J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/ Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének az általános iskolában március 28-án megtartott testületi ülésén. Az ülés 14 óra 30 perckor kezdődött. Jelen vannak: dr. Üveges István polgármester Farkas Lászlóné jegyző Hegedűs Sándor alpolgármester Bénó Gábor képviselő Dr. Bobula Zsuzsanna képviselő Barcsák Pálné képviselő Dr. Molnár Imre képviselő Tőzsér László képviselő Hunyorné Varga Katalin jkv.vezető Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelent testületi tagokat. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. A jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Bobula Zsuzsanna és dr. Molnár Imre képviselőket javasolta, melyet a testület tagjai jóváhagyólag tudomásul vettek Megállapította, hogy az ülés határozatképes. Javaslatot tett a napirendi pontokra melyet a testület az alábbiak szerint határoz meg: 1./ Polgármesteri beszámoló a két ülés között eltelt időszakról 2./ évi költségvetési rendelet módosítása 3./ A közötti időszakra vonatkozó gazdasági program elfogadása előadó: polgármester 4./ A közötti időszakra kistérségi stratégiai belső ellenőrzési terv jóváhagyása 5./ Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása 6./ Pályázat benyújtása tornaterem felújítására előadó: polgármester 7./Bejelentések 1

2 1./ napirendi pont: Polgármesteri beszámoló a két ülés között eltelt időszakról dr. Üveges István: Az előző kábel Tv-s közvetítés óta eltelt időszak eseményeit információit ismertette: Az árvízi védekezésre vonatkozó pályázat kiírásra került a március 31-i beadási határidővel. A tervező mérnök vállalta a munkát, de a téli időszakban a csapadékos időjárás miatt nem tudott dolgozni. Azt a hírt kapták, hogy újabb pályázati kiírás várható a nyár folyamán 1-3 hónapos beadási határidővel, akkorra a tervek elkészülhetnek. Új fejlemény, hogy valószínűleg lehetőség lesz Sajópálfalával együtt beadni a pályázatot. A pályázati összeg is emelkedik, 250 M Ft lesz. Mederkotrásra kért és kapott az önkormányzat 3 fő közmunkást 2 hónapra. A Sajópálfala felé eső, árvízi védekezés helyéül szolgáló földút tulajdonviszonyának rendezése folyamatban van. Vöröskereszt vállalta a településen 4 +1 ingatlan felújítását és még 4 ingatlan felújítására van esély általuk. Jelenleg az óvodás pályázattal kapcsolatos döntésről információval nem rendelkeznek. A Koós Károly Egyesület által reális esély kínálkozott az orvosi rendelő, óvoda hivatal épületének helyrehozatalára, ebben az ügyben kb. 1 hónap múlva várható döntés, össze fogják hívni a polgármestereket a tájékoztatóra. Lehet hogy a terveket ingyen csinálják, a megvalósítás pedig pályázati forrásból történhet. A tornaterem felújítása külön napirendi pontként kerül ismertetésre. Sajópálfalán volt a Munkaügyi Központnak egy kihelyezett tájékoztatója, ahol elhangzott hogy a közmunkára van igény, így lehetőség lesz május 1-től december 31-ig 15 fő alkalmazására értékteremtő munkavégzésre. A mederkotrás folytatása is megoldott, valamint virágosítási munkák végzése is biztosított lesz. A 200 éves templom felújítása is lehet közmunkást biztosítani segítségként. Térkőgyártással kapcsoaltban elmondta, hogy a munkaerőt megkapják, mert a bér 75 %-ot fizeti az állam. Helyi szinten van igény a térkőre, eft-os gépvásárlássalbeindítható. Az utóbbi hetekben sok rendezvény került megrendezésre, így január 25 én a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja, március 4-én a Vállalkozók Fóruma, március 5-én a focibajnokság, március 8-án az önkormányzat hölgy dolgozóinak köszöntése bensőséges ünnepség keretében, március 9-én biztonsági fórum, ahol a Katasztrófavédelmi Parancsnokság Vezetője tartott előadást, ezen a napon megalakításra került a Polgárőrség, ezúton is biztat mindenkit a jelentkezésre. Március 18-án a Cigány Kisebbségi Önkormányzat épületét felújítás után átadták, a felújítás Dr. Molnár Imre képviselő adományával valósult meg. Április 11-én a Költészet napja alkalmából ünnepséget szerveznek, ugyanezen a napon a református imaházban festészeti kiállítás nyílik. 2

3 A szemétszállítással kapcsolatos szórólappal felkorbácsolták a kedélyeket a faluban. Előzményként elmondta, hogy a Cirkont Zrt megkereste az önkormányzatot, azzal, hogy a szemétszállításért fizetett összeg jelentősen csökkent. A szemétszállítás mindenkinek kötelező. Ingatlanonként 1 db 120 l-es kuka megvásárlása szükséges, ez volt a kiinduló alap, de az igényeket nézve az egyedül élők, illetve a 60 év feletti nyugdíjas házaspárok illetve élettársak igényelhetik a 60 l-es edény t. Az igénylés lassan lezárult, 130 db 60 l-es edény került kiosztásra. A Sportegyesület újra indítása a napokban szerveződik. Hegedűs Sándor: Kiegészítésként elmondta, hogy a gátépítéshez kapcsolódóan, hogy a Közúttal szerdán lesz bejárás az útátadással kapcsolatban. Az útpadkák rendbetétele, zúzottkővel való megszórása folyamatos a településen. A kátyúzást is elkezdik a jó idő beköszöntével. Az út mentén összegyűjtött szemetet el fogják szállítani. Március 30-án még lesz pót kukaosztás. Azokat az igénylőket várják, akik jogosultak a 60 l-es edény használatára, de még nem igényelték. 2./ napirendi pont: évi költségvetési rendelet módosítása Farkas Lászlóné: Elmondta, hogy a zárszámadás tárgyalása előtti ülésen rendezni kell az előirányzatokat, így kerül most sor a évi költségvetési rendelet módosítására, mely szerint az önkormányzat a kiadási főösszegét e Ft-al, a bevételi főösszegét e Ft-al módosítja, így a módosított kiadási főösszeg e Ft, a módosított bevételi főösszeg e Ft. Ez a kiindulópont a zárszámadás elkészítéséhez. A fentiek szerint módosításra került többek között a közhasznú támogatás pótelőirányzata, az önkormányzati választás támogatása, a gyermekvédelmi támogatás, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat támogatása, a kisebbségi önkormányzat területi képviselő választás előirányzata, az árvízi támogatások is átvezetésre kerültek, a prémiumévek támogatása, roma mentori pályázat összege is átvezetésre került. A részletes terveztet a testület tagjai megkapták, kérte vitassák meg és hagyják jóvá a rendeletmódosítást. A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolta a tervezetet. Barcsák Pálné: A Pénzügyi Bizottság ülésén, mely most a testületi ülés előtt került megtartásra A bizottság tagjai megvitatták a évi költségvetési rendelet módosítást, és elfogadásra javasolják a testület felé. Dr. Üveges István: Kérte a rendeletmódosítás elfogadását. Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete 7 igen szavazattal megalkotta alábbi rendeletét: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület 5 / 2011.(III.29.) rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2./2010. (II.12) rendelet módosításáról /A rendelet a jegyzőkönyv 1.sz. melléklete/ 3

4 3./napirendi pont: elfogadása előadó: polgármester A közötti időszakra vonatkozó gazdasági program dr. Üveges István: Elmondta, hogy az önkormányzati választások után fél éven belül kell a testületnek a gazdasági programot elfogadnia. A most elkészült anyagban azok a gondolatok, ötletek tükröződnek vissza, melyek a testület ülésein és az egyeztetések alkalmával előtérbe kerültek. Ismertette a programtervezetet. Elmondta, hogy itt a forrás hozzárendelését nem tudja ismertetni, hiszen ez egy hosszú távú terv. Jelenleg fizetési gondjai nincsenek az önkormányzatnak, de minden pénznek meg van a helye. Az önkormányzatok finanszírozása csökken, helyi bevételi források is csökkennek, ehhez a kiadásokat is csökkenteni kell. A pályázati lehetőségeket ki kell használni. Tőzsér László: Javasolta, hogy a programban szereplő célok közül a buszmegálló öblök kialakítása, a közlekedési útvonal megváltoztatása előtt a buszjáratokat közvetlenül igénybe vevők érdekeit kell nézni. Dr. Molnár Imre: Sok útépítés szerepel a tervek között. A felújítást, karbantartást jó lenne egységesen végeztetni. Helyi vállalkozókkal meg kellene pályáztatni a munkát és kivitelezhetnék is. Megkérdezte, hogy a meglévő egészségügyi hálózat továbbfejlesztése alatt mit kell érteni? dr. Üveges István: A házi orvosi rendszer a helyén van, az ellátottak száma rendben van, de az épület felújítása, akadálymentesítése védőnői helyiség bővítése indokolt. Az óvoda, iskola infrastruktúra fejlesztés legyen a fő irány. Egy fő célt kell meghatározni, az apróbb fejlesztéseket mellette meg lehet csinálni. Kérte a gazdasági program elfogadását. 18./2011. (03.28.) sz. Képviselő-testületi határozat: Az Önkormányzat évi gazdasági program elfogadása. Arnót Községi Önkormányzati Képviselő-testülete a javasolt kiegészítéssel elfogadja az Önkormányzat évi ciklusprogramját. Határidő: szeptember 30. Felelős: Polgármester /A gazdasági program a jegyzőkönyv 2.sz. melléklete/ 4

5 4./ napirendi pont: A közötti időszakra kistérségi stratégiai belső ellenőrzési terv jóváhagyása Farkas Lászlóné: Az önkormányzati törvény előírja az önkormányzatoknak, hogy biztosítaniuk kell a belső ellenőrzési feladatok ellátását. Arnót község Önkormányzata 40 más önkormányzattal együtt a Miskolci Kistérségi Társulás munkaszervezetén belül biztosítja ennek a feladatnak az ellátását. Ehhez kapcsolódóan a közötti időszak stratégiai belső ellenőrzési tervét kell jóváhagynia az önkormányzatnak, mely kiküldésre került a testületi tagok részére. Hosszú távú stratégiát fogalmaz meg a tervezet, a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta és a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolta. Dr. Üveges István: Kérte szavazzanak a határozati javaslat elfogadásáról. 19./2011. ( ) sz. Képviselő-testületi határozat Kistérségi stratégiai belső ellenőrzési terv közötti időszakra történő elfogadása Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete elfogadja a Miskolc Kistérség Többcélú Társulása hosszú távú céljaival összhangban készült, kockázatelemzésen alapuló közötti időszakra vonatkozó Kistérségi stratégiai belső ellenőrzési tervét. Felelős: Jegyző / A kistérségi stratégiai terv a jegyzőkönyv 3.sz. melléklete/ 5./ napirendi pont: Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása Farkas Lászlóné: A Képviselő-testület feladata az SZMSZ felülvizsgálata. A törvény magasabb rendű jogszabály, rendelkezéseit nem kell a rendeletben szerepeltetni, csak a helyi szabályozást kell rendeleti formába önteni, vagyis a Képviselő testület saját szájíze szerint készítheti el a rendeletet. A évben hozott többször módosított SZMSZ jelen tervezet elfogadásával hatályon kívül helyeződik. Az alakuló ülésen bizottságokat hoztak létre, azok is szerepelnek a tervezetben. Fő feladat az önként vállalt feladatok meghatározása. A Pénzügyi Bizottság hatásköre az SZMSZ előzetes véleményezése, ez megtörtént a bizottság mai ülésén, ahol elmondta a módosító javaslatait. 5

6 Barcsák Pálné: A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az SZMSZ-t javaslatot tett annak elfogadására. Ismertette az önkormányzat önként vállalt feladatit, melyek az alábbiak: az időskorúak támogatása, a kisebbségi jogok érvényesülésének támogatása, a környezettudatos szemlélet erősítése, a önkormányzatok közötti partnerség erősítése,. fiatalkorúak egészséges életmódjának támogatása, a helyi sportfeladatok és sportrendezvények támogatása, a helyi kultúra támogatása, energiatakarékossági programok támogatása, a légszennyezés elleni küzdelem, gyermekek üdültetésének támogatása, bűnmegelőzési feladatok, helyi közbiztonság erősítése, térinformatikai rendszer támogatása, esélyegyenlőségi feladatok ellátása, oktatás színvonalának erősítése, allergén növényekkel kapcsolatos feladatok, vízkár-elhárítási feladatok, történelmi múlt ápolása, településkép javítása. Dr. Üveges István: Felhívta a figyelmet, hogy belekerült az SZMSZ-be az, hogy a Képviselőtestületet rövid időn belül is össze lehet hívni indokolt esetben. Dr. Molnár Imre: Praktikusnak tartaná, hogy a rendes ülésre időben kapják meg az anyagot, a munkaanyag elkészítése sem rövid idő, de az áttanulmányozása sem lehetséges 1-2 nap alatt. Dr. Üveges István: Kérte a módosításokkal az SZMSZ elfogadását. Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete 7 igen szavazattal megalkotta rendeletét: alábbi Arnót község Önkormányzat Képviselőtestület 6/2011.(III.29.) rendelete az Önkormányzat Szervezetei és Működési Szabályzatáról. / Az SZMSZ a jegyzőkönyv 4.sz. melléklete/ 6./ napirendi pont: Pályázat benyújtása tornaterem felújítására előadó: polgármester dr. Üveges István: Az óvoda vonatkozásában került szóba a pályázat benyújtása, de az iskola tornatermének a felújítására volna lehetőség. A pályázat elnyerése esetén megvalósulna az épület akadálymentesítése, a teljes nyílászáró csere, kombinált világítási rendszer kialakítására nyílna lehetőség ami azt jelenti, hogy un. solar lámpákkal összegyűjtik a fényt, amennyiben a természetes fény ilyen módon nem elég, akkor bekapcsol automatikusan a rendes világítás. 20 M Ft támogatás nyerhető el, ebből 20 % az önrész, vagyis 4 M Ft önrész kell ahhoz, hogy ezt a pályázatot be tudják nyújtani, kb.1 M Ft értékben sporteszközöket is be lehet szerezni. Idő kérdése, és a fűtési költség visszahozza. A pályázat előfinanszírozású, 30 % előleg lekérésére van lehetőség. A benyújtását követően 1-2 hónapon belül elbírálásra kerül. Tőzsér László: Örül ennek a lehetőségnek, a világítótestek régiek és nagy a fogyasztásuk, a nyílászárók rosszul zárnak. 6

7 Farkas Lászlóné: A pályázat benyújtásához szükséges a sportfejlesztési koncepció jóváhagyása, mely tartalmazza a hosszú távú célokat, áttekintést ad arról, hogy a település milyen területeit szövi át a sport. Tartalmazza alapelveket. Meg kell határozni, hogy az alapfeladaton túl az önkormányzat menyi pénzt tud a sportra szánni. Dr. Üveges István: Ez a jövő útja. Javasolta a határozati javaslatokról szavazzon a testület. Először a sportfejlesztési koncepció elfogadását javasolta. 20./2011.(03.28).sz. képviselő-testületi határozat Arnót község sportfejlesztési koncepciójának elfogadása Arnót község Önkormányzati Képviselőtestülete Arnót község sportfejlesztési koncepcióját megtárgyalta és elfogadta a jelen határozat mellékletét képező tartalommal. / A sportfejlesztési koncepció a jegyzőkönyv 5. sz. melléklete/ dr. Üveges István: A következő határozati javaslat a sporttal kapcsolatos feladatok meghatározására vonatkozik, valamint arra, hogy évente 3 M Ft ot biztosít erre a célra a testület a költségvetésben. Kérte szavazzanak a határozati javaslatról. 21./2011.(03.28).sz. képviselő-testületi határozat Arnót község Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatinak, kötelezettségeinek és a költségvetésből a sportra fordítható összeg meghatározása Arnót község Önkormányzati Képviselőtestülete Arnót község sportfejlesztéssel kapcsolatos feladatait, kötelezettségeit az alábbiak szerint határozza meg: 1./Az Önkormányzat a sportfejlesztési koncepció meghatározása, valamint célkitűzéseinek megvalósítása során különös figyelmet fordít: -- a sportszerveztek (egyesületek) utánpótlás nevelésének támogatására, -- a diáksporttal kapcsolatos feladatok meghatározására és támogatására, 7

8 -- a sportlétesítmények (sportpálya, sportcsarnok) többfunkciós használatának biztosítására, -- a község tradicionális sportágai eredményes működésének elősegítésére, -- a sporttal foglalkozó helyi szervezetek lehetősége szerinti támogatására. 2./ Az Önkormányzat kötelezettségei: a) biztosítja a tulajdonában lévő sportlétesítmények működését, állagmegóvását, indokolt fejlesztését; b) gondoskodik az iskolai sporttevékenység végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekről; c) biztosítja az általa fenntartott sportlétesítmények használatát a vagyonrendelet szabályai szerint; 3./Az önkormányzat költségvetéséből a sportra fordítható összeg 3 M Ft/év. dr. Üveges István: A következő határozati javaslat a Ft önerő biztosítására vonatkozik. Kérte a határozati javaslat elfogadását. 22/2011.(03.28).sz. képviselő-testületi határozat Iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztésre, illetve felújítására vonatkozó pályázathoz önerő biztosítása Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete az arnóti Weöres Sándor Általános Iskolához tartozó sportcsarnok, 7/2011. (III. 9.) BM rendeletben szabályozott önkormányzati feladatellátását szolgáló fejlesztésekhez kapcsolódó felújítási és eszközbeszerzési pályázati projekt összköltségeinek 20%-át, azaz összesen , azaz hárommilliókilenszázkilencvenháromezerkilencszázkilencvennyolc forint saját önrészként költségvetésében biztosítja. Felhatalmazza a polgármestert a saját erő vállalásáról szóló nyilatkozat aláírására. Felelős: Polgármester Dr. Üveges István: A következő határozati javaslat arra vonatkozik, hogy az önkormányzat 5 évig a kezelésében tartja a sportlétesítményt és rendeltetésszerűen kerül hasznosításra. Kérte a határozati javaslat elfogadását. 8

9 23./2011.(03.28).sz. képviselő-testületi határozat Iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztésre, illetve felújítására vonatkozó pályázathoz sportcsarnok felújításával kapcsolatos nyilatkozat jóváhagyása Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert az alábbi nyilatkozat aláírására: A 3713 Arnót, Alkotmány u. 1. szám alatt található Weöres Sándor Általános Iskolához tartozó sportcsarnok az önkormányzat tulajdonában áll, sportcsarnok az önkormányzat tulajdonában áll, a támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 5 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően hasznosítja, a feladatellátási helyet nem szünteti meg és nem adja át az intézmény fenntartói jogát nem állami fenntartó részére. Határidő azonnal Dr. Üveges István: A pályázat benyújtásához szükséges a sportlétesítmény fejlesztési programjának jóváhagyása. Kérte a határozati javaslat elfogadását. 24./2011.(03.28) sz. Képviselő-testületi határozat Sportlétesítmény (iskolai sportcsarnok) fejlesztési programja Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete a Weöres Sándor Általános Iskolához tartozó sportcsarnok (3713 Arnót, Alkotmány u. 1.) mint sportlétesítmény fejlesztési programját elfogadja a jelen határozat mellékletét képező tartalommal. / A fejlesztési program a jegyzőkönyv 5.sz. melléklete / 7./ napirendi pont: Bejelentések dr. Üveges István: Tájékoztatásként elmondta, hogy a Sajó-Hernádvölgyi és Bükkvidéki Önkormányzatok Terület és Településfejlesztési Társulásba 40 önkormányzat kb. 10 éve belépett, köztük Arnót is. Együttesen pályázatot nyújtottak be az informatikai ellátottság fejlesztésére 500 M Ft értékben, melyet meg is nyert a társulás. Ehhez önerőt is kellett biztosítani, Arnót önkormányzata ezt teljesítette, de ennek befizetése nem ment egységesen, önkormányzat tartozik jelenleg is az önrész nagy részével. Az egyetemes felelősség miatt fennáll a veszély, hogy a pályázat 500 M Ft-os összegét egyetlen önkormányzatnak, akár Arnóton is behajtsák, amennyiben az elszámolással valamilyen hiba történik. A kérdés az, hogy miért fizessen pl. Arnót is más helyett? 9

10 Felsőzsolca a székhelye a társulásnak, nem lehet tudni, hogy van-e jelenleg regnáló elnöke a mostani viszonyok között? Fentiek miatt javasolta, nyilvánítsa ki a testület azt, hogy ebből a társulásból ki kíván lépni. Felelőtlenségnek tartja, hogy a továbbiakban a Társulásban maradjon Arnót. Javasolta a Társulásból való kilépésre vonatkozó határozati javaslat jóváhagyását. 25./2011.(03.28.) sz. testületi határozat Sajó-Hernádvölgyi és Bükkvidéki Önkormányzatok Terület és Településfejlesztési Társulásból való kilépés jóváhagyása Arnót község Önkormányzat Képviselő-testülete április 01 i időponttal a Sajó-Hernádvölgyi és Bükkvidéki Önkormányzatok Terület és Településfejlesztési Társulásból ( 3561 Felsőzsolca Szent István u. 20.) való kilépését határozza el. Dr. Üveges István: Tájékoztatta a testület tagjait, hogy megalakult az arnóti Polgárőrség. A tagok száma 24 fő, a tagdíj mértéke 100 Ft/fő /év. Az elnöke Orosz Ferenc, az alelnök Galvács László, Javasolta, hogy ennek a díjnak az önkormányzat vállalja át a kifizetését. Kérte szavazzanak a javaslatról 26./2011.(03.28.) sz. testületi határozat Arnóti Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagdíj átvállalása Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete az Arnóti Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Eegyesület tagjainak tagdíjának 100 Ft/fő/év befizetését átvállalja. Dr. Üveges István: Állampolgári felvetés alapján a településen tavaszi nagytakarítást szerveznek egy szombati napra. 10

11 Dr. Molnár Imre: Az arnóti Református Imaházban Faragó Miklós festőművész kiállítását szervezik meg, a megnyitó április 11 én lesz este fél 6-tól. Szilágyi tiszteletes úr előtte egy kis műsort is szervez. A művészről azt kell tudni, hogy Hollóházán ő vette át Szász Endre utódlását. Javasolta a községi honlap aktualizálását. Dr, Üveges István: A weblap készítéssel kapcsolatban elmondta, hogy tartalmi frissítés folyamatban van. Hiányolta a két intézmény bővebb anyagának elérhetőségét a honlapról. Az ülésen más bejelentés nem történt a polgármester úr megköszönte a megjelenést az ülést bezárta. K.m.f. dr. Üveges István polgármester Farkas Lászlóné jegyző dr. Bobula Zsuzsanna jkv. hitelesítő dr. Molnár Imre jkv. hitelesítő Hunyorné Varga Katalin jkv.vezető 11

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 24/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 2/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 20/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 16/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Bodolai Andrea gazdálkodási előadó Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Bodolai Andrea gazdálkodási előadó Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 12 /2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 8/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 20- án 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő kihelyezett nyilvános üléséről, a Napsugár Óvoda

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 8/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 14 /2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 31-én 18 óra 00 perckor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

4./ Arnót Község Önkormányzata adósságot keletkeztetı ügyleteibıl eredı fizetési kötelezettségeinek megállapítása.

4./ Arnót Község Önkormányzata adósságot keletkeztetı ügyleteibıl eredı fizetési kötelezettségeinek megállapítása. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 4/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 7/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

19/2012. sz. jegyzőkönyv

19/2012. sz. jegyzőkönyv 19/2012. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2012. december 13-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. a.) Javaslat Borsodnádasd Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének elfogadására

Jegyzőkönyv. 2. a.) Javaslat Borsodnádasd Városi Önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének elfogadására Jegyzőkönyv Készült: 2009. február 19-én 15.00-17.00 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén. Jelen vannak: Dorkó György, Dr. Hegedűs Zsuzsanna, Magyar János, Neuwirth László,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. április 22. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. április 22. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. április 22. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László Dékányné dr. Balogh Andrea Barna Károly Gyömbér László Juhász

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. I. Napirendek tárgyalása előtt

Jegyzőkönyv. I. Napirendek tárgyalása előtt Szám: 3-5/2008. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. Jegyzőkönyv Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. április 7-én 17 órai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008 november 28-án /pénteken/ 15.30 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám:D/ 20-7 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 28 -án 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 183-1/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. február 11-én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző. 6. napirendi ponthoz: Buday Barnabás esperes Buday-Malik Adrienn

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző. 6. napirendi ponthoz: Buday Barnabás esperes Buday-Malik Adrienn ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 17/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 17-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 17-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 17-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 162/2012.(XII.17.) Döntés az érvénytelen jegyzői pályázatokról 163/2012.(XII.17.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 28-án megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 28-án megtartott nyílt üléséről. 150 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. augusztus 28-án megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Józsa Gábor alpolgármester, Botos Sándor képviselő, Kiss Katalin képviselő, Dr. Rédecsi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata 80.053- /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. június 17. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. szeptember 12-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-8/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. augusztus 19-én /kedden/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Szám: 1402-7/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. július 30.-án (csütörtökön)

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 34. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 34. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8294 Kapolcs,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 25. napján 16 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 25. napján 16 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 25. napján 16 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 5/2014. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. május 15-én a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. április 26-án 17 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. április 26-án 17 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-10/2011. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-27/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 160-13/2014. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2

Részletesebben

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta.

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 7/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. JÚNIUS 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. JÚNIUS 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. JÚNIUS 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV Készült: Királyszentistván Közösségi Ház tárgyalótermében

Részletesebben

2013. á p r i l i s 29.

2013. á p r i l i s 29. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2013. á p r i l i s 29. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2013.04.29-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. június 12-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. június 12-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. június 12-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor, Antal István Lászlóné, Tábik Andrásné,

Részletesebben

A testület 5 szavazattal - ellenszavazat és tartózkodás nélkül- egyhangúlag a javasolt napirendet elfogadta. N A P I R E N D

A testület 5 szavazattal - ellenszavazat és tartózkodás nélkül- egyhangúlag a javasolt napirendet elfogadta. N A P I R E N D NEMESHANY TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám:.../2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 30-án 8 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. 5/2012. számú. j e g y z ő k ö n y v e

OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. 5/2012. számú. j e g y z ő k ö n y v e Ikt. szám: Ph/511-5/2012. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2012. március 29-én megtartott ülésének 5/2012. számú j e g y z ő k ö n y

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. április 24.-én megtartott képviselőtestületi

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. április 24.-én megtartott képviselőtestületi 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. április 24.-én megtartott képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről 290/1/2015. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről Rendelet: 1/2015. (II.17.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Szabó Gellért polgármester,

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 263-11/2012. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 4/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv-hitelesítő elfogadása 5/2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke Város -testülete 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011.

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 233-11/2015. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 27. napján 9 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

Szám: 334/2013. N é m e t b á n y a

Szám: 334/2013. N é m e t b á n y a Szám: 334/2013. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31. napján 9 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve. a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről.

Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve. a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről. Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről. Jegyzőkönyv Készült az Endrefalva-Szalmatercs-Szécsényfelfalu Községek Körjegyzőségének

Részletesebben

Állandó tanácskozási joggal meghívott: Kövecses Timea alpolgármester Németh Dóra jegyző. A képviselő-testületi ülést az Öttevényi KÁBEL-TV rögzítette.

