FÖLDRAJZ. PRÓBAÉRETTSÉGI május EMELT SZINT. (240 perc)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FÖLDRAJZ. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. (240 perc)"

Átírás

1 PRÓBAÉRETTSÉGI május FÖLDRAJZ EMELT SZINT (240 perc)

2 Az írásbeli dolgozat megoldásához 240 perc áll rendelkezésére. El ször figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja le a megfelel helyre. Nem egyértelm áthúzás, javítás valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. A feladatokat tetsz leges sorrendben oldhatja meg. Az egyes feladatok megoldásával elérthet maximális pontszámról illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után olvasható pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon!

3 1. Határozza meg az alábbi fogalmakat! 1. Párnaláva: Zónaid : Transzmisszió: Ipari park: Meteorit: pont 2. Hasonlítsa össze az ábra segítségével a Nap és a Föld gömbhéjait! Írja a gömbhéjakból kivezet vonalakra a hozzájuk tartozó jellemz k bet jelét! A) áramló folyékony anyag alkotja B) feltevések szerint olvadt fémek alkotják C) itt figyelhet k meg a napkitörések D) különböz összetétel és vastagságú a szárazföldek és az óceánok alatt E) kisugárzási övezet F) feltételezések szerint szilárd vasból és nikkelb l van G) átlagh mérséklete megközelít leg 6000 C H) alsó részét a köpeny küls szilárd rétege alkotja I) h mérséklete 15 millió C körül van J) alsó határa 2900 km mélységben ér véget 10 pont 1

4 3. Tanulmányozza az alábbi táblázatban szerepl adatokat, és válaszoljon a kérdésekre! A számításokat a feladatlapon végezze el, és a részm veleteket is írja le! Összehasonlítási szempontok Duna Tisza A folyó vízgy jt területének magyarországi része (km 2 ) Vízhozama Budapestnél Vízhozama Szegednél A folyó vízhozama kisvízkor (m 3 /s) A folyó vízhozama középvízkor (m 3 /s) A folyó vízhozama nagyvízkor (m 3 /s) a) Hányszor nagyobb a Duna vízgy jt területe hazánk területénél, ha a Duna Európa területének (10 millió km 2 ) 8,17 %-áról gy jti össze a vizeit? Számítás: Válasz:... b) Hány százaléka hazánk területének a Tisza hazai vízgy jt területe? Számítás: Válasz:... c) Melyik folyó vízszállítása szeszélyesebb? Vízszállításának különbsége kis- és nagyvíz idején hányszorosa a másikénak? Számítás: Válasz:... d) Lehet-e több víz a Tiszában, mint a Dunában? Indokolja meg a válaszát legalább kétféleképpen az adott táblázat adatai alapján! Válasz:... Indoklás:

5 4. Jelölje a táblázatban, hogy mikor jelent s felszínformáló folyamat az aprózódás a különböz helyeken! Különítse el bet jellel, hogy az aprózódás melyik fajtája jellemz! Megjegyzés: minden helyes beírásért adható. A lehetséges helyes válaszok számánál több helyre történ beírás pontlevonással jár. F fagy okozta aprózódás; H h okozta aprózódás Öv, vidék Térít i öv Mediterrán terület Monszun vidék Sarkköri öv Egyenlít i öv Csak nyáron Csak télen télen Egész évben Egyik sem jellemz (jelölje x-szel!) Táj Írja a táblázat utolsó oszlopába azoknak a tájaknak a számát, amelyek abban az övben, területen vagy vidéken fekszenek! Nincs mindegyik tájnak helye. 1. Góbi 2. Arab-félsziget 3. Alaszka 4. Szudán 5. Amazonas-medence 6. Szicília 7. Hindusztáni-alföld 8. Alpokalja 1 5. Írja a város neve elé annak a folyónak a sorszámát, amelyiknek a torkolatánál vagy torkolatvidékén fekszik! Nincs mindegyik folyónak várospárja.. Buenos Aires. Gda sk. Marseille. Sanghaj. Montréal. Hamburg. Calcutta 1. Mississippi 2. Paraná (La Plata) 3. Szt. L rinc-folyó 4. Gangesz 5. Visztula 6. Rhône 7. Jangce 8. Elba 9. Rajna 7 pont 3

6 6. Döntse el, hogy igazak vagy hamisak az alábbi megállapítások. Írjon I bet t az igaz és H bet t a hamis megállapítás sorszáma elé!...1. A nagy méretarányú térképek nagy területek (pl. kontinensek) átfogó ábrázolására alkalmasak Ha egy térkép méretaránya 1:50000, akkor a térképen mért 5 cm a valóságban 50 km-nek felel meg A napév hosszabb, mint a 365 napos naptári év Ha a dátumválasztó vonalat keletr l nyugat felé lépjük át, akkor a dátumot is mutató óránkat 1 nappal el re kell állítani A hamis színes rfelvételeken a sugárzást elnyel vízfelszínek sötétkék, s t olykor fekete szín ek Holdfogyatkozás csak újhold idején alakulhat ki. 6 pont 7. Egészítse ki a közlekedési útvonalakkal kapcsolatos táblázat üres rovatait! Útvonal A határátkel hely közelében lév magyarországi város Melyik országba vezet? Pest megyét elhagyva melyik megyéken vezet át az útvonal? Nevezzen meg egy példát! 1-es f útvonal 4-es f útvonal 7-es f útvonal Budapest Szabadka Belgrád vasútvonal Kiskunhalas 1 4

7 8. Az adatok tanulmányozása után oldja meg a feladatokat! Középh mérséklet ( C) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. 12,8 13,2 15,1 16,6 19,2 21,5 23,8 24,1 22,7 19,6 16,2 14,1 Csapadékmennyiség (mm) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII a) Ábrázolja oszlopdiagramon a csapadék mennyiségét! mm 200 Számítsa ki a következ h mérsékleti adatokat! Az évi középh mérséklet:. C, 100 az évi közepes h ingadozás:. C 0 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII IX. X. XI. XII Diagram megrajzolása: b) Melyik éghajlatra jellemz ek az éghajlati adatok?... Milyen itt a folyók vízjárása?... c) Karikázza be azoknak a terményeknek a bet jelét, amelyeket jellemz en az ilyen éghajlatú területeken termesztenek! Megjegyzés: a lehetséges helyes válaszok számánál több bet bekarikázása pontlevonással jár. A) citrom, B) rozs, C) sz l, D) banán, E) kakaó, F) olajbogyó, G) datolya d) Húzza alá azoknak a tájaknak a nevét, amelyekre jellemz ez az éghajlat! Megjegyzés: a lehetséges helyes válaszok számánál több név aláhúzása pontlevonással jár. Szicília, a Vörös-tenger partvidéke, Floridai-félsziget, Kalifornia, Dél-Kína, Dél-Afrika délnyugati pereme e) A szolgáltatás mely ágából származik általában a legtöbb bevétel az ilyen éghajlaton fekv országokban?. 1 5

8 9. Írja be a halmazkarikákba a rájuk jellemz tulajdonságok számát! 1. A két k zetlemez eltér vastagságú és szerkezet. 2. A Szent András törésvonal így alakult ki. 3. Hasadékvölgy vagy hátság alakul ki. 4. Az alábukási zónákban mélytengeri árkok keletkeznek. 5. A feláramló magma szétterül a felszínen. 6. Így keletkezett az Alpok. 7. Szigetívek keletkeznek. 8. Tenger alatti vulkánosság jellemzi. 9. A lemezek érintkezési vonalában hegyláncok gy r dnek fel. A k zetlemezek mozgásfajtái 9 pont 10. Jelölje bet kkel, hogy mely vízformákra jellemz ek a következ állítások! A) Felszálló forrás B) Rétegvíz C) Rétegvízforrás D) Hévíz 1. A hidrosztatikai nyomás hatása alatt áll, ezért felfelé mozgó víz. 2. Környezete évi középh mérsékleténél melegebb forrásvíz. 3. Rendszerint ott keletkezik, ahol a vízzáró réteg kifut a felszínre. 4. Magyarországon a Duna vonalában akár C-os is lehet a h mérséklete. 5. Két vízzáró réteg közötti víztartó k zetréteg hézagaiban elhelyezked vízb l táplálkozik. 6. Vízkészlete általában tiszta, mert természetes sz r kön át mozog. 7. Rendszerint vet dések mentén alakul ki. 8. Ha karsztvízzel keveredik, akkor leh l. 9. Egyik változata az ártézi víz. 10. H mérsékletét a geotermikus gradiens és a mélység határozza meg. 10 pont 6

9 11. Válaszoljon a hóhatár magasságát meghatározó és módosító tényez kkel kapcsolatos kérdésekre! a) Mivel magyarázható, hogy a jeges-tengeri Ferenc József-földön a hóhatár 50 m, a Mont Blancon pedig 1900 m magasságban van?... b) Mi az oka annak, hogy a Popocatépetlen és a közép-afrikai Ruwenzorin a hóhatár közel azonos magasságban van?... c) Mivel magyarázható az eltérés a Ruwenzori hóhatára (4500 m) és a Bels -Ázsiában fekv Karakorum (5500 m) hóhatára között? d) Miért van különböz magasságban a Pireneusok (2800 m), a Kaukázus (3500 m) és a Tien-san (4800 m) hóhatára? e) A Ny-K irányban húzódó Alpok különböz helyein is lehet eltér a hóhatár magassága. Mi az oka? pont 7

10 12. Mutassa be egy szénre települt iparvidék gazdaságát a folyamatábra segítségével! a) Nevezze meg a szókészlet segítségével a folyamatábrán bet vel jelölt anyagokat és iparágakat! acél kamragáz salak és pernye épít anyagipar nyersvas kátrány vasérc kén gépipar Anyag Iparág A) F). B) I) C) D) E) G) H). 9 pont b) Válaszoljon az alábbi kérdésekre! 1. Mely németországi iparvidékekre jellemz ez az ágazati struktúra? Mely iparágakat sújtja leginkább a szénre települt iparvidékek szerkezeti válsága?.,., 3. Mely iparágat honosítottak meg a n i munkaer foglalkoztatására? 4. Mely iparágak megteremtésével válaszoltak a szerkezeti válságra?.,.,. 17 pont 8

11 13. Energiatermelés a) Ismerje fel, hogy az energiatermelés mely módjait ábrázolják a képek! er m. er m er m. er m. er m 5 pont b) Húzza alá azoknak az energiahordozóknak a nevét, amelyeket jellemz en felhasználhatnak az 5. képen látható er m ben? Megjegyzés: a lehetséges helyes válaszok számánál több aláhúzása pontlevonással jár. lignit szél feketek szén k olaj víz napsugárzás földgáz biogáz fa 4 pont c) Húzza alá a felsoroltak közül azokat a környezeti ártalmakat, amelyek az 5. képen látható er m típushoz! Megjegyzés: a lehetséges helyes válaszok számánál több aláhúzása pontlevonással jár. a radioaktivitás növekedése savas ülepedés a Los Angeles-i típusú füstköd (szmog) a légkör felmelegedése az ózonréteg károsodása d) Melyik er m vet telepíthetik az energiahordozó lel helyét l távol is? A kép számával válaszoljon!... Miért?

12 14. A Heti Világgazdaság folyóirat október 26-i cikke a Látás világnapja alkalmából közölt elgondolkodtató tényeket a vakok helyzetér l a világban. Válaszoljon a hozzá kapcsolódó kérdésekre, és oldja meg a feladatokat! Két héttel ezel tt jót derültek, kés bb pedig elgondolkodtak azok a turisták, akik Brüsszel belvárosában a 600 darabból álló ruhakollekcióval rendelkez Manneken Pis szobrához zarándokoltak. Ugyanis egy jótékonysági szervezet aktivistái a szobrocska jobb szemét óriási fehér kötéssel takarták le. E nap, október 10-e ugyanis a Látás világnapja, amit a WHO igyekszik arra felhasználni, hogy mind több támogatót szerezzen a 2020-ig tartó, A látás joga cím programjához. A vakok 90%-a a fejl d országokban él. Úgy tudni, Indiában 10 millióan, Kínában 8 millióan, és Afrika Szaharától délre es térségében szintén ugyanennyien tengetik életüket világtalanul. Az utóbbi területen az elmúlt évtizedekben több mint két tucat országban falvak néptelenedtek el. Rettegnek az emberek, és menekülnek a szörny betegségek el l. A fejl d világban él k (f leg a n k) 5-10-szer nagyobb valószín séggel veszítik el látásukat a fejlett ipari országok lakóihoz képest. A bajok természete a fert zésekkel, az A-vitamin hiánnyal, a gyógyszer és a pénz hiányával függ össze. Pedig pl. az amerikai egyesült államokbeli Merck gyógyszergyár egyetlen tablettája megakadályozhatná a leggyakoribb szembetegséget okozó parazita szaporodását. Egy, másfél évtizede megkezdett programban amelyben a Világbank, az UNICEF, több tucat civil szervezet és az érintett országok egészségügyi minisztériumai is szerepet vállaltak 30 millió ember ingyen kapott gyógyszert. Ennek eredményeképpen 25 millió hektár term föld újra m velhet vé vált, ami 17 millió ember megélhetését biztosítja. a) Nevezze meg a cikkben a neve rövidítésével szerepl szervezetet és székhelyét! Szervezet A szervezet pontos neve A szervezet székhelye WHO b) A cikkben szerepl Merck gyógyszergyár milyen területen végez hight-tech tevékenységet?... c) Mi a célja a K+F tevékenységnek? Hová sorolhatók e tevékenység szerint a cikkben szerepl országok? USA:... A támogatott országok:... 10

13 d) Kiknek az összefogására van szükség a cikk alapján egy ilyen egészségügyi program végrehajtásához?...,......,......,... e) A cikk adatai alapján számítsa ki, hogy hány hektár term föld tart el egy átlagos 5 gyerekes teljes családot Afrikában? A számítást itt végezze! Állapítsa meg, hogy mely mez gazdasági termékek termelésében vezetik a világranglistát a felsorolt országok! Írja a termékek bet jelét a táblázat fejlécének megfelel oszlopába! Megjegyzés: nem tud miden terméket elhelyezni. A) búza, B) rizs, C) kukorica, D) sertés, E) szarvasmarha F) juh I... II... III... IV... V Kína 1. USA 1. Kína 1. Kína 1. India 2. India 2. Kína 2. USA 2. India 2. Brazília 3. USA 3. Brazília 3. Brazília 3. Indonézia 3. Kína 4. Oroszország 4. Mexikó 4. Oroszország 4. Banglades 4. USA 5. Franciaország 5. Franciaország 5. Németország 5. Vietnám 5. Argentína 5 pont 11

14 16. Írja az ásványkincsek neve mellé annak a tájnak, bányavidéknek a nevét, ahol azt jellemz en bányásszák! Megjegyzés: egy ásványkincshez esetleg több táj is kapcsolható. A lehetséges helyes válaszok számánál több megjelölése pontlevonással jár! A) Nyugat-szibériai-alföld B) Közép-orosz-hátság (Kurszk környéke) C) Volga és az Urál közötti terület D) Ruhr-vidék E) Északi-tenger F) Kuznyecki-medence G) Észak-Svédország (Kiruna környéke) vasérc feketek szén földgáz k olaj 1 a) Írja a térképvázlat megfelel helyére a területek bet jelét! Megjegyzés: nem tud minden bet t elhelyezni. 6 pont 17 pont 12

