Négy település példás egysége

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Négy település példás egysége"

Átírás

1 Négyéves mandátumuk lejártához közelítve arról érdeklődtünk néhány szegedi önkormányzati képviselőtől, miben fejlődött, változott a körzetük, s milyen tervekkel néznek a jövőbe. Arra ügyeltünk, hogy különböző városrészek képviselőit szólaltassuk meg, így például lakótelepen dolgozót, belvárosit, körtöltésen kívül eső, illetve újszegedi családi házas területen élőt. Bartáné Tóth Mária, Molnár Gyula, Pintér Ferenc és Tóth Károly az eredményekről éppen úgy beszélt, mint a megoldandó feladatokról, s arról, hogyan alakul körzetükben a közösségi élet, mely rendezvényeken érezték magukat jól az emberek. Négy település példás egysége Új városrész született Szegeden. Délikert minden települése megőrzi azonban önállóságát - hangsúlyozza Bartáné Tóth Mária. A képviselő nemcsak szépíti, építi lakókörnyezetét, igyekszik erősíteni a helyi közösségeket is. Az összefogás jegyében telt az elmúlt négy év - emeli ki Bartáné Tóth Mária. Délikert városrész képviselője ebben a ciklusban érte el, hogy a négy település új nevet kapjon. Ez azonban nemcsak felszínes akció, újjászületett a városrész. Délikert Kulturális Egyesület alakult, és már egy vendéglátóhely is fölvette a Délikert nevet. Határaira minden bevezető úton üdvözlőtáblát állítottak, de ezen természetesen szerepel az adott település neve is. A lakók, intézményvezetők kezdeményezésére indult közösségépítés sikerét mutatja, hogy a Délikert Juniálisnak, mint közös programnak, már minden település volt házigazdája. A rendezvényen bemutatták az adott település értékeit, hagyományait. Az összefogás mellett ugyanis változatlanul cél az is, hogy az egyes települések identitásukat megőrizzék - hangsúlyozza Bartáné Tóth Mária. Megalakult a Délikert Népszínház is, amelynek a székhelye Szentmihályon található, az ottani művelődési házban. Közös öröm még Délikertben, hogy útépítés kezdődött valamennyi településen, sok utcában évtizedes várakozás után jutottak el végre odáig, hogy nem járnak már sárban a lakók. A kiskertekben járda, világítás teszi kellemesebbé az életet. Bartáné Tóth Mária képviselő ezután az egyes települések ügyeiről szól. Szentmihály életében a legnagyobb előrelépést a kerékpárút elkészülte jelentette. - Eddig hat ember halt meg a Kecskésre vezető úton, amely rossz állapotú, keskeny, kivilágítatlan szakasz - mondja a 1 / 7

2 képviselő. - Nagyon régi vágya már a helyieknek, hogy biztonságosan közlekedhessenek. Szentmihályon az óvodát teljesen felújították, és hosszas engedélyezési eljárás után végre négy fedett buszvárót is építettek. Örvendetes az is, hogy sikerült elérni, hogy a 76-os autóbusz a Bartók térről a Dugonics teret is érintve menjen Szentmihályra. A járatot a reggeli csúcsidőben sűrűbben közlekedtetik. Négymilliós támogatást kapott a templom is, gondolva a katolikus közösségre - sorolja az újabb és újabb eredményeket. Érdekesség, hogy Szentmihály a vajdasági Szentmihállyal jól működő testvér-települési kapcsolatot hozott létre. Kecskésen fölújították a főutcán vezető kerékpárutat, és itt is épült buszváró. Az óvoda és a művelődési ház közé a helybeliek munkájával közösségi tér készült el. A Cseh Imre téri játszótér felújítására hárommillió forintot költöttek. A legnagyobb falat azonban az iskola teljes rekonstrukciója: 35 milliót szánt a város erre. Klebelsbergtelepen a Rendező teret szépítették meg, itt szabadtéri közösségi teret alakítottak ki. A játszótér az Európai Unió szabványai szerinti, szép, új játékszerekkel gazdagodott. Az iskola udvarát burkolták, a mosdókat rendbe tették. Nagy eredmény, hogy 35 millió forintot nyertek a gyálai holtággal kapcsolatos tervek elkészítésére. Így pályázni lehet arra, hogy a tórendszert kitisztítsák. A klebelsbergieket érinti még, hogy a 74A-s busz beállításával a csúcsidőben sokkal kényelmesebben juthatnak a városközpontba. Gyálaréten a művelődési ház felújítására a legbüszkébb a képviselő. Az épületre 25 millió forintot költöttek. A játszótér a képviselői alapból származó 3,5 millió forintnak köszönhetően szépült meg. A gyálarétiek biztonsága érdekében kerékpárokat ajándékozott Bartáné Tóth Mária a helyi polgárőröknek. Az élhető lakótelep megteremtése a cél A 2002-es önkormányzati választásokon tíz képviselőjelölt indult a felsővárosi 2-es választókerületben, amely a Lugas utcától a Kereszttöltés utcán át a Szilléri sugárút jobb oldaláig tart. A panelházas választókörzetben az ügyvéd Pintér Ferenc a szavazatok több mint 53 százalékát szerezte meg. 2 / 7

3 Pintér Ferenc (MSZP) újra megméreti magát Felsővároson, a 2-es körzetben, ahol mintegy ötezer választásra jogosult szavazópolgár él. - Többször hallottam a körzetemben élő emberektől a négy év alatt, hogy korábban, tehát 2002 előtt nemigen foglalkozott problémáikkal, gondjaikkal és bajaikkal önkormányzati képviselő. Többen ezt úgy mondták, hogy náluk még nem járt élő képviselő. Ezért is örültek, ha közös ötleteléseink eredményeképpen fejlesztettünk vagy valami újat hoztunk létre a körzetben - mondja Pintér Ferenc. Az aktív városházi politikus négy éve Az élhető lakótelep megteremtése jelmondatot tűzte zászlajára, s elmondása szerint ugyanezt a fő irányelvet tartja szem előtt a következő években is. Hogy ez pontosan mit jelent? Pintér a lakótelepen mind természeti, mind kulturális, mind szolgáltatói és közbiztonsági szempontból olyan környezet kialakítására törekszik, amely megfelel a huszonegyedik század követelményeinek és az emberek igényeinek. Pintér Ferenc az élhető lakótelep megteremtése érdekében számtalan fejlesztést végzett az elmúlt négy évben. - Régi igény volt a felsővárosiak részéről egy posta, amit az európai igényeknek is megfelelő szolgáltatással, a környezet egyidejű megújításával a Tabán utcában hoztunk létre. Tizenkétmillió forintból megépült a Vajda utcai gyermekjátszótérkomplexum, ami mellett felújítottuk a bekerített focipályát. A játszótér és a grund rendkívül közkedvelt a gyermekek, fiatalok körében. A jövőben szabályozzuk a komplexum nyitvatartási rendjét az ott lakók igényeinek megfelelően, mert jelezték, hogy nem egyszer még éjjel tizenegykor is fociztak a pályán fiatalok. Pintér Ferenc az egyik legsikerültebb beruházásnak a Csillag tér parkosítását tartja. A Felsőváros felé eső, mindeddig befejezetlen oldalon a fásításnak és az újonnan kihelyezett utcai bútoroknak köszönhetően olyan új közösségi tér alakult ki, amit szívesen használ minden korosztály a városrészben. A képviselő tervezi, hogy vállalkozók, cégek bevonásával egy gyönyörű, a hőmérsékletet is mutató órát állít fel a közösségi téren, amely így valódi találkozási pont lehet. Pintér Ferenc elmondta, hogy a négy év alatt 180 padot újítottak fel a körzetben, de - mivel óriási rá az igény - újabb utcai bútorokat helyeznek ki, állítanak majd helyre az elkövetkező hónapokban. Mint ahogy az ülőalkalmatosságok, úgy a nemrégiben felújított Csillag téri kispiac is a felsővárosiak kényelmét szolgálja. - Elindítottuk a lakóházak természeti környezetének megújítási programját. Azok a házak és közösségek, amelyek igényelték, termőföldet, növényeket és szerszámokat kaptak, természetesen azzal a feltétellel, hogy vállalták, gondozzák a növényeket. Tavasszal egynyári virágokat osztottam, amely szintén hozzájárult a virágos lakótelepi környezet kialakításához - hangsúlyozta Pintér Ferenc, aki a padfelújítási és virágosztási programját a képviselői alapjából finanszírozta. A képviselő úgy tapasztalja, olyan visszajelzéseket kapott, hogy az emberek igénylik, fontosnak tartják, hogy környezetük szép, tiszta és rendezett legyen. A tudatos fejlesztés és környezetszépítés a körzetben élőkkel közös ötletelés alapján indult el négy éve - mutatott rá Pintér Ferenc. 3 / 7

4 - Az elkészült tervek alapján megépítjük a Kereszttöltés utcai garzonház mögötti közösségi parkot, amihez tartozik majd egy, a hat év alatti gyermekek igényeit kiszolgáló, körbekerített játszótér. A csobogóval, sétálóutakkal, padokkal, kandeláberekkel ellátott park egyedülálló lesz a városban. Megépítjük a Becsei, a Csaba és Gyík utca által határolt, a hat év feletti gyermekek szórakozását kielégítő interaktív játszóteret - kosárlabdapályával és grund focipályával. Ez a két beruházás közel hetvenmillió forintba kerül. Elkészíttettem a Szilléri sugárút, a Kereszttöltés és a Vajda utca által határolt területen lévő elhanyagolt és balesetveszélyes focipálya és játszótér felújításának tervét, amelyet lakossági fórumokon ismertetek majd. Amennyiben találkozik a lakók igényeivel, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy itt homokos focipályát alakítunk ki - sorolja elképzeléseit, jövőbeli terveit Pintér Ferenc. Végül elmondja még, hogy elkészíttette a Csillag tér és a Kereszttöltés utca folytatásában a kerékpárút tervét egészen az Etelka sorig. Erre azért volt szükség, mert többen jelezték neki, hogy a járdán közlekedő biciklisek folyamatosan balesetveszélyt jelentenek a gyalogosokra, gyermekekre és idősekre egyaránt. A kerékpárutat - mint ahogy a fentebb felsorolt elképzeléseket - a következő ciklusban szeretné megvalósítani Felsővároson Pintér Ferenc. A terepembernek még sok a feladata A 2002-es önkormányzati választásokon nyolc képviselőjelölt indult az újszegedi 8-as választókerületben, amely nagyobb részt Marostőből áll. A családi házas, kertvárosi körzetben a biológus-ornitológus, természet- és környezetvédő, a Molnár Dixieland Band vezetője, Molnár Gyula több mint száz szavazattal verte meg legnagyobb vetélytársát. A zöldpolitikus ismét harcba száll a képviselői mandátumért a 8- as választókerületben, ahol 5400 szavazásra jogosult lakik. Molnár Gyula igazi terepembernek tartja magát. - Ha valamilyen bejelentést kaptam, szóltak, hogy gond van, kimentem a helyszínre, a terepre, mert bemondásra nem lehet intézkedni, nem lehet megoldani a problémát, nem lehet segíteni az embereknek - mondja Molnár Gyula. A képviselő az elmúlt négy esztendőben minden év végén, karácsony előtt küldött egy részletes tájékoztatót, beszámolót a szavazópolgároknak a körzetben végzett munkájáról. Ezt mind a háromezer háztartásban megkapták. - Az elmúlt négy évben próbáltam mindenre odafigyelni a választókerületemben, amelyben megannyi fejlesztés történt. A Fő Fasori Általános Iskolában, valamint a Bérkert Utcai 4 / 7

