Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vasúti Érdekegyeztető Tanács"

Átírás

1 Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Üdvözlök mindenkit a mai Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésen. Kérdezném, hogy a mai VÉT-nek adjunk-e egy időkorlátot, meddig tervezzük a mai VÉT ülést tartani. Tessék? Délutáni időpontra gondoltam Balázs. Munkáltató: Akkor javaslom a múlt héten felfüggesztett, és le nem zárt napirendi pontunkat a mai napra újból tűzni, ez pedig a Kollektív Szerződés módosítás 2012 évre vonatkozóan a VBKJ összegének, tehát az ? Nem tudom mi van 56-ban, mindegy, a 64., oké. Tehát a 65., részben igazam volt, csak a sorrenddel voltak kisebb problémák ilyen formában, tekintetben. Elnök: Köszönöm szépen. Akkor javaslom, kezdjük el a mai munkát. Kérdezném a feleket, hogy van-e esetleg napirend előtt bárkinek hozzászólása. MTSZSZ. MTSZSZ: Tisztelettel köszöntöm a VÉT tagjait. A korábbi VÉT-en fölvetettük az üzemorvos, tehát a székházban az üzemorvosi rendelő, illetve a fogorvosi rendelőnek a kérdését és nem kaptunk még rá választ, hogy sikerült-e ebben a kérdésben utánanézni. Üzemorvosi rendelőben ugye, hogy megemelték a bérleti díjat, illetőleg a fogorvosi rendelőben is nem biztos, hogy fönn tudják majd tartani a Munkáltató: Tehát még egyszer. A múltkor csak üzemorvos hangzott el, és elmondtam, hogy az üzemorvosra kötelezettsége is van a cégnek, hogy legyen. Fogorvossal kapcsolatos kötelezettségről nem tudok, ez legújabb tevékenység alapján egy piaci típusú tevékenység. Legalábbis én, mióta rászorulok, azóta úgy szoktam volt érezni. Úgyhogy maradjunk a 1

2 munkáltatói kötelezettségnél. Tehát üzemorvosi tevékenység lesz, és itt a kolléganő mondta, hogy biztosítani is fogja a cég. Elnök: MTSZSZ. MTSZSZ: Elnézést, akkor kiegészíteném. A fogorvosi rendelő akkor valószínűleg megszűnésre fog vagy ugye nem tudják finanszírozni az Egészségügyi Kht. a fogorvosi rendelőt a székházban. Viszont nagyon sok olyan kollega van, aki Miskolcról, Szombathelyről, Szegedről jár be a székházba dolgozni, és a fogászati ellátása ezáltal problémát fog jelenteni. Tehát amikor itt centralizálták a munkaerőt, és ha viszont tényleg valakinek ilyen problémája van, akkor most nem tudom, hogy hogyan képzelitek, hogy akkor a fogászatot hol fogják megoldani. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönöm. Munkáltató. Munkáltató: Nagyon méltányolom az MTSZSZ ilyetén történő kérdésfelvetését. Tehát akkor azt rögzítettük, hogy a múltkor nem ez hangzott el. A másik pedig az, hogy a fogorvosi rendelő és ahhoz kapcsolódó működés nem a munkáltatónak a kötelezettsége, ez a Vasút-Egészségügyi Kht. szolgáltatási policyjának a része. Egyébként az ember általában ragaszkodik a fogorvosához. Én személy szerint Hajdúszoboszlóra járok, ami szintén több kétszáz kilométernél, csak azért, mert abban a fogorvosban bízom meg. Tehát azt gondolom, hogy ebbe munkáltatói oldalról nem kívánunk beleszólni. Elnök: Köszönöm. Kérdezem, hogy szakszervezeti oldalról VDSZSZ. VDSZSZ: Na. Hát lassan ez a hely olyan lesz, mint Alice Csodaországban, aki ide betér, mert mindenfajta szolgáltatást itt lehet igénybe venni azoknak, akik átjutnak az őrség szigorú 2

3 ellenőrzésén, és nem vezetik őket ki. Nekem nincs ilyen problémám, hogy itt lesz fogorvos, vagy masszázsszalon, vagy akármi más még ezen kívül, de hát akkor az összes szolgálati helyen hasonló színvonalú szolgáltatást biztosítson a munkáltató, ez ilyen egyszerű. Mondjuk Kaposvár 3-as őrhely. Ők egyébként nem ragaszkodnak a fogorvoshoz, de szeretnének nem megfagyni, bár most az időjárást ismerjük és az ottani fűtési rendszereket, elképzelhető, hogy a MÁV majd beszámol majd a kiváló Vasutas Magazinjában, hogy bizony konzervált vasutasok látják el a szolgálatot az enyhülés időszakáig. És ha már itt tartunk, a bicikli-ügy. Remélem, hogy jó hírt tudsz közölni, hogy ezt a fantasztikus problémát az itt nyüzsgők sokasága, szellemi pezsgések időszakában év eleje időszakában már meg tudta oldani. Aztán az ominózus E2-es utasítás. Többfajta verziót hallottunk, talán hazugság, persze inkább akarok finom lenni, több hazugságot hallottunk, hogy miért csaptak be minket, és talán egy igazságot is a végén, kinyögték nagy nehezen, a Kis Gábor kinyögte, hogy a magánvasutak kezdeményezték azt a utasítás módosítását, amelynek nagyjából az a lényege, hogy a fékpróbát olyan személyek végezhetik december 23-ától, tehát nem fogják, hanem már csinálják, akiknek nem kell hozzá vizsga. Ebben az ügyben konzultáltunk a Kovács Ernővel is, ő is belátta, hogy ez mindent szolgál, csak nem a vasút biztonságát. Úgy gondolom, hogy itt is szükséges megemlíteni, és nem óhajtok már a múltról túl sokat beszélni, aki elolvasta az ezzel kapcsolatos irományainkat, úgyis tud mindent. Az viszont a szakszervezetünk számára tűrhetetlen, hogy a vonat indulását megelőző egyetlen olyan vizsgálat, amely kiszűrheti a fékberendezés alkalmatlanságát, oly személy közreműködjön a vizsgálatban oly személy közreműködjön, aki erre vizsgával, aki erről vizsgával nem rendelkezik. Tehát kérem, ha úgy tetszik követelem ezt most tényleg, és ez nem játék, hogy a pályavasút, illetve a MÁV Zrt. mint az utasításokért felelős, törvényben kijelölt és felelős intézmény haladéktalanul adjon be módosító indítványt. Hangsúlyozom ezt a forgalmi igazgatóval egyeztettük. És nem azért, hogy mögébújjak, mert magunk is ezt tudjuk vállalni, hogy a fékpróbát csak olyan személy végezhesse, aki vizsgával rendelkezik. Ilyen egyszerű. Mert ha vizsgával rendelkezik, azt értelemszerűen alkalmanként meg kell hosszabbítani, számot kell adni a tudásáról, és nyilván a vizsgát megelőzően a vizsgáztatók elvárnak egyfajta gyakorlatot is és betanulási időszakot, egy elméleti tanulási időszakot és majd azt követően a vizsgát erről is számot adva megkaphatja a hatósági engedélyét. Úgy vélem ez érdeke a MÁV Zrt-nek. Egyébként érdeke a magánvasutaknak is csak lehet, hogy egy kicsit sokba kerül. Azt gondolom, hogy a MÁV Zrt. egyetlenegy munkatársa sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a magánvasutak érdekeit figyelembe véve a vasút biztonságát semmibe vegye. Ja meg azt is kérem, hogy erre hogy kerülhetett sor. Ez egy nyilván belső vizsgálatnak kellene, hogy 3

4 legyen. Mert amit erre válaszlevelet kaptunk, közkinccsé fogjuk tenni, mert ez önmagáért beszél. Akkor, amikor ugye hát szaporodnak az események számai, akkor még egy ilyen lazítást tenni, hát nem látom, hogy most mondjam azt, hogy itt ilyen egyéni, vagy csoportérdekeltségek, érdekek mentén dőltek el a dolgok? Nyilván lehet, hogy följelentenek miatta. Ez tűrhetetlen kérem. Hát egyszerűen érthetetlen az, hogy egy fékpróbát újabban úgy lehet jó, hát biztos jönnek a magyarázkodások. Amikor a vasútnál egy jegyvizsgálónak, egy pénztárosnak vizsgát kell tenni, egy pénztárosnak, akkor egy forgalom biztonságát ellenőrizendő személy úgy teheti ezt a feladatát, úgy láthatja el ezt a feladatát, hogy a vasútvállalat bejelenti a MÁV Zrt. felé, hogy hát ő erre megfelelően kiképzett és megfelelő gyakorlattal bíró. Ezt a kutya nem kontrollálja, és ellenőrzi. Ezt cseréljétek le, legyetek olyan kedvesek, ez fontos. A másik ez is a vasútbiztonsággal összefüggő. A Vasútbiztonsági Igazgatóság a dohányzás tiltását növelő törvény okán kiadott egy anyagot, amelyben a dohányzás munkahelyen való abszolút tiltását adott szolgálati viszonyok között kiemelt kockázati, a vasút biztonságát veszélyeztető kockázati tényezőként értékeli. Olyan esetekben, hogyha valaki rendszeresen dohányzik, megszokta, nyilván rászokott, szenvedélyévé vált, és hogyha számára ez tiltást nyer, akkor az elvonási tünetek problémát jelenthetnek. Épp ezért indítványozta a közbeváltását adott időszakonként az ilyen szenvedéllyel, hangsúlyozom káros szenvedéllyel bíró személyeknek. Ez az indítványuk nem talált meghallgatásra a MÁV által kiadott utasításokban, MÁV Zrt. által kiadott utasításokban ez nem szerepel. Nagyon fura dolog az, hogy itt megint nem tudom szóval, ha egyszer már van egy Igazgatóság, akinek ez a feladata, ez a funkciója, hát tudjátok, hogy sok vitánk van velük, de hát azért nem azt jelenti, hogy nem tudunk sok dologban velük egyetérteni. Sőt hát általában azért meg is tudunk egyezni velük, és ebben a dologban is egyetértünk a Vasútbiztonsági Igazgatóság álláspontjával, és kérjük, hogy a MÁV Zrt. ebben az ügyben tegye félre a fiskális szemléletét, és a biztonságot tartsa szem előtt. A vasútbiztonságot is, illetőleg az érintetteknek az egészségi állapotát. Mert egész egyszerűen, ha valaki ilyen szenvedéllyel terhelt, az nem bírja ki, hogy 12 órán keresztül ettől eltekintsen. Akkor mi fog történni? Fogja magát és rágyújt, és akkor szorong, hogyha elkapják, majd megbüntetik, vagy pedig hogyha erősebb a büntetéstől való félelem, mint a szenvedélynek a leküzdése, akkor viszont olyan idegállapotba kerülhet, ami okozhat káros következményeket. Ugyanez a helyzet egyébként mondjuk a mozdonyvezetők vonatkozásában is. Hát a világ baromsága, hogy az egyszemélyes munkahelyeknél, hát ott mondjuk egy váltókezelő helyiségben, vagy egy forgalmi szolgálattevő helyiségben, ahol egyedül teljesít szolgálatot az illető, hát azt gondolom, hogy a közbeváltást nehéz megoldani, 4

5 de a dohányzást is nehéz elfogadni, hogy azt ne tegye, hiszen azt ha csak nincs módja kimenni a szolgálati helyiségből. Mert mondjuk egy mozdonyvezetőnek nincs rá módja, ha csak mert ugye azt tiltja azt hiszem az E utasítások bármelyike is, az E1-es nyilván tiltja, hogy mondjuk a mozdonytól öt méterre távolodjon menet közben. Meg lehet oldani, de hát némi veszélyt hordoz magában. Hogy mondjuk egy ilyen platón előregyalogol a mozdony orra elé, és akkor ott elszívja, és akkor visszasétál. Átmászik a bonyolult. Bonyolult. Nehéz. Igen. Na. Tehát és azt hiszem, hogy az ÁNTSZ-nek nem az a nem gondolom, hogy az ÁNTSZ a felső vezetéken függve figyeli, hogy a mozdonyvezető dohányzik-e, vagy nem. És egyébként meg a mozdonyvezető meg aggodalmaskodhat azon, hogyha például fölszáll hozzá egy ellenőrző közeg, és akkor nem azt mondja, mint a népmesékben a hétfejű sárkány, hogy emberszagot érzek, és akkor a szegény elrabolt királylány, hogy itt aztán senki nincs, azt benn az ágyban ott van a kiskondás, vagy a mesebeli herceg, és akkor megtalálják a csikkeket. És akkor majd megbüntetik. Esetleg. Jó? Ez lenne a dohányzással. A másik az, hogy a múlt konzultáción kértük azt, hogy az aszódi balesettel kapcsolatban, majdnem balesettel bocsánat, majdnem balesettel kapcsolatban készült véleményes jelentést megkaphassuk. Több okból is. Erre ott a Földházi úr ígéretet tett, aki itt van az ott lévők közül, arra emlékszik. Ehhez képest nem kapjuk meg. Azt is hozzátettük, nem úgy tűnik, hogy megkapjuk, így a jobb. Mert megindultak ilyen vad levelezések, ilyen jogi problémák merültek fel. Bár akkor is hozzátettük, hogy mi nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy x.y-nak az életkora, meg a neve, hanem maga a szituációt szeretnénk látni pontosan azért, hogy okuljunk belőle, és mindenki, akit ez érdekel. Nem tudom elhinni egyébként is jogunk van szerintem hozzáférni, de most nem is ez a lényeg. Én azt nem látom be, hogyha van egy vizsgálat, ami nagy nehezen lezárult, bár szerintem a gödi még mindig folyik, akkor azt nyilván nem a személyek a lényegek, egyértelműen, azt miért nem lehet közkinccsé tenni. Nyilván az fogja csak elolvasni, vagy vélhetően az fogja csak elolvasni, akit ez leköt, hogy okuljanak belőle az emberek. Titkolják. Itt mindent titkolnak. Hát mi a rossebet kell ezen titkolni? Mariann, a KBSZ honlapjára fölmentek, ott vannak ezek a vizsgálati események, kiválóan meg van oldva, hogy a nevek nincsenek nevek ott. Az van, hogy férfi ennyi idős, mit tudom én, ilyenek vannak benne. Ilyen jogosításai vannak, és a többi és a többi. Maga a szituáció szépen föl van dolgozva, le vannak vonva belőle a bizottság által alkalmasnak ítélt tanulságok, az ajánlások oda vannak írva. Tehát a dolog rendben van. Itt meg beteszik a fiók mélyére, és maradnak a találgatások. Légy szíves ebben a dologban is segíts abban, hogy ez az állapot változzon. Mert nyilván, ha nagyon akarjuk, úgyis meg tudom nézni, szóval most nem erről van szó, de nem az, hogy én lássam, vagy a Zoli, vagy valami, hanem azok, akiket ez 5

6 esetleg jobb helyzetbe hoz, mert okul belőle. Átgondolja, akár a saját munkájában is utána nyilván használja. Jó ennyi lett volna. Ugye nem voltam túl hosszú? De a bicikli-ügy, az nagyon fontos. Magatokat járatjátok le, a Zsolttal beszéltünk, ő se látja ennek semmifajta aggályát, okát, hát röhög az egészen. Hát vicc. Hát nem, hát az az apparátus, hát ez szörnyű. Hát lassan kidől a fa, hát ott is egy iroda van. Hát hát nem biztos, hogy erre egyedül alkalmas. Hát akkor nem alkalmas. Segítsetek már rajta, hogy azt a rohadt három mondatot, vagy négyet, vagy ötöt aláírassa. Jó? Munkáltató: Biciklire csináltak a kollégák egy értekezést, de nekem nem volt időm megnézni, hogy hol tartunk ezzel a dologgal. Tehát ha ez fog segíteni a Vezérigazgató úr feladatainak könnyebb ellátása érdekében, akkor a döntését támogató javaslattal élünk. Elnök: Jó, köszönöm. Kérdezném, hogy a többi felvetésre Munkáltató: A többit alapvetően felvetésnek vettem, tehát hogy nem kérdésnek és ehhez kapcsolódó, hanem olyannak, amivel további tennivalók vannak. Meg hogyha egyszer megígértek valamit, akkor teljesítse, aki megígérte. Tehát mondjuk így elég nehéz ebben a kérdésben állást foglalni, úgyhogy vettük a felvetéseket. Elnök: Jó. Akkor javaslom, kezdjük el a napirendi pontunkat. Megállapodás a MÁV Zrt. határozatlan időtartamú Kollektív Szerződésének módosításáról. Kérdezném a munkáltatót, hogy kívánja-e szóban előterjeszteni. VDSZSZ. VDSZSZ: Igen. Hogy egyszerűsítsük az életünket, azt indítványozzuk, hogy a VBKJ összege mérséklődjön ez évben legalábbis 325 ezer forintra, valamint a munkáltató minden munkavállaló számára alanyi jogon adjon 60 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt. Ennyi lenne. Köszönöm szépen. 6

7 Elnök: Köszönöm. VSZ VSZ: Tisztelettel köszöntök mindenkit. Tény, hogy a Vasutasok Szakszervezete számára sem elfogadható az, hogy 370 ezer forint értéken maradjon a VBKJ, ezért magunk részéről is azt gondoljuk, hogy valamilyen technikai megoldást kell erre alkalmazni. Az egyik ilyen technikai megoldás az, amit a Bárány alelnök úr az előbb elmondott. Mi a magunk részéről is ugyanúgy támogatjuk ezt a fajta megoldását a VBKJ mértékének a növelése érdekében. Elnök: PVDSZ. PVDSZ: Mi a magunk részéről a béren kívüli juttatások összességét tekintjük kiindulópontnak abból a szempontból, hogy a munkavállalók jövedelmének nettó értéke ne változzon, és hát ezen belül közömbös, és a legtámogatottabb forma az Erzsébet-utalvány az, amely alanyi jogúvá tételével biztosítható a munkavállaló felé ez a követelmény. Köszönöm. Elnök: Köszönöm. VFSZSZ. VFSZSZ: Köszönöm. Mivel a dolgozók már várják, hogy vége legyen ennek az egésznek, úgyhogy a VFSZSZ elfogadja. Köszönöm. Elnök: MOSZ. 7

8 MOSZ: A MOSZ támogat minden olyan javaslatot, amely a munkavállalók számára kedvezőbb helyzetet teremt a jelenleginél. És azt szeretnénk, hogy nyilván ez terjedjen ki a MÁV cégcsoport egészére. Elnök: MTSZSZ. MTSZSZ: A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete el tudja fogadni, hogy évre csökkenjen a VBKJ keret, és az Erzsébet-utalványt megemeljük 325 ezerre. Köszönöm. 325 ezer, és 60 ezerre emeljék föl az Erzsébetet, alanyi jogon. Elnök: Köszönöm szépen a szakszervezeti nyilatkozatokat, és akkor átadom a munkáltatónak a szót a reagálásra. Munkáltató: Elég érdekes javaslatokat hallottunk. A jegyzőkönyvírónak majd őszinte részvétem a kihámozásához, hogy ki mit tud elfogadni, és mivel ért egyet. De mivel munkáltatói részről továbbra is a 350 ezer forint bruttó összegű Választható Béren Kívüli Juttatást tudjuk ajánlani, akkor úgy veszem, hogy a VFSZSZ ezzel egyetértett, a többiek pedig más javaslatot tettek. Tehát bocsánat, csak azért mondom, hogy akkor legyen már olyan, hogy tudjuk, hogy ki, mit javasol. Elnök: VFSZSZ kívánja pontosítani. VFSZSZ: Hát akkor lehet, hogy nem lehetett érteni. Én a VBKJ körüli cirkusz végére gondoltam. Köszönöm. Elnök: Munkáltató 8

9 Munkáltató: Nincsen jelen pillanatban, mert nincs megállapodás. Tehát volt egy római nem?, hogy a népnek cirkusz kell. Tehát akkor a Választható Béren Kívüli Juttatás helyett ja, kenyér és cirkusz. Tehát akkor Erzsébet-utalvány és cirkusz, és oké. Na. Szóval akkor egyelőre így kollektíve megszavazásra került az Erzsébet-utalvány, plusz a cirkusz juttatás, és akkor így jelentős költséget takarítunk meg ilyen módon. Jó. Tehát komolyra fordítva a szót, sajnos a finanszírozási helyzetünk alapján, illetve az Üzleti terv jóváhagyása körüli tulajdonosi döntés és elvárása alapján, mint ahogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz tartozó többi vállalat esetében is, ahonnan szerintem volt alkalmatok már információt szerezni, nincs jogosultságunk arra, hogy a 350 ezer forint Választható Béren Kívüli Juttatás keretén felül pluszokat tudjunk nyújtani. Itt most akkor értettem az érdekképviselet pozitív irányba történő, persze pozitív értéken történő elmozdulási javaslatait is ilyen módon. Tehát azért ezt akkor megszámoljuk, és továbbítjuk a döntéshozóknak, hogy legyenek kedvesek állást foglalni azzal kapcsolatosan, hogy kapunk-e mandátumot esetlegesen más formán történő megállapodás megkötésére. Én még amit szeretnék ehhez kapcsolódóan azért mondani, hogy magunk között tudjuk, tehát nem mertem még megkérdezni a humánszolgáltatótól, de hamarosan be fogunk csúszni abba az időbe, amikor is a pénztári rögzítések miatt, tehát a pénztáraknál van ez a bizonyos eset, hogy három hónapra visszamenőleg lehet utalni, ami azt jelenti, hogy a februári bérek számfejtéséhez mindenképpen rögzíteni kell azt, hogy ki, milyen összeget és mit választ a VBKJban, mert akkor utána januárra vonatkozóan már nem tudunk vissza pénztári tagdíjat utalni. Úgyhogy azért ennek a jövő héten valamilyen dűlőre kellene vinni. Mi megpróbáljuk az ahhoz kapcsolódó mandátumot megszerezni, de azért ezt hozzá szeretném tenni, hogy az eddigi bármilyen indokokkal történő próbálkozásunk azért abban mutat vissza, hogy a MÁV Zrt. és a MÁV csoport finanszírozása is jelentős hiányt mutat évre vonatkozóan, és nem tudni, hogy milyen feltételekkel és hogyan tudunk működni, illetve hát azért mondjuk szerintem reggel hallottátok többen a rádióban. Én akkor egyből sokkot kaptam. Nem is kellett reggeli kávé, amikor elhangzott, a MALÉV-ot véletlenül MÁV névvel illeték. Igen. Rövidítették, tehát a lé kimaradt, és oda lett a tudat. Tehát ilyen formán. De a lényeg az, hogy mind a MALÉV, mind a BKV finanszírozása az egész közlekedési szektorra rávetíti a negatív hatásait. Jó? Tehát akkor én abban maradnék, hogy köszönjük a mai tárgyalást, vettük az észrevételeket. Azért szeretném elmondani, hogy a 60 ezer forint értékű Erzsébet-utalvány egyébként, ha kafetériaértéken számoljuk, az 78 ezer forintot meghaladó összeg. Tehát Köszönöm szépen. Tehát a 9

10 VDSZSZ pontosan kiszámolta, hogy 79 ezer gyel kell felszorozni. Tehát 60 1,3294 ennek az értéke. Úgyhogy azért ezzel azért ennyiben legyünk tudatában. Tudom, a VDSZSZ kérése 420 ezer volt, amit írásban elküldött, úgyhogy ezt is kiszámoltam, és értékelem az ahhoz történő megállapodás irányába történő elmozdulást. Köszönöm. Elnök: Köszönöm. VDSZSZ. VDSZSZ: Mariann, azért a MALÉV ügyet és a kafetériát nem célszerű párhuzamba állítani, hiszen annak egész más okai is vannak, te is tudod jól. A másik pedig az, hogy én azt látom, hogy a tulajdonos, az nem feltétlen a kormányzati akaratnak megfelelően cselekszik, hiszen a kormányzati szándék arról szól, hogy ebben az országban az idén 4,7%-os inflációval kell számolni, és nem avval, hogy 4 5%-os reálkereset-csökkenéssel. Ilyet én nem olvastam sehol. Úgyhogy azt kell mondanom sajnos, hogy a kormányzati nyilatkozatok és azok végrehajtása között nincs köszönőviszony. Úgy vélem, hogy ez nem a mi dolgunk feltétlen tisztázni. Mi arra építkeztünk, ami elhangzott azokon a tárgyalásokon, ahol az érdekképviseletek, illetőleg a kormányzat találkozott, és annak megfelelően fogalmaztuk meg a bérköveteléseinket. Az, hogy a tulajdonos ezt nem teszi magáévá, az különösképpen sajnáljuk érdekel, persze, hogy érdekel minket, de nekünk akkor is elsősorban ez az iránymutató. És ezért is kérjük, követeljük ezt az elmozdulást a béren kívüli juttatások vonatkozásában. Arról nem is beszélve, hogy akkor, amikor vannak olyan cégek, ahol emeltek a kafetérián, olyan pofátlan ürügyre hivatkozva, hogy ott alacsonyabbak a bérek, ami egész egyszerűen nem igaz. Itt megint csak az ebből meg az következik, hogy itt a vasúti alágazaton belül vannak kedvesebb gyermekek, mint mi. Ami nem feltétlen probléma, csak ez nem egy családi kör. Hm? Úgyhogy én ebben kérem a menedzsmentet, hogy ezekre a körülményekre a tulajdonos figyelmét nyomatékkal hívja fel. Hát nyilván megtette eddig is, de akkor még egyszer ezt tegye meg. És az is fura dolog, hogy vagy összejátszanak, vagy pedig hagyják magukat becsapni, hiszen az általam említett cégnél, ha jól tudom, bérkompenzációra a személyi jövedelemadó változásai okán nagyon gyér esetben került sor. Innentől nem igazán értem azt, hogy a francban lehet ott alacsonyabb jövedelmekről beszélni. Ezt nem értem. Hivatkozni lehet rá, csak ez egyszerűen hamis hivatkozás. Köszönöm. 10

11 Elnök: Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy még van-e bárkinek ebben a témában hozzátennivalója. Nincs. Akkor a mai VÉT ülést bezárom azzal, hogy majd a munkáltató a következő VÉT ülés időpontjáról tájékoztatja az érintett feleket. Köszönöm. 11

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. december 22.

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. december 22. Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Megkérdezném munkáltatói részről, hogy ki szeretné vezetni az ünnepi ülést. VDSZSZ következne a múltkori lezáráshoz képest, ehhez képest azt jelezték, hogy ők nem.

Részletesebben

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök (Lipcsei Zsuzsanna) : Köszöntöm a mai napon megjelent tárgyalófeleket és akkor már, hogyha így gyorsan megnyertem ezt az elnöki pozíciót, akkor javaslom, hogy vágjunk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Nagyon nagy tisztelettel köszöntöm a VÉT résztvevőit. Megállapítom, hogy a VÉT tagjai közül a munkáltató és a reprezentatív szakszervezetek is megjelentek, ezért a tárgyalás

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök (Lipcsei Zsuzsanna) : Akkor, egy kis figyelmet kérnénk. Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm a mai Vasúti Érdekegyeztető Tanácsülésen megjelent tárgyalófeleket. A

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Eléggé megfogyva vagyunk, de törve nem. Szeretném kérni az érdekképviseleti oldalt, hogy egy személyét legyen már kedves adni, hogyha lehet. Elnök: Köszöntöm a

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2012. június 21.

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2012. június 21. Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Zsuzsannát javasolnánk levezető elnöknek, és a mai napon megkezdenénk a tárgyalást, ennek megfelelően, ha nincs ez ellen ellenvetés. Csak, hogy a szokásos tiszteletköröket

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

Konzultáció. 2013. január 30.

Konzultáció. 2013. január 30. Konzultáció Munkáltató: A VDSZSZ képviselőit reméljük, hogy Balázsék megérkeznek, de azért mi elkezdenénk. Tisztelettel köszöntök mindenkit. A munkáltató átküldte a Nemzeti Vasúti Pályaműködtető Zrt-nek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. május 30-án megtartott üléséről Hozott döntések: 37/2012. számú határozat eszközbeszerzés eredményhirdetéséről 38/2012. számú

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4 Ikt. sz.: MB/121-1/2012. MB-34/2012. sz. ülés (MB-82/2010-2014. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2012. október 31-én, szerdán 9 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Tibor polgármester Anderkó Attila képviselő

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. január 11-én (Szerda) 16.30 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. január 11-én (Szerda) 16.30 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. január 11-én (Szerda) 16.30 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások,

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások, VIII. évfolyam 11. szám Egyeztettünk Mottó: Attól még senki sem lett szegényebb, hogy beleadott mindent. 16.-án a Mozdonyvezetõk Szakszervezete (MOSZ) és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) vezetõ

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága Az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságának 2011. június 21-én, kedden 9 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. október 29-én megtartott üléséről Hozott döntések: 61/2012. számú határozat Bursa Hungarica Ösztöndíj Pályázat 2013. évi fordulójához

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Letenye Város Képviselő-testületének 2014. november 12-én 16.00 órai kezdettel a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozótermében tartott rendes nyilvános üléséről.

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének Határozatok: Iktatószám: 1634/5/2015 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 28/2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Füzesgyarmat Város Önkormányzat K é p v i s e lő- testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint

15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint 15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. június 10-én Rétság Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: Rétság Város Önkormányzat

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 145/2015.(XI.24.) számú határozata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének, a Városháza nagytermében tartott, 2008. november 25-i üléséről Jelen vannak: 11 települési képviselő: Antal Ferenc, Daróczi

Részletesebben

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről.

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. 102-19/2011. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. Határozat száma: 240/2011.(XII.15) 241/2011.(XII.15) 242/2011.(XII.15) 243/2011.(XII.15)

Részletesebben

J e g y zőkönyv EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.) EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Egészségügyi bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 27-én, szerdán, 12 óra 03 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete Gazdasági Bizottságának 2012. július 3l-i rendkívüli üléséről a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében. Jelen voltak:

Részletesebben

NAPIRENDI PONT: 1. Jegyzői munkakör betöltésére beadott pályázatok elbírálása (írásos előterjesztés) Előterjesztő: a polgármester

NAPIRENDI PONT: 1. Jegyzői munkakör betöltésére beadott pályázatok elbírálása (írásos előterjesztés) Előterjesztő: a polgármester Képviselő-testületének 2011. január 10-én megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 5-14/2010. (I. 10.) számú határozatok d. rendeletek: - Ügyiratszám: Határozatok: - 5/2011.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 14-én 17 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 14-én 17 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. március 14-én 17 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: - Rendeletek száma és tárgya:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv-hitelesítőkre tesz javaslatot Gombkötő Lajos és személyében, akiket a testület elfogadott.

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv-hitelesítőkre tesz javaslatot Gombkötő Lajos és személyében, akiket a testület elfogadott. 9/2010. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május 27-én 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi ülésén. Jelen vannak: Jelen volt továbbá: Ramasz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2015. április 28-án 10 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház tárgyalóterme,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

XVIII. évfolyam 1. szám Alapítás éve: 1892 2008. január

XVIII. évfolyam 1. szám Alapítás éve: 1892 2008. január XVIII. évfolyam 1. szám Alapítás éve: 1892 2008. január 2 2008. január szerkesztõi jegyzet Mozdonyvezetõk Lapja 2008. Másfél évtizedes múltra tekint vissza a Mozdonyvezetõk Lapja. A kezdeti fénymásolási

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. július 24. 2009. július 24.

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. július 24. 2009. július 24. Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Szeretettel köszöntöm a mai rendkívüli VÉT ülésen megjelent feleket. A rendkívüli VÉT ülést a VDSZSZ Szolidaritás kezdeményezte. A javasolt napirendi pont a MÁV vállalatcsoportnál

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester, Kozári

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/20-4/2012. FVB-8/2012. sz. ülés. (FVB-70/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/20-4/2012. FVB-8/2012. sz. ülés. (FVB-70/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/20-4/2012. FVB-8/2012. sz. ülés (FVB-70/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2012. március 26-án, hétfőn, 10 óra 34 perckor kezdődően, a Képviselői

Részletesebben

~ 512 ~ 73-25/2012. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2012. december 17.-én 15 órakor megtartott soros üléséről.

~ 512 ~ 73-25/2012. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2012. december 17.-én 15 órakor megtartott soros üléséről. 73-25/2012. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2012. december 17.-én 15 órakor megtartott soros üléséről. Határozat száma: 235/2012.(XII.17.) 236/2012.(XII.17.) 237/2012.(XII.17.)

Részletesebben

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv Időpont: 2007. március 23. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-3/2011. (FFB-22/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-3/2011. (FFB-22/2010-2014.) FFB-3/2011. (FFB-22/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. február 14-én, hétfőn, 9 óra 8 perckor a Képviselői Irodaház V/515. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

16. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 22-i rendkívüli üléséről.

16. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 22-i rendkívüli üléséről. Iktatószám:116-../2015. 16. számú jegyzőkönyv Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 22-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása Cím: 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. Kistérségi iroda Tel: 68/381-011/121, Fax: 68/381-656 E-mail: irodavezeto@del-bekes.hu Web: www.del-bekes.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

1 7. s z á m ú. Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről.

1 7. s z á m ú. Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. 1 7. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2011. január 19-én 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1. rendes

Részletesebben

26. számú JEGYZŐKÖNYV

26. számú JEGYZŐKÖNYV 26. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 11-én 10 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14-én 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Rendelete: Határozatai: 101--102 T á r

Részletesebben

1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester

1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester Gara Község Képviselő-testülete 5/2012. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara község képviselő-testület 2012. április 12-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőségi Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. május 9-ei rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. május 9-ei rendkívüli üléséről. 40.145-10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. május 9-ei rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és meghívottak a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Szociális Egészségügyi és Oktatási, valamint Pénzügyi Bizottsága Cím: 5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000, Fax: 68/440-860 E-mail: kisterseg@medgyesegyhaza.hu

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből. Ikt.szám: 117/12/2010. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

J E G Y Z ŐK Ö N Y V. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. április 12-i soron kívüli nyílt üléséről

J E G Y Z ŐK Ö N Y V. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. április 12-i soron kívüli nyílt üléséről J E G Y Z ŐK Ö N Y V Készült: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. április 12-i soron kívüli nyílt üléséről H e l y e: Városháza Díszterme Jelenlévőképviselők: Bagdi Sándorné, Bánóczy Lajos, Bozsányi

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2012.03.05.-én összehívott rendkívüli üléséről.

6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2012.03.05.-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-6/2012. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2012.03.05.-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem Jelenlévők:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 17-én 16.00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

MÁV-Start: megállapodás a kocsivizsgálók szolgálat-átadási normaidejéről (8. oldal) Meghívó Majálisra!

MÁV-Start: megállapodás a kocsivizsgálók szolgálat-átadási normaidejéről (8. oldal) Meghívó Majálisra! Mire jó egy uniós projekt? (4. oldal) MÁV-Start, RCH: Hatalmas VASZsiker (3. oldal) MÁV-Start érdekvédelmi összefoglaló (6. oldal) Forrás: www.freehdw.com Köszönetet mondott a miniszter (7. oldal) MÁV-Start:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. április 29-i nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. április 29-i nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2013. április 29-i nyílt üléséről Időpontja: 2013. április 29. 17:03 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: a jelenléti ív

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. december 18-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. december 18-án megtartott ülésének Szám: 230-14/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. december 18-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 25/2013.(XII.19.) önkormányzati RENDELET

Részletesebben

Jelen vannak a jelenléti ív szerint: vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Jakab Katalin vagyongazdálkodási jogász Zsótér Krisztián

Jelen vannak a jelenléti ív szerint: vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Jakab Katalin vagyongazdálkodási jogász Zsótér Krisztián Iktatószám: /2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2012. szeptember 27-én a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság rendkívüli ülésén elhangzottakról.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Önkormányzat Képviselő-testület 2006. március 13. napján 14.00 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Önkormányzat Képviselő-testület 2006. március 13. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Önkormányzat Képviselő-testület 2006. március 13. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme Jelen vannak: Borbély István

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BANA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Bana, Jókai Mór utca 18. Ikt.sz.: 311/8/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bana Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. július 05-én tartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 15/2015.(II.09.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása

2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 15/2015.(II.09.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én megtartott soron kívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZATOK MUTATÓJA 15/2015.(II.09.) számú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 23-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2016. január 26. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító II-2/455-2/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2011. március 22-én megtartott Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Letenye Város Képviselő-testületének 2015. október 19-én 14.00 órai kezdettel a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozótermében tartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv. VESZ Nonprofit Kft. részéről: Dr. Kiss Tamás ügyvezető igazgató

Jegyzőkönyv. VESZ Nonprofit Kft. részéről: Dr. Kiss Tamás ügyvezető igazgató Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottságának 2009. február 11-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről Jelen vannak: dr. Farkas László a bizottság elnöke dr. Keresztúri Farkas Csaba a bizottság

Részletesebben

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 26/2012. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. augusztus 10. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangrögzítéssel) Jelen vannak: Dr. Sükösd Tamás polgármester Novák Kovács Zsolt alpolgármester. Etelvári Zoltán képviselő 9 fő

J e g y z ő k ö n y v (hangrögzítéssel) Jelen vannak: Dr. Sükösd Tamás polgármester Novák Kovács Zsolt alpolgármester. Etelvári Zoltán képviselő 9 fő J e g y z ő k ö n y v (hangrögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. október 11-i soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Sükösd Tamás polgármester Novák Kovács Zsolt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Készült Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2011. november

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 25-én tartott ülésén folytatólagosan.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 25-én tartott ülésén folytatólagosan. Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 25-én tartott ülésén folytatólagosan. Jelen vannak: Boros Zoltán polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült a 2009. augusztus 15-én megtartott elnökségi ülésről

Jegyzőkönyv. Készült a 2009. augusztus 15-én megtartott elnökségi ülésről Jegyzőkönyv Készült a 2009. augusztus 15-én megtartott elnökségi ülésről Jelen voltak: Szabó Imre elnök, Duró Imre igazgató Dr. Kovács Mátyás, Pusztay Sándor elnökhelyettesek. Baronek Jenő, Kovács Tamás,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/51/7/2015.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 39/2015. (V.27.) sz. Képviselőtestületi Határozat 40/2015.

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2011. november 7-én, hétfőn, 11 óra 04 perckor az Országház főemelet 61. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben