Új Szöveges dokumentum
|
|
- Amanda Soósné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik nem viszik körbe Európában, csodagyerekként. Szerencsére! De azért nekünk szívesen elbüszkélkedtek gyermekeik tudásával... Hirdetés Ülök egy kassai koncertteremben csukott szemmel, és dzsessz sztenderdeket hallgatok. A zene magával ragadó, sodró lendületű, aztán jön egy briliáns dobszóló. Hallgatom, és arra gondolok, ha nem tudnám, hogy egy kilencéves, komáromi kisfiú veri a bőrt, el sem hinném. Ha kinyitom a szemem, a látvány akkor sem hihetőbb: Hodek Dávid épphogy kilátszik a dobfelszerelés mögül. - Hogy mióta dobol Dávid? - gondolkodik hangosan a koncert előtt az édesapa, Hodek Szilárd. - Mindig is nagyon érdekelte a zene. Még beszélni sem tudott, de azt már ki tudta fejezni, ha nem tetszett neki egy szám a rádióban. Ennek akkoriban még nem tulajdonítottunk nagyobb jelentőséget, mivel édesapám is tehetséges zenész. Apuka, a gyerek megint szétvert egy dömpert! Dávid dobolás iránti szenvedélye édesapja egy videofelvételének köszönhető. - Az 1998-as budapesti Earth, Wind and Fire koncertről készítettem egy felvételt. Kétéves lehetett Dávid, amikor közösen visszanéztük. Annyira megtetszett a gyereknek, hogy onnantól fogva nem lehetett mást nézni a tévében, csak ezt. Még a nagymamájához is csak úgy volt hajlandó elmenni, ha vittük a videót. A nagymama egy idő után ultimátumot adott: Dávid jöhet, a videó nem! 1. oldal
2 Innentől fogva minden játék, minden tárgy dobbá vált a kisfiú kezében. Egy alkalommal az óvónő figyelmeztette a szülőket: valami baj lehet Dávidkával, mert már több dömpert is felfordított, és addig püfölte, amíg hagyták. - Azt hiszem, akkor értettük meg, hogy többről van szó, mint egyszerű szenvedélyről - meséli nevetve az édesanya, Andrea. - Megkérdeztük Dávidot, lenne-e kedve zenélni. Igent mondott, így ismerős zenészekkel már négyévesen fellépett egy komáromi koncerten. Ezzel el is dőlt minden. Innentől már nemcsak az állandó otthoni dobolással kellett számolnia a családnak, de a zenész életmód költségeivel is. Persze tudom, kereshetnénk pénzt a fellépésekkel, Dávid szerepeltetésével, de óvni szeretnénk attól, hogy csodagyerekként kezeljék! Néha egy-egy koncert belefér, de nem akarjuk, hogy csak erről szóljon az élete. Így üsd a ritmust: papa-mama-papa-mama! Közben a koncert is megy tovább, Bolyki Balázs, a világhírű magyar dzsesszénekes lép a színpadra. Dob és ének felelgetős játékba kezd. Miután lejön a színpadról, Bolyki csillogó szemmel mesél a kis zseniről. - Különleges élmény vele állni a színpadon. Dávid megmutatta az egyik fiamnak, hogyan verje a ritmust: Ezt üsd: papa-mama-papa-mama" Semmi tá vagy titi. Attól zseni a fiú, hogy ösztönösen érzi a zenét, most már csak arra kell vigyázni, hogy amikor tanulja a dobolást, ne felejtse el az ösztönösséget, hanem azt tanulja meg, amit már tud. A koncert után végre Dávidnak is van ideje egy beszélgetésre. Egyáltalán nem fáradt, feltöltötte a zene. Rögtön azt kérdem, honnan tudja, mit játsszon, holott alig ismeri a kottát. - Tudom! - hangzik a válasz, olyan hangsúllyal, amiből kiderül, Dávid el sem tudja képzelni, hogy milyen lehet, ha valaki nem érzi, 2. oldal
3 melyik dobot vagy cintányért mikor kell megütni. - Ha néha mellényúlok, azt is meghallom. Dobos leszek - biztosít még jövőbeli terveiről a koncert sztárja, és látom rajta, részéről ezzel a dobolás kérdéskört ki is merítettük. Ehelyett inkább arról beszélgetünk, nem is sejti, mi ez a felhajtás körülötte. - Rajzolni szeretek, meg focizni. És az iskolát is szeretem, mert ott vannak a barátaim. A matek a kedvencem - teszi még hozzá. Kicsit még csevegünk, csupa kilencéveseket érdeklő témáról, aztán indulnia kell haza, mert holnap újabb fellépés vár rá, és az iskolába is be kell mennie néha. Miután elbúcsúztunk a családtól, Bolyki Balázs elmesél még egy történetet. Ő egyszer addig faggatta Dávidot arról, mit gondol, miért különleges, amíg kibökte a választ: Hát, mert szépen rajzolok!" Kata és a varázsceruza Kis ház, kis kert, kiskapu. Igazi napsugárlányhoz" illő környezet. Itt lakik Martincsák Kata, akiről a szomszéd néni úgy tartja, az ő színeiben fürdik az egész világ. Kata ugyanis reggeltől estig rajzol. Még csak kilencéves, de már égen-földön minden pályázatot megnyert. Alig ülünk le a konyhában, az édesanyja, Máray Eszter, mutogatni kezdi az e heti díjátadásokra szóló meghívókat. A hűtőszekrény oldalán mágnessel odarögzítve a Janikovszky Éva-meseíróversenyé, ezzel a másikkal pedig, nézzem csak meg, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium vizuális vetélkedőjének döntőjére hivatalosak. De rajzolt már Kata dinoszauruszt a Természettudományi Múzeum számára, Slágerangyalt a rádiónak, Rumini egeret az azonos című meseregényhez. Bármit hall, olvas vagy lát, azonnal beindítja a fantáziáját... Az allergiás gyerekek szinte mindig tehetségesek! Kata csendben ül, és mosolyogva figyeli, amint az édesanyja áradozik róla. Aztán elunja, és előkapja a rajzeszközeit. Villámgyorsan felskicceli a körvonalakat, majd egy fura, vastag, ő úgy mondja, zsírkréta-ceruzával színezni kezd. A képen egy 3. oldal
4 rózsaszín lány alakja bontakozik ki, amint félrehajtott fejjel, érdeklődő tekintettel néz. Kata végül fekete filccel alákanyarintja: Lila néninek". Hiszen ez én vagyok! Meglepetésemet látva a kislány felbátorodik, és bevezet a szobájába. Faltól falig rajzok, az íróasztalon egy apró pávaszobor. Ez mindig itt tollászkodik, nagyon szeretem. Iránból küldték, ő volt az első díj egy nemzetközi rajzversenyen - kommentálja Kata a látottakat. - Mire kell neked ez a sok pályázat? - kérdezem tőle. Elgondolkodik, aztán rávágja: - Mert akkor megint van min törni a fejemet. Megbeszélem anyával, és kezdhetjük! - Ez nem egyszerűen csak kihívás számára - szólal meg Eszter a hátunk mögött. - Sokkal több annál. Terápia. Kata kiskorában nagyon beteg volt. Másfél évesen egy Krupp-rohammal kórházba került, és gyakorlatilag négy évig ki sem jött onnan. Túl van egy tüdőműtéten és sok-sok szenvedésen. Egy ideig allergiás volt a bőre, és szinte egész nap elkeseredetten vakarózott. A doktor nénije a svábhegyi szanatóriumban a karjában cipelte éjszakánként, hogy megnyugtassa. Dr. Zsigmond Györgyinek hívják, rengeteget köszönhetünk neki. Ő volt az, aki folyton biztatott bennünket: meglátják, az ilyen allergiás gyerekek szinte mindig nagyon tehetségesek valamiben!" Hát ez lett a rajz. Az első siker a Varázsceruza című, operaházi rajzpályázaton ért bennünket. Attól kezdve Kata rohamosan gyógyulni kezdett, és én mindent megteszek, hogy alkotásra ösztönözzem. Múltkor például megnéztük a Holdbéli csónakos című mesejátékot, és megépítettük a díszletet cipős dobozokból. Nagyon jól szórakoztunk! Van neked kutyád? - Azt még nem is mondtad, mi mindent nyertem már! - kiabál közbe Kata. - Biciklit, vidámpark-belépőt, egyszer még egy nyaralást is! 4. oldal
5 Aztán egy váratlan fordulattal nekem szegezi a kérdést: - Van-e neked kutyád? Szerencsére van, és mivel látom, hogy a kislányt ez mennyire érdekli, elmesélem, mennyire szomorú, amikor reggelenként eljövök hazulról. Katát megérinti a történet, és azonnal munkához lát. Néhány mozdulattal lefesti a magára hagyott, könnyező uszkárt. Ezt meg fogja mutatni az osztályfőnökének, Vida Bélánénak is, aki a rajzszakkört vezeti, ígéri... Lassan indulnom kellene, de nehéz elszakadnom ettől a mesevilágtól. Eszter teát főz, a kislányok - Kata és a húga - vaníliás kiflit majszolnak, a levegő tele gyerekkacagással. Vár a kiskutyám, mondom Katának. Ez hat. A kislány még utoljára körülöleli a derekamat, így búcsúzik. Csodagyerek lenne? Azt nem tudom. De egy biztos: végtelen empátia és csodálatos képzelőerő szunnyad benne. Alighanem még hallani fogunk róla. Hogyan bánjunk a tehetséges gyerekekkel? - Fontos tudni, hogy ha egy gyerek valamilyen területen kiemelkedően tehetségesnek bizonyul - legyen az zene, matematika vagy akár a rajz -, akkor más területeken a legtöbbször gyengébben teljesít. Ezt el kell fogadni szülőnek, pedagógusnak egyaránt - szögezi le Muhi Mária pszichológus, családterapeuta. - Nem lehet valamiből kimagasló eredményt elérni, és mellette még minden más tantárgyban is jól megfelelni. A tehetségnek ára van. Lehet, hogy ez éppen a szociális kapcsolatok hiányában mutatkozik majd meg. A pedagógus felelőssége, hogy az ilyen diákkal személyre szabottan foglalkozzon. Sajnos, a magyar iskolarendszer hagyományosan nivellál, nehezen kezeli a nyilvánvaló kreativitást. Ezeknek a gyerekeknek pedig nagyon átgondolt lelki támogatásra, és kitartó fejlesztésre van szükségük. A sikert kizárólag a szorgalom hozza meg. Ebben segíthet egy agilisan menedzselő szülő. De nagyon figyelnie kell arra, hogy csak addig motiváljon, ameddig a gyereke ezt igényli! Ha a gyereknek már nincs szüksége 5. oldal
6 támogatásra, a szülőnek azonnal a háttérbe kell húzódnia. Ez a legnehezebb. Érdemes időnként egy kívülállóhoz fordulni, aki objektíven ítéli meg a helyzetet. Nincs annál tragikusabb, mint amikor egy ilyen folyamat kudarcba fullad. 6. oldal
- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?
Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk
RészletesebbenE D V I N Írta Korcsmáros András
E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem
RészletesebbenPetőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
RészletesebbenMiért tanulod a nyelvtant?
Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk
RészletesebbenNekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
RészletesebbenHelyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Részletesebbenmondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,
II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam
RészletesebbenDOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN
Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN
RészletesebbenPap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL
Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL -Amikor a Tanárkepzőn fuvolás hallgatóit a hangszer tulajdonságairól faggaltam, azt válaszolták, hogy nem sokat tudnak róla, de amire kídncsi vagyok,
RészletesebbenCsillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
RészletesebbenTommaso Grado SÓLYOMLÁNY
Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4
RészletesebbenAzonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék. Kedves Olvasó!
Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Kedves Olvasó! Ha olvasod a levelem, akkor máris jól kezdődik a 2012-es év: - mert túlélted a tavalyit, - mert jól vagy és van időd levelemet
RészletesebbenBata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
Részletesebben"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal
"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az
RészletesebbenElmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról
PAPP ZSOLT Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról Összefoglalás A nehéz sorsú, hajléktalanszállón lakó, AIDS betegségének állandó fenyegetettségében élő szerző a halálról, félelmeiről,
RészletesebbenIsten hozta őrnagy úr!
Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart
RészletesebbenA cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
RészletesebbenNekünk még volt szabadnapunk
Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették
RészletesebbenCsaládsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban
Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:
RészletesebbenJoachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András
Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden
RészletesebbenPasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT
Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,
RészletesebbenPár szóban a novella létrejöttéről:
Pár szóban a novella létrejöttéről: A Heléné Cixous-pályázatot a Feldmár Intézet Nők Iskolája alapította. A pályázat feltételeit Feldmár András fogalmazta meg...a nyertes pályázatoktól őszinte, magas színvonalú,
RészletesebbenJAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!
A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal
RészletesebbenTanárok és diákok az iskolai vitarendezésről
456 valóság W hatvanmilliárdos éves költségvetési főösszeg. Nem reális tehát, hogy ők valóban egyenrangú félként vehessenek részt az egyeztetésben. Mivel azonban az államnak az az érdeke, hogy közöttük
RészletesebbenBányai Tamás. A Jóság völgye
Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy
RészletesebbenA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos
RészletesebbenA fölkelő nap legendája
Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk
RészletesebbenŐk ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.
Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben
RészletesebbenNem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08.
Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. A hagyományos cigány családból származó diplomás roma nõk komoly választások elé állnak életükben, ha meg szeretnének
Részletesebben4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel
4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel A válság benned gyökerezik Minden nehézség ellenére egyszer csak befigyelt a jószerencse. Persze, tettünk is érte, de végső soron mázlink volt. Történt ugyanis, hogy
RészletesebbenKiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival
Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig
RészletesebbenHogyan mondjuk meg a gyerekeknek?
Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,
RészletesebbenZENE JÁTÉK I. + Kártyacsomag + Útmutató ZENE JÁTÉK II. + Munkafüzet + Útmutató
Bánki Vera Stark Gábor Széplaki Gyöngyi Kismartony Katalin ZENE JÁTÉK I. + Kártyacsomag + Útmutató ZENE JÁTÉK II. + Munkafüzet + Útmutató Tankönyv az alapfokú nevelés-oktatás 1-4. évfolyamai számára Miben
RészletesebbenMi történt, kedves István?
There are no translations available. Az Arany Embertől Attiláig Történelmi Lovasút Kazaksztánból Magyarországra 2009. március szeptember Az íjfeszítő népek testvériségének gondolata ma, a XXI. század elején
RészletesebbenAikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
RészletesebbenMesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga
ELŐSZÓ Kedves szülők! Gyermekeik, mint egykor önök is, szeretik a meséket. Reméljük, hogy könyvünk tetszeni fog nekik. De önöknek elárulunk egy titkot: ez a könyv nem csak mese. Azt szeretnénk, ha gyermekeik,
RészletesebbenEl camino A zarándokút. 1. állomás
1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek
Részletesebbenbaráti simogatással noszogatta Balthust a csurranós végkifejlet irányába. Majd megszámolt még tizennyolc lámpaoszlopot, és megérkezett az állomásra.
12. Az 5 óra 30-ra beállított mobiltelefon bőszen rezgett az éjjeliszekrényen. Rouget de Lisle a fodrozódó vízfelszín alól meredten bámulta gömböcske alakú szemével. Hétfő. Guy lain nem emlékezett rá,
RészletesebbenFARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.
FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és
RészletesebbenGazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
RészletesebbenVakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból...
Gáborél et 2015j úni us VAKÁCI ÓÓÓ! Kel l emesnyar atkí vánunk! Er dél ybenj ár t unk Ál l at ker t isét a Tartalomjegyzék Vakáció..3 Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4 Régen volt, hogy is volt....5 A
RészletesebbenBelső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!
Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve
Részletesebben4./ Egyebek 1./ Kezdeményezés a napközbeni gyermekellátás fejlesztéséről 23/2016.(IV.25.) sz. határozat
9/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. április 25. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és
RészletesebbenOPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K
OPERÁLT VETERÁN TALÁLKOZÓK - T Ö R T É N E T Ü N K Mottó: Hiszen tíz évvel ezelőtt én is Békéscsabáról Nyíregyházára utaztam, hogy tíz percet beszélhessek valakivel, aki túl volt a műtéten! 2004. december
RészletesebbenFrank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó
1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása
RészletesebbenTizennegyedik lecke. nálam
Tizennegyedik lecke Vendégségben Péter: Szeretettel üdvözöllek benneteket nálam. A kabátokat itt hagyhatjátok az előszobában. Juszuf: Köszönjük szépen. Ezt a kis bort neked hoztuk. Le kell venni a cipőt?
RészletesebbenAndrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti
Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.
RészletesebbenHogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán
Részletesebben1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker
194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha
RészletesebbenCsillagtúra egy Európáról
Csillagtúra egy Európáról Nagyon vártuk a csapat első Csillagtúráját több okból. Egyrészt mert bár a Kékszalag a legnagyobb médiaesemény a Balatonon, de a leginkább embert próbáló verseny szerintem a Csillagtúra.
RészletesebbenÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval
Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett
RészletesebbenFigyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?
RészletesebbenKiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
RészletesebbenIsten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
RészletesebbenIkon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1
bencsik orsolya Ikon figyeltem anyámat. ha eljön az idő, bemegy a kamrába. a rossz lábú asztalról fölveszi a zöld tálat. a zsákból merít egy bögre kukoricát, két bögre búzát. összerázogatja. - - - - -
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2012. július 26. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 26. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
RészletesebbenEredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.
Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 31-én 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 83/2012. (X. 31.) Nyugdíjas
RészletesebbenSzeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni
BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet
RészletesebbenKollár-Klemencz László: az érték háttérbe került 2013. május 15. szerda, 13:44
A Kistehén együttest az elmúlt hét végén az alternatív zenekar kategóriában díjazták a Székelyudvarhelyen megtartott Transylvanian Music Awards-on. Kollár-Klemencz Lászlóval a díj átadása és az egyórás
RészletesebbenTájékozódás térben, síkon
Matematika A 2. évfolyam Tájékozódás térben, síkon 28. modul Készítette: Szili Judit Szitányi Judit 2 matematika A 2. ÉVFOLYAM 28. modul Tájékozódás térben, síkban (gömbön) MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret
RészletesebbenBereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből HÁZ UDVARA, PIAC NAPPAL A Gyerek a földszintes ház udvarán megy rövidnadrágban, magasszárú cipőben. Köhög. Szomszédasszonyokkal találkozik,
RészletesebbenKÖZELKÉP. Segitő jogász. Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel
Segitő jogász Beszélgetés a hetvenéves dr. M észáros Józseffel Dr. Mészáros József nyugalmazott ezredes hetven esztendősen is aktívan dolgozik. 1958 óta vesz részt a büntetés-végrehajtásra vonatkozó jogszabályok
Részletesebben20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem
RészletesebbenCOACHOT EGY HR-ES? Coach kiválóság üzleti oldalról
10 KOROMPAY Kinga HOGYAN VÁLASZT COACHOT EGY HR-ES? Coach kiválóság üzleti oldalról M anapság egyre több a Coach képzés és egyre több a coach. Vállalati oldalon pedig ott áll a HR-es, hogy indítsa el a
RészletesebbenPalotai Boris. Hetedik év
Palotai Boris Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Palotai Boris jogutódja Milyen sovány a mérnök úr! Most is mérnök urazta, hogy a két combja közt ringott, s melle szétlapult
RészletesebbenH Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.
H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére
Részletesebbenválni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába
2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén
RészletesebbenLétezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,
RészletesebbenKompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/
Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga
RészletesebbenART06 2010 07 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék
ART06 2010 07 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Július hónapra vonatkozó beírásaim utólagosan történtek, mert a lakásunk 1-től át lett adva a felújítóknak. Albérletben laktunk. A kultúrával azért nem
RészletesebbenPéterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának
RészletesebbenA Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte
RészletesebbenHúsz év mellékvágány után újra lendületben
2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám
RészletesebbenA Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora
A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora Kovács Anita (felvezető női hang): Az Irhás árok Budapest egyik szép kirándulóhelye, de azoknak, akik ott laknak, bizony okoz bizonyos problémákat
RészletesebbenISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
RészletesebbenKészült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló
RészletesebbenGyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
RészletesebbenVALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral
VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,
RészletesebbenPápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei
Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó
RészletesebbenMEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán
Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el
Részletesebben2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft
2011_ 11, 12 k o r t á r s m ű v é s z e t i f o l y ó i r a t B u d a p e s t ISSN 1216-8890 1080 Ft Kifordulok önmagamba val beszélget Schmal Róza Schmal Róza: A festményeidhez különböző irányokból lehet
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Tibor polgármester Anderkó Attila képviselő
RészletesebbenAz élet napos oldala
Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék
RészletesebbenEZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám
A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.
Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi
RészletesebbenBalajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu
Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10
Részletesebbennehezebb elérni, hogy anyanyelvűtanárok elmenjenek taníjól akik nemcsak a ""LJu_.n...1..1.~u.IU.~"-''-'-'-
810 VALÓSÁG nyelven vannak. Úgyhogy a tanulmányait, a továbbtanulását és a szakmáját ez nagymértékben személyiség fejlődését szintén. E: Mindenhol ilyen sikeres ez a program? B A: Nem mindenhol sikeres,
RészletesebbenHA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS
pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban
JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli
RészletesebbenBálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben
Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására
RészletesebbenA X. Pécsi Országos Színházi Találkozóról
A X. Pécsi Országos Színházi Találkozóról Vinnai András - Turai Tamás - Róbert Júlia - Bodó Viktor: Kockavető. Luke Rhinehart regénye nyomán (Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató
Részletesebben12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk
12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak
RészletesebbenJ E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:
J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár
RészletesebbenSZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ
SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,
RészletesebbenTüntetésaktivista öcsém megszólal: Én speciel hallottam róluk, éspedig azt, hogy nem
a bevarrt pedofilok, mivel rabtársaik utálják őket, és ezt durván kinyilvánítják. A jergliben nem csupán az elkövetett bűn súlya-neme határozza meg a rangsort. Sokat nyom a mérettyűben az agresszivitás.
RészletesebbenIskolagyűlés 2015.10.20.
Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből.
Ikt.szám: 117/12/2010. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből.
RészletesebbenA településrendezési tervek fejlesztési összefüggései A tervezési program és a területek adottságai Annak idején, a 80-as években, s különösen az önkormányzati rendszer létrejötte után rendszeres és erőteljes
Részletesebben