Vasúti Érdekegyeztető Tanács június 21.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2012. június 21."

Átírás

1 Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Zsuzsannát javasolnánk levezető elnöknek, és a mai napon megkezdenénk a tárgyalást, ennek megfelelően, ha nincs ez ellen ellenvetés. Csak, hogy a szokásos tiszteletköröket ne fussuk le. Ellenkezést nem látok sehonnan se, úgyhogy akkor Zsuzsanna átveszi az elnöklést. Elnök: Jó. Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm a mai Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésen megjelent tárgyalófeleket. Azt hiszem, mondhatom, hogy a mai VÉT, az abból a szempontjából egy picit speciális, hogy először köszönthetjük itt köreinkben ilyen minőségében Bánhidi-Nagy Attila humánerőforrás igazgató urat. Úgyhogy én azt mondanám, hogy a protokoll is azt diktálja, meg az ilyenkor szokásos gyakorlat, hogy egy rövid, ilyen tízperces bemutatkozásra akkor egy lehetőséget adnék. Utána pedig akkor eldöntenénk a mai VÉT-nek a menetét, illetve meghallgatnánk akkor a napirend előtti felszólalásokat. Köszönöm szépen, akkor a munkáltatóé a szó. Munkáltató (Bánhidi-Nagy Attila úr): Köszönöm szépen. Jó reggelt kívánok mindenkinek. És szerintem nem lesz tíz perc a bemutatkozás, mert úgy gondolom, hogy dolgoznunk kell, és ez sokkal fontosabb annál. Ahogy körbenéztem itt a teremben én úgy gondolom, hogy nagyon nem kell bemutatkoznom. Bánhidi-Nagy Attilának hívnak. Úgy látom, hogy itt a szemben ülőket nagyjából ismerem. Annyit szeretnék jelezni, hogy Elnök-vezérigazgató asszony minisztériumi elfoglaltsága miatt kicsit később fog érkezni, tehát az a 10,30 perces magasság, ez lett belőve, és akkor érkezni fog mindenféleképpen. Szóval úgy gondolom, hogy azért nem is tervezek egy hosszabb bemutatkozást, mert aki ismer, az úgyis tudja, hogy ki vagyok, és hogy honnan jöttem, és miért vagyok itt. Aki meg nem, az meg úgyis meg fog ismerni szerintem. Úgyhogy nem is szeretném tovább húzni a szót. Én frázisokat nem szeretnék itt mondani, teljesen fölösleges lenne. Úgy gondolom, hogy kezdjünk neki a munkának és aztán hogyha bármi van, akkor tudunk róla egyeztetni. Annyit tudok ígérni, hogy mindenkinek nyitva áll az ajtóm, úgyhogy nyugodtan gyertek, vagy jöjjenek és meg tudjuk beszélni a dolgokat. Köszönöm szépen. Én ennyit szerettem volna csak, mondani. 1

2 Elnök: Köszönöm szépen. Hát akkor az Igazgató úr által elmondottaknak megfelelően kezdjünk neki a munkának. Nem tudom, hogy szakszervezeti oldal esetleg kíván-e valamit ehhez hozzáfűzni. Nem? Jó. Köszönöm szépen. Akkor döntsük el a mai VÉTnek a menetét, és megkérem a munkáltatói oldalt, hogy tegyen javaslatot a mai VÉT napirendi pontjainak a sorrendjére. Köszönöm. Természetesen már úgy tesz a munkáltató javaslatot, ismereteim szerint, hogy a szakszervezeti Munkáltató: Éppen azt szerettem hosszasan gondolkodtam, de a sípolás segített, hogy a számos és több levélben érkezett érdekképviseleti javaslatokat, nem az udvariasság és nem is az érkezésnek megfelelő sorrendben fogom ismertetni, pont azért, hogy nehogy valamilyen gond legyen. Tehát semmilyen szándékosság nincs bennem, még mielőtt majd valaki magára venné. A javaslatunk az lenne, hogy a Vasutasok Szakszervezetének volt a 168/2012/III. levélben felvetései, azzal javasolnánk kezdeni a mai tárgyalást. Ezt követően munkáltatói részről a kiküldött Kollektív Szerződés módosítása, annak a tágabb és a szűkebb verziója. Van egy paragrafus, amit már nagyon célszerű lenne módosítani. Illetve van az a hosszabb távú, átgondolást igénylő anyag, amihez egyfajta ilyen általános vita megnyitását gondolnánk, tehát munkáltatói részről némi kiegészítés, illetve nyilván egyéb elvárások ismertetése a másik oldalról. És természetesen volt még javaslat mind a Mozdonyvezetők Szakszervezete, mind pedig a VDSZSZ részéről, úgyhogy azt követően természetesen azokról is szeretnénk szót váltani. Ebben a sorrendben. Itt vannak azok a kollegák, akik ebben a témakörben érintettek, tehát gyakorlatilag minden tárgykörből itt vannak, az Oktatási Központ, a humánszolgáltatás részéről, a forgalom részéről, tehát azt gondolom, hogy mindenre van lehetőség. Azzal, hogy amikor Elnök-vezérigazgató asszony közben megérkezne, akkor arra kérnénk szépen lehetőséget, hogy őt akkor igen. És 12,30-ig lenne, merthogy minisztériumi egyeztetésre kell Igazgató úrnak menni. Úgyhogy körülbelül azért is gondoltuk, hogy kezdjünk ilyen formában. Természetesen napirend előttivel és utána mindenre, ami írásban benyújtásra került remélem, nem hagytam ki senkit és semmit, azokra természetesen igyekszünk időt keríteni a mai napon. Azzal egyébként, amit szintén szeretnék előrebocsátani, hogy a július 3-ai délutáni időpontot már előre jeleztük, és kértük. Ennek a leginkább aktuális oka a Munka Törvénykönyvének talán 2

3 addig letisztuló forgataga és jogszabályi háttere, amit ha addig sikerül megismerni, akkor talán mind a két oldal tájékozottabban vághat neki, hogy mit is kell tenni itt a munkáltató Kollektív Szerződésével és annak kapcsán. Ez lenne a javaslat, tehát időben, napirenddel, minden egyébbel. Elnök: Köszönöm szépen. Kérdezném az érdekképviseleti oldal, hogy az Endre által elmondottakkal egyetért-e, illetve hogyha egyetért, akkor a napirend előttiekhez megadnám a szót. Köszönöm. VDSZSZ. VDSZSZ: Üdvözöllek benneteket. Az a helyzet, hogy mi beadtunk egy napirendi pontot, nevezetesen a munkaidő-változással összefüggésben. Szükségesnek ítéljük elkezdeni a megbeszélést, ugyanis a törvény lehetőséget ad arra, hogy a rendes munkaidőnél rövidebb munkaidő is megállapításra kerülhessen, vagy fönnmaradhasson adott feltételek definiálása esetén. Vagy röviden meg tudunk ebben egyezni, vagy ha nem, akkor viszont, azért is küldtük el a javaslatot, akkor hát bizony jó pár fordulót ebben az ügyben kell, úgy vélem mindenképpen tudomásul venni. Hiszen az nem jó üzenet, hogyha a munkahelyen töltött idő, az egy másfél órával növekszik úgy, hogy ezért semmifajta ellentételezés sincsen. Úgy, hogy a törvény lehetőséget ad arra, hogy ha nem is minden munkakörben, de a munkakörök javarészében meg lehessen tartani akár a MÁV Zrt-nél, akár a társaság többi cégénél is, a rövidebb munkaidőt. Ez fontos kérdés, hiszen ez több mint tíz éve létezik a MÁV-nál, és úgy véljük, hogy ezt nem lehet fölhagyni. Majdnem azt mondom, hogy az összes többi eltörpül emellett. Ez komoly probléma akár a munkáltatás szempontjából, szociálpolitika, de politikailag is fontos kérdés egyébiránt, hiszen avval kiállni a vasutasok elé akár a munkáltatónak, bár az a ti dolgotok, vagy akár nekünk, hogy gyerekek, hát itt van ez az ünnepi pillanat, és akkor ennek az egyik kiváló megjelenése az, hogy tovább lehet benn maradni egy órával, mondjuk, abból munkával eltölteni húsz percet, vagy majdnem háromnegyed órát, attól függ, hogy ki, melyik cégnél dolgozik, és a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek, és hát ezt vegyétek tudomásul. Szerintem ebben meg kellene találni a megoldást. Nem tudom pontosan, hogy mi az, mert nyilván nekem vannak elképzeléseim, de az nem biztos, hogy a tiétekkel azonos. De az nem jó, hogyha ez így 3

4 marad. Ezt nem fogjuk tudni, viselni. Kösz. És hogy ezt kitárgyaljuk. Mindegy mikor, ha megjön az Elnök-asszony, ráér akkor is, csak ne felejtsük el. Elnök: Munkáltató és utána VSZ. Munkáltató: Erre szeretnék, nem tudom, ezt napirend előtt gondoltad-e Balázs, merthogy a napirendhez jó, csak már nem tudom, hogy beszélnénk róla, és ugye azt is mondta a levezető elnök, hogy a Kollektív Szerződéshez kapcsolódó kérdés, ezért is mondtuk azt, hogy azt követően lehet ezzel is foglalkozni. Egyet szeretnék csak mondani. Tegnap nem tudtad ugye megvárni objektív okok miatt az előadásomat és így nem hallhattad a jus és nonius kérdésköréről való fejtegetésemet. Tehát jelenleg úgy tudjuk, hogy állítólag valamiféle ilyen törvényjavaslattal foglalkozott az országgyűlés, ami jelenleg valahol a Duna fölött lebeg még, mert a Kossuth térről elindult a Sándorpalota felé. De Magyar Közlönyben még nem olvastuk, a kihirdetett ilyen nincsen. Erre mondtuk azt, hogy ma erről lehet, erről a tárgykörről beszélni. Mi napirenden szeretnénk egyébként ehhez szólni majd. Nyilván mindenki elmondja a véleményét és valószínűleg ezt majd úgy kell folytatni, ahogy mondtam, abban a keretben. Mindenképpen beszélni kell róla, természetesen. De napirend előtt csak ennyit. Elnök: Köszönöm szépen. VSZ. VSZ: Köszönöm szépen. Jó, hogy Endre, említetted. Én is nagy tisztelettel köszöntök mindenkit. Amennyiben a Balázs által fölvetett témakör napirendként szerepel, majd ott kívánom akkor elmondani ezzel kapcsolatban hasonlóképpen az álláspontokat, amit az Alelnök kollega elmondott. Elnök: PVDSZ. PVDSZ: Valóban a Munka Törvénykönyve változásának egyik legsúlyosabb kérdése ez. Szerintem ez illeszkedik a Kollektív Szerződés módosítása, napirendi ponthoz, és bízva abban, hogy a VSZ által javasolt, járatritkítással összefüggő kérdések gyorsan, néhány perc alatt ismertek az ezzel kapcsolatos problémát megoldást nyernek, akkor 4

5 az általatok javasolt napirend részünkre elfogadható. Nem tudom, hogy a napirend előtti kérdésemet most tegyem meg, vagy most. Igen. Ez pedig az lenne, hogy ismert mindenki előtt, hogy ugye itt a felsővezeték-szerelők januári visszaérkezése kapcsán folyamatos probléma volt a felsővezeték-szerelő járművezetőknek részben a besorolása, részben az ez irányú tevékenységük anyagi elismerése. És hát hónapokon keresztül ment a huzavona, hogy milyen megoldás szülessen erre a dologra. Végül is ugye szintén talán hónapokkal ezelőtt az a döntés született, hogy egy négyezer forintos személyi alapbéremeléssel ismerjük el ez irányú tevékenységüket, munkájuk súlyát. Meg is érkezett a személyi alapbéremelés, de ezzel kapcsolatban az érintett munkavállalók meglehetősen becsapva érzik magukat, hiszen január óta végzik ezt a tevékenységet, és hát úgy számítottak, hogy ezt januárig visszamenőlegesen kapják meg, és hát komoly feszültségek keletkeztek ebből a területen. Nem tudok jobb szót használni, úgy érzik, hogy ismét át lettek verve, és hogy mondjam? ez az érzésük, hát nem lehet véletlen. Tehát az a kérdésem, hogy hogy dőlt el, hogy végül is csak június 1-jén történik meg ez a bérintézkedés, és mi az oka annak, hogy ez így történt, illetve orvosolható-e az általuk jelzett probléma. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönöm. Munkáltató. Munkáltató: Hát, erre is viszonylag egyszerűen tudunk reagálni. A Vasutasok Szakszervezete gyakorlatilag azonos tárgykörben kezdeményezett egy konzultációt. Ha tekinthetjük úgy Robi a hozzászólásodat, hogy szeretnél ebbe bekapcsolódni a PVDSZ részéről, akkor a konzultáció keretein belül lesz erre mód és lehetőség. A részleteket el tudjuk mondani majd, hogy mikor, hogyan. Hétfőn lesz erre meghívó és akkor téged is szeretettel látunk erre a megbeszélésre ebben a tárgykörben, ami a felső vezetékeseknek a dolgait érinti. Elnök: VSZ. VSZ: Köszönöm szépen. Három napirend előtti felvetésem lenne. Egy rövid kérdés, rövid válasz is lehet erre. Egészségmegőrző program 2012-ben lesz-e, hol tart ez, hiszen int, a végrehajtó szolgálatok területén nem ismert ezzel kapcsolatban semmilyen 5

6 szabályozás, eljárás, érdeklődés, hogy várják a jelentkezőket az egészségmegőrző programba. Reméljük, hogy ez nem szűnik meg 2012-re. A másik ilyen témakör, amit mint tulajdonostól szeretnénk kérni, az IK Kft. tulajdonképpen, hát a szakszervezetek azt kérték, hogy legyen meghosszabbítva a Kollektív Szerződés, azonban egy érdekesnek nevezhető levelet kaptunk a tulajdonos részéről, amiben akár úgy is értelmezhetjük, hogy a munkáltató egyoldalúan szeretne bizonyos Munka Törvénykönyvével, ami általa sem, és kevésbé a Duna vizén járó Mt. változással kapcsolatban sajátos értelmezésben, sajátos módon szeretné június 30-ától azt az Mt-t alkalmazni, ami még a Palota környékén jár állítólag. Mi azt kérnénk, hogy a szakszervezetek szerintem készek ugyanúgy, mint ahogy a MÁV Zrt-nél, vagy a Trakciónál, vagy a START-nál megkaptuk a munkáltató előterjesztéseit a Kollektív Szerződésre, azt kérjük, hogy az IK Kft-nél is hasonló módon kezdődjenek meg a Kollektív Szerződésnek a tárgyalásai azon pontok alapján, amit a munkáltató fontosnak tart esetleg módosítani, akár az Mt. szellemiségében. Tehát ne az legyen, hogy a levegőben lóg tulajdonképpen a Kollektív Szerződés, mint ilyen intézmény rendszere csak azért, mert a munkáltatói jogkörgyakorlója most az IK Kft-nél ezt sajátos módon értelmezi. Eddig egyetlenegy társaságnál sem volt ilyen típusú gondunk és problémánk a Kollektív Szerződésekkel, és azt hiszem, hogy nem is lenne szerencsés, hogyha a vállalatcsoporton belül bármelyik leányvállalat mondjuk ezt a magatartást tanúsítaná Kollektív Szerződéssel kapcsolatban. A harmadik ilyen témakör az ivóvíz ellátása. Hát ismét eljött a nyár, ismét jó idő van, mint ahogy ez szokott lenni, most talán kicsit még melegebb van. Általánosságban szeretném mondani, hogy gond és probléma van az ivóvízellátással, de konkrét dolgokat is szeretnék említeni. Tehát általánosságban is szeretnénk, hogyha valami rendelkezés a munkáltató részéről ezzel kapcsolatban kimenjen. Konkrétan Pécs, Szombathely, utazólevelezők nem kapják meg az ivóvízellátásokat. Konkrét, szintén Szeged, Erősáramú Alosztály területén, mivel új a KÖFI, ők működés alatt, vannak olyan állomások, ahol ivóvíz vételezésre nincs módjuk és lehetőségük az Alosztály munkatársainak, dolgozóinak, ezért szintén jeleznénk, hogy ezen a területen gond és probléma van az ivóvízellátással. Pontosan azért, mert az állomásokra ott mennek, de nincs személyzet, és nem tudnak hozzájutni az ivóvízhez. Én azt gondolom, hogy ez nem megoldható. Aztán, hogyha már majd nagyon jól állunk ezzel a témakörrel, az ivóvízellátás témakörével, mindenütt lesz ilyen biztosítva, akkor 6

7 talán jelezném azt is, hogy ideje lenne picit azzal is foglalkozni, hogy vannak olyan munkavállalók, akik adott esetben a szénsavmentes ásványvíz helyett mondjuk a kevésbé szénsavmentes ásványvizet igényelnék. Tehát én azt gondolom, hogy ez már egyfajta finomítása lenne a rendszernek, hogyha mód és lehetőség lenne a kettő között is adott esetben válaszolni a munkavállalók részéről. Ez már majd a nagyon, nagyon rendben lévő időszak esetében szeretném fölvetni. És hát a szakmai képviseletvezető még akkor ugyanezt a témakört folytatná. VSZ: Csatlakozva az Alelnök úr felvetett víz problémájához, szeretném kérni a munkáltatói jogkörgyakorlót, 2011-ben már kezdeményeztük, illetve elkészült egy szakmai anyag a meleg környezetben végzett munkavégzéssel kapcsolatban. Elég komoly jogszabályi háttérrel megtámogatott szakmai anyag volt, ami a hőségriadóra is kitért, és azokat a feltételrendszereket meghatározta a foglalkoztatásban, amit most sajnos azt kell tapasztalnom, hogy már vasárnap egy másodfokú hőségriadó volt elrendelve a pályavasútnál, illetve a forgalomnál, de még távirati rendelkezés csak azt hiszem, hogy tegnap, vagy tegnapelőtt ment ki a csomópontokra. Azt hiszem, ezeket a késedelmeket meg tudná akadályozni, hogyha ez a szakmai anyag, ami már tavaly elkészült, és valami oknál fogva nem került bele a Kollektív Szerződésbe, és tudomásom szerint a pályavasúti szakmai vezetők ennek az anyagnak a Kollektív Szerződésbe való beemelését, illetőleg kiadását támogatja. Tehát szeretném kérni, hogyha ebben az ügyben elmozdulás történne. A másik, amit szeretnék kérni a munkáltatói jogkörgyakorlótól, a Vasútbiztonsági Igazgatósága a vonatok veszélyeztetésével kapcsolatban ugye készített egy projektanyagot, aminek készült egy összefoglaló elemzése. Én kezdeményezném a Vasutasok Szakszervezete részéről, hiszen ennek az összefoglaló anyagnak az elemzésében elég komoly, hát, megfogalmazások vannak főleg az oktatás, képzés területén. Ugye szakszervezeti oldalról már többször is felvetettük a képzés jelenlegi állapotának a hát, szerintem nem megfelelő működtetését, és ugye 2013-tól hatósági vizsgára való felkészülés jegyében már szeretnénk egy komolyabb elmozdulást. Én azt szeretném kérni a munkáltatói jogkörgyakorlótól, hogy kezdeményezzünk a BGOK, a munkáltatói jogkörgyakorló, illetve a szakszervezetek képviseletével ennek a projektanyagban szereplő különböző feladat meghatározásokban egy folyamatos tárgyalást, illetve szakmai konzultációt, ami 7

8 a munkavállalóinkat 2013-as hatósági vizsgára kellőképpen fölkészítené. Ennek egyik részeleme lenne az, hogy kérjük, hogy a KT-től valamennyi vizsgakérdést, amelyik majd a munkavállalóinkra vonatkozik, szerezzük meg, hiszen erre már az elmúlt időszakban kaptunk egy ígéretet. Köszönöm. Elnök: Köszönöm szépen. Hogyha akkor több napirend előtti nem lenne, nem látok ott hátul jelentkezőt, akkor megadnám a munkáltatónak a szót a válaszadásra. Munkáltató: Akkor gyakorlatilag a VSZ részéről felvetettekre vonatkozóan. Én az Ingatlankezelő Kft-nek a Kollektív Szerződéséhez szeretnék hozzászólni. Amennyire sikerült róla informálódni, ugye ott annyit lehet tudni, hogy többszöri hosszabbítgatás után most egy június 30-ai lejárati időpont van, ami egy elég kedvező lejárati időpont abból a szempontból, hogy semmi nem fogja gátolni a feleket, hogy az új törvény összes rendelkezését megismerve kössenek egy új Kollektív Szerződést. Egyébként pont, hogy a munkáltató nyilván tekintettel arra, ahogy majd Igazgató úr elmondja, hogy milyen elvárások vannak a leányvállalati Kollektív Szerződések kapcsán is, gyakorlatilag a munkáltató azt kinyilvánította, ezek szerint írásban is, hogy azokat a juttatásokat nem kívánja elvenni a munkavállalóktól, ami arra a remélhetőleg igen rövid átmeneti időszakra vonatkozik, amíg az új törvény rendelkezéseinek megfelelően az arra jogosultak az IK Kft-nél remélhetőleg rövid, nyári előjátékot követően megkötik az új Kollektív Szerződést. Gyakorlatilag annak semmi akadálya, hiszen az új törvény maga is biztosítja az egyoldalú munkáltatói kötelezettségvállalásnak a lehetőségét. Tehát azok a juttatások, mert itt az volt az elsődleges félelem, hogy a munkavállalók még kevesebbet fognak adott esetben keresni, meg rá kell állni különböző Mt. szerinti dolgokra. Amire rá kell állni, nyilván arra rá kell állni, viszont juttatások, meg egyebek szempontjából amit meg fönn lehet tartani, fönn lehet tartani. Tehát nem látjuk ennyire tragikusnak a helyzetet. Adott esetben sokkal nehezebb egy módosítgatásba beleállni és egy régi dolgot elkezdeni, foltozni, mintsem egy újat kialakítani viszonylag rövid időn belül az új szabályok ismeretében. Tehát a mi tudomásunk szerint igazából ez indokolja ezt a fajta lépést. Tehát ebben én se barátságtalanságot, se valamilyen új tendenciát nem látok, összesen csak annyit, hogy ilyen formában lenne ennek az elfogadása. 8

9 Munkáltató: Jó. Köszönöm szépen. Mindenféleképpen szeretnénk, hogyha az IK Kftnél is Kollektív Szerződés lenne. Tehát nekünk is az az érdekünk, hogy ez megkötésre kerüljön. Természetesen ugyanúgy, hogyha az Mt-nek a szabályai kijönnek és, amikor már konkrétumot tudunk, mindenféleképpen akkor szeretnénk megkötni ezt a Kollektív Szerződést. Annyit kellene még tudni, hogy szeretnénk egységesíteni sokkal jobban és a leányvállalatok között is sokkal nagyobb párbeszéddel szeretnénk a szakszervezetek felé is föllépni. Ezért arra kérek a munkavállalói oldalt, hogy ezt így oldjuk meg az IK Kft-nél. Tehát mindenféleképpen biztosítani szeretnénk azokat a Kollektív Szerződésben elért juttatásokat, hogyha egyoldalú munkáltatóival is, de én úgy gondolom, hogy a július hónap, az jó lesz arra, hogy megvizsgáljuk ezt a lehetőséget és egy új Kollektív Szerződést kössünk. Egészségmegőrző programmal kapcsolatosan annyit szeretnék mondani, hogy Elnök-vezérigazgató asszony felé jeleztük ezt a problémát. Mindenféleképpen azon vagyunk, hogy ez az egészségmegőrző program, ez továbbra is menjen. Az ő döntése alapján fog ez a továbbiakban menni, úgyhogy szeretnék mindenféleképpen én vele leülni, beszélni, egy kicsit jobban átbeszélni ezt az egészet, és a továbbiakban így kezelnénk ezt a dolgot. De a munkáltató természetesen szeretné ezt az egészségmegőrző programot folytatni. Ivóvízellátással kapcsolatosan. Köszönjük a jelzéseket, mindenféleképpen fogunk az adott szakterületeknek a munkáltatói jogkörgyakorlói felé jelezni és fogunk tőlük kérni, hogy ez miért történt és hogy történt, és fogunk intézkedni ezzel kapcsolatosan. A képzési dolgokkal kapcsolatosan pedig szeretnénk mi is elolvasni a Biztonsági Igazgatóságnak ezt az anyagát és ezzel kapcsolatosan ki fogjuk alakítani mi is a véleményt, és természetesen, hogyha kell, illetve a szándékunk az, hogy mindenféleképpen le fogunk ülni a szakszervezetekkel, és átbeszéljük ezt az egészet. Jó? Munkáltató: Két dologról szeretnék még szólni, István szeretne még majd a meleg környezetben végzett munkával kapcsolatosan. Én a projektanyagra vonatkozóan magam is résztvevője voltam, hát mondjuk amennyire, mert nyilván vizsgálatokat nem folytattam, meg munkavállalókat nem hallgattunk meg ebben a tekintetben, mert ha én hallgatom meg, az már nem olyan szerencsés a munkavállalók esetében, hogyha hozzám kerülnek meghallgatásra. Úgyhogy arról volt egyébként szó, hogy azért a képzésen, meg oktató tiszteken, meg különböző helyiségek, infrastruktúra, egyebek 9

10 állapotán azt azért mi a Humánerőforrás Igazgatóság részéről elejétől fogva igyekeztünk visszautasítani, hogy ugye azt azért nem gondoljuk, hogy azzal, hogy január 1-jével idekerültek az oktatótisztek, most született minden és ez nem egy hosszú dolognak az eredménye. Tehát a projektanyaggal kapcsolatosan nekem voltak, vannak fenntartásaim annak ellenére, hogy nagyon sok mindent ebben azért sikerült befogadni úgymint az érdekképviseletek részéről is. Tehát itt a képzésnek a folyamatos és hát ugye ez olyan, mint egy lakott házat felújítani, tehát azért ez nem olyan egyszerű dolog, de nyilván lesznek benne szükséges intézkedések. Ezt azt hiszem, hogy tudjuk mind a két oldalon. Akkor, hőségről. Munkáltató: Az ivóvízen kívüli, tehát a meleg időjárás esetén követendő szabályokról igen, készült tavaly egy anyag, amit nem kívánnék minősíteni. Lehet, hogy sok munka volt benne, de szerintem nagyon sok hiba maradt benne. Ezt a KMVB ülésen el is mondtuk, illetve azt, hogy amennyiben a Kollektív Szerződésben erre vonatkozó szabályozás van, akkor nem kéne egy külön szabály, utasítás rendszert kiadni, hanem a Kollektív Szerződésbe kellene beépíteni az erre vonatkozó szabályrendszert. Én úgy gondolom, hogy ez mind szakmai, mind érdekképviseleti oldalról további egyeztetést igényel, ennek a finomítása. Igazából a múltkori KMVB ülés után egy újabb változatként az eredetit kaptuk meg, majd ezt követően egy hónappal később egy picit finomított változatot. Úgy gondolom, hogy ezen még dolgozni kell ahhoz, hogy egyáltalán a Kollektív Szerződésbe befogadható módon kerüljenek megfogalmazásra a szabályok. Úgy gondolom, hogy ez még itt további munkát igényel, de menni fog. Elnök: Köszönöm szépen. VSZ és utána VDSZSZ. VSZ: Köszönöm szépen. Mint ahogy azt is köszönjük, hogy azokra a levelekre, amiket szakszervezetünk küldött, és gyors megoldások történtek, így a síntörési jutalomnak a kifizetésére is köszönjük a levelet, illetve a munkavállalóknak, hogy végre sikerült ezt a kérdést rendezni. Kicsit többet várnánk István már ebben a dologban. Tehát valami hasonlót, mint amit mondtam, hogy elment a levél, síntörés, jutalék is kifizetésre került. Én azt gondolom, hogy ebben a témakörben is, amit a Gyula elmondott, szóval, azért ezt szakemberek készítették, és elsősorban azért a munkáltatói oldalon hozzáértő 10

11 szakemberek munkaanyagáról beszélünk, amit természetesen a szakszervezetek, vagy elsősorban Központi Munkavédelmi Bizottság, hát próbált javítani, vagy igazítani ezen. Én azt gondolom, hogyha már ez életbe lépett volna, vagy akár utasítás formájában, akár Kollektív Szerződésnek abban a fázisában lenne, hogy be lehetne emelni mondjuk a Kollektív Szerződésbe, akkor most nem kellene ilyen vizes dolgokról, meg hasonló felvetésekről beszélnünk. És ami zavaró ebben, hogy nagyjából egy éve kínlódunk ezzel a témakörrel. Ami pedig Endre, általad mondott IK Kft-s dologban, szóval bocsánat, egyet szeretnénk kérni, és akkor világosan fogalmazok, mert lehet, hogy kevésbé világosan fogalmaztam. Számomra az a mondat, és engedjétek meg, hogy egy idézetet tegyek abból a levélből, amit az Alelnök kollegám kapott válaszként az IK Kft. részéről. Tájékoztatom, hogy az új Kollektív Szerződésre vonatkozó tárgyalásokat az új Mt-re vonatkozó átmeneti törvény országgyűlés általi elfogadását és annak kihirdetését követően lehetséges megkezdeni. Természetesen ez azt is jelenti, hogy július 1. napjától az új Kollektív Szerződés hatályba lépésének napjáig az új Mt, illetve az átmeneti törvény szabályozásait kell alkalmazni. Miről is beszél akkor az illető ezzel kapcsolatban? Tárgyalni nem lehet egyébként, de már lehet alkalmazni azt, ami nincsen. Tehát egy kicsit furcsa nekem ez a levél. Rendben van, nincsen, és ne foldozzuk, és ne toldozzuk, és ne toljuk ki a Kollektív Szerződést, de hát legalább akkor tessék egy meghívót küldeni a szakszervezeteknek, hogy holnap az új Mt-vel kapcsolatosan, vagy az átmeneti rendelkezéssel mit is akar az IK Kft. vezetése kezdeni. Szóval, mi azt szeretnénk elérni, hogy a tárgyalásra kapjanak a szakszervezetek meghívást. És reményeink szerint, ha már annyira tudja, hogy mit szeretne az új Mt, és az átmeneti rendelkezés szabályait alkalmazni, melyik pontnál milyen paragrafust, akkor tessék átadni, hogy ezzel kapcsolatban a szakszervezetek a véleményüket kifejtsék, illetve a tárgyalás akár megállapodással is megtörténhet. Csak a levélből egy idézetet, tehát a többit már nem is mondom, mert az még hergelőbb. Elnök: Még VSZ folytatja. VSZ: Még egy picit reagálnék a két feltett kérdésemre. Én nagyon sajnálom, hogy az EBK munkatársai, akik részt vettek ennek a hideg-meleg munkakörnyezetben, de főleg 11

12 a meleg munkakörnyezetben végzett munkafeltételekkel kapcsolatos szabályozásnak, szakmaiatlannak tartja, tartod István, miközben a humán alá van tagozódva ez a szervezet. És a Központi Munkavédelmi Bizottság szintén jogszabályokkal és kutatóanyaggal támogatta meg ennek az anyagnak az elkészültét. Nem igazán értem, hogy mi ebben az, amit finomítani kell, miközben információink vannak arról, hogy ez kiadható és működtethető. Tehát lassan már tényleg két éve küszködünk ezzel, hogy Kollektív Szerződésben jelen pillanatban benne lévő hideg-meleg munkakörnyezetben végzett leszabályozás egy nagyon régi, elavult rendszer alapján készült el. Talán a bányászatra, vagy nem is tudom, kohászatra vonatkozó jogszabályi háttér áll mögötte. A képzéssel kapcsolatban meg csak annyit tudok mondani, hogy nyilvánvalóan az épületek tisztasága, meg a projektor, meg a vetítő meghatározza a képzésnek a minőségét, de nekünk igazából soha nem ez volt a problémánk, nyilván a feltételeket biztosítani kell, Endre. Mi azt kértük, és azt mondtuk, hogy a képzésnek a jelen pillanatban fennálló úgynevezett átmeneti része, ami több mint egy féléve tart, nem hatékony. Eleve nem volt hatékony ez az átszervezés, eleve nem volt hatékony az, hogy szolgáltatás alapra tették a képzést, oktatást a kinti munkavállalóink számára. És mi azt kértük, hogy a projektanyagban, és nagyon komolyan meg van fogalmazva ezzel kapcsolatban olyan kitétel hogy a jövőt tekintve tényleg olyan felkészültek legyenek a kollegáink. Köszönöm. Elnök: Köszönöm. VDSZSZ, és akkor utána munkáltató, hogy ne ugráljunk már egyik oldalról a másikra. VDSZSZ: Igen. Jó, hát annyit tennék megjegyzésként, amit a VSZ fölvetett, hogy mint a szegény kisgyermek panaszkodásai, olyan kellemetlenek. Hát miért nem lehet arra utasítani erőteljesebben, illetve nem, hogy miért nem lehet, hanem kérem, hogy arra utasítsátok már a hozzátok tartozó cégek vezetőit, hogy próbálják már a jogszabályokat, a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat megtartani. Nem kell több. Ahogy hallom, nem kért senki többet. Tartsák már be, és akkor nem megy el ilyennel az idő. Ez tarthatatlan, hogy olyan dolgokért kell szólni, amiben egyezség is van, meg törvényi kötelezettség is. Hát elvárható, hogy mind a két fél ezt tartsa. Mert így soha nem fogunk dűlőre jutni a dolgokban. Hát, ha valaki nem tájékozott ebben az ügyben, még ha az IK 12

13 Kft. vezetőjétől nem is feltétlenül kell ezt elvárni, nem az a dolga, de hát a szakemberei, vagy a partnerei, munkatársai nyilván evvel tisztában kell, hogy legyenek, hogy hogy kell egy Kollektív Szerződést kifuttatni, vagy hol kell azt, egyáltalán, a munkaügyi kapcsolatokat hogy lehet mederben tartani. Célszerű-e kifuttatni egy Kollektív Szerződést, vagy időben megkezdeni a módosításokra a tárgyalást, vagy bármi egyéb. De azt hagyni, hogy idáig fajuljon a dolog, nem túl szerencsés. Próbáljatok ebben valamit tenni. Nyilván újak vagytok ebben a dologban itt. Már úgy értem, hogy az IK Kft. ügyeiben. De hát ezt rövid úton lehetne zárni. A másik pedig ez a projektdolog, hogy nézem, hogy az Endrének névrokona is részt vett ebben a projektben. Endre, névrokonod is részt vett benne, nem tudom ismered-e. Mert hát ő nem jogász. Azért mondom, mert volt ott valaki idegen itt az anyagban. Tehát ez a projekt egyébként, ami összeállt, és azt gondolom igényes és gondos anyag, és evvel nemcsak a Vasútbiztonsági Osztály, vagy Igazgatóság emberkéi vettek részt, hanem gyakorlatilag a pályavasút boldog-boldogtalanja. Így van, így van. És egyébként meglepő eredményt hozott, nem is reméltük azt, hogy ilyen sokat vállalják a szerepet, akár névtelenül is, meg névvel is. Tehát a megkérdezettek vállalták, és nagy százalékban segítették a munkát. Én azt remélem, és el is várom, hogy ez ne legyen egy fiók nehezék ez az anyag. Nyilván holnap is lesz egy vasútbiztonsági konferencia értekezlet ezzel kapcsolatban is. Fontos dolgokra világított rá, ami sok esetben ismert is, csak nem beszéltek róla. Egy pár dologban nem is ismert, a vasút legalább eljutott már oda, hogy részben lehúzta a fejéről a vaskalapot, és ki is próbált tekinteni más közlekedési területek felé, hogy ott hogy tudják elejét venni az emberi tényezőkből fakadó hibák megelőzésére, balesetek megelőzésére. Ez mindenképpen bíztató kezdet. Jó lenne, ha ennek folytatása is lenne, és eredményes folytatása. És ha lényegtörően történnének az intézkedések, és nem pedig formalizáltan. Egyébiránt a pályavasút ebben az ügyben azért annyit tett, és ez is meglepő, hogy például képes volt arra, hogyha úgy tetszik, soron kívül hozzon rendelkezést az irányadó rendelkezések kézbesítésének a módjáról. Ez nagyon meglepett, mert egyébként máskor erre évek várakozása után sem került sor. Úgyhogy azért mondom, hogy ez jó ez az anyag, és mindenképpen elismerés azoknak, akik ezt összeállították, és vállalták érte a nevüket is akár. Köszönöm. Elnök: Köszönöm. Endre, tied a szó. 13

14 Munkáltató: Volt egy pár dolog, amire szeretnék akkor reagálni. Először is, csak sorba haladjunk, mert volt egy-két dolog, amikor hivatkozunk valamire. Kedvencem a síntörési jutalom. Tőlem kérdezték, hogy a vasutasok tényleg azért kapnak jutalmat, mert törik a sínt? Mondtam, nem, hanem a síntörést fedezik föl. Tehát ez csak egy dolog. Viszont az fontosabb ennél, hogy ki miatt, tényleg megkérdezték, tegnap, vagy tegnapelőtt jött valaki, hogy ez komoly-e. Minisztériumból érdeklődtek, hogy hallották többször, úgyhogy azért a másik, hogy ki miatt volt, vagy mi miatt volt, ugye ez a klasszikus eset. Bárki megkérdezte tőlem, vagy tőlünk az elmúlt közel félévben, hogy mi a helyzet, arra én azt tudtam mondani, hogy jogilag egyértelmű a helyzet. Az egy másik dolog, hogy tulajdonos, illetve hát tekintettel arra, hogy köztulajdonban álló gazdasági társaság vagyunk, a helyzet, az olyan volt, amilyen. Azért azt gondolom, ezért talán a munkáltatót nem gondolnánk magunkra venni ennek a felelősségét. Amit kellett, illetve, ami előírás volt állami igazgatáson belül, megtettük a lépéseket. Hál istennek eljutottunk oda, hogy ez is rendeződik, ami nem itteni ok miatt állt elő. Én nem szeretnék se senkivel, Gyulával különösen nem, itt meleg környezet kapcsán, mert én aztán igazán maximum csak elszenvedője vagyok a témának és nem annyira, mint a végrehajtó szolgálati kollegák. Én egyet tudok mondani, hogy én sose értettem ezt a kérdést igazán, merthogy jogszabály eléggé részletesen rendezi, hogy miket kell betartani. Én a magam részéről mindig azt mondtam, hogy azt meg tudnánk valósítani maradéktalanul, amit a jogszabály előír, az önmagában egy óriási dolog lenne. És önmagában egy nagyon fontos eredmény lenne. És az lenne egyébként az elsődleges. A többit én valamennyire egy picikét a bővítésének és a túlburjánzás látom ennek a témának, de ez hadd legyen a magán véleményem, mert még egyszer mondom, ebben nem vagyok kompetens. Az Ingatlankezelőre vonatkozóan. Nem értem igazából, egy picit úgy érzem, mintha elbeszélnének egymás mellett a felek. Tehát amit itt tulajdonosi ágon fölvetődött kérdés. Egyértelműen elhangzott a reakció, itt is elhangzott, hogy a juttatások nem változnak. Az is egyértelmű, hogy amint a törvények véglegesen ismertté válnak, abban a pillanatban le lehet ülni tárgyalni. Erre az Ingatlankezelő Kft. készül. Nyilván ők is ugyanúgy olvasták a törvényjavaslatokat, a képviselői módosító indítványokat, minden egyebet, mint itt mindenki, aki ebben a teremben ezzel már foglalkozott. Tehát ehhez mérten azt gondolom, hogy ők írják, hogy mire készülnek. 14

15 Nyilván, amint ez jogi alapot is nyer, akkor lehet a másik félhez egyébként fordulni. Szeretném egyébként jelezni, hogy sem a kezdeményezés, sem a javaslat tekintetében nincs elzárva az érdekképviseleti oldal sem, tehát akár meg lehet támadni az IK Kft-nek a vezetését, hogy kérem szépen, mi az új Mt-vel harmonizálva ilyen típusú Kollektív Szerződést szeretnénk kötni. Tehát azt gondolom, hogy a munkáltató meg fogja tenni, legalábbis nekünk ilyen információnk van. De természetesen nincs ettől elzárva senki sem. És hát még egy dolog a képzés és az átszervezés és egyebek. Én azért azt gondolom, hogy a csomópontokon lévő oktatótiszt azzal, hogy egy egységes szakmai szervezetnek ténylegesen a részévé vált én szeretnék azért emellett érvelni, emellett az átszervezési dolog mellett. Egy egységes szakmai irányítási rendszerbe kerültek. Én azt gondolom, hogy ebben a tekintetben, bár maradt a korábbi jó együttműködés adott esetben csomópontok, egyebeknek a vezetőivel, de úgy gondolom, hogy szerintem az oktatótiszteknek igyekszünk jó gazdái lenni, a szónak a nemes értelmében. És azt gondolom, hogy én, akikkel beszéltem, volt már szerencsém, akivel bíróságra mentem, mert tanúként jött velem az oktatótiszt, alapvetően ők úgy érzik, hogy törődünk velük, és igyekszünk is. Tehát azt gondolom, hogy egy egységes szakmai irányítás keretén belül lehet, hogy az ő szemléletük formálásában a lehetőségeik megteremtésében talán többet tudunk tenni, mint a csomópontokhoz úgymond állomásított oktatótisztnek a külső humán kezelésével. Én ennyit szerettem volna napirend előtt akkor a válaszokra mondani. És ha nincsen további, nem tudom, hogy van-e további, akkor javaslatot tennénk munkáltatói oldalról egy párperces szünetre, mert Igazgató úrnak lenne egy elfoglaltsága, röviden, és utána folytatnánk a napirenddel. Elnök: Jó. Köszönöm szépen. Akkor tíz perc szünetet rendelek el. Megkérek mindenkit, hogy lassan foglalja el a helyét, mert akkor folytatnánk a mai munkát. Jó hát akkor csapjunk bele, és akkor első napirendi pontunk következne. Most ugye ez is egy kicsit speciális ebből a szempontból, mert az Endre az elején megkeresésenként rögzítette a napirendi pontokat, úgyhogy most akkor kicsit csokorba szedjük, hogyha így gondoltad. Kívánsz szólni, Endre? Jó, akkor átadom. Munkáltató: Igen. Tehát szervezetenként említettem, hogy mindenki javaslatát rögzítettük, és azt mondtuk, hogy a Vasutasok Szakszervezete részéről azt a kettő darab 15

16 témát, akkor ejtsünk róla szót így az elején. Röviden akkor mondanám az elsőt. Tehát a járatritkítás, bár én ezt optimalizálás néven szoktuk használni, nemcsak az utazóközönséget érinti kellemetlenül, hanem a munkába járó vasutas munkavállalók nagytömegét is. És ugye az a végkövetkeztetés, hogy a költségtérítés a mai napig sem rendezett. Erre vonatkozóan szeretnénk akkor reagálni, illetve, hogyha majd lesz még hozzászólás, akkor erről beszélni. Elnök: Munkáltató. Munkáltató: Jó. Akkor szeretnénk reagálni erre. A munkáltatóhoz megérkeztek az igények, mindenféleképpen kezelni szeretnénk ezt a problémát, ezért a Minisztériumban jeleztük ezt. És folynak a tárgyalások, úgyhogy arra kaptunk ígéretet a Minisztériumból, hogy ezt megvizsgálják és mindenféleképpen próbálnak majd nekünk erre választ adni. Azért nem tudok bővebbet mondani erről, mert várjuk a Minisztériumnak a reakcióit erre. Elnök: Köszönöm. VSZ és utána VDSZSZ. VSZ: Köszönöm. Hát, hogy járatritkítás, vagy optimalizálás, az mindenkinek ízlés kérdése. Szerintem nem biztos, hogy ez az optimális menetrend, ami elkészült, meg ez a szükséges és kellő járatmennyiség, ami kell. De hát Endre, ha neked ez optimális, akkor legyen, ezen természetesen most nem fogok veled vitatkozni. Vagy nem is témája a mai Munkáltató: Bocsánat János, nem én neveztem el. Tehát van a megváltozott munkaképességű és én még egyről se tudok, akinek nőtt volna. Tehát sajnos ez a helyzet. VSZ: Ettől ez még a sajtóorgánumokban is a legrosszabbik megfogalmazás is járatritkításról, természetesen. Úgyhogy maradjunk az egyszerű szóhasználatnál, az könnyebb mindannyiunk részére. Alapvetően ugye a Minisztériumból is az hangzott el, és a szakszervezeti oldalnak itt az előző VÉT-eken is kétfajta javaslata volt, az egyik az, 16

17 hogy a viszonosság elve alapján ha már a VOLÁN járatok bérleteit lehet alkalmazni a vasúton, akkor az lenne a legolcsóbb és legegyszerűbb, és talán a leghatékonyabb is, hogyha a viszonosság működik, és azt mondják, hogy hát akkor el lehet fogadni és kész. Szóval, én nem tudom, biztos hogy a Minisztériumnak olyan fontos dolgai vannak, hogy ezt hónapokon keresztül vizsgálja, hiszen már nagyon régóta ez téma. Kezdetek kezdetén is mondtuk, hogy ez gond és probléma. A másik megoldás pedig, amire azt mondtuk, hogy ne a 86% legyen megtérítve amennyiben a munkavállalónak meg kell vásárolni ezeket a bérleteket, hanem 100%-ban. Ugyanúgy, mint 2008-ban meg tudtunk itt a MÁV-on belül, a MÁV leányvállalataira egyezni abban, hogy azon munkavállalók, akik rákényszerülnek arra, hogy VOLÁN járattal tudjanak bemenni a munkahelyükre, akkor azoknak a 100%-os költségtérítés. Én azt elfogadom, és tisztában vagyok vele, hogy nektek erre nyilván engedélyt kell kérni, de történjen már valami benne, hiszen a munkavállalók azóta folyamatosan meghitelezik az alacsony keresetű munkavállalók tulajdonképpen meghitelezik ezt a 86% és a 100% közötti 14%-ot. Én azt gondolom, hogy akkor, amikor akkora terhek rakódnak a munkavállalókra, mint ami előző időszakban még talán soha, azt gondolom, hogy pontosan ez a foglalkoztatási csoport, aki érintett, akik a legnehezebb körülmények között élnek meg, minden egyes száz és ezer forint jelentős többlet kiadást jelent nekik, és egyfajta egzisztencia problémákat vet fel. Tehát szerintem ez az a szituáció, amikor szokták azt mondani, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad. Jó lenne, ha ezt tudnánk alkalmazni ebben a úgyhogy arra kérem a munkáltatót, vagy arra kérjük a munkáltatót, hogy ebben egy nagyon rövid időn belül történjen valami megnyugtató megállapodás akár úgy, hogy a viszonosság elvére mondja akkor ki a Minisztérium, és akkor alkalmazza a MÁV és a leányvállalatok, vagy pedig akkor a MÁV saját hatáskörében hozza meg azt a döntést, hogy a 100%-os költségtérítést bevállalja a munkavállalók tekintetében. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönöm. VDSZSZ. VDSZSZ: A legutóbb, mikor erről, többek közt erről is tárgyaltunk a Völner és Fónagy államtitkár urakkal, akkor az előbbi azt a kijelentést tette, két alkalommal is megerősítve saját magát, hogy nem látja akadályát annak a kérés teljesítésének, vagy ötlet teljesítésének, miszerint is a járatritkítással érintett mellékvonalakról a munkába járó 17

18 vasutasoknál a VOLÁN társaságok fogadják el az arcképes vasutas menetkedvezményi igazolványt. És azt is ígérte, hogy soron kívül ebben az ügyben lép. Hát nem tudom, hogy a soronkívüliség, az milyen időtartamot vélelmez, de lassan egy hónap eltelt ezen ígéret kimondását követően, és nem tudok arról, hogy elfogadnák az arcképes igazolványokat. Megkerestük ebben az ügyben nyilván a Minisztériumot, a Völnert emlékeztetve az ígéretére, de azért osztom meg ezt veletek is, hogy legyetek olyan jók, és mint a jó gazda, szereti a munkavállalóit, kedveli őket, próbáljatok ti is ebben az ügyben lépni. Nem egy nagy dolog, ő is azt mondta, hogy nem egy ügy, hát ezek szerint mégis az. Pár száz emberről van szó, és akkor ki lenne húzva a dolognak a méregfoga. Jó? Kérdezzetek már rá, aztán hipp-hopp el lehetne ezt intézni. Köszönöm. Nincs több megjegyzésem hozzá. Elnök: Köszönöm. Igazgató úr és utána PVDSZ. Munkáltató: Köszönöm szépen. A szándék, az azonos. Mindenféleképpen meg fogjuk kérdezni. Én most szóltam is már itt, hogy ezt prioritásként fogjuk kezelni jó? és vissza fogok jelezni. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönöm. PVDSZ-é a szó. PVDSZ: Minden úgy van, ahogy a kollégák elmondták. Ugye az a probléma, hogy ez több mint egy hónappal ezelőtt hangzott el, és nem történt semmi. Én egy másik vonatkozását említeném meg az ügynek, ami kapcsolódik ehhez a kérdéshez, mégpedig az, hogy az intézkedés kapcsán fokozódott az az igény, az a jogos igény, hogy ezeken a területeken ugye mivel tömegközlekedési eszközzel esetenként nem képesek a munkába járást biztosítani, saját gépjárművet használnak. Na most, ezt el-elintézzük, itt inkább az a fő probléma, hogy ez nem megy automatikusan. Tehát állandó harcot kell vívni a munkáltatói jogkörgyakorlóval, hogy ez ugye egyrészt, hogy egyáltalán belássa, hogy ez egyrészt így célszerű és így gazdaságos, másrészt hogy ugye azt a Kollektív Szerződéses szabályt, miszerint itt harminc forintot kell pályavasúti munkavállalónak fizetni, betartsa. Fordulnak elő olyan esetek, hogy a munkáltató válogat valamilyen általunk ismeretlen szempont alapján, hogy az egyik munkavállalónak fizeti a kilenc 18

19 forintot, a másiknak a harmincat. Mind a kettő pályavasúti munkavállaló. Tehát ezzel kapcsolatban azt kérnénk, hogy valamilyen figyelemfelhívás menjen ezekre a területekre a Kollektív Szerződés vonatkozó szabályainak betartása érdekében. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönöm. Munkáltató. Munkáltató: Sejtettem, hogy ketten beszélünk. Munkáltató: Bocsánat. Szeretném kérni Enzsöl urat annak a konkrét ténynek az ismertetésére, hogy hol történt az, hogy csak kilenc forintot fizettek, mert azt konkrétan meg tudjuk nézni. Akkor tudunk intézkedni. Ha ilyen van, megkérlek, hogy küldd el számunkra és akkor lerendezzük ezt a kérdést. Amúgy a válogatás, az olyan szempontból elképzelhető, hogyha tömegközlekedési eszközzel is be tud járni, akkor a munkáltatói jogkörgyakorlónak kötelessége megvizsgálni, hogy melyik az olcsóbb a vállalat számára, hogyha ugyanaz a feltételrendszer van. Amúgy meg nincs szerintem válogatási lehetősége. Ha van tömegközlekedés, akkor azzal. Munkáltató: Bocsánat, akkor nagyjából ugyanazt akartuk mondani csak én egy másik oldalról szeretném még megvilágítani a dolgot. Tehát az, ha azonos feltételben vannak, és az egyik valamilyen rejtélyes oknál kilenc, a másik harminc, az egy sima hátrányos megkülönböztetés. Ezt akarta az István burkoltabban mondani egy kicsikét csak én direktebben megfogalmaznám. Tehát gyakorlatilag a Kollektív Szerződés mond, amit mond, az utasítás elmondja, hogy milyen sorrendben kell megvizsgálni, hogy valaki hogyan tud, vagy nem tud, vagy mivel tud, vagy mivel nem tud bejárni. És azt követően azt gondolom, hogy egyértelműek a jogosultság feltételei. Tehát itt rejtélyes okokat nem tudunk. Ha van név törzsszámmal, körülbelül két percen belül meg tudjuk nézni. Hozzátenném, volt a saját praxisomban eddig már olyan ügy, amikor Záhony és vidéke ÁFÉSZ vidékéről beküldtek ugye ilyen eseteket, hogy az egyiknek Dögéről miért jár, a másiknak Tornyoskátáról miért nem jár. Megnéztük és azt mondtuk, hogy ez így fenntarthatatlan, és rendelkeztünk. Tehát tisztelettel kérjük a konkrét dolgot, és akkor tudunk intézkedni. 19

20 Elnök: PVDSZ. PVDSZ: Jó, hát a szabállyal én is tisztában vagyok, nem erről van szó én egy jelzést adtam a munkáltatónak, hogy én úgy tapasztalom, értékelem, hogy ennek a pontnak a helyi értelmezésében vannak problémák, és nyilván hogy mondjam? eddig még nem volt arra példa, hogy ilyen panasz esetén ne tudtunk volna helyben úgy eljárni, hogy végül helyreállt a jogszerű állapot. Tehát el tudjuk mi is intézni, csak az esetek gyakorisága mutat arra rá, hogy ennek értelmezésében problémák vannak helyi szinten. Úgy, hogy azt kérnénk, hogy amikor legközelebb ilyen humánpartner értekezlet, vagy valami hasonló összejövetel van a szakemberek irányába, akkor történjen meg a munkáltató részéről egy figyelemfelhívás erre vonatkozóan, mert vagy elfeledkeztek bizonyos szabályokról, vagy értelmezési gondjaik vannak. Köszönöm. Elnök: Köszönjük szépen. Akkor ott, ahol kell, a munkáltató intézkedik, illetve várjuk akkor a Minisztériumnak a véleményét az ügyben. Akkor ugorjunk a másik témára. A munkavállalók személyi dokumentumainak tárolásával kapcsolatos témakörünk lenne még, VSZ kezdeményezés kapcsán. Endre. Munkáltató: Egy dolgot. Az előbb én felejtettem el munkáltatói részről, azt szeretném a jegyzőkönyv számára, mindenki kapott egy nagyon csinos borítékot, amiben az általunk a 3. számú Kollektív Szerződéses melléklet felváltását hivatott utasítástervezetét is átadtuk. A Kollektív Szerződésnek a vonatkozó része és ez a két dolog együtt mozognak. Egyúttal szeretném jelezni, hogy természetesen várjuk, tényleg várjuk mindenkinek a szakmai véleményét. Illetve nyilván erről fogunk majd tudni beszélni, de a 3-ai VÉT ülésen ezzel kapcsolatosan a vonatkozó konzultációt is szeretnénk lefolytatni ennek az utasításnak a tárgyában. És akkor kérdezném az előterjesztőt, kívánja-e kiegészíteni a napirendi javaslatot itt, ugyanis a humánszolgáltatás vezetője itt van, tehát ha van kiegészítés, akkor tedd meg János, utána pedig meghallgatnánk a Virrasztó urat. 20

21 VSZ: Természetesen. Az elmúlt években többször jeleztük már azt a problémát, problémakört, hogy valamikor nagyon régre visszanyúlik, amikor ez a szkenneléses dolgok működtek, és a dokumentációt a vasutas munkavállalókról úgy tűnt, hogy a kitűnő SAP rendszerben, meg minden egyéb rendszert, amik nagyon jól be voltak harangozva, hogy több milliárdért micsoda nyilvántartások fognak itt lenni a MÁV Zrtnél. Aztán eltelik egy kis idő, amikor isten igazándiból valamilyen adatszolgáltatásra lenne szükség, akár mondjuk egy nyugdíj megállapításhoz, hogy ott kiderül, hogy nagyon nagy hiányosságok vannak ebben a témakörben. Aztán amikor le kellene menni azokba az ominózusos pincékben, amiben hát eléggé megdöbbentő volt számunkra, és hát ezzel kapcsolatban az elmúlt alkalmakkal a VÉT üléseken is többször prezentáltunk olyan irodalmi alkotásokat, amelyek ezt bemutatták, hogy valójában hol és milyen körülmények között tárolják a vasutas munkavállalóknak a dokumentumait. Hát isten igazándiból annyi történt most, hogy a meglévőket megpróbálják természetesen valami kulturáltabb körülmények közé szállítani. A probléma nem ott van, a probléma ott azzal van, amikor a munkavállaló jön a humánszolgáltatóhoz bizonyos adatkérésre, adatszolgáltatásra, és hát eltelik egy kis idő, várakozás, várakozás, majd ezt követően egy közlés, hogy hát, sajnáljuk, nem találjuk ezeket az adatokat. Mi azt kérnénk ebben az esetben, és főleg a nyugdíj megállapítás vonatkozásában merülnek fel elsősorban gondok és problémák, azt kérjük a munkáltatótól, hogy akár szúrópróbaszerűen is vizsgálja fölül azokat, hogy milyen módon vannak ezek a dokumentumok egyáltalán egy-egy emberre vonatkozóan hogyan vannak rögzítve, hogyan van nyilvántartva, mert kénytelenek leszünk ahhoz a módszerhez folyamodni természetesen, hogy minden munkavállalót arra fogunk szólítani, hogy menjen és kérje meg a Nyugdíjigazgatóságtól az idő beszámítását, mivel a MÁV Zrt-nél nincs rend a nyilvántartás tekintetében. Én azt gondolom, hogy ez egy macerás, és egy kicsit a cégre nézve is természetesen egy negatív jelzése lesz a közvélemény számára. De azt gondoljuk, hogy az nem állapot, hogy több munkavállaló már élt ezzel a lehetőséggel, hozzáteszem, és olyanok, akiknek semmilyenfajta mozgása nem történt az elmúlt időszakban, idejött, itt kezdte az első munkahelyét, és a mai napig is itt dolgozik, és kiderül, hogy bizonyos adott időszakok nincsenek róla rögzítve. Tehát a Nyugdíjigazgatóság visszaír a kolleganőnek, a beszámítás tekintetében, vagy a kollegának, hogy légy szíves ezt meg ezt az adatot saját magáról prezentálni a Nyugdíjigazgatósághoz ahhoz, hogy a beszámítása megtörténjen. 21

22 Természetesen ezzel a levéllel is, és ezzel a napirendre való tűzéssel is folyamatosan azt szeretnénk elérni, hogy legyen rend ebben a dologban. És majd amikor egyszer én is odakerülök arra, hogy valamikor majd össze akarják számítani, vagy ha megérjük ezt az időszakot, hogy lesz majd nyugdíj, esetleg elérhető távolságba kerül számomra is, akkor ne kelljen azért már most aggódnom, hogy vajon az én dokumentumaim hogyan vannak itt rendben a munkáltatónál, mert bizony erre az elmúlt időszakban azt kell, hogy mondjam, nem megfelelő módon lettek az adatok sem rögzítve, sem tárolva, és innentől kezdve a munkavállaló számára komoly problémák lesznek. Bevezetőként természetesen ennyit szerettem volna mondani. És természetesen mondom, nem szeretnénk azzal élni, mert ugyan mód és lehetőség van arra, hogy felhívjuk a munkavállalók figyelmét arra, hogy legyenek szívesek még egyszer megismétlem, legyenek szívesek megkérni saját időbeszámításukat, mert a MÁV Zrt-nél, és időben, mert mire megérik majd a nyugdíj korhatárt, talán tudják igazolni ezeket az időszakokat maguknak. Én azt gondolom, hogy ez egy ilyen nagy állami vállalatnál bizony elég negatív képet festene le. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönöm. Nem tudom, Balázs a témához kapcsolódóan? VDSZSZ: Nem az. Az Endrének a váratlan bejelentése okán jelentkeztem, amit átadtak véleményezésre anyagot. Azt nézem, hogy ez munkáltatói utasításként jelenne meg, elnök-vezérigazgatói utasításként. Egyelőre a Kollektív Szerződésnek a 3-as mellékletét képezi. Nyilvánvalóan arról hajlandók vagyunk tárgyalni, a jogszabálynak megfelelően, meg hogy a jogszabály megfeleltetésnek eleget tegyen, de azt semmiképp nem viseljük jó szívvel, meg úgy egyáltalán, hogy ez külön utasításként létezzen. Nyilván nem kell azt hiszem ecsetelni, hogy miért nem. Hát, nem. Benne van a Kollektív Szerződésben. Tessék? Hogyhogy most? Hát később is benne van. Mi az, hogy most? Módosítjuk a KSZ-t a jogszabályi elvárásnak megfelelően. Köszönöm. Elnök: Munkáltató, és akkor utána Virrasztó úré a szó. Munkáltató: Igen. Én ebbe nem szeretnék most belemenni, én javasolnám, lesz rá több mint egy hét, a két anyag együttes tanulmányozását, és utána meg tudjuk azt beszélni, 22

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os szoba

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os szoba JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottságának, 2014. május 29-én 7.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Üdvözlök mindenkit a mai Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésen. Kérdezném, hogy a mai VÉT-nek adjunk-e egy időkorlátot, meddig tervezzük a mai VÉT ülést tartani. Tessék?

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. december 22.

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. december 22. Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Megkérdezném munkáltatói részről, hogy ki szeretné vezetni az ünnepi ülést. VDSZSZ következne a múltkori lezáráshoz képest, ehhez képest azt jelezték, hogy ők nem.

Részletesebben

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. november 15-én, kedden, 9 óra 13 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 515. számú tanácstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről Jelen vannak: dr. Farkas László a bizottság elnöke dr. Keresztúri Farkas Csaba a bizottság

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság

Részletesebben

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2011. november 7-én, hétfőn, 11 óra 04 perckor az Országház főemelet 61. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában.

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. április 23-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.)

Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.) Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2014. június 18-án, szerdán, 10 óra 10 perckor az Országház főemelet 55. számú tanácstermében

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl 562-4/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Az ülésen jelen vannak: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2013. AUGUSZTUS 29-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2013. AUGUSZTUS 29-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2013. AUGUSZTUS 29-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok. Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, a sajtó képviselőit

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 27-i soron kívüli nyílt üléséről

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 27-i soron kívüli nyílt üléséről J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-14/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok kulturális kormányzatainak esetleges visszaéléseivel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 09-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám:8-15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 145/2015.(XI.24.) számú határozata

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

J e g y zőkönyv OTB-7/2011. (OTB-33/2010-2014.)

J e g y zőkönyv OTB-7/2011. (OTB-33/2010-2014.) OTB-7/2011. (OTB-33/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2011. május 24-én, kedden, 9 óra 38 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 532. számú tanácstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó KISSOMLYÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISSOMLYÓ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kissomlyó község Képviselő-testülete 2011. április 6-án megtartott testületi ülésén Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

Részletesebben

Konzultáció. 2013. január 30.

Konzultáció. 2013. január 30. Konzultáció Munkáltató: A VDSZSZ képviselőit reméljük, hogy Balázsék megérkeznek, de azért mi elkezdenénk. Tisztelettel köszöntök mindenkit. A munkáltató átküldte a Nemzeti Vasúti Pályaműködtető Zrt-nek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének, a Városháza nagytermében tartott, 2008. november 25-i üléséről Jelen vannak: 11 települési képviselő: Antal Ferenc, Daróczi

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2010. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről. Humán Közszolgáltatási Iroda

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről. Humán Közszolgáltatási Iroda J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről Jelen vannak: dr. Farkas László a bizottság elnöke Ménesi Imre a bizottság tagja dr.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4 Ikt. sz.: MB/121-1/2012. MB-34/2012. sz. ülés (MB-82/2010-2014. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2012. október 31-én, szerdán 9 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán

Részletesebben

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Képviselő-testületi ülésről 2013. 02. 13. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 684-9/2013. Jegyzőkönyv Inárcs Községi Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Humánerőforrások Bizottság rendes, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Humánerőforrások Bizottság rendes, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV a Humánerőforrások Bizottság rendes, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske, Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. november 26. 14 00 óra Az ülésen megjelent

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök (Lipcsei Zsuzsanna) : Köszöntöm a mai napon megjelent tárgyalófeleket és akkor már, hogyha így gyorsan megnyertem ezt az elnöki pozíciót, akkor javaslom, hogy vágjunk

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án 18 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án 18 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án 18 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fehér László polgármester, Benkőné

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

J e g y zőkönyv KTB/11/2011. KTB/57/2010-2014.

J e g y zőkönyv KTB/11/2011. KTB/57/2010-2014. KTB/11/2011. KTB/57/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2011. május 9-én, hétfőn 11 óra 11 perckor az Országház főemelet 64. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: FVB-50-1/2012. FVB-20/2012. sz. ülés (FVB-82/2010-2014.) sz. ülés

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: FVB-50-1/2012. FVB-20/2012. sz. ülés (FVB-82/2010-2014.) sz. ülés Ikt.sz.: FVB-50-1/2012. FVB-20/2012. sz. ülés (FVB-82/2010-2014.) sz. ülés J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2012. június 18-án, hétfőn, 9 óra 32 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

Szám: 334-3/2013. N é m e t b á n y a

Szám: 334-3/2013. N é m e t b á n y a Szám: 334-3/2013. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 12. napján 9 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2014. január 22-én 13.00 órai kezdettel, a Bánréve, Kossuth L. u. 24. szám alatti önkormányzat épületében megtartott testületi üléséről.

Részletesebben

J e g y zőkönyv KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.)

J e g y zőkönyv KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.) KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának 2010. december 13-án, hétfőn 10 órakor a Képviselői Irodaház V. emelet 569. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

J e g y zőkönyv EGB-11/2011. (EGB-30/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EGB-11/2011. (EGB-30/2010-2014.) EGB-11/2011. (EGB-30/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának 2011. május 18-án, szerdán, 10 óra 04 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 200-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 31-én 16 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv Időpont: 2007. március 23. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/23-1/2013. FFB-6/2013. sz. ülés (FFB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/23-1/2013. FFB-6/2013. sz. ülés (FFB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FFB/23-1/2013. FFB-6/2013. sz. ülés (FFB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2013. március 25-én, hétfőn, 9 óra 40 perckor a Képviselői

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Eléggé megfogyva vagyunk, de törve nem. Szeretném kérni az érdekképviseleti oldalt, hogy egy személyét legyen már kedves adni, hogyha lehet. Elnök: Köszöntöm a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-3/2013. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. január 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2014. december 17-én 15 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata, 2653

Részletesebben

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai

Részletesebben

1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester

1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester Gara Község Képviselő-testülete 5/2012. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara község képviselő-testület 2012. április 12-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőségi Hivatal

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

J e g y zőkönyv IT-2/2011. (IT-3/2010-2014.)

J e g y zőkönyv IT-2/2011. (IT-3/2010-2014.) IT-2/2011. (IT-3/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának informatikai és távközlési albizottsága 2011. november 15-én, kedden, 8 óra 7 perckor az Országház főemelet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a kispesti önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 17-én 8 óra 30 perces kezdettel a polgármesteri hivatal nagytermében (Bp. XIX., Városház tér 18. I. em. 41.) megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 21-én 16.00 órai kezdettel tartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 21-én 16.00 órai kezdettel tartott üléséről. Szám: 1/3/4/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 21-én 16.00 órai kezdettel tartott üléséről. (A képviselő-testület teljes ülését

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő. Orosz Miklósné polgármester Kiskinizs

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő. Orosz Miklósné polgármester Kiskinizs Halmaj Község Képviselő-testülete EGYÜTTES NYÍLT Szám: 7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2011. január 27. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 494 PH-18232/2012 J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 10-én (hétfő) 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza

Részletesebben

2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása

2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása 2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása Keller László el terjeszt ként tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a rendeletet második olvasatban tárgyalják, miután a bizottsági ülésekre kézhez

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás)

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás) NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. szeptember 15-én megtartott testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A 1./

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének, a Városháza tanácskozótermében tartott, 2009. március 31-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 12 települési képviselő:

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. augusztus 19-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. augusztus 19-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. augusztus 19-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 82/2015. (VIII. 19.) önkormányzati testületi határozat önkormányzati tulajdonú építési betontörmelék

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 4.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámolója

JEGYZŐKÖNYV. 4.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámolója JEGYZŐKÖNYV Készült: Bajót Község Képviselő-testületének 2011. november 29-én 16.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Millenniumi Ház Bajót, Kossuth Lajos utca 149. Jelen vannak:

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal részéről: Pincés Mihályné jegyzőkönyvvezető

A Polgármesteri Hivatal részéről: Pincés Mihályné jegyzőkönyvvezető 1 ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 41-5/2010. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Jelen vannak: Marics József Kasza Jánosné

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága Az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságának 2011. június 21-én, kedden 9 órakor

Részletesebben

13577-11/2007. Jegyzőkönyv

13577-11/2007. Jegyzőkönyv 13577-11/2007. Jegyzőkönyv Készült: 2007. december 10-én Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottságának a Polgármesteri Hivatal 4. számú tárgyalójában megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. december 17-i ülésérõl. képviselõ 14 fõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. december 17-i ülésérõl. képviselõ 14 fõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. december 17-i ülésérõl Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Borbély Gábor Derekas András Katus Attila Loibl

Részletesebben

r e n d k í v ü l i ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. február 29. 21/2012. (II. 29.) PTK hat. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselıtestületének

r e n d k í v ü l i ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. február 29. 21/2012. (II. 29.) PTK hat. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselıtestületének Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága I/1209/9/2012. Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága r e n d k í

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Projektmenedzsment Osztály, osztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Projektmenedzsment Osztály, osztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kulturális és Oktatási Bizottsága 2010. április 27-én (kedden) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli

Részletesebben

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő.

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő. Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-4/2011. iktatószám 4. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

Pálosi László polgármester

Pálosi László polgármester A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. április 30-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. 1. Rendelet az idegenforgalmi adó helyi bevezetéséről (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Dr. Kocsis Máté - polgármester

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. 1. Rendelet az idegenforgalmi adó helyi bevezetéséről (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Dr. Kocsis Máté - polgármester JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 29-én 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott

Részletesebben

NAPIRENDI PONT: 1. Jegyzői munkakör betöltésére beadott pályázatok elbírálása (írásos előterjesztés) Előterjesztő: a polgármester

NAPIRENDI PONT: 1. Jegyzői munkakör betöltésére beadott pályázatok elbírálása (írásos előterjesztés) Előterjesztő: a polgármester Képviselő-testületének 2011. január 10-én megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 5-14/2010. (I. 10.) számú határozatok d. rendeletek: - Ügyiratszám: Határozatok: - 5/2011.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő Testületének 2008. január 21-én megtartott munkaterv szerinti üléséről. Jelen vannak: A Polgármester, a Jegyző, a települési képviselők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének, Serényfalva Község Képviselőtestületének, Hét Község Képviselő-testületének és Sajópüspöki Község Képviselőtestületének 2011. február

Részletesebben

34. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. augusztus 24-én összehívott rendkívüli üléséről.

34. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. augusztus 24-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 572-34/2011. 34. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. augusztus 24-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem

Részletesebben

J e g y zőkönyv EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.) EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Egészségügyi bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 27-én, szerdán, 12 óra 03 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Fésüs Sándor polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Fésüs Sándor polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 16 óra 00 perces kezdettel megtartott rendes üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Baranyai Balázs Fésüs

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 28-11/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 26-án (csütörtökön) 17 órakor a Művelődési

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én 10:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én 10:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én 10:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 157-161 T á r g y s o r o

Részletesebben

Görög László polgármester

Görög László polgármester NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2010. november 11-én megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z

Részletesebben

A Bizottság 2012. február 21-én megtartott üléséről

A Bizottság 2012. február 21-én megtartott üléséről NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város GAZDASÁGI ÉS TULAJDONOSI BIZOTTSÁGA NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV 2012. február 21-én megtartott üléséről Jelen vannak: a bizottság tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben