Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "http://www.magangyogyszereszek.hu/gui/print_news_one.php?pid=12"

Átírás

1 1. oldal, összesen: 7 oldal Tudósítás a Gyógyszertár-működtetés konferenciáról :46 Feltehető, hogy nemcsak a szép tavaszi időjárás vonzotta Siófokra a tavasz első hétvégéjén a közel ötszáz gyógyszertár tulajdonos gyógyszerészt. Politikai porondra került az egészségügy. Kiélezett társadalmi-gazdasági környezetben telt az egészségügyi ellátó rendszer valamennyi szegmensének elmúlt esztendeje. Háború zajlott a fekvő-, a járóbeteg-ellátás területén és piaci környezetbe került a liberalizált gyógyszerellátás is. A gyógyszerészek jelenléte odavonzott több, mint harminc kiállítót, számos érdeklődőt, így mintegy kilencszázan vettek részt a MOSZ tavaszi munkakonferenciáján. Péntek A péntek délutáni program 14 órás kezdését váratlan, közel egyórás áramszünet szabotálta. A több száz fős hallgatóság érdeklődését azonban ez sem vette el, s némi csúszás után kezdetét vette a Gyógyszertárak - kapcsolatrendszerek című első plenáris előadássorozat. Dr. Schlégelné Békefi Csilla alelnök megnyitójában köszöntötte a népes publikumot, valamint a meghívott vendégeket, előadókat. Dr. Mikola Bálint Lakossági Gyógyszerellátás 2007 című prezentációjával indult a program. A MOSZ elnöke az előző évet a honi gyógyszerészet szempontjából soha nem feledhető esztendőnek nevezte. Előadásában felelevenítette a végén született, az egészségügyi ellátást, így a gyógyszerellátást is alapvetően befolyásoló törvényeket, azok hatásait. Ennek során bemutatta a korábban zárt gyógyszerpiac közgazdasági környezetét. Meggyőződése szerint a piaci szereplők belépése még csak megkezdődött, ebben dinamikus változás várható. A neheze még hátra van. Magyarország tízmillió lakosának ellátásához elegendő kétezer gyógyszertár. A számszerű növekedést követően a versenytársak fogják kiszorítani egymást a piacról, mivel ez a jól működő verseny természete, s újra visszaáll a patikaszám a liberalizációt megelőző, korábbi, méretgazdaságosan is optimálisrafejtette ki az előadó. A folyamat viszont a gyógyszerészhivatás erodációját vonhatja magával, amelynek során az erősödő kereskedelmi, üzleti magatartás háttérbe szoríthatja a szakmai célkitűzések megvalósítását. A forráshiánnyal előkészített piacnyitás nem kedvezett a gyógyszerésztársadalomnak. Meglátása szerint a kialakult versenyt és a változásokat elemezni, a gazdasági és szakmai feladatokat rangsorolni kell. Paradigmaváltás van a gyógyszerészetben - jelentette ki a MOSZ elnöke. A jelenlegi helyzet kialakulásához vezető tényezők kerültek terítékre az adatokkal bőségesen megtámogatott előadásban, mely által a hallgatóság szembesülhetett a vizitdíj és ápolási díj bevezetését követő betegszám markáns csökkenését tükröző számokkal, továbbá a kumulált gyógyszerforgalom, a kiskereskedelmi árrés-tömeg, a dobozforgalom, a TB támogatás alakulása és a térítési díjak változásai és ezek összefüggései is bemutatásra kerültek. A 2007/2006 évi adatok összehasonlítása segítségével a közönség tiszta képet kaphatott a gyógyszertárak jelenlegi kedvezőtlen helyzetéről, arról a helyzetről, ami számos patikát nehéz helyzetbe sodort. Mikola doktor a megfelelő szakmai és gazdasági stratégia kialakításában látta a jövő legfontosabb feladatait. A MOSZ elnöke megfogalmazta a konferencia három kulcsüzenetét, ami a három nap során egyben meghatározta a programot is. Paradigmaváltás szakmai és gazdasági prioritások megfogalmazása - egységes gyógyszerésztársadalom. A programot Dr. Molnár Márk Péter az OEP szakmai főosztályvezetője Gyógyszertárak és az OEP című előadása folytatta. Ennek során,

2 2. oldal, összesen: 7 oldal hasonló adatbázis bemutatása mellett az elmúlt évben történt változásokra más optikából nyerhettek betekintést az érdeklődők. Az OEP főosztályvezetője többek között a támogatáspolitika egyes célkitűzéseiről, a térítési díjak alakulásáról, az egészségügyi köz és magánkiadások arányairól szolgált adatokkal, valamint az elmúlt évek betegterheinek alakulása is terítékre került. Szó esett a 2007-es gyógyszerkassza sikertényezőiről, a generikus verseny részleteiről, példákkal szolgálva a generikus versenyre, kiemelt és normatív támogatási kategóriákban egyaránt. Az imponáló precizitással felépített és dokumentált prezentációban bemutatott elképzelések ugyan nem mindenben vívták ki a résztvevők támogatását, viszont a forrásvisszapótlás irányában tett kormányzati törekvések bemutatása halvány optimizmusra hangolta a hallgatóságot. Az OEP 2008-as célkitűzéseit ismertette ezután Molnár doktor, kitérve a több biztosítós rendszer gyógyszerellátásban várható következményeire is. Korábbi, OEP és MOSZ közötti konzultációra hivatkozva szót ejtett arról, hogy a jelenleginél gyakoribb elektronikus elszámolás megvalósításának lehetősége is szerepel a tervek között. Az előadások sorát Szabó Ferenc a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége elnöke folytatta, A gyógyszer kereskedelem helyzete napjainkban, avagy hogyan leszünk etikusból liberálisak témakörű gondolatainak bemutatásával.. A kormányzati intézkedések ismertetése mellett azok piacra gyakorolt hatásait taglalta részletesen az elnök, majd nagykereskedői szempontból mutatta be a változásokat. Kitért az elmúlt esztendő során hatályba lévő törvényekre, bemutatva a kedvezőtlen hatások következményeinek minimalizálására tett lépéseiket. Végezetül a terveket ismertette, majd a legsürgetőbb teendőkről, a meghozandó stratégiai döntésekről értekezett. A Quadro Byte Zrt. vezetője Sipos Géza a Gyógyszertárak és az informatika kapcsolatait vizsgálta a délutáni blokk negyedik előadójaként. Visszatekintve arra, hogy mi történt kilencvenes évektől e tekintetben, többek között szót ejtett arról, hogy mi indokolta a számítógép alkalmazását a patikákban, s hogy milyen eredményeket hozott a komputerek használata. A gyógyszerész és az informatikus közötti együttműködés és a hatékony informatika szerepe kifejezetten fontos, hangzott a felhívás, majd a patikai környezetben várható változások kapcsán elhangzott, hogy az informatikai rendszerek segíthetnek versenyre kelni a jövőben a piaci és szakmai pozíció megtartásában. A délutáni program első felvonását a Patika Egészségpénztár részéről Dr. Lukács Marianna igazgató zárta Gyógyszertárak és az egészségpénztárak című előadásával. Az önkéntes egészségpénztárak eredményei mellett, melynek indításában a gyógyszerészek meghatározó szerepet vállaltak, felsorolásra kerültek az egészségpénztárak által nyújtható szolgáltatások is. A szektor előtt álló kihívások, valamint az új egészségpénztári konstrukciókkal kapcsolatos kockázatok zárták az előadást, s egyben a délutáni blokk első részét is. Rövid szünet után Jogi és gazdasági aspektusok címmel vette kezdetét a következő blokk. Elsőként Dr. Sándor István az OGYI szaktanácsadója beszélt a januárjától hatályba lépett munkajogi változásokról. A résztvevők nagy figyelemmel hallgatták a már-már áttekinthetetlen jogi környezetet a munka-, és pihenőidő, készenléti és ügyeleti szolgálati rend kérdéseinek összefüggésében. Dr. Hardicsay Sándor az alkotmányos rendről tartott előadást (prezentációját teljes terjedelemben külön közöljük szerk.). A szekciót Kerekes Csaba előadása zárta, aki a cafeteria rendszer adóés járulékmentes juttatásaival összefüggő kérdésekről tartott tájékozatót. Jól felépített, kerekre zárt gondolatait nagy érdeklődés kísérte.

3 3. oldal, összesen: 7 oldal Szombat Szombaton reggel kilenckor konferencia második napja a Gyógyszertári marketing című blokkal kezdődött. Dr. Simon Kis Gábor vezérelőadásában a marketing fejlődési tendenciákról beszélt a hallgatóságnak (előadását teljes terjedelemben külön közöljük szerk.). Dr. Feller Antal a Hungaropharma Zrt. vezérigazgató-helyettese a Gyöngy patikák üzleti filozófiájába avatta be közönségét. Szó esett azokról a kihívásokról, melyekkel a patikusok manapság leginkább szembesülnek, majd statisztikai adatokat segítségül híva, a gyógyszertárakat leginkább látogató célközönségről esett szó. A patikákat elsősorban 30 és 45 év közötti hölgyek keresik fel, ezért ez a réteg képviseli az elsődleges kommunikációs célcsoportot. Szintén kutatások segítségével azzal is szembesülhettek az érdeklődők, az empatikus és kedves gyógyszerészek, a megfelelő nyitvatartási idő, valamint a szép, harmonikus és kellemes környezet a fontos szempontok a vásárlók/betegek számára. Dr. Küttel Sándor a Phoenix Rt. Igazgató tanácsának elnöke a gyógyszerpiac gyökeres átalakulásáról szólt, majd a nagykereskedelem helyzetét vázolta fel. Megállapította, hogy a gyógyszertárak frontján kialakult verseny gyökeresen megváltozott. A költségek csökkentése, a profil és szolgáltatások bővítése, valamint több termék bemutatása, ezek lehetnek a jelenlegi helyzetben szükséges stratégia főbb elemei meglátása szerint. Előadásában a Szimpatika együttműködési rendszer bemutatására és céljaira is sor került. Major Ferenc a Béres Zrt. vezérigazgatója a független magyar patikák versenyképességének javítása címmel intézte mondanivalóját a hallgatósághoz, hangsúlyozva a függetlenség fontosságát (előadását teljes terjedelemben külön közöljük szerk.). Orosz Éva egyetemi tanár, az ELTE Társadalomtudományi Kar Egészség - Gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője, az OECD szakértője nagy ívű előadást tartott a társadalom, gazdaság és egészségügy problémaköréről. Gondolatvezetésének középpontjában egy hosszú távú egészség-stratégia szükségességének megvilágítása állt. Országunk jelenlegi gazdasági pozíciója szűk mozgásteret szab a kormányzat számára, a pénzügyi konszolidáció, a közkiadások csökkentésének a szükségessége nyilvánvaló. Ám lényeges kérdés, vane arra vonatkozó forgatókönyv, hogy merre haladjon az egészségügy, ha az ország gazdasági helyzete jobb feltételeket nyújt. A professzor asszony alapvető kérdésnek tartja, vajon merre tart Európa, és követjük-e az európai tendenciákat. Szemléletes ábrákon mutatta be Magyarországon az európai átlagtól való lemaradást. Az közötti időszakban növekedett a hátrányunk a lakosság fontos egészségi állapota mutatóinak alakulásában, s az egészségügyi közkiadások GDParányos mértékében egyaránt. Az aggasztó számok azt mutatják, hogy Európához nem felzárkózunk, hanem egyre messzebb kerülünk. Minden újonnan csatlakozó országot meghaladóan, Magyarország egyre növekedő lemaradása szembetűnő. Kemény megállapítás hangzott el, hogy az közötti időszakban az egészségbiztosítási kiadások reálértéke végig lassabban nőtt, mint a GDP. Nem igaz tehát, hogy az egészségügyi kiadások a gazdaság teljesítőképességén felül növekedtek. Az egészségügyi kiadásokra olyan társadalmi tényezők hatnak (foglalkoztatás alacsony szintje, a társadalom idősödése, egészségüggyel szembeni igények növekedése és differenciálódása stb.), amelyek megoldása a közkiadások növelését igényli, miközben forráscsökkenés történik.

4 4. oldal, összesen: 7 oldal Az egészségpolitika fő kihívása, hogy csökkentse a népesség életesélyében az Európától való elmaradást, javítsa az ellátás minőségét, ugyanakkor a szűkös erőforrások mellett méltányos, finanszírozható és fenntartható ellátást nyújtson. A kihívásokra eredményességgel válaszolni csak akkor lehet, ha létezik evidence-based koncepció, politikai elkötelezettség, elégséges erőforrás, támogatottság, és szakmai háttér- vallja az ELTE professzora. Jelenleg nincs hosszú távú stratégia, amely ezekkel a feltételekkel bír, és leírja az egyén, a piac és az állam szerepvállalását az egészségügyben a jelenre és a jövőre vonatkozóan. Nemzetközileg is útkeresés folyik, nincs mindenható recept, a piac és az egyéni öngondoskodás nem az egyetlen lehetséges válasz. A piaci verseny nem közös európai alapelv. Jelentős különbségek vannak a tagállamok között - állapította meg Orosz Éva. A hasonló problémákra eltérő válaszokat adnak az európai országok. Az egyes megoldások, a több-biztosítós vagy piaci megoldás technikai kérdés, választható eszköz a probléma megoldására. A megoldás keresése alaposabb, mélyebb gondolkodást, hosszabb időt és a magyar társadalmi, egészségügyi viszonyok sajátosságainak figyelembevételét igényli, dogmáktól mentesen. A mai helyzetet azonban a politikai megosztottság dominanciája jellemzi a szakma felett. Az egyén, a piac és az állam szerepének megítélésben jellemző a rövidtávú kényszerekhez igazodás, a rövidtávú szemlélet, és az egyoldalú nézetek: az állam a legrosszabb gazda a profitérdekeltség káros az egészségügyben. Európában ez alatt szemléletváltozás zajlik, az egészségügyet egyre inkább olyan eszköznek tekintik, amely hozzájárul a társadalmi kohézió erősödéséhez, a munkaerő termelékenységének és a foglalkoztatás növeléséhez, vagyis az egészségügy nem csupán kiadás, hanem az egészségbe való beruházás. Az egészségügyi kiadás nem rövidtávú kiadás Európában, ráadásul a közkiadások aránya Európa átlagában magasabb, mint nálunk. A professzor asszony saját magát harcos pesszimistának nevezve arra a következtetésre jutott, hogy változtatni kell a reform-csinálás módján: nem reális ugyan mindenki egyetértését elnyerni, de illúzió, hogy a szakma támogatása nélkül meg lehet valósítani bármilyen reformot. Reális várakozásokat kell fűzni a reformokhoz, hiszen Magyarországon az egészségügy problémáinak többsége csak enyhíthető, de nem szüntethető meg. A gazdasági és technológiai feltételek változása állandó alkalmazkodásra kényszeríti az egészségügyi rendszer szereplőit, intézményeit, de ez nem azonos a folyamatos reformmal. Bidló Judit az Innovatív Gyógyszergyártók Szövetsége igazgatója a gyógyszer-gazdaságossági törvény hatásait mutatta be a gyógyszergyárak oldaláról. A gyógyszerpiac minden szereplője ellen frontot nyitottak az elmúlt időszakban, a gyárakat, patikákat és nagykereskedőket is megadóztatták. Az intézkedések eredményeként a gyógyszerforgalom 2004-es szintre esett vissza, a gyógyszergyárak forgalma pedig jelentősen csökkentek az innovatív gyártók esetében. A jövőbeli feladatok mellett arról a reményteljes nemzetközi tapasztalatról esett szó, mely szerint a drasztikus változásokat követően a helyzet valamelyest visszaáll az eredeti állapot közelébe (az előadás összefoglalóját külön közöljük szerk.). Dr. Dózsa Csaba egészségpolitikai szakértő az egészségbiztosítási rendszer változásainak a gyógyszertárak működtetésére gyakorolt várható hatásait elemezte. Az egy- vagy több biztosítós rendszer elképzelése cikkcakkok és vargabetűk mentén változott a különböző kormányok idején, párttól és ideológiától független furcsa fordulókat téve. Következetesség, folytonosság és fokozatosság nélkül váltakoztak az egy több, társadalombiztosítás magánbiztosítás, for-profit nonprofit

5 5. oldal, összesen: 7 oldal biztosítási megoldás-csírák, míg megszületett a jelenlegi politikai, nem szakmai kompromisszum. Az egészségbiztosításról szóló 2008.évi tv. grandiózus, 172 paragrafusból áll, ám feles törvényként a kormánypártok parlamenti többsége egyszerűen módosíthatja, igen sok alapvető fontosságú kérdés szabályozását pedig alacsonyabb szintű jogszabályok fogják meghatározni, ma még ismeretlen tartalommal. A gyógyszertárak számára viszont kormányrendeletből törvényi szintre kerültek a pénztárak ellenőrzési jogosítványai, ugyanakkor a szerződéskötés, az elszámolás átfutási ideje, a finanszírozási gyakoriság, a pénztárak által alkalmazható eltérő kedvezmények és díjtételek elszámolása a törvényben kidolgozatlan. A legrosszabb forgatókönyvet is felvázolta az előadó, amennyiben az üzleti befektető rövid távon nyereséget akar realizálni: a kifizetés halasztására törekednek a pénztárak, igyekeznek leszorítani az árakat, csökkenteni az igénybevételt (alulkezelés?), megoldják valahogyan a biztosítottak kockázati szelekcióját, és nyereséggel eladni a résztulajdont. Dr. Bodrogi József, az ELTE Egészség - Gazdaságtani Kutatóközpontjának programigazgatója a gyógyszer-kiskereskedelem aktuális problémáiról tartott előadásában a szűkebb területünkön mutatott be drámai képet. A 2007-ben a gyógyszer-kiskereskedelem árréstömege drámaian visszaesett, miközben a piaci szereplők száma nőtt. Ilyen mértékű csökkenés csak válságzónákban szokott bekövetkezni, ráadásul a gyógyszerpiacon elszenvedett veszteség jó része a legkevésbé feltőkésített patikákon csapódott le. Az előadó arra kereste a választ, milyen okok miatt csökkent az árrés-tömeg; miért nálunk legalacsonyabb Európában a kiskereskedelmi árrés, és milyen döntések vezettek ide. A patikai árbevétel csökkenésének okai a forgalom volumenének csökkenése, a generikumok árleszorító hatása, a készlet-leértékelődés veszélye. A versenytársak számának növekedése nem állt meg, a verseny igazából csak most kezdődik, a gazdasági környezet nagyon kockázatos. A 2008-as év a patikák számára még kedvezőtlenebb lesz, holott üzemgazdasági értelemben kb. 600 patika már 2007-ben veszteséges volt. A túlélésre esélyt a megváltozott környezethez való alkalmazkodás adhat, új szolgáltatások nyújtásával, a készletezés racionalizálásával, az irányítás költségeinek csökkentésével, az árváltozások folyamatos nyomon követésével. Tudomásul kell venni, hogy a politika a konvergencia-program miatt kényszerpályán van, pozitív elmozdulás nem várható. A gyógyszerellátás eddig kiszámítható rendszere és színvonala sérült, a cél az elviselhető túlélés. Szombat délután a tudományos és szakmai programok kapták a főszerepet. Dr. Samu Antal bevezetőjében rövid áttekintővel szolgált a gyógyszerellátó asszisztens és szakasszisztens képzés helyzetéről, bemutatta a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara vezetőit, akik ismertették szakmai terveiket (részletesen külön közöljük szerk.). Ugyancsak ez a fórum adott otthont a MOSZ és a Waterdeep szerződéskötésének. Prof. Dr. Kerpel-Fronius Sándor a SE Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézete igazgatója tartotta a program vezérelőadását. A biológiai gyógyszerekről tartott prezentáció többek között a szakterület pontos bemutatásával, a rekombináns DNS technológia ismertetésével, a hasonló biológiai készítmények előállításának, lehetséges eltéréseinek elemzésével foglalkozott részletesen. Ezeken túlmenően Kerpel professzor hasznos javaslatokat fogalmazott meg a gyógyszerészek

6 6. oldal, összesen: 7 oldal számára a hasonló biológiai gyógyszerek biztonságos klinikai és gyógyszertári alkalmazásához. Dr. Samu Antal kognitív szolgáltatási lehetőségek gyógyszertári megvalósítását ismertette a hallgatósággal. Magyarországon a MOSZ által meghonosított szakterület rövid történeti bemutatását követően, a gyógyszerészi gondozással kapcsolatos tapasztalatok mellett a gyógyszerek alkalmazásához kötődő hibákról beszélt részletesebben, majd a gyógyszerészi szolgáltatások fő intervenciós területeit ismertette. A gyógyszerészi gondozás terén elért eredmények, a pillérek, és a jövőben várható újabb programok ismertetése szintén az előadás részét képezte. Örvendetesen megnövekedett a gondozási programban résztvevő kollegák létszáma. Napjainkra közel hatszázra tehető a hypertonia, a diabetes, a dyslipidemia és a metabolikus syndroma programokban résztvevő patikák köre. A MOSZ alelnöke beszámolt a gyógyszerészi gondozási tevékenység jogi szabályozásának helyzetéről is. Dr. Rékassy Balázs, egészségpolitikai szekértő, a Boiron ügyvezető igazgatója az egészségbiztosítási rendszer változásával kapcsolatos negatív képet további sötét színekkel egészítette ki. A patikákra vonatkozóan középtávon várja elérkezni azt az időt, amikor - a piac logikája alapján- a nagyok kezében koncentrálódó patikák lobbyja ki tudja harcolni a magasabb, akár 30%-os árrést. (Kérdés, hol leszünk mi akkor. Szerk.) A szombati nap záró programja volt a gyógyszerészi érdekérvényesítő gyakorlat fóruma. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság részéről Prof. Dr. Erős István elnök, a Magyar Gyógyszerészi Kamara képviseletében Horváth Tamás elnök, míg a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének részéről meghívó házigazdaként Dr. Mikola Bálint elnök tartottak a zsúfolásig megtelt előadóban vitaindítót. Az előadók részletesen ismertették szervezeteik feladatait, tevékenységét az érdekvédelemben, és az előttük álló teendőket. Egyfajta elszámolás is része volt a programnak, hiszen pont egy évvel ezelőtt volt az első közös szervezeti fórum ugyancsak a MOSZ siófoki konferenciáján, ahol közös, és a szervezetekre szabott specifikus feladatok elfogadásában született egyezség. Az elnökök expozéiban a gazdasági nehézségekkel kapcsolatos gondok felvetése visszatérő gondolat volt, de a kitörési pontokban és a prioritásokban fellelhető volt a véleménykülönbség. Az előadások elhangzása után a konferencia jelenlévő előadói, válaszoltak az előzetesen írásban feltett, valamint a helyszínen szóban elhangzó kérdésekre. Végezetül Dr. Mikola Bálint a nap zárógondolataként hangsúlyozta, hogy vizitdíj és egyéb hatások miatt a gyógyszertárakban közel 20%-al megnövekedett beteg-gyógyszerész találkozás, amely ma napi re tehető, komoly stratégiai lehetőségeket rejt magában. Csak a szakmai szolgáltatás fejlesztése lehet a záloga a versenyben való talpon maradásnak. A fórumot lezáró összegzésében a MOSZ elnöke megfogalmazta a Gyógyszertár-működtetés 2008 konferencia szakmai fórum által is megerősített kulcsüzeneteit, egyben felhívta a figyelmet a szakmai szervezetek együttműködésének jelentőségére. Vasárnap Vasárnap reggel az Egészségbiztosítási Pénztárak elszámoltatási rendszerének terveiről kaphatott tájékoztatót a publikum, majd 10 óra után vette kezdetét a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének éves beszámoló és tisztújító közgyűlése. Dr. Mikola Bálint leköszönő elnök üdvözölte a hallgatóságot, majd néhány gondolattal kiegészítette a Gyógyszertár 2008 februári

7 7. oldal, összesen: 7 oldal számában leközölt (32.old) elnöki beszámolóját. A MOSZ elnöke szerint az egyik legnehezebb időszakon, a paradigmaváltás kezdetén már túl van a gyógyszerésztársadalom, a verseny azonban csak most kezdődik. Dr. Schlégelné Békefi Csilla alelnök asszony a megyei szervezetek munkájáról, a megyékben történt választásokról és a jelentős taglétszám emelkedésről számolt be a közgyűlésnek. Dr. Samu Antal alelnök úr a gyógyszerészi gondozás eredményeiről, jövőjéről, a nemzetközi kapcsolatok terén szerzett tapasztalatokról adott tájékoztatást. Csejtei Marianna főtitkári beszámolója részletesen ismertette a MOSZ 2007-es gazdálkodását, kiadások és bevételek tekintetében egyaránt. Szalai Margit a felügyelőbizottság értékelését terjesztette a közgyűlés. A közgyűlés második részében került lefolytatásra a MOSZ 2008-as tisztújító választása. A MOSZ elnökségének tagjai, A MOSZ Felügyelő Bizottságának tagjai, [ - MOSZ Info - ] Forrás: Magángyógyszerészek Országos Szövetsége -

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László Fejlesztési programok és eredmények a hátrányos helyzetű fiatalok szakiskolai szakképzésének előkészítésében (1998-2006)

Részletesebben

Magyar gazdaság 2002-2006 - helyzetértékelés és előrejelzés -

Magyar gazdaság 2002-2006 - helyzetértékelés és előrejelzés - Magyar gazdaság 2002-2006 - helyzetértékelés és előrejelzés - A 2002-2005 közötti makrogazdasági folyamatok főbb jellemzői A magyar gazdaság teljesítményét befolyásoló világgazdasági háttér 2002-2005 között

Részletesebben

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet

Részletesebben

J/9457. B E S Z Á M O L Ó

J/9457. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/9457. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM

TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM SZÉKESFEHÉRVÁRI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉS OPERATÍV PROGRAM Készítette: Közép-Pannon Regionális Fejlesztési ZRT Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008. április

Részletesebben

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat)

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat) ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat) Készítette: Stratégiakutató Intézet Kht. Ugrin Emese témavezető, szerkesztő Bese Ferenc településfejlesztő, Brunczel

Részletesebben

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról Beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése 2011. május 25-i ülésére a kamara 2010. évben végzett munkájáról Előterjesztő: Dr. Sziráki András elnök 2 Tisztelt Küldöttgyűlés!

Részletesebben

Gondolatok a konvergencia programról. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)

Gondolatok a konvergencia programról. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Gondolatok a konvergencia programról (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Gyıri Iparkamara Konferenciája Gyır, 2007. január 31. A legfıbb állami ellenırzési intézmények ma már nemcsak nemzetközi

Részletesebben

V. Állami Számvevőszék. fejezet. 2010. évi költségvetésének. végrehajtása

V. Állami Számvevőszék. fejezet. 2010. évi költségvetésének. végrehajtása Az V. Állami Számvevőszék fejezet 2010. évi költségvetésének végrehajtása Budapest, 2011. május hó 2 Az Állami Számvevőszék történetében az elmúlt évet a változások és a kihívások meghatározó kettőssége

Részletesebben

Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete: Pénzügy-politikai elıadássorozat Pécs, 2007. április 20. A KÖZPÉNZÜGYEK SZABÁLYOZÁSA

Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete: Pénzügy-politikai elıadássorozat Pécs, 2007. április 20. A KÖZPÉNZÜGYEK SZABÁLYOZÁSA Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete: Pénzügy-politikai elıadássorozat Pécs, 2007. április 20. A KÖZPÉNZÜGYEK SZABÁLYOZÁSA (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Kedves Kollégák!

Részletesebben

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011 A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2011, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére

Részletesebben

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében Tanulmány a Miniszterelnöki Hivatal számára Készítette: Fact Intézet Szocio-Gráf Intézet Pécs, 2006. TARTALOM VEZETŐI

Részletesebben

A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI

A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Tilinger Attila okleveles közgazdász A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI TÉRSÉG PÉLDÁJÁN

Részletesebben

KUTATÁS KÖZBEN. A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában. kutatás közben 879

KUTATÁS KÖZBEN. A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában. kutatás közben 879 kutatás közben 879 KUTATÁS KÖZBEN A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában Cikkünk áttekinti az ukrajnai civil szektor szociális területen kifejtett tevékenységét 1990-től napjainkig,

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET)

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET) Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET) 2015 2015. november A vélemények elektronikus benyújtásának helye: szeged_its1mod_velemenyek@szeged.eu

Részletesebben

9226/16 ol/ok/kk 1 DG B 3A - DG G 1A

9226/16 ol/ok/kk 1 DG B 3A - DG G 1A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 13. (OR. en) 9226/16 ECOFIN 466 UEM 212 SOC 330 EMPL 226 COMPET 300 ENV 345 EDUC 201 RECH 192 ENER 208 JAI 456 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy:

Részletesebben

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK TÁJÉKOZTATÓ az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről J/l 0973 201 3. ápri lis ISSN 2063-546X T A R T A L O M 1. AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Részletesebben

Gazdaság és gazdaságpolitika

Gazdaság és gazdaságpolitika Gazdaság és gazdaságpolitika 188 Makrogazdasági folyamatok és fiskális politika Magyarországon nemzetközi összehasonlításban Palócz Éva 1. Bevezetés 2007. végére a magyar gazdaság jellemzıi, mind a korábbi

Részletesebben

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév)

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév) A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév) 1. Ellenőrzési adatok 2015. első kilenc hónapjában a munkaügyi hatóság 13 586 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók 66

Részletesebben

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 161. cikkére, tekintettel a Bizottság javaslatára,

tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 161. cikkére, tekintettel a Bizottság javaslatára, 2006.7.31. L 210/25 A TANÁCS 1083/2006/EK RENDELETE (2006. július 11.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Földtudományok Doktori Iskola

Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Földtudományok Doktori Iskola Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Földtudományok Doktori Iskola KALMÁR GABRIELLA Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok és az életminıség területi összefüggései Ph.D. értekezés

Részletesebben

A TERÜLETFEJLESZTÉS 10 ÉVE BÉKÉS MEGYÉBEN

A TERÜLETFEJLESZTÉS 10 ÉVE BÉKÉS MEGYÉBEN A TERÜLETFEJLESZTÉS 10 ÉVE BÉKÉS MEGYÉBEN 1996-2006. Békéscsaba, 2006. március 21. A területfejlesztés 10 éve Békés megyében 1996-2006 Készült a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács megbízásából a Területfejlesztésr

Részletesebben

A honvédelmi tárca beszerzési tevékenységének elemzése, értékelése és korszerűsítésének néhány lehetősége

A honvédelmi tárca beszerzési tevékenységének elemzése, értékelése és korszerűsítésének néhány lehetősége ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM DOKTORI TANÁCSA VARGA LÁSZLÓ A honvédelmi tárca beszerzési tevékenységének elemzése, értékelése és korszerűsítésének néhány lehetősége című doktori (PhD) értekezés szerzői

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020)

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) Készült a DAOP-5.1.1/B-13 Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése pályázati felhívásra benyújtott Fenntartható

Részletesebben

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA

JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYMINISZTEREK TANÁCSA ÁLTAL 2009. JÚLIUS 7-ÉN A TÚLZOTT HIÁNY ELJÁRÁS KERETÉBEN KIADOTT AJÁNLÁS MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN HOZOTT INTÉZKEDÉSEKRŐL

Részletesebben

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban

Részletesebben

A REKONVERZIÓ, MINT A PROFESSZIONÁLIS HADERŐ HUMÁNERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁSÁNAK EGYIK STRATÉGIAI KÉRDÉSE

A REKONVERZIÓ, MINT A PROFESSZIONÁLIS HADERŐ HUMÁNERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁSÁNAK EGYIK STRATÉGIAI KÉRDÉSE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Hadtudományi Doktori Iskola A REKONVERZIÓ, MINT A PROFESSZIONÁLIS HADERŐ HUMÁNERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁSÁNAK EGYIK STRATÉGIAI KÉRDÉSE Készítette:

Részletesebben

Stratégiai tervezés a szociális munkában

Stratégiai tervezés a szociális munkában Stratégiai tervezés a szociális munkában 1 2 Kőnig Éva (szerk.) Stratégiai tervezés a szociális munkában Debrecen, 2011 3 A kiadvány a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke, valamint

Részletesebben

Szekeres Bernadett * A MAGYAR ÉS A NÉMET KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA MINİSÉG-ELLENİRZÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE

Szekeres Bernadett * A MAGYAR ÉS A NÉMET KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA MINİSÉG-ELLENİRZÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE Szekeres Bernadett * A MAGYAR ÉS A NÉMET KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA MINİSÉG-ELLENİRZÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE BEVEZETÉS A könyvvizsgálati munka minıségbiztosításának folyamatos fejlıdését napjainkban

Részletesebben

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója.

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Kiskunmajsa Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2010. december 22-i ülésére. Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Az előterjesztés

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR AGRÁRGAZDASÁGTANI ÉS MARKETING TANSZÉK Programvezető: Dr. Dr. hc. Iváncsics János egyetemi tanár az

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET ÖNÉRTÉKELÉS 2014. JANUÁR

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET ÖNÉRTÉKELÉS 2014. JANUÁR SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET ÖNÉRTÉKELÉS INTÉZMÉNYAKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁSBAN 2014. január Készítette: Az Intézeti akkreditációt előkészítő bizottság: Dr. Nagy Sándor

Részletesebben

Népesedésvita a parlamentben

Népesedésvita a parlamentben Dobos Arnold Török Zoltán Népesedésvita a parlamentben Tematizációs kísérlet vagy valódi szakpolitikai alternatíva? Hogyan értékeljük a Jobbik által kezdeményezett parlamenti népesedési vitát? A Jobbik

Részletesebben

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft A feldolgozott interjúk alapján készült áttekintő értékelő tanulmány Készült: A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská pohraničná migrácia HUSK 1101/1.2.1/0171 számú projekt keretében a

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata TANULMÁNY

Gödöllő Város Önkormányzata TANULMÁNY Gödöllő Város Önkormányzata 3. A fenntartható gazdálkodás és költségvetési egyensúly megteremtését szolgáló strukturális változtatások, ezzel összefüggésben az önkormányzat rövid- és középtávú költségvetési

Részletesebben

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK MFB Makrogazdasági Elemzések XXIV. Lezárva: 2009. december 7. MFB Zrt. Készítette: Prof. Gál Péter, az MFB Zrt. vezető

Részletesebben

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA hogy ne csak városunk múltja, de jelene és jövője is figyelemreméltó legyen 2010. január NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (Az

Részletesebben

Veresegyházi kistérség

Veresegyházi kistérség Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70

Részletesebben

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. I. félév)

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. I. félév) NGM/17535-41/2015 A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. I. félév) 1. Ellenőrzési adatok 2015. első félévében a munkaügyi hatóság 9 736 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 GYÖRGYI ZOLTÁN MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 Bevezetés Átfogó statisztikai adatok nem csak azt jelzik, hogy a diplomával rendelkezők viszonylag könynyen el tudnak helyezkedni, s jövedelmük

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ ESETTANULMÁNY TÁMOP 3.1.1. kiemelt projekt 7.3.2. A regionális oktatástervezés támogatása empirikus kutatás a közoktatás-tervezés és a regionális fejlesztés közötti kapcsolatok feltárására

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18.

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 18. szám 2007. december 18. Áldott, békés karácsonyi

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

Biró András, jogtanácsos. A közigazgatási hatósági eljárás jelene és jövője - Könyvbemutatóval egybekötött szakmai konferencia

Biró András, jogtanácsos. A közigazgatási hatósági eljárás jelene és jövője - Könyvbemutatóval egybekötött szakmai konferencia 97 Biró András, jogtanácsos A közigazgatási hatósági eljárás jelene és jövője - Könyvbemutatóval egybekötött szakmai konferencia A Magyar Ügyvédi Kamara impozáns Díszterme adott otthont 2013. október 9-én

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014.

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezető... 10 2. Módszertan...

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013 ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

A felelős gyógyszertári gazdálkodás alapjai

A felelős gyógyszertári gazdálkodás alapjai A felelős gyógyszertári gazdálkodás alapjai Hankó Zoltán Sohajda Attila (MGYK) 2015.10.10. Bp. kreditpontos tk. 1 I. Értelmező megfontolások 2015.10.10. Bp. kreditpontos tk. 2 A felelős gyógyszertári gazdálkodás

Részletesebben

ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA

ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Tel.: 30/386-8195 Tel/fax: 92/371-025 E-mail: iskola@zalalovo.hu PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: a Zalalövői Általános Iskola Nevelőtestülete 2013.

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

A Magyar Kórházszövetség XX. kongresszusának elnöki köszöntője

A Magyar Kórházszövetség XX. kongresszusának elnöki köszöntője A Magyar Kórházszövetség XX. kongresszusának elnöki köszöntője Dr. Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnökének a szervezet XX. kongresszusán, az ünnepi közgyűlésen elmondott beszámolóját adjuk közre.

Részletesebben

A POZITÍV KORREKCIÓ ELLENÉRE IS BORÚSAK AZ INGATLANPIACI KILÁTÁSOK (2013. ÁPRILISI FELMÉRÉSEK ALAPJÁN)

A POZITÍV KORREKCIÓ ELLENÉRE IS BORÚSAK AZ INGATLANPIACI KILÁTÁSOK (2013. ÁPRILISI FELMÉRÉSEK ALAPJÁN) 2006. I. A POZITÍV KORREKCIÓ ELLENÉRE IS BORÚSAK AZ INGATLANPIACI KILÁTÁSOK (2013. ÁPRILISI FELMÉRÉSEK ALAPJÁN) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó cégek (fejlesztők,

Részletesebben

Előszó. V. Skouris A Bíróság elnöke

Előszó. V. Skouris A Bíróság elnöke Előszó 2013-ban az Európai Unió Bírósága igazságszolgáltatási tevékenységének üteme jelentősen fokozódott. Egyrészt az Unió igazságszolgáltatási rendszerében a beérkezett ügyek száma a létrehozatala óta

Részletesebben

Olcsva Község Önkormányzatának Települési Esélyegyenlőségi Programja 2013-2018

Olcsva Község Önkormányzatának Települési Esélyegyenlőségi Programja 2013-2018 Olcsva Község Önkormányzatának Települési Esélyegyenlőségi Programja 2013-2018 Készítette: Olcsva Község Önkormányzata Felülvizsgálat: 2015. szeptember 1 Tartalom Bevezetés...3 1. Jogszabályi háttér bemutatása...4

Részletesebben

Jelenlévık: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirend:

Jelenlévık: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirend: Emlékeztetı a Közigazgatási Informatikai Bizottság (KIB) Elektronikus Közszolgáltatások Albizottságának alakuló ülésérıl (2008. december 4. 9:00 EKK 1024 Szilágyi E. fasor 11/b. I. emeleti konferenciaterem)

Részletesebben

Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6.

Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6. Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6. PHARE, SAPARD, AVOP, NVT Dr. Udvardy, Péter Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 6.: PHARE, SAPARD, AVOP, NVT Dr.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL Ez a tájékoztató segítséget nyújt a hallgatóknak, hogy mélyebben megismerjék a BA képzés három szakirányát. Az írásos anyagot a szakirányok

Részletesebben

Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek

Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek regionális kutatási periodikus kiadvány, az észak-magyarországi regionális fejlesztés szakmai folyóirata Megjelenik félévenként az MTA Regionális Kutatások Központja,

Részletesebben

Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban

Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban 532 GAZDÁLKODÁS 57. ÉVFOLYAM 6. SZÁM, 2013 Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban HARANGI-RÁKOS MÓNIKA SZABÓ GÁBOR POPP JÓZSEF Kulcsszavak: bruttó kibocsátás,

Részletesebben

ADÓSSÁGKEZELÉSI TANÁCSADÓ KÉPZÉS OKTATÁSI PROGRAMJA

ADÓSSÁGKEZELÉSI TANÁCSADÓ KÉPZÉS OKTATÁSI PROGRAMJA ADÓSSÁGKEZELÉSI TANÁCSADÓ KÉPZÉS OKTATÁSI PROGRAMJA Szociális és Munkaügyi Minisztérium Budapest, 2008. március Engedély száma: Engedélyezem: dr. Lamperth Mónika Tartalom Bevezető 3 1. A KÉPZÉS CÉLJA 2.

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak

Részletesebben

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA HELYZETFELMÉRŐ, HELYZETELEMZŐ ÉS HELYZETÉRTÉKELŐ

Részletesebben

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA DR. RIXER ATTILA * DR. TÓTH LAJOS ** AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA 1. BEVEZETÉS Az EU közös áruszállítási logisztikai politikája önállóan nem létezik, de az EU közös közlekedéspolitikájának

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Javaslat települési és kistérségi szociális szolgáltatástervezési koncepciók jóváhagyására

Részletesebben

Projektazonosító: TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program Pályázati azonosító: A2-ELMH-13-0048

Projektazonosító: TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program Pályázati azonosító: A2-ELMH-13-0048 Projektazonosító: TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program Pályázati azonosító: A2-ELMH-13-0048 A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program Hazai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY CSEHORSZÁG. Prága. Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet. 2009. június

TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY CSEHORSZÁG. Prága. Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet. 2009. június TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY CSEHORSZÁG Prága Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2009. június Tájékoztató országtanulmány CSEHORSZÁG 2009 Gazdasági-politikai háttér...2 Demográfia...2 Egészségügyi rendszer...3

Részletesebben

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI

AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Jóváhagyta: Miskó Istvánné főigazgató AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ 2008. I. NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI Nyíregyháza, 2008. február 25.

Részletesebben

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVII. KONGRESSZUSA ZALAKAROS, 2010. ÁPRILIS 16-18.

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVII. KONGRESSZUSA ZALAKAROS, 2010. ÁPRILIS 16-18. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVII. KONGRESSZUSA ZALAKAROS, 2010. ÁPRILIS 16-18. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete 2010. április 16-18-án Zalakaroson tartotta a hagyományosan

Részletesebben

Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről?

Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről? Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről? MANDJÁK Tibor Marketing professzor, Bordeaux École de Management valamint Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem 680,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. az EGIS Gyógyszergyár Rt. (székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.)

JEGYZİKÖNYV. az EGIS Gyógyszergyár Rt. (székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) JEGYZİKÖNYV az EGIS Gyógyszergyár Rt. (székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) 2006. január 25-én, a Grand Hotel Hungaria konferenciatermében (1074 Budapest, Rákóczi út 90.) tartott éves rendes

Részletesebben

Mezőcsát Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

Mezőcsát Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Észak Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása Projekt azonosító: ÉMOP 6.2.1/K 13 2014 0002 Mezőcsát

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÁLTAL FENNTARTOTT INTÉZMÉNYEK ÉS 100% TULAJDONÚ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: Kanyik Csaba Szollár Zsuzsa Dr. Szántó Tamás Szombathely,

Részletesebben

A mezőgazdasági őstermelők speciális jövedelemadózási és társadalombiztosítási kötelezettségei

A mezőgazdasági őstermelők speciális jövedelemadózási és társadalombiztosítási kötelezettségei A mezőgazdasági őstermelők speciális jövedelemadózási és társadalombiztosítási kötelezettségei Szerző: Szilágyi Bernadett Szilágyi Bernadett*: A mezőgazdasági őstermelők speciális jövedelemadózási és társadalombiztosítási

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA

Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 42. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI STRATÉGIÁJA BUDAPEST, 2012. február PREAMBULUM

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.837/15/2014. A Közbeszerzési

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Központi Statisztikai Hivatal NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Salgótarján, 2009. február Központi Statisztikai Hivatal, 2009 ISBN 978-963-235-232-9 (internet) Felelős szerkesztő: Szalainé Homola Andrea

Részletesebben

RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL

RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL FIGYELŐ RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL Alkotás a társadalomtudományok határán e címmel jelent meg 2001-ben az a tanulmánykötet, melyben Dr. Kovacsics József

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet HAJDÓBÖSZÖRMÉNYI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet 2005. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 Stratégia helyzetértékelés (SWOT elemzés)... 4 Erősségek...

Részletesebben

Társadalmi szükségletek szociális védelmi rendszerek

Társadalmi szükségletek szociális védelmi rendszerek Tanulmányok Társadalmi szükségletek szociális védelmi rendszerek Dr. Fazekas Rozália, a KSH főtanácsosa E-mail: r.fazekas@citromail.hu Tokaji Károlyné, a KSH főosztályvezetője E-mail: karolyne.tokaji@ksh.hu

Részletesebben

Az Észak-Alföld régióbeli felnőttképzési intézmények jellemzői

Az Észak-Alföld régióbeli felnőttképzési intézmények jellemzői Tanulmányok 37 Miklósi Márta Az Észak-Alföld régióbeli felnőttképzési intézmények jellemzői Az Észak-Alföld régió felnőttképzési intézményrendszerét feltáró tanulmányban a szerző egy kérdőíves kutatás

Részletesebben

Budapest XIII. kerület Integrált Városfejlesztési Stratégiája Monitoring és felülvizsgálat 2010

Budapest XIII. kerület Integrált Városfejlesztési Stratégiája Monitoring és felülvizsgálat 2010 BUDAPEST XIII. KERÜLET INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA MONITORING ÉS FELÜLVIZSGÁLAT 2010 Készítette: Városkutatás Kft. Ekés András Petrovácz Rózsa Rita Somogyi Eszter Szemző Hanna Megbízó: Budapest

Részletesebben

ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében

ZÁRÓ TANULMÁNY a FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében Készítette: Civil Support Nonprofit Kft 1024 Budapest, Széll Kálmán tér 11. II. 19. 96

Részletesebben

Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó. Nyilvánosan M köd. Részvénytársaság EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA

Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó. Nyilvánosan M köd. Részvénytársaság EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA 6/A.számú melléklet Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Nyilvánosan M köd Részvénytársaság EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA 2 Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Részvénytársaság ALAPSZABÁLYA

Részletesebben

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II.

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II. Melyik gondolkodási mód elıtt áll történelmi lehetıség? I. Vértes András, a GKI (Gazdaságkutató Intézet) elnöke kedden (2010. június 29-én) Budapesten sajtótájékoztatót tartott, amelyen a kormány 29 pontos

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor

Részletesebben

Az SZMSZ módosításához a Felügyelő Bizottság jóváhagyó határozata szükséges.

Az SZMSZ módosításához a Felügyelő Bizottság jóváhagyó határozata szükséges. 2 A jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a továbbiakban SZMSZ 4 a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 5, a számviteli törvény és annak végrehajtására kiadott PM rendelet,

Részletesebben

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Településfejlesztési koncepció és marketing terv II.

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Településfejlesztési koncepció és marketing terv II. CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011 Településfejlesztési koncepció és marketing terv II. II. FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 45 8. A FEJLESZTÉS KONCEPCIONÁLIS KERETEI 8.1. Csepreg város jövőképe A jövőkép - az aktuális

Részletesebben

Felelős Társaságirányítási Jelentés

Felelős Társaságirányítási Jelentés Felelős Társaságirányítási Jelentés Az ANY Biztonsági Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság ) a felelős társaságirányítás vonatkozásában az alábbi összefoglaló jelentést és nyilatkozatot

Részletesebben

Javaslat. a Kiskunmajsai járóbeteg szakellátás. működtetésére

Javaslat. a Kiskunmajsai járóbeteg szakellátás. működtetésére Javaslat a Kiskunmajsai járóbeteg szakellátás működtetésére 2010 1 / 9 2 1. Előzmények: 1. 1. Kiskunmajsa Város Önkormányzata sikeresen pályázott a TIOP keretében kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztésére.

Részletesebben

Kórházügyi helyzetkép, 2015

Kórházügyi helyzetkép, 2015 Kórházügyi helyzetkép, 2015 Sopron, 2015. november 24. Velkey György, Magyar Kórházszövetség Kórházügyi kérdések 1. Van-e elegendő forrás? - Ki vagy mi felelős a kórházi adósságért? 2. Kórházközpontú-e

Részletesebben

Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja

Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja Szajla Község Önkormányzatának gazdasági programja A helyi önkormányzatokról szóló 1990,évi LXV. törvény elıírásai szerint az önkormányzatoknak a választási ciklus végéig szóló gazdasági programot kell

Részletesebben

Macsinka Klára. Doktori értekezés (tervezet) Témavezető: Dr. habil. Koren Csaba CSc egyetemi tanár

Macsinka Klára. Doktori értekezés (tervezet) Témavezető: Dr. habil. Koren Csaba CSc egyetemi tanár Macsinka Klára A területhasználati funkciókhoz tartozó tényleges parkolási igények modellezése (meghatározásának módszertana) a fenntartható közlekedés elvei szerint Doktori értekezés (tervezet) Témavezető:

Részletesebben

Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv. Répcelak Város Önkormányzat

Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv. Répcelak Város Önkormányzat Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv Répcelak Város Önkormányzat P.H... Dr.Németh Kálmán Polgármester Dr.Kiss Julianna Jegyző Készült: 2012... Old. 1 Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv

Részletesebben

Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő

Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének elemzése Készült: 2014. január 13. 1 2014. január 13. HÍRADÓELEMZÉS 2013. IV. NEGYEDÉV ÉS ÉVES ÖSSZESÍTŐ Összefoglaló

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI JÓZSA MÁTÉ JÓZSEF MOSONMAGYARÓVÁR

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI JÓZSA MÁTÉ JÓZSEF MOSONMAGYARÓVÁR DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI JÓZSA MÁTÉ JÓZSEF MOSONMAGYARÓVÁR 2006 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR ÜZEMGAZDASÁGI INTÉZET Az állati termék előállítás

Részletesebben

jelentés a magánnyugdíjpénztárak működéséről, jogi hátteréről, gazdálkodásuk jogcélszerűségéről

jelentés a magánnyugdíjpénztárak működéséről, jogi hátteréről, gazdálkodásuk jogcélszerűségéről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA ÁTiKTATVA: B/32 _' ' g r r o m T O tm tt jelentés a magánnyugdíjpénztárak működéséről, jogi hátteréről, gazdálkodásuk jogcélszerűségéről Előadó: Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési

Részletesebben

PM közlemény. Pénzügyi közlöny 2010/3. (2010. március 30)

PM közlemény. Pénzügyi közlöny 2010/3. (2010. március 30) PM közlemény a pénzügyminiszter ágazatába tartozó felsőfokú szakképzés keretében oktatott szakképesítéseknek a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló

Részletesebben