A rendelet célja Tarnaörs községben 1.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A rendelet célja Tarnaörs községben 1."

Átírás

1 Tarnaörs Község Önkormányzatának 2./ (I.25)/ sz. rendelete egységes szerkezetben a 32/2003. (XII.29.) 17/2004. (VIII.27.) sz. rendelettel módosítva a temetőről és a temetkezésről. Tarnaörs Község Önkormányzatának képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított évi LXV. törvény 16LXV. törvény 16. /1/ bekezdésében kapott felhatalmazás alapján temetőkről és temetkezésekről szóló évi XLIII. törvény és végrehajtására kiadott 145/1999. /X.1./ kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelően az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet célja Tarnaörs községben 1. /1/ Az elhunytak emlékének méltó megőrzése, a kegyeleti szolgáltatás kulturált színvonalon történő ellátásának biztosítása, a halottak nyughelye előtti tiszteletadás biztosítása a lelkiismereti meggyőződés, a hitéleti tevékenységek, vallási szokások tiszteletben tartásával. /2/ A községi köztemető fenntartásának és üzemeltetésének szabályozása. A rendelet hatálya 2. A rendelet hatálya kiterjed Tarnaörs község közigazgatási területén lévő önkormányzati köztemetőre, létesítményeire, valamint az ott végzett temetkezési tevékenységekre és temetkezési szolgáltatásokra. Általános rendelkezések 3. Halottat, elhamvasztott halott maradványait elhelyezni csak működő temetőben és temetkezési emlékhelyen létesített temetési helyen lehet. /1/ A községi temető létesítéséről, fenntartásáról Tarnaörs Község Önkormányzata gondoskodik. 4. /2/ A működő köztemető a Tarnaörs Község Önkormányzata tulajdonát képző Erzsébet út 892 helyrajzi számú ingatlanon lévő temető.

2 /3/ Tarnaörs Község Önkormányzata a köztemető üzemeltetéséről - meghirdetési, pályáztatási - eljárással történő kiválasztással, kegyelti közszolgáltatási szerződés keretében gondoskodik, amely a kormányrendeletben megjelölt feltételeknek eleget tesz. A temető működésének ellenőrzése 5. /1/ A temető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos feladatok ellátását a jegyző ellenőrzi. /2/ A jegyző ellenőrzési jogkörében eljárva jogszabálysértés, vagy a temetőszabályzat megsértése esetén felhív a rendelkezések betartására, illetve szabálysértési eljárást folytat le. /3/ A jegyző ellenőrzi a kegyeleti közszolgáltatási szerződésben foglaltak maradéktalan teljesítését, szerződésszegés esetén kezdeményezi a szerződés felmondását. /4/ A köztemetőben vezetett nyilvántartásba a jegyző betekinthet az ellenőrzés során, és vizsgálhatja a temetőben szolgáltatást végzők jogosultságát. /5/ A temetőben kegyeleti és egyéb szolgáltatási tevékenyég csak a jegyző engedélyével végezhető. A temető használatának és igénybevételének szabályai 6. /1/ A temetőben mindenki köteles a hely jellegének megfelelő magatartást tanúsítani, az etnikai és vallási temetkezési szokásokat tiszteletben tartani, és tartózkodni a kegyeleti érzést sértő tevékenységtől, hanghatásoktól vagy magatartástól. /2/ Minden látogatónak kötelessége a temető környezetének védelme, rendjének és tisztaságának megőrzése. 7. /1/ A temetőben polgári és egyházi szertartással történő temetés, búcsúztatás egyaránt lebonyolítható. Közeli hozzátartozó /Ptk / esetén a hozzájárulást mindenképpen meg kell adni.

3 A temetői rend 8. /1/ A köztemető nyitva tartása: március 1. és október 28. között 6 órától 20 óráig október 28. és november 6. között 6 órától 22 óráig november 7. és február 28. között 7 órától sötétedésig. /2/ A látogatók számára a temető bejáratánál az üzemeltető tájékoztató táblát függeszthet ki a temető nyitva tartásáról, vázlatos térképéről és rendjéről. /3/ A temető területén kizárólag a kijelölt helyen lehet - bérleti díj megfizetése ellenében hirdetni. A hirdetés díját a 1.sz. melléklet tartalmazza. A hirdetésnek tartalmazni kell: a szolgáltatás megnevezését az elérhetőség megjelölését /4/ A temető területére gépjárművel kizárólag a következő járművek hajthatnak be: - a temető üzemeltetését és temetkezési szolgáltatásokat ellátó jármű, - a mozgásukban korlátozott személyeket szállító jármű, - azon látogatók járművei akik sírgondozáshoz szükséges, nagyméretű eszközöket, anyagokat szállítanak. A behajtást az üzemeltető engedélyezi és ellenőrzi. /5/ A temetőben 10 éven aluli gyermek csak felnőtt felügyeletével tartózkodhat. /6/ A temetőben gyertyát, mécsest gyújtani olyan körültekinthető gondossággal lehet, amellyel a tűzveszély elkerülhető. Avart, elszáradt koszorút- és virágmaradványt elégetni a temetőben tilos. /7/ A temetőből virágot, vagy sírokra ültetett növényeket kivinni tilos. A temetőben sírkövet, fejfát, síremléket, vagy ezek egy részét csak az üzemeltető írásbeli engedélyével lehet kivinni, a temetői nyilvántartásban történő bejegyzés mellett. /8/ A temető területen a szemetelés tilos, bármely hulladékot az arra kijelölt gyűjtőhelyen kell elhelyezni. 9. A rendelet hatálybalépése után ültetendő növények esetén a következőket kell alkalmazni:

4 /1/ A temető kerítésének vonalában élő sövényt kell telepíteni. /2/ A temető belső útjai mentén fasorokat kell telepíteni. A telepítendő fasornál lehetőség nyílik a temetőben temetési hely rendelkezési jogával bíró személyek számára emlékfa ültetése. A fa fajtáját ültetés előtt egyeztetni kell, kiültetni csak az üzemeltető hozzájárulásával szabad. /3/ A ravatalozó épület környékét parkszerűen kell kialakítani és fenntartani. /4/ A sírok közötti utakra növényeket telepíteni nem lehet. A temetési helyek gazdálkodásának szabályai 10. A temetőben a temetésre használt helyek a következők: a./ egyes sírhely, b./ kettes sírhely, c./ díszhely / díszsírhely, dísz-urnafülke /, d./ sírbolt / kripta /, e./ urnasírhelyek, f./ urnafülke / kolombárium /, g./ urnasírbolt, 11. A temetési helyek megváltási díját, valamint az újraváltás díját a 23/2003. (XII.29.) az önkormányzat által meghatározott árak, díjak megállapításáról szóló rendelet 6. -a állapítja meg. A díj összegéről a Pénzügyi, Fejlesztési Bizottság javaslatára a képviselő-testület dönt. A díj magállapításakor ki kell kérni az üzemeltető véleményét. A sírhelyek elhelyezése 12. /1/Sírhelytáblák rendje: Váltott sírhely: Jobb oldal: Bal oldal: Sorbatemetés rendje: Jobb oldal: Bal oldal: A temetők rendje I.osztály I.-XXI.sor I.-XIX.sor II.osztály XXII.sortól XX.sortól

5 Új parcellázásnál: /2/ A sírhelytáblák /parcellák / között legalább 4 méter széles utat kell hagyni. /3/ A parcellákon belüli sorok közötti távolság 1,2 méter. /4/ A felnőtt és gyermek sírhelyek egymás közötti távolsága 0,5 méter. 13. A díszsírhelyek /1/ Díszsírhelyek és dísz-urnahelyek a temető központi fekvésű területen kijelölt temetési helyek, valamint a hősi temetési helyek. /2/ A díszsírhelyek és dísz-urnahelyek a polgármester, a képviselő-testület bizottsági és a községi civil szervezetek javaslata alapján a képviselő-testület adományozhat díjmentesen a díszpolgároknak, valamint azon személyeknek, akik a haza, a község, a közélet javára, valamint a kultúra, az oktatás, a művészet, a tudomány területén végeztek kiemelkedő tevékenységet. /3/ Az adományozott díszhelybe az elhalt együtt élő házastársa az egyéb előírások betartásával rátemethető. /4/ Az adományozott díszsírhelyek gondozási kötelezettségéről az adományozással egyidejűleg kell határozni. 14. /1/ A parcellákban és a sorokban az elhalálozás sorrendjében kell a temetési helyeket kijelölni. Ettől különösen indokolt esetben a polgármester engedélyével az üzemeltető eltérhet. /2/ Előre megváltani csak a kettős sírhely második helyét lehet. /3/ A rendelkezési jogosultság a megváltás napjával kezdődik, a használati idő a következőképpen alakul: a./ egyes- és kettes sírhely b./ sírbolt c./ urnafülke és urnasírhely d./ urnasírbolt 25 év, 60 év, 10 év, 20 év. /4/ A használati idő azonos időtartammal akkor váltható meg újra, ha a temető, vagy a sírtábla nem kerül lezárásra, átrendezésre.

6 A lejárt használati idejű sírhelyek a jogszabályban leírt keretek között, újrahasznosításra kerülnek. /5/ A temetkezésre megváltott hel y magánszemél yek között csere vagy adásvétel tárgy nem lehet. 15. A rátemetés során az eltemetett halott részére koporsós temetés esetén legalább 25 év, urnás földbetemetés esetén pedig legalább 10 év nyugvási /porladási / időt kell biztosítani. Építési szabályok a temető területén 16. /1/ Sírbolt /kripta /, urnafülke /kolombárium / és urnasírbolt a temetőn belül kijelölt területen, a külön jogszabályban meghatározott esetekben és módon, építési engedéllyel építhető. /2/ A sírbolt építése során biztosítani kell, hogy a koporsó aljzata a talajjal érintkezzen. /3/ A sírgödröt az üzemeltető hozzájárulásával a földben lebomló anyaggal burkolni lehet, azonban a koporsó aljzatának a talajjal érintkezni kell. /4/ Ülőhely, pad, egyéb nem kegyeleti tárgy elhelyezése csak az üzemeltető hozzájárulásával lehetséges. /5/ A temetkezési hely műszaki állapotának nagymértékű megromlása esetén a helyreállítás a rendelkezni jogosult kötelezettsége. Ezen a kötelezettség elmulasztásakor az üzemeltető jelzése alapján a jegyző a kötelezettet felszólíthatja, majd veszélyelhárítás végett elrendelheti a síremlék, sírbolt eltávolítását, illetve a sírboltba a további temetkezést megtilthatja. /6/ A temetőben végzendő munka időpontját be kell jelenteni az üzemeltetőnek. Az üzemeltető az építési munkáról nyilvántartást vezet, és amennyiben a munka búcsúztatást, szertartást zavarna, az építkezéstől való tartózkodásra hívja fel a bejelentőt. /7/ Az építéshez szükséges építőanyag beszállításhoz, az építési és bontási munkák megkezdéséhez az üzemeltető írásbeli engedélye szükséges. /8/ Az építéskor keletkezett hulladékot, törmeléket a keletkezéstől számított 3 naptári napon belül az építőnek el kell szállítania. Amennyiben e kötelezettségének nem tesz eleget, az elszállításról a felszólítást követő egy napon belül az üzemeltető a kötelezett terhére és veszélyére gondoskodik. /9/ Az építéshez szükséges ömlesztett anyagot /pl.: beton / csak vaslemezen lehet előkészíteni, a maradékot a temetőből el kell szállítani.

7 A sírhelyek méretezése, a sírjelek alkalmazása, a kegyeleti tárgyak és növényzet elhelyezése, a sírgondozás szabályai 17. A sírhelyek méretezése: /1/ A sírgödör mélysége első koporsó esetén 2,2 métert, urna földbetemetése esetén 1 méter. /2/ Egy koporsó rátemetésre van lehetőség /kettős sírhelyeknél egymás mellett kettő /, ebben az esetben a felső koporsó(k) aljzatának 1,6 méter mélységbe kell kerülnie. /3/ A koporsós rátemetés után még kettő, darab egymás mellé helyezhető urnatemetésre van lehetőség, ekkor a mélység 1 méter. /4/ A gyermekkoporsós sírhelyek mélysége 2 méter. /5/ A sírhelyek további méretezése: a./ A felnőtt egyes sírhely hosszúsága 2,2 méter, szélessége 1,1 méter. b./ Felnőtt kettős sírhely hosszúsága 2,2 méter, szélessége 2 méter. c./ A gyermek sírhely hosszúsága 1,6 méter, szélessége 0,6 méter. d./ Az urnasírhely hosszúsága 0,9 méter, szélessége 0,6 méter. A sírboltok méretezése 18. /1/ A rendelet hatálybalépése után építendő sírboltban legalább kettő koporsó, illetve urna számára kell helyet biztosítani, egyebekben az irányadó az elhelyezendő koporsók, illetve urna száma. /2/ A koporsó sírbolt belső méretei: mélysége 2,2 méter, hosszúsága 2,1 méter, szélessége koporsóként 0,9 méter. /3/ Az urnasírbolt belső méretei: mélysége 1 méter, hosszúsága 0,9 méter, szélessége legalább 0,6 méter, majd elhelyezendő két urnánként még 0,6 méter. A sírjelek alkalmazásának szabályai 19. /1/ A temetési hely jelölésére sírjel használható, illetve létesíthető.

8 /2/ A rendelet hatálybalépése után létesítendő sírjelek vázrajzát az üzemeltetőnek be kell mutatni, aki azt ellenjegyzéssel jóváhagyja, vagy az előírásoknak megfelelő módosításra hív fel, vagy elutasítja. /3/ A sírjel nem foglalhat el a temetési helynél nagyobb méretet, magassága anyagtól függően: - műkő, terméskő legfeljebb 1,5 méter lehet, - kopjafa legfeljebb 2,2 méter. /4/ Egyedi formájú, egyedi anyagú sírjel létesítésére engedély- kérelmet kell benyújtani, mellékelve a vázrajzot és az anyag jelzését. /5/ A sírjel, vagy az azon szereplő felirat, ábra meg kell feleljen a kegyeleti érzés elvárásainak, semmiképpen nem lehet a közízlést, emlékezést sértő. A sírjelet a kivitelezés során megbillenés ellen le kell védeni. 20. /1/ A temetőben csak a temetési helyek díszítését szolgáló, kegyeleti jelleggel összefüggő tárgyak, növények helyezhetők el. Az engedély nélküli, valamint a temető rendjét megzavaró, illetve az emlékezést sértő tárgyak és növények eltávolítására az üzemeltető jogosult. /2/ Tilos a temetési helyen, mellett, vagy mögötte a gondozáshoz használatos szerszámok és egyéb eszközök tárolása. /3/ A sírokra olyan növények telepíthetők, amelyek kifejlett magassága legfeljebb 1 méter, valamint nem terjed túl a temetési hely területén. A sírokra örökzöld vagy lobhullató fát ültetni nem lehet. A temetési helyek gondozása során a következő körültekintő gondoskodással kell eljárni 21. a./ a tevékenység ne sértse mások kegyeleti érzését, b./ a tevékenység mások sírgondozási tevékenységét ne akadályozza, c./ a tevékenység az utakon való közlekedést ne akadályozza, d./ a tevékenység búcsúztatás alatt ne zavarja a szertartást, e./ a keletkezett hulladékot a kijelölt gyűjtőedényben kell elhelyezni, f./ tilos a sírhelyek környékét felásni, a talajt elhordani, vagy sírfeltöltésre használni. A köztemető üzemeltetése, a kegyeleti közszolgáltatás 22. /1/ A köztemető fenntartási és üzemeltetési költségeit az önkormányzat a következő bevételekből biztosítja, úgy, hogy azok beszedését az üzemeltető számára lehetővé teszi: - temetési helyek megváltási és hozzájárulási és újraváltási díja, - temető fenntartási hozzájárulás díja,

9 - sírásás szolgáltatásra vállalkozók részéről történő igénybevételi díjai, - az arra kijelölt helyre kihelyezett reklámok, hirdetések díjai. /2/ A temetési helyek megváltási és újraváltási díjainak kivételével a többi díjról tárgy év március 31-ig a Pénzügyi Fejlesztési Bizottság javaslatára dönt a képviselő- testület. /3/ A díjak megállapításakor ki kell kérni az üzemeltető véleményét. Az üzemeltetővel kötött kegyeleti közszolgáltatási szerződésnek tartalmaznia kell 23. a./ a tevékenység gyakorlásának helyét, b./ az ellátandó tevékenység gyakorlásának helyét, c./ a teljesítés módját és idejét, d./ a feladat mennyiségi és minőségi követelményeit, e./ a szerződés érvényességének idejét, amely 5 évnél rövidebb, de 15 évnél hosszabb nem lehet, de újbóli megkötése nem zárható ki, f./ a szolgáltatás finanszírozásának rendjét, g./ a szolgáltatás ellenértékének a mértékét és a megfizetés módját, h./ a szolgáltatáshoz szükséges eszközök mennyiségi és minőségi előírásait és rendelkezésre bocsátásának módját, i./ a szolgáltatást végző személyekkel kapcsolatos követelményeket, j./ a szerződés fennállása alatt az önkormányzatot megillető ellenőrzési jogosítványokat, k./ arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy ha a gazdálkodó szervezet a kegyeleti szolgáltatás mellett temetkezési szolgáltatás is végez, a kegyeleti közszolgáltatást más gazdasági tevékenységétől, így a temetkezési szolgáltatástól számvitelileg elkülöníti, l./ a birtokbaadás feltételeit, m./ az arra vonatkozó tájékoztatást, hogy a szerződésre egyebekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, n./ a szerződés azonnali hatállyal felbontható, ha az üzemeltető az k./ pontban meghatározott kötelezettségét megszegi. 24. A köztemető üzemeltetését a törvényben, a kormányrendeletben, valamint e rendeletben meghatározott rendelkezések szerint kell ellátni. Ennek megfelelően az üzemeltető: a./ biztosítja a temetési szolgáltatást, illetőleg a temetőben végzett egyéb vállalkozási tevékenységek ellátásának temetői rendjét, b./ biztosítja az eltemetés /urnaelhelyezés / feltételeit, c./ biztosítja a ravatalozó, technikai berendezései, tároló, hűtő, valamint a temető egyéb közcélú létesítményei karbantartását, és működteti azokat. d./ gondoskodik a temetőbe kiszállított elhunytak átvételéről, és biztosítja a temető nyitását, zárását.

10 e./ vezeti és megőrzi a nyilvántartó könyveket, sírboltkönyveket. f./ tájékoztatja a temető látogatókat, g./ kijelöli a temetési helyeket, h./ elvégzi a temető és létesítményei tisztán tartását, az utak karbantartását, síkosságmentesítését és a hó eltakarítást. i./ összegyűjti és elszállítja a hulladékot, j./ gondoskodik a temető rendjének betartásáról és betartatásáról, k./ összehangolja a temetéseket, l./ gondoskodik az ügyfélfogadásról. 25. Az üzemeltető évenként, s tárgyévi adóbevallással egyidejűleg az üzemeltetési tevékenységről elszámolni köteles a képviselő-testület felé. A temetési szolgáltatások feltételei 26. /1/ A köztemetőben temetkezési szolgáltatást a jogszabályokban előirt engedéllyel rendelkező vállalkozók végezhetnek. /2/ A temetkezési szolgáltatók kötelesek a hely jellegének megfelelő viseletben, a szertartások és búcsúztatások rendjének tiszteletben tartásával végezni munkájukat. /3/ A temetkezési szolgáltatók, valamint a temetőben vállalkozás szerűen munkát végzők /sírgondozás, kőfaragás, temetői szolgáltatás / minden olyan megkezdett nap után, amelyben a vállalkozási tevékenységüket végzik, temető-fenntartási hozzájárulást kötelesek fizetni. /4/ A temetkezési szolgáltatók a temető létesítményeit bérleti díj ellenében vehetik igénybe. Ravatalozó esetén az igényt - lehetőség szerint - a használat előtt legalább 3 munkanappal kell az üzemeltető számára megfizetni. /5/ A temetkezési szolgáltatók a sírhelyek kiásását a temető üzemeltetőjétől is megrendelhetik szolgáltatási díj ellenében. Az igénybejelentést - lehetőség szerint - 2 munkanappal korábban kell megtenni. /6/ Az üzemeltető az igényekről nyilvántartást vezet az igénylő számára a létesítmény átadása nem tagadható meg, kivéve más vállalkozó részéről történő korábbi lefoglalást. /7/ A díjak megfizetése azon üzemeltető számára is kötelező, aki a köztemető üzemeltetése mellett temetkezési szolgáltatást is ellát. /8/ A temető fenntartási hozzájárulás díjának és a létesítmények bérleti díjának, valamint a sírásás díjának összegét a 1.sz. melléklet tartalmazza. /9/ A temető területén szolgáltatást nyújtó vállalkozók kötelesek a tevékenységük során keletkező hulladék elszállításáról gondoskodni.

11 a./ a vállalkozó saját telephelyre vagy hulladék gyűjtőhelyre szállítja a hulladékot ebben az esetben szerződéssel, díjbefizetési bizonylattal, lerakóhellyel kell igazolnia, hogy gondoskodik a hulladék szállításról, b./ a vállalkozó arra jogosult szakvállalkozóval szerződést köthet a hulladék temetőből történő elszállításáról, melyet szerződéssel és díjfizetési bizonylattal kell igazolnia, /10/ A /9/ bekezdés a./, b./pontjában felsorolt igazolások hiányában a vállalkozó a szolgáltatási tevékenységet nem kezdheti meg. Vegyes és záró rendelkezések 27. Aki a rendelet előírását megszegi, szabálysértést követ el, amely miatt Ft-ig terjedő helyszíni bírsággal, illetve Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. 28. /1/ E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti Tarnaörs Önkormányzat Képviselő- Testületének 5/1996 /II. 19/ sz. rendelete. /2/ E rendelet rendelkezéseit a bírált ügyben is alkalmazni kell. /3/ A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Tarnaörs, december 9. Almádi János s.k. Polgármester Dr. Bugyi Csaba s.k. Körjegyző

Vasasszonyfa Önkormányzat. 8/2001.(XI.28.) számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről. A rendelet célja. Értelmező rendelkezések

Vasasszonyfa Önkormányzat. 8/2001.(XI.28.) számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről. A rendelet célja. Értelmező rendelkezések Vasasszonyfa Önkormányzat 8/2001.(XI.28.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről /A 11/2012. (V.7.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt szöveg./ Vasasszonyfa Önkormányzat

Részletesebben

I. A rendelet hatálya

I. A rendelet hatálya Gyömrő Város Önkormányzatának 33/2007. (XII.13.) számú rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről és szabályairól a 21/2008. (XII.19.) 32/2009. (XII.17.) sz. és a 26/2010. (XII.16.) sz. rendelettettel

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a temetőkről és a temetkezésről szóló 18/2001. (XII. 01.) számú önkormányzati rendelete

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a temetőkről és a temetkezésről szóló 18/2001. (XII. 01.) számú önkormányzati rendelete Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a temetőkről és a temetkezésről szóló 18/2001. (XII. 01.) számú önkormányzati rendelete Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testülete a helyi

Részletesebben

A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről A Mohácsi Önkormányzat 22/2009.(XI.2.) r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 26/2013.(XII.13.), 33/2012.(XII.17.), 14/2012.(V.2.),

Részletesebben

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2010.(VIII. 30.) számú önkormányzati rendelete a temetırıl és a temetkezésrıl

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2010.(VIII. 30.) számú önkormányzati rendelete a temetırıl és a temetkezésrıl TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2010.(VIII. 30.) számú önkormányzati rendelete a temetırıl és a temetkezésrıl Tamási Város Önkormányzati Képviselı-testülete az elhunyt személyek emlékének

Részletesebben

LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2004. (IV. 15.) rendelete

LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2004. (IV. 15.) rendelete LITÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2004. (IV. 15.) rendelete a temetők használatának és a temetkezési tevékenységek helyi szabályozásairól. 1 Litér Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a temetőkről és a temetkezésről szóló 13/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a temetőkről és a temetkezésről szóló 13/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a temetőkről és a temetkezésről szóló 13/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

Lébény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről

Lébény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Lébény Város Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Lébény Város Önkormányzat Képviselőtestülete a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.30.) rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.30.) rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006. (I.30.) rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Temetőszabályzat. Bevezető rendelkezések: I. A Szabályzat területi hatálya, a sírkert adatai:

Temetőszabályzat. Bevezető rendelkezések: I. A Szabályzat területi hatálya, a sírkert adatai: Temetőszabályzat A Temetőszabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely használatának általános rendelkezéseit tartalmazza, figyelemmel a temetőkről és a temetkezésről szóló

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Ör. rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Tolna Város Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Ör. rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Tolna Város Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Ör. rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

1999. évi XLIII. törvény. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek. A törvény hatálya

1999. évi XLIII. törvény. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek. A törvény hatálya 1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről Az Országgyűlés az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása, a temetkezés közegészségügyi és kegyeleti rendeltetésének érvényesítése,

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZET. a temetőről és a temetkezések rendjéről, üzemeltetéséről. 1. Általános rendelkezések 1.

EGYSÉGES SZERKEZET. a temetőről és a temetkezések rendjéről, üzemeltetéséről. 1. Általános rendelkezések 1. EGYSÉGES SZERKEZET 152. Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.31.) 6, 19/2014. (VII.04.) 5, 36/2013. (XI. 19.) ÖR 4, 34/2012. (VI. 12.) ÖR, 27/2012. (V. 04.) ÖR és 42/2011.

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2005. (XI. 30.) ÖR. rendelete

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2005. (XI. 30.) ÖR. rendelete C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2005. (XI. 30.) ÖR. rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 26/2000. (IX. 29.) ÖR. rendelet módosításáról és egységes szövegéről

Részletesebben

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 26/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete. a temetőről és a temetkezési tevékenységről

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 26/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete. a temetőről és a temetkezési tevékenységről 1 VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 26/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Vaskút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestülete 12/2004. ( IV. 30. ) sz. rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről 1

Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestülete 12/2004. ( IV. 30. ) sz. rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről 1 Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestülete 12/2004. ( IV. 30. ) sz. rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről 1 Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről

NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről (egységes szerkezetben a módosításokkal) Nagymányok Város Önkormányzata Magyarország

Részletesebben

1999. évi XLIII. törvény

1999. évi XLIII. törvény Pirossal jelzett sorok: 2015. január 01-én lép hatályba 1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről Az Országgyűlés az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása, a temetkezés

Részletesebben

Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 28/2008.(X.8.) Ör. sz. rendelete

Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 28/2008.(X.8.) Ör. sz. rendelete Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2008.(X.8.) Ör. sz. rendelete a köztemető és a temetkezések rendjéről, a köztemető üzemeltetéséről Százhalombatta Város Önkormányzata a temetőkről

Részletesebben

Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának../2013.(.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről, egységes szerkezetben

Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának../2013.(.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről, egységes szerkezetben Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának../2013.(.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről, egységes szerkezetben I. Bevezető rendelkezések 1. Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzata

Részletesebben

20/2005. (XI. 29.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet

20/2005. (XI. 29.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet 20/2005. (XI. 29.) Dunaharaszti Önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről (Egységes szerkezetben!) Dunaharaszti Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított

Részletesebben

Kegyeleti közszolgáltatási szerződés. Mely létrejött az alábbi napon és helyen a Tulajdonos és Üzemeltető között az alábbi feltételekkel:

Kegyeleti közszolgáltatási szerződés. Mely létrejött az alábbi napon és helyen a Tulajdonos és Üzemeltető között az alábbi feltételekkel: Kegyeleti közszolgáltatási szerződés Mely létrejött az alábbi napon és helyen a Tulajdonos és Üzemeltető között az alábbi feltételekkel: Tulajdonos: Neve: Lenti Város Önkormányzata Címe: 8960 Lenti, Zrínyi

Részletesebben

Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1

Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1 Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1 Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

Iszkáz község Önkormányzatának 6/2000. (VI.8.) Ör. számú rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék elhelyezéséről

Iszkáz község Önkormányzatának 6/2000. (VI.8.) Ör. számú rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék elhelyezéséről Iszkáz község Önkormányzatának 6/2000. (VI.8.) Ör. számú rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék elhelyezéséről Iszkáz község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Tura Város Önkormányzata Képvisel-testületének 14/2004.(VI.30.) rendelete a köztemetkrl és a temetkezés rendjérl

Tura Város Önkormányzata Képvisel-testületének 14/2004.(VI.30.) rendelete a köztemetkrl és a temetkezés rendjérl Tura Város Önkormányzata Képvisel-testületének 14/2004.(VI.30.) rendelete a köztemetkrl és a temetkezés rendjérl Tura Város Önkormányzatának Képvisel-testülete a Helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete. A települési szilárd hulladékgazdálkodásról

Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete. A települési szilárd hulladékgazdálkodásról Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete A települési szilárd hulladékgazdálkodásról Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

A Dadi Református Egyházközség 1/2011 sz. szabályzata temetőről és a temetkezési tevékenységről

A Dadi Református Egyházközség 1/2011 sz. szabályzata temetőről és a temetkezési tevékenységről A Dadi Református Egyházközség 1/2011 sz. szabályzata temetőről és a temetkezési tevékenységről A Dadi Református Egyházközség (továbbiakban Tulajdonos) a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi

Részletesebben

23/2000. (X.4.) Ök. rendelet Vecsés Város temetıjérıl és használatának szabályairól

23/2000. (X.4.) Ök. rendelet Vecsés Város temetıjérıl és használatának szabályairól 23/2000. (X.4.) Ök. rendelet Vecsés Város temetıjérıl és használatának szabályairól (egységes szerkezetben: 20/2000. (IX.19.), 14/2001. (V.30.), 19/2001. (VII.1.), 26/2005. (IX.29.), 12/2009.(IV.29.),

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY 1 EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 14/2009 (III. 27.) önkormányzati rendelete a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról módosította 23/2012. (V. 24.) önkormányzati rendelet 42

Részletesebben

25/2001.(VI.28.) rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről. (Egységes szerkezet)

25/2001.(VI.28.) rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről. (Egységes szerkezet) Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2002.(III.20.), 5/2003.(II.12.) (2003. évi költségvetésről szóló), 2/2004.(II.11.) (2004. évi költségvetésről szóló), 11/2005.(III.1.) (2005. évi

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 45/2001 (XII. 22.) SZÁMÚ RENDELETE. a települési szilárd hulladék kezelésével összefüggő közszolgáltatási tevékenységről

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 45/2001 (XII. 22.) SZÁMÚ RENDELETE. a települési szilárd hulladék kezelésével összefüggő közszolgáltatási tevékenységről SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 45/2001 (XII. 22.) SZÁMÚ RENDELETE a települési szilárd hulladék kezelésével összefüggő közszolgáltatási tevékenységről egységes szerkezetben a 25/2002. (XII. 17.) számú rendelettel

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.. (1) A rendelet területi hatálya Adásztevel Község közigazgatási területére- bel-és külterületére - terjed ki.

A rendelet hatálya 1.. (1) A rendelet területi hatálya Adásztevel Község közigazgatási területére- bel-és külterületére - terjed ki. Adásztevel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./XII.30./ rendelete A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás megszervezéséről 1 Adásztevel Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2008. (V.27.), a 16/2009. (VIII.25.) és a 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 13/2000. (IX.01.) önkormányzati rendelete a köztemető

Részletesebben

1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja

1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 19/2009.XI.30.) rendelete 1, 2 A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Balatonkeresztúr Község

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2009.(XII.10.) rendelete a kommunális szilárd hulladék gyűjtésére és elszállítására vonatkozó, szervezett közszolgáltatás kötelező igénybevételéről

Részletesebben

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Bojt Község Önkormányzat 2/A. P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Előkészítő: dr. Nagy Csaba aljegyző ELŐTERJESZTÉS a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 8/2001. (XII. 28.) HÖR. rendelet módosítására

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (III.5.) önkormányzati rendelete. a köztemetőről és a temetkezésről

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (III.5.) önkormányzati rendelete. a köztemetőről és a temetkezésről Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (III.5.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezésről Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ( a továbbiakban

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2005./X.11./sz. rendelete a. 20/2004./XI.30./sz.

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2005./X.11./sz. rendelete a. 20/2004./XI.30./sz. BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2005./X.11./sz. rendelete a 20/2004./XI.30./sz. R E N D E L E T E a temetőkről és a temetkezésről módosításáról és egységes szerkezetbe

Részletesebben

18/2009./IX.14./ sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezési tevékenységről

18/2009./IX.14./ sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezési tevékenységről MUCSONY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 18/2009./IX.14./ sz. rendelete A temetőkről és a temetkezési tevékenységről Mucsony Nagyközség képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV.tv. 16../1/

Részletesebben

Jobbágyi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2005. (IX. 30.) rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről

Jobbágyi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2005. (IX. 30.) rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Jobbágyi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2005. (IX. 30.) rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Jobbágyi Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2003. (II. 1.) rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a hulladékgazdálkodásról a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának

Részletesebben

Hollád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 7/2005. (IV.25.) sz. rendelete

Hollád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 7/2005. (IV.25.) sz. rendelete Hollád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2005. (IV.25.) sz. rendelete a települési hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről és a közszolgáltatás díjának megállapításáról (egységes szerkezetben

Részletesebben

Jászapáti Város Önkormányzat 30/2005./XII.l./ rendelete. A köztemetőről és a temetkezésről Egységes szerkezetben 2012.05.18. A rendelet hatálya

Jászapáti Város Önkormányzat 30/2005./XII.l./ rendelete. A köztemetőről és a temetkezésről Egységes szerkezetben 2012.05.18. A rendelet hatálya Jászapáti Város Önkormányzat 30/2005./XII.l./ rendelete A köztemetőről és a temetkezésről Egységes szerkezetben 2012.05.18. 1 Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. a 2013. július 31-ei ülésére 3. napirend. Göndörné Frajka Gabriella Jegyző

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. a 2013. július 31-ei ülésére 3. napirend. Göndörné Frajka Gabriella Jegyző 1 E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2013. július 31-ei ülésére 3. napirend Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Szemétszállítás igénybevételéről

Részletesebben

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 22/2011. (V.26.) önkormányzati. r e n d e l e t e

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 22/2011. (V.26.) önkormányzati. r e n d e l e t e Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2011. (V.26.) önkormányzati r e n d e l e t e a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásokról, valamint

Részletesebben

A közterület használata és a közterület-használati hozzájárulás

A közterület használata és a közterület-használati hozzájárulás Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 44/2006. (XII. 1.) rendelete a Terézvárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről Módosítások: a) 11/2007.

Részletesebben

Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete

Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelez igénybevételér

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Polgármesteri Hivatal 2747. Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Rendeletek száma: Határozatok száma: 12.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (X. 4.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezeléséről EGYSÉGES SZERKEZETBEN az azt módosító 16/2012. (V. 22.) és (12/2013.

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) I.

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) I. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 42/2000. (IX. 14.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi Önkormányzatokról szóló

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni.

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni. Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-12-19 -tól Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. módosításához

Város Polgármestere. Előterjesztés. módosításához Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/218. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a temetőkről és temetkezésről

Részletesebben

I. Fejezet A RENDELET HATÁLYA

I. Fejezet A RENDELET HATÁLYA Felsőpakony Község Önkormányzatának 4/2009. (III.25.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 1/2011. (I.31)

Részletesebben

JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Képviselő-testületének. 5/2007./III.23./ rendelete. a köztemetőről és a temetkezésről

JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Képviselő-testületének. 5/2007./III.23./ rendelete. a köztemetőről és a temetkezésről Egységes szerkezet JÁSZDÓZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 5/2007./III.23./ rendelete a köztemetőről és a temetkezésről Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 5/2006.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 5/2006.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 5/2006.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás szabályainak és díjának meghatározásáról Egységes

Részletesebben

BAG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 1/2012.(II.23.) számú rendelete. A köztemetőről és a temetkezés rendjéről

BAG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 1/2012.(II.23.) számú rendelete. A köztemetőről és a temetkezés rendjéről BAG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 1/2012.(II.23.) számú rendelete A köztemetőről és a temetkezés rendjéről 2 Bag Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII.

Részletesebben

RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA

RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA ELTE TANÍTÓ ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA 2004. TARTALOMJEGYZÉK Rendészeti és vagyonvédelmi szabályzat I. Általános rendelkezések 3. oldal II. Az ELTE Tanító-és Óvóképző

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló. 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének

Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló. 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének a 19/2014.(XII. 11.) önkormányzati rendelettel, valamint az 5/2016.(II.16.)

Részletesebben

Göd Város Önkormányzat 36/2002.(XII.30.) sz. Ök. rendelete A települési szilárd hulladék ártalmatlanítási közszolgáltatás ellátásáról

Göd Város Önkormányzat 36/2002.(XII.30.) sz. Ök. rendelete A települési szilárd hulladék ártalmatlanítási közszolgáltatás ellátásáról Göd Város Önkormányzat 36/2002.(XII.30.) sz. Ök. rendelete A települési szilárd hulladék ártalmatlanítási közszolgáltatás ellátásáról Göd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

BUDAPEST-VI. KERÜLET, SZENT CSALÁD PLÉBÁNIA URNATEMETŐI SZABÁLYZATA

BUDAPEST-VI. KERÜLET, SZENT CSALÁD PLÉBÁNIA URNATEMETŐI SZABÁLYZATA BUDAPEST-VI. KERÜLET, SZENT CSALÁD PLÉBÁNIA URNATEMETŐI SZABÁLYZATA Urnatemetői Szabályzat A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) és a végrehajtása tárgyában

Részletesebben

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról, a településtisztaság biztosításáról Ordacsehi Községi Önkormányzat

Részletesebben

Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (VII.05.) önkormányzati rendelete A köztemetőről és a temetkezésről

Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (VII.05.) önkormányzati rendelete A köztemetőről és a temetkezésről Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (VII.05.) önkormányzati rendelete A köztemetőről és a temetkezésről Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2010. (XII. 30.) rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről. I.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről. I. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról. I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A közszolgáltatás tartalma 1.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról. I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A közszolgáltatás tartalma 1. Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2014.(I.30.) önkormányzati RENDELETE A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

I. A rendelet hatálya

I. A rendelet hatálya 29/2011. (X. 07.) önkormányzati rendelete a zöldfelület-gazdálkodás helyi szabályairól (A 17/2012. (V.31.) önkormányzati rendeletek módosításával egységes szerkezetben) Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 17/2000. (XII. 14.) Kazár Község Önkormányzat rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről egységes szerkezetben a 8/2011 (VII.06) sz. rendelettel Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl

Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Értelmez rendelkezések 2.

Értelmez rendelkezések 2. Harkány Város Önkormányzata Képvisel -testületének 11/2015. (IV.09.) számú rendelete egységes szerkezetben a 19/2015.(VI. 19.) számú módosítással a fizet parkolóhelyek m ködtetésér l Harkány Város Képvisel

Részletesebben

I. Fejezet A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma

I. Fejezet A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014 (II.21.) önkormányzati rendelete A települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a módosításokkal) Balatonfenyves

Részletesebben

46/1997.(IX.8.) számú rendelete. a vásárokról és a piacokról (egységes szerkezetben)

46/1997.(IX.8.) számú rendelete. a vásárokról és a piacokról (egységes szerkezetben) MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK a 16/1998. (V.5.) sz., a 37/1998. (IX.28.) sz., a 24/1999. (VII.5.) sz., a 31/2000. (VII.3.) sz., a 23/2001. (VII.2.) sz., a 10/2003. (III.10.) sz., a 74/2003.

Részletesebben

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez 1 Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015. (XI.17.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

A Magyarországi Evangélikus Egyház iratkezelési szabályzata TERVEZET

A Magyarországi Evangélikus Egyház iratkezelési szabályzata TERVEZET A Magyarországi Evangélikus Egyház iratkezelési szabályzata TERVEZET A Magyarországi Evangélikus Egyház (a továbbiakban: egyház) országos presbitériuma az egyházi jogszabályokról szóló 2005. évi VI. törvény

Részletesebben

Egyházashollós község Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2000./XII.1./ ÖR. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről

Egyházashollós község Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2000./XII.1./ ÖR. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Egyházashollós község Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2000./XII.1./ ÖR. számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Egységes szerkezetben a 8/2011(VI.24..) számú rendeletekkel Egyházashollós

Részletesebben

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 34/2005.(X.18.) számú rendelete. Szentendre Város zöldfelületeinek használatáról és védelméről

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 34/2005.(X.18.) számú rendelete. Szentendre Város zöldfelületeinek használatáról és védelméről Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 34/2005.(X.18.) számú rendelete Szentendre Város zöldfelületeinek használatáról és védelméről Szentendre Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet a temetõkrõl és a temetkezésrõl szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról

145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet a temetõkrõl és a temetkezésrõl szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet a temetõkrõl és a temetkezésrõl szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról A Kormány a temetõkrõl és a temetkezésrõl szóló 1999. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Tv.)

Részletesebben

18/2015. (IX. 15.) önkormányzati rendelet. A köztemetőkről és a köztemető használatának rendjéről

18/2015. (IX. 15.) önkormányzati rendelet. A köztemetőkről és a köztemető használatának rendjéről 18/2015. (IX. 15.) önkormányzati rendelet A köztemetőkről és a köztemető használatának rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvényben

Részletesebben

Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete

Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete Hatályos:2014-01-01 -tól Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Részletesebben

Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete

Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének 4/2006. (III. 14.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek tisztán tartásáról

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II. 15.) rendelete a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II. 15.) rendelete a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről Farád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II. 15.) rendelete a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

T Ű Z V É D E L M I S Z A B Á L Y Z A T A

T Ű Z V É D E L M I S Z A B Á L Y Z A T A Rendezvényszervező: Brightly Kft. Cím: 1143 Budapest, Ilka utca 50. Ügyvezető: Kulicz Gábor DUNAI REGATTA 2016. május 07., 00:00 2016. május 08., 03:30 T Ű Z V É D E L M I S Z A B Á L Y Z A T A 2016 1

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések I. Fejezet

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések I. Fejezet Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013.(II.05.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a településtisztaság egyes kérdéseiről és a közszolgáltatás

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések 1.

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. Szigetszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2001. (II. 20.) sz. rendelete a helyi környezet védelmének szabályairól az 5/2005.(VIII.30.), 7/2008.(V.30.), 11/2009.(IX.25.), 13/2011.(XI.29.),

Részletesebben

Rábapatona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2001./XI.29./. számú rendelete. a köztemető rendjéről és a temetkezési tevékenységről

Rábapatona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2001./XI.29./. számú rendelete. a köztemető rendjéről és a temetkezési tevékenységről 1 Rábapatona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2001./XI.29./. számú rendelete a köztemető rendjéről és a temetkezési tevékenységről (Hatályos: 2015. április 1-jétől) Rábapatona Község Önkormányzatának

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2012. (VII. 30.) önkormányzati rendelete a települési környezet védelméről Módosítások: - 2/2016. (II.16.) ökr. Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

(1) Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata gondoskodik a helyi viszonyoknak és előírásoknak megfelelő köztemető fenntartásáról.

(1) Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata gondoskodik a helyi viszonyoknak és előírásoknak megfelelő köztemető fenntartásáról. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013.(XII.19.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről* Egységes szerkezetben Hatályos: 2014. január 1. napjától Sárrétudvari

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Sződ Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2002. (IV.04.) sz. rendelete A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Egységes szerkezetben Sződ

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének. 9/2000./X.1./ r e n d e l e t e a. temetőkről és a temetkezés rendjéről.

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének. 9/2000./X.1./ r e n d e l e t e a. temetőkről és a temetkezés rendjéről. Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének 9/2000./X.1./ r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezés rendjéről. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

Dozmat község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011./VII.13./ önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről

Dozmat község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011./VII.13./ önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről Dozmat község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011./VII.13./ önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről Dozmat község Önkormányzatának képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év április 26.-i ülésére Tárgy: A közterületek használatáról szóló 8/2001. (III.27.) ÖK. rendelet felülvizsgálata (jogharmonizációs

Részletesebben

Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről. A rendelet hatálya

Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről. A rendelet hatálya Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről Mikebuda Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

1/2008. (I. 28.) Önkormányzati Rendelete

1/2008. (I. 28.) Önkormányzati Rendelete 1/2008. (I. 28.) Önkormányzati Rendelete a fizetı parkolás rendjérıl Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 15. (3) bekezdésben, valamint a

Részletesebben

Módosítások: a) 34/2005. (XI. 21.) ör. b) 13/2006. (III. 21.) ör. c) 42/2006. (XI. 1.) ör. /2006. XII. 1. I.FEJEZET. A rendelet hatálya II.

Módosítások: a) 34/2005. (XI. 21.) ör. b) 13/2006. (III. 21.) ör. c) 42/2006. (XI. 1.) ör. /2006. XII. 1. I.FEJEZET. A rendelet hatálya II. Budapest Főváros VI. ker. Terézváros Képviselő-testületének 18/2005. (VI. 20.) rendelete Terézváros közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a lakossági várakozási hozzájárulás

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Gecse Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2011.(I.) önkormányzati rendelet-tervezete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Gecse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2010. (VII.02.) önkormányzati rendelete a közoktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú

Részletesebben

M Á S O L A T 3/2012. (I.

M Á S O L A T 3/2012. (I. M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2012. (I. 20.) számú rendelete a korlátozott forgalmú övezetek behajtási rendjének szabályozásáról (az időközi módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben