A Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Pedagógiai Programja 2013.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Pedagógiai Programja 2013."

Átírás

1 A Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Pedagógiai Programja 2013.

2 Tartalomjegyzék 1. AZ INTÉZMÉNY JOGI HELYZETE Az intézmény Alapító Okiratának adatai Az Alapító okirat szerinti tevékenység 6 2. AZ INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE Az intézményben folyó képzés története Az intézmény névadója AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉNEK FELTÉTELEI Az iskola nevelőtestülete, személyi feltételei Az intézmény épületei, tantermi ellátottsága AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei és eljárásai A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok Az egészségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok Elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátításával kapcsolatos iskolai terv A közösségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok A tanítási órán megvalósítható közösségfejlesztő feladatok Az egyéb foglalkozások közösségfejlesztő feladatai A diákönkormányzati munka közösségfejlesztési feladatai A szabadidős tevékenység közösségfejlesztő feladatai A pedagógusok helyi feladatai, az osztályfőnök feladatai: A kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenység A tehetség, képesség kibontakoztatását segítő tevékenységek A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkózását segítő program A beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdők segítése Az ifjúságvédelemi feladatok ellátása A szociális hátrányok enyhítését segítő tevékenység Kapcsolattartás a szülőkkel, tanulókkal, az iskola partnereivel A tanulók közösségét érintő kapcsolattartási formák A szülők közösségét érintő együttműködési formák A szülők, a tanulók és pedagógusok együttműködésének formái A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata Az értékelés A tanulók értékelése Az értékelés fajtái A továbbhaladás kritériumai Technikus osztályokba lépés feltételei Az iskolaváltás, valamint a tanuló átvételének szabályai A felvételi eljárás különös szabályai HELYI TANTERV Szakközépiskola: a szakaszok száma, hossza, egymásra épülésük Képzési irányok Az iskolában alkalmazott óratervek A kifutó képzéseink, melyek szeptember 1-én kerültek utoljára beiskolázásra Az iskolában alkalmazott helyi tanterv az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet Az oktatásban alkalmazható tankönyvek és taneszközök kiválasztásának elvei A Nemzeti alaptantervben meghatározott pedagógiai feladatok helyi megvalósítása Érettségi vizsga 74 2

3 5.7. Mindennapos testnevelés A választható tantárgyak, foglalkozások és a pedagógusválasztás szabályai A tanulók esélyegyenlőségét szolgáló intézkedések Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Írásbeli feladatok értékelése Szóbeli értékelés Az otthoni felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározása A csoportbontások és az egyéb foglalkozások szervezési elvei A tanulók fizikai állapotának, edzettségének méréséhez szükséges módszerek Az iskola környezeti nevelési elvei A tanulók jutalmazásának, magatartásának és szorgalmának értékelési elvei A magatartás értékelésének elvei A szorgalomjegyek megállapításának elvei A jutalmazás, fegyelmezés iskolai elvei SZAKMAI PROGRAM Az iskolában folyó szakképzés alapelvei Céljaink A képzés személyi és tárgyi feltételei Szakképzési tevékenységünk Iskolarendszerű szakképzések Iskolarendszeren kívüli szakképzési lehetőségek A szakmai vizsgák rendszere KOLLÉGIUMI PEDAGÓGIAI PROGRAM A kollégiumi nevelés alapelvei, értékei, célkitűzései A kollégiumi nevelés alapelvei A kollégiumi nevelés értékei A kollégiumi nevelőmunka célkitűzései A tanulók életrendje, tanulása, szabadideje szervezésének pedagógiai elvei A kollégium által kötelezően biztosítandó foglalkozások Pedagógiai felügyelet A tanulók fejlődését, tehetséggondozását, felzárkóztatását, pályaválasztását, és az önálló életkezdést elősegítő tevékenységek elvei A tanulók fejlődését elősegítő tevékenység elvei A tanulók tehetséggondozását elősegítő tevékenység elvei A tanulók felzárkóztatását elősegítő tevékenység elvei A tanulók pályaválasztását elősegítő tevékenység elvei A tanulók önálló életkezdését elősegítő tevékenység elvei A hátrányos helyzetű tanulóknak szervezett felzárkóztató, tehetséggondozó, társadalmi beilleszkedést segítő foglalkozások terve A kollégiumi közösségi élet fejlesztésének módszerei, eszközei, a művelődési és sportolási tevékenység szervezésének elvei A kollégiumi közösségi élet fejlesztésének módszerei, eszközei A művelődési és sportolási tevékenység szervezésének elvei A tanulókról való gondoskodás, személyes törődés. Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő tevékenységek A kollégium hagyományai és továbbfejlesztésének terve Az iskolával, a szülővel való kapcsolattartás és együttműködés formái Intézményen belüli kapcsolattartás és együttműködés formái A szülőkkel való kapcsolattartás és együttműködés formái Az intézmény külső partnereivel történő kapcsolattartás 126 3

4 7.9. Egészségnevelési, és környezeti nevelési elvek ZÁRADÉK A PEDAGÓGIAI PROGRAMMAL KAPCSOLATOS ZÁRADÉKOK A Pedagógiai Program érvényességi ideje A Pedagógiai Program értékelése és felülvizsgálata A Pedagógiai Program módosítása A Pedagógiai Program nyilvánosságra hozatala LEGITIMÁCIÓS ZÁRADÉK MELLÉKLET Nevelő-oktató munkát segítő eszközök és felszerelések jegyzéke 143 4

5 1. AZ INTÉZMÉNY JOGI HELYZETE Az intézmény önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, amelynek szeptember 1-jétől a Vidékfejlesztési Minisztérium az irányító és fenntartó szerve Az intézmény Alapító Okiratának adatai Az intézmény neve: Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Intézmény rövid neve: Szentannai Középiskola Intézmény idegen neve: Szentannai Sámuel Grammar School, Secondary School and Student s Hostel Székhelye: 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. OM azonosító: Az intézmény típusa: középiskola Évfolyamok száma: középiskola (négy évfolyam) Szakképző évfolyamok száma:1/13, 2/14 (két évfolyam) Tagozat: szakközépiskolai felnőttoktatás levelező tagozat (négy évfolyam) Fenntartó, alapító szerve: Vidékfejlesztési Minisztérium, 1055 Budapest, Kossuth tér 11. Működési köre: Országos Az alapító okirat száma: KGF/67/3/2013. A költségvetési szerv törvényességi felügyeleti szerve: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Meghatározó szabályozók: a nemzeti köznevelésről évi CXC. törvény a Kormány 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelete a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KGF/67/3/2013. számú Alapító Okirat 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről 4/2010. évi (I. 19.) OKM rendelet a pedagógiai szakszolgálatokról a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) kormányrendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény a nemzeti köznevelésről évi CXXIV. törvény a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény módosításáról 5

6 1.2. Az Alapító okirat szerinti tevékenység Alaptevékenység: A Szentannai Középiskola alaptevékenységébe tartozik a nevelő-oktató és a szakképző tevékenység. A gimnáziumi képzés keretében az általános műveltség megalapozása; felkészítés az érettségi vizsgára valamint a felsőfokú tanulmányok megkezdésére, a szakközépiskola első négy évfolyamán ezen túl a szakmai előkészítés illetve a szakközépiskolai ágazati képzés, valamint felkészítés a felsőfokú szakképzés megkezdésére. A felsőfokú szakképzésben a műszaki informatikai mérnök asszisztens képzés utolsó beiskolázása szeptember 1-jén történt. Államháztartási szakágazat szerinti besorolása: Szakmai középfokú oktatás Alaptevékenységek államháztartási szakfeladat rendi besorolása: Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára Iskolai intézményi étkeztetés Tanulók kollégiumi étkeztetése Munkahelyi étkeztetés Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés Felsőfokú szakképzés Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító egyéb képzés Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Foglalkoztatást elősegítő képzések Szakmai továbbképzések Kötelező felkészítő képzések M.n.s. egyéb felnőttoktatás Szakképzési és felnőttképzési támogatások Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Bérpótló juttatásra jogosultak közfoglalkoztatása Egyéb közfoglalkoztatás Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvtári szolgáltatások 6

7 Vállalkozási tevékenység: A Szentannai Középiskola kapacitásának hasznosítása érdekében, az Áht. 46. (2) bekezdésében foglaltak szerint vállalkozhat, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti az alapító okiratban meghatározott alaptevékenységét és ebből fakadó kötelezettségeinek teljesítését. A Szentannai Középiskola vállalkozási tevékenységéből származó éves bevétel nem haladhatja meg a költségvetési szerv összkiadásainak 25%-át. A vállalkozásból származó bevételeket és a vállalkozási tevékenység kiadásait az alaptevékenységektől elkülönítetten kell megtervezni, nyilvántartani és elszámolni. Az általános és az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerinti képzéseink a következők: Gimnázium évfolyam: Általános tantervű gimnázium, emelt szintű német nyelvi oktatással Általános tantervű gimnázium, emelt szintű angol nyelvi oktatással Általános tantervű gimnázium, belügyi rendészeti pályaorientációs képzéssel Szakközépiskola A 2012/2013. tanévben utolsó alkalommal indított képzések: évfolyam nappali tagozat: Érettségire felkészítő, szakmacsoportos alapozó képzés: Gépészet szakmacsoport Közgazdaság szakmacsoport Környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport Informatika szakmacsoport évfolyam levelező tagozat: Érettségire felkészítő, szakmacsoportos alapozó képzés: Közgazdaság szakmacsoport A 2013/2014. tanévtől felmenő rendszerben induló képzések: A Nemzeti alaptantervre épülő, kerettanterv szerinti, közismereti oktatással párhuzamosan folyó, az ágazati szakképzési kerettanterv szerinti, elméleti és gyakorlati oktatás (a továbbiakban ágazati szakközépiskolai képzés) a következő tagozatokból áll évfolyam nappali tagozat: Szakközépiskolai ágazatok: XIII Informatika XXIII Környezetvédelem-vízgazdálkodás XXXI Mezőgazdasági gépész XXXIII Mezőgazdaság 7

8 Szakképzés A 2012/2013. tanévben utolsó alkalommal indított képzések Az 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szerinti két éves szakképzéseink az 1/13. és az 1/14. évfolyamon: Gépészet szakmacsoport OKJ Mezőgazdasági gépésztechnikus Informatika szakmacsoport OKJ Műszaki informatikai mérnökasszisztens Közgazdaság szakmacsoport OKJ Agrárközgazdasági- és áruforgalmazó technikus Környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport OKJ Természet- és környezetvédelmi technikus. A 2013/2014. tanévtől felmenő rendszerben induló képzések Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) kormányrendelet szerinti szakképzéseink. Alap szakképesítések: Informatika szakmacsoport OKJ Szoftverfejlesztő Mezőgazdaság szakmacsoport OKJ Mezőgazdasági technikus OKJ Mezőgazdasági gépésztechnikus Környezetvédelem vízgazdálkodás szakmacsoport OKJ Környezetvédelmi technikus Vendéglátás-turisztikai szakmacsoport OKJ Lovastúra-vezető Ezeket a képzéseket az igényeknek megfelelően kétféle rendszerben indítjuk: 5/13. évfolyam: Érettségi végzettséghez kötött, az OKJ-ban meghatározottak szerint a szakmai érettségi vizsga ágazatához tartozó szakképesítés komplex szakmai vizsgájára felkészítő szakképzés. Az a tanuló, aki rendelkezik a megfelelő ágazati szakközépiskolai végzettséggel és érettségivel, annak egyéves szakképzést kínálunk. 1/13-2/14. évfolyam: A szakképesítés ágazata szerinti szakmai érettségi vizsgával nem rendelkező, érettségi végzettséget szerzett tanulók, érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre felkészítő képzése. Az a tanuló, aki rendelkezik ugyan érettségivel, de nem a szakközépiskolai ágazathoz tartozó szakmát kívánja tanulni, kétéves szakképzésünkben vehet részt. Szakképesítés-ráépülések: A mezőgazdasági technikus végzettség megszerzése után, a következő egy éves szakképesítés-ráépülések megszerzését kínáljuk tanulóinknak: OKJ Agrár áruforgalmazó szak technikus OKJ Vidékfejlesztési szak technikus A közgazdasági szakmacsoport agrár közgazdasági és áruforgalmazó technikus képzésére az utolsó beiskolázás szeptember 1-jén történt. A műszaki informatikai mérnök asszisztens felsőfokú szakképzésre utolsó beiskolázás szeptember 1-jén történt. 8

9 2. AZ INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE 2.1. Az intézményben folyó képzés története A Nagy-Kunság című folyóirat 39. számának (1897. szeptember 26.) vezércikkében így ír az ismeretlen szerző az épülő Földmíves Iskoláról, annak feladatairól: A földmíves iskolának nem csak az a célja, hogy szakképzett gazdákat neveljen, de az is, hogy az egész vidék közönségének példát nyújtson szakszerű gazdálkodásával, s mindenkor tanáccsal szolgáljon a gazdáknak. Az október 1-jén megnyílt intézmény a kenyérteremtő kéz iskolája, a földet művelő gazda képzésének helye volt és maradt napjainkig. A nagy elődök nyomán haladva, a hagyományokat tisztelve, a tudomány és technika fejlődésével lépést tartva folyik a nevelő - oktató munka több mint száztíz éve intézményünkben. Az alapítás évétől az iskola feladatának tekintette a felnőttképzést, tanfolyamok szervezését. Erre a célra 1901-ben megfelelő épület emeltetett. A tanfolyami képzés és ismeretterjesztés területén kiemelkedő munkát végzett iskolánk névadója: Szentannai Sámuel között Karcagon és a közeli városokban. A megelőző századforduló fejlesztési lendületében kialakuló rendszerek alsó- és középfokú agrárszakoktatás egyik térségi funkciójú iskolájaként jött létre Karcagon a Magyar Királyi Földmíves iskola. A több mint egy évszázadot átívelő történetében megfigyelhető a mezőgazdasági termelés többszöri átalakulása, a mezőgazdaság tudomány alap- és résztudományainak fejlődése, az iskolarendszerek alakulásai, az agrárszakoktatás formái, az oktatott szakok, szakmák sokfélesége. Alapfokú gazdaképzőként indult, meghatározóan a középfokú képzést végezte, de rövid ideig felsőfokon is képzett mezőgazdasági szakembereket az iskola. Mindvégig fontos jellemzője, hogy mesterségből mintát, emberségből példát adott. A rugalmas alkalmazkodás eredménye, hogy a régió agrárértelmisége és a szinte teljesen más irányban foglalkoztatottak között egyaránt jelentős mértékben találhatók az iskola volt diákjai. A több generációval fenntartott, élő kapcsolat valószínűsíti, hogy az iskola a továbbiakban is a reális igények szerint alakítja ki programját, vállal szerepet a köz- és szakoktatás örök, de folyton változó feladatában. Célunk, hogy tanulóink kilépve az iskola fala közül megállják helyüket folyamatosan változó világunkban, megfeleljenek az és eleget tudjanak tenni az előttük álló feladatoknak, kihívásoknak. 9

10 2.2. Az intézmény névadója Szentannai Sámuel ( ) Az iskola névadója augusztus 11-én született Székelyszentmiklóson, ősi székely unitárius család hetedik gyermekeként. A földműves gazdálkodás rendjét szüleitől tanulta, és általuk szerette meg. A testvérek közül ő tanult tovább, Kolozsváron érettségizett, majd a kolozsmonostori Gazdasági Tanintézetben tanult, és kapott oklevelet 1896-ban. Mint gazdasági gyakornok a Torontál megyei Szerbnagyszentmiklóson kapott állást a Földműves iskolában, ahol egy év múlva - kiváló eredménnyel letett tanári vizsga után - véglegesítették. Újabb egy év múlva Csákon (Temes megye) a Földműves iskolába helyezték gazdasági tanárnak ban tesz esküt, mint ösztöndíjas gazdasági segéd től Losoncon, a Tanítóképző Intézetben gazdasági tanár. Gazdasági szaktanárként dolgozott Székelyudvarhelyen és 1904-től Kiskunfélegyházán. A karcagi Magyar Királyi Földmíves Iskola igazgatójának 16 évi tanári gyakorlattal 1912 őszén nevezték ki. Élete, tanári és kutató - fejlesztő munkája a későbbiekben ehhez az iskolához, városhoz, tájhoz kötődik. Itt nyugdíjazták 57 évesen, 1933-ban, itt nyugszik január 22-én bekövetkezett halála óta. Iskolateremtő, kutató és szakíró tevékenysége Karcagon teljesedett ki. Igazgatója volt az iskolának között, ez alatt az intézmény és a tangazdaság megerősödött, felvirágzott, országosan elismertté vált. Munkásságát a sokoldalúság, a harmónia, a tudós ember felelőssége, a kutató - fejlesztő értelem hatotta át. Ne azon tépelődjünk, amit megváltoztatni nem tudunk, hanem keressük a boldogulás felé vezető utat ott, ahol tudással, erős akarattal és munkával meg is találhatjuk - írta egyik tanulmányában. Tanítómestere volt a szakmának, a gazdálkodásnak ben a Földműves iskola képzési idejét az érdeklődés hiánya miatt 6 hónapra csökkentették ban személyes közbenjárására visszaállították az eredeti kétéves tanulmányi időt. A kutató mezőgazdász Szentannai Sámuel legtöbbet a sziktalajok javításával foglalkozott. Tanulmányozta Tessedik Sámuel hagyatékát, jól használta a kortárs tudósok segítő támogatását (Treitz Péter, Ballenegger Róbert, Kreybig Lajos, Sigmond Elek, Arany Sándor), bátran és lendületesen végezte saját kísérleteit között elérte, hogy a karcagi szakiskola szikjavítási kísérlete bizonyítéka lett a szik javíthatóságának. 10

11 Először alkalmazott nagyobb mértékben altalajborítást, népszerűsítette, használta a tárcsás ekét. Rizstermesztési kísérleteket folytatott, 1928-ban eredményeit olasz szakemberek is elismerték. Példával bizonyította, hogy a szik javítható, az iskola tangazdaságából 11 kh. csemetekertet hozott létre a város számára. A tangazdaságban gyümölcsfákat, csemegeszőlőt, díszfákat ültettek, neveltek irányításával. Gyümölcsfaiskola létesült, mely ellátta a várost jó minőségű szaporítóanyaggal. A húszas évek elejétől szántóföldi fajtakísérleteket folytatott. Tápanyagpótlási kísérletei változatos anyagokkal (szalma, zöldnövény, komposzt, trágyalé) igen eredményesek voltak. A gondos, hozzáértő és szorgalmas gazda tevékenysége a gazdálkodásban is megmutatkozott. Az okszerű vetésforgó, az ésszerű tápanyagellátás az őszi búza szemtermés - átlagát 5-6 q/kh-ról q/kh-ra javította. Lehetőség nyílt más gazdasági növények termesztésére is (lucerna, kukorica). Az állattenyésztésben szorgalmazta új fajták elterjesztését, vállalta tenyészállatok elhelyezését. A tangazdaságnak a tehenészet volt a legnagyobb jövedelmi forrása, teheneinek tejhozama országos hírnévre tett szert. (1929-ben az ország legjobb 5 tehene közül kettő itt volt.) A mezőgép-fejlesztésben is környezete előtt járt ban már Fordson és Meckormick traktorok dolgoztak a tangazdaságban. Talajművelő gépek sok változatát próbálta ki, hogy a legjobbakat megtalálja a nehéz karcagi földhöz. Ekkor már volt rendre arató, kévekötőaratógép. Az ivóvíz, az öntözővíz biztosítására több, nagy vízhozamú kutat fúratott. Munkába fogta a szélenergiát, 1922-ben és 1923-ban állította fel azokat a szélkerekeket, melyek részben vízszivattyúkat hajtottak, részben különböző munka- és szerszámgépeket. Az egyik szélkerék, mint szimbólum még a közelmúltban is állt. A tudást, tapasztalatot igyekezett továbbadni. Kiterjedt, sokoldalú ismeretterjesztő munkáját már 1912-ben megkezdte a karcagi gazdák részére, majd a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara szervezésében Püspökladányban és Kisújszálláson is tartott szakmai előadásokat, később hetes tanfolyamokon is oktatott közel három évtizeden át. Szakirodalmi munkásságában leginkább a megszenvedett tapasztalatok, a tények tisztasága látható. 11

12 3. AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉNEK FELTÉTELEI 3.1. Az iskola nevelőtestülete, személyi feltételei Az intézményben folyó kiegyensúlyozott oktató-nevelő munkát jól felkészült, a törvényi előírásoknak megfelelő képzettséggel rendelkező pedagógusok végzik. A nevelőtestület tagjainak végzettségét tekintve egyaránt megtalálható a főiskolai illetve, egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus, a tantestület egy része több diplomával is rendelkezik. A főállású dolgozók mellett óraadók is segítik az oktatás színvonalasabbá tételét. A nevelőtestület életkori megoszlása megfelelő, a tapasztalt, több éve az intézményben dolgozó kollégák mellett egyre inkább növekszik a fiatal pedagógusok száma is. Nevelőtestületünket a folyamatos megújulás jellemzi, ezért fontosnak tartjuk, hogy pedagógusaink minél több továbbképzésen vegyenek részt Az intézmény épületei, tantermi ellátottsága Iskolánk Karcag város külterületén, a városközponttól 3 km-re, a Kisújszállási út mellett egy nagy kiterjedésű ősparkban, gyönyörű környezetben található. Az iskola területén több épület, épületegység, helyiség található, melyek nagyban hozzájárulnak szerteágazó tevékenységünk kibontakoztatásához, az oktatási-nevelési céljaink megvalósításához, valamint az iskola eredményes működéséhez. Az épületek egy része már az 1899-es induláskor is megvolt. Mindig jellemző volt az iskolára az örök építés szelleme. Az idők során a földszintes épületek egy részére emelet került, az istállók helyén szaktantermek, műhelyek épültek. A régi tanügyi épületrészben az alábbi szaktantermek, laborok és egyéb helyiségek segítik az oktató-nevelő munkát. Földszint: Nyelvi labor I. Nyelvi labor II. Természettudományi labor Kémia szaktanterem és szertár Matematika szaktanterem I. Matematika szaktanterem II. Magyar szaktanterem Történelem szaktanterem Oktatástechnikai iroda Emelet: Magyar szaktanterem Informatika nagyterem Informatika középterem Informatika kisterem Környezetvédelmi szaktanterem Informatikai iroda Tanári szoba Régi igazgatói, igazgató helyettesi iroda 12

13 A gépudvar a hozzá tartozó műhelyekkel és helyiségekkel elsősorban a gépész szakmacsoport tanulói, valamint a gépésztechnikus képzésben részt vevő tanulók számára biztosítja a széleskörű ismeretek megszerzését és bővítését, valamint a korszerű gyakorlati munkavégzés feltételeit. Erőgépszerelő műhely I. Erőgépszerelő műhely II. Lakatosműhely Munkagépszerelő műhely Diagnosztikai műhely Tartozékraktár Raktár Nagy értékű gépraktár (vetőgép, traktor) Kovácsműhely Buszgarázs Javítóműhely A régi magtár épületében gépmúzeum kialakítása van folyamatban. Gépészet kabinet Műszaki általános terem Műszaki szaktanterem és szertár Gépészet szaktanterem és szertár Biológia-közgazdaság kabinet Taniroda, 2 szertár és tanbolt Mezőgazdasági szaktanterem és szertár Biológia szaktanterem és szertár Egyéb oktatási-nevelési célokat szolgáló helyiségek: Sertéstelep Hodály Szarvasmarha istálló Tejház A sertéstelep és a hodály épülete ma már nem az eredeti funkcióját tölti be. Tornaterem és tornaszoba A mindennapos testedzés lehetőségét biztosítja 2010-ben felújított tornatermünk, valamint a 2012-ben kialakított tornaszoba. A tornaterem a korszerű higiénés feltételeknek megfelelő két öltözővel (fiú, lány), valamint egy kondicionáló teremmel is kiegészül. A sportolni vágyó fiatalok rendelkezésére áll egy aszfaltozott kosárlabdapálya, valamint két füves futballpálya. Gazdasági épület Az iskolai működést szolgáló egyéb helyiségek a gazdasági épületben találhatók, valamint itt kap helyet az iskola könyvtára is. 13

14 Földszint: 500 adagos konyha raktárral, tároló helyiségekkel tanári és tanulói ebédlő Emelet: Gazdasági igazgatói iroda Pénztár Könyvelés Munkaügyi iroda kötetes könyvtár Kézikönyvtár Klubterem Kollégium Az iskola területén található a Kollégium épülete, amely 107 férőhelyet biztosít a vidékről érkező tanulók számára. Külön épületben, de a Kollégiumhoz tartozik két tanulószoba. A tanulószobák mellett került kialakításra az iskolai fogorvosi rendelő. Iskolamúzeum A es tanévtől új környezetben tekinthetjük meg, a több mint 110 esztendős múltra visszatekintő; intézmény életéhez, névadójához, működéséhez kapcsolódó; széleskörű ismeretanyagot felölelő múzeumi gyűjteményt, amely az intézmény szerves részét képezi. Új tanügyi épület A 2010-es tanében intézményünk új gimnáziumi épülettel bővült, melyben a 2010/2011-es tanévben kezdődött meg az oktatás. A kétszintes épületben az alábbi tantermek, szobák, irodák és helyiségek találhatók: Földszint: Történelemterem és szertár Angol nyelvi szaktanterem Német nyelvi szaktanterem Fizikaterem és szertár Informatika szaktanterem Szerverszoba Elektronikai labor Szülői fogadó Stúdió Szentannai emlékszoba Gépjárművezetői oktatói szoba Büfé 14

15 Emelet: Művészeti szaktanterem és szertár Kompetencia felkészítő szaktanterem Magyar nyelvi szaktanterem Matematika szaktanterem Konferenciaterem Szakmai igazgatóhelyettesi iroda Igazgatói iroda Igazgatóhelyettesi iroda Teakonyha Irattár Iskolatitkári szoba Telefonközpont Az intézmény területén található még egy vendégszálló valamint egy vendégház is, amelynek egy részében kapott helyet az irattár. Az intézmény bejáratánál található a porta épülete, amely az iskola 24 órás biztonsági őrzésének központja. Az elmúlt években, az intézményben számos fejlesztés, korszerűsítés zajlott. Minden tanteremben található tanári számítógép, projektor, whiteboard. A termekben levő számítógépek egy belső hálózathoz kapcsolódnak. Minden tanteremből biztosított az internethozzáférés. 15

16 4. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA 4.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei és eljárásai A pedagógiai munka alapelvei Intézményünkben - a tanítványainkkal történő foglalkozások során - az ENSZ gyermekekről szóló jogainak alapokmányában leírtak a mértékadók. Ennek szellemében valljuk, hogy a tanuló, az ifjú nem alárendelt, nem alattvaló, mindazok a jogok megilletik, amelyek a felnőtteket, érző, gondolkodó, cselekvő lény, akit fejlettségétől függően irányítani szükséges. A tanuló az, aki nyelvre és kultúrára van rendelve, értő emberi szóra, az egyetemes és nemzeti értékek megismerésére, akinek lehetnek megőrzendő titkai, örömei, bánatai, nehézségei, konfliktusai, jó és rossz napjai, akivel - nevelői tudtával - nem történhet olyan, ami kiszolgáltatottá, védtelenné teszi bárkivel, bármivel szemben, akinek joga van nevelői részéről arra az elfogadásra, ami esetleg szokatlan viselkedését, tökéletlenül megfogalmazott gondolatait érteni, másoktól eltérő személyiségét gondozni képes anélkül, hogy elítélő módon viszonyulnának hozzá, akinek joga van minden olyan foglalkozásra, amely őt képességei maximumára juttatja. A tanulókat az iskolának fel kell készíteni az önálló ismeretszerzésre és önművelésre. Ennek feltétele a szilárd alapkészségek kialakítása. Az iskolában minden tanulónak esélyt kell kapnia szociokulturális hátrányainak leküzdésére. Ehhez hatékony felzárkóztató munkára van szükség. Ugyanakkor a kiemelkedő képességű tanulóknak lehetőséget kell kapniuk tehetségük kibontakoztatására. A tanulókról vallott felfogásunk csak akkor ölthet testet, ha az őket körülvevő nevelők rendelkeznek azokkal a személyiségjegyekkel, amelyek - felfogásunk szerint - nélkülözhetetlenek a nevelő hatás eredményes kifejtése során. Ezért intézményünk elvárja nevelőitől, hogy szaktudása kimagasló, módszertani kultúrája fejlett legyen, rendelkezzen jó kommunikációs készséggel, legyen képes a pedagógiai szituációk szakszerű mérlegelésére, értékelésére, egész személyiségét a munkája iránti felelősségérzet, a magas fokú önismeret hassa át, minden tekintetben legyen képes az emberi értékek közvetítésére és vállalására. 16

17 Pedagógiai tevékenységünk harmadik meghatározó tényezője a szülő, akitől azt kérjük, hogy: az intézmény által megfogalmazott célokat, alapelveket fogadja el, kísérje figyelemmel gyermeke tanulmányi előmenetelét, magatartását, hangolja össze az iskolai és a családi nevelést, az intézményben folyó tevékenység megítélése során legyen reális és korrekt. A pedagógiai munka céljai Célunk, hogy tanítványainkat olyanná neveljük, akik a modern, ellentmondásos világunkban jól fognak tájékozódni, élni, s megfelelnek az előttük álló feladatoknak, kihasználják a kulturális fejlődés kínálkozó lehetőségeit, tiszta, világos és humánus célokért tevékenykednek, s tudják majd, milyen forrásokból merítsék az élet örömét. Ennek megfelelően a szakmai feladatok ellátása során arra törekszünk, hogy olyan széleskörű ismeretanyagra támaszkodó képzést nyújtsunk, amely tanítványaink teljes személyiségét célba veszi, s úgy hat rá, hogy a munkás élet során nemcsak a gazdaság keretében felhasználható eszközök egyike legyen, hanem teljes értékkel bíró emberré válhasson. A tehetség kibontakoztatása érdekében célunk az önbizalomnak, a megmérettetés igényeinek és bátorságának, a versenyszellemnek a kialakítása, amely azonban nem mellőzheti a segítőkészséget és az együttműködési képességet. Az iskolában folyó nevelés és oktatás céljai: tanulóink rendelkezzenek magas szintű tudással, rendelkezzenek reális önismerettel, egészséges önbizalommal, a konfliktuskezelés képességével. Fontos az egymás iránt való tolerancia, tisztelet. Elvárjuk diákjainktól az emberi méltóság, a becsület megőrzését és tiszteletben tartását. Az egészségre ártalmas szenvedélyektől tartsák távol magukat, és ha kell, tudjanak segíteni a szenvedélybetegeken. Vallják magukénak az egészséges életmód értékeit és éljenek azok szellemében. Szeretnénk, ha diákjaink tisztelnék a tudást, és örömet találnának az önálló ismeretszerzésben. Alkalmazzák az információs társadalom technológiáit. Mindez vonatkozik a kultúra, a művészetek területére is. Arra szoktatjuk tanulóinkat, hogy szűkebb és tágabb természeti és épített környezetüket becsüljék, óvják, s mindezt társaiktól is elvárják. Ismerjék nemzeti hagyományainkat, nemzeti kultúránk értékeire legyenek büszkék. A közös nemzeti értékek mellett ismerjék meg az európai értékeket. Amellett, hogy őrzik anyanyelvünk szépségét, törekedjenek annak igényes használatára, ismerjenek idegen nyelveket, ezáltal legyenek nyitottak más népek életének, kultúrájának, szokásainak megismerésére. Ápolják és gazdagítsák a helyi hagyományokat (iskolán kívüli lehetőségei: versenyek, pályázatok, vetélkedők, továbbtanulás, iskolán belüli lehetőségek: a névadó életművének ismerete, a hagyományőrző rendezvények lebonyolításában való aktív részvétel...). Tetteikért, szavaikért már az iskolában felelősséget kell, hogy vállaljanak a tanulók, hiszen így várható el az, hogy később is felelősségtudat jellemezze családi életüket, emberi kapcsolataikat. Célunk, hogy tanulóinkat ne érje hátrányos megkülönböztetés (különbségtétel, kizárás, korlátozás, zaklatás vagy kedvezés). Célunk ezért, hogy minden egyes diák ügyében iskolánk, a nevelőtestület, az egyes pedagógusok méltányosan, humánusan, a körülmények körültekintő 17

18 mérlegelésével, a többi gyermek, tanuló szempontjait is figyelembe véve, a lehetséges legkedvezőbb lehetőséget megválasztva döntsön, intézkedjen, hozzon határozatot. A szakképzés területén az alábbi nevelési célokat tartjuk szem előtt: az iskola hagyományainak megfelelően olyan szakemberek képzése, akik magas szintű elméleti ismeretekkel és életszerű körülmények között is alkalmazható gyakorlati készségekkel felvértezve állhatnak munkába, a nálunk végzett fiatal szakemberek ne csak egy bizonyítványt szerezzenek, hanem szeressék szakmájukat és képesek legyenek önképzésre, az új ismeretek és eljárások folyamatos befogadására is. A fentebb említett célok elérése érdekében a szakközépiskola érettségit megelőző évfolyamain szakmacsoportos alapozó illetve szakközépiskolai ágazati képzést, a szakképző évfolyamokon - a munkaerőpiacon keresett szakmákban - szakképzést folytatunk. A munkára és a gyakorlatiasságra neveléshez kitűnő lehetőséget nyújt iskolánk tanterülete, műhely- és géprendszere, különféle szaktantermei és taneszközei. A szakmacsoportokat, illetve szakközépiskolai ágazatokat és szakképzési kínálatunkat a hagyományok, a tárgyi és személyi feltételeink valamint a tanulók érdeklődése alapján határozzuk meg. Európában magyarnak, Magyarországon európainak lenni! Iskolánk Pedagógiai Programjának céljai között szereplő elem, hogy olyanná neveljük a tanulókat, akik nyitottak az európai és nemzeti értékekre, egészséges énképpel, szociális kompetenciával rendelkeznek, képesek hatékony önmenedzselésre, kialakul bennük az igény, a hajlandóság, a készség az élethosszig tartó tanulásra. Iskolánk nevelésfilozófiájában megfogalmazott elvek szerint fontosnak tartjuk a már meglévő külföldi kapcsolatok ápolását és újabbak keresését. Ezáltal diákjainkat olyan személyes élményekhez juttatjuk, amelyekben jelentős szerep jut más kultúrák megismerésének, barátságok kialakulásának és az idegen nyelv gyakorlásának. Intézményünk több határon túli kapcsolatot is ápol (Németország, Szlovákia, Franciaország, Románia, Szerbia). A fentebb megfogalmazott elveink fontosságát bizonyítja az a tény, hogy iskolánk a 2012/2013-as tanévben megvalósulandó sikeres pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-hez. A Határtalanul program keretében a Topolyai Szakközépiskola tanulóival működnek együtt a környezetvédelemi szakmacsoportban kiváló eredményt elért tanulóink. A két iskola szakképző osztályainak diákjai közös pályaművet hoznak létre Éltető elemeink határon innen és túl címmel. A közös munkavégzés az előkészítő munkálatokon túl személyes találkozásokra épül, melyek során a diákoknak lehetősége nyílik megismerni egy másik ország kultúráját, hagyományait és a projekt témájában való szakmai tapasztalatait. Az első utazás március 4. és 8. között, a második utazás április 25. és 29. között valósul meg. A pályázat benyújtásakor vállaltuk, hogy fakultatív tevékenységként megszervezzük a Nemzeti összetartozás Határtalanul című témanapot, melynek lebonyolítására május 24-én kerül sor. A nevelő-oktató munka pedagógiai feladatai Az elérendő célok megvalósítása érdekében a következő feladatok jutnak kifejezésre az intézmény pedagógiai tevékenysége során: A köznevelési törvény szerint a tanuló kötelessége, hogy eleget tegyen a tanulmányi kötelezettségének. Iskolánk nevelőtestülete is elvárja, hogy diákjaink legjobb képességük szerint tanuljanak, tegyenek meg minden tőlük telhetőt a jobb 18

19 eredményért. Legyenek nyitottak az új ismeretek iránt! Kreativitásukat fejlesztendő, önálló beszámolók, előadások tartásával bízzuk meg őket. A valamilyen okból - betegség, súlyos családi ok - lemaradó tanulók részére segítséget adunk a lemaradás pótlásához. A tehetséges tanulók külön odafigyelést igényelnek. Ha valamely diák kiemelkedő teljesítményre képes valamely tantárgyból, és a továbbfejlődéshez megvannak a lelki, fizikai és szellemi tartalékai, az iskola, a nevelőtestület kötelessége, hogy ehhez minden segítséget megadjon. A továbbtanulásban, a pályaválasztásban való segítségnyújtás. Az önállóságra nevelésben nagy szerepe van a diákönkormányzatnak, amelyben a tanulók gyakorolhatják az önirányítást, önkiszolgálást. A tanuló törvény által is megszabott kötelessége a tanulás. Az órai kötelességek teljesítését a szaktanár ellenőrzi. A diák mindvégig köteles teljesíteni az iskola által előírt viselkedési, magatartási rendszabályokat. Ezek egy részét az iskolai SZMSZ, illetve az iskolai házirend tartalmazza. Helyi tantervünk is törekszik szilárd magyarságtudat kialakítására. A szép beszéd magyarságunk egyik alapfeltétele. Az anyanyelv ápolása elsősorban a magyartanárok feladata, de valamennyi tanár pedagógiai elkötelezettsége, emberi tartása is megköveteli az odafigyelést. A pedagógiai munka eszközei és eljárásai Iskolánk a kompetencia alapú oktatás változatos módszereinek alkalmazásával kívánja diákjait alkalmazkodó képesebbé tenni a mai felgyorsult világhoz. A képességfejlesztő program bevezetésével a hagyományos frontális osztálymunkát folyamatosan kiegészíti, egyes területeken felváltja a kompetencia alapú nevelési, oktatási módszertan. A kompetencia alapú oktatás célja az, hogy a gyermekek a mindennapi életben hasznosítható tudással rendelkezzenek. Kompetencia alapú fejlesztésen a készségek, képességek fejlesztését, az alkalmazásképes tudást középpontba helyező oktatást értjük. Alkalmazható módszerek: differenciálás (egyéni képességek szerint), rendszeresség, tevékenykedtetés, magyarázat, szemléltetés, megbeszélés, versenyek, felfedeztető tanítás-tanulás, problémaközpontú tanítás, gondolkodás és cselekvés egymásra építése, saját tanulási folyamat és tevékenység, kutatószemlélet kérdésfeltevés, tanulási folyamat irányítása, differenciált értékelés (minősítő és fejlesztő értékelés, árnyalt értékelés), konfliktuskezelés, szituációs játékok, interjú, vita, projekt módszer. 19

20 A szokások kialakítását célzó módszerek Magatartási modellek bemutatása, közvetítése Tudatosítás (meggyőződés kialakítása) Közvetlen módszerek követelés gyakoroltatás segítségadás ellenőrzés, értékelés ösztönzés gyakorlati képzőhelyek bemutatása munkafogások bemutatása pozitív gondolkodás megerősítése elbeszélgetés tények, jelenségek bemutatása szituációs játékok önismereti tesztek műalkotások bemutatása nevelő személyes példamutatása magyarázat, beszélgetés a tanulók önálló elemző munkája Közvetett módszerek tanulói közösségek tevékenységének megszervezése tanulmányi utak szervezése közös célok kitűzése, elfogadtatása hagyományok kialakítása ellenőrzés, értékelés ösztönzés a nevelő részvétele a tanulói közösségek tevékenységében a követendő egyéni és csoportos minták kiemelése a közösségi életből felvilágosítás a betartandó normákról vita A nevelési módszerek két nagy csoportra oszthatók: Közvetlen (direkt) módszerek, amikor a nevelő közvetlenül, személyes kapcsolat révén hat a tanulóra. Közvetett (indirekt) módszer, a nevelő hatás áttételesen, a tanulói közösségen keresztül érvényesül. Iskolánk pedagógusai által alkalmazott közvetlen és közvetett nevelési eljárások A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok Iskolánk nevelő, oktató munkájának alapvetően feladata, hogy tanulóink személyiségét különféle iskolai tevékenységek szervezésével széleskörűen fejlessze. Ezek a tevékenységek, foglalkozások egy olyan ember személyiségjegyeit alakítsák ki, aki egészségesen él, nyitott az új ismeretekre, képes önmaga fejlesztésére, szereti és ismeri hazáját és annak történelmét, szereti a természetet és felelősséget érez iránta, képes értékelni és élvezni a művészeteket, képes felismerni az erkölcsi jót és megfelelni a követelményeinek, van lelkiismerete, felelősségérzete és általában rendelkezik az erkölcsös emberré válás személyiség-lélektani feltételeivel. Legyen képes érzelmi alapon tartós párkapcsolat kialakítására, készüljön fel tudatosan a családi életre. A tanulók erkölcsi nevelése Feladatunk az alapvető erkölcsi értékek (emberi méltóság, igazságosság, egyenlőség, kitartás, szorgalom) megismertetése, tudatosítása és meggyőződéssé alakítása. A lelkiismeret érzékenységének megőrzése, a közömbössé, érzéketlenné válás elkerülése érdekében. Iskolánk névadója, Szentannai Sámuel olyan ember volt, akinek életét, munkásságát, erkölcsi 20

21 tartását méltán állíthatjuk példaképként tanulóink elé. Az iskola múzeuma pedig nemcsak az ő személyiségét és tevékenységét ismerteti meg a tanulókkal, hanem több más legendás szakember, tanár, iskolavezető példáját is segítségül hívja erkölcsi nevelésük érdekében. Meg kell jegyeznünk, hogy az iskolamúzeum (amely az iskola történetének első száz évéhez, mint gyökérhez nyúl vissza) jelentősége ennél jóval nagyobb, hiszen csak az itt tárgyalt aspektust tekintve is a személyiségre gyakorolt hatása túlmutat az erkölcsi nevelésen, s tanulóink személyiségét komplex módon befolyásolja; minderről az alábbi alpontok szinte mindegyikében említést tehetnénk. Értelmi nevelés Feladat: Az értelmi képességek, a logikus gondolkodó képesség, illetve az önálló ismeretszerzéshez szükséges képességek kialakítása, fejlesztése. A megismerésre való törekvés és az egész életen át tartó önképzés igényének kialakítása. A könyvek, az olvasás szerepének hangsúlyozása. A műveltség és szakképzettség kapcsolatának érzékeltetése. A tanulók közösségi (társas kapcsolatokra felkészítő) nevelése Feladat: Az emberi együttélés szabályainak megismertetése. A társas kapcsolatok fontosságának tudatosítása, az együttműködési készség kialakítása, a kulturált magatartás és kommunikáció elsajátítása. Osztályközösségi szinten megjelennek a tanulók közösségi problémái, fejlődési, életkori specifikus nehézségei, a család közösségből hozott problémák. A pedagógusra hárul a konfliktus-feldolgozási készség csoportszintű fejlesztése, a közösségi problémák megoldása, a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók fejlesztése. Az osztályfőnöki órák keretében alkalmazott módszerek differenciált megválasztása (csoportos és egyéni megbeszélés, korosztályi fejlesztő csoportok kialakítása, stb.). A közösségi nevelést szolgálják iskolánk diákönkormányzatának programjai, illetve az osztálykeretben tartott összejövetelek is. A tanulók kommunikációs készségének fejlesztését a kommunikáció és az olvasás-szövegértés tantárgyak célirányosan is elősegítik. A közösségi nevelés szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bírnak az iskolai ünnepségek (fegyelem, önfegyelmezés, Himnusz, Szózat, stb.), ezek közül is elsősorban azok, amelyek során tanulóink komolyan együtt dolgozni kényszerülnek (műsorok, iskolai énekkar, szalagavató, ballagás). A tanulók érzelmi (emocionális) nevelése Feladat: A környezet jelenségeire, a tanulók közösségére és önmagukra irányuló helyes, cselekvésre és aktivitásra késztető érzelmek kialakítása. A tanulóknál megjelenhetnek a fejlődési zavarok (serdülőkor), az iskolai stresszekre adott reakció. Ezek javítása egyénileg és csoportos tréningekkel történik, melyek a személyiség fejlesztésén túl a társas készségek fejlesztését, a kapcsolat és kommunikációs készség fejlesztését is eredményezik. A tanulók akarati nevelése Az akaratot a kutatók a jellem gerincének tartják. A jellemformálás elsődleges útját Déry Tibor a mindenkori napi feladatok következetes elvégzésében látja. Feladatunk tehát, hogy a mindennapi munkában következetesen meghatározott, teljesíthető követelményekkel, megfelelően meghatározott célokkal fejlesszük tanulóink kitartását, szorgalmát, elkötelezettségét, felelősséggel való dönteni tudását. 21

22 A tanulók nemzeti nevelése Tamási Áron Ábel Amerikában című könyvében írja: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.. Talán ezért is fontos feladatunk a szülőhely és a haza múltjának, jelenének megismertetése, a nemzeti hagyományok, a nemzeti kultúra továbbadása, emlékeinek tisztelete, ápolása, megbecsülése, a hazaszeretet érzésének kialakítása. Nagyon hasznosak e téren testvériskolai kapcsolataink: Szepsi, Bácskossuthfalva (Ómoravica), Székelykeresztúr, Bácstopolya. Arra törekszünk, hogy tanulóink akár kirándulások formájában is - megismerjék a határon túli magyarok kultúráját és szívükön viseljék sorsukat. Az iskolánkban megszerzett idegen nyelvi tudás alkalmazására a francia Cottenchy testvériskolai és a német Schwarzheide testvérvárosi kapcsolat is lehetőséget biztosít. Hol található a testvériskola? Az iskola neve A kapcsolat kezdete Szepsi (Felvidék) Mezőgazdasági és Ipari Középiskola 1972-től Cottenchy (Franciaország) Le Paraclet Mezőgazdasági Középiskola 1980-tól Székelykeresztúr (Erdély) Zeyk Domokos Középiskola 2006-tól Bácstopolya (Vajdaság) Mezőgazdasági Középiskola 2008-tól Iskolánk nyitott további külföldi kapcsolatokra is. Kölcsönös kirándulások formájában ismertük meg a tordai (Erdély) Jósika Miklós Elméleti Líceum, a Szepsi Alapiskola és a Nagymuzsaji Középiskola (Kárpátalja) tanárait, tanulóit, mindennapi életüket. Az állampolgári nevelés feladatai Fontos feladatunk, hogy tanulóink ismerjék társadalmunk felépítését, az alapvető állampolgári jogokat és kötelességeket, érdeklődjenek a társadalmi jelenségek és problémák iránt, ismerjék az alkotmányt és annak szerepét. Feladatunk, hogy igényt alakítsunk ki a közösségi tevékenységekre, az iskolai és a helyi közéletben való részvételre. A tanulók munkára nevelése Célunk az emberi munka fontosságának tudatosítása, szakmaszeretetre való nevelés, a magunk és mások munkájának megbecsülése, tisztelete. Igény kialakítása környezetünk rendben tartására az ehhez kapcsolódó szokások kialakítása. A tanulók mentálhigiénés nevelése Feladatunk az önismeretre, önbecsülésre, személyiségük elfogadására és elfogadtatására, egészséges önbizalomra való nevelés. Ehhez a pedagógusok tanórai és tanórán kívüli munkája nyújt segítséget. A tanulók testi nevelése Fontosnak tartjuk a tanulók testi képességeinek fejlesztését, a testmozgás iránti igény felkeltését, egészséges, edzett személyiség kialakítását, az egészséges életmód és az egészségvédelem fontosságának tudatosítását, az egészséges életmód iránti igény kialakítását. 22

23 A testnevelés- és önvédelemórákon túl, tanulóink délutáni edzéseken is részt vesznek, melyek több sportág különböző szintű versenyeire készítenek fel, amelyek közül számunkra kiemelkedő fontosságú a kétévente sorra kerülő Nagykun Diák Sportviadal. A testi nevelés, az állóképesség kialakítása szempontjából nem elhanyagolható dolog a szalagavatók táncprodukciójára való felkészülés sem, mint ahogy a szakértelmen túl pontosságot, önfegyelmet és kitartást igénylő fizikai tevékenységek sem egyes iskolai gyakorlatok során. Intézményünk a tanulók iskolán kívüli sportjellegű és egyéb hasonló tevékenységét is (csapatsportok, önvédelmi sportok, néptánc) igyekszik a tanulóifjúság egészének javára fordítani úgy, hogy különböző formákban felhívja ezekre a figyelmet Az egészségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok Az egészség nem valami külső tényező, hanem saját fizikai és pszichikai lényünk belső, lényegi tartozéka, amely céltudatos folyamatos tevékenység árán őrizhető csak meg. Az ember életmódja, életvitele meghatározó az egészség megőrzésében. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az egészségfejlesztő iskola folyamatosan fejleszti környezetét, ami elősegíti azt, hogy az iskola az élet, a tanulás, és a munka egészséges színtere legyen. A helyes életmódra nevelés elsőrendű műhelye a család és az iskola. Otthon és a nevelési intézményekben lehet azokat a fizikai aktivitásokat és készségeket beépíteni a fiatal ismeret és szokásrendszerébe, amelyek az életmód elemeivé válva az egészség, a munkaképesség, az életkedv hordozói lesznek. Egészségfejlesztő iskolaként célunk: a tanulók, a tantestület egészségének védelme, az egészséges környezet kialakítása. Kiemelt figyelmet fordítunk: az egészséges étkeztetésre, a testedzésre, a szabadidő hasznos eltöltésére, a lelki egészségre. Az egészség nem a betegség hiánya, hanem a testi, lelki, szociális jól-lét állapota. A teljes körű egészségfejlesztés az iskola egész életébe, mindennapjaiba beépülő tevékenység, amely egyaránt irányul a pedagógusok, a tanulók egészségismereteinek bővítésére, korszerűsítésére. Magában foglalja a korszerű egészségnevelés, az elsődleges prevenció, a mentálhigiéné, az egészségfejlesztő szervezetfejlesztés, az önsegítés feladatait, módszereit. Egészségfejlesztéssel kapcsolatos céljaink: Testi, pszichikai, szellemi szempontból egészséges fiatalok nevelése, személyiségfejlődésük, a társadalomba való beilleszkedésüknek segítése. Az egészséges életmód, életvitel szokásrendszerének kiépítése úgy, hogy ezek számukra értékké váljanak, az ehhez szükséges ismeretek, készségek, attitűdök elsajátítása, kialakítása. Primer prevenció keretében az egészségvesztés megakadályozása. Megismertetni a tanulókkal az egészségre kedvező és káros tényezőket, a betegségmegelőzési módokat, tudatosítani a tanulókban az egészséges életmód szabályait, normáit, a pozitív beállítódásokat. 23

24 Megértetni a tanulókkal a rend, a tisztaság, a fegyelmezett élet élethosszabbító szerepét, jelentőségét. A családi életre felkészülés, felelősségteljes szexuális kultúra kialakításának elősegítése. Játékos, egészségfejlesztő testmozgás tanulói igényének elősegítése. A pedagógusok kompetenciájának erősítése az egészségnevelés területén. Az egészségfejlesztéssel kapcsolatos feladataink: A mindennapos testnevelés megszervezése. A tanulók egészségi ismereteinek, műveltségének fejlesztése, meg lévő ismereteikre alapozva. Pozitív egészséges életfelfogás megalapozása, előkészítése. A biztonság és veszélyhelyzetek felismertetése, a helyes döntés elősegítése. Szemlélet kialakítása a diákokban ( az egészség érték ). Az ember legfontosabb biológiai, pszichológiai, szociálpszichológiai jellemzőinek megismertetése. A harmonikus, erkölcsös és konstruktív életvitel szokásrendszerének kiépítése úgy, hogy az a tanulók számára értékké váljon, és az ehhez szükséges ismeretek, készségek, attitűdök kialakuljanak. Mentálhigiéné, krízisprevenció önismeret, önkontroll, pozitív életszemlélet elsajátítatása. Konfliktus- és válságkezelés lehetséges megoldásainak megismertetése, elsajátítatása. A szabadidő egészséges, kulturált felhasználásának megtanítása. Ösztönzés környezetkímélő magatartás és életmód kialakítására, a környezeti higiéné fenntartására. Gondoskodunk az osztálytermek megfelelő és rendszeres szellőztetéséről. Megfelelően gondoskodunk a tanulók tanulást is befolyásoló egészségi állapotáról. Az iskolai menzán a heti étlap összeállításakor az alapanyagok és adalékanyagok kiválasztásakor kiemelt figyelmet fordítunk az egészséges táplálkozás követelményeire. Az intézményben iskolai büfé is működik; kínálatának megválasztásakor az üzemeltető szem előtt tartja az egészséges táplálkozás kívánalmait. Az egészségnevelés fejlesztési követelményei Az egészségnevelés eredményeként a tanulók: rendelkezzenek alapvető ismeretekkel az emberi szervezet működéséről, a testi egészség és a mentálhigiéné összefüggéseiről, alakuljon ki és fejlődjön mozgáshoz, sportoláshoz való pozitív viszonyuk, szabadidő kultúrájuk, rendelkezzenek megfelelő önismerettel, énképpel, és értsék meg a kulturális különbségeket, fejlődjön erkölcsi tudatuk, jellemük, ítélőképességük, ismerjék az egészségkárosító szokások és szenvedélyek kialakulását, azok megelőzését, alakuljon ki bennük a nemet mondás készsége, a prevenció hassa át minden területen a tevékenységüket, legyenek képesek megkülönböztetni a jót a rossztól, tudják felismerni az erkölcsöt romboló tényezőket, a devianciát, készüljenek fel az örömteli párkapcsolatokra, a családi életre. 24

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Karcag, 2013... Gyökeres Sándor igazgató Fenntartó: Budapest, 2013... 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Karcag, 2015... Gyökeres Sándor igazgató Fenntartó: Budapest, 2015... 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

Evangélikus Mezőgazdasági Kereskedelmi Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium

Evangélikus Mezőgazdasági Kereskedelmi Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium Magyarországi Evangélikus Egyház Evangélikus Mezőgazdasági Kereskedelmi Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium Székhely (Szakképző Iskola): 9730 Kőszeg, Árpád tér 1. Telephely (Kollégium): 9730 Kőszeg,

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA

AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 1 Tartalomjegyzék 1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 7 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA... 8 2.1. Az iskola arculata... 8 2.2. Az iskola környezete...

Részletesebben

A KLAPKA GYÖRGY SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Jászberény 2013.

A KLAPKA GYÖRGY SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Jászberény 2013. A KLAPKA GYÖRGY SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Jászberény 2013. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ 8.oldal 1.1 Jellemző adatok 8.oldal 1.2 Az iskola

Részletesebben

Pedagógiai Program. Orosháza 2011. Orosháza Városi Önkormányzat- Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont

Pedagógiai Program. Orosháza 2011. Orosháza Városi Önkormányzat- Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Pedagógiai Program Orosháza Városi Önkormányzat- Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Orosháza 2011. 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 1. Bevezető...10 2. Az iskola adatai...11

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Péter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola Módosításokkal egybeszerkesztett PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Székesfehérvár, 2016. február 22. 1 TARTALOMJEGYZÉK: 1. BEVEZETŐ... 4 2. PREAMBULUM... 7 3. IGAZGATÓI BEVEZETŐ...

Részletesebben

BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT EJSZ SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA TAPOLCA PEDAGÓGIAI PROGRAM. Az elfogadás dátuma 2013.március 14.

BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT EJSZ SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA TAPOLCA PEDAGÓGIAI PROGRAM. Az elfogadás dátuma 2013.március 14. BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT EJSZ SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA TAPOLCA PEDAGÓGIAI PROGRAM Készült: 2013. március 14-én a 2012-es pedagógiai program átdolgozásával Jóváhagyta: Szollár Gyula igazgató

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354

PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 Debrecen-Pallag 2015 H-4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1, Telefonszám (52) 450-306, Fax:

Részletesebben

Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219

Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219 Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219 PEDAGÓGIAI PROGRAM 8000 Székesfehérvár, Berényi út 105 Székesfehérvár 2013. március 27. 2 Tartalomjegyzék I. AZ ISKOLA NEVELÉSI

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRZSPÉLDÁNY. Készítette: Csizmazia Mária igazgató Érvényes: 2015. Fenntartó egyetértésével. Mayer Gyula ügyvezető igazgató. Ph.

PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRZSPÉLDÁNY. Készítette: Csizmazia Mária igazgató Érvényes: 2015. Fenntartó egyetértésével. Mayer Gyula ügyvezető igazgató. Ph. SÉF Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola H-8200 Veszprém, Halle utca 3. TeI/Fax.:0036 (88) 569-880, 0036 (88) 569-880 E-mail: sef@sef.hu Keltezés: 2015. 04. 30. Iktatószám:

Részletesebben

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21.

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Pedagógiai programja Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. Lásd a kereskedelemben a vendéget, a vendéglátásban a kereskedelmet!

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM NÉPI KÉZMŰVES SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM NÉPI KÉZMŰVES SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM NÉPI KÉZMŰVES SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Nádudvar, 2015.08.31. Dr. Takácsné Baranyai Etelka Igazgató 1 Tartalom 1. Általános rendelkezések 1.1 Bevezető

Részletesebben

Pedagógiai program. Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros 2013.

Pedagógiai program. Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros 2013. Pedagógiai program Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros 2013. TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 5 I. NEVELÉSI PROGRAM... 11 1. Az iskolában folyó nevelő oktató munka pedagógiai

Részletesebben

A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 1031 Budapest, Erzsébet krt. 39. PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Véleményem szerint az országnak, a hazának egyik legfontosabb kérdése az, hogy ki neveli, és hogy neveli eljövendő

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2013 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.

Részletesebben

ÁRPÁD-HÁZI SZENT PIROSKA SZAKKÉPZŐ ISKOLA

ÁRPÁD-HÁZI SZENT PIROSKA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÁRPÁD-HÁZI SZENT PIROSKA SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 13-19. OM 201558 PEDAGÓGIAI PROGRAM Összeállította: Cseh Gyöngyi megbízott intézményvezető 2013. augusztus 28. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM (5500. Gyomaendrőd, Selyem út 109/2.) OM: 028300 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ 11. o. Az intézmény küldetésnyilatkozata

Részletesebben

A Bródy Imre Gimnázium Pedagógiai Programja

A Bródy Imre Gimnázium Pedagógiai Programja A Bródy Imre Gimnázium Pedagógiai Programja OM: 034866 mindenkit mindenre meg lehet tanítani, csak idő, módszer és mester kérdése. /Comenius/ 1 Tartalomjegyzék I. Preambulum 4 II. 1. Az intézmény alapadatai

Részletesebben

PETRIK LAJOS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PETRIK LAJOS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PETRIK LAJOS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint Szerb Antal Gimnázium Az iskola székhelye: 1164 Budapest, Batthyány Ilona utca 12. Az iskola postacíme: ugyanaz. (telefonszáma: 400-1814, 400-1662, 401-0550; fax: 401-0549) OM: 035249 Készült: A 2011.évi

Részletesebben

I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 IV. NEVELÉSI PROGRAM 17

I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 IV. NEVELÉSI PROGRAM 17 Tartalom I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 I.1. Az iskola adatai 4 I.2. Az intézmény alaptevékenységei 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 III. 1. Az iskola története

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PORGRAM /IMIP/

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PORGRAM /IMIP/ INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PORGRAM /IMIP/ KINIZSI PÁL ÉLELMISZERIPARI SZAK- KÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Kaposvár, Baross u. 19. Tantestület jóváhagyásának dátuma: 2007. 12. 12. Fenntartóhoz történt benyújtás

Részletesebben

IV.1. A pedagógiai munka ellenőrzése és értékelése... 31 IV.1.1. A Szakközépiskolában folyó szakmai munka belső ellenőrzésének célja... 32 IV.1.2.

IV.1. A pedagógiai munka ellenőrzése és értékelése... 31 IV.1.1. A Szakközépiskolában folyó szakmai munka belső ellenőrzésének célja... 32 IV.1.2. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS... 3 I.1. Az SZMSZ célja, tartalma... 3 I.2. Jogszabályi háttér... 3 I.3. Az SZMSZ hatálya... 4 I.4. Az SZMSZ elfogadása, jóváhagyása, közzététele... 4 II. AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI

Részletesebben

ÁRPÁD-HÁZI SZENT PIROSKA SZAKKÉPZŐ ISKOLA

ÁRPÁD-HÁZI SZENT PIROSKA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÁRPÁD-HÁZI SZENT PIROSKA SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 13-19. OM 201558 PEDAGÓGIAI PROGRAM Összeállította: Cseh Gyöngyi 2015. május 1 Tartalomjegyzék I.BEVEZETŐ... 4 1.1 Az iskola

Részletesebben

Szent Lőrinc. Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. pedagógiai programja

Szent Lőrinc. Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. pedagógiai programja Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium pedagógiai programja 2014 Tartalomjegyzék I. BEVEZETŐ I.1. Az iskola küldetésnyilatkozata I.2. A pedagógiai program törvényi

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága BÉKÉS MEGYEI TISZA KÁLMÁN KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága 2011. szeptember 1. hatállyal, 182/2011. (VIII.30.) HÜB számú határozatával

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A HERÉDI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát,

Részletesebben

SCHOOL OF BUSINESS ZALAEGERSZEG ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Érvényes: 2015. szeptember 01.-től PEDAGÓGIAI PROGRAM. Vörösné Grünvald Anna intézményvezető

SCHOOL OF BUSINESS ZALAEGERSZEG ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Érvényes: 2015. szeptember 01.-től PEDAGÓGIAI PROGRAM. Vörösné Grünvald Anna intézményvezető 8900 ZALAEGERSZEG, Rákóczi u. 4-8. Érvényes: 2015. szeptember 01.-től PEDAGÓGIAI PROGRAM Vörösné Grünvald Anna intézményvezető 8900 ZALAEGERSZEG, Rákóczi u. 4-8. www.uzletizala.hu ; zalaegerszeg@sob.hu

Részletesebben

MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.

MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 HELYZETELEMZÉS... 4 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 6 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei,

Részletesebben

A Karrier Adó Szakképző Iskola

A Karrier Adó Szakképző Iskola A Karrier Adó Szakképző Iskola Pedagógiai Programja 2013 2. verzió TARTALOMJEGYZÉK: TARTALOMJEGYZÉK A KARRIER ADÓ... 1 SZAKKÉPZŐ ISKOLA... 1 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA... 1 TARTALOMJEGYZÉK:... 2 JOGSZABÁLYI

Részletesebben

A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM:037 923 187/3/2015. számon jóváhagyom! Tiszaföldvár, 2015. szeptember 1. Baczúr István intézményvezető

Részletesebben

Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola. Pedagógiai program

Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola. Pedagógiai program Budapest XX. Kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola 2013 Tartalomjegyzék Az intézmény bemutatása... 4 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola

Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola Ápold a múltat, őrizd a jelent, nézz a jövőbe! (Neumann János) A Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata Készült: Tatabánya, 2013. március 31. Módosítva: Tatabánya,

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA AZ ÉRSEKVADKERTI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PROGRAMJA OM azonosító: 032189 Intézményi azonosító: 112008 Készítette: Fábián Attila igazgató 2013 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK...2 1. BEVEZETŐ...4 2.

Részletesebben

SZÉKELY MIHÁLY SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, NYILVÁNOS KÖNYVTÁR

SZÉKELY MIHÁLY SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, NYILVÁNOS KÖNYVTÁR SZÉKELY MIHÁLY SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, NYILVÁNOS KÖNYVTÁR Szervezeti és Működési Szabályzata 2012 Módosítva a TÁMOP-3.3.2-08/2-2008-0045. sz. projekt keretében az Alsófokú

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. A szervezeti és működési szabályzat általános rendelkezései... 3 2. Az

Részletesebben

Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Eger, 2012 I Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 1. Az SZMSZ általános

Részletesebben

SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye

SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Pedagógiai program PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 Tartalomjegyzék Az iskola legfontosabb adatai... 4 Az iskola története...

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 12. Az Intézményi Tanács és az intézmény kapcsolattartásának rendje... 37 13. Integrációs Pedagógiai Rendszer...

Tartalomjegyzék. 12. Az Intézményi Tanács és az intézmény kapcsolattartásának rendje... 37 13. Integrációs Pedagógiai Rendszer... HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EÖTVÖS JÓZSEF SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. AZ SZMSZ CÉLJA, JOGI ALAPJA ÉS HATÁLYA... 5 II. AZ ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA, ALAPTEVÉKENYSÉGE, JOGÁLLÁSA

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM, GÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2170 ASZÓD, HATVANI ÚT 3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ASZÓD 2013 2 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS 5 1. A szervezeti és működési szabályzat

Részletesebben

TAPOLCA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

TAPOLCA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Szakképző Iskolája TAPOLCA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 0 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1 Az alkalmazottakkal szembeni alapvető

Részletesebben

- egységes szerkezetben a módosításokkal -

- egységes szerkezetben a módosításokkal - Iktatószám: 5677/2012. II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Alapító Okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 3170 Szécsény, Rákóczi út 90. Tel/Fax: 06-32-372-490 Web: www.rfszkki.sulinet.hu E-mail: rfszkki@gimn-szecseny.sulinet.hu

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT S E M M E L W E I S I G N Á C H U M Á N S Z A K K É P Z Ő I S K O L A Hatályba lépés: 2013. szeptember 2. TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2-4. I. BEVEZETÉS 5-6. 1. Az

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1. A szervezeti

Részletesebben

Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium 2013 OM azonosító: 033664

Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium 2013 OM azonosító: 033664 Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium 2013 OM azonosító: 033664 Pedagógiai program Tartalomjegyzék 1. HELYZETELEMZÉS... 6 1.1 Az intézmény adatai...

Részletesebben

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Érdi Tankerület. OM azonosító: 037768 KLIK azonosító: 123008

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Érdi Tankerület. OM azonosító: 037768 KLIK azonosító: 123008 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület SZÁZHALOMBATTAI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: Rigó Katalin intézményvezető Készítés dátuma: 2013. márc.31. Jóváhagyta:

Részletesebben

A GÖNDÖCS BENEDEK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMAI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A GÖNDÖCS BENEDEK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMAI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A GÖNDÖCS BENEDEK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMAI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és Kollégiumai Szervezeti és Működési Szabályzata 2 I, Általános rendelkezések

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Pécsi 500. Számú Angster József Szakképző Iskola PÉCS Felülvizsgálati határidő: 2014. szeptember 13.

PEDAGÓGIAI PROGRAM Pécsi 500. Számú Angster József Szakképző Iskola PÉCS Felülvizsgálati határidő: 2014. szeptember 13. PEDAGÓGIAI PROGRAM Pécsi 500. Számú Angster József Szakképző Iskola PÉCS Felülvizsgálati határidő: 2014. szeptember 13. Tartalom Küldetésnyilatkozat 5 1.2. Jövőkép 5 1.3. Általános ismeretek az iskoláról

Részletesebben

A SOPRONI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SOPRONI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SOPRONI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Gárdonyi Géza Általános Iskola 9400 Sopron, Ferenczy János utca 1. Tel.: 99/312-246 E-mail: gardonyi@sopron.hu Honlap: www.gardonyi-sopron.sulinet.hu

Részletesebben

DISCIMUS Szakközépiskola Debrecen OM: 100571 PEDAGÓGIAI PROGRAM

DISCIMUS Szakközépiskola Debrecen OM: 100571 PEDAGÓGIAI PROGRAM DISCIMUS Szakközépiskola Debrecen OM: 100571 PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Jogszabályi háttér... 3 2. Az iskola nevelési programja... 3 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógia alapelvei, céljai,

Részletesebben

BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT EJSZ SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÉS SPORTISKOLÁJA PÉCS PEDAGÓGIAI PROGRAM

BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT EJSZ SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÉS SPORTISKOLÁJA PÉCS PEDAGÓGIAI PROGRAM BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT EJSZ SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÉS SPORTISKOLÁJA PÉCS PEDAGÓGIAI PROGRAM Készült: 2015. május 15-én a 2014. május 13-án elfogadott és

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium (2440 Százhalombatta, Iskola utca 3.) 1/80 A SZÁZHALOMBATTAI SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Részletesebben

Makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium Pedagógiai Programja

Makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium Pedagógiai Programja Makói Návay Lajos Szakképző Iskola Makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium Pedagógiai Programja Kozák György intézményvezető 2013 1 Makói Návay Lajos Szakképző Iskola 2 Makói Návay Lajos Szakképző

Részletesebben

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító: 035987

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító: 035987 A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja OM azonosító: 035987 A szabályzat érvényes 20. szeptember -jét l Majkutné Tóth Emma igazgató -- Tartalomjegyzék:

Részletesebben

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... Dankó Pista Egységes Óvoda-Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és AMI 4235 Biri, Mező Imre út 21., OM szám: 200446 E-mail: info@dankop.hu, Tel/Fax: 42/263-137, www.dankop.hu

Részletesebben

Készítette: A Báthory István Általános Iskola nevelőtestülete. Nevelőtestület elfogadta: 2013. március 22-én. Jóváhagyta:.. Barták Péterné igazgató

Készítette: A Báthory István Általános Iskola nevelőtestülete. Nevelőtestület elfogadta: 2013. március 22-én. Jóváhagyta:.. Barták Péterné igazgató BÁTHORY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 8200. Veszprém, Halle u. 10. Tel./Fax.: 88/561-915, 561-916 E-mail: bathory@vpbathory.sulinet.hu www.vpbathory.sulinet.hu OM azonosító: 037034 B Á T H O R Y I S T V Á N

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések A PÁPAI SZC GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2015/2016. tanévtől 1 1. Általános rendelkezések 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A műveltség nem ünneplő ruha, amelyet hordani kell. A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyvere. Német László A Csongrádi Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre Tárgy: A zirci Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programjának módosítása Előadó: Wohlfart

Részletesebben

Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium (1065 Bp.Táncsics u 7-9.) Pedagógiai Program. 2013.március

Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium (1065 Bp.Táncsics u 7-9.) Pedagógiai Program. 2013.március Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium (1065 Bp.Táncsics u 7-9.) Pedagógiai Program 2013.március 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM Mert mi is lehetne szebb, mint abban a sok benyomásban,

Részletesebben

HELYI TANTERV. A Speciális Szakiskola enyhén értelmi fogyatékos tanulói számára 9 10. évfolyam. 9. E évfolyam 9. évfolyam 10.

HELYI TANTERV. A Speciális Szakiskola enyhén értelmi fogyatékos tanulói számára 9 10. évfolyam. 9. E évfolyam 9. évfolyam 10. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 139022 OM azonosító: 038551 Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV

Részletesebben

A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium

A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium A Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015-2017 Elfogadás időpontja: 2015. 09.. Bevezetés időpontja: 2015. 10.01. Felülvizsgálat időpontja: 2017.

Részletesebben

GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE PEDAGÓGIAI PROGRAM. Szarvas, 2013.

GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE PEDAGÓGIAI PROGRAM. Szarvas, 2013. GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE PEDAGÓGIAI PROGRAM Szarvas, 2013. T A R T A L O M Tartalomjegyzék T A R T A L O M... 2 1. BEVEZETÉS... 6 1.1 Az intézmény

Részletesebben

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.)

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) 1.532/2013. Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) Szervezeti és működési szabályzata Intézmény OM - azonosítója: 035391 Intézményvezető: Fehér

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 9025 Győr, Kossuth Lajos utca 7.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 9025 Győr, Kossuth Lajos utca 7. PEDAGÓGIAI PROGRAM Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 9025 Győr, Kossuth Lajos utca 7. Hatályos, 2015. szeptember 1-től Kaukerné Kovács Edit

Részletesebben

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka

Részletesebben

AZ ISKOLA HELYI TANTERVE... 56 1. VÁLASZTOTT KERETTANTERVEK... 56 2. A KÖTELEZŐ ÉS A NEM KÖTELEZŐ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK... 57 3.

AZ ISKOLA HELYI TANTERVE... 56 1. VÁLASZTOTT KERETTANTERVEK... 56 2. A KÖTELEZŐ ÉS A NEM KÖTELEZŐ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK... 57 3. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 3 KÜLDETÉSNYILATKOZAT... 4 A PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRVÉNYI HÁTTERE... 5 AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 7 1. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, ÉRTÉKEI,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület

ALAPÍTÓ OKIRAT. Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület ALAPÍTÓ OKIRAT Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdésének g.) pontjában, és 38. (1) bekezdésében, valamint az államháztartásról

Részletesebben

SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 1 Tartalom 1. BEVEZETŐ... 5 1.1. Az intézmény jogi státusza... 5 1.2. Az intézményben ellátott oktatási-nevelési alapfeladatok...

Részletesebben

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Pedagógiai Programja

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Pedagógiai Programja Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Pedagógiai Programja Horváth Zoltán igazgató 2013 1 A tudomány gyökere keserű, gyümölcse pedig gyönyörűséges (Apáczai Csere János) 2 TARTALOM 1. Az intézmény

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

PEDAGÓGIAI PROGRAM I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM KIADMÁNYOZÁSA... 1 BEVEZETŐ... 1 A SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Részletesebben

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Készült: 2013. március 1 1 NEVELÉSI PROGRAM... 4 2 A GYERMEKEK, TANULÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉT SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEK... 29

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium. Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és.

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium. Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és. PÁLYÁZAT a Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája intézményegység-vezetői beosztásának betöltésére készítette:

Részletesebben

ATHÉNÉ IDEGENFORGALMI, INFORMATIKAI ÉS ÜZLETEMBERKÉPZŐ SZAKKÖZÉPISKOLA

ATHÉNÉ IDEGENFORGALMI, INFORMATIKAI ÉS ÜZLETEMBERKÉPZŐ SZAKKÖZÉPISKOLA ATHÉNÉ IDEGENFORGALMI, INFORMATIKAI ÉS ÜZLETEMBERKÉPZŐ SZAKKÖZÉPISKOLA OM azonosító: 200 227 PEDAGÓGIAI PROGRAM Érvényes a 2009/2010-es tanévtől felmenő rendszerben bevezetésre kerülő, az Országos Képzési

Részletesebben

A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA

A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA Pedagógiai Programja 2015 BEVEZETÉS... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 4 1. 1. Az iskola rövid története... 4 1. 2. Nevelési alapcélok,

Részletesebben

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 Tartalomjegyzék NEVELÉSI PROGRAM... 5 I. Helyzetelemzés... 7 II. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei,

Részletesebben

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.)

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) PEDAGÓGIAI PROGRAM Intézmény OM - azonosítója: 035391 Intézményvezető: Fehér Dalma Emese Legitimációs eljárás

Részletesebben

Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola

Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, Az a népe árulója. (Kós Károly) PEDAGÓGIAI PROGRAM Miskolc 2014 T a r t a l o m j e g y z é k I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...

Részletesebben

A JÁSZBERÉNYI NAGYBOLDOGASSZONY KÉTTANNYELVŰ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A JÁSZBERÉNYI NAGYBOLDOGASSZONY KÉTTANNYELVŰ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A JÁSZBERÉNYI NAGYBOLDOGASSZONY KÉTTANNYELVŰ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Általános

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Ka olikus Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium Kiskunhalas PEDAGÓGIAI PROGRAM

II. Rákóczi Ferenc Ka olikus Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium Kiskunhalas PEDAGÓGIAI PROGRAM II. Rákóczi Ferenc Ka olikus Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium Kiskunhalas PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ... 4 1.1. Intézményvezetői bevezető...

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Szarvas, 2013. Tartalom 1. Általános rendelkezések... 5 1.1. A Szervezeti és Működési

Részletesebben

A GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyes szakképző intézmények átadásáról, valamint egyes kormányrendeleteknek

Részletesebben

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17.

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 2015 Pedagógiai program Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A MÚLTAT TISZTELD, S A JELENT VELE KÖSD A JÖVŐHÖZ Vörösmarty Mihály AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA EGER, KERTÉSZ ÚT 128. +36/36-312-166 OM AZONOSÍTÓ:

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Hatálybalépés: 2013. szeptember 1.

PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Érvényessége: 2013/2014 tanévtől Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. Tartalomjegyzék BEVEZETŐ...

Részletesebben

A TENKI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja

A TENKI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja " E r r e a s z i k l á r a é p í t e m h á z a m a t (Szent István II. Intelme Imre herceghez) A TENKI SZENT IMRE KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Pedagógiai Programja 2013. 1 Tartalomjegyzék AZ INTÉZMÉNY JOGÁLLÁSA...

Részletesebben

BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013.

BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. TARTALOMJEGYZÉK 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1 A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA... 4 1.2

Részletesebben

Pedagógiai program. Nevelési program

Pedagógiai program. Nevelési program 1 Pedagógiai program Nevelési program 2015 Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája 2490 Pusztaszabolcs Mátyás király utca 16-20 1... 1 1. BEVEZETÉS... 4 1.1.1 AZ

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19.

PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19. PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19. 2 Tartalom Bevezető... 4 Iskolánkról... 5 Jogi státusz... 5 Az iskola működési rendje...

Részletesebben

Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola Pedagógiai Programja. Pedagógiai Program

Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola Pedagógiai Programja. Pedagógiai Program Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Program 0 1.INTÉZMÉNYI ADATOK 1.1 Alapadatok Hivatalos neve: Vajai Molnár Mátyás Általános Iskola Székhelye: 4562 Vaja, Leiningen út

Részletesebben

VM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályos: 2014. április 1-től

VM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályos: 2014. április 1-től PEDAGÓGIAI PROGRAM Hatályos: 2014. április 1-től Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ... 5 1.1. Az iskola adatai, rövid bemutatása... 5 1.2. Az iskola küldetésnyilatkozata... 5 2. NEVELÉSI PROGRAM... 6 2.1. Az

Részletesebben

GASTROKER VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GASTROKER VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GASTROKER VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Székhely: 8200 Veszprém, Cholnoky J. u. 21. Készítette: Vizl Lőrinc Ottó Igazgató PH. Elfogadta: Jóváhagyta: Hatályos: Véleménynyilvánítók:

Részletesebben

Nevelési program 2013. Makó

Nevelési program 2013. Makó 2013. Nevelési program Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Tagintézménye Makó Tartalom Bevezető A pedagógiai program

Részletesebben

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1126 Budapest, Orbánhegyi út 7. OM azonosító: 038420 PEDAGÓGIAI PROGRAM

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1126 Budapest, Orbánhegyi út 7. OM azonosító: 038420 PEDAGÓGIAI PROGRAM Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1126 Budapest, Orbánhegyi út 7. OM azonosító: 038420 PEDAGÓGIAI PROGRAM Ha célod nagy, de eszközeid szerények, úgy cselekedj mégis! Cselekvésed által

Részletesebben

Pályázat: tagintézmény-vezető (Széchenyi) Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 4 SZAKMAI HELYZETELEMZÉS... 8

Pályázat: tagintézmény-vezető (Széchenyi) Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 4 SZAKMAI HELYZETELEMZÉS... 8 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 4 SZEMÉLYES MOTIVÁCIÓ... 4 AZ INTÉZMÉNYBEN VÉGZETT EDDIGI TEVÉKENYSÉGEM BEMUTATÁSA... 5 SZAKMAI HELYZETELEMZÉS... 8 AZ INTÉZMÉNY KÖRNYEZETÉNEK BEMUTATÁSA... 9 Az oktatási rendszer

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Pedagógiai program Sárvári Tankerület Répcelak 1 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben