AZ IKARUS VÁLTOZÁSA A RENDSZER VÁLTOZÁSA?

Átírás

1 Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Levelező tagozat Külkereskedelmi irányítás szakirány AZ IKARUS VÁLTOZÁSA A RENDSZER VÁLTOZÁSA? Készítette: Harmath R. Natália Budapest, 2003.

2 3 TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ 4 II. BEVEZETÉS 5 II.1. Fejér Megyei Hírlap szemelvények az IKARUS-ról 6 II.2. Az elemzés szűkítési szempontjai 7 III. A TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK 10 III.1. AKGST 10 III.1.1. AKGST megalakulása 10 III.1.2. A KGST fejlődése 10 III.1.3. Szakosítás és kooperáció 12 III.1.4. A külkereskedelmi megállapodások rendszere 15 III.1.5. A KGST-országok külkereskedelmi árrendszere 16 III.1.6. A KGST-tagállamok valutáris pénzügyi rendszere 17 III.1.7. Világgazdasági nyitás 17 III.2. A KGST felbomlása és Oroszország szerepe kelet-európában 21 III.2.1. A Varsói szerződés és a KGST felbomlása 21 III.2.2. Oroszország öröksége 23 III.2.3. Nemfizetési válság, csődmenedzselés 24 III.2.4. A bankrendszer és az orosz bankok a világ pénzpiacán 25 III.2.5. A valutarendszer és az árfolyammozgások 26 III.2.6. Az orosz külkereskedelem helyzete és perspektívái 27 III.2.7. A magyar-orosz gazdasági kapcsolatok alakulása 29 IV. A MAGYAR AUTÓBUSZGYÁRTÁS SZEMSZÖGÉBŐL 37 IV.1. A nehézségek kezdete 37 IV.2. A szanálás 38 IV.3. A Széles időszak 41 IV.4. Az IRISBUS-ban 44 V. ÖSSZEGZÉS 46 VI. IRODALOMJEGYZÉK 48 VII. MELLÉKLETEK JEGYZÉKE 49

3 4 I. ELŐSZÓ Polgárdi-Ipartelepeken születtem és itt éltem meg a nagykorúvá válásomat is. A település Székesfehérvár vonzáskörzetébe tartozik. Szomszédaink, ismerőseink vagy a helyi kőbányában, vagy Székesfehérváron találtak maguknak munkahelyet. Elég korán megismertem a "világhírű" és "márka" fogalmakat, ami gyerekfejjel az IKARUS és a VIDEOTON cégekhez kötve került a fogalomtáramba. Nyugodt, boldog évek teltek úgy, hogy - bár szüleim helyben dolgoztak - rengeteg IKARUS-os brigádkiránduláson vettünk részt, IKARUS buszon ülve, az IKARUS-t dicsérve. Fejlesztés, új típusok, bővülő piacok, a szovjet piac elnyelő-képessége, biztonság, megelégedettség, bizalom a jövőben... Mire nagykorú lettem, megtörtént a rendszerváltás. Valódi tapasztalataimat innen kezdve gyűjtögetem ben rátaláltam, rám-talált az IKARUS. Felidéztem régi élményeimet és keresni kezdtem ezek hollétét. Hiába. Ez az IKARUS nem az az IKARUS. Szeretném megérteni, hogy mi és miért történt így. Ezért kellett ezt a témát választanom diplomamunkaként. Higgyék el, nagyon igyekeztem. Ha mégsem találtam meg minden okot, kérem, nézzék el nekem egy ideig, azért a szándékért cserébe, hogy folytatni fogom. Köszönöm, hogy elmondhattam.

4 5 II. BEVEZETÉS "Volt egyszer egy zenekar, Szólni többé nem akar. Ha elfelejted, az sem baj, Mert volt egyszer egy zenekar." LGT Az Ikarus a köztudatban ma is a magyar buszgyártást jelenti. A százéves céget az elmúlt évtized viharai majdnem teljesen elsöpörték, mégis megmaradt valamennyi a buszgyártásból Székesfehérváron, jórészt olasz tulajdonban. A magyar buszgyártás volt már állami vállalat (IKARUS Karosszéria- és Járműgyár) részvénytársaság (IKARUS Rt) Kft (IKARUS Alba Járműgyártó Kft) vegyes tulajdonú Rt (IKARUSBUS Rt), s a jövő a 100 % IVECO tulajdoné. (2002 végéig a Renault kivonul az IKARUSBUS-ból, - meghagyva, megörökítve a francia felső-vezetést - a magyar tulajdon-részt pedig fel kívánja vásárolni az IVECO.) A magyar buszgyártás fénykora a 80-as évek közepére tehető. Éves viszonylatban elérte a darabos gyártást, melynek %-a exportra készült. E tényhez viszonyítva tűnik elkeserítőnek a 2002-ben várható 274 db autóbusz gyártása. A évi termelési terv már tartalmazza 1 db cseh, és 1 db francia tervezésű autóbusz honosító gyártását is. Megszűnik az IKARUS típusok gyártása, megszűnik a magyar buszgyártás? Hiszem, hogy a magyar gazdaságnak ma is szüksége lenne egy olyan húzóerőre, mint amit a magyar ipar számára 40 éven keresztül jelentett a magyar buszgyártás. Hiszem, hogy - napjaink

5 6 számára is fontosan - elemezhető és megérthető e nagy térvesztés. Hiszem, hogy nem csak a mai IKARUSBUS dolgozóinak fontos egy újabb térnyerés. Hiszem, hogy a XXI. század sem szégyellne írni ilyeneket: II.1. Fejér Megyei Hírlap szemelvényei az IKARUS-ról 1947 Elkészül az első TR 5-ös autóbusz 1951 Bemutatkozik az Ikarus 30-as típus. Elkészül az Ikarus autóbusz 1971 Az Ikarus 250 típusú szuper luxus távolsági autóbusz három díjjal tér haza a monacói vásárról Az autóbusz átadása 1972 Befejeződik az Ikarus 55 és az Ikarus 311 típus gyártása 1973 A nizzai vásáron kiállított 107 autóbusz közül a négy Ikarus járműből kettő: ezüst serleget nyer Átadják az NDK részére gyártott autóbuszt A Lipcsei Nemzetközi Vásáron az Ikarus 256 típus aranyérmet kapott 1975 Az Ikarus 212 BNV díjat nyert A Lipcsei Őszi Vásáron aranyérmes az Ikarus 211 autóbusz Plovdív - Ikarus aranyérem 1977 A autóbusz átadása Átadják a Szovjetunió számára készített autóbuszt 1980 A Ikarus autóbusz átadása 1984 Elkészül a Ikarus autóbusz 1986 A napi termelés eléri a 32 darabot. Az éves termelés 64%-ára a Szovjetunió tart igényt Az Ikarusról közel tíz év alatt ritkán jelent meg jó hír a sajtóban. A kilencvenes évek elején az akkor divatos szóhasználattal a piszkos tizenkettő között emlegették, vagyis egyike volt a piacát vesztett, eladósodott, de nagy hagyományú és sok embert foglalkoztató nagyvállalatoknak. A több, mint száz éve alapított buszgyár valaha tízezres sorozatban termelt az egykori KGST és főleg a szovjet piac számára, de ez már

6 7 fényévnyi távolságra van a mai realitásoktól. A cég vegetált, a sorozatos sikertelen privatizációs kísérletek és vezetési válságok, s legfőképpen piac- és tőkehiány miatt állandóan a felszámolás és a csőd közelében imbolygott A döntő változások. Az orosz válság súlyosan megrendítette a nehézségekből éppen csak kikecmergő Ikarust. Az export állami leállítása miatt buszok százai, sokmilliárdos érték ragadt bent az országban hosszú időre, és a társaság újra a csőd közelébe került A buszgyártásról az Ikarus Rt. stratégiai szerződést írt alá az IRISBUS-szal, amely az olasz Iveco és a francia Renault közös buszgyártó vállalata. Az 1999-es szerződéssel létrejött az IkarusBus Rt., amelyben továbbra is 75 százalékos tulajdonos az IRISBUS, 25 százalék pedig az Ikarus Rt. tulajdonában van. Megmaradt az Ikarus márkanév is, és az IRISBUS által fizetett 45 millió dollár készpénzből a hazai cég ki tudta fizetni köztartozásait, banki hiteleit és beszállítóinak egy részét is. II.2. Az elemzés szűkítési szempontjai A magyar sajtó folyamatosan és kellő alapossággal foglalkozott az IKARUS mindenkori helyzetével. Egyedüli hiányosságként azt tudom megemlíteni, hogy kevés adatot használt a tények alátámasztására. Ilyen adatok előásása cégen belül is nehézségekbe ütközik. A különböző időszakok adatai más- más tulajdonában vannak. Az átjárhatóság és áttekintés nem biztosított a teljes vertikumra (budapesti gyár, székesfehérvári gyár, leányvállalatok), ezért döntöttem úgy, hogy kérdéseimet a székesfehérvári gyárról fellelhető adatok alapján próbálom megválaszolni. Döntésem indoklásához még a következő érveket tudom elmondani: Az IRISBUS a két gyár közül a székesfehérvári gyárat vette meg Az IKARUS telephelyei közül a mennyiségi gyártás a 70-es évektől a székesfehérvári gyárban zajlott. Az 1. ábra bemutatja a székesfehérvári gyár termelését 1972-től napjainkig.

7 8 Autóbusz átadás ábra Autóbusz átadás A görbe három határozottan elkülönülő részre osztható: a felfutás időszaka a kétség időszaka az újrakezdés időszaka Elemzéseim időtagolódása tehát fentiek szerint várható. A cég belső elemzései szerint a meghatározó értékesítési szegmensek ( adatai alapján): Szovjet, FÁK, orosz piaci szegmens (51,8 %) Belföldi szegmens (30,9 %) Egyéb összetevők (17,3 %).

8 9 Részletesebb adatok láthatók a 2. ábrán, mely 1972-től tartalmazza az orosz piac részarányát. (Számszerű adatok a III. mellékletben találhatóak.) 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% Összefoglalva: Orosz piac részesedése a székesfehérvári gyár adataira támaszkodva az orosz piacra a meghatározott időszakokra 2. ábra Az orosz piac részesedése koncentrálva kívánok válaszolni a címben foglalt kérdésre

9 10 III. A TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK Nem vagyok politikus alkat. Nem szeretem a politikát. Mégis foglalkoznom kell vele, hiszen létezik gazdaságpolitika is, amely nagymértékben hat (hathat) egy francia vezetők vezette, olasz tulajdonban levő, magyar dolgozókat érintő cég (és magyar beszállítói) mindennapjaira is. III.1. A KGST III.1.1. A KGST megalakulása Az alapokmány szerint a KGST célkitűzése, hogy a tagállamok erőfeszítéseinek összefogása és egybehangolása útján elősegítse ezekben az államokban a népgazdaság tervszerű fejlesztését, a gazdasági és műszaki fejlődés meggyorsítását, a kevésbé fejlett iparral rendelkező államok iparosítási szintjének emelését, a munka termelékenységének szakadatlan emelkedését és a [ 1 ] népek jólétének állandó növekedését. A KGST-országok népgazdaságainak fejlesztése szempontjából a nyersanyag-, az energia-, és a gépszállítások mellett nem kis jelentősége van a Szovjetunió nagy felvevőképességének. Magyarország ebből indulhatott ki például a gyógyszeripar, a közúti járműgyártás, a műszeripar, a híradástechnikai ipar fejlesztésénél. III.1.2. A KGST fejlődése A KGST fejlődésének első szakasza megalakulásától (1949) a hatvanas évek elejéig tartott. E periódus kezdetén az együttműködésnek két fontos feladata volt: az egyik a szocialista iparosítás előmozdítása, a tagállamok szocialista gazdaságának kiépítése, a másik az imperialista hatalmaktól való gazdasági függőség felszámolása, a tőkés országok diszkriminációs politikájának kivédése. Ebben az időszakban az együttműködés fő formája az

10 11 egymás közti külkereskedelmi áruforgalom fejlesztése, a tudományos-műszaki segítségnyújtás és a szakemberképzés volt. A hosszúlejáratú külkereskedelmi megállapodásokban vállalt kormányszintű kötelezettségekhez kapcsolódva a KGST-országok közösen kialakították azokat az elveket, amelyek alapján megállapították az egymás közti forgalomba kerülő termékek árait. Ezeket az elveket a KGST IX. ülésszaka (1958. Bukarest) foglalta határozatba. A bukaresti árelvként ismert határozat lényege, hogy az egymás közti forgalomba kerülő termékek árainak megállapításánál a tőkés világpiaci árakból kell kiindulni, megtisztítva azonban őket a tőkés piac konjunkturális áringadozásaitól. A KGST- országokban az elszámolások rendszere ebben az időszakban a kétoldalú klíring volt, ami azt jelenti, hogy a gazdasági kapcsolatok során keletkezett követelést csak abban az országban lehetett felhasználni, ahol az létrejött. A hatvanas évek elejétől beszélhetünk a KGST fejlődésének új, második szakaszáról. Az ötvenes évek végére, a hatvanas évek elejére létrejöttek az együttműködés továbbfejlesztésének feltételei, és egyben jelentkezett a továbbfejlesztés igénye. Gyors ütemben nőtt a termelés. Jelentős strukturális változás a gépgyártás és a fémfeldolgozó ipar igen gyors ütemű fejlődése. Erősödött az igény a hosszabb távra (10-15 évre )szóló tervek kidolgozására és az együttműködés hosszú távú szervezésére. Az egymással lebonyolított külkereskedelmi forgalom megnövelte a gazdasági kötelezettségvállalással járó felelősséget. Ez szükségessé tette az együttműködési módszerek és formák továbbfejlesztését. A KGST-országok elszámolási rendszere is változott ebben az időben.1963-ban elhatározták, hogy a kétoldalú klíringről áttérnek a sokoldalú elszámolásra. Ez elvben azt jelenti, hogy a gazdasági kapcsolatok során keletkezett követelést nemcsak abban az országban lehet felhasználni, ahol az létrejött, hanem az elszámolási rendszerben részt vevő bármelyik országban is. Az elszámolásokat január elsejétől transzferábilis rubelban, a tagállamok kollektív valutájában végzik január elseje óta működik a Nemzeti Gazdasági

11 12 Együttműködési Bank, amelynek egyik funkciója az elszámolások vezetése. Az együttműködés feltételei azonban nem tették lehetővé a sokoldalú elszámolás megvalósítását. A szocialista gazdasági integráció -mint a KGST-országok gazdasági együttműködésének harmadik szakasza - szükségszerű következménye a KGST-tagállamok felszabadulás utáni negyedszázadban elért gazdasági eredményeinek. való áttérés. Elodázhatatlan feladattá vált az extenzív gazdasági fejlesztésről az intenzív fejlesztésre III.1.3. Szakosítás és kooperáció Az 1962-ben jóváhagyott "A szocialista nemzetközi munkamegosztás alapelvei" című dokumentum leszögezi:" Az államok közti szakosítás azt jelenti, hogy az egynemű termékfajták termelését egy vagy néhány szocialista országban összpontosítják az érdekelt országok szükségleteinek kielégítésére, ezzel kapcsolatban emelik a termelés technikájának és szervezetének színvonalát és kialakítják a szilárd gazdasági kapcsolatokat, valamint a termelési kooperációt az országok között". [ 1 ] A termelés szakosítása (specializációja) során az egynemű termékfajták termelését tartósan egy vagy néhány országban összpontosítják, és ezek az országok elégítik ki az együttműködésben résztvevő többi ország szükségletét is. A szakosítás elsősorban a kormányközi kapcsolatokra épült. A szakosításnak ez a módszere nehézkessé tette az együttműködést, minimálisra csökkentette a szakosításban és kooperációban érdekelt szakosodó vállalatok szerepét. Emellett a szakosításnak ez a módja a szakosítás meghatározásakor nem vett figyelembe olyan fontos kérdéseket, mint a műszaki feltételek, az árak, a kötelezettségek nem teljesítése esetén a szankciók. A szakosítás eme módszerének középpontjában a késztermék, illetve annak típusméretek szerinti szakosítása állt. Az alkatrészek, fő- és részegységek szakosítása, a tervezői-konstruktőri munkák megosztása, ezek kooperáción alapuló cseréje háttérbe szorult. A késztermék-szemléletű szakosítás - bár bizonyos fokú termelési koncentrációt eredményezett -

12 13 valójában a már létező, kialakult gyártást szentesítette. Ez szétforgácsolta a szellemi kapacitásokat, a késztermék-fejlesztéssel kapcsolatos kutatásokat minden gyártó országban elvégezték, ami fékezte a műszaki fejlődést, az indokoltnál kisebb mértékben növelte a sorozatnagyságot és csökkentette a termelési költségeket. Mindez oda vezetett, hogy a hatvanas évekig nem használták ki azokat a lehetőségeket, amelyeket az együttműködésnek ez a formája nyújtott. Később több száz a kétoldalú szakosítási és kooperációs szerződések száma. A Magyarország által kötött megállapodások közül példaként a következőt említhetjük: Közútijármű-együttműködés. Az együttműködés a közútijármű-gyártásban az 1960-as évek végén bontakozott ki erőteljesebben. Sajátossága egyrészt az, hogy Magyarország e téren valamennyi európai KGSTországgal együttműködik, másrészt a szakosítás jelentős kölcsönös részegység- és alkatrészkooperációval párosul. Az autóbuszgyártás fejlesztésének koncepcióját a hatvanas évek elején alakították ki abból kiindulva, hogy e téren bizonyos hagyományokkal rendelkezünk és a KGST együttműködésben is az autóbuszok gyártására szakosodtunk. Ennek megfelelően az NDK szükségleteit főként magyar autóbuszok elégítik ki, a Szovjetunióval is jelentős autóbuszszállításokra kötöttünk megállapodást. Az autóbuszgyártás fejlesztési koncepciójának megvalósítása 1966-ban kezdődött években mintegy 2500 db autóbuszt gyártottunk és 1700-at exportáltunk, ennek csaknem kétharmadát az NDK-ba ben a közútijárműgyártás fejlesztési programja első szakaszának végén az autóbusz termelés valamivel meghaladta a 6000 db-ot, ebből körülbelül 4600-at a szocialista országokba, ezen belül is at már a Szovjetunióba szállítottunk. Ettől a periódustól kezdve a Szovjetunió vált legjelentősebb partnerünkké. Az ötödik ötéves tervben, 1976 és 1980 között mintegy ezer autóbuszt gyártunk, és ebből ezret szállítunk a Szovjetuniónak. Járműiparunk eredményes fejlesztését a nagy szovjet megrendelések tették lehetővé. Így válhatott az Ikarus Európa egyik legnagyobb autóbuszgyárává. A nyugat-európai cégek közül a legnagyobb, az NSZK-beli Mercedes évi 6000 db-ot gyárt azokban a kategóriákban, amely az Ikarusz profilja.

13 14 Az autóbuszgyártás szakosítására alapozva széles körű kooperáció is kibontakozott. Különösen jelentős a hátsó futómű gyártása. A magyarországi termelés - a gyártott pótalkatrész mennyiséget is vezértípusra számolva - az 1975.évi 60 ezer darabbal szemben 1980-ban eléri az évi 100 ezer darabot.( Európában a 8-13 tonnás hátsó futóművek kategóriájában egyetlen gyár sem állit elő évi ezer darabnál többet.) A közútijármű-gyártásban jelentős kooperációt folytatunk elsősorban a Szovjetunióval, Lengyelországgal és az NDK-val, de kooperálunk Csehszlovákiával, Romániával és Bulgáriával, valamint Jugoszláviával is. A Szovjetunióba hátsó futóműveket szállítunk jelentős mennyiségben, 1971 és 1975 között több mint 100 ezer, 1976 és 1980 között pedig 154 ezer darabot és onnan a magyar járművekhez mellső futóműveket ( 1976 és 1980 között 70 ezer darabot), lengéscsillapítókat, szervokormány-szivattyúkat ( 1976 és 1980 között 50 ezer darabot) importálunk. Külön együttműködési téma a háromfokozatú hidromechanikus autóbuszsebességváltó gyártása. Műszaki-tudományos együttműködés keretében dolgoztuk ki a Szovjetunióval a konstrukciót. A Csepel Autógyár mintegy 30 fajta alkatrészt szállít komplett sebességváltó ellenében, amelyből a Szovjetunió kielégíti az Ikarusz-gyár igényeit. Lengyelországba szintén hátsó futóműveket és szervokormányt, valamint autóvillamossági cikkeket, dugattyúkat és alumínium motorházöntvényeket szállítunk. Ennek ellentételeként adagoló-szivattyút, motorcsapágyat, autóbusz-ablaktörlőt kapunk. Az NDK-ba irányuló exportunk fő tételei a dugattyú, mezőgazdasági kardántengely, autóvillamossági cikkek, importunkban vezetőülés ( ban 60 ezer darab), kardántengely (34 ezer darab), fűtőberendezés ( 56 ezer darab ), kormányrudazatok, gömbcsuklók a fő cikkek. Csehszlovákiába hátsó futóművet szállítunk és hidraulikus sebességváltókat kapunk. Romániába RÁBA-MAN motorokat szállítunk öntvények ellenében. Bulgáriába hátsó futóműveket exportálunk, és az önhordó autóbuszok részegységeinek kooperációs szállítását végezzük. Az autóbuszgyártás szakosításának talaján a KGST- országokkal kibontakozott főegység-és alkatrész kooperáció tette lehetővé, hogy korszerű autóbuszokat, hátsó futóművet és motorokat gazdaságos sorozatnagyságban termeljünk, magas színvonalú technikát és üzemszervezést alkalmazzunk. A magyar vállalatok az autóbuszgyártás igényeinek megfelelő, korszerű gyártást

14 15 biztosító licenceket (ajtómozgató berendezés, lengéscsillapító, autóbuszpadló, festékanyagok, hang-és hőszigetelő anyagok stb.) természetesen vásároltak nyugati cégektől is. Gyártmányaink versenyképesek nemcsak a szocialista, hanem a tőkés piacon is. Egyre nagyobb az érdeklődés az együttműködés iránt a fejlett tőkés-országok részéről is ( pl. Volvo, a hátsóhíd gyártásban az Egyesült Államok gyárai). Az autóbuszgyártásban kibontakozott szakosítás és kooperáció - amely a magyar népgazdaság szempontjából talán a legsikeresebbnek mondható - jó példája annak is, hogy a szocialista együttműködés szolgál szilárd bázisul, alapozza meg a gazdaságos tőkés export-növelési lehetőségét is. III.1.4. A külkereskedelmi megállapodások rendszere A külkereskedelmi kötelezettségek jogi megfogalmazása kereskedelmi megállapodásokban történik, amelyeket a külkereskedelmi minisztériumok kötnek. A felszabadulás utáni első években éves megállapodásokat kötöttek. A KGST II.(1949), majd III. ülésszaka (1950) ajánlotta az országoknak, hogy az éves megállapodások mellett hosszú lejáratú megállapodásokat is kössenek. A kölcsönös áruforgalom fejlesztésében nagy szerepet játszott az as időszakra kötött hároméves megállapodás óta ötéves hosszú lejáratú külkereskedelmi megállapodást kötnek az országok. Az 1960-as évek elejétől az ötéves külkereskedelmi megállapodások és a tervkoordináció között egyre szorosabb kapcsolat alakult ki. A hosszú lejáratú megállapodásokat a tervkoordináció eredményei alapján kötik meg, ugyanis bennük tükröződnek a szakosítási és kooperációs megállapodások, valamint azok a kötelezettségek, amelyek egyéb két- és sokoldalú megállapodásokból, illetve a gazdálkodó szervek közötti szerződésekből adódnak. Hosszúlejáratú megállapodások mellett az országok külkereskedelmi minisztériumai jegyzőkönyveket is aláírnak, amelyekben rögzítik az éves állami kötelezettségeket. Az éves jegyzőkönyvek a hosszú lejáratú megállapodások adott évre szóló előirányzataiból indulnak ki, az igények és a teljesítőképesség időközben bekövetkező változása azonban módosításokat tehet szükségessé. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az éves jegyzőkönyvek általában

15 16 magasabb előirányzatokat tartalmaznak, mint a hosszú lejáratú megállapodások. Így rendszeres gyakorlat a hosszú lejáratú megállapodások túlteljesítése. A forgalmat lebonyolító külkereskedelmi vagy külkereskedelmi joggal rendelkező termelővállalatok magánjogi szerződéseket is kötnek, amelyek már konkrétan tartalmazzák a szállítási határidőket, az átadási, a szerelési, az elszámolási, a fizetési stb. feltételeket és a nemteljesítés esetén a kötelezettségszegővel szemben alkalmazott szankciókat. Mind a hosszú lejáratú megállapodások, mind az éves jegyzőkönyvek a kormányok által vállalt kötelezettségeket tartalmazzák, amelyek a megállapodásban, illetve jegyzőkönyvben felsorolt, mennyiségben vagy értékben meghatározott termékek szállítására vagy átvételére vonatkoznak. A mennyiségben (naturális mértékegységben) meghatározott kötelezettségeket fix mennyiségi kontingenseknek, az értékben (transzferábilis rubel) meghatározott kötelezettségeket értékkontingenseknek nevezzük. A kontingensrendszerhez szervesen kapcsolódnak a szerződéses ármegállapodások. III.1.5. A KGST-országok külkereskedelmi árrendszere Az ötvenes évek második felében szükségessé vált a szocialista országok árképzési elveinek tanulmányozása és a KGST-országok közötti kapcsolatokban érvényesülő árelv kidolgozása. A KGST-országok egymás közti kereskedelmében érvényes árak kialakításának elveit és módszereit a KGST IX. ülésszaka (1958, Bukarest) hagyta jóvá. A bukaresti árelv szerint a KGST-országok egymás közti külkereskedelmi forgalmában alkalmazott árak kialakításánál az alábbi követelményekből kell kiindulni: - A KGST-országok szerződéses árainak egy hosszú lejáratú külkereskedelmi megállapodás időszakára stabilnak kell lenni. - A világpiaci árak alkalmazásánál a fő piaci árakból kell kiindulni (fő piac valamely adott áru külkereskedelmi forgalmában vezető szerepet játszik) A fő piaci árakat dokumentációk alapján kell megállapítani. Ezek lehetnek: tőzsdei jegyzések, aukciós árak, tényleges szállításokra vonatkozó szerződések és számlák, komoly cégek árajánlatai, katalógusai stb. - A KGST-országok egymás közti kereskedelmében alkalmazott áraknak egységesnek kell lenniük ( a külkereskedelmi vállalatoknak folyamatosan tájékoztatniuk kell egymást a szocialista piacon elért áraikról). Az egységes árak

16 17 megállapítását úgy érik el, hogy a szerződéses árak kialakításánál a fő piaci árakat veszik alapul, és sajátos módszert alkalmaznak a szállítási költségek figyelembevételére az árak meghatározásánál. A bukaresti árelv alapján kialakított első árak 1965 végéig voltak érvényben es időszakra új árakat alakítottak ki. Az árak felülvizsgálata minden árucsoportra kiterjedt. Ezzel közelebb került a KGST - országok árszintje a világpiaci árszinthez. A hetvenes évek elején bekövetkezett nagyméretű ármozgások hatására határozta el a KGST Végrehajtó Bizottsága, hogy a KGST-ben érvényes árakat 1975-ben, valamint as tervidőszakban évente hozzáigazítják a világpiaci árakhoz. Ezt az árképzési módszert "csúszó árképzésnek" nevezzük. III.1.6. A KGST-tagállamok valutáris pénzügyi rendszere A KGST-országok valutáris pénzügyi kapcsolatait a kezdeti szakaszban a kétoldalú klíringkapcsolatok jellemezték. ( Két ország egymás között számolta el az egymással szemben keletkezett követeléseket és tartozásokat. Így mindkét ország nemcsak az export növelésében érdekelt, hanem az importéban is. A számlán keletkezett követelést ugyanis nem lehet más országgal szemben fennálló tartozás kiegyenlítésére fordítani. Ez kedvezően hatott a KGST-országok gazdasági kapcsolatára. A kétoldalú klíring körülményei között az állam jobban kézben tudta tartani a kapcsolatokat, közvetlenebb hatást tudott gyakorolni az egyensúlyra.) A sokoldalú klíringelszámolásról 1957-ben kötöttek megállapodást. Ez a rendszer 1963 végéig volt érvényben. Az 1960-as évek elején kezdték meg a nemzetközi elszámolások továbbfejlesztését, a korszerűbb sokoldalú elszámolások megvalósításához szükséges szervezeti és pénzügyi feltételek kidolgozását. A sokoldalú elszámolások lebonyolítását a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankra bízták (NGEB). A transzferábilis (átváltható) rubel lett a KGST-országok közös valutája.

17 18 (A transzferábilis rubel kizárólag a nemzetközi forgalomban funkcionál, ahol az árak megállapítására, a nemzetközi kereskedelmi elszámolásokra, és a hitelszférában használják fel. Az elszámolások készpénz nélkül bonyolódnak le, a transzferábilis rubel nem jelenik meg bankjegy formájában.) III.1.7. Világgazdasági nyitás A szovjet politikai és gazdaságpolitikai szemléletet a Gorbacsov-időszakban is az jellemzi, hogy csak korlátozott jellegű és mértékű, mindenfajta függést kizáró részvételt tartanak maguk és más KGST-országok számára ajánlottnak a világméretű munkamegosztásban. Ahol a Kelet és a Nyugat közötti politikai és katonai határvonal húzódik, ott e szemlélet szerint egy gazdasági választóvonal is van, amelyet túllépve a pusztán közgazdasági gondolkodásmód veszélyes és kockázatos. A KGST-kapcsolatokban ez szovjet részről abban a törekvésben fejeződik ki, hogy a többi KGST-ország gazdasága elsősorban a mindenkori szovjet fejlesztési koncepcióhoz, gazdaságpolitikai prioritásokhoz alkalmazkodva fejlődjék. Egy ilyen fejlesztési stratégia mellett a KGST-együttműködés - amelynek központi résztvevője a Szovjetunió - sem mechanizmusát, sem az áruszállítások szerkezetét, korszerűségét, követelményrendszerét stb. tekintve továbbra sem válhat az egyes országok szempontjából a világgazdaság felé történő nyitás elősegítőjévé, ellenkezőleg, azt hátra fogja mozdítani. A KGST-beli zártság legspecifikusabb vonása, hogy a kisebb KGST-országokban a regionális (KGST-szintű) importhelyettesítő fejlesztés az elmúlt 40 évben olyan gazdasági szerkezetet hozott létre, amelyben a nagymértékben nyugati inputokkal működő gazdaság jelentős része csak a belföldi és a KGST-piac számára képes termelni. Hangsúlyozni kell: nem egyszerűen arról van szó, hogy valamikor az ötvenes és hatvanas években egy ilyen struktúra kialakult és máig az akkori helytelen fejlesztéspolitika következményeit viseljük, hanem arról, hogy ez a struktúra azóta is, mindmáig folyamatosan újra-és újratermelődik, mert a gazdaságpolitika ennek a fejlesztésstratégiának maradt az elkötelezettje, és máig sem képes és1vagy nem akar világosan és hitelt érdemlő módon meghirdetni egy másfajta politikát.

18 19 A nyolcvanas években a gazdasági struktúra a korábbinál is inkább eltolódott a fent jellemzett irányba: összes exportunkban a Szovjetunió aránya soha nem látott nagyságot ért el, mivel a szovjet viszonylatban 1975 és 1986 között bekövetkezett cserearány romlásra ( az import volumenének stagnálása ellenére) dinamikus exportnöveléssel reagáltunk. Ezt a fejlesztéspolitikát, illetve annak legfontosabb, a magyar exportteljesítményt meghatározó következményét - azt tehát, hogy a magyar gazdaság kiemelten fejlesztett, legkorszerűbbnek tekintett része tőkés exportra lényegében képtelen ( a magyar gépexport 80%-át rubelrelációban értékesítjük, s a maradék jelentős hányada sem hoz effektív konvertibilisdeviza-bevételt) - nemcsak azzal volt szokás mentegetni, hogy ez a politika a népgazdaság számára szükséges energiahordozók és nyersanyagok leghatékonyabb beszerzését teszi lehetővé, hanem azzal is, hogy a negatívumokat hosszú ideig ellensúlyozta a Szovjetunióból importált nyersanyagok feldolgozásával előállított termékek tőkés viszonylatú exportja. Mindazok a magyar törekvések, amelyek 1968-tól a KGST-együttműködés olyan irányú átalakítását célozták, hogy a világgazdaság felé nyitottá váljék, megfeneklettek a tagországok ellenállásán. A KGST-nek mint intézménynek az egésze bizonyult sikertelennek: világgazdasági térvesztéshez, súlyos belső egyensúlyi problémákhoz és eladósodáshoz vezetett minden egyes tagországban. A KGST-viszonylat magában foglalja ugyanis a csaknem negyven éve követett extenzív gazdaságfejlesztési stratégiáról való tudatos, végleges és központilag vezérelt lemondást. A Szovjetunió kül- és belbiztonsági érdekei mindenekelőtt a nyugati határain elhelyezkedő szocialista rendszerek stabilitásához fűződnek. A szovjet vezetés nyilván tisztában van azzal a ténnyel, hogy gazdaságilag - eltérően az 50-es és a 60-as évektől - nem tudja elősegíteni e rezsimek konszolidálását, illetve biztosítani stabilitásukat ( erre utal Lengyelország példája is). Ugyancsak nemigen folyamodhat - nemzetközi és belső okokból a vesztett afganisztáni háború után - katonai "rendcsináláshoz" ezen országok bármelyikében, mint ezt korábban nemegyszer megtette ( 1953,1956,1968). Számára tehát elfogadható kompromisszumot jelent, ha a radikális belső gazdasági és társadalmi reformokat végrehajtó ország tagja marad a Varsói Szerződésnek, meg tudja őrizni a belső társadalmi stabilitást és rendet, nemzetközi politikai téren baráti külpolitikát folytat és folyamatosan tekintettel van a Szovjetunió érdekeire.

19 20 A KGST-együttműködés gondjai azonban a nyolcvanas évek végére súlyosbodtak és további éleződéssel fenyegetnek. A beszerzési lehetőségek szűkülnek, az együttműködés feltételei nehezednek, legfontosabb partnerünk - a Szovjetunió - erőforrás-bevonási törekvései fokozódnak. Mindez elsősorban a szovjet gazdasági helyzet romlásával és a társadalmi feszültségek fokozódásával függ össze. A szovjet gazdaság műszaki színvonalát, keresleti-kínálati struktúráját, mindenekelőtt azonban működési módját tekintve elmaradott gazdaság, amelynek növekedése a hetvenes évek vége felé meg is állt. A gazdaság működési rendszere a reformhatározatok ellenére vajmi keveset változott, a tervutasításos rendszer meghaladása óriási akadályokba ütközik, a gyors ütemű modernizációra vonatkozó elhatározások csak papíron valósulnak meg, a gazdaság működési zavarai a nyolcvanas évek közepétől kezdve fokozódnak, a védelmi terhek továbbra is óriásiak, a lakossági ellátás tovább romlik, az inflációs nyomás erősödése közepette pedig a nyílt infláció kirobbanása is elképzelhető. A Szovjetunió exportszerkezete - elsősorban tőkés relációban - változatlanul monokultúrás jellegű. És még csak nem is beszéltünk azokról a belpolitikai - elsősorban nemzeti - feszültségekről, illetve az egyes szovjet köztársaságok önállósodási- például a "gazdasági függetlenséget" célzó- követeléseiről, amelyek kezelése a peresztrojka legnehezebb próbájának bizonyult. A magyar - szovjet kereskedelem viszonylati cserearányainak 1987-ben megkezdődött javulása következtében - és mert az általunk megfelelőnek tartott összetételben és feltételek mellett nincs mód a szovjet szállítások növelésére - a bilaterális kereskedelem eddigi volumentrendjeinek változatlanul hagyása néhány év alatt több milliárd rubeles magyar aktívum felhalmozódásához vezetne. Egy ilyen helyzetet elkerülendő, a Szovjetunióba irányuló exportunk mennyiségét csökkentettük. Az egyoldalú külgazdasági orientáció miatt- vagyis mert a szovjet exportból kieső termékek legnagyobb részét más piacon nem, vagy csak jelentős pótlólagos költségekkel és erőfeszítések árán tudjuk elhelyezni - ez a feladat a magyar gazdaság rövid távú alkalmazkodási-struktúraváltási gondjait szaporította ugyan, de a korábbi cserearány-romlással összefüggő exportkényszer enyhülése meg is könnyíti az elengedhetetlen struktúraváltást.

20 21 A Szovjetunió által Magyarországnak szállított áruknak van egy meghatározott - igen széles- köre (lényegében a nyersanyagok és energiahordozók teljes skálája és néhány egyéb árufajta), amelyet létfontosságú érdekünk a legnagyobb mennyiségben a Szovjetuniótól beszerezni. A Szovjetunió azonban ezeket a cikkeket - általunk elfogadható mennyiségben - csak akkor hajlandó exportlistájára felvenni, ha mi is kötelezettséget vállalunk az általa megvásárolni kívánt termékek szállítására. Az erre vonatkozó alkut pedig végső soron csak az állami irányítószervek köthetik meg. Ha a magyar kormány nem volna hajlandó az exportszállításokért tételes kötelezettséget vállalni, akkor nem juthatnánk hozzá a szükséges importhoz, ami igen gyorsan akár ellehetetlenüléshez is vezethetne a magyar gazdaságban. Azok az árucikkek, amelyeket magyar részről stratégiai jelentőségűeknek tekintünk, a szovjetek számára is azok - abban az értelemben, hogy csak ezek az áruk értékesíthetők mind a KGST-, mind a tőkés relációban. Exportjuk azonban egyre inkább az árualapok hiányába ütközik bele. Egyes termékeknél (olaj) középtávon a szovjet hazai termelés visszaesése sem kizárt, miközben a belföldi szovjet szükségletek sem csökkennek. A világpiaci árak esése okozta árbevétel-kiesést pedig csak a tőkés export mennyiségi növelésével lehet(ne) elkerülni. Ehhez azonban csökkenteni kellene a belföldi fogyasztást és 1vagy a KGST-viszonylatú exportot. Ezek az összefüggések már a hetvenes-nyolcvanas évek fordulója óta nyilvánvalóak, s fontosságuk tovább nőhet- egyszerűen a Szovjetunió elkerülhetetlenül növekvő tőkés fizetésimérleg-gondjai miatt. III.2. AKGST felbomlása és Oroszország szerepe kelet-európában III.2.1. A Varsói Szerződés és a KGST felbomlása Európa két felében ellentétes folyamatok játszódnak le 1990 óta. Nyugat-és Dél- Európát az integráció, Kelet-és Közép-Európát a dezintegráció jellemzi. A Szovjetunió és a szocialista rendszer felbomlása, új regionális, gazdasági helyzetet teremtett nemcsak Kelet-Közép- Európában, hanem az egész európai kontinensen is. Megváltoztak a gazdasági kapcsolatok irányultságai.

21 22 Európát 1989-ig a két szuperhatalom katonai versengése és bizonyos mértékű együttműködése határozta meg. A gazdasági integrálódás, a gazdasági együttműködés, szakosítás ellenére alárendelve Nyugat-Európában a NATO-hoz (a Közös Piac), illetve a Varsói Szerződéshez ( a KGST) tartozott. A Varsói Szerződés 1991 elején történő szétesése nemcsak a kelet-európai volt szocialista országokat szabadította meg a volt Szovjetuniótól való függéstől, hanem egyúttal gyengítette az Európai Közösségnek a szovjet fenyegetés hatására önként vállalt belső fegyelmét is. A Varsói Szerződés felbomlásával szétesett a korábbi kapcsolatrendszer s így az erre épülő gazdasági és jogügyi dokumentumok rendszere is. Megszűnt a transzferábilis rubelre épülő elszámolási rendszer is és helyette a szabaddevizás elszámolás kapott általános helyet. Soros György már-már prófétai előrelátással ezt írta: "A mostani terv, hogy a KGST kereskedelmét átállítják kemény valutára. Biztos, hogy ez lényegében a kereskedelem összeomlását fogja okozni. A Szovjetunió le fogja csökkenteni kelet-európai behozatalát, mert nincs kemény valutája, és amennyi van, azért Nyugatról fog vásárolni. A kelet-európai országok kénytelenek lesznek továbbra is vásárolni az olajat és a nyersanyagokat, ha nem a Szovjetuniótól, akkor mástól, de ugyancsak kemény valutáért, ami jelentősen le fogja rontani fizetési mérlegüket. Kelet-Európa el fogja veszíteni exportpiacait, a Szovjetunió pedig még a Kelet- Európából jövő silány árut is kénytelen lesz nélkülözni. Így esnek szét a világgazdasági kapcsolatok." A KGST összeomlása után felmerült a kérdés, hogy Oroszország vámmal védje külkereskedelmét. Így tehát világpiaci árak és versenyképesség létezett, de a szovjet piac valójában a kelet-európai és ezek között a magyar árukra is valutaszegény volt. A keleti piacmegtartás lehetséges formáinak kialakításában, pl. a szabadkereskedelmi övezetek és árkonstrukciók létrehozásában a magyar fél nem volt aktív. Felszámolták a közös vagon-és konténerparkot, ugyanakkor azonban megmaradtak az idegenforgalom, a környezetvédelem és a közlekedés korábbi gondjai. A gyors ütemű re-orientáció nemcsak a volt kisebb KGST-országoknak okozott károkat, hanem magának Oroszországnak is. Rendkívül sok, az orosznál jobb minőségű árut veszített el, amelyek természetesen nem voltak világpiaci minőségűek, de nehéz volt őket pótolni. Ilyen pl. a magyar autóbusz, gyógyszerek, a csehszlovák iparcikkek, szerszámgépek, a lengyel és német

22 23 szállítóeszközök, a román élelmiszer-ipari berendezések, a bolgár vegyipari berendezések, stb. A legnagyobb veszteséget éppen az ipari szakosítások és kooperációk, a tudományos-és műszaki együttműködési kapcsolatok megszakadása okozta. Itt is az mutatkozik, hogy szétvertük a régi kapcsolatokat, még mielőtt létrejöhetett volna az új piac. Ennek korrigálása is feltehetően több időt vesz igénybe. Teljes mértékben egyet lehet érteni Richard Parker professzorral, aki egy tanulmányában felvetette, hogy "az érintett kormányoknak el kell ismerniük a régi KGST-tömbhöz kötődő kereskedelmi kapcsolataik minél nagyobb mértékű helyreállításának szükségességét. A kereskedelem nyugati csatornákba való átirányítása - még ott is, ahol a folyamatok viszonylag kedvezően alakulnak, mint pl. Magyarországon - nem pótolhatja jó pár évig a volt KGST-partnerek kiesésével elveszített exportkereslet teljes egészét". III.2.2. Oroszország öröksége A Szovjetunió felbomlása után kétség-kívül Oroszország a legjelentősebb gazdasági, társadalmi potenciállal rendelkező utódállam. Oroszország vette át a Szovjetunió helyét az összes nemzetközi szervezetben, és vette át a volt Szovjetunió tartozásait, de ugyanakkor követeléseit is. Ezzel gyakorlatilag teljesen új helyzet jött létre Európában. Európa egyetlen gazdasági térré vált. Ebben a gazdasági térben a nemzetközi piacgazdaság, a világpiac integráló ereje érvényesül, s attól függetlenül, hogy melyik volt szovjet köztársaság vagy volt KGST-ország mikor válik az Európai Közösség tagjává, megindult a tőkeáramlás nyugatról kelet felé. A Szovjetunió örökségéből Oroszország gazdasági szempontból legalábbis két fő tekintetben részesedett. Az egyik a SZU makrogazdasági helyzete 1991-ben, a másik pedig a gazdasági és termelési potenciál a fogalom széles értelmében véve.

23 24 Oroszország részesedése a Szovjetunió főbb gazdasági mutatóiban 1990-ben Népesség (150 millió fő) 51 Terület ( ezer km2 ) 77 Bruttó társadalmi termék (1990) 61 Állótőke ((1990) 60 Ipari termelés (1990) 66 Mezőgazdasági termelés (1990) 46 Export (kiskereskedelmi áron ) 79 Import (külkereskedelmi áron ) 70 %-ban Forrás: Kopint-Datorg Műhelytanulmányok sz. Munkácsy Gyula: Az orosz gazdaság kilátásai, 9. old. Megállapíthatjuk, hogy a volt Szovjetunió főbb makrogazdasági tényezőiből Oroszország bőkezűen részesült és a világgazdasági nyitás záloga, a külkereskedelmi potenciál döntő része is- az exportnál 79%, az importnál pedig 70%- Oroszország kezében maradt. A birodalom felbomlásával egyidejűleg felszínre kerültek azok a mély gazdasági fejlettségi színvonalbeli különbségek amelyek korábban a Szovjetunió fennállásának idején az egyes tagköztársaságok között megvoltak, de rejtettek maradtak. A FÁK létrejötte és az orosz önálló államiság a kereskedelmen túl ( a nem fizetés tényei stb.) még sok más gazdasági vonatkozásban is gondot okoz Oroszországnak. Gyakorlatilag elszakadt a legfontosabb tengerektől, kikötőktől, elszakadt a Dunától, és ezen keresztül a Duna- Rajna vízi úttól is. III.2.3. Nemfizetési válság, csődmenedzselés A nemfizetési válság az orosz gazdaság első számú közellensége 1994-ben. A vállalatok egymással szembeni tartozásai és nemfizetései jelentősen nőttek. Ez lehetetlenné teszi, hogy a költségvetésnek fizessenek. A Statisztika Hivatal szerint január 1-re az ipari vállalatok, mezőgazdasági és közlekedési üzemek szállítóiknak 29 trillió rubelt nem fizettek ki.

24 25 Oroszországban a költségvetési deficit 1993-ban 17 trillió rubelt tett ki. Ahány elemző centrum foglalkozik az okokkal, annyi álláspontot rögzít. Ezeket összegezve: a nemfizetési válság legáltalánosabb okai közé tartozik az, hogy a kormány erejét meghaladó fizetési kötelezettséget vállalt, és ezt teljesíteni csak a költségvetési emisszió terhére tudja, amivel gyakorlatilag hiperinfláció kialakulását segíti elő. A vállaltok saját eszközeiket és az általuk kapott hiteleket betétügyletekre, vagy részvénytársasági papírokba fektetik, igen sok vállalat devizaaktívát szerez pénzéért. Oroszországban hiányzik a vállalatvezetők felelőssége a szállítókkal szembeni fizetési kötelezettségek teljesítését illetően. Nem működik a vállalatok likvidálásáról és szanálásáról szóló törvény. Oroszországban gyakorlatilag nincs törvényes védelem a nem fizetőkkel szemben. A törvény szerint lefoglalást csak vállalati folyószámlán lévő összegek erejéig szabad foganatosítani. A vállalati betéteket, a valutaszámlákat nem lehet érinteni. Hiányzik a jelzálog intézménye, nem lehet a vállalati követelést a vállalati vagyonra fordítani. Emiatt igen pikáns szituációk keletkeznek, a vállalat úszik az adósságtengerben, de nagy összeggel rendelkezik a valutaszámláján, szociális és jóléti létesítményeket bérel, eldugják a pénzt a leányvállalatokban, melyek bevételei bizonyos fizikai személyek zsebébe vándorolnak. III.2.4. A bankrendszer és az orosz bankok a világ pénzpiacán 1994-ben a bankrendszer - bár eléggé kiterjedt - belföldi és külföldi megfigyelők szerint még nem tudja kielégíteni a vállalatok igényeit, főleg a kis-és középvállalkozókét. A külföldi bankok még csekély mértékben szerepelnek az orosz bankpiacon. A külföldi bankok orosz pénzpiacra való beeresztése a központi bank hatásköre elején határozatot hoztak arról, hogy a külföldi bankok tőke-részaránya nem haladhatja meg az orosz bankok össztőkéjének 12-15%-át. A központi bank abba is beleszól, hogy mely külföldi bankokat engedik be a piacra. Természetesen csak az I. osztályú bankok léphetnek be, és azok, amelyeknek klientúrája az orosz gazdaságba befektetéseket kíván eszközölni.

25 re kialakult az orosz bankrendszer. Megnőtt Moszkva jelentősége: a mennyiségi koncentráció mellett egy regionális bankkoncentráció is megvalósult, s ennek központja Moszkva. A bankrendszer jogügyi szabályozása és törvényes alapokon való működése nem kelégitő.1994-ben csak két törvény szabályozza a bankok működését. "A bankokról és a banktevékenységről", és a "Központi bankról" szóló. Mindkettőt még 1991-ben fogadták el, amikor a bankmonopólium megszüntetése és a banktevékenység, valamint a pénzpiac piaci útra történő átállítása még csak a kezdet kezdetén volt. Ily módon a központi bank és a kereskedelmi bankok közötti kapcsolatok igen sok súrlódást, ellentétet szültek és ezáltal természetesen banki veszteségeket is foglaltak magukban. Ilyen körülmények között az orosz bankok mégis jelentős nyereséget tudtak produkálni. Nyereségeik gyakorlatilag a dollárhoz viszonyított árfolyam-ingadozásokból, a magas inflációból és a központi bank olcsó hiteleiből származtak. A központi bank természetesen korlátozni akarja a kisebb kereskedelmi bankok gyors növekedési ütemét januárjától 20-szorosára emelték a bankoktól megkívánt minimális alaptőke összegét. A bankrendszerre nehezedő legnagyobb potenciális veszélyt azonban a nagybankok jelentik, amelyek jelentős összegeket kölcsönöznek ki a rosszul menő vállalatok részére, mert ezek a vállalatok korábban az ő részvényeseivé váltak, majd a csődtörvény életbeléptetésével csőddel fenyegetik megbízó bankjukat. A bankrendszer veszélyei közé kell sorolni természetesen a szervezett bűnözés megjelenését a bankszférában, amely egyre jelentősebb összegeket koncentrál, és mint a maffiastruktúráról szóló fejezetben láttuk, a közgazdasági kérdéseket erőszakkal oldja meg. A bankok 1994-ben általában nem adnak hosszú lejáratú hiteleket. III.2.5. A valutarendszer és az árfolyammozgások 1991 végén a külkereskedelem állami monopóliumának leépítésével egyidejűleg megkezdődött az orosz nemzeti valuta, a rubel tényleges leértékelődésének folyamata. Ez

26 27 különféleképpen érintette a központi valutaszerveket, a lakossági megtakarításokat és a vállalati magatartásokat. A rubeltől való menekülés a dollár iránti kereslet rendkívüli növekedését hozta magával. A konvertibilis valuta az értékmegőrzés legfőbb eszközévé vált. Megindult a gazdaság dollarizációja. Különösen fordulópontján nőtt meg a dollár iránti kereslet. Ez a helyzet közgazdasági szempontból ahhoz vezetett, hogy nőtt az export hatékonysága, és csökkent az importé júniusára, amikor már elég központi valutatartalékot gyűjtöttek össze, Fedorov, az akkori pénzügyminiszter megkezdte a dollár árfolyamának leszorítását. A központi bank ebben az időben felvásárolta a dollárt, hogy ne tegye lehetővé a dollár jelentős árfolyamcsökkenését januárjára a dollár az 1250 rubeles szinten állt. Tehát 1993 júniusától szilárd árfolyama volt től egy sor intézkedést hoztak a valutáris gazdálkodás szabályozását illetően. A központi bank 1994 január 1-től elkezdte a tőzsdei intervenciót, de a kereskedelmi bankokkal tőzsdén kívül is valutáris ügyleteket kötött.1994 elejére a tőzsde forgalma az egész orosz piac valutaforgalmának kb.80%-át tette ki.1994 közepén nőtt a tőzsdén kívüli valutakereskedelem is, s a központi bank a tőzsdén kívüli forgalomban is szerepet kezd játszani. III.2.6. Az orosz külkereskedelem helyzete és perspektívái A külkereskedelem a népgazdasági ágazatok között a legnagyobb változási igényeknek kitett gazdasági tevékenység. A liberalizációt itt kellett legelőször és valóban végrehajtani: az addig, hosszú évtizedeken keresztül belföldi kereskedelemként kezelt volt tagköztársasági kereskedelmet egy csapásra külföldként kellett kezelni, s az ehhez szükséges technikai eszközöket - vám, elszámolások, árak, kereskedelmi feltételek stb. - létre kellett hozni, s azokat egy nem éppen baráti környezetben működtetni kellett, egyszerre és drasztikusan megszűnt a KGST, és az annak működésével kapcsolatos termelési kooperációs megállapodások rendszere, valamint a vele járó többé-kevésbé biztonságos ellátási rendszer, stb.

27 28 Az említetteken felül a külkereskedelmi tevékenység minőségi kérdéseit maga az élet tűzte napirendre. Ezek közül a legfontosabbak: az orosz gazdaság integrálása a világgazdaságba, a külkereskedelem torz, félgyarmati egyoldalúan nyersanyagexportra szakosodott struktúrájának megváltoztatása, a hatékonyság és a verseny elvének bevezetése az export-import ügyletek központi és helyi szintű menetébe, a külföldi beruházások elősegítése, valamint Oroszország külső adósságainak áruoldalról történő menedzselése. A minőségi jellemzők közé tartozik, hogy mennyire sikerült adminisztratív irányításának szabályozóit lebontani, a deregulációt megvalósítani és a szabályozásban a piaci módszereket előtérbe helyezni. Fentiek tükrében - annak ellenére, hogy a kereskedelem feltételei jelentősen romlottak ban az orosz export értékének stabilizálódása következett be és az export 43,7 milliárd dollárt tett ki. Az orosz export fő cikkei: nyersolaj 8,4 milliárd, olajtermékek 3,5 milliárd, földgáz 7,5 milliárd, arany 1,3 milliárd dollár volt. Ehhez 2,3 milliárd dolláros fegyverexport is járult. Az áruimport 27 milliárd dollárt tett ki. Ebből a legfontosabb cikkek: babona 1,4 milliárd, egyéb élelmiszer 4 milliárd, gépek és berendezések 9,4 milliárd, humanitárius segítség 1 milliárd. Jelentős változások történtek az export földrajzi struktúrájában is. Oroszország exportjában a vezető helyet 1993-ban Németország, Kína, Anglia, Franciaország, az USA, Magyarország és Finnország foglalta el. Gyors ütemben fejlődött az export a délkelet-ázsiai országokba. Az orosz export alakulása Iparilag fejlett országok 60% 58% 25,5% Fejlődő országok 14% 11% 13,8% A volt szocialista országok 17% 19% 55,6%

28 ban a volt szocialista országok részesedése tovább csökkent, míg a fejlett és fejlődő országok részaránya tovább nőtt. A történelmi jelentőségű átorientálódást azonban a korábbi évekhez viszonyítva érzékelhetjük a maga teljességében. A fejlődő országok részaránya tehát változatlan maradt, a fejlettek pedig teljes mértékben cseréltek a KGST-vel. A külkereskedelem volumenére és az export növekedési ütemére az orosz külkereskedelmi miniszter, Oleg Davidov szerint mindenekelőtt az oroszországi ipari termelés csökkenése, a világpiaci konjunktúra rosszabbodása, az export finanszírozásának csökkenése, az orosz exporttal szembeni diszkriminációs intézkedések, végül az exportőrök érdekeltségének jelentős csökkenése hatottak. Az orosz import 1993-ban 1992-höz viszonyítva kb. 30%-kal csökkent és 27 milliárd dollárt tett ki. Ez elsősorban az állami költségek csökkentési politikájával, ezen belül a központi importköltségek kb. 2-szeres csökkenésével, a külföldi hitelforrások korlátozásával, az import költségvetési támogatásának fokozatos megszüntetésével, és a bevezetett ÁFÁ-val függ össze. Az orosz import alakulása Iparilag fejlett országok 54% 62% 36,4% Fejlődő országok 14% 18% 11,2% volt KGST-országok 11% 15% 48,3% Az importban tehát a külgazdasági orientációváltás simábban ment, mint az exportban. Ennek oka legfőképpen az, hogy már megközelítőleg húsz évvel azelőtt sem tudták az akkori szocialista országok az orosz igényeket kielégíteni. Az adatoknál, úgy az exportnál, mint az importnál feltétlenül figyelembe kell venni, hogy azok az 1994-es Oroszországra, míg az ös adatok az akkori Szovjetunióra vonatkoznak A legnagyobb import-részarányt Németország, Kína, az USA, Franciaország, Olaszország, Anglia, Japán és Magyarország mutatta fel.

29 ben az orosz külkereskedelem számára a normatív jogi bázis tökéletesítése és kialakítása a legfontosabb. Jelentősen csökkenteni kell az adminisztratív metodikát, és tökéletesíteni a külkereskedelem szabályozásának módszereit. E célkitűzés ellenére november 2-án és 11-én a Pénzügyminisztérium exportadók kivetését jelentette be, amely jelentős mértékben csökkenti az export hatékonyságát. Árucsoportonkénti szóródása jelentős eltéréseket mutat, de elsősorban a másodlagos nyersanyagok, valamint a hadiipari, gépipari cikkek és minden vegyipari nyersanyag, faipari nyersanyag és feldolgozott termék, valamint élelmiszer-ipari termék jelentős veszteséget szenved. Még nagyobb felháborodást váltott ki az importadók bevezetése 1994 március 15-én. Ezzel gyakorlatilag az országba beérkező élelmiszer-ipari, gépipari termékeket sújtották. A három nagyváros - Moszkva, Jekatyerinburg, Szent-Pétervár - polgármestere tiltakozást jelentett be, mivel az élelmiszerimport vámtarifája a közellátást veszélyeztette. A külkereskedelmi szakértők szerint az új importadók kivetése az orosz fogyasztóra kivetett kiegészítő adó. Ez ellen fellépett a külkereskedelmi miniszter is. Mivel valóban nincs belső konkurencia, az importadó miatt az élelmiszer-ipari, valamint a mindennapi fogyasztási termékek árai azonnal emelkedni kezdtek, mint ahogy ezt az őszi belföldi áralakulás is mutatja. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az importvámok az Oroszországgal kapcsolatban álló partnerországokban hasonló intézkedéseket hívnak életre. III.2.7. A magyar-orosz gazdasági kapcsolatok alakulása A magyar-szovjet gazdasági kapcsolatok alakulása korábban a kapcsolatok távlati fejlesztésének súlyát hordozta magán. A magyar gazdaság számos termelési ágát az akkori szovjet népgazdaság akkori igényeivel bővítettük. Az akkori gazdasági kapcsolatok növekedésének további fenntartása új, hatékony módszereket kívánt volna az együttműködésben még akkor is, ha a rendszerváltás nem következett volna be. A rendszerváltás a már meglévő problémákat elmélyítette, és a kapcsolatok áruformáinak megszakítása útján részben meg is oldotta. A keleti és az orosz kereskedelem mélypontja 1991-re és 1992-re tehető.