15 17. Az alábbi térkép az amerikai és brit hadak felvonulását mutatja Irak körül január 18-án. A fennálló helyzet elemzéséhez emlékezzen vissza az esemény hátterében lév, tanult földrajzi információkra a térkép segítségével! Oldja meg a feladatokat! a) Nevezzen meg a térképr l egy olyan iszlám államot, amelynek lakói nem arabok!. b) Melyik az egyetlen nem arab és nem iszlám állam? Karikázza be a nevét a térképen, vagy ha nincs felt ntetve, akkor írja be a területére! c) Hol van az iszlám vallás legfontosabb zarándokhelye? Ország:., város: d) Melyik ország NATO tag a térképen ábrázoltak közül? Írja be a nevét a térképvázlatba! 13

16 e) Nevezze meg az alábbi országok f városát! Irak:., Irán:., Szaúd-Arábia.., Egyiptom: 4 pont f) Mely országok területén fekszik Mezopotámia? g) Mely folyók völgye alkotta a termékeny félhold sarlójának nagyobb, keleti részét? h) Állítsa sorrendbe a következ országokat k olajtermelésük alapján! Írja eléjük a megfelel sorszámot! A legnagyobb termel kapja az 1. számot! Egyiptom, Kuvait, Szaúd-Arábia, Irán 14 pont 18. A Háromszéki-medencében egy madármegfigyel állomás közelében gólyák fészkelnek. Miel tt útra keltek volna, meggy r zték ket. Szent István napja (augusztus 20.) után 4 nappal indulnak el téli szálláshelyükre. Egy hónap múlva értesítés érkezett Interneten az állomásra, hogy délben a Stanley-vízesésnél látták ket leszállni a folyóparton. Karácsony els napja el tt 3 nappal újabb hírt kapott az állomás: a gólyák megérkeztek telel helyükre. A telel helyr l azonban csak annyit tudtak meg, hogy ott aznap a Nap északi irányban 80 magasan delelt a horizont felett, és ott is ugyanannyi a helyi id, mint a gólyák fészkel helyén. Válaszoljon a következ kérdésekre! Használja a térképrészleteket! 14

17 A számításokat a feladatlapon végezze el, és a részm veleteket is írja le! a) Milyen messze pihentek meg a madármegfigyel állomástól a gólyák? Válasz:... Számítás:... 4 pont b) Hány fokos szögben éri a napsugárzás délben a pihen gólyákat a vízesésnél? Válasz:... Számítás:... 15

18 c) Adja meg a gólyák telelési helyét a földrajzi fokhálózat segítségével! A telel hely koordinátái:... Számítás:... 5 pont d) Melyik nagyváros fekszik a gólyák telel helye közelében? Nagyváros:... e) Mekkora távolságra vannak a nyári lakóhelyükt l a gólyák télen? Válasz:... Számítás: pont A feladatlappal elérhet összes pontszám: 200 pont 16

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

FÖLDRAJZ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004

FÖLDRAJZ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004 FÖLDRJZ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELDTOK 2004 z írásbeli dolgozat megoldásához 180 perc áll rendelkezésre. Először olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd alaposan gondolja át válaszait,

Részletesebben

FÖLDRAJZ. Heti 1,5 óra. Évi 54 óra

FÖLDRAJZ. Heti 1,5 óra. Évi 54 óra FÖLDRAJZ HETEDIK ÉVFOLYAM Heti 1,5 óra Évi 54 óra A 7. évfolyam ismeretanyagának beosztása témakörök szerint Év eleji ismétlés: 1 óra Tematikai egység/ Fejlesztési cél A szilárd Föld anyagai és folyamatai

Részletesebben

A föld belső szerkezete. Kőzetlemezek - lemeztektonika

A föld belső szerkezete. Kőzetlemezek - lemeztektonika A föld belső szerkezete. Kőzetlemezek - lemeztektonika (tk. 35 44. oldal) 2015.10.22. FÖLDRAJZ 1 A Föld gömbhéjai A tengely körüli forgás, a Nap körüli keringés, és a nehézségi erő hatására a gáznemű,

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak

Részletesebben

a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról I. Fejezet Általános rendelkezések II. Fejezet Értelmező rendelkezések

a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról I. Fejezet Általános rendelkezések II. Fejezet Értelmező rendelkezések TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2009.(VIII. 27.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 31. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 31. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 17. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA

KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA KŐBÁNYAI SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE FELSŐ TAGOZAT FÖLDRAJZ 2015. FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet

Részletesebben

Veresegyházi kistérség

Veresegyházi kistérség Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA É RETTSÉGI VIZSGA 2014. október 21. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

GYŐRI JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV

GYŐRI JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV I 2015. SZEPTEMBER GYŐRI JÁRÁS Tartalomjegyzék I. Vezetői összefoglaló... 3 II. A győri járás rövid bemutatása... 5 III. Bevezetés és illeszkedés... 10 Pályázati háttér, a megvalósításról átfogóan... 10

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

Minta 1. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR. I. rész

Minta 1. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR. I. rész 1. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR I. rész A feladatok megoldására 45 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A feladatok megoldásához

Részletesebben

FÖLDRAJZ. 7 8. évfolyam

FÖLDRAJZ. 7 8. évfolyam FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti jellemzőivel, folyamataival, továbbá a környezetben való tájékozódást, eligazodást

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE

PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. ÉVI 7/4. SZÁM A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2013. december 10. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI, KÖRNYEZETI HATÁSVIZSGÁLAT 3. melléklet a Pest Megye Területfejlesztési

Részletesebben

A szőlő éves munkái 1.Metszés: metszőolló fűrészre,csákánybaltára,gyökerezőkapára nyesőollókat pneumatikus metszőollók rövid és a hosszúmetszések

A szőlő éves munkái 1.Metszés: metszőolló fűrészre,csákánybaltára,gyökerezőkapára nyesőollókat pneumatikus metszőollók rövid és a hosszúmetszések A szőlő éves munkái 1.Metszés: évelő kultúrnövényeink közül a szőlő hajtásrendszerét -ezen belül elsősorban vesszőállományát - csökkentjük a legnagyobb mértékben az évenkénti rendszeres metszéssel. A metszés

Részletesebben

TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK FELADATLAPJA

TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK FELADATLAPJA TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK FELADATLAPJA 7. osztály 2008. Ú T M U T A T Ó A feladatlap megoldásához segédeszköz nem használható! Könyvet, térképet, atlaszt, mobiltelefont

Részletesebben

A 2009/2010. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) forduló FÖLDRAJZ FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2009/2010. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) forduló FÖLDRAJZ FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 240 perc Elérhető pontszám: 200 pont ÚTMUTATÓ A 2009/2010. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) forduló FÖLDRAJZ FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Állandó település. magányos, szórvány. csoportos. szabályos sakktábla. szórt sor bokor

Állandó település. magányos, szórvány. csoportos. szabályos sakktábla. szórt sor bokor A települések és a városodás folyamata Állandó település magányos, szórvány csoportos tanya farm falu város szórt sor bokor halmaz egyutcás szabályos sakktábla A falu az emberiség legősibb és legelterjedtebb

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 11. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 11. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Természeti viszonyok

Természeti viszonyok Természeti viszonyok Felszín szempontjából Csallóköz folyami hordalékokkal feltöltött síkság. A regionális magasságkülönbségek nem nagyobbak 0,5-0,8-3,00 m-nél. Egész Csallóköz felszíne mérsékelten lejt

Részletesebben

Földrajz az általános iskolák 7 8. évfolyama számára

Földrajz az általános iskolák 7 8. évfolyama számára Földrajz az általános iskolák 7 8. évfolyama számára FÖLDRAJZ A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti jellemzőivel, folyamataival,

Részletesebben

Vasasszonyfa Önkormányzat. 8/2001.(XI.28.) számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről. A rendelet célja. Értelmező rendelkezések

Vasasszonyfa Önkormányzat. 8/2001.(XI.28.) számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről. A rendelet célja. Értelmező rendelkezések Vasasszonyfa Önkormányzat 8/2001.(XI.28.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről /A 11/2012. (V.7.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt szöveg./ Vasasszonyfa Önkormányzat

Részletesebben

*M08213112* MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV. 2. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2008. augusztus 25., hétfő / 90 perc ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK

*M08213112* MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV. 2. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2008. augusztus 25., hétfő / 90 perc ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK K ó d s z á m : Državni izpitni center *M08213112* ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV 2. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2008. augusztus 25., hétfő / 90 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28.) NGM rendelet által módosítva) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28.) NGM rendelet által módosítva) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. /4 A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28.) NGM rendelet által módosítva) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 02 Ügyviteli titkár Értékelési

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 17. FIZIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fizika

Részletesebben

NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK

NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK SÁRÁND, 2014. 08. 29. TÁMOP-5.1.1-11/1/B- NAGY LÉPÉS A KISTÉRSÉGNEK Konzorciumi partnerek: Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület Sáránd Község Önkormányzata Projektmegvalósítás

Részletesebben

16.3.1. A keringési és légzőszervrendszer felépítése és működése

16.3.1. A keringési és légzőszervrendszer felépítése és működése BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ 2016. MÁJUS 2. 23:59 FIGYELEM! AZ ONLINE FELADATOK ÉS A PDF KÖZÖTTI ELTÉRÉSEKÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK! Minden esetben az online feladat tekinthető véglegesnek! Kövessétek az Aktuális

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 Készítette: Vital Pro Kft. 2005. december 12. Tartalomjegyzék 1 Vezetői összefoglaló 4 2 Bevezetés 11 2.1 Dokumentum célja, tervezés

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P091A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2009. május 28., csütörtök / 60 perc Engedélyezett

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1511 É RETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy

Részletesebben

Versenykiírás, Szervezeti Leírás

Versenykiírás, Szervezeti Leírás Versenykiírás, Szervezeti Leírás és Gyakorlati Útmutató Kőszárhegy 2012. 8152 Kőszárhegy, Kazinczy u. 12. 36209442361 Versenykiírás, Szervezeti Leírás és Gyakorlati Útmutató... 1 I. Rész... 3 A Magyar

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK Katonai alapismeretek középszint 1211 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 25. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos

Részletesebben

EURÓPA ÉGHAJLATA I. Az Európa éghajlatát meghatározó tényezők a kontinens helyzete, fekvése és ennek éghajlati következményei. Kiterjedése: K-Ny-i irányban ~11 000km (Nyh. 31, Azori-szk.-Kh. 67, Ural;

Részletesebben

PARANCSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 26/ 1980. számú. Budapest, 1980. évi augusztus hó 11-én. BELSŐ HASZNÁLATRA! BELÜGYMINISZTÉRIUM

PARANCSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 26/ 1980. számú. Budapest, 1980. évi augusztus hó 11-én. BELSŐ HASZNÁLATRA! BELÜGYMINISZTÉRIUM BELÜGYMINISZTÉRIUM BELSŐ HASZNÁLATRA! 10-22/26/1980. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 26/ 1980. számú PARANCSA Budapest, 1980. évi augusztus hó 11-én. ÁBTL - 4.2-10 - 22/26/1980 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM

Részletesebben

A rendelet célja Tarnaörs községben 1.

A rendelet célja Tarnaörs községben 1. Tarnaörs Község Önkormányzatának 2./ 2002. (I.25)/ sz. rendelete egységes szerkezetben a 32/2003. (XII.29.) 17/2004. (VIII.27.) sz. rendelettel módosítva a temetőről és a temetkezésről. Tarnaörs Község

Részletesebben

OKTV 2005/2006 I. forduló földrajz

OKTV 2005/2006 I. forduló földrajz 2 EGYSZERŰ VÁLASZTÁS OKTV 2005/2006 I. forduló földrajz Útmutató: E feladatokban egy kérdés és öt válasz található. Minden ilyen típusú feladatban egy válasz teljesen helyes, ezt kell kiválasztania és

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET B

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET B MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET B Földünk és környezetünk 8. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Tóth Géza A kiadvány KHF/997-11/2009. engedélyszámon 2009.04.17. időponttól tankönyvi engedélyt kapott

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl A Kormány a katasztrófavédelemrıl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III.28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III.28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III.28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése: 34 811 01 Cukrász Tájékoztató

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0613 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. rész 1. FELADAT 1. Skandináv-hegység 2. Svédország

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE

KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE Kezelési leírás 2015. Program azonosító: WUJEGYKE Fejlesztő: B a l o g h y S z o f t v e r K f t. Keszthely, Vak Bottyán utca 41. 8360 Tel: 83/515-080

Részletesebben

I. UTCA- ÉS TELEPÜLÉSRÉSZ NEVEK

I. UTCA- ÉS TELEPÜLÉSRÉSZ NEVEK PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 11/1991. (VI.4.) önkormányzati rendelete a településrész-nevekről, az utcanevekről és a házszámozásról 1 /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának

Részletesebben

KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ

KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ készült a 2/2005. (I.11.) Korm. rendelet alapján kidolgozó: Önkormányzata A környezeti

Részletesebben

T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11.; Tel: 96 418 373; Fax: 96 418699; email: talent_plan@arrabonet.hu; www.talent plan.hu Győr Rendezési terv

Részletesebben

Írta: Kovács Csaba 2008. december 11. csütörtök, 20:51 - Módosítás: 2010. február 14. vasárnap, 15:44

Írta: Kovács Csaba 2008. december 11. csütörtök, 20:51 - Módosítás: 2010. február 14. vasárnap, 15:44 A 21. század legfontosabb kulcskérdése az energiaellátás. A legfontosabb környezeti probléma a fosszilis energiahordozók elégetéséből származó széndioxid csak növekszik, aminek következmény a Föld éghajlatának

Részletesebben

FÖLDRAJZ ÉVFOLYAMVIZSGA ÍRÁSBELI

FÖLDRAJZ ÉVFOLYAMVIZSGA ÍRÁSBELI É V F O L Y A M V I Z S G A 2 0 1 0. m á j u s 6. FÖLDRAJZ ÉVFOLYAMVIZSGA ÍRÁSBELI 10. évfolyam 2010. május 6. 12.20 óra II. rész Idõtartam: 100 perc Földrajz - II. Évfolamvizsga írásbeli 2010. május 6.

Részletesebben

Fogalmi rendszer A műveltségterület kulcsfogalmai:

Fogalmi rendszer A műveltségterület kulcsfogalmai: FÖLDRAJZ TANTERV A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást, eligazodást

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 11. BIOLÓGIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 11. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉGBEN TERVEZETT SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET LÉTREHOZÁSA

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉGBEN TERVEZETT SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET LÉTREHOZÁSA SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉGBEN TERVEZETT SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET LÉTREHOZÁSA Készítette: EURO-NOVEX Kft. Nagypál László okl. környezetmérnök 2008. október TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG BEMUTATÁSA 2 1.1.

Részletesebben

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005.

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS I. A PROGRAMOZÁS MÓDSZERTANI MEGFONTOLÁSAI... 4 II. GAZDASÁG- ÉS IPARFEJLESZTÉS... 14 III.

Részletesebben

10193/12 KH/md DG E2

10193/12 KH/md DG E2 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. június 4. (OR. en) 10193/12 Intézményközi referenciaszám: 2012/0048 (NLE) ENER 181 COTRA 19 OC 276 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: MEGÁLLAPODÁS az Amerikai

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.24. COM(2014) 180 final ANNEXES 1 to 5 MELLÉKLETEK a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek

Részletesebben

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2013 TARTALOMJEGYÉK 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE... 6 1.1. AZ ISKOLA FELADATA... 6 1.2. AZ SZMSZ ELKÉSZÍTÉSÉRE VONATKOZÓ

Részletesebben

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN Vágó János PhD hallgató, Miskolci Egyetem, Természetföldrajz-Környezettan Tanszék 1. A Bükkalja miocén kori vulkáni képződményei A Bükkalja

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 27. KATONAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 27. 14:00 I. Időtartam: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai

Részletesebben

T P. Győrzámoly. Véleményezés. Településfejlesztési koncepció. Munkaszám: 13045. 3045/K us

T P. Győrzámoly. Véleményezés. Településfejlesztési koncepció. Munkaszám: 13045. 3045/K us T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11.; Tel: 96/418 373; Fax: 96/418 699, E mail: talent_plan@arrabonet.hu;www.talent plan.hu Győrzámoly Településfejlesztési

Részletesebben

OTDK-DOLGOZAT 2015 1

OTDK-DOLGOZAT 2015 1 OTDK-DOLGOZAT 2015 1 Környezeti vezetői számvitel alkalmazhatóságának kérdései a szarvasmarha tenyésztés területén, kiemelten az önköltségszámításban Questions of applicability of environmental management

Részletesebben

6. évfolyam MATEMATIKA

6. évfolyam MATEMATIKA 215 6. évfolyam MATEMATIKA Szerzők Lak Ágnes Rozina, Palincsár Ildikó, Szabó Lívia Dóra, Szepesi Ildikó, Szipőcsné Krolopp Judit Országos kompetenciamérés 215 Feladatok és jellemzőik matematika 6. évfolyam

Részletesebben

Szövetségben egy versenyképes DunaPolis térségi gazdaságért

Szövetségben egy versenyképes DunaPolis térségi gazdaságért DUN AÚ JVÁR OS I FŐ IS KO LA COLLE GE OF DUN AÚ JVÁR OS Szövetségben egy versenyképes DunaPolis térségi gazdaságért - Az Új DunaPolis Gazdaságfejlesztési Klaszter Stratégiája - 2012. január 31. Készítették

Részletesebben

2005.11.19. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/47 2005. ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL.

2005.11.19. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/47 2005. ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL. 2005.11.19. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/47 AZ EGYESÜLT NEMZETEK KERESKEDELMI ÉS FEJLESZTÉSI KONFERENCIÁJA 2005. ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL EGYESÜLT

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló. 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének

Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló. 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének a 19/2014.(XII. 11.) önkormányzati rendelettel, valamint az 5/2016.(II.16.)

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált

Részletesebben

Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései

Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései A tározó általános ismertetése A Magyar Állam tulajdonában, a FETIVIZIG kezelésében van a Nyírség legfiatalabb tározója, a Harangodi víztározó, mely

Részletesebben

MELLÉKLET. Csatolmány. a következőhöz: Javaslat a Tanács határozata

MELLÉKLET. Csatolmány. a következőhöz: Javaslat a Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.29. COM(2015) 230 final ANNEX 1 MELLÉKLET Csatolmány a következőhöz: Javaslat a Tanács határozata az Európai Gazdasági Közösség és az Andorrai Hercegség közötti, levélváltás

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

6. évfolyam MATEMATIKA

6. évfolyam MATEMATIKA 28 6. évfolyam MATEMATIKA Országos kompetenciamérés 28 Feladatok és jellemzőik matematika 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 29 6. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 28 májusában immár hatodik alkalommal

Részletesebben

HIDROTERMIKUS HŐ HŐSZIVATTYÚZÁSI LEHETŐSÉGEI A DUNA VÍZGYŰJTŐJÉN

HIDROTERMIKUS HŐ HŐSZIVATTYÚZÁSI LEHETŐSÉGEI A DUNA VÍZGYŰJTŐJÉN HIDROTERMIKUS HŐ HŐSZIVATTYÚZÁSI LEHETŐSÉGEI A DUNA VÍZGYŰJTŐJÉN Átfogó tervre lenne szükség Fodor Zoltán 1, Komlós Ferenc 2 1 Geowatt Kft., 2 Ny. minisztériumi vezető-főtanácsos A természettudomány azt

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET 2. FÉLÉV A kiadvány KHF/4356-14/2008. engedélyszámon 2008.11.25. időponttól tankönyvi engedélyt kapott Educatio Kht. Kompetenciafejlesztő

Részletesebben

Csörötnek Község Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programja

Csörötnek Község Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programja Csörötnek Község Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programja 2013-2018 Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. A település bemutatása... 4 2.1. Földrajz... 4 2.2. Történelem.. 4 2.3. Demográfia.....5 2.4. Közszolgáltatások.

Részletesebben

0653. MODUL TÖRTEK. Szorzás törttel, osztás törttel KÉSZÍTETTE: BENCZÉDY LACZKA KRISZTINA, MALMOS KATALIN

0653. MODUL TÖRTEK. Szorzás törttel, osztás törttel KÉSZÍTETTE: BENCZÉDY LACZKA KRISZTINA, MALMOS KATALIN 06. MODUL TÖRTEK Szorzás törttel, osztás törttel KÉSZÍTETTE: BENCZÉDY LACZKA KRISZTINA, MALMOS KATALIN 06. Törtek Szorzás törttel, osztás törttel Tanári útmutató MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott

Részletesebben

KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2. A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3

KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2. A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3 KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2 A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3 A sajátos, észak-déli irányú kiterjedésű Nyugat-dunántúli régió területe egyedülálló módon négy országgal, Szlovákiával,

Részletesebben

FÖLDRAJZ ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004

FÖLDRAJZ ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004 FÖLDRAJZ ÍRÁSBLI FLVÉTLI FLADATOK 2004 Az írásbeli dolgozat megoldásához 180 perc áll rendelkezésre. lőször olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd alaposan gondolja át válaszait, s azokat

Részletesebben

Az én Európám. Szabó Nikolett Török Pál Református általános iskola 5.o. Készítette: Európa föld és vízrajza

Az én Európám. Szabó Nikolett Török Pál Református általános iskola 5.o. Készítette: Európa föld és vízrajza Az én Európám Európa föld és vízrajza -Európa - A név eredete, Európa történelme - Európa fekvése - Európa vallási térképe - Európai unió története - Európai unió mai földrajza - Európai unió tagállamai

Részletesebben

Éghajlatvédelmi kerettörvény. - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum

Éghajlatvédelmi kerettörvény. - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény. az éghajlat védelmérıl. Preambulum Éghajlatvédelmi kerettörvény - tervezet: 4. változat - 2010. évi törvény az éghajlat védelmérıl Preambulum Az Országgyőlés az éghajlatvédelmi kerettörvény elıkészítésérıl szóló 60/2009. (VI. 24.) OGY határozatnak

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 162. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 162. szám MAGYAR KÖZLÖNY 162. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. október 30., péntek Tartalomjegyzék 315/2015. (X. 30.) Korm. rendelet A Magyarország és a Szlovén Köztársaság közti belső határon a határellenőrzés

Részletesebben

Az élelmiszerválság hátterérıl és a termıföld pusztulásáról Kádár Imre MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet

Az élelmiszerválság hátterérıl és a termıföld pusztulásáról Kádár Imre MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet Az élelmiszerválság hátterérıl és a termıföld pusztulásáról Kádár Imre MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet A 20. század II. felében a mezıgazdaság fejlıdése vitathatatlanul sikeres volt a világ nagy

Részletesebben

ÚS - József Attila sportpálya felújítás - Tájékoztató az eljárás eredményéről

ÚS - József Attila sportpálya felújítás - Tájékoztató az eljárás eredményéről ÚS - József Attila sportpálya felújítás - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/93 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a közterületek elnevezésének, az elnevezés megváltoztatásának, és a házszámozás szabályainak

Részletesebben

KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA

KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA 2.1.1. Szennyvíziszap mezőgazdaságban való hasznosítása A szennyvíziszapok mezőgazdaságban felhasználhatók a talaj szerves anyag, és tápanyag utánpótlás

Részletesebben

A nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek első értékelésének nyomon követése

A nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervek első értékelésének nyomon követése C 76 E/30 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.3.25. A megbélyegzés és a társadalmi kirekesztés leküzdése 44. a médiában, az interneten, az iskolákban és a munkahelyeken megszervezendő, a nyilvánosság

Részletesebben

A GYİRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS

A GYİRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS A GYİRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA KÉSZÍTETTE: Széles Imre, pedagógiai elıadó 2010 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETİ 3 II. A TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS BEMUTATÁSA

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. A rendelet alkalmazása Boldog Községi Önkormányzat 20/2004. (XII. 21.) rendelete Boldog helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Boldog Község Képviselő-testülete az 1997. évi LXXVIII. törvény 6. (3) bekezdés a)

Részletesebben

IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2. SZ. MELLÉKLET

IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2. SZ. MELLÉKLET IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2. SZ. MELLÉKLET Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS FOGALMAK 1. Iratkezelési szabályzat 2. Iratkezelés 3. Irat 4. Irattári anyag 5. Levéltári anyag 6. Irattári terv 7. Irattári tétel

Részletesebben

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETİ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI. [Az Mvt. 21.

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETİ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI. [Az Mvt. 21. a munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvényben (a továbbiakban: Mvt.) kapott felhatalmazás alapján - az érintett

Részletesebben

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január Jóváhagyva Hajdúsámson Város Önkormányzatának /2010 (I.) képviselőtestületi határozatával 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 16. INFORMATIKA KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA 2011. május 16. 8:00 A gyakorlati vizsga időtartama: 180 perc Beadott dokumentumok Piszkozati pótlapok száma Beadott fájlok száma

Részletesebben

Háromszögcsaládok Síkbeli és térbeli alakzatok 5. feladatcsomag

Háromszögcsaládok Síkbeli és térbeli alakzatok 5. feladatcsomag Síkbeli és térbeli alakzatok 1.5 Háromszögcsaládok Síkbeli és térbeli alakzatok 5. feladatcsomag Életkor: Fogalmak, eljárások: 11 14 elnevezések a háromszögekben háromszögek belső szögösszege háromszögek

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet HAJDÓBÖSZÖRMÉNYI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet 2005. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 Stratégia helyzetértékelés (SWOT elemzés)... 4 Erősségek...

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag

2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag 2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag A szolgáltató állam célja, hogy az információs és kommunikációs technológiai eszközök alkalmazásával gyorsabb, INFORMATIKAI költség-hatékonyabb ISMERETEK

Részletesebben