J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 25-én megtartott képviselő-testületi üléséről Készült: 3 példányban Jegyzőkönyvvezető: Erdei Katalin, Horváthné Magács Melinda 1/106

2 Jelen vannak: Alexa György, Andó Miklós, Andráska István, Bakos Péter, Barna Andor, Dr. Benkő Péter, Bús Bence, Derczbach Istvánné, Dr. Dombóvári Csaba, Dr. Fachet Gergő, Dr. Farkas Tibor, Dr. Fenke Ferenc, Fodor Róbert, Fohsz Tivadar, Dr. Hájer Emília, Dr. Hoffmann Attila, Dr. Hrutka Zsolt, Kiss Lajos, Koszorúsné Tóth Katalin, Kovács István, Lázár Attila, Ifj. Lepés Imre, Marschalkó Tamásné, Miló Béla, Papp Péterné, Dr. Péczely Terézia, Podani Sándor, Szilágyi Antal, Veressné Bakó Ilona, Vígh- Kiss József (30 fő) Jelen vannak továbbá: Dr. Zámbó Ákos, a Lakás-17 Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője, Baráthné dr. Ilyés Piroska, az Ügyfélszolgálati és Okmányiroda vezetője, Dr. Horváthné Tóth Judit, a Főépítészi Iroda vezetője, Kuruczné Marton Katalin, az Egészségügyi és Szociális Iroda vezetője, Miklós Klára, a Főépítészi Iroda munkatársa, Szik László, a Budapesti Rendőrfőkapitányság részéről, Dr. Tóth Tamás megbízott rendőrkapitány, Tóth Péter. valamint: Erdei Katalin; a szavazatszámláló gép kezelője, Horváthné Magács Melinda jegyzőkönyvvezető és Székelyiné Vajda Edit; a Képviselő-testületi Iroda vezetője. Dr. Hoffmann Attila levezető elnök: megállapítom, hogy 30 képviselő jelen van, tehát ülésünk határozatképes, így az ülést megnyitom 9 óra 16 perckor. Bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter javaslatára több éven keresztül folytatott színvonalas szakmai tevékenységért a Magyar Köztársaság ezüst érdemrendjének polgári tagozati kitűntetést adományozta Alexa György képviselőtársunknak, frakcióvezetőnknek. Mindnyájunk nevében gratulálok! A mai ülésre sürgősségi indítvány nem érkezett. Bejelentem, hogy az előterjesztő a mai ülésen nem kívánja tárgyaltatni a 231/2005. számú, Javaslat a többször módosított A kerületi óvodák, általános iskolák és gimnáziumok finanszírozási elve -it tartalmazó koncepció módosítására tárgyú, valamint a 249/2005. számú, Javaslat a Budapest, XVII. kerület Baross u Szilárd u. 29. szám alatti társasházban a /0/A/1 helyrajzi számú ingatlanból 20,4m 2 nagyságú helyiségcsoport és a hozzákapcsolódó előkert kizárólagos használati jogának értékesítésére tárgyú előterjesztéseket. Dr. Farkas Tibor (ügyrendi): régóta dédelgetett és kívánt vágyunk teljesült az új székek megjelenésével. Ezzel, mint az Egészségügyi Bizottság elnöke kifejezem a köszönetem az ezért felelős Jegyző Úrnak, és a vezetésnek, hogy gondoltak a képviselők egészségére, a derekára, a gerincére, és az egyéb urológiai helyzetére. Dr. Hoffmann Attila: magam is csatlakozom, bár kicsit nehéz megszokni ezt a széket, de valóban köszönet jár Jegyző Úr figyelméért. Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: az elhangzottak figyelembevételével teszem fel szavazásra a napirendi javaslatot. Elfogadásához egyszerű többség szükséges. 2/106

3 326/2005. (VIII. 25.) Kt. határozat A Képviselő-testület az alábbi előterjesztéseket felveszi napirendjére a következő sorrendben: Hatósági ügyek (fellebbezések): 1./ 257/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 2./ 258/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 3./ 259/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 4./ 260/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 5./ 261/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 6./ 262/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 7./ 263/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 8./ 264/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 9./ 272/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 10./ 273/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 11./ 274/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 12./ 280/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 13./ 281/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 14./ 282/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 3/106

4 15./ 286/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 16./ 300/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 17./ 301/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 18./ 304/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester Rendelet-tervezetek: 19./ 561/2004/ Budapest XVII. kerület Cinkotai út Ligetsor - MÁV Budapest-Hatvan vasútvonal Rákos-patak Keresztúri út Határhalom u. kerülethatár által határolt terület Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 20./ 217/2005/ Budapest XVII. kerület Naplás út Inda utca Ároktő utca Forrásmajori utca Cinkotai út Cinkotai Kis-erdő által határolt terület Helyi Építési Szabályzata Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 21./ 270/2005/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának az önkormányzati képviselők költségtérítéséről, tiszteletdíjáról és egyéb juttatásairól szóló 43/2003. (IX. 1.) rendelete módosítására Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 22./ 276/2005/ Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, többször módosított 25/1998. (IV. 17.) számú rendeletének módosítására Előadó: Barna Andor alpolgármester 23./ 297/2005/ Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata évi költségvetéséről szóló, többször módosított 11/2005. (III. 4.) rendeletének módosítására Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 4/106

5 Személyi kérdések (A tárgyalás időpontja az SZMSZ 30. (2) bekezdése alapján 14 órától): 24./ 310/2005/ Javaslat dr. Tóth Tamás rendőrkapitányi kinevezésének véleményezésére Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 25./ 210/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Javaslat ideiglenes bizottság létrehozására Előadó: Bakos Péter, Bús Bence, dr. Dombóvári Csaba, dr. Farkas Tibor, dr. Fenke Ferenc, Fohsz Tivadar, dr. Hájer Emília, Lázár Attila önkormányzati képviselők 26./ 252/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó Javaslat a Szociális ágazatban végzett kimagasló tevékenységért díj évi adományozására Előadó: Derczbach Istvánné, a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke 27./ 265/2005/ Zárt ülésen tárgyalandó az előterjesztés vezetői megbízás visszavonására és a vezetői megbízásra vonatkozó része Javaslat az Erdős Renée Ház intézményvezetői feladatainak ellátására Előadó: Barna Andor alpolgármester Határozati javaslatok: 28./ 197/2005/ Javaslat elvi döntésre parkőri szolgálat létrehozásáról Előadó: Dr. Dombóvári Csaba önkormányzati képviselő 29./ 235/2005/ Javaslat a Peter Cerny Alapítvány támogatására Előadó: Barna Andor alpolgármester 30./ 241/2005/ Javaslat a évi költségvetésben a Szociális célú alapítványok támogatása címszó alatt szereplő összegből a Csel-leng Alapítvány, a Kaszap István Alapítvány, a Remény Közalapítvány és a Rés Alapítvány támogatására Előadó: Barna Andor alpolgármester 31./ 251/2005/ Javaslat a polgármester jutalmazására Előadó: Dr. Fachet Gergő, az Ügyrendi és Etikai Bizottság elnöke 5/106

6 32./ 253/2005/ Javaslat a Csaba vezér szobor talapzatán emlékvers elhelyezésére Előadó: Dr. Fachet Gergő önkormányzati képviselő 33./ 254/2005/ Javaslat műalkotások vásárlására Előadó: Barna Andor alpolgármester 34./ 255/2005/ Javaslat Budapest Főváros Önkormányzatával megállapodás megkötésére Előadó: Barna Andor alpolgármester 35./ 256/2005/ Javaslat Javaslat tájház létrehozására tárgyú előterjesztés érdemi tárgyalásának elnapolására Előadó: Barna Andor alpolgármester 36./ 266/2005/ Javaslat az 1956-os emlékhelyen köztéri alkotás megtervezésére kiírt meghívásos pályázat elbírálására Előadó: Barna Andor alpolgármester 37./ 267/2005/ Javaslat a Napsugár ABC mögötti pavilonok alatti földterület, Pesti u /71 helyrajzi számú ingatlan értékesítésére Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 38./ 278/2005/ Javaslat a Fővárosi Szolidaritási célú évi bizottsági keretre kiírt pályázatok utólagos jóváhagyására, valamint elvi hozzájárulás a Pesti út 27. és 29. szám alatti épületek nem lakás célú földszinti helyiségeinek hasznosítására Előadó: Barna Andor alpolgármester 39./ 283/2005/ Javaslat a Mosolygó Kórház Alapítvány támogatására Előadó: Barna Andor alpolgármester 40./ 284/2005/ Javaslat az Esély az Élethez Alapítvány támogatására Előadó: Barna Andor alpolgármester 41./ 285/2005/ Javaslat Katlan utcai vízvezeték meghosszabbítására Előadó: Miló Béla önkormányzati képviselő 6/106

7 42./ 288/2005/ Javaslat a Móra Ferenc Általános Iskola névváltozásával és feladatbővülésével indokolt alapdokumentum-módosítások elfogadására Előadó: Dr. Péczely Terézia alpolgármester 43./ 289/2005/ Javaslat a Rákoscsabai Református Egyházközséggel Közoktatási Megállapodás megkötésére Előadó: Dr. Péczely Terézia alpolgármester 44./ 290/2005/ Javaslat az önkormányzat fenntartásában működő Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda Helyi Óvodai Programjának elfogadására Előadó: Dr. Péczely Terézia alpolgármester 45./ 291/2005/ Javaslat a Podmaniczky-Vigyázó család síremlék-romjai területének kiszabályozására a Dózsa Művelődési Ház /5 hrsz-ú ingatlanából Előadó: Lázár Attila önkormányzati képviselő 46./ 292/2005/ Javaslat az Önkormányzat fenntartásában működő Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda Intézményi Minőségirányítási Programjának elfogadására Előadó: Dr. Péczely Terézia alpolgármester 47./ 293/2005/ Javaslat az óvoda- és iskolapszichológusi hálózat kialakítására Előadó: Koszorúsné Tóth Katalin, Oktatásfejlesztési Tanácsnok 48./ 294/2005/ Javaslat adományozásra a romániai árvíz-károk enyhítésének céljából Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 49./ 295/2005/ Epres Béla ajánlata Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata által /263 hrsz-ú (Gyolcsrét u.) ingatlanból értékesített 81 m2 földterület vételárának megfizetésére Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 50./ 296/2005/ Javaslat a Budapest XVII. kerület Péceli-Pöröly u. sarkán, a /222 helyrajzi szám alatti ABC épület hasznosítására Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 7/106

8 51./ 298/2005/ Javaslat a Javaslat a Budapest XVII. kerület, Péceli út Zrínyi u. 2. szám alatti, helyrajzi számú sarokingatlan értékesítésére tárgyban hozott 165/2005. (IV. 21.) Kt. határozat módosítására Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 52./ 299/2005/ Javaslat a Bp. XVII. kerület /2 hrsz-ú út (ún. Gyümölcsös dűlő u.) Szárazhegy u. Pesti úti véderdő /39 hrsz-ú ingatlan által határolt /40 hrsz-ú telek belterületbe vonásához és a Fővárosi Szabályozási Keretterv módosításához készített hatástanulmány valamint a Kerületi Szabályozási Terv programja elfogadására Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 53./ 303/2005/ Javaslat a Budapest, XVII. kerület külterületén lévő /1 helyrajzi számú ingatlan Rákosmenti Sportoló Gyermekekért Alapítvány részére történő használatba adására Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 54./ 305/2005/ Javaslat a Budapest XVII. kerület Rózsaszál-Tiszaőrs utca kereszteződésében lévő, hrsz-ú ingatlannak a Fővárosi Szabályozási Keretterv módosításához készített keretövezetmódosítási hatástanulmánya elfogadására Előadó: Kiss Lajos alpolgármester 55./ 306/2005/ Javaslat szerződés megkötésére a Budapesti Rendőrfőkapitánysággal a XVII. kerületi Rendőrkapitányság támogatására vonatkozóan Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 56./ 307/2005/ Javaslat megvalósíthatósági tanulmány készíttetésére térfigyelő rendszer kiépítésének és működtetési költségeinek meghatározására vonatkozóan Előadó: Miló Béla és Podani Sándor önkormányzati képviselők 57./ 308/2005/ Javaslat pénzeszköz átadására a Rákosmente Közbiztonságáért Közalapítvány részére Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 58./ 312/2005/ Sürgősségi javaslat Budapest, XVII. kerület Egészségház u. 8. I. emelet 3. szám alatti ( helyrajzi szám: /10/A/13 ) ingatlan megvásárlása Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 8/106

9 Zárt ülésen tárgyalandó előterjesztés: 59./ 313/2005/ Sürgősségi javaslat, Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester Beszámoló: 60./ 268/2005/ A Vagyongazdálkodási Bizottság beszámolója a II. negyedévben átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előadó: Alexa György, a Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke 61./ 269/2005/ A Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság beszámolója a II. negyedévben átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előadó: Dr. Hrutka Zsolt, a Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elnöke 62./ 271/2005/ A Szociális és Lakásügyi Bizottság II. negyedévi beszámolója az általános célú gazdálkodási tartalékkeret felhasználásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről Előadó: Derczbach Istvánné, a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke 63./ 275/2005/ A Művelődési és Tájékoztatási Bizottság beszámolója az általános célú gazdálkodási tartalékkeret II. negyedévi felhasználásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előadó: ifj. Lepés Imre, a Művelődési és Tájékoztatási Bizottság elnöke 64./ 277/2005/ Beszámoló a szociális célú gazdálkodási tartalék II. negyedévi felhasználásáról Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester 65./ 279/2005/ Az Ifjúsági és Sport Bizottság beszámolója a II. negyedévi általános célú gazdálkodási tartalékkeret felhasználásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről Előadó: Kovács István, az Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke 9/106

10 66./ 287/2005/ Az Oktatási Bizottság beszámolója az általános célú gazdálkodási tartalékkeret II. negyedévi felhasználásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előadó: Andráska István, az Oktatási Bizottság elnöke 67./ 302/2005/ Az Egészségügyi Bizottság beszámolója az általános célú gazdálkodási tartalékkeretének II. negyedévi felhasználásáról Előadó: Dr. Farkas Tibor, a bizottság elnöke Tájékoztató: 68./ 311/2005/ Tájékoztató a Javaslat az iskolatej program folytatására tárgyban hozott 88/2005. (II. 17.) Kt. határozat végrehajtásáról Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester (29 igen szavazat, 1 tartózkodás) Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: a napirendek sorrendjének megváltoztatására az alábbi javaslatot teszem annak érdekében, hogy a kerületi rendőrséget érintő témákat egy blokkban tudjuk tárgyalni. Javaslatom az, hogy a Személyi kérdések 14 órakor az alábbi sorrendben kerüljenek megtárgyalásra: 210/2005. számú, Javaslat ideiglenes bizottság létrehozására tárgyú, 252/2005. számú, Javaslat a Szociális ágazatban végzett kimagasló tevékenységért díj évi adományozására tárgyú, 265/2005. számú, Javaslat az Erdős Renée Ház intézményvezetői feladatainak ellátására tárgyú és a 310/2005. számú, Javaslat dr. Tóth Tamás rendőrkapitányi kinevezésének véleményezésére tárgyú. Ezt követően kerüljön sor a 306/2005. számú, Javaslat szerződés megkötésére a Budapesti Rendőrfőkapitánysággal a XVII. kerületi Rendőrkapitányság támogatására vonatkozóan tárgyú, 307/2005. számú, Javaslat megvalósíthatósági tanulmány készíttetésére térfigyelő rendszer kiépítésének és működtetési költségeinek meghatározására vonatkozóan tárgyú, 308/2005. számú, Javaslat pénzeszköz átadására a Rákosmente Közbiztonságáért Közalapítvány részére tárgyú előterjesztések tárgyalására. Barna Andor: a 266/2005. számú, Javaslat az 1956-os emlékhelyen köztéri alkotás megtervezésére kiírt meghívásos pályázat elbírálására tárgyú előtejresztés tárgyalását javasolnám, hogy 14 órakor kezdjük, ennek érdekében függesszük fel a személyi kérdések tárgyalását, hiszen meghívtuk a Budapest Galéria képviselőit, illetve a művészek is meghívást kaptak a tárgyalásra. A Budapest Galéria jelezte, hogy ők csak a 14 órai időpontban tudnak részt venni a napirend tárgyalásánál. Kiss Lajos: szeretném, ha a rendőrségi ügyek után tárgyalnánk a 299/2005 számú, Javaslat a Bp. XVII. kerület /2 hrsz-ú út (ún. Gyümölcsös 10/106

11 dűlő u.) Szárazhegy u. Pesti úti véderdő /39 hrsz-ú ingatlan által határolt /40 hrsz-ú telek belterületbe vonásához és a Fővárosi Szabályozási Keretterv módosításához készített hatástanulmány valamint a Kerületi Szabályozási Terv programja elfogadására tárgyú előterjesztést, mert 15 órára jönnek a tulajdonosok, gondolom 15:30-kor sor kerülhet a tárgyalásra. Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: bejelentem, hogy 14 órakor, a személyi ügyek tárgylása előtt rövid időre felfüggesztem a hivatalos testületi munkánkat. Hernádi Rafael, tűzoltóparancsnokunk az utolsó percben jelentette be, hogy nyugdíjba vonul, és szeretne elköszönni a tisztelt Képviselő-testülettől. Fogadnánk őt és egy pár kedves szóval búcsúztatnánk. Ezután kerülne sor ezeknek a napirendi pontoknak a megtárgyalására. További észrevételt a sorrendre nem látok, tehát ezt a javaslatot teszem fel szavazásra, elfogadásához egyszerű többség szükséges. 327/2005. (VIII. 25.) Kt. határozat A Képviselő-testület úgy dönt - Dr. Hoffmann Attila javaslatára, hogy a személyi ügyeket a következő sorrendben tárgyalja: 210/2005., 252/2005., 265/2005. és 310/2005. számú előterjesztések, majd ezt követően a következő előterjesztéseket tárgyalja: 306/2005., 307/2005. és a 308/2005., - Kiss Lajos javaslatára, hogy a 299/2005. számú előterjesztést 15 óra után tárgyalja meg. (30 igen szavazat, egyhangú) Dr. Hoffmann Attila: bejelentem, hogy napirend előtti hozzászólásra hárman jelentkeztek. A beadás sorrendjében: Dr. Fenke Ferenc, Dr. Fachet Gergő és Alexa György képviselő urak. Ebben a sorrendben fogom megadni a szót. Napirend előtti hozzászólások: Dr. Fenke Ferenc: három összetett mondatban három kérdésről fogok beszélni. Mind a három bizonyos szempontból a környezetvédelmet érinti. Mindháromról volt már szó, de szeretném, ha hangsúlyt kapna itt és most, és mielőbb intézkednénk ezekkel kapcsolatban. Az első a parlagfű kérdés, ami a gégészek meglátása szerint sem volt még ilyen jó a kerületben, mint most. Ezért dicséret illeti a Testületet, polgármester urat, és az illetékes bizottság elnökét is. Viszont amit szerettem volna ezzel kapcsolatban elmondani, már mondottam volt tavaly és tavaly előtt is. A kerületünktől északra és észak-keletre a Napás-tótól délre, a valamikori Szilas menti TSznek a mostani területén nem tudom, kinek a tulajdona kb hektárnyi színtiszta parlagfűültetvény található. Az uralkodó széljárásnak megfelelően beteríti a napos időben Rákoscsabát, Rákosligetet, és Rákoskeresztúrt a parlagfű pollen. Van már rá törvény, tessenek szívesek 11/106

12 lenni valamilyen úton módon a törvénynek érvényt szerezni, ha kell feljelentés formájában, mert a helyzet tarthatatlan. Nem tudom, hány tíz millió forintot költöttünk már ebben a ciklusban parlagfű írtásra eredményesen amúgy, és nem szeretném, ha kidobott pénz lenne. Második számú kérdés. Szintén volt róla szó. Egy héttel ezelőtt jelent meg a nemzetközi sajtóban egy rendkívül átfogó tanulmány től 1980-ig vizsgálta a Birminghami Egyetem orvoscsoportja a buszpályaudvarok környékén Angliában Leads, Manchester, Birmingham, London környékén a buszpályaudvarok környékén élő gyermekek rákos morbiditását. Az eredmény egyszerűen lesújtó és döbbenetes. 15 éves latenciával vizsgálva a gyermekrák morbiditás ezeken a buszpályaudvari területeken 12,5-szerese a normál populációénak. Kérném szépen. Ebben a ciklusban nem először volt már szó a buszpályaudvarunkról. Nem először volt már szó arról, hogy megtehetnénk a buszpályaudvar áthelyezését, valami miatt mégsem sikerül. Kérem polgármester urat, meg az illetékes bizottságot is, hogy tegyünk sürgős lépéseket. Az eredmény, amit most elmondtam, igen-igen lesújtó. Harmadik kérdés. A liberális etalonnak tekintett Amerikai Egyesült Államok áldásos tevékenysége következtében a környezetszennyezés és az ózonlyuk üvegházhatás, és a globális felmelegedés oly mértékben sújtja most már Magyarországot és a Kárpát-medencét is, hogy szublimálhatatlan környezeti katasztrófák várhatók. Tehát tessenek szívesek lenni a következő felhőszakadás során, ami majd várható néhány napon belül megpróbálni végigmenni a Cinkotai úton, a Bakancsos úton vagy a Ferihegyi út alsó szakaszán. Életveszély. A vízelvezetés megoldatlan, az árkok tisztítatlanok, és gyakorlatilag tengelyig lehet menni, ha mer az ember az úton a zubobó vízben. Az emberéletben, és az épített környezetben olyan károk keletkezhetnek, ami beláthatatlan, és a késői szövődmény, a kátyúsodás pedig már követelt emberéletet a kerületben. Kérem azt, hogy ami a mi reszortunk ebből, különítsünk el rá pénzt. Tudom, hogy a fővároshoz tartoznak ezek az utak, de akkor próbáljunk jogi eszközökkel nyomást gyakorolni, mert az időjárás csak ennél a mostaninál rosszabb lesz. Dr. Hoffmann Attila: három nagyon fontos kérdést vetett fel. Mind a hármat szívügyünknek tekintjük, illő súlyának megfelelően fogjuk kezelni. A parlagfűkérdésben, ahogy mondta, Budapest legnagyobb kerületeként, és nagy szabad kerületként nincs könnyű dolgunk, de amit lehet, úgy érzem, megteszünk. Amit Ön mondott, és konkrétan mondott, az sajnos egy külterület. Egyet tudunk tenni azt hiszem, Jegyző úr már meg is tette -, hogy az illetékes minisztériumhoz jelzést adunk, hiszen az Önkormányzat ebben mást nem tehet. Nagyon fontos kérdés szintén a központi buszpályaudvar kitelepítése, hiszen ez szerepel a stratégiai tervünkben, már 2000 óta megcsináltuk a megfelelő terveket hozzá. Ezt alátámasztja az a vizsgálat is, hogy légszennyezettség szempontjából Budapest harmadik legszennyezettebb területe a Pesti út. Sajnálatos, de tény, hiszen itt megy át a 31-es főközlekedési útnak az iszonyatos forgalma. Valóban a buszpályaudvar, amelyik Budapest talán egyik legnagyobb buszpályaudvara, ezt csak rontja. Halvány remény van arra, hogy az áthelyezése megtörténhet, hiszen olyan tárgyalásokat folytatunk egy nagybefektetővel, aki vállalná ezt, hiszen két-három, de lehet, hogy 4 milliárd forintot jelent ennek a 12/106

13 kitelepítése, hiszen meg kell építeni egy átmenő utat hozzá, és össze kell kapcsolni különböző egyéb, a Szabályozási Tervünkben szereplő létesítmények megépítésével. Valóban egy nagy feladat. Egy új városközpont kiépítésének a része ez, de én nagyon bízom benne, hogy legalább odáig eljutunk ebben a ciklusban, hogy szakszerűen előkészítjük, és a szükséges lehetséges lépéseket megtesszük annak érdekében, hogy ez továbblépjen. A harmadik kérdés, a vízelvezetés szintén nagyon fontos, hiszen képviselőtársaim, akik régi képviselők, tudják, hogy 2000 óta vagy amióta ilyen komplexen kezeljük az útépítéseket, olyan utak épülnek, ahol a felszíni csapadék vízelvezetés is szerepel az útépítés feltételei között. Ez a régi utaknál nem így volt, és sajnálatos, de rengeteg ilyen feladatunk van. Felmérettük ezt Kiss Lajos alpolgármester úrral, és kb. 5-6 milliárd forintba kerülne a kerület ismert domborzati viszonyai miatt, hiszen sok olyan területünk van, ahol lejtők, dombok vannak. Bízunk benne, hogy ebben is előre tudunk lépni. A kátyúzással kapcsolatban pedig, ahogy tudom, egy napirend előtti felszólalás témájaként fog ez is szerepelni. Dr. Fachet Gergő: én két témában szeretnék hozzászólni. Az egyik az Ügyrendi és Etikai Bizottság vizsgálata, mivel az korábban zárult, mint a legutóbbi testületi ülés és erről hivatalosan még nem számoltam be. Ezen kötelezettségemnek még nem tettem eleget, illetve Fenke doktor úr egyik észrevételéhez három mondatot szeretnék majd fűzni. A Testület a 239/2005. (V. 19.) KT határozatában Tanulmányi szerződés etikai vizsgálata címmel vizsgálatot rendelt el, amelyet az Ügyrendi és Etikai Bizottság hatáskörébe utalt. A határozat három ülés után született meg. A június 8-i, 15-i és 20-i ülések alapján. A határozatot ezúton ismertetem a Testülettel. 53/2005.(06.20.) Ü.E.B. határozat: I. Az Ügyrendi és Etikai Bizottság megvizsgálta a 239/2005. (V.19.) Kt. határozat alapján Papp Péterné tanulmányi szerződését, mely a Felügyelő Bizottság vizsgálata alapján okleveles adószakértői nemzetközi adózási szaktanfolyam elvégzésére vonatkozott. A bizottság a vizsgálata során az alábbi megállapításokat teszi: 1. Papp Péterné tanulmányi szerződést kötött az Ép-17 Kft-vel úgy, hogy a képzés időtartama meghaladta az Ép-17 Kft-vel kötött munkaszerződését. 2. A tanfolyam pontos neve a tanulmányi szerződésben nem került rögzítésre. 3. A bizottság helytállónak tartotta a Felügyelő Bizottság azon megállapítását, hogy a tanfolyamon szerzett ismeretek nem szükségesek, nem hasznosíthatók az Ép-17 Kft. működésében. Erről a tényről a FEB üléséig, vizsgálatáig a munkavállaló nem tájékoztatta az ügyvezető igazgatót. 4. A Felügyelő Bizottság vizsgálata után a szerződő felek a tanulmányi szerződést felbontották az alábbi indokok alapján: A tanfolyam a felek eredeti szándékától eltérően nem azt a szakirányú képzést nyújtja, illetve eredményezi, mint amely cél szem előtt tartásával a felek a szerződést megkötötték. II. A bizottság az I. pontban foglalt megállapítások alapján úgy dönt, hogy Papp Péterné magatartását etikátlannak minősíti, mert nem tájékoztatta az 13/106

14 ügyvezető igazgatót és a Felügyelő Bizottságot arról, hogy a szerződésben foglaltakhoz képest más irányú tanfolyamra jár. Ezt 3 igen szavazat, 1 tartózkodás mellett fogadta el a bizottság. A másik témához csak tényleg három mondat erejéig szeretnék hozzászólni. Nagyon aktuális, és pár számadat ismeretében vagyok. Az Európai Unió joganyaga ismeri az Európai Unió környezetvédelmi jogát is, és abban előírásként szerepel, hogy a környezetvédelmi határértékeket 35 alkalommal lehet egy évben átlépni. A tavalyi évben ez Budapesten142-szer történt meg. Már 35 alkalom után intézkedési tervnek kellene lennie, illetve én úgy tapasztaltam a joganyagot átnézve, hogy sem tájékoztatási, sem riasztási terv nincs, nemhogy intézkedési terv. Ráadásul ez a 142 magasabb határérték mérése tavaly úgy történt, hogy akkor még nem voltak olyan szigorúak a határértékek mint idén. Valóban égbekiáltó, amire Fenke doktor volt szíves felhívni a Testület figyelmét. Ráadásul, az a 32 szonda, amely fel van szerelve a fővárosban, három méter magasan van, és hát legritkább a három méteres ember tudomásom szerint, tehát még ennél lesújtóbbak ezek az adatok. Úgy érzem, hogy és ez nem a Testületnek szól, hanem magasabb szerveknek itt mulasztásos törvénysértésről van szó, mert nincsenek meg ezek az intézkedések, illetve tájékoztatási és riasztási tervek. Remélem, hogy ez úton is, valamilyen módon egyszer eljut az illetékesekhez. Dr. Hoffmann Attila: csendben felhívnám a figyelmét minden képviselőtársamnak arra, hogy SzMSz-ünk szerint egy képviselő napirend előtti hozzászólásnál csak egy témát bontogathat. Ez a téma nem kapcsolódott az előzőhöz. Alexa György: az elmúlt hónapokban, hetekben lehet mondani, hogy rendkívüli időjárási viszonyok sújtják hazánkat, s ezen belül kerületünket is. Sok problémát fölvet ez a szívós, és nagy mennyiségű eső, amely leesett az elmúlt napokban. Ezek között a problémák között lehetne válogatni nyilvánvalóan, s jelentős mértékük a rossz vízelvezetési viszonyokból fakad, de azt elismerhetjük, hogy a legnagyobb kárt ezek az esőzések azon útjainkon, utcáinkon okozzák, amelyek szilárd burkolattal nem rendelkeznek. Több utcánkat gyakorlatilag elvitte a víz. Azt gondolom, hogy a rendkívüli időjárás, a rendkívüli történések tőlünk is rendkívüli intézkedéseket követelnek, ezért szeretném tájékoztatni Önöket, hogy a következő testületi ülésünkre frakciónk javaslattal kíván élni arra vonatkozóan, hogy egy 50 milliós keretet képezzen az önkormányzati testület arra a célra, hogy a legnagyobb problémával bíró utcáinkat helyre tudjuk állítani. Ezt a munkát segítené az, hogyha eddigre már az Önkormányzat szervezetei fölmérhetnék azokat az utcákat, ahol a helyzet a legsúlyosabb. Arra kérem Polgármester Urat, hogy adja ki a szükséges intézkedéseket, a szeptemberi testületi ülésen pedig Önöktől előterjesztésünk támogatását kérem. Dr. Hoffmann Attila: magam is egyetértek a kezdeményezéssel. Szakmailag indokolt, és úgy veszem, hogy a 17 egyéni képviselő gondolom ebben, mivel ez abszolút kerületi érdek, egységre fog jutni, és egyöntetűleg támogatja ezt a javaslatot. 14/106

15 Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: zárt ülést rendelek el. Hatósági ügyek, fellebbezések következnek, az ülés vezetését átadom Barna Andor alpolgármester úrnak. A Képviselő-testület zárt ülésen folytatja munkáját! A zárt ülés jegyzőkönyve külön szerepel! S Z Ü N E T A napirend 19./ pontja: 561/2004/ Budapest XVII. kerület Cinkotai út Ligetsor - MÁV Budapest-Hatvan vasútvonal Rákos-patak Keresztúri út Határhalom u. kerülethatár által határolt terület Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata Előadó: Kiss Lajos alpolgármester Dr. Dombóvári Csaba: egy kérdésem lenne. Ez egy régen benyújtott előterjesztés, tavaly november 25-én történt meg a benyújtása. Többször volt már a meghívóban javasolt napirendi pontként, aztán többször lekerült. Azt szeretném megkérdezni, hogy mi volt az oka ennek, hogy ez többször visszavonásra került, és hogy ezek az okok milyen módon orvosolódtak vagy oldódtak meg? Feltételezem, hogy megoldódtak, hiszen most már ezek szerint döntésre kész állapotban van az anyag. Kiss Lajos: a 217/2005. számú előterjesztés elkészülte az ok, hogy tárgyalásra kerül a mai napon. Dr. Dombóvári Csaba: egy kicsit bővebben ki lehetne ezt fejteni? Kiss Lajos: ha szükségesnek látja, akkor elmondom ennek az egésznek a történetét től folyamatosan igényként merült fel a Cinkotai út, illetve a Liget sor meghosszabbítása, és bekötése a Keresztúri útba. Ennek az az oka, hogy aki ma be kíván közlekedni a városba, Rákosligetről, Rákoscsaba- Újtelepről, kénytelen bejönni a Pesti útra, és a Pesti úton keresztül vagy Kőbánya felé vagy a Keresztúri úton Zugló felé tudja megközelíteni a belvárost. Eleinte az volt az elképzelés, hogy a Liget sort meg kell hosszabbítani, és a Liget sort kell bekötni a Keresztúri útba. Ennek nagyon sok buktatója volt. Ez annyit jelentene, hogy Rákoscsaba-Újtelep és Rákosliget forgalmát le kellene hozni a Liget sorra, és vasúti kereszteződések, és nem ragoznám tovább. A költségek hatalmasok. Főleg, hogyha az elővárosi vasút is beindul valamikor, abban az esetben mondhatnám azt, hogy ez az út járhatatlan lenne. Azonban a képviselők között volt olyan, aki úgy gondolta, hogy mégis célszerű ezt az utat választani. A Szőlőhegy kérdésbe nem kívánok belemenni, mert a következő napirendi pont az lesz. A 15/106

16 Szőlőhegy Szabályozási Tervében, illetve már a koncepcióban is szerepelt egy olyan 22 m-re szabályozott kétszer egy sávos út, amely a Vidor utcánál köt be a Cinkotai útba. Nagyon lényeges lenne az, hogy a Szőlőhegyen keresztülmenő út az a Cinkotai út kereszteződésével a Vidor utcába beköthető legyen. Nem tudtuk, hogy a Fővárosi Önkormányzat a Szőlőheggyel kapcsolatban milyen határozatot fog hozni. Nem tudtuk azt, hogy belterületbe vonás után a településszerkezeti terv hogyan rendelkezik erről a területről. Megvártuk ennek a Szabályozási Tervnek az elkészültét, a szakhatósági vélemények megérkezését, és amikor ez megvolt, és lehetséges megépíteni azt a 22 m-re szabályozott utat a Szőlőhegyen keresztül, akkor terjesztettem be ezt az előterjesztést, amelyik alapvetően összefüggésben van ezzel a Szabályozási Tervvel, hiszen egy lámpás kereszteződéssel kapcsolódik a jelenlegi Vidor utcába a Szőlőhegyi út. Ez a nyomvonal, amit már a Képviselő-testület az 561-esnél 27 igen szavazat, 1 tartózkodással elfogadott 2001 őszén. Ez így meg fogja oldani véleményem szerint a közlekedési problémákat. Dr. Dombóvári Csaba: köszönöm szépen. A választ is. Nem szeretnék a következő napirendi pontra kitérni, de a 217/2005. számú előterjesztéshez érkezett két bizottság részéről is egy olyan módosító indítvány, amely arra irányul, hogy a 217/2005. számú előterjesztés kapcsán ma ne történjék rendeletalkotás, hanem egy határozati javaslat elfogadására tettek javaslatot a bizottságok. Ha jól vagyok informálva, akkor az előterjesztő a maga részéről támogatja ezt a rendeletalkotási javaslat helyébe, legalábbis most a helyébe lépő határozati javaslatot. Akkor viszont ez azt jelenti, hogy ha a Szőlőhegy ügyében ma nem történik rendeletalkotás, akkor célszerű-e, ha a két dolog ennyire összefügg, ebben az ügyben a rendeletalkotást megejteni? Kiss Lajos: valójában azt mondtam, hogy mindenképpen szeretnénk elkerülni azokat az anomáliákat, amik a Balassagyarmat úti lakóparknál előfordultak, illetve előfordultak a későbbiekben a Helikopter lakóparknál. Ez arról szól, hogy az ingatlan tulajdonosának kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy az utakat, zöldterületeket az Önkormányzat számára térítésmentesen átadja. Erre a nyilatkozat természetesen megvolt. A Terület- és Városfejlesztési Bizottság ülésén magam tettem javaslatot arra, hogy mindenképpen célszerű lenne, ha az Önkormányzat a szabályozási terv elfogadásával egyidejűleg kapna egy olyan nyilatkozatot, hogy önkormányzati intézmény számára területet térítésmentesen az Önkormányzat számára a tulajdonos átad. Amikor a Jogi Bizottság ülésén elnök úr kérdezte, mondtam, hogy természetesen támogatom, hiszen én tettem a javaslatot a Terület- és Városfejlesztési Bizottság ülésén. Másnap itt volt a levél, amelyben vállalta, hogy térítésmentesen 2000 m 2 -es intézményi területet az Önkormányzat számára átad. Természetesen akkor tudja átadni ezt a területet, ha a Szabályozási Terv elfogadásra kerül, illetve az ingatlanok kialakítása megtörténik. Úgy gondolom, hogy ezzel elhárult az akadály a 217/2005. számú előterjesztés tárgyalása elől. 16/106

17 Dr. Hoffmann Attila, levezető elnök: további hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Ismertetem, és szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának 31/2005. (VIII. 31.) rendeletét a Budapest, XVII. kerület Cinkotai út Ligetsor MÁV Budapest-Hatvan vasútvonal Rákos-patak Keresztúri út Határhalom utca kerülethatár által határolt terület Helyi Építési Szabályzatáról (22 igen szavazat, 6 tartózkodás) A napirend 20./ pontja: 217/2005/ Budapest XVII. kerület Napás út Inda utca Ároktő utca Forrásmajori utca Cinkotai út Cinkotai Kis-erdő által határolt terület Helyi Építési Szabályzata Előadó: Dr. Hoffmann Attila polgármester Kiss Lajos: egyelőre nem kívánok hozzáfűzni semmit, de biztos vagyok benne, hogy kénytelen leszek. Dr. Dombóvári Csaba: először egy kérdésem lenne polgármester úrhoz. A Fővárosi TSzT elfogadása, ha jól tudom, akkor májusban megtörtént. Az FSzKT módosítás megtörténtéről azonban nekem nincs információm. Megtörtént-e a Fővárosi Közgyűlés részéről az FSzKT azon módosítása, amely szükségeltetik ezen KSzT elfogadásához. Dr. Hoffmann Attila: igen. Dr. Dombóvári Csaba: mikor történt ez meg? Dr. Hoffmann Attila: Dr. Horváthné Tóth Judittól kérdezném meg a pontos dátumot vagy Kiss Lajos alpolgármester úrtól. Dr. Horváthné Tóth Judit: ugyanazon a napon, május 25-én, amikor a településszerkezeti tervet tárgyalta a Fővárosi Közgyűlés, azt követően került sor az FSzKT módosítások tárgyalására. Kerületünkből nyolc kérelem ment be, a nyolc között szerepelt a Szőlőhegy is, ezt elfogadta a Közgyűlés. Ötöt elfogadott, köztük a Szőlőhegyet is elfogadták, de tekintettel arra, hogy a TSzT-t határozattal fogadják el, az FSzKT módosításhoz pedig rendeletalkotás szükséges, ezért az később, ha jól emlékszem június 20-án lépett hatályba. Dr. Dombóvári Csaba: a Hírhozó július-augusztusi összevont számában olvasható egy felhívás, amely arról szól, hogy az érintett területre 17/106

18 vonatkozó kerületi szabályozási terv tervezete a honlapon megtekinthető augusztus 25-ig bezárólag, és várják az érdeklődők, érintettek, javaslattevők, véleményt nyilvánítani kívánók véleményeit a Főépítészi Irodán vagy az Ügyfélszolgálati és Okmányirodán. Hogyan alkothatunk most rendeletet, hogyha a határidő még csak ma fog lejárni? Hogyha a mai nap folyamán valaki akár behoz, akár postán eljuttat véleményt, azt hogyan fogjuk tudni figyelembe venni a rendeletalkotásnál? Miklós Klára: az lenne a válaszunk, hogy április 18-tól már fent volt a rendelettervezet a HONLAP-on. Ezt a felhívást egy újabb megerősítésként raktuk fel. Folyamatosan fent volt a rendelettervezet, s csak újabb értesítést adtunk a Hírhozóban, hogy július 20-tól még augusztus 25-ig érkezhetnek be vélemények, de április 18-a óta folyamatosan lehetett véleményezni. Dr. Hoffmann Attila: tehát a jogszabályi előírásoknak megfeleltünk. Dr. Dombóvári Csaba: nem ez volt a kérdésem. Tisztában vagyok azzal, hogy mióta van fönn a honlapon, és mikor jelent meg az első tájékoztató, de ami a legutóbbi lapszámban megjelent, és amelyről a kerületi polgárok ilyen módon tudomást szereztek, az arról szól, hogy augusztus 25-ig lehet véleményeket eljuttatni. Tehát, ha Önöknek az volt a feltett szándékuk, hogy ezt a rendelettervezetet ma elfogadtatják, akkor 24-ét vagy azt megelőző időpontot kellett volna a Hírhozóban megjelentetni. Ha Önök ma ezt a rendeletet megalkotják, azzal becsapják, megtévesztik a kerületi polgárokat, akiknek a felhívás szerint a mai napig bezárólag módjuk lenne, lehetne vagy lehetett volna, nem tudom, hogyan fogalmazzak pontosan, véleményt nyilvánítani ezzel a rendelettervezettel kapcsolatban. Az Önkormányzat vezetése szavának hitele forog kockán, én úgy gondolom, ha most ezt a rendeletalkotást Önök megejtik. Dr. Hoffmann Attila: megfogadom a szavait, és nyilván figyelnünk kell erre. Megkérdeztem jegyző urat, hogy ennek törvénysértő módját látja-e. Azt mondta, hogy nem. Figyelnünk kell erre a későbbiekben. Valóban jobb lett volna egy nappal korábbi időpontot megjelölni. Dr. Dombóvári Csaba: azt szeretném megkérdezni, hogy milyen választ fognak Önök adni annak az állampolgárnak, választópolgárnak vagy szervezetnek, aki ezen rendeletalkotási aktust követően fogja esetlegesen a véleményét ezzel a szabályozási tervvel kapcsolatban a Hírhozóban megadott határidőn belül, és a Hírhozóban megadott módon és címre eljuttatni? Kiss Lajos: nem vagyok magyartanár, számomra a 25-ig az annyit jelent, hogy 24-én éjfélig. Nem 25-én, 25-ig. 25-e 0:00-kor kezdődik, 24-én éjfélig lehetett ezzel kapcsolatban nyilatkozatot adni. Gondolom én. Dr. Fachet Gergő: a Polgári Törvénykönyvnek van egy eljárási része, Ptké név alatt szerepel 1960-as jogszabály. Nem tudom előkeresni pontosan, de a határidők mindig 0:00-tól 24 óráig tartanak. Tehát az adott nap 24. órájának 18/106

19 utolsó percéig. Ez mindenképpen 26-án éjfélig tart. Ezt jogszabály szabályozza. Dr. Hoffmann Attila: most már elbizonytalanodtam, hogy mettől meddig tart a határidő, de ennél az előterjesztésnél ez az egyetlen és legfontosabb probléma, hogy most 24 órával előtte vagy utána vagyunk? Biztos igaz. Jegyző úr, mint a törvényesség őre, nem tartotta aggályosnak, az ő véleményét elfogadom. Dr. Dombóvári Csaba: arra kérem Kiss Lajos alpolgármester urat, hogy egyetlen jogszabályt mutasson a magyar jogrendben, amely akként rendelkezik a határidőkről, ahogyan most ő interpretálta, hogy a megelőző nap 24 óráját vagy a tárgynapnak a 0:00 percét jelöli. Nincs ilyen jogszabály. Amikor az adóbevallásnak a határideje korábban a személyi jövedelemadónak vállalkozó esetében február 15-e volt, magánszemélyek esetében korábban március 20, most május 20-a. Mind mind az adott napnak az éjfélét jelentette. Ezért vannak nyitva a posták aznap hosszabbított nyitvatartással, némelyik még éjfélig is. Ne viccelődjünk már, könyörgöm! Legalább ezt vegyék komolyan! Az eljárási kérdéseket. Dr. Hájer Emília: rendszerint szerepel a híradásban a XVII. kerület abban a vonatkozásban, hogy itt nő a lélekszáma az embereknek, sok a beköltöző, a gyermekszaporulat is kedvező, az óvodákban tudjuk, hogy szűkös volt a felvételi lehetőség, nem tudtak minden gyereket elhelyezni. Amikor ezeket a híreket hallottam, mindig ahhoz kötöttem, hogy meglehetősen intenzíven folyik kerületünkben az építkezés, és épül, szépül a XVII. kerület. Bár amit egy rádióműsorban hallottam Csete Györgytől, a magyar építészet nincs azért a topon, mert nem igazán követi a magyar hagyományokat, és ezt láthatjuk a mi kerületünkben is az épülő mediterrán házak kapcsán. Meg is rótt bennünket egy holland építész, hogy nem ápoljuk a nemzeti hagyományainkat. Ez a holland építész az volt, aki azt a dőlő házat tervezte a Dózsa György úton. Nem ez a mondandóm lényege. Belepillantok az előterjesztésbe, és annak is a közlekedésre vonatkozó részére, és akkor kérdezem az előterjesztőtől, hogy nagyon nagyon soká fog itt megvalósulni az építkezés és a beköltözése az embereknek. Addig az az elkerülő körút, amelyre éve, nem tudom, hány éve vár ez a kerület, de az utolsó 30 évben az is meg fog épülni, merthogy jelzi, hogy az egyik elvezető út az a személyautós közlekedésben a külső keleti körút megépítése lesz, amely megoldást jelent. Megmondom őszintén, hogy ligeti barátaim, ismerőseim felháborodva mondták, hogy mi történik itt, és hogy nem szabad engedni ezt a rendezési tervet, és a beépítését a területnek. Én annyira nem ellenzem, mert örülök, ha épül és szépül a kerület, de a közlekedésre hívták fel a figyelmet, hogy már most sem lehet átjutni Rákoskeresztúrra reggel, és a XVIII., XVII. utcáig áll a gépkocsisor. A másik irányban hasonló a helyzet. Hogyan képzeli az előterjesztő a közlekedés megoldását erről a területről? Mik a realitások, hogy emberi léptékkel mérve el lehet jutni bárhova erről a területről? 19/106

20 Dr. Hoffmann Attila: nem akarok vitát generálni ezzel, de talán nem csak ehhez a napirendhez kapcsolódik. Számtalanszor felmerül az, hogy elegen vagyunk, ha nagyon egyszerűen akarnám összefoglalni, azt mondanám, hogy megtelt a kerület, a továbbiakban nem. Megnézve a hivatalos statisztikákat, megdöbbenve láttam, hogy a XVII. kerület Budapesten talán a második vagy a harmadik olyan kerület, ahol a legkevesebb lakás épül. A XIII. kerületben nyolcszor annyi lakás épül, mint a XVII-ben. Fele akkora a kerület nagysága, területe, mint a miénk. Ez az egyik megjegyzésem. A másik, hogy a sajtónak az egyik részében rendszeresen hibaként olvasom azt, hogy ebben a kerületben fogy a lakosság létszáma, és milyen hely az a városban, ahol az emberek nem szívesen laknak és onnan elköltöznek. Én büszke vagyok arra, hogy a kerületünkben nő a lakosság száma, és arra is büszke vagyok, hogy ez a lakosság fiatalodik. Egyre több fiatal, tehetséges ember költözik ide a kerületbe. Ez természetesen gondokkal is jár, tudjuk, vállaljuk, hiszen valóban az iskolákat, óvodákat, egyebeket meg kell teremtenünk nekik, de így fog fejlődni, így lesz valóban a kerületünk fejlődőbb, szebb, beépítettebb. Én ebben bízom. Az, hogy a közlekedésünk nehéz, ezt tudjuk, de sajnos ez akkor is olyan, ha ennyien maradunk, meg hogyha fejlődünk, mert az ipari feltáró út vagy az észak-déli út megépítése csak kb. a 10 éven belüli tervek között szerepel a fővárosban. Szerepel ugye, sokszor elmondtam, a Helikoptert délről megkerülő összekötő út is, és más egyéb útról én nem tudok. Tehát valahol nekünk kell az ilyen Vidor utcai átkötő út, és a lehetőségek kihasználásával javítani a közlekedés lehetőségét. Dr. Dombóvári Csaba: a Szőlőhegy ügyével kapcsolatban rendszeresen elhangzik a fejlődés szó. Valószínűleg nem ugyanazt értjük ezen szó alatt az adott szituációkban. Ennek az egész beépítési tervnek egyetlen olyan eleme van, amely túlmutat a területen önmagán, az a bizonyos átkötő út a Napás út és a Cinkotai út között. Minden további javaslat, elem ebben a tervben, intézményi területek, egyebek, csak arra valóak lennének, ha egyáltalán megvalósulnának, hogy az odaköltözőket kiszolgálják. Azok a területátadások, amelyek kapcsán az Rt. elnök vezérigazgatója nyilatkozott, még koránt sem jelentik azt, hogy majdan nem kerülnek pénzbe. Valamelyest kevesebb pénzünkbe fog kerülni, ha a majdnem megépítendő intézmények alatti földterületet legalább most ingyen megkapjuk. Én egészen egyszerűen nem vagyok arról meggyőződve, és nem látom be, hogy miért lenne szükséges a terület beépítése ahhoz, hogy ott az az út megépülhessen. Arról nem beszélve, hogy gondoljuk majd el, hogy ha megtörténik a beépítés, és megépül ez az út kétszer két sávban, akkor majd jönnek az ott lakók azzal a panasszal az Önkormányzathoz, hogy túl nagy itt az átmenő forgalom, valamit tenni kellene. Akkor az Önkormányzat majd azokkal a lakókkal lesz gondban, és majd magyarázzuk a bizonyítványt, hogy hát tetszettek volna megnézni ezt korábban, az önök házai pontosan azért épülhettek meg, mert szüksége volt az Önkormányzatnak egy útra. Ezek a lakások csak ennek az útnak a hordalékai, melléktermékei azért, hogy üzletileg rentábilis legyen ez a vállalkozás valakinek. Nyilvánvalóan nem nekünk, az Önkormányzatnak. A másik pedig, ha konkrétan a benyújtott rendelettervezetet nézem, egy nagyon fájó pontra szeretnék rámutatni. Volt ennek egy korábbi változata, amely tavaly ősszel készült el, és tavaly novemberben küldték ki 20/106

21 véleményezésre. Abban a változatban az szerepelt, hogy legalábbis L5a/XVII.-es építési övezetben 1200 m 2 területig egy lakás építhető, és minden további 800 m 2 után egy-egy lakás építhető addig, míg a külső közlekedési kapcsolatok kapacitásának bővítése meg nem történik, bár maga a rendelettervezet nem szólt arról, hogy ez a bővítés mit jelentene. Ez a megkötés a most előttünk fekvő rendelettervezetből kimaradt, ami azt jelenti, hogy ezeken a területeken, tehát az L5a területen több, mint kétszer annyi lakás épülhet meg, akár már holnaptól, ha úgy veszem, hiszen nincs benne már az a megkötés, hogy csak a külső közlekedési kapcsolati kapacitások bővítése esetén történhet ez meg. Anélkül, hogy bárkinek bármifajta feladata lenne azzal kapcsolatban, hogy a külső közlekedési kapcsolatok kapacitását bővítené, amíg a tavaly ősszel elkészült tervezet alapján 1000 m 2 telekterületen egy lakás volt létesíthető, addig most ekkora területen kettő lakás létesíthető. Egy 2000 m 2 telekterületen a korábbi tervezet szerint kettő, most négy lakás létesíthető. Egy 3000 m 2 -es területen három lakás helyett most már hét létesíthető, egy 5000 m 2 -es telekterületen pedig a korábbi szabályozásban szereplő öt lakás helyett tizenkettő lakás létesíthető, tehát több mint kétszeres lakásmennyiséget tesz lehetővé a mostani tervezet, még egyszer hangsúlyozom anélkül, hogy rendelkezne arról, hogy ennek feltétele lenne a közlekedési kapacitások bővítése. Azt kellett megállapítanom, hogy ahhoz képest, annak ellenére vagy ahelyett, hogy a tervezet az újabb és újabb változatokban újabb és újabb korlátokat és feltételeket állítana a beépítés elé, ezzel ellentétes tendencia látszik érvényesülni, egyre inkább a terület tulajdonosának vagy majdani beruházójának érdekei kerülnek előtérbe azáltal, hogy adott négyzetméteren egyre több lakás megépítését teszi számára lehetővé. Ha pedig utánanézünk a Rákosmezeje Rt. tulajdonosi szerkezetének, akkor további érdekes tapasztalatokat szerezhetünk, de erre most nem térnék ki. Fohsz Tivadar: én egy picit vitatkoznék azzal, amit Ön mondott. Nem a beépítettségi százalék határozza meg a lakók komfortérzetét, és szerintem a kerület méretéhez viszonyított alacsonyabb lakásszám nem lehet indoka egy fejlesztésnek. Nagyon sok új betelepülő panaszkodik arra, hogy bár szép környezetbe kívánt költözni, mégis egy olyan helyet kapott a végén, ahonnan több órába kerül bejutni a városba vagy a város más részeibe. Nagyon sokan, akik a város más részeibe ingáznak dolgozni, tanulni, órákat töltenek azzal, hogy egy nap csak a bejutást és a hazajutást egyáltalán meg tudják oldani. Ezt az időt inkább tölthetnék akár az uszodában, akár sporttevékenységgel, akár szórakozással, olvasással. Szerintem a kerületünk igen csak megtelt, és ki lehetne tenni rá a Megtelt táblát. Dr. Hoffmann Attila: sok mindenben egyetértek képviselő úrral. Dr. Hájer Emília: elnézést, az előttem szólók indukálták, hogy ismét szót kérjek. Részben Polgármester Úr mondta, hogy más kerületekben nagyobb létszámú lakásépítés folyik és más típusú. Én azt hiszem, hogy nem hasonlítható a XIII. kerülethez a XVII. kerület. Ez eleve egy családi házas település, és ne is tegyük olyanná, mint a XIII. kerület. Ott a századfordulón kialakultak az építkezési sajátosságok, és azt követték, hogy több szintes 21/106

22 építkezés folyik, tehát ily módon épült több lakás. Dombóvári Csaba hozzászólása ébresztett bennem egy gondolatot. Visszaemlékezve, a Strázsaheggyel kapcsolatosan döntöttünk és azt hiszem, a Helikopter lakóparkkal kapcsolatban is, hogy nem kell intézményi terület. Kérte a tulajdonos minden esetben, és a Képviselő-testület megszavazta, és módosítottuk a rendezési tervet, és oda is lakásokat építettek. Nem tudom, hogy jól emlékszem-e. Mit kezdünk mi ezzel az ingyen fölajánlott intézményi területtel, miután minden eddig épült lakóparkos területen az intézményi területről is úgy döntöttünk, hogy hát ott is építhetőek lakóházak. Dr. Hoffmann Attila: képviselő asszony egy picit rosszul emlékszik. A Helikopternél és a másiknál sem ajánlották fel ingyen, hanem egyszerűen meg kellett volna vennünk, és nem volt annyi pénzünk. A Helikopter lakóparknál is ugyan a Szabályozási Tervben szerepelt intézményi területnek kijelölt rész. Ő piaci áron felajánlotta az Önkormányzatnak, az Önkormányzatnak pedig egyszerűen nem volt több száz milliója arra, hogy egy távlati célra, ha a kerületnek lesz majd pénze, megvegye. Erről szólt a történet. Kiss Lajos: mondandóm előtt először még Fohsz Tivadarnak elmondanám, hogy gondolom, hogy amikor valaki kijön a XVII. kerületbe vagy vásárol egy ingatlant, nem bent az Andrássy úton kötik meg a szerződést. Előtte kijön, megnézi az ingatlant, többször kijön stb. És kiköltözik. Gondolom én, hogy nem kér az ingatlantulajdonos, aki eladja, rendőri készültséget, hogy kitisztítsák az utat az idejövetel előtt, tehát tudja, hogy milyen úton jön ki, meg azt is tudja, hogy milyen úton megy be. Ha ennek ellenére megvásárolja, akkor én úgy gondolom, hogy erkölcsi alapja nagyon nincsen arra, hogy kritizálja, hogy ilyen borzasztó forgalmas utakon lehet csak megközelíteni a XVII. kerületet. Hájer Emíliának szeretném elmondani, hogy én úgy gondolom, hogy kevered a fogalmakat. Szeretnélek emlékeztetni, hogy a Balassagyarmat úti lakóparknál egyetlen önkormányzati alapintézményhez sem kért az akkori Képviselő-testület területet. Nem is hagytak ilyet. Közparknak kért, csak elfelejtették szerződésbe foglalni a közparkokat, és ezért volt már többször itt a Képviselő-testület és bizottság előtt ez az anyag. Visszatérnék a Szőlőhegyre. Úgy gondolom, hogy ez a Szőlőhegy szaga című előterjesztés már. Nagyon sokan vannak itt a teremben, akik nem ismerik ennek az előzményeit. Mondanék néhány dolgot ben, még az első Képviselő-testület, amelyben egy MSzP-s volt egyébként, kötött egy megállapodást a Rákosmezeje Szövetkezettel különböző fejlesztésekre. Többek között a Szőlőhegyre is ben a Képviselő-testület elfogadta a Szőlőhegy fejlesztési tervének megrendelését ban az akkori Képviselőtestület a Fővárosi Önkormányzat elé terjesztette ezt a tervet ben elfogadta a 23 kerület az FSzKT-t, a XVII. kerület is természetesen, és egy máriahanggal nem kifogásolta a Szőlőhegy beépítését, nem 30, hanem 100 hektárt. És utána jöttünk mi 1998-ban. Addig az MSzP ebben a kérdésben nem volt döntési helyzetben. Az akkori vezetők voltak döntési helyzetben. De nem folytatom ezt, mert nagyon szép kis iromány. Itt van előttem. Tudnám folytatni. Visszatérnék egy másik vonalra. Itt elhangzik az, hogy micsoda terhelést fog kapni ez a kerület, ha megépítik a Szőlőhegyen a /106

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. augusztus 26-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/4/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/23/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. október 3-án

Részletesebben

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/115 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/28/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/109 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/22/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. október

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. 19/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662 Csanádapáca,

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/7/2003 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. április

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/76 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/11/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. június

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/5/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. július 17-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, dr. Bárdos Balázs, Bereczki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/87 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/30/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/13/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t:

T á r g y s o r o z a t: A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-én megtartott nyilvános ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Szám: 1/3/2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselõ-testületének 2010. szeptember 6-i ülésérõl a Makád és Lórév Körjegyzõségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Kocsis

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JK. 271.022-14/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2015. március 11. napján 08:30 órai

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2011. január 19-én 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1. rendes

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-14/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. június 2-án megtartott üléséről Hozott döntések: 37/2014. számú határozat telekegyesítés újratárgyalásáról 38/2014. számú határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 13/2016. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26-án (kedd) a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann

Részletesebben

1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT 1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/15/2010. KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/6/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június

Részletesebben

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/17/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/4/2015. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/4/2015. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/4/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 20. napján 16.30 órakor az Inkubátorház

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2011. március 28-án a Városháza emeleti kistermében 13 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Szatymaz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (X.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési S z a b á l y z a t á r ó l Szatymaz Község Önkormányzatának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal, VI. emeleti nagyterme

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal, VI. emeleti nagyterme Ügyszám: 1/9-28/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. augusztus 8-án 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015.

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-i üléséről 3/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. február 25-én megtartott

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült: Sződ Község Faluházában, 2013. február 06. napján 18.00 órakor megtartott Sződ Község Képviselő-testületének üléséről. Jelen vannak: A jelenléti ív szerint Napirendi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály polgármester, dr. Bárdos Balázs, Bárdos

Részletesebben

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről.

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen voltak:

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Jegyzőkönyv

KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Jegyzőkönyv BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Jegyzőkönyv Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. május 18-án (kedden) 9,00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/20/2015. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/20/2015. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/20/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 8. napján 13.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

120 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 8-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testületek döntései Határozat 51/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének, a Városháza nagytermében tartott, 2008. november 25-i üléséről Jelen vannak: 11 települési képviselő: Antal Ferenc, Daróczi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában.

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. április 23-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. január 26-án (kedden) 17 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésről Az ülés helye: Kós Károly

Részletesebben

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén.

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén. 2008. december 22. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 21. szám A krisztusi szeretet ünnepére Már csak pár napunk van hátra szentestéig.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 16- án 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontágh Tamás

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2014. február 20.-i ülésének J E G Y Z Ő

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29.-i nyilvános ülésén.

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29.-i nyilvános ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-68 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 415/2008/12.05. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 52. (2) bekezdésének a) és u) pontjai alapján minősített többség

Részletesebben

1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/16/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. május 30-án megtartott

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/79-36/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. július 22-én

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távol voltak: Bereczki Lászlóné, Nyerges Tibor, Szalári István képviselők

Jegyzőkönyv. Távol voltak: Bereczki Lászlóné, Nyerges Tibor, Szalári István képviselők Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. szeptember 3- án a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, dr. Bárdos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Pusztaföldvár Község Önkormányzat Pusztaföldvár,

Részletesebben

1/25 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/25 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/25 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/7/2009. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről 1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

2 3. s z á m ú. Készült a 2012. október 15-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről.

2 3. s z á m ú. Készült a 2012. október 15-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. 2 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2012. október 15-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. augusztus hó 6. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dénes László polgármester Siket Sándor alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 144, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, Elkészült: 2009. október 20.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/131-26/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú.

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú. Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága 10/2012. számú Jegyzőkönyv Készült: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének, a Városháza tanácskozótermében tartott, 2009. március 31-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 12 települési képviselő:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása Jegyzőkönyv Készült: 2012. október 25-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselők Dr. Szabó Attila jegyző Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-án 9.30 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:,

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 26/2012. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. augusztus 10. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 3-án 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 2. rendes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 09-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/29/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. december

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 30-án megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2016. március 10-i soros ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2016. március 10-i soros ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2016. március 10-i soros ülésén Hozott határozatok: 28-40/2016.(03.10.) Hozott rendeletek: 6-7/2016. (III.16.) 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y

Részletesebben

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2014.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 1/570-217/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. augusztus 19-én megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről Balatonfüred,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 22-én 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 09-én de. 09 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Képviselők a jelenléti ív szerint Vincze András

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. február 25-én 17,05 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. február 25-én 17,05 órai kezdettel. tartott üléséről 7 / 2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. február 25-én 17,05 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai közül:

Részletesebben