Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 Beszélgetni kell az Európai Unió további bővítésének perspektívái a április 23-i élő chat szerkesztett változata Érdeke-e a nettó befizetőknek a Balkán EU-csatlakozása? Persze a térség stabilitása miatt nyilván, de gazdaságilag érdekük-e annyira, mint volt Lengyelország, Csehország vagy éppen Magyarország csatlakozása? Halm Tamás: Igen. Ha nem így lenne, bennünket sem vettek volna föl. És mivel az európai integráció elsődleges és legfőbb célja a térség békéjének a megőrzése, és a béke a Balkánon sokkal törékenyebb, mint másutt, azt is mondhatnánk, hogy az EU-nak eminens érdeke a nyugat-balkáni országok felvétele. Ami a dolog gazdasági részét illeti: Lengyelország nagyobb falat volt, de kleine Fische gute Fische Anyagi terhet nem jelentene, biztonsági hozadéka pedig bőven megérné. Problémák csak az intézményi beilleszkedésnél lennének a sok új (kis) szereplővel. Horvátország július elsejétől EU-tag lesz, Szlovénia pedig velünk együtt csatlakozott. A többi volt jugoszláv tagállam miért nem jutott még el idáig? Halm Tamás: Szlovénia makulátlan európai ország volt, Horvátország viszont igen aktívan vett részt a délszláv háborúban. Amíg nem került a nemzetközi törvényszék kezére Gotovina tábornok, az EU nem mutatott hajlandóságot az csatlakozási tárgyalások lezárására. (Az már más kérdés, hogy másodfokon Gotovinát felmentették az emberiesség elleni bűncselekmény vádja alól.) A Nyugat-Balkán többi állama gazdasági fejlettségét tekintve sokkal messzebb áll(t) az EUtól, és politikai ügyek is hátráltatták a felvételüket. Komikus, hogy Macedónia esetében a görögök a szomszédos ország neve miatt akadályozták a felvételi eljárást (mondván, hogy Makedonia egy görög tartomány neve volt). Ennél súlyosabbak a szerb-albán ellentétek, illetve Koszovó elszakadása. Nyögik a háborúk örökségét, körülbelül 20 évvel maradtak le emiatt tőlünk. A horvát csatlakozás láthatólag gyorsítólag hat Szerbiára, ha pedig ő is belép, akkor a többi probléma (Bosznia, Koszovó stb.) már könnyebben megoldható Friss hír, hogy Szerbia rábólintott a koszovói megállapodásra. Önök szerint így elkezdődhetnek-e a csatlakozási tárgyalások? Halm Tamás: Mindenesetre fontos akadály hárult el a csatlakozási tárgyalások megnyitása elől. Igen, ez jó hír. Nyilvánvaló, hogy Belgrád nem akar lemaradni Zágrábtól. Azután már könnyebb lesz pl. a boszniai helyzet feloldása is. Az EU-tagság és a határok megszüntetése mennyiben segítette a magyarországi és a határon túli (felvidéki és erdélyi) magyarság kapcsolatát? Halm Tamás: Nincsenek határok közöttünk, és ez már önmagában is javított a helyzeten szerintem nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Persze nem változott meg minden egy csapásra: mivel a magyar kisebbség jelentős lélekszámú mindkét említett szomszédos országban, ottani nacionalista és populista politikusok szívesen ijesztgetik a többségi nemzeteket a magyar kisebbség ilyen-olyan vélelmezett szándékával. Reméljük, az EU-tagság további néhány év alatt meggyőzi majd az ottani állampolgárokat arról, hogy nem szabad populista politikai erőket hatalomba juttatni. Bár ha Olaszországra gondolunk (Beppe Grillo), láthatjuk, hogy nem lehetnek vérmes reményeink.

2 Óriási segítség volt (és lesz is). A schengeni rendszerben gyakorlatilag visszaáll az a szabad térség, amelyet 1920-ban új államhatárok szabdaltak szét. Ám miközben megnyílnak az utak, azt is látnunk kell, hogy minden magyar közösség kulturális és gazdasági beágyazottsága más és más. Viszont a nyelvünk közös, így kezdhetjük ismét megismerni, felfedezni egymást. Ukrajnából lehet-e valamikor EU-tag? Vagyis mi kellene ahhoz, hogy elindulhasson ott is az integrációs folyamat? A kárpátaljai magyarság szempontjából nagyon nem mindegy a dolog. Halm Tamás: Elvileg ennek semmi akadálya : Ukrajna európai ország, és ha teljesíti a taggá válás feltételeit (v.ö. koppenhágai kritériumok), akkor felvehetjük őt az EU-ba. Persze ez biztosan eltart még vagy egy évtizedig, hiszen Magyarország is április 1-jén nyújtotta be csatlakozási kérelmét, és kereken tíz év múlva lehettünk tagok. A kárpátaljai magyarság szempontjából tényleg jó lenne a dolog. Ez a tény azonban valószínűleg nem játszik majd szerepet inkább a nagypolitika. Vagyis az, hogy milyen lesz az orosz-ukrán, illetve az orosz-eu viszony. Lehet, minkét félen múlik. Ukrajnának döntenie kell, hogy merre húz, inkább keletre vagy nyugatra. Az EU-ban pedig fel kell dolgoznunk még néhány nehéz ügyet, közte a már megkezdett bővítési tárgyalásokat is. Norvégiának, Svájcnak és Izlandnak miért nem érdeke az uniós tagság? Mert mindegyiknek van valamilyen különleges ügye, amibe nem kérnék a sok EUtag beleszólását (pl. halászat, bankügy), Norvégia és Svájc ezen felül nettó befizető lenne. Izlandnak viszont hasznos lenne az EU-tagság, megsokszorozná a nemzetközi befolyását. Halm Tamás: Norvégia, Svájc és Izland kormányai (igaz, időben egymástól meglehetősen távol) már mind kinyilvánították, hogy szerintük országuk érdeke a tagság vagy legalábbis a szoros viszony az EU-val. Norvégia kétszer végigtárgyalta a felvételét, és mindkétszer népszavazás utasította el a csatlakozást. Svájcban szintén népszavazás mondott nemet az Európai Gazdasági Térségben való részvételre. Izland pedig a válság nyomán kérte a felvételét és talán már hamarosan tag is lesz. (A népszavazásokon pedig, jól tudjuk, nem minden az észérvek döntenek ) Izraelt a nemzetközi sportban Európához sorolják. Önök szerint elméletileg elképzelhető-e az ország EUcsatlakozása? Szorosabb kapcsolat igen, formális csatlakozás nehezen, mert megnyitná az utat az egész régió előtt, ez pedig nem célja az EU-nak. Halm Tamás: Elvileg elképzelhető, de ez nagyon kényes kérdés. Nehezen hiszem, hogy az EU importálna egy olyan tartós megosztottságot, sőt ellenségeskedést, amely az izraeli-palesztin viszonyt jellemzi. Emellett az EU nagyon jó kapcsolatokat ápol arab országokkal, amelyek bizonnyal tiltakoznának, ha az EU felvenné Izraelt a tagjainak sorába. És ők nagyon sokan vannak Oroszországból lehet-e EU-tag? Ezt ő maga sem akarná, méretbeli problémák lennének. Inkább meg kellene találnunk kölcsönösen a mainál sokkal szorosabb együttműködés módját. Halm Tamás: Nem hiszem, és nemcsak azért nem, mert Oroszország területének nagyobbik része Ázsiában van. Úgy vélem, hogy a nagyhatalmi ambíciót egyre határozottabban megfogalmazó Oroszország sem akarna egy olyan közegbe kerülni, ahol állandó a konszenzuskeresés

3 kényszere/gyakorlata, és ahol a nagy lélekszámú tagállamok arányosan kisebb súllyal vehetnek részt a döntéshozatalban, mint a kisebbek. Ha Törökország EU-tag lesz, akkor mennyire lehet helyénvaló Európa keresztény gyökereinek emlegetése az Európai Unió kapcsán? Európa eleve multikulturális és még inkább azzá vált az elmúlt évtizedekben. Értékünk a sokszínűség és a világméretű kapcsolatrendszer. Törökország esetében mennyire akadálya a felvételnek az ország mérete és a gazdaságának a helyzete? Halm Tamás: Az ország már csak mérete miatt is óriási falat. Gazdasága egyébként dinamikusan növekszik, így ez egyre kevésbé lesz majd akadály. Persze Törökország továbbra is szegénynek számít európai összehasonlításban, s emiatt a többi szegényebb ország bizonnyal kevésbé lelkesedik a felvételéért. Ha a török munkaerő mozgását sikerül féken tartani, akkor egyéb megoldhatatlan probléma nem látszik. Az EU részéről vállalandó többletterheket (pl. költségvetés) bőségesen ellensúlyozná a török piac hatalmas mérete és dinamikus fejlődése. Persze a nagy EU-tagállamoknak meg kellene barátkozniuk a gondolattal, hogy ez a hatalmas ország, amelyet a NATOból, az OECD-ből, vagy a G-20-akból is jól ismernek már, beülne az EU döntéshozó közé. Törökország belépési esélye mennyire reális? Mennyire akadálya ennek az, ahogy a kurd kisebbséghez viszonyulnak? Halm Tamás: Hát, az biztos, hogy nem segíti elő az ügyet. Bár ha a gazdasági érdekeket sikerül egyértelműen azonosítani, a nyugati partnerek részéről nagyfokú rugalmasságot várhatunk. A politikai akarat hiányzik az EU részéről. A szeptemberi német választások után lehet majd új prognózist adni. A kurd ügyet Törökország azonnal megoldaná, ha látna maga előtt perspektívát. Az euroatlanti integráció célja többek között a béke és a stabilitás megteremtése. Miért nem sikerült kezelni akkor Ciprus megosztottságát, a görög-török szembenállást? Törökország EU-csatlakozása megoldhatja-e ezt a kérdést? Mert Görögország megvétózta volna a keleti bővítést, a többiek pedig engedtek a zsarolásnak. A török csatlakozási tárgyalás alkalom lehet a továbblépésre. Halm Tamás: Évszázados, mély ellentéteken nagyon nehéz a józan észre hivatkozva túllépni. A németek és franciák kiegyeztek ugyan az éppen ötven éve aláírt Elysée-szerződésben, sőt talán eljutottak a kiengesztelődésig is. Ez azonban sajnos az EU-ban sem jellemző minden bilaterális viszonyra. Tudjuk, hogy Észak-Ciprus szeretett volna egyesülni, de a görög országrésztől kosarat kaptak. Ki érti ezt? A jelenlegi pénzügyi-gazdasági válság mennyiben lassítja le a bővítési folyamatot? Röviden: nagyon. A bővülés általában a siker és a jövőbe vetett bizalom jele minden rendszerben. Ennek az előfeltételeit kell megteremteni.

4 Mai hír, hogy Portugália esetében már államcsődre készülnek, miután a görög mentőcsomag egyszeri és megismételhetetlen akció volt. Mi lesz, ha beüt néhány államcsőd? Nem veri szét az integrációt és nem odázza el végképp mondjuk a balkáni bővítést? Észak és Dél gazdasági teljesítménye és teherbíró képessége éppen távolodik egymástól az EU-ban. Az euró övezet szélei leszakadhatnak, de ettől még az integráció alapjai szilárdak, a belső piac, a különféle hálózatok kitűnően működnek, sőt ezek még bővíthetők is a szomszédok felé. Önök szerint Nagy-Britannia végül kilép az EU-ból? Halm Tamás: Nem lép ki. Vagy ha igen, véglegesen megromlik a véleményem Arthur király országáról A miniszterelnök is azzal zárta a januári beszédét, hogy ő maga inkább maradna ig még van idejük gondolkodni rajta. Egyébként az USA is azt üzente, hogy az angolok nélkül az EU ugyanúgy veszítene a vonzerejéből, mint az angolok az EU nélkül. Mi lesz akkor, ha az angolok kilépnek? Nem indít-e ez el egy láncreakciót és nem vezethet-e az EU felbomlásához? Halm Tamás: Nem fognak kilépni. Reméljük, hogy a népszavazásokkal ellentétben az ilyen döntésekben az észérvekre hallgatnak majd. Kilépni nehezebbnek tűnik, mint belépni. Ettől függetlenül az angolok megszavazhatják 2017-ben. A lehetőség 2009 óta fennáll, de önmagát szigetelné el, aki valóban él vele. Magyarország bizonyosan sokat veszítene, nemcsak pénzt és üzleti lehetőséget, de nyomorult zsákállammá válna a román, szlovák, sőt nemsokára szerb schengeni szomszédok között. Szó esett a bevándorlási problémáról, mint a bővítés egyfajta gátjáról a régi tagországokban. Vajon a sok keletközép-európai bevándorló (például a több százezer magyar) Londonban reálisan mennyire hátráltatja a bővítést és egyáltalán az integráció erősítését? Amikor jó a konjunktúra, akkor örülnek a friss munkaerőnek, amikor rossz, akkor a pokolba kívánják az idegeneket. De az EU-n belül elvben megvannak az eszközeink az ésszerű szabályozásra, ezért a szabad munkavállalásnak nem kell konfliktushoz vezetnie. Nem félő, hogy a bevándorlási feszültségek (lásd legutóbb Anglia vagy folyamatosan Franciaország) a schengeni rendszer felbomlásához és a munkaerő szabad mozgásának ismételt korlátozásához vezetnek? A konjunktúra javulásával ezek a feszültségek enyhülni fognak. Schengent nem érheti bántódás, mert nem azon múlik, de a munkavállalás engedélyezése szigorodhat. Majdnem napra pontosan 9 éve EU-tag Magyarország. Önök szerint mennyire volt sikeres az integráció? Mennyire tudtunk élni a tagság adta lehetőségekkel? A gazdasági mutatók alapján annyira nem rózsás a kép... Európa elitklubjában (és a világ legerősebb katonai szövetségében, a NATO-ban) kaptunk helyet, igazán jó társaságba kerültünk, a belső versengés is éles, a követelmények magasak, de az esélyeink azonosak Ausztria vagy Finnország esélyeivel. Ma jól látszik, hogy a velünk együtt csatlakozottak nagy többsége jobban élt a lehetőségekkel, mint Magyarország, amely otromba módon kapálózik a nyugati világ ellen. Még nem késő, hogy ezen változtassunk és visszanyerjük a korábbi dobogós helyünket.

5 Az 1990-es években mindig azt hallottuk, hogy még öt évre vagyunk a belépéstől. Miért tartott ilyen sokáig a magyar csatlakozási folyamat? Merthogy annyira problémás tagjelöltek azért nem voltunk? Halm Tamás: Ha akkor nem voltunk is problémás jelöltek, vajon a kérdező most is ezt mondaná? A tréfát félretéve: sok országot vettek fel, csupa szegény rokont, és olyan államokat, ahol megszakadt a kapitalista fejlődés ezek mind óvatosságra intették az EU-15-öket. A jelentkezésünktől számítva 10 évig tartott, a tárgyalások megkezdésétől 6 évig. Ez akkor lassúnak tűnt, de az úgy súlyához képest teljesen normálisnak tekinthető. A horvát csatlakozás is hasonló ütemben haladt előre, pedig a volt jugoszláv jogrendből az EU-ba vezető utat Szlovénia már kitaposta a számára. Vannak-e még érvényben Magyarország esetében derogációk, vagyis a belépéskor kapott átmeneti mentességek? Ha igen, melyek azok? A legfontosabbak már lejártak, a termőföld ügyét kell megnyugtatóan kezelni és emlékezetem szerint egy-két technikai úgy nyúlt még túl a hét éven (ivóvíz, reptéri zajszint ). Magyarország a csatlakozási szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy minden erőfeszítést megtesz az euró mielőbbi bevezetéséért. Márpedig a gyors euróbevezetés most nem tűnik kiemelt célnak. Ezzel nem szegjük meg a csatlakozási szerződésben vállaltakat? Halm Tamás: Formálisan semmiképpen sem szegjük meg a csatlakozási szerződésnek ezt a pontját. Magyarország igenis erősen igyekszik teljesíteni az euró bevezetésének követelményeit. Éppen a napokban fogadta el az Eurostat azt az adatot, hogy Magyarországon 2012-ben 1,9% volt az államháztartás hiánya ez pedig az egyik legjobb érték az egész EU-ban. Ennek eléréséhez hatalmas erőfeszítésekre volt szükség talán túlságosan is nagyokra, ezért nem is biztos, hogy ez a jó adat több éven át is fönntartható. Az államadósságunk is csökkent, méghozzá az úgynevezett hatos csomagban megkövetelt mértéknél is jobban. Vagyis nem mondhatjuk az, hogy a magyar kormány ne törekednék az euró bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítésére. Az viszont már más kérdés, hogy ha teljesítjük a kritériumokat, akkor célszerű-e ténylegesen csatlakoznunk az eurózónához, vagy Svédországhoz hasonlóan bizonyos trükkök bevetésével érdemesebb távol maradnunk. Erről a legkiválóbb hazai közgazdászok véleménye is megoszlik! Határidőt senki nem vállalt. A konvergenciaprogramok ebbe az irányba visznek. Az is érthető, hogy egy-egy rövid életű kormány százszor is megfontolja, hogy felvállalja-e az előfeltételek megteremtését, hiszen nem egy példát láttunk arra, hogy az utód aratta le a dicsőséget (pl. Szlovákiában). Az viszont már kétes módszer, hogy ha nem bírja, vagy nem akarja, akkor magát az eurót, sőt az EU-t kezdi szidalmazni, amire élő példával szolgál a magyar kormány. Balázs Pétertől kérdezném: milyen érzés volt uniós biztosnak lenni? Felemelő és a felelősség miatt egyben nyomasztó is, kivált első biztosként. Rövid idő alatt is rengeteget tanultam belőle és a kapcsolatrendszer a mai napig megmaradt. Mennyiben kellene átalakítani az EU intézményrendszerét, ha a balkáni országok mind csatlakoznának? Szerintem már így is elég nehézkes a döntéshozatal. Előbb-utóbb át kell térni a tagállamok közvetett, illetve csoportos képviseletének valamilyen formájára, amire bőven akad példa más nemzetközi szervezetekben.

6 Halm Tamás: Ezzel csak egyetérteni tudok. Már most sem tudnak értelmes (bocsánat, ez túl erős szó, inkább: méltó) feladatot adni minden biztosnak, tehát célszerűbb lesz a Bizottság tagjainak számát csökkentetni. A nyelvi sokféleséggel is mind több a gond, tehát be kellene vezetni a munkanyelveket (úgy, mint az ENSZ-ben). Emellett szükségképpen csökkenteni kell az egyhangú döntéshozatalt igénylő ügykörök számát. Önök szerint jó megoldás-e a kétsebességes Európa, vagyis bizonyos országok szorosabb integrációja egy-egy területen? Vagy ez másodrangú EU-tagokká sorolja az abból kimaradó országokat? taggal ez már természetes, sőt hasznos, ha egy élcsoport húzza magával a többit. Az viszont fontos, hogy az élboly átlátható maradjon és bárki bármikor felzárkózhasson hozzá. Halm Tamás: Azt hiszem, hogy a kétsebességes Európa már ma is tény, még ha ezt sokan tagadják is. Az eurót magam olyan fontosnak tartom, hogy szerintem az eurózónában bent lévő és azon kívül maradó országok két jól elkülönülő klubot alkotnak. A költségvetési szerződést sem fogadta el valamennyi tagállam. De hogy ez régebbi eseményt is felidézzünk: a schengeni övezet sem öleli föl az összes tagállamot! A kérdésben szereplő másodrangú kifejezés viszont talán túl erős. A következő Bizottságnak lesz magyar tagja, vagy a tagországok számának emelkedésével (nyártól 18 tag) már megszűnik az egy ország - egy biztos elv? A 2014-ben hivatalban lépő bizottságban (Írország nyomására) még fennmarad az egy ország - egy biztos elv. Ez azonban ellentmond az ésszerű feladat elosztásnak, ezért előbb utóbb változtatni kell rajta, de úgy, hogy senki ne érezhesse kirekesztve magát. Sok más fontos poszt is van az EU-ban, nem csak a bizottsági tagság. Halm Tamás: A lisszaboni szerződés elvileg azt sugallja, hogy nem lesz minden országból tagja az Európai Bizottságnak, de e szerződés arra is utal, hogy a Tanács egyhangúlag ezt másként is gondolhatja. Szerintem kizárt, hogy a Tanács nem gondolja másként; ekkora önzetlenséget nem tudok feltételezni politikusokról Az EU-n belül láthatóan túlontúl is működik a fékek és ellensúlyok rendszere például a Tanács hiába állapodott meg a as keretköltségvetésről, ha a Parlament erre nemet mond. Mi lesz itt, ha még néhány új tagállam belép? Ebben a fázisban a Parlament már inkább csak finomítani próbál. Az új belépők minden jel szerint kicsi, szegény és nettó kedvezményezett országok lesznek, nem változtatnak lényegesen a kialakult erőviszonyokon, ahol költségvetési ügyekben azoknak van elsősorban szava, akik a számlát fizeti. Lehet-e az Európai Szomszédságpolitika (ENP) az EU bővítéspolitikájának alternatívája hosszú távon? Köszönettel: Klein Tamás Semmiképpen nem, minőségi a különbség a kettő dinamizmusa között, a bővítésnek célja és határideje is van, a szomszédságpolitika is gazdagodhat, de maga a folyamat az értéke.

7 Annak, hogy egy ország tag lehessen, a legalapvetőbb feltételei a koppenhágai kritériumok (demokrácia, piacgazdaság, emberi jogok stb.) ezek teljesítése nélkül nem vesznek fel senkit a klubba. De mi van akkor, ha valaki már tagként nem teljesíti ezeket a feltételeket? Halm Tamás: Akkor bizony az EU nehéz helyzetbe kerül. Most dolgoznak azon három tagállam külügyminiszterének kezdeményezésére, hogy legyen valamilyen eszköz az EU kezében az ilyen renitens államok megrendszabályozására. Ez az, amire senki nem számított, ezét sincsenek rá megfelelő szabályok és mechanizmusok. Most kezdenek ráébredni hogy aki menyasszonyként illedelmesen viselkedett, az feleségként szétrúgja a házirendet. Érik a helyzet egy ellenőrző és szankcionáló mechanizmus bevezetésére. Hogyan lehet megőrizni a koppenhágai kritériumok hitelességét a koppenhágai dilemma fényében? Csak úgy, hogy részletezzük, pontosítjuk, hozzáigazítjuk mindahhoz, amit 1993 óta tanultunk és tapasztaltunk és kiegészítjük megfelelő monitoring és szankcionáló rendszerrel. Már érik a politikai készség. Milyen, jelenleg tagállami szintű politikákat kellene Önök szerint közösségi szintre emelni az integráció elmélyítésének következő lépcsőfokaként? Mindazt, amit együtt eredményesebben tudunk végrehajtani. Például erősíteni a hálózatok (közlekedés, hírközlés, energia, környezet) fejlesztését, a bűnüldözést, az oktatást, az egészségügyet. Merre halad az integráció? Egy Európai Egyesült Államok felé, valódi közös kormányzással, vagy visszafejlődik egyszerű vámunióvá? Mondjuk 50 év múlva Önök szerint melyik jellemzi majd a Közösséget? Ez egyaránt múlik az európaiakon és a külső körülmények alakulásán. Mai fejünkkel az egyesült államok elképzelhetetlen, mert a fejlődés eszméje még a XIX. században összekapcsolódott a nemzeti függetlenséggel. Ám ötvenéves távlatban új formák is kialakulhatnak, olyanok, amilyenre ma nem is gondolunk. Akkor azok fognak kormányozni, akik most születnek. Talán őket kellene megkérdezni. Halm Tamás: Európai Egyesült Államok valószínűleg nem soha nem lesz már csak a nyelvi különbözőség miatt sem. Igaz, várhatóan erősödik a költségvetési együttműködés, de ez kevés lesz a politikai integrációhoz. Az EU jelmondata nem azonos az Amerikai Egyesült Államokéval (E pluribus unum sokból egy), hanem a különbségek tartós fennmaradására, sőt tiszteletben tartására utal (Egység a sokféleségben.) Remélem, unokáim 50 év múlva egy háborúktól és nemzeti ellentétektől mentes, békés és gazdag EU polgárai lesznek. Ez az EU a gazdaságban, a kutatás-fejlesztésben, az oktatásban szorosan együttműködő tagállamok közössége lesz.

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak

Részletesebben

J/ 185. számú. jelentés. a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről

J/ 185. számú. jelentés. a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/ 185. számú jelentés a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről Budapest, 2006. június TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés

Részletesebben

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1996): Gyermeket nevelni in: Társadalmi

Részletesebben

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft A feldolgozott interjúk alapján készült áttekintő értékelő tanulmány Készült: A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská pohraničná migrácia HUSK 1101/1.2.1/0171 számú projekt keretében a

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2016.4.12. COM(2016) 221 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A jelenlegi állás és a lehetséges további lépések a vízumpolitika területén egyes

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI JOG Különös rész..kiadó 2008. 1 KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. Különös Rész Szerkesztette: DR. NYITRAI PÉTER TANSZÉKVEZETŐ, EGYETEMI DOCENS Szerzők: DR. CZÉKMANN ZSOLT TANÁRSEGÉD

Részletesebben

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola. Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, Az a népe árulója.

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola. Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, Az a népe árulója. Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, Az a népe árulója. (Kós Károly) PEDAGÓGIAI PROGRAM Miskolc 2013. május 2. I. Az iskola nevelési programja 2 T a r t a l o m

Részletesebben

1995L0057 HU 01.01.2007 004.001 1

1995L0057 HU 01.01.2007 004.001 1 1995L0057 HU 01.01.2007 004.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 95/57/EK IRÁNYELVE (1995. november 23.) az

Részletesebben

MIGRÁCIÓS HULLÁMOKKAL SZEMBEN

MIGRÁCIÓS HULLÁMOKKAL SZEMBEN CSERESNYÉS FERENC AZ EURÓPAI MENEKÜLTPOLITIKA ELBIZONYTALANODÁSA AZ ÚJABB MIGRÁCIÓS HULLÁMOKKAL SZEMBEN Bevezetés (Célkitűzés) A migrációs problémák tárgyalása a közvélemény előtt meghatározóan a média

Részletesebben

FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL BIZONYLATI RENDJE Hatályos: 2013. március 1-jétől. BIZONYLATI REND A Felcsúti Közös Önkormányzati Hivatal (továbbiakban: Hivatal) Bizonylati rendjét a számvitelről

Részletesebben

A nemzetközi vándorlás hatása a magyarországi népesség számának alakulására 1994 2010 között 1

A nemzetközi vándorlás hatása a magyarországi népesség számának alakulására 1994 2010 között 1 Hablicsek László Tóth Pál Péter A nemzetközi vándorlás hatása a magyarországi népesség számának alakulására 1994 2010 között 1 A magyarországi népesség-előreszámítások eddig a zárt népesség elvén készültek,

Részletesebben

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...

Részletesebben

2003. évi XXI. törvény

2003. évi XXI. törvény az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük Annak érdekében, hogy a közösségi szinten mőködı vállalkozásoknál, illetve vállalkozáscsoportoknál foglalkoztatott

Részletesebben

Az európai növekedés zsákutcái. Dead ends of the European growth

Az európai növekedés zsákutcái. Dead ends of the European growth Tér és Társadalom / Space and Society 26. évf., 3. szám, 2012 Az európai növekedés zsákutcái Dead ends of the European growth CLAUDE ALBAGLI A párizsi székhelyű Cedimes Intézet (Centre d Études du Développement

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

Öregedés és társadalmi környezet TARTALOMJEGYZÉK

Öregedés és társadalmi környezet TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 7 Az öregség képe a közgondolkodásban és felkészülés az öregkorra... 11 I. A közvéleményben élő kép az öregségről... 12 1. Hány éves kortól számít az ember öregnek?... 12 2.

Részletesebben

Dr. Zemplényi Adrienne Dr. Rajzinger Ágnes: Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-1895/2015. számú ügyben. (Kivonat) 1

Dr. Zemplényi Adrienne Dr. Rajzinger Ágnes: Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-1895/2015. számú ügyben. (Kivonat) 1 Dr. Zemplényi Adrienne Dr. Rajzinger Ágnes: Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-1895/2015. számú ügyben (Kivonat) 1 Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 2015 tavaszán átfogó vizsgálatát folytatott

Részletesebben

PENTA UNIÓ Zrt. A nemzetközi munkaerő-kölcsönzés személyi jövedelemadó kérdésének vizsgálata Magyarországon és egyes tagállamokban NÉV: SZABADOS ÉVA

PENTA UNIÓ Zrt. A nemzetközi munkaerő-kölcsönzés személyi jövedelemadó kérdésének vizsgálata Magyarországon és egyes tagállamokban NÉV: SZABADOS ÉVA PENTA UNIÓ Zrt. A nemzetközi munkaerő-kölcsönzés személyi jövedelemadó kérdésének vizsgálata Magyarországon és egyes tagállamokban NÉV: SZABADOS ÉVA Szak: Okleveles nemzetköziadó-szakértő Konzulens: Horváth

Részletesebben

BESZÉLGETÉS MELLÁR TAMÁSSAL

BESZÉLGETÉS MELLÁR TAMÁSSAL INTERJÚK, BESZÉLGETÉSEK BESZÉLGETÉS MELLÁR TAMÁSSAL Mellár Tamás 48 éves, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. Egyetemi tanulmányait az akkori Janus Pannonius, ma Pécsi Tudományegyetem közgazdasági

Részletesebben

Gondolatok a konvergencia programról. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)

Gondolatok a konvergencia programról. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Gondolatok a konvergencia programról (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Gyıri Iparkamara Konferenciája Gyır, 2007. január 31. A legfıbb állami ellenırzési intézmények ma már nemcsak nemzetközi

Részletesebben

Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban

Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban 46 Kurucz Orsolya Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban A szakpolitika és a gazdaság szereplői által gyakran hangoztatott igény, miszerint a fiatalok gyakorlati képzése a felsőbb évfolyamokon

Részletesebben

A kutatás eredményeit összefoglaló részletes jelentés

A kutatás eredményeit összefoglaló részletes jelentés 1 A kutatás eredményeit összefoglaló részletes jelentés A hároméves kutatómunka eredményeként elvárt tudományos monográfia kézirattömege mind terjedelmileg, mind tematikailag jóval meghaladja a tervezettet,

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. Jobb képzés a biztonságosabb élelmiszerekért

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. Jobb képzés a biztonságosabb élelmiszerekért AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 20.9.2006 COM(2006) 519 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK Jobb képzés a biztonságosabb élelmiszerekért {SEC(2006) 1163} {SEC(2006)

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

KUTATÁS KÖZBEN. A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában. kutatás közben 879

KUTATÁS KÖZBEN. A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában. kutatás közben 879 kutatás közben 879 KUTATÁS KÖZBEN A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában Cikkünk áttekinti az ukrajnai civil szektor szociális területen kifejtett tevékenységét 1990-től napjainkig,

Részletesebben

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II.

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II. Melyik gondolkodási mód elıtt áll történelmi lehetıség? I. Vértes András, a GKI (Gazdaságkutató Intézet) elnöke kedden (2010. június 29-én) Budapesten sajtótájékoztatót tartott, amelyen a kormány 29 pontos

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA

AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA frey mária Az Európai Unió foglalkoztatási stratégiája 1. Az előzményekről 2. Az Európai Foglalkoztatási Stratégia kialakulása 3. Az új foglalkoztatási

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.25. COM(2016) 289 final 2016/0152 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a területi alapú tartalomkorlátozás, illetve a vevő állampolgársága, a belső

Részletesebben

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia)

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) SÁRVIZÍ KISTÉRSÉG KÖZÖS ÉRDEKELTSÉGŰ PARTNERI EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÓLÉTI RENDSZER MEGVALÓSÍTÁSÁRA Készítette: Stratégiakutató Intézet Írta: Dr.

Részletesebben

Konfrontációs levelek

Konfrontációs levelek Konfrontációs levelek Írta: Negyedik bővített változat 2016 Tartalomjegyzék Bevezetés 8. 1. Tisztelt Szerkesztőség! (2014.10.13) 8. 2. Nyílt levél a magyar titkosszolgálatok állományához! (2015.09.08)

Részletesebben

A mezõgazdaság gazdaságstruktúrája és jövedeleminformációs rendszerei

A mezõgazdaság gazdaságstruktúrája és jövedeleminformációs rendszerei A mezõgazdaság gazdaságstruktúrája és jövedeleminformációs rendszerei Dr. Kapronczai István PhD, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgató-helyettese E-mail: kapronczai@akii.hu Az EU-csatlakozást megelőző-,

Részletesebben

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı Élete egyik igen fontos kérdése elıtt áll mintegy 3 millió ember, amikor az elkövetkezı hetekben saját idıskori sorsáról, azaz a majdani nyugdíjáról kénytelen dönteni. A friss nyugdíjtörvények teremtette

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény pedagógiai programmal kapcsolatos rendelkezései, A nevelési-oktatási

Részletesebben

A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA

A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA (módositással egységes szerkezetben ) 2016 február 15. I. BEVEZETŐ RÉSZ A magyar középfokú kertészképzést folytató intézmények (így

Részletesebben

II. rész Miért, mit és hogyan. I. fejezet Család. Miért? Mit? Hogyan?

II. rész Miért, mit és hogyan. I. fejezet Család. Miért? Mit? Hogyan? II. rész Miért, mit és hogyan I. fejezet Család A család az ember életre-teremtője, vagy munkaerő-előállító műhely? Közösségi életet élő Teremtmény vagy piacra szánt áru az ember? Miért? Mit? Hogyan? Az

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KUB/120-1/2013. KUB-43/2013. sz. ülés (KUB-145/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KUB/120-1/2013. KUB-43/2013. sz. ülés (KUB-145/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: KUB/120-1/2013. KUB-43/2013. sz. ülés (KUB-145/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2013. december 2-án, hétfőn, 10 óra 45 perckor az Országház főemelet

Részletesebben

AZ EURÓ VÁLSÁGA GÖRÖG NÉZİPONTBÓL

AZ EURÓ VÁLSÁGA GÖRÖG NÉZİPONTBÓL DÉLKELET EURÓPA SOUTH-EAST EUROPE INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY, Vol. 3. No.2. (Fall 2012 Ősz) AZ EURÓ VÁLSÁGA GÖRÖG NÉZİPONTBÓL Thanos Skouras professzor elıadása Budapesten HEGEDÜS ZSUZSANNA Kivonat

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.16. COM(2016) 49 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK A cseppfolyósított

Részletesebben

A 2. sz. Napközi Otthonos Óvoda 2010/2011-es tanévének értékelése

A 2. sz. Napközi Otthonos Óvoda 2010/2011-es tanévének értékelése A 2. sz. Napközi Otthonos Óvoda 2010/2011-es tanévének értékelése Óvodánkban az oktató-nevelő munka a Helyi Óvodai Nevelési Program szerint, a Közoktatási Törvényben szabályozott módon és a költségvetésben

Részletesebben

Fenesné Barta Rita vezetői pályázata tükrözi elkötelezettségét és elhivatottságát a tanári szakma, az intézmény, a pedagógusok és a diákok iránt.

Fenesné Barta Rita vezetői pályázata tükrözi elkötelezettségét és elhivatottságát a tanári szakma, az intézmény, a pedagógusok és a diákok iránt. A Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája és Szakiskolája humán munkaközösségének véleménye Fenesné Barta Rita vezetői programjáról és fejlesztési tervéről Fenesné Barta Rita

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

20-ra 20-at! Kiáltvány Európa épületeinek energiatakarékossági felújításáért

20-ra 20-at! Kiáltvány Európa épületeinek energiatakarékossági felújításáért 20-ra 20-at! Kiáltvány Európa épületeinek energiatakarékossági felújításáért Tíz nagy nemzetközi környezetvédő civil szervezet közös kampányt 1 indított az európai energiatakarékossági célok teljesítésének

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszód Város Önkormányzata 2013-2018 1 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 4 Célok... 8

Részletesebben

Veresegyházi kistérség

Veresegyházi kistérség Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70

Részletesebben

Vác Város Önkormányzat Váci Család - és Gyermekjóléti Központ SZAKMAI PROGRAM 2016.

Vác Város Önkormányzat Váci Család - és Gyermekjóléti Központ SZAKMAI PROGRAM 2016. Váci Család- és Gyermekjóléti Központ 2600 Vác, Deákvári fasor 2. Telefon: 06-27/306-882; 06-27/502-300; 06-27/502-301; 06-30/381-9113 E-mail: vacicsalgyejokozp@gmail.com Vác Város Önkormányzat Váci Család

Részletesebben

A tudás alapú társadalom iskolája

A tudás alapú társadalom iskolája Ollé János A tudás alapú társadalom iskolája A társadalom iskolája Az oktatásban csak nehezen lehet találni olyan életkori szakaszt, képzési területet, ahol ne lenne állandó kérdés a külvilághoz, környezethez

Részletesebben

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015.

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015. Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015. Tartalomjegyzék Ellátandó célcsoport és ellátandó terület jellemzői... 6 A BÖLCSŐDEI NEVELÉS-GONDOZÁS CÉLJA, FELADATAI...

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT. ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD

ÜZLETSZABÁLYZAT. ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD ÜZLETSZABÁLYZAT ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD Hatálybalépés időpontja: 2013. február 01. Szekszárd, 2013. február 01. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

5. évfolyam ERKÖLCSTAN

5. évfolyam ERKÖLCSTAN 5. évf. Erkölcstan 5. évfolyam ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény Család- és gyermekjóléti Központ szakmai programjának

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény Család- és gyermekjóléti Központ szakmai programjának Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény Család- és gyermekjóléti Központ szakmai programjának jóváhagyására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő:

Részletesebben

II. modul Civil szervezetek gazdálkodása, könyvvezetési, beszámolási és adózási szabályok

II. modul Civil szervezetek gazdálkodása, könyvvezetési, beszámolási és adózási szabályok CIVIL SZERVEZETEK MEGÚJULÓ MŰKÖDÉSI KÖRNYEZETE TANANYAG kézirat II. modul Civil szervezetek gazdálkodása, könyvvezetési, beszámolási és adózási szabályok Írta: Gottgeisl Rita Láng Noémi Készült az Emberi

Részletesebben

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Ez a címe annak a kutatási programnak, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban, Légmán Anna szociológus vezetésével mutatja be, hogyan jelennek

Részletesebben

A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA

A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA Versenyképességüket befolyásoló külső és belső tényezők feltárása, versenyképességi-index megalkotása Magyarország 2012 Kutatási zárójelentés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen

Részletesebben

POLGÁRI JOGI ÖSSZEFOGLALÓ A TŐKEPIACI ALAPISMERETEKHEZ

POLGÁRI JOGI ÖSSZEFOGLALÓ A TŐKEPIACI ALAPISMERETEKHEZ DR. TOMORI ERIKA POLGÁRI JOGI ÖSSZEFOGLALÓ A TŐKEPIACI ALAPISMERETEKHEZ Gárdos Füredi Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda 2015. szeptember 14. 1. TARTALOM 2. Bevezetés 7 3. Általános értelmezési kérdések 8 4.

Részletesebben

ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében

ZÁRÓ TANULMÁNY a FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében Készítette: Civil Support Nonprofit Kft 1024 Budapest, Széll Kálmán tér 11. II. 19. 96

Részletesebben

Baleseti felépülés biztosítás. élet- és balesetbiztosítás

Baleseti felépülés biztosítás. élet- és balesetbiztosítás Baleseti felépülés biztosítás élet- és balesetbiztosítás Ez az összefoglaló segít megismerni az NN Életút programjának részét képező Baleseti felépülés biztosítás főbb jellemzőit, és bemutatja Önnek a

Részletesebben

HÚSZÉVES A BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HÚSZÉVES A BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HÚSZÉVES A BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A SZÖVETSÉG ÉRDEKVÉDELMI TEVÉKENYSÉGE 20 ÉV TÜKRÉBEN A Szövetség érdekvédelmi tevékenysége 20 év tükrében A BEOSZ már megalakulásának pillanatában, 1990.

Részletesebben

Képessé tenni, képesnek lenni TÁMOP-5.1.1-09/7-2009-0011

Képessé tenni, képesnek lenni TÁMOP-5.1.1-09/7-2009-0011 Munkaerő-piaci integrációt segítő módszer Képessé tenni, képesnek lenni TÁMOP-5.1.1-09/7-2009-0011 2012. Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Integrált Foglalkoztatást Segítő Szolgálat Munkaasszisztensi tevékenység...

Részletesebben

Az európai integráció történelmi fejlődése

Az európai integráció történelmi fejlődése Az európai integráció történelmi fejlődése KÉSZÍTETTE: SZOVÁTI SZABOLCS Tartalomjegyzék 1. Európa, mint fogalom 3 2. Az integráció folyamata 3 3. Az egység gondolata konkretizálódik 5 Sir Winston Churchill

Részletesebben

A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI

A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Tilinger Attila okleveles közgazdász A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI TÉRSÉG PÉLDÁJÁN

Részletesebben

Csepeli György Örkény Antal Székelyi Mária Csere Gábor (1998): Jelentés a Tündérkertből.

Csepeli György Örkény Antal Székelyi Mária Csere Gábor (1998): Jelentés a Tündérkertből. Csepeli György Örkény Antal Székelyi Mária Csere Gábor: Jelentés a Tündérkertből Romániai magyarok és románok nemzeti identitásmintái Erdélyben (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg

Részletesebben

(ROP 3.2.1 2004-09-0002/37) 2006. november 30. MultiContact. 'Exploring possibilities'

(ROP 3.2.1 2004-09-0002/37) 2006. november 30. MultiContact. 'Exploring possibilities' SÁRÁND KÖZSÉG FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA (2007-2013) A Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében beadott Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi Kistérségben című

Részletesebben

Hírlevél. Változások 2014. A cikkben összefoglalva megtalálhatók a civil szervezeteket érintő jogi és számviteli változások.

Hírlevél. Változások 2014. A cikkben összefoglalva megtalálhatók a civil szervezeteket érintő jogi és számviteli változások. Változások 2014 vissza a hírlevélhez A cikkben összefoglalva megtalálhatók a civil szervezeteket érintő jogi és számviteli változások. Bér, adójóváírás, természetbeni juttatások, egyéb változások: Minimálbér:

Részletesebben

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA HELYZETFELMÉRŐ, HELYZETELEMZŐ ÉS HELYZETÉRTÉKELŐ

Részletesebben

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója.

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Kiskunmajsa Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2010. december 22-i ülésére. Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Az előterjesztés

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés 3K CONSENS IRODA Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés 2009. III. negyedév Monitoring I. szakasz zárójelentés 2009. október 30. Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A jelentés célja, hatóköre...

Részletesebben

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye Tárgy: A szociális partnerek szerepe A hivatás, a család és a magánélet összeegyeztetése

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye Tárgy: A szociális partnerek szerepe A hivatás, a család és a magánélet összeegyeztetése C 256/102 HU 2007.10.27. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye Tárgy: A szociális partnerek szerepe A hivatás, a család és a magánélet összeegyeztetése (2007/C 256/19) A Tanács jövőbeli

Részletesebben

2004. évi CXV. törvény. a lakásszövetkezetekrıl

2004. évi CXV. törvény. a lakásszövetkezetekrıl 2004. évi CXV. törvény a lakásszövetkezetekrıl Az Országgyőlés az önkéntes társuláson alapuló lakásszövetkezetek önállósága, a lakásszövetkezetek létesítése és biztonságos fenntartása, szabályszerő és

Részletesebben

TANÁCSADÓI KÉZIKÖNYVE MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

TANÁCSADÓI KÉZIKÖNYVE MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA A TANULÓSZERZİDÉS TANÁCSADÓI KÉZIKÖNYVE MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA A TANULÓSZERZİDÉS TANÁCSADÓI KÉZIKÖNYVE Szerkesztette: Társy József Szerzık: Szabó Bálint Kurucz János Társy József Lektorálta:

Részletesebben

KUTATÁS KÖZBEN. A felsőoktatás szerepe a fiatalok Európai Uniós integrálódásának megvalósításában

KUTATÁS KÖZBEN. A felsőoktatás szerepe a fiatalok Európai Uniós integrálódásának megvalósításában KUTATÁS KÖZBEN A felsőoktatás szerepe a fiatalok Európai Uniós integrálódásának megvalósításában Az Amerikai Egyesült Államok maga mögött hagyta Európát az első és a második világháború rombolásai és tömegmészárlásai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Ikt. sz.: Nbb-40/58-3/2015. Nbb-15/2015. sz. ülés (Nbb-39/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2015. június 23-án, kedden, 8 óra 06 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

J e g y zőkönyv EUB-3/2011. (EUB-24/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EUB-3/2011. (EUB-24/2010-2014.) EUB-3/2011. (EUB-24/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2011. március 7-én, hétfőn, 12 órakor az Országház főemelet 61. számú tanácstermében megtartott üléséről A jegyzőkönyv

Részletesebben

NEMZETKÖZI SZEMLE. Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S

NEMZETKÖZI SZEMLE. Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S NEMZETKÖZI SZEMLE Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S Ha a Helsinkiben megtartott európai biztonsági és együttműködési értekezlet (1975) kontinensünk második világháború utáni békés korszakának

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2012. szeptember 05-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Külügyi Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Külügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 30.1.2015 2014/2220(INI) MÓDOSÍTÁS: 1-160 Jelentéstervezet Arnaud Danjean (PE544.334v01-00) a közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásáról (a Tanács

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 815 végleges 2010/0395 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról HU HU

Részletesebben

Tér és Társadalom XXI. évf. 2007 4: 213-234 KÖNYVJELZ Ő

Tér és Társadalom XXI. évf. 2007 4: 213-234 KÖNYVJELZ Ő Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 213-220. p. Tér és Társadalom XXI. évf. 2007 4: 213-234 KÖNYVJELZ Ő JAMES WESLEY SCOTT (ED.): EU ENLARGEMENT, REGION BUILDING AND SHIFTING BORDERS OF INCLUSION AND EXCLUSION

Részletesebben

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában.

A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. SZÉPFALUSI ISTVÁN VÖRÖS OTTÓ BEREGSZÁSZI ANIKÓ KONTRA MIKLÓS, A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. Budapest Alsóőr Lendva, Gondolat Kiadó, 2012. (351 lap) A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE Miskolc, 2015. 7.1. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 146/2015. SZ. HATÁROZATA. Készült

Részletesebben

II. KÖTET STRATÉGIA ÉS PROGRAM

II. KÖTET STRATÉGIA ÉS PROGRAM TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM II. KÖTET STRATÉGIA ÉS PROGRAM Sokoró Ökológiai Park Alapítvány 9081Gyırújbarát, BM köz 1. sokoroal@axelero.hu 96/456-740 2005. 2 Témavezetı: Enyingi Tibor (Sokoró Alapítvány)

Részletesebben

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul: A Colonial Computer Bt. Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban ÁSZF ) 2015. szeptember 1. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi: ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint

Részletesebben

Speciális ingatlanok értékelése

Speciális ingatlanok értékelése Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Ingatlanfejlesztı 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. Szakirányú Továbbképzési Szak Speciális ingatlanok értékelése 3. Speciális lakóingatlanok értékelése

Részletesebben

Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről?

Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről? Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről? MANDJÁK Tibor Marketing professzor, Bordeaux École de Management valamint Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem 680,

Részletesebben

A teljesítményértékelés és minősítés a közigazgatási szervek vezetésében

A teljesítményértékelés és minősítés a közigazgatási szervek vezetésében Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ ROP.. Programigazgatóság A teljesítményértékelés és minősítés a közigazgatási szervek vezetésében Tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez

Részletesebben

A KORMÁNY. rendelete

A KORMÁNY. rendelete A KORMÁNY./2006. ( ) rendelete a Magyar Köztársaság által az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően alkalmazandó munkaerőpiaci viszonosság és védintézkedés szabályairól szóló 93/2004. (IV. 27.)

Részletesebben

Pálfi Andrea. A gyermekek alternatív napközbeni ellátása alá sorolt programok főbb jellemzői

Pálfi Andrea. A gyermekek alternatív napközbeni ellátása alá sorolt programok főbb jellemzői Pálfi Andrea A gyermekek alternatív napközbeni ellátása alá sorolt programok főbb jellemzői Az adatgyűjtés módszere Jelen tanulmány alapjául szolgáló kutatásunk során a vidéki kis és nagy településeken

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2004. november 22. (OR. en) 15074/04 CORDROGUE 77 SAN 187 ENFOPOL 178 RELEX 564

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2004. november 22. (OR. en) 15074/04 CORDROGUE 77 SAN 187 ENFOPOL 178 RELEX 564 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2004. november 22. (OR. en) 15074/04 CORDROGUE 77 SAN 187 ENFOPOL 178 RELEX 564 FELJEGYZÉS Küldi: a Főtitkárság Címzett: az Európai Tanács Tárgy: Az EU drogstratégiája

Részletesebben

György-telep fenntartható lakhatását támogató módszertan. Pécs Megyei Jogú Város. Pécs György-telep rehabilitáció, lakókörülmények javítása

György-telep fenntartható lakhatását támogató módszertan. Pécs Megyei Jogú Város. Pécs György-telep rehabilitáció, lakókörülmények javítása György-telep fenntartható lakhatását támogató módszertan Pécs Megyei Jogú Város Pécs György-telep rehabilitáció, lakókörülmények javítása TIOP 3.2.3.A-13/1 Tartalomjegyzék Előszó... 4 1. A lakásfenntartási

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.12.9. COM(2015) 633 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK Digitális szerződések Európa részére

Részletesebben

Felelős Társaságirányítási Jelentés

Felelős Társaságirányítási Jelentés Felelős Társaságirányítási Jelentés Az ANY Biztonsági Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság ) a felelős társaságirányítás vonatkozásában az alábbi összefoglaló jelentést és nyilatkozatot

Részletesebben

Eingereicht am 15.07.2013. Submitted 15 July 2013

Eingereicht am 15.07.2013. Submitted 15 July 2013 Eingereicht am 15.07.2013 Submitted 15 July 2013 MINORITY SAFEPACK Cím Minority SafePack egy millió aláírás a sokszínű Európáért Tárgy Fölkérjük az Európai Uniót: növelje a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Jogszabályi háttér:

Tartalomjegyzék. Jogszabályi háttér: Tartalomjegyzék 1. Célok, funkció 2. Célcsoport, megvalósulási kritériumok 3. Alapelvek 4. Garanciális elemek - jogok és kötelezettségek 5. Szervezeti felépítés 6. Személyi feltételek, munkarend 7. A szolgáltatás

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Jelentés a 139/2004/EK rendelet működéséről {SEC(2009)808}

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Jelentés a 139/2004/EK rendelet működéséről {SEC(2009)808} HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 18.6.2009 COM(2009) 281 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Jelentés a 139/2004/EK rendelet működéséről {SEC(2009)808} HU HU A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA w w Brüsszel, 14.07.2004 COM(2004) 470 végleges 2004/0151 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az európai audiovizuális iparágat támogató program

Részletesebben

Budapest XIII. kerület Integrált Városfejlesztési Stratégiája Monitoring és felülvizsgálat 2010

Budapest XIII. kerület Integrált Városfejlesztési Stratégiája Monitoring és felülvizsgálat 2010 BUDAPEST XIII. KERÜLET INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA MONITORING ÉS FELÜLVIZSGÁLAT 2010 Készítette: Városkutatás Kft. Ekés András Petrovácz Rózsa Rita Somogyi Eszter Szemző Hanna Megbízó: Budapest

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. augusztus 17-én reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen

Részletesebben

Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 2. oldal A koncepció célja 3. oldal A település múltjának rövid történeti áttekintése 3. oldal Földrajzi elhelyezkedés

Részletesebben