KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
|
|
- Viktória Mezei
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint írásbeli vizsga I. összetevő
2 Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. Az I. részfeladatlap megoldására felhasználható időkeret 20 perc, ebben a részben a középiskolai atlasz, illetve egyéb segédeszköz nem használható. Az idő letelte után a megoldott feladatlapot adja át a felügyelő tanárnak! A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! írásbeli vizsga, I. összetevő 2 / május 16.
3 1. rész A feladatlap-rész megoldásához atlasz nem használható! 1. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! a) Nevezze meg a térképvázlatban számokkal jelölt hegységeket! pont b) Mely kőzet építi fel jellemzően az 5-ös számmal jelölt hegységet?... 1 pont 8 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 3 / május 16.
4 2. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! a) Nevezze meg a térképvázlaton számokkal jelölt országokat! b) Nevezze meg a térképvázlaton nagybetűvel jelölt városokat! A:... B:... C:... D:... 4 pont 4 pont 8 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 4 / május 16.
5 3. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! a) Nevezze meg a térképvázlatban számokkal jelölt hegységeket illetve hegyet! Melyik hegységrendszerhez tartozik a 2-es számmal jelölt hegység? 4 pont b) Mely vízrajzi elemeket jelölik a térképvázlat nagybetűi? A:... B:... C:... D:... E:... 5 pont 9 pont A feladatlap-résszel elérhető összes pontszám: 25 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 5 / május 16.
6 írásbeli vizsga, I. összetevő 6 / május 16.
7 írásbeli vizsga, I. összetevő 7 / május 16.
8 I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor feladat sorszáma maximális pontszám ÖSSZESEN 25 elért pontszám javító tanár Dátum:... I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor elért pontszám egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II. írásbeli összetevő megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga az I. összetevő teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. összetevővel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő! írásbeli vizsga, I. összetevő 8 / május 16.
9 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00 II. Időtartam: 100 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint írásbeli vizsga II. összetevő
10 Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. A II. részfeladatlap megoldására felhasználható időkeret 100 perc. Ebben a részben a megoldáshoz használhatja a középiskolai atlaszt. Amennyiben indokolt, használjon zsebszámológépet, de a feladatlapban minden esetben tüntesse fel a megoldás menetét is. Ha szükséges, használhat körzőt és vonalzót is. A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. Mindig a feltett kérdéseknek megfelelően válaszoljon! Az elvártnál több válasz (pl. kettő helyett három példa megnevezése) nem jár többletponttal. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! írásbeli vizsga, II. összetevő 2 / május 16.
11 1. Az alábbi feladatok a földrajzi fokhálózattal kapcsolatosak. Válaszoljon a kérdésekre! a) Mi a leghosszabb szélességi kör neve?... 1 pont b) Hogyan nevezik másként a délkört vagy meridiánt?... 1 pont c) Hány szélességi foknyi távolságra van egymástól az Északi-sark és az é.sz. 47º-án elhelyezkedő város?... 1 pont d) Melyik földrajzi hosszúsági kör jelöli ugyanazokat a helyeket, mint a ny.h.180º? Karikázza be az egyetlen helyes válasz betűjelét! A) k.h. 90º, B) ny.h 360º, C) k.h. 180º, E) 0º hosszúsági kör e) Mennyi a helyi idő különbsége a k.h. 15º és a ny.h. 12º között? A számítást itt végezze! 1 pont Időkülönbség:... perc. 2 pont 6 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 3 / május 16.
12 2. A fénykép a Szudétákban készült. Oldja meg a hegységhez kapcsolódó feladatokat! 1. Milyen szerkezeti mozgások következtében alakult ki a táj mai képe? Melyik földtörténeti időben képződött a hegység? Mely hegységrendszerhez tartozik ez a hegység? Milyen szerkezetű a képen látható hegység? Nevezzen meg két, a tájra jellemző felszínformát! Egészítse ki az alábbi mondatokat a szókészlet felhasználásával! Írja a megfelelő fogalmat a kisbetűvel jelölt helyekre! Nem tud minden fogalmat felhasználni. Szilézia, kőolaj, planktonok, növények, földgáz, a Ruhr-vidék, feketekőszén A Szudéták lábánál elterülő iparvidék, (a). legnagyobb mennyiségben bányászott ásványkincse a/az (b).., amely több százmillió év alatt egykori (c).. maradványaiból képződött. Keletkezéséhez hozzájárult az oxigéntől elzárt környezet, a rárakódó fedőrétegek nyomása és a nagy mélységben uralkodó magas hőmérséklet. 9 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 4 / május 16.
13 3. Olvassa el az alábbi szöveget, majd oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! Az addig mintegy 500 méter széles Jangce a Három-szorosnál méterre szűkül össze, és az áradatot (helyenként akár 1500) méter magas sziklafalak szegélyezik. Itt épült meg a szorosról elnevezett rekorder duzzasztómű, ahol mintegy 185 méter magas vízoszlop magasodik. A generátorok évente Magyarország villamos energia fogyasztásának 2,4-szeresét képesek megtermelni. A létesítmény teljes mértékben betölti vízgazdálkodási, árvízvédelmi és hajózási funkcióit is. Az építkezés miatt több mint 1,4 millió embert költöztettek el a régióból. Ez a világ legnagyobb kapacitású vízi-, sőt bármilyen, elektromos áramot termelő erőműve. A projekt bírálói régóta figyelmeztetnek súlyos környezetkárosító hatásokra, földrengések és földcsuszamlások veszélyére, és arra, hogy a gát miatt nem tud természetes módon tisztulni a folyó: az esőzések következtében hatalmas mennyiségű szemét és törmelék mosódik a folyóba, és a hordalékból egyes helyeken olyan vastag réteg keletkezik, hogy az emberek száraz lábbal tudnak közlekedni rajta. Sulinet alapján 1. Fogalmazzon meg ismeretei és a szövegrészlet alapján két célt, amiért a folyókon duzzasztógátakat építenek! Nevezze meg a cikkben szereplő építkezés két negatív következményét! Milyen felszínformáló tevékenység jellemezte a folyót az említett szakaszon az erőmű megépítése előtt? Következtessen a szöveg alapján! Milyen felszínformáló folyamatok erősödtek fel a gát megépítése után?... 6 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 5 / május 16.
14 4. Az ábra egy hegyen átkelő légtömeg fizikai állapotának változását mutatja be. a) Írja az állapotváltozások megfogalmazása után annak a helynek a betűjelét, amelyre az vonatkozik. 1. A hőmérséklet növekszik a tényleges páratartalom nem változik a viszonylagos páratartalom csökken. 2. A hőmérséklet csökken a tényleges páratartalom nem változik a viszonylagos páratartalom nő. 3. A hőmérséklet csökken a tényleges páratartalom csökken a viszonylagos páratartalom nem változik. 3 pont b) Mekkora a hőmérsékletváltozás mértéke 100 méterenként a három, nagybetűvel jelölt helyen? Párosítsa az alábbi értékeket a megfelelő betűjelekkel! Írja a helyes értéket a megfelelő betű után! Nem tud minden értéket elhelyezni! -1 ºC; -0,5 ºC; +0,5 ºC; +1 ºC A:. B:. C:. c) Hogyan változik a légnyomás a hegyen felfelé haladva? 3 pont... 1 pont 7 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 6 / május 16.
15 5. Ezekben a feladatokban egy állításhoz négy fogalom, illetve válasz tartozik. Az állítás nemcsak egy fogalomra lehet igaz, hanem egyszerre többre is az alábbi variációk szerint. Írja a megfelelő betűjelet a feladathoz tartozó négyzetbe! A) Az állítás az a), a b) és a c) válaszra igaz. B) Az állítás az a) és a c) válaszra igaz. C) Az állítás a b) és a d) válaszra igaz. D) Az állítás csak a d) válaszra igaz. E) Az állítás mind a négy válaszra igaz. 1. Leszálló légáramlás jellemző a) az Egyenlítő mentén márciusban b) a Baktérítő mentén júniusban c) a ciklonok belsejében d) a hegységek uralkodó széliránnyal ellentétes oldalán 2. A mediterrán éghajlatú területek jellegzetes termesztett növénye a) füge b) szőlő c) citrom d) olajpálma 3. A Ráktérítő áthalad a területén a) India b) Brazília c) Mexikó d) Indonézia 4. Az ilyen éghajlatú terület folyóinak vízjárása erősen ingadozó a) szavanna éghajlat b) mérsékelt övezeti (szubtrópusi)monszun éghajlat c) mediterrán éghajlat d) óceáni éghajlat 5. Az ilyen éghajlatú terület nyarát a tenger felől érkező légtömegek alakítják. a) trópusi (forró övezeti) monszun éghajlat b) mediterrán éghajlat c) mérsékelt övezeti (szubtrópusi) monszun éghajlat d) száraz kontinentális éghajlat 5 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 7 / május 16.
16 6. Az ábrán egy elképzelt nagyváros sematikus szerkezete látható, a képek pedig egyegy jellegzetes városrészt ábrázolnak. Nevezze meg a jellemző képek alapján az egyes városöveket, majd írja az egyes képek sorszámát az ábra megfelelő helyére mutató négyzetbe! Öv: Öv: Öv: Öv: 8 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 8 / május 16.
17 7. Oldja meg az alábbi feladatokat! a) Melyik országra, földrajzi helyre jellemzőek a megállapítások? Írja az ország, földrajzi hely nevét a megállapítás után! 1. Földünk második legnépesebb országa (2011): A gyorsan iparosodott délkelet-ázsiai országok első csoportjába tartozott, napjainkban vas- és acélipara, autógyártása, elektronikai ipara egyaránt fejlett: Városállam volt, 1997-ben került vissza Kínához mint különleges közigazgatású régió: Innen indult az utóbbi évek gazdasági-pénzügyi válsága, tőzsdéje az egész világ pénzügyi-gazdasági folyamataira hatással van: Ázsia vezető gazdasági hatalma, fejlődése példát mutatott a környező országok számára:... 5 pont b) Melyik országban van az alábbi nemzetközi (transznacionális) cégek központja? Írja az ország nevét a vonalra! 1. Volkswagen: Toyota:... 2 pont 7 pont 8. Döntse el, hogy igazak vagy hamisak a következő megállapítások! Írjon I betűt az igaz, és H betűt a hamis megállapítások sorszáma elé! A mediterrán országokban zsír helyett főleg olívaolajat használnak a főzéshez Franciaországban az elektromos áram ¾-e vízerőművekből származik Olaszország déli tájain magasabb a munkanélküliség aránya, és kisebb az 1 főre jutó GDP, mint az északi országrészben Svédország szénhidrogénekben gazdag Finnország gazdaságában a hagyományos fa- és papíripar mellett napjainkban már az elektronikai ipar is meghatározó szerepet játszik. 5 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 9 / május 16.
18 9. A leírások egy-egy hazai nagyrégióhoz (tervezési-statisztikai körzethez) kapcsolhatók. Írja a nagyrégió nevét a leírás után a vonalra! 1. Kiemelkedő jelentőségű fürdővárosának közelében hazai viszonylatban jelentős földgázmező húzódik. Ezt a várost a Budapest Cegléd Debrecen Nyíregyháza vasútvonalon utazva is elérhetjük Az egyik megye székhelye, amely egyben porcelángyáráról is híres, 2010-ben pedig Európa Kulturális Fővárosa volt Itt található az Őrségi Nemzeti Park Mészkő- és dolomithegységei kedvelt kirándulóhelyek. Ismert idegenforgalmi központja a Velencei-tó A legnépesebb régió pont 10. Oldja meg a pénz világához kapcsolódó feladatokat! a) Feltételezzük, hogy forintját 250 Ft-os árfolyamon átváltja euróra. Majd az euró felét elkölti, a maradékot pedig 300 Ft-os árfolyamon visszaváltja forintra. (A pénzváltó nem számol fel kezelési költséget.) 1. Mennyi eurót kapott a Ft-ért? A számítást itt végezze! Eredmény:... euró 2. Mennyi forintja lesz a visszaváltás után? A számítást itt végezze! Eredmény:... Ft 3. Mi történt időközben a forinttal? Karikázza be a megfelelő válasz betűjelét! A: A forint erősödött az euróhoz képest. B: A forint gyengült az euróhoz képest. 4 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 10 / május 16.
