Kerületünk képviseletében dr. Hoffmann Attila korelnök nyitóbeszédében a fôváros sikeréért elengedhetetlen együttmûködés fontosságát

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kerületünk képviseletében dr. Hoffmann Attila korelnök nyitóbeszédében a fôváros sikeréért elengedhetetlen együttmûködés fontosságát"

Átírás

1 2005. A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XV. évfolyam 10. szám New York, szeptember 26. Szeptember 26-án volt hatvan éve, hogy Bartók Béla, a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzõje önkéntes számûzetésben, New Yorkban elhunyt. Ez alkalomból a Rákoshegyi Polgári Kör, a Bartók Zeneház Közalapítvány és a Rákoshegyért Alapítvány koszorúzást szervezett a háznál, melyben egykor Bartók lakott. A Hunyadi u. 50. szám alatti egykori kúriában Bartók életének talán legfontosabb nyolc évét töltötte el. Itt írta két színpadi mûvét A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint és számtalan más alkotását. Az ünnepségen Szabó István Bartók-kutató, a Bartók Béla Mûvészeti és Zeneiskola tanára mondott beszédet és Nagy Sándor Endre klarinétmûvész Bartók-mûveket és egy emlékdalt játszott. Az önkormányzat részérõl dr. Hoffmann Attila polgármester, Barna Andor alpolgármester és Fohsz Tivadar önkormányzati képviselõ helyezték el a megemlékezés virágát az emléktáblánál. Szabó Anikó Három zsák ingatlanonként! A XVII. kerületi önkormányzat az idén is meghirdeti ingyenes avarzsák-akcióját. Az Ügyfélszolgálati és Okmányirodán (Pesti út 163.) ügyfélfogadási idõben térítésmentesen igényelhetnek a háztulajdonosok zsákokat személyi igazolványuk felmutatása mellett. Kevesebb gép száll Rákoshegy felett Befejezõdött az új gyorsleguruló út építésének elsõ szakasza, ezért a Budapest Airport Rt. feloldotta az egyes pályát, tehát visszaállt a régi forgalmi rend Ferihegyen. Az építkezés a forgalom további akadályozása nélkül folytatódik, s várhatóan 2006 tavaszára fejezõdik be. A repülõgépek részére újra mindkét pálya rendelkezésre áll, a menetrend betartható lesz. A pályanyitással csökkent az építkezés miatt Rákoshegy felett ideiglenesen megnövekedett zajszennyezés is. Az új gyorsleguruló útra azért volt szükség, hogy megnõhessen Ferihegy befogadóképessége, ugyanakkor a 2-es pálya tehermentesítése miatt csökkenjen a repülõtér zajszennyezése. Mindent Budapestért! Budapesti Polgármesterek Kerekasztala alakult Mindent Budapestért! ez volt a jelmondata az októberben megalakult Budapesti Polgármesterek Kerekasztalnak, melynek 23 kerületi vezetõ és Demszky Gábor fõpolgármester az állandó részvevõje. Az ünnepélyes alakuló ülést a Duna Palotában tartották. A fórumot Molnár Gyula és Horváth Csaba XI. és II. kerületi polgármesterek kezdeményezték. Kerületünk képviseletében dr. Hoffmann Attila korelnök nyitóbeszédében a fôváros sikeréért elengedhetetlen együttmûködés fontosságát hangsúlyozta. A találkozón, közös megoldásokat keresve a városvezetõk Budapest aktuális helyzetérõl és problémáiról tárgyaltak. Horváth Csaba a Budapesti Szolidaritási Akciótervet, Molnár Gyula pedig az egységes fõvárosi szolgáltatások bevezetését javasolta. A találkozót Lamperth Mónika belügy- és Göncz Kinga esélyegyenlõségi miniszter is megtisztelte jelenlétével, azonban a 24 polgármester közül nem vett részt a VII., VIII. és IX. kerület vezetõje. Dr. Hoffmann Attila lapunknak elmondta, hogy az ülés ennek ellenére sikeres és hasznos volt. A polgármesterek elhatározták, hogy ezentúl rotációs rendszerben, mindig más kerületet felkeresve kéthavonta üléseznek.

2 2 Marschalkó Tamásné, a BKIK XVII. kerületi Tagcsoportjának elnöke, vállalkozásfejlesztési tanácsnok és András Károly kertészmérnök, az Ilex-Kert Kft. ügyvezetõje szeptember 23-án szelektívhulladék-gyûjtési napot rendezett a Dózsa Mûvelõdési Házban. A szelektívhulladék-gyûjtés jelenével és jövõjével kapcsolatos elõadások között környezetvédelmi és hulladékgyûjtõ vállalatok vezetõinek elõadását hallgathattuk meg a szelektív hulladékgyûjtés- ÖNKORMÁNYZAT A jövõ útja a szelektívhulladék-gyûjtés Szüreti forgatag volt a kerületben Hatalmas szüreti forgatagra várták október elsején a kerület lakóit a Dózsa Mûvelõdési Ház elé. A szervezõk: Marschalkó Tamásné és András Károly voltak. A XVII. kerületi önkormányzat, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rõl, az újrahasznosításról, a tömörítésrõl és a gazdaságosabb szemétgazdálkodásról. Míg a felnõttek a színházteremben az elõadásokat hallgatták, a gyerekek az aulában PET-palackokat és fémdobozokat préseltek össze, az udvaron pedig célba dobtak a hulladékszigeteken használt színeket jelképezõ lyukakba. Az óvodások és iskolások közül XVII. kerületi Tagcsoportja nevében Marschalkó Tamásné és az Ilex-Kert Kft. (vezetõje: András Károly) közös szervezésében megvalósult rendezvény délelõtt kézmûves foglalkozásokkal, játszóházzal indult. A program egyik leglátványosabb része a szüreti felvonulás volt, ami az Elágazástól indult. A Bartók Béla Mûvészeti és Zeneiskola fúvósai, nemzetiségi csoportok, gólyalábas akrobaták, lovasok és a Lázár testvérek fogata vonult föl a Pesti úton, a mûvelõdési házig. A szüreti bált a Piccolinó Fúvószenekar nyitotta meg, majd szlovák, német, görög és román táncosok, illetve a bolgár kisebbség ének-, és a lengyelek zenés bemutatója következett. A kora esti órákban operett dallamok csendültek föl, Palojtay Érsek Ágnes, Virágh József, Fazekas József és Ligeti Éva közremûködésével. Õket az ecseri Zöldkoszorú Tánccsoport fergeteges bemutatója és a közönséget is megmozgató táncháza követte. Az esti bálhoz a Thomastik Band szolgáltatta a talpalávalót a jókedvû közönségnek. Dudás László környezet- vagy technika óra keretében több mint 600 gyerek látogatott osztályával a Dózsába, hogy részt vegyen a palacknyomó versenyen, mely eredményeként délután értékes nyeremények kerültek kisorsolásra. Szabó Anikó Óvodavezetõk Nógrádban Gergely Katalin, a Pedagógiai Központ óvodai integrátora idén is megszervezte az óvodavezetõk továbbképzését. Ennek keretében szakmai konzultációt tartottak dr. Péczely Terézia oktatásért felelõs alpolgármester, Koszorúsné Tóth Katalin oktatásfejlesztési tanácsnok, valamint Illés Ernõ irodavezetõ kíséretében. Elõször Vonyarcon a Dessewffykastély szomszédságában elhelyezkedõ szlovák kisebbségi programmal mûködõ kétcsoportos óvoda megtekintésére került sor, ahol Nagy Zsuzsanna óvodavezetõ mutatta be az intézményt. Kollár András polgármester beszélt a település életérõl és mûködésérõl, sikereikrõl és gondjaikról. A következõ állomás Szirák volt, itt az óvoda sajátos (roma) programjáról esett szó. A nap a Cserhát lábánál fekvõ bujáki óvoda megtekintésével ért véget. (Sz.)

3 ÖNKORMÁNYZAT Koszorúzások az 56-os forradalom emlékére 3 Két napon, három helyszínen szerveztek koszorúzási ünnepséget a kerületben a csaknem fél évszázaddal ezelõtti forradalom emlékére. Október 22-én a Rákosligeti Polgári Kör a Hõsök terei nemzeti lobogónál szervezte meg az ünnepséget. A koszorúzást a Csekovszky Árpád Mûvelõdési Házban Dunai Mónika és a gyerekek Szelepcsényi Ernõ és dr. Hoffmann Attila Idôsek köszöntése Rákoskerten Még sohasem volt egyszerre anynyi látogatója a Rákoskerti Mûvelõdési Klubnak, mint október 8-án, az Idõsek Világnapja alkalmából megrendezésre került eseményen. Mint Lipcseyné Horváth Ágnes igazgatónõ elmondta, a rendezvény melynek létrejöttét ifj. Lepés Imre képviselõ támogatta mûvészházaspárja az utóbbi tíz év alatt Huszti Péter és Piros Ildikó elõadásában ünnepi mûsor követte, majd a rákoscsabai Csaba vezér térre vonultak a résztvevõk, hogy részt vegyenek a Rákoscsabai Polgári Kör által szervezett megemlékezésen. Október 23-án délelõtt a Népkert elõtti Országzászlónál került sor koszorúzásra, melyen egy több mint százfõs tömeg, köztük dr. Hoffmann Attila polgármester, Devánszkiné dr. Molnár Katalin országgyûlési képviselõ és a képviselõ-testület számos tagja gondolt vissza az 1956-os eseményekre. Miután a kerületi pártok, szervezetek, egyesületek és magánszemélyek elhelyezték koszorújukat, a résztvevõk köztük a kerület testvérvárosa, Gyergyószentmiklós küldöttsége a Dózsa Mûvelõdési Házba mentek, hogy tanúi lehessenek az 1956-os Emlékplakett átadásának. Az önkormányzat által nyolc éve alapított díjat olyanok kaphatják, akik 56-ban a kerületben, vagy itteni lakosként máshol harcoltak. A 2005-ös díjat Szelepcsényi Ernõ vehette át, aki 49 éve október végén a helyi nemzetõrség parancsnoka volt. A díjazott, egykori harcostársainak is köszönetét fejezte ki, és elmondta, büszke arra, hogy részt vehetett a folyamatban. A díjátadó után Lukács Sándor színmûvész és Dominkó István zongoramûvész ünnepi mûsorát láthattuk, akik a harcokat idézõ verseszenés összeállítással tisztelegtek a forradalom eszméje elõtt. Szabó Anikó Állami kitüntetés Állami kitüntetéseket adott át a köztársasági elnök az 1956-os forradalom és szabadságharc 49. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 16. évfordulója alkalmából. A kitüntetettek között volt a többi között Zsámbokréti Zéno, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének XVII. kerületi elnöke, aki Sólyom László köztársasági elnöktõl a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. nem járt a kerületben. Piros Ildikó Érdemes mûvész és Huszti Péter Kossuth-díjas Kiváló mûvész Vidám szellemidézés címû önálló estjükön Karinthy Ferenc és Huszti Péter válogatott írásaiból idéztek. Az elõtérbe is kivetített projektoron a késõbb érkezõk is láthatták-hallhatták Podani Sándor önkormányzati képviselõ köszöntõjét, Dombrádi István szobrász-költô versének szavalatát, majd anekdotákat a mûvészházaspártól Karinthy életébõl, illetve a XX. század elejérõl. A néhol vidám, néhol szomorkás mûsort tombolahúzás zárta.

4 4 ÖNKORMÁNYZAT A képviselõ-testület október 20-án tartott ülést A napirendek megtárgyalása elõtt dr. Hoffmann Attila polgármester elõször is gratulált Marschalkó Tamásné vállalkozásfejlesztési tanácsnoknak, aki a közelmúltban a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara kitüntetésében részesült. A tájékoztatók között a polgármester beszámolt a vagyonnyilatkozatok kapcsán felmerült személyiségi jog kérdésének konfliktusáról, amennyiben ellentétes véleményt nyilvánított a Fõvárosi Közigazgatási Hivatal hivatalvezetõje és az adatvédelmi biztos. Dr. Hoffmann Attila továbbá elmondta, hogy az elmúlt hónapban újabb négy névtelen levelet kapott, részben a prémiumával kapcsolatban, illetve egy levélíró az útépítõ Hoffmann Rt. miatt bírálta. A polgármester leszögezte, hogy a cég csak névrokona, ahhoz semmilyen köze nincs. Elhangzott még, hogy a forrásmegosztás révén 2006-ban kevesebb pénzforrás jut az önkormányzatnak, ennek ellenére a polgármester örömét fejezte ki, hogy idén eddig hitelfelvétel nélkül gazdálkodott az önkormányzat. A kerület vezetôje bejelentette még, hogy október 19-én a Fõvárosi Közgyûlés elfogadta Lugosi Mária 1956-os kopjafa emlékmûvének felállításáról szóló tervet. A napirend elõtti felszólalások közül dr. Farkas Tibor önkormányzati képviselô (MDF) közölte, hogy a nem eltakarított kutyaürülék kérdésével foglalkozni kell, mert az nemcsak csúf és büdös, de belõle súlyos kórokozó kerül a levegõbe, ami az embernél különféle gyulladásokat okozhat. Ifj. Lepés Imre képviselô (SZDSZ) megkérte a testületet, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek 1956 mártírjaira. Ezután felszólalásában Lázár Attilának, az elõzõ testületi ülésen elhangzott vádjára utalva leszögezte, hogy diplomamunkájának helytörténeti füzetekben történt megjelentetésére Bakonyvári M. Ágnes, az Erdõs Renée Ház akkori igazgatónõje kérte fel. A kiadványért ellenértéket nem fogadott el, az értékesítésbõl származó bevétel a ház büdzséjét gazdagítja. Rendeletek A testület 19 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett Ács József kötetének támogatása céljából módosította a évi költségvetésrõl szóló rendeletet (38/2005). Az önkormányzat 21 igen, 1 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett megalkotta a Naplás út Dormánd utca Kiskút utca Jászapáti utca által határolt terület Helyi Építési Szabályzatát (39/2005.). A testület 27 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta az önkormányzat elektronikus ügyintézésérõl és az elektronikus úton nem intézhetõ hatósági ügyek körének meghatározásáról szóló rendeletet (40/2005.). A polgármesteri hivatalban közigazgatási hatósági ügyek elektronikus úton nem intézhetõk, az elektronikus ügyintézési mód nem választható. Azonban a testület felkérte a polgármestert az informatikai fejlesztési feladatok tervének kidolgozására. 21 igen szavazat és 7 tartózkodás mellett a képviselõk módosították a képviselõ-testület Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról szóló rendeletet (41/2005). Határozatok A testület egyhangúlag úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja a dr. Szászi és Társa Egészségügyi és Szolgáltató Betéti Társasággal a háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történõ ellátására létrejött szerzõdést. A képviselõk egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a rákoskeresztúri Borsó utca és Uszoda utca közötti névtelen közterület új neve Csicsörke utca lesz. A csicsörke sárgás-zöldes pintyféle, védett madár. A testület 23 igen, 1 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett módosította A kerületi óvodák, általános iskolák és gimnáziumok finanszírozási elve -it tartalmazó koncepciót. A képviselõk 22 igen és 6 nem szavazattal elfogadták az Open SC (Ilka u. 9.) ajánlatát, így az önkormányzat bruttó 4 M Ft vételárért megvásárolja a Péceli u sz. alatti hrsz-ú és a hrsz-ú ingatlanokat. A képviselõ-testület módosította a RÉS Szociális és Kulturális Alapítvánnyal a Pesti út 237. szám alatti, 8708 m 2 területû ingatlan használatba adására létrejött szerzõdést. Ezzel 25 igen szavazat és 4 tartózkodás mellett az önkormányzat elfogadta a családok átmeneti otthona ellátása terén férõhelybõvítésre, valamint az ellátást nyújtó intézmény létrehozásához szükséges anyagi fedezet biztosítására vonatkozó javaslatot. Ideiglenes kövesút-építés Rákoshegyen Az önkormányzat egyhangúlag úgy döntött, hogy az alábbi földutakat évben permetezett zúzottkõvel látja el: Podmaniczky utca (teljes hosszában), Szilárd utca (a Lõrinci út és a Ferihegyi út között), Ady Endre utca (a Lõrinci út és a Ferihegyi út között), Sóska utca (a Lõrinci út és a Ferihegyi út között), Szilágyi Dezsõ utca (a Lõrinci út és a Ferihegyi út között), Felsõbánya utca (a Cséplõkert és Cséplõ utca között), valamint a Kévekötõ utca (a Cséplõkert és Cséplõ utca között). A fenti munkák végrehajtására a testület 78 M Ft öszszeget biztosít az önkormányzat évi költségvetésében. Az önkormányzat 22 igen, 1 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett elõzetes kötelezettséget vállalt arra, hogy a évi költségvetésben 900 E Ft öszszegû támogatást nyújt Parrag Emil festõmûvész életmû-katalógusának megjelentetéséhez. A képviselõ-testület 11 igen, 16 nem szavazat mellett nem hagyta jóvá a kerületi köztisztviselõk és közalkalmazottak gyermekei számára adómentes iskolakezdési támogatás biztosítására vonatkozó javaslatot. Az önkormányzat 27 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy magára vállalja a rákoshegyi lakosok közül az elsõ három személy által indított birtoksértési per költségét a Budapest Airport Rt. ellen. A testület egyhangúlag jóváhagyta a évi belsõ ellenõrzési munkatervet. A képviselõk egyhangúlag úgy döntöttek, hogy több kerületi pedagógus részére Ft/fõ/hó összegû albérleti hozzájárulást biztosítanak. 25 igen szavazattal és 4 tartózkodással a testület jóváhagyta a polgármesteri hivatal és a kerületközpont karácsonyi díszkivilágításához szükséges pénzeszköz 2,5 M Ft biztosítására vonatkozó javaslatot. A képviselõk egyhangúlag határoztak a Rákoscsabai Református Egyházközség tulajdonában lévõ hrsz-ú ingatlan adásvételi szerzõdésében foglalt idõpontok meghosszabbításáról. A testület egyhangúlag elfogadta a fõvárosi önkormányzat iparûzési adó tervszám-változását eredményezõ módosítások során kedvezõtlenebb helyzetbe került önkormányzatok részére felajánlott egyszeri, 150 M Ft összegû viszszatérítendõ kamatmentes támogatását. A képviselõk az ülés végén tanácsnoki és bizottsági beszámolók elfogadásáról is határoztak. A képviselõ-testületi ülés után a polgármester bemutatta Török Bálint tûzoltó-alezredest aki a nyugdíjba vonult Hernádi Rafael posztját tölti be, illetve Zajtai Béla XVII. kerületi tûzoltóparancsnokot. Szabályozási terv Elfogadás elõtt áll a Budapest XVII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzata ( KVSZ ). A terv és a hozzá tartozó szabályzat kifüggesztésre került a polgármesteri hivatal portáján (Pesti út 165.), illetve megtekinthetõ a honlapon december 6-ig. A tervekkel kapcsolatos esetleges véleményüket a Budapest Fõváros XVII. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Fõépítészi Irodájára (312. szoba) vagy az Ügyfélszolgálati és Okmányirodán lehet leadni.

5 Összesen közel 2300 lakást érintõ, és ezzel mintegy 4500 ember lakókörnyezetét javító pályázatra igényeltek pénzt a kerületi társasházak. A Vagyongazdálkodási Bizottság október 5-i ülésén 28 lakóközösség kérelmét vizsgálta és az igényelt összegek odaítélését teljes egészében támogatta. Az önálló kerületi és a kapcsolódó kerületi pályázatra az önkormányzat 100 millió forintos támogatást különített el. A bizottság az épületek közösen használt részeinek felújítását a költségek egynegyedével támogatta. Alexa György Hogyan szerezhettek tudomást a lakosok errõl a pályázatról? kérdeztük az önálló kerületi támogatásokról a Vagyongazdálkodási Bizottság elnökét, Alexa Györgyöt. A pályázati felhívás többek között megjelent a Hírhozóban, olvasható az önkormányzat ( és a Lakás-17 Kft. honlapján ( Továbbá augusztus végén fórumot tartottunk a közös képviselõk számára az Újlak utcai iskolában. Kik jogosultak a támogatás igénybevételére? Minden olyan kerületi társasház részt vehet a pályázaton, amely legalább három lakással rendelkezik. Milyen a fogadtatása a felhívásnak? A kapcsolódó fõvárosi pályázatokra eddig 19 pályázat érkezett, a kerületi igénylések száma viszont 28, melyek támogatásáról már döntöttünk. Lényeges szempont, hogy sikeresen pályázhatnak azok a társasházak is, akik egyidejûleg a kapcsolódó pályázatokon is igényeltek már támogatást. ÖNKORMÁNYZAT Mennyi pénzt különítettek el erre a pályázatra? Három pályázatunk van jelenleg, a két kapcsolódó és az önálló kerületi pályázat. A fõvároshoz kapcsolódó és önálló kerületi pályázatokra 100 millió forintot biztosítunk, ebbõl 30 millió forint vissza nem térítendõ, valamint 70 millió forint kamatmentes kölcsön. Panel rekonstrukciós támogatásra 100 millió forintot különítettünk el, ez kizárólag viszsza nem térítendõ támogatás. Tehát összességében 200 millió forint támogatásra pályázhatnak a lakóközösségek. Mégis milyen szempontok szerint döntenek? Hogyan állapítják meg a kért összegek jogosságát? kérdeztük dr. Zámbó Ákost, a Lakás-17 Vagyonkezelõ Kft. ügyvezetõ igazgatóját. Az árajánlatokat a pályázóknak csatolniuk kell kérelmükhöz, ezek tartalmazzák a mûszaki adatokat, ezt a kollégáink átnézik, megvizsgálják, hogy az átlagáraktól az igényelt összegek eltérnek-e. Hiszen vagyonkezelõ cégként jártasak vagyunk az építõipari árakban. Vannak olcsóbban, és vannak drágábban kivitelezett munkák mennyiségtõl és minõségtõl függõen. Amennyiben az átlagártól nagyban eltérõ értékeket tapasztalunk, akkor azt jelezzük. Az a tapasztalatom, hogy az eddig beérkezett igényléseknél reális költségvetéseket állítottak össze a pályázók. Ilyen okból még egyetlen pályázatot sem zártunk ki. A munkák végrehajtását ellenõrizni fogjuk, valamint a számlákat, a tényleges kifizetéseket, helyszínen történt változásokat. A pályázat utólagos finanszírozással mûködik, ami azt jelenti, hogy pályázók a pénzt csak akkor kapják meg, amikor megvalósult a beruházás. 200 milliós támogatás a kerületi társasházaknak Felszámolták a Lõrinci úti sitt-telepet Tavaly õsz óta többször is elszállíttatta az önkormányzat a Lõrinci út mellett illegálisan lerakott szemetet és sittet. Legutóbb talán augusztus végén végeztek nagytakarítást, de sajnos néhány hét alatt ismét hatalmas sitt- és szemétkupacok csúfították el a területet, épp ott, ahol egy frissen kihelyezett tábla figyelmeztet a hulladéklerakási tilalomra. Az elkövetõk között mostanság egy nagyobb cég is szerepelt, hiszen a rengeteg aszfalttörmelék és régi csatornaelem nem származhat magánházból. Október között az önkormányzat megbízásából a Pumakon Kft. közel ötven konténernyi sittet szállított a vecsési lerakóba tudtuk meg Lukoczki Károlytól, a cég ügyvezetõjétõl. Azt, hogy meddig marad tiszta a környék, nem sejthetjük (D. L.) 5 Milyen munkálatokra vehetõ igénybe a támogatás? Az épületek közös tulajdonát érintõ munkákra, mint például homlokzat-felújításra, tetõszigetelés cseréjére, javítására, lépcsõházzal kapcsolatos munkára, mint burkolás, festés, világítás korszerûsítése, javítása, épületgépészeti felújítások, amelyek a társasház mûszaki állapotát javítják. Viszont a támogatás nem használható fel egyéni, tehát a lakásokhoz tartozó felújítási munkákra. Ezeket egyébként a pályázati felhívás részletesen felsorolja. Hány pályázatra lehet még számítani? Számszerû adatokat nem tudok jósolni, mivel ez egy új pályázati forma, de az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy az önálló kerületi pályázatra van a legnagyobb igény, mert ez a legegyszerûbben elérhetõ támogatási forma. G. Rákoshegyi fórum A XVII. kerületi önkormányzat november 23-án (szerdán) 18 órakor lakossági fórumot tart a Kép utcai iskolában a repülôtéri fejlesztésekrôl, továbbá a Helikopter lakótelep tömegközlekedési javaslatáról. Lakossági tájékoztató Derczbach Istvánné, a 2. sz. evk. képviselõje november 10-én (csütörtökön) 18 órakor az Összefogás Óvodában (Lázár dekák u.) lakossági tájékoztatót tart. Napirenden szerepel: Sárosi Péter lakossági megbízott tájékoztatója a Pesti út 511. u u u. (Tesco feletti terület) által határolt területen folyó lakásépítkezés szabályozási tervének egyeztetetésérõl, módosításáról, látványterv bemutatása a Keresztúri Ingatlanfejlesztõ Rt. részérõl, tájékoztató a választókerületben folyó egyéb fejlesztésekrõl, felújításokról.

6 6 IFJÚSÁG A Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum konferenciája A XVII. kerületi Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum október 19-én a Dózsa Mûvelõdési Házban tartotta kibõvített konferenciáját a drogprobléma visszaszorítása érdekében tevékenykedõ szakmai és civil szervezetek számára. Gyermekbarát büfé Az Újlak Utcai Általános Iskola, elsõként kerületünkben, gyakorlati lépéseket tett diákjai egészségének megõrzése érdekében. Az egészséges táplálkozás kialakítását a rossz szokások kiiktatásával kezdték; vagyis az OÉTI kritériumrendszerének figyelembevételével átalakították a büfé kínálatát. A polcokon megjelentek a rostos gyümölcs,- és zöldséglevek, ásványvizek, (a szénsavas üdítõitalok helyett) a különféle töltött piték, piskóták, rétesek, (a zsiradékban gazdag tésztából készített süteményekkel szemben). A gyerekek szívesen veszik a müzli szeleteket, az ízléses tégelyekbe adagolt aszalt gyümölcsöket, tejdesszerteket, friss gyümölcsöket. Örvendetes, hogy ezzel párhuzamosan a tej,- és turmixitalok fogyasztása is jelentõsen megemelkedett. A sovány hússal készült szezámmagos barna zsömlék, sok zöldséggel megrakva, szintén hamar közkedveltté váltak. A büfé kínálatának átalakulása folyamatos, a megújult és gazdag választék minden bizonnyal átformálja a tanulók vásárlási szokásait és szemléletét. Az Újlakban ezt sem bízzák a véletlenre. A nagyszerû kezdeményezést kiegészíti egy kísérõ program, melynek keretében az osztályfõnöki órákon tudatosítják a diákokban az egészséges táplálkozás fontosságát. A program sikeres, hiszen a gyerekek már részt vettek tavaly egy zöldség-gyümölcsnépszerûsítõ akcióban, melynek keretében zöldségtálat és gyümölcssalátát készítettek. (Sz.) A konferencia célja volt a kerületi Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum, mint tanácsadó, egyeztetõ funkciót ellátó szakmai munkacsoport bemutatkozása; egységes szakmai, módszertani szemléletmód megvalósítására törekvés, valamint a helyi társadalom mozgósítása a probléma kezelése érdekében. A konferencia programjaként elsõként Topolánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelõzési Intézet igazgatója tartott elõadást a Kábítószerügyi Nemzeti Stratégiában megfogalmazott feladatokról, célokról, majd ezt követte Barna Andor alpolgármester, a KEF elnökének elõadása a helyi KEF-ek létrehozásának szükségességérõl. Dr. Tóth Tamás rendõrkapitány a Büntetõtörvénykönyv ide vonatkozó paragrafusainak értelmezésérõl szólt, majd a konferenciát dr. Csorba József vezetõ fõorvos elõadása zárta, aki a szenvedélybetegségek kialakulásának megelõzési lehetõségeirõl beszélt. Gritz Arnoldné III. Fidelitas játékgyûjtés Az elmúlt évek sikerére való tekintettel, a XVII. kerületi Fidelitas idén is megrendezi a Mikulásra szánt játék, mesekönyv és gyermekruha gyûjtését kerületünk rászoruló gyermekei számára. A megunt játékokat, mesekönyveket, vagy kinôtt gyermekruhákat a gyûjtés helyszínén, a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban (Pesti út 84.) várják. A játékokat az iskola portáján lehet leadni november 21. és december 2. között minden hétköznap 16 és 19 óra között. Kuckószületésnap A Kuckó Óvoda október közepi születésnapja alkalmából már nyolcadik éve rendez kiállítást. Az 1982 óta mûködõ intézmény idén textilkiállítás megnyitójára hívta az érdeklõdõket. A tárlaton kiállító, felerészt kerületi mûvészek Csáki Gyöngyi, Ferenczy Zsuzsa, Góth Katalin, Mihalik Éva, Orosz Károly, Szakács Nikoletta és Travnik Luca az elõtérben mutatták be színes munkáikat, míg a gyerekek a folyosók és csoportszobák falain állították ki saját mûveiket. A megnyitón Mecseki Hargita szobrászmûvész népdalokat adott elõ, Kerületi madármegfigyelõk Harmincöt európai országban közel 40 ezer érdeklõdõ vett részt a Nemzetközi Madármegfigyelõ Napok eseményein az õszi madárvonulás idõszakának közepén, október elsõ hétvégéjén. A BirdLife International madárvédõ világszervezet kezdeményezésére immáron 14 éve rendezik meg a természetvédelmi rendezvényt, melynek hazánkban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a szervezõje. Már negyedik éve, hogy Petrõczy Tibor vezetésével kerületünk is részt vesz az akcióban, hogy megfigyeléseivel támogassa az MME-t. A Zrínyi Úti Általános Iskola igazgatója és biológia tanára október 1-jén egy osztálynyi gyereksereggel járta be a Rákos-patak partját a Rákoscsaba utcától a Ferihegyi útig. A kölcsönkapott távcsövekkel a gyerekek olyan madarakat láttak, ami néha ritkaságszámba megy: zöld küllõ, szén- és kékcinege, nagy tarka harkály, barázdabillegetõ, örvös galamb vagy vörösbegy. A terepet idén a balkáni gerlék és szarkák uralták. A túra végén három szerencsés résztvevõ az MME jelvényét kapta ajándékul. majd a gyerekek örömmel fogyasztottak a kuckó alakú hatalmas szülinapi tortából. Szabó Anikó

7 IFJÚSÁG 7 Állatok Napja az óvodában Október 1-jén a Rezgõ utcai Százszorszép Óvodába a szülõk is ellátogattak, amikor az óvónõk és elõadók a természetvédelemre és az állatok szeretetére hívták fel a kicsik és nagyok figyelmét. Béres Károlyné óvodavezetõ elmondta, hogy Mikola Péter zenés, táncos gyerekmûsora után a visegrádi Erdei Mûvelõdési Ház oktatói tartottak elõadást, az erdõ életérõl és nagyvadakról meséltek. Az érzékelõ játékokkal berendezett természet-szoba nagy sikert aratott, csakúgy, mint a játékos állatismereti tesztek és kézmûves szobák. A gyerekek kis kedvenceiket is behozhatták, így a szomszéd szamara mellett a hörcsögöket, teknõsöket is megcsodálták az érdeklõdõk. Szülõi értekezlet az új épületben Az idei tanév elsõ szülõi értekezletét már az új épület nagy aulájában tartották a Hõsök Terei Általános Iskolában, ahol dr. Gritz Arnoldné, az Egészségügyi Szolgálat vezetõje tartott elõadást a szülõknek a Gyermekkori táplálkozás és az egészség címmel. A számítógépes bemutatóval alátámasztott elõadás után a szülõi értekezlet keretében az osztályfõnökök bemutatták a szülõknek az új épületet. () Véradás! A Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete véradó napot szervez a Hõsök Terei Általános Iskolában november 23- án, szerdán óráig. A véradásra mindenkit szeretettel várnak, aki nem töltötte be a 60. életévét. A regisztrációhoz személyi igazolvány, tagcím kártya és TAJ kártya szükséges. A rendezvény végén a kicsiknek különösen nagy örömet szerzett a tûzoltók megjelenése, akik nehéz munkájuk során néha állatokat is megmentenek a bajtól. Az ovisok megmászták a tûzoltóautó létráját és élvezettel szólaltatták meg a szirénát. Ingyenes egészségnap A Fejlõdés Mûvészete Alapítvány november 19-én óra között ingyenes egészségnapot szervez az Újlak u sz. alatt. Az ezt követõ egészségnap január 21-én lesz. Gulyásfõzõ verseny volt az Újlakban Harmadik éve rendezik meg a gulyásfõzõ versenyt a rákoskeresztúri Újlak utcai iskolában. Az idén szeptember 23-án volt a versengés. A zsûri elnöke Derczbach Istvánné önkormányzati képviselõ, az iskolaszék tagja volt, a zsûritagok pedig az iskola dolgozói közül kerültek ki. Helyezettek: I. 5/c, II. 7/g, III. 6/a. Különdíjat kapott a 6/b osztály csapata. Az értékes nyereményeket Derczbach Istvánné adta át. Kõrösi: az ökoiskola A 2004/2005-ös tanévben a Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium sikeres pályázatával elnyerte az ökoiskola címet. Évek óta fontosnak tartják, hogy a tanulókkal megismertessék az ökológiai szemléletet, kialakítsák a környezettudatos viselkedést. A legjelentõsebb eredményt éppen a szemléletváltozásban, s ennek nyomán az iskolai szelektív hulladékgyûjtésben érték el. Immár három éve a következõ anyagok gyûjtése folyik szelektíven: az elem, a papír, az aludoboz, a kombinált italos karton, a komposztanyag, az üveg és a mûanyag palack. A folyosókon elhelyezett hulladéktárolók helyes használatára odafigyelnek az ügyeletes tanárok, de még így is szükséges, hogy egy-egy önként vállalkozó osztály tanulói ellenõrizzék a mûanyag zsákok tartalmát. A szállítást az iskolához közeli hulladékudvarba autós kollégák közremûködésével oldják meg. A gyûjtött anyagok körébõl a legfontosabb a papír. Félévente egy-egy hét összes délutánján tartó esemény a papírgyûjtés, az osztályok között versenyt hirdetnek, a helyezetteket jutalmazzák. A gyûjtés eredményességét mutatja, hogy alkalmanként tonna papír is öszszegyûlik, s a szülõk is besegítenek csemetéiknek. Nagyon fontosak a különbözõ szervezetekkel kiépült kapcsolataik: három éve segítik egymást a Keresztúri Társaskörrel, a Humusz országos környezetvédelmi szervezet pedig tíz órából álló hulladékgazdálkodási elõadást tartott a tanulóknak, és kiadványokkal látta el az intézményt. A cím elnyeréséért végzett munkában oroszlánrészt vállalt Braxátor Marianna tanárnõ, aki évek óta lankadatlan energiával szervezi a papírgyûjtést, s akinek hite, lelkesedése a szelektív hulladékgyûjtést napi gyakorlattá tette az iskolákban. J. J. Negyven liter vér A Vöröskereszt helyi szervezete és a XVII. kerületi Lokálpatrióták Egyesülete ismét véradó napot szervezett, ezúttal a Hyundai Gold SE Népkert melletti pályáján, sportnappal összekötve. Bár a tavaszi rekordot nem sikerült megdönteni, a Vöröskereszt nagyon hálás volt a száz véradótól köztük helyi hírességektõl, sportolóktól levett negyven liter vérért. A sportnap versenyén elsõ helyet elért iskola 30 diákja egy egész napos kirándulást nyert. Az egyesület jövõ tavasszal rendezi a következõ véradó napot. () Falavató, harmadszor Nemrégiben készült el a Hófehérke Óvoda falán lévõ kerámia kompozíció, mely a tavaszi bemutató és szeptemberi családi nap után hivatalosan is átadásra került. Az október 8-i ünnepségen dr. Hoffmann Attila polgármester méltatta Albrecht Júlia mûvészeti alkotását. Koszorúsné Tóth Katalin óvodavezetõ, önkormányzati képviselõ által szervezett rendezvényen részt vett dr. Fachet Gergõ önkormányzati képviselõ és Riz Levente, a Fidesz helyi elnöke is.

8 8 Autó a polgárõröknek Egy Chevrolet Kalossal gazdagodott a tavaly decemberben alakult Rákosmenti Védelmi Polgárõr Egyesület. Gyulai Szilveszter, a Chevrolet Gyulai tulajdonosa október 7-én ünnepélyes keretek között adta át az autó kulcsát és iratait Gaál Péternek, a Rá-Véd elnökének. Alexa György önkormányzati képviselõ az ünepségen elmondta, hogy helye van az ilyen kezdeményezéseknek, hiszen a jelenleg 12 fõt számláló Rá-Véd társadalmi munkában, saját költségen Bacchus tölt poharat: szõlõ és bor az irodalomban és a képzõmûvészetben ez volt a címe az elõadásnak, melyet Varga Endre okleveles kertészmérnök, tanár és humánökológus tartott a Péceli úti könyvtárban a szüret idején, október idusán. A kertészmérnök és a közremûködõ Sági Orsolya többek között Krúdy, Galambosi László, Csokonai, Vörösmarty, Nagy László írásaiból olvastak fel. A résztvevõk három kiváló minõségû bort is megkóstoltak. A rendhagyó elõadást egy odaillõ vers zárta: Takáts Gyula Kijózanult borkóstolók költeménye. KÖZÉLET dolgozik a kerület biztonságáért. Gaál Péter beszámolt arról, hogy az új autóba terveik szerint rendszámfelismerõ rendszert építenek, hogy a lopott autókat is kiszûrhessék. Az átadáson jelen lévõ dr. Benkõ Péter képviselõ és dr. Tóth Tamás rendõrkapitány is üdvözölte az akciót, aminek befejezéséül Gyulai Szilvesztert a Rá- Véd egyesület tiszteletbeli taggá választotta. Újabb bank a kerületben Júniusban kezdõdött az építkezés, szeptember 12-én megnyitottak, majd október 19-én ünnepélyesen felavatták az Elágazáson, a volt Tabán sörözõ helyére költözött Raiffeisen Bankot. Bor az irodalomban A 2000 õszén alakult Magyar-Lengyel Baráti Kör fennállásának ötéves jubileumát ünnepelte szeptember 30-án a Csekovszky Árpád Mûvelõdési Házban. Budapesten ez a 24., országszerte a 88. Raiffeisen-fiók, ami a Rákosvidéken képviselt bankok számát hétre növelte. Szentkuti Gabriella régióvezetõ és Drenyovszki Zoltán fiókvezetõ tájékoztatták a sajtó képviselõit a bank üzletpolitikájáról és a nyújtott szolgáltatásokról. Örömmel újságolták, hogy a nyitva tartás öt hete alatt már 132 lakossági ügyfél és 11 vállalat képviselõje nyitott számlát náluk, nemcsak a kerület, hanem az agglomeráció területérõl is. Az avatón dr. Hoffmann Attila polgármester és dr. Felcsuti Péter, a bank vezérigazgatója mondtak köszöntõt, majd Devánszkiné dr. Molnár Katalin országgyûlési képviselõvel együtt átvágták a Raiffeisen Bankot fémjelzõ sárga szalagot. Az ünnepélyes átadón részt vett Alexa György, a Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke és dr. Tóth Tamás kerületi rendõrkapitány is. Öt év és egyre bõvülõ taglétszám Puskás Mária és Csekovszky Edit meghatottan meséltek a termet betöltõ közönségnek a klub történetérõl, a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat megalakulásáról akkor még csak öten voltak!, a közös lengyelországi kirándulásokról. Buskó András, a kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, hogy a XVII. kerületi lengyelekért kitüntetést idén Prém Jánosnak, a Cseko azóta nyugdíjba ment igazgatójának ítélték. Kiosztásra kerültek a szeptemberi fõzõversenyen helyezést elért csapat tagjainak emlékplakettjei. A klubest öt évét bemutató lengyel kultúrkiállítás fotóin a baráti kör tagjai mosolyogva idézték fel legemlékezetesebb estjeiket, vendégeiket, szerepléseiket. Az éjszakába nyúló vigassághoz elõször a Bihari táncegyüttes, majd a lengyelországi Wislából csak erre az alkalomra érkezett kvintett szolgáltatta a talpalávalót. Az ünnepségen részt vett Barna Andor alpolgármester, dr. Sutarski Konrad, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke, dr. Dombóvári Csaba helyi képviselõ és Ács József díszpolgár is.

9 KÖZÉLET 9 Centenáriumot ünnepelt a rákoshegyi baptista gyülekezet Idén ünnepli százéves megalakulását a rákoshegyi baptista gyülekezet. Ebbõl az alkalomból augusztus 28-án egy családias bográcsozás keretében emlékkiállítás nyílt a Rákoshegyi Közösségi Házban. Szeptember 11-én templomukban mely az egykori zsinagóga épületébõl (mely elõtte bõ négy évtizedig a Magyar Tudományos Akadémia raktáraként mûködött) 1997-ben lett átalakítva templommá az Újpesti Harangzenekar adott csodálatos hangulatú koncertet. Szeptember 24-én és 25-én a helyi RH+ (õk szolgálnak a baptisták rákoshegyi istentiszteletein zenével), illetve a fõvárosi Morgenfunk zenekar tartott evangelizációs ifjúsági koncertet. Száz éve csak néhány baptista család élt Rákoshegyen, akikhez Budapestrõl jöttek ki testvéreik segíteni megszervezni az új közösséget. A harmincas években, egy Kölcsey utcai családi házban nyílt meg elsõ templomuk, illetve épült meg mellette a lelkészlak. A közösségnek jelenleg 67 tagja van, akik részt vettek a felnõtt keresztség a bemerítés szertartásában, de családtagjaikkal, barátaikkal együtt százak is részt vesznek összejöveteleiken mondta el lapunknak Szegedi Tivadar lelkipásztor. Október 16-ára, a templomukban (Podmanizky Zsuzsanna utca 6.) megtartott záróünnepségre meghívták a rákoshegyi egyházak képviselõit, az önkormányzat vezetõit. A Rákoscsabai Kórus szolgált énekkel, az igét Papp János missziós igazgató hirdette. Baptisták a világban címen dr. Szebeni Olivér teológia professzor tartott elõadást, a helyi gyülekezet vezetõje, Mihály Zoltán pedig a rákoshegyi baptisták elmúlt száz évének történetérõl beszélt. Dudás László A helyi Fidesz és KDNP együttmûködési megállapodást kötött Együttmûködési megállapodást kötött október 27-én a Fidesz Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt XVII. kerületi szervezete. A megállapodást aláíró két helyi elnök: Riz Levente (Fidesz) és Csorba Béla (KDNP). A két szervezet döntött arról, hogy a XVII. kerületben jövôre közös jelöltet indítanak az országgyûlési választásokon, valamint közös polgármester és képviselôjelölteket állítanak az önkormányzati választásokon. Hetvenöt éves az adventista gyülekezet A Rákoscsabai Adventista Gyülekezet idén ünnepli alapításának 75. éves jubileumát. Az ünnepi istentiszteletet október 8-án tartották Simon István és dr. Tokics Imre lelkészek a Borsfa utca 55. szám alatti gyülekezeti házban. Köszöntõt mondott Vígh-Kiss József önkormányzati képviselõ, az Aranyhegyi Szövetség titkára és Füzesi Zoltán, a Rákoscsabai Református Gyülekezet lelkésze. Demszky Gábor avatta fel az új nõvérszállót A Bajcsy-Zsilinszky Kórház nõvérei számára csak öt villamosmegállónyira a kórháztól új nõvérszálló épült a kõbányai Rákász u. 13. szám alatt. A Fõvárosi Közgyûlés ötven millió forintos támogatása révén õszre elkészült és átadásra került az épület. A háromszintes új építmény 11 szobájában 18 fekvõhelyet. A berendezés közel hétmillió forintos költségét (bútorok, konyhai gépek, mosógépek) a kórház saját forrásból fedezte. A szeptember 28-i átadón dr. Papp László kórház-fõigazgató köszöntõje után dr. Demszky Gábor fõpolgármester hívta fel a beruházás fontosságára a figyelmet. Az új szálló fontos lépés afelé, hogy az intézmény regionális kórházzá váljon és csökkentse a Budapesten fennálló nõvérhiányt. Az ünnepélyes átadón részt vett Arató Gergely politikai államtitkár, országgyûlési képviselõ, dr. Szolnoki Andrea fõpolgármesterhelyettes és Andó Sándor kõbányai polgármester. A kormány és a fõváros együttmûködéseként a kórház területén egy, a nõvérszállóhoz képest még nagyobb beruházás folyik: egy nyolcszintes épületben készül majd el az új diagnosztikai és mûtéti tömb. A tízmilliárd forintos összköltségû építmény alapkövét tavaly májusban tették le.

10 10 TÁJÉKOZTATÓ Önkormányzati beszámoló Csatorna- és útfejlesztés a XVII. kerületben A Hírhozó, az önkormányzat vezetésének kérésére az elkövetkezendõ hónapokban részletes tájékoztatást nyújt a települést érintõ egyes ágazatokról, nagyobb fejlesztési tervek alakulásáról. Elsõként a csatorna- és útfejlesztést tekintettük át. A két fõ beruházási terület költségeinek fedezete a XVII. kerület évi milliárd forintos költségvetésének kb %-át teszi ki, tehát jelentõs hangsúlyt kap a mindenkori büdzsében. Néhány évvel ezelõtt nem merte volna kijelenteni egy vezetõ politikus sem, hogy 2006-ban a pályázati pénzek függvényében a XVII. kerület teljesen csatornázott lehet. Ez mára már elérhetõ, rövid távú cél hangsúlyozta lapunk érdeklõdésére dr. Hoffmann Attila polgármester, aki szerint jól döntöttek korábban, hogy 2000-tõl minden beruházás elé emelik és soron kívül fejlesztetik a csatornahálózatot. Abban az esetben, ha az ütemtervet tartani tudjuk, a kerület jövõre megszabadul legnagyobb környezetvédelmi gondjától, megszûnhet a csatorna hiányosság. Az idei beruházások után már csak mintegy 15 kilométernyi szakasz marad a 2006-os évre 1,2 milliárd forint értékben. Összesen hat projekt van még hátra, ebbõl kettõre sikerült állami céltámogatáshoz jutnunk, további négy beruházásra pedig fõvárosi pénzekre pályázunk. A nagy áttörést a fõgyûjtõk megépítése jelentette, ezt például Rákoshegyen a kerület biztosította, mely 2000-ben valósult meg, ezzel reális esélyt adva a teljes csatornázottság elérésére. A másik, hasonló alapvetõ európai uniós norma az utak szilárd burkolatúvá építése. Ebben már kevésbé jó a helyzet, ugyanis csak a csapadékvíz-elvezetés megoldása 8-10 milliárd forintba kerülne a kerület egészében. E nélkül pedig már nem érdemes hosszú távú útfejlesztést tervezni. Ilyen jelentõs pénzösszegek hiányában félmegoldásokkal igyekszünk segíteni a lakók közlekedési nehézségein. Zúzottköves bitumenpermettel befedett földutakat építünk és mellette a nyári esõzések miatt kialakult helyzetre reagálva további 50 millió forintos alapot képeztünk, amelybõl a javításokat oldjuk meg mondta az útfejlesztésekkel kapcsolatban a polgármester, aki arról is beszámolt a Hírhozónak, hogy a nagyon nehézkes és bürokratikus közbeszerzési eljárások megfelelõen haladnak a kerületben, ugyanis ezt erõsítette meg egy nemrégiben lezajlott vizsgálatban a Számvevõszék is. (Szerk.) Csatornaépítés és között 38 km csatornahálózat épült a XVII. kerületben decemberében még 68 kilométernyi utca volt, ahol a helyiek nem csatlakozhattak szennyvízcsatornahálózatra. Ebbõl 2004 decemberéig 26 km hálózatot építettek ben további 26 km csatornaépítés fejezõdik be. A fennmaradó 16 km hiányzó csatornát pályázati pénzek függvényében 2006-ban fektetik a kivitelezõk. A pályázatokat a hat projektre az önkormányzat benyújtotta. Reális esélye van tehát annak, hogy a végére a kerület teljes körûen csatornázott legyen. Az 1. sz. térkép szemlélteti az elmúlt évek csatornaépítését. Útépítés A helyi útépítéshez felhasznált források mértéke: Ft Ft Ft Ft Összesen Ft A csatornaberuházásokhoz felhasznált források mértéke: Ft Ft Ft Ft Összesen Ft 1998-tól 2002-ig 32 km szilárd burkolatú utat építettek a kerületben, 2002 és 2006 között további 22 km-t. A csatornaépítõkkel olyan feltétellel köt szerzõdést az önkormányzat, ami kötelezi a kivitelezõt, hogy a csatornahálózat fektetésével egyidejûleg zúzottköves bitumenpermettel úthelyreállítását végezzen. Ez nem helyettesíti a szilárd burkolatot, ám célja, hogy az úthasználók minõségérzete javuljon a csatornafektetést követõ földút-helyreállítások után. Ezt a módszert az Oszlop utcában alkalmazták elsõ ízben, amit az ott élõk pozitív visszajelzései követtek. Ezzel a technológiával összesen 69 km földutat tudnak elfogadható állapotba hozni. A zúzottköves bitumenpermettel bevont földút karbantartási költsége alacsonyabb, mint az ilyen burkolat nélküli földúté, és ezzel a módszerrel az ott élõ emberek közérzete is javítható. Érdemes azonban tudni, hogy a XVII. kerületi önkormányzat nem tekinti a csatornázást követõ zúzottköves bitumenpermettel befedett földutakat az útépítési program részének. Az ilyen utcák szilárd burkolattal történõ ellátása továbbra is kitûzött feladata a helyhatóságnak. Ismert tény, hogy a csapadék évrõl évre komoly károkat okoz a köz- és a magántulajdonban egyaránt. Kiegészítõ, de nagyon fontos beruházás a csapadékvízelvezetés szakszerû megoldása. Jelentõsen megnöveli az útépítés költségeit (8-10 milliárdba kerülne az egész kerületben), de a földúthálózat felszámolása mellett, a felszíni vízelvezési rendszer teljes körû kiépítését szintén fontos, kiemelt feladatnak tartja az önkormányzat. Ezzel összefüggésben, 16 pályázatot nyújtott be a kerület a már meglévõ szilárd burkolatú utak felújítására, továbbá folyamatosan eljár a fõvárosi önkormányzatnál annak érdekében, hogy a fõváros fenntartásában lévõ kerületi fõutak karbantartása is folyamatosan megtörténjen (az egyik legnagyobb szabású budapesti útkarbantartás a nyáron a Pesti úton valósult meg). Az önkormányzat igyekezett idõarányosan szinte minden tõle telhetõt megtenni, hogy a fõváros legnagyobb területû, és legtöbb földúttal rendelkezõ kerületében a szilárd útburkolat hiányát csökkentse. A 2. sz. térkép szemlélteti az elmúlt évek útépítését (l. következõ oldal).

11 TÁJÉKOZTATÓ

12 12 PROGRAMAJÁNLÓ Dózsa Mûvelõdési Ház Pesti út 113. T.: Fax: Honlap: Aut(h)onómia sorozat, Auth Magda vendége Szinetár Miklós, november 18. péntek 19 óra Nemzetiségi Gála a kerületi kisebbségi önkormányzatok rendezvénye november 19-én szombaton Jazz Presso: zenél a Romhányi-trio (Romhányi Áron, Mits Gergõ, Szendõfi Péter), november 20. vasárnap 20 óra Moziest felnõtteknek: Galaxis útikalauz stopposoknak, november 25. péntek 18 óra F.É.SZ.E.K. Elsõ kerületi Összmûvészeti Fesztivál: kerületünkben élõ festõk, építészek, színészek és egyéb komédiások I. összmûvészeti fesztiválja november 26-án szombaton 18 órától. A rendezvény középpontjában a mûvész emberek állnak, akik jelenleg is közöttünk élnek szûkebb pátriánkban, és akikre mindannyian büszkék lehetünk. November 27-én 18 órakor Janza Kata és Pintér Tibor zenés estje Világhírû musicalek és örökzöld slágerek. Belépõdíj: 500 Ft A világhírû Gregg Bissonette mesterkurzusa dobosoknak: november 28. hétfõ 17 óra Szatmári Magdolna és Herendi Zsolt ikonjainak kiállítás-megnyitója november 29-én kedden 18 órakor A Bátor sün a Budai Bábszínház elõadása december 1-jén csütörtökön 10 és órakor Családi mozidélelõtt és Kölyökmozgó: Robotok, december 4. vasárnap 10 óra, és december 7. szerda óra European Mantra & Nalanda közös koncert Vinnie Colaiuta tiszteletére december 4-én vasárnap 20 órakor European Mantra: Borlai Gergõ, Lukács Péter, Nagy János, Papesch Péter. Nalanda: Kaszás Péter, Zana Zoltán, Birta Miklós, Bubenyák Zoltán, Kolta Gergõ. Családi vasárnap: Levente Péter Kiskarácsony nagykarácsony címû kacagó koncertje. Mesél: Döbrentei Ildikó, játszik: Levente Péter, december 11-én vasárnap 10 órakor OKJ-s szakmát adó tanfolyamok, állami bizonyítvánnyal várjuk a jelentkezõket! Virágkötõ, ingatlanközvetítõ, társasházkezelõ, számítógépkezelõ (-használó), kerámiakészítõ, személy- és vagyonõr tanfolyam. Számítógépes tanfolyamok: ECDL- Start, ECDL vizsgára felkészítõ, Mindennapi számítógép-használat, internethasználat. Mûvészeti tanfolyamok: Társastánc tanfolyam, kerámiastúdió, festõiskola, Szivárvány Kisszínpad, Karda Bea Énekstúdió. Mozgás: Capoeira tanfolyam. Nyelvtanfolyam: francia kezdõ és haladó szombatonként ig Gyermektanfolyamok: Mocorgó ovitorna 4-6 éveseknek, balett jazzbalett 3-10 éveseknek, néptánc, játékos zenede, zenebölcsi, ovi-angol, Eper Elsõ Pesti Rajziskola, Rajziskola 12 éves kortól, kerámiastúdió. Csekovszky Árpád Mûvelõdési Ház Hõsök tere 9. T.: Honlap: Tradicionális hastánc tanfolyam csütörtökönként óráig, vezeti: Sas Györgyi. Információ a os telefonszámon. Vár a Zenevár! Zenei foglalkozás szerdánként ig várandós és kisgyermekes anyukáknak, foglalkozásvezetõ: Bolyosné Pethõ Ildikó, zenepedagógus. Nõi torna callanetics tanfolyam hétfõn és szerdán ig, stúdióvezetõ: Krajcz Judit Gyógytorna csontritkulásra és ízületi bántalmakra kedden ig, csütörtökön ig, vezeti: Puskás Mária gyógytornász Rákosligeti Polgári Kör rendezvénye: a rákosligeti Magyarok Nagyasszonya római katolikus plébániatemplom felszentelésének 90. évfordulója tiszteletére XVII. kerületi képzô- és iparmûvészek alkotásaiból rendezett képzô- és iparmûvészeti kiállítás megnyitója. A kiállítás rendezôje: Parrag Emil, köszöntôt mond: dr. Dombóvári Csaba, a RPK elnöke november 8-án kedden órakor. A pódiumon Bolyosné Pethô Ildikó orgonamûvész koncertje a plébániatemplomban, köszöntôt mond: Rózsahegyi Péter, a RPK titkára kor. Kisgyermek-, és babaruhabörze adásvétel, csere november 12-én 9-12 óráig Rákoscsaba-újtelepi Agóra a Diadal Úti Általános Iskolában (Diadal út ) november 12-én, szombaton. Családi délután a Márton nap jegyében, 15 órától Vásár a Portéka Színpad gyermekelôadása, kézmûves foglalkozás: lampionkészítés (belépô: egy darab mécses) és gyermek játszóház, kor: lampionos felvonulás. A lampionkészítésre és felvonulásra elôzetes jelentkezést kérünk a Diadal úti iskolában Rontó Szilviánál vagy a mûvelôdési házban! Karaoke Buli november 19-én szombaton óráig Mûvészeti szalon: Dombrádi István költô és szobrászmûvész Egy tenyérben két szál virág címû estje november 22-én, kedden órakor. A mûvész alkotásaiból rendezett kiállítást megnyitja Ács József szobrászmûvész, a XVII. kerület díszpolgára; utána a Pódiumon Irodalmi est Dombrádi István versei a költô elôadásában hangzanak el. Közremûködnek: Jutasi Miklós és Murányi László, a Bartók Béla Zeneiskola mûvésztanárai, háziasszony: Dunai Mónika Rock Blues Hétvége: Deák Bill Gyula koncertje december 2-án pénteken óráig Szombat Esti Táncparti színvonalas élôzene a 60-as évektôl napjainkig, a táncolni vágyóknak december 3-án, óráig. Mikulás-csalogató Bál, játszik a Coctail zenekar Róma Domonkosné Krusnyák Magdolna vetített képes elôadása december 6-án kedden 18 órakor Kriston-féle intimtorna tanfolyam Herr Katalin trénerrel november 10-tôl 8 órában csütörtökön óráig Rákoscsabai Közösségi Ház Péceli út 222. T.: , Honlap: Azt meséld el, Pista! Örkény István az életérõl. Elmondja: Mácsai Pál. Ezen az estén az író a színész testét ölti magára, elmeséli a saját szavaival az életét, vagy ami hirtelen az eszébe jut november 11- én, pénteken 19 órától Márton napi Ludas bál a FER Együttessel november 12-én, szombaton 20-2 óráig Csere-bere Kinõtte? Megunta? Sajnálja kidobni? Hozza el, adja el, cserélje el november 19-én, szombaton 10 órától 14 óráig a Csigaházban! Asztalfoglalás november 15-ig. Hangszervarázs II. elõadássorozat óvodás, kisiskolás gyerekek részére. Hangszercsoportok (vonósok, fafúvósok és rézfúvósok) bemutatása három alkalommal, november 24-én, december 15- én és január 12-én csütörtökön 10-, 11- és 14 órakor Andrási Zsuzsa festõmûvész A nagyok és én címû kiállítása december 17-ig. Megnyitja Nemes Tamás okleveles restaurátor, közremûködnek: Varga Katalin elõadómûvész és Cziráky Ádám furulyamûvész december 2-án, pénteken 18 órakor Mikulás Kupa sakkverseny kicsiknek és nagyoknak december 3-án, szombaton 15 órától Csabai Karácsony Készüljünk ismét közösen a szeretet ünnepére! December 10-én, szombaton 15 órától karácsonyi kézmûves játszóház, 16 órától Marék Veronika: Ezüstmackó címû bábjáték, a Nefelejcs Bábszínház bemutatója, 17 órakor a kerületi alsó tagozatosok versés meseíró, valamint illusztráció pályázatának ünnepélyes eredményhirdetése. Díszítsünk közösen karácsonyfát a Csigaház udvarán! Kérjük, hozzon magával mindenki egy-két karácsonyfadíszt, amelyet feltesz majd közös karácsonyfánkra! Ha nem szeretné az otthoni díszeket elhozni, nálunk is elkészítheti délutáni karácsonyi játszóházunkon! Töltsenek velünk egy kellemes délutánt tea és mézeskalács mellett! Karácsonyi hangverseny a református templomban (Rákoscsaba u. 2.) december 17-én, szombaton 18 órától. Fellépõ kórusok: Rákoscsabai Hetednapi Adventista Egyház Vegyes Kórusa, Rákoscsabai Baptista Gyülekezet Énekkara, Harmónia Nõi Kar, Rákoscsabai Református Egyházközség Szánthó Géza Énekkara, Rákoscsabai Római Katolikus Fõplébánia Krisztus Király Kórusa és a Rotunda Énekegyüttes. A hangverseny mûvészeti vezetõje Tóthné Mózer Annamária, orgonán közremûködik Balogh Lázár. Házigazda: dr. Füzesi Zoltán lelkipásztor. Mozgásra invitáljuk a nyugdíjasokat. Hétfõn és szerdán délelõtt óráig szakképzett testnevelõ áll rendelkezésükre, hogy megedzze az izmokat!

13 PROGRAMAJÁNLÓ 13 Rákoskerti Mûvelõdési Klub Rákoskert sgt. 66. T.: Honlap: Futballcsillagok kerekasztal-beszélgetés jeles futballistákkal és sportvezetõkkel. Résztvevõk: B. Nagy Attila, Babály László, Benes László, Buzsáky Ákos, Gazdag László, Jakab Ferenc, Kiss Lajos alpolgármester, Molnár György, Molnár István, Németh Norbert, Rojik József, Szakál Béla, Szilágyi Antal önkormányzati képviselõ, Szûcs Lajos, Tornyi Barnabás, Tverdota Tamás, Varga Zoltán. A beszélgetést vezeti: Krémer József sportújságíró november 12-én, szombaton 16 órakor Tátrai Tibor és Szûcs Antal Gábor élõ koncertje: Latin, latin, latin november 13- án, vasárnap 17 órakor Krémer József, Vadászösztön c. könyvének bemutatója november 26-án, szombaton 16 órakor. Bevezetõt mond: Galgóczy Árpád költõ, mûfordító, a XVII. ker. díszpolgára. Közremûködik: Hûvösvölgyi Ildikó színmûvésznõ és Cseke Péter színmûvész A lovag, aki nincs az Ascher Oszkár Színház elõadása. Rendezõ: Mészáros Ildikó. Premier november 26-án, szombaton 19 órakor. További elõadások: november 27-én vasárnap 19 órakor és december 10- én, szombaton 19 órakor Balázs Fecó élõ koncertje: Évszakok. A koncert után könyv- és CD-árusítás, valamint dedikálás december 3-án 17 órakor Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli az Ascher Oszkár Színház elõadása december 4-én vasárnap 19 órakor. Rendezõ: Csajtay Csaba Maradj nálunk, Mikulás! az Andersen Színház zenés mesejátéka 3-12 éveseknek december 5-én, hétfõn 8 és órakor A száncsengõ kiállítás gyerekeknek és felnõtteknek december 18-ig. Kiállítók: Bús Sándorné, Vesszõ Erzsébet, dr. Moskovszky Éva, Tóth Andrásné. A kiállítást megnyitja: dr. Györgyi Erzsébet, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság soros elnöke december 5-én, hétfõn 9.15 órakor Erzsébet-napi bál: zenél a Kristály Duó november 19-én, szombaton óráig. Elõzetes jelentkezést kérünk telefonon! Cassandra Táncstúdió 4 éves kortól, vezetõi: Pusztainé János Rita és Takács Zsuzsanna Málna Rajziskola tanár: Vágó Zoltán festõmûvész, K és Cs óráig Hastánctanfolyam, vezeti: Torma Tímea keddenként haladóknak, és óráig kezdõknek Angol nyelvtanfolyam kezdõ I. szinten (40 órát tanultak részére). A tanfolyam vezetõje: Olcsváry Melinda hétfõn óráig Nõi torna Krajcz Judit vezetésével, kedden ig, pénteken óráig Karate tanfolyam egészséges gyerekeknek 6 éves kortól. H és Cs óráig, K és Cs óráig Baba-mama klub: klubvezetõ: Vidáné Válóczi Éva védõnõ. Minden páros héten csütörtökön (november 17., december 1., 15.) óráig Rákoskerti Dalos Klub: dalos klubfoglalkozás középkorú, illetve idõsebb hölgyek és urak részére. Klubvezetõ: dr. Pleskó Béla énekes elõadómûvész. Foglalkozások kéthetente szerdán (november 9., 23., december 7.) óráig. Rákoskerti Kertbarát Kör, vezeti: András Károly, kéthetente szerdán (november 16., 30., december 14.) óráig CBE Rákosmenti Cukorbetegek Klubja, klubvezetõ: Vargáné Herczeg Mária november 29., december óráig Rákoskertért Díjazottak Klubja, elnök: Orosz Károly keramikusmûvész, december 2-án, pénteken óráig Rákoskerti Polgári Kör, elnök: Szelepcsényi Sándor, november 11-én, december 9-én pénteken óráig Rákoskerti Templom Alapítvány, elnök: Janikné Megyery Rita, november 11-én, december 9-én pénteken óráig Ne félj! Élj! A Magyar Rákellenes Liga XVII. Kerületi Tagszervezete, elnök: Mester Tamásné egészségügyi szakoktató, minden hónap utolsó pénteken óráig Gózon Gyula Kamaraszínház XV. utca 23. T.: , November 10. csütörtök óra: Duna-kanyar. Bérletszünet, jegyek válthatók November 13. vasárnap 17 óra: János vitéz. Bérletszünet, jegyek válthatók November 16 szerda 15 óra: Kis hableány gyerekmusical. Szereplõk: Presits Bernadett, Presits Tamás, Lénárt László, Balázs Andrea, Fogarassy András, Benedek Gyula, rendezõ: Nádházy Péter. Bérletszünet, jegyek válthatók November 17. csütörtök 15 óra: Nyugdíjasok Ki mit tud-ja jegyek válthatók November 20. vasárnap 11 óra: Aladdin és a csodalámpa zenés mesejáték. Szereplõk: Presits Tamás, Farkas Zoltán, Túróczi Éva, Imre István, Lénárt László, Presits Bernadett, Bor Viktor; rendezõ: Bor József. Bérletszünet, jegyek válthatók November 22. kedd 17 óra: Antigoné. Szereplõk: Zanotta Vera, Gergelyi Júlia, Nagy Zsolt, Balázsi István, Daniss András, Kovács J. István, Kaszás Imre, Szamosvári Gyöngyvér, Kovács Bálint, Kovács Ákos; rendezõ: Bucz Hunor. Latinovits bérlet, jegyek válthatók November 25. péntek 19 óra: A három sárkány. Bérletszünet, jegyek válthatók November 28. hétfõ 19 óra: Várj, míg sötét lesz! Bérletszünet, jegyek válthatók Rákoshegyi Közösségi Ház Podmaniczky Zs. u. 3. T.: Dr. Dékán Károly történész történelmi elõadása: Lenin és Sztálin kommunista terrorista diktatúrája november 16-án 18 órakor Farkas László Magyarbánhegyesen élõ festõmûvész kiállításának megnyitója november 19-én, szombaton 18 órakor. A tárlat december 13-ig tekinthetõ meg. A RIM irodalmi estje válogatás a mûhely tagjainak közelmúltban megjelent munkáiból november 26-án, szombaton 18 órakor Dr. Kálmán Alajos vetítettképes elõadássorozata: Katedrálisok decemberben. A pontos idõpont a honlapon lesz látható. Aszódi Imre legújabb könyve Dr. Aszódi Imre 84 éves. Több mint hatezer verse, tíz drámája, száz prózai írása három-négyezer oldalon, s akkor még szót sem ejtettünk számos bölcselkedõ feljegyzésérõl. Aszódi Imre jogász, a Magyar Kultúra Lovagja, s immár 2005 õszétõl tizennégy kötet szerzõje, mint költõ, író, drámaíró! A Körös-parti történetek, szûkebb pátriája szerint Rákoskeresztúron lakó író gondolatban hazamenõ s a rég elfelejtett múltban kutakodó ember alföldi ízû történetei. Pontosan tizennégy novella a gyerekkorából. Kötetének bemutatója október 22-én volt a Rákoscsabai Közösségi Házban. A házigazda Okányi Kiss Ferenc, közíró, irodalomtörténész. A kötet novelláit tolmácsoló közremûködõk: Ács József, Janosics Zsolt, Lajtai Gábor, Lovas Judit, Nagyné Valent Anna, Wallner Beáta voltak. Fuvolán közremûködött Egressy Júlia, Gyimesi Boróka, Kovács Mónika. Krémer József Erdõs Renée Ház Báthory u. 31. T.: , A Rákosmenti Múzeumbarát Egyesület szervezésében Tóth Péter elõadása a Podmaniczky-Vigyázó mauzóleum történetérõl november 8-án, kedden 18 órakor Bemutatkozik az új XVII. kerületi képzõmûvészeti közgyûjtemény (XVII. kerületi mûvészek alkotásai az Erdõs Renée Ház muzeális gyûjteményében, a ben vásárolt alkotások). A kiállítás megtekinthetõ: január 15- ig. Megnyitó november 12-én, szombaton 17 órakor

14 14 KULTÚRA Csendvarázs Könyvbemutatót tartottak október elsején a rákoscsabai Csigaházban: Filipszky Baran Ilona Csendvarázs címû verseskötetét ismerhette meg a nagyszámú érdeklõdõ. Október között került sorra a X. Renée képzõmûvészeti rendezvény, mely egy kiállításból és egy szimpóziumból tevõdött össze. Nem csupán méltatás hangzott el a könyvrõl Vígh-Kiss József önkormányzati képviselõtõl, hanem a barátok, írótársak (ifj. Ács József, Benedeczki Elvira, Janosics Zsolt, Lajtai Gábor, Nagyné Valent Anna, Wallner Beáta a Bohém Asztaltársaság tagjai, illetve a Csigaház munkatársai) jóvoltából több mint harminc vers is elhangzott az esten, melyet Gyimesi Boróka és Kovács Mónika fuvolajátéka tett még emlékezetesebbé. Az elõadóest után a költõnõ dedikálta mûvét, majd kellemes hangulatú gyertyafényes beszélgetéssel zárult a program. A kötetet két nap múlva, október harmadikán a Sík Sándor Enzsöl Ellák Irodalmi Szalonban mely minden hónap elsõ hétfõjén 16 órától tartja irodalmi öszszejöveteleit Falus Ottó vezetésével is megismerhette a közönség. D. L. Az Átlényegülés jegyében Jubileumi Renée kiállítás Az idei esemény melyet B. Laborcz Flóra rendezett az Átlényegülés címet viselte. A megnyitó beszédet dr. Losonci Miklós mûvészettörténész, egyetemi tanár tartotta. A Renée-kiállítások és szimpóziumok mindig arra törekedtek, hogy a képzõmûvészet legaktuálisabb kérdéseit tematizálják. A tíz kiállításon mely tulajdonképp 11, ha az elsõ, 1995-ös tárlatot is bevesszük a sorba 121 alkotó 680 alkotását mutatták be, a szimpóziumokon 39 elõadó 57 gondolatébresztõ elõadása hangzott el, és 19 díj került átadásra. Az Átlényegülés olyan tárlat, ami mûfaji, anyag-, technika-, méret-, tematikai megkötés nélkül a mûvészi alkotótevékenység szerteágazó, egyéni alkotófolyamataiba enged betekintést foglalta össze a kiállítás lényegét B. Laborcz Flóra. Dudás László Telepesek Csesznekrõl Kettõs kiállítás megnyitót tartottak október 22- én a Rákoshegyi Közösségi Házban, a 37. Gyulai, és az I. Cseszneki Mûvésztelep alkotásaiból. Csesznek egy kicsiny, alig 600 lakosú falu Veszprém megyében, mely a Bakony gyönyörû erdei közt húzódik meg, s leginkább gótikus váráról híres. Augusztus végén 11 kerületi mûvészt látott vendégül egy helybeli panzió, melynek vezetõje, Cservák Miklós és felesége Rákoskertrõl költözött a festõi szépségû településre. A mûvészek (Babusa János, Ferenczi Zsuzsanna, Horváth Balázs, Kelemen Adrienn, Kelemen József, Laborcz Monika, Lakatos J. Péter, Orosz Károly, Rácz Katalin, Szabó Éva, és Tömpe Emõke) valószínûleg telepesként fognak visszajárni ezentúl minden évben a községbe, és a rákoshegyi kiállítás, melyet Szakáll Ágnes rendezett, majd Cseszneken is látható lesz. A megnyitó hangulatát Strausz Eszter fuvola, és Vörös László zongorajátéka tette még emlékezetesebbé. D. L. Várj, míg sötét lesz! A Kínában született, Angliában élõ Frederick Knott színdarabjának, a Várj, míg sötét lesz! c. bemutatója szeptember 30-án volt a Gózon Gyula Kamaraszínházban. A hetedik évad elsõ elõadásán úgy megtelt a nézõtér, hogy a pótszékek is elfogytak. A publikum kíváncsian várta Nagyváradi Eszter, Dóczy Péter és Szõke Zoltán fõszereplõk alakítását a Csiszár Imre által rendezett darabban. Bár a harmadik felvonás végére majdnem mindannyian késsel a hátukban végezték, a közönségnek tetszett a bizarr krimi. A színpártolók, fellépõ színészek és munkatársak tiszteletére adott állófogadáson Szabó Ágnes igazgatónõ örömmel számolt be az újabb támogatóról: a Hyundai Gold kereskedésrõl. A cég fejlesztési igazgatója, Holló Szilárd elmondta, hogy a kerület kulturális élete szempontjából nagyon fontos a színház, ezért mind a négy premiert támogatják. Az aznap 32. születésnapját ünneplõ Nagyváradi Eszter és a publikum késõ estig ünnepeltek. Szabó Anikó

15 KULTÚRA 15 Sokszínû mûvész posztumusz kiállítása A IV. Rákoskerti Õszi Fesztivál rendezvényei egyikeként Nagy Miklós rákoskerti festõmûvész kiállításmegnyitóját tekinthette meg a közönség október 1-jén. Szívsebész a textilmûvészrõl Szelepcsényi Sándor, a Rákoskerti Polgári Kör elnöke megnyitójában elmondta, hogy a kör kezdeményezésére, társrendezésében nyílt meg a kiállítás, mely egy tárlatsorozat elsõ kiállítása. Nagy Miklós 47 évig élt és alkotott Rákoskerten, és néhány hónapja hunyt el. Özvegye, Gizi néni mellett Podani Sándor és Vígh-Kiss József önkormányzati képviselõk is részt vettek a rendezvényen, melyen Szelepcsényi Sándor rendkívüli tehetségnek titulálta a festõt, aki kiválóan hegedült, zongorázott és énekelt is. A Rákoskertért-díjas mûvész, Salamon György Nagy Miklósról írt jellemzésébõl kiderült, a festõ temperát, olajfestéket és akvarellt is használt, de harsány színvilágú képein Két évtized a vásznakon Parrag Emil festômûvész kiállítás megnyitójára gyûltek össze barátai, kollégái, tisztelôi a Rákoscsabai Közösségi Házban október 7-én. A 70-es, 80-as évek címû tárlat a mûvész harmadik kiállítása volt a Csigaházban. Erdélybõl érkezett mûvész tárlata Szeptemberben egy erdélyi mûvész is megmutatta tehetségét a Dózsa Mûvelõdési Házban. A Brassó megyei Gyulai Nagy Margit festõmûvész kiállítás-megnyitóján Bölöni Endre méltatta a mûvésznõt. Bevezetõjében a csángó magyarok történetén kívül megtudtuk, hogy Margit eredetileg gépipari-tervezõi fõiskolát végzett, csak késõbb kezdett is egy bizonyos sírós hangulat figyelhetõ meg. A bevezetõ után verses-zenés mûsor következett Iván Kata 3. osztályos tanuló, Dombrádi István költõ-szobrász, Janikné Megyeri Rita és Janik László közremûködésével. Ünnepi köszöntôt mondott dr. Dombóvári Csaba önkormányzati képviselô. Egerszegi Judit színmûvésznô Szilágyi Domokos versét szavalta el, majd dr. Feledy Balázs nyitotta meg a kiállítást. A 80 éves mûvész, elsô kiállítása óta, 39 éve számtalan megújuláson ment át. A mûvészettörténész a festô változásokkal teli pályájáról, az as évekbeli realisztikus, naturalisztikus, majd a két következô évtized szigorúbb, fegyelmezettebb képeirôl mesélt a közönségnek. A megnyitó után került sor a Rákoscsaba reprezentálására kiírt képzômûvészeti pályázat díjátadójára. A díj felajánlója, Papp Péterné rákoscsabai képviselô örömmel nyújtotta át az elismerést a fôdíjas Ács József szobrászmûvésznek, a kerület díszpolgárának. Ezt követôen a közönség az aulában emeletes tortával és pezsgôvel köszöntötte születésnapján Parrag Emilt. Kõszegi Anna Mária textilmûvész kiállítása nyílt meg október 15-én a Rákoskerti Mûvelõdési Klubban. A Színjáték címû tárlat megnyitóján dr. Fachet Gergõ, Podani Sándor és Vígh-Kiss József képviselõk is részt vettek. A textilmûvész elsõ kerületi önálló kiállításán kézzel szövött képzõ- és iparmûvészeti alkotásokat tekinthetett meg a közönség. Megnyitóbeszédében dr. Lázár Imre, a SOTE egyetemi docense, egyben a Rózsavölgyi Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy Kõszegi Anna Mária radikálisan szelíd és szelíden radikális mûvész, akinek mûvei megteremtik a kapcsolatot ég és föld között, ezáltal csaknem templommá alakítva egy mûvelõdési házat. A mûvésznõ köszönõ szavai után Bokor Jutta projektjére, a Bartók-ház felújítására rendezett zeneakadémiai gálára hívta fel a figyelmet. A kiállításmegnyitón Békési Judit énekelt Kaltenecker Zsolt szintetizátor kíséretében, majd Podani Sándor mondott pohárköszöntõt. Szabó Anikó el érdeklõdni a képzõmûvészet iránt es brassói elsõ kiállítása óta azonban rendszeresen hívják tárlatokra, de a Dózsában volt az elsõ ilyen jellegû magyarországi bemutatkozása. A sok csendélet és tájkép után a falakon most inkább figuratív képeket láthattunk. A rendezvényen Szvorák Katalin Liszt-díjas népdalénekes csángó népdalokat énekelt.

16 16 APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS XVII. KERÜLETI szépségszalonba kozmetikust és pedikûröst keresünk. T.: A TEKLA SZÉPSÉGHÁZ mûszakbõvítés miatt pedikûr-mûkörmös kolleganõt keres vállalkozói igazolvánnyal. T.: XVII. KER. kézi autómosó megbízható munkaerõt keres. Bérezés megegyezés szerint. T.: HAVI Ft, kirobbanó melléktevékenységben, kötetlen, rugalmas idõbeosztással, otthonából irányítva, korhatár és ügynökösködés nélkül. T.: , AEGON Magyarország Általános Biztosító Rt. területi képviselõt keres. Kezdõknek kiemelkedõ támogatás, ingyenes képzés, kötetlen munkaidõ, teljesítmény függvényében magas kereseti lehetõség. T.: ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó, lendületes, kreatív munkatársakat, középvezetõket keresünk. Képzési lehetõség, rugalmas idõbeosztás. Hívjon! T.: GÉPKOCSIVEZETÕI vagy éjjeliõri állást keresek. 20 éves gyakorlattal, 1,5 tonnás kisteherautóval rendelkezem. T.: XVII. KERÜLETI exkluzív családi házba, Rákoshegyre takarítónõt keresünk a környékrõl, gyakorlattal és leinformálhatón. További feltétel: max. 50 éves életkor, megbízhatóság. Bérezés: 800 Ft/óra. Igényes munkavégzés esetén hosszú távú munkalehetõség! T: XVII. KERÜLETI fodrászüzletembe fodrász váltótársat keresek. Lehet kezdõ is. Sürgõs! T.: MEGBÍZHATÓ fiatalember másfél tonnás kisteherautóval, húsz év gyakorlattal fuvarozást, anyagbeszerzést vállalna cégnél vagy magánszemélyeknél. T.: AZ AEGON Magyarország Biztosító Rt.- hez területi képviselõket és tanácsadókat keresek garantált átképzéssel, jutalékkal. T.: , ÉPÍTÕIPARI cég folyamatos munkára keres szakképzett festõ szakembereket. Fizetés: nettó 600 Ft/óra. T.: , DIPLOMÁS óvónõ óvónõi állást keres, 15 év gyakorlattal gyermekfelügyeletet vállal. T.: JÖVEDELEMKIEGÉSZÍTÉS! Az Oriflame szépségtanácsadók jelentkezését várja kedvezményes csatlakozással, új lehetõségekkel. T.: , AVON-TANÁCSADÓKAT keresek folyamatosan, belépési díj nélkül, akár 30%-os jutalékkal. Termékek is megrendelhetõk, katalógust biztosítok. T.: , JELENTKEZZEN AVON tanácsadónõnek! A belépés most ingyenes. T.: , ELADÓ Pesti úti, kastély elõtti, parkra nézõ, magasföldszinti, 53 nm2-es, 1+2 félszobás, vízórás, távfûtéses, jó állapotú öröklakás 10,2 M Ft irányáron. T.: GARZONLAKÁS eladó az Örs vezér térhez közel. T.: , LÕRINCZ Ingatlanközvetítõ ügyfélkörének keres eladó-kiadó lakásokat, házakat a kerületben és vonzáskörzetében. Díjmentes felmérés, értékbecslés, hitelügyintézés, ügyvédi háttérrel. T.: , XVII. ÚJLAK utcában négy emeletes ház negyedik emeletén 56 nm 1 + két félszobás egyedien felújított lakás, erkélyes, biztonsági rácsos ajtós eladó. Irányár: 10,9 M Ft. T.: ÓBUDÁN a Pacsirtamezõ utcában 30 nmes, galériás, teljesen felújított második emeleti lakás eladó. T.: , NAGYKOVÁCSIBAN 150 nm-es kétszintes családi ház sürgõsen eladó. T.: RÁKOSLIGETEN, a Forrásmajor utcában L/4-es övezetû 485 nöl telek 7,9 M Ft-ért eladó. T.: KÖZPONTBAN (XVII.), a buszvégállomástól öt percre 580 nm telken családi ház 15,7 M Ft irányáron eladó. T.: TELEK vállalkozáshoz is alkalmas helyen, fõút mellett, XVII. központban 380 nm, 30 m utcafronttal ( nm alapterület) 9 M Ft irányáron eladó. T.: AKADÉMIA-ÚJTELEPEN eladó 2003-ban épült amerikai típusú ház 160 nöl telken. 190 nm, négyszobás, dupla fürdõszobás, garázsos. Irányár: 43.9 M Ft. T: , XVII., EMLÉK utcai, 150 nöl-es, építési engedéllyel rendelkezõ összközmûves, építési telek, 26 m-es utcafronttal, 145 nm beépíthetõ területtel 7,9 M Ft-os irányáron eladó. T.: KERESZTÚR központjában eladó egy három szobás, nagyerkélyes, világos konyhás, nem panel, tömbfûtéses, 9. emeleti, jó állapotú lakás. Kilátás a városra. Ár: 11,8 M Ft. T.: ELADÓ két szobás, XVII. kerületi panellakás, tizedik emeleten, felújított állapotban. Irányár: 8,9 M Ft. T.: , TELEK eladó nm-es, közmûves építési telek Almásháza u. és Tarcsai út sarok.é irányár: 17,5 M Ft. T.: RÁKOSLIGETEN csendes, jó közlekedési helyen 569 nm-es, összközmûves telek, ikerház építésére is alkalmas, eladó. T.: KIADÓ nívós, klimatizált, három hálós, amerikai konyhás, berendezett családi ház az Új-Akadémián. 130 nm lakó + garázsszint. Ár: rezsi/hó. T.: XVII. AKÁCVIRÁG utcában, a négy emeletes teraszos házakban a negyediken, azonnal költözhetõ lakás eladó. Gyors adásvétel esetén alkudhatunk. Irányár: 9,5 M Ft. T.: XVII. FÖLDMÛVES u. 6-ban, négy emeletes, nem panel ház negyedik emeletén 49 nm-es lakás eladó. Nyílászárók, bejárati ajtó cserélve, panorámás, napfényes, klímás. Irányár: 10,5 M Ft. T.: BUDAPEST határán (Ecser-Vidadomb) 961 nm-es, bekerített, beépíthetõ telek eladó. T.: NAGYKÁTÁN 800 nöl zártkerti ingatlan eladó. A terület körbe van kerítve, villany és fúrt kút van. Irányár: 2,5 M Ft. t.: ELTARTÁSI szerzõdést kötne biztos anyagi háttérrel 50 év feletti nõ, idõs személlyel. Hívását szeretettel várom. T.: RÁKOSHEGYEN egyedülálló, középkorú, megbízható hölgynek albérlet kiadó Ft-ért rezsivel. T.: XVII. SZÍNES házakban eladó egy 74 nmes, földszintes, teljesen felújított, három szobás + étkezõs, vízórás, tehermentes öröklakás. Irányár: 14,5 M Ft. t.: PÉCELEN, Apácadombon eladó 803 nm összközmûves építési telek, sor-, iker-, társas ház építésére alkalmas. Irányár: 7,6 M Ft. T.: XVII. TANÁR utca 180. sz. alatt, 120 nmes, kétszintes, szélsõ sorházi lakás 70 nöles kerttel 22 M Ft-ért tulajdonostól eladó. T.: SZÁMVITEL, statisztika korrepetálás, vizsgára felkészítés. T.: KÉTDIPLOMÁS tanárnõ korrepetálást vállal bármely tárgyból hattól tíz éves korig Önnél. T.: ANGOL, francia, orosz nyelvbõl taní5tás, korrepetálás, szakmai nyelvoktatás diplomás külkereskedõtõl. Házhoz is megyek. T.: ANGOLTANULÁS és matematika korrepetálás középiskolai tanárnál és szakfordítónál, egész nap. T.: (este), , SZÁMÍTÓGÉPES tanfolyamok kezdõ és haladó szinten Rákoskeresztúron, a Békésy György Szakközépiskolában. Inf.: Okt. Bt. T.: , , MATEMATIKA tanítása, korrepetálása általános- és középiskolásoknak szaktanártól, gyakorlattal. Házhoz megyek. T.: EGYETEMI hallgató általános- és középiskolás tanulók matematika korrepetálását vállalja! T.: INGYENES angolóra csütörtökönként 18 órától. XIV. ker., Tihany tér. További információ: HOLLAND magántanárt keresek a környezõ kerületekbõl. T.: JOVENKER Oktatási Központ OKJ-s tanfolyamokat szervez: lakberendezõ, divattervezõ, T./fax: PÓTVIZSGÁRA felkészítést és korrepetálást vállalok matematikából, angol középfok és spanyol felsõfok nyelvbõl, biológiából és fizikából 18 éves korig. T.: NÉMET élõnyelv oktatása, kommunikáció, nyelvtan, korrepetálás, vizsgafelkészítés minden szinten, fordítások. 25 éves svájci tapasztalattal, színes-házaknál, T.: , TÖRTÉNELEMBÕL, filozófiából gimnáziumi tanár vállal korrepetálást és felvételire felkészítést. T.: TÖRTÉNELEMBÕL korrepetálást, felvételire felkészítést vállal egyetemista lány. T.: CÉGTÁBLÁK, autódekoráció, rendezvények díszítése, kiállítás-rendezés korrekt áron. T.: PAJTI Éva fodrászüzletébe nagy gyakorlattal rendelkezõ fodrász, kozmetikus, pedikûrös, manikûrös, mûkörmös várja régi és új férfi, nõi, gyermek vendégeit. A Diák utcai buszmegállónál, a harisnyabolt mellett. T.: TAKARÍTÁST, gondozást vállalok. Hívjon bizalommal! T.: TAKARÍTÁST vállalok alkalmanként vagy rendszeresen. T.: TAKARÍTÁST, vasalást vállalok alkalmanként és rendszeresen. T.: TAKARÍTÁST, vasalást vállalok alkalmanként vagy rendszeresen. T.: NYUGDÍJAS varrónõ nagy gyakorlattal, hozott anyagból munkát vállal. T.: CSALÁDI HÁZAK teljes körû épületgépészeti munkálatait referenciával vállaljuk. T.: PC DOKTOR Számítógépek javítása, vírusirtás, tanácsadás, rendberakás. pcdr@chello.hu. T.: TEHERFUVAROZÁST vállalok személy taxi tarifával. T.: FESTÉS, mázolás, tapétázás magánszemélyeknek és közületeknek garanciával, ingyenes felméréssel, 10% munkadíj-kedvezménnyel. Tisztaság, pontosság! T.: , GYÓGYPEDIKÛR, lábápolás, reflexmaszszás, gerincbántalmak, lábfájás gyógyítása az elágazáson. Kérésre házhoz is megyek: T.: AKCIÓS német redõny forgóablakra is! Reluxa, szalagfüggöny. T.: , SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást vállalunk. Három fiatalember, nagy gyakorlattal, igényes munkával és bútormozgatással. T.: , , ÉPÍTÉSZMÉRNÖK tervezést, felelõs mûszaki vezetést vállal. T.: PC DOKTOR. Számítógépek javítása, vírusirtás, tanácsadás, rendberakás. T.: , pcdr@chello.hu. FOGSOROK készítése, javítása, szükség esetén háznál is. T.: KÖNYVELÕIRODA, Színvonal-1 Kft. vállalja gazdasági társaságok teljes körû könyvelését, könyvvizsgálatát, képviseletét adóeljárási ügyekben, TB-ügyintézését és vállalati szabályzatok kidolgozását. Góczán Péterné, 1174 Rákóczi F. u. 89. T./fax: , INGYENES orvosi egészség-tanácsadás. Egészségmegõrzés, meglévõ betegségek kiegészítõ kezelése. Idõpont egyeztetés. T.: , GYÓGYMASSZÁZS izületi-gerincizomfájdalmakra, sérülések utáni rehabilitáció, ödémák kiürítése, migrénes fejfájás, szédülés, fülzúgás kezelése. T.: , Mester Tamásné Ildikó, gyógymasszõz, fitoterapeuta. ÉPÜLETKIVITELEZÉS-tervezés, tetõtérbeépítés, hõszigetelés, lakások, irodák, üzletek felújítása, átalakítása, gépészmérnöki tervezés-kivitelezés, kõmûves, festõ munkák referenciákkal, garanciával. T.: MEGUNT vagy használaton kívüli háztartási gépeit, fémhulladékait ingyen elszállítom. T.: ÜZLETNYITÁSI és telepengedélyek, szakhatósági hozzájárulások, MSZ, MACCP, higiéniai tanácsadás, oktatás. T.: , j.kiss@axelero.hu. SZEMÉLYI kölcsön, jelzálog és lakásvásárlási hitel, hitelkiváltás gyorsan, kedvezõ feltételekkel, alacsony törlesztõ-részlettel, közvetítõi jutalék nélkül. T.: FOGYÁS legegyszerûbben, egészségesen, nem csak nõknek. T.: , ÜZLETNYITÁSI és telepengedélyek. Szakhatósági hozzájárulások. ISO, HACCP ügyintézés. Kiss Judit. T.: LAPOSTETÕK szigetelése, felújítása, javítása. T.: , KÕMÛVESMESTER építést, felújítást, egyéb kõmûvesmunkákat, burkolást vállal, referenciával és garanciával. T.: MESTEREMBER több évtizedes kivitelezõi gyakorlattal épít, átalakít, felújít, burkol, garanciával. T.: DÍJTALANUL elszállítom üzemképtelen háztartási gépeit, hulladék vasat, mûszaki cikket. T.: TETÕJAVÍTÁS, tetõfelújítás: tetõszerkezetek, tetõfedések és bádogos-szerkezetek készítése és javítása. T.: , MUNKAVÉDELMI, környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási tevékenységek elvégzését, megszervezését és kapcsolódó tanácsadást tevékenységekhez vállalok egyéni vállalkozóként. T.: SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás megbízható minõségi kivitelben. A kerületben árengedménnyel. Közületek részére is. T.: ÜVEGFÓLIÁZÁS épületre, autóra betörés, belátás, UV sugárzás ellen, elérhetõ áron! T.: KERTTERVEZÉST, kertépítést, kertfenntartást vállal kertészmérnök garanciával, számlaadással. T.: TÁRSASÁGOK, egyéni vállalkozások teljes körû könyvelése nagy kedvezménnyel, akár visszamenõleg is. T.: OLCSÓ konténeres sitt-, sóder-, termõföldszállítás. T.: PEDIKÛR, manikûr, mûköröm Pesti úti szalonban. Házhoz is megyek. T.: ,

17 APRÓHIRDETÉS 17 CÉGTÁBLÁK, autódekorációk, feliratok készítése, rendezvények díszítése, kiállítás-kivitelezés. Névjegykártya egy óra alatt. Ingyenes helyszíni felmérés. T.: PINCÉTÕL a padlásig! Azonnali kezdéssel teljes körû lakásfelújítást vagy befejezõ munkálatokat vállalunk. APEH-regisztrációval rendelkezünk. Költségszakértõnk banki hitelhez költségvetést készít. T./fax: , LAKBERENDEZÉST vállalok. T.: , FÛNYÍRÁST vállalok megbízhatóan, reális áron. T.: MESTEREMBER több évtizedes kivitelezési gyakorlattal épít, átalakít, felújít garanciával. T.: KONTÉNERES áruszállítás. Sitt, lom, szemét, törmelék, hulladék. 4-8 m3-es konténerek. Sóder, homok, termõföld. T./fax: , KLÍMABERENDEZÉSEK telepítése, karbantartása, javítása garanciával. Hûtõgépjavítás. Környezetvédelmi zöldkártyával, 15 éve a szakmában. T.: TÁRSASHÁZAK közös képviseletét, könyvelését, ügyintézését vállalom. T.: , WEBÁRUHÁZAK, weboldalak készítése, frissítése, karbantartása, teljes körû ügyintézéssel, sok minõségi referenciával a legjobb árakon, domain-név fenntartással, internetes tárhellyel! T.: , KEDVEZMÉNYES áron vállalok csempeburkolat készítését. T.: , BÕRGYÓGYÁSZATI magánrendelésemet megnyitottam Maglódon, a Katona J. u. 25.-ben (Anna patika épületében). Dr. Pámer Zsuzsa bõrgyógyász. Rendelési idõ: csütörtök ig. TAKARÍTÁST, vasalást vállalok alkalmanként és rendszeresen. T.: ÉVES nõ kertes családi házában kisgyermek felügyeletét vállalja. T.: IDÕS emberek felügyeletét, ápolását vállalom otthonában, a XVII. kerületben megbízható, leinformálható 57 éves hölgy. T.: , GYÓGY svéd frissítõ masszázs szakembertõl bevezetõ áron. Igény szerint háznál is. T.: ESKÜVÕKRÕL, rendezvényekrõl, videofelvételek készítését utómunkával is vállalom. Videokazettára és DVD-re is. T.: GYERMEKFELÜGYELETET vállal okleveles bébiszitter ötéves gyakorlattal öthónapos kortól tíz éves korig megbízható szülõknél. T.: , ANYUKÁK, apukák, bölcsik, ovik! Különleges, mesébe illõ falfestmények 5000 Ft-tól! Tájképek, mesebeli erdõ, kedves kis lények felnõtteknek is. T.: , KÕMÛVESMUNKÁT, felújítást, átalakítást vállalok. T.: , HELYSZÍNI PC-szerelés, telepítés, hibakeresés, vírusirtás, alkatrész-beszerzés, internet-beállítás. Hétvégén is, kedvezõ árakon. T.: VILLANYSZERELÉST, hálózatok kiépítését, felújítást, gyors hibajavítást vállalok. Ugyanitt elektromos szekrények beszerzése, megszerelése és telepítése. Álmennyezetek szerelése, beépített világítással. T.: , KONYHABÚTOROK és beépített bútorok készítése, rövid határidõvel, ingyenes helyszíni felméréssel. T./fax: , HAJDÚ és olasz villanybojlerek, mosógépek javítása, karbantartása, lyukas bojlerek javítása, mikrosütõ és hõtárolós kályha javítása. T.: , NÍVÓDÍJAS építészmérnök nagy gyakorlattal szívesen együttmûködne igényes megbízóval lakóház, társasház, lakás építésének, átalakításának a tervezésében. T.: , konyak@uze.net. GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, karbantartása, WC-tartályok, csapok javítása, cseréje, teljes körû vízszerelés, fürdõszoba-felújítás. T.: , SMINKTETOVÁLÁS mindenki számára elérhetõ áron a Berky Szépségszervizben, a Kucorgó térnél. T.: SZÁMÍTÓGÉPEK karbantartása, javítása, gépek összeállítása, programok telepítése a helyszínen is. Akár hétvégén is. T.: DÍJMENTESEN elszállítom üzemképtelen háztartási gépeit, mûszaki cikk, hulladékvas, stb. T.: FESTÉS, mázolás, tapétázás, kõmûvesmunkák. Gyors, pontos, megbízható. T.: , KERÍTÉSEK, kapuk, rácsok, zárak, kisebb lakatosmunkák elérhetõ áron. Hívjon bizalommal! T.: , ÁRUSZÁLLÍTÁS, zárt Opel Combo kisteherautóval. T.: , HÛTÕKAMRÁK, ipari, kereskedelmi, háztartási hûtõgépek, berendezések szerelése, javítása, karbantartása. Klímaszerelés. T.: , MÁGNESES terápia otthonában ékszerek formájában, megfizethetõ áron. T.: CSALÁDIHÁZ-ÉPÍTÉS. Átalakítás, felújítás, homlokzati hõszigetelés, nyílászáró csere, tetõtér-beépítés, egyéb építõipari munkákat referenciával vállalunk. T.: VILLANYSZERELÉS, antennaszerelés, érintésvédelmi felülvizsgálat jegyzõkönyvvel, mérõhely szerelés ELMÜ-ügyintézéssel. T.: , TAKARÍTÁST, szõnyeg- és kárpit szakszerû bio-tisztítását, lakás és lépcsõház teljes körû kis és nagytakarítását vállalja szakember, garanciával. T.: SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás garanciával! Lépcsõház-festés, takarítás is! Ingyenes árajánlat! Megbízható szakembertõl. T.: , VILLANYSZERELÉST, gipszkarton-szerelést, csempézést, járólap lerakást, festésmázolást, tapétázást és teljes lakásfelújítást és kõmûves munkát vállalok. T.: FUVAROZÁS, költöztetés, lomtalanítás megbízható rakodókkal éjjel-nappal. Szállítunk rendelkezésére bármit, bárhová, bármikor. T.: , , , martifa@fre .hu. GYERMEKFELÜGYELETET vállalok 2-10 éves korig saját otthonomban. T.: KÖNYVELÉS, bérszámfejtés, TB - ügyintézés, teljes körû számviteli szolgáltatás. T.: , ERKÉLYBEÉPÍTÉST, védõrácsok, korlátok, folyosóleválasztók, féltetõ készítést, beépítését, valamint laminált padlózást, hõszigetelt lambériázást, gipszkartonozást vállalok elérhetõ áron. T.: VÁLLALOK villanyszerelést, kézi földmunkát, festést, mázolást, tapétázást. T.: ÉPÜLETGÉPÉSZET: villany-, víz-, fûtés-, kaputelefon-, riasztószerelés, javítás, karbantartás cégeknek is. T.: BELSÕÉPÍTÉSZETI, lakberendezési munkát vállalunk szaktanácsadással. Átalakítaná, berendezné otthonát? Csak keressen bátran! Profilunk: egyedi üvegfestés, mozaikkészítés, díszítõ falfestés. T.: WEBDESIGN több nyelven, gyorsan, rugalmasan, igényesen, fair áron magánszemélyeknek és cégeknek. Legyen elérhetõ! Mutatkozzon be! T.: GYERMEKGONDOZÁST vállalok rákosligeti családi házban. T.: NÕI, férfi, gyermekfodrászat. Bottyán u kapu. T.: ÉPÍTÉSZMÉRNÖK vállalja lakóépületek, üzletek, mûhelyek stb. tervezését, engedélyeztetését, kivitelezés felelõs mûszaki vezetõi aláírását. T.: , , architect.furdos@axelero.hu. RENDKÍVÜLI banki ügyintézést, épületek tervezését, kivitelezését vállaljuk. Magas kamatozású hitelét alacsonyra kiváltjuk, építési hitelt, szoc. pol.-t is ügyintézünk. Bárlistát is megoldunk. T.: KÖTELEZÕ, casco-, lakás-, élet-, utasbiztosítások kötése teljes körû ügyintézése, több biztosító ajánlatából választhatja ki az önnek legmegfelelõbbet. T.: REDÕNY, reluxa, szúnyogháló, szalagfüggöny, napellenzõ, roletta készítés-javítás a Nemeskéri Árnyékolástechnikától. T.: , FIATAL orvosnõ 24 órás betegápolást vállal. T.: , ÉPÍTÕIPARI Bt. alvállalkozói munkát vállal festés, takarítás és kábeltévé szerelõi szakterületen. Referencia, számlaképesség. Antialkoholista szakemberek. T.: , , , HÛTÕGÉP, fagyasztó, villanybojler, villanytûzhely javítása garanciával. Klíma telepítés. Bayer Ottó. T.: , TV, video, hifi javítása garanciával. Kiszállási díj nélkül javítás esetén. T.: , GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, beüzemelése, kapcsolódó vizes munkákkal. Épületgépészeti kivitelezés, hõközpontok üzemeltetése. Klímaszerelés. T.: INGYEN elvihetõ 300 db bontott síkpala. Ugyanitt eladó 45 db 38-as habarcstáskás tégla 220 Ft/db, 32 db 38x25x20 tégla 180 Ft/db. T.: , 18 után. VILLANYBOJLER, 120 literes 10 E Ft-ért eladó. T.: NÉGY darab, alig használt Michelin téli gumi (175/70R 13) eladó. Ár: Ft. T.: CAMPING kerékpár, kitûnõ állapotban, összecsukható lámpával, csomagtartóval 6000 Ft-ért eladó. T.: ELADÓ teatûzhely csõvel együtt. T.: KÉT fotel, egy fagyasztó és egy hûtõ olcsón eladó. T.: , GALÉRIAÁGY Ft-ért eladó. Panellakásban is használható, mérete: 200 x 120 cm. T.: ELADÓ kutyaszállító házi kézikocsi ezer forintért. T.: , KARDOT, bajonettet, rohamsisakot, kitüntetést, katonai egyenruhát, felszerelési tárgyat és régi pénzt vásárolok. T.: MAGÁNGYÛJTÕ keres könnyûzenei bakelit nagylemezt. Molnár, T.: ELADÓ egy Erika mechanikus táskaírógép. T.: BÕRGARNITÚRA olcsón eladó, puff, újszerû állapotban. Gyapjúszõnyeg, nagyméretû, világos színû, békésszentandrási termék, nagyon olcsón eladó. Hálós biztonsági ajtórács, kézzel feltolható, kb. 100x240 cm eladó. T.: ALUFELNI, 4 db, 13 collos kerékre, tartalék kerékanya-csavarokkal, valamint 14 collos téli gumi, egy télen át használt, felni nélkül olcsón eladó. T.: FRANCIAÁGY, 140x200 cm, jelképes árért eladó. T.: SÁTORVÁZ, 10x17 méteres, egyedi készítésû, bontható mobil acél elemekbõl, valamint alu ajtó és ablak tokkal és üveggel, kézi vezérlésû teherporta sorompó, vezeték nélküli és üzenetrögzítõs telefon, lánghegesztõ berendezés nagy palackokkal, két munkahelyes ipari ívhegesztõ berendezés, HETRA hegesztõtrafó, KOMFORT gáztûzhely használtan eladó. T.: HANGLEMEZ, 70 db egyben eladó. T.: KÉTSZÁZ literes új akvárium eladó forintért. Új Eheim külsõ szûrõ szintén Ft-ért. T.: KÖSZÖNETET MONDUNK mindazoknak, akik 2004-ben a szja 1%-ával támogatták a Sági úti bölcsõdéért Alapítványt. A támogatás összege: Ft volt. Ebbõl az alapítvány felhasznált Ft-ot játékra, gyermekek karácsonyi ajándékozására, ill. egyéb felszerelési tárgyakra. A LÓNYAY UTCAI REFORMÁTUS GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM (1092 Budapest Kinizsi u 1-7.) felvételt hirdet a 2006/07-es tanévre. Tájékoztató füzet és jelentkezési lap az iskola portáján és a református gyülekezetekben kapható. AZ APRÓFALVA ALAPÍTVÁNY (adószám: ) kuratóriuma köszönetet mond mindazoknak, akik a évi adójuk 1%-át az alapítvány javára ajánlották fel. Az alapítvány számlájára Ft-ot utalt át az APEH. Ezt az összeget udvari játékok vásárlására fordítottuk. Helyesbítés: Elõzõ számunkban hibásan írtunk a Balassi floorball csapatáról. A sportnak nincs hivatalos magyar neve, de ismerik teremhoki és palánklabda néven (mi helytelenül pókfocit írtunk.). Pontosításra szorul továbbá A jövõben a Hyundai Gold FC a Rojik! címû cikk is, ahol Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke, Mészöly Kálmán a Magyar Labdarúgó Liga szakmai tanácsadója, Gyulai Szilveszter (nem Krisztián!) a XVII. kerületi Lokálpatrióták Egyesületének elnökségi Tagja, kerületi cégtulajdonos. A CSEKOVSZKY ÁRPÁD MÛVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY köszönetet mond mindazoknak, akik a évben jövedelemadójuk 1%-ával támogatták tevékenységünket. A kuratórium határozata alapján a évben befolyt Ft-ot a kiállítóházat népszerûsítô kiadványra fordítottuk. További célunk Csekovszky Árpád kerámia alkotásait megismertetni különbözô kiállításokon az ország már településein, ehhez kérjük továbbra is a mûvészetet pártolók támogatását, személyi jövedelemadójuk 1%- ának felajánlását. (Csekovszky Árpádné kuratóriumi elnök) TÔL saját honlapot indít a XVII. kerületi Fidesz-szervezet. A címû weboldal bemutatja a helyi szervezet tevékenységét, tisztségviselôit, a nemrég megalakult tagozatokat, a társszervezeteket. A honlap híroldalként is mûködik: helyi és országos eseményekrôl egyaránt olvashatunk, az aktuális kerületi programokról beharangozó, ill. fényképes beszámoló készül. Fontos cél az interaktivitás, ezért hamarosan elindul a fórum rovat, ahol különbözô helyi témákban lehet véleményt nyilvánítani. A szerkesztôk szándéka, hogy a weblap Rákosmente lakói számára a párbeszéd helye, hasznos tájékozódási pont legyen. A XVII. kerületi Fidesz ingyenes szolgáltatásai: jogsegélyszolgálat (dr. László Jenô) november 16-án és 30-án (szerda) 18 és 20 óra között, EU-pályázati szaktanácsadás (Herédi István) november 15-én (kedd) 18 és 19 óra között, növényvédelmi tanácsadás (Gál Miklós) november 14-én (hétfô) 18 és 19 óra között, informatikai tanácsadás (Fodor László) november 16-án (szerda) 18 és 19 óra között, adózási, könyvelési tanácsadás (Tímár Valéria) november 24-én (csütörtök) 18 és 19 óra között. Cím: Péceli út 106. (Szabadság sgt.- Péceli út sarok). Nyitva tartás: hétfôpéntek óra között. T.: fideszxvii@tvn.hu.

18 18 KULTÚRA Családi Nap a Madárfészekkel A Rákosmenti Nagycsaládosok Madárfészek Egyesülete október 15-én Családi Napot rendezett az 525. téri játszótéren. A nap folyamán a gyerekeknek volt kézmûves foglalkozás, bográcsozás Sárosi Attila irányításával, lovaglás, tréfás családi vetélkedõ, néptáncbemutató, táncház és ingyenes ugráló vár. Az Elit Hunter Íjász Egyesület mely kéthavonta színes íjász magazinnal jelentkezik segítségével a gyerekek kipróbálták az íjászatot, a Vöröskereszt kerületi szervezete pedig ruhát osztott és elsõsegély-bemutatót tartott. Elõször került megrendezésre az AkaMadár Kosárlabda Kupa, melyen négy csapat indult, és a Vagyóczky Márk vezette akadémiatelepi csapat nyert meg. A kupát Koszorúsné Tóth Katalin helyi képviselõ, a rendezvény fõvédnöke adta át a nyertesének mondta el lapunknak Sztakóné Zentai Mónika, az egyesület titkára. D. L. Szüreti népszokások A Csekovszky Árpád Mûvelõdési Házban október 8-án Szendrei Zsuzsanna és Schmidt Ferenc gyermekmûsor keretében mutatták be a kicsiknek a falusi élet szüreti népszokásait. Az elõadók a beszélgetést népdalokkal, mondókákkal vegyítették, ráadásul azokat különbözõ népi hangszerek kíséretében tálalták. A vidám táncház és népi játékok után kézmûves foglalkozáson falevelekbõl képet készítettek és origamiztak a gyerekek. Nem csak értékes, de a miénk is! Nyár végén egy kerületi hetilapban néhány olvasói véleményen akadt meg a szemem, melyek arra a kérdésre válaszoltak, hogy elégedettek-e a kerületi szórakozási lehetõségekkel. Egyikõjük az igényesebb fiatalok elvárásainak megfelelõ programot hiányolja, másikuk szerint értékes magyar kultúrát nemigen lehet találni a mûvelõdési házak programjai közt. Meglepve tettem le a lapot. Valóban, a nyolcvanas évek második felében a videofilm-forgalmazás miatt elnéptelenedõ, korszerûtlenné váló, végül elhaló kerületi mozihálózat helyett még a Maros mozi stúdiómozivá alakítási terve is szertefoszlott, s ez valóban hiba. De az értékes magyar kultúra bemutatását hiányoló vélemény megakasztott. Én eddig a helyi havilapok rendezvényi híradásait, a mûvelõdési házak programajánlatát olvasva mindig lelkiismeret-furdalással gondoltam arra, hogy ilyen-olyan magánéleti elfoglaltságokra hivatkozva, vagy egyszerûen nehezen vallom be restségem miatt mennyi mindenrõl maradtam le az utóbbi nyolc hónapban. Üssük csak fel a programfüzeteket! A Gózon Gyula Színház igényes színházi elõadásain és meghívott neves mûvészvendégein túl Rákoskerten személyesen találkozhattunk Eperjes Károlylyal, Hûvösvölgyi Ildikóval, Bokor Juttával, Paudits Bélával, Pápai Erikával, Újvári Zoltánnal, Mertz Tiborral és Csöre Gáborral. Szeptemberben pedig Hobo József Attila mûsora várt ránk. Ugyanitt rendre láthatjuk az Ascher Oszkár Színház, valamint Rigel Színpadának amatõr színházi elõadásait. De komoly-, könnyû- és népzenei koncertek sora is ajánlotta magát a rákoskerti mûsorajánlatokban: a David Klezmer Quintet mellett a latin trió mûsora, valamint a Kárpát-medence népzenei csokra várta az érdeklõdõket. Augusztus közepén Borsod-Abaúj-Zemplén megye zenei és egyéb mûvészeti csoportjai mutatkoztak be a Vida-dombon. De ugorjunk át Keresztúrra egy rövid mustra erejéig! A Ballonyi Galéria Munkácsy-díjas grafikust, szobrászmûvészt, tûzzománccal foglalkozó iparmûvészt, a kortárs digitális mûvészet alkotásait mutatta be. Láthattuk a kerület fotómûvészeinek kiállítását, a helyi festõiskola és általános iskola tehetségeinek képeit. A Jazz Presso neves jazz zenészek és rajongóik találkahelye. Fellépett itt a Ricardo Salsa Club, a Whiteful Jazz Quartet, Pflum Orsi and the Cap, a Piccolo Inn, a Muck Trio, a Winand Quartet, a Jazzpression. A ház helyet adott Zorán, Halász Judit és Kormorán koncerteknek, Lukács Sándor elõadói estjének. A zenei kínálatot színesítette a Dobosok Farsangja, zeneiskolánk RáZene Fesztiválja, a BM Duna Mûvészegyüttes táncjátéka. A rákosligetiek Agárdi Gáborral, Raksányi Gellérttel és Verebes Istvánnal emlékezhettek Gózon Gyulára a Csekovszky Árpád Mûvelõdési Házban. A nagy hagyományú Mûvészeti Szalonjukban Bényi László képeibõl és Márk Tivadar jelmezterveibõl nyílt emlékkiállításon Bokor Jutta és Clementis Tamás, a Magyar Állami Operaház mûvészei léptek fel. Ács József szobrászmûvész kiállítása után költõ fia irodalmi estjét hallgathattuk. A költészet napján ifj. Mucsi Sándor elõadóestje várta vendégeit. Rákoshegyen is láthattunk helyi festõmûvészek, üvegtervezõ iparmûvész tárlatát. A Rákoshegyi Irodalmi Mûhely felolvasó estekkel, könyvbemutatókkal várja közönségét. A Bartók-ház udvarán rendszeresek a zenei koncertek. Az Erdõs Reneé Házban a kerületi képzõ- és iparmûvészek alkotásai mellett Szinte Gábor festõmûvész mutatkozott be. Az érdeklõdõk számára helytörténeti kiállításokat kínálnak. Július végén a kortárs magyar szobrászatot bemutató IV. Kõ Kisplasztikai és Szobrászrajz Biennálénak adott helyet a ház. Közismert és tiszteletre méltó a rákoscsabai ház kultúra- és közösségépítõ programja. Rendszeresek a Csabai Alkotók Körének és a Bohém Asztaltársaságnak estjei, helytörténeti ismeretterjesztõ, népszerûsítõ elõadásai, moldvai és gyimesi táncházai. Találkozhattak a házban Vámos Miklós, Kornis Mihály írókkal, Réz András filmesztétával, Endrei Judittal. Mindez csupán egy nem teljességre törekvõ pillanatfelvétel peremkerületünk kulturális kínálatából, hiszen a fenti programok mögé a populárisabb tánc-, és zenés társasági, valamint blues-, rock-esteken kívül a hagyományos kórustalálkozókat, a rendszeres klubfoglalkozásokat, a civilszervezõdések rendezvényeit, majálisokat és juniálisokat is odailleszthetjük. Igazságtalan elvárás azt várni e házaktól, hogy a fõváros kulturális piacával versenyezzenek, a helyi, vagy a helyi kultúrához kötõdõ mûvészi törekvések ismeretében és népszerûsítésében azonban mindenkinél versenyképesebbek lehetnek. Tiszteletre méltó tehát a házak népmûvelõinek lelkes és tudatos törekvése a minél szélesebb körben bemutatandó értékes magyar kultúra terjesztését. Ez a munka azonban igen nehéz. Nemcsak a költségvetés és minõség harapófogójából kell ép bõrrel kicsusszanniuk népmûvelõinknek, hanem abban is mesternek kell lenniük, hogyan mozdítsák meg közvetlen környezetüket, és hitessék el a magamfajta alakokkal: van fogyasztható s így ápolandó értékes helyi magyar kultúra a Rákos vidékén. Segítsünk nekik! Raffay Gábor

19 KULTÚRA 19 Képek a színházban Szalai Szilvia alkalmazott grafikus szakra járó egyetemista kiállítása nyílt szeptember végén a Gózon Gyula Kamaraszínházban. A rákosligeti mûvész ki tanárai közt tudhatja Tömpe Emôke keramikust is elsô önálló kiállítása volt ez. Szilviának a Magyar Képzômûvészeti Egyetemrôl érkezett tanára, Vecsey Csaba festômûvész nyitotta meg a kiállítást, majd ifj. Mucsi Sándor színmûvész egy Weörös Sándor verssel köszöntötte az alkotót és barátait. A naptárt, egyéb grafikákat és rézkarcokat készítô mûvész sokszor egy költeményhez kapcsolja alkotásait, melyekbôl aztán idéz is a képeken. Az ifjú kora ellenére sok díjjal büszkélkedhetô rajzoló elmondta, hogy néha múzsaként egy szép vers ihleti meg ôt, abból lesz rajz, néha pedig fordítva, egy rajzhoz keres odaillô verset. Latin varázs a Dózsában A kenguruk földje képekben Az Óperenciás tengeren túl (repülôjegy Ausztráliába) ez volt a címe az október 18-án nyitó kiállításnak, melyen Fachet Imola fotóit nézhette meg a publikum a Dózsa Mûvelôdési Házban. Dr. Fachet József professzor, kerületi díszpolgár lánya, Imola január-februári körútja során készítette a felvételeket, A Ricardo Salsa Club október 16-án lépett föl a Dózsa Mûvelõdési Ház színpadán. A zenekar a salsa mellett a kubai népzene több stílusát is megszólaltatta. (D. L.) Rákoshegyi Napok Gazdag programmal várta a Rákoshegyi Közösségi Ház az érdeklõdõket a szeptember 30. és október 2. között megrendezett Rákoshegyi Napokon. melyek a távoli kontinens érdekességeit állatokat, növényeket, épületeket és tájképeket mutatja be. A kiállítást Greg Elton, a tíz hete Magyarországon tartózkodó ausztrál konzul és elsô titkár nyitotta meg. Befejezésül az Abrakadobra Mûvészeti Társulat Farkas Péter és Martin Balázs zenéjét hallhattuk: az õsi ausztrál fúvós hangszert, a hosszú szárú digeridoot szólaltatták meg. Elsõ nap a Baptista Imaházban a Rákoshegyért Díj átadására került sor errõl elõzõ számunkban számoltunk be. Szombaton délelõtt kézmûves foglalkozás várta a kicsiket, miközben a felnõttek bográcsfõzõ versenyen mérték össze kulináris tudásukat. Este a Rázene Fúvószenekar koncertjével indult a program, majd a rákoshegyi képzõmûvészek kiállítását nyitották meg. Ezt követõen Búcsúzik az õsz a nyártól címmel zenés estet hallhattak a résztvevõk, majd az Ungár-trió szolgáltatott zenét a tánchoz. Vasárnap az idõjárás nem volt kegyes a búcsú résztvevõihez, de azért minden programot megtartottak. A Lisieux-i Szent Teréz Templomban ünnepi hangversenyt rendeztek, melynek kezdetekor adták át Farkas Imrénének, a Rákoshegyi Karitász vezetõjének a Rákoshegyi Polgári Kör és a Rákoshegyért Alapítvány által létrehozott Alternatív Rákoshegyért Díjat. Éva néni életét és munkásságát Kiss István esperes plébános méltatta, a díjat Fejér Gyula az alapító szervezetek elnöke és Gaál József, a Rákoshegyi Napok fõvédnöke adta át. Ezt követõen a Hõsök Terei Általános Iskola Tavasz Kórusa, a Harmónia Nõi Kar, a Rotunda Énekegyüttes és a Concerto Philharmonica zenekar lépett föl a barokk hangversenyen, melynek mûvészeti vezetõje Tóthné Mózer Annamária volt. Dudás László

20 20 TÁJÉKOZTATÓ Felhívás Budapest Fõváros XVII. kerület Önkormányzata megbízásából a Lakás-17 Vagyonkezelõ Kft. 15 db önkormányzati tulajdonban lévõ mezõgazdasági telekingatlanon 29 db területrész bérbeadására az alábbi felhívást teszi közzé. Telekingatlanok leírása: cím (helyrajzi szám), terület (m 2 ), kikiáltási ár (nettó Ft/év), bérbeadás lejárati ideje: Orgoványi u m 2, 17,5 E Ft, X m 2, 14 E Ft, X m 2, 14 E Ft, X. 31. Rétsár u. 634/2-635/ m 2, 26 E Ft, X m 2, 50 E Ft, X m 2, 38 E Ft, X. 31. Rákospatak melletti m 2, 20 E Ft, X. 31. Rózsahegy u / m 2, 40 E Ft, X. 31. Kerektói u / m 2, 25 E Ft, X m 2, 25 E Ft, X. 31. Gólyafogó u /4 600 m 2, 70 E Ft, X m 2, 100 E Ft, X m 2, 80 E Ft, X. 31. Nagylegelõi u m 2, 25 E Ft, X. 31. Csordakút u m 2, 18 E Ft, 2008.X m 2, 18,2 E Ft, X m 2, 22,4 E Ft, X m 2, 22,4 E Ft, X m 2, 22,4 E Ft, X m 2, 22,4 E Ft, X m 2, 22,4 E Ft, X m 2, 23,5 E Ft, X m 2, 22,4 E Ft, X m 2, 22,4 E Ft, X m 2, 19,2 E Ft, X m 2, 30 E Ft, X m 2, 21,4 E Ft, X m 2, 22 E Ft, X m 2, 35 E Ft, X. 31. A licitálás a felhívás szerinti sorrendben történik. A letéti összeg területenként 5 E Ft. A letéti összeg több területrészre is befizethetõ, bérelni azonban csak egy területet lehet. Egyidejûleg a területrészekre a letéti díj befizetése a Lakás-17 Kft. pénztárába történik ügyfélfogadási idõben (H: , Sz: , P: ). A licitálás helye és idõpontja: Lakás-17 Vagyonkezelõ Kft. Bp., Gyökér u. 20. I. em., november óra. A licitálás lépcsõje 1000 Ft/év. A licitáláson a pályázat beadásával és a letéti összeg befizetésével lehet részt venni. A jelentkezõknek állandó budapesti lakhellyel kell rendelkezni. Nem pályázhat az a személy, akinek Budapesten nincs legalább egy éves állandó bejelentett lakása belterületen, valamint akivel korábban a Lakás-17 Kft. vagy az önkormányzat a haszonbérleti vagy más bérleti jellegû szerzõdést a bérlõnek felróható okból (pl. tartozás, nem rendeltetésszerû használat) felbontotta. Azt a jelentkezõt, akinek a Lakás-17 Kft.-vel vagy az önkormányzattal szemben peres ügye vagy tartozása van, vagy korábban peres ügye vagy tartozása volt, a licitbõl kizárjuk. A pályázat benyújtásának helye: Lakás 17 Vagyonkezelõ Kft. Vagyongazdálkodási Csoport, Bp., Gyökér u. 20. fszt. A pályázat benyújtásának és a letéti öszszeg befizetésének határideje: november óra. (Részletek: Az osztrák posta felügyeli lapunk terjesztését Az osztrák posta október 13-án bejelentette, hogy megvásárolta a reklámanyagok és címzetlen küldemények terjesztésével foglalkozó legnagyobb magyarországi céget a Feibra Magyarország Kft.-t, amely többek között a Hírhozót is eljuttatja az itt lakók postaládájába. Az ünnepélyes eseményt a Gresham Palotában rendezték meg, ahol dr. Anton Wais, az osztrák posta vezérigazgatója, Walter Hitziger igazgatótanácsi tag és a Feibra részérõl Varga Tibor, valamint az újonnan kinevezett Manuel Geyer ügyvezetõk köszöntötték az ügyfeleket. Az osztrákok azt az ígéretet tették, hogy a minõségi munkára nagy hangsúlyt fektetnek, ezért rendszeresen ellenõrzik a lapok terjesztését. (P. Tóth) Tájékoztató a nyugdíjasok távhõszolgáltatási támogatásáról Támogatásra jogosultak a 212/2005. (X. 5.) Korm. rendelet alapján azok a nyugellátásban, baleseti nyugellátásban, vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, Magyar Államvasutak Rt. Nyugdíj Igazgatóság (a továbbiakban nyugdíjfolyósító szervek) által folyósított nyugdíjszerû ellátásban részesülõ személyek, ideértve a rokkantsági nyugdíjasokat és a rokkantsági járadékosokat, akiknél a következõ feltételek együttesen fennállnak: a távhõszolgáltatási díjat közvetlenül mint díjfizetõk a távhõszolgáltatónak fizetik, a díjfizetés alapjául szolgáló ingatlanban tulajdonjoggal, bérleti joggal, használati joggal, vagy haszonélvezeti joggal rendelkeznek, és az ingatlanban életvitelszerûen tartózkodnak, a háztartásban együtt élõ személyek nyugellátásának, nyugdíjszerû rendszeres szociális ellátásának és egyéb, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Szociális törvény) 4. (1) bekezdésének a.) pontjában meghatározott jövedelmének együttes, egy fõre jutó összege a kérelem benyújtását megelõzõ hónapban nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a háromszorosát egyszemélyes háztartás esetén, a legkisebb összegének kétszeresét két és több személyes háztartás esetén. A távhõszolgáltatási támogatás ugyanazon lakásra csak egy jogosultnak állapítható meg. A kérelemhez mellékelni kell: az elõzõ havi távhõ-szolgáltatási számla másolatát, a nyugellátás(ok) és nyugdíjszerû ellátás(ok) összegszerûségét igazoló bizonylat (postai kézbesítés esetén a nyugdíjszelvény, banki utalásnál a banki bizonylat) másolatát, a háztartásban együtt élõ személyek a szociális törvény szerinti jövedelmek összegszerûségét igazoló bizonylatát. (pl. nyugdíjszelvény, banki átutalásnál banki bizonylat, kereseti igazolás, stb.) A jogosult a feltételekben történõ változást annak bekövetkezését követõ 15 napon belül köteles az Egészségügyi- és Szociális Iroda szociális csoportján bejelenteni. A támogatás mértéke október 1-jétõl március 31-ig terjedõ idõszakban havi 2000 Ft, április 1-jétõl szeptember 30-ig terjedõ idõszakban havi 1000 Ft. A jogosultak a támogatást elsõ alkalommal decemberben október 1-ig visszamenõleg a nyugdíjfolyósító szervtõl kapják meg. Ezt követõen a támogatási összegeket a jogosultak részére a havi nyugdíj folyósításával egyidejûleg, a fûtési támogatás öszszegének külön feltüntetésével folyósítják. A kérelem benyújtásának elsõ határideje: október 30. volt, ebben az esetben a támogatás október 1- jétõl szeptember 30. napjáig jár, a október 30-át követõ benyújtás esetén a támogatás a benyújtást követõ hónap elsõ napjától jár. A támogatás iránti kérelmeket a polgármesteri hivatal Ügyfélszolgálati és Okmányirodáján lehet benyújtani.

Egy év múlva csatornázott lehet a kerület

Egy év múlva csatornázott lehet a kerület 2005. A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nehezen gyûlnek az adományok a Bartók-ház felújítására A nyáron immár a sokadik jótékonysági koncertjét szervezte a Rákoshegyi Zeneház Közalapítvány, melynek célja

Részletesebben

Átadták az M0-ás délkeleti útszakaszát

Átadták az M0-ás délkeleti útszakaszát 2006. JANUÁR A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Megáll a Helikopter lakóparkban a 168-as busz Módosult a Rákoshegyen közlekedõ 168- as autóbusz útvonala. Január 1-jétõl az Örs vezér térrõl induló járat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. augusztus 26-án

Részletesebben

XXI. századi iskola a Hõsök terén

XXI. századi iskola a Hõsök terén 2005. A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XV. évfolyam 9. szám Szeptember 27-én adta át Timár Gyula, a kivitelezõ Vegyépszer Rt. elnök-vezérigazgatója, dr. Hoffmann Attila polgármesternek (aki egykor az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

Nemzetiségek találkozója volt

Nemzetiségek találkozója volt 2006. DECEMBER A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 11. szám Nemzetiségek találkozója volt Szociális munka napja, harmadszor! November 10-én a Dózsa Mûvelõdési Házban harmadik alkalommal rendezték

Részletesebben

Kerületi megemlékezések a forradalom ünnepén

Kerületi megemlékezések a forradalom ünnepén 2006. ÁPRILIS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Kerületi megemlékezések a forradalom ünnepén Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 158. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek már március 14-én

Részletesebben

Átadták a városrészi díjakat

Átadták a városrészi díjakat 2006. OKTÓBER A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 9. szám Átadták a városrészi díjakat Már második éve, hogy szeptemberben kerül sor az önkormányzat által alapított városrészi díjak átadójára

Részletesebben

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális 2008_08maj.qxd 5/6/2008 10:58 PM Page 1 2008. május 8. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 8. szám HORVÁTH TIBOR Rákosmenti Majális Egész

Részletesebben

építésével egyidejûleg mindenképp megvalósuljon

építésével egyidejûleg mindenképp megvalósuljon 2010. február 25. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XX. évfolyam 3. szám Indul a Pesti út felújítása, a buszfolyosó építése Több éves huzavona, küzdelem után idén tavasszal végre

Részletesebben

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak.

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak. 2008. március 27. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 5. szám A nemzet ünnepén A közösség szolgálata mindenki számára kötelezettség Megkezdte

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Emlékezés az aradi vértanúkra

Emlékezés az aradi vértanúkra 2008. október 9. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 16. szám Emlékezés az aradi vértanúkra SZAKÁCSZSUZSA Hét éve nemzeti gyásznappal emlékeznek

Részletesebben

Autómentes nap Több helyszínen zajlottak lóerõmentes rendezvények

Autómentes nap Több helyszínen zajlottak lóerõmentes rendezvények 2007. szeptember 27. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVII. évfolyam 15. szám A költségvetésünk egyensúlya biztosított TORKOS MATILD Augusztus végén Fohsz

Részletesebben

A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában a Csík zenekar koncertjével kezdõdött

A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában a Csík zenekar koncertjével kezdõdött 2008. január 24. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 1. szám Évindító polgármesteri interjú A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában

Részletesebben

900 milliót kapott a keresztúri buszfolyosó Kijártuk magunknak kijárt ez nekünk

900 milliót kapott a keresztúri buszfolyosó Kijártuk magunknak kijárt ez nekünk 2007. december 6. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVII. évfolyam 20. szám 900 milliót kapott a keresztúri buszfolyosó Kijártuk magunknak kijárt ez nekünk

Részletesebben

Tizenegyedik éve hagyomány a XVII. kerületben, hogy az itt élõ és alkotó képzõmûvészek. tisztelegnek a magyar kultúra napja elõtt.

Tizenegyedik éve hagyomány a XVII. kerületben, hogy az itt élõ és alkotó képzõmûvészek. tisztelegnek a magyar kultúra napja elõtt. 2006. FEBRUÁR A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 2. szám Kétnapos kultúra-nap a Dózsában 75 éves lenne Csekovszky Árpád keramikus, díszpolgár A Csekovszky Árpád Mûvelõdési Ház a Csekovszky

Részletesebben

A Fuchs-kastélyba költözött a könyvtár. Kitüntetések pedagógusnap alkalmából. Átadták a díszpolgári, a sportért és a közbiztonságért díjakat

A Fuchs-kastélyba költözött a könyvtár. Kitüntetések pedagógusnap alkalmából. Átadták a díszpolgári, a sportért és a közbiztonságért díjakat 2006. JÚLIUS-AUGUSZTUS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 7. szám Folytatódik az útépítés A helyi önkormányzat, illetve a fõvárosi önkormányzat beruházásában a nyáron nagy ütemben folytatódnak

Részletesebben

Új óvoda épült Rákoscsabán 150 kisgyermek járhat az új intézménybe

Új óvoda épült Rákoscsabán 150 kisgyermek járhat az új intézménybe 2009. október 8. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XIX. évfolyam 16. szám MEGHÍVÓ Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata nemzeti ünnepünk alkalmából meghívja a

Részletesebben

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés

Részletesebben

Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület

Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület 2 Ö N K O R M Á N Y Z AT Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület TORKOS MATILD KILI TAMÁS Anovember 20-ai testületi ülés

Részletesebben

Új P+R parkolókat adtak át

Új P+R parkolókat adtak át 2010. június 24. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XX. évfolyam 11. szám Bokor Jutta Rákosmente díszpolgára SZAKÁCS ZSUZSA A képviselõ-testület Bokor Jutta operaénekesnek ítélte

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/4/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én

Részletesebben

változtatási tilalmat

változtatási tilalmat 2007. április 26. hirhozo@chello.hu A X V I I. k e r ü l e t ö n k o r m á n y z a t á n a k l a p j a X V I I. é v f o l y a m 7. s z á m A Bagi Nacsa duó Rákosmentén SZABÓ ANIKÓ Április 29-én este a

Részletesebben

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén.

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén. 2008. december 22. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 21. szám A krisztusi szeretet ünnepére Már csak pár napunk van hátra szentestéig.

Részletesebben

Autómentes Nap Charlie megakoncertjével zárult a rendezvény

Autómentes Nap Charlie megakoncertjével zárult a rendezvény 2008. szeptember 25. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 15. szám Vonattal, metróval gyorsabb! Autómentes Nap Charlie megakoncertjével zárult

Részletesebben

2004. április 25-én a Dózsa Mûvelõdési Házban gazdag programokkal. rendeztek, majd május 1-jén, a csatlakozás. lévõ sportpályán majálison

2004. április 25-én a Dózsa Mûvelõdési Házban gazdag programokkal. rendeztek, majd május 1-jén, a csatlakozás. lévõ sportpályán majálison 2004. MÁJUS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 3 Április 1-jén a Rákoskerti Mûvelõdési Klubban került sor a XVII. Kerületi Pedagógiai Napok záró rendezvényére. 4 Április 17-én ötödik alkalommal tartottak

Részletesebben

Három új tanterem az alsósoknak

Három új tanterem az alsósoknak 2006. SZEPTEMBER A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Megnyílik a Bartók-ház Befejezõdik a Bartók Béla nehéz idõket is megélt, rákoshegyi házának helyreállítása. 2006. szeptember végén nyitják meg a Rákoshegyi

Részletesebben

Bartók Bélára emlékeztünk

Bartók Bélára emlékeztünk 2006. MÁJUS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 5. szám Tavaszi nagytakarítás 2006. 15 éves a Hírhozó A XVII. kerületi önkormányzat éves szinten százmillió forintot meghaladó összeget fordít

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/6/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 23-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Ünnepélyes játszótéravató Rákoshegyen Családi hétvégével ünnepelték május 7- én a rákoshegyi Szabad

Ünnepélyes játszótéravató Rákoshegyen Családi hétvégével ünnepelték május 7- én a rákoshegyi Szabad 2005. JÚNIUS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XV. évfolyam 6. szám Gózon Gyula újjászületése Április 30-án újabb köztéri remekmûvel gazdagodott kerületünk: a népszerû, évtizedekig a kerületben élõ színész,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. november 21-én (hétfő) 16 órakor megtartott munkaterv szerinti ülésén, a Művelődési Házban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet jegyző Báránkó

Részletesebben

2008 perc az olimpiáért a Sugársuliban Kovács István az ötkarikás játékokat az emberiség legcsodálatosabb találmányának tartja

2008 perc az olimpiáért a Sugársuliban Kovács István az ötkarikás játékokat az emberiség legcsodálatosabb találmányának tartja 06APR_JO.QXD 4/22/2008 9:12 PM Page 1 2008. április 24. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 7. szám Elhunyt Bozsoky Tamás Tragikus hirtelenséggel

Részletesebben

az önkormányzati jelképek kialakítása, a történelmi nagyságokról és a nemzeti ünnepekrél való megemlékezések.

az önkormányzati jelképek kialakítása, a történelmi nagyságokról és a nemzeti ünnepekrél való megemlékezések. XIV. évfolyam 20. szám 2005. november 9. Nemzeti ünnep 15 évvel a rendszerváltás után Október 23-án nemzeti ünnepünk alkalmából országszerte a közel fél évszázaddal ezelôtti forradalomra és szabadságharcra

Részletesebben

Célegyenesben a csatornaprogram!

Célegyenesben a csatornaprogram! 2005. MÁJUS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XV. évfolyam 5. szám Célegyenesben a csatornaprogram! Még akár néhány évvel ezelõtt sem merte volna senki kijelenteni, hogy 2006-ban a XVII. kerület teljesen

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

Tervek a városközpontra A gyerekek az aszfaltra álmodták elképzeléseiket

Tervek a városközpontra A gyerekek az aszfaltra álmodták elképzeléseiket 2007. június 28. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVII. évfolyam 11. szám Tervek a városközpontra A gyerekek az aszfaltra álmodták elképzeléseiket Rákosmentén

Részletesebben

Költségvetési koncepció már van A testület 30 milliót szán a helyi vállalkozók munkahelyteremtõ támogatására

Költségvetési koncepció már van A testület 30 milliót szán a helyi vállalkozók munkahelyteremtõ támogatására 4 Költségvetési koncepció már van A testület 30 milliót szán a helyi vállalkozók munkahelyteremtõ támogatására Maratoni ülésen, mintegy százhúsz határozatot hozott a képviselõ-testület december 11-én.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés. 2013. o k t ó b e r 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés. 2013. o k t ó b e r 7. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés 2013. o k t ó b e r 7. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Helye: ELTE BTK Kari Tanácsterem Budapest V. ker. Múzeum krt. 4. Időpontja: 2010. június 26. Jelenlévők: ld. az l. sz. mellékletben

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. augusztus 4-én 14 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fehér László polgármester, Budai

Részletesebben

EP-választás Rákosmentén Elsöprõ jobboldali gyõzelem született

EP-választás Rákosmentén Elsöprõ jobboldali gyõzelem született 2009. június 11. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XIX. évfolyam 10. szám Megalakult a mezõõri szolgálat EP-választás Rákosmentén Elsöprõ jobboldali gyõzelem született HORVÁTH

Részletesebben

Épületbõvítés a Medical Centernél

Épületbõvítés a Medical Centernél 2005. MÁRCIUS HÍRHOZÓ A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XV. évfolyam 3. szám Vámos Miklóssal Rákoscsabán Február 11-én Apropó Régen láttuk! címmel új mûsorsorozat indult a Rákoscsabai Közösségi Házban.

Részletesebben

2013. á p r i l i s 29.

2013. á p r i l i s 29. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2013. á p r i l i s 29. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2013.04.29-én

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: KOZP/4-7/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra

március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra XXII. évfolyam 3. szám 2010. március Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Emlékezzünk együtt március 15-én az 1848 49-es forradalomra

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/6/2013. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester.

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester. JEGYZŐKÖNYV Készült: Járdánháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án, 16.00 órától a Polgármesteri Hivatalban megtartott ülésén. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester, Berecz

Részletesebben

HÍRHOZÓ. Színvonalas programokkal ünnepeltük a kultúra napját. Együttnevelés. 2005 Köztetek elvegyülni vágyom, Nemzetközi rajzkiállítás az Árkádban

HÍRHOZÓ. Színvonalas programokkal ünnepeltük a kultúra napját. Együttnevelés. 2005 Köztetek elvegyülni vágyom, Nemzetközi rajzkiállítás az Árkádban 2005. FEBRUÁR HÍRHOZÓ A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XV. évfolyam 2. szám Együttnevelés 2005 Köztetek elvegyülni vágyom, hogy ne legyek boldogtalan Váci Mihály e sorai volt a mottója annak a konferenciának,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

Majd 40 millió oktatásra Nyolc helyi intézmény sikeres a minisztériumi pályázaton

Majd 40 millió oktatásra Nyolc helyi intézmény sikeres a minisztériumi pályázaton 2007. november 8. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVII. évfolyam 18. szám Majd 40 millió oktatásra Nyolc helyi intézmény sikeres a minisztériumi pályázaton

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

10/2015. sz. jegyzőkönyv

10/2015. sz. jegyzőkönyv 10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

Advent ideje A városközpont ünnepi fényekben várja a karácsonyt

Advent ideje A városközpont ünnepi fényekben várja a karácsonyt 2008. december 11. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 20. szám Ki a teherautókkal Rákosmentérõl! MUNKATÁRSUNKTÓL Rákosmente Önkormányzatának

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról Beszámoló az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról I. Tagsági információk: Tagok száma: 90 fő Aktív tagok száma: 59 fő Testületi tagok száma: 3 fő Nyugdíjas tagok száma: 15 fő Diák tagok száma:

Részletesebben

Modern kertváros épül Rákosmentén

Modern kertváros épül Rákosmentén 2009. január 22. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XIX. évfolyam 1. szám Óvodát vett az önkormányzat KILI TAMÁS Uniós pályázati pénzbõl, az önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-17/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 23-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

Ülésezett a testület Riz Levente: A kerület teljes csatornázása uniós támogatásból fejezõdik be

Ülésezett a testület Riz Levente: A kerület teljes csatornázása uniós támogatásból fejezõdik be 2007. február 22. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a * X V I I. é v f o l y a m 3. s z á m Ülésezett a testület Riz Levente: A kerület teljes csatornázása

Részletesebben

Krisztus feltámadott! Húsvét, a kereszthalállal tanusított szeretet ünnepe

Krisztus feltámadott! Húsvét, a kereszthalállal tanusított szeretet ünnepe 2007. április 5. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a * X V I I. é v f o l y a m 6. s z á m Istenkeresõ versek a költészet napján Krisztus feltámadott! Húsvét,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/23/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. október 3-án

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 71-4/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 73, 74, 75, 76, 77, 78, 79, 80 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 90,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

Zajgyûlés Rákoscsabán az M0-snál Zajvédõ falakat és véderdõket szeretnének

Zajgyûlés Rákoscsabán az M0-snál Zajvédõ falakat és véderdõket szeretnének 2009. június 29. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XIX. évfolyam 11. szám Folytatódnak az útépítések MUNKATÁRSUNKTÓL A képviselõ-testület június 18-ai ülésén döntés született két

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (július)

PROGRAMAJÁNLÓ (július) Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com

Részletesebben

Megnyílt az új piac November 25-tõl üzemel a vásárcsarnok Keresztúron

Megnyílt az új piac November 25-tõl üzemel a vásárcsarnok Keresztúron 2009. november 26. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XIX. évfolyam 19. szám Hogyan segíthetnék a lakáshiteleseket? HORVÁTH TIBOR Atestület novemberben tárgyalta az ezzel kapcsolatos

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente. nyilvános pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente. nyilvános pályázatot hirdet 148/2013. (V. 23.) Kt. határozat melléklete PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonát képező 130144 helyrajzi szám alatt felvett,

Részletesebben

Rákoscsabai csatornaátadás. A pedagógusokat elismerõ nap. Útfelújítás a Pesti úton!

Rákoscsabai csatornaátadás. A pedagógusokat elismerõ nap. Útfelújítás a Pesti úton! 2005. JÚLIUS AUGUSZTUS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA A pedagógusokat elismerõ nap Június 3-án megtelt a Dózsa Mûvelõdési Ház színházterme, hiszen ekkor osztották ki a 2005-ös pedagógus napi elismeréseket.

Részletesebben

Harmadfokú hõségriadó

Harmadfokú hõségriadó 2007. július 26. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVII. évfolyam 12. szám Harmadfokú hõségriadó Kerületi vállalkozók és a polgármester anyagi segítségével

Részletesebben

SZAKÁCS ZSUZSA. ASzabadság Sugárúti. kis télapó, piros mikulássapkában gyülekeztek

SZAKÁCS ZSUZSA. ASzabadság Sugárúti. kis télapó, piros mikulássapkában gyülekeztek 2009. december 10. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XIX. évfolyam 20. szám Készülõdés advent idején MUNKATÁRSUNKTÓL Az elkövetkezõ hetek a várakozás idõszaka, a lelki felkészülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta.

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta. JEGYZŐKÖNYV Készült a Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 4. napján 9 óra 30 perckor a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Konferencia termében megtartott nyílt

Részletesebben

1055 Budapest Ajánlott

1055 Budapest Ajánlott Igazságügyi Minisztérium Dr. Kondorosi Ferenc közigazgatási államtitkár úrnak Levéltervezet Készítette: l. sz. Munkacsoport 2005. november. 1055 Budapest Ajánlott Kossuth Lajos tér 4. Tértivevényes Tisztelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. szeptember 12-én a Városháza emeleti kistermében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 200-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 31-én 16 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

Emlékezés a hõsökre A XVII. kerületi önkormányzat

Emlékezés a hõsökre A XVII. kerületi önkormányzat Hirhozo 2005 Æprilisi.qxd 2005.04.07. 9:59 Page 1 2005. ÁPRILIS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Emlékezés a hõsökre A XVII. kerületi önkormányzat idén is több helyszínen rendezte meg a március 15-i

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V 1 J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2004. november 25-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 16/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: M.28- /2012. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 87 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2011. március 29-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER TÁJÉKOZTATÓ AZ ELŐZŐ TESTÜLETI ÜLÉS ÓTA VÉGZETT MUNKÁRÓL. polgármester

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER TÁJÉKOZTATÓ AZ ELŐZŐ TESTÜLETI ÜLÉS ÓTA VÉGZETT MUNKÁRÓL. polgármester BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER TÁJÉKOZTATÓ AZ ELŐZŐ TESTÜLETI ÜLÉS ÓTA VÉGZETT MUNKÁRÓL Előadó: Tóth Mihály polgármester Testületi ülés időpontja: 2007. február 20. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 3/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. szeptember 11. napján megtartott NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester 2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 1-i üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 1-i üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 1-i üléséről. Határozat számok: 183, 184, 185, 186, 187, 188, 189, 190, 191, 192, 193, 194, 195, 196, 197, 198, 199, 200,

Részletesebben