5 Óvodában az oktatási intézmény és a szakemberek javaslata alapján az önkormányzat út-iskola programja segítségével felújítottuk a teljes fűtésrendszert, kicseréltük a vizesblokkokat és nyílászárókat, több termet kifestettünk. Az iskola bejárata előtti területet leaszfaltoztuk, az intézmény előtti közúton pedig sebességcsökkentő terelőszigetet építettünk. A Fő Fasori Óvodában a födémcsere mellett új szőnyegeket és udvari játszószereket is vásároltunk - sorolja Molnár Gyula az elmúlt évek felújításait, beruházásait. A képviselő ökopolitikusként büszke arra, hogy a Víztorony előtt új kerékpárútszakaszt épített, a régi meghosszabbításában. Elmondása szerint a négy év alatt harmincötször kátyúztatott, és huszonnégy járdaszakaszt javíttatott meg vagy építtetett újjá, többek között a Fő fasoron, a Bérkert, a Radnóti és a Margit utcában. A Wallish Kálmán utcai és az Erdélyi téri játszótérre új játékokat szereltetett fel, a marostői lakópark közepére pedig vadonatúj játszóteret épített 1,6 millió forintból, noha ez nem az ő képviselői alapját kellett volna, hogy terhelje, hanem a marostői lakóparkot építő kivitelező cégét, a Cranium Kft.-t. A buszmegállókban új padokat helyeztek ki. A lakók kérésére 30-as övezetet alakítottak ki a Torockói, a Hargitai, a Thököly utca és a Fő fasor között. - Az ISPA által is támogatott szennyvízcsatornázáskor a lakók kisebb kéréseit teljesítettem. Volt, hogy követ vitettem egy bejáróhoz - mondja a képviselő, aki hangsúlyozta: a lakók nagy örömére leaszfaltozták a földes utcákat. Apropó, burkolat! Molnár Gyula 40 méteres aszfaltos parkolót is építtetett a Pinty utcai decentrumban, de az Erdélyi téri buszforduló teljes felújítását is elvégezte. Mindkét beruházást a képviselői alapjából finanszírozta. A választói kérték, kezdeményezték, ő pedig elérte, hogy ésszerű menetrendben közlekedjen a 2-es és a 71-es autóbusz. - A választókörzetemben a ciklus legnagyobb beruházása a Holt- Maros rehabilitációja volt. Korábban 220, az elmúlt négy évben pedig 260 millió forintot költöttek a beruházásra. A kivitelező cég, a Szeviép Rt. vezetőivel sokat tárgyaltam az ügyben. Kértem, hogy a természetvédelmi törvényeknek megfelelően alakítsák a munka menetét és a környezetet. Megtették, amit kértem - magyarázza Molnár Gyula. Ennek köszönhetően mindkét parton megmaradt az ártéri erdő, mindkét oldalon séta- és kerékpárút épült. Mindenütt megszüntették az illegális szennyvízbefolyókat. Hogy milyen tervei vannak Molnár Gyulának az elkövetkező négy évre? Először is szeretné, ha a Hargitai utcai ABC mögött épülő szolgáltatóházban helyet kapna egy orvosi rendelő, mert egyre többen költöznek Marostőre, s a legközelebbi orvosi rendelő a Korondi utcában van. Folytatná a Kállay liget rekonstrukcióját, amelynek a területét 20 százalékkal megnövelték, s ahová ősszel újabb fákat ültetnek. Idén várhatóan elkészül a ligetben a díszkút is. Tovább 5 / 7