Állandó tanácskozási joggal meghívott: Kövecses Timea alpolgármester Németh Dóra jegyző. A képviselő-testületi ülést az Öttevényi KÁBEL-TV rögzítette. Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete Öttevény Fő u. 100. J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 10. napján hétfőn 17 órakor az

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-10/2014. ikt.sz. 12/2014.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-10/2014. ikt.sz. 12/2014. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. június

Részletesebben

- Lakóingatlan életveszélyes állapotának megszüntetése iránti kérelem. Előadó: dr Kovács Imre Szociális Bizottság elnöke

- Lakóingatlan életveszélyes állapotának megszüntetése iránti kérelem. Előadó: dr Kovács Imre Szociális Bizottság elnöke J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014.szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 2/2012. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. február 14-én megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.05-én 18:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

23/2011. sz. jegyzőkönyv

23/2011. sz. jegyzőkönyv 23/2011. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2011. december 8-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y. Készült: Sajóbábony Nagyközség Polgármesteri Hivatalában 2008. április 29-én megtartott képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y. Készült: Sajóbábony Nagyközség Polgármesteri Hivatalában 2008. április 29-én megtartott képviselő-testületi üléséről. SAJÓBÁBONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SAJÓBÁBONY, BOCSKAI ÚT 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y Készült: Sajóbábony Nagyközség Polgármesteri Hivatalában 2008. április 29-én megtartott képviselő-testületi üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 769 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. november 26-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 44-46/2011. (VI. 21.) d, rendeletei: Iktatószáma:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én a bezi Községházban megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Jamrik László, Varga András, Mezőfi Ferenc László,

Részletesebben

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző Gyomaendrőd 15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester, Toldi Balázs alpolgármester Arnóczi István János, Béres János,

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2011. november 9-én megtartott soron kívüli üléséről 2 J e g y z ő k ö n y v Készült: Martonvásár Város

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 60/2011. (VIII.4.) kt. határozat: A 2011. augusztus 4-ei ülés napirendjének elfogadása 61/2011. (VIII.4.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 13-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről. Mutató:

Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről. Mutató: Jegyzőkönyv 1 Jegyzőkönyv Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről Mutató: Rendelet: 2/2011.(II.15.) ÖR. sz. rendelet: Veresegyház Város

Részletesebben

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-4/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 30 megtartott ülésének 4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g y

Részletesebben

3./ Az önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelés megtárgyalása

3./ Az önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelés megtárgyalása NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014.augusztus 14-én megtartott testületi ülésének a./ jegyzőkönyve b./határozata c./ előterjesztése d./ tárgysorozata TÁRGYSOROZATA Napirendi javaslat:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 4-én 16,45 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli képviselő-testület üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend: 1. Az

Részletesebben

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 5/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 5/2013. (V.02.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta.

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta. JEGYZŐKÖNYV Készült a Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 4. napján 9 óra 30 perckor a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Konferencia termében megtartott nyílt

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 7/2011. J E G Y Z Ő

Részletesebben

17. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. június 11. napján 18:35 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen.

17. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. június 11. napján 18:35 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen. 17. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 11. napján 18:35 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen. Jelen vannak: Dr. Katona Ernő alpolgármester dr. Szájbely Ernő képviselő Girasek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. augusztus 10- én megtartott ülésén. Jelen vannak: Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.szeptember 09. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.szeptember 09. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.szeptember 09. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. március 06-án megtartott közmeghallgatásáról és az azt követı ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Dr.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Nemesvita Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8311 Nemesvita, Dózsa u. 8. Telefon: 87 466-352, fax: 87 566-023 e-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 21-16/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Nemesvita

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában 2014. február 05-én megtartott képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-14/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi

Részletesebben

Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-9/2010. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 109/2011. (XI.29.) kt. határozat: A 2011. november 29-ei ülés napirendjének elfogadása 110/2011. (XI.29.)

Részletesebben

1. napirendhez: Döntés a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatási igény benyújtásáról.

1. napirendhez: Döntés a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatási igény benyújtásáról. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 4-én 8.00 órakor kezdődő nyílt rendkívüli testületi ülésén, a Polgármesteri Hivatal, 2230 Gyömrő, Szabadság út 1. alpolgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 13-án (szerda) 18.00 órakor megtartott közmeghallgatásáról és nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester

Részletesebben

5/2014. sz. jegyzőkönyv

5/2014. sz. jegyzőkönyv 5/2014. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2014. március 5-én 17 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben