szintén 390 valahány millió szerepel a bevételi oldalon, hogy teljesíthető. A kiadásokat valóban ehhez az összeghez szabtuk. Amennyiben ez nem valósul meg, akkor nyilván a kiadási oldalunkon is csökkentenünk kell a lehetőségeinket. Ettől függ. Dr. Dombóvári Csaba: kijelenthető-e ma, február 17-én, amikor még nincsen költségvetése a kerületnek, hogy milyen módon lesz, lehet vagy nem lehet finanszírozni a költségvetési hiányt, és ezen ismeretek hiányában lehet-e érdemi döntést hozni ebben a kérdésben Ön szerint? 24/98

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. augusztus 26-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. augusztus 25-én

Részletesebben

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/23/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. október 3-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/115 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/28/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/109 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/22/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. október

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/7/2003 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. április

Részletesebben

1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT 1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/15/2010. KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010.

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/5/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/76 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/11/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. június

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V 150. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 14-én 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. augusztus 29-én 15.00 órakor

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/6/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 23-án megtartott

Részletesebben

120 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 8-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testületek döntései Határozat 51/2013.

Részletesebben

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. június 17-i soros nyílt üléséről

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. június 17-i soros nyílt üléséről Ikt. sz.: 13-16/2015 Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Je gyz őkönyv Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült: Sződ Község Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében, 2015. február 5. napján 18.00 órakor megtartott Sződ Község Képviselő-testületének üléséről. Napirendi pontok:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/29/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. december

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/9/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án

Részletesebben

Épületbõvítés a Medical Centernél

Épületbõvítés a Medical Centernél 2005. MÁRCIUS HÍRHOZÓ A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XV. évfolyam 3. szám Vámos Miklóssal Rákoscsabán Február 11-én Apropó Régen láttuk! címmel új mûsorsorozat indult a Rákoscsabai Közösségi Házban.

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 13/2016. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26-án (kedd) a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, dr. Bárdos Balázs, Bereczki

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-14/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi

Részletesebben

Bojt 85/2011. (IX. 19.) BKt határozat Biharkeresztes Város Önkormányzata által készített

Bojt 85/2011. (IX. 19.) BKt határozat Biharkeresztes Város Önkormányzata által készített BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, valamint ÁRTÁND, BOJT, NAGYKEREKI és TOLD KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI 2011. SZEPTEMBER 19-I RENDKÍVÜLI EGYÜTTES NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a kispesti önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 17-én 8 óra 30 perces kezdettel a polgármesteri hivatal nagytermében (Bp. XIX., Városház tér 18. I. em. 41.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/45 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/23/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE i J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. július 22-én (kedden) megtartott

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

1/25 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/25 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/25 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/7/2009. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Rendeletek: 27/2011.(XII.14.) A települési szilárd-hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. jegyző. a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. a Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője

JEGYZŐKÖNYV. jegyző. a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. a Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője /,#fil-.".,_, ~~,,,.,,,..",,,..,_,.,,,"..... ---\, BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYA Ö~ŐRMA'NYZÁT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉN j' GAZDASÁGI BIZOTTSÁG _-==J,\, ;; JEGYZŐKÖNYV Készült a Gazdasági Bizottság 2012.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉTŐL Szám: 25.002-12/2011/SzJO. JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről Jelen vannak: Koncz Ferenc, dr.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. november 10-én (szerdán) 16.00 órakor megtartott ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2010. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2009. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2011. január 19-én 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1. rendes

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 15/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 16-án, (szerdán) 8:15 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Részletesebben

I. fejezet Á L T A L Á N O S R E N D E L K E Z É S E K. A rendelet hatálya

I. fejezet Á L T A L Á N O S R E N D E L K E Z É S E K. A rendelet hatálya Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről.

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 207 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. május 29. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Bodnár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 7130 Tolna, Hősök tere 1. Szám: 10-1083-0/2011. A települési képviselő a település egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit.

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 3-án 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 2. rendes

Részletesebben

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes

Részletesebben

Hajdu László http://hajdu15.hu/~hajduhu/news.php?item.27 Oldal 1/6

Hajdu László http://hajdu15.hu/~hajduhu/news.php?item.27 Oldal 1/6 Oldal 1/6 Jegyzőkönyv 2009.07.03. Hajdu László, 2009 dec 13 v - 15:33:18 Amely készült 2009. július 3-án 9.00-kor a Budapesti Kerületek Országos Önkormányzati Szövetsége rendes ülésén a Budapest Főváros

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 31-én 18 óra 00 perckor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. 1 Tömörd Község Önkormányzat 17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Faluház

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl.

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. Jelen vannak: A polgármester, a jegyz, a települési képviselk a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 9/2015. (VII.31.) önkormányzati rendelet az egészségügyi alapellátási

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 18-án a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/420-766, fax: 85/521-011, +3630/ 742-0232 e-mail:onkormanyzat@nemesvid.t-online.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesvid Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

- 1 - J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én megtartott nyílt üléséről.

- 1 - J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én megtartott nyílt üléséről. - 1 - Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T

Részletesebben

A Képviselő-testület korábbi években hozott későbbi éveket is érintő pénzügyi kihatású határozatai

A Képviselő-testület korábbi években hozott későbbi éveket is érintő pénzügyi kihatású határozatai A Képviselő-testület korábbi években hozott későbbi éveket is érintő pénzügyi kihatású határozatai HATÁROZATOK: 1.) 507/1998.(IX.03.) Kt. határozat 1./ A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az építésügy

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2014. szeptember 30-án megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

(Módosító javaslat, hozzászólás nem hangzik el.)

(Módosító javaslat, hozzászólás nem hangzik el.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 28-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett Bagi Zsolt, Dr.

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t:

T á r g y s o r o z a t: A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-én megtartott nyilvános ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Dózsa György út 15/a)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. készült a képviselő-testület 2012. október 24-én 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. készült a képviselő-testület 2012. október 24-én 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a képviselő-testület 2012. október 24-én 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről Helye: XV. kerületi Polgármesteri Hivatal (1153

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 27-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. május 14. (kedd) 15:00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Verőce Község i Hivatal Tanácsterme (2621 Verőce, Árpád út 40.) Jelen vannak a Képviselő-testületből:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. 20 816/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es tanácskozó terme

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Major László alpolgármester Nagyné Farkas

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. június 7-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich

Részletesebben

Etyek Község 17/2008. (XI. 14.) rendelete 316/2008. (X. 29.) Képviselő-testületi határozata 317/2008. (X. 29.) Képviselő-testületi határozata

Etyek Község 17/2008. (XI. 14.) rendelete 316/2008. (X. 29.) Képviselő-testületi határozata 317/2008. (X. 29.) Képviselő-testületi határozata Etyek Község 17/2008. (XI. 14.) rendelete 316/2008. (X. 29.) Képviselő-testületi határozata 317/2008. (X. 29.) Képviselő-testületi határozata 318/2008. (X. 29.) Képviselő-testületi határozata 319/2008.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ormay Csaba érkezésével a Képviselő-testület létszáma 12 főre változott.

Jegyzőkönyv. Ormay Csaba érkezésével a Képviselő-testület létszáma 12 főre változott. Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án megtartott munkaterv szerinti Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öregiskola

Részletesebben

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas

Részletesebben

1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/16/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. május 30-án megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester

Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 25-én 8 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester, Ablonczy

Részletesebben

Helye: XV. kerületi Polgármesteri Hivatal (1153 Bp., Bocskai u. 1-3.) Díszterem

Helye: XV. kerületi Polgármesteri Hivatal (1153 Bp., Bocskai u. 1-3.) Díszterem Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a képviselő-testület 2011. február 16-án 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről Helye: XV. kerületi Polgármesteri Hivatal (1153

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta.

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta. JEGYZŐKÖNYV Készült a Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 4. napján 9 óra 30 perckor a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Konferencia termében megtartott nyílt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS. Az önkormányzat

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉS. Az önkormányzat Levél Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2011. (V. 30.) rendelete az önkormányzat képviselő-testülete és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1 Bevezető A Magyar Köztársaság Országgyűlésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 20-án megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 20-án megtartott nyílt üléséről. Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 20-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. 19/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662 Csanádapáca,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 30. napján 16 00 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

19/2012. sz. jegyzőkönyv

19/2012. sz. jegyzőkönyv 19/2012. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2012. december 13-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben