Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet"

Átírás

1 Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet A Nemzeti Innovációs Hivatal első alkalommal rendezte meg júniusban az Innotrends Hungary 2013 elnevezésű konferenciát és szakkiállítást a Millenáris Parkban. A kétnapos rendezvény célja az volt, hogy segítse a hazai kutatás-fejlesztés és innováció előmozdítását. Ennek kapcsán beszélgettünk dr. Balázs Lászlóval, a GE Lighting innovációért felelős vezetőjével. Jáni Katalin: A GE Lighting kiállítóként is részt vett az Innotrends Hungary-n. Milyen tapasztalatai voltak ezzel az új kezdeményezéssel kapcsolatban? Balázs László: Számunkra nagyon izgalmas volt. Erős, innovatív cégek voltak jelen. Nekünk igazán a Start-up vállalkozások az érdekesek, olyan kis cégek, amelyek pl. mobilkommunikációval foglalkoznak. Ezeknél a vállalkozásoknál olyan innovatív szemlélet uralkodik, ami stimuláló a számunkra is. Az Innotrends kiváló lehetőséget nyújtott a kapcsolatépítésre, a személyes kapcsolatfelvételre. Ennek eredményeként már több céggel is folytattunk tárgyalásokat. J. K.: Ha már az innováció szóba került, milyen irányba mutat a GE fejlesztési stratégiája? Milyen magyarországi innovációs lehetőségek vannak? B. L.: A világítástechnikában paradigmaváltás zajlik: az üvegburába zárt, foglalatba csavarható fényforrások helyét fokozatosan átveszik a LED-technológiára alapozott, vezérelhető, intelligens rendszerek. Fejlesztési stratégiánk lényege, hogy ennek a folyamatnak az élére álljunk, és mindig a vásárlók igényeinek megfelelő, az aktuális műszaki lehetőségeket maximálisan kiaknázó termékekkel jelenjünk meg a piacon. Magyarország az innováció és K+F tevékenységek globális szinten versenyképes központja. A KTIA (Kutatási és Technológiai Innovációs Alap) pályázatok keretében a GE Fényforrás üzletága energiahatékony fényforrások és rendszerek fejlesztésére K+F támogatásokat nyert el, amelyek-hez a vállalat ugyanakkora összegű saját forrást biztosít. A végső cél, hogy fényforrást fejlesztő és gyártó szervezetből komplex világítástechnikai rendszereket kínáló vállalattá váljunk. A pályázatok segítenek ennek gyorsabb ütemű megvalósításában. Több témához tudunk így hozzáfogni, hiszen hihetetlen tempóban alakul át a világ. Ez teszi lehetővé a fejlesztések felgyorsítását, illetve olyan új, nem tervezett tevékenységek elindítását, mint például az önfenntartó közvilágítás kialakítása. J. K.: Említette a paradigmaváltást. Ez nem csak a fényforrásokat érintette, de a világítástechnikai piac szereplőit is átrendezte. Hol húzódnak most a frontvonalak? B. L.: Az izzók kivonásával, a LEDtechnológia előretörésével a fényforrásipar jövőjét újra kellett gondolni. A gyorsan cserélhető, olcsó, de energiapazarló termékek helyét átvették a jó hatásfokú, hosszú élettartamú LED fényforrások, amelyeknél ennek következtében a cserélhetőség már nem a legfontosabb tényező. A lámpacsere-piac szűkül! Ma már nem egyszerűen csak cserélhető fényforrásokra van igény. Korábban a fényforráspiacra kis cégek nem tudtak belépni, mivel óriási tőke- és tudáskoncentrációra volt szükség. Nagyon hosszú ideig három-négy nagy versenytárs volt a piacon, míg manapság több ezer. Beléptek a hagyományosan elektronikai termékekkel foglalkozó cégek is a világítástechnika területére.

2 A cégeknek ma az a feladatuk, hogy újragondolják a szerepüket, megtalálják a helyüket a megváltozott piaci környezetben, és ehhez felépítsék az új stratégiájukat. Ezt teszi a GE Lighting is: mi három kulcs-szegmensben (üzlet-, iroda- és közvilágítás) kívánunk komplex világítási megoldáso-kat kínálni. Olyan rendszerbe integrált műszaki megoldásokat alakítunk ki, amelyek a vevők igényeit szolgálják. A LED-technológia ehhez ideális: sokkal jobban vezérelhető, mint más fényforrások, könnyen rendszerbe kapcsolható például érzékelők segítségével. A LED alkalmazásával önmagában is jelentős energiamegtakarítást lehet elérni, de intelligens rendszerbe integrálva további, akár %-os csökkenés is elérhető az energiafelhasználásban. Ennek a kulcsa, hogy csak ott, csak akkor, és csak akkora fényárammal világítsunk, amire szükség van. J. K.: Kanyarodjunk kicsit vissza a hazai lehetőségekhez. A GE Lighting EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régiós központja és Globális Technológiai Központja is Budapesten található, ahol többek között a jövő LED-megoldásain dolgoznak. Mekkora súlya van a magyarországi szürkeállománynak a GE Lighting technikai fejlesztési stratégiájában? B. L.: Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nagyon jelentős. Nem véletlen, hogy a Tungsram 1989-ben történt megvásárlása óta a GE folyamatosan befektet a magyarországi fényforrásgyártásba, valamint a hazai kutatás-fejlesztésbe. A magyarországi mérnöki szervezet a teljes GE Lighting-technológia harmadát képviseli. Ma-gyar vezető irányítja a halogénizzó, a kompakt fénycső, az autólámpa és a nagynyomású kisülőlámpa fejlesztését. Magyar szakember a LEDfejlesztés európai igazgatója. A GE Lighting-technológia szervezetének legmagasabb szintű vezetője, Vámos Zoltán innen, Budapestről irányítja a GE fényforrás üzletágának műszaki stratégiáját. Évente körülbelül 20 szabadalmat adnak be magyar fejlesztők. A GE által a világ bármely pontján forgalmazott halogénlámpákat, kompakt fénycsöveket, a kerámia fémhalogén lámpákat, autólámpákat döntő többségükben Magyarországon fejlesztették, jelentős részüket itt is gyártották. Dinamikusan bővül a LED-fejlesztőcsapat, az európai LED Kiválósági központot 2012-ben hoztuk létre. A magyar szürkeál-lomány súlya a beszállítókon keresztül is érződik. Kétezer magyar vállalattal áll kapcsolatban a GE Lighting. Ezek jelentős része valamilyen alkatrészt gyárt vagy szolgáltatást nyújt a gyártás és a fejlesztés számára. J. K.: Beszélgetésünk elején a fejlesztések kapcsán említette az önfenntartó közvilágítást, mint új területet. Mit takar ez a fogalom? B. L.: Mint mondtam, olyan komplex világítási megoldásokat szeretnénk létrehozni a felhasználók számára, amelyek minden területen elébe mennek a felhasználó elvárásainak, legyen szó akár beltéri vagy kültéri világításról. A közvilágítás esetében számos kritériumnak kell megfelelni: a közlekedés- és közbiztonságtól kezdve, a fényszennyezésen át az energiatakarékosságig. Az önfenntartó közvilágítás lényege, hogy alkalmazkodik a forgalomhoz (figyeli annak intenzitását). A vezető szempontjából nem észrevehető módon kapcsolja fel és le a világítást a jármű előtti és mögötti szakaszon, amennyi-ben nincs forgalom. Cél a felhasználó igényeinek maximális kielégítése a legkisebb energiafel-használás mellett. Természetesen ahhoz, hogy önfenntartó közvilágításról beszéljünk, a világító-testeket egy mikrohálózatba kell kapcsolnunk, ami magába foglalja a megújuló energiák felhaszná-lását, és az energia tárolását is. J. K.: Pozíciójából adódóan teljes rálátása van a nemzetközi és a hazai innovációs trendekre. Valóban a LED fogja uralni a világítástechnika legtöbb területét, vagy a kompakt fénycsövek is új fejlesztési lendületet kapnak? Esetleg új vetélytárs is adódik, mint a megszellőztetett field-induced polymer electroluminescent (Fipel)? B. L.: A LED-technológia robbanásszerűen fejlődik, és a piaci elemzők előrejelzése alapján arra számítunk, hogy 2020ban a világítási piac 70%-át teszik majd ki a LED-rendszerek. Ugyanakkor

3 a hagyományos technológiákon alapuló energiatakarékos fényforrások, az energiatakarékos halogénizzók, a kompakt fénycsövek és a nagynyomású gázkisülőlámpák piaca is jelentős marad az elkövetkező években, nem álltunk le ezeknek a fejlesztésével sem. Kollégáim, vezetőim rendszeresen felteszik azt a kérdést, hogy mi jön majd a LED után. Az a véleményem, hogy a LED-technológiában még hatalmas tartalékok vannak, és az elkövetkező tíz évben nem lesz olyan vetélytársa a világítódiódának, ami hatásfokban és élettartamban felvenné vele a versenyt. Már most jobb hatásfokú rendszereket építhetünk LED-világításra alapozva, mint amilyeneket a legjobb fénycsövekkel valaha el tudtunk érni. Sőt, az elkövetkező öt évben várhatóan még megduplázódik a LED-ek hatásfoka, pedig már így is meghaladtuk azt a szintet, amit korábban lehetségesnek tartottak. Azt látom, hogy a LED-ekben rejlő lehetőségeket még most tanuljuk. Természetesen vannak vetélytársak, mint amilyen a szerves molekulákból létrehozható OLED, vagy más elektrolumineszcencia elvén működő fényforrás. Ezeknek szintén van létjogosultságuk bizonyos piaci szegmensekben. Például a szórakoztatóelektronikában az aktív mátrix OLED a LED háttérvilágítású folyadékkristályos (LCD) képernyők konkurense. Az OLED esetében a képpontok közvetlenül világítanak és külön-külön szabályozhatók, ezáltal rendkívül jó minőségű képet adó képernyők állíthatók elő. A mindössze néhány milliméter vékony televíziókészülékek, a legújabb mobiltelefonok kijelzője ma nagyrészt OLED-technológiával készül. Az általános világításban a fénykeltés hatásfoka és az ár a két kulcsparaméter. A LEDtechnológia fényhasznosítása már az elméleti határ közelében jár, és a félvezetőgyártók óriási beruházásokat indítottak a költséghatékony gyártókapacitások kiépítésére. A LED-eszközök ára folyamatosan csökken, és a LED egyre több ember számára válik megfizethetővé. J. K.: Merre haladnak a hagyományos fényforrások fejlesztései? B. L.: Minden technológiánál vannak lehetőségek a tökéletesítésre. Például halogénlámpák esetében a cél, hogy legalább B energiaosztályú fényforrásokat fejlesszünk, hiszen az uniós előírások értelmében csak a minimum B kategóriás lámpák maradhatnak a piacon. Kompakt fénycsövek esetében visszatérő kritika a fényáram időbeli felfutásának hossza: lassan melegszik be. Ennek természetesen fizikai okai vannak, de kollégáink azon dolgoznak, hogy ezt gyorsabbá tegyék, meredekebb felfutással. Vannak még tartalékok! J. K.: Minden új technikai vívmány megjelenésénél a rémhírek is gyakran lábra kapnak. Ön is hallott ilyeneket a LED-ek kapcsán? B. L.: Ez nagyon is emberi dolog. Nem volt ez másként Edison idejében sem, amikor az izzólámpa kapcsán megkongatták a vészharangot, hogy alvászavart okoz De az elmúlt években hallhattunk rémtörténeteket a kompakt fénycsövek kapcsán is, főleg, amikor a hagyományos izzók kivezetése felkavarta a kedélyeket. Minden technológiát lehet jól és rosszul használni, és ez a lényege a dolgoknak. Mi a GE-ben hihetetlen erőforrásokat fordítunk a fejlesztésekre, és az új technológiák tesztelésére is. J. K.: A GE is erőteljesen részt vesz a Zhaga Konzorcium munkájában. Hasonló eredményeket remélnek ettől, mint ahogy pl. az épületautomatizálás területén a KNX is szabvánnyá nőtte ki magát? B. L.: A nyílt szabványok szolgálják leginkább a végfelhasználók érdekeit. A Zhaga a LEDmodulok esetében egységesíti a csatlakozófelületeket, a GE Infusion moduljainál alkalmazzuk az irányelveket. A nyílt szabványokra más területeken például a világításvezérlésnél is nagy

4 szükség van, hiszen sokféle protokoll létezik. A nyílt szabványok nagyon sokat segítenek abban is, hogy a végfelhasználók számára letisztuljanak az alkalmazási kérdések, ami fontos a LED-technológia elfogadottsága szempontjából is. Ezért tartjuk fontosnak. Az ipar ismer olyan eseteket, amikor nem a legjobb technológia vált szabvánnyá. A piac minden szereplőjének az az érdeke, hogy kiforrott nyílt szabvány jöjjön létre, de ez sem old meg minden problémát. Tanulási folyamat az, amiben most vagyunk. Eddig egyszerű volt lámpát venni: 40 W, 60 W, 100 W ennyi volt a tudásszükséglet. Ez a kompakt fénycsöveknél, és főleg a LED-eknél már nem elég. Az egyszerű felhasználó már nem érti a sok paramétert (ami jó esetben fel van tüntet-ve). Nem lehet mindenkit világítástechnikai szakemberré kiképezni, és többek között a szabvány feladata lenne, hogy segítse az eligazodást. Azonban ez csak részben szabványosítási kérdés. Mint ahogy a szabványok nem fogják a vevőket megvédeni a garanciális kérdésekben sem Fontos tehát, hogy egy beruházásnál ne a rövid távú szempontok döntsenek. A LED-ek hosszú élettartamára a garanciát csak úgy lehet érvényesíteni, ha a gyártó, kivitelező cég is hosszú élettartamú. Érdemes tájékozódni arról, hogy ki hány éve van a piacon! J. K.: Több mint 10 éve dolgozik a GE Fényforrás üzletágánál. Mindig is a világítástechnika területe érdekelte? B. L.: Bevallom, nem. A gimnáziumi kémiatanárom hatására kutató vegyésznek tanultam az ELTE-n. Utána hét évig dolgoztam a KFKI Atomenergia Kutató Intézetben, ahol először tömegspektrometria, majd az elektrokémia volt a szakterületem. Nagyon élveztem a független kutatói munkát, nagyszerű emberekkel dolgoztam együtt, el nem tudtam volna képzelni, hogy majd valamikor az iparban fogok dolgozni. Harmincévesen amikor családalapítás előtt álltam persze újra kellett gondolnom, mi a fontos számomra. Amikor egy újsághirdetésben olvastam, hogy a GE Lighting-Tungsram PhD-fokozattal rendelkező kutatókat keres, azonnal éreztem, hogy ezt a lehetőséget meg kell ragadnom. A felvételi előtt vettem először kezembe világítástechnika könyvet. J. K.: Ön számára mi a legizgalmasabb a munkájában, a mostani pozíciójában? Egy kutató mindig kutató marad! Nem hiányzik az a fajta munka a menedzserség mellett? B. L.: Itt is igaz a mondás, hogy aki az eke szarvára tette a kezét, ne nézzen hátra. Nekem most arra kell figyelnem, hogy egy kutatás eredménye minél hamarabb a termékfejlesztésben hasznosuljon. Nem izoláltan élünk itt a Technológiai Központban. Az elmúlt néhány évben legalább húsz különböző egyetemi, akadémiai kutatócsoporttal működtünk együtt, csak az idén 25 új K+F szerződést kötöttünk, folyamatos a kapcsolatom a tudomány világával. Kutatói múltam segít megtalálni a közös nyelvet, és hatékonnyá tenni az együttműködést az ipari nagyvállalat és az egyetem között. Közvetlenül egy nagyon fiatal fejlesztőcsapattal dolgozom együtt, amelyben megtalálható a frissen végzett villamosmérnök, a gépész, a matematikus, a formatervező, az informatikus. Sokan közülük még gyakornokok és egyik lábukkal még az egyetemen vannak, de már húzzuk őket, hogy ha heti egy-két napot is, de dolgozzunk együtt, mert az okostelefonok és a Facebook világában ők a legnyitottabbak azokra a lehetőségekre, amelyeket az új technológiák kínálnak. Számomra a legnagyobb öröm, amikor ez a csapat szárnyal: az egyik feldob egy ötletet, a másik alakít rajta, és egyszer csak ott az új koncepció a táblán, három hónap múlva kész a működő prototípus, és beadjuk a vázlatokat a szabadalmi hivatalba. Legjobb, ha innentől kezdve egy éven belül kint vagyunk a termékkel a piacon, hiszen a gyor-

5 san változó környezetben nagyon gyorsan elavulnak a legjobb ötletek is. J. K.: Ilyen munka mellett nem hiszem, hogy túl sok ideje marad hobbira. Mivel szereti tölteni a szabadidejét? B. L.: Gyerekkori álmom volt a lovaglás. Teltek-múltak az évek, és végül rájöttem, nem kell, hogy csak álom maradjon. Így kezdtem el lovagolni. A lovak egész napos törődést, foglalkozást igényelnek, szóval sajnos saját lovat nem tudok tartani, de ahogy időm engedi, eljárok a lovardába. Kiváló kikapcsolódás ez számomra, igazi aktív pihenés. Igyekszem a lehető legtöbb időt a családommal tölteni. Feleségem, Judit a megmondhatója, hogy az arcomról otthon is le lehet olvasni, mi történt aznap a munkahelyemen, nehezen kapcsolok ki. Nagyon örülök, amikor elmegyünk kirándulni a gyerekekkel, bár nem könnyű olyan programot kitalálni, ami mindhármuknak egyformán tetszik. J. K.: Ha egy kicsit a jövőbe próbálunk tekinteni, mik a kitűzött céljai? B. L.: Amikor 1995-ben a céghez kerültem, a világítástechnika lassan mozgó világ volt. A nagy áttörések már megtörténtek, az innovációt az egymástól távolabb eső területek összekapcsolása, vagy a gyorsabb gyártástechnológia kifejlesztése jelentette. Ez mára teljesen megváltozott: Edison óta nem volt olyan léptékű változás a világítási szokása-inkban, mint ami ma zajlik. Részese lenni ennek a nagy átalakulásnak, és tudni, hogy most együtt találjuk ki, milyen lesz a világ körülöttünk, nagyszerű érzés. Ennél izgalmasabb feladatra nem vágyom. Forrás: Elektro Installateur (10,11,12. oldal)

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Mővelıdéstudományi Program Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Esettanulmány Készítette: Ábrahám Katalin-Barabási

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0744-06 Humánerıforrás-menedzsment emberi erıforrás-fejlesztési, gazdasági és gazdálkodási feladatok

Részletesebben

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőrzés területének, ezen belül elsősorban a képzési rendszernek a kutatására az EU finanszírozású Leonardo da Vinci

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási

Részletesebben

Hegedüsné Somogyi Beáta. Pályázat. intézményegység-vezetői állás betöltésére. Készítette: Hegedüsné Somogyi Beáta. 2015. május 18.

Hegedüsné Somogyi Beáta. Pályázat. intézményegység-vezetői állás betöltésére. Készítette: Hegedüsné Somogyi Beáta. 2015. május 18. Pályázat intézményegység-vezetői állás betöltésére Készítette: Hegedüsné Somogyi Beáta 2015. május 18. 1 Pályázat a Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Ez a címe annak a kutatási programnak, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban, Légmán Anna szociológus vezetésével mutatja be, hogyan jelennek

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink!

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink! 2015 IV. negyedév 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink! A 2015-ös évben a lakáspiac minden tekintetben szárnyalt: emelkedtek az árak, csökkentek az értékesítési

Részletesebben

Könyvelői Klub 2013..február 06. Miskolc

Könyvelői Klub 2013..február 06. Miskolc Könyvelői Klub 2013..február 06. Miskolc Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű könyvvizsgáló

Részletesebben

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK

KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK KUTATÁS, FEJLESZTÉS, PÁLYÁZATOK ÉS PROGRAMOK A FELSŐOKTATÁSBAN AZ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM FELSŐOKTATÁS-FEJLESZTÉSI ÉS TUDOMÁNYOS ÜGYEK FŐOSZTÁLYÁNAK 2005. ÉVI JELENTÉSE Jel2005.rtf A kiadványt összeállította

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március BESZÁMOLÓ a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében a hajléktalan embereket ellátó intézmények

Részletesebben

TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058

TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 Energiatermelési, energiafelhasználási és hulladékgazdálkodási technológiák vállalati versenyképességi, városi és regionális hatásainak komplex vizsgálata és modellezése

Részletesebben

MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM. - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban -

MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM. - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban - MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban - Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves résztvevők! SLIDE1 Koltai György vagyok, és tisztelettel köszöntöm Önöket

Részletesebben

Beszámoló a családsegítő szolgálat 2014 évi munkájáról

Beszámoló a családsegítő szolgálat 2014 évi munkájáról Beszámoló a családsegítő szolgálat 2014 évi munkájáról Az Útkeresés Segítő Szolgálat az alapító okiratában foglaltaknak megfelelően a 85324-4 szakfeladat számon működteti a családsegítést, mint önálló

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról. Készítette: Máyerné Bocska Ágnes

BESZÁMOLÓ. a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról. Készítette: Máyerné Bocska Ágnes BESZÁMOLÓ a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület munkaszervezete, a Tourinform-Kaposvár 2012.évi munkájáról Készítette: Máyerné Bocska Ágnes 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés, 3.oldal 1. A helyi TDM szervezet

Részletesebben

Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott?

Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott? operaportal.hu, 2013. 10. 13. "OLYAN NINCS, HOGY VALAMI KÖNNYŰ..." Interjú Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál igazgatójával. Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál alapítójával és igazgatójával,

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2005. szeptember 30. COM(2005) 465 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat Csak erős idegzetűeknek! videóleirat 2009. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva. Üdvözlöm Önt, kedves Cégvezető Barátom! Piroska Gyula vagyok,, hogy ne érezze magát egyedül a cégvezető. Nem

Részletesebben

nednim kidötö iapórue lekkegészéhen dzük a sétrégevözs nételüret

nednim kidötö iapórue lekkegészéhen dzük a sétrégevözs nételüret nednim kidötö iapórue lekkegészéhen dzük a sétrégevözs nételüret Minden ötödik európai nehézségekkel küzd a szövegértés területén AZ EU SZÖVEGÉRTÉSI KÉSZSÉGGEL FOGLALKOZÓ MAGAS SZINTŰ SZAKÉRTŐI CSOPORTJA

Részletesebben

HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:1580-2012:text:hu:html HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S 1-001580 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

HÁROM FONTOS KATONAI REPÜLÉSIRÁNYÍTÓI KULCSKOMPETENCIA

HÁROM FONTOS KATONAI REPÜLÉSIRÁNYÍTÓI KULCSKOMPETENCIA Sápi Lajos Zoltán HÁROM FONTOS KATONAI REPÜLÉSIRÁNYÍTÓI KULCSKOMPETENCIA A cikkem a három repülésirányítói kulcskompetencia rövid bemutatása. Ez a három kulcskompetencia a forgalmi konfliktus kezelése,

Részletesebben

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014.

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. 1 Kiskunfélegyháza Város Gazdasági és Munka Programja 2011-2014 Tartalomjegyzék: A. Célok 2 B. Programok 4 C. Feladatok 7 I. GAZDASÁGFEJLESZTÉS

Részletesebben

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Az áldozatok vére éppen hogy megszáradt, amikor Terry fülét kopogás ütötte meg. Kippkopp, hallatszott

Részletesebben

I. Fejezet Alapelvek

I. Fejezet Alapelvek 1 / 103 2016.03.29. 10:57 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról 2016.03.10 2017.12.31 99 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról Az állami feladatok

Részletesebben

Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről?

Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről? Mit gondolnak a vállalatvezetők az üzleti kapcsolatok értékéről? MANDJÁK Tibor Marketing professzor, Bordeaux École de Management valamint Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem 680,

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS 2011. ÉV. FTSZV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft.

ÜZLETI JELENTÉS 2011. ÉV. FTSZV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. ÜZLETI JELENTÉS 2011. ÉV FTSZV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. Budapest, 2012. március 21. Wohner Zsolt Ügyvezető igazgató 1186

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Kisgyőri Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza. a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

HÁZIREND. mely a Kisgyőri Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza. a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 HÁZIREND mely a Kisgyőri Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg

Részletesebben

1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról 1

1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról 1 Forrás: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99600081.tv 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról 1 Az állami feladatok ellátásához szükséges bevételek biztosítása, a

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: - SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat)

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat) ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat) Készítette: Stratégiakutató Intézet Kht. Ugrin Emese témavezető, szerkesztő Bese Ferenc településfejlesztő, Brunczel

Részletesebben

Magyarcsanád Települési Értéktár Bizottságának 2015. július 23. napján délelőtt 9 óra 15 perckor tartott nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Magyarcsanád Települési Értéktár Bizottságának 2015. július 23. napján délelőtt 9 óra 15 perckor tartott nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 1631/5/2015 Magyarcsanád Települési Értéktár Bizottságának 2015. július 23. napján délelőtt 9 óra 15 perckor tartott nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatok: 1/2015. (VII. 23.) MCSTÉBH

Részletesebben

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete H e l y b e n Tárgy: Szentes-Víz

Részletesebben

23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet

23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet 23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet a Környezet és Energia Operatív Program prioritásaira rendelt források felhasználásának részletes szabályairól és egyes támogatási jogcímeirıl Az államháztartásról szóló

Részletesebben

Emberi jogok és szociális munka modul

Emberi jogok és szociális munka modul Emberi jogok és szociális munka modul TÁMOP-5.5.4-09/2-C-2009-0006 Útitársak projekt Készítette: Dr. Egresi Katalin 2011. június 1 TARTALOM Tartalom A MODUL MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELŐFELTÉTELEI... 3 1. Előzetes

Részletesebben

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja

Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény c. könyvének laudációja Hogy ez a könyv létrejöhetett, a szerző kézirata hasznosulhatott, abban a legnagyobb érdeme dr. Faragó Katalinnak, Szergényi

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán 2014. szeptember 22. Bábolna Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a vállalat vezetőit, tulajdonosait,

Részletesebben

VH Stúdió előkészítő szakaszának 2014 május havi szakmai beszámolója, Van Helyed Alapítvány tevékenységei

VH Stúdió előkészítő szakaszának 2014 május havi szakmai beszámolója, Van Helyed Alapítvány tevékenységei VH Stúdió előkészítő szakaszának 2014 május havi szakmai beszámolója, Van Helyed Alapítvány tevékenységei Van Helyed Stúdió (VH Stúdió / VHS) = Oktatási Háló program Helyszín: Ózd Megvalósítás: 2o14-2o19

Részletesebben

2008 a tömeges bedőlések éve volt, újabb válságos évre számít a Coface

2008 a tömeges bedőlések éve volt, újabb válságos évre számít a Coface SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnal közölhető Budapest, 2009. január 14. Kapcsolattartó: Bellon Julianna Marketing vezető (36-1) 299 2066 vagy (36-30) 914 4042 E-mail: julianna.bellon@coface.hu 2008 a tömeges bedőlések

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-10/2011. Sorszám: 18. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. október 27.

Részletesebben

Koronikáné Pécsinger Judit

Koronikáné Pécsinger Judit Koronikáné Pécsinger Judit AZ ÚTKÖRNYEZET HATÁSTERJEDÉST BEFOLYÁSOLÓ SZEREPE TERMÉSZETI TERÜLETEKEN Doktori (PhD) értekezés Témavezető: Dr. Pájer József egyetemi docens Nyugat-magyarországi Egyetem Kitaibel

Részletesebben

Osztályozó vizsgák, tanulmányok alatti vizsgák

Osztályozó vizsgák, tanulmányok alatti vizsgák Osztályozó vizsgák, tanulmányok alatti vizsgák (kivonat az iskola Pedagógiai Programjából) Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei a Helyi Tantervben megfogalmazott minimum

Részletesebben

Szövegértés-szövegalkotás A

Szövegértés-szövegalkotás A Szövegértés-szövegalkotás A 1 2. évfolyam olvasás mintamodulok az én, te... mi című könyv feldolgozásához Az elveszett dínó Halnevelde Piacon Cirkuszban Iskola után Függelék Készítette: Rózsa Vincéné Olvasás

Részletesebben

Az atipikus formában szervezhetı munkalehetıségek feltárása és elterjesztésének lehetıségei

Az atipikus formában szervezhetı munkalehetıségek feltárása és elterjesztésének lehetıségei KONSZENZUS BUDAPEST Az atipikus formában szervezhetı munkalehetıségek feltárása és elterjesztésének lehetıségei ATIPIKUS MUNKAHELYEK KIALAKÍTÁSÁNAK MÓDSZERTANI ALAPJAI Készült a TÁMOP 1.3.1 kiemelt projekt

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020)

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) Készült a DAOP-5.1.1/B-13 Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése pályázati felhívásra benyújtott Fenntartható

Részletesebben

Konzultáns: Ruszin Zsolt bejegyzett adószakértő; igazságügyi könyvszakértő, adó- és járulékszakértő; OSZB tag

Konzultáns: Ruszin Zsolt bejegyzett adószakértő; igazságügyi könyvszakértő, adó- és járulékszakértő; OSZB tag KÖNYVELŐI KLUB - 2013. FEBRUÁR 18. - BUDAPEST Konzultáns: Ruszin Zsolt bejegyzett adószakértő; igazságügyi könyvszakértő, adó- és járulékszakértő; OSZB tag TÉTELES ÁFA, ÁFA KIUTALÁS ELŐTTI ELLENŐRZÉSEK,

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

A múzeumok oktatást támogató tevékenysége*

A múzeumok oktatást támogató tevékenysége* KÖZGYŰJTEMÉNYEK ÉS OKTATÁS A múzeumok oktatást támogató tevékenysége* Bereczki Ibolya Magyar múzeumok a XX. század végén a múzeumpedagógia szempontjából Amikor visszatekintünk az elmúlt néhány évtized

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.10.16. COM(2013) 703 final Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság

Részletesebben

1. A z Ö n k o r m á n y z a t J e l k é p e i

1. A z Ö n k o r m á n y z a t J e l k é p e i BUDAKALÁSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 27/2008. (VII.11.) számú rendelete BUDAKALÁSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JELKÉPEIRŐL CÍMERÉRŐL ÉS ZÁSZLAJÁRÓL Budakalász Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Mosdós község Képviselő-testületének 2012. február 13. napján a Mosdósi Községházán megtartott nyilvános testületi ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült Mosdós község Képviselő-testületének 2012. február 13. napján a Mosdósi Községházán megtartott nyilvános testületi ülésén. Jegyzőkönyv Készült Mosdós község Képviselő-testületének 2012. február 13. napján a Mosdósi Községházán megtartott nyilvános testületi ülésén. Jelen vannak: mellékelt jelenléti ív szerint Keresztes József

Részletesebben

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST. Áfa

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST. Áfa KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

oda egy nagy adatbázisba: az eszközök nincsenek egy koncentrált helyre begyűjtve, azaz minden egyes eszközt külön-külön kell megszerezni egy

oda egy nagy adatbázisba: az eszközök nincsenek egy koncentrált helyre begyűjtve, azaz minden egyes eszközt külön-külön kell megszerezni egy Elektronikus hitelesség e-társadalomban mit, miért és hogyan? Erdősi Péter Máté, CISA http://www.erdosipetermate.hu Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség, MELASZ elnokseg@melasz.hu Az elektronikus társadalomban

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET)

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET) Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET) 2015 2015. november A vélemények elektronikus benyújtásának helye: szeged_its1mod_velemenyek@szeged.eu

Részletesebben

KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron. Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása

KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron. Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása KHEOPS Tudományos Konferencia, 2011. AMBRUS ATTILÁNÉ Egyetemi főtanácsadó 1, NYME KTK, Sopron Az egyéni vállalkozók adó és járulékterheinek alakulása A vállalkozások adóterheinek könnyítése évek óta napirenden

Részletesebben

Test, identitás, nemiség - a két világháború közti prostitúció elemzése

Test, identitás, nemiség - a két világháború közti prostitúció elemzése TÓTH ESZTER ZSÓFIA Test, identitás, nemiség - a két világháború közti prostitúció elemzése Bokor Zsuzsa: Testtörténetek. A nemzet és a nemi betegségek medikalizálása a két világháború között Kolozsváron.

Részletesebben

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály Tájékoztató

Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály Tájékoztató Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály Tájékoztató fogyatékossághoz és egészségkárosodáshoz kötődő ellátásokról és szolgáltatásokról 2010 1 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 3

Részletesebben

Mentori kompetenciák, szerepek, tevékenységek egy vizsgálat tükrében

Mentori kompetenciák, szerepek, tevékenységek egy vizsgálat tükrében Kovács K.: Mentori kompetenciák, szerepek, tevékenységek egy vizsgálat tükrében 89 Kovács Krisztina Mentori kompetenciák, szerepek, tevékenységek egy vizsgálat tükrében A tanulmány a Magyarországon folyó

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

Az Országos Közoktatási Intézet keretében szervezett obszervációs vizsgálatok

Az Országos Közoktatási Intézet keretében szervezett obszervációs vizsgálatok Iskolakultúra 005/10 Radnóti Katalin Általános Fizika Tanszék, TTK, ELTE Hogyan lehet eredményesen tanulni a fizika tantárgyat? Szinte közhelyszámba megy, hogy a fizika az egyik legkeésbé kedelt a tantárgyak

Részletesebben

Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete

Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének 4/2006. (III. 14.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek tisztán tartásáról

Részletesebben

2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla

2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla 2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla Vicsek Lilla a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének docense. Az utóbbi években elsősorban a

Részletesebben

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Bevezető Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik sikeres versenyzői és edzői pályafutást mondhatnak magukénak.

Részletesebben

A Polgármester tájékoztatója az elmúlt időszakról.

A Polgármester tájékoztatója az elmúlt időszakról. Pitvaros Községi Önkormányzat Polgármesterétől 6914 Pitvaros, Kossuth Lajos u. 30. Tel.: 62/522-411, 20/399-46-06 e-mail: rado.tibor@oroscom.hu polghiv@pitvaros.hu www.pitvaros.hu A Polgármester tájékoztatója

Részletesebben

Konzultáns: Varga Hajnalka okl. adószakértő

Konzultáns: Varga Hajnalka okl. adószakértő KÖNYVELŐI KLUB - 2013. NOVEMBER 21. - DEBRECEN Konzultáns: Varga Hajnalka okl. adószakértő ADÓZÁSSAL ÉS ZÁRÁSSAL KAPCSOLATOS SPECIALITÁSOK Jövőre kell igazolni, hogy a közhasznú besorolásnak a két éves

Részletesebben

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl TŐZSÉR Zoltán Debreceni Egyetem Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl Bevezetés Ebben az esettanulmányban a Partium történelmi régió magyar tannyelvű felsőoktatási intézményében

Részletesebben

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011 A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2011, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére

Részletesebben

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA DR. RIXER ATTILA * DR. TÓTH LAJOS ** AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA 1. BEVEZETÉS Az EU közös áruszállítási logisztikai politikája önállóan nem létezik, de az EU közös közlekedéspolitikájának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs, Antal Erzsébet aljegyző,

Részletesebben

ZA5949. International Social Survey Programme 2012 (Hungary) Country Questionnaire

ZA5949. International Social Survey Programme 2012 (Hungary) Country Questionnaire ZA5949 International Social Survey Programme 2012 (Hungary) Country Questionnaire s o r s z á m ÖSSZESEN HÁNY FİS A HÁZTARTÁS? fıs A KÉRDEZETT SZÜLETÉSI ÉVE: 1 9 A KÉRDEZETT NEME: 1 2 A KÉRDEZETT DOLGOZIK-E?

Részletesebben

JÁRMŰVEK FEDÉLZETÉN MEGKÖTÖTT SZÉNDIOXID LEHETŐSÉGÉNEK GAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI ELEMZÉSE

JÁRMŰVEK FEDÉLZETÉN MEGKÖTÖTT SZÉNDIOXID LEHETŐSÉGÉNEK GAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI ELEMZÉSE JÁRMŰVEK FEDÉLZETÉN MEGKÖTÖTT SZÉNDIOXID LEHETŐSÉGÉNEK GAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI ELEMZÉSE ZÁDOR ISTVÁN okleveles közlekedésmérnök, Kogát Közhasznú Nonprofit Kft. 4400 Nyíregyháza, Eperjes út 16. istvan.zador@kogat.hu

Részletesebben

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM tanulás egész SZK_106_29 é n é s a v i l á g életen át modul szerzője: Nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 418 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 4243 TÉGLÁS, KOSSUTH U. 61. sz. T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A hivatal látja el az önkormányzatnak, illetve a jegyzőnek jogszabályokban

Részletesebben

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét Dr. Lengyel Imre, az MTA Doktora, közgazdász, dékánhelyettes, tanszékvezetı egyetemi tanár, Szegedi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Lőrinczné Vámosi Judit ÁMK ig. helyettes. Nagy Zsuzsanna jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Lőrinczné Vámosi Judit ÁMK ig. helyettes. Nagy Zsuzsanna jegyzőkönyvvezető JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 26- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

Használt autóra is van egy év szavatosság!

Használt autóra is van egy év szavatosság! Használt autóra is van egy év szavatosság! Bár a megkérdezett kereskedők többsége nem igazán szeretne tudni róla, a hazai jogszabályok egy év szavatosságot biztosítanak minden használt gépjárműre, igaz

Részletesebben

4. NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM 2015 2020

4. NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM 2015 2020 7690 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 83. szám 1. melléklet a 27/2015. (VI. 17.) OGY határozathoz 1. melléklet a /2015. ( ) OGY határozathoz 4. NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM 2015 2020 Szakpolitikai

Részletesebben

95. sz. Egyezmény. a munkabér védelméről

95. sz. Egyezmény. a munkabér védelméről 95. sz. Egyezmény a munkabér védelméről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfben, és amely 1949. június 8-án

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 7. és 8. osztály német nemzetiségi tagozatos

Részletesebben

SAJTÓANYAG. A rendezvény keretében került sor a Legjobb Női Munkahely 2014 Díjak ünnepélyes átadására.

SAJTÓANYAG. A rendezvény keretében került sor a Legjobb Női Munkahely 2014 Díjak ünnepélyes átadására. SAJTÓANYAG NŐ, CSALÁD ÉS KARRIER II. Generációk közötti együttműködés nemzetközi konferencia a Personal Hungary 12. Emberierőforrás- menedzsment Szakkiállításon. A rendezvény keretében került sor a Legjobb

Részletesebben

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK MFB Makrogazdasági Elemzések XXIV. Lezárva: 2009. december 7. MFB Zrt. Készítette: Prof. Gál Péter, az MFB Zrt. vezető

Részletesebben

A tudás alapú társadalom iskolája

A tudás alapú társadalom iskolája Ollé János A tudás alapú társadalom iskolája A társadalom iskolája Az oktatásban csak nehezen lehet találni olyan életkori szakaszt, képzési területet, ahol ne lenne állandó kérdés a külvilághoz, környezethez

Részletesebben

Kedves Egyetemi Munkatársak!

Kedves Egyetemi Munkatársak! Kedves Egyetemi Munkatársak! Logikus és természetes, hogy az egyetemi közvéleményt, pillanatnyilag leginkább a Modern Városok Program keretében megvalósuló egyetemfejlesztéssel kapcsolatos kérdések és

Részletesebben

MERRE TART A REZGÉSDIAGNOSZTIKA? Összehasonlító elemzés a világpiaci tendenciákról, és a magyarországi helyzetről

MERRE TART A REZGÉSDIAGNOSZTIKA? Összehasonlító elemzés a világpiaci tendenciákról, és a magyarországi helyzetről MERRE TART A REZGÉSDIAGNOSZTIKA? Összehasonlító elemzés a világpiaci tendenciákról, és a magyarországi helyzetről Dr. Dömötör Ferenc, egyetemi adjunktus, BME Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 9-én (hétfőn) 18:00 órai kezdettel megtartott üléséről, mint K Ö Z M E G H A L L G A T Á S 1 Az ülés helye: Jelen vannak:

Részletesebben

Pedagógiai hitvallásunk 2.

Pedagógiai hitvallásunk 2. Tartalomjegyzék Pedagógiai hitvallásunk 2. I. Nevelési program 4. 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. A köznevelés feladata

Részletesebben

Hazai gyógyszerkiadások nagysága

Hazai gyógyszerkiadások nagysága Hazai gyógyszerkiadások nagysága A Széll Kálmán Terv gyógyszerágazati fejezetének szakmai megalpozottsága és következményei Kaló Zoltán, Merész Gergő, Mezei Dóra, Tótth Árpád, Inotai András 2012. július

Részletesebben

Hatáskör, illetékesség

Hatáskör, illetékesség 1 / 46 2016.03.29. 11:01 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról 2016.01.01 59 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási

Részletesebben

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja NYUGDÍJ a nyugdíjrendszer jövőjéről a kötelező nyugdíjbiztosítás öregségi nyugdíj korhatár korkedvezmény; korengedmény korrekció nyugdíjemelés nyugdíjprémium rokkantsági nyugdíj hátramaradotti ellátások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Németbánya Önkormányzat Képviselőtestülete 8581 Németbánya Fő tér 3. Telefon/fax: 89/350-141 Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A 2011. február 28-án 9:00-kor tartott nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

Települési Önellátó Rendszer

Települési Önellátó Rendszer Települési Önellátó Rendszer Üzleti és pénzügyi terv Szeged, 2003. július 28. Készítette: dr. Halász József jogász, számítástechnikai szakrevizor, rendszerszervező, számítógép programozó Tartalomjegyzék

Részletesebben

A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk

A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés c. könyvérıl Sanoma Budapest, Nık Lapja Mőhely, 2007. Kitőnı könyvet ajánlok az olvasó figyelmébe, noha a szerzı

Részletesebben

14/2012. JEGYZŐKÖNYVE

14/2012. JEGYZŐKÖNYVE 14/2012. Üllés Községi Képviselőtestület 2012. június 27-i soros, nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE Napirendek: 1) Beszámoló a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2011. évi tevékenységéről előadó: A Homokháti

Részletesebben

Észak-Alföldi Regionális Innovációs Stratégia

Észak-Alföldi Regionális Innovációs Stratégia Észak-Alföldi Regionális Innovációs Stratégia 2010 Helyzetelemzés 1 Megrendelő: Készítette: Támogatta: Közreműködők: INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. INNOTéT

Részletesebben