mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,"

Átírás

1 II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam meg, ezt a híres énekest, szőke hajjal, akkor tört meg a csend az életemben. A Tankcsapda nemcsak újra életérzéssé tette számomra a rockot, de életformává is, úgy ahogy előtte még sosem tette senki, és ragadott magával örökre és visszavonhatatlanul. A színek is visszatértek az életembe. Remélem senki sem ijedt meg az előző fejezettől, hogy egy unalmas önéletrajz hosszú változata. Az én nagybetűs életem itt kezdődött el igazán. A rockot erőszakkal halkítottam le a szívemben, és a lelkemben, mégis minden formában velem volt életem egy-egy eseményén, lépcsőfokán. Laci, valóban az lett, aki az a fajta fájdalomcsillapító lett számomra, amelyet nagy fájdalom esetén már csak a morfium enyhít. A Tankcsapda nem volt ismeretlen számomra, a kezdeti szárnypróbálgatásukon jelen voltam, itt a fővárosban, még a játszótéri baráti körömmel, de akkor nem mozdított meg bennem semmit. Tehát egy videót láttam, aztán megnéztem újra és újra. Aztán újabb dal következett, újra és újra. A dalok nem voltak ismeretlenek előttem, de ettől még sosem ragadott úgy el ez a zenekar, mint ahogy az első látvány, amit az a klip mutatott. Itt egyébként fel is merül rögtön a kérdés, vajon mi lehet a definíciója annak, miképp válik valaki rajongóvá, és mennyire, egyáltalán mérhetőek e fokozatok. Könnyen lehet dobálózni a szavakkal. Pár napos csodálkozás után, jó néhány videó és dal meghallgatása után kicsit utánajártam mi is történt ezzel a zenekarral, miről maradtam le. A dalszövegek folyamatos elemzésével egyre több közöset éreztem felfedezni saját érzéseim, és Laci ki- 15

2 mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, amire én nem lennék képes. Hamarosan minden örömöm és bánatom ezek között a dalok között zajlott, persze itt még csak lejátszókon keresztül. Valószínűleg pont azért mert nem sok ember képes arra, hogy ezeket a gondolatokat nemcsak érezze, de ilyen formában tudja kiadni magából, ahogy Lukács. Az életforma az első koncert élménye után vált igazán életúttá, és amikor már nem volt elég csupán hallgatni őket, akkor konkrétan megfogalmazódott, hogy el szeretnék menni egy Tankcsapda koncertre. Legutóbbi élő koncertem még bolond tinédzser koromban éltem meg, és az otthoniak azt hitték viccelek. Aztán amikor már napokig mondogattam, valahol eljött az a pont, hogy utánanézzünk, mikor lesz egy közeli buli. A jegyeket már jó előre megvettem, és teljesen magával ragadott a hév, hogy milyen jó lesz őket látni és hallani. A fiam is, aki akkor volt kb. 8 éves, szintén megszerette őket, és hárman mentünk arra a koncertre. Mondanom sem kell hatalmas élmény volt, napokig, sőt hetekig a hatása alatt voltam. A történethez hozzátartozik, hogy addig hétköznapi stílus szerint öltözködtem, de arra a koncertre visszaalakultam, olyan rocker lánnyá, aki régen is voltam, vagy lehettem. A Tankcsapda pólótól azonban többet nem tudtam megválni. Aztán amikor eljön az a pont, hogy egy új ruha, stb. már mindig a szerint alakult, mi illik a különféle zenekarok pólókhoz, pulóverekhez, így hamarosan az egész ruhatáram kicserélődött. Volt mikor problémás volt az, hogy én vagyok az anyuka, aki bakancsban hordja a gyereket oviba, suliba, és koncerteken érzi igazán, hogy él, legalábbis ami a szárnyalást, és a kikapcsolódást illeti, a lelki gyógyírról nem is beszélve. Az első koncert után egyébként nem volt már megállás, és ez mai napig így megy. Amikor a Tankcsapda turnézott sokat utaztunk, amikor pedig a fesztivál időszak beköszöntött szintén folyamatosan menni kellett. A hétköznapok után, a hétvégi koncertek mindig újabb adrenalin bombát tartogattak. Közben adódott egy egészségügyi probléma, ami egy mezei hasfali sérvből alakult ki a legkisebb gyermekem megszületése után. Valószínűleg felmerül a kérdés, miért vállaltam ennyi gyereket, de mivel férjem valóban a sajátjaként nevelte a két porontyomat, ezért nem volt kérdéses az, hogy közös gyermekeink érkezése előtt bezárjam az utat. Egy nagyon fiatal doktornő kezei közé kerültem, és a próbálkozásai egyre rosszabbul 16

3 sültek el. Folyamatosan szakadt belül a hasfalam, és álmomban sem gondoltam, hogy a sok műtét után, nemhogy javulás nem várható, de sokkal rosszabb lesz. Szerintem rekordnagyságúra szakadt, méghozzá emberfej nagyságúra. Mindeközben én boldogan jártam a koncertekre. Egyik ilyen műtét előtt a doktornőm úgy hívott fel, világosítsam már fel, mikor lesz ennek a Tankcsapda turnénak vége, mert úgy ütemezi a műtétet. Épp egy fél éves leálláshoz közeledtünk. Év végi debreceni koncert volt az, ami mindent meg változtatott, de erről később. Ez a műtét sorozat, és az, hogy én ezeket sok időkre elhúztam, ahogy csak lehetett azt eredményezte, hogy a családom egyre jobban féltett. Nem féltem így sem befurakodni az első sorokba, ahol azért üt a pogó, pláne, ha Lukács Laci előtt akarsz megállni. Belátom felelőtlen voltam, de a fejetlenségemnek nem volt határa, persze sosem volt. Teltek az évek, a fanatikusságom sosem csillapodott. Egyébiránt itt jegyezném meg, hogy ellentétben régi önmagammal, közelebb engedtem a szívemhez kisebb rock és metál zenekarokat. Ráadásul a sok idő alatt a gyakori koncertre járók között egyre több ismerősre találtunk, akikkel jó kapcsolatba kerültünk, majd az internetnek köszönhetően napi kapcsolatba is. A Tankcsapda vendég zenekarai, miután tiszteletét tették a színpadon, már velünk rajongókkal mulattak, így egyre több zenész ismerősöm is lett. Engem valamiért mindig vonzott a színpad mögötti világ. Anno az úgymond gyerekkori kedvencem tagjaival is beszélő viszonyban voltam, tehát nem volt teljesen idegen ez az érzés. Nagyon különféle emberek a való életben a rock és metál zenészek, gyakran érdekes elbeszélgetni velük. Volt egy kiemelkedő esemény, amikor imádott zenekarom klipet forgatott rajongók részvételével. A fiam addigra 9 vagy 10 éves lehetett. Voltunk jó páran, és én csupán szemlélőként csak a kisfiam hoztam el címszóval beálltam a szélére az egésznek, ő pedig az első sorban tombolta végig. Több órán keresztül énekelt tőlem néhány méterre Laci, és egy szünet közben a kisfiam kezébe tette a pengetőjét, sokáig az volt a kabalám nyakban hordva. Egy hosszabb szünet közben a fiú eltűnt, de egyik pillanatról a másikra. A security egyik tagja segített megkeresni, és közölte ne aggódjak Fejes Tomival, a zenekar dobosával beszélget. Onnantól kezdve mindenen dobolt. Aki ismer, de szerintem, aki ezt olvassa, sejtheti, hogy nem egy félénk lány vagyok, és folyamatosan képes vagyok órákig is beszélni. De mikor 17

4 Vele kellett volna, akkor nyögésen és dadogáson kívül semmit nem bírtam kipréselni magamból. Így esett meg az is, hogy ezen az eseményen négyszer volt alkalmam a gyereket Lukács Lacival lefotózni, amelyből egyet sem sikerült elmentenem. De ettől kezdve ő bármikor bejárhatott a zenekarhoz, illetve Tamáshoz. Ezen ok miatt fővárosi dobtanárt kellett keresnem, így kapóra jött mikor megtudtam, hogy a kölyök nagy kedvence a Depresszió dobosa tanít. Ő dobolni járt hozzá, én pedig Dáviddal rengeteget beszélgettem. Ismerte fanatikus rajongásomat, és sok tanácsot és bátorítást adott, egy igazi szívlélek zenész ő. Történt egyébként, hogy a június 26-i születésnapom egy esztergomi fesztivál napjára esett. Egy napon volt Ossian, akiket azért addigra már rég hallottam, a Tankcsapda is. A vonatút odáig nagyon jó kedélyűen telt. Odaérve már a jegyátvételnél kihallatszott Paksi Endre hangja. Ahogy beérkeztünk a fesztivál területére leszakadt az ég. Szinte másodpercek alatt ritkán látott vihar alakult ki. Ömlött az eső, az Ossiant el is mosta, a szél mindent vitt. Mi egy sörsátor alatt bújtunk meg, én pedig már veszni láttam a születésnapi Tankcsapda koncertet. Szerencsére a kiírt időpontra az eső olyan hirtelen állt el, mint ahogy érkezett. A közönséget is elmosta az eső, és nehezen jöttek újra elő, ezt kihasználva beálltam az első sorba. A fiam, mint mondtam bejárhatott Fejeshez. Akkoriban mániám volt a telefonom hátulját aláíratni a zenekar tagjaival, és mivel épp egy új készülékem volt, megkértem a srácot írassa alá, és ha nem túl nagy probléma, akkor Lacival írassa már rá, hogy Boldog szülinapot. A biztonsági emberek nehezen engedték be őt, de aztán pillanatok alatt kijött a sátorból felállított öltözőből, hogy a példaképe azt üzente menjek már be. Persze ő húzott, a férjem tolt befelé, én meg kicsit hirtelen megtorpantam. Bemutatott neki, és nagyon kedvesen felköszöntött, majd odajött Laci is, aki szintén sok szépet és jót kívánt, a baj csak az volt, hogy én még akkor is csak nyögni és dadogni tudtam. Gondoltam nem is próbálkozok ilyesmivel többet, szinte biztosra vettem, hogy egy lökött néma tyúknak tart. Egy Hegyalja fesztiválon is megesett egy hasonló eset. A férjem egyébként egy Tokajhoz közeli faluból származik, édesanyja is ott él. A drága napijegy miatt, mivel hárman voltunk, ezért két napos részvétel szóba sem jöhetett. Némi vitánk támadt, mivel ő egy erősen metál szerető ember, és mivel előtte három héten keresztül jártunk Tankcsapda koncerten, próbált meggyőzni kivételesen nem lehetne megoldani azt, hogy épp másnap a Sepultura lépett fel ott, most az egyszer hagyjuk ki kedvenceimet. 18

5 Szegény alulmaradt a vitában, amit egyébként mai napig sajnálok, és a fejemre is olvassa, de akkor nem tudtam volna elviselni. A koncert előtt hivatalos dedikálást tartott a szívemhez legközelebb álló zenekar. Itt próbáltam összeszedni magam, hogy legalább pár mondatot váltsunk. Egy sátor alatt ültek, és osztogatták az aláírásokat. Időközben pár méterrel arrébb, de épp szemben az egésszel, férjem összefutott Kalapács Józsival, akivel közös sörözésbe kezdtek. Az összes bátorságom elszállt, főleg miután már egyre feltűnőbben próbáltak meggyőzni mindketten menjek már oda, mert utána bánni fogom. Végül a gyerekem ment oda egyedül, aztán tényleg feladtam, hogy én valaha is beszélni fogok ezzel az emberrel, nagyon haragudtam magamra. Egy szép napon kiderült egy régi barátról, hogy tetováló szalonja van, körülbelül félórányira onnan ahol lakom. Régóta vágytam egy tetkóra, és addigra nem is volt kérdés mi legyen az. A Mindenki vár valamit című album logóját varrta a bal vádlimra. Nagyon boldoggá tett, az, hogy a zenekar immár lemoshatatlanul is rajtam van. Aztán egyre többször magyarázkodtam, hogy ez is egy jel, de nem a régi csapda jel, és néhány hét után, mindezt megunva felvarrattam a régi jelet is, méghozzá kezed fején a sorszám dalszöveg után a jobb kézfejemre. Jócskán őszben jártunk addigra. Tudtam, hogy az év végén közeledik egy leállás, véget ér a turné. Ez egyben számomra azt is jelentette, hogy januárban újra kés alá kell feküdjek, hogy aztán a következő év első koncertjén már gyógyultan az első sorban ott lehessek. El lehet képzelni, hogy addigra egy fej nagyságú hasfali sérvvel, ami egyre jobban fájt is, én pedig egyre bátortalanabbul mentem a tömegbe koncerteken, majd a vége felé, már csak a szélén ácsorogtam. Mániásan féltem a műtéttől, ezért a következő dolog fogalmazódott meg bennem. Ki mondta, hogy az ember nem vihet magával a sírba semmit? Egy tetoválásra ez semmiképp sem lehet igaz. S ha már szerencsétlenül koporsóba kerülök, az legyen velem, aki az életben soha, és akit nagyon szeretekrajongásom fő tárgya Lukács Laci. Néhány napon belül az arc portréja, a gitárjával, és az aláírásával, a bal alkarom ékesíti az óta is. Volt egyébként egy online chat a kedvenceimmel, ahol én rákérdeztem nem bántaná vagy zavarná, ha egy rajongó ilyen módon fejezné ki szeretetét iránta, nem volt negatív a hozzáállása. Egy őszi koncert következett, Gödöllőn, ahol végül sikerült megmutatnom neki, persze ismerőseim bátorítására merészkedtem odáig. 19

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék. Kedves Olvasó!

Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék. Kedves Olvasó! Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Kedves Olvasó! Ha olvasod a levelem, akkor máris jól kezdődik a 2012-es év: - mert túlélted a tavalyit, - mert jól vagy és van időd levelemet

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

J. B. Weisz. Ép testben ép lélek

J. B. Weisz. Ép testben ép lélek J. B. Weisz Ép testben ép lélek Ezt a könyvet önmagamnak is nehéz megírnom. Az a helyzet, hogy igen erős ítéleteket kell mondanom majd magam felett, és olyan részletekre is ki kell térnem, amelyek csapongásba

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására

Részletesebben

Van egy. Géber László

Van egy. Géber László Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL

A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Alapozó Terápia: Módszer

Részletesebben

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még

Részletesebben

Tanárok és diákok az iskolai vitarendezésről

Tanárok és diákok az iskolai vitarendezésről 456 valóság W hatvanmilliárdos éves költségvetési főösszeg. Nem reális tehát, hogy ők valóban egyenrangú félként vehessenek részt az egyeztetésben. Mivel azonban az államnak az az érdeke, hogy közöttük

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 422/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ 2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ KATICA Mennyi, mennyi minden. Annyi minden történt mostanában. Áprilist zártuk a kiállítással, utána készültünk az anyák-napjára nagyon ügyesek voltak, 11-én pénteken délelőt

Részletesebben

Juhász Bence. A nagy litikamu

Juhász Bence. A nagy litikamu Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem

Részletesebben

Málta nem Attard 205

Málta nem Attard 205 Málta Sziasztok! Mészáros Andrea vagyok, negyedéves villamosmérnök hallgató. Kicsit eltérnék a sablon beszámolóktól, szeretnék közvetlenebb, barátibb hangnemet megütni. Már korábban is megfogalmazódott

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Máté 18:3 (Károli Gáspár fordítása) Prológus Angyalok az Arby s-ban

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

Üzenet. Kedves Testvérek!

Üzenet. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 40. szám, 2011. okt. 2. Kedves Testvérek! Tamás, a hitetlen így ment át a köztudatba, és lett belőle szólás. Azonban ahogyan a hit,

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév Szekeres Péter kooperos hallgató vagyok a Kandóról! Az utolsó utáni évben úgy döntöttem hogy jó lenne szerencsét próbálni

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv

TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv Időpont: 2007. március 23. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával JELENIDÕBEN Május vége és június eleje között felbolydult a magyar média, az írott sajtótól a tévécsatornákon keresztül az internetes portálokig. Bár az adatvédelem jogi témája látszólag unalmas és érdektelen,

Részletesebben

JAVÍTÓKULCS R FÜZET ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M

JAVÍTÓKULCS R FÜZET ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M 8. É V F O L Y A M ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS R FÜZET s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T 2 0 0 6 Untitled-13 1 2006.03.01. 15:01:48 2 Untitled-13 2 2006.03.01. 15:01:48 3 Untitled-13

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Hector közelebb jut a boldogsághoz

Hector közelebb jut a boldogsághoz Hector közelebb jut a boldogsághoz Édouard a vacsora végeztével nagyon elégedettnek tûnt, de nem érte be ennyivel, ragaszkodott hozzá, hogy átmenjenek még egy másik helyre. Azt akarom, hogy megismerd Kínát!

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28.

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Valahol az országban, rendõrök, és romák "szövetséget kötöttek". Szövetséget kötöttek arra, hogy közösen, kéz a kézben fognak fellépni mindenkivel szemben,

Részletesebben

Én akarom, így akarom, most akarom!

Én akarom, így akarom, most akarom! 2 fotók: Belényesi Tímea (http://timeabelenyesi.blogspot.com) Én akarom, így akarom, most akarom! Kisnémet Mónika Kedves OlvasóIM! Ahogy azt az augusztusi számban ígértem, a szeptemberi megjelenést a dackorszak

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Visszajelzések osztályoktól

Visszajelzések osztályoktól Visszajelzések osztályoktól 2014. 06. 18-ai napot töltöttük Önöknél. 3-8.osztályos tanulókkal. Már a szervezésben is rendkívül rugalmasan kezelték a kéréseimet a programokkal kapcsolatosan. Ezt tovább

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak T.Ágoston László A lovak állva álmodnak Alszol, öreg? fordult a férje felé az asszony. Megigazította feje alatt a kispárnát, és lélekben felkészült a nagy beszélgetésre. Nem, nem alszom. Jár az agyam,

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

Magyarnak lenni New Yorkban

Magyarnak lenni New Yorkban EL LEHET MENNI Magyarnak lenni New Yorkban Nem egységes a New York-i magyarok élete, nincs magyar negyed sem, de néha megcsillan az amerikai álom, még ha csak egy régóta vágyott kabrió képében is: a Bartha

Részletesebben

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek HR: Üdvözlöm a kedves hallgatókat! Hídvéghy Róbert vagyok és egy interjút

Részletesebben

Ha a gyógyítás nem mőködik

Ha a gyógyítás nem mőködik Ha a gyógyítás nem mőködik 2009 Rue Anne Hass, M.A., Intuitive Mentoring és I-Mentoring, www.intuitivementoring.com. Látogasd meg Rue honlapját, ahol további cikkeket találsz Az EFT-rıl és az érzékeny

Részletesebben

Betty apósa túl volt már a 86.

Betty apósa túl volt már a 86. A nyughatatlan Betty apósa túl volt már a 86. évén. Nyugdíjas volt. Tevékeny, szorgalmas ember lévén a nyugdíjas életformát unalmasnak tartotta. Elég erőt érzett magában ahhoz, hogy még valamit, valahol

Részletesebben

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Zsolt Péter Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Láthattunk az elmúlt 20 évben olyan Soros pénzből fizetett választási részvételre felszólító plakátot, ahol csak magyar liberális megmondóemberek

Részletesebben

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel

KÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Segitő jogász Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Dr. Mészáros József nyugalmazott ezredes hetven esztendősen is aktívan dolgozik. 1958 óta vesz részt a büntetés-végrehajtásra vonatkozó jogszabályok

Részletesebben

Fodor András halálára

Fodor András halálára PERSZONÁLIA Fodor András halálára Az Országos Széchényi Könyvtár nevében búcsúzom Fodor Andrástól, a költőtől, írótól, művésztől - és Fodor Andrástól, a könyvtárostól, kedves kollégánktól. Az egykori Eötvös

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Míg a halál el nem választ

Míg a halál el nem választ FÖLDESI ENIKŐ HAUSER PÉTER GARAMI MIKLÓS 1 Míg a halál el nem választ Esetbemutatás Összefoglalás Amennyiben a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyító kezelése eredménytelen, a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása

A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása A szlovák politikusok figyelemmel követték a hadi és a politikai történéseket, ugyanis tisztában voltak vele, hogy ez a háború

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Köszönetnyilvánítás jó és rossz akaróimnak: Nem egy szokványos köszönet

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában B. Kiss Andrea Lúzerek hálójában Első e-mail Címzett: baratnem@gmail.com Dátum: 2003. január 1. szerda 21:44:12 Kedves Barátném! Nem rég beköttettem az Internetet, s ennek köszönhetően ezentúl sokkal egyszerűbb

Részletesebben