6 javítaná a járdák és utak állapotát, növelné a zöldfelületeket. A Víztorony tér teljes parkosítását elsődleges céljának tekinti. Szorgalmazná, hogy a Thököly utca és Szőregi út kereszteződésében körforgalmat építsenek. A közlekedésbiztonság javítása érdekében további utcákra terjesztené ki a 30-as övezetet. A mélyen fekvő területeken pedig kiépítené a belvízelvezető rendszert. Szépülő épületek a belvárosban Az egyetemváros központja a 11-es szegedi önkormányzati választókerület. Tóth Károly képviselő felelőssége óriási: nemcsak a helyben lakókat kell szolgálnia, de munkájának eredményét az összes Szegeden tanuló diák és az egyetemi konferencia-központba érkező vendég is látja. Sok diák, turista megfordul a körzetében, de a helyben lakók érdeke az első Tóth Károly számá ra. A lakás- és kéményfelújítási pályázatok ebben a választókörzetben különösen sikeresek voltak. Több száz lakást érint a korszerűsítés. Az új kémény elkészülte után biztonságosabbá válnak az otthonok. A képviselő a pályázatok előkészítése során több lakossági fórumot tartott, hogy a kedvező lehetőségre fölhívja a figyelmet. De nemcsak az elmúlt évtizedekben épült társasházak korszerűsítése fontos. Az épített örökséget óvják, a régi házakat szépítik a belvárosban. Elkészült az árvíz előtti, műemlék Dáni-ház tetőfelújítása, jelenleg a Tisza Lajos körúton az önkormányzati épületek homlokzatát csinosítják. A választókörzet lakói összefogtak, és közös munkával tették kellemesebbé a belvárosi utcákat. Növényeket, virágokat ültettek a Boldogasszony sugárúton, a Zászló utcai tömbbelsőben pedig kisebb park készült. Mindehhez a város zöldalapjából kaptak pénzt. Fontos eredmény - teszi hozzá Tóth Károly -, hogy az Ady téri egyetemi központ építése során megsérült utakat helyreállították, és a Bokor utcát is rendbe tették. A városi útalapból a körzetben az Alföldi utcában teljesen új burkolat készült. Fölújították a burkolatot a Tisza Lajos körúton, a Kálvária sugárúton, az Oldal utcán és a nagykörúton. A környék közlekedését segíti, hogy a Bécsi körút és a Szentháromság utca kereszteződésében körforgalmat alakítottak ki. A nagy zaj miatt panaszkodó lakóknak megkönnyebbülést jelent, hogy a Bartók téri buszmegállónál a járdát kiszélesítették, így a járművek a lakóháztól távolabb állnak meg. Csöndesebb, kényelmesebb kocsikat állítottak üzembe a 4- es villamos vonalán. A kicsik és a szülők örömére bővítették, szépítették a Bartók téri és Honvéd téri játszóteret. 6 / 7

7 Tóth Károly tapasztalata szerint jelenleg a Domus Áruház helyére költöző Tesco Áruház ügyében igénylik a lakók az érdekképviseleti munkát. Segítségét, közbenjárását kérték még a Honvéd téren épülő parkolóház környékén élők, de igyekszik a biopoliszterv által érintett utcák jövőjét is figyelemmel követni. A választókörzet hatalmasat fejlődött az elmúlt időszakban. Önmagáért beszél az a tény, hogy itt valósult meg 2004 végén a legjelentősebb hazai felsőoktatási beruházás. A József Attila tanulmányi és információs központ több mint nyolcmilliárd forintért épült föl. Megújult, kibővült a Vasvári szakközépiskola. Egy hatalmas bölcs bagoly jelzi a Boldogasszony sugárúton járóknak, hol laknak a Szegeden tanuló középiskolás diákok. Az Ortutay-kollégium felújításának tervét részben iskolások készítették. Korszerűsítették a Gyetyámos Utcai Óvodát, ahol jobb fűtés szolgálja a gyerekeket. Új udvari játékokat is kaptak. A Hajnóczy Utcai Óvoda tetejét megjavították, szebb mosdókat használhatnak a csöppségek. A Vitéz Utcai Bölcsődében sószoba készült. A Béke Utcai Általános Iskolában megújult a tornaterem és a bejárat, a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskolában a tornatermet, a zuhanyozókat tették rendbe. Díszkivilágítást kapott a zsinagóga és a Honvéd téri református templom. A Dáni utcai idősek klubját is felújították. Tóth Károly ennek kapcsán említette, hogy jó együttműködés alakult ki a körzetben működő nyugdíjas klubokkal. A képviselő támogatja a helyi közösségeket is. A választókörzeti alapból minden évben kap - főleg gyermeknapkor, karácsonykor - a Vitéz Utcai Bölcsőde, a Gyertyámos és Hajnóczy utcai, valamint a vasutas óvoda. De Tóth Károly felvette a kapcsolatot az egyházak körzetbeli képviselőivel is. Segítette a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztivált, az Egyházzenei Napokat. Hasonlóképp támogatta a Rákbetegek Szövetsége munkáját, és persze kiemelt figyelmet fordít a Szegedi Tudományegyetemmel való együttműködésre. Nagycsaládos karácsonyt tart minden évben, képviselőtársaival közösen nyári városházi estéket és karácsonyi ajándékhangversenyt szerveztek. 7 / 7

RÉSZVÉTEL A VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT KÖRNYEZETSZÉPÍTŐ VERSENYEN. Széchenyi tér Bevezetés:

RÉSZVÉTEL A VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT KÖRNYEZETSZÉPÍTŐ VERSENYEN. Széchenyi tér Bevezetés: RÉSZVÉTEL A VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT KÖRNYEZETSZÉPÍTŐ VERSENYEN Széchenyi tér Bevezetés: Szeged a Dél-Alföld legnagyobb és legjelentősebb városa. Csongrád megye székhelye, egyetemi város, fontos egészségügyi

Részletesebben

A közterület-minőség javításának egyes pszichológiai és szociológiai tényezői

A közterület-minőség javításának egyes pszichológiai és szociológiai tényezői Somfai András (2006): "A közterület-minőség javításának egyes pszichológiai és szociológiai tényezői" c. konferecia-előadás, elhangzott 2006. június 21-22-én Ember a városban címmel Pozsonyban rendezett

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a 2011-2014. éves időszakra szóló gazdasági program időarányos végrehajtásáról

B E S Z Á M O L Ó a 2011-2014. éves időszakra szóló gazdasági program időarányos végrehajtásáról B E S Z Á M O L Ó a 2011-2014. éves időszakra szóló gazdasági program időarányos végrehajtásáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24-i ülésére Előterjesztő: Stayer

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-14/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi

Részletesebben

A képviselő-testület a javaslattal egyetértett és a közmeghallgatás napirendjét egyhangú (6 igen) szavazattal az alábbiak szerint határozta meg:

A képviselő-testület a javaslattal egyetértett és a közmeghallgatás napirendjét egyhangú (6 igen) szavazattal az alábbiak szerint határozta meg: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 22-én, 17:00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradt:

Részletesebben

2016. 02. 02. 2016. 02. 01.

2016. 02. 02. 2016. 02. 01. VÉLEMÉNYEK, JAVASLATOK Tiszaföldvár Város Településfejlesztési Koncepciója készítéséhez kapcsolódó tervezési folyamatban a partnerek által az önkormányzathoz eljuttatott vélemények, javaslatok nyilvánosságra

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Szőlősgyörök község Önkormányzat 2008. október 29-én tartott képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Perpits László, Locker Lászlóné, Faragó József, Ballér József Lajosné,

Részletesebben

Készült: 2009. december 15-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének közmeghallgatásáról.

Készült: 2009. december 15-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének közmeghallgatásáról. Jegyzőkönyv Készült: 2009. december 15-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság 2011. február 21-i nyilvános üléséről. XV. kerületi Polgármesteri Hivatal, Kossuth terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság 2011. február 21-i nyilvános üléséről. XV. kerületi Polgármesteri Hivatal, Kossuth terem Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Településfejlesztési, Városüzemeltetési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottsága TVÉKB ülés sz.: 113-4/2011.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNY VAGYONKEZELÉSÉBEN LEVŐ INGATLANOK (TERÜLETEK, ÉPÜLETEK)

AZ INTÉZMÉNY VAGYONKEZELÉSÉBEN LEVŐ INGATLANOK (TERÜLETEK, ÉPÜLETEK) 2. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY VAGYONKEZELÉSÉBEN LEVŐ INGATLANOK (TERÜLETEK, ÉPÜLETEK) sorszám cím helyrajzi szám épületek terület épület SZEGED 1 1 Dugonics tér 13. 3762 Rektori Hivatal megjegyzés 2

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Gazdasági osztály Az előterjesztés véleményezi:

Részletesebben

Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Rendeletek: JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről 2/2014.(II.06.) Önkormányzat 2014. évi költségvetése 3/2014.(II.06.) Az

Részletesebben

Megállapítom a jelenléti ív alapján, hogy a Képviselő-testület határozatképes. Megkérem Pap Andrea kolléganőmet a jegyzőkönyv vezetésére

Megállapítom a jelenléti ív alapján, hogy a Képviselő-testület határozatképes. Megkérem Pap Andrea kolléganőmet a jegyzőkönyv vezetésére Tisztelt Megjelentek! Szeretettel köszöntök mindenkit! Engedjék meg, hogy külön köszöntsem Bükkábrányi Rendőrőrs körzeti megbízottját Horga Szilárd r. zászlós urat, köszöntöm a testületi tagokat és a jegyző

Részletesebben

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én 2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben

Részletesebben

A TMK Bizottság 2011 évi munkaterve

A TMK Bizottság 2011 évi munkaterve A TMK Bizottság 2011 évi munkaterve - a választási kampány idején beérkezett lakossági kérésekből, a Hivatal Településüzemeltetési Osztályának kiegészítésével. Az alábbi lakossági kívánság-gyűjtemény mennyiségéből,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. február 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. február 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. február 28-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 9-én (hétfőn) 18:00 órai kezdettel megtartott üléséről, mint K Ö Z M E G H A L L G A T Á S 1 Az ülés helye: Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. november 22- én 8.00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án, 17.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 108/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. szeptember 25. napján, Sajóbábony Város Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Tárgy: Sajóbábony Város Önkormányzat Képviselő-testület rendes ülése. Az ülést vezeti:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 26-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester Gyıriné

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

TARTALO M J E GYZ É K

TARTALO M J E GYZ É K TARTALO M J E GYZ É K 1. sz. melléklet Térképvázlat az akcióterület elhelyezkedéséről a településen belül 1 2. sz. melléklet Az akcióterületre vonatkozó településszerkezeti és a szabályozási terv vonatkozó

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Legyesbénye Mezőzombor Szerencs települések Önkormányzati Képviselőtestületeinek 2009. június 18-án megtartott együttes üléséről Bekecs

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az elnök kérdezi, hogy a napirendi ponttal kapcsolatban van-e valakinek kérdése, felvetése a tárgyalás megkezdése előtt.

JEGYZŐKÖNYV. Az elnök kérdezi, hogy a napirendi ponttal kapcsolatban van-e valakinek kérdése, felvetése a tárgyalás megkezdése előtt. 38 JEGYZŐKÖNYV Készült: Göd Város Önkormányzat Városfejlesztési Bizottságának rendkívüli ülése, 2010. április 1- én, 17 00 órakor kezdődő ülésén a Polgármesteri Hivatal nagytermében Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit!

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! 1 Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! Tisztelt Falugyűlés! Tájékoztatóm elején egy tragikus aktualitásról kell szólnom: március

Részletesebben

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV DÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 178/2005.(XII. 29.) KT. HATÁROZATA A KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉRŐL Dány község Önkormányzatának Képviselő testülete az 1990. évi LXV. tv. szerint,

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzat Képviselőtestülete 8296 Monostorapáti Száma: 230-12/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. október 29- én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Az ülés helye: Képviselői irodaház. Napirendi javaslat. Cserkeszőlő, 2015.június 05. Szokolai Lajos sk. polgármester

MEGHÍVÓ. Az ülés helye: Képviselői irodaház. Napirendi javaslat. Cserkeszőlő, 2015.június 05. Szokolai Lajos sk. polgármester Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli ülést tart 2015.

Részletesebben

KÖRÖSTARCSA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK LEÍRÁSA

KÖRÖSTARCSA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK LEÍRÁSA KÖRÖSTARCSA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK LEÍRÁSA KÖTELEZŐEN JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ Egyeztetési anyag Gyula, 2007 2 A L Á Í R Ó L A P Köröstarcsa község településrendezési tervéhez Vezető tervező:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

Városi Önkormányzat. 2013. július hó. Kazincbarcika város Településrendezési tervének K-10 jelű módosítása 1

Városi Önkormányzat. 2013. július hó. Kazincbarcika város Településrendezési tervének K-10 jelű módosítása 1 Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szervezési, Hatósági és Humánpolitikai Osztály Városi Főépítész Székhely: Kazincbarcika, Fő tér 4. Levelezési cím: 3701 Kazincbarcika, Fő tér 4 email: lautner.emoke@kazincbarcika.hu.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 5 igen szavazattal az alábbi napirendet fogadja el:

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 5 igen szavazattal az alábbi napirendet fogadja el: Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2012. október 02-i nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

Iktatószám: 05-25056-6 /2006. Címzett: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése. Tárgy:

Iktatószám: 05-25056-6 /2006. Címzett: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése. Tárgy: Iktatószám: 05-25056-6 /2006 Címzett: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése Tárgy: Tájékoztató Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Városfejlesztési terveiről Az anyagot készítette: Városfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 932-7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. március 15-én (Kedden) de: 10,00 órakor megtartott ünnepi üléséről. Az

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város. Akcióterületi Terv. A Kölcsey utcában, a Gutenberg utcában és a Mars téri piacon megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan

Szeged Megyei Jogú Város. Akcióterületi Terv. A Kölcsey utcában, a Gutenberg utcában és a Mars téri piacon megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan Szeged Megyei Jogú Város Akcióterületi Terv A Kölcsey utcában, a Gutenberg utcában és a Mars téri piacon megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan 2009. május 1 Tartalomjegyzék 0. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 4

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án ( csütörtökön ) 17.00 órakor tartott üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok:

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok: Eredmények, fejlesztések, kicsik és nagyok. A jót könnyű megszokni! Ez örök igazság. Úgy gondoljuk, hogy városunkban nagyon sok olyan jó dolog készült az elmúlt években, melyeknek nagyon örültünk, hamar

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó KISSOMLYÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISSOMLYÓ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kissomlyó község Képviselő-testülete 2011. április 6-án megtartott testületi ülésén Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

Részletesebben

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2014.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019

Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 I. Bükkszentkereszt helyzetelemzése Bükkszentkereszt elhelyezkedése Bevezető Bükkszentkereszt Magyarország Észak-Keleti régiójában,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van.

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van. Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-ei soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Demjén Imre, Tibádné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Újhegy-Üszög Településrészi Testület 2015. március 18-án, a Pécs, Koksz u. 16. sz. alatt megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Újhegy-Üszög Településrészi Testület 2015. március 18-án, a Pécs, Koksz u. 16. sz. alatt megtartott ülésén. 03-3/16-2/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült az Újhegy-Üszög Településrészi Testület 2015. március 18-án, a Pécs, Koksz u. 16. sz. alatt megtartott ülésén. Jelen vannak: Haász János elnök, Magyar Józsefné, Radó

Részletesebben

Határozat száma: Fogorvosi ellátás helyettesítésével Dr. Istók László megbízásáról 2011. évi belső ellenőrzési terv elfogadásáról

Határozat száma: Fogorvosi ellátás helyettesítésével Dr. Istók László megbízásáról 2011. évi belső ellenőrzési terv elfogadásáról 91-16/2010. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2010. november 9-én 17,30 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 212/2010.(XI.9.) 213/2010.(XI.9.) Tárgy: Fogorvosi

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Községi Önkormányzat Vámosszabadi K I V O N A T Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 28-án (kedden) 18.00 órakor kezdődő soron következő nyilvános testületi

Részletesebben

Értékeink velünk élnek. LEADER+ Program a Vasi Hegyháton II. füzet

Értékeink velünk élnek. LEADER+ Program a Vasi Hegyháton II. füzet Értékeink velünk élnek LEADER+ Program a Vasi Hegyháton II. füzet Az együttmûködésben a Vezetô Szervezet a Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás lett. A Társulás elnöke az Akciócsoport képviselete

Részletesebben

J e g y zőkönyv OKB-18/2011. (OKB-45/2010-2014.)

J e g y zőkönyv OKB-18/2011. (OKB-45/2010-2014.) OKB-18/2011. (OKB-45/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2011. szeptember 26-án, hétfőn, 11 óra 30 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 512.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE az Integrált Városfejlesztési Stratégia része

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE az Integrált Városfejlesztési Stratégia része SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE az Integrált Városfejlesztési Stratégia része 2008. SZEGED 1 TARTALOMJEGYZÉK I. HELYZETELEMZÉS AZ ALACSONY STÁTUSZÚ NÉPESSÉG TERÜLETI KONCENTRÁCIÓJÁRÓL A

Részletesebben

Budafok-Tétény Budapest, XXII. kerületi Önkormányzat Pénzügyi Bizottság elnöke

Budafok-Tétény Budapest, XXII. kerületi Önkormányzat Pénzügyi Bizottság elnöke Budafok-Tétény Budapest, XXII. kerületi Önkormányzat Pénzügyi Bizottság elnöke ELŐTERJESZTÉS a Pénzügyi Bizottság 2012. december 12-i ülésére és a Képviselő-testület 2012. december 13-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 4.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámolója

JEGYZŐKÖNYV. 4.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámolója JEGYZŐKÖNYV Készült: Bajót Község Képviselő-testületének 2011. november 29-én 16.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Millenniumi Ház Bajót, Kossuth Lajos utca 149. Jelen vannak:

Részletesebben

XVI. évfolyam 3. szám Ára: 120, Ft Megjelent: 2010. szeptember VÁLASZTÁSI KIADÁS

XVI. évfolyam 3. szám Ára: 120, Ft Megjelent: 2010. szeptember VÁLASZTÁSI KIADÁS XVI. évfolyam 3. szám Ára: 120, Ft Megjelent: 2010. szeptember VÁLASZTÁSI KIADÁS 2 Jászalsószentgyörgyi KRÓNIKA 2010/3 Ö N K O R M Á N Y Z A T I H Í R E K Beszámoló az Élhetõbb Jászalsószentgyörgyért program

Részletesebben

Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései. 4 db határozati javaslat

Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései. 4 db határozati javaslat Előterjesztő: Ikt.sz.: Tárgy: Melléklet: Véleményezésre megküldve: Dr. Botka László polgármester 1441/214 Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései 4 db határozati javaslat Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2012. szeptember 19. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2012. szeptember 19. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2012. szeptember 19. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Rózsás Elemér polgármester, Nagy Dániel Lászlóné, Szabó Tamás, Vörös László képviselők,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívásra került és jelen van dr. Istvándi Csilla jegyző, aki a jegyzőkönyvet is vezeti.

JEGYZŐKÖNYV. Meghívásra került és jelen van dr. Istvándi Csilla jegyző, aki a jegyzőkönyvet is vezeti. Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2863/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendes ülésén 2014. november 18. napján 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

Előterjesztő megnevezése: városfejlesztési alpolgármester

Előterjesztő megnevezése: városfejlesztési alpolgármester Előterjesztő megnevezése: Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Iktatószám: 01/63299/2014 Tárgy: A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása Melléklet:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott üléséről Hozott döntések: 22/2014. számú határozat pályázatok benyújtásáról 23/2014. számú határozat

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2 0 0 8 III. VÁROSRÉSZEK TERÜLETI MEGKÖZELÍTÉSŰ ELEMZÉSE 2008. június Aktualizálva: 2009. szeptember 1 A fejezet tartalma 3.1. VÁROSRÉSZEK

Részletesebben

jött létre a napi 5- 2008 áprilisában nyitotta meg új hívásközpontját a Magyar Telekom a szegedi Tisza Centerben, a Hafnerfatelep

jött létre a napi 5- 2008 áprilisában nyitotta meg új hívásközpontját a Magyar Telekom a szegedi Tisza Centerben, a Hafnerfatelep 2010. MÁRCIUS A VÁROS KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓS LAPJA Próbaüzem a Napfényfürdôben 200 kilométer sugarú körben a legek fürdôje A Napfényfürdô Aquapolisban már több hete tart a próbaüzem, ami többek között abból

Részletesebben

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ /2014.(07 ) sz. Határozat JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ JÖVŐKÉP ÉS CÉLOK (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 2. melléklet I. fejezet tartalmi követelményei szerint) 2 0 1

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. október 29.-i üléséről Határozat: 120 130. számú Rendelet: 18/2009. (X.30.) 19/2009. (X.30.) 20/2009. (X.30.) 21/2009. (X.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/6/12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 28-án 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január - IV. évf. 1. szám Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január 12-én tartotta évnyitó ülését a Vértes-Gerecse Közösség Elnöksége. A napirendi pontok között az alábbi témák szerepeltek: 1. Fejlesztési

Részletesebben

1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai

1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai A Mecsek Egyesület 120 éves Baronek Jenő 1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai Szótára című művében: Pécs igen régi nevezetes királyi város Baranya megyében a szőlőkkel,

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2013. számú jegyzőkönyve

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2013. számú jegyzőkönyve Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2013. számú jegyzőkönyve Készült: 2013. február 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Becsei Andrásné dr. Herczeg József Dr. Mayer András Pintérné

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. március 14-én tartott soros ülésének határozatairól. napirend

TARTALOMJEGYZÉK. Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. március 14-én tartott soros ülésének határozatairól. napirend TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. március 14-én tartott soros ülésének határozatairól Határozatok száma 20411-46/2013. (III. 14.) VFB. sz. határozat 20411-47/2013. (III.

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület O k t a t á s i B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 2-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus 06-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései

Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései Előterjesztő megnevezése: Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester Iktatószám: 5527/2010. Tárgy: Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései Melléklet: 7 pld. határozati javaslat 1 pld. szerződés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-11/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. szeptember 19-én /pénteken/ 7.30 órai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. november 27-i testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. november 27-i testületi ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/205- /2013. Előkészítő: Harsányiné dr. Tóth Beáta ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 03 - án, 17 órakor kezdődő nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 03 - án, 17 órakor kezdődő nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 03 - án, 17 órakor kezdődő nyílt üléséről Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Battáné

Részletesebben

VITAINDÍTÓ. Látszat és való a budapesti kormányzatok támogatáspolitikája. Bárdi Nándor

VITAINDÍTÓ. Látszat és való a budapesti kormányzatok támogatáspolitikája. Bárdi Nándor VITAINDÍTÓ Bárdi Nándor Látszat és való a budapesti kormányzatok támogatáspolitikája Ebben a vitaindítónak szánt tanulmányban 1 arra teszek kísérletet, hogy áttekintsem a budapesti kormányzatoknak a határon

Részletesebben

Pályaudvarok, vasútállomások

Pályaudvarok, vasútállomások Pályaudvarok, vasútállomások Két tényező szerint csoportosíthatók a pályaudvarok és a vasútállomások, építésük és rendeltetésük szerint, ez utóbbi és méretük alapján különíthetők el egymástól. Míg a vasútállomások

Részletesebben

TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10

TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Göd Város szavazóköreinek jegyzéke TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Ambrus László utca Arany János utca folyamatos

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve

Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve 2015. október Készítette: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve 2015. október Tervszám:

Részletesebben

Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás fejlesztési programja

Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás fejlesztési programja go?rdjan2010:jul 2/1/10 2:39 PM Page 1 VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 2010. JANUÁR A SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI TÁRSASÁG NEGYEDÉVENKÉNT MEGJELENÔ LAPJA Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás

Részletesebben

polgármester városi főépítész

polgármester városi főépítész Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Lautner Emőke városi főépítész Tájékoztató a Kazincbarcika Városi Köztemető fejlesztési tanulmánytervének döntés előkészítő koncepciótervének tervezetéről

Részletesebben

A településrendezési tervezés és az operatív településfejlesztés (megvalósítás) összefüggései

A településrendezési tervezés és az operatív településfejlesztés (megvalósítás) összefüggései A településrendezési tervezés és az operatív településfejlesztés (megvalósítás) összefüggései Az a települési önkormányzat, amelyik megalkotja településrendezési terveit és helyi építési szabályzatát,

Részletesebben

14/2005. (V.5.) KR. rendelet. Szolnok Megyei Jogú Város 2004. évi költségvetésének teljesítésérõl, az egyszerûsített éves beszámoló jóváhagyásáról

14/2005. (V.5.) KR. rendelet. Szolnok Megyei Jogú Város 2004. évi költségvetésének teljesítésérõl, az egyszerûsített éves beszámoló jóváhagyásáról 1. oldal 14/2005. (V.5.) KR. rendelet Szolnok Megyei Jogú Város 2004. évi költségvetésének teljesítésérõl, az egyszerûsített éves beszámoló jóváhagyásáról A rendelet mellékletei a közgyûlési jegyzõkönyvben

Részletesebben

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÚTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 9/12. Dátum: 2012. május ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PRO URBE MÉRNÖKI ÉS VÁROSRENDEZÉSI KFT.

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÚTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 9/12. Dátum: 2012. május ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PRO URBE MÉRNÖKI ÉS VÁROSRENDEZÉSI KFT. ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÚTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 9/12. Dátum: 2012. május Megbízó: ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Tervező: PRO URBE MÉRNÖKI ÉS VÁROSRENDEZÉSI KFT. Ügyvezető igazgató: Felelős tervező:

Részletesebben

Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én (kedden) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én (kedden) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 24-14/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én (kedden) 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántódi Hírlevél www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántód Község Képviselõ-testületének lapja 2014. szeptember XVIII. évf. 5. szám Önkormányzati Választások 2014 Szántódi Hírlevél 2. oldal 2014.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Fürjes Pál, Boda István, Csutor László,

Részletesebben

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Bodolai Andrea gazdálkodási előadó Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Bodolai Andrea gazdálkodási előadó Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 12 /2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

n y i l a t k o z z u k,

n y i l a t k o z z u k, 1 KORLÁTOZOTT TEHERFORGALMÚ ÖVEZETEK KIALAKÍTÁSA SZEGED BELVÁROSÁBAN KIVITELI TERV SZEGED, 2011. MÁRCIUS 2 TARTALOMJEGYZÉK I./ CÍMLAP... 1 II./TARTALOMJEGYZÉK... 2 III./TERVEZŐI JOGOSULTSÁG IGAZOLÁSA...

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 20-án a Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 9 órakor kezdődő rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A helyi csoportok adatai, közleményei:

HÍRLEVÉL. A helyi csoportok adatai, közleményei: HÍRLEVÉL Tisztelt egyesületi Tagtársunk! Szeretettel és tisztelettel köszöntjük Önt és kedves családját. A Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete Elnöksége megtisztelőnek tartja, hogy Ön továbbra

Részletesebben

2-357/2004. Üi.: Bakai Ildikó Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról

2-357/2004. Üi.: Bakai Ildikó Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról 1 / 5 2-357/2004. Üi.: Bakai Ildikó Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

BÜK VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE FELÜLVIZSGÁLAT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ 2015. MÁJUS

BÜK VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE FELÜLVIZSGÁLAT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ 2015. MÁJUS BÜK VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE FELÜLVIZSGÁLAT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ 2015. MÁJUS Bük Város Településrendezési terve - Felülvizsgálat 2015 Településszerkezeti terv

Részletesebben

Tisztelt Jászkisériek!

Tisztelt Jászkisériek! A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XV. évfolyam 2. szám Tisztelt Jászkisériek! Az év vége felé közeledve, az adventi idõszakban járva engedjék meg, hogy polgármesterükként én is számot adjak néhány

Részletesebben