Én akarom, így akarom, most akarom!

Átírás

1 2 fotók: Belényesi Tímea ( Én akarom, így akarom, most akarom! Kisnémet Mónika Kedves OlvasóIM! Ahogy azt az augusztusi számban ígértem, a szeptemberi megjelenést a dackorszak ha van ilyen és a hiszti bemutatásának és eredményes kezelésének szánjuk. Nagy örömömre szolgál, hogy rovatomban már másodszorra fogadja Önöket egy vendéggondolkodó, aki szintén egy általam nagyra becsült kollégám. Ő Dömölki Anna pszichológus, aki óvodásoknak és szüleiknek segít ezen írásával a hiszti leküzdésében. Kérem, fogadják szeretettel segítségnyújtását! A boldogsághoz a következôk feltétlenül kellenek: legyen kit szeretnünk, legyen mit csinálnunk és legyen miben reménykednünk. Tom Bodett Ha Ön gyermeket nevel, akkor Tom Bodett szavai alapján a legszükségesebbek már rendelkezésére állnak a boldog élethez. A dackorszak kapcsán különösen az utolsó feltétel válik hangsúlyossá: mind abban reménykedünk, hogy gyermekünk sérülés, mi pedig hajhullás és idegösszeroppanás nélkül vészeljük át ezt az időszakot. Az, hogy a gyermeknevelés során mit találunk nehéz, esetleg emberpróbáló feladatnak, jó részt saját természetünk, temperamentumunk, illetve az anyasággal kapcsolatos elvárásaink, elképzeléseink függvénye. Egyes szülőktől épp csak egy kevés és átmeneti alkalmazkodást kíván a gyermek érkezésével kialakult új helyzet, másoknak az életritmusuk teljes átalakítására van szükség. Ez utóbbi esetben is sokat számít azonban, hogy lélekben felkészülve és derűsen állunk-e a változás elé, vagy áldozatként éljük-e meg a kis jövevény igényeinek kielégítését. Az alkalmazkodást objektíve nehezítő körülmények mellett ráadásul a legtöbb szülő kialakít egy elképzelést arról, milyen is egy jó anya vagy apa, amely ideálhoz nem mindig könnyű felnőni, de legalábbis állandóan aszerint működni mondjuk kialvatlanul az éjszaka kellős közepén, vagy egy masszív hiszti ötvenedik (de néha már az ötödik) percében. Természetesen vannak olyan élethelyzetek, amelyek min- Dömölki Anna

2 3 denkit megviselnek: ezek közé sorolható a gyermek tartós betegsége, illetve olyan, tőle független események, amelyek nagy mértékben befolyásolják az anya érzelmi terhelhetőségét, pl. egy közeli hozzátartozó halála, vagy a mindennapi boldogulást veszélyeztető egzisztenciális problémák. Talán könnyű belátni, hogy ezen speciális helyzetek megoldása vagy legalábbis könnyebb átvészelése környezeti segítséget kíván, és a szülők ilyenkor többnyire képesek is segítséget kérni, rábízni magukat a szakemberekre. Más a helyzet azonban az olyan hétköznapi nehézségekkel, amelyekről többnyire a kezdő, első gyermekes szülők (de néha a gyakorlottabbak is) esetleg azt gondolják, egyedül kell megbirkózniuk velük. Ezekben az esetekben tévesen azt hisszük, rajtunk kívül mindenki más könnyedén kezelni tudja a hasonló szituációkat, így a segítségkérés gyengeségünket, tudatlanságunkat vagy hozzá nem értésünket mutatná. Az igazság azonban az, hogy ilyenkor megfeledkezünk arról, amit más körülmények között készségesen elismerünk: nevezetesen, hogy nem vagyunk egyformák. Amikor könyvelő barátnőnk elmerül a számok világában és kitartóan, sőt örömmel teszi ezt nap mint nap, semmi lelkiismeret-furdalást nem érzünk, amiért mi inkább a lakásdíszítésben vagy a főzésben találjuk meg ugyanezt az élvezetet. Ugyanígy nem érzünk késztetést azokhoz mérni magunkat, akik gyönyörű hangjukkal, szónoki képességeikkel vagy nagyszerű írásműveikkel tűnnek ki a többiek közül, belátván, hogy nekünk máshoz van affinitásunk, tehetségünk. A gyermeknevelés kapcsán azonban sokszor mellőzzük ezt a logikát, igen terhes és többnyire felesleges elvárásokat fogalmazva meg saját magunk, sőt gyermekeink irányába, akik nem meglepő módon szintén nem egyformák. Az egyik születése óta átalussza az éjszakákat, a másik még háromévesen is kétszer felébred, és ez utóbbi szülei irigy sóhajjal szemlélik az előbbi családot, talán észre sem véve, hogy az a kisfiú vagy kislány a krumplin és a rántott húson kívül mást nem hajlandó megenni, míg számukra a családi együtt-étkezések a nap fénypontjai, amiben szülők és gyerekek egyaránt örömmel vesznek részt. Ugyanez igaz a dackorszakban mutatott viselkedésre is. Valójában igen ritka azon gyermekek száma, akikre az ellenszegülés, a dühkitörés és főleg a hiszti egyik életszakaszban sem jellemző. Talán picit irigykedünk rájuk, különösen ha éppen gyermekünk tombolását szemléljük, pedig tudomásul kell vennünk, hogy a hiszti jelentkezése nem nevelési hiba: nem minket és nem is gyermekünket minősíti, és teljesen szokványos, sőt, merem állítani, fontos fejlődési szakasz. Ha jobban megismerjük a hiszti lélektani hátterét, elfogadóbbak tudunk lenni gyermekünk dackorszakával, és egy kis türelemmel képessé válhatunk arra is, hogy érdeklődve figyeljük gyermekünk személyiségének kibontakozását. Melyikünk ne ismerné azt az érzést, amikor még véletlenül sem sikerül összeszerelni a bútoráruházból hazahozott szekrényt, vagy nem tudunk A hiszti rájönni, hová mentette el a mobiltelefonunk azt a fontos telefonszámot Hogyan viselkedünk ilyenkor? Én például cifrákat káromkodom persze csak magamban, de bizonyára mindannyian meg tudjuk érteni azt is, ha valaki ilyenkor az asztalra hajítja a készüléket, és ha teheti, még az ajtót is rávágja. Mi, felnőttek, így vezetjük le a pillanatnyi frusztrációt. Ismerjük az érzést és elismerjük, hogy ilyenkor jogunk van dühösnek lenni akkor a gyermekünknek miért lenne kevesebb joga rá? A hiszti megértésének és kezelésének első lépése tehát az, hogy ne vonjuk kétségbe: gyermekünk az adott pillanatban bizonyára úgy érzi, dühe és annak kimutatása jogos. Minden bizonnyal azt is könynyedén belátjuk, hogy tapasztalatok híján csemeténk nem rendelkezik még a frusztráció megszűntetésére szolgáló lehetőségek széleskörű ismeretével: a kellemetlen érzés elmulasztásának általa ismert egyetlen eszköze a sírás, illetve az arra reagáló szülő az első közvetlenül, a második közvetetten képes csökkenteni a benne keletkezett feszültséget. Ha pedig figyelembe vesszük azt is, hogy az önkontrollra való képesség nem velünk született, hanem az idegrendszeri érés következtében elsajátíthatóvá váló, tanult norma, akkor talán ennek hiányát sem rójuk fel a gyermekünknek, ha mégoly okos és ügyes is egyébként. a kudarc élményébôl fakadó frusztráció következménye.

3 4 Az akaratosságnak ez a formája rendszerint kétéves kor körül jelentkezik először, amikor a gyermek önmagáról, az autonómiájáról, cselekvési képességéről és szabadságáról vesz leckéket az élettől. Függetlenség és kontroll ez a tananyag címe. A lecke megoldása pedig nem könnyű: összetett kognitív képességeket, figyelmet, a környezet manipulálására irányuló szándékot igényel. Megtanulja, hogy nemcsak neki, hanem másoknak is van akarata, melyben a legszörnyűbb tény számára, hogy az nem mindig egyezik az övével. Néha még a saját teste is ellene dolgozik: ehhez még nem elég magas, ahhoz már nem elég kicsi, amaz pedig még túl nehéz vagy nagy számára. A világ tele van érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal, izgalmas kihívásokkal, és mindezt egyedül szeretné felfedezni (természetesen sokszor épp evés-, fürdés- vagy alvásidőben). Ehhez még hozzájárul az is, hogy többségük nyelvi készségei lemaradnak értelmi képességei mögött, vagyis többet tudnak és szeretnének kifejezni, mint amit verbálisan képesek. Általános tapasztalat, hogy a fejlődés normális menetében jelentkező hisztik száma a nyelvi készségek fejlődésével csökken, akár teljesen el is tűnik. Több okból hangsúlyozom itt a fejlődéshez normálisan társuló hiszti jelenségét. Bár a szkeptikusok szerint a dackorszak sosem múlik el, csak a gyerek egyre kifinomultabb eszközökkel tesz keresztbe a szülőknek, azért egy bizonyos életkor után, illetve bizonyos élethelyzetekben a hiszti Fontos idôszak ez: részben most dôl el, gyermekünk kitartó vagy inkább könnyen feladó típus lesz-e, a részletek vagy az egész iránt érdeklôdik-e jobban, az emberek vagy a tárgyak keltik-e fel jobban az érdeklôdését. nem kifejezetten a kudarc miatti frusztráció jele, sokkal inkább egy adaptív reakció a szülők, a család működésének egészére. Ami az életkort illeti: az iskolaérettségnek vannak bizonyos alkalmazkodási követelményei, például szabálytudat, kitartás, kudarctűrés és nem utolsó sorban a késleltetés képessége, amelyek felmérésére az óvónők, pedagógusok és pszichológusok hivatottak, és a gyermek iskolakezdésével kapcsolatban többek között ennek alapján tesznek ajánlást. Mindezek a képességek elengedhetetlenek az iskolai teljesítményhez, és valóban nem jellemző, hogy bárki is földhöz csapkodná magát, amiért nem sikerült elsőre leírnia az a betűt. Megállapíthatjuk tehát, hogy a 6 7 éves gyerekeknél már nem indokolt az a fajta hiszti-reakció, ami egy 2 3 éves gyereknél még rendjén valónak tekinthető. Gondoljunk azonban bele abba, miként érezheti magát egy gyermek, aki kénytelen elviselni válófélben lévő szülei ellenségeskedéseit, vagy hiába próbálja felhívni magára a munkájába temetkező anyja figyelmét. Ezek olyan élethelyzetek, amelyek temperamentumtól függően igenis kiválthatnak dacos, hisztis reakciót egy már idősebb, akár rendkívüli értelmi képességekkel rendelkező gyermekből is. Ez is a tehetetlenség jele, csak éppen nem szükséges velejárója a fejlődésnek. Ha idáig fajulnak a dolgok, csak egészen ritka esetben képes a család önerőből a változásra. A másik, amit fontos megemlítenünk, hogy bizonyos (pl. halló- vagy látószervi) betegségek, idegrendszeri problémák, valamint kisiskoláskorban fel nem ismert tanulási nehézségek is hasonló viselkedésre késztethetik a gyermeket. Ha úgy érezzük, hogy a dühkitörések, az agresszív késztetések túlnőnek a normálisnak mondhatón, és semmilyen, az alábbiakban felsorolt módszer nem válik be, ne habozzunk szakembertől segítséget kérni. Egyesek talán most fellélegeznek, és azt mondják: tulajdonképpen szerencsés vagyok, amiért az én gyerekem csak naponta egyszer hisztizik, akkor sem veri magát a földhöz, nem agresszív és tulajdonképpen megvigasztalható. Ez a pozitív látásmód szinte önmagában elég a dackorszak átvészeléséhez a szülő részéről. Mások azonban bizonyára azt gondolják: persze, örülök, hogy a gyermekem tanul, fejlődik és megküzd valahogy az őt érő frusztrációval, de én hogyan küzdjek meg azzal, amit az ő bömbölése okoz? Talán még lelkiismeret-furdalást is éreznek, amiért nem képesek a gyermekük dühkitöréseit angyali mosollyal fogadni. Higgyék el, ezek a reakciók

4 5 teljességgel emberiek és érthetők. Én a magam részéről jobb pillanataimban az első csoporthoz tartozom: a kisfiam összességében nagyon jó természetű, ha jön a hiszti, el lehet terelni a figyelmét, és pár perc múlva vége is az egésznek. Ezt gondolom, amikor éppen nem hisztizik. Ám egy áruház pénztáránál levágott nagyjelenetnél már egész más gondolataim támadnak, és a lelkiismeret-furdalás még csak utána következik Ha ez ismerős, akkor bizonyára érdekelni fogja, mit lehet tenni a hiszti számának és intenzitásának csökkentése érdekében. Mankók a hiszti kezeléséhez! 1. Az első jó tanács, ami egyeseket akár ki is hozhat a sodrából: próbáljuk megelőzni a hisztit. Kösz, ezzel ki vagyok segítve! gondolhatják, pedig nem is lehetetlen ezt alkalmazni. Ha megkérdezném, milyen helyzetekben szokott dührohamot kapni gyermekük, bizonyára csípőből tudnának rá válaszolni. Ha tisztában vannak a hisztit kiváltó szituációkkal, akkor az esetek többségében időben reagálni is tudnak rá: elkerülik őket, mással kötik le a gyermek figyelmét. A figyelem elterelése már kibontakozóban lévő hiszti esetén is jól alkalmazható. Néha elég felkiáltani: Gyere, mutatok valami érdekeset! és szinte mindegy mit választunk, kellő lelkesedéssel bármit el tudunk adni. 2. Szintén a megelőzéshez sorolható, ha kis dolgokban választási lehetőséget biztosítunk gyermekünknek. Ezzel elismerjük a függetlenség iránti igényét. Ügyeljünk azonban arra, hogyan tesszük fel a kérdést: a Mit szólnál hozzá, ha megmosnánk a hajad? kérdésre borítékolni lehet a nemleges választ. Ha azonban úgy közelítünk, hogy Hajmosás előtt vagy után szeretnél játszani a gumikacsával/spriccelővel/buborékfújóval? nagyobb eséllyel kerülhetjük el a menetrendszerű hajmosás-hisztit. 3. Legyünk kakukkos órák: játékába belemerülő gyermekünket fokozatosan figyelmeztessük a nemszeretem tevékenység közeledtére. Kicsim, tíz (öt, kettő, egy) perc múlva megyünk fürödni! Nem mindig és nem mindenkinél válik be, de tapasztalataim szerint a hisztik jó része megelőzhető ilyen módon. 4. Ha úgy látjuk, gyermekünk a figyelemért hajlamos a leginkább hisztizni, jó módszer, ha minden alkalommal, amikor jó gyerekként viselkedik, reagálunk rá: leülünk mellé, dicsérjük, olyan módon foglalkozunk vele, ahogy ő a leginkább szereti. Viszonylag hamar megtanulja így, mely viselkedések eredményezik az áhított figyelmet. A hiszti lecsengését követően közvetlenül azonban sose jutalmazzuk a nyugodt viselkedést, mert az sokkal inkább a fáradtság, semmint a belátás eredménye, ugyanakkor, ha a gyermek igényli közelségünket vagy a történtek megbeszélését, lehetőség szerint álljunk rendelkezésre. 5. Bármelyik módszer mellett ajánlott a gyermekünk frusztrációjának és dühének verbális elismerése is, a kifejezés módjának tehát a gyermek viselkedésének és nem magának a gyermeknek minősítése mellett. Megértelek, Kincsem, rossz érzés, ha valami nem sikerül úgy, ahogy eltervezzük/ha nem kapjuk meg rögtön, amit szeretnénk. Sajnálom, ha rosszul érzed magad, szívesen megölellek, megpuszillak, ha szeretnéd, hogy segítsek megszabadulni ettől az érzéstől. A dühöngésed azonban nagyon zavar engem, úgyhogy most magadra hagylak. Kérlek szólj, ha már van hozzám kedved. 6. Vagány szülőknek ajánlott a hülyének tettetés módszere: nézzünk ártatlan szemmel gyermekünkre, és mondjuk azt: Kicsim, a sírásodtól nem értem, hogy mit mondasz. Ha már el tudod mondani, hogy mit szeretnél, szólj és megbeszéljük. 7. Kis odafigyeléssel az éhségből, fáradtságból adódó hisztiket teljesen el lehet kerülni. A helyes napirendhez szokott gyermeknél ilyen szinte elő sem fordul, ám ahogy a mieink, úgy az ő napjaik sem egyformák, lehetnek nyomottak az időjárástól vagy éppen a szokottnál éhesebbek Egy kis rugalmassággal ehhez könnyedén alkalmazkodhatunk. 8. Ha a kialakult hiszti kezd extrém méreteket ölteni némelyik akár a lélegzet visszatartásáig is fajulhat kivételesen operálhatunk olyan kevésbé gyengéd, ám általában hatékony módszerekkel, mint az arcba fújás, víz spriccelése (de nem öntése), vagy a kifeszített testű gyermek hirtelen hasra fordítása. Fontos azonban, hogy ezt csak vészhelyzet esetén alkalmazzuk, amikor az autonómia és a düh jogosságának elismerése már csak másodlagos szempont lehet. Ugyanilyen esetekre ajánlott az ún. szoros

5 6 ölelés módszere is, amikor a hisztiző, testét megfeszítő gyermeket szorosan átöleljük, és nem engedjük el addig, amíg le nem nyugszik. Az ölelés eleinte még nagyobb ellenállásra ösztönzi a gyermeket, de többeknél beválik a recept: miért ne ölelkezzenek inkább, amikor az sokkal jobb? Megjegyzendő azonban, hogy mint az összes többi módszerre, erre is igaz, hogy nem mindenkinél alkalmazható hatékonyan. 9. Végül pedig: bár a gyermeknevelésben a következetesség az egyik leghatékonyabb csodaszer, néha akár engedhetünk is egy kicsit. Persze sose olyan dologban tegyük, amit károsnak ítélünk, és aminek ismétlődését meszsze szeretnénk elkerülni. De néha egy második kocka csokitól még nem dől össze a világ, ahogy attól sem, hogy biztonságos körülmények között néha hagyjuk, hogy kidühöngje magát. Erre persze sem a bevásárlóközpont pénztára, sem egy mászóka teteje nem ideális terep, de ha drámai színészként eldobja magát az ágyán és könnyes önsajnálatba merül: hagyjuk rá! Az engedékenység azonban ne váljon állandó reakciónkká, hiszen így gyermekünk könnyen arra a következtetésre jut majd, hogy a hiszti hatásos módszer céljai elérése. Ezzel alaposan megnehezítjük a saját dolgunkat, nem beszélve arról, hogy gyermekünket komoly csalódás éri majd, amikor rájön, hogy ez nem egy általános és elfogadott módja érzelmeink kommunikálásának, hiszen a külvilág már nem lesz olyan készséges és elnéző a viselkedésével, mint mi. + 1 tanács: A legnehezebb feladat, de mindegyik módszernél elengedhetetlen: próbáljon higgadt maradni. Higgye el, minden szülő ismeri azt a fogösszeszorítós, gyomorösszeugrós, tenyérviszketős érzést, amit Ön is, amikor hisztiző gyermekére tekint. Igen, minden szülő. Ha belül valaki azt ordítja Önben, hogy nem bírom, nem bírom, nem bírom tovább!, akkor is próbáljon meg semleges arckifejezést ölteni. Egyfelől a gyermekekben különösen a figyelemre áhítozókban könnyen taktikává válhat a dühös reakció kiprovokálása, hiszen számukra még ez is jobb, mint a semmi. Másfelől, ami még rosszabb, a szülő türelmetlensége vagy a fizikai büntetésre való hajlama konfliktuskezelési minta a gyermek számára, aki hasonló módon fogja majd megoldani problémáit. Minden jó tanács és jó szándék ellenére néha mégsem sikerül megőriznünk hidegvérünket. Ha a hiszti lecsengése után úgy érezzük, reakciónk igen távol áll attól, amit a szeretetteljes és gondoskodó gyereknevelés kapcsán el tudunk képzelni, fontos, hogy ne merüljünk bele a bűntudatba, hiszen abból senkinek sem származik haszna. Nem azt mondom, hogy hessegessük el; épp ellenkezőleg, figyeljünk rá. A bűntudat jó dolog: jelzi, hogy nem az értékrendünk szerint cselekedtünk. Tekintsük tehát annak, ami: egy megbízható és hasznos szignálnak, ami egy számunkra járhatatlan utat jelez, Gondoljon arra, hogy minden olyan eset, amikor sikerült megôriznie nyugalmát, egy lépés elôre a megoldás felé. de ne ragadjuk meg és ne tapicskoljunk ebben az érzésben. Végezetül még egyszer emlékeztetőül: a frusztráció elkerülhetetlen velejárója annak a folyamatnak, amelynek során gyermekünk megtanulja, miként működnek az emberek, a tárgyak és a saját teste. Ugye nem akarjuk őt ettől a tapasztalattól megfosztani? POSTALÁDA Kedves Mona! Annyira el vagyok keseredve! Anyagi helyzetem egyre rosszabb, és bár én annyi mindenkinek segítettem már életem során, úgy látom, nehéz helyzetemben mind gyermekeim, mind barátaim magamra hagynak Hogy lehet ilyen helyzetben a reményt megőrizni?... Kedves Olvasó! Oly korban élünk, hogy az anyagi problémák miatt nagyon sokan kerülnek maguk alá és mivel egyre többeket érint ez a kérdés, egyre kevesebben maradnak, akik segíteni tud(ná)nak. A lelki gödörből ki lehet mászni úgy, hogy jelszavunk három hónapig a következő: az iránytűnk az örömforrás. Azaz minden héten legalább egyszer megajándékozzuk magunkat valamivel, amit már nagyon régen szeretnénk megélni (pl. egy órát ülünk a napfényben a parkban, iszunk egy kávét a Dunaparton stb.). Nem kell túl drága és nagy dolgokra gondolni! Itt apróságok is bőven elegendőek, amelyeknek megélése oly élményekkel gazdagítja Önt, hogy visszanyeri akaraterejét és kreatív energiáit, amelyeket a megoldás megtalálására és annak kivitelezésére fordíthat! Ne másokra számítson, hanem erősítse meg magát és tartsa észben: Mindenki maga felel saját életéért és boldogulásáért! Kedves Olvasó! Októberi számunkban az elengedés és a gyász kérdésével foglalkozom. Kérdéseiket mind Anna, mind jómagam a mona@mmmonline.hu címre várjuk, amelyekre örömmel válaszolunk Önöknek ben vagy a rovat hasábján. A honlapon pedig további érdekes információkkal várom Önt.

6