A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.
|
|
- Hanna Ráczné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte papjaikért és új papi hivatásokért imádkoznak a hívek. Hazánkban a hatmillió katolikus hívőre 2300 pap jut, vagyis egy papra 2600 hívő. Ezen a vasárnapon, a szentmiséken, hivatásébresztő prédikációkat hallhatunk, és ahol erre lehetőség van, papnövendékeket hívnak meg, akik saját hivatásukról vallanak. Az Újfehértói Római Katolikus egyházközségbe két papnövendék érkezett Egerből. Nagy Zsolt, II. éves kispap és Törő András, I. évfolyamos kispap. Ők a saját hivatásukról, és az Újfehértón töltött időszakról így vallanak.
2 A hivatás Általában, ha meghalljuk ezt a szót, akkor többnyire papi vagy szerzetesi hivatásokra gondolunk. Olyan emberek jutnak az eszünkbe, akiket Isten meghívott, és akik elkötelezték magukat. A szó értelmezésében azt tényleg jól látjuk, hogy benne van az elhívás, elhívatás valamire, valami felé. Ez azonban korán sem azt jelenti, hogy csak papoknak, szerzeteseknek van hivatásuk. A hivatás minden ember osztályrésze. Szilárdan vallom, hogy Isten minden embert hív. Meghív valamire, ami az emberi élet boldogságát jelenti. Én pedig hiszem, hogy az emberi élet alapvetően boldogságra van hivatva. Sokszor használjuk a hivatás szó helyett a foglalkozás vagy a szakma szavunkat. Pedig a két utóbbi kifejezés koránt sem fejezi ki azt, amit a címben lévő szó kifejez. A hivatásban benne van az is, hogy arra meghívtak, meghívást kaptam. Persze azt, hogy elfogadom e vagy sem, csak rajtam múlik. Sokan vannak, akik tényleg csak szakmát vagy valamilyen foglalkozást választanak, ami nem feltétlenül egyezik meg hivatásukkal. Sokszor valamilyen érdekből választunk valamilyen foglakozást: a jobb megélhetés, a biztosabb jövő vagy azért, mert éppen divatos, menő azzá válni, aki igazából nem is akarok lenni. Persze tisztában vagyok azzal, hogy fontosak az anyagiak, hiszen meg kell élni valamiből. És az sem mellékes, hogy mennyire
3 leszek megbecsült. A baj csak akkor van, ha valaki tényleg az ilyen másodlakos okok miatt választja azt, amit választ. Mert hivatást választani azt jelenti, hogy elsősorban azt nézem, hogy tudnám-e akkor is végezni, ha nem feltétlenül van jól megfizetve. Ha nem éppen a legdivatosabbak egyike. Ha tudom, hogy nem éppen a legelfogadottabb az emberek részéről. Vagyis, ha olyan dolgot tudok végezni egész életemben, ami örömet okoz, amivel másokat is szolgálni tudok. Amire tényleg hivatva vagyok. Mert, ha nem ilyen szempontok szerint választunk, akkor lehet, hogy egész életünkben boldogtalanok leszünk. Mert lelkünk mélyén csak mi tudjuk, hogy mire vagyunk hivatva, és nekünk kell nap, mint nap azzal szembesülnünk, hogy jól vagy rosszul döntöttünk e. Hivatást választani tehát feladat, mely nem könnyű. De ha egyszer megtaláltuk, akkor legyen az bármily nehéz is, mindig boldogok leszünk. Hiszen az emberi élet boldogságra van hivatva. Én azért választottam a papi hivatást, mert úgy érzem, hogy erre az Isten meghívott. Már kisebb korom óta mondogatták az emberek, hogy biztos pap leszek, ha felnövök, mert sokat jártam ministrálni. Engem ez egy kicsit zavart, mert úgy gondoltam, hogy attól, hogy valaki templomba jár, az még nem jelenti azt, hogy ő pap akar lenni. És volt olyan időszak, amikor imádkoztam is azért, hogy engem ne hogy az Úr meghívjon, mert én nem akarok pap lenni. A fordulat akkor jött, amikor plébánosom tanácsára Nyíregyházára, a Szent Imre Katolikus Gimnáziumba jelentkeztem.
4 Az ott eltöltött négy év nagyon meghatározó volt a hivatásomra nézve. Olyan mély barátságok születtek, akikkel még a mai napig is tartom a kapcsolatot. És persze a tanárok, az ottani atya is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ez megfogalmazódjon bennem. A konkrét döntés csak tizenkettedikes koromban született meg, amikor be kellet adni a felvételei lapokat oda, ahová menni szerettünk volna. Én még januárban nem tudtam, hogy hova is menjek tovább. Volt egy lelkigyakorlat az iskolában a végzősöknek, melynek a központi témája a hivatás volt, úgy általában. Sokan mentünk el rá, lányok fiuk vegyesen. És akkor ott az utolsó nap elhangzott egy bizonyos mondat, mely nagyon megérintett: Jöjj és kövess Engem! Akkor ott azt éreztem, hogy ez a mondat csak nekem szól. Nagyon bizonytalan voltam, hogy akkor most mi is legyen. És átimádkozva, átbeszélve az atyával és barátaimmal, úgy döntöttem, hogy igent mondok Isten hívására. Persze ez az út nem könnyű, mint ahogy egyetlen út sem az, ha az ember komolyan elindul rajta. Kérem a kedves testvéreket, hogy imádkozzanak papi hivatásokért, hogy akit az Isten elhív erre a szolgálatra, bátran mondjon igent. És értünk is, akik már igent mondtunk, hogy mindig hűek maradhassunk ígéretünkhöz. Imádkozunk mi is, hogy mindenki találja meg azt a hivatást, amire az Úrtól meghívást kapott és bátran tudjon rá igent mondani. Mert csak akkor lesz boldog az életünk, ha azt tehetjük, amire hivatottak vagyunk.
5 Nagy Zsolt II. éves kispap Törő Andrásnak hívnak. 20 éves vagyok, Geszteréden lakok. Jelenleg az Egri Érseki Papnevelő Intézetben tanulok, mint első éves kispap. Hivatásom alakulása gyerekkoromhoz köthető. Nagy hatással volt rám akkori plébánosom, majd a későbbi Geszteréden szolgáló atya is. Általános iskolás éveim után a debreceni Szent József Gimnáziumban folytathattam tanulmányaimat. Az iskola szellemisége, tanárai mind hozzájárultak hivatásom érlelődéséhez, személyiségem formálódásához. Gimnáziumi éveim alatt nem igazán gondoltam arra, hogy pap legyek, bár nem találtam a helyem a világban. Figyelmeztetett minket a gimnázium akkori lelkivezetője, hogy nem szakmát, vagy szakot kell választanunk, hanem a hivatásunkat kell megtalálni. Igazából ekkor döbbentem rá, hogy nem csak a papoknak, hanem minden embernek megvan a maga hivatása, amelyet be kell teljesítenie. Egy mély és komoly beszélgetés után amely egy kispappal történt- kezdtem azt felfedezni, hogy Isten erre hív engem. Féltem, igyekeztem volna megkerülni Isten meghívását. Csak a lemondást, és nem a lehetőséget láttam. Életünk folyamán akár családos, akár pap- szembe találkozunk azzal, hogy valamiről le kell mondanunk ahhoz, hogy megtaláljuk a nagyobb értéket, azt, ami igazán megadja életünknek az örömét, boldogságát.
6 Hivatásomról röviden ennyit. Néhány mondatban akkor az Újfehértón töltött 1, 5napról. Kispaptársammal a másodéves Nagy Zsolttal szombat délelőtt folyamán érkeztünk meg Újfehértóra. A délelőtti hittanórák közepébe csöppentünk. Részt tudtunk venni a negyedikesek elsőáldozási hittanórájukon, ahol már rögtön tanúságot is tehettünk, beszélgethettünk a kicsikkel. Az először oly hosszúnak tűnő 45 perc hamar eltelt, s már indulhattunk is a vendégszerető Rácz családhoz, akikkel a szombat délutánunkat töltöttük. A finom ebéd elfogyasztása után megismerkedhettünk a helyi cursilloval, amelyet leginkább életük példájával mutattak be nekünk. A sok élménybeszámoló és képek nézegetése közepette gyorsan elrepült a délután, búcsúznunk kellett, hisz már vártak minket. Visszaérkezvén szálláshelyünkre - az új közösségi házba készülődtünk a következő vendéglátó családhoz. Mint odaérve kiderült többen is összegyűltek, ugyanis cursillos kiscsoportos megbeszélésük volt. Elképesztő embereket, illetve hasonló élethelyzeteket ismerhettünk meg. Megtapasztalhattuk, hogy az egy hit mennyire össze tud tartani különböző embereket. Mindkettőnk számára meglepő, új volt ez a tapasztalat. Megerősítő volt látni azt, hogy vannak olyan emberek, akik komolyan élik meg a hitüket, bíznak Istenben, szeretik és figyelnek egymásra. Olyan tapasztalatot szerezhettünk ezen találkozások által, amelyek valószínűleg nincsenek leírva könyvekben, csak a hétköznapokban tapasztalható meg.
7 A vasárnapi nap volt újfehértói tartózkodásunk csúcspontja. Ennek a hétvégének tulajdonképpeni egyik célja az, hogy a hívek előtt tanúságot tegyünk hivatásunkról, meghívásunkról. A két újfehértói és a hajdúnánási mise szolgáltatta a lehetőséget számunkra, hogy bemutatkozzunk a helyi híveknek. Vasárnap a misék és az ebéd végeztével lelkiekben és testiekben feltöltődve indultunk vissza Egerbe. Köszönjük a kedves hívek vendégszeretetét, amellyel minket fogadtak! Törő András I. évfolyamos kispap Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hivatásgondozásért felelős tagja körlevelében arra kéri a híveket, hogy minden egyházközségben havonta egyszer végezzenek szentségimádást papi hivatásokért. Felhívja a figyelmet, hogy sok hivatás az oltár körüli szolgálatból indul ki, ezért nagy gondot kell fordítani arra, hogy a fiatalok a templomban, a szentségek vételénél megtapasztalják az istenszolgálat örömét.
2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!
2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.
RészletesebbenBata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
RészletesebbenCristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről
Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a
RészletesebbenIMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
RészletesebbenMegszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?
Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom
RészletesebbenHelyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
RészletesebbenÜzenet. Kedves Testvérek!
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 45. szám, 2011. nov. 6. Milyen egyszerűnek is tetszik ma: fogom magam, és elmegyek vasárnap egy általam kiválasztott
RészletesebbenMÉGIS. Kertész Imre atya emlékére
MÉGIS A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz érte cserébe, MÉGIS A LEGJOBBAT ADD A VILÁGNAK, AMID CSAK VAN! ( a calcuttai gyermekotthon faláról ) Kertész Imre atya emlékére Kertész
RészletesebbenFedezd fel Isten tervét: Békesség és élet
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.
RészletesebbenPalánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a
Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja Fıtisztelendı paptestvérek, Krisztus hívei, szeretett testvéreim! Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni ezen a találkozón, ezen a mőhelyen, lelkigyakorlaton, csak
RészletesebbenSZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
RészletesebbenZsolt 1,1-3 A boldogság titka
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről
RészletesebbenA LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
RészletesebbenÉletgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.
Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,
RészletesebbenÜzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés
RészletesebbenISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
Részletesebben7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései
7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által
RészletesebbenKrisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
RészletesebbenSzeretettel Hargitai Ágnes
Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.
RészletesebbenIV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
Részletesebbenbibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál
RészletesebbenA tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
RészletesebbenAz elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.
9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. szeptember 27-én a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott
RészletesebbenE L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
RészletesebbenJÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
Részletesebbenmondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,
II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam
RészletesebbenMár újra vágytam erre a csodár a
Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes
RészletesebbenRovarirtásból élt a novícius
Rovarirtásból élt a novícius P. Hagyó József Jézus Kistestvére Szerzetesként egyedül, de nem közösség nélkül Az előjelek aggasztják az embereket, az e világ hatalmasai több alkalommal konferenciára gyűlnek
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült a Csanádapáca Képviselő-testület 2011. február 23. napján tartott soros ülésén.
Csanádapáca Képviselő-testülete 5/2011. sz. jkv. J e g y z ő k ö n y v Készült a Csanádapáca Képviselő-testület 2011. február 23. napján tartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Községháza díszterme
RészletesebbenA DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress
RészletesebbenTypotex Kiadó. Bevezetés
Járunk, és már a pusztán fiziológiai járásunkon keresztül is kimondjuk, hogy nincs itt maradandó helyünk, hogy úton vagyunk, hogy még valójában csak meg kell majd érkeznünk, még csak keressük a célt, és
RészletesebbenMesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?
Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az
RészletesebbenH Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.
H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére
RészletesebbenJELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes
Részletesebben2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával
2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák
RészletesebbenKészült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2014.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december
RészletesebbenA beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István
A révész A belső újjászületés felé vezető út felébredést követel, mindenekelőtt annak megakadályozását, ami az önmagam megerősítésében áll. Ez egy döntő próba. Nem lehet egyezkedés az igazsággal. Ez az,
RészletesebbenSZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
RészletesebbenÖnmeghaladás, életcélok, jóllét
PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,
RészletesebbenGazdagrét. Prédikáció 2013.10.13
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni
RészletesebbenTISZTELET NAGYBÁNYÁNAK
TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és művészetkedvelő barátait 2016. május 28-án, szombaton 18 órára Debrecenbe, a Kölcsey Központ Bényi
RészletesebbenJ e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)
Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház
RészletesebbenISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!
Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -
RészletesebbenIsten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
RészletesebbenBiciklizéseink Mahlerrel
Biciklizéseink Mahlerrel Aaron Blumm-mal és Orcsik Rolanddal Mikola Gyöngyi beszélget 76 Jó estét kívánok! Két író van a színpadon, de én meg sem kíséreltem közös pontokat keresni a könyveikben, részben
RészletesebbenŐsi családi kör 2012
Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed
RészletesebbenKárolyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
RészletesebbenTANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
RészletesebbenAz apostolok szinte mindig böjtöltek
XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről
RészletesebbenŐk ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.
Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben
Részletesebbenbibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
Részletesebbenválni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába
2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén
RészletesebbenCSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor
Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:
RészletesebbenÜzenet. Kedves Testvérek!
Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 40. szám, 2011. okt. 2. Kedves Testvérek! Tamás, a hitetlen így ment át a köztudatba, és lett belőle szólás. Azonban ahogyan a hit,
Részletesebben2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.
A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2007. augusztus Kiadja a Magyar Szentek Plébániája. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Emlékezzél meg, Istennek dicsıséges
Részletesebben2012. augusztus 30- szeptember 1.
2012. augusztus 29. Szokásunkhoz híven a korai indulást választottuk, így pár perccel öt óra után már motoroztunk ki a kikötőből. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de nekünk ott, beszorulva két nagy hajó
RészletesebbenA cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
RészletesebbenKi és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
RészletesebbenÜzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek!
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Isten! Add törvényeidet a királynak... Zsolt 72,1 Érdekes kérés: szerintem egyszerre jó
RészletesebbenÜzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
RészletesebbenVan egy. Géber László
Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve
RészletesebbenA program leírása: A program célja:
A program leírása: Az EKMK Vitkovics Alkotóház ART AKTÍV néven művészeti műhelyeket szervez, tavasztól az anyaintézményünk legkisebbeknek szóló, Szivárvány alkotóköre is itt dolgozik. Évközben, heti rendszerességgel
Részletesebbenhogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
RészletesebbenA NAGY VACSORA. Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) Cseri Kálmán
Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán A NAGY VACSORA Alapige: Lk 14,15-24 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt Jézushoz: Boldog az, aki Isten országának
RészletesebbenSzegénység. -betlehemi egyszerűség-
XI.évfolyam 12. Szám 2013. december Szegénység -betlehemi egyszerűség- Amikor meghalljuk, ezt a szót öszszeszorul a szívünk. Nagyon sokan vannak. Gyerekek, felnőttek, családok. Vannak, akik régóta- vannak,
RészletesebbenFelmelegszik a ház...
NAGY ESZTER Felmelegszik a ház... Egy asszony útja az idegenségtõl a megérkezésig Tekinthetjük olyannak az ellenállást, mint amikor az ember egy hideg szobában bújik ki a paplan alól. Ilyenkor nem a paplant
RészletesebbenJÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA
JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Tibor polgármester Anderkó Attila képviselő
RészletesebbenA teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2.
A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. Az én-m élet folyamán Isten adta nekem két látomás, hogy segítsen az embereknek.
RészletesebbenAz élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
RészletesebbenTISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének
Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A
Részletesebbenbibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
RészletesebbenVÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
RészletesebbenErasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország
Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az
RészletesebbenTANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
RészletesebbenKérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
RészletesebbenMiért tanulod a nyelvtant?
Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk
RészletesebbenKÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott
RészletesebbenBói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
RészletesebbenAZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE
AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány
Részletesebben32 késszúrással ölték meg Brenner János atyát Ötven esztendeje gyilkolták meg a papi hivatás vértanúját
OSSERVATORIO LETTERARIO *** Ferrara e l'altrove *** Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese http://www.osservatorioletterario.net - http://xoomer.virgilio.it/bellelettere/
RészletesebbenJ E G Y Z Õ K Ö N Y V
J E G Y Z Õ K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselõ-testületének 2010. szeptember 6-i ülésérõl a Makád és Lórév Körjegyzõségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Kocsis
RészletesebbenDr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
RészletesebbenHÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*
Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség
RészletesebbenMEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA
MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA I. Küldetés Misszió A Magyarországi Református Egyház küldetése, hogy a Szentlélek által Isten
RészletesebbenREFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
RészletesebbenAzonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék. Kedves Olvasó!
Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Kedves Olvasó! Ha olvasod a levelem, akkor máris jól kezdődik a 2012-es év: - mert túlélted a tavalyit, - mert jól vagy és van időd levelemet
RészletesebbenA betegek tanítvánnyá tétele
január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá
RészletesebbenCsillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
Részletesebben5/2014. sz. jegyzőkönyv
5/2014. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2014. március 5-én 17 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,
RészletesebbenJanuár hónap kezdetével belépünk
XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan
RészletesebbenNincstelenség - korlátlan birtoklás
Nincstelenség - korlátlan birtoklás A birtoklás kérdése az elmúlt időszakban sokat foglalkoztatott azért is vállalkoztam e cikk megírására, hátha segít kicsit összerendezni a gondolataimat. Menet közben
RészletesebbenSzószék - Úrasztala - Szertartások
Szószék - Úrasztala - Szertartások SIMÉN DOMOKOS MILYEN JÓ AZ AJÁNDÉKOZÓ ISTEN! Mt 20, 1-16 Joachim Jeremiás Jézus példázatai" című könyve szerint Jézus valódi példázatai - a szinoptikusoknál 40, Tamás
RészletesebbenIZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21
Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
RészletesebbenXVII. évfolyam 3. szám, 2008.Október. az esztergom-budapesti cursillo hírlevele. 1943. szeptember 17. 2008. szeptember 17. Születésnap - Búcsú
XVII. évfolyam 3. szám, 2008.Október de colores az esztergom-budapesti cursillo hírlevele FABÓK GYURI HAZATÉRT ISTENHEZ Kedves cursillós barátaink! Szeretettel köszönöm meg mindannyiótoknak fiaink nevében
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos
JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester
RészletesebbenAZ ÉLET ISTENTISZTELETE
Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,
Részletesebben