Fúziós vizsgálatok száma

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fúziós vizsgálatok száma"

Átírás

1 Témakörök Gazdasági szabályozás 3. hét Horizontális Fúziók ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Készítette: Valentiny Pál A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja és a Tudás-Ökonómia Alapítvány támogatásával készült az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékének közreműködésével Fúziós vizsgálatok száma hatások mellett Fúzió összejátszást erősítő (koordinatív) hatásokkal EU fúziós gyakorlat Esetek eset Fúziós vizsgálatok száma A legtöbb országban vizsgálat alá kell vetni a fúziókat Az Európai Unióban a Bizottság és a nemzeti versenyhatóságok között megoszlik a vizsgálat joga, bizonyos méretek felett a Bizottság jár el között a versenyhatóságok fúziós ügyet vizsgáltak Ugyanezen időszakban a Bizottság 2141 ügyet vizsgált, teljeskörű vizsgálatra 66 esetben került sor, ebből 22 esetben változatlanul, 37 esetben feltételekkel hagyták jóvá, 7 esetben megtiltották a fúziót A GVH között 438 összefonódási ügyben járt el, ebből 13 esetben szabott feltételeket, 1 esetben élt a tiltással Horizontális fúzió versenytársak között A fúzió növeli a vállalatok piaci erejét Példa: önálló boltok bolthálózat tagjává válnak Áremelés lehetséges Árról döntő vállalati modellekben a fúzionálók és a kivülmaradók is árat emelnek Kínált mennyiségről döntő modellekben a fúzióban résztvevők csökkentik a mennyiséget, a kinnmaradók növelik a mennyiséget Ha nincs hatékonyságjavulás a kinnmaradó vállalatok is jól járnak a fúzióval Hatékonyságjavulás nélküli piaci erő növekedés csökkenti a fogyasztói többletet A piaci erőt befolyásoló tényezők Piaci koncentráció szintje és változása USA elvek: ha a Herfindahl-Hirschman-index (a vállalatok piaci részesedései négyzetének összege, közötti értékkel) 1000 alatt (alacsony koncentráció) engedélyezik, között (mérsékelt koncentráció) csak akkor, ha a fúzió utáni érték változása nem lesz 100 ponttal nagyobb, ha 1800 felett, akkor 50 pontos emelkedésnél kisebb esetben nem vizsgálják a fúziót Piaci részesedések és kapacitások Belépés Költsége, korlátai, időzítése Keresleti tényezők Váltási költségek nagysága Vevők ereje Csőd szélén álló vállalatok A fúzió utólagos hatását ekkor úgy kell vizsgálni, mintha a csőd szélére került vállalat nem lett volna a piacon A fúzió legyen a legjobb módja annak, hogy a vállalat eszközei a termelésben maradjanak A hatékonyságot javító fúziók A fúzionált vállalatok nyeresége ebben az esetben kétféleképp is nőhet: áremeléssel és árcsökkentéssel Minél nagyobb a hatékonyságnövekedés annál valószínűbb az utóbbi stratégia, ebben az esetben a teljes jólét nő A hatékonyságjavulás hatása a kimaradó válallatokra Kiinduló feltételezés: a kimaradók versenyhelyzete romlik Következtetés a várható hatékonyságjavulásra a kimaradók részvényeinek árfolyamából, a módszer problémái 1

2 A hatékonyságjavulás forrása és számszerűsítése Méret- és választékgazdaságosság Kutatás-fejlesztés, értékesítés, hirdetés ésszerűsítése Adminisztrációs költségek csökkentése Szinergiák Költségcsökkentés esetén vizsgálni kell, hogy az állandó és a változó költségek hogyan alakulnak Változó költség csökkenés esetén csökkenhet az ár Ha csak az állandó költség csökken, akkor a nyereség nőni fog és emiatt is nőhet a jólét, bár a fogyasztói többlet nem nő A fúziót támogató hatékonysági érvelés csak akkor fogadható el, ha a költségek kifejezetten a fúzió miatt csökkennek, fontos elkülöníteni a fúzió nélkül is bekövetkező hatékonyságjavulást A fúzióhoz köthető hatékonyságjavulás esetén is mérlegelni kell, hogy elég jelentős-e a javulás ahhoz, hogy növelje a fogyasztói többletet és a jólétet Minél nagyobb az esélye a piaci erő növekedésének, annál nagyobb hatékonyságjavulás kell a fúzió engedélyezéséhez Fúzió összejátszást erősítő (koordinatív) hatásokkal Elképzelhető, hogy a fúzió előtt nem tudtak összejátszani, de a fúzió kedvező piacszerkezetet teremt (közös erőfölény alakul ki) a nyilt vagy hallgatólagos összejátszásra Összejátszást befolyásoló tényezők Belépési korlátok Vállalatok közötti hosszútávú kapcsolatok (kereszttulajdonlás) Információk megosztása Rendszeres és gyakori piaci tranzakciók Vevői erő hiánya Szerződéses záradékok Viszonteladási ár meghatározása Közös erőfölény meghatározásakor minden tényezőt számba kell venni, lehetnek ellentétes hatások, a fontosságát a tényezőknek mindig az adott eset dönti el Ha a fúzió során, bár jelentős hatékonyságjavulás áll be, de egyenlőbb feltételek alakulnak ki a vállalatok között, költségstruktúrájuk nagyon hasonló lesz, akkor az összejátszás esélye megnő A Bizottság által részleteiben vizsgált ügyek többségében feltételekkel (merger remedies) hagyták jóvá a fúziókat A feltételeknek két csoportja Strukturális Tulajdonjogok megosztása, tevékenységek leválasztása Kockázatosabb, visszafordíthatatlan Magatartást szabályozó Tulajdonosi jogok korlátozása Betartatása ellenőrzést igényel Leválasztás Áfedések földrajzi területen vagy tevékenységi körben Ha a versenyt erősen korlátozó helyzet jönne létre, az eszközök leválasztása lehet a megoldás Vagy új vállalat, vagy már működő versenytárs vásárolhatja meg A vásárló számára az eszközök működtetéséhez szükséges minden elemet biztosítani kell Már működő vállalat esetében lehet, hogy csak egyes eszközöket szerezhet meg Teljes üzletág leválasztása és új szereplő belépése kedvezőbb Leválasztással összefüggő problémák A fúzióban résztvevők abban érdekeltek, hogy ne igazi versenytárs jusson a leválasztott egységekhez csökkentsék a leválasztott részek értékét ezért a versenyhatóságnak a vevő kiválasztására ügyelnie kell Az információs aszimmetria miatt lehet, hogy a vevő nem megfelelő eszközökre tesz szert Ha az eladó és vevő között további kapcsolatra van szükség, a leválasztás nem biztos, hogy valódi versenyt teremt Összejátszást tervező és árversenyre készülő vevő közül valószínüleg a biztos nyereségben bízó összejátszó kínál többet a leválasztott egységekért Ha a leválasztott eszközök szimmetrikussá teszik az eladó és vevő helyzetét, az összejátszás veszélye nő Magatartási feltételek Kulcsfontosságú eszközök, alapanyagok, technológiák biztosítása a versenytársak számára Szerződéses kötelezettségek előírása, (pl. prémiumfilmek piaca), új szerződő fél bevonása, szolgáltatás terjedelmének befagyasztása, új belépés érdekében Virtuális tűzfal, válallaton belüli információk áramlásának szabályozása A magatartási kötelezettségekkel összefüggő nehézségek Ellenőrzést igényelnek, könnyű kijátszani A kötelezttség teljesítése gyakran együttműködést igényel a versenytársakkal Ágazati szabályozókat érdemes bevonni az ellenőrzésbe 2

3 EU fúziós gyakorlat Az erőfölény vizsgálata Egyes fúzióknál vannak versenyjogi aggályok, de nincs erőfölény Ekkor gyakran a közös erőfölényt próbálják bizonyítani Az Európai Bíróság szigorú bizonyítási kritériumokat szabott, majd ezt egy másik ügyben az elsőfokú bíróság enyhítette. Ezt követően sok közös erőfölényes helyzetetet állapított meg a Bizottság. A Bizottság nehezen tudta kezelni azokat a helyzeteket, amikor erőfölény nem mutatható ki, de a fúzió jóléti szempontból káros EU fúziós gyakorlat A hatékonyságjavulás kezelése Megválaszolandó kérdés: ellensúlyozza-e a hatékonyságjavulás a piaci erő növekedését Ennek vizsgálatát az Egyesült Államokban mindig el kell végezni, Európában a nemzeti bajnokok teremtését ellenezve próbálták háttérbe szorítani és az erőfölényt előtérbe állítani, de a fúzió-kontroll 2004-es újraszabályozása után a versenyhatások vizsgálata lett az elsődleges Ahhoz, hogy egy hatékonyságalapú érvelés elfogadható legyen, általában négy feltételnek kell teljesülnie Előnyök fúzióspecifikusak A hatékonysági előnyöknek meg kell jelenniük az árban (csokkenő költségek csökkenő fogyasztói árat eredményeznek) és el kell jutniuk a fogyasztóhoz A hatekonysági előnyöknek valamilyen módon számszerűen igazolhatónak kell lenniük Az előnyök várható bekövetkezésének időpontja befolyásolja, hogy milyen súllyal vehetık figyelembe Az ügyben 1995-ben hoztak döntést Asea Brown Boveri (Svájc), Daimler-Benz (Németország) egyesítette volna vasúti szállítással kapcsolatos tevékenységét Sokféle piac tartozik ide Gördülő és nem gördülő eszközök A termékek kiegészítő (mozdony és vasúti kocsi) és helyettesítő (villamos és diesel mozdony) viszonyban vannak A piaci tranzakciók ritkák, árak együttmozgását, piaci tranzakciót nehéz számszerűsíteni 15 elkülönülő piac Motta [2007] 306.o. A földrajzi piac meghatározása: Németország, mert A termékek nemzeti piacok szerint különülnek el (hálózati feszültség, nyomtáv, biztonsági előírások) Beszállítók-vevők közötti különleges kapcsolat - magas átállási költségek A nemzeti specifikációk miatt magas belépési költségek Új belépő csak új komplett rendszerek szállításakor esélyes Koncentráció a piacon A Bizottság a 15 piacból 8 piacot talált, ahol a verseny korlátozása felmerülhet A fúzionáló vállalat egyedüli erőfölénye nem valószínű, mert a Siemens mindenütt számottevő részesedéssel rendelkezik A létrejövő vállalat és a Siemens azonos helyezetű, súlyú vállalat lenne, ezért a közös erőfölény valószínüsíthető 3

4 A táblázat alulbecsli az ABB-Daimler Benz és a Siemens piaci erejét, mert ezek a cégek képesek egyedül a teljes vertikum (mechanikai és elektronikai összetevők) szállítására További veresenytársak önállóan nem képesek a megrendeléseket, termékstruktúrájuk és nagyságuk miatt A versenytársak nagy részének is a három nagy céggel együttműködésben voltak megrendelései Egyetlen lehetséges belépő van: GEC-Alsthom, amely a német piacon nem lép fel agressiven, feltehetően azért, mert hasonló válasz lenne várható a francia piacon Motta [2007] 308.o. A termékpiacok között jelentős különbségek vannak a vevők erejében Fővonali járműveknél a Deutsche Bahn (DB) az egyetlen megrendelő Helyi (városi) vonatok és vasúti rendszereknél 58 önkormányzat Regionális közlekedési eszközök piaca a kettő között helyezkedik el A DB elvben befolyásolhatja a kínálat szerkezetét, nagy volumenű megrendeléseket kiadva felkeltheti a GEC-Alsthom érdeklődését (a német szabványhoz igazítás egyszeri költségei megtérülnének) A DB alkuerejének kihasználását ösztönzi Privatizációja Más közlekedési ágak versenye EU közbeszerzési előírásai A DB alkuerejének kihasználása ellen hat Erős nyomás a hazai vállalatok előnyben részesítésére A vállalatok fő referenciája a hazai megrendelések Az önkormányzati piacon is egyedüli a megrendelő, de a kisebb megrendelések miatt külföldi belépő nem jön szóba A mellékvonali (regionális) megrendeléseknél a DB-n kívül regionális társaságok is vevőként szerepelnek és a BD nagyobb szerepet fog kapni a regionális közlekedésben, ezért a Bitottság szerint itt sem kell az erőfölénytő félni Az összejátszást erősíti, hogy a fúzió után az ABB-Daimler Benz és a Siemens szimmetrikus helyzetbe kerül hasonló technológiai kapacitása és termékválasztéka miatt, gyengíti, hogy a megrendelések ritkák és nagy összegűek, a nyilvános ajánlatok jól átláthatóak A versenyt gyengíti, hogy az ágazatra az együttműködési megállapodások bonyolult rendszere jellemző, amelyben a külföldi cégek is jelen vannak, a helyi közlekedési eszközök piacán a nagyobb vállalatok már minden elképzelhető kombinációban társultak egymással A hatékonyságjavulást feltehetően kevéssé vizsgálták, a Bizottsági határozat erre nem utal A választékgazdaságosság nőhet, mert a Daimler Benz eddig nem rendelkezett megfelelő technológiával a fővonali motorvonatok gyártására A fúzionálók közötti munkamegosztás miatt nőhet a méretgazdaságosság, de ez nem szünteti meg az összejátszás kockázatát A Bizottság megállapította, hogy a közös vállalat létrehozása nem egyeztethető össze a közös piaci célkitűzésekkel a villamosok (könnyű vasúti járművek és trolibuszok elektromos alkatrészei) és a metrószerelvények piacán, ezeken a piacokon a Siemens-szel közös erőfölénybe kerülnének, ezért: A felek kötelezettségként vállalták, hogy leválasztják a Daimler Benz elektrotechnikai leányvállalatát, a Kiepét, így ezzel társulhatnak azok a cégek, amelyek csak gépészeti technológiával dolgoznak A leválasztás a cég eladását jelenti, amelyre a döntést követő háromnegyed évben kell sor kerüljön és amelyet a Bizottság ellenőriz Nem lehet vásárló olyan vállalat, amelyben a felek 5 százaléknál magasabb részesedéssel bírnak, illetve olyan, amely a Siemens-hez kapcsolódik A fúziót ilyen feltételekkel támogatta a Bizottság 4

5 Hungarian Telephone and Cable Corporation (HTCC-csoport, ide tartozik Hungarotel, Pantel) és a Matel Holdings (Matelcsoport, ide tartozik Invitel, Euroweb) összefonódásának vizsgálatát a Gazdasági Versenyhivatal végezte 2007-ben Több piac Az internet és adatkommunikációs piacon bemutatható az erőfölény és a versenyhatás vizsgálat különbsége Erőfölény vizsgálata A piac bevételek szempontjából is stabil, a négy vezető szolgáltató részesedése százalék között van, a kisebbek között nincs 5 százaléknál nagyobb részesedésű, a piacon egy nagy három közepes és több kisebb vállalat van Csorba [2008] 104.o. Az összefonódás révén megjelenik a piacvezető mellett egy erős második szereplő, amely feltehetően növelni akarja részesedését a piacon, ugyanakkor egyéni erőfölényre nem tesz szert Ha más kombinációban jönne létre az összefonódás, például ha a piacvezető és egy közepes méretű cég fúziójáról lenne szó, akkor a jövőbeli erőfölény alakulását már csak további elemzésekkel, például az árak vizsgálatával lehetne megállapítani, ezen a piacon viszont az egyedi vásárlások miatt nincs egységes ár A koncentráció mérőszáma az első négy szereplő esetében 2500 felett van a fúzió után al nővekedne Indokolt vizsgálni a versenyhatást is A versenyhatás vizsgálata Az adatok alapján látszott, hogy a nagyvállalatokat és a központi költségvetési intézményeket tartalamazó piaci szegmens piaci viszonyai eltérnek a kis- és középvállalatokat és nem központi költségvetési intézményeket tartalmazó szegmenstől Az előbbiben kevés vevő, nagy projektek, nagyobb méretű szolgáltatók vannak, a piacra lépés költségesebb, a nagyvállalatiköltségvetési szegmensben százalék, a kisvállalati-nem költségvetési szegmensben százalék a négy vezető szolgáltató részaránya A két szegmensből származó bevétel nagyjából azonos Az elemzést a nagyvállalati szegmensre indokolt előbb elvégezni, mert, ha itt nem növekszik a versenykorlátozó jelleg, akkor a másikban sem valószínű A versenyhatás vizsgálata (folytatás) A nagyvállalalti-költségvetési szegmensben jellemző a tenderen történő értékesítés, kézenfekvő ezeknek részletes elemzése A fúzionálni kívánó vállalatok közötti eddigi versenyhelyzetet többlépcsős teszttel közelítették Találkozások ha az együttes jelenlét gyakorisága kicsi nem tekinthetők versenytársaknak, elemzésnek vége Első-második hely ha gyakoriak a találkozások, feltehető, hogy ha az egyik nyer, akkor a másik gyakrabban lesz második, mint, amit a bevételek alapján számított részesedések mutatnak, ha ez az arány nem magas, akkor már most sincs nagy versenynyomás és megszűnése nem vezetne áremeléshez Nyerési esélyek alakulása a versenytárstól függően ha közeli versenytársak, akkor a másik indulása csökkenti a nyerési esélyeket Árak alakulása a versenytársaktól függően nyerő ár változik-e annak függvényében, hogy a másik indul-e vagy sem ennek vizsgálatára csak akkor kerül sor, ha az előző lépések nem hoznak eredményt A versenyhatás vizsgálata (folytatás) Eredmények Ahol valamelyikük indult ott százalékban találkoztak, ez nem tér el más szolgáltatókkal való találkozási aránytól Ha valamelyik nyert csak az esetek százalékában volt a másik a legkomolyabb vetélytárs, ennek alapján kis versenynyomás volt megállapítható Mind a HTCC, mind a Matel csoport nyerési esélyeire végzett becslés azt mutatta, hogy kicsiny a versenynyomás A kétféle vizsgálat azonos megállapításokhoz vezetett, a versenyhatás teszt hatásalapon, közvetlenül vizsgálta az összefonódások hatását, elvégzése megnyugtatóbb érveket szolgáltatott a fúzió engedélyezéséhez 5

Gazdasági szabályozás 3. hét Horizontális Fúziók

Gazdasági szabályozás 3. hét Horizontális Fúziók Gazdasági szabályozás 3. hét Horizontális Fúziók ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Készítette: Valentiny Pál A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja és a Tudás-Ökonómia Alapítvány

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj-19/2007/138. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Hungarian Telephone and Cable Corporation kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t á t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t á t VERSENYTANÁCS VJ-89/2005/70. Ikt.sz.: AM/181/2006/2. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Siemens Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. (Budapest) kérelmező, illetve a Moeller Electric Kereskedelmi

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj66/2006/35. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a BAU ART Marcali Építész Iroda Bt. I. rendű, az Ormai Építési Szerelési Vállalkozás Kft. II. rendű és a Noa Építőipari és Beruházó

Részletesebben

Fordulat a munkaidő-politikában: csökkentés helyett növelés

Fordulat a munkaidő-politikában: csökkentés helyett növelés GAZDASÁG Fordulat a munkaidő-politikában: csökkentés helyett növelés Tárgyszavak: gazdaság; munkaidő; munkanélküliség; munkaügy; Németország. A munkaidő 25 éven át tartó szinte folyamatos csökkenése után

Részletesebben

h a t á r o z a t o t.

h a t á r o z a t o t. Ügyiratszám: DH-4018-2/2008. Tárgy: piacmeghatározás, a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek előírása (13. számú piac) A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (a továbbiakban:

Részletesebben

Az élelmiszerlánc szereplői közötti kapcsolatok hazánkban

Az élelmiszerlánc szereplői közötti kapcsolatok hazánkban 8 gazdálkodás 55. ÉVFOLYAM 1. SZÁM, 2011 TA NULMÁNY Az élelmiszerlánc szereplői közötti kapcsolatok hazánkban POPP JÓZSEF JUHÁSZ ANIKÓ Kulcsszavak: élelmiszerlánc, beszállítók, vevői erő, koncentráció,

Részletesebben

AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁSI SZABÁLYOK ALKALMAZÁSA A VASÚTI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSÉRE ÉS MŰKÖDTETÉSÉRE BOLF-GALAMB ZSÓFIA 1

AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁSI SZABÁLYOK ALKALMAZÁSA A VASÚTI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSÉRE ÉS MŰKÖDTETÉSÉRE BOLF-GALAMB ZSÓFIA 1 Állami Támogatások Joga 15 (2012/3) 39 50. AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁSI SZABÁLYOK ALKALMAZÁSA A VASÚTI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSÉRE ÉS MŰKÖDTETÉSÉRE BOLF-GALAMB ZSÓFIA 1 1. Bevezetés A vasúti infrastruktúra magában

Részletesebben

Az ENERGIAKLUB Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ észrevételei az Európai Bizottság határozatához

Az ENERGIAKLUB Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ észrevételei az Európai Bizottság határozatához Az ENERGIAKLUB Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ észrevételei az Európai Bizottság határozatához Budapest, 2016. 02. 11. Tárgy: Állami támogatás SA.38454 (2015/C) (ex 2015/N) Magyarország A

Részletesebben

és lovasturizmussal kapcsolatos attitűdjeinek, utazási szokásai és utazási tervei 2006-ban Szerző: Halassy Emőke 1

és lovasturizmussal kapcsolatos attitűdjeinek, utazási szokásai és utazási tervei 2006-ban Szerző: Halassy Emőke 1 A magyar lakosság nemzeti parkokkal, természetjárással és lovasturizmussal kapcsolatos attitűdjei, utazási szokásai és utazási tervei 2006-ban Szerző: Halassy Emőke 1 A magyar lakosság zöldturizmushoz

Részletesebben

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja Mit mutatnak az adatbázisok a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatást illetően? készítette: MARMOL Bt. 2008. április

Részletesebben

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-65/2005/18. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Pick Szeged Rt. (Szeged) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE ELECTRA : egy versenyképes és fenntartható elektronikai iparért az Európai Unióban

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE ELECTRA : egy versenyképes és fenntartható elektronikai iparért az Európai Unióban HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.10.29. COM(2009)594 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE ELECTRA : egy versenyképes és fenntartható elektronikai iparért az Európai Unióban HU HU A BIZOTTSÁG

Részletesebben

Kétértékű függő változók: alkalmazások

Kétértékű függő változók: alkalmazások Kétértékű függő változók: alkalmazások Mikroökonometria, 8. hét Bíró Anikó A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja és a Tudás-Ökonómia Alapítvány támogatásával készült az ELTE TáTK

Részletesebben

9/2003. számú piac 1

9/2003. számú piac 1 9/2003. számú piac 1 Hívásvégződtetés egyedi, nyilvános helyhez kötött telefonhálózatban nagykereskedelmi piacról a 2. piacelemzési körben hozott határozat rövid összefoglalása A határozat száma: DH-26154-29/2007.

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. végzést.

VERSENYTANÁCS. végzést. VERSENYTANÁCS Vj-10/2007/41. Ikt.sz.: Vj-10/2007/72. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Hídépítő Rt. Budapest, a Strabag Építő Rt. Budapest, a Swietelsky Építő Kft. Budapest, a Vegyépszer Rt.

Részletesebben

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel A Kaposvári Tavaszi Fesztivál kulturális rendezvényei sorában most már hagyományszerûen szervezett kétnapos Jogi beszélgetések

Részletesebben

A HÍRKÖZLÉSI ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS DIGITÁLIS MAGYARORSZÁG 2010-2014 VITAIRATRA

A HÍRKÖZLÉSI ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS DIGITÁLIS MAGYARORSZÁG 2010-2014 VITAIRATRA A HÍRKÖZLÉSI ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS DIGITÁLIS MAGYARORSZÁG 2010-2014 VITAIRATRA VONATKOZÓ ÉSZREVÉTELEI ÉS JAVASLATAI Általános észrevételek A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács tagjai üdvözlik a Digitális

Részletesebben

Közutak tervezése (KTSZ) és a csatlakozó előírások Útügyi napok Békéscsaba, 2004 szeptember 8., előadás

Közutak tervezése (KTSZ) és a csatlakozó előírások Útügyi napok Békéscsaba, 2004 szeptember 8., előadás Közutak tervezése (KTSZ) és a csatlakozó előírások Útügyi napok Békéscsaba, 2004 szeptember 8., előadás Számtalanszor elhangzik, hogy azért drágák az autópályák, mert szigorúak a tervezés alapjául szolgáló

Részletesebben

A piacról. Témakörök. A piac fogalma a versenyszabályozásban. A piacmeghatározás. A piacmeghatározás

A piacról. Témakörök. A piac fogalma a versenyszabályozásban. A piacmeghatározás. A piacmeghatározás Témakörök Gazdasági szabályozás 2. hét A piac fogalma a versenyszabályozásban ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Készítette: Valentiny Pál, Muraközy Balázs A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra

Részletesebben

Csak stabil cégek alapozhatnak a beszállítói kapcsolatokra

Csak stabil cégek alapozhatnak a beszállítói kapcsolatokra Csak stabil cégek alapozhatnak a beszállítói kapcsolatokra 2011. Április 19. kedd Magyarországon az ipari termelés döntő része nemzetközi vállalatcsoportok magyarországi egységeiben zajlik. A magyar kis-

Részletesebben

Gazdasági szabályozás 4. hét Vertikális korlátozások és fúziók

Gazdasági szabályozás 4. hét Vertikális korlátozások és fúziók Gazdasági szabályozás 4. hét Vertikális korlátozások és fúziók ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Készítette: Valentiny Pál A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja és a Tudás-Ökonómia

Részletesebben

A TUDÁSMENEDZSMENT (TM) FOGALMÁNAK ÉS MODELLJÉNEK ELMÉLETI MEGALAPOZÁSA

A TUDÁSMENEDZSMENT (TM) FOGALMÁNAK ÉS MODELLJÉNEK ELMÉLETI MEGALAPOZÁSA Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 A TUDÁSMENEDZSMENT (TM) FOGALMÁNAK ÉS MODELLJÉNEK ELMÉLETI MEGALAPOZÁSA SINGER PÉTER HAJDÚSZOBOSZLÓ, 2015. 10. 07. Célok Projektcélok

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGGYŰLÉS RÉSZÉRE

BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGGYŰLÉS RÉSZÉRE Gazdasági Versenyhivatal BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGGYŰLÉS RÉSZÉRE a Gazdasági Versenyhivatal 2000. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t. A Versenytanács engedélyezi, hogy az ETDE irányítást szerezzen a SZIGMA-COOP Kft. felett.

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t. A Versenytanács engedélyezi, hogy az ETDE irányítást szerezzen a SZIGMA-COOP Kft. felett. VERSENYTANÁCS Vj 132/2006/2. Ikt.szám: Vj-132/2006/3. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a ETDE kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 3. Elemi és összetett érvelések

Érveléstechnika-logika 3. Elemi és összetett érvelések Érveléstechnika-logika 3. Elemi és összetett érvelések Összetett érvelések Hosszabb szövegekben vagy beszédekben számos esetben találkozunk összetett érvelésekkel. (Lásd előző dián a 22-es csapdájának

Részletesebben

A magyar üzemanyagpiac árképzési és versenymodelljének vizsgálata

A magyar üzemanyagpiac árképzési és versenymodelljének vizsgálata A magyar üzemanyagpiac árképzési és versenymodelljének vizsgálata Kutatási zárójelentés Csorba Gergely (vezető kutató), Békés Gábor és Koltay Gábor Témaszám: 73777 2008-05-01 --- 2011-05-31 Empirikus kutatásunk

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága 2010. szeptember 30-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága 2010. szeptember 30-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága Elnöke Sz.:806-5/2010. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága 2010.

Részletesebben

Moduláris elektronikai eszközök a gyakorlatban. Írta: Zabari István 2009. október 01. csütörtök, 14:33

Moduláris elektronikai eszközök a gyakorlatban. Írta: Zabari István 2009. október 01. csütörtök, 14:33 Most induló cikksorozatunkban szeretnénk, gyakorlati oldalról bemutatni a ma már a legtöbb gyártó kínálatában szereplő moduláris elektronikai eszközöket, az egyszerű alkonykapcsolóktól a fényerőszabályzókon

Részletesebben

Földgáz nagykereskedelmi modell alternatívák 2015 után Magyarországon

Földgáz nagykereskedelmi modell alternatívák 2015 után Magyarországon Földgáz nagykereskedelmi modell alternatívák 2015 után Magyarországon A FŐGÁZ Zrt. észrevételei a Nemzetei Fejlesztési Minisztérium által kezdeményezett vitaindító anyaghoz 2012. november 30. Jelen dokumentum

Részletesebben

KÖZKINCS Program a harmadik évezredben A Közkultúra fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Tervben

KÖZKINCS Program a harmadik évezredben A Közkultúra fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Tervben KÖZKINCS Program a harmadik évezredben 163 KÖZKINCS Program a harmadik évezredben A Közkultúra fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Tervben Konferencia Tatabányán, 2006. szeptember 24. A Nemzeti

Részletesebben

Internetbank szolgáltatás üzletszabályzata

Internetbank szolgáltatás üzletszabályzata Internetbank szolgáltatás üzletszabályzata 2012. szeptember 10. 1 1 A Igazgatóságának 2008. április 24-i (21/2008. számú) jóváhagyó, valamint a módosításokra vonatkozó határozata alapján történő hatálybalépés

Részletesebben

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval Köznevelés, 2011. junius 17. Interjú Ameddig telik tőlem, teszem a dolgomat - Beszélgetés

Részletesebben

JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/2093(INI) 17.7.2013

JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/2093(INI) 17.7.2013 EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 17.7.2013 2013/2093(INI) JELENTÉSTERVEZET az összes szereplő javát szolgáló európai kiskereskedelmi cselekvési tervről (2013/2093(INI))

Részletesebben

MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA

MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA Geoműanyagok A környezetszennyeződés megakadályozása érdekében a szemétlerakókat környezetüktől hosszú távra el kell szigetelni. Ebben nagy szerepük van a műanyag geomembránoknak.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. CCI szám: 2007HU161PO008

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. CCI szám: 2007HU161PO008 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 CCI szám: 2007HU161PO008 Verzió: Oldalszám összesen: TIOP_070702 1566 oldal TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék...2 Vezetői

Részletesebben

A NEMZETI HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG HIVATALOS LAPJA

A NEMZETI HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG HIVATALOS LAPJA V. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 2006. DECEMBER 13. A NEMZETI HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG HIVATALOS LAPJA Szerkesztõség: 1015 Budapest, Ostrom u. 23 25. Telefon: 457-7283 E-mail: hirkozlesi.ertesito@nhh.hu Megjelenik havonta

Részletesebben

Üzemfenntartás pontozásos értékelésének tapasztalatai

Üzemfenntartás pontozásos értékelésének tapasztalatai AZ ÜZEMFENNTARTÁS ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI 1.01 Üzemfenntartás pontozásos értékelésének tapasztalatai Tárgyszavak: mutatószám; kohászat; kiegyensúlyozott értékelőkártya; üzemfenntartási stratégia. Egy német

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös Jelentése az AJB-5376/2014.

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös Jelentése az AJB-5376/2014. Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös Jelentése az AJB-5376/2014.számú ügyben Előadó: dr. Kéri Szilvia dr. Szüts Korinna dr. Pump Judit Az eljárás

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

A patikák tulajdonosainak és vezető gyógyszerészeinek véleménye a gyógyszertárak kapcsán történt főbb változásokról

A patikák tulajdonosainak és vezető gyógyszerészeinek véleménye a gyógyszertárak kapcsán történt főbb változásokról EGÉSZSÉGÜGYKUTATÓ INTÉZET KFT. 1092 BUDAPEST, RÁDAY UTCA 42-44. A patikák tulajdonosainak és vezető gyógyszerészeinek véleménye a gyógyszertárak kapcsán történt főbb változásokról 2013. május 9. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Modern piacelmélet. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. Selei Adrienn

Modern piacelmélet. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. Selei Adrienn Modern piacelmélet ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Selei Adrienn A tananyag a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja és a Tudás-Ökonómia Alapítvány támogatásával készült az ELTE TáTK

Részletesebben

Fő folyamatok és fogyasztói szokások - 2009 Magyar Infokommunikációs Jelentés 2009

Fő folyamatok és fogyasztói szokások - 2009 Magyar Infokommunikációs Jelentés 2009 Fő folyamatok és fogyasztói szokások - 009 Magyar Infokommunikációs Jelentés 009 009. október 7. A Magyar Infokommunikációs Jelentés A Magyar Infokommunikációs Jelentés 001 óta a hazai telekommunikációs,

Részletesebben

A DYNAMIC MIX 2002 GYAKORLAT KÖZLEKEDÉSI TAPASZTALATAI

A DYNAMIC MIX 2002 GYAKORLAT KÖZLEKEDÉSI TAPASZTALATAI A DYNAMIC MIX 2002 GYAKORLAT KÖZLEKEDÉSI TAPASZTALATAI Kókai Ernő 1 Úgy gondolom, kijelenthetjük, hogy közlekedési szempontból a DYNAMIC MIX 2002 gyakorlat a maga nemében a rendszerváltás óta eltelt időszak

Részletesebben

Kapuvár Városi Önkormányzat

Kapuvár Városi Önkormányzat Kapuvár Városi Önkormányzat Korszerű település-üzemeltetési és - fejlesztési (TÜF) program 2009. szeptember 30. Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 6 2 A Települési Értékközpont rendszer bemutatása... 8 2.1

Részletesebben

Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXII. (2004), pp. 393-392 A TERMŐFÖLDET ÉRINTŐ ELŐVÁSÁRLÁSI JOG EGYES KÉRDÉSEI LESZKOVEN LÁSZLÓ*

Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXII. (2004), pp. 393-392 A TERMŐFÖLDET ÉRINTŐ ELŐVÁSÁRLÁSI JOG EGYES KÉRDÉSEI LESZKOVEN LÁSZLÓ* Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXII. (2004), pp. 393-392 A TERMŐFÖLDET ÉRINTŐ ELŐVÁSÁRLÁSI JOG EGYES KÉRDÉSEI LESZKOVEN LÁSZLÓ* 1. Az elővásárlási jogról általában Az elővásárlási jog - alapuljon

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben

6. A csemetekerti növénytermesztés általános jellemzői

6. A csemetekerti növénytermesztés általános jellemzői Megbízás célja, indoka A felperes a kilencvenes évek elején elindította erdészeti csemetetermesztési vállalkozását. Saját tulajdonú, valamint bérelt földön végzi azóta is a csemetetermesztést. Az 1994-es

Részletesebben

* Modern piacelmélet. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. Tárgyfelelős neve * Modern piacelmélet Összejátszás, kartell

* Modern piacelmélet. ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék. Tárgyfelelős neve * Modern piacelmélet Összejátszás, kartell * Modern piacelmélet ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Tárgyfelelős neve * Modern piacelmélet Összejátszás, kartell ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék Készítette: Hidi János * Verseny és versenyellenesség

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések Norma vagy nem norma szerinti villámvédelem Változat: 2016/V2

Gyakran ismételt kérdések Norma vagy nem norma szerinti villámvédelem Változat: 2016/V2 Magyarországon az elmúlt időszakban számos jogszabályi és szabványi változás történt a villámés túlfeszültség-védelem területén. Meglévő építmények átalakításánál gyakran merül fel kérdésként, hogy norma

Részletesebben

31 521 14 0000 00 00 Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő 31 521 14 0100 31 02 Kereskedelmi és vendéglátóipari gépszerelő

31 521 14 0000 00 00 Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő 31 521 14 0100 31 02 Kereskedelmi és vendéglátóipari gépszerelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Állammenedzsment, az Állami Számvevőszék nézőpontjából

Állammenedzsment, az Állami Számvevőszék nézőpontjából Állammenedzsment, az Állami Számvevőszék nézőpontjából Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének előadása az 53. Közgazdász Vándorgyűlésen, Miskolc, 2015. szeptember 5. Kiinduló pontunk a 2014.

Részletesebben

A HONTALANSÁGRÓL SZÓLÓ 3. SZÁMÚ IRÁNYMUTATÁS: A hontalanok jogállása nemzeti szinten

A HONTALANSÁGRÓL SZÓLÓ 3. SZÁMÚ IRÁNYMUTATÁS: A hontalanok jogállása nemzeti szinten Terjesztés ÁLTALÁNOS HCR/GS/12/03 Kelt: 2012. július 17. Eredeti nyelv: ANGOL A HONTALANSÁGRÓL SZÓLÓ 3. SZÁMÚ IRÁNYMUTATÁS: A hontalanok jogállása nemzeti szinten Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR)

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj 26/2007/8. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Schenker & CO AG összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt vett a Masped Első

Részletesebben

A munka világa. HÍD Dunaújváros és Környéke 2007 ROP-3.3.1-05/1.2006-04-0001/36

A munka világa. HÍD Dunaújváros és Környéke 2007 ROP-3.3.1-05/1.2006-04-0001/36 A munka világa HÍD Dunaújváros és Környéke 2007 ROP-3.3.1-05/1.2006-04-0001/36 Készítették: Kovácsné Kemény Gyöngyi I. fejezet Frecska Zoltánné II. fejezet Kapás Zsolt III. fejezet Dr. Jászka Ernő IV.

Részletesebben

TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS AZ IRODAPIACI INDEX (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI)

TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS AZ IRODAPIACI INDEX (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS AZ IRODAPIACI INDEX (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók,

Részletesebben

HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai

HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai ÖTÖDIK KÖNYV: DOLOGI JOG- KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK Célja, hogy a zálogjog segítse a hitelfelvételt: hatékony biztosítékot nyújt a hitelező számára, és megfelelő

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Ügyiratszám: 13264/9/2008. az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről, működtetéséről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról

Részletesebben

A KGST-országok mikroelektronikai

A KGST-országok mikroelektronikai A KGST-országok mikroelektronikai JANGRZYBOWSKI... «i»j' ' 1 ' l ' JERZYKUCltíSKI ipari együttműködésének nehany problémája LNK A modern gazdasági élet leggyorsabban növekvő szektora az utóbbi években

Részletesebben

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S Ügyiratszám: Vj-136/2007/ 034. V E R S E N Y T A N Á C S A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Telekom Nyrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen

Részletesebben

Gelei Andrea Halászné Sipos Erzsébet: Átjáróház vagy logisztikai központ?

Gelei Andrea Halászné Sipos Erzsébet: Átjáróház vagy logisztikai központ? Gelei Andrea Halászné Sipos Erzsébet: Átjáróház vagy logisztikai központ? 1. Bevezetés A szakmai közélet képviselőinek gondolatai között évek óta érlelődik az elképzelés, mely szerint az Európai Unió bővülésével

Részletesebben

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés A Fővárosi Önkormányzat ismét jelentősen, 13 százalékkal tervezi emelni a BKV menetdíjait. Amint az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították,

Részletesebben

Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja

Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja MEREK 2010. évi szakmai terv A MEREK szakmai terve 2010. évre Misszió A Merek célja a mozgássérült emberek társadalmi integrációjának elősegítése

Részletesebben

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor. 2010. június

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék KÖZGAZDASÁGTAN II. Készítette: Lovics Gábor. Szakmai felelős: Lovics Gábor. 2010. június KÖZGAZDASÁGTAN II. KÖZGAZDASÁGTAN II. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék,

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA

KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA Nemzeti Közszolgálati Egyetem KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA GAZDASÁGI IGAZGATÁS Jegyzet Budapest, 2014 NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Gazdasági igazgatás A tananyagot megalapozó tanulmány megalkotásában közreműkött:

Részletesebben

II./F. KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK LEBONYOLÍTÁSA 1. Elemző rész TARTALOMJEGYZÉK 1.1 Célok meghatározása 1.2 Helyzetelemzés 1.2.1 Ajánlatkérői lista 1.2.2 Közbeszerzési eljárások átláthatósága 1.2.3 Környezetvédelmi

Részletesebben

Zarándy Pál. Magyar Energetikai Társaság 2013-04-10

Zarándy Pál. Magyar Energetikai Társaság 2013-04-10 Zarándy Pál Magyar Energetikai Társaság 2013-04-10 A Magyar Energetikai Társaság 2013. március 29-én kapta az alábbi kérést (dőlt betűkkel idézve) a NFM Klímapolitikai Főosztályától, amelynek tárgya szakmai

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/128 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/128 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Budapest-Kelenföld (bez.) - Tárnok (bez.) vonalszakasz pálya, műtárgy- és felsővezeték építési munkái, valamint a kapcsolódó biztosítóberendezési, távközlési, kábelkiváltási munkák tervezése és elvégzése

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

TV IV. sávi lemezantenna SZABÓ ZOLTÁN

TV IV. sávi lemezantenna SZABÓ ZOLTÁN TV IV. sávi lemezantenna SZABÓ ZOLTÁN BHG Bevezetés A TV IV. sávi átjátszóprogram kiépítése szükségessé tette egy az ebben a sávban működő antennapanel kifejlesztését, amely úgy adó-, mint vevőantennaként

Részletesebben

EP Stúdió Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

EP Stúdió Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK EP Stúdió Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. Megbízás tárgya 1.1 Megbízó és az EP Stúdió Kft. (a továbbiakban: Megbízott) megállapodnak egymással, hogy a Megbízott a Megbízó megbízása alapján nyomdaipari,

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. határozatot

VERSENYTANÁCS. határozatot VERSENYTANÁCS Vj-180/2006/27. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Rossmann Magyarország Kft. (Vecsés) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban nyilvános

Részletesebben

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Dr. Va rga Á dá m mb. oktató Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék, Közigazgatási Jogi Tanszék Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Bevezetés Van egy

Részletesebben

határozatot. erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek előírása (1-2. piac)

határozatot. erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek előírása (1-2. piac) Ügyiratszám: DH-16173-1/2007. Tárgy: piacmeghatározás, a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek előírása (1-2. piac) A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (a továbbiakban:

Részletesebben

MEMORANDUM. az Európai Parlament és a Magyar Országgyûlés képviselõihez. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület

MEMORANDUM. az Európai Parlament és a Magyar Országgyûlés képviselõihez. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület MEMORANDUM az Európai Parlament és a Magyar Országgyûlés képviselõihez Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület által a 13. Európai Bányász Kohász Találkozó alkalmával 2010. május 28-án Pécsett

Részletesebben

az új Munka Törvénykönyve rendelkezéseivel

az új Munka Törvénykönyve rendelkezéseivel az új Munka Törvénykönyve rendelkezéseivel Összeállította: Szabó Imre, HÖOK elnökségi tag, egyetemi hallgató, PPKE JÁK HÖOK KIOSZ Közreműködtek: Dr. Czuglerné Dr. Ivány Judit ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális

Részletesebben

Az ismertetés napja: 2006. január 26. 1

Az ismertetés napja: 2006. január 26. 1 CHRISTINE STIX-HACKL FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA Az ismertetés napja: 2006. január 26. 1 I Bevezető megjegyzések 1. A Gerechtshof te Amsterdam a jelen eljárásban a Közösségi Vámkódex 2 értelmezését kéri a Bíróságtól

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/81/EK IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/81/EK IRÁNYELVE L 216/76 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.20. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2009/81/EK IRÁNYELVE (2009. július 13.) a honvédelem és biztonság területén egyes építési beruházásra, árubeszerzésre

Részletesebben

Hővisszanyerés a sütödékben

Hővisszanyerés a sütödékben BME OMIKK ENERGIAELLÁTÁS, ENERGIATAKARÉKOSSÁG VILÁGSZERTE 45. k. 9. sz. 2006. p. 61 67. Racionális energiafelhasználás, energiatakarékosság Hővisszanyerés a sütödékben A kenyérsütés az egyik legenergiaigényesebb

Részletesebben

EDUCATIO 1997/1. A hátrányos helyzetű fiatalok csoportja. A hátrányos helyzetű fiatalok közé soroljuk

EDUCATIO 1997/1. A hátrányos helyzetű fiatalok csoportja. A hátrányos helyzetű fiatalok közé soroljuk A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁGBAN A SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS helyzetű fiatalok és fiatal felnőttek a továbbiakban szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok szakképzését szolgáló speciális program elindítása

Részletesebben

Törvények. 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről* ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY ALKALMAZÁSI KÖRE, ALAPELVEK

Törvények. 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről* ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY ALKALMAZÁSI KÖRE, ALAPELVEK 20044 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 142. szám II. Törvények 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről* Magyarország Országgyűlése a közpénzek hatékony felhasználásának átláthatósága és nyilvános

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s I. A kérelmezett összefonódás 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Iktatószám: Vj/29/2014. Vj/29-19/2014. NYILVÁNOS VÁLTOZAT! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Témafelelős: Szigeti Miklós, Labádi-Fébert Andrea

Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Témafelelős: Szigeti Miklós, Labádi-Fébert Andrea Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Témafelelős: Szigeti Miklós, Labádi-Fébert Andrea Tárgy: SzVSz Kft. Városfejlesztési csoport működtetésére vállalkozói keretszerződés jóváhagyása

Részletesebben

A 2011 2013. évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei

A 2011 2013. évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei Szatmári János Kakatics Lili Szabó Zoltán Gyula A 2011 2013. évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei Összefoglaló: Az Állami Számvevőszék 2013-ban már harmadik alkalommal mérte fel a

Részletesebben

Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban A felhívás kódszáma: VP-3-4.2.1-15

Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban A felhívás kódszáma: VP-3-4.2.1-15 Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban A felhívás kódszáma: VP-3-4.2.1-15 Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. február

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-49/2005/19. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa Electro World Magyarország Kft. (Budaörs) eljárás alá vont vállalkozás ellen

Részletesebben

Számviteli tanácsadás. IFRS felmérés - 2011 Fókuszban a pénzügyi beszámolók

Számviteli tanácsadás. IFRS felmérés - 2011 Fókuszban a pénzügyi beszámolók Számviteli tanácsadás IFRS felmérés - 11 Fókuszban a pénzügyi beszámolók Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló. A felmérés célja. A pénzügyi kimutatások áttekintése 7. A pénzügyi teljesítményre vonatkozó

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

SZABAD SAJTÓT ÉS SOKSZÍNŰ NYILVÁNOSSÁGOT

SZABAD SAJTÓT ÉS SOKSZÍNŰ NYILVÁNOSSÁGOT SZABAD SAJTÓT ÉS SOKSZÍNŰ NYILVÁNOSSÁGOT AZ EGYÜTT MÉDIAPOLITIKAI JAVASLATAI E javaslatcsomag az Együtt szakpolitikai sorozatának a részét képezi. Részben a Váradi András Alapítványban, részben az Együtt

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj 44/2007/19. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Győri Ipartestület eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági versenyt korlátozó megállapodás és gazdasági erőfölénnyel

Részletesebben

Miniszterelnöki Hivatal Iktatószám: XIX- 174 / 9 /2007. Elektronikuskormányzat-központ. Előterjesztés. a Kormány részére

Miniszterelnöki Hivatal Iktatószám: XIX- 174 / 9 /2007. Elektronikuskormányzat-központ. Előterjesztés. a Kormány részére Miniszterelnöki Hivatal Iktatószám: XIX- 174 / 9 /2007. Elektronikuskormányzat-központ Előterjesztés a Kormány részére az egységes európai segélyhívószámra (112) alapozott Európai Segélyhívó Rendszer (ESR)

Részletesebben

SN 2966/12 ac/lg/agh 1 DG E

SN 2966/12 ac/lg/agh 1 DG E AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. június 26. (06.07) (OR. en) SN 2966/12 Intézményközi referenciaszám: 2011/0172 (COD) ENER FELJEGYZÉS Tárgy: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács irányelve az

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.490/ 12/2014. A Közbeszerzési

Részletesebben

MELLÉKLETEK 1 1.01.02-A

MELLÉKLETEK 1 1.01.02-A MELLÉKLETEK: (BETÖRÉSES LOPÁS- ÉS RABLÁSBIZTOSÍTÁS KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYZATA LRB-96.) I. sz. melléklet KOCKÁZATI CSOPORTOK MEGNEVEZÉSE 1. Vagyoncsoport: - készpénz, - értékpapír, - nemesfém, - ékszer, - drága-

Részletesebben

Szerkezeti konstruktőrök képzésének problémái

Szerkezeti konstruktőrök képzésének problémái Szerkezeti konstruktőrök képzésének problémái A képzés néhány kérdésének, problémájának elemzése előtt célszerű röviden áttekinteni az érdekelt szakterület jelenlegi helyzetét, ellátottságát, igényeit

Részletesebben

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás. 3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás. 3. melléklet a 92/2011. (XII. 30. 3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás X Építési

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.330/19/2011. A Közbeszerzési

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 006 549 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 006 549 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU00000649T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 49 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 76718 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-188/2004/19. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a General Electric Company (USA) kérelmező összefonódás engedélyezése iránti

Részletesebben