19 b) Válaszoljon a megfelelő fogalmak megadásával! 1. Hogyan nevezzük a valuták egymásba való átválthatóságát? Hogyan nevezzük azt a pénzt, amit nem fogyasztási céllal költenek el, hanem befektetik egy vállalkozásban?... 2 pont 6 pont 11. Oldja meg a feladatokat! a) Húzza alá az alábbi fogalmak közül azt a hármat, amelyek egy ország saját gazdaságának a védelmét szolgálják. szabadkereskedelem, vám, kvóta, kooperáció, szubvenció b) Válaszoljon a fenti fogalmakkal kapcsolatos kérdésekre! 1. Melyik fogalom jelent mennyiségi korlátozást?... 3 pont 2. Melyik az a fogalom, amely az importtermékek árának megemelésével csökkenti azok versenyképességét?... 2 pont c) Mit jelent, ha egy ország külkereskedelmi mérlege pozitív? Írja a két fogalom közé a megfelelő relációs (>, <, =) jelet! import értéke export értéke 1 pont 6 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 11 / május 16.
20 12. Oldja meg a levegő szennyeződésével kapcsolatos feladatokat! a) Tanulmányozza a diagramot! Mi okozhatja a levegő SO 2 -tartalmának növekedését?... Miből következtetett erre?... 2 pont b) Mely környezeti probléma kialakulásáért felelős a légkörbe kerülő kén-dioxid?... Nevezze meg a jelenség két káros következményét! pont 5 pont A feladatlap-résszel elérhető összes pontszám: 75 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 12 / május 16.
21 írásbeli vizsga, II. összetevő 13 / május 16.
22 írásbeli vizsga, II. összetevő 14 / május 16.
23 írásbeli vizsga, II. összetevő 15 / május 16.
24 maximális pontszám elért pontszám I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor II. Földrajzi ismeretek, képességek 6. 8 feladatsor Az írásbeli vizsgarész pontszáma: 100 javító tanár Dátum:... (I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor II. Földrajzi ismeretek, képességek feladatsor) Az írásbeli vizsgarész pontszáma elért pontszám egész számra kerekítve programba beírt egész pontszám javító tanár jegyző Dátum:... Dátum:... írásbeli vizsga, II. összetevő 16 / május 16.
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint
Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2008. május 15. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
FÖLDRAJZ. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. (240 perc)
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május FÖLDRAJZ EMELT SZINT (240 perc) Az írásbeli dolgozat megoldásához 240 perc áll rendelkezésére. El ször figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 17. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 11. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 11. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 31. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 31. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
FAIPARI ALAPISMERETEK
É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Faipari
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a közterületek elnevezésének, az elnevezés megváltoztatásának, és a házszámozás szabályainak
Azonosító jel: GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2012. május 24. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 24. GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
INFORMATIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. INFORMATIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 I. Időtartam: 30 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 11. BIOLÓGIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 11. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
TARTALOMJEGYZÉK Asztalos, Kárpitos, Faipari technikus... 2 Mechatronikai technikus... 3 Automatikai technikus... 4 Magasépítő technikus... 5 Ács...
TARTALOMJEGYZÉK Asztalos, Kárpitos, Faipari technikus... 2 Mechatronikai technikus... 3 Automatikai technikus... 4 Magasépítő technikus... 5 Ács... 6 Kőműves és hidegburkoló... 7 Festő, mázoló és tapétázó...
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
É RETTSÉGI VIZSGA 2014. október 21. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Kémia
KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 16. INFORMATIKA KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA 2011. május 16. 8:00 A gyakorlati vizsga időtartama: 180 perc Beadott dokumentumok Piszkozati pótlapok száma Beadott fájlok száma
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28.) NGM rendelet által módosítva) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
/4 A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28.) NGM rendelet által módosítva) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 346 02 Ügyviteli titkár Értékelési
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 1513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 17. FIZIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fizika
*M08213112* MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV. 2. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2008. augusztus 25., hétfő / 90 perc ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK
K ó d s z á m : Državni izpitni center *M08213112* ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV 2. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2008. augusztus 25., hétfő / 90 perc Engedélyezett segédeszközök:
Környezetbarát otthonunk
Versenyzı száma: XII. Országos Életvitel és gyakorlati ismeretek verseny Fıvárosi forduló Környezetbarát otthonunk 25 20 22 13 10 10 100 1. Húzd alá a megújuló energiaforrásokat! 9 pont 1. szén 2. víz
Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny 2012/2013 Alkalmazói kategória, II. korcsoport 2. forduló
Gábor Dénes Számítástechnikai Emlékverseny 2012/2013 Alkalmazói kategória, II. korcsoport 2. forduló Kedves Versenyző! A feladatsor megoldásához 180 perc áll rendelkezésére. A feladatok megoldásához használható
IRÁNYELVEK (STANDARD)
IRÁNYELVEK (STANDARD) JELÖLÉS A DEMETER TERMÉKEK ÚJ DEMETER VÉDJEGGYEL TÖRTÉNŐ MINŐSÍTÉSÉHEZ A 2000. évi megfogalmazás 2004-es átdolgozása - A tagországok 2005-ig saját nyelvükre fordították - Demeter
INFORMATIKA KÖZÉPSZINT%
Szövegszerkesztés 1. Ivóvíz Prezentáció, grafika és weblapkészítés 2. Italos karton Táblázatkezelés 3. Bérautó Adatbázis-kezelés 4. Felajánlás maximális A gyakorlati vizsgarész a 120 40 30 30 20 elért
ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI
ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 25. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 25. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép, rajzeszközök
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 02 Autószerelő Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a vizsgafeladat
I. UTCA- ÉS TELEPÜLÉSRÉSZ NEVEK
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 11/1991. (VI.4.) önkormányzati rendelete a településrész-nevekről, az utcanevekről és a házszámozásról 1 /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának
Tiszavárkony Község. Tűzvédelmi szabályzata
Átdolgozásra került: 2008 november 10. Tiszavárkony Község Önkormányzat Tűzvédelmi szabályzata A tűzvédelmi szabályzat meghatározására a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról
FIZIKA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
FIZIKA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Írásbeli vizsga 120 perc 15 perc 240 perc 20 perc 90 pont 60 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
Concursul de geografie Teleki Sámuel Földrajzverseny Geografie fizică generală - Természetföldrajz 2013 május 11. Feladatlap
Concursul Multidisciplinar BOLYAI FARKAS Tantárgyverseny, Concursul pe ţară al liceelor cu predare în limba maghiară - Magyar tannyelvű középiskolák országos vetélkedője Concursul de geografie Teleki Sámuel
Državni izpitni center. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2013. június 3., hétfő / 60 perc SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA
A jelölt kódszáma: Državni izpitni center *P131A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2013. június 3., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: A jelölt golyóstollat
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 17. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fizika
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2006.
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2006. TERVEZET! Tárgy: az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet módosításáról 2006. december ./2006. (... ) OKM r e n d e l e
Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. A rendelet célja és hatálya 1.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 32/2013. (VIII. 28.) rendelete a reklámok, reklámberendezések és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról
MELLÉKLETEK. I X. melléklet. a következőhöz: A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.4.27. C(2015) 2623 final ANNEXES 1 to 10 MELLÉKLETEK I X. melléklet a következőhöz: A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a 2010/30/EU európai parlamenti
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS-ÜZEMVITEL) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
FÖLDRAJZ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004
FÖLDRJZ PÓTÍRÁSBELI FELVÉTELI FELDTOK 2004 z írásbeli dolgozat megoldásához 180 perc áll rendelkezésre. Először olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd alaposan gondolja át válaszait,
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari
7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról
1. oldal 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. -a (2) bekezdésének h)
FAIPARI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz emelt szint 1511 É RETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSG 2007. május 2. MEZŐGZSÁGI LPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSELI VIZSG 2007. május 2. 8:00 z írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTTÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Szerda, 2005. június 1. / 60 perc
A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P051A10311* TAVASZI IDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Szerda, 2005. június 1. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:
a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról I. Fejezet Általános rendelkezések II. Fejezet Értelmező rendelkezések
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2009.(VIII. 27.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testülete
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 9. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 9. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Matematika
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉSTECHNIKA) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
55 345 01 0010 55 01 Európai Uniós üzleti
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Fogalmi rendszer A műveltségterület kulcsfogalmai:
FÖLDRAJZ TANTERV A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást, eligazodást
Gábor Dénes Országos Számítástechnikai Emlékverseny 2015/2016 Alkalmazói kategória 3. korcsoport 2. forduló
Gábor Dénes Országos Számítástechnikai Emlékverseny 2015/2016 Alkalmazói kategória 3. korcsoport 2. forduló Kedves Versenyző! A feladatsor megoldására 180 perc áll rendelkezésedre. A feladatok megoldásához
Minta 1. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR. I. rész
1. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR I. rész A feladatok megoldására 45 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A feladatok megoldásához
Tudnivalók az érettségi vizsgákról 2016.
Tudnivalók az érettségi vizsgákról 2016. Készült: a többször módosított 100/1997. (VI.13.) Kormányrendelet és az Oktatási Hivatal által kiadott szabályzatok alapján A vizsgakövetelmények tartalma és a
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Földrajz középszint 0522 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 21. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. rész Ország Törökország Belgium
VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK
É RETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. VENDÉGLÁTÓ- IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
A felmérési egység kódja:
A felmérési egység lajstromszáma: 0276 ÚMFT Programiroda TÁMOP-2.2.-08/-2008-0002 A felmérési egység adatai A felmérési egység kódja: A kódrészletek jelentése: Hulladé//30/Ism/Rok/// Hulladékgazdálkodás
1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel. I.
1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel [Vastag betűvel az 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.), vékony betűvel
6. évfolyam MATEMATIKA
28 6. évfolyam MATEMATIKA Országos kompetenciamérés 28 Feladatok és jellemzőik matematika 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 29 6. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 28 májusában immár hatodik alkalommal
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN)
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN) KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc EMBERI
52 813 01 0010 52 02 Sportedző (sportág megjelőlésével) Sportedző (sportág megjelölésével)
A 10/2007 (. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Tájékoztató. Értékelés. 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 40%.
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 29. MŰVÉSZETTÖRTÉNET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 29. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 8. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 8. (OR. en) 5895/16 ADD 1 MAR 31 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2016. február 5. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: a Tanács Főtitkársága
TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Történelem középszint 0713 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 9. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 8. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 8. 4:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 80 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI
KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA
KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA 2.1.1. Szennyvíziszap mezőgazdaságban való hasznosítása A szennyvíziszapok mezőgazdaságban felhasználhatók a talaj szerves anyag, és tápanyag utánpótlás
A felmérési egység kódja:
A felmérési egység lajstromszáma: 0218 ÚMFT Programiroda A felmérési egység adatai A felmérési egység kódja: Épügépé//30/Ksz/Rok A kódrészletek jelentése: Épületgépész szakképesítés-csoportban, a célzott,
K Ü L Ö N L E G E S T R A N S Z F O R M Á T O R O K
VILLANYSZERELŐ KÉPZÉS 0 5 K Ü L Ö N L E G E S T R A N S Z F O R M Á T O R O K ÖSSZEÁLLÍTOTTA NAGY LÁSZLÓ MÉRNÖKTANÁR - - Tartalomjegyzék Különleges transzformátorok fogalma...3 Biztonsági és elválasztó
Feladatok és megoldásaik. javítási információk. Készítsetek fotómontázst az iskolátokról, lakhelyetekről az alábbi témakörökre fókuszálva:
Feladatok és megoldásaik javítási információk A döntőre előzetesen elkészítendő feladat (maximum 15 pont) Készítsetek fotómontázst az iskolátokról, lakhelyetekről az alábbi témakörökre fókuszálva: környezettudatosság;
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
Andornaktálya Települési Önkormányzat 6/2006. (03. 27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Andornaktálya község címeréről, zászlajáról és pecsétjéről
Andornaktálya Települési Önkormányzat 6/2006. (03. 27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Andornaktálya község címeréről, zászlajáról és pecsétjéről Andornaktálya Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi
FÖLDRAJZ ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004
FÖLDRAJZ ÍRÁSBLI FLVÉTLI FLADATOK 2004 Az írásbeli dolgozat megoldásához 180 perc áll rendelkezésre. lőször olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd alaposan gondolja át válaszait, s azokat
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. 1. A rendelet hatálya
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2005. (VIII.7.) számú önkormányzati rendelete a város helyi építési szabályzatáról (A módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Tamási Város Önkormányzati
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 25. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 25. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN)
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Gábor Dénes Országos Számítástechnikai Emlékverseny 2015/2016 Alkalmazói kategória 4. korcsoport 2. forduló
Gábor Dénes Országos Számítástechnikai Emlékverseny 2015/2016 Alkalmazói kategória 4. korcsoport 2. forduló Kedves Versenyző! A feladatsor megoldására 180 perc áll rendelkezésedre. A feladatok megoldásához
II. sz. TSZM - Dobó tér - Eger patak - Belvárosi térsor funkcióbővítő rehabilitációja (ÉMOP-3.1.2/C-09-2f-2011-0001), közterületek megújítása.
II. sz. TSZM - Dobó tér - Eger patak - Belvárosi térsor funkcióbővítő rehabilitációja (ÉMOP-3.1.2/C-09-2f-2011-0001), közterületek megújítása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/143 Beszerzés tárgya: Építési
Matematikai logika Arisztotelész Organon logika feladata Leibniz Boole De Morgan Frege dedukció indukció kijelentésnek
Matematikai logika A logika tudománnyá válása az ókori Görögországban kezd dött. Maga a logika szó is görög eredet, a logosz szó jelentése: szó, fogalom, ész, szabály. Kialakulása ahhoz köthet, hogy már
7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 1. 2. 3. 4.
7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 2016.01.01 2017.12.31 8 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Az épített
Nem kötelező érvényű útmutató a magasban végzett munkáról szóló 2001/45/EK (irányelv végrehajtásának helyes gyakorlatáról)
Nem kötelező érvényű útmutató a magasban végzett munkáról szóló 2001/45/EK (irányelv végrehajtásának helyes gyakorlatáról) Európai Bizottság Nem kötelező útmutató a munkavállalók által a munkájuk során
KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE
KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE Kezelési leírás 2015. Program azonosító: WUJEGYKE Fejlesztő: B a l o g h y S z o f t v e r K f t. Keszthely, Vak Bottyán utca 41. 8360 Tel: 83/515-080
Matematikai és matematikai statisztikai alapismeretek
Kézirat a Matematikai és matematikai statisztikai alapismeretek című előadáshoz Dr. Győri István NEVELÉSTUDOMÁNYI PH.D. PROGRM 1999/2000 1 1. MTEMTIKI LPOGLMK 1.1. Halmazok Halmazon mindig bizonyos dolgok
Érintésvédelemmel kapcsolatos jogszabályok
2006-ra végre egy új rendelettel szabályozták az érintésvédelmi szerelői ellenőrzések és szabványossági felülvizsgálatok rendszeres elvégzését. Az alábbiakban az érintésvédelmi felülvizsgálatok elvégzésének
OKTATÁSI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. OKTATÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pótlapok száma Tisztázati
VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG
VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 59/2014.(V.29.) SZ. ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN 314 / 2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 36.
szemináriumi C csoport Név: NEPTUN-kód: Szabó-Bakos Eszter
3. szemináriumi ZH C csoport Név: NEPTUN-kód: A feladatlapra írja rá a nevét és a NEPTUN kódját! A dolgozat feladatainak megoldására maximálisan 90 perc áll rendelkezésre. A helyesnek vált válaszokat a
Vényírás. 1. ábra. 1. oldal
Vényírás Amennyiben sikeresen kitöltöttük és elmentettük a megvizsgált személy ápolási esetét, lehetőségünk van vény felírására, az alábbi módon; 1. ábra A gomb megnyomásával egy legördülő menü tárul elénk,
Tájékoztató az érettségiző tanulók számára a vizsgák időpontjairól, vizsgaleírásairól, a használható segédeszközökről
Tájékoztató az érettségiző tanulók számára a vizsgák időpontjairól, vizsgaleírásairól, a használható segédeszközökről Megjelenés délelőtti vizsgák esetén 7. 30 perc, délután 13.30 perc! 3. A 2